Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Nyilvánosságra hozták az idei Vidor Fesztivál színházi programját

Klasszikus színházi vígjátékokat és komédiákat láthat a közönség az augusztus 27. és szeptember 4. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán. A koronavírus-járvány miatt tavaly elmaradt seregszemle idei szervezési munkálatai elég nagy bizonytalansággal indultak, de a nézők végül nem maradnak színházi versenyprogram nélkül - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a szervező Móricz Zsigmond Színház. A szabolcsi teátrum idén is a fesztivál profiljába illő produkciókat várta az ajánló színházaktól és színházi társulatoktól, amelyek egy nagyszínpadi és egy kamara vígjátékkal, illetve egy zenés vígjátékkal nevezhettek a "vidámság és derű országos seregszemléjére". A színház nagyszínpadán látható lesz az Orlai Produkció a Hogy szeret a másik, a Játékszín a Nagyvárosi fények és a Vörösmarty Színház a Játék a kastélyban című előadásai. A Karinthy Színház társulata a Lököttekkel, a Budaörsi Latinovits Színház pedig a Figaro házasságával érkezik a nyírségi megyeszékhelyre, bemut

Bukásra állunk, de… - Ötvös András: káprázatos!

Szenkovits Péter írása 

Kifújja, máskor meg kiöklendezi magából a lét sűrítményt (állagát nem könnyű definiálni, hiszen amorf) Gerlóczy Márton író (1981) és Ötvös András színész (1984).

A tükörkép, amit hétfőn este mutatott Ötvös András a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Göttinger Pál (1983) rendezésében, az Orlai Produkciós Iroda jóvoltából, nem hagyja nyugodni a nézőt utóbb sem.

Mi lehet a baj velünk? Velem?

Nem csak az, hogy nem engedünk közel s be hozzánk másokat, de magunkat, az úgynevezett valós énünket is – ebben az egyben aztán precízek vagyunk - kirekesztettük a saját életünkből. Eldeformálódtunk valahol, valamikor. Pitiánerségünk nem ismer határokat. Másrészt pedig mégis nyitottak maradtunk majd’ mindenre, ami: szemét. Bóvli. Bulvár. Férc.

Bábukká, robotokká hagytuk magunkat átkalapálni. Annyi önállóságunk sincs (régóta már), hogy eldönthessük, mikor sóhajtsunk, fújjunk nagyokat, arról már nem is beszélve: dugjuk le (végre-valahára) az ujjunkat gyomorszájig, hogy aztán minden szenny szabadon szakadhasson föl/ki belőlünk.

Hol vagytok eredeti gesztusok? Álmok? Ötletek? Tervek?

Akiknek pedig vannak, mondjuk egy csemegepultosnak álló írónak s deszkákon kulizó színművésznek, azokat pedig megtűrjük még ugyan, de lemosolyogjuk: mi a csudát akarnak ezek itt velünk (értünk) kezdeni, nem veszik észre a balgák, hogy számunkra minden úgy jó, ahogyan azt belénk kódolta/kódolja a mindenkori haszonélvező, az ördög/sátán és a brancsa?

Hagyjanak bennünket csak békében olyasmivel, mint valóság, igazság, érték. Felelősségvállalás. Tartás. Gerinc. Micsoda marhaságok!

Ötvös András, a Katona József Színház művésze – ki tudja, hányadik réteg-felismerésként – arra is rádöbbent bennünket: mégsem reménytelen.

Hiszen András maga is a saját szemünk előtt (nem, ez nem káprázat!) cipel el egy hegyet. Nem úgy csinál, mintha, hanem viszi, viszi, viszi. És egyszer csak, íme, valahol a távolban: pirkad. Nincs lehetetlen.

Kéretik összeszedni magunkat.

Fújjunk, öklendezzünk. Fújjunk, öklendezzünk… Menni fog ez.

Aztán: gyerünk!