$type=ticker$label=0$cols=3$va=0$count=99

„Valamit előadni szinte cippolai hatalom" – Interjú Pregitzer Fruzsinával

Véleményem szerint a Jászai Mari-díjas Pregitzer Fruzsina a legszebb hangú színésznő Magyarországon. Száznál is több szerepben láthattuk színpadon, pályáját a Nemzeti Színház Stúdiójában kezdte, és az utóbbi harminc évet a nyíregyházi Móricz Zsigmond színházban töltötte. Országos ismertségét számos tévéfilmszerepe mellett a Szomszédok című sorozat szókimondó fodrásznőjeként szerezte.

Kora délelőtt ültünk le beszélgetni, adódik a kérdés, hogy mikor kezdte a mai munkát a művésznő.

Nyolc órától vagyok a színház épületében. Nemrég készültem el első rendezésemmel, ezzel kapcsolatos teendőimmel foglalkozom, jelenleg az előadás plakátjának tervezését irányítom.

Mit lehet tudni a darabról?

A szerzője Jens Raschke, a címe: Alszanak a halak?. 2012-ben mutatták be, és kifejezetten kiskamaszoknak szól, a témája pedig a halál feldolgozása. Mentálhigiénés szakember is vagyok, és mindig érdekelt a kérdés. Megfigyeltem, hogy amikor bizonyos dolgok állandóan foglalkoztatják az embert, akkor előbb-utóbb szembetalálkozhat az érdeklődése tárgyával, így talált rám a színmű.

A darab egy gyermek szempontjából beszéli el a halállal való találkozást. Sok-sok tanulmány elolvasása után arra döbbentem rá, hogy manapság egyre inkább hárítjuk az életnek ezt a nagy kérdését. Hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni az ügyet. Az előző korokban nagycsaládok, több nemzedék élt egy fedél alatt, akkor a meghalás kézzelfogható tapasztalatként jelent meg, az emberek képesek voltak együtt élni az elmúlással. Ebben az előadásban az összes szándékomnak és belső lüktetésemnek is meg kell jelennie.

Ráadásul a halál témája a járvány miatt is aktuálissá teszi ezt a színművet. A színház világát, gondolom, különösen megviselte a pandémia. Nem voltak előadások, üresen álltak a nézőterek. Ön hogyan vészelte át a nehéz hónapokat?

Nekünk továbbra is dolgoznunk kellett. Voltak próbák, úgy szoktam fogalmazni, hogy a spájznak legyártottuk az előadásokat. Az igazgatónk álláspontja szerint ha eljön a nyitás, nem állhatunk ott széttárt karral. Egyebek közt a Szentivánéji álmot, a Funny Girlt, a Bogáncsvirágot és a gyerekdarabokat elkészítettük, amíg tombolt a járvány. A körülmények optimálisak voltak a munkához, előadások híján ugyanis ez volt az egyetlen feladatunk. Szeptember 6-án újranyit a színház, folytathatjuk a munkát az új bemutatókkal.

Gazdag művészi pályájának melyik alakítását emelné ki?

Az önálló estjeimet említeném. Az Uram, nem látta Magyarországot? című előadásomat 1990-ben mutattam be. Azon a nyáron kinn voltam Erdélyben, 37 alkalommal léptem föl. E két hónap alatt tudatosult bennem, miért érdemes színésznek lenni. A feladatom az, hogy átadjak a közönségnek valamit, ami nekem van, de nekik nincs. Korábban a szüleimnek, a barátaimnak, az újságíróknak játszottam, reménykedtem benne, hátha betéved egy-egy rendező is. Akkor még nem láttam tisztán, hogy a színészi munka szentség. Erdélyben ébredtem rá, hogy valamit előadni szinte cippolai hatalom. Hogy a közönséggel azt csinálhatok, amit akarok.

Éreztem, hogy a nézők kiszolgáltatják magukat nekem, és emiatt csakis jót adhatok.

Ez óriási felelősség, hiszen a színház templom, ezért is kell estéről estére a maximumot nyújtani. Egy színész sosem dőlhet hátra, sosem hiheti el magáról, mekkora tehetség. Sinkovits Imrétől már időskorában egyszer megkérdezték, hány előadás után ment úgy haza, hogy elégedett volt magával, és nyugodtan aludt. Azt felelte, hogy életében legfeljebb ha kétszer történt ilyesmi.

Jelentős színészekről lehet hallani, hogy még pályájuk csúcsán is szorongva lépnek színpadra. Ez Önre is érvényes?

Ez mindenkire érvényes, de meg lehet és meg is kell tanulni kezelni a feszültséget. Dayka Margitot említeném, akivel a Szép Ernő Vőlegény című művéből készült filmben együtt játszhattam. Döbbenetes volt látnom, hogy Margitka szinte összeomlott, és remegett a forgatások szüneteiben. Harmadéves színinövendékként nem értettem, mit van úgy oda, hiszen csodálatos művész, mindent tud a szakmáról. Ma már tudom, hogy az önmaga iránti felelősség az, ami nyomja az ember vállát. Amint a művész úgy érzi, már nem izgul, kezdhet gyanakodni, hogy megszűnt a lelkében a szent mánia.

Egy cikkben írják Önről, hogy erős komikai vénája van, és hogy nyers karakterű színész. Ez utóbbit tudja értelmezni?

Nem. Ez az én hatásom, ezt mások mondják rólam, ezzel én nem foglalkozom. Ilyen vagyok, és kész.

Olvastam, hogy az édesapja hosszú éveket raboskodott a gulágon. Egy ilyen tragikus családtörténet mit ad egy cseperedő kislánynak?

Édesapám csak elvétve beszélt erről. Csupán a rokonok elejtett megjegyzéseiből következtethettem a történtekre. Egyszer említette, milyen volt az, amikor negyvenen rágtak egyetlen marharépát. Gyerekfejjel azt hittem, valami hatalmas gyökér lehetett, ha annyi ember ette. Apámat ezért a múltjáért nem vették fel a Műegyetem villamosmérnöki karára, mégsem haragudott az oroszokra, hiszen az egyszerű emberek nem tehetnek róla, hogy egy borzalmas ideológia miatt szenvednek. Engem ebben a szellemben neveltek fel.

Később aztán apám soha nem nézett meg engem olyan színdarabokban, amelyekben szenvedés ért, ahol bántottak – azt mondta, elég halált és pusztulást látott. A legborzalmasabb az volt számára, hogy nem tudhatta, mikor ér véget a rabsága. Az istenhite mentette meg, és hogy a munkatáborban engedték muzsikálni, de így is negyvenkilósan, tífusszal, vérhassal jött haza.

Ilyen családi háttérrel politizáló embernek tartja magát?

Úgy gondolom, a politika érdekelkötelezett műfaj, a színészet viszont értékelkötelezett. Mint a Magyar Művészeti Akadémia tagja, ehhez tartom magam.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valakiből jó színész legyen?

A tehetségen kívül, amit felülről kapunk, alázat, szerénység, koncentrációkészség és valamifajta szent elkötelezettség kell. Ha valaki hátradől a lelke karosszékében, onnantól már nem fejlődik tovább. Az állandó kételkedést önmagunkban nem lehet megspórolni.
Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. A cikkek forrását az egyes bejegyzések végén lehet megtalálni.

/fa-tags/ TÁRGYMUTATÓ.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt b32 baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál címlap club70 cosí fan tutte cover cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy csók és más semmi egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek falstaff fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mesterjátszma mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operavita operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szénakutyák szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház a város színház tv színházak éjszakája színházi törvény színlapok szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed
Név

600 kilométer 100 guinness,4,a csemegepultos naplója,245,a gyáva,1,a gyermek és a varázslat,3,a haramiák,32,a hülyéje,21,a kék hajú lány,2,a kéz,48,a kis kéményseprő,2,a köpeny,34,a közös többszörös,34,alapítvány a magyar színházakért,3,alba regia szimfonikus zenekar,7,aldi női futógála,1,állj bele,1,aNNa,29,anyám éhesnek tűnik,3,aradi kamaraszínház,3,aranytíz,4,archívum,3,arden,1,az elvarázsolt disznó,12,az ember tragédiája,1,az öreghíd alatt,60,b32,8,baal,2,babel sound,1,baja,1,balatonboglár,2,balatonfüred,2,balfácánt vacsorára,27,bálna,2,bárka,268,bátorságpróba,6,bencs villa,1,beszélő levelek,4,bisb,1,bivaly-szuflé,54,bob herceg,37,bogáncsvirág,34,bohémélet,63,borral oltó fesztivál,1,börtönrádió,3,bsi,1,budaörs,5,budapest improv show,10,budapest music center,1,budapesti kamaraszínház,1,budapesti vonósok,11,budoár kiállítás,1,busz-színház,11,CAFe Budapest,8,caminus,72,castel felice,43,castel felice vizsga,5,centrál,3,címlap,15,club70,1,cosí fan tutte,47,cover,4,cupido és a halál,30,cv,1,családi játszmák,59,családi ünnep,3,cseh tamás,4,csíkszerda,65,csoportterápia,17,csukás-díj,10,dankó rádió,1,danubia zenekar,6,debrecen,11,debreceni tavaszi fesztivál,1,delila,2,deszka fesztivál,19,dido és aeneas,52,díjak elismerések,1,don juan,3,dráma kortárs színházi találkozó,6,drámaíró verseny,1,due,1,duett,2,dunapart,6,dunaújváros,2,e-színház,32,egri tavaszi fesztivál,1,egy csók és más semmi,1,egy kiállítás rémei,1,éhség,8,élnek mint a disznók,13,előadásszámok,1,email,1,ének a három hollóhoz,2,english,25,erkel színház,65,ernani,4,érzékenyítő fesztivál,1,esztergom,3,eucharisztikus kongresszus,7,europa cantat,7,ezek mennek,16,falstaff,1,fekete-fehér,39,fellegek,14,fesz segélyalap,9,fiatal írók,1,fidelio színházi est,3,finito,16,firkin,264,fishing on orfű,1,fogság,1,francia sanzonest,2,friss hús,2,furnitur,49,füge,124,független előadóművészeti szövetség,9,gianni schicchi,30,gödöllő,1,grecsó,1,grisnik petra,9,gusztinak megjött az esze,1,gyerekstúdió,2,gyilkosok,1,gyógyír északi szélre,85,győr,5,győri tavaszi fesztivál,3,gyulai várszínház,5,hajmeresztő,27,halál hotel,24,halastó,116,hangoló,1,hárman a padon,67,harminchárom változat haydn-koponyára,94,háromszögek,25,hatok csoport,1,hatszín teátrum,74,hazug,1,hét domb fesztivál,2,hetedik alabárdos,1,hetedik mennyország,15,hírek,3,hírszerzők,1,hogy szeret a másik,76,hol,4,hoppart,1,hrabal-vurstli,14,humorfesztivál,6,így tanultam meg vezetni,1,imprójam,1,imprómaraton,3,in medias brass,1,in memoriam cseh tamás,4,interjú,93,irodalom éjszakája,7,jak,2,jászberény,6,jegyek,1,jó kérdés,13,junior príma,4,jurányi,59,k2 színház,2,kalandra fül fesztivál,2,kaposvár,142,katona,76,képek,330,kibelátó,13,kicsi szívem kávéba pottyant,1,kis suttogás,5,kisfaludy színházi fesztivál,2,kisvárda,8,kmtg,1,kolozsvár,33,koma,38,komárom,5,komédium,1,koronavírus,136,kortárs drámafesztivál,15,kórusok éjszakája,63,kőszeg,195,köszönet estéje-estélye,1,kritika,458,kritikusdíj-átadó,15,kuk,3,kultkikötő,10,kultúrfürdő,26,kurátorok,9,lakott sziget,17,láthatatlan állomás,4,latinovits diákszínpad,1,leenane szépe,30,leonardo,1,lev&te,2,limerick-bajnokság,7,líra és epika,38,london,1,love and money,73,love and money vizsga,9,macskadémon,33,madách színház,4,madame poe,7,magdafeszt,6,mágnás miska,13,magvető,4,magyar rádió,17,magyar színház,140,magyar színházi társaság,9,magyar zene háza,2,manhattan short,5,manna,110,manőver,38,margó irodalmi fesztivál,7,más olvasnivaló,3,menház színpad,27,merlin,5,mesterjátszma,1,mikor,3,mindenütt jó,34,mindenütt nő,1,mintaapák,1,miskolc,1,miszépmiszépmiszép,54,mojo,51,momentán,134,monodráma fesztivál,9,móra kiadó,1,most fesztivál,6,motto,3,mozart-kommandó,2,mozgófénykép,44,mozsár műhely,4,mu,5,múzeumok éjszakája,1,művészetek palotája,17,művészetek völgye,31,nagykanizsa,1,naptár,1,nefelé,2,négyhangú opera,50,nemzeti filharmonikusok,7,nemzeti színház,11,nézőművészeti kft,46,nézőpont színház,9,nofilter,4,nyílt nap,4,nyinyernya,30,nyíregyháza,371,nyolc nő,26,óbudai társaskör,28,ómama,2,online fordítónapok,1,operabeavató,238,operaház,80,operajátszóház,21,operamacera,7,operavita,12,operettszínház,35,orlai,607,othello gyulaházán,42,ők,2,ördögkatlan,314,örkény,1,örkény vurstli,5,örömimpró,3,pájinkás jános,1,pannonhalma,2,papp jános,1,párkák,44,patália,2,páternoszter,1,patreon,2,pécs,42,pécsi egyetem,2,pesthidegkúti művészeti fesztivál,1,pesti barokk,84,pesti magyar színiakadémia,16,petőfi irodalmi múzeum,4,pim dia hangoskönyvek,3,pinceszínház,8,placcc,30,pokol,10,portré,1,postart,1,poszt,63,poznan,1,pozsonyi piknik,4,rádió,1,rádiójátékosok,3,radnóti,45,remény,10,rendezők viadala,4,rév fülöp,34,rögvest,24,russian indie film fesztival,1,sakknovella,2,shots festival,1,sinaia,1,sly,55,snowman,6,soharóza,82,sokszemközt,1,somló cirqsz,7,song-óra,1,sopron,1,sorozat a vidéki operajátszásról,4,stockholm,2,susotázs,126,szabadesés,39,szeged,224,székely-könyv,4,szemes fesztivál,2,szénakutyák,1,szent imre,1,szentendrei teátrum,15,szép heléna,21,szerzői munkák,4,szfe,18,színház a város,1,színház tv,61,színházak éjszakája,29,színházi törvény,1,színlapok,67,szívem szeret,4,szkéné,29,szombathely,28,szöveg,4,szputnyik hajózási társaság,25,táblázat,1,tárgymutató,1,tartalom,2,tatabánya,46,telefondoktor,176,temesvár,46,tengeren 2008,104,tengeren 2019,70,térkép,1,terminál workhouse,4,teszt,16,thália,75,the irish coffee,46,thealter,15,tilos rádió,3,tivoli,3,tóbiás és az angyal,30,törőcsik-emlékest,11,trefort színjátszó fesztivál,1,váci dunakanyar színház,4,vágánybenéző,11,van egy határ,28,városmajor,11,vaskakas,5,veled kerek,1,vera,102,vidéki színházak fesztiválja,13,vidor fesztivál,83,vigadó,2,visszaszámláló,1,volt egyszer egy ndk,3,vonalhúzás,34,zalaegerszegi kvártélyház,16,zeneakadémia,1,zichy major,1,zsolnay negyed,3,
ltr
item
GÖTTINGER PÁL: „Valamit előadni szinte cippolai hatalom" – Interjú Pregitzer Fruzsinával
„Valamit előadni szinte cippolai hatalom" – Interjú Pregitzer Fruzsinával
GÖTTINGER PÁL
https://www.gottingerpal.com/2021/06/valamit-eloadni-szinte-cippolai-hatalom.html
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/
https://www.gottingerpal.com/2021/06/valamit-eloadni-szinte-cippolai-hatalom.html
true
457243742996709958
UTF-8
Ez a vége. Nincs találat erre. LÁSD MINDET Tovább... Reply Cancel reply Delete By Címlap PAGES CIKK Lásd mindet LÁSD MÉG A TÁRGYMUTATÓBAN ARCHIVE KERESÉS MINDEN CIKK. Nem találtunk semmit erre a keresésre Címlap Sunday Monday Tuesday Wednesday Thursday Friday Saturday Sun Mon Tue Wed Thu Fri Sat January February March April May June July August September October November December Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec just now 1 minute ago $$1$$ minutes ago 1 hour ago $$1$$ hours ago Yesterday $$1$$ days ago $$1$$ weeks ago more than 5 weeks ago Followers Follow THIS PREMIUM CONTENT IS LOCKED STEP 1: Share to a social network STEP 2: Click the link on your social network Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy Table of Content