Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


ÉLETRAJZ, MUNKÁK

Ez a dokumentum (kiegészítve a különféle munkák listájával) letölthető innen

Göttinger Pál 1983-ban született Budapesten. 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában. Szakmai gyakorlatát Poznanban (Teatr Polski) és Londonban (Young Vic) töltötte. Diplomarendezését (Hamvai Kornél: Pokol) a Merlin Színházban mutatták be. Vendégrendezőként dolgozott budapesti (Bárka, Radnóti, Merlin, MU Színház, Sirály, Pinceszínház, MűPa, Orlai Produkció, Pesti Magyar Színház, Magyar Állami Operaház, Katona, Operettszínház), vidéki (Debrecen, Nyíregyháza, Tatabánya, Szombathely, Szeged, Kőszeg) és határontúli (Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Temesvár, Kolozsvár) színházaknál, független társulatoknál (Nézőpont Színház, KoMa Társulat, Szputnyik Hajózási Társaság, K.V. Társulat, Nézőművészeti Kft.), alkalmi formációkkal, zenés produkciókban amatőr és félprofi kórusokkal (Soharóza, Halastó, Csíkszerda), valamint hivatásos együttesekkel (MÁV Szimfonikusok, Óbudai Danubia Zenekar, Budapesti Vonósok, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Alba Regia Szimfonikus Zenekar, In Medias Brass Fúvósötös). 2009-től az Ördögkatlan Fesztivál munkatársa. A 2010/2011-es évadban a budapesti Bárka Színház, 2011-től 2013-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 2013-tól 2015-ig a Pesti Magyar Színház, 2017-től 2019-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője. Jelenleg szabadúszó, együttműködésben az Orlai Produkciós Irodával, a Kőszegi Várszínházzal, a Manna Produkcióval, a Momentán Társulattal, a Delta Produkcióval és a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatával. Korábban a Pesti Magyar Színiakadémia, később (a modellváltásig) a Színház– és Filmművészeti Egyetem óraadója.

Nagyrészt kortárs szerzők drámáit állította színpadra. Erdős Virág, Szabó Borbála, Varró Dániel, Esterházy Péter, Háy János, Vinnai András, Parti Nagy Lajos, Nényei Pál, Ivanyos Ambrus, Gerlóczy Márton, Jeney Zoltán, Dés Mihály, Kern András, Karafiáth Orsolya és Grecsó Krisztián mellett saját új írásaiból is készített ősbemutatókat. Mellettük számos külföldi szerzőt mutatott be először Magyarországon: Dennis Kelly, Conor McPherson, Martin Crimp, Duncan Macmillan, Daniel Glattauer, Michael West, Jonathan Dove, Alasdair Middleton, David Lan, Sam Holcroft és Jezz Butterworth műveit az ő rendezésében láthatta először a hazai közönség.

A prózai színházi előadások és a Magyar Rádiónak készített hangjátékok mellett rendezett barokk, belcanto, verista és kortárs operát, kórusimprovizáción alapuló zenés előadásokat, magyar és francia operettet valamint magyar musical-ősbemutatókat is. 

Rendezői munkája mellett színészként, zenészként és színpadi szerzőként is aktív. 

Diploma utáni első munkája (Dennis Kelly: Love and Money) szerepelt és díjat nyert a 2008-as POSZT versenyprogramjában. Martin Crimp írásából (Attempts on her Life) készített a.N.N.a című előadása a legjobb rendezés díját kapta az 2008-as Alternatív Színházi Szemlén. 2011-ben a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima díját kapta. 

Budapesten él. Házas, felesége Grisnik Petra színésznő.


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegekből finanszírozzuk következő projektjeink előkészületeit. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!


TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed