Pesti Barokk – Négykezes kritikánk

Pest ’80


szerző: Pál Zsófia

A Belvárosi Színház idei első bemutatójában a nyolcvanas évek Pestje elevenedik meg. Igazi időutazás ez, amely során elgondolkodtató látleletet kaphatunk arról, milyen volt a kor hangulata, hogyan éltek elődeink, milyen gondolatok foglalkoztatták őket és milyen problémákkal küszködtek. Az igazi meglepetés akkor történik, amikor rádöbbenünk, hogy a világ talán nem is változott annyit azóta.

A Pesti Barokkot Kern András jelenléte határozza meg, aki nem csupán a főszereplő nagymamát alakítja, de Dés Mihály regényéből ő készítette el a színpadi változatot is. A történet középpontjában a Kern alakította nagymama harminc év körüli fia, Koszta János áll, akinek életét nagy mértékben befolyásolja a nyolcvanas évek közhangulata. Az instabilitás pedig nem csupán az országra, de hamarosan rá is jellemző lesz. Nemcsak rapszodikus nőügyeivel és országa helyzetével kell egyenesbe kerülnie, de azzal a ténnyel is, hogy ebben a káoszban csupán nagyanyjára hagyatkozhat.

Az előadásban Szabó Kimmel Tamás játssza ezt a fiatalembert, akinek a világhoz, önmagához és a helyzetekhez való hozzáállása nagyban változik a történet folyamán. Súlyos döntéseket kell hoznia, amelyek érdekes ábrázolási lehetőségeket kínálnak az őt játszó színésznek. Szabó Kimmel azonban korántsem válik olyan meghatározóvá, amennyire a karaktere engedné. Koszta János érdekfeszítő változáson megy keresztül, ám hiányzott számomra mindezek hatványozott érzékeltetése. Jeleneteiben és megnyilatkozásaiban a színész nem olyan hangsúlyos, mint amennyire tehetségéhez és szerepéhez mérten elvárnánk tőle. Ennek ellenére számos olyan monológot kap, amelyben magára talál a darab során, és elkezdi megfejteni karaktere lényegét.

A fiatal színész által játszott János nagyanyja az, aki körül az események zajlanak. Kern elhivatottsága dicséretre méltó a mű iránt, ám puszta jelenléte nem elég ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész előadást. Erős kisugárzású és egyedülálló színművész, ám hiába vannak jelen kiválóan eltalált poénok és helyzetkomikumok, nem erősítik meg őt teljesen a szerepében. Nem ismerjük meg annyira az asszonyt, hogy kellőképpen megrázzon bennünket a története. Végső konklúziója elgondolkodtató, ám sokkal erősebben zárta volna a darabot, ha Kern jelenléte is legalább ennyire erős és meghatározó lett volna. Jóval nagyobb hatást gyakoroltak rám az előadás mellékszereplői. Mészáros Máté brillírozik saját szerepeiben: elsősorban a szórakozott, ám kihívást kereső nagybácsi szerepében, akiként minden színpadon töltött pillanatában hiteles és meggyőző. Bánfalvi Eszter szintén több szerepben jelenik meg, és mindegyiket más oldalról megközelítve, hitelesen alakítja. Emberi közelségbe hozza a fiatalember párját, Marit, és a gépleolvasó hölgyet is. László Lili egyetemista hallgató először lép a Belvárosi Színház színpadára, János kissé naiv, ám fontos szerepet játszó szerelmeként. Ő az, aki álomszerű megjelenéseivel keretbe zárja az előadást is.

Az, hogy a színdarab témája különleges helyet foglal el az alkotók szívében, egyáltalán nem vitás. Ez a fajta tiszteletadás és fejhajtás végig érezhető az előadás során, amely végül Kern András karakterének végső anekdotájában csúcsosodik ki. Ilyen helyzetben azonban nehéz elkerülni azt, hogy az ember ne misztifikálja túl a saját gyermekét. Hiába ugyanis a nagy mértékű tiszteletadás, ha a dramaturgia már nem képes megtartani a színdarab súlyát. Ennek következtében sok jelenet után megakad a lendület, nem történik következetes építkezés, ez pedig számos üresjárathoz vezet.

Bár ez a vonal sok esetben megbicsaklik, az a cél, hogy bemutassák és érzékeltessék a kor esszenciáját, nem vall teljesen kudarcot. A korra jellemző helyzetek kiválóan kerülnek kifejezésre a szereplőkkel történő eseményekben. Nagy teret kap a disszidálás gondolata, a megfigyelések, a Kádár-kor eszméje, a fiatalság hektikus érzelmi világa, az emlékezés humoros bája. A karakterek is ezen vonal mentén fejlődnek, próbálják megtalálni helyüket a káoszban és meghozni a leghelyesebb döntéseket.

Az esetek többségében egy színdarabban ilyenkor erősen előtérbe kerül az a tüköreffektus, amikor elődeink problémáival fordítanak szembe bennünket, és meglepődünk, mennyire hasonlítanak saját gondjainkra. A Pesti Barokk esetében mégsem ezt érzem a fő célkitűzésnek, Göttinger Pálrendezésében ugyanis sokkal erősebben van jelen a megemlékezés ereje. A reflektálás abban az esetben van jelen, ha az ember személyesen megszólítva érzi magát, felismer egy helyzetet, problémát, amellyel ő is küzdött vagy éppen küzd, ezt pedig visszavezeti a színpadon látottakra. Nem mindegy az sem, hány évesen és milyen történetekkel a háta mögött ül be az ember erre az előadásra. Valószínűleg többet fog jelenteni az idősebb korosztály számára, azokra, akik nem csupán történelemkönyvekből értesültek a Kádár-kor eseményeiről, hanem át is élték és kellően meg is szenvedték azt az időszakot.

Az előadásban ugyanis prioritást élvez a cél, hogy pontosan és a kort igazán jellemző helyzetekkel, megjelenő problémákkal nagyítsák fel és mutassák be a pesti nyolcvanas éveket. Kár, hogy ez hátrányára válik az előadás dramaturgiájának, valamint egy olyan mondanivaló felépítésének is, amely által akár érzelmi katarzissal is végződhetett volna a színdarab.

Amerika!


szerző: Bereczki Ágota

Pesti és barokk, a ’80-as évek barokkja. A Dés Mihály regényéből Kern András által komponált, Göttinger Pál rendezte színpadi változatot október 6-án mutatta be a Belvárosi Színház. A Kádár rezsim alatt formálódó kisrealista világot, annak eszméit és túlélési lehetőségeit egy oldottabb világra vetíti rá a darab, ahol minden ideológiai rendszert felülírnak a felnőtté válás általános kérdései, a szerelmek, a barátok, a törődés, egyszóval az emberi kapcsolatok. A rendezés térkialakításának egyszerűségébe oltja hangulati elemeit, könnyed zene és fény használat, a kommunizmusból születő játék, valamint erős humorizálás jellemzi az előadást.

A Koszta János köré csoportosuló körülmények egy felhígult kommunista korszak mindennapi nosztalgiáját mintázzák, annak minden savanyú élvezetével és számító fullasztásával együtt. Koszta János, mint a korszak fiataljának metaforája, kényelmesen elveszett egyede az édes-fanyar Kádár világnak: egymásba ömlő nőügyei, kavargó barátságai, állandó készséges segítsége egyetlen nagyanyja oldalán, mind kiegészítői a felnőtté válás viharának. A felelősségvállalás kérdése még égetőbb egy olyan korszak derekán, amelyik sem morális, sem pedig konkrét fizikai támaszt nem nyújt a fiatalok kibontakozásához, így újabb reális hozadék lép elő: a gyerekvállalás, már ötlet szinten meddő vállalkozásnak bizonyul. Sokuk számára egyetlen megoldásként a kivándorlás ígérkezik, így válik minden probléma placebójává Amerika…

A kisméretűre szabott díszlet segítségével tűntek még nagyobbnak maguk a karakterek, ezáltal a minimalitás kiemelő funkciót kapott, így a könnyed humorral körbefont játékban befogadhatóbbakká váltak a falak felett néhol eltűnő, majd ismét előbukkanó szereplők. Ennek ellenére, néhol mégis azt lehetett érezni, hogy a szűkre szabott térben nem mindig születik meg a hitelesség képzete. A sokszor keserűségben gomolygó alakok ütköztetése gyakran elhalványult, majd a végső jelenetben felmerülő igencsak komoly témának, az abortusznak jelenléte, összeegyeztethetetlen kontrasztban állt az eddig kiépített hatáselvvel.

A zárójelenet szolgál ellenpontként Szabó Kimmel Tamás könnyed hétköznapisággal megrajzolt Koszta Jánosának, és annak egysíkú hanyagsággal meghozott döntéseinek. A végig nemtörődöm figura életének egyetlen biztos pontjába, a nagyanyjába kapaszkodik, aki nyílt érzelmeinek egyetlen birtokosa. Elvesztése után a magába fordulás természetes következményként hat, ellenben a taszító-laza magatartás nem változik. Az utolsó jelenetben megjelenő embriót ábrázoló alakzatból áradó füstben, nemcsak Koszta János életreflexiói, de az előadás egésze vesz nem várt váltást. Talán ez a hangsúly áthelyeződés az, ami megtöri az addig kiélezett koncepciót.

Az ügyetlenül szeretetreméltó nagyi játékában Kern Andrást láthatjuk, aki természetesnek ható humorával élettelivé alakítja a figurát, a nemi eltérés nyomai szinte észrevehetetlenek. A humor kirobbanó, a kapcsolati szálak elmélyítése viszont hiányos. A női alakok, Bánfalvi Eszter és László Lili, színen tartózkodásának ideje nem képes kifejteni egyéniségük meghatározó elemeit, nehézkessé válik kiismerésük, így a hozzájuk fűződő viszonyok is. Mészáros Máté, mint hebehurgya, de körmönfont testvér, a kizsákmányoló rendszer szépen kivitelezett allegóriájaként jelenik meg, míg a Schruff Milán alakításában egy barátot látunk és egy barátság látszólag őszinte tartópillérét. Az előadásban létrejövő viszonyhálózat így leginkább haszonélvező érdekszövődményekkel kapcsolódik egymáshoz, nyílt vagy elhomályosított megnyilvánulásokban. 

A karakterek jellemvonásai és a színpadkép kialakítása mindezek ellenére képes megteremteni azt a felszabadult légkört, amelyet egy komédia elvár. A Pesti Barokk című előadás pedig, tematikai súlyossága tükrében is, minden ízben könnyed kikapcsolódást ígér.

Pszt! Előadás! - egy videó a CAMINUSról

Hamarosan indul a karácsonyi előbérletezés, addig is következzen egy színházzal, kiállítással, közös játékkal, kaszkadőr-workshoppal vegyes képsor a CAMINUS idei programjából, kedvcsinálónak.


TARJÁN TAMÁS: ÉLETRE SZÓLÓ NYOM

A második életmű. Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája

A kötet nem idolt igyekszik faragni, hanem az idővel és alkalommal a saját szilárd emberi–alkotói–morális középpontja körül mozgó és szükségképp változó, ritka kvalitású művészt jellemez.

A vegyes műfajú (beszélgetésekből, tanulmányokból, esszékből, vallomásokból, levelekből, dokumentumokból) szerveződő kötet zárószavait a szerkesztők (Jákfalvi Magdolna, Nánay István, Sipos Balázs) 2016. május 26-ra, Székely Gábor hetvenkettedik születésnapjára dátumozták. Ezen a napon tartották a könyvpremiert is, a rendező pályáján alighanem legfontosabb szerepet játszó színházban, a Katonában. A személyesség – tisztelet, szeretet, kötődés, köszönet – e szálait a kiadványban szerencsésen keresztezik a tárgyilagosság, a sokfelé pillantó emlékezés, töprengés, alkalmanként a kritika szálai.

A második életmű arra utal, hogy a portretizáló alak- és pályarajz homlokterében Székely színházpedagógiai munkássága, főiskolai-egyetemi (elsősorban rendezőképző) tanári tevékenysége, színésznevelő-színészvezető képességének sajátszerűsége, a színházcsinálás tanítható, tanítandó összetevői állnak. Ezeknek specifikus Székely Gábor-i gyakorlatához, módszertanához, jelentős eredményeihez léphetünk közelebb. Az iskolateremtéshez mint második életműhöz. A négy nagy fejezet közül kettő (Metódusok; Tanítványok)ide fókuszál. Mivel a szerkesztők világosan érzékelték a tényt: a közelmúltban lezárult hosszú oktatói pályaszakasz elválaszthatatlan a sajnálatosan korán beszegett első életműtől, a rendezői oeuvre-től, a harmadik fejezet már átvezet-visszavezet ebbe a körbe (A rendezés pedagógiája). A negyedik Székely színházi működésének főbb állomásait tárja fel részletesen, a kardinális előadások közül nem keveset külön kiemelve (Színházak), akár messziről indító remek kommentárokban. (Jákfalvi, Nánay, valamint Kékesi Kun Árpád elemzései mellé így társul Duró Győzőtől a Bulgakov Menekülésének filológiai problémái, Forgách Andrástól A Petri-féle Molière Székely Gábor módra, hasábburgonyával.)

Milyen egyéniség (rendezőként, tanárként) az újabb magyar színházművészet egyik kiemelkedő alkotója? Soroljunk fel a könyv szerzőinek és megszólalóinak jellemző kulcsszavaiból néhányat, utalásszerű oldalszám-hivatkozásokkal (szinonimáival együtt mindegyik jelző sokszor előfordul). Maximalista, rendkívül igényes (182, 206). Mániákus (108, 326). Szemérmes (144, 181), tapintatos (138). Hiteles, önadekvát, önreflexív, bölcs, roppant művelt; „etalon” (139, 146, 156, 182, 184 – „Egész lényével azt sugallta, hogy itt vagyok, ez vagyok, ezt tudom, ha tudtok ezzel valamit kezdeni, jó, ha nem, nem.”). Egyik mániája, tanári origója a darabértelmezésben aprólékosan tisztázott, a színrevitelben nyomatékosított történet primátusa, a felfogása szerint összetett, ám „alapvetően szövegcentrikus” színház érdekében (108, 113, 118, 153). Képzőművészeti ismeretekkel bíró térvarázsló, aki a világítással is mesterien alakítja a mindig mobil teret (119, 252). Sokszor „megnyúzza”, elcsigázza diákjait, munkatársait, de ezt megszenvedi ő is; a bemutató előtti napokban hirtelen visszahúzódással feledteti a próbafolyamat bugyrait, szuverén művészeket küld a boldog színpadi megmutatkozás felé (206, 222).

Folytathatnánk a sort. Az egymástól független ismétlődések (mintegy negyven személy formál véleményt magnószalag vagy toll segítségével) meggyőzően hatnak a Székelyt és tevékenységét uraló állandókról; az ellentétezések a pró és kontra oldal érvényét is emelik. Például a „térvarázsló” sosem kért szcenikusaitól konkrét díszletet, jelmezt. Van, aki úgy emlékszik: „A próbákon Székelynek be nem áll a szája”, van, aki úgy: „Próba közben csak ritkán szólt közbe.”

A kötet nem idolt igyekszik faragni, hanem az idővel és alkalommal a saját szilárd emberi–alkotói–morális középpontja körül mozgó és szükségképp változó, ritka kvalitású művészt jellemez. A szerkesztők óvakodtak a Székely egykori növendékeivel, munkatársaival folytatott beszélgetésekben bármelyik tanítvány vagy kolléga „nagyobb” igazát sugalmazni. Általában is: közölnek, tudósítanak, dokumentálnak, és nem állást foglalnak, döntenek. (Technikailag ez vezethet suta szövegekhez is. A Beszélgetés az első Székely-osztállyal című írásban az egész kötet ötletgazdája és fő szorgalmazója, Bodó Viktor elindítja a diskurzust, az egyik szerkesztő-beszélgetőtárs aktívan részt vesz benne, a másik kettő fel sem bukkan. Kissé felborul, töredezetté válik a gondolatfűzés. Más vonatkozásban okozhat gondokat az utólagos jegyzetelés, nem jegyzetelés vagy nem pontos jegyzetelés. S ha már a kötet szeplőinél tartunk: csúsztak be elírások. Egy közülük: Huszár László a 195. oldal fényképén Székely szolnoki Sirály-rendezésének Trigorinja, a 196. oldal szövegében Trepljovja. A hasznos, fontos és tanulságos Függelék szerint – Székely Gábor színházi, televíziós és rádiós rendezései, szereposztással – az előbbi a helyes közlés.)

Aki forgatja a jól forgatható, ízléses könyvet (tervező: Czeizel Balázs), ne tévessze szem elől az imént már futólag említett időtényezőt. A közlemények jobbára 2015-ben, e gyűjtemény számára keletkeztek. De nem mindegyik. Beválogattak (utólag jegyzetelt) 1985-ös, 1986-os, (átdolgozott) 1987-es, 1996-os, 1998-as, (2008-ban megalapozott) 2011-es, 2012-es textusokat is. Székely Gábor alkatából, A második életmű célkitűzéseiből, szerkesztésmódjából ered, hogy maga Székely szinte csak közvetve hallatja hangját (Radnóti Zsuzsa–Székely Gábor: Utazások Örkény Istvánnal; Ring Orsolya–Székely Gábor: „Furcsa világban éltünk”), illetve régebbi megfogalmazásokkal. Ugyan a kötet egyik pillérét adó A mai magyar színházról – tíz tételben című reflexióinál többször hangsúlyozódik: 1986-ban járunk, mégsem szabad elfelejtenünk: akkor Székely nem a mára megvalósult épületről és színházról írta, hogy „Az az érzésem, […] a nemzet nem fogja a maga Nemzeti Színházának tekinteni”. Óhaja – Kis kamaraszínházakra lenne szükség – napjainkra „túlteljesült”, s ez a szféra (is) rengeteg (új) nehézséggel néz szembe. E körképben tévesztés is akad: „Magyarországon három évtizede új társulat, a nyíregyházi és a zalaegerszegi színház, valamint a budapesti Katona József Színház társulatán kívül, nem jött létre” – kifelejtődött a Huszonötödik Színház, jelen időben pedig nem értelmezhető a mondat (játszik színház Sopronban, Szombathelyen stb.; meg is szűnt nem egy).

Székely önmagáról formált, erős öntudatú és erős önkritikájú képzeteit különböző szöveghelyekről gyűjthetjük be: „…talán annyit elmondhatunk, hogy előadásaimban jók voltak, vagy nagyon jók voltak a színészek”; rendezései(m) világa általában „nagyon sötét”; kevésbé sikerült munkái(m) a Lángeszű szerelmesek, az Athéni Timon, a Troilus és Cressida, részben az Ahogy tetszik. Amit róla mondanak, sajátos puzzle-ként rakja ki jelentéseit (mint tanár ügyet sem vetett számos világszínházi tendenciára – ő volt az, aki többek között Strehlerre irányította a figyelmet stb.).

Dicséret és bírálat, elégedettség és elégedetlenség között sokárnyalatúak az átmenetek, s ettől (is) összességében a gyűjtemény ugyanúgy hiteles, ahogy Székelyt mindenki annak nevezi. Az ügyetlenebb megszólalások szintén tanulságosak. Első rendező osztályának egyik növendéke feleleveníti, hogy az Emigránsokat próbáló Székelyt a két sztárszínész, Garas Dezső és Avar István a tragikus darabértelmezés felől a komikus játszásirányba akarta kényszeríteni, ezért a főpróbahét elején „elkezdték játszani a maguk vígjátéki változatát. Székely látta, hogy ez most így fog lemenni. Baromi jókat röhögött. Aztán eljött a darab vége, ahol az egyik felköti magát. A két színész megtorpant. Nem lehetett befejezni azzal az olvasattal, amivel ők…” Székely ez esetben kivárásra játszó, empatikus fölényű gyakorlata aligha dominálhatott, hiszen aki „felköti” magát a Mrożek-színműben, nevetségesen ki is lép a hurokból (mint erre a 293. oldal fotója már-már tanúság), vagyis a komikum révén a két színész éppenséggel elérhette volna célját.

Szinte valamennyi mozaikdarab érdekes. A Nemzeti Színházban hirtelen pozícióba került „Gáborok”, Székely és Zsámbéki (és Szolnokról, Kaposvárról szerződtetett színészeik) társulati harca, a (főleg, de nem kizárólag rendszerváltás előtti) politikai játszmák, a röpke információk és sejtetések (miért vállalta – penzum is lehetett persze – Székely a számára idegen Gyárfás Miklós-darab, a Lángeszű… rendezését). A legélénkebb ráhangolódással a rendező-tanítványok véleményeit, vallomásait kellene követnünk, szavaik és vallomásaik természetesen nélkülözhetetlenek (pusztán a felsőfokú rendezőképzés anomáliáiról is). A beszélgetések viszont a már jelzett szerkesztési-lejegyzési okokból némileg repedezettek, Bodó Viktor, Sipos Balázs, Bagossy László, Hargitai Iván, Simon Balázs, Rusznyák Gábor, Forgács Péter, Schilling Árpád, Göttinger Pál és Dömötör András önálló szövegei pedig sokszor a fogalmazás ötleteivel, artisztikumával igyekeznek leplezni, hogy a Székely-személyiség és a Székely-módszer leírása a tanítványok erejét is meghaladhatja. Bár nem kevés az a felismerés sem, hogy Székely „önmagát tanítja”, tananyaga „ő maga” – a tudásával, a viaskodásaival, fedett és mégis egyértelmű társadalmi elköteleződésével, problémaérzékenységével és erkölcsével. Ezért a harmadik és negyedik fejezet, tehát az „első életmű” tablója felülmúlja a tanár–tanítvány viszonylat százötven oldalát. Székellyel szemben tanítványai sorából Schilling és Simon a legkritikusabb, Novák Eszter a legmegértőbben kötődő.

Új, értékes színháztörténeti forrásunk vállalja, hogy nem old meg „titkokat” (Székely váratlan távozása a Katonából; a rendezői tevékenység felszámolásának miértje; pedagógiai „egyszeregye”). Az egymásra vetülő szövegek metszéspontján egy kiemelkedő rendező-művészt látunk, akinek Örkény-ősbemutatókat, klasszikusok újraértelmezését, Spiró-rádiójátékokat és sok mást köszönhetünk. Aki Füst Milán Boldogtalanokjában találta meg legfőbb rendezői és tanári ihletését. Magában a szóban és tartalmában is – a boldogságra született ember boldogtalanságának társadalmi és egyéni okait keresve. Aki – Csomós Mari mintha mások nevében is mondaná – „életre szóló nyomot hagy” azokban, akikkel közös az útja, s akik rendezői és pedagógiai munkásságának javaiból részesülnek.

A második életmű – Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája. Szerkesztette: Jákfalvi Magdolna, Nánay István, Sipos Balázs, Balassi – Arktisz, 2016, 399 oldal, fűzött, 3500 Ft

Bukásra állunk, de… - Ötvös András: káprázatos!

Szenkovits Péter írása 

Kifújja, máskor meg kiöklendezi magából a lét sűrítményt (állagát nem könnyű definiálni, hiszen amorf) Gerlóczy Márton író (1981) és Ötvös András színész (1984).

A tükörkép, amit hétfőn este mutatott Ötvös András a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Göttinger Pál (1983) rendezésében, az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából, nem hagyja nyugodni a nézőt utóbb sem.

Mi lehet a baj velünk? Velem?

Nem csak az, hogy nem engedünk közel s be hozzánk másokat, de magunkat, az úgynevezett valós énünket is – ebben az egyben aztán precízek vagyunk - kirekesztettük a saját életünkből. Eldeformálódtunk valahol, valamikor. Pitiánerségünk nem ismer határokat. Másrészt pedig mégis nyitottak maradtunk majd’ mindenre, ami: szemét. Bóvli. Bulvár. Férc.

Bábukká, robotokká hagytuk magunkat átkalapálni. Annyi önállóságunk sincs (régóta már), hogy eldönthessük, mikor sóhajtsunk, fújjunk nagyokat, arról már nem is beszélve: dugjuk le (végre-valahára) az ujjunkat gyomorszájig, hogy aztán minden szenny szabadon szakadhasson föl/ki belőlünk.

Hol vagytok eredeti gesztusok? Álmok? Ötletek? Tervek?

Akiknek pedig vannak, mondjuk egy csemegepultosnak álló írónak s deszkákon kulizó színművésznek, azokat pedig megtűrjük még ugyan, de lemosolyogjuk: mi a csudát akarnak ezek itt velünk (értünk) kezdeni, nem veszik észre a balgák, hogy számunkra minden úgy jó, ahogyan azt belénk kódolta/kódolja a mindenkori haszonélvező, az ördög/sátán és a brancsa?

Hagyjanak bennünket csak békében olyasmivel, mint valóság, igazság, érték. Felelősségvállalás. Tartás. Gerinc. Micsoda marhaságok!

Ötvös András, a Katona József Színház művésze – ki tudja, hányadik réteg-felismerésként – arra is rádöbbent bennünket: mégsem reménytelen.

Hiszen András maga is a saját szemünk előtt (nem, ez nem káprázat!) cipel el egy hegyet. Nem úgy csinál, mintha, hanem viszi, viszi, viszi. És egyszer csak, íme, valahol a távolban: pirkad. Nincs lehetetlen.

Kéretik összeszedni magunkat.

Fújjunk, öklendezzünk. Fújjunk, öklendezzünk… Menni fog ez.

Aztán: gyerünk!

Fehér Elephánt a Tóbiásról

Jonathan Dove már az Elvarázsolt disznó c. művével bizonyította a "közösségi opera" létjogosultságát. A Halastó után most a Csíkszerda Kórus veselkedett neki az újabb, bibliai témájú meseopera színre állításának. Grandiózus munka! Először is a teljes szereplőgárda fordítja le a szövegkönyvet, feláll a 100, igen, száz/!!!/-tagú kórus, na meg a majdnem ugyanakkora gyerekkar. Megszerkesztik a kottákat, összeverbuválódik a zenekar, betanulják a szólamokat. Az eredetiben operaénekesek játszották a szerepeket, itt most a kórusból kerülnek ki az énekesek is. 
A színpadkép egyből elvarázsol, színes ruhák lógnak a falakon, a padlót is tonnányi tarka ruhacsomó borítja. Várakozva üldögélünk, közöttünk jár fel s alá a fantasztikus göncökbe öltözött társulat . Mindenkinek egyénített, saját jelmeze van, mérhetetlen fantáziával alkotott hippis csodák, a látvány a tíztagú díszlet-jelmez design csapat tobzódó mesterműve.
Tóth Árpád vezényletével hatásosan szól a zenekar, a kórusok meg egyenesen lehengerlőek. A szenvedő nép, piaci sokadalom hangja, kisebb csoportok pedig a verebek, halak megszemélyesítői. Göttinger Pál rendezőművészete zászlókkal, leplekkel jeleníti meg az erdő rengetegét, a folyót, a hegyet, a természet hangjai elementárisan zúgnak, a mozgások stilizált eszközökkel éltetik a cselekményt. 
Lényegtelen, ki énekel jól és jobban, Tóbit és Raguel: Turchányi Márton és Dániel, az ördögi Ashmodeus, Bartha Attila és a hét háztáji őrző-védő ember meggyőző lelkesedéssel hozza figuráját, a címszereplő Botlik Tibor Tóbiásának, Annaként Szabó Eszter-nek oroszlánrésze van a sikerben. A két feleség, Pribay Veronika és Nagy Ida igen árnyalt, szép énekléssel tűnik ki, Rafael, az angyali sugárzású Joós Andrea színpadi létezése maga a mitikus mennyei ajándék.
Elragadóan lendületes a játék, a mese fordulatai a zene hullámzásában hatványozódnak. Az akasztott vőlegények, véres tetemek, a víz alatti harc és a vakság tragédiája után kitisztul az ég, meghalljuk az erdő és a hegy hangjait, újra látjuk a boldogság fényeit. A teljes társulat énekli a finálét, ez valóban a közösség operája, mi nézők is aktív résztvevőkké válunk, ahogy a kórus meg végig nézőként figyeli a történéseket. Több száz ember önkéntes munkája, szervezetten összehangolt akarata mutatja az összefogás győzhetetlen erejét. 
A műsorfüzet kiállítása, grafikája is nagyszerű, ahogy a helyszín kialakítása, az előadás lebonyolítása is. Világosítóra ugyan nem telik, de a rendező Göttinger Pál Lux Eterna-ként sugárkévékkel bombázza a színpadot. Aki játssza, aki énekli, aki nézi: mindannyian áradó örömmel éljük át ezt a gyönyörűséges előadást.

Ünnepi kínálattal készül decemberben a szegedi színház

Az év utolsó napjáig elkíséri nézőit a Szegedi Nemzeti Színház. Vendégprodukciókkal és fergeteges óévbúcsúztató esttel készülnek decemberben.

Szegeden az elmúlt évtized legnagyobb nézőszámát produkáló Alföldi-féle Varázsfuvola Londonban is óriási népszerűségnek örvendett – jelentette be Gyüdi Sándor főigazgató a szerdai sajtótájékoztatón. A sikerről hírportálunkon is beszámoltunk. Ugyancsak nagy tetszést aratott a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum plusz operaestjén a Varázsfuvola-keresztmetszet is. Gyüdi Sándor arra is kitért, a Pinokkió című előadás november 19-én jótékonysági esemény lesz, a gyermekdarabbal a GEMMA javára gyűjtenek. A Millerdarabja alapján készült A nép ellensége című színmű november 4. óta fut műsoron, a főigazgató elmondása alapján nagy sikerrel.

Zsótér Sándor rendezésében december 9-én mutatják be a Kisszínházban a Menekülés című Bulgakov-drámát. Gyüditől megtudtuk, az előadásban nyolc álomjelent követi egymást szürreális világot teremtve ezzel a színpadon. Hangsúlyozta, nem vidám, ám Bulgakovtól megszokott, tartalmas darabot láthatnak majd az érdeklődők.

Mind minden decemberben, a szegedi színház idén is ünnepi hangulatot varázsol a teátrumba. Új köntösben tér vissza a Diótörő, ezúttal a makói VargaBalett Táncműhely előadásában. Varga Józseftől, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, 160 résztvevős, nagyszabású, humoros és bájos produkcióval készülnek. A felnőtt szerepeket a táncműhely egykori növendékei játsszák, akik ma már vezető stúdióknál dolgoznak, vagy tanodákban fejlesztik tovább tánctudásukat.

Karácsony környékén két Orlai Produkció érkezik a szegedi teátrumba: a Párterápia és a Pesti barokk. Utóbbi kétszereplős zenés darab Kern Andrással és Szabó Kimmel Tamással, Göttinger Pál rendezésében. A Párterápia című vígjáték rendezője Znamenák István, szereplői pedig: Balla Eszter, Mészáros Máté és Debreczeny Csaba. Még egy visszatérő színesíti az év utolsó hónapjának kínálatát: december 18-án az újszegedi szabadtéri színpad bemutatója után a kőszínházban is látható lesz a Páratlan Páros I., a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátéka. A Játékszín is vendégjátékkal érkezik december 28-án, a Nyolc nő című bűnügyi komédiát mutatják be Szegeden.

A karácsonyi dixie-gála már hagyomány, a Storyville Jazz Band nemcsak, hogy idén ünnepli alakulásának 20. évfordulóját, de egyúttal a december 27-i lesz a 20. alkalom, hogy a szegedi színházban lépnek fel. Háló Pál vezetőtől megtudtuk, valódi ünnepi hangulatú koncerttel készülnek, mely méltó a jövő évi mottójukhoz is: Irány a huszadik! Frankie Látó jazz hegedűs hozzátette, a karácsonyi gálán szeretnének visszanyúlni az együttes gyökereihez.

Az év utolsó napját is érdemes a szegedi színházat választani, Toronykőy Attila rendező ugyanis fergeteges óévbúcsúztató gálát ígért. Idén a musicalt helyezik előtérbe az esten, de sanzon blokk, tánckar és két prózai betét is színesíti a december 31-ét.

Gerlóczy Márton: Megálltam egy plakát előtt és jó nagyot rúgtam bele

Gerlóczy Mártont kérdeztük új regénye, az Elvonókúra kapcsán. Szóba került még többek között 21 évesen írt sikerkönyve, az Igazolt hiányzás, illetve a Göttinger Pál rendezésében színpadra vitt regénye, A csemegepultos naplója is. - Vida Kamilla interjúja.

Magától értetődő volt számodra a szigorú naplóforma, ez kívánkozott leginkább a témához? Jelentkeztek formából adódó nehézségek?

Gerlóczy Márton: Először mindenképpen valódi napló volt, ez egy megtörtént esemény, minden napját lejegyeztem a pincérnek. Aztán félretettem ezt az anyagot, egy nagyon nyers szöveget kell elképzelni, szinte kizárólag a napok történéséinek leírásáról volt szó. Aztán ezt kibontani és az alkoholizmusról írni már egy következő lépés volt, és egy évvel később mikor ezen gondolkodtam, kézenfekvőnek tűnt, hogy napló maradjon, hisz így hatásosabb, hogy napokra bontjuk a főszereplő életét, ahogyan egy valódi elvonókúra is napokból áll. Akik le akarnak szokni az alkoholról − most elég sok ilyen emberrel beszélgetek −, mindig mondják, hogy ez a 84. napom, a 85. napom. A napok számlálása hozzátartozik az alkoholizmussal való küzdelemhez. Akik járnak ilyen gyűlésekre, hatvan meg harminc naponként kapnak egy plecsnit, ami igazolja, hogy mióta tiszták.

Az világos, hogy magad számára miért volt fontos jegyezned a költségeid, de mi volt annak a szerepe, hogy ezek a kötetben is megjelenjenek minden bejegyzés végén?

Eredetileg az volt a tervem, hogy az övét fogom írni. Egy alkoholistát figyeltem meg, nyilván fontos lett volna pontosan jegyezni a fogyasztását is, de hát ez képtelenségnek bizonyult. Nem tudtam mindig vele lenni. És ha megkérdezel egy alkoholistát, hogy: és előző nap mennyit ittál?, nem az igazat fogja mondani. Ezért aztán már a második napon elvetettem ezt az ötletet. A saját költségeim leírását viszont megtartottam a fejezetek végén, egyrészt egy jó gagnek tűnt, másrészt, ha mondjuk visszautalok a csirkesaslik árára, az olvasónak jobban meg is jegyezhető a történet, egyes jelenetek. Meg hasznos információ is lehet, ha netán valakinek ilyen terve van, hogy Thaiföldre utazna, akár egy jó viszonyítási pont ez. És persze én is akartam látni, hogy mire mennyit költök, a végén egy százalékos összesítés is található.

Annak csak praktikus okai vannak, hogy voltaképpen a téged rejtő Márczy Lajos látószögében szemlélhetjük az eseményeket? Vagy azt a létállapotot amit a pincér produkál kívülről szemléltetni izgalmasabb, fontosabb feladat?

Megszoktam, hogy a saját szemszögömből írok, másrészt ezt az embert nagyon jól ismerem, tehát a saját nézőpontomat az övének is lehet értelmezni, vagy az övéhez nagyon közelítőnek, annyira mély ez az ismeretség, és mivel elsősorban az alkoholizmusról van szó, ezért az a hiteles, hogy én mit gondolok erről, és hogy látom, nem pedig kitalálni, hogy az ő küzdelmei belülről miről szólnak.

Hosszasan magyarázol egy-egy szimbólumot, majd utána folyton visszatérően használod őket, egy belső nyelvet kialakítva, ami csak az Elvonókúrán belül értelmezhető következetesen; egyszerűen csak Margit körútként nevezi a könyv a pincér budapesti életének romhalmazát, a bajok egyik okozóját, a barnamoszat pedig az a súlyos tudatmódosult állapot, amiben tényleg lehetetlen a pincért elviselni. Mire szolgálnak ezek a megoldások?

Ennek az a lényege, hogy a szöveg is be legyen rúgva. Eredetileg ez azzal kezdődött, hogy észrevettem, hogy a pincér folyamatosan elismétli azt, amit mond, aztán rájöttem, hogy sokkal jobb, ha az egész regényre jellemzőek lesznek ezek a nyelvi tulajdonságok, legyen a szöveg is berúgva, szimbiózisban élve a pincérrel. A Margit körút az az ő gyerekkorát jelképezi, az okát, hogy mitől lesz valaki alkoholista. Mása nincs, csak a gyerekkora.

Az utolsó naplójegyzetben megtudjuk, hogy a pincér elhatározza magát és elmegy (feltehetően) a komlói rehabilitációs intézetbe, amit a „zenész” ajánl neki. Megíródik ez a naplóregény, ha a történtek és a végkimenetel máshogy alakul? Máshogy működne a szöveg, ha már Thaiföldön képes lenne önerőből a pincér a gyógyulásra?

Akkor más a regény kimenetele is, valószínűleg. Nincs olyan, hogy egy alkoholista leszokik az alkoholról, ezt még azok is tudják, akik nem isznak. Gyógyulás lehetséges, ami fenntartható bizonyos ideig, de könnyen vissza lehet csúszni. Tízből körülbelül nyolcan esnek vissza, és még azok is, akik ilyen rehabilitációs intézetbe mennek. Az teljesen lényegtelen, hogy sikerült-e vagy nem sikerült, így is úgy is lett volna könyv, hiszen azok a problémák attól még megvoltak. Ha sikerült volna az „elvonókúra”, akkor is lehetett volna beszélni erről. A probléma ugyanaz. Csak akkor a végkicsengés az lenne, hogy ez egy megoldás, de hát ez a thaiföldi nyaralás semmiképpen sem volt az.

A szövegben előfordul, hogy titkoljátok a magyar származásotokat és másokat is megkértek arra, hogy „falazzanak” nektek, mert nem akartok magyarokkal találkozni, máskor pedig kifejezetten keresitek magyarok társaságát. Ez a honvágyhoz kapcsolódó ambivalens érzések lecsapódása?

Ez természetesen attól függ, hogy milyen emberekről van szó. Ha megtudtam, hogy érkezett a szigetre valaki, akire kíváncsi vagyok, vagy akit ismerek, akkor persze, szívesen találkozom vele. Nincs bennem ez a hülyeség, hogy én nem akarok magyart látni. Az egy ilyen megelőzés volt, a második számú kocsmában, hogy mondják azt, hogy román vagyok, hogyha aztán az az illető szimpatikus, akkor szívesen felfedem magam, de nincs kedvem ott más családtagokkal, vagy más vadidegenekkel ismerkedni. A magyarok családtagok, és fennáll a veszélye, hogy egyből neked esnek, hogy hol laksz, mit csinálsz, miért vagy itt, ki vagy. Egy külföldivel ez nem történik meg. 

21 évesen jelent meg az első köteted, az Igazolt hiányzás. Majdnem tíz évvel később a javított változatát kiadta a Scolar. Voltak-e típushibák, amiket észrevettél, hogy rendszeresen elkövetted és sorra kellett irtanod a szövegből? Mi változott leginkább abban, ahogy írsz?

Minden megváltozott azóta, de az új kiadásban csak a nagyon súlyos hibákat javítottuk ki. Ha lehetne olyat, az egészet újraírnám. Csak nem látom értelmét, hogy a 21 éves koromban írt könyvemet teljesen átdolgozzam, annyira nem fontos mű az, hogy ennyit foglalkozzak vele. Viszont mikor újra ki kellett adni, mert már nem volt kapható, akkor azért mondtam, hogy ez-azt azért dolgozzunk át, húzzunk ki. Az a könyv nem volt rendesen megszerkesztve. Írás közben tanultam meg írni. Akkor én még csak ösztönösen írtam.

Azóta is jelennek meg könyveid, törekszel arra, hogy legyen egy homogén hang, egy laza kapcsolat a könyvek között, valamiféle egységesség?

Épp az ellenkezőjére törekszem. Kísérletezgetek, próbálok mindig kicsit változtatni. Nem azért, hogy ezzel hívjam fel magamra a figyelmet, alapvetően szeretek dolgozni és az írásban új dolgokat kipróbálni.

Az Igazolt hiányzásnak feltűnően nagy marketingje volt, akkor még nem volt természetes, hogy ilyen erősen legyen reklámozva egy-egy szépirodalmi mű. Most már inkább úgy tűnik, hogy kezedbe vetted a könyveid marketingjét. Azzal kapcsolatban mit gondolsz, hol van a határ ebben, meddig lehet, vagy érdemes elmenni azzal kapcsolatban, hogy hogyan népszerűsítsed egy-egy köteted?

Engem akkor ott használtak valamire, nem mondom, hogy rosszindulattal, de még az én ízlésemnek sem felelt meg. 21 évesen ebbe nem nagyon szólhattam bele, gyorsan történt minden. Általában is nagyon gyorsan történik minden; le kell adni, ki kell nyomni, be kell küldeni. Akkor én voltam a tesztalany, nagy reklámkampány volt, ami sokakat felidegesített, engem is. Emlékszem, egyszer ittas állapotban hazafelé tartottam és megálltam egy plakát előtt és jó nagyot rúgtam bele. Akkor már nagyon untam a felhajtást, egy hónappal azelőttig nyugodt életet éltem, senki nem tudott rólam, arról már nem is beszélve, hogy nekem esett az irodalmi élet. Rajtam csattant az ostor, pedig nem én akartam ezt, a plakátokat nem én akasztottam oda ki. Ha reklámkampány nélkül jelenik meg, sosem tudjuk meg, mi történik azzal a könyvvel. Lehet, hogy akkor elmegy mondjuk 200 példányban, lehet, hogy akkor is eljut többekhez. De a hisztéria az, ami eladja a könyvet. Most már mesterségesen is szoktak hisztériát kelteni; az „ellenkező oldalon” bedobod a követ, elkezdenek hőbörögni, a hőbörgésre jönnek a másik oldalról, jól megveszik a könyvet, mert épp támadják azt, akit mi szeretünk, aki olyanokat mond, amit mi szeretünk. Én idáig nem tudok eljutni. Én örülök, ha megszabadulok egy könyvtől miután megírtam.

Van olyan regényed az Igazolt hiányzáson kívül, amivel kapcsolatban utólagosan elégedetlen vagy?

Egyikkel sem vagyok elégedett, talán most ezzel az újjal mégis. Az előzővel, a Létrával is talán. Más kérdés, hogy annyira nem szeretem és annyira azt írni sem szerettem, meg azt sem, amiről szól. De szerintem az meg van írva. A többivel meg úgy vagyok, hogy nagyon mások és sok mindent szeretek bennük, sok mindent meg nem.

Elég aktívnak tűnsz a Facebookon is, az olvasókkal való kommunikációd során volt olyan visszajelzés, ami számodra nagyon meghatározó? Amiből később tudtál esetleg építkezni?

Sok ilyen van, meg nagyon sok kapcsolatom is kialakult ezen keresztül. Most például segít szállást foglalni nekem egy olvasó Japánban. Rengeteg mindenben segítenek. Egyébként az velem kapcsolatban egy tévedés, hogy nagyon aktív lennék ezeken a közösségi oldalakon. Szövegeket felrakok, csak nem tüntetem fel, hogy hol jelentek meg. Most amikor a Népszabadság-archívum megszűnt, szerencsém volt, mert sosem a linkeket osztottam meg, ami már elérhetetlen lenne, hanem a konkrét szövegeim másoltam be.

Szoktak hívni iskolákba, alternatív irodalomórákra, vagy felolvasásokra? Mik a tapasztalataid egyébként a fiatal olvasóiddal, felmerült-e benned esetleg az első regényed után, ami egyfelől olvasható ifjúsági regényként, hogy ifjúsági irodalmat írj?

Dehogyis, azóta én megnőttem. Azt írtam akkor, amit gondoltam, most már mást gondolok. Előadni meg nem tudok, én vallatásnak érzek egy interjút is, emberek előtt beszélni sem szeretek. Hívtak a múltkor, valami íróiskolába, hogy tartsak órát, mondtam, hogy nem. De nem is tudnék tanítani, türelmetlen vagyok, rossz tanár lennék.

Az Orbán János Dénes-féle Íróakadémiára?

Nem, nem abba.

Viszonylag gyakran írsz politikai publicisztikát, de például ebből a regényből is kiolvasható az elvonulás, a közéleti eseményekre való reakció adásának megtagadása is. Hogy van az ezzel kapcsolatos viszonyod most? Érzel értelmiségiként valamiféle felelősséget, illetve irodalompolitikai kérdésekben megnyilvánulsz-e? Milyen a viszonyod az irodalmi közeggel?

Az irodalompolitika ugyanolyan korrupt, mint a politika. És mindkét oldal ugyanúgy a saját embereinek osztja a pénzeket, szóval ez egy közös bűn. Persze most vannak nagyobb bajok is. Amikor 2014-ben ültem a választások estéjén a TV előtt és berobbant a képre az a narancssárga térkép, akkor mondtam, hogy na, csomagolunk. Előtte három évig írtam ezeket a publicisztikákat, meg írta mindenki, tüntetésekre jártunk, és az eredménye egy nagy narancssárga térkép. Akkor úgy láttam, hogy ennek sok értelme nem volt. Meg az is eszembe jutott, hogy át kellene gondolni; valamit biztos rosszul csinálunk mi is, hogy nem tudjuk megszólítani azokat az embereket, akik hiányoznak ahhoz, hogy ez ne így legyen. De egyébként is nagyon fáradt voltam és akkor utaztam el először és mentünk a pincérrel Thaiföldre. A szakmával egyébként nincs semmilyen viszonyom, semmilyen írószervezetnek nem vagyok tagja. Tartok kapcsolatot írókkal, de a közeg nem érdekel, nem akarok gyűlésekre járni, ahol írók megbeszélik, hogy mi lesz, meg hogy lesz, meg honnan szerzünk pénzt, ösztöndíjakat.

A csemegepultos naplóját színpadra állították, a közös munka során voltak-e olyan tapasztalataid, hogy más alkotók kezébe kerülve a szöveg más fénytörést kapott? Megismerted-e esetleg új oldalait, lehetőségeit ennek a szövegnek, amit esetleg a megírás során nem láttál? Illetve voltak-e negatív tapasztalataid?

Én nem vettem részt a munkafolyamatban, mert már rögtön jeleztem, hogy vagy részt veszek elejétől végéig, vagy egyáltalán nem, de az, hogy néha bejárkáljak és belekotnyeleskedjek a munkába, azt nem gondoltam célravezetőnek. Végül úgy döntöttem, hogy egyáltalán nem működök közre, egy próbán sem voltam például. A premieren láttam az előadást. A dramaturg ollózta össze a szöveget, nem dolgozták át, csak a háromszáz oldalas regényből kihúztak 120-at, kicsit megcserélték a sorrendet. Mint színdarabot megnéztem, de az, hogy ez az én szövegemből készült, nem nagyon hatott meg. Nem én csináltam azt, ami a színpadon történt.

Ebben a könyvedben is említed, hogy fontosak számodra a szokások, a napi rutin, az írásra kiporciózott napi idő. Ezen a szigeten a napok alig különböznek egymástól, viszont a pincérrel egyrészt karácsonyfát állítasz, utána pedig megjegyzed, hogy a halállal való viszonyod távoli, nem érintenek meg már annyira halálesetek, mert volt egy időszak, amikor számodra sok közeli embert elveszítettél. Mindenszentek napja van amikor ez az interjú készül, milyen a viszonyod az ünnepekkel?

Rendkívül jó a viszonyom, mert 2013-ban volt utoljára igazi karácsonyban részem. Nem azt mondom, hogy hiányzik, de már nem ugrik össze a gyomrom, ha a karácsonyra gondolok. A halottak pedig egyre többen vannak, így pedig egyre kevesebb időm van foglalkozni velük. De végülis folyamatosan halottakkal foglalkozom, most a családregényben is. Szinte kész is van, és az azt követő könyvemben is halottakról fogok írni.

Van olyan olvasmány az életedben ami számodra nagyon meghatározó, de úgy gondolod, nem kapott kellő figyelmet és szívesen ajánlanád az olvasóknak?

Most láttam a Halál Szarajevóbant a moziban, ami egy rossz film egyébként, de arról eszembe jut, amit szinte minden évben elolvasok, a Híd a Drinán.


A szerelmes démon és Isten angyala

Közösségi opera, improvizációs kórus – csupa formabontó elképzelés a mai zenei életben. A Csíkszerda, amely napjaink egyik legfontosabb és legizgalma­sabb amatőr kórusa, most nem „kó­rusosat”, hanem „operásat” játszik, mégpedig egy nagyon izgalmas témában: a bib­liai Tóbiás történetét meséli el az angyallal, az angol Jonathan Dove operájával. Persze a Csíkszerda kezdettől vonzódott az ilyen különleges megoldású produkciókhoz, most az operarendezést újragondoló fiatal tehetség, a Ju­nior Prima díjas Göttinger Pál viszi színre a darabot, a Csíkszerda mentalitásá­hoz nagyon is közel álló módon. Az együttes célja a formabontással ugyanis nem a meghökkentés, hanem az, hogy az előadásmód fogyaszthatóvá, egyenesen közkinccsé tegye a művet.


A Tóth Árpád művészeti vezetésével működő amatőr együttes a profikra jellemző tudatossággal választ darabot és nyúl a műhöz: miközben megtartja annak műfaji jellegzetességeit, saját képére formálja az előadást. A Kelenföld Montázs Központban ma este hét órakor tartják a premiert, az előadást szombaton és vasárnap, majd a következő két hétvégén is minden egyes este láthatja a közönség.
A Tóbiás és az angyal bibliai történet. Tóbit feleségével, Annával és a fiukkal, Tóbiással Ninivében él, ahol gyilkolják a zsidókat, és eltemetni sem engedik őket. Tóbit azonban eltemeti az áldozatokat, de egyik éjjel elveszíti a látását. A család ráadásul jelentős összeggel tartozik egyik rokonuknak, akinek Sára lánya már hét férjét vesztette el. Sárába ugyanis egy démon szerelmes. Tóbiást az útra egy Ra­fael nevű titokzatos idegen kíséri el. Tó­biás is beleszeret a lányba, de ahhoz, hogy feladatához felnőjön, útja során fontos kérdésekre kell választ találnia.



Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 18.

forrás: http://mno.hu/

Tóbiás és az angyal - Brozsek Niki képei

TÓBIÁS ÉS AZ ANGYAL - előadásfotók

Tóbiás és az angyal - műsorfüzet

A Tóbiásról a BonumTV Délelőtt c. műsorában

Watch video!

Tóth Árpád a Tóbiásról a Bartók Rádióban

GÖTTINGER PÁL KÖZÖSSÉGI OPERÁT RENDEZ

A Csíkszerda napjaink egyik legizgalmasabb és legfontosabb amatőr kórusa. Az elmúlt évek során mind műfaji, mind előadásmódbeli sokszínűség jellemezte a darabválasztásait és idén ősszel egy egészen ínyenc ’fogást’ választott bemutatásra.

Az operát egyébként a színházon belül eleve csúcsműfajnak tartó rendező természetesen nem állítja, hogy egy-egy ilyen alkalommal operaénekesek születnek, ahogyan néhány hét alatt színészt sem lehet faragni senkiből. Az ő vállalkozásuknak sincsenek ilyen ambíciói, mindössze annyit szeretnének vele, hogy megmutassák, az együtt zenélésnek sokkal nagyobb távlatai vannak a bőrbe kötött mappákkal, fehér blúzban éneklő kórusoknál vagy a garázsrockzenekaroknál. (A Demokrata cikkéből)

Jonathan Dove Tóbiás és az angyal című operájához Tóth Árpád művészeti vezető és a kórus a tőlük megszokott – azonban amatőröktől szokatlan – profizmussal nyúl és így alakítja saját képére, megtartva annak műfaji jellegzetességeit.

Az operáról:

Jonathan Dove operáját David Lan librettójával először 1999-ben mutatták be a londoni Christ Church-ben. Érdekesség, hogy ezzel a darabbal nyitotta meg kapuit néhány évvel később a szintén londoni Young Vic színház, ahol a kórustételeket ehhez a hazai bemutatóhoz hasonlóan nem profik, hanem a helyi közösség amatőr tagjai adták elő, míg a szólista szerepeket profi énekesek szólaltatták meg.

A “Tóbiás és az angyal” bibliai történet, és mégsem az. Csak a katolikus Szentírásban szerepel, a kanonizált protestáns változatból kihagyták többek közt mesés, sámánisztikus részletei miatt. Dove és Lan lényegében hű maradt az eredeti történethez, csak néhány elemén változtattak. Az opera, vagy méginkább zenedráma jelenetei egyetlen ívbe illeszkednek, nincsenek benne zárt számok, kiállások, a zenekar mindig azonnal átvezet a következő jelenetbe. Tóbit feleségével, Annával és fiúkkal, Tóbiással Ninivében él, ahol nap mint nap gyilkolják honfitársaikat, és a halottak eltemetése is tilos. Tóbit azonban a Tóra parancsa szerint cselekszik: saját kezüleg földeli el az áldozatokat. Egy nap, mikor fáradtan a szabad ég alatt alszik el, arra ébred, hogy a rápiszkító verebek miatt elvesztette szeme világát. A család kétségbeejtő helyzetében némi reményt nyújtana, ha Tóbiás visszakérné azt az óriási kölcsönt, amit egykor Tóbit rokonuknak, az Ekbatánában élő Raguelnek adott. A fiút útján egy titokzatos, új ismerős, Rafael kíséri el. A színpadon az indulás pillanataiban egy másik helyszín is megelevenedik: Ekbatánában Raguelék Sára lánya immár a hetedik nászéjszakáját hálja el, amiből minden alkalommal egyedül ébred fel. Újdonsült férjeit rendszeresen holtan találják, mert a Sárába szerelmes démon, Ashmodeus kegyetlenül meggyilkolja őket. Ehhez a gyönyörű, ám balszerencsés lányhoz indul el Tóbiás a darab kezdetén, akibe természetesen első látásra bele is szeret. Ahhoz azonban, hogy apja igazi megmentője és a szépséges Sára kezére is méltó férfi legyen, nem csupán a Ninive és Ekbatána közti utat kell megtennie az eleinte kissé kamaszos, szeretelen Tóbiásnak. Vajon valóban létezik-e Sára démona? Miért buzdítja folyton Rafael fülelésre, hallgatásra Tóbiást? Mi vagy ki az, ami, aki a szereplők életét átjárja, átrendezi? Vigyázat! A Csíkszerda kórus nem ígéri, hogy egyértelmű választ tud nyújtani akár a fenti, akár a darab nyomán felmerülő egyéb kérdésekre.

A szabadúszó Göttinger Pál mögött fiatal kora ellenére már elég gazdag és sokrétű rendezői pálya áll. Több műfajban is otthonosan mozog, rendezett klasszikus, modern és kortárs darabokat, prózai műveket éppúgy, ahogyan operákat is. Dolgozott a Pesti Magyar Színházban, az Operaházban és a Szputnyik Hajózási Társaság produkciójában is. Rendhagyó módon nyúl a színdarabokhoz, s teszi ezt úgy, hogy az a mai néző számára is közérthető legyen. A színházkedvelő közönség leginkább az operabeavatókról ismerheti nevét, amely beszélgetős, operaelemző előadásmód Göttinger Pál saját ötletei alapján valósulnak meg. Emellett rendszeresen dolgozik együtt az improvizációs színház műfajában alkotó Momentán Társulattal, valamint évek óta az Ördögkatlan Fesztivál munkatársa is. A Prima Primissima alapítvány Junior Prima díjjal ismerte el munkáját. Néhány éve együtt dolgozott Halas Dóra és Tóth Árpád karnagyok együttesével, a Halastó kórussal a Cupido és a halál angol kisopera, majd később Az elvarázsolt disznó című – szintén Jonathan Dove zeneszerző által írt – meseopera színre vitele kapcsán. Göttinger Pál szemléletmódja hasonlatos a Csíkszerda kórus mondanivalójához: önként és dalolva hozzunk létre a valami egyedit, szórakoztatót és magával ragadót.

Jonathan Dove neve már ismerősen csenghet a hazai koncertlátogatók számára, hiszen a Halastó Kulturális Egyesület 2011-ben nagy sikerrel vitte színre a kortárs brit komponista meseoperáját, Az elvarázsolt disznót. Dove 1959 júliusában született Londonban, építész szülők gyermekeként, de zenei irányultsága hamar megmutatkozott: gyermekkorától játszott zongorán, orgonán és brácsán, később pedig zeneszerzés szakon végezte egyetemi tanulmányait Cambridge-ben. Ugyan zongorakísérőként bőven volt alkalma énekesekkel együtt dolgozni, az opera műfaja felé a híres Glyndebourne-i Operafesztivál terelte, ahová 1987-ben szerződött le. Első, áttörést hozó saját operáját is az ő megrendelésükre írta Flight címmel 1998-ban. Azóta több mint 20 operát vagy jellegében ahhoz fogható színpadi művet írt, és a szakma határtalan lelkesedéssel fogadja azt a közvetlen és tiszta hangvételt, aminek köszönhetően Dove új lendülettel képes meghódítani a közönséget az opera már-már elveszettnek hitt műfaja számára. Ebben nem kis szerepet játszik az a törekvése is, hogy meghonosítsa a „közösségi opera” műfaját. Ennek első darabja az 1999-es Tóbiás és az angyal, ami – azóta több társával, a Life is a Dream, a The Walk from the Garden és a The Monster in the Maze című, részben amatőrök által színpadra vitt előadással – megtöri azt az elitizmust, ami az opera műfaját övezi, valamint a profi zenészeket és szólistákat összekovácsolja a zene szeretete miatt szabadidejükben együtt éneklő amatőr kórusokkal és gyermekkarokkal.

A Tóbias és az angyalt a következő időpontokban nézheti meg a közönség a Kelenföld Montázs Központban:

november 18. péntek, 19. szombat 19.00
november 20. vasárnap 18.00
november 25. péntek, 26. szombat 19.00
november 27. vasárnap 18.00
december 2. péntek, 3. szombat 19.00
december 4. vasárnap 18.00

Az előadás jegyelővételhez kötött: http://csikszerda.hu/projekt/tobias

A Tóbiásról és sok más dologról a Klubrádióban

Ötös c. műsor (Lang Györgyi)
2016. nov. 16. 10h


Tobias and the Angel by Csíkszerda

Csíkszerda is one of the most creative choirs in Hungary. The uniqueness of the ensemble lies not only in its extreme number of members (by now ca. 250-300 people in the four different groups of the ‘choir family’) but also in the way it approaches community singing. Árpád Tóth, the musical director of the choir has put a high variety of musical pieces on stage with Csíkszerda and the performances have proved that classical music is not at all out of fashion, not even amongst young people. 

This autumn, the choir has chosen to perform a modern opera, Tobias and the Angel, written by Jonathan Dove, one of the greatest contemporary British opera composers. The original biblical story, which curiously resembles the wildest folk tales with its mysterious deaths, magical journey, mythical fish-monster, heavenly helper and ever-green love, is spiced up with the tradition of community singing. The outcome is a truly original piece which perfectly fits the taste and potential of Csíkszerda. Accompanied by a professional chamber orchestra, both the choir and the solo parts are sung by the members of the choir.

With the effort and voluntary work of the choir members and an excellent opera and theatre director, Pál Göttinger, Csíkszerda has created something extraordinary in the Hungarian musical scene, definitely not to be missed.

Dates:

18 November, Friday, 19.00
19 November, Saturday, 19.00
20 November, Sunday 18.00
25 November, Friday, 19.00
26 November, Saturday, 19.00
27 November, Sunday 18.00
2 December, Friday, 19.00
3 December, Saturday, 19.00
4 December, Sunday 18.00


Amatőr énekesekkel készül opera

A közösségi opera műfaja, amatőr és profi énekesek közös munkájának lehetősége tette a Tóbiás és az angyal című darabot Göttinger Pál rendező és Tóth Árpád karnagy számára különösen vonzóvá.

Jonathan Dove operáját David Lan librettójával először 1999-ben mutatták be a londoni Christ Church-ben. Érdekesség, hogy ezzel a darabbal nyitotta meg kapuit néhány évvel később a szintén londoni Young Vic színház, ahol a kórustételeket ehhez a hazai bemutatóhoz hasonlóan nem profik, hanem a helyi közösség amatőr tagjai adták elő, míg a szólista szerepeket profi énekesek szólaltatták meg.

Jonathan Dove neve már ismerősen csenghet a hazai koncertlátogatók számára, hiszen a Halastó Kulturális Egyesület 2011-ben nagy sikerrel vitte színre a kortárs brit komponista meseoperáját, Az elvarázsolt disznót. Dove 1959 júliusában született Londonban, építész szülők gyermekeként, de zenei irányultsága hamar megmutatkozott: gyermekkorától játszott zongorán, orgonán és brácsán, később pedig zeneszerzés szakon végezte egyetemi tanulmányait Cambridge-ben. Ugyan zongorakísérőként bőven volt alkalma énekesekkel együtt dolgozni, az opera műfaja felé a híres Glyndebourne-i Operafesztivál terelte, ahová 1987-ben szerződött le. Első, áttörést hozó saját operáját is az ő megrendelésükre írta Flight címmel 1998-ban. Azóta több mint 20 operát vagy jellegében ahhoz fogható színpadi művet írt, és a szakma határtalan lelkesedéssel fogadja azt a közvetlen és tiszta hangvételt, aminek köszönhetően Dove új lendülettel képes meghódítani a közönséget az opera már-már elveszettnek hitt műfaja számára. Ebben nem kis szerepet játszik az a törekvése is, hogy meghonosítsa a „közösségi opera” műfaját. Ennek első darabja az 1999-es Tóbiás és az angyal, ami – azóta több társával, a Life is a Dream, a The Walk from the Garden és a The Monster in the Maze című, részben amatőrök által színpadra vitt előadással – megtöri azt az elitizmust, ami az opera műfaját övezi, valamint a profi zenészeket és szólistákat összekovácsolja a zene szeretete miatt szabadidejükben együtt éneklő amatőr kórusokkal és gyermekkarokkal.

A “Tóbiás és az angyal” bibliai történet, és mégsem az. Csak a katolikus Szentírásban szerepel, a kanonizált protestáns változatból kihagyták többek közt mesés, sámánisztikus részletei miatt. Dove és Lan lényegében hű maradt az eredeti történethez, csak néhány elemén változtattak. Az opera, vagy méginkább zenedráma jelenetei egyetlen ívbe illeszkednek, nincsenek benne zárt számok, kiállások, a zenekar mindig azonnal átvezet a következő jelenetbe. Tóbit feleségével, Annával és fiúkkal, Tóbiással Ninivében él, ahol nap mint nap gyilkolják honfitársaikat, és a halottak eltemetése is tilos.

A Csíkszerda napjaink egyik legizgalmasabb és legfontosabb amatőr kórusa. Az elmúlt évek során mind műfaji, mind előadásmódbeli sokszínűség jellemezte.

2016. november 18-án Jonathan Dove Tóbiás és az angyalcímű közösségi operáját mutatják be a hazai közönségnek a Kelenföld Montázs Központban. 

Tóth Árpád, a kórus művészeti vezetője és a Csíkszerda kórus a tőlük megszokott profizmussal nyúlt a darabhoz, hogy saját képükre alakítsák azt, megtartva annak műfaji jellegzetességeit.

A közösségi operát Göttinger Pál, az operarendezést újragondoló, Junior Prima-díjas rendező állítja színpadra. A Csíkszerdára jellemző formabontó előadásmód és a komolyzenét közkinccsé tévő előadásmód garantálja, hogy a közönség különleges élménnyekkel gazdagodik az este folyamán.

A Tóbiásról a rádióban

Kultúrpart Mazányi Eszterrel, TrendFM 2016. 11. 08.



KÖZÖNSÉGBARÁT SZÍNHÁZAT TERVEZ AZ ÚJ DIREKTOR

Mint a közgyűlési tudósításban is írtuk: öt esztendőre Kirják Róbertet választotta a Móricz Zsigmond Színház igazgatójává a képviselő-testület. Ezzel az egyetlen pályázó koncepcióját és szakmai anyagát támogatva tulajdonképpen az elkezdett munka folytatására szavaztak, hiszen az új igazgató megbízottként februártól irányítja a teátrumot, ahol különböző vezető beosztásokban tizennegyedik éve dolgozik. A direktor a terveiről is nyilatkozott szerkesztőségünknek.

Ismert, hogy Schlanger András év eleji távozása után az addigi cégvezetõ, Kirják Róbert vette át a 2013-ban intézménybõl az országos példák alapján céggé, azaz nonprofit kft.-vé vált színház irányítását, ahol 2002-tõl gazdasági igazgató, majd 2010-tõl három éven át gazdasági igazgató és ügyvezetõ volt.

Évadtervezés idõben, újakkal

Bár nem egyszerû helyzetben vált elsõ számú vezetõvé, mindjárt olyan újítással kezdett, aminek az egész társulat örült: a korábban megszokottakkal ellentétben, amikor a júniusi évadzárón ismertették a következõ idõszak darabjainak címeit, õ már április közepén közölte a terveket, a konkrét szereposztásokkal. – A visszajelzések alapján ennek az egész társulat örült, hiszen így mindenki tervezni tudja az évadját, s akár szerepet vállalhat más produkciókban, filmekben, amikre van is példa. Az akkori helyzet kritikusságát talán jobban megvilágítja, hogy a következõ évadot már most tervezzük, és sikerült is 2017–18-ra szerzõdtetni az ország rendezõinek krémjét, köztük olyanokat, akik még nem tették le a névjegyüket Nyíregyházán. S az már most bejelenthetõ, januártól az országosan elismert Göttinger Pál fõrendezõként dolgozik nálunk, miközben az elmúlt néhány hónap mûvészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra továbbra is segíti a munkát – nyilatkozta Kirják Róbert, aki azt is elmondta, a társulat összetételében nem várható lényeges változás – bár a tánckar megerõsítése, frissítése, fiatalítása már most érzékelhetõ – s legfeljebb egy-két vendégmûvésszel tervez, ha indokolt, de mindenképpen a „top-kategóriából”, közönség­kedven­cekkel.

Színvonalas és biztos háttér

A társulatra pedig másképp is igyekszik odafigyelni, saját egészségtudatos mindennapjaiból kiindulva a stresszoldást segítõ ingyenmasszázst, kedvezményes fitneszbérletet, pilates- és jógafoglalkozásokat biztosít. Emellett célja, hogy a szakmájából és gyakorlatából következõ, megfontolt gazdasági lépések pozitív eredményeit egyre jobban érzékeljék majd az ott dolgozók. A közgazdász végzettségû, a jó menedzselést kiemelten fontosnak tartó vezetõ vallja: a jó és sikeres színházmûködtetés alapja a rendezett pénzügyi környezet, biztos gazdasági háttér, melyhez a fenntartó nyíregyházi önkormányzat jelentõs segítséget nyújt, s ezt személyesen is kiemelten fontosnak tartja dr. Kovács Ferenc polgármester is. A bevételek növelése azonban csak sikeres színházzal lehetséges, amelyre szívesen áldoznak a nyíregyháziak. – Közönségbarát színház kialakítása az elvem, melynek kulcsszava a színvonalas szórakoztatás. Fontos, hogy jól érezzék magukat a nézõk, de ez nem jelentheti a túlzott popularitást. Az öt nagyszínpadi bemutatóból három zenés darab és vígjáték lesz, váltakozva. A kamarába is újra be kell csábítani a publikumot, ahol a kísérletezés mellett szintén „fogyaszthatóbb” elõadások születnek majd. Az elsõ adatok visszaigazolják az elképzelés helyességét: már most 15 százalékkal nõtt a kamarabérletek száma, és több nagyszínpadi bérletes is szavazott bizalmat – mondta.

Odafigyelés és marketing

Van egy korosztály, amelyre kiemelt figyelmet szeretnének fordítani. Az új igazgató hangsúlyozza: nagyon lényeges, hogy a gyerekek úgy menjenek haza a színházból, hogy jól érezték magukat, s külön fontos megszólítani számukra is értékes elõadásokkal a középiskolásokat, hiszen ezzel a következõ színházba járó generációt is „kinevelik”. S természetesen az eddig jegyet nem váltókra is gondoltak, igyekeznek minél többeket elérni. – A pályázatom meghatározó részét jelentette a marketingstratégia, hiszen a változó világhoz igazodva szeretnénk rendszeresen és minél több fórumon, felületen eljutni a közönséghez. Reméljük, már érzékelhetõ jubileumi évadunkban, hogy sûrûn keletkeznek rólunk hírek, amiket a sajtó mellett a saját honlapunkon és közösségi oldalakon is igyekszünk kommunikálni. Ezért is választottuk mottóul az önálló társulat megalakulásának 35. évfordulójára ezt: „Csak a színház”. Az év végére meglepetéssel is készülünk. Miközben fontos, hogy a társulat a karácsonyi idõszakban pihenhessen, a két ünnep közötti néhány napra egy, a VIDOR Fesztiválon díjazott vígjátékot fogadunk, a Kecskeméti Katona József Színház Boeing, Boeing címû elõadását, és egy különlegességgel is számolhatnak a nézõk, Keresztes Tamás hozza el az Egy õrült naplója címû monodrámát.

Fejlõdés és tradíciók

S hogy minderre mi a motiváció? A nyíregyházi születésû, közel másfél évtizede a színházat szolgáló Kirják Róbert a pályázatában is úgy fogalmazott, erõs személyes kötõdése, kapcsolata alakult ki mind az intézménnyel, mind a társulattal. Sokat dolgozik érte, a magáénak érzi, a színészek a „munka-társai”, együttmûködõ partnerei, „reménybeli szövetségesei” a folyamatos jobbításért folytatott küzdelemben, a „háttércsapat” összes tagjával együtt. – Azt hiszem, elõször akkor fordult meg a fejemben, hogy megpályázom a színház vezetését, amikor áprilisban a következõ évad tervének idõben történt kihirdetésekor látszott a színészek tekintetében az õszinte meglepetés és öröm. Sorsfordító pillanat volt. Lelkes lokálpatrióta is vagyok és jó ideje a színházért, a társulattal, a fenntartó várossal, önkormányzattal együttmûködésben dolgozom. Mindennél jobban tisztelem a közönséget, az egyik legfontosabb „alaptõkénket”, és hiszem, hogy a Móricz Zsigmond Színház mind kiemelkedõ kulturális intézményként, mind társulati összetételében különleges értéket képvisel, mint az ország egyik legjobb, számos díjjal elismert csapata. Így egy folyamatosan fejlõdõ, a legjobb tradíciókra építõ színházban gondolkodom, ahol nézõ és társulati tag egyaránt otthon érezheti magát – fogalmazta meg hitvallását Kirják Róbert igazgató.

PESTI KOR- ÉS KÓRKÉP


A Dés Mihály regényéből Kern András által készített színpadi változat egyszerre szól egy harminckét éves férfi önfelfedezéséről, csajozásairól, sikertelenségéről, nagyot akarásáról, nagymamájával való imádó-veszekedő, szemtelen-bonyolult viszonyáról és a felhíguló Kádár-korszakról, amelyben él. A Belvárosi Színházban Szabó Kimmel Tamás és Kern András főszereplésével 2016. október 7-től látható az Orlai Produkció legújabb bemutatója, a Pesti barokk.

Dés Mihály Pesti barokkjának műfaja nehezen meghatározható: egyszerre családregény, önéletrajz, anekdotahalmaz. Rendkívül sokágú is, így a mű színpadra alkalmazása meglehetősen nehéz feladat elé álltja mind a rendezőt, Göttinger Pált, mind pedig Kern Andrást, aki Dés Mihállyal karöltve professzionális színpadi változatot készített belőle. Egy fő szálat választottak ki: a darab a fiú-nagymama viszony, illetve Évi és Koszta János szerelme mentén halad, azt elemzi.

A harminckét éves, egykori polgári miliőt őrző lakásban élő Koszta János (Szabó Kimmel Tamás) otthonosan mozog a pesti világban, de valahogy mégsem találja a helyét. Egyetlen stabil pont van az életében: a nagyanyja. Kapcsolatait a lazaság, a ráérősség jellemzi, esszéket, filmforgatókönyveket ír. Lóg. Kávézókban üti el az idejét, mindenkit ismer az éjszakában, nincsenek előtte távlatok, csak úgy, minden cél nélkül él bele a mába. Sodródik az undergrounddal, a rendszerrel, egyszóval hömpölyög az ellenzékiséggel is összekapcsolódó furcsa pesti értelmiségi létben. Igyekszik ugyan találni a lézengő élet helyett valami magasabb rendűt, olyat, amit komolyan vehet, de egy olyan korban él, ahol erre nem sok sansza van. Berkovits Marival és Évivel is szerelmi viszonyt folytat, de egyikhez sem kötődik igazán. Egyszerre tettre kész és tétova, utóbbira jó példa, amikor Gábor barátja a jobb élet reményével kecsegtetve Amerikába hívja őt. Képtelen elmenni, merthogy rendíthetetlenül pesti.

Kern András zsigeri természetességgel, ijesztően pontosan formálja meg a darab másik főszereplőjét, a kilencvenhárom esztendős, erőszakos, de kedves, szerethető, ugyanakkor alkalmatlankodó, dezorientált, sztorizgatós, nem kevés humorérzékkel megáldott nagymamát. Nem csodálnám, ha egészségügyben vagy idősek otthonában dolgozók e figura láttán hirtelen nem tudnák eldönteni, színházba jöttek-e vagy a munkahelyükre. Kern a darab első felvonásában Szabó Kimmellel együtt uralja a színpadot. Gesztusai, nonverbális eszköztára, hanghordozása telitalálat. Tűpontos színész, minden egyes szava jelentéssel bír, iróniájával minden alkalommal gólt lő. De hát, kérem, Kern az Kern!

Mészáros Máté remekül kelti életre a vörös nyakkendős, Koszta Jánost ügynökösködésre rábírni akaró pártkatonát, illetve a haspók nagybácsit is. Az Amerikába vágyódó, végül disszidáló Gábort megformáló Schruff Milán a többi színészhez képest ugyan kevesebbet tartózkodik a színen, de minden egyes jelenetében hiteles, zseniálisan hozza a szabadságot, bulicicákat és élhetőbb életet hajhászó figurát. Bánfalvi Eszter és László Lili korrekt módon játsszák a szögről bármikor leakasztható, egyik férfitől a másikig ingázó, füvezős, szabados életvitelű, ám szerelemre, stabil párkapcsolatra vágyó lányokat, akik ékes bizonyítékai annak, hogy e nőtípus nem csupán a 80-as évek reprezentánsa.

A rendező részéről remek megoldás, hogy az első felvonás utolsó jelenetében a Flinstone család mintájára miniautóba ülteti a szereplőket, akiknek útközbeni dialógusából felsejlik az egész belváros. Göttingernek és Ondraschek Péter díszlettervezőnek tehát jóformán mindegy, hogy a fővárost vagy egy kissé lelakott többhelyiséges lakásbelsőt kell érzékeltetni – bravúrosan oldják meg mindkettőt. A tárcsázós telefon, a traubis üveg, a Magyar Népköztársaság címere és Cselényi Nóra jelmezei (garbó, vörös nyakkendő, doboztáska, drapp ballonkabát, micisapka) hűen tükrözik a korszak divatját, és megelevenítik az 1980-as évek hangulatát.

A Pesti barokk egy szórakoztató, humoros, kellemes retró elemekkel fűszerezett, a szex, a bulik, a szerelem, az árulás, a hűség és a lógás húrjait megpendítő előadás, melyen azon nézők derülhetnek igazán, akik benne éltek a nyolcvanas évek elejének féldiktatúrájában. Nem kimondottam a történelmi témák kerülnek feldolgozásra – a produkció közös gondolkodásra hív. Menni vagy maradni? Jobb lesz-e Nyugaton? Érdemes-e hinni abban, hogy kint kolbászból van a kerítés, vagy maradjunk meg a nagyvilágon e kívül fel nem lelhető jó magyar füstölt kolbásznál és tejfölös rakott krumplinál? – többek között ezeket a kérdéseket veti fel a darab.

Hogy van-e közös pont a huszadik századi kor- illetve kórkép és jelenünk között? Természetesen igen: az ember és a remény. Az ember, aki nem igazán változik, s a remény, amely az emberek közti szeretet és teljes odaadás által tartható életben. Koszta szorongásai, küzdelmei, bizonytalanságai, örömei, kétségbeesése és a vágya arra, hogy túllendüljön a problémákon, a mai néző számára is ismerősek lehetnek.

Stuber Andrea naplója a Pesti barokkról

Életemben nem láttam még olyan férfit, akiről elhinném, hogy a nagymamájával beszélgetve minden mondatába beleszövi a „szívem” megszólítást – ezt gondoltam legelőször a Pesti barokk előadásán tegnap a Belvárosi Színházban.

Más dolgok azonban ismerősek voltak, 1984-ből, amikor a darab játszódik. Felvonultattak hozzá mindenfélét, amit még találtak: tárcsázós piros telefontól Melódia csokin át Traubisodáig. Magaménak éreztem azt a részletet is, amikor a házigazda mindenhez instrukciót adott a vendégének: hogyan használja a vécét, mit kell csinálni a fürdőszobai bojlerrel, ilyesmi. Magát a kort, hogy a produkció visszaadta-e – kinek-kinek azt a korszakát –, nem tudom. Hogy ez szándéka volt-e Göttinger Pál rendezőnek és milyen szempontból tört volna erre, azt sem tudom. Mélyen biztosan nem ment bele, de ez szerintem nem számonkérendő egy ilyen típusú bemutatón. Ha van az egészben valami keserű-nyomorú nosztalgia, az nem annyira a 80-as évekre vonatkozik, mint a viszonylagos fiatalságra. Bármire lehet nosztalgiával gondolni, ha az ember akkor volt fiatal. (Nem olvastam Dés Mihály regényét, amiből a színpadi mű készült.)

Az előadás a legfényesebben és legmeggyőzőbben abban a műfajban bizonyít, amikor egy temetői látogatás során groteszk bohózattá fajul. Ekkor pompázik a Kern András – Mészáros Máté – Szabó-Kimmel Tamás családi hármas. Mészáros Máté különböző karakterjátékai virtuózak és gazdagok. Szabó-Kimmelben van valami átütő életerő a színpadon, valami energikus fesztelenség. Evvel dolgozik az utóbbi előadásaiban. Kern András Kern András. Nekem imponál, amit itt csinál. Láthatólag van kedve ehhez a 93 éves nagymamához, ugyanakkor száraz és szigorú: nem lő túl a célon. Saját hangja, saját modora, saját humora, saját haja – esszenciális Kern-nagymama.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed