Az Orlai Produkciós Iroda Covid-protokollja

2020. augusztus 29.


A koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséhez szeretnénk a saját eszközeinkkel hozzájárulni.

Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a fokozzuk a takarítás, a fertőtlenítés és a szellőztetés gyakoriságát.

A közönségforgalmi területeken dolgozó munkatársaink kötelezően maszkot viselnek.

Folyamatosan szűrjük dolgozóinkat, csak egészséges kollégáink vehetik fel a munkát.

Az Orlai Produkciós Iroda is csatlakozott ahhoz a széleskörű összefogáshoz, amelynek keretei között a színházak közös szabályokban állapodtak meg. Ennek részletei honlapunkon elérhetőek: https://orlaiprodukcio.hu/news.php?id=4565

Kérjük Önöket, hogy mindnyájunk egészsége érdekében vegyék figyelembe az ajánlásokat és tartsák be a szabályokat!

Ajánljuk Önöknek, hogy jegyeiket online vásárolják meg.

Kérjük, hogy betegen ne látogassák előadásainkat.

A bejáratnál minden nézők testhőmérsékletét érintésmentes hőmérővel megmérjük. Azok a nézőink, akiknek testhőmérséklete meghaladja a 37,6 °C-ot, nem léphetnek be a színház területére. Jegyüket ebben az esetben egy általuk választott másik alkalomra, azonos kategóriájú helyre cserélhetik át.

A színház közösségi tereiben (előtér, büfé, ruhatár, mosdók) a színházlátogatás teljes időtartamára kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk használata. Kérjük Önöket, hogy a maszkokat a nézőtéren is viseljék.

Használják a közösségi terekben kihelyezett kézfertőtlenítőket.

A ruhatár használata nem kötelező. Kabátjukat, táskájukat bevihetik a nézőtérre.

A nézőteret az előadás kezdete előtt 30 perccel megnyitjuk, hogy folyamatosan foglalhassák el helyüket.

Kérjük, hogy az előadás végén maradjanak a helyükön, és fokozatosan, szektoronként, az iránymutatás szerint hagyják el a nézőteret.


Együttműködésüket köszönjük és tartalmas szórakozást kívánunk előadásainkon!

Rendhagyó párterápia humorral fűszerezve

A Hogy szeret a másik című vígjátékot a Városmajorban mutatták be a napokban – A végtelenségig csűrt-csavart történetben remekelnek a színészek.

„A színháznak alapvetően élőnek kell lennie. Olyan pillanatnak, amikor azt mondom a nézőnek, aki egy különleges estére érkezik, ez az előadás pusztán neked készült. Az élő színház izgalma és spontaneitása nem fogható semmi máshoz” – írta honlapján Sir Alan Ayckbourn a hónap idézeteként.

A Tony-díjas brit drámaíró és rendező pályája során csaknem száz darabot írt, műveit a West Endtől a National Theatren át a New York-i Broadway-ig bemutatták. Idehaza a napokban a Hogy szeret a másik című vígjátékát láthatta a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpadon Röttinger Pál rendezé­sében. Az előadáson átélhettük az élő színház izgalmát és spontaneitását úgy, hogy közben a rekesziz­maink sem pihentek.

A történet középpontjában egy viszony eltitkolása miatti félreértéssorozat áll, amely három házaspár életébe enged betekintést. A jómódú Frank (Pataki Ferenc) Bob (Ötvös András) és William (Nagy Dá­niel Viktor) főnöke. Bobnak viszonya van Frank feleségével, Fionával (Ulmann Mónika), miközben saját feleségével, Teresával (Grisnik Petra) egyre élesebb vitái vannak. William felesége, az introvertált Mary (Edvi Henrietta) pedig alaptalanul arra gyanakszik, hogy férjének van valakije. Bob és Fiona folyton azt hazudják párjuknak, hogy William házasságát szeretnék megmenteni. Amikor viszont mindkét házaspár meghívja vacsorára Maryt és Bobot, a biztosnak tűnő alibik összedőlni látszanak.

Ebben a végtelenségig csűrt-csavart történetben egytől egyig remekelnek a színészek, s ami még inkább dicséretes, hogy végig bírják szuflával. Pataki Ferenc kitűnően játssza el a rigolyás, mindent tudni akaró főnök és férj szerepét, míg Ulmann Mónika könnyedén hozza a türelmes, elegáns, kacérkodó feleséget. Ötvös András és Grisnik Petra tökéletesen bújik bele a folyton civakodó házaspár szerepébe, a darab legkomikusabb és legemlékezetesebb jelenetei azonban Nagy Dániel Viktor és Edvi Henrietta alakításához kötődnek.

Ondraschek Péter kettős, puritán és fényűző polgári lakásbelsőket idéző díszletei és Cselényi Nóra káprázatos jelmezei sokat hozzáadnak az előadás hangulatához. A rendező pedig azzal veszi le a lábáról a közönséget, hogy ügyesen „ugrál” a képzeletben megosztott térben, így felváltva látjuk a párok viszá­lyait a színpadon. A zseniálisan felépített, pörgős párbeszédek, valamint a rengeteg helyzet- és jellemkomikum úgy épül fel, mint egy hatalmas, csodálatos puzzle darabkái.
A Hogy szeret a másik a házassági problémákat, a megcsalást és a szövevényes hazugságokba belebukó férfiakat és nőket karikírozza ki úgy, hogy közben néhány tanulságot is megfogalmaz. Ám az előadás, amelyet legközelebb szeptember 24-én láthat a közönség a Belvárosi Színházban, rendhagyó párterápiának sem utolsó.

Alan Ayckbourn: Hogy szeret a másik
(Belvárosi Színház)
Vígjáték két részben
Rendező: Röttinger Pál (Sic! - a szerk.)

forrás: https://www.magyarhirlap.hu/

Négy kortárs magyar dráma ősbemutatójával indítja az évadot az Orlai Produkciós Iroda

Dömötör András vezetésével, a társulat tagjainak élményeiből írt darab, Pass Andrea új drámája, Péterfy-Novák Éva legutóbbi regényének színpadi adaptációja, valamint Vinnai András, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár és Litkai Gergely közösen jegyzett színpadi műve is megtalálható az Orlai Produkciós Iroda szeptember-októberi premierjei között.

A világról, amelyben élünk, érzéseinkről, a bennünket foglalkoztató dolgokról a legérvényesebben a kortárs drámák fogalmaznak, ezért kezeli évek óta kiemelten az Orlai Produkciós Iroda a magyar drámairodalom legfrissebb műveit. Repertoárunkon jelenleg is olyan szerzők műveit találhatja meg a közönség, mint Gerlóczy Márton (A csemegepultos naplója), Grecsó Krisztián (Megyek utánad), Kerékgyártó István (Hurok), Parti Nagy Lajos (Az étkezés ártalmasságáról), Péterfy-Novák Éva (Egyasszony) vagy Tarr Béla (Családi tűzfészek). A sorozatot 2020 őszén négy friss darabbal folytatják.

A „határ” szónak rendkívül széles az asszociációs mezője. Mindennek van határa, állandóan feszegetjük a határainkat, a határ a csillagos ég, tartsuk tiszteletben egymás határait, közben meg a határok megszűntek, de határvédelemre szükség van, nem is szívesen lépjük át a határainkat, de a távolságtartás mégis rossz, de azért húzzuk meg, lépjük át, tartsuk tiszteletben, gyere közelebb, ne gyere, ez már nem is én vagyok, de most akkor mindennek van határa, vagy csak kinek hol? Ebből indult ki a Határátlépések alkotócsapata. Dömötör András rendezése a közreműködők, Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Ötvös András, Péter Kata és Schruff Milán személyes történeteiből építkezik, olyan hétköznapi kérdésekről, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. A Határátlépésekből – a Second Life avagy Kétéletem-hez hasonlóan – nem hiányzik az önirónia és a humor, ezen a szemüvegen keresztül boncolgatja az előadás a harmincas-negyvenesek párkapcsolatokat érintő nehézségeit, gyereknevelési tapasztalatait, szüleikkel való viszonyát, de előkerülnek a karantén alatt szerzett élmények és tapasztalatok is. A produkció premierje szeptember 11-én lesz a Hatszín Teátrumban.

Az Irodai patkányok alkotói hihetetlen kalandra, nagyszerű zenés felüdülésre invitálják a nézőket, elkalauzolva egy ablaktalan irodába, az agyzsibbasztó kollégák és a mindent felőrlő hiábavalóság birodalmába. Az írók, Vinnai András, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár és Litkai Gergely garantálják a sajátos humort. A szinte lehetetlen küldetést, megmutatni azt, hogy vannak-e varázslatos pillanatai az irodai munkának, Janklovics Péter, Pataki Ferenc, Sipos Vera és Ullmann Mónika viszik véghez Kocsis Gergely rendezői irányításával. A szeptember 18-i bemutató helyszíne a Jurányi Ház.

Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című regényének utószavában így fogalmazott: „Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni.” Abúzusról, családon belüli erőszakról, gyerekek molesztálásáról szól a 2019-ben kiadott megrázó történet, amely ma, a karanténtapasztalatok ismeretében még aktuálisabb, mint egy évvel ezelőtt. Mi lesz egy megnyomorított gyermekből? Hogyan válik szörnyeteggé egy felnőtt? Meg lehet-e törni a generációkon átívelő családi mintákat? A súlyos, tabutémát feldolgozó regényből Tasnádi István készített színpadi adaptációt, és ő rendezi az előadást is, amelyben Péterfy Borit és Pataki Ferencet láthatja a közönség. A bemutató október 15-én lesz a 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központban, ezt követően, novembertől a Jurányi Házban látható az Apád előtt ne vetkőzz.

A Családi tűzfészek után Pass Andreát is visszatérő vendégként üdvözölhetjük. Új darabja, a Nyakunkon a revizor az Orlai Produkciós Iroda felkérésére készült. A történet napjainkban, egy színházban játszódik, hősei pedig a társulat tagjai, akikhez a hatóság képviselője, egy modern revizor, azaz egy kormánybiztos érkezik… A Nyakunkon a revizor bemutatója október 26-án lesz a Belvárosi Színházban, a szatírában Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Ötvös András, Péter Kata, Schruff Milán, Ficzere Béla, Jászberényi Gábor és Rohonyi Barnabás látható.

Őszi bemutatóik között egy angol vígjáték is megtalálható. A Hogy szeret a másik íróját, Alan Ayckbournt csak William Shakespeare előzi meg az angol színházi játszási listán. A tévedésekre és összetévesztésekre építő, ravaszul bonyolult drámatechnikával megírt bohózat szereplői három házaspár, akiket Ullmann Mónika és Pataki Ferenc, Grisnik Petra és Ötvös András, valamint Edvi Henrietta és Nagy Dániel Viktor alakítanak. A rekeszizmokat próbára tevő előadást, amelynek rendezője Göttinger Pál, szeptember 25-én mutatják be a Belvárosi Színházban.

Vége volt, és ott ültünk csendben

Az ősz egyik ígéretes előadását Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című novelláskötetéből készíti az Orlai Produkció. Az egyik főszerepet Pataki Ferenc színművész játssza, akivel a szabadság adta lehetőségekről, az elfásulás kockázatáról és szívszorító mondatokról is beszélgettünk.


Egymás után jönnek a bemutatóid. A karantén miatt sűrűsödött össze a programod?


A Hogy szeret a másik című előadást tavasszal a győri Vaskakas Művészeti Központban, majd a Belvárosi Színházban mutattuk volna be. Ehhez képest alig kezdtük el a próbákat, jött a kényszerszünet, majd a júliusi debreceni szabadtéri előadás előtt mindössze két hetünk volt Göttinger Pál rendezővel összerakni a darabot.

Ez egy komédia, ahol – miként Göttinger Pál mondta – a megfelelő ritmus a fontos.


Amikor azt mondod: komédia, azt gondolhatja a néző, hogy egyszerűbb színpadra állítani, mint egy nagyszabású drámát. Az előadás jelentős része két helyszínen, különböző idősíkokban, párhuzamosan játszódik. Így nem csak a partneredtől kapod a végszót, ez pedig különös kihívás elé állítja a színészeket. Rövid, pergő mondatok, iszonyúan kell figyelni, de mindez rendkívül izgalmas, szórakoztató.

Ma már nézői elvárás, hogy „pörögjön” egy előadás?


Nem hiszem, hogy ez általános jelenség, bár nálunk, az Orlai Produkciónál valóban gyakoriak a rövid jelenetekkel dolgozó filmes adaptációk, az egyfelvonásos történetek. Fontos, hogy a színház, mint előadói műfaj vegye fel a mai kor lüktetését, alkalmazkodjon a felgyorsult világunk kihívásaihoz. 

Úgy fogalmaztál: nálunk. Megtaláltad a helyed Orlai Tibor csapatában?


Igen, nagyon örülök, hogy így alakult. Mikor tizenkilenc év után eljöttem Szegedről, igyekeztem ahhoz hasonló, fix helyet találni. Több színházigazgatót felhívtam, beszéltem Tiborral is. Az első évben nála és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban két-két bemutatóm volt. Aztán sorra jöttek az újabb orlais produkciók. Bár ez nem hagyományos értelemben vett társulat, összeszokott csapatként, alkotóközösségként dolgozunk. A szabadúszó lét némi bizonytalansággal jár ugyan, ám hamar ráéreztem, hogy szabadságot és sokszínű lehetőségeket ad.

Azt mondod: felhívtál néhány igazgatót. Nem okozott gondot felemelni a telefont, miután tizenkilenc évig vezető színész voltál Szegeden, ismerhet a szakma?


Nem azzal volt probléma, hogy ne ismernének. Viszont tudatnom kellett, hogy ismét Pesten vagyok. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt furcsa, amikor egy szinkronstúdióban újra meg kellett mutatnom, mit tudok, miközben Szegeden rendszeresen jártam szinkronizálni és húsz éve a Rádió 88 állomás hangja vagyok. Sok szakmabeli barátom él, dolgozik Budapesten, számos izgalmas találkozást hozott az elmúlt két év. Szabó Mátéval például már a debreceni Ady gimnáziumban is osztálytársak voltunk, azután együtt jártunk a főiskolára, mégis csak a fővárosba kerülésem után adódott lehetőségünk közös munkára a Belvárosi Színházban. A szakma úgy könyvelt el, hogy Szegeden vagyok, jókat dolgozom, ott él a családom, miért mennék máshová?!

És miért?


Tizenkilenc év alatt időnként felmerül az emberben a váltás lehetősége. Akkor, negyvenegy évesen úgy éreztem, vagy lépek, vagy néhány év múlva már nem lesz bennem elég erő és nyitottság ehhez.

Mennyire volt hullámzó ez a tizenkilenc év?


Időnként akadtak nehézségek, de mindig jöttek új emberek, új kihívások, amelyek megóvtak attól, hogy elfásuljak. Egyedül a filmezés hiányzott.

Budapestre kerülve rögtön bekerültél egy komoly népszerűségre szert tett sorozatba: a Bátrak földjébe.


Az elmúlt egy évben annyi castingon voltam, amennyin az elmúlt tizenkilenc évben összesen. A Bátrak földjét nagyon szerettem, remek színésztalálkozásokra adott lehetőséget a forgatás, izgalmas munka volt.

A kereskedelmi tévés sorozatokkal kapcsolatban a szakma egy része még mindig fenntartásokkal viseltetik?


Sorozata válogatja. A Bátrak földje profin szervezett munka volt, felkészült emberekkel.

Most kezdtétek próbálni a Péterfy-Novák Éva regényéből készülő előadást, az Apád előtt ne vetkőzzt. Ebben Te játszod majd az árvaházba került fiút?


Nem csupán gyermeket játszom, hanem a már nagypapa korú férfit is. Péterfy Bori lesz az unokám, és lényegében a könyvben felsejlő történetekből mesélünk néhányat egy előadás ívébe szőve. Két párhuzamos monológ: a kislányé, aki szokatlanul meghitt kapcsolatot ápol a nagyapjával és a nagyapáé, aki áldozatból elkövetővé válik. Tasnádi István rendező ötlete, hogy egy korombeli, középkorú színész játssza a nagyapa szerepét. Nagyon megrázó történet, többször olvastam, mégis bent rekedt a levegő, amikor az olvasópróbán hangosan kimondtuk ezeket a mondatokat.

Vége volt, és ott ültünk csendben.

Két párhuzamos monodráma?


Két személyes történet, amely itt-ott egymásba kapcsolódik, párbeszéddé válik, de inkább valóban monológszerű vallomásokról van szó. Csikasz, vagyis a nagyapa története is a kisgyerekkorból indul. Nyilván némi időbe telik majd, míg a nézőknek összeáll, hogy ebből a gyerekből lesz a felnőtt, akiről a darabbéli Eszter beszél. Komoly színészi lehetőség megragadni azt a pontot, ahol valami elcsúszik, és az áldozatból elkövető lesz.

Mennyire válogathatod meg, mit játszol?


Orlainál csupa olyan feladatot kapok, amelyben örömmel veszek részt. Az említett előadások mellett próbálom a Dumaszínház és az Orlai Produkció közös bemutatóját, az Irodai patkányokat.

Hogyan viselted a leállást?


Elég rosszul, állandó készenlétben voltam, az agyam nem tudott kikapcsolni. Fogalmam sem volt, mikor kezdhetünk újra dolgozni. Feszült várakozással, telefonokkal teltek a napok.

Az Irodai patkányok amolyan Dumaszínházas stílusú bohózat?


Ez a zsibbasztó irodai létről szóló jelenetek sora, amelyet Vinnai András, Litkai Gergely, Fehér Boldizsár és Fehér Gáspár írt, a rendező pedig Kocsis Gergő. Zenés darab, a humor kétségtelenül fontos része, sokaknak tartunk tükröt. Valóban ennyire „szánalmasak” vagyunk a munkahelyünkön? Erre keressük a választ.

A rendezés nem foglalkoztat?


Egyáltalán nem. Lehet, hogy valamikor jön egy kattanás, sokaknál láttam hasonlót. A filmezés érdekel. Akad néhány reményteli projekt, de ezekkel kapcsolatban még sok a bizonytalanság.

Könnyen megtalálod a hangot az emberekkel?


Soha nem volt ezzel nehézségem. Egyetlen dolog hoz ki a sodromból: az igazságtalanság. Csapatjátékos vagyok, a közös munka híve.

ONLINE HOZZÁFÉRHETŐVÉ VÁLT SZÉKELY GÁBOR ÉS A SZÍNHÁZCSINÁLÁS ISKOLÁJA CÍMŰ KÖNYVE

Székely Gábor, a színházi rendezőképzés korszakos pedagógusa előtt tiszteleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amikor a Balassi és Arktisz Kiadó támogató hozzájárulásával egy hónapig mindenkinek hozzáférhetővé teszi honlapján A második életmű. Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája című könyvet.

Ajánló a kötet elé:

Székely Gábor második életműve színházpedagógiai alkotás. A színházcsinálás gyakorlatán túl a színházi gondolkodás és beszédmód etikáját, esztétikáját és erotikáját, vagyis a közösséget formáló alapokat fogalmazza meg egyetemi szemeszterekre bontva. A kötet azt a folyamatot követi, ahogy a huszonévesekben rejlő készség személyes tapasztalattá művelődik, miközben a színházi szakma már művészként invitálja és készteti őket munkára és alkotásra.

A kötet mesterek és tanítványok nemzedékeken átívelő megértési folyamatát rekonstruálja, ezért a szerkesztők felkérték Székely Gábor tanítványait, hogy ezt foglalják írásba. Volt, aki vállalta a feladatot, és volt, aki nem. Székely Gábor pedagógiáját Bodó Viktor, egyik első tanítványa látta először módszerként, és kezdeményezte a leírását, megőrzését. Sipos Balázs, mindkettőjük közös osztályának volt hallgatója írja-elemzi végig az ötéves képzés struktúráját. Bagossy László, Dömötör András, Forgács Péter, Göttinger Pál, Hargitai Iván, Rusznyák Gábor, Schilling Árpád, Simon Balázs beszélgetésekkel és vallomásokkal, elemzésekkel és memoárokkal ábrázolja a módszert a maga sokszínűségében. Az első és a második életművet egy időben látjuk, egymás mellett, egyként. A másodikban az elsőt. És fordítva.

Idézet a kötetből:

“Az igazi jó színház mindig morális intézmény volt: ez tette egyben politikai tényezővé is. Erre most és itt, ennek az országnak is rendkívüli szüksége volna. A színháznak hozzá kellene járulnia a társadalom morális eszményképeinek kialakításához.

A színház dolga az, hogy a társadalom számára, amelyben él, ideákat és eszményeket teremtsen, s különösen tegye ezt akkor, ha a színházat körülvevő világ éppen ezeknek az ideáknak és eszményeknek a kiveszéséről tanúskodik, és egész életünk egyre inkább a kompromisszumok elfogadásáról szól.”

Székely Gábor: A mai magyar színházról – tíz tételben (1986) in: Jákfalvi – Nánay – Sipos (szerk.): A második életmű, Budapest, Balassi – Arktisz Kiadó, 2016. (165–177.), 171.

Letölthető PDF az alábbi linken: 

Lapozható PDF az alábbi linken:

Én magát a műfajt szeretem

Dinyés Dániellel, a Szegedi Nemzeti Színház új zenei vezetőjével J. Győri László készített interjút.

„Dinyés Dániel zeneszerző, karmester, egyebek mellett színházak zenei vezetőjeként, színpadi zenék szerzőjeként vált ismertté. Működésének eddigi talán leglátványosabb sikere a zsúfolt házakat vonzó, roppant népszerű Operabeavató című sorozat, amelynek keretében kezdetben Ascher Tamás, később Göttinger Pál, valamint kitűnő énekesek társaságában egy-egy évadon át egy-egy operát elemeztek és állítottak színre – mint mondja: „statáriálisan” –, majd – ahogy ez például a Così fan tuttéval megtörtént – az évad végén a teljes mű is elhangzott. Ezek az estek immár évek óta minden alkalommal magukkal ragadják a közönséget, az emberek pedig, miközben ragyogóan szórakoznak, rengeteget megtudnak a műfajról és az adott darabról. Augusztustól kezdve a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője.”

A szöveg az Élet és Irodalom 2020/34. számában jelent meg, ott olvasható.

Operabeavató: A Bohémélet-sorozat

Hogyan legyen a zene MINDENKIÉ? Hogyan legyen a színház MINDENKIÉ? Aki eljön egy Operabeavatóra, mindkét kérdésre választ kaphat. Csapatunk nem állít kevesebbet, mint hogy e két dolog - zene és színház - egyesülése, az opera, bárki számára érthetővé és élvezetessé tud válni. Jöjjön el és tesztelje magát: vajon ön MINDENKI?
Nálunk minden megtörténik, aminek egy hagyományos operaelőadás során nem lenne szabad megtörténnie. A nézőket Dinyés Dániel vezeti be a zene rejtelmeibe, az operai próbafolyamatba pedig Göttinger Pál rendező enged betekintést. A minden alkalommal egyedi, megismételhetetlen estéhez több díjjal kitüntetett, nemzetközileg is elismert operaénekesek társulnak.

Az előadást 14 és 100 év között mindenkinek ajánljuk!


A "mezei néző" blog a Hogy szeret a másik városmajori vendégjátékáról


Kellemes nyári estéről tudok nyomhagyó-ajánlót írni, az Orlai Produkció új előadásának városmajori bemutatkozásáról. A legelső előadást ezúttal a debreceniek kaphatták, ez volt a „Hogy szeret a másik?” második nyilvános előadása.

Erre az estére szerencsés választás volt a Városmajor, mert szabadtéri helyszín ez is, de fedett, és a mikroportozásáért kárpótlást jelentett, hogy nem kellett aggódnunk a közben kicsit cseperésző eső miatt sem. A nagy zivatarokat letudtuk már a kezdés előtt a délután folyamán, így a nézők többsége a helyszínre is összeázás nélkül érkezhetett, az első húsz sort szinte egészen meg is töltötték, csak a színpadtól már valóban távoli helyek maradtak üresen. A vírus-helyzetet csak a nézőtéri dolgozók maszkján érzékelhettük – a mosdók tisztaságára és a fertőtlenítés szintjére a korábbi évadokban sem tehettem megjegyzést, ezen a területen a helyzet változatlan az új igazgatás alatt is. (Néhány néző is szükségesnek érezte a maszkot, bár sosem értem, hogy kit véd, ha valaki az állára letolva viseli…)

Az előadásra a fiammal mentem, és ő is szerette, bár ez nem gyerekdarab. Ez nem „karikás” előadás, a sorozatok és a youtube-videók nézéséhez hozzászokott tizenévesek számára semmi durva vagy meglepő nincs benne, viszont a színészi játék a fiatalabb nézők számára is élvezetes.

Ezt a bejegyzést már szinte készre írtam azonnal kedden éjszaka, de egy beállítási hiba miatt az egész odaveszett. Nem a legszerencsésebb helyzet ez, és nem is az első, így egy nap pihenő után nekifutok megint azt remélve, hogy néhány embernek éppen ez az ajánló fog kedvet csinálni a megtekintéshez.

Menetidő: két óra egy szünettel.

Megéri ezt az előadást választani, ha valaki kitűnő és jól összeválogatott színészek JÁTÉKát akarja nézni, és nem fél attól, hogy esetleg Alan Ayckbourn 1969-ben írt darabja az elevenére talál. Szórakoztató kikapcsolódás, de nem egészen veszélytelen anyag azért…

Ezt a darabot („How the Other Half Loves”) ugyanezzel a címmel (”Hogy szeret a másik?”) a színházi adattár tanúsága szerint eddig csak a József Attila Színház mutatta be, 2005-ben. Ullmann Mónika abban is Fiona szerepét játszotta, de ezúttal Zöldi Gergely új fordítását mondhatja.

Jól illik rá a szerep, könnyed virtuozitással mutatja meg a házasságára már erősen ráunt asszonyt, aki ennek ellenére nagyon törekszik arra, hogy körülötte a felszínen minden rendben lévőnek látszon. A szőnyeg alá sepregetésből szerezhetett diplomát. A szövegben ugyan talán csak egyszer, de akkor hangsúlyosan szerepel, hogy idősödő gazdag nőről van szó. Mivel Ullmann Mónika „örök fiatal”- alkatú, így nem látunk éles generációs szakadékot a három színésznő között, csak árnyalatnyi különbségeket. Legerősebben az élethelyzetük eltérése dominál, és éppen emiatt inkább azt kérdezhetjük, miként lehetséges, hogy ez a finom és elegáns nő titokban találkozgat férje beosztottjával, aki egy alkoholista tahónak látszik Ötvös András prezentálásában. (Visszagondoltunk a nemrég látott Határátlépésekre, és ahhoz képest különösen nagy a különbség. De nemcsak a bajuszon és a hajviseleten múlik mindez, Ötvös András nagyon sokféleképpen tud jó lenni egy szerepben.)

A darab ugyan már ötvenéves, de a párkapcsolati konfliktusokra koncentrál, és így időszerű marad, és ehhez nem kellett a cselekményt 2020-ba helyezni.

Ez még a tárcsás telefonok kora, és a bonyodalmak fele így nem is fordulhatna elő, ha mindenkinek lenne mobilja. A kapcsolattartás a mai világban technikailag leegyszerűsödött, bár ettől még a kommunikációs csapdák ugyanúgy megmaradtak, és a házastársukat rendszeresen megcsaló egyének lebukásának veszélye se csökkent.

Az előadásban vélt és valós három-, sőt négyszögeket látunk, a szerző virtuóz módon kombinálja a hat szereplőt, és a sablonhelyzetet képes olyan érdekessé tenni, hogy a néző azon kapja magát, hogy tényleg egy-egy órán át a szereplők sorsának alakulását követte. Az előadásban nemigen érzékelhetőek üresjáratok, mindig történik valami, maximálisan lekötik a figyelmünk.

Dramaturgiailag nagyszerű megoldás két-két máshol játszódó jelenetet egyidejűleg bemutatni, így még jobban ráébreszt minket arra, hogy csak a felszínen van különbség a felső és az alsó középosztály élete között. Más a tapéta, más a stílus, de a kapcsolatok hasonlóképpen kiüresednek, ha a felek elmulasztanak a másikkal törődni. Egyszerre két lakás történéseit látjuk, egymás mellett ülnek, beszélnek színészek, akik elvileg nem érzékelik a másik jelenlétét, de a szövegekből úgy tűnik, hogy ez a velük együttélőkre is vonatkozik, mintha mindenki idegen lenne a többiek számára. Ez az együttes jelenlét önmagában feszültséget kelt, az egyes párbeszédek hasonló helyzetben hangzanak el, és önmagában is érdekes azt nézni, hogy mennyi az eltérés és a hasonlóság két család reggele között.

Az előadás díszlete egyszerre mutatja a főnök és beosztottja lakását. Ondraschek Péter munkája nemcsak percek alatt összeállíthatónak, jól szállíthatónak és jól bejátszhatónak látszik, hanem a lényeget nagyon pontosan megragadja. A családi idill – amelynek látszatát sem mindenki próbálja fenntartani – valóban csak felszíni jelenség, és ugyanúgy nem igazi, ahogy a festett könyvespolc sem azok. Nagyon szerencsés megoldásnak érzem, hogy csak néhány valódi bútor van jelen, a háttérfalak szándékosan díszletnek is tűnnek.

Ebben a hamis közegben Cselényi Nóra jelmezei kapják a főszerepet – pontosan kifejezik viselőik társadalmi státuszát.

Megismerünk három házaspárt eltérő szociális helyzetben, három másként működésképtelen kapcsolatot. „Ebből a készletből” egyetlen ideális pár sem lenne összeállítható. (Az előadás után feltehető legnehezebb kérdésünk az lenne, hogy melyikük életét választanánk, ha muszáj lenne, illetve ki lehetne a szereplők közül a számunkra megfelelő partner?)

Ha valaki elemzős típus, akkor hiába ült egy bohózaton, így is el is fog gondolkodni a három házasság buktatóin, sőt talán eszébe jutnak ismerős helyzetek is, de ez nem szükségszerű. Illetve: az előadás annyira pörgősre sikerült a rendező Göttinger Pálnak köszönhetően, hogy – ezt saját esetemmel tudom igazolni – még akkor sem fog a saját égető problémáira gondolni közben, ha történetesen egy katasztrofális nap után vetődik el a színházba. Nem, azt hiszem, hogy hacsak nem épp hasonló cipőben jár valaki, mint a szereplők egyrésze (megcsalja a társa és erre gyanakszik), és épp nem ezt az érzékeny pontját érintik a látottak, akkor a más jellegű sérelmei ki fognak esni időlegesen, és néha két óra felhőtlen szórakozás is elég lehet nekünk, hogy legyen erőnk egy újabb napba belefogni.

Az előadáson túlmutató kérdés, hogy van-e értelme ezeket a felemás, sok sebből vérző kapcsolatokat ápolgatni, valóban jobb-e ez, mint a semmi, érdemes-e mindenáron kitartani, és mennyi kompromisszum az, ami még megköthető. (A válási statisztikák és a fiatalon házasodók csökkenő aránya azt mutatja, hogy fogy a türelmünk és csökken a hajlamunk az alkalmazkodásra.)

Bár ez egyértelműen bulvár-előadás, bohózat a műfaja, de mégis húsbavágó kérdéseket vethet fel, és nem zárnám ki, hogy alkalmas lehet arra, hogy valaki hazatérve mégis leüljön a párjával beszélgetni a látottakról, sőt a görbe tükörben megpillantsa a saját defektjeit is. Ha csak néhány ember lesz, aki a látottak hatására összekapja magát, és elhatározza, hogy házassága működtetésébe is többenergiát fektet be, nehogy ide jusson, külön nyereség.

Nyilván lehetnek olyanok, akiknek sok baja van a világgal, de éppen a párkapcsolata az, amelyik tökéletesen működik. Számukra különösen szórakoztató lehet az este, őket nem érheti kellemetlen meglepetés, nem lesz mire asszociálniuk, esetleg a szomszéd házaspár áthallatszó veszekedései juthatnak eszükbe.

Az előadást mégsem emiatt, hanem a színészek miatt ajánlom, hiszen mindenki átgondolhatja a saját kapcsolatainak működőképességét akár csak az előadás szórólapja alapján is, nem kell ehhez több.

A szereposztás nagyon rendben van így. Elég jó – azaz sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem tudnék senkit. Hat nagyon eltérő, karikatúrára is emlékeztető figurát látunk, akik szándékosan elrajzoltak, de annál kifejezőbbek. Mindenki NAGYON finomkodó/bunkó/tudatlan, stb. – a túlzásokon kívül egyes fordulatok is erősen valószerűtlenek, de a színészek mindezt komolyan veszik, játékuk ezáltal jól átélhetővé teszi ezeket a helyzeteket.

Azt hiszem, hogy Grisnik Petra által játszott szereplő csalódottságát tudtam a legjobban átérezni, nyilván nem véletlenül – aki évekig ült már bezárva kisgyerekekkel, az tudhatja, hogy ezek az első évek még támogató partner mellett is embert próbálóak. Rajta és megjegyzésein is sokat nevetünk, a poén-özön elnyomja a szánakozási hajlandóságunkat, és az előadás végig megtartja bohózati jellegét, nem lóg ki senki a csapatból. Időnként poén keletkezik már önmagában a színésznő magasságából is – mezítláb jön ki meghajolni az előadás végén, és még így is jelentősen magasabb a többieknél, figyelemreméltó jelenség, ez van. (Nem ennyi színészetének titka, Jánosnak is érdekes volt látnia az „epertortás” előadás kiskamasza után anyaszerepben. Az „egy nézésre is emlékezetessé váló” színészek közé tartozik.)

Edvi Henrietta sokak számára újdonság lehet, akik nem vele látták az Orlai Produkció korábbi előadását („Mindent Éváról”), amelyben Rujder Vivien váltója volt. Azoknak ismerős persze, akik rendszeresen néztek eddig is szombathelyi előadásokat, de azt hiszem, hogy a nevét tömegek fogják épp e szerepe miatt megjegyezni. Amit csinál, az bravúros. Egy fiatal és szép színésznőnek különösen hálás feladat egy szürke és jelentéktelen, kommunikációs zavarokkal küzdő nő eljátszása. Edvi Henriettának ez a pesti bemutatón remekül sikerült, és örülhetünk, hogy Orlai Tibor a bevált nagy nevek mellett törődik fiatal művészek pályájának építésével is. Engem azonnal elkezdett érdekelni, hogy ugyan milyen lehetne más darabokban, és így lesznek vele sokan mások is.

Nagy Viktor Dániellel kapcsolatban, ha nem is mondhatom, hogy bőven van tapasztalatom, mert akár egy nagyságrenddel többször is szívesen nézném, de az eddigi élmények alapján biztos lehettem benne, hogy a főnökének mindenben megfelelni vágyó, de a felesége felett zsarnokoskodó férfiből nem lesz sablonos figura. Nem is lett, a színész újabb arcát mutathatja meg nekünk.

A férfi oldalt Pataki Ferenc is erősíti, főnökként csupa jóindulat, van benne figyelmesség is, de jól szeretni ő sem képes, ahogy persze senki más sem.

Ahogy e darabból is látható, a dolgok nem mennek jól, nem tudjuk jól működtetni emberi kapcsolatainkat, így az életünk hullámvasutazásra emlékeztet, és akár depresszióba is eshetnénk ezt látva. Egyet tehetünk, komédiának nézzük, ahogy ezt kb. 160 évvel ezelőtt Madách is javasolta. És persze kitartunk, küzdünk, amíg csak lehet…

NEM KELLENEK TERMELÉSI OPERETTEK

Orlai Tibor: Amikor a kultúra szereplőit be akarták zárni, abból előbb-utóbb robbanás lett


AZ ORLAI PRODUKCIÓS IRODA 1997-BEN ALAKULT ÉS ELEINTE MAGÁNPRODUCERKÉNT MŰKÖDÖTT. ALAPÍTÓJA ÉS VEZETŐJE, ORLAI TIBOR MAJDNEM EGY ÉVTIZEDDEL KÉSŐBB ÉREZTE IDŐSZERŰNEK, HOGY ÖNÁLLÓ SZÍNHÁZI ELŐADÁSOKKAL BŐVÍTSE REPERTOÁRJÁT. ALAPVETŐ FELADATÁNAK TARTJA, HOGY LEHETŐSÉGET ADJON A TEHETSÉGES FIATALOKNAK, ÉS AZT IS, HOGY A MÁR ISMERT, NAGY FORMÁTUMÚ MŰVÉSZEK IS FOLYAMATOSAN JELEN LEGYENEK SZÍNHÁZÁBAN.


Rendes kétkezi közgazdászból lett producer, színháztulajdonos, sikergyáros. Csak azt kellett felismernie, hogy a jó színház épp olyan eladható produktum, mint az orvosi műszer.

Minden árut akkor lehet eladni, ha minőségi. Ez igaz bármilyen termékre, így a kultúrára is. A színház csapatmunka, amelyben az emberek fogaskerekekként kapaszkodnak össze és illeszkednek egymásba; függetlenül attól, hogy konvencionális, „polgári”, alternatív vagy rétegszínházi előadást hoznak létre, kizárólag a minőségi színházban hisznek. A lényeg és a hangsúly mindig a hitelességen, az alázaton van. Nem felejthetjük el soha, hogy nem egy szűk szakmai elitnek, hanem a közönségnek hozzuk létre az előadásokat. Ugyanakkor hiszem, hogy a közönséget szolgálnunk kell, nem pedig kiszolgálnunk.

A teljes cikk a Jelen c. hetilapban olvasható.

Operabeavató - Klassz a Parton - képek

 

A képre kattintva galéria nyílik.

Jó lesz most is nyitottabb keretek között színpadra lépni – interjú Pataki Ferenccel

Holnap este a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatja először a budapesti közönség Alan Ayckbourn Hogy szeret a másik című drámáját, amelynek egyik főszerepét Pataki Ferenc alakítja. Az Orlai Produkciós Iroda színművészével a debreceni bemutatóról, illetve az őszi bemutatóiról beszélgettünk.


Nagyon érdekesen alakult a koronavírus-járvány miatt a Hogy szeret a másik című előadásod próbafolyamata, amit holnap a Városmajori Szabadtéri Színpadon játszol.


Konkrétan kettévágta a koronavírus a próbafolyamatot. Úgy volt, hogy Győrben mutatjuk be márciusban a Vaskakas Művészeti Központban, utána vittük volna be a Belvárosi Színházba. Összesen két hetet tudtunk a pandémia előtt próbálni, majd most a debreceni bemutató előtt volt még két hetünk, hogy befejezzük a munkát. Ez azért sem volt könnyű, mert a darab hat szereplője párhuzamosan, olykor két teljesen más jelenetet ad elő a színpadon, amelyek ezen felül még különböző idősíkokban is játszódnak. Rövid, pörgős epizódok váltják egymást, amelyekre nekünk, színészeknek, és persze a nézőtéren ülő közönségnek is oda kell figyelni.

Hogyan lehet egy ilyen típusú darabot ilyen rövid idő alatt bepróbálni?


Jó lendületet kapott már az elején, ettől pedig hamar összeállt a váz. A premieren Debrecenben azt éreztem, nagyon szerették a nézők, és közben mi is remekül éreztük magunkat a színpadon.

Mesélsz picit a történetről?


Franket játszom, egy cég vezérigazgatóját, akinek Bob (Ötvös András – A szerk.) és William (Nagy Dániel Viktor – A szerk.) az alkalmazottai. A feleségemet játszó Ullmann Mónika összeszűri a levet Andris figurájával. Persze nyomozok utánuk, mire ők azzal palástolják a közös esti kimaradásukat, hogy a Nagy Dani és Edvi Heni által formált pár házasságát akarják megmenteni. Ebből az alapszituációból számos félreértés adódik, teljesen elmegyünk egymás mellett, és ezeknek a helyzeteknek az abszurditása adja a darab humorát.

Két dimenzió dolgozik egymás mellett, ezt a rendező, Göttinger Pál hogy oldotta meg?


Az elején egyszerre indulunk különböző helyszínekről, de azonnal elválik a két szál, mivel Dani és Heni hol Mónival és velem, hol pedig Andrissal és a feleségét játszó Grisnik Petrával vacsorázik. Itt már az idősíkok sem azonosak. E között a kettő között váltogatunk úgy, hogy gyakran mindenki egyszerre van színen.

Játszottál már a Városmajorban?


Igen, tavaly a Férjek és feleségek című darabot vittük oda. Jó lesz most is nyitottabb keretek között színpadra lépni, még ha a Városmajori Szabadtéri Színpad eggyel közelebb is áll a kőszínházakhoz, mivel fedett a nézőtere.

Debrecenre visszatérve, hogy érezted, a nézők ki vannak éhezve a kultúrára?


Abszolút! Teltház volt. Az előadás után beszélgettem ottani újságírókkal, akik elmondták, hogy nagyon sok fiatal vált jegyet a programokra. Ez külön öröm számomra, hiszen számos fórumon beszélünk arról, hogyan szólítsuk meg őket minél hatékonyabban, hogy ne vesszenek el az internet világában. A Hogy szeret a másik fiataloknak is szól. Óriási szükség van a kultúrára, az emberek ki vannak éhezve a színházra.

Lesz két másik bemutatód is, az Irodai patkányokat szeptember 18-án mutatjátok be a Jurányiban. Mesélsz erről kicsit?


Vinnai András, Litkay Gergely, Fehér Gáspár és testvére, Fehér Boldizsár írták a darabot, ami tulajdonképpen az emésztő irodai létről szól. Arról, hogyan tudjuk saját magunkat belenyomorítani a munkába, vagy éppen hogyan igyekszünk megúszni azt. Tele van vicces, sokszor abszurdba hajló jelenetekkel. Kifejezetten élvezem benne a dalokat is, elképesztően szellemes a szövegük. Kocsis Gergely rendezi, akivel évfolyamtársak voltunk a Színművészeti Egyetemen.

Közben már próbáljátok a Péterfy-Novák Éva legújabb regényéből készült adaptációt, amit ketten játszotok majd Péterfy Borival.


Igen, pár elemző próbánk már volt: véglegesítettük az Apád előtt ne vetkőzz szövegét Tasnádi Istvánnal, aki a darab rendezője. Ez tulajdonképpen két egymás mellett párhuzamosan futó monológ, amelyek néha összeérnek a párbeszédes jelenetekben. Borzasztó nehéz, megdöbbentő történetről van szó: egy nagypapa és az unokája szeretetteljes, ám törvénytelen, beteges kapcsolatáról.A monológokból kapunk képet arról, hogyan jutottak el idáig. Sűrű, komoly anyag, úgy gondolom, a nézőket is mélyen megérinti majd.

Te játszod a nagypapát, Bori pedig a kislányt, miközben közel egyidősek vagytok. Hogy fog ez a színpadon kinézni?


Mivel gyerekkorból indul mindkettőnk története, ezért valójában nem számít, hány évesek vagyunk, több életkort kell megjelenítenünk. István biztos nagyon érdekes formát fog kitalálni hozzá, emiatt is várom, hogy folytassuk a próbákat.

Az Orlai Produkció mindig élen jár, hogy a lehető leggyorsabban és leghatározottabban reflektáljon a jelen társadalmi kérdéseire. Ez most megint egy ilyen választás.


Természetesen van összecsengés a közelmúlt eseményeivel, de azért vegyük figyelembe, hogy ez nem egyedi eset, a múltban számos alkalommal előfordultak ilyen történetek, és sajnos tartok tőle, hogy a jövőben is lesznek hasonlóak. Az abúzus olyan téma, amiről sokat hallunk, de közben az érintettek nem mernek beszélni róla. Izgalmas, hogy az Orlai Produkciónál ennyire sokfélét játszhatok, ha csak az említett három darabot nézzük, abból is látható, mennyire színes a repertoár. A legutóbbi, illetve a karantén feloldása óta az első alkalom, hogy a nézőtéren ültem, a Határátlépések című előadásunk szakmai bemutatója volt. Elképesztő frissességgel reflektál az elmúlt pár hónap eseményeire. Egyszerre kijózanító és rendkívül szórakoztató.

ÖRDÖGKATLAN: JÖJJENEK HÁT A PROGRAMOK!


Talán láttatok egy-két fotót, amiket Nagyharsányban és Beremenden készítettünk azokban a napokban, amikor a 13. Ördögkatlan Fesztivál… elmaradt. De nem csak nosztalgiázni mentünk, hanem azért is, hogy az októberi Ördögkatlan Napokat előkészítsük. 

Ez az előkészítés immár ott tart, hogy lassan összeáll a négy nap (2020. október 22-23-24-25.) programja, mert adunk magunknak és nektek egy esélyt, hogy tudunk 2020-ban is találkozni. 

Itt most néhány alapinformációt közlünk veletek, hogy mérlegelhessétek, mivel töltitek majd ezt az októberi hosszú hétvégét. Abban bízunk, hogy velünk!


Helyszínek:

az őszi időpont és a soványabb költségvetés arra kényszerít bennünket, hogy fájó szívvel (ideiglenesen!!!!) lemondjunk néhány mindannyiunk számára kedves katlan-helyszínről. Azaz Nagyharsányba, Beremendre és a Szoborparkba koncentráljuk a programokat.

Műfajok:

Az „összművészetről” nem mondunk le! Kortárs tánctól irodalomig, rock-zenétől operabeavatóig, családi programoktól kiállításokig, színháztól templomi koncertekig… minden lesz, ami szokott lenni. 

Idősávok:

nagyon reméljük, hogy szerencsénk lesz, és beköszönt a Vénasszonyok Nyara, ám így is tudhatjuk, hűvösek-hidegek az éjszakák, szóval délelőtt 10-kor kezdünk, és este 11 körül lecsengünk. 

Szállás:

az a sokezer ember, aki hozzánk jár, tudja már, hol keresse azokat a házakat, panziókat, szállodákat, ahol Dél-Baranyában megszállhat – de a szokásos, legolcsóbb verziót, a sátortábort az őszi időpontra tekintettel nem tudjuk az idén biztosítani. 

Közlekedés:

arra számítunk, hogy sokan Pécsről, vagy Pécs érintésével érkeznek (vagy ott találnak szállást maguknak), ezért Pécs és Nagyharsány között igyekszünk majd sűríteni a buszjáratokat – a katlanbuszok pedig folyamatosan járnak Nagyharsány és Beremend között. 

Faültetés:

ez (is) biztosan lesz. Kezdjük 22-én a megnyitón, ahol két védnökünknek ültetünk egy-egy fát, hogy aztán minden nap másik településen (és így azért mégiscsak eljutunk 24-én Villánykövesdre is!) helyiekkel és látogatókkal minél több és többféle fát elültethessünk. Igazi közösségi eseményeket szeretnénk, ahol családi programokkal, koncertekkel, közös főzéssel ünnepeljük majd, hogy együtt lehetünk.

Korlátozások:

mindannyian tudhatjuk, hogy a biztonságunk érdekében lesznek létszámbeli korlátozások. Az augusztus 6-i kormányinfón elhangzott, hogy augusztus végéig kiderül majd, hogy milyen rendelkezések vonatkoznak az őszi rendezvényekre. De ettől függetlenül is tudva tudjuk, felelősek vagyunk egymásért. Felelősök vagyunk azért is, hogy 2021 nyarán már felszabadultan és sokan találkozhassunk!

Jegyek:

mindenki veszteséggel jön ki ebből a vírus-világból, szeretnénk hát katlanos gesztussal várni benneteket, azaz szűkös költségvetésünk ellenére a jegy- és bérletárakban olcsók leszünk!. De nem akarunk felesleges váltás-visszaváltásos kalamajkát, elég volt belőle a nyári guzmi. Kivárunk, megvárjuk az őszi rendezvényekkel kapcsolatos döntést. Azt reméljük, szeptember elejétől már árulni tudjuk a jegyeket, bérleteket!


Addig pedig figyeld, milyen programokkal készülünk – mert Katlannak muszáj lennie. És mert nem vagyunk normálisak. És mert ebben a felbolydult, háborúskodó világban kell lennie egy kicsi szigetnek, ahová kimenekülhetünk, ahol összegyűlhetünk, ahol kultúrát kaphatunk és teremthetünk – de nem harcban, hanem békében.


forrás: https://ordogkatlan.hu

ÚJÍTÁSOKKAL KÉSZÜL AZ ÉVADRA







DINYÉS DÁNIEL CÉLJA A VÁROS OPERAÉLETÉNEK FELLENDÍTÉSE

ÚJÍTÁSOKKAL KÉSZÜL AZ ÉVADRA

Új programsorozatot indít a szegedi színház zenei vezetője, Dinyés Dániel a következő évadban, nézetei szerint ugyanis az opera műfajának megértésén keresztül vezet az út a megszeretéséig. Elsődleges célja a szegedi közönség érdeklődésének felizzítása az operajátszás iránt. Hosszabb távú tervei között több bemutató és fiatalítás is szerepel.

Dinyés Dániel zeneszerző, előadó, karmester vendégelőadások keretében többször ellátogatott már Szegedre. Emellett egykori mestere, Oberfrank Géza karmester, aki az 1980-as években főzeneigazgatóként tevékenykedett a szegedi színházban, sokat mesélt neki a napfény városának operaéletéről.

– Szeged számomra mindig is érdekes kiindulási pontja és generálója volt a magyar operaéletnek. Vagy innen indultak művészek, akik később meghatározók lettek, vagy Szegedre érkeztek a fővárosból, hogy itt teljesítsék ki pályájukat — mondta.

LASSÚ VÍZ PARTOT MOS

Elmondása alapján nagy örömmel vállalta Barnák László színi direktor felkérését a teátrum zenei igazgatói posztjának betöltésére.

– A legizgalmasabb feladat számomra, hogy újra felizzítsam a szegedi közönség érdeklődését az opera műfaja iránt. Hiszem, hogy az operára, azok mondanivalójára minden korosztálynak szüksége van. Pláne napjainkban, amikor a zene- és a filméhség mindent áthatnak. Az opera e kettőt tudja ötvözni, kiszolgálni, hiszen történetet mesél el a zenén keresztül. Szerintem a fő kérdés a tálalás, nem az, hogy szükség van-e rá – fejtette ki, majd hozzátette: vállalásában a hosszú távú tervezés vezérli, semmit nem akar elsietni vagy erőltetni. Elsődleges célja Szeged bizalmának elnyerése.

– A jövő évadot készen kaptam, egy nulladik évnek szánom, mely alatt össze kell szednem annyi aranyfedezetet a közönség irányából, hogy a rákövetkező évadra, melyet már én fogok összeállítani, kíváncsian és nyitottan érkezzenek majd – mondta.

BEAVATÓ-SOROZAT

Az operajátszás népszerűsítése céljából a zenei vezető a jövő évadban újdonságként Szegeden is elindítja a fővárosban, a Katona József Színházban, majd a Hatszín Teátrumban közel egy évtizede óriási népszerűségnek örvendő Operabeavató című programsorozatát.

– Minden évadban havi rendszerességgel találkozunk majd a kisszínházban, és egy operát dolgozunk fel részletenként egy teljes éven át, mely a következő évad nyitó operabemutatója lesz a nagyszínházban. Első alkalommal Puccini Bohéméletére esett a választásom – részletezte.

TÖBBET ÉS FIATALABBAT

Dinyés Dániel elmondta, tervei között szerepel az operabemutatók számának növelése, valamint az operatagozat fiatalítása is. Utóbbi tekintetében nagyban számít a tapasztalt művészek közreműködésére.

– Operaéletet szeretnék, nem csupán operaelőadásokat, Egy évadban öt címet szeretnék kiállítani. Két nagyszínpados és egy kisszínpados operabemutatót, egy koncertszerű operát és az operabeavató-sorozatot. Ezáltal Szeged teljesen unikálissá válna a többi vidéki teátrum operajátszásához képest. Szeretnék továbbá kiemelt figyelmet fordítani a kórusra, melyben igen sok a tehetség. A fiatalok terelgetésében nagy szerepet szánok a tapasztalt művészeknek is, mint többek között Vajda Júlia, Kónya Krisztina vagy Réti Attila – fejtette ki."

forrás: Délmagyarország

Nem csak bulvárral lehet teltházat produkálni

2018 márciusa óta a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Az elmúlt tíz évben színészként és rendezőként is részt vett a színház mindennapjaiban. Tantermi előadásokat is rendezett, így nem meglepő, hogy igazgatósága első felében drámapedagógiai programmal is megújította a műsorstruktúrát. Állítása szerint az elmúlt évtizedben Szeged méltatlanul lekerült a szakmai térképről, ezt szeretné megállítani és a folyamatot visszafordítani. Eddig úgy néz ki, sikeresen teszi mindezt, járványhelyzet ide vagy oda – Barnák Lászlóval beszélgettünk az elmúlt két évad eredményeiről, nehézségeiről, újításairól.

Sokan követték 2018 tavaszán a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóváltásának folyamatát. A nyílt levelek, a különböző interjúk és számonkérések kissé „zajossá” tették a pályázást, az igazgatócserét. Ez a kezdet mennyire nyomta rá a bélyegét igazgatóságod elejére?

Nézőpont kérdése, mennyire volt zajos vagy nem zajos a pályáztatás. Együttműködő nyilatkozatokkal is támogattak engem és Horgas Ádámot, a jelenlegi drámatagozat-vezetőt a teljesen szabályosan lezajlott igazgatóváltási folyamatban. A színháznak másfél évvel azelőtt lett új művészeti vezetése: a drámatagozatot Keszég László és Spiró György vette át. Ők hívtak új embereket, ezzel elindult egy felfelé ívelő folyamat, amelynek én is ugyanúgy a részese voltam. Mégis, úgy éreztem, hogy a színház egésze problémásan működik: a szervezés, az előadások színvonala, a műsorstruktúra, a gazdasági rész stb. Ezért is pályáztam, mert elegem lett abból, hogy a négy fal között az ember elégedetlenkedik, és megjegyzéseket tesz, mit lehetne jobban, hogyan kellene másképpen. Én, a hátam mögött négy egyetemi képzéssel – amelyeket tulajdonképpen kíváncsiságból végeztem el – szerettem volna egy új művészeti és működési koncepciót megfogalmazni a színház működésére. Természetesen ilyen esetekben a színházon, a társulaton belül óhatatlanul létrejönnek csapatok valamilyen szubjektív gondolatok mentén. Voltak félreértések, de én mindenkivel leültem beszélgetni. Amikor van egy ilyenfajta változás, akkor ezek az érdekellentétek a folyamat részei, hiszen a művészet érzékeny terület. Az egyének sorsa ilyenkor hatványozottan értékesebb lesz.

Mi volt számodra a legfontosabb igazgatóként az első évadodban?

Megválasztásom után elsődleges célom az volt, hogy minél több olyan területet megismerjek, amelyet korábban színészként és rendezőként nem tudtam. Ősszel nagy lendülettel és egy megújult csapattal indultunk el, amelynek tagjai mind velünk szerettek volna dolgozni és támogatták az elképzeléseinket. Jöttek új emberek, voltak, akik továbbálltak, mások pedig maradtak. Megújult a honlapunk, az arculatunk, a műsorstruktúránk. Olyan rendezők érkeztek hozzánk az elmúlt két évben, akik korábban nem dolgoztak Szegeden, vagy csak nagyon régen. Például Lukáts Andor, Bezerédi Zoltán, Alföldi Róbert vagy a k2 társulat vezetői, Fábián Péter és Benkó Bence, valamint a Mohácsi testvérek.

A közönség felé történő nyitás és másfajta kommunikáció jellemezte az indulást. Ugyanakkor a nyitás nem a koncepció könnyítését jelenti, vagyis nem a vígjátékok, az operettek és a musicalek teljhatalmát, amely révén több nézőt lehetne majd becsábítani a nézőtérre. Sőt, olyannyira nem így lett, hogy a tavalyi és a tavalyelőtti évadban is csupán egy-egy ilyen műfajú előadásunk volt műsoron, és most is ennyi van repertoáron. Elsősorban nem csak ezekkel akarunk és tudunk sikert aratni.

A pályázatodban is megemlítetted a szegedi nézők újrahódítását, ha úgy tetszik, a színházba való „visszatérítését”. A most, általad említett problémák (közönségkapcsolat, műsorstruktúra stb.) is szerepet játszhattak korábban a nézők elvándorlásában?

A megváltozott műsorpolitikánkban fontos szerepet játszott a társulat összetétele, valamint a rendezők személye és az előadások műfaja, milyensége sem elhanyagolható tényező. Az, hogy kik rendeznek egy adott színházban, az mindig mérföldkőnek számít. Fontos az is, mely szerzőktől játszunk darabot, különösen, ha kortárs szerzőről van szó. Ez kétségkívül egy többrétű dolog, de az tény, hogy az elmúlt évtizedben stagnált, vagy csökkent a nézőszám. Sőt évadzárókon az volt az általános tendencia, hogy mindig valamelyik aktuális mesedarabot mint az évad legnépszerűbb előadását emelte ki a vezetőség. Szerintem az nem erősíti egy nemzeti színház presztízsét, ha mindig csak a gyerekdarabok a leglátogatottabbak a színházi év során.

Élt egy olyan nézet is, hogy prózai darabok csak a kisszínpadra kerülhetnek, mert a nagyszínpadok nem bírják el azokat. Ezt rögtön az első évadban cáfoltuk, hiszen a Szentivánéji álomnak (r.: Horgas Ádám, bemutató: 2018. 10. 05. – a szerk.) óriási sikere lett az ifjúsági közönségnél is. A nézőtér frissítése is cél volt, hogy megszólítsuk az el nem ért fiatalokat is. Minden generáció számára szeretnénk izgalmassá tenni a színházat! Hiszen aki gyerekkorában hozzászokott a színházba járáshoz, ő később is, egyetemista korában is jönni fog, ő vált majd bérletet, vagy veszi át a nagyszüleitől vagy szüleitől a már meglévőt. A bérletes generációváltásra is figyelünk, hiszen a mai napig ez a réteg adja egy színház törzsközönségét, az anyagiak és a nézőszám tekintetében sem elhanyagolhatók. Ők kezdtek megfogyatkozni az elmúlt tíz év során, és Szeged helyett inkább más, dél-alföldi városok színházaiba váltottak bérletet. Vagy egyenesen Budapestre mentek. Ezért a néző felé kellett szemléletmódot váltanunk, olyan rendezőket kellett hívni és olyan címeket kellett adni, amelyekért eddig a közönség nagy része inkább a fővárosba ment.

Ezek az újítások szervezési reformokat is kívánnak.

Eddig sok esetben az adott hónap nyolcadik vagy tizedik napján jött ki a következő havi műsor. Például, szeptember 8-án vagy 9-én tudták meg a nézők is, meg a színház csapata is, hogy mit fogunk játszani októberben. Ebből kiindulva nekem nagyon fontos volt, hogy a színház és a közönség is tudjon előre tervezni, tehát szeptemberben már a novemberi műsorral is tisztában legyenek a diákok, a bérletesek, a pedagógusok, a műszak – mindenki.

Az online felület megújításával pedig még több embert értünk el. Figyelünk most már arra is, hogy miután felkeltettük az érdeklődést, a néző azonnal, egy klikkeléssel tudjon már jegyet váltani, mondjuk, a Facebook-oldalunkon. A pandémiás időszak ráadásul végig az online térről szólt, így külön jól jöttek ezek a korábbi fejlesztések. Ezeket fontosnak tartottam, mert úgy vettem észre, ezek a módszerek és a 21. századi tendenciák korábban nem épültek be a színház marketingjébe.

Komplex látású, sokféle területen tanult igazgató vagy. Egyszerűbb ezzel a sokrétűséggel az igazgatói székbe ülni, mintha „csak” rendező vagy „csak” színész lennél?

Nagyon sok színházigazgató van, aki a feladat elvállalása után kezd el a marketing, a gazdálkodás és a jogszabályok területén tanulmányokat folytatni. Ezek mind-mind szükségesek egy színház vezetéséhez. A művészeti ambíciók mellett az is nagyon fontos, hogy az igazgató naprakészen reagáljon a törvényi vagy jogszabályi változásokra, amelyek akár ünnepnapokon is érhetik az embert. Amire eljuthatnánk oda, hogy megnyugodhatnánk, addigra mindig van egy újabb változtatás, újabb módosítás, amely megint hosszú hónapokra bizonytalanná teszi a működést és újabb kihívásokat ad. Az egyetemi tanulmányaim abban segítenek, hogy tudom, mikor hova kell fordulnom kérdéses esetben, de alapvetően ezt a munkát és azt, hogy ez mivel jár, a folyamat közben kell megtanulni és megtapasztalni.

Színházpedagógiai program is indult a színházban két éve. Az elmondottak alapján a Kállai Ákos vezette Kooperáló „csupán” azért jött létre, hogy kinevelje magának a színház a következő közönség-generációt?

Természetesen az érzékenyítésről, a közös beszélgetésekről is szól ez a program. Elindítottunk drámacsoportos foglalkozásokat is a színházon belül gimnazistáknak és felnőtteknek is. Azáltal, hogy színházpedagógusaink a drámapedagógia és színházpedagógia módszereivel dolgoznak fel előadásokat és témákat, fejlesztik a diákok személyiségét, valamint a közösséget is. Akik ily módon a színházhoz is kötődnek. Az, hogy ezekből az alkalmakból milyen „haszna” lesz majd a színháznak, csak később derül ki. A legfontosabb az, hogy megtapasztalják, a színház nemcsak szórakoztat, hanem lelki és szellemi táplálékot is nyújt nekik, illetve segít a problémák feldolgozásában. Ha ezt jó közösségben éli meg egy fiatal, még szívesebben visszatér.

Az énekkarunk tagjai és a színház önkéntesei is részt vesznek egy-egy drámacsoportos kurzuson. Így ők is más szempontból tapasztalhatják meg a színházi munkát. Ilyesfajta eszközökkel szeretnénk erősíteni a közösségi és a társulati létet. Hiszen az, hogy egy előadóművész hogyan érzi magát egy társulatban, az meglátszik a színpadi jelenlétében is.

Talán ez a külső-belső megújulás az, amely ennyire csábító a magyar színházi élet jelentős alkotói számára, akik az elmúlt két évadban sorra feltűntek Szegeden?

Bízom abban, hogy megéreztek valamit ebből a kohézióból, amit mi erősítünk. Abban is bízom, hogy a műsorpolitikánk, a darabválasztások és a megújult társulat tükröz egy olyanfajta művészi elképzelést, amelyhez szívesen csatlakoznak más alkotók is. Próbálunk nyitni a friss, a korszerű, a környezetünkre reagáló rendezők irányába, a jövő évadban például párhuzamosan rendez nálunk Szikszai Rémusz és Alföldi Róbert is. Úgy látom, az elmúlt két évad eredményei – a szakmai visszajelzések és a nézőszámok alapján – igazolják: az irány helyes. Bebizonyítottuk, hogy nem csak bulvárral lehet teltházat produkálni. Lehet fogyaszthatóbb módon tálalt, friss szemléletű előadásokat is nyújtani a nézőnek, amivel könnyebben tud azonosulni. Tulajdonképpen ez volt, és ez a célunk Ádámmal.

Székely Csaba legújabb drámája mellett a következő évadban a Sirály is színpadra kerül, a te rendezésedben. Mennyire tartod fontosnak a klasszikus és a kortárs kínálat közötti egyensúlyt?

A kettő együtt létezhet, egymás mellett. Amiként a magyar darabok és a világirodalmi történetek közösen alkotják a friss repertoárt. Egy nemzeti színháznak egyszerre kell a nemzeti kultúra hagyományait megőrizni, ugyanakkor a kultúra progresszív fejlődését is szolgálni. Ezt a szemléletet követjük akkor, amikor Pintér Béla-darabot mutatunk be. Igaz, a Parasztoperát már több helyen játszották, de azzal, hogy mi az Újvidéki Színházzal koprodukcióban csináljuk meg, Keresztes Attila rendezésében (a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti aligazgatója – a szerk.), létrejön egyfajta kulturális híd, amely összeköti ezt a háromféle színházat és a háromféle, magyar ajkú közösséget is. Így is reflektálunk a trianoni évfordulóra, talán jobban is, mintha csak beszélnénk róla, vagy elővennénk egy olyan történetet, amely azt a kort dolgozza fel.

A számos vidéki és a budapesti Nemzeti Színház mellett regionális szinten mekkora felelőssége van a Szegedi Nemzeti Színháznak a kultúra közvetítésében?

Nyilván vannak alapvetések, hogy milyen fajta, úgymond, kötelező feladatokkal jár egy nemzeti színház működtetése. Ebből a szempontból a szegedi kiemelkedik a sorból, hiszen itt az elmúlt években és a jövőben is az lesz a jellemző, hogy legalább három operát és két táncelőadást mutatunk be, utóbbit a Szegedi Kortárs Balett előadásában. A Szegedi Szimfonikus Zenekar is állandó partnerünk. A kötelező feladatokon túl a színházunk eddig is többet vállalt. A regionalitás fontos, már csak a határon túli kapcsolataink miatt is. Nekünk könnyebb is ez, hiszen a város a határhoz közel helyezkedik el. De ezen túlmenően sokkal fontosabb a művészeti cél, amelyet az adott nemzeti színház vállal. Ez különböztet meg minket.

Kooperáltok a külhoniakkal és a fiatalokkal egyaránt. Mi a helyzet a független társulatokkal?

Most, hogy rákérdezel, az jut eszembe, hogy tulajdonképpen mi mindenkivel kooperálunk! Az első évünkben én már beemeltem a szegedi MASZK Egyesületet. Ők szervezik már harminc éve a Thealter Fesztivált is, így őket azonnal integráltuk a műsorunkba. A Hétfői Függetlenek, azaz a HétFü elnevezésű program keretében minden hónap egy adott hétfőjén az Egyesület hív meg egy előadást a mi Kisszínházunkba. Jelképes összegért a MASZK rendelkezésére bocsátjuk a színházat, ezenfelül övék a teljes jegybevétel, pluszt szerezvén így a pályázati támogatások mellé. A mi nyereségünk pedig az, hogy olyan társulatok érkeznek hozzánk, akikkel a mi színészeink – a ráérés vagy az utazás nehézsége miatt – nem tudnának találkozni, de ezáltal ők is részesévé válnak az előadások nyújtotta élménynek. A nézők is láthatnak olyan művészeket, akikre kíváncsiak, és nem kell ide-oda utazniuk az élményért. A HétFünek köszönhetően járt már nálunk az Orlai Produkciós Iroda, érkeztek hozzánk a Jurányiból, az Átriumból, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházból vagy a Szkénéből is. Sőt, az Imre Zoltán Program (a 2017-ben létrehozott Program célja lehetőséget biztosítani az ifjú táncművészek számára a bemutatkozáshoz, segíteni pályakezdésüket és kijutásukat a nemzetközi színtérre – a szerk.) keretében még fiatal koreográfusok előadásaival is megismertettük a közönséget!

A járványhelyzet után hogyan terveztétek meg az évadot? Akár anyagi, akár műfaji, akár munkabeosztási szempontból?

Kevesebb bemutatóval számolunk, hiszen a tovább játszandó előadásaink száma is megnőtt. Az elmaradt, pótlandó előadások miatt – ez nálunk hetven darabot jelent – az őszi időszak hamarabb fog kezdődni, előbb indul az évad. Kevesebb saját bemutatónk lesz, több lesz viszont az együttműködés. Jövőre a Cooperával együtt állítjuk színpadra a Szöktetés a szerájbólt. Az operabarátoknak is többet szeretnénk adni egy operabeavató sorozattal.

Ez egy átmeneti évad lesz, óvatosan kell terveznünk még úgyis, hogy a tavaszi premierek áttolásával tizenhárom bemutatónk lesz jövőre! Nyilván mi is figyeljük, mit csinál a többi színház, a színházigazgatók folyamatosan értekeznek és kommunikálnak egymással, az államtitkársággal is állandóan egyeztetünk. Látjuk, halljuk, figyeljük, meghallgatjuk egymást. Természetesen a nemzetközi példákat sem hagyjuk figyelmen kívül. A korlátozások feloldásával a társulat, a szakma és talán a nézők is megnyugodhatnak, hogy újra teljes lesz a színházi élmény.

Túlsúlyban lesznek a könnyedebb, a „karantént feledtető” darabok?

Az évadzárón azt mondtam, hogy mi nem a könnyebb utat, a puszta szórakoztatást és könnyedséget választjuk ezután a helyzet után sem. Az, hogy az 1984 lesz az első bemutatónk a nagyszínházban, Horgas Ádám rendezésében, a Kisszínházban pedig a Sirállyal nyitunk, úgy érzem, meghatározza azt az utat, amelyen a színház szeretne továbbmenni. Nem gondolom, hogy a könnyedebb darabokkal könnyebben jutunk el a nézők szívéig vagy a rekeszizmáig. Sőt! A színház rendelkezik egy olyan jelrendszerrel, ami segít feldolgozni mentálisan a problémákat. Szerintem nem szerencsés a színpadon direkten szembesíteni a nézőket azokkal a helyzetekkel, amelyeket átéltek az elmúlt hónapokban. Viszont áttételesen ezekben a darabokban megtalálhatják ugyanazokat a kérdéseket, amik foglalkoztatták őket. Az biztos, hogy a járványhelyzet okozta sokk nem tűnik el nyomtalanul az emberekben, bár az utcán járva azért úgy látom, sokan túltették már magukat a karanténon.

Én az egyetemen nem rajongtam az „értékeld magad” módszerért, de később rájöttem, hogy van azért ennek is haszna. Éppen ezért megkérdezlek: hogyan értékeled az elmúlt két évad munkáját?

Időnként előveszem a pályázatom. El szoktam olvasni, mik azok a pontok, amelyeket még meg kell valósítani. Van benne még jó pár! Azért is tettem anno nyilvánossá a pályázatomat, hogy ne csak én, hanem más is össze tudja hasonlítani a leírtakat a megvalósultakkal. Én úgy látom, hogy van különbség a korábbiakhoz mérten, de ebben nagyon sok munka is van. Időnként fárasztó és idegőrlő tevékenység. Ám amikor azt hallom a munkatársaktól, hogy az ő ismerőseik korábban nem nyaggatták őket, hogy szerezzenek nekik színházjegyet, most meg nem hagyják őket békén – na, ez egy jó visszajelzés!

Sok mindent kell összefésülnöm, hogy ez jól működhessen. Néha úgy érzem, a színház voltaképpen egy hatalmas mamut, amelybe nagyon nagyot kell belerúgni ahhoz, hogy elmozduljon bármilyen irányba… ez egy folyamatos küzdelem, de gyorsan mérhető az eredmény! Ebből a szempontból pedig nagyon hálás munkakör, kiváltképp azért, mert tudok támaszkodni a munkatársaimra. Ez fontos alapvetés, mert a színház tényleg csapatmunka. Egyszemélyes a döntési mechanizmus, de ez csak úgy működik, ha ott vannak a többiek is, akik segítenek és megosztják a tapasztalataikat. Mindezzel együtt úgy érzem, az elmúlt két év igazolta, hogy mégiscsak érdemes volt megírnom azt a pályázatot.

Kalandra Fül! Fesztivál

Az Óbudai Danubia Zenekar augusztus 22-23-án rendezi meg a Kalandra Fül! Fesztivált, Magyarország első gyerekeknek, kisgyermekes családoknak szóló klasszikus zenei fesztiválját.

A házigazdák egy helyre gyűjtötték a legjobb, legviccesebb előadásokat, amelyek szórakoztatva viszik közelebb a klasszikus zenét a gyerekekhez. A fesztivál művészeti vezetője Hámori Máté, több tucat újító előadás megálmodója és a zenei utánpótlás-nevelés kiemelkedő alakja.

A rendezvénysorozat az Óbudai Danubia Zenekar egyik saját produkciójával kezdődik Zenesztorik címmel, amelyben a zene történetét mutatják be Hámori Máté karmester vezetésével, majd rímekbe szedett interaktív hangszerbemutatót tartanak Benjamin Britten műve nyomán.
A Danubia produkcióit követően Operajátszóház várja a közönséget Dinyés Dániel vezetésével, az interaktív foglalkozáson közreműködik Kolonits Klára szoprán és Erdős Attila bariton, játékmester Göttinger Pál. Dés András és ütőhangszerei régóta a kicsik kedvencei közé tartozik, de érkezik a fesztiválra Fekete János Jammal beatboxos is.

A fesztivál másnap a Danubia Hangfestett történetek Lackfi Jánossal című előadásával kezdődik, majd Szemenyei János színész és Hámori Máté közreműködésével a Roll over Beethoven című program várja a nézőket. Dobszay-Meskó Ilona kortárs zeneszerző és Tarr Ferenc szövegíró modern hangzású zenejátékot készített a Fehérlófia című meséből, a délutáni előadáson a mesélő Lukácsházi Győző lesz.

A zárókoncerten a zenekarvezető-trombitaművész, Fekete-Kovács Kornél kezdeményezésére alakult Modern Art Orchestra az Accord Quartettel lép színpadra, partnerük Mali Emese zongoraművész lesz. Kifejezetten erre az alkalomra, elsősorban a 8-14 éves korosztály számára készített egyórás műsorukat rövid tételekből álló klasszikus zenei átdolgozások alkotják.

Az Óbudai Danubia Zenekar augusztusban rendezi meg a Kalandra Fül Fesztivált

Az Óbudai Danubia Zenekar augusztus 22-én és 23-án rendezi meg első alkalommal a Kalandra Fül elnevezésű klasszikus zenei gyerek- és családi fesztivált a Budapest Music Centerben (BMC).

A fesztiválon fellép a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra és az Accord Quartet erre az alkalomra készített produkciójával, Meskó Ilona és Lukácsházi Győző a Fehérlófia című előadással, Lackfi János költő saját meséivel, Dinyés Dániel, Dés András és Fekete János Jammal beatboxos.

A legkisebbeket ingyenes programok várják a BMC legeldugottabb zugaiban, lesz meseszoba, hallásvédelemmel kapcsolatos játékok és hangszerbemutatók, a Szigetkék Alkotóműhely művészei festőfoglalkozást tartanak - közölte a zenekar az MTI-vel.

Az érdeklődőket a rendezvény mindkét napján várja Dés András ingyenes Dobterasza, ahol a Danubia Zenekar ütőseivel és hangszereivel, valamint Dés András saját ütőhangszereivel ismerkedhetnek meg.

A fesztivál az Óbudai Danubia Zenekar egyik saját produkciójával kezdődik Zenesztorik címmel, amelyben a zene történetét mutatják be Hámori Máté karmester vezetésével, majd rímekbe szedett interaktív hangszerbemutatót tartanak Benjamin Britten műve nyomán.

A Danubia produkcióit követően Operajátszóház várja a közönséget Dinyés Dániel vezetésével, az interaktív foglalkozáson közreműködik Kolonits Klára szoprán és Erdős Attila bariton, játékmester Göttinger Pál. Az első nap zárásaként Fekete János Jammal a szimfonikus zenekarral keveri a beatbox adta lehetőségeket.

A fesztivál másnap a Danubia Hangfestett történetek Lackfi Jánossal című előadásával kezdődik, majd Szemenyei János színész és Hámori Máté házigazda-karmester közreműködésével a Roll over Beethoven című program várja a nézőket. Dobszay-Meskó Ilona kortárs zeneszerző és Tarr Ferenc szövegíró modern hangzású zenejátékot készített a Fehérlófia című meséből, a délutáni előadáson a mesélő szerepét Lukácsházi Győző tölti be.

A zárókoncerten a zenekarvezető-trombitaművész, Fekete-Kovács Kornél kezdeményezésére alakult Modern Art Orchestra az Accord Quartettel lép színpadra, partnerük Mali Emese zongoraművész lesz. Kifejezetten erre az alkalomra, elsősorban a 8-14 éves korosztály számára készített egyórás műsorukat rövid tételekből álló klasszikus zenei átdolgozások alkotják.

A Grecsó-előadásunk már Budapesten is!


Operabeavató Balatonalmádiban

Ezúttal a Don Giovanni titkait tárja fel Dinyés Dániel és csapata augusztus 8-án.

„Mozart nagyon mély dolgokat nagyon közérthetően fogalmaz meg. Ez a csodálatos benne, hogy a néző úgy megy haza, hogy bár a nagy dolgot is értette, de egyéni élményt is kapott, és még egy kedvenc része is volt.” Így foglalta össze egy interjúban Dinyés Dániel az Operabeavató program lényegét, mely a tavalyi Figaro-előadások sikere után ezúttal Mozart Don Giovanniját hozza igazán közel a közönséghez.

Dinyés Dániel Mozart sokszor szövevényes, vagy épp faék-egyszerűségű gondolatait követve virtuózan teremt kapcsolatot a hangok és a történelem, a szobrászat, az építészet, a festészet vagy épp a költészet mozzanatai között. A zene élvezetét ezúttal is a legkiválóbb alkotók és énekes szólisták biztosítják, ahogy a minőségi és jó hangulatú időtöltés is garantált.

Az augusztus 8-án, szombaton 20 órakor kezdődő beavató helyszíne a balatonalmádi Szent Erzsébet liget, közreműködői Dinyés Dániel mellett Bucsi Annamária, Cseh Antal és Göttinger Pál. A Klassz a pARTon rendezvénysorozat keretében létrejövő eseményre a belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, bővebb információ a Klassz a pARTon honlapján található.

forrás: Klassz a pARTon / Opera-Világ

„Csak a munka mennyiségét szabályozhatod” - Tóth Barnabás

Mielőtt felhívom (karantén van…), eszembe jut, hogy megkérem: mondjon egy viccet. Kézenfekvő lenne. Menet közben még bevillan egyszer (Hahó, a viccet ne feledd!), de végül elengedem az ötletet. Elmesélem, miért.

Képzeljünk magunk elé egy hatéves gyereket, aki viccet mond a nagymamát körülvevő barátnői hölgykoszorúnak. Megvan? Nos, ő Barnabás, 1984-ben. 

„Szórakoztató lehetett, amit abból gondolok, hogy az egyik barátnő talált egy hirdetést a Nők Lapjában, a nagymamám pedig elvitt a Harlekin Gyermekszínházba a meghallgatásra. A felvételin is viccet meséltem – és bejött. Gyerekszínészként kudarckerülő voltam, arra figyeltem, hogy ne hibázzak, és ne késsem le a jelenetet. Mert arra is volt példa. A Szovjet Kultúra Házában volt előadásunk, mindenféle pártemberek jöttek. Gyerekek voltunk, liftezgettünk, elkeveredtünk az épületben. Közben viszont elkezdődött az előadás. Lemaradtam a jelenetemről, amiből persze hatalmas balhé lett” – meséli kuncogva.

Nagy filmek – kisfiú

A Harlekint a Cilinderre cserélte, majd Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiójába került. Ekkor kapta meg első filmes szerepét (Hülyeség nem akadály – rendezte: Xantus János), amit olyan alkotások követtek, mint az Eldorádó, A legényanya, majd Szabó Ildikó Gyerekgyilkosságok című drámája, amelyben a főszerepet osztották rá.

„A gázsit megtarthattam, és gyakran suliba sem kellett menni. Ez nyilván tetszett. De magát a játékot vagy az alkotást kamaszként kezdtem érteni és élvezni, nagyjából a Gyerekgyilkosságok forgatása idején. A nagy filmek főként gyerekként találtak meg, amikor még nem készültem tudatosan színésznek, ezért sem tekintettem példaképként Andorai Péterre, Garas Dezsőre vagy Eperjes Károlyra. Mivel felnőttként már megint csak nem színésznek készültem, bár hébe-hóba játszottam nagy színészekkel, biztosan kiverne a veríték, ha most hirtelen a Katona színpadán találnám magam. Az improvizációs színészetet és játékot, amire a barátaimmal alapított Momentán Társulat programjai épülnek, legyen szó előadásról, oktatásról vagy csapatépítésről, leválasztom a hagyományos színészi karakterről. Az improvizációs színészet és játék nincs átfedésben az előre megírt szöveg és jelenet előadásával. Alapvetően nem is vagyok színészalkat” – mondja zárszóként.

Itt a megfelelő pillanat, hogy viccet mondassak vele, villan be, csakhogy levegővétel nélkül folytatja.

Lehet, hogy nem színészalkat, de beszédtechnikailag ez jeles…


Időkérés

Két sikertelen színész szakos felvételi között diplomát szerzett a Külkeren (jelige: a jövőbe vetett láb). A második „Köszönjük jelentkezését, sajnos…” kezdetű értesítő után a színészlét már nem, a filmes világ levegője viszont hiányzott neki.

„Filmrajongó lettem, de a rendező szakot nem mertem megpróbálni. Viszont indult producerképzés: nyelveket beszélek, diplomám és színészmúltam is van – jó lesz ez, gondoltam. Felvettek, csakhogy nem tudtam azonosulni azokkal a filmekkel, amiket esetenként producerként gyártanom kellett. Elkezdtem rendezgetni is, aminek az lett a vége, hogy végül két diplomával sétáltam ki az intézményből. Rendezőként végre megtaláltam magam, idővel pedig nemzetközi visszajelzések, közönségdíjak is jöttek, amik azt üzenték: amit csinálok, azt a néző veszi, ha már a szakma és a kritika nem annyira” – mondja nevetve.



Kisfilmek (és nagyok) – nagyfiú

Az Újratervezés, még inkább a Susotázs című kisfilmjei, valamint az idén a Magyar Filmdíjat elnyerő Akik maradtak kapcsán már a szakma is biccentett.

„Ha két éve valaki azt mondja, hogy két filmem is felkerül az Oscar tízes listájára, nem hittem volna el. Büszkeség, boldogság, az Akik maradtak hazai elismerése különösen kedves, mert az Eldorádó és a Gyerekgyilkosságok is anno fődíjat nyert, mind a kettő a második filmje volt a rendezőnek, Bereményi Gézának és Szabó Ildikónak, és mint most én, ők is 42 évesek voltak.”

Bepróbálkozom a „személyes kedvence” kérdéssel, nem remélve, hogy kiemel egyet filmes gyermekei közül, ám némi gondolkodás után előhúzza a nyerő lapot – az Elmenetel című filmet.

„A racionalitás miatt sokszor nem vesszük észre a lelki vonulatokat, nem ismerjük fel a csodát. Erről szól a film. Nem áztatta díjeső, nem lett tömegsiker. Na most vagy én nem voltam elég jó, és ezért a film sem annyira jó, ahogy gondolom, vagy tényleg az az igaság, hogy már nem érzékeljük a lélek dolgait. Kísérlet volt a film, ami a jelek szerint – az imént részletezett okok miatt – sajnos sikerült…”

Az utolsó válasz előtt az előzőnél hosszabban töpreng: rendezőként magasabb polcra került a Magyar Filmdíjnak és a két Oscar-jelölésnek köszönhetően?

„Kapok könyveket, mások írásait, vállalom-e, azaz pusztán rendezőként is felvetődik a nevem – ezt hozta a nagyobb figyelem, a két Oscar-shortlist, ami jó. Ugyanakkor egyik benyújtott filmtervemet sem bírálták még el a Filmintézetben. Egy biztos: rendezőként kevésbé vagyok kiszolgáltatott helyzetben a színésznél, mert én pályázhatok, a színész viszont csak akkor kap esélyt, ha a rendező gondol rá. A rendező magának kaparja ki a gesztenyét, de a siker annyi mindenen múlik. Munka, kitartás, tehetség, szerencse. Ebből csak a munka mennyiségét szabályozhatod. Eddig tizennyolcszor utasított el a Filmalap, de most is próbálkozom. Hinned kell magadban.”

Most végképp nem viccel.



Kiemelkedő filmjei gyerekszínészként
Hülyeség nem akadály (1986)
Eldorádó (1988)
A legényanya (1989)
Gyerekgyilkosságok (1993)



Kiemelkedő rövidfilmjei rendezőként
Újratervezés (2013)
Az elmenetel (2015)
Van egy határ (2017)
Susotázs (2018)



Nagyjátékfilmjei rendezőként
Rózsaszín sajt (2009)
Akik maradtak (2019)



Tóth Barnabás

Filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer, színész, az improvizáció eszköztárát alkalmazott formában (kurzus, workshop, céges rendezvény, felnőtt- és gyerektáborok) is használó Momentán Társulat alapító tagja. Első diplomáját húszévesen a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán (reklám szakirány) szerezte, később a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező és -producer szakját is elvégezte. Susotázs című kisjátékfilmjét beválogatták a 2019-es Oscar-díj tíz filmet tartalmazó rövidlistájára (a legjobb élő szereplős rövidfilm kategóriában), a 2020-ban Magyar Filmdíjat elnyerő Akik maradtak című nagyjátékfilmje ugyancsak felkerült az Oscar-shortlistre – a legjobb nemzetközi film kategóriában. A magyar mellett angolul és franciául beszél. Negyvenkét éves, nős, három gyermek apja.


Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed