VONALHÚZÁS PRÓBANAPLÓ 1. RÉSZ

Ismét jelentkezik gimnazista gyakornokunk, Gyenes Dániel – ezúttal a Vonalhúzás próbáit követi nyomon!

Üdvözlöm a kedves Olvasókat! Ismét jelentkezem a próbanaplómmal, amiben immáron egy új darabról írok. Ez nem más, mint a Vonalhúzás. Számomra az élvezet és az élmény ugyanakkora szinten maradt, remélem, Önöknél az érdeklődés teszi meg ugyanezt, és nem untak meg az Utazás a koponyám körül nyomon követése alatt.

Jó érzés ismét a Sinkovits Imre Színpadon lenni, ahol több ismerős arccal találkoztam az előző darabból, ilyen Ruttkay Laura, Pavletits Béla és Rancsó Dezső, akik mint szereplők, valamint Csepeli Sándor, mint ügyelő vannak jelen.

Ivanyos Ambrus művét Göttinger Pál rendezi – aki Csákó Bélával egyetemben a látványért is felel –, asszisztense Hűbér Tünde, és a fentebb említett színészeken kívül Jegercsik Csaba és Szatmári Attila játszik benne. A jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a zenei vezető Szemenyei János, a dramaturg pedig Perczel Enikő.

Múlt hét szerdán került sor az első olvasópróbára s így megkezdődtek a munkálatok.

Az egész szöveget a rendező olvasta fel, így szerintem jobban emészthetőek a színészeknek a sorok, mintha a teljesen idegen szöveget máris ők mondanák fel. A darab nyelvezete és a teljes egésze modern, és első blikkre roppant humoros, itt azonban az Utazással ellentétben nem dominál a helyzetkomikum, sokkal inkább a dialógusok a humor fő forrásai.

Azonban mivel színházról van szó, mélységeket is kell teremteni. Ez sikerült is, hiszen a poénok mögött nagyon erős társadalomkritika húzódik, melynek témája a mai fiatalabb generációk pályaválasztása. A fiatalemberek között sok olyan van, akik tervek nélkül kezdik élni az iskola utáni életüket. Csak későn, vagy egyáltalán nem találják meg azokat a szakmákat, amik érdeklik őket. Ami baj, hiszen az áhított, sikerekben gazdag életpálya csakis konkrét elképzelésekkel érhető el.

Összességében véve véleményem szerint hasonlít egymásra a két darab, mindkettőben erőteljes a humoros és az elgondolkodtató szál is. No de ennyi elég is az összehasonlítgatásokból, ez a mű is kitűnő szórakozást nyújt majd. Már most tűkön ülve várom, mi sül ki belőle.

Mint már mondottam, nagyon örülök, hogy ezt a darabot is végigkövethetem majd, Önöknek pedig megpróbálok minél több érdekes és figyelemfelkeltő, egyszóval szórakoztató információkat közvetíteni.

Köszönöm a figyelmet!

Gyenes Dániel

Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás - Rácz Gabi képei a próbákról

www.fotograczia.hu

Kórusok Éjszakája az éterben – Hallgassátok minden kedden a MuzsikusRádiót!

„Hangot a térnek.” szlogennel hasít a Kórusok Éjszakája idén a köztudatba. Hangadásaink sora a MuzsikusRádióban indul térhódító útjára, ahol keddenként este 20.30-tól beszélgetések hallhatók a 2014-es program szervezőivel és résztvevőivel. A Lehet kérdezni műsor részeként elhangzó első adás vendégei március 11-én Tóth Árpád művészeti vezető, Szálka Zsuzsanna ötlet- és projektgazda, és Nagy Ida projektkoordinátor lesznek. Ezt követően ugyanebben az idősávban Kemenes Anna és Pécsi Marcell közreműködésével önálló műsort kap a KÉJ. Hétről hétre szóban és zenében egyaránt bemutatkoznak az idei program fellépői, az éteren át így adva előhangot a térnek.

Május 24. Kórusok Éjszakája. Hangot a térnek.

Vonalhúzás próbák a Magyar Színházban

Két, az Into the woods és a Kaposváron próbáló Tél című Jon Fosse előadás próbái mellett a Sinkovits Imre Színpadon megkezdődtek az idei évad utolsó bemutatójának, a Vonalhúzásnak a próbái. A darabot a rendező, Göttinger Pál felkérésére Ivanyos Ambrus írta.

Ivanyos Ambrus: VONALHÚZÁS

Rendező: GÖTTINGER PÁL
Bemutató: Sinkovits Imre Színpad, 2014. május 16.
Az előadás 16 éves kortól ajánlott.

“Amerikában a pszichológus három dolgot kérdez:
1. Miért most jött hozzám?
2. Mihez ért?
3. Miért nem azt csinálja?”
/Halász Péter/

Ivanyos Ambrus darabjának szereplői felnőtt emberek. 34-35 évesek, ott járnak az életükben, ahol csúcsformában illik lenni. Házaspárok, testvérek, barátok. Pont nem fiatalok már annyira, hogy hitegessék magukat a “még bármi lehet” érzésével, de pont nem idősek annyira, hogy ne merjenek még egyszer belekezdeni valamibe.

Ahogy az ember a karriert, életet családot elképzeli… csúcsra járnak. A legjobb korban vannak. Ebben a történetben egy vacsorára gyűlnek össze. Közösségük szeretetteli, az életüknek, egymásra utaltságuknak látszólag rendje és perspektívája van.

Ahogy az este halad előre, beszélgetéseik, vitáik azonban addig elodázott, a létüket megkérdőjelező kérdéseket hoznak a felszínre. A vacsora eldurvul, és a legbarátságosabb, legmeghittebb közeg hamarosan olyan indulatok katlanává válik, ahol már életről-halálról van szó… és nem csak szó van róla.

—-

Akkor vagyok sikeres ember, ha sok pénzt keresek. Akkor vagyok sikeresebb, ha ezt minél korábban elérem. Ha jó a grafikonom. Harmincnyolc éves vagyok. Van lakásom, van feleségem, ha akarok, el tudok menni raftingolni. Nem tudom, mi vár rám a halál után. Nincs bizonyíték az örök vadászmezőkre, akkor megveszem a drágább sajtot a közértben, tuti, ami biztos. Ma kirúgtak, mit csinálok holnap? És holnapután? Dolgozni kell, pénzt keresni kell. A számlákat befizetni, sajtért lemenni a közértbe kell. A feleségem parazita öccsének születésnapja van, nekem meg elegem az egészből. Ennyi lenne az élet?

Játsszák:

PAVLETITS BÉLA
RUTTKAY LAURA
JEGERCSIK CSABA
SZATMÁRI ATTILA
RANCSÓ DEZSŐ

Látvány: GÖTTINGER PÁL, CSÁKÓ BÉLA
Jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA
Zenei vezető: SZEMENYEI JÁNOS
Dramaturg: PERCZEL ENIKŐ

forrás: http://www.amdala.hu

Független humor a Tháliában

Március 29-én a Thália Színház Arizona Stúdiójában Szabó Borbála Telefondoktor című egyszemélyes bohózatát nézheted meg Göttinger Pállal a főszerepben.

A Független Thália Projekt Telefondoktor című előadását Orosz Dénes rendezte. Szabó Borbála bohózata, egy harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyászról szól, aki véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. A gond azonban nem csak ez, hanem az is, hogy sajnos soha nem mond igazat. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant - mindvégig bezárva. Vajon képes lesz-e elrendezni ezt a délutánt (és vele az egész romba dőlni látszó életét), újra egybesodorni a két óvodás gyermeke, egy link barátja, annak naiv barátnője, valamint öko-bio-liberális-Waldorfos felesége, idős édesanyja és egy paciensének éppen születőfélben lévő kisbabája által darabokra cincált szálakat - vagy kénytelen lesz elkezdeni igazat mondani?

Aki kedveli a humort, kedvesével, barátokkal menne színházba, a Szerelmi varázslat-bérlettel biztosan elégedett lesz. A Független Thália Projekt bérlete három olyan előadást tartalmaz, amely a megismerkedéstől kezdve egészen a házasságig követi a szerelem állomásait, sok humorral és zenével fűszerezve. Benne: a Szentivánéj, a Szeret...lek és a a Telefondoktor. A bérletet megváltók egész évadban, és bármilyen időpontban beválthatók az előadásokra.

További előadások: március 30., április 19. és 29.

DENNIS KELLY: LOVE AND MONEY

a Pesti Magyar Színiakadémia harmadéves növendékeinek vizsgaelőadása



Várady Zsuzsa fordítása
Szereplők: Kurucz Dániel, Takács Zsuzsanna, Józsa Bettina, Héricz Patrik, Hunyadi Máté, Földesi Ágnes.
Rendező: Göttinger Pál
A rendező munkatársa: Elek Ányos
Osztályvezető tanár: Gémes Antos

16 éven felülieknek!

A Love & Money egy szerelemmel és illúziókkal teli kapcsolat teljes amortizációjának története egy olyan társadalomban, ahol az önazonosságot csak a tulajdon képes megtestesíteni. Az egyre súlyosabb adósságokba keveredő Jess és David személyisége fokozatosan esik szét a számlák ellen folytatott élethalálharcban. Vajon van-e esélyük visszafordítani a visszafordíthatatlant? Dennis Kelly Tony- és Olivier-díjas brit szerző, a londoni Royal Court és Nemzeti Színház munkatársa.

DUNCAN Mi az, amit a legjobban szeretsz a modern életben? 
DEBBIE Ööö...
DUNCAN Ne ööözz
DEBBIE Mondjuk a... 
DUNCAN Igen? 
DEBBIE Nem tom. 
DUNCAN Gondolkozz. 
DEBBIE Hát, talán az utazás; hogy el lehet menni nyaralni 
DUNCAN Nem, nem az utazás. 
DEBBIE Nem? 
DUNCAN Nem, valami más. 
DEBBIE A tévé, az elég 
DUNCAN Valami más. 
DEBBIE Hát ööö...
DUNCAN Nem ilyen megfogható. 
DEBBIE Az jó, hogy, azt hiszem, hogy van, hogy van választásunk 
DUNCAN Nem a választás az, Debbie.
DEBBIE Jó, akkor mi az?
DUNCAN Ezt kérdezem. Ezt kérdezem, hogy mit szeretsz a legjobban. 
DEBBIE Ja, aha, azt hiszem, ja igen, azt hiszem a kommunikáció az, hogy annyi, ma már annyiféleképpen lehet - 
DUNCAN Nem. 
DEBBIE Nem a kocsmák meg a bárok? Hogy jobb, egy csomó jobb, így beülni, egy csomó helyre, sokkal jobb, mint régebben Nem? 
DUNCAN Nem, nem ez az. A hit. A hit az. A teljes meggyőződés, hogy ez az egész, hogy mindez rendben van.





Diószegi Éva képei
Varga Bernadett képei

Négy Napos Néző Képző - minifesztivál


A Szkénében ünnepel az 5 éves Nézőművészeti Kft. A Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Kovács Krisztián alkotta kvartett szinte az összes előadását bemutatja a 4 nap alatt a legkülönbözőbb műfajban: lesz osztályterem-színházi előadás, felolvasószínház, színházi előadás és persze kísérő programok is – Eugenia koncert és közönségtalálkozó. 

Az előadások közül nem hiányzozhat majd a már klasszikussá vált Nézőművészeti Főiskola sem, ahonnan a Kft. a nevét is kapta. S hogy emeljük a fesztivál hangulatát, a büfében megkóstolhatod Pepe kedvenc italát, Kapa kedvenc szendvicsét, nyerhetsz dedikált plakátot, de azt is megtudhatod, hogy kerül a kakas a színpadra.
A részletes program:

április 5., szombat
16.30 Esther Gerritsen: És reggel ugyanúgy... – felolvasószínház
Fordította: Varga Orsolya
Olvassák: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián
19.00 Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé
22.00 Eugénia koncert

április 6., vasárnap
14.00 A gyáva – osztályterem-színházi előadás
16.30 Emmanuel Robert-Espalieu: A halak nem halnak bele a szabad merülésbe – felolvasószínház
Fordította: Gáldi Éva
Olvassák: Scherer Péter, Katona László
19.00 A zsidó
21.00 közönségtalálkozó

április 7., hétfő
16.00 Ady/Petőfi – osztályterem-színházi előadás
vendég: Parti Nagy Lajos
19.00 A gondnok


április 8., kedd
17.00 A fajok eredete
20.00 Nézőművészeti Főiskola

Dennis Kelly: Love and Money - akadémista vizsga - előadásfotók

Orosz Dénes: „Ugyanazon a humorfrekvencián beszélünk”

A Manna Produkció gondozásában régóta sikerrel fut a Telefondoktor. Az egyszemélyes bohózatot idén a Thália Színház Arizona stúdiójában láthatja a közönség. A produkció rendezőjével, Orosz Dénessel beszélgettünk.

Hányadik előadásnál jártok?

Orosz Dénes: Az biztos, hogy az ötvenen már túl vagyunk. Három éve megy, és nagyon örülünk neki, hogy mindenfajta reklámozás és pr-tevékenység nélkül is teltházas.

Meg szoktad nézni időnként, hogy merre változik, ha változik?

Orosz Dénes: Igen, és időnként utána egy sörözés keretében Göttinger Palival és Szabó Borival átbeszéljük, milyen irányba tart.

Amikor nézed most, ugyanazt találod benne érdekesnek, mint három éve?

Orosz Dénes: Nem tudott akkorát változni, mert annyira kompakt maga a darab, a megírt szöveg annyira adja magát – szinte evidens. Az egészben ez volt a legérdekesebb számomra, a dolog evidenciája. Pali, aki játssza és Bori, aki írta, felkértek, hogy rendezzem meg. Odaadták a szöveget, nagyon drukkoltam, hogy szeressem, és picit féltem, hogy mi lesz, ha nem fog tetszeni, de közben tudtam, hogy akkor azt is megmondanám nekik. Szerencsére, ahogy olvastam, nagyon eltalált. Mint ahogy Palit is eltalálta ez a szerep. Mind a hárman ugyanazon a humorfrekvencián beszélünk. Nagyon jó érzés volt ez a – megint csak azt tudom mondani – evidencia. Rendkívül inspirálóan hatott az anyag legnemesebb értelemben vett egyszerűsége. Maradandó élmény, hogy ezt a darabot úgy lehetett megfejteni, hogy közben minden kristálytiszta volt.

Bori fantasztikusan írta meg a darabot, amiben Pali kiteljesedhet, és a humor széles skáláját tudja közvetíteni. Ehhez én is hozzá tudtam adni a magam koncepcióját. Mivel élő szerzőről van szó, egyrészt bármikor lehetett kérdezni tőle, másrészt Bori engedett olyan dolgokat belerakni, amik a próbák közben merültek fel, vagy eszembe, eszünkbe jutottak. Például fontos szerepet kap egy hifitorony és hogy a főszereplő meg akar hallgatni egy számot. Ez a visszatérő formai motívum rendezői ötletként került be, és tartalmilag is belesimult a darab szövetébe. Bori ehhez rövid kiegészítő szöveget írt. Tulajdonképpen egy közösen formálódó dolog volt azzal együtt, hogy flottul működő, kötött szövegünk volt.

A színpadon csak egy asztal, egy szekrény és egy szék van, ennek a minimalizmusnak a korlátai engem felszabadítottak a tér kihasználását, bejátszhatóságát illetően. Az asztalra fel lehet ülni, az asztal mögé be lehet bújni, a földre le lehet feküdni. A darab stílusa ezt megengedi.

Volt a három év alatt olyan vendégszereplés, vidéki előadás, amiről érdemes mesélni?

Orosz Dénes: Izgalmas történeteket talán Pali tudna mesélni, én mindig azt tapasztaltam, hogy a közönség mindenhol intenzíven sodródott a történettel, egyszerűen magával ragadta őket. Ez az egésznek az ereje, hogy az ország bármely pontján ugyanolyan önfeledten nevetnek és szórakoznak rajta az emberek. Elvileg ez egy monodráma, végig egy embert látunk, valójában azonban a telefonon keresztül megelevenedik négy-öt nagyon erős figura. Egy többszereplős intellektuális bohózat bontakozik ki előttünk.

Lehet, hogy merész asszociáció, de az általad írt és rendezett Coming out főszereplője is egy önmagát nehezen felvállaló figura. Kortünet ez vajon?

Orosz Dénes: Lehet, ezen még nem gondolkodtam. Bori egy olyan figurát hozott létre Békés Dénes személyében, aki gyáva ahhoz, hogy felvállalja a saját véleményét. A Csányi Sándor alakította Erik ugyan vállalja önmagát, de túlságosan is öntelt – ez lesz a problémák forrása. Abban látom a hasonlóságot, hogy mindkét ember be van zárva a saját sorsába. Békés Dénes konkrétan a rendelőjébe. Ez nagyon világos, ugyanakkor szimbolikus szituáció. Eriknek meg az a sorsa, hogy mindig, mindenhonnan kilógjon. Ezt jelzi, ahogy előbb egy forgóajtóba, majd egy furgonba ragad be, miközben a többiek távolodnak tőle. Szóval van hasonlóság a két karakter között, de mindez nem volt tudatos, csak így alakult.

Visszatérve a „humorfrekvenciához”, a Jurányiban te magad is nézők elé álltál. Milyen élmény volt?

Orosz Dénes: Ez új kaland, amibe bele kell tanulni. Izgalmas volt részt venni benne, szerintem jól sikerült. Nényei Pál, Bori férje találta ki, hogy mi lenne, ha írók stand-upolnának, és megkereste Litkai Gergelyt, aki nagy örömmel és segítőkészséggel karolta fel az ügyet. Csak dicsérni tudom a többieket, nagyszerű volt Karafiáth Orsolya, Teslár Ákos és Pál. Üdítő volt az értelmiségi humor jelenléte.

Van benned egy törekvés, hogy az értelmiségi humort a színházban, filmen vagy akár élőben is, népszerűsíteni?

Orosz Dénes: Maradjunk annyiban, hogy a gatyaletolós humor nem áll annyira közel hozzám. A Monty Pythonban is azt szeretem, hogy elképesztően kicsavart és többrétegű. Sokszor úgy nézem, hogy nem is nevetek rajta, csak tátott szájjal csodálom a komikumnak azt a magas fokát, amit ők műveltek. Hozzáteszem, a primer humorral sincs semmi baj, a Farrelly testvérek például egészen zseniálisan működtetik a filmjeikben.

Lesz következő színházi rendezésed, vagy csak a film érdekel?

Orosz Dénes: A film az igazi szakmám, ez nem kérdés. Természetesen, ha izgalmas színházi lehetőség adódik, akkor nem fogok megfutamodni előle. Főleg, ha olyan, mint a Telefondoktor, vagyis ami azt mozgatja meg bennem, ami igazán én vagyok.

Hodászi Ádám

forrás: http://7ora7.hu/

„Az a legfontosabb célkitűzésem, hogy a közönségnek örömet szerezzek.”

Burkus Boglárka beszélget Selmeczi Györggyel

Úgy tudom, mostanában rendkívül elfoglalt. Az elmúlt hetekben hol, mely társulatokkal dolgozott?

Tegnap érkeztem haza Angliából, a Cambridge-i Trinity Chapelben léptem fel, Schubert Winterreise-ciklusával, előtte pedig Nagyváradon és Budapesten dolgoztam. Ami a budapesti munkát illeti, az a saját pályámon is egyedülálló vállalkozás volt: a háromestés Verdi–Schiller-trilógiát az én vezényletemmel, a kolozsvári társulattal adtuk elő a budapesti Operaházban. Ezenkívül pedig folyamatban vannak a Bizánc című operám előkészületei. A darabnak idén június 14-én, a Miskolci Operafesztiválon lesz a premierje.

Nemcsak az opera műfajában alkot, hanem a ma külön irányzatnak tekinthető – a Zeneakadémián már külön szakként is működő – alkalmazott zeneszerzéssel is foglalkozott.

Valóban, az alkalmazott zenében több évtizedet töltöttem el – ma viszont már nem foglalkozom ezzel. Több mint száz darabot írtam, több mint ötven játékműhöz, amely nagy mennyiség. A zene és a színház kapcsolatrendszere egyébként nagyon fontos, mesterség szintjén is – ezt tanítom a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A mesterség a vezérfonal, hiszen rengeteg a képzettség nélküli ember. A tehetséget „odafentről” adják, de úgy gondolom, hogy a mesterség tanítható és tanulható: erkölcsi kötelesség továbbadni.

Térjünk át a Spiritisztákra. Hogyan értékelné a budapesti premier előtti próbafolyamatot?

Jól szervezett, nagyszerű próbafolyamat volt, élvezettel dolgoztak a művészek. Gyorsan eljutottak a szereplők a karakterekkel való azonosuláshoz. Jelentékeny az intézményes háttér: jó körülmények, rendkívül jó légkörű próbáink voltak, a közreműködők „jó étvággyal” dolgoztak.

Nagyon érdekes zenei elemekkel dolgozik az operában. Nem egy alkalommal asszociáltam más, különösen romantikus operák részleteire, például PucciniBohéméletének Rodolfo és Mimi kettősére, vagy a Bizet-féle Carmenoperanyitányának hangnemileg is azonos d-moll részletére.

Két dolgot szükséges leszögezni. Az egyik, hogy ez nem romantikus opera, inkább a klasszikus modernitás volt az irányadó: Debussyn túlmenően nagy csodálója vagyok Sosztakovics, Poulenc és Honegger munkásságának is. A másik az, hogy ha mégis felmerül ez a kérdés, az azért van, mert én valamiféle műfajazonos, csak az operára jellemző gesztusrendszert használok. A legfontosabb számomra a „gesztusközösség” megérzése, a szerző-előadó-közönség hármas egységében.

A doktori disszertációjában is említi azt az Ön számára fontos szempontot, hogy az opera esetében mi az, mik azok a zenei „közhelyek”, amelyeket a közönség hallani szeretne. S ez ebben az esetben nem feltétlenül pejoratív jelző.

A közhelynek van igazsága, vagyis semmiben sem rombolja az igazság létezését. A korszellem azonban változhat. Az ’50-es, ’60-as években bátorság volt disszonáns darabokat írni. Ekkor mertem nagyon fülsértő lenni, ma azonban az a bátorság, aki mer szépen írni.

Ebből kifolyólag kérdés lehet, hogy a zene tekintetében beszélhetünk-e fejlődésről?

A korszakok is relatívak. Van, hogy Beethoven sokkal romantikusabb, mint Schubert. Liszt is ellentmondásos. A Spiritisztákra jellemző egy sajátos modernitás, de a már említett gesztusközösség és az ethosz adja meg az igazán erős hatást. Egy kortárs operával kapcsolatos kritika záró mondata dicsérte a szerzőt, és azt fejtegette, hogy remek társadalom- és emberségkritikát fogalmazott meg. Ez engem nem érdekel. Nekem az a fontos, hogy amit írok szép-e és tetszik-e a közönségnek.

A Spiritiszták rengeteg ellentétpárra épül. A szláv és mediterrán világ, vagy a férfi és a nő szerepe…

Színpadi ellentét nélkül nincs dráma. A cselekmény és az erős belső konfliktus a lelkekben zajlik. Ez egy furcsa és különös világ. Nem egészen látja az ember, hogy igazán megtörténik-e vele. A játék a leglényegesebb. Eljátsszuk a darabot, hiszen mindig a játék az alapja mindennek. Sokféle elágazás van a történetben, negatív és pozitív konnotáció is. A színlelés pedig egy határterület a valóság és az álom között, egy sajátos, eldönthetetlen helyen. A színleléssel még életet is lehet menteni. Végig fennmarad ez a sajátos lebegés. Ok-okozati összefüggések nincsenek. Miért? Csak. Ez az élet önkénye. A dolgokban nem a logikus válaszok az érdekesek. Apró érzetek, érzések, ezerféle benyomások, ha úgy tetszik, impressziók a lényegesek, amelyek végül is összefüggő dolgok. Ezek érdekeltek a történetben. Ebből táplálkozik Blok poétikus világa (az opera librettója Alekszandr BlokKomédiásdi című drámáján alapszik – a szerk.), aki rendkívüli figura volt, fantazmagóriákkal teli életének meghatározó pillanatait révületben, drogos állapotban töltötte.

Nemcsak zenei, hanem történeti asszociációk is vannak a darabban. Elég csak Leoncavallo Bajazzók, vagy Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáira gondolni.

ABajazzók hősei is a XVII. században éltek, és valóban vannak áthallások a Kékszakállúra is, hiszen itt is fontos a nemek harca, vagy vehetjük a Lohengrint is: ne kérdezd, hogy miért? A válaszok akarása okozza a drámai folyamatot. Nincs mindig verbalizálható válasz, mert a válasz egy univerzum, egy óriási érzethalmaz.

A darabot 1995-ben kezdte írni. Az azóta eltelt időszakban hogy érzi, mennyiben változott a mű?

Tíz évig nem foglalkoztam vele. A prológust valóban 1995-ben írtam, amit félre is tettem. Az opera elején a spiritiszta ülés anyagát felhasználtam a reprízben is. A célkitűzésem azonban nem változott, csak az eszközrendszer. A nyelvi képességhez közelebb kerültem. Érdekesebb lett volna, ha akkor tovább dolgozom rajta, hiszen abban az időben másképp komponáltam. Ezzel együtt a darab minden hangját ismerem.

Végezetül, hogyan tudná megfogalmazni saját alkotói céljait, ha úgy tetszik ars poeticáját?

Az a legfontosabb célkitűzésem, hogy a közönségnek örömet szerezzek. És, hogy elérjem, hogy a gondolatok a darab során nagy számban tóduljanak fel az emberben. Nemcsak az operával, hanem a templomi és hangszeres zenével kapcsolatban is ez a fontos számomra. Átéltetni, megéltetni azokat a közönséggel: hogy örömét lelje az ember és jó legyen a közérzete.

Tavasszal és nyáron felpörögnek az események az Orlai Produkciónál

2014 márciusa és júliusa között az ország három városában hét bemutatóval jelentkezik az Orlai Produkciós Iroda. Budapesten a Katonák, a Micsoda útjaink, az Akit az istenek szeretnek és az Amadeus; Balatonföldváron a Bagoly és Cica valamint a Csemegepultos naplója, Szentendrén pedig a Happy End mutatkozik be. A szereplőgárda természetesen megint illusztris, vannak visszatérő kedvencek, és olyanok is, akiknek fellépésével régi, közös tervek válnak valóra. A teljesség igénye nélkül: Hernádi Judit, Kulka János, Keresztes Tamás, Szabó Kimmel Tamás, Jordán Adél, Fekete Ernő, Hegyi Barbara, Margitai Ági, Csákányi Eszter, Bánfalvi Eszter, Egri Márta, Fodor Tamás és Kaszás Gergő.

Március 27-én, a Tavaszi Fesztivál keretében, Mátyássy Bence rendezésében mutatják be a Katonák című előadást a Thália Színházban. Az előadás Sztravinszkij A katona története és Hunyady Sándor Bakaruhában című drámájának ihletett párosításából jön létre, az I. világháború 100. évfordulója alkalmából. Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Mátyássy Bence, Bánfalvi Eszter, Huzella Juli és Sztarenki Dóra.

Március 31-én a Belvárosi Színházban Mohácsi János 2012-ben végzett kaposvári színészosztálya emlékezik Cseh Tamásra a Micsoda útjaink című koncertfilmmel és koncerttel. Az előadók között találjuk az osztály tagjait, többek között Boros Annát, Lovas Rozit, Lábodi Ádámot és Forman Bálintot. Vendégként fellép Csákányi Eszter és Kulka János.

Április 30-án Csákányi Eszter énekel és beszél fontos témákról Akit az istenek szeretnek című zenés estjén, a Spinoza Színházban. Örök témái a nők, őket mutatja be nagy empátiával és rokonszenvvel, humorral és öniróniával. Persze lesz szó sok másról is, a zeneszerzők között pedig Stingtől Aznavouron át a Bëlgáig nagy a választék. Lehet kicsit sírni és visítva nevetni – “A Csákányi” ehhez nagyon ért.

Júniusban régen tervezett előadás az Amadeus érkezik a Belvárosi Színházba Kulka János és Keresztes Tamás főszereplésével: Peter Schaffer világhírű drámáját mintha rájuk öntötték volna. A mű valódi jutalomjáték a két főszereplőnek, illetve a harmadiknak: mely maga a muzsika. Hiszen a téma Mozart, a tökéletes muzsika zseniális ifjú komponistája, és a kifinomult műértő, s egyben féltékeny pályatárs, Antonio Salieri élet-halál küzdelme. Szikszai Rémusz rendező és csapata korábbi előadásai alapján (legutóbb az I. Erzsébet a Szkénében) fondorlatos színházi teret, és izgalmas csapatmunkát várhat a néző ezúttal is. A csapat tagjai: Egri Márta, Fodor Tamás, Lovass Rozi, Kaszás Gergő, Murányi Márta, Tamási Zoltán.

Júliusban három fontos bemutatóra kerül sor.

Balatonföldváron a Kultkikötőben Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás játszik a Bagoly és Cica című szerelmi komédiában, amely Pelsőczy Réka második rendezése az Orlai Produkciónál, a hatalmas kritikai- és közönségsikerű Római vakáció után. Az Amadeushoz hasonlóan ez a színdarab is sikerrel mutatkozott be a mozikban, Barbra Streisand és George Segal alakításában. Bemutatásával szintén régi terve válik valóra a Produkciós Irodának, ezzel az izgalmas és szeretni való színész-párossal.
Szintén Balatonföldváron Göttinger Pál rendezésében Ötvös András adja elő Gerlóczy Márton nagysikerű regényének színpadi adaptációját, a Csemegepultos naplóját.

Szentendrén mutatjuk be Anat Gov zenés darabját, a Happy Endet; az ilyen szereposztásra szokás azt mondani: parádés. Az izraeli szerző különös témájú művének hatalmas színpadi sikere messzire elhallatszott, és azonnal világos volt: megrendezésére egyéni látásmódú alkotóra van szükség. Gergye Krisztián személyében az Iroda rátalált a tökéletes emberre: a koreográfus-rendező stílusa, színpadi világa garancia a különleges színházi estére. A szereplők: Hernádi Judit, Fekete Ernő, Margitai Ági, Hegyi Barbara, Bánfalvi Eszter, Bertalan Ágnes, valamint Nagy Dániel Viktor, aki többek között épp a Római vakációnkban robbant be a köztudatba. Közreműködnek Gergye Krisztián táncművészei.

MA ESTE TENGEREN A BÁRKÁN

Ha Szent Patrik napja, akkor a Bárkában Tengeren! Őt férfi különös, alkoholgőzös találkozása Szenteste napján a két testvér, Sharky és a nemrég megvakult Richard lakásában, valahol a tenger partján. Az emlékezéssel, pókerezéssel töltött este során kiderülnek a múltjukban rejlő titkok és az egyik látogató démoni célja. Kiváló színészi alakítások, az ír lélek misztikuma és az elmagányosodó, kiégett művész allegóriája. Conor McPherson ír drámaíró egy óangol költemény (Seafarer - A tengerész) legendáriumát vette alapul színdarabjához, amely Upor László remek fordításában és Göttinger Pál humorral fűszerezett, mégis sűrű atmoszférát teremtő rendezésében került színpadra. Conor McPherson: Tengeren 2014. március 17. 19:00 Bárka Színház

Független Thália Projekt: Felfrissülés tavaszra!

Töltődj fel függetlenekkel, hogy friss maradj tavasszal is! 
A Független Thália Projekt (FTP) mindamellett, hogy műsoron tartja eddigi kínálatát, igyekszik ízelítőt adni az idei évad bemutatói közül, úgyhogy most számos újdonsággal találkozhat az érdeklődő a projekttel kapcsolatban.
A Láthatóságiak: Egy kis szentivánéji zene trailere mellett már elérhető a Dermedési Pont kapcsán készített videóösszeállítás, mely arra keresi a választ, hogy hogyan vélekednek a nézők az előadás által felvetett „Menni vagy maradni?” témáról, illetve a látottakról.

Év elején Dömötör András dolgozott együtt a kortárs német dráma egyik fiatal tehetségével, a Berlinben élő Marianna Salzmann-nal. A Kleist-díjas szerzőt a Mamelosn* című darab hazai ősbemutatója kapcsán ismerhette meg a budapesti közönség az FTP-programjában. A XX. század történelmét sok humorral, három nő sorsán keresztül feldolgozó előadáshoz továbbra is igényelhető közönségtalálkozó az időközben következő bemutatójára, a Pizza Kamikaze-ra készülő Gólem Színház alkotóival. Ezen kívül minden A gyáva előadást, mely egy drogfüggő valós története alapján készült, beszélgetés zár le szakemberek közreműködésével, ezáltal a néző több ponton is be tud kapcsolódni az FTP egy-egy programjába.

Mivel irodalom és színház elválaszthatatlanok egymástól, és a kultúra, valamint a költészet napja is a tavaszi időszakra esik, az FTP-ben most egymást követik a színházat és irodalmat különböző módon összekötő elődások: egy elképzelt Vonnegut-darab március 31-én a KoMa Társulat előadásában, egy színházi irodalomóra Adyról és Petőfiről, Závada Péter költő, rapper, slammer vendégszereplésével április 2-án, illetve műsoron marad az Ulickaja novellából készített adaptáció, a Rövid is, ami legközelebb március 21-én és április 2-án látható.

Május-júniusban két bemutatóval színesedik az FTP-kínálata: Vékes Csaba Oszd meg című előadása nyitja majd a májust, ami a Facebook, párkapcsolat, távkapcsolat témaköröket járja körül, a szerelem sok nyűgével, Budapest-Ingolstadt-Kuala Lumpur vonalán. Az FTP-évadát idén Radnai Márk Másikember című bemutatója zárja. Mindkét fiatal szerző-rendező a Thália Színház tavaly megrendezett tehetségkutatójának nyertese volt. 

Végül pedig, de nem utolsósorban a játékos kedvű színházkedvelők nagy örömére folytatódnak az FTP által rendszeresen meghirdetett játékok is: még számos nyereményt fognak kisorsolni az évad végéig. Így aki szívesen inná reggeli kávéját egy Göttinger Pál, Rába Roland vagy épp Szamosi Zsófia dedikálta bögréből, vagy nyerne az FTP-előadásokhoz kapcsolódó kiegészítőket, ne feledje lájkolni és követni az FTP Facebook profilját! Mindemellett egy-egy előadás előtt a nézőtéren ülőket is meglephetik két ajándékjeggyel, ahogy ez az év elején készült felvételen is látható: FTP-JÁTÉK.

A Független Thália Projekt a független, alternatív színházi produkciók, társulatok népszerűsítését igyekszik segíteni azzal, hogy a közönség egy helyen, "normál" kőszínházi közegben találkozhat velük.

Jegyek, bővebb információk: jegy.ftp@gmail.com 70/ 429 3346

"Nem hiszek a közönség kiszolgálásában" - Orlai Tibor színházi producer

Miért nem támogatják a nagy cégek a művészetet? Hogyan szerezhetnek mégis támogatást a színházak? Mi számít szórakoztató és mi művészszínháznak? Mire mennének utóbbiak az állam nélkül? Az Orlai Produkciós Iroda működésén kívül ezekről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogyan működik a produkciós iroda?

Orlai Tibor: Az Orlai Produkciós Iroda tulajdonképpen egy magánszínház. Négyen működtetjük, és folyamatosan színházi produkciókat hozunk létre; jelenleg több mint harminc előadást tartunk repertoáron. Ezekkel megpróbálunk egy arculatot kialakítani, egy színvonalat, értékrendet, gondolatiságot képviselni. Az állandó helyünk a Belvárosi Színház, de koprodukciókban máshol is játszunk, és a legtöbb előadással utazunk is szerte az országban. Társulatunk vagy műszakunk nincs, mindenkit egy-egy produkcióra szerződtetünk, de persze a munkatársak sokszor ismétlődnek. A 450 fős nagyszínpadi bemutatók mellett folyamatosan együttműködünk független társulatokkal is; ezt kötelességemnek tartom, hiszen én is független vagyok.

MN: Mi az az értékrend, amit az előbb említettél?

OT: Számomra fontos, hogy olyan minőségi produkciók szülessenek, amelyek széles közönségréteget tudnak megszólítani, de tartalmukban, mondanivalójukban olyan kérdéseket feszegetnek, amelyek az emberek mindennapjaira reflektálnak, és ezt későbbi élethelyzetekben fel tudják használni, vagy elgondolkodnak miattuk a saját életükön, problémáikon. Lehet és fontos is olyan szórakoztató színházat létrehozni, ami nem arról szól, hogy a néző két óráig jól érzi magát, aztán fél óra múlva már azt sem tudja, mit látott. Vannak témák, amelyek jobban előtérbe kerülnek nálunk, például, hogy az idős embereknek is joguk van az élethez, a boldogsághoz, és a másság különféle kérdései is gyakran előfordulnak. Ezekkel sok esetben nem művészszínházi megközelítésben foglalkozunk, de mindenképpen értéket szeretnénk képviselni velük.

MN: Mit jelent az, hogy művészszínházi megközelítés?

OT: Ezt nehéz megfogalmazni, és sok esetben a kritikusok sem tudják tisztán különválasztani a művész- és szórakoztató színházat. Talán az a különbség, hogy mi szélesebb közönségréteget szeretnénk elérni és megszólítani, mint a vezető művészszínházak.

MN: Milyen eszközökkel lehet ezt elérni?

OT: Nem is annyira az eszközök fontosak, inkább a megfogalmazás direktsége számít: menynyire áttéteken, szimbólumokon, metaforákon keresztül üzenek, vagy mennyire direkten próbálom megfogalmazni, amit arról a társadalmi problémáról, emberi helyzetről gondolok. De nem a nevettetésről és a szélsőséges érzelmek kiváltásáról beszélek, mert a közönség kiszolgálásában érdekelt színházban nem hiszek. A közönséget nem kiszolgálni, hanem megszólítani kell.

MN: Mi van akkor, ha egy darab megfogalmaz ugyan egy számodra fontos mondanivalót, de ezt túlontúl "bulváros" köntösben teszi?

OT: Nem érzem feltétlenül pejoratív jelzőnek, ha valami bulváros. Nagyon sok, a szakma és a közönség szerint is magas színvonalú bulvárelőadás van. A lényeg inkább az, hogy egy előadás mennyire olcsó, mennyire a megúszásra játszik, van-e benne munka, mennyire kidolgozottak a részletek - én itt érzem a határvonalat.

MN: Mi az, amit már túl kockázatos lenne bemutatnotok?

OT: Mutatunk be olyan darabokat is, amelyekről pontosan tudom, hogy nem fognak száz előadást megérni, de fontosnak tartom őket - ilyen például az elmúlt negyven év egyik legfontosabb irodalmi alkotása, a Jadviga párnája, amely nagyon sok, a mai korban felhasználható gondolatot tartalmaz, vagy a huszadik század zsidóságtörténetét bemutató stúdiószínpadi Rose, amit nagyon fontos játszani ma, amikor Radnóti-könyveket égetnek, és Horthy-szobrokat avatnak.

MN: De azért, mondjuk, a Coriolanust soha nem mutathatnátok be.

OT: Valóban. Mivel magánszínház vagyunk, a mi egyetlen bevételünk a jegyeladásból származik, azaz csak olyan előadásokat tudok létrehozni, amelyeknek kellően széles körben tudom eladni a jegyeit. Keresztfinanszírozással belemegyünk kockázatosabb előadásokba is - dolgoztunk már a KoMával, a HOPParttal, legközelebb talán a K2 Színházzal, és folyamatos az együttműködésünk a Jurányi Inkubátorházzal -, viszont ezt inkább stúdiószínházi területen vállaljuk.

MN: A támogatásotokkal létrehozott független színházi előadások, gondolom, nem termelnek profitot.

OT: Nem, ez egyértelműen beruházás. Kötelességemnek érzem, hogy a legprogresszívebb, az új utakat kereső és ezzel később a kőszínházakra is ható terület munkalehetőségeit támogassam. A nagyszínpadi produkcióink bevételéből minden évben megtermelünk valamennyi pénzt; az a mi döntésünk, hogy ebből mennyit fordítunk a fő csapásirányra, vagyis a Belvárosi Színház nagyprodukcióira, és mennyit független előadásokra.

MN: Ez úgy hangzik, mintha nonprofit cégről lenne szó, hiszen azt a részt nem soroltad fel, amiből, mondjuk, új autót vehetsz.

OT: Nem vagyunk nonprofit szervezet, de én a saját megélhetésemen kívül még soha semmit nem vettem ki a produkciós irodából. Mindent, amit megtermelünk, új előadások létrehozására fordítunk, ami abból is látható, hogy eleinte évi egy-két produkciót tudtunk létrehozni, mostanra viszont eljutottunk odáig, hogy évi három-négy nagyszínpadi és két-három stúdiószínpadi előadás születik.

MN: Előadások létrehozásához soha nem pályáztál állami támogatásra.

OT: Ha én azt az utat választottam, azt írtam a zászlómra, hogy magánszínházat működtetek, akkor ehhez kell tartanom magam. Ez így korrekt.

MN: A színészválasztásban befolyásol, hogy egy név mennyire ismert, hány nézőt hoz be?

OT: Mindig annak kell meghatározónak lennie, hogy ki menynyire alkalmas az adott szerepre, mert ha egy alkatának nem megfelelő szerepbe kényszerítünk bele egy bármilyen neves színészt, az sosem lehet sikeres vállalkozás. Annak a színháznak, amit mi is próbálunk csinálni, az a lényege, hogy hiteles legyen, e téren pedig rengeteg múlik a színészválasztáson. Azon túl, hogy a főszereplők személye minél nagyobb közönséget vonzzon, nagyon fontos, hogy a nekik megfelelő szerepben mutatkozzanak be nálunk. Ha egy szerepre felmerül több színész neve, akkor nyilvánvalóan számít, hogy közülük kire kíváncsi leginkább a néző - de ha ez lenne a fő szempont, nem lehetne jó színházat létrehozni. És a lényeg mindig az, hogy a végeredmény jó vagy sem. Lehet bármekkora a reklámkampány, ami igazán eldönti egy előadás sorsát, az a szájhagyomány: ha a nézők szeretik, az elterjed, és fogynak a jegyek. Ugyanakkor nemcsak az fontos nekem, hogy a közönség elfogadjon egy előadást, hanem hogy a szakma, a kritika is így tegyen. Ez egy kontroll, ami megmutatja, jó úton haladok-e; a negatív kritikát megfontolom, a pozitívból pedig kiemelem azt, ami a további utat építheti.

MN: Mennyire szólsz bele egy-egy előadás művészeti kérdéseibe?

OT: A színészválasztásról általában a rendezővel közösen döntünk, de abszolút meggyőzhető vagyok; büszkén vállalom, hogy ez egy kooperáció az alkotók közt. De művészeti kérdésekbe soha nem szólok bele. A peremfeltételeket - a költségvetésről, a technikai lehetőségekről, az utaztathatóságról - az elején megbeszéljük, aztán ott vagyok az olvasópróbán, de onnantól a bizalmam teljes egészében az alkotói stábban van. Ha valami nem működik, legfeljebb legközelebb nem dolgozom azokkal az alkotókkal. De arra nem veszem magamnak a bátorságot, és nincs rá jogosítványom sem, hogy művészi kérdésekről döntsek, hiszen nem vagyok művészember. Nagyon fontos, hogy bár ez magánszínház és vannak bizonyos értékesítési elvárások, fiskális, kommerciális szempontot soha nem helyezünk művészi kérdések elé. Ebből nem engedek, mert innentől alapvetően csorbulna a minőség. Persze ebben benne van, hogy egy-egy előadás megbukik, de természetes, hogy senki sem hoz kizárólag jó döntéseket.

MN: Ha egy előadásod kevésbé fut jól, mint vártad, lehet az érdeklődést marketinggel számottevően befolyásolni?

OT: Nem mondom, hogy reklámmal egy adott határon belül ne lehetne megnövelni az eladást, de ha valamilyen előadás nem megy, az attól sem lesz sikerprodukció, ha én orrba-szájba hirdetem. Az adott sávon belül - amit az ember érez a bemutató után - reklámmal, PR-interjúkkal, esetleg a plakáton egy arc hangsúlyosabbá tételével a felső szakaszba lehet tornázni, de sávot ugrani nem lehet. A másik módszer az árukapcsolás, amikor egy bérletbe tesszük a húzó és a kevésbé húzó előadást, de ezek legfeljebb csak meghosszabbíthatják egy kevésbé sikeres produkció életpályáját - persze ezért is mindent meg kell tenni. De ha valami nagyon nem megy, azt tudomásul kell venni, és levenni a műsorról. Más kérdés, hogy vannak olyan, egyébként jó produkciók, amelyek az első öt-hat hétben nem találják meg azt a közönségréteget, amelynek az az előadás szól - ebben van a marketingnek hatalmas szerepe.

MN: Ha egyszer csak az állam kivonulna a művészet támogatásából, lehetne esélyük a művészszínházaknak - és pláne a függetleneknek - a túlélésre?

OT: A művészszínházak nem tudnak meglenni állami támogatás nélkül. Iszonyú hiba lenne, ha ez megszűnne, mert ahogy az már elhangzott, én Shakespeare Coriolanusát soha nem fogom tudni bemutatni - akkor senki nem is mutatná be, ahogy Moliére vagy Csehov darabjait sem, mert ezek gazdasági alapon működő színházi struktúrában kivitelezhetetlenek. Tudomásul kell venni, hogy a színház és a kultúra nagy része állami támogatás nélkül nem működik, és nem is működhet.

MN: Milyen lehetőségük van a művészszínházaknak a költségeik fedezésére az állami támogatáson kívül?

OT: A mecenatúra a gazdasági válsággal gyakorlatilag megszűnt. Volt idő, amikor egyes nagy cégek erre hajlandóságot mutattak, és biztos vagyok benne, hogy amikor a gazdasági körülmények átalakulnak, és a kultúrához való hozzáállás más lesz a társadalom egy részében, akkor a mecenatúrarendszer újra elkezd működni, és egyes piaci cégek a művészi értéket létrehozó kultúra mellé állnak majd. Ez fontos út. Jelentős kérdés, hogy a kultúra és a színház a társadalom mely részének fontos, mely rétegéhez jut el, mert úgy lehet elérni a potenciális támogatókat, ha ez a réteg széles. Egy magas kultúrájú, nagy ismeretanyagú, széles látókörű társadalom hosszú távon egyre inkább értéket tud termelni, ki a művészi területen, ki a gazdaságban, ki az iparban, ki a bányászatban. Ameddig nem jönnek rá, hogy a kultúra mindenképpen erőforrás-teremtés, addig ilyesmiről nem lesz szó. És ezzel már a kultúrpolitikáról beszélünk.

MN: Lehet a mecenatúra alternatívája a kölcsönös szolgáltatáson alapuló, barter jellegű reklámozás a színházban?

OT: Ez feltétlenül járható út, hiszen a gazdasági válság miatt gyakorlatilag lehetetlen anyagi támogatást szerezni bármilyen produkcióra. A legtöbb cégnél nyitottak az adok-kapok megállapodásokra. Ugyanakkor a barterezés profitorientált, gyártó nagyvállalatokkal nem működik, még a nagyobb közönségű kőszínházak esetében sem, mert nem tudják a reklámozott terméket elég széles réteghez eljuttatni. Inkább a médiapartnerség jöhet szóba. Amikor egy nagy, profitorientált cég támogatja a kultúrát, ma már nem a brand image szempontok alapján döntenek, mert nem abban a gazdasági helyzetben vagyunk. Régebben lehetett számukra fontos, hogy a nevük összefonódjon például egy kulturális rendezvénysorozattal. Magyarországon a rendszerváltást követően volt relatíve nagy a kultúra támogatása, amikor a cégek elkezdték a saját brandjük ismertségét növelni vagy megteremteni, mert ebben segített egy-egy kulturális esemény támogatása. Most viszont minden fillér számít, így a cégek döntési mechanizmusa a következő: ha én egymillió forintot hirdetésre, sporttámogatásra, ingyen ebédeltetésre költök el, vagy egy színháznak adom oda, az milyen hozammal jár, mennyire hoz üzleti előnyt számomra. Tudomásul kell venni tehát, hogy ilyen formában nem fognak támogatásra költeni; hacsak nincs valamilyen magánszemélyi elkötelezettség a művészet felé.

MN: Azt mondják, a színházjegyek árát már nem lehet tovább emelni.

OT: Én is úgy látom, hogy már inkább lefelé kell menni. 2007-ben magasabb jegyárat lehetett kérni egy-egy kiemelkedő produkcióért, mint most. Csökkent a színházba járó közönség jövedelemtermelő képessége, így kevesebb jegyet tudnak venni; ez látszik akár a Ma Este Színház! sikerén vagy azon, hogy újra népszerűbb lett a bérletvásárlás, mint amilyen néhány éve volt.

MN: Tehát a művészszínházak csak akkor élhetnének meg állami támogatás nélkül, ha gyökeresen megváltoztatnák az arculatukat, és teljesen mást kezdenének el játszani?

OT: Így van. De a művészszínházak maradjanak művészszínházak, a függetlenek legyenek alternatívok és progresszívek, a piacról élő színházak pedig hozzanak létre népszerű előadásokat, amelyek értéket képviselnek.

szerző: Kovács Bálint

VARGA ANIKÓ: INTERFERÁL, REFLEXRE KÉRDEZ, TESZTEL

Az elmúlt években jelentős fesztiválkultúra alakult ki Erdélyben. Legyen szó kisebb vagy nagyobb, tematikus vagy szemleszerű, hazai vagy nemzetközi, állandó helyszínhez kötött vagy vándorfesztiválról, az erdélyi magyar színházak többsége hangsúlyt fektet arra, hogy kialakítson és fenntartson olyan rendezvényeket, amelyek révén az érdeklődő és a szakmai közönség számára egyaránt kontextualizálni tudja saját munkásságát, színházi elképzeléseit. Ezeknek a fesztiváloknak a céljai és motivációi nagyon hasonlók, és épp annyira komplexek, amennyire maga a fesztivál jelensége is összetett. Mégis, ha képletszerűen szeretnénk leírni a fesztiválok szakmai hozadékait, akkor azönreprezentáció – közönségformálás – társulatépítés egymással szorosan összefüggő tényezői megkerülhetetlenek.

Az önreprezentációt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy mit közvetít, és miként jelenik meg egy intézmény a kulturális nyilvánosság terében. Mivel egy fesztivál kommunikációs aktusok sorozata, természetesen a rendezvény összes, a művészeti és szervezői szegmensét érintő megnyilvánulás ide tartozik. Bár ezek közül a legkisebb gesztus is igen fontos, elsőként mégis az adott színház szellemiségét, hagyományait – és történeti tudatát, hiszen sok fesztivál jeles intézményi évfordulóval kapcsolódik össze –, színházi szimpátiáit (alkotókat, akikkel szívesen dolgozik együtt), valamint saját produkcióinak szerepeltetését említhetjük. Egy fesztivál programja értékorientáló a tekintetben, hogy a szervezők mit tartanak fontosnak a megmutatásra, az intézményük szellemiségéhez közel állónak (amely nem a produkciók esztétikai rokonságával azonos: lehet egy előadás a színházi nyelvet/jelenséget másféle módon problematizáló volta miatt is fi gyelemre méltó); ugyanakkor arról is beszél, hogy egy intézmény milyen művészeti és szakmai környezetben helyezi el – illetve látja szívesen – magát (pl. milyen szervezetek tagja; milyen partnerszínházi kapcsolatai vannak; a nagy kredittel bíró társulatok jelenléte a saját szakmai kredit jelzéseként is működik stb.). Az önreprezentációhoz tartozik az is, hogy egy színház miként van jelen a saját nézői közegében, az előadások mellett milyen off-programokat (pl. kiállításokat, koncerteket) ajánl a tágabb közönségnek, milyen refl exiós közeget teremt a rendezvénynek (a sajtókapcsolatoktól a szakmai beszélgetéseken és fesztiválújságokon át a különféle workshopokig) és természetesen az arculati elemek (design, reklám, fi gyelemfelhívó performanszok stb.).

A „sűrű”, intenzív közegnek közönségvonzó és -formáló ereje van. A fesztiválok kulturális mozgást valósítanak meg, amelyek eltérő színházi látásmódokat hoznak közel, de nemcsak a konkrét előadások, hanem a melléjük szervezett közönségtalálkozók is szélesítik a befogadói horizontot, alakítják a differenciáltabb nézést. Ha a fesztiválprogram koncentrikusan szerveződik, akkor a szórakoztató off-programok a legkülső sávban helyezkednek el, miközben kiemelt fontossággal bírnak a közönségformálás szempontjából. Ezekre a szervezők a lehetséges nézők előszobájaként tekin­tenek, aki ugyanis részt vesz egy koncerten, bulin, hajlamosabb beszippantódni a fesztivál egyéb rendezvényeire.

Ami a közönségformálásra igaz, hatványozottan érvényes a szervező intézmény társulatára, bár alighanem ezeket a hatásokat a legnehezebb szám- és törvényszerűen megragadni. Erdélyben – a budapesti színházi élethez képest, ahol ezt befogadóhelyként működő intézmények segítik – leve­gősebb a fesztiváltól független (külföldi, de akár országon belüli) vendégelőadások gyakorlata, s így, természetesen az egyéni érdeklődésből fakadó utazások mellett, főként a fesztiválok jelentik azokat az alkalmakat, amikor a különböző társulatok egymás munkáival, valamint kiemelkedő külföldi pro­dukciókkal találkozhatnak. Szakmai impulzusok persze nem csak az olyan szervezett események felől jöhetnek, mint egy előadás, konferencia, szakmai beszélgetés. Egy fesztiválnak, ahogyan a való életnek is, sokféle rétege van, amelyek közül nem mindig a legjobban látható hordozza a legmélyebb nyomokat. Bár szokás pejoratívan emlegetni a büfébeszélgetéseket – anélkül, hogy a nyilvános beszélgetések műfaját és szakmaiságát megkérdőjelezném –, itt olykor élesebben, személyesebben kerülnek terítékre a látott előadások.

Sokféle színházi fesztivál van Erdélyben, amelyek közül három nemzetközi jellegű: a kolozsvári Interferenciák Fesztivál, a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Biennálé és a Temesvári Eurorégiós Színházi Fesztivál (TESZT). Ebben a három fesztiválban közös az a szemléletmód, hogy megtörik a kulturális centrum–periféria egyirányú közlekedési elvét, gazdagon bontva le az ezek közti hierarchikus viszonyt (és ennek konceptjét), de az is, hogy nem a semmiből bukkantak elő. Mindhárom fesztivál története szorosan kötődik a színházak történetéhez.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Romániában és nemzetközi szinten az egyik leg(el)ismertebb magyar színház. Tompa Gábor, a színház igazgatója és főrendezője kezdettől fogva kiemelt hangsúlyt fektetett a román színház neves alkotóival való közreműködés­re és a nemzetközi színházi jelenlétre. Így a két Harag György Emléknapokat (2000; 2006) követően, 2007-ben első alkalommal megrendezett Interferenci­ák Nemzetközi Színházi Fesztivál, ame­lyet a színház fennállásának 215 éves évfordulójára időzítettek, már kiforrott színházi szellemiségre épült; a színház olyan közönségbázist és szakmai fi­gyelmet tudhatott magáénak, amely könnyedén megbírt egy nemzetközi rendezvényt. Ezt követte az Európai Színházi Unió (UTE) 17-ik, a bukaresti Bulandra Színházzal közösen megren­dezett fesztiválja 2008-ban, a kolozsvári színház taggá válásának évében. Az UTE fesztiválján, amelyre az épület új stúdiótermét is beüzemelték, többek között Roger Planchon, Matthias Langhoff, Andrei Şerban, Silviu Purcărete, Tompa Gábor rendezései voltak láthatók – a kolozsvári társulat a Három nővér, a III. Richárd, a Ványa bácsi és a Gianni Schicchi című előadásaival vett részt.

Az Interferenciák programja valamilyen módon mindig helyet adott az UTE tagszínházainak, aho­gyan a saját előadások megmutatása mellett a színházhoz közel álló alkotók munkáinak is, de ezeket a szempontokat a szervezők megpróbálták tematikusan összefogni. Az Interferenciák második ki­adása 2010-ben a színházi nyelvek és terek átjárhatóságának témája köré szerveződött – az előadá­sok belakták nemcsak a színház, hanem a Tranzit Ház, az Ecsetgyár és a Bánffy-palota udvarának tereit is. A tematikus megközelítés valójában a harmadik fesztiválra (2012) érett be, amely zene és színház kapcsolódását helyezte előtérbe, s erre az előadások tematikus/műfaji vonatkozásain túl a kortárs színházi előadások leginkább zenei fogalmakkal leírható szerkesztési módjai, nem-narratív esztétikai elgondolásai is reflektáltak. A második Interferenciák programja jóval egységesebbnek mutatkozott a színvonal tekintetében is. Márton Dávid Volksbühne-s Wozzeckje Büchner szövegét és Alban Berg operáját különböző zenei (jazz, elektronikus zene) és színházi műfajokkal (varieté, kon­cert) szőtte össze sűrű – mondhatni látomásos – színházi anyaggá, míg a Heiner Goebbels rendezteMax Blackben filozófia, irodalom, zene, tudomány, képzőművészeti installáció és technika összeé­réséből született performatív és igen szellemes előadás. De nagy sikernek örvendtek Yeung Faï, kí­nai marionett-művész Hand Stories (Kéz-történetek) című bábelőadása, Silviu Purcărete rendezései (Gianni Schicchi; Gulliver utazásai) valamint a dél-koreai Jaram Lee Ukcsuk-ga című előadása, amely Brecht Kurázsi mamáját dolgozta fel a phansori (koreai népi opera) műfajára alkalmazva.

Az Interferenciák szakmai programjai sokoldalúan igényesek: az előadásokat menetrendszerűen közönségtalálkozók kísérik, a fesztivál elméleti és gyakorlati workshopjait neves szakemberek vezetik (Patrice Pavis színházteoretikus, Almási-Tóth András rendező, Iosif Herţea zeneszerző), bemutatásra kerülnek a kolozsvári székhelyű Koinónia Kiadó színházi sorozatának aktuális kiadványai, és ezek mellett bőven válogathatunk előadásvetítésekből, koncertekből. Sok más fesztiválhoz hasonlóan a rendezvény saját, nyomtatott/online kiadvánnyal rendelkezik.

Azt, hogy az erdélyi nemzetközi fesztiválok a szakmai építkezés terepei (amit növekvő nézőszám, a program egészét és a szervezést illető részletezőbb figyelem is jelez), s hogy hosszú távú kultu­rális beruházások, nem csak képletesen kell értenünk. A kolozsvári színház új, korszerűen felszerelt stúdióterme 2008-ra készült el, pont az UTE fesztivál alkalmára, a színházi büfé átalakulása pedig a harmadik Interferenciák hozadéka. Ugyanezek a lépések Sepsiszentgyörgyön is megvalósultak: a színház frissen elkészült stúdiótermét a második Reflex Fesztiválon látható Hedda Gabler avatta fel, és ugyanekkorra alakult át hangulatosan a színházi büfé. A temesvári színház pedig most tervezi a belső terek átalakítását. (De a kisebb hazai fesztiválok is az építkező hozzáállást vonzzák, nyilván a büdzsének megfelelő léptékekben: van, ahol egy frissen felújított épületbe fesztivál költözik, ahogyan a nagyváradi színházba az átadás utáni évben a hatodik Interetnikai Fesztivál – van, ahol csak egy bejárati ajtó cseréjére futja.)

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház esetében nem említhetünk a Kolozsváréhoz hason­ló, látványos fesztiválelőéletet – bár a román színházi tagozat által szervezett TAMper fesztivál két, magyar–román alkotókat bemutató kiadását (2007; 2008) bizonyos értelemben annak tekinthetjük. Amiről viszont biztos állításokat fogalmazhatunk, az ekkorra beérett, és a Bocsárdi László vezeté­sével folyó, egyre nagyobb szakmai figyelmet követelő társulati munka. Bocsárdi nem csupán a színházat reformálta meg, de kitartó és következetes munkával közönséget is édesgetett (igencsak kísérletező kedvű) színházához – s erre a valós igényre alapozva lehetett megrendezni az első Reflex Nemzetközi Színházi Biennálét 2009-ben, annak a feltételén túl, hogy Kolozsvárhoz és Temesvárhoz hasonlóan Sepsiszentgyörgy is régiós kulturális központ.

A Reflex koncepciója a közép-európai színházi kultúra kiemelkedő, díjakkal elismert előadásainak a szemlézésére épül, különös tekintettel a német színházi esztétikára, amelyhez Bocsárdi elgondo­lásai oly közel állnak. Ahogyan az Interferenciák esetében, itt is a program részét képezik jelentős román és magyarországi produkciók, amelyekhez szervesen illeszkednek a saját előadások, illetve a város más színházi formációinak (M Stúdió Mozgásszínház, Andrei Mureşanu Színház, Osonó Színházműhely, Háromszék Táncegyüttes) az előadásai is. A fesztivál kísérőprogramjai hasonló elv alapján szerveződnek: a fesztivál ideje alatt színházi vonatkozású kiállítások láthatók, napi rendsze­rességgel diákoknak szóló szakmai műhelymunka folyik, közvetlenül az előadások után pedig román és magyar kritikusok-esztéták által moderált közönségtalálkozók kapnak helyet, amelyek végeztével esténként megnyílik a zenés-táncos klubélet. A Reflex programja élhetően emberléptékű, minőségi szempontból pedig kifogástalan: ennél nézőbarátabb arányt aligha lehet kívánni.

Ha az önreprezentáció leghangsúlyosabb elemeként a saját előadások bemutatását, valamint a fesztivál többi előadásainak a minőségét értettem, akkor ezt mindenképpen ki kell egészíteni a saját munkák kontextualizálásának gesztusaival, amelyek az intézményhez kapcsolódó hagyomány felmutatásától (az első Reflex a színház 60. évfordulójával esett egybe) a kortárs színházcsinálásra vonatkozó kérdésfelvetésekig terjednek, ha tetszik így, a múltat és jövőt egyként befogó tekinteten keresztül. Ez utóbbira a Reflex eltérő színházi esztétikákat felvonultató programjai igencsak alkalma­sak. Legyen szó a színház társadalomkritikai potenciáljáról vagy a színházi fenomenon a hagyomá­nyostól eltérő elgondolásairól (s hadd ne értsük ez alatt pusztán az intézményi működési formát, de az előadások esztétikai-filozófiai javaslatait is, amelyek a színészi szerep és a színészi játék fogalmait írják újra), a Rimini Protokoll, a Teatrul Act, a HOPPart Társulat előadásai, valamint Oskaras Koršu­novas, Krystian Lupa, Bocsárdi László és Andrei Şerban rendezései kérdésekben gazdag mezőt teremtenek. Míg a HOPPart Korijolánuszának és az Örkény Színház János királyának egyértelmű a magyarországi aktuálpolitikára konkrétan is irányuló társadalomkritikai igénye, addig az Alexandru Dabija által rendezett Absolutban Ion Creangă egy Krisztus-legendát feldolgozó meséje kerül a romániai társadalmi valóság közegébe: Marcel Iureş hajléktalanként, a társadalmi periféria lakosaként narrál és játssza el ezerarcúan égi és földi élet találkozásait. A Rimini Protokoll Radio Muezzinje az önprezentáció és élettörténet színházi viszonyát firtatta, Krystian Lupa Persona.Marilyn című rendezése az ikonikus alak és a valós személy közti törésekben a szerepfelvétel, a szerepben eltűnő, feloldódó színész – végső soron az én szóródásának – problémájára írt bonyolult, csodaszép esszét. Oskaras Koršunovas két rendezése (Hamlet, Éjjeli menedékhely) a színházi effektek intenzitásával nyűgözi le a nézőt, Koršunovas gondolkodása mégsem formai, előadásainak – az egyszerű pszichologizálástól mentesen – az emberi létezés kérdéseihez van közük.

A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) nemzetközi karaktere a szervező intézmény helyzetéből és a fesztivál által szemlézett régió sajátosságaiból adódik. Temesvár multikulturális jel­legét mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar, román és német színházak egy épületben mű­ködnek – ehhez a TESZT a szerb színházi, a vajdasági magyar, a független magyar színházi és táncszínházi kontextusokat is hozzáteszi. Bár a Temesvári Csiky Gergely Színház a többi erdélyi színházhoz hasonlóan állami fenntartású, szellemiségét tekintve közelebb áll a műhelyszerű színházi működéshez; s ez mind a bevállalós, kísérleti előadások, de a mobilis szervezés, a koprodukcióra való hajlandóság képében is megmutatkozik. Fesztiváljuk nagyságrendekkel kisebb költségvetéssel gazdálkodik az Interferenciákhoz és a Reflexhez képest (a több százezer eurós költségvetésekkel szemben mintegy húszezer euró állt a 2013-as TESZT megrendezésére), és szerényebb a fesztivál minden tekintetben vett méretezése, a rendezvény jelentőségét tekintve azonban elöl van az erdélyi fesztiválok sorában. Ez az intézményvezetők – Balázs Attila igazgató és Gálovits Zoltán művészeti igazgató – jó stratégiai döntéseinek köszönhető. Röpke öt év alatt gyors fejlődésen ment keresztül a színház, izgalmas, fiatal alkotókat vonzottak magukhoz (pl. Horváth Csaba rendező-koreográfust, Hajdú Szabolcs filmrendezőt, Göttinger Pál és Koltai M. Gábor rendezőket), és igyekeztek kreatívan oldani a repertoárszínházi rendszerből és a konzervatívabb közönség ízléséből fakadó elvárásokon (pl. a Békeidő munkafolyamatára több hónapot szántak, zenés előadásként meg Pintér Béla Pa­rasztoperáját vették elő).

A TESZT programjának a régiós szemléből adódóan állandó résztvevői a Szabadkai Népszínház, a Kosztolányi Dezső Színház/Urbán András Társulata, az Újvidéki Színház, a szervezők mellett a temesvári román és német színházak illetve az Aradi Kamaraszínház – de szerb és magyarországi (jellemzően független színházi és táncszínházi) társulatok is megjelennek a fesztiválon. A temesvári színház nyitott a műfaji átjárások tekintetében, amit a saját előadások (pl. a Horváth Csaba rendezte Peer Gynt vagy a Hajdú Szabolcs által rendezett Békeidő) és fesztivál programja is tükröz.

A legutóbbi TESZT programja igen színvonalasra sikeredett. A Jugoszláv Nemzeti Színház hat és fél órás Sirálya, amely a fesztiválon nyolc és fél órásra bővült, nemcsak időtartama, de gondolatisága miatt is impozáns alkotás; a Horváth Csaba rendezte A nagy füzet az idei magyarországi évad egyik legfontosabb előadása, ezt a színvonalat tartotta Pintér Béla és Társulata Kaisers TV-je és az újvidé­kiek Opera Ultimája – ebbe a sorozatba könnyedén illeszkedtek a temesvári produkciók, a Békeidő és a Parasztopera(r.: Szikszai Rémusz) mellett a Gardénia (r.: Koltai M. Gábor).

A TESZT kísérőprogramjai a fesztivál családias mérete és közvetlen, laza hangulata miatt kevés­bé formálisak a másik két fesztiválhoz képest. Az előadások utáni közönségtalálkozók Upor László állandó moderálásával folynak, a fesztiválélet továbbpörgéséhez csak egy lépcsőfordulót kell eresz­kednünk az otthonos büféig, és a járkálások közben szabadon olvashatjuk a TESZT teatrológus hallgatók falra montírozott fesztiválújságját.

Sok mindenről beszél az, hogy Erdélyben mely színházak engedhetnek meg maguknak egy nemzetközi rendezvényt, amely számos feltétel együttállását igényli, s így nem véletlen, hogy pont Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy és Temesvár szervez szélesebb kitekintésű fesztiválokat. Mindez ko­rántsem jelenti a kisebb fesztiválok „leértékelését”. Ellenkezőleg, ha valamiről árulkodik ez a minden színházat érintő fesztiválszervezői tendencia, akkor arról, hogy ezek az intézmények a gyakorlatban is számot vetettek azzal, hogy a zártság, az önmagát kizárólagos referenciának tekintő alkotói ma­gatartás nem élhető opció. Opció az, ha egy színházi kultúra hálózatosan és dinamikusan gondolja el magát, nyitottan önmaga és mások nyelvi, kulturális és művészi sokféleségére.

Telefondoktor márciusban

Ma 138 éve kapott szabadalmat Bell a telefonra, úgyhogy ragadjátok meg a mobilt, és rendeljetek jegyet a Telefondoktorra, míg nem késő!

FTP - március


A gyáva továbbra is közönségtalálkozóval egybekötve látható, és már készül a legújabb FTP-bemutató. Addig érdemes választani a már meglévő kínálatból!

Márciusi kínálatunk:

2014. március 1. (V) 15.00 Az Űr-Zűr - sci-fi mesejáték gyerekeknek
2014. március 6. (Cs) 19.30 Szentivánéj
2014. március 6. (CS) 20.30 Szeret...lek
2014. március 14. (P) 19.30 Dermedési Pont
2014. március 20. (Cs) 19.30 Dermedési Pont
2014. március 21. (P) 19.30 Rövid
2014. március 24. (H) 19.30 Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut
2014. március 27. (CS) 17.00 A gyáva
2014. március 29. (SZO) 15.00 Az Űr-Zűr - sci-fi mesejáték gyerekeknek
2014. március 29. (SZO) 15.00 Telefondoktor
2014. március 30. (V) 19.30 Telefondoktor
2014. március 31. (H) 19.30 Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut

Szemenyei János: "Nemet mondtam"

Bár a főiskolai felvételin még alig-alig ismerte a műfajt, mára a hazai zenés színházi élet egyik legizgalmasabb figurájává nőtte ki magát. Pályája során megfordult a nagyobb budapesti színpadokon, írt zenét többek között Mundruczó Kornél darabjaihoz, szeptember óta pedig a Magyar Színház zenei vezetője. Szemenyei Jánossal beszélgettünk.

-Ha volna névjegykártyád, mi állna rajta?

- Végzettségemet tekintve színész vagyok, munkáim felét mégis a zeneszerzés teszi ki. De hogy röviden válaszoljak, az állna rajta: színész-zeneszerző. Ebben a sorrendben. Ha mottót is fogalmaznom kellene, hirtelen gondban lennék. Alapvetően annyira pepecselős vagyok, akár egy rövid levél megírásával is képes vagyok egész napon át bajlódni.

- A zenés színházi irány tudatos döntés volt?

- Érdekes, mert még gimnáziumban sem volt világos számomra, hogy tudok énekelni. Mindig is foglalkoztam szavalással, színjátszással, de általában azt mondták, Szemenyei maradjon a versmondásnál, és lehetőleg ne énekeljen. Nem tudom, mi lehetett az oka, biztos nem jöttek össze a népdaléneklős versenyek. Ettől függetlenül már egészen kiskoromban foglalkoztam zenével, középiskolában pedig heccből alapítottunk egy fiúbandát és dalokat írtunk. Tehát visszagondolva már korábban is volt affinitásom a zeneszerzéshez, de szó sem volt arról, hogy én ezzel valaha komolyan fogok foglalkozni.

- Mikor jött a váltás?

- Elsőre nem vettek fel az akkori Színművészeti Főiskolára, viszont Kerényi Imre leszerződtetett stúdiósként a Madách Színházba. Borzasztó rossz voltam, nehezen bírom a reggeleket, és gimnáziumban megszoktam, hogy elkéshetek, kimagyarázhatom magam, ezért rendszeresen mentem fel Imréhez raportra. Következő évben aztán úgy értesültem, ő fogja indítani a prózai osztályt, én pedig egészen biztosra vettem, hogy nem fog felvenni. Ezért adtam be inkább a jelentkezésemet operett-musical szakra, de közben annyira nem ismertem a műfajt, hogy a felvételire is nehezen szedtem össze a dalaimat. Gyorsan elkezdtem énekelni tanulni, majd nem sokkal a felvételi előtt kiderült, hogy egy csere miatt a zenés osztályt fogja vinni Kerényi. Én lepődtem meg a legjobban, amikor felvett.

- Amikor itthon zenés színházról beszélünk, az alatt nagyjából három-négy nagyobb intézményt értünk. El tudnád képzelni most magad az egyik ilyen társulatban?

- Korábban szinte az összes nagyobb zenés színházban megfordultam egy-egy szerep erejéig, volt, amelyik szívesen le is szerződtetett volna. Az ajánlat megtisztelő volt, de végül nemet mondtam. Ha másképp döntök, most biztosan több pénzem lenne, és valószínűleg többen is ismernének, de nem próbálhattam volna ki magamat a színház más területein, nem játszanék most prózai főszerepet Kecskeméten, nem dolgoznék együtt Mundruczó Kornéllal, és jó eséllyel nem ülnénk itt és nem beszélgetnénk. Mai fejjel visszagondolva is úgy érzem, hogy jól döntöttem.

- Azt azért ugye tudod, hogy benne vagy a Sztárlexikonban?

- Talán furcsa, de ezzel egyáltalán nem foglalkozom, pedig tudom, hogy fontos lehet. Nem egyszer előfordult már, hogy rendezők a neten talált anyagok miatt hívtak fel, ami persze egy rettenetesen torz képet mutat a pályámról. Például összesen, ha tízszer voltam életemben haknizni, de ha rákeresel a nevemre Youtube-on, az első tíz találat ezeket fogja kidobni. Persze lehetne kérni, hogy szedjék le, de azt hiszem alkalmatlan vagyok rá, hogy folyamatosan a nevem után böngésszek. Facebookról is töröltem magamat. Elfelejtettem visszajelölni az ismerőseimet, erre hirtelen megharagudtak rám.

- Mundruczó Kornél Proton Színházának nemcsak állandó színésze, de zeneszerzője is vagy. Vele hogyan találtatok egymásra?

- Láng Annamarival épp együtt játszottunk a Vígszínházban, amikor szólt, hogy Kornélnak szüksége lenne egy zeneszerzőre az éppen készülő produkciójához. Aztán egy véletlen folytán úgy alakult, hogy bele is kerültem az előadásba, de előtte napokig gondolkodtunk, ki álljon be a szerepbe, mire rájöttünk, hogy egyébként színész is vagyok. A zeneszerzéshez nagyon más agy kell, mint a színészethez, nem is szeretek mind a két minőségemben egyszerre színpadon lenni. Skizofrén helyzet: egyszerre vagyok kint és bent, a zene hatását figyelem zeneszerzőként, de közben szövegem van, énekelnem kell. Ennek ellenére Kornéllal úgy tűnik, jól egymásra tudtunk hangolódni, szereti a zenei világomat, azóta is rendszeresen hív dolgozni. Tetszik neki, ahonnan jöttem, a musicales hátteremet kontrasztba lehet állítani az ő rendezői világával.

- Ha most Kerényi elmenne megnézni a Szégyent, szerinted tetszene neki?

- Már nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, így abban sem vagyok biztos, hogy még ismerem őt. De kíváncsi lennék a véleményére. Remélem, találna benne jót is, rosszat is.

- Az igaz, hogy felvételiztél a Zeneakadémiára?

- Igen, sikeresen. A problémák a felvételim után kezdődtek, amikor kiderült, van már egy diplomám. Az állam akkor tizenkét félévet támogatott, vagyis harmadévtől fizetnem kellett volna a képzésért. Az intézmény viszont nem akart kockáztatni abban, elő tudom-e teremteni ezt az összeget, így visszamondták a felvételimet. Egyébiránt színészként nagy luxus lett volna kihagyni öt évet, mégiscsak az az elsődleges szakmám. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ne játsszak színpadon.

- Ebben az évadban vetted át a Magyar Színház zenei vezetőjének székét. Itt mennyire sikerült megvalósítani a terveidet?

- Szeptemberben gyakorlatilag már egy kész évadtervet kaptam, így a mostani produkciókba elvileg nem sok beleszólásom volt. Végül úgy alakult, hogy részben az én, részben Göttinger Pál javaslatára mégis be tudunk mutatni tavasszal egy Sondheim-musicalt, a Vadregényt (Into the Woods), amit azelőtt még nem játszottak itthon. A darab dióhéjban azt mutatja be, mi történik a híres mesehősökkel azután, hogy a mese véget ér. Sondheim soha nem egy egyszerű vállalkozás, a zenéje egészen eltér attól, amit mi itthon musical címszó alatt megszoktunk, mégis azt érzem, hogy nagyon erős darab, és a témája, a folytonos elégedetlenség, nagyon aktuális tud lenni ma Magyarországon.

SOKSZEMKÖZT – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÖZÉPISKOLÁKNAK SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE

Pályázat kiírója: Pesti Magyar Színház – KiBelátó Program
Pályázók köre: 15-20 évesekből álló iskolai csoportok, osztályok; színjátszó csoportok
Pályázat beadási határideje: 2014. március 21. péntek 23:59

Pályázati kiírás:

„Azt hiszed, hogy átlátszó. Belelátsz, és akkor meglátod – a láthatatlan látható.
Ez egy kilátó, a falak felett átlátó, az átlátszót is meglátó.
Előttünk, hogy láttassunk, hogy amit szeretnél, kilátóról láthasd, átláthass és beleláthass, legyen az is átlátszó – ahol a láthatatlan láthatóvá válik.”

A Magyar Színház profilváltáson ment keresztül, a 2012/13-as évadtól kezdve mint ifjúsági és családi színház működik. Ennek a változtatásnak a következő eleme a 2013/14-es évadban beinduló KiBelátóKomplex Színházpedagógiai Program.
Kulcsszavaink a kíváncsiság, a felfedezés, a kísérlet és a párbeszéd. Szeretnénk nem csupán szolgáltató lenni – célunk, hogy a Magyar Színház a közönsége és kiváltképp a felnövő generáció partnerévé váljon.

A Sokszemközt Program

A program keretében hosszabb távon kívánunk együttműködni egy-egy osztállyal. A projekt hat-nyolc alkalmat, plusz az előadás megtekintését öleli fel. A projekt során a résztvevő osztályok betekintést nyerhetnek a színház mindennapjaiba, a próbafolyamatba, partnereivé válhatnak az alkotóknak, illetve a készülő előadás által felvetett problémák és kérdések kapcsán együtt gondolkodhatnak, ötletelhetnek a közreműködőkkel is.

Az I. projektben keretében a Szent Gellért Katolikus Gimnázium és a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont egy-egy osztályával gondolkodtunk közösen a Vidovszky György rendezésében színpadra állított Közellenség kapcsán.

A II. projektben a Kürt Alapítványi Gimnázium és a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium vehetett részt a Nagy Péter rendezte Romeo és Júlia próbafolyamatában.

A projektekről beszámolókat olvashatnak a kibelato.blogspot.hu-n.

A III. projekt:

Az előadás címe: Vonalhúzás
Az előadás rendezője: Göttinger Pál
Bemutató: 2014. május 17.

A csatlakozó projekt tervezett kezdése: 2014 márciusának utolsó hete (március 24.)

A Vonalhúzásról:

18 évesen felnőttnek számítasz. Döntést kell hoznod, hogy hova tovább, még előbb is, mint „felnőnél”. Egy jelentkezési lapon dől el a következő jópár éved. De tényleg így a jó? Tényleg az akarsz lenni? És ténylegaz vagy, aki lenni akarsz? Ismerős lehet a jelenség: „nagyon meg kéne már csinálnom ezt meg azt, de inkább megnézek még egy részt…” Az előadás ezekre a pillanatokra és döntésekre emlékezik vissza a nagybetűs Élet szemszögéből; elvárások, kinek a döntése, példák és önismeret, van-e olyan, hogy késő? Meddig és hogyan lehet meghúzni azt a vonalat?

Pályázati kategóriák:

A, 15-20 évesekből álló középiskolai szervezett csoport/osztály (20-30 fő)
B, 15-20 évesekből álló középiskolai szervezett csoport/osztály (20-30 fő)
C, 15-20 évesekből álló színjátszó csoportok (15-30 fő)

A program menete:
Az első alkalom az ismerkedés és a történetről való gondolkodás és játék jegyében telik – a csoport és a projektet vezető színházpedagógusok találkoznak itt egymással. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 135 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban.
A középső fázisban, amely négy-hat alkalmat ölel fel, az előadásra fókuszálva dolgozunk; ezekből kettőt a pályázó intézményében, a további kettő-négy foglalkozást a színházban tartjuk meg, legkorábban 17 óra kezdéssel, együttműködve az alkotókkal. A foglalkozások időtartama 90-135 perc.
Ezt követi az előadás, mint közös produktum megtekintése.
A program végén találkozunk még egyszer, ahol összefoglaljuk, hová jutottunk, mi született meg, és mi nem. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 90 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban.

Pályázat beadásának további feltételi:
Pályázatot nyújthat be bármely, a kategóriáknak megfelelő, Pest megyei csoport vagy osztály
A nyertes pályázó által vállalandó egyedüli költség az előadásra váltott jegy ára (2500 Ft/fő)

Pályázás menete:
A kitöltött jelentkezési lapot a szinhazpedagogia@mszinhaz.hu e-mail címre várjuk a 2014. március 21. 23:59-ig.
A jelentkezési lap letölthető: http://goo.gl/GLZ1Rk
Az eredményéről legkésőbb 2014. március 22. 23:59-ig tájékoztatjuk a jelentkezőket.

A programról és az előadásokról további információkat talál a www.magyarszinhaz.hu-n , akibelato.blogspot.hu-n, valamint a KiBelátó Program facebook oldalán !

Interjú Orosz Dénessel a Jurányi honlapján

Filmrendezőként és forgatókönyvíróként hogyan cseppentél bele a színház világába?

Főiskolásként Göttinger Palival egymás melletti szobákban laktunk a kollégiumban. Szabó Borit, a Telefondoktor íróját később ismertem meg. Az egyik felolvasás után együtt kértek föl, hogy rendezzem meg a darabot. Mindig is volt egy ilyen vágyódásom a színház felé, ráadásul pont az első filmem, a Poligamy után voltam és belefért az időmbe, ezért nagy örömmel láttam neki a munkának. Imádtam a darabot: Bori szuperül írta meg, ráadásul a főhős figurája nagyon passzol Pali személyiségéhez.

Nem volt nehéz filmrendezőként egy színházi rendezőt instruálni?

Nem, mert régóta ismerem Palit és tudtam, hogy milyen képességei vannak. Emellett eléggé egy nyelvet beszélünk.

Milyen különbséget tapasztaltál a színházi és a filmes világ között?

A filmezés a legpénzigényesebb művészeti ág, ezért pontos terv és időbeosztás szükséges, ott nincs olyan – mint amit a színházi embereknél tapasztaltam – hogy „jó, majd visszahívlak”, aztán elfelejt keresni. Sokkal gyakorlatiasabb világ, mire eljutsz a forgatókönyv megvalósításáig, addigra már minden elemzésen túl kell lenni: a felvételkor kis túlzással szinte már csupán reprodukció történik. Ezzel szemben a színházban a próbák alatt folyamatosan váratlan impulzusok érnek.

A Madách Színház műsorra tűzte a Poligamy című filmedből készült musicalt: hogy jött a felkérés?

A Haction-tévésorozatban együtt dolgoztam Szente Vajkkal, akivel szóba került, hogy szerintem jó színdarab lenne a Poligamy-ból, és hogy vannak is ötleteim, miként lehetne a film dramaturgiai hibáit kijavítani. Vajk beszélt Szirtes Tamással, akinek nagyon megtetszett az ötlet, és azt javasolta, hogy legyen musical. Izgalmas volt színpadra írni a filmet, és látni a történet megszületését egy másik médiumban. A musicalváltozat persze sokkal harsányabb és színesebb-szagosabb lett – ez egy ilyen műfaj, ráadásul a nézők imádják, alig lehet rá jegyet kapni.

Most megint egy új oldaladat ismerhetjük meg: te is fellépsz március 10-én az Irodalmi stand-upon a Jurányiban. Kinek támadt ez az ötlete?

Nényei Pál kereste meg Litkai Gergelyt, hogy lenne egy olyan elképzelése, hogy írók stand-upolnak. Felhívtak, hogy van-e kedvem hozzá. A Coming out körüli hajcihőt épp most pihenem ki, úgyhogy belevágok.

Mi a véleményed a stand-up műfajáról?

Rendkívül gazdag műfaj, sok mindent ki lehet belőle hozni: képes nagyon kreatív és reflektált lenni. Jó volna, ha itthon is olyan színvonalas és sokféle lenne, mint mondjuk Angliában.

Hogyan készülsz?

Nem vagyok az az improvizálós fajta, úgyhogy biztos megírom előre a szöveget. Igazából úgy fogok nekiállni, mint egy forgatókönyvnek. Számomra ez egy izgalmas kaland: fogalmam sincs, milyen leszek, lehet, hogy belebukok, de legalább ezt is kipróbáltam (nevet.)

Antal Klaudia

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed