OPERAÉNEKES, BONVIVÁN ÉS FIZIKATANÁR EGY SZEMÉLYBEN: SZÉLPÁL SZILVESZTER

A szegediek egyik kedvenc operaénekese, Szélpál Szilveszter januártól ismét látható lesz a Mágnás Miskában, emellett fiatal szerelmesként is feltűnik a Kisszínházban Mozartot énekelve. A színházról és új, szakmai elismeréséről mesélt a bonviván.

A napokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma gratulált neked. Elismerő Oklevelet kaptál kiemelt szakmai tevékenységedért.
Színházi pályafutásom alatt már két alkalommal szavazott nekem a közönség Dömötör-díjat, ami a nézők felől érkező visszajelzés. Nagyon sokat jelent számomra, hogy nem egy néhány fős bizottság dönt arról, hogy tetszik-e a munkám, hanem azok a nézők, akik estéről estére megtöltik a színházat. Ez az elismerés most a fizika tanárságom felől érkezett - kollégáim, illetve az iskolavezetés kezdeményezésére -, elismerve az eddigi tanári munkámat és a színházi művészi teljesítményemet is. Nagy büszkeséggel tölt el és hálás vagyok érte, mert megerősít abban, hogy jó, amit csinálok és erőt ad a további folytatáshoz.

Az idei évadot végigkíséri a szerelem, szinte minden munkádban akad egy kis romantika.
A Gianni Schicchi inkább a pénzről szól. Igaz, hogy ebben az operában is van szerelmi vonal, de ott a lányom, Lauretta szerelmes. Az operettnél „kötelező” tartalmi elem a szerelem, ám ott is bekerül a pénz a képletbe, mivel az arisztokraták és a nép kapcsolatáról is szól a Mágnás Miska. A Cosí fan tutte lesz a következő, aminek a fő mozgatója a szerelem, illetve a férfi-nő kapcsolat. Az utóbbi években elénekelhettem néhány operett szerepet, melyek mindegyikében jelen van a szerelem. Izgalmas azt keresni, hogy mindegyik darabban más szempontból mutathassuk meg a primadonna és a bonviván kapcsolatát. Érdekes, hogy az előző évadban, a Bajazzókban is megtalált a hódító szerepköre. Minden ember tud azonosulni a szerelemmel, és annak keresésével. Fontos elem ez a mi műfajunkban.

A Mágnás Miskában Baracsot alakítod, a párodat, Rollát pedig olykor Széles Flóra. Érdekes, hogy az operett miként köt össze titeket.
A bonviván karrierema Bob herceggel indult. Nagyon örültem annak idején, mivel a darab miattaz operett műfajban is ki tudtam próbálni magam. Akkor szerepeltünk együtt Flórával először. Azután egyre több szóló szerepet kaptam, ő pedig tovább képezte magát Budapesten. Különleges volt megint együtt játszani. Ágoston Péterrel gyakrabban próbált együtt, hiszen két szereposztásunk van, mégis gyorsan megtaláltuk újra a közös hangot, az együttjátszátszás örömét. Már volt közös előadásunk is, és bízom benne, hogy még lesz is.

Igazi különleges alkalommá tette a premiert, hogy aznapra esett a születésnapod.
Gyakori, hogy operettet karácsony tájékán mutatnak be teátrumok. Sokszor volt már, hogy a születésnapomon játszottam előadást, de most először esett egybe a bemutatóval. Miskát épp Gömöri Krisztián alakította, aki kedveskedett is egy apró gesztussal. Beleszőtte az előadásba a köszöntést, miközben játszottunk. Amikor ivott a pálinkából „Isten-isten” helyett „Isten éltessen” lett. A premier mindig egy ünnep, de így különösen szép volt.

Baracs mérnök, te fizikus. Számít ez?
Peller Károly is meglepődött, mikor ezt megtudta, de nem kötöttük össze a figura megformálásakor. Szeretném különválasztani a kettőt. Az iskolában fizikatanár vagyok, a színházban operaénekes. Nem szeretném, hogy azt mondják: ahhoz képest, hogy fizikát tanít, egész jól énekel. Vagy fordítva. Ezért nem is vontam itt sem párhuzamot. Egy mondat van az előadásban, ami erre utal. Nem nagyon van kikarikírozva, de aki akarja, az meghallja. Mikor Miskát tanítom arra, hogyan is viselkedjen, mást mondok, mint a másik Baracs. Az okítás végét azzal zárom: „foglaljuk össze, mi is volt a mai órán.”Tréfából egyszer így mondtampróbán, a rendezőnek megtetszett, és benne maradt.

Milyen feladat elé állított a Mágnás Miska?
Nekünk sokkal nehezebb operettben énekelni, mint operában, főleg azért, mert prózát is kell mondani. Ekkor magunknak kell megformálnunk a mondatok frázisait, tempóját. A zenében minden le van írt a kottába, „csak” meg kell valósítani. Emellett a két hangképzés nagyon különbözik egymástól. Sokszor fárasztóbb a jó technikával elmondott beszéd, mint az éneklés. Nekem annyiban volt szerencsém, hogy a tanítás miatt napi 5-6 órát beszélek, így van tapasztalatom, hogyan osszam be úgy az erőm, hogy azt a hangom se bánja.

Prózai részekre a Cosíban is készültök, igaz?
Itt inkább néhány szavas párbeszédekre kell gondolni, mintsem monológokra. Nem lesz megterhelő. Gyönyörű opera, az egyetemen már tanultam a zenei részét. Ám egy ária még nem egy egész szerep. Mióta próbálunk, már látom teljes egészében Guglielmót, a viszonyrendszerekkel együtt. Mindig élt róla egy kép a fejemben, de ez most finomodott.

Operába beavató előadás lesz, kifejezetten kamaszoknak. A diákjaidat rá szoktad venni, hogy térjenek be a színházba?
Fontos számomra, hogy neveljem a jövő színházba járó közönségét. Sok embert elhívok. Több diák azért jön, hogy megnézze, mit csinálok a színpadon. Ezáltal viszont belelátnak a színház világába, és ha már egy ember is azt mondja, hogy szeretne jönni legközelebb is, akkor elértem a célom. Persze nem miattam kell jönni, hanem a színházi élmény miatt. Sose teszem kötelezővé, csak megteremtem a lehetőséget. Elmesélem, milyen előadásaink futnak jelenleg, akit érdekel, annak megszervezem, hogy megnézhesse. Kell, hogy lássák, mennyire fontos a kultúra. Olykor pedig áldozni kell érte: színházjegyet venni, kiöltözni, lelkileg felkészülni, utána pedig beszélni róla. Látniuk kell, hogy ez mozijegy áráért kaphatnak egy élő, egyedi élményt is.

Vannak visszajelzések?
Mindig megkérdezem, hogyan tetszett nekik, de maguktól is mondják legtöbbször. Akit egynél többször be tudunk csábítani a színházba, az valószínűleg aztán a további gimnazista éveiben is betér majd. Aki pedig többször nem jön el, az legalább látott egy gyönyörű épületet, elvégre a Szegedi Nemzeti Színház csodálatos.

Az évtized legjobb magyar rövidfilmjei (38.)

 Susotázs (r.: Tóth Barnabás, 2018)

A szakmabelieket leszámítva valószínűleg keveseknek csenghetett ismerősen a susotázs szó, de ezen egész biztosan változtatott ez a kisfilm. Két unatkozó tolmács egy agyzsibbasztó konferencia egyetlen magyar résztvevőjének fülébe suttog meglepő dolgokat. Göttinger Pál és Takács Géza kedvelhető párost alkotnak, akiket remekül kiegészít a rejtélyes harmadik felet játszó Osvárt Andrea. Az Oscar-jelölésről épp csak lemaradt, mi viszont így is az utóbbi idők legszórakoztatóbb hazai alkotásai között tartjuk számon, amit univerzális témája és befogadhatósága miatt bátran megmutathatunk hazai és külföldi barátainknak is. A kisfilm jelenleg az HBO GO-n tekinthető meg. (HB)

Magyar kormányos ír tengeren

Köztudott rólad, hogy nemcsak az ír zenét, de színdarabjaikat is kedveled. Ezért rendezed meg Nyíregyházán is Conor McPherson Tengeren című darabját? Mi vonz téged, Göttinger Pált, az ír mentalitásban?

Azért szeretem az ír és az angol színdarabokat - együtt említem őket, mert egy kultúrtérből valók, csak más-más ízűek -, mert nagyon hosszú és megszakítás nélküli színpadi hagyományból jönnek. Míg a világ más tájain, vagy mondjuk Magyarországon keletkező új színdarabok döntő többsége az irodalom irányából érkezik, és azt kell színpadivá fordítani, addig ezek a szövegek mindig a színpadi hagyományból keletkeznek. Ebből következően nagyon jók a szerepek, jól játszhatóak a helyzetek, nagyon kiegyensúlyozott fordulatok jellemzik, vagyis olyan benyomást keltenek még újonnan is, mintha már nagyon ki lennének próbálva. A választás oka tehát: egy súlyos témával foglalkozó és nagyon befogadható előadást lehet belőle elképzelni. Populárist, de a szó lehető legjobb értelmében. Ezt az előadást könnyű nézni.

Profi honlapja, Facebook oldala van a Tengerennek, onnan tudom, hogy rád óriási hatást tett a londoni ősbemutató… 

Leonardo ösztöndíjasként két hónapot töltöttem szakmai gyakorlaton Londonban, nem iskolába kellett járni, hanem egy színháznál dolgoztam rendezőasszisztensként. Ott, a Young Vicben (ez sajnos sajtóhiba, valójában a Nemzeti Színházban volt Londonban a bemutató. - a szerk.) láttam a Tengeren ősbemutatóját, felszabadító érzés kerített hatalmába. Végzősként komplikált, nyomasztó, nehéz dolognak gondoltam a színházcsinálást, ott rácsodálkoztam: jé, így is lehet?! Könnyű kezű, nagyon virtuóz előadás volt, teljesen erőlködés- és forszírozásmentes, mégis a legsúlyosabb témákat feszegette. 
Állandó mániám a legnagyobb témákat a legegyszerűbb szavakkal megragadni, mert a színház tulajdonképpen a költészettel tart kapcsolatot. Az emberi létezés és élet legsúlyosabb témáit taglalni a színházban, közben elkerülni a pátoszt - borzasztóan nehéz halálcsapda. Ez a színdarab viszont nagyon tudja a helyes utat. Végig önirónikus és játékos, szellemes marad, nincs benne semmi patetikus. 
Már Londonban nekiálltam a fordításnak, mert ki akartam ajánlani Magyarországon valamelyik színháznak, hogy mutassák be. Vadonatúj volt a szöveg, de sikerült szereznem belőle és gyorsan neki is ültem, 40-50 oldal fordítottam le belőle. 
Aztán kiderült, itthon a Vígszínház opciót szerzett a darab bemutatására, anélkül, hogy valóban be akarta volna mutatni. A Vígben régi hagyományú, erős dramaturgia üzemel, akkor épp három dramaturgjuk volt, azt hiszem; ők azonnal beszippantottak mindent, ami fontos történt a világban. Bementem hozzájuk, hogy tényleg akarnak-e valamit ezzel a művel, s fülest kaptam, hogy nem fogják bemutatni, azaz hozzá szabad nyúlni.
Akkor hívott rendezőnek a Bárka Színház, oda ezt a darabot vittem magammal, utána kezdődött az igazi munka. Megkerestük Upor Lászlót, hogy fordítsa le – remekül sikerült! –, s akkor csináltuk meg a magyar változatot. Nagyon luxus helyzetbe kerültem a Bárkában. Nem tudok elég hálás lenni Seress Zoltán igazgatónak és mentoromnak, Bérczes Lászlónak! 25 éves, kezdő rendezőként óriási dolog volt, hogy hívtak, s azt rendezhettem meg, amit akartam. Szerencsés voltam abban is, hogy elsőrangú szereposztást kaptam, Mucsi Zoltánnal a főszerepben. A Tengerennek korszakai voltak a Bárkában, 2008 és 2014 között 87-szer játszották – míg be nem zárták a színházat. A 40. előadás körül éreztem, hogy valóban életképes a mű a színpadon, az 50. után volt a gyermekkora. Hiszek abban, hogy egy előadás valójában élőlény, saját személyisége van, rossz szokásai, rigolyái, fejlődik, tanul; kamaszkora, érett középkora és bölcs öregkora is lehet.

Úgy tudom, Horváth László Attilát már régen kiszemelted a főszerepre… 

Magyarországon Nyíregyháza (és a Móricz Zsigmond Színház) a második helyszín, ahol bemutatjuk ezt a színdarabot. Már évek óta közöm van ehhez a házhoz, s látom, hogy tud létezni, s ennek a kíméletlen, kegyetlen, s mégis csupa élettel átitatott főszereplőnek, Richardnak a sorsát beleláttam Lackó szemeibe. 
Nyíregyházán is kiváló szereposztással állítjuk színpadra a Tengerent. Megtiszteltetés és izgalom, hogy ismét együtt dolgozhatok Kálid Artúrral, aki a bárkás előadásban Mr. Lockhart szerepét játszotta, és itt is, meghívott vendégként. Újra kell élni a darabot mindkettőnknek, ez izgalmas.

Most másképp látod a művet, mint 25 évesen? Nagyon különbözik a Bárkás előadástól? Vagy ami akkor megfogott a darabban, az ma is él?

Nem látom nagyon másképp, de már sokkal jobban tudok fogalmazni, a színészeket sokkal pontosabban tudom instruálni, szerintem rendezőként soha ilyen felkészült nem voltam. Minden mondat a helyén van. A Bárkában egész más munkamódszerrel próbáltunk, mert ott dupla annyi próba volt, ezért sokkal több tévúttal, keresgéléssel, vacakolással járt - de belefért. Most tényleg azt érzem, soha ilyen felkészülten nem mentem neki egy mű színpadra állításának, minden mondattal el tudok számolni. A nyíregyházi előadás természetesen más lesz, más hangsúlyokkal, hiszen a benne játszó színészek habitusa határoz meg egy előadást és nem a rendező szelleme – én legalábbis így gondolom. Artúr is rájött dolgokra az elmúlt tíz év alatt, van, amit teljesen másképp csinál, mint korábban a Bárkában.
A próbafolyamat – bár nyilván meg kell dolgozni egy-egy szerep felépítéséért – maga a színtiszta élvezetet. Olyan felkészültek vagyunk, olyannyira tudjuk, mi zajlik itt le, hogy veszély nélkül kipróbálhatunk bármit. Ez számomra most nagyon luxus helyzet. 

Minden nap karácsony?

Igen. Olyan magabiztossággal csináljuk, hogy ha fel is merül, hogy így vagy úgy legyen valami, tudjuk, bármelyik változat jó lesz. Ráérő időben válogatunk közülük. Én most abban merek reménykedni, hogy tévedni eddig nem tévedtünk, legfeljebb nem járunk még ott, ahol lehetnénk, de van még időnk. (A beszélgetés a próbafolyamat idején készült – K.D.)

Hány előadást érhet meg itt ez a darab?

Ezt nem tudhatom. Csak a nyíregyházi közönségen múlik. A pár-darabunk a 9-től 5-ig musical lesz, amit sokszor játszanak majd a nagyszínpadon, tehát a lehetőség adott a Tengeren esetében is, a Krúdy Kamarában. 

Mit vársz az előadás és a nyíregyházi közönség találkozásától?

Remélem, nem hangzik túl magasztosan, de azt a felszabadultságot várom, amit én kaptam az ősbemutatón Londonban. Tovább szeretném adni, amiben részesültem. Katarzist mondanék, ha nem csépelték volna már el ezt a szót (el van már rágva, kicsit gittes lett). Amikor az ember a színházban elkezd tartozásról, kilátástalanságról és hasonló témákról beszélni, előadást készíteni, az elképzelt néző fejében valami súlyos és nehéz néznivaló fogalmazódhat meg. Olyan jó lenne megüzenni a világnak, hogy ez egyáltalán nincs így!
Ami a szereplőkkel történik, attól egyszerűen felrepülsz. Azt várom, hogy a néző jobb emberként jöjjön ki a színházból az előadást követően, mint amilyenként beült - erre bazírozok egy kicsit. 

Conor McPherson Tengeren című színdarabjának bemutatóját december 13-án, pénteken 19.30-tól tartották meg a Krúdy Kamarában. 

forrás: Kováts Dénes.
A cikk szerkesztett változata a Nyíregyházi Naplóban jelent meg:



Ismét esélyt kapott az Oscaron a magyar rendező

Tóth Barnabás zsinórban másodjára kerül fel az Oscar-jelöléseket megelőző körbe, a tíz címet tartalmazó shortlistre. Tavaly a Susotázs című rövidfilmmel, idén az Akik maradtak című mozifilmmel sikerült neki a bravúr.

Magyar idő szerint hétfőről keddre virradó éjjel hozta nyilvánosságra az Oscar-díjakról döntő amerikai Filmakadémia azokat a szűkített listákat, amiket a versenybe benevezett több száz filmből válogattak – ezek közül a címek közül fogják a későbbiekben a tagok kiválasztani a kategóriák öt-öt jelöltjét. Szóval már erre az ún. shortlistre felkerülni is nagy dicsőség.

Az Akadémia most az egész estés dokumentumfilm, a rövid dokumentumfilm, a nemzetközi film (lánykori nevén idegen nyelvű film), a smink és haj, az eredeti filmzene, az eredeti betétdal, az animációs rövidfilm, az élőszereplős rövidfilm és a vizuális effektes kategóriában közölte a szűkített, tízes listát.

Nekünk, magyaroknak az a legfontosabb az egészből, hogy a nemzetközi film kategóriában a tíz cím között szerepel Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is, amit szeptember 26-án mutattak be a magyar mozik. Az Akik maradtakról már akkor sejteni lehetett, hogy jó esélyekkel indulhat az Oscar-csatába, amikor beválogatták a neves amerikai Telluride Filmfesztivál programjába; a jövő év legelején pedig ott lesz a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon is, ahol a FIPRESCI díjáért versenyez.

Tóth filmje a jelöltségért most olyan alkotásokkal versenyez, mint Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsősége, a dél-koreai fenegyerek, Bong Joon-ho Élősködőkje, A festett madár című botrányfilm Csehországból vagy A nyomorultak című francia szenzáció. A többi kategóriában olyan alkotásoknak drukkolhatunk a nomináltak közé kerülésért, mint a Downton Abbey, a Joker és a Volt egyszer egy… Hollywood (legjobb smink és haj), az Alita: A harc angyala, a Bosszúállók: Végjáték, a Marvel Kapitány, Az ír és Az oroszlánkirály (legjobb vizuális effektek) vagy a Jégvarázs 2., a Házassági történet és a Mi (legjobb filmzene).Tóth Barnabás a Telluride Filmfesztiválon. 

Ami pedig Tóth Barnabást illeti, ő nem először kerül Oscar-közelbe: tavaly Susotázs című, Osvárt Andrea, Göttinger Pál és Takács Géza főszereplésével készült csattanós kisfilmje került be a középmezőnybe, azaz a legjobb élőszereplős rövidfilmes shortlistre (sajnos később a jelöltek közé már nem válogatták be). A 2020. február 9-én tartandó Oscar-gála jelöléseit jövő január 13-án jelentik be (a nomináltak kilétéről január 2. és 7. között döntenek). Az Akadémia tagjai ezt követően január 30. és február 4. között szavazhatnak a győztesekről. A most nyilvánosságra hozott shortlistek összes címét itt tudjuk böngészni.


forrás:  Variety / port.hu

Luigi áriája a Köpenyből

Puccini: A köpeny
"Hai ben raggione..."
Luigi: Turpinszky Gippert Béla
Rendező: Göttinger Pál
Karmester: Pál Tamás
Szegedi Nemzeti Színház, 2019



Tengeren - Nyíregyháza - Juhász Éva képei

Tengeren - Nyíregyháza - Juhász Éva képei

Tengeren - Nyíregyháza - Trifonov Éva képei

Tengeren - Nyíregyháza -  Trifonov Éva képei

Tengeren - Nyíregyháza - képek a premierről

























Tengeren - Nyíregyháza - "Így készült" - videó

Nyíregyházán játszik Kálid Artúr - A Tengeren című előadásban láthatja a közönség

Göttinger Pál rendezésében december 13-án mutatták be a Tengeren című darabot a Krúdy Kamaraszínpadon. Horváth László Attila, Illyés Ákos, Tóth Károly és Nagyidai Gergő mellett egy sokak által már jól ismert vendégművészt is láthat a közönség a színpadon, Kálid Artúr személyében! Az utolsó próbák előtt a Nyíregyházi Televízió stúdiójába is ellátogatott a színművész, ahol többek között arról is mesélt, milyen élmények kötik megyénkhez.




forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/

Conor McPherson: TENGEREN

Rendező: GÖTTINGER PÁL 
Fordította: UPOR LÁSZLÓ 

Richard: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA 
Sharky: ILLYÉS ÁKOS 
Lockhart: KÁLID ARTÚR M.V. 
Nicky: NAGYIDAI GERGŐ 
Ivan: TÓTH KÁROLY 

Díszlettervező: ONDRASCHEK PÉTER 
Jelmeztervező: CSELÉNYI NÓRA 
Dramaturg: UPOR LÁSZLÓ 
Súgó: KOVÁCS KATALIN 
Ügyelő: SÁRKÖZI ISTVÁN 
Rendezőasszisztens: DEMETER ANNA 

Van Dublin fölött a hegyen egy erődszerű, lakatlan épület, kicsi ablakokkal, vaskos falakkal, templomra, várra egyaránt hasonlító ház. Az írek úgy tartják, hogy az ezerhétszázas években ide jártak kártyázni az elnyomó angol tisztek. Egyszer, egy viharos éjszakán a tivornyázó urak társaságába egy kicsit részeg, de elegáns, ismeretlen férfi érkezett, hogy melegedne meg egy kicsit, mielőtt továbbindul. Letelepedett, majd be is szállt a játékba, és csöndes, de magabiztos tehetséget árulva el, sorra nyerte a köröket. Egyre nagyobbak lettek a tétek. Mire az angolok észrevették, hogy vendégüknek patái vannak, már nem volt menekvés: az ördög kénköves bűzt hagyva maga után elragadta mindannyiukat, adósságaik fejében. 
Jóval később, napjainkban, mit sem sejtve ezekről a dolgokról, összeverődik négy alkoholista férfi. Karácsony este van, és őket sehol nem látják ilyenkor szívesen. Úgyhogy szánalmasságuk, vesztességük, az életüket rajtuk állandóan számon kérő többi ember elől együtt zárkóznak be pókerezni és inni egy hegyoldalba épült öreg dublini házba, nem messze a régi klub romjaitól. Ezen a szentestén a kinti viharból egy idegen érkezik, hogy kicsit megmelegedjen… 
Egy mocskos humorú és mégis csodaszép karácsonyi színdarab kegyelemről, gyötrelemről, családról és olyan adósságokról, amelyeket mindannyiunknak le kell rónunk végül. 
A szigorúan tizenhat éven felülieknek szóló előadást Göttinger Pál rendezi, Kálid Artúr vendégszereplésével, Upor László bravúros fordításában.


A Kölcsey TV a Tengerenről

Tengeren – Göttinger Pál rendezése a Móricz Zsigmond Színház kamaraszínpadán

Conor McPerson ír szerző, Tengeren című drámáját mutatják be a Móricz Zsigmond Színház kamaraszínpadán péntek este fél 8-tól.

Öt férfi bolyong az élet tengerén, és egy karácsony estén sor kerül az elszámoltatásra, ezzel együtt a megváltásra is. Göttinger Pál rendező öt zseniális színésszel dolgozott.

Részletek a videóban:






Kálid Artúr: Ez a darab egy kincs

December 13-án mutatja be a Móricz Zsigmond Színház Conor McPherson Tengeren című darabját. Ebben az előadásban ismét egy kitűnő, országosan ismert színművész szerepel vendégként: Kálid Artúr, aki színházi szerepei mellett az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész is, hangja egészen biztosan ismerősen cseng mindenki számára.

Van valamilyen kötődésed Nyíregyházához?
Nem titok, hogy engem születésem után a kórházban hagyott anyám, így anyás csecsemőintézetben nevelkedtem Nyíregyháza-Sóstón, ezért hát erősen kötődöm a városhoz. Ha nem is nagyon vannak róla emlékeim, de sokat meséltek róla később olyanok, akik a gyermekvédelemben dolgoztak. Fényképek is vannak abból az időből, ahogy pólyásként ott élem az életem.

És színészként voltál már itt korábban?
Eddig csak a VIDOR Fesztiválon léptem fel, ez lesz itt az első bemutatóm.

Hét évvel ezelőtt (egyébként tizenegy. a szerk.) a Bárkában már játszottad ezt a szerepet Göttinger Pál rendezésében. Egyből igent mondtál az újrázásra?
Igen. Három okból is. Nyilván az egyik Nyíregyháza. Mégiscsak innen származom Szabolcsból, jó érzés, hogy itt megmutathatja magát az ember így ötvenévesen, hogy hova jutott. A másik az, hogy amikor a Bárka Színháznál voltam, Palinak gyakorlatilag minden darabjában benne voltam. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk. Azt hiszem, eléggé bízik bennem, ami egy színésznek nagyon fontos. Én szintén nagyon bízom az ő ízlésében, és a színházról való gondolkodásában. Harmadrészt, életem egyik legfontosabb szerepe volt ez a Mr. Lockhart a Tengerenből. Imádta a közönség, rajongott érte a szakma, és persze egy ilyen előadásban jó benne lenni.

Ez a szerep valójában az ördög maga…
Igen. Én a magam nem bigott módján, de mindenféleképpen azt gondolom, hogy létezik valami felsőbb hatalom – nevezzük akkor Istennek. Szerintem jó, ha egy színház ilyen kérdésekről beszél. Hiszen ugye, ha ördög van, akkor evidens, hogy az nem létezik Isten nélkül. Tehát az isteni hitről is beszél ez az előadás, bődületesen humoros formában. Nagyon jó a magyar szöveg, remek játszási lehetőség öt színésznek és úgy látom, hogy itt a Móricz Zsigmond Színházban kitűnő csapatot sikerült Palinak összeszednie, akik szintén ugyanezt gondolják, amit mi annak idején, hogy ez a darab egy kincs.

A darabban központi szerepe van egy pókerpartinak. Te szeretsz pókerezni?
Alapvetően nagyon szeretek játszani gyerekkorom óta. Pókerezni is. De távol áll tőlem a függőség vagy hogy erre pénzt költsek. Inkább a családdal játszunk, főleg kooperatív játékokat.

Lokál Nyíregyháza, 2019. 12. 12. 


Pár másodperc a Tengeren próbájából

A Tengeren alapötletéről

A romos dublini Hellfire Club belseje napjainkban
A történet alapjául valószínűleg Sir Francis Dashwood azonos nevű exkluzív társaságának rossz híre szolgált, mely csoport 1746 és 1760 között találkozgatott rendszertelenül. A nevet azonban nem is ők találták ki, hanem gyakorta adták maguknak mindenféle titkos praktikákat űző férfiklubok, ahol pszeudo-sátánista szeánszok közepette zajlott a játék és az orgia. A tagok egymást Testvéreknek és Dashwoodot Apátnak szólították, a társaság hölgyvendégeit, javarészt protituáltakat pedig Nővéreknek. A keményebb sátánistákkal ellentétben ennek a klubnak az összejöveteleit a szertartásosság csak izgalmasabbá tenni volt hivatott, a klubnak a “Tedd, amit akarsz” volt a mottója, melyet később Aleister Crowley is használt. Az épület egyébként ma is áll a modern Dublin fölött a hegyen, már nem a város, de még nem a vidék. A modern kísértetjárásnak is gyakorta emlegetett helye ez, hazajárásoktól kezdve a furcsa hangokon át az UFO-kig mindenfélét látni vél errefelé az ír nép fia manapság. 
A történet egy régi ír mondán alapul, amely a Hellfire Club címet viseli. A történet szerint egy hideg téli éjszakán szél és a zimankó süvített egy magányos, koponyát formázó ház körül, amely Dublin felett áll a hegyen, és a városra néz. Odabenn, az anyaöl-melegben a Hellfire Club tagjai kártyáznak, gátlástalanul téve kockára pénzt, lovakat, házakat és asszonyokat. Mindannyian befolyásos tagjai a társadalomnak, parlamenti képviselők, lordok, sőt, maga a Sheriff. (Ez utóbbiban természetesen semmi vadnyugati nincsen. A sheriff, azaz shire reeve, megyei intéző - rendfenntartó és adószedő hatalom, az írek esetében az elnyomó angolokat testesíti meg.) Egyszerre csak kopognak az ajtón, és az őrök egy ittas, de jól öltözött idegen urat bocsátanak a terembe, aki kéri a jelenlévőket, hogy megmelegedhessen a tűznél. Hamarosan beszáll a játékba, és csöndes, de magabiztos tehetséget árulva el, sorra nyeri a köröket. Egyre nagyobbak a tétek. Mikor egyik áldozata véletlen leejt egy kártyát, lehajolva halálra váltan veszi észre a pislákoló fénynél, hogy vendégüknek patái vannak. Mikor rémülten felegyenesedik, az ördög, másnéven púca egy szempillantás alatt felröppen és eltűnik egy tűzgömbben, kénköves bűzt hagyva maga után. 
McPherson ezt a történetet jó drámai alapanyagnak találta. Egy másik ötlete is készülőfélben volt akkor, egy inkább nők számára íródott darab, aminek a végén felé egy férfi hazaindul meglátogatni a testvérét – még nem tudta akkor, ki ez és miért is megy oda. Megmutatta a feleségének, aki azt mondta, jó, jó, de azért megérne egy új változatot. McPherson pedig ahelyett, hogy újraírta volna a történetet, követte a szereplőjét haza, és otthon találta magát vele – itt játszódik ez a darab, tehát voltaképp a közkeletű rémtörténetnek és ennek a testvér-viszonynak, pontosabban a vak idősebb testvér és a durva tengerész-öcs történetének a szálai vannak egybefűzve benne. Kártyáznak karácsony este néhány barátjukkal, mikor egy idegen érkezik...

Interjúrészletek - Conor McPherson mondja

"A Seafarer egy vers címe, egy óangol versé, ameyben valaki azt írja le, milyen kinn lenni a tengeren, magányosan. Valahogy úgy éreztem, hogy ez az a hangulat, amit a darabban megfigyeltem, valahogy inspirált engem. Úgyhogy elloptam a címet, mert ez lényegileg lopás. Csináltam már ilyet egyébként, írtam tíz éve egy darabot, This Lime Tree Bower címmel. Azért csinálok ilyesmit, mert szeretném hinni, hogy ezzel valami szövetség régebbi írókkal, hogy valahogy a szellemükhöz lehet csatlakozni ilyen módon, hogy a címeiket újra használjuk. Sokan rosszallják ezt. Szóval Seafarer lett a címe, egyébként Sharkyról, az egyik szereplőről lehet sejteni, hogy tengerész volt azelőtt, és az ördög a darabban a poklot valami távoli, hideg óceán fenekének írja le, szóval azt is lehet gondolni, hogy ő a tengerész, vagy mindegy igazából. Jó, hogy többükkel is össze lehet kötni, és az is jó, hogy ez nem nagyon fontos dolog. Szerintem egyébként a legjobb cím, amit valaha adtak, a Beatles. Egyszerűen borzalmas név ez együttesnek. De hát... nem számít, csak a zene."

"Nagyon szeretek olyan emberekkel dolgozni, akiket úgy szoktam hívni: tiszta színészek. Szeretem, ha egyszerűen állnak ahhoz, amit csinálnak. Akik intelligensen és nagyon tisztán fejeznek ki valamit, óriási “színjátszás” nélkül. Pusztán a lelkükkel megtöltik a a szavakat, még akkor is, ha ez úgy hangzik, mintha azt akarnám, hogy semmit se csináljanak. De ez nagyon becsapós dolog, mert a színészet mégis majdnem olyasmi, mint valamiféle telepatikus kapcsolattartás a közönséggel, amihez nagyon magabiztosnak is kell lenni – nagyon nehezen találok olyan színészt, akit erre rá tudok venni, és ha megtaláltam, próbálok ragaszkodni hozzájuk, amennyire csak lehetséges."

"Egy jó kísértethistóriát találok inkább izgalmasnak, inkább írnék darabot szellemekről vagy akár a vámpírokról, mint mondjuk politikáról, ami számomra valahogy halott dolog, én sem értem miért egyébként. A kísértettörténetek annyival élőbbek, annyira itt és most történnek…"

"A címadás a legnehezebb számomra, mert az első bejárat egy darabba a nézőnek a cím. Nem nagyon szeretem az olyan címeket, amelyeknek sok közük van a darabhoz, jobban szeretem, ha valahogy távolibb… líraibb."



Tengeren - Nyíregyháza - leporelló



A kultúra nemzeti alap

A csemegepultos naplója #akulturanemzetialap

A nyíregyházi Tengeren műsorfüzete a fordítási nehézségekről

A magyar szöveg elkészítése rendkívül nehéz feladat az ír darabok esetében. Az új ír dráma kirobbanó népszerűségét elsősorban nyelvének köszönheti, amely ebben az esetben az ún. irodalmi angolnak egy roncsolt, de egyben nagyon népszerű és divatos változata. A magyar színpadokon bemutatott McDonagh-művek esetében is látszik, hogy a fordítónak a meseszerű, vagy valamiféle stilizált világot leíró nyelvhez gyakorlatilag új rendszert kellett feltalálnia, mint például A kripli esetében Varró Dánielnek. Egy olyan szisztémát, amit a magyar néző, noha hallja az olyan kifejezéseket, amelyek nem szerepelnek a magyar nyelvben, befogad és érvényesnek talál. 

Ebben az esetben inkább ráadásul az a nehéz, hogy a Seafarer nyelve városi ír-angol, nincs benne voltaképpeni stilizáció, sőt, pont az a természete, hogy az emelkedett vagy természetfeletti történéseket is közönséges (és egyébként az angolul értő fül számára könnyedén felismerhető), dublini urbánus közegbe helyezi, és annak kifejezéseivel írja le. 
Ehhez tehát nem lehet meseszerű új nyelvet kitalálni, hanem a lehető legpontosabban kell megkeresni a magyar városi nyelvben hasonló jelentésű-izű fordulatokat, miközben arra is vigyázni kell, hogy ha kikerül Dublinból a történet, értelmét veszti, hiszen közegéhez szervesen kötődik.

Meg kell tehát őrizni a brit angol fül számára humorosnak, karakteresnek és divatosnak érzékelt ír-angol nyelv hatását, az ebből adódó szüntelen humorforrást (a londoni bemutató közönsége gyakran nevetett fel pusztán egy-egy mondat hangzásán, jelentéstől függetlenül), valamint annak roncsolt, tehát hibás nyelvtannal és sok trágársággal teletűzdelt minőségét.

Néhány dolog természetesen nem menthető át, például a darabot teljesen átszövő dublini utalások, helyhivatkozások, és a néha, a szereplők vélt vagy valós szellemessége okán használt ír kifejezések. Pl. Nicky belépéskor „In mise le meas!” -kiáltással köszön, ami hagyományos, vagyis inkább régies ír (gael) nyelvű levélzáró formula.

Néhány kifejezés:

wino 
​Az általam fordított szövegben "csöves", Tamás Anna nyersfordításában "alkás", Upor László (előadásunkban használt) műfordításában "metiles".
Az utcán élő dublini alkoholisták neve, de nem lehet egyszerűen csövesnek vagy alkoholistának fordítani, hiszen a wino többet is jelent: a sok sör és a whiskey országában, ahol az éghajlat miatt csak silány borokat lehet termelni, a bor (wine) a legszánalmasabb, legolcsóbb ital, mi azt mondanánk rá: kannásbor. 

trouble in paradise
​szó szerint „zavar” vagy „baj a paradicsomban”. Tamás Annánál „oda a mennyei béke”, én „neki se fenékig tejfel”-nek fordítottam. Richard mondja, amikor Nickyt felhívja Eileen, hogy hol marad ilyen sokáig. A kifejezés a paradicsomi állapot megzavarására, azaz bibliai értelemben végsősoron magára a bűnre vonatkozik, és mint ilyen, igen szellemes és jellemző húzás Richardtól. Közkeletűen egyébként családi veszekedésekre használatos.

hole in the wall (lyuk a falon) 
A kifejezés rengetegszer szerepel a darabban, és minden alkalommal mást jelent, és ennek a sok jelentésnek az együttes jelenléte egyrészt humorforrás, másrészt a darab vége felé a szereplőknek életbevágó, a cselekménynek lényegi többletet adó félreértésekre ad okot.
A kifejezés eredetileg otthonos, kellemes helyet jelent (my new apartment is just a hole in the wall - az új lakásom inkább csak egy kis kuckó; believe it or not, that little hole in the wall is a great restaurant - akár hiszed, akár nem, az a kis kajálda voltaképp egy eléggé jó vendéglő), rendszerint olcsó vendéglőt/étkezdét vagy kocsmát jelent.
De ezzel a kifejezéssel szokás hivatkozni arra a lukra is, amelyen át Pyramus és Thisbe megbeszélték a tragikus végű szökésüket Ovidius Metamorphoses c. művében, amint ez a Szentivánéji álomból is ismerős.
Továbbá hole in the wall a neve annak a hírhedt búvóhelynek is Wyomingban, Amerikában, ahol a western-éra híres banditái rejtőzködtek: Jesse James, Butch Cassidy és a Sundance kölyök és mások. Tehát a számkivetettséggel, bűnösök rejtekhelyével vagy gyűjtőhelyével is kapcsolatban van.
Ebben a darabban, mindezeken a nyilván megszólaló jelentéseken felül egyrészt a pokolra érti Lockhart, pontosabban a pokol kapujára, az átjutásra, az „odaát” kevesek által ismert bejáratára, másrészt közönségesen bankautomatát is jelent, ahogy a végén így is értik Richardék.

Tengeren - Nyíregyháza - próbafotók

Juhász Éva fotói. A képre kattintva galéria nyílik.

A nyíregyházi Tengeren műsorfüzete Conor McPhersonról

Conor McPherson 1971-ben született Dublinban. Tanulmányait a dublini University College-ban végezte, ahol az egyetem drámacsoportjának írta első darabjait. Mindössze 25 éves volt, amikor Olivier-díjat kapott a GÁT c. darabjáért, amelyet a londoni Royal Court mutatott be, és amely a közönség és a kritikusok körében is hatalmas sikert aratott. Méltatói el voltak bűvölve az elveszett lelkekről és bajba jutott életekről szóló meséitől - szinte valamennyi azóta megjelent és bemutatott darabja világsikernek számít, és nem csak angol nyelvterületen.
A darabokban lezajló tragédiák gyakran rímelnek a saját történeteire, noha saját állítása szerint soha nem akart önéletrajzi műveket írni. Művei és életútja összevetésekor nyomon követhető az eseményeknek az alkoholizmussal, halállal, darabokra hullott kapcsolatokkal és beteljesületlen reményekkel terhes sorozata.

Rendezőként is tevékenykedik, saját műveit rendszerint ő állítja színpadra.
Napjainkban a londoni Old Vic színház írócsapatának tagja, de darabjait világszerte játsszák.


A Seafarer két testvér története, az egyik jóvátehetetlenül részeges, a másik éppen a józanságot kísérli meg - mikor karácsonykor, magányos vagy családos, de elhagyatott (és alkoholista) férfivendégeik pókerpartijában az egyik, eddig ismeretlen vendégről kiderül, hogy maga az ördög. McPherson a bemutatókor a The Guardian újságban adott interjújában mondta el, hogy voltaképp a darab valamennyi szereplője ő maga, de talán legjobban a csalódott démon, Lockhart, aki irigyli az embereket, akik között jár, és akiknek a lelkére vadászik. A művet alig 8 hónap alatt írta, és alighanem ez eddigi legmegindítóbb és remekbeszabottabb műve.

Ambivalens érzések fűzik az íráshoz - azért ír, hogy kiűzze a fejében megállás nélkül beszélő hangokat, mondja ugyanebben az interjúban. „Mintha az aggodalmaskodás atomreaktora zakatolna állandóan odabenn” - mondja - „és ez vezet oda, hogy ezek a darabok ilyen gyakran előugranak bentről”. Nem választás kérdése nála az írás, ahogy fogalmaz. „Ha nem lennék megverve azzal, hogy szükségem legyen az írásra, az minden bizonnyal nagy áldás lenne.”

Tinédzserkorában kezdett írni, nem sokkal azután, hogy hátat fordított a vallásnak. A dublini középosztály-beli család egyetlen fiúgyermeke (2 lánytestvére, egy nővére és egy húga van) szigorú katolikus iskolába járt, ahol kilenc éves koráig gyakran kapott verést bűneiért. Nem meglepő, hogy eltűnődött: „Miért jó ez nekem?” Isten „valami rossz dolognak tűnt, aki megteremtette az ördögöt és a poklot és azt akarta, hogy oda emberek kerüljenek, aki úgy tűnt, mint aki minden tud, de mégsem ad neked egy esélyt. Egyszerűen csak értelmetlennek tűnt.” 15 éves korára elhatározta, hogy „még ha pokolra kerülök is, szabadon szeretnék élni.”

Noha novellákat kezdett írni, nem író, hanem zenész szeretett volna lenni, gitáros. Szülei azonban, aggódva amiatt, hogy a fiuk „teljesen céltalan” (ma is sebzettnek látszik, ha erről beszél), egyetemre küldik, a University College-ba, Dublinba, ahol filozófiát és angol irodalmat tanul. „Azt gondoltam, azok valószínűleg könnyűek.”

Az élete váratlanul nagyot változott ezeken a „könnyű” szakokon. A filozófia arra tanította, hogy „amit el kell fogadnod, az az, hogy semmit nem tudsz, hogy mellékes vagy, és hogy ez egy eléggé felszabadító helyzet.” Az angol szakon pedig megismerkedett David Mamet darabjaival. „Az a nap, amikor elolvastam a Glengarry Glenn Ross-t, az volt az. Pontosan tudtam, mit akarok csinálni.” Először Mamet-paródiákat gyártott, aztán elkezdte megírni és színre vinni saját darabjait, és ezt azóta sem hagyta abba. Némi egyetem alatti különóra-adástól és anyja melletti cipőbolti eladóskodástól eltekintve nem csinált semmi mást soha: írt és rendezett.

McPherson, keret nélküli szemüvegében, rövid vörös hajával, komoly viselkedésével valóban filozófus benyomását kelti - darabjai pedig a kik vagyunk és miért vagyunk problémájáról való alapos gondolkodásról tanúskodnak. Manapság, ahogy ő nyilatkozza ugyanott, abból a pontból indul ki íráskor, hogy „az emberek 90%-ban állatiak, és 10% csak bennünk az a bizonyos felszín, a racionális döntések látszata. A gondolataink csak az étvágyunk után rohannak, jóval lemaradva mögöttük, hogy aztán a nyelv segítségével később megítéljék őket: ez tragikus és nevetséges. Ez az a kép, amit a darabjaimban összerakok: állatok, akik tudnak beszélni, és ettől azt hiszik, mindentudók.”

Furcsa módon pont ez, hogy az emberi létet ilyen pontosan akarja leírni, az oka annak, hogy darabjaiban olyan kevés nő szerepel. A Seafarer tipikus példa: öt férfiszereplő darabja ez, akik számára a nők távoli és titokzatos teremtmények, épp annyira rettegettek mint tiszteletre méltóak. McPherson maga is kicsit szégyenkezve hivatkozik erre a mulasztására, de aztán: „Egy kicsit azért megbocsátottam magamnak” - mondja - "mert rájöttem, hogy ez nem döntés kérdése. Férfi vagyok, ezért a világot is férfiként élem meg, így a világ igazi, nyers igazsága számomra hímnemű.”

Arra is később kellett rájönnie, hogy ez az „igazi, nyers igazsága” az életnek mélyen ott van a darabokba ágyazva. „Nem vagyok túl jó sztorizó” - mondja magáról – „sokkal jobban szeretek bőbeszédű emberek társaságában lenni, akkor megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy hallgatok.” A történetek ehelyett a darabokba szivárognak be – és rengeteg gyötrődésről tudósítanak. A nagyapja, akinél sok időt töltött gyerekként, nemegyszer azért utazva le, hogy némán üldögéljen vele a szobában, meghalt a Gát írása közben - a darab így szinte lüktet a kérdésektől, hogy vajon megnyugvás várja-e az embert a halál után.

A Port Authority c. darab (2001), amelyben három férfi mereng a szerelem bonyolult természetén, évtizedes kapcsolatának végeszakadtakor íródott, és noha következő darabja bemutatása idején (Shining City, 2004) már nős volt, a mű szigorúan veszi górcső alá, hogyan mennek tönkre a kapcsolatok, és hogyan válik a szerelem bénító kötelességtudattá.

Mindegyik közül a legnyugtalanítóbb a Dublin Carol (1999), ez a - saját szavaival éve – „kellemetlen és nehéz” mű, amely az alkoholizmus nyomorát tárja fel. Keletkezésekor maga McPherson is alkoholista volt, mely függőségben 1997 óta szenvedett. „Ebben tudtam megízlelni a függetlenséget és a szabadságot, de felelőtlen voltam, és talán méltatlan is" - mondja – „függeni kezdtem az ivástól. Azt hiszi olyankor az ember, hogy jobban érzi magát, pedig csak elodázza a bajokat - voltaképpen halogatja saját magát.”

A baj szerinte egyébként a nem mellesleg kocsmáiról és italairól is világhírű ír kultúrában van: „mindenki iszik, mintha semmi sem történne nélküle. Udvarlás, esküvő, temetés, színház, minden... mindenütt az alkohol.” És ami még rosszabb: az egészben volt valami öröklött is, valami olyan erős kétség, hogy még az Olivier-díj átvételekor is (1999-ben kapta meg a Gátért) így nyilatkozott: „nem éreztem magam sikeresnek. Minden olyan véletlenszerűnek tűnt.” Ez tette szerinte elkerülhetetlenné az alkoholizmust. „Bennem volt, és mindenképp megtörtént volna velem, akármit is csinálok. Ha köztisztviselő vagyok, akkor is ez lett volna a sorsom.”

A whiskey nem akadályozta meg abban, hogy megírja a Dublin Carolt és a Port Authority-t, éppen csak feláztatta vele azokat az órákat, amikor nem írt. De ezt a tempót nem sokáig lehetett bírni - 2001 februárjában, a Port Authority west end-i bemutatójának estéjén összeesett. A kórházban kiderült, hogy megrepedt a hasnyálmirígye - élet és halál között lebegett két hónapig. „A testem feladta” - mondja egyszerűen – „ennyi történt.” Azóta absztinens.

Boldogabb is azóta: 2003-ban házasodott meg, felesége festő. „Egyfajta nyugalmat” hozott az életébe - a pár egy háromszintes házban lakik Dublinban, ahol a földszinten külön szobákban dolgoznak. 

„Aggódom a munkámért, a jövőért, barátaimért, régi kapcsolatokért... csak egy vagyok azok közül, akik, akármit is csinálnak, az voltaképpen egy nagy aggodalmaskodás.” Talán ennek az aggodalomnak az írásaiba csepegtetése érinti meg közönségét ennyire mélyen. De ez az oka annak is, hogy egyszer színpadra került műveivel kapcsolatban mossa kezeit: „ha megcsináltam egy darabot, soha nem rendezem meg mégegyszer. Más produkcióban sem nézem meg őket újra - túl közelinek találom. Mindig el akarok menekülni magamtól, de persze magamból kiindulva tudok csak írni – ördögi kör ez.”

A kapcsolatok, a kapcsolattartás sebezhetőségét, amely munkái legjavának a középpontjában áll, kisfiúként tanulta meg. Egy dublini lakótelepen nőtt fel, apja könyvelést tanított, anyja egy cipőboltban dolgozott. Vakációra és hétvégére nagyapjához ment, vonattal, egyedül, Leitrimbe, egy isten háta mögötti kis falucskába, amely később A gát helyszínéül szolgált. Úgy gondolja, ez a teljes elszigeteltség, mely mintha egy másik ország lenne, nagyon erős benyomást tett az írásaira. „Nagyapám egyedül élt ott. Én eléggé csöndes tinédzser voltam, ezért eléggé tetszett, hogy le lehet oda menni és ülni, ért engem, csak ülni és hallgatni, nem beszélni de tényleg, csak a tűzbe bámulni vele.” - mondja egy, az Observernek adott interjújában. „És aztán előfordult, hogy mondott valamit. De az is, hogy nem. Néha esetleg elmondott egy történetet. De az mindig ebből az teljes elszigeteltségből és csöndből fakadt, azt hiszem, ez az atmoszféra maradhatott meg bennem annyira erősen, hogy ma is azt gondoljam minderről, hogy fontos.” 

McPherson a színpadi tempó megszállottja, amikor instruál. Mondatait kisebb-nagyobb szünetek tördelik össze. Korai darabjai, melyeknek legtöbbje monológ, inkább költeményekként íródtak. Minden mondat egyetlen sor hosszúságú, kicsi, természetes szüneteket építve be ezzel a szövegbe. Persze nem csak a csöndeket kellett megtanulnia valahonnan, hanem a dialógusokat is: „Fiatalkoromban egyszerűen David Mametet olvastam és megpróbáltam utánozni. Nagyon nagy hatást tett rám a szöveg sebessége, tudja, mint a Glengarry Glen Ross-ban, vagy akárhol. Egyszerűen csak a sebessége. És amikor az ember 18 éves, az összes szitkozódás nagyon izgalmasnak tűnik, gondolom. Úgyhogy abból is szerettem volna megragadni valamennyit.”

A másik nagy hatású példakép természetesen Beckett. McPherson részt vett Michael Colgan gigászi küzdelmében, hogy filmre vegyék a szerző valamennyi darabját. McPherson az elsők között volt, akit Colgan megkeresett, és ő mohón vetette magát a Végjátékra. „Azt mondják, azért volt ez, mert túl fiatal voltam. A nálam tapasztaltabb rendezők közül sokan rövidebb műveket választottak. De mikor az ember 28 éves, csak azt mondja, ide nekem a Godot-t, ide nekem a Végjátékot.”

Michael Gambonra osztotta Hamm szerepét, élvezettel emlékszik vissza a tapasztalatra. „Az a legjobb a Gambonnal való munkában, hogy a fejében mondjuk 300 kitalált történet van, csupa elsőrangú sztori. Szóval ha egy pillanatnyi szünet van, és a filmezéskor állandóan adódik ilyesmi, csak úgy ott ülve ontani kezdi magából, és voltaképp átejt minket velük. Továbbá ragaszkodott hozzá, hogy engem Pinás McFaszfejnek hívjon, szóval remek volt az egész.”
A Beckett-örökség egyébként óvatosságra inti – őt is, ahogy Martin McDonaghot is, hamar a nagy ír drámaírók természetes utódjának kiáltották ki. Őt, mármint McPhersont egyébként nem zavarja a címke, ha azzal jegyeket tudnak eladni a színházak, de reméli, hogy ennél azért nem jelent többet. „Ha az emberek szívesen mondják, hogy ez meg az a mittudoménmi reneszánszát jelenti, az nagyon jó valószínűleg, mert segíti a színházakat, hogy piacra dobják a darabokat Londonban. De íróként az ember nem figyel ilyesmire, és enélkül is, legalábbis szeretném hinni, a darabjaim megtalálnák a maguk közönségét.”
Darabjai nagyjából mindenütt jó kritikákat kaptak és nagy közönségsikert arattak, filmes karrierje azonban jóval változóbb. Az első, I Went Down című forgatókönyvéből készült film jó kritikákat kapott és anyagilag igen nyereséges lett. Rendezőként a Saltwater című filmmel debütált, és a CICAE díját kapta a Berlini Filmfesztiválon, mint legjobb film. Második saját filmje, az Actors című, felemás fogadtatásban részesült.

Idézetek:

  • Férfi vagyok, ezért a világot is férfiként élem meg. A világ igazi, nyers igazsága számomra hímnemű.
  • Nem vagyok túl jó sztorizó. Sokkal jobban szeretek bőbeszédű emberek társaságában lenni, mert akkor megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy hallgatok.
  • Nagyapám egyedül élt. Én csöndes tinédzser voltam, ezért tetszett, hogy le lehet menni hozzá [az isten háta mögötti kis faluba]. Csak ülni és hallgatni, bámulni vele a tűzbe. Aztán előfordult, hogy mondott valamit. De az is, hogy nem. Néha esetleg elmesélt egy történetet, de az mindig ebből a teljes elszigeteltségből és csöndből fakadt. Azt hiszem, ez az atmoszféra maradhatott meg bennem annyira erősen, hogy ma is azt gondolom minderről, hogy fontos.
  • ​Művészként élek, ami megdöbbentő érzés, egyben tökéletes luxus. Ha az ember megkapta ezt a hihetetlen lehetőséget a szabadságra, determinálva van, és ennek meg is kell felelnie. Olyasmit szeretnék létrehozni, ami a közönségből érzéseket vált ki, ami elragadja őket valamerre – ám ezért keményen kell dolgozni.
  • Az alkoholizmusban tudtam megízlelni a függetlenség és a szabadság érzését, de felelőtlen voltam, és függeni kezdtem az ivástól. Ilyenkor azt hiszi az ember, hogy jobban érzi magát, pedig csak elodázza a bajokat – voltaképpen halogatja saját magát.
  • ​Ha megcsináltam egy darabot, soha nem rendezem meg mégegyszer. Más produkcióban sem nézem meg újra, mert túl közelinek találom. Mindig el akarok menekülni magamtól, de persze magamból kiindulva tudok csak írni – ördögi kör.

Prológus a Tengeren elé

Ez itt már a végnek vége. Véglények egy lepusztult házban, közel a tengerhez, csak egy rövid séta a kikötőhöz, ott a végtelen nagy víz – nincs tovább. Richard, a báty, nemrég megvakult, most whiskey-k és sörök közt esik-bukik, már amikor mozdulni bír, kifúrja magát saját ürülékéből, de azt is csak azért, hogy remegő kézzel kitapogassa a következő poharat. Eleget látott már, nincs mit nézni a világon, elég azt cinikus humorral és bölcsességnek tetsző, menthetetlen közönnyel elviselni, és óbégató Lear királyként, kicsinyes zsarnokként uralkodni tenyérnyi trágyadombján. Öccse, Sharky, végigjárta útját, hazatért, talán végleg. Túl családon, otthonon, szeretőn és pökhendin odavetett, alkalmi melókon, túl mindennapos, véres bunyókon, talán gyilkosságon is, túl az utolsó utáni, milliomodik újrakezdésen: és most némán, makacs, konok, kataton-tevékeny zártságban nem akar már semmit, csak nem inni végre – és perszehogy inni fog. És eljön érte az ördög. A titokzatos és hűvös humorú Mr Lockhart, aki maga sem veti meg az italt, emlékezteti Sharky-t: egy kártyajátszma még hátravan. Karácsony van máskülönben, és a kártyasztalnál ülőket elnézve lemondón legyintsünk hozzá: a szeretet ünnepe. A vaksi Richard és a teszetosza, jámborságban bűnös, pápaszemét nem lelő Ivan együtt csak-csak kitesznek egy kártyást. Utóbbi kapkodva próbál mindenkinek megfelelni: feleségnek, gyerekeknek, cimboráknak, egyszerre mond igent és nemet, hogy semmiből semmi ne következzék, folyvást csak menekül, „én nem vagyok itt”, tagadja le magát, hogy újra a pohár után nyúljon, mindezt egészen addig, talán épp mostanáig, amíg csak senki nem keresi. Nicky nem nagy játékos, inkább csak kisszerű szélhámos, jó lenne nyerni, de inkább csak nem veszíteni, átcsúszni mindenen és kis stiklikkel megúszni az életet. Járnak a lapok, hol itt, hol ott gyűlnek a pénzek, de Sharky tudja, nem ez a tét. Nem bírja tovább, felhajt egy pohárral, aztán többel. Tudja, hogy az ördög nyer. Nyernie kell, hisz Sharky bűnös. És kitől várhatna megbocsátást: a felesége ágyába járó, nyegle kis pöcstől, Nickytől?, a folyamatos önmentésben magát saját hajánál fogva rángató, kedves szerencsétlentől, Ivantől?, vagy tőle, a sötétség birodalmában trónoló, kíméletlenül önző Richardtól, a bátytól, aki érzéketlenül dirigál, és tör-zúz, hisz úgyis mindegy?! Már csak a lapjárás marad – és igen, az utolsó, döntő játszmában kezében egy négy nyolcasból álló póker...
Mr Lockhart lerakja négy tízesét. Sharky feláll, indulásra kész. Ez volt az otthona: lerohadt falakkal, szaros-huggyos szőnyeggel-padlóval, évszázadokon át koptatott, sánta asztallal, hektoliternyi Guinnessekkel és whiskey-kkel... Nicky üres zsebbel ingyen fuvarra pályázik, Mr. Lockhart még az ajtón innen, de gondolatban már kinn, a tengeren, Ivan boldogan kajabál, mert brunyálás közben meglelte pápaszemét. Richard megszólal.
Állnak, várnak, menthetetlen alakok. Embertársaink.
És újra megnézik a lapokat.

Karácsony van.

Bérczes László
(eredetileg megjelent a Hajónapló 2008/5. számában)

Nézői vélemények a Telefondoktorról


  • “Menjetek, szuper!”
  • “Ezt megnézném megint, annyira jó volt”
  • “Jó humorú, lendületes előadás volt, remek színészi alakítással.”
  • “Nagyon jól szórakoztam!”
  • “Nagyon jó darab! Nézze meg, aki teheti!”
  • “Nagyon tetszett! Nem csak jól megírt, szórakoztató darab volt, de fantasztikus színészi teljesítmény amit láthattam. Gratulálok, és köszönöm az élményt!”
  • “Göttinger Pál hatalmasat alakított, fantasztikus színész!”
  • “Nagyon jó darab és alakítás. Két alkalommal is láttam.”
  • “A Göttinger Pál fantasztikusat alakított. Komoly teljesítmény 1,5 órát úgy előadni, hogy észre sem vettem az idő múlását. A darab sem semmi - végül is az élet maga egy szeletben, sok fordulattal, humorral, kérdésekkel…”
  • “Fantasztikus előadás, Göttinger Pál alakítása egészen rendkívüli színészi teljesítmény! Gratulálok!”
  • “Fantasztikusan tehetséges művész, remek - humoros előadás !”
  • “Sokat nevettünk.”
  • “Féltem, hogy egy színész nem tudja végig fokozni a hangulatot, de igen! Szinte hallottam, láttam a vonal túlsó oldalán lévőket is.“
  • “Nagyon tetszett a darab, épp egy ilyen humoros előadást szerettünk volna szerda estére. Remek alakítás, amit a hangszínekkel és változatos mimikával tett Göttinger Pál színessé. Le a kalappal a 90 perces önálló esthez!”
  • “Remek kikapcsolódás, Jó humorú, pörgős,remek nagy színészi alakítás!”
  • "Szenzációs előadás, fergeteges színészi teljesítmény. Nagyon jó, szórakoztató."
  • "Nagyon jó darab, kiváló színész!"
  • "Jó alakítás, szép teljesítmény!"
  • "Szuper darab, kiemelkedő színészi teljesítmény, lehengerlő, vidám élmény!"

ÖT FÉRFI A TENGEREN: DECEMBER 13-ÁN BEMUTATÓ HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILÁVAL AZ EGYIK FŐSZEREPBEN

Ez itt már a végnek vége. Lepusztult ház, közel a tengerhez, csak egy rövid séta a kikötőhöz, ott a végtelen nagy víz – nincs tovább. Richard, a báty, nemrég megvakult, most whiskey-k és sörök közt esik-bukik, már amikor mozdulni bír. Richard szerepében Horváth László Attilát látjuk majd Conor McPherson Tengeren című színművében. Bemutató december 13-án a Krúdy Kamarában.

– Játszottál vak embert korábban?
– Nem.

– Jelent valami különlegességet a szerepformálásban?
– Óriási különbséget, hiszen csak elképzelni tudom, milyen egy nem látó ember, ha találkoztam is már élőben ilyennel. Tegnap a televízióban láttam egy filmet, az egyik szereplő vak – igen jó színész volt! –, ezért jobban figyeltem, mi az a lényeges, felismerhető attitűd, ahogyan látja a világot, mi az a viselkedés, ahogyan kezeli helyzetét. Más a mozgás, más hangon beszélnek. Hátulütője a szerepnek, hogy nem szabad kiesni belőle soha. Véletlenül sem bukhatok le, hogy én, a színész, igazából látok. Karácsonykor játszódik a történet. Az öcsémmel élek (Illyés Ákos játssza), aki hosszú idő után hazajött, hogy úgymond engem gondozzon, de a valódi ok az, hogy befuccsolt az élete. Éldegélünk szépen, gyermekkori barátommal (Tóth Károly) eliszogatunk, elkártyázgatunk.

– Ez egy alkoholista csapat?
– Mondhatni (szünet, aztán halvány mosoly az arcán). De nagyon kedélyesen éljük az életünket! Egyszer betoppan a barátunk (Nagyidai Gergő) és hoz magával egy idegent (Kálid Artúr), akit valamelyik kocsmában szedett fel. Elhozza pókerezni. Furcsa és pénzes, majd kiderül az illetőről, hogy maga az ördög, és az öcsémért jött, akinek van egy folt a múltjában, és most itt az ideje, hogy elvigye őt.

– Azért 16 éven felülieknek szól a darab, mert keményebb, vagy trágárabb a szöveg?
– Szókimondót mondanék, nem trágárt (elgondolkodik). Meglehetősen szókimondó, szabadszájú. Ahogyan öt férfi egymás között italosan, kártyaparti közben megnyilatkozik... Nagyon megkedveltem ezt a színdarabot. Azt a témát feszegeti, ami – többek között – kifejezetten érdekel. Már jó néhányszor elmondtam, hogy engem igazából már így, 56 évesen a nagy történetek vonzanak: becsület, vallás, haza, önfeláldozás stb. Ez a darab bizonyos tekintetben egy vallásos mű, nagyon egyszerűen, pontosan és lélekmelengetően (nem túlzás ez a szó!) beszél a kegyelemről, megváltásról. Sok humorral.

– Mikor megláttad a szövegkönyvet, elkezdtétek az olvasópróbát, te már érezted, hogy ebből nagy dolog kerekedhet ki?
– A színdarab hírét hallottam, már akkor nagyon elkezdett érdekelni. Évek óta beszélgetünk róla a rendezővel, Göttinger Pállal, és most eljött az ideje, hogy megcsináljuk. Ő rendezte már, 2008-ban, a Bárkában, az volt az első magyarországi bemutató. Úgy tudom, itthon mi visszük színre másodikként. Igaz, jelenleg a világban 46 helyen játsszák Londontól a Broadwayig. Pali és én hasonlóképpen gondolkozunk színházról, a világ megközelítéséről, előadásokról – olyanokról, amik az emberről és az életről mesélnek. Jómagam nagyon szeretem ezt a stílust és azokat a darabokat, amelyeket rendezőként választ.

A Tengeren előadás mellett Horváth László Attila látható még a Balfácánt vacsorára! és a Mesél a bécsi erdő című színdarabokban is.

Forrás: NYIREGYHAZA.HU, Szerző: Kováts Dénes


Bemutató: 2019. december 13. Krúdy Kamaraszínpad
Jegyek kaphatóak: ITT!

A Tengerenről a Pesti Műsorban

Bemutatók a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban
Conor McPherson: Tengeren – Göttinger Pál rendező ajánlásával

Amennyire most tudom, szívesen csinálnék olyan színházat, ahol az elmesélt történet tisztán és világosan áll, nem rakódik rá a „mit akar ezzel mondani” és a „hogy jön ez ide” tehertétele. Engem ráadásul nem zavarnak a sztereotípiák, pláne nem az írekkel kapcsolatosak – örömmel olvasom a történeteiket, hall­ga­tom a dalaikat, amelyek megkapó öniróniával, humorral, fájdalommal és közvetlenséggel beszélnek arról, ami mindannyiunkat szíven üt, és még az se baj, ha főleg esténként és főleg sör mellett.
Nem tudhatok sokat arról, mi játszódik le egy egyedül maradt férfi fejében, ha ötven-hatvan éves. Hogy milyen iszonyatos dolgokba haj­szol­ja bele az embert a félelem, hogy egyedül végzi.
De tudok a számonkérhetőségről, arról a félelemről, hogy az ember érzi, tudja, hogy tartozásokat halmoz fel, hogy a kapott jóért és az adott rosszért is meg kell fizetnie. Nem tudom, mennyit érnek a ku­dar­caim, a kihagyott lehetőségeim, az elmismásolt feladataim, hogy a körülöttem lévő embereknek mennyire lehettem vagy lehetek hasznára, és főleg hogy mindebből mennyi múlik tényleg rajtam. És kinek kell elszámolnom majd.
Conor McPherson darabjának legizgalmasabb kérdése a gondviselés, a kegyelem problémája. Annak a kijelentése, hogy a gondviselés az a másik ember. Anélkül, hogy tudnánk róla, esetleg anélkül, hogy akarnánk – védhetetlen ócskaságunk elől egymásban találunk menedéket. És ha jön a számonkérés: egymásnak kegyelmezünk meg.
Tizenegy évvel a Bárka Színház-béli ősbemutató után összeszedtem a bátorságom, hogy újra ehhez a darabhoz nyúljak. Tizenegy ilyen év (25 és 36 között) rengeteg idő, a felnőtté válás leckéit, talán azt mondhatom, letudtam mostanra. Mást hallok, mást látok már egy jelenetben.
Izgatott vagyok, mint karácsonykor. Nézem a színészeket (köztük külön büszkeséggel az ördög szerepét újra elvállaló Kálid Artúrt), ahogy kibontogatják a szöveg mondatait, mint egy-egy ajándékot.
Dolgozunk. A próbateremben mindennap karácsony van.
Conor McPherson drámaírói munkássága – ördögűzés.

Bemutató: Krúdy Kamara, december 13.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed