Szabó Bori a Magyar Narancsban

"Én szabtam, ő varrt" - Szabó Borbála drámaíró, dramaturg

Előbb, áprilisban a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban (rendező: Göttinger Pál), pár hete pedig a Budapesti Bábszínházban (rendező: Mácsai Pál) mutatták be a Líra és Epika című, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló mesedarabot. A darab két szerzője közül Varró Dániel jól ismert - de kicsoda az alkotótárs?

Karafiáth Orsolya inerjúja.





Magyar Narancs: Még amatőr színjátszó korodból ismerlek, jártátok a fesztiválokat. Hogyan kerültél a másik oldalra?
Szabó Borbála: Akkoriban nem irodalmi irányból közelítettem meg a műveket, a színész szempontjai érdekeltek. Mindig csak a saját szerepemet olvastam el, a darab mint olyan abszolút nem érdekelt. A tanárnőnk persze akkor még hiába próbálta velünk elemeztetni a szövegeket. Most persze már dühös vagyok a színészekre, ha ezt az ostoba hozzáállást látom... Először a próza kezdett érdekelni, mindig írtam, szerettem volna publikálni az akkori egyetemi lapban, a Sárkányfűben, ahonnan sokak indultak, Cserna-Szabó András, Varró Dani, Grecsó Krisztián. Máig sem értem, miért nem sikerült. Mindeközben a magyar szakon rosszul éreztem magam, úgy tűnt, nincsenek ott emberek, nem lehet semmit tanulni. Aki nem volt elégedett, ment a dramaturgokhoz, mentem én is. Nem végeztem el a szakot, mert közben férjhez mentem, és már terhesen vágtam neki az első évnek. Aztán egyszerűen kiszültem magam a szakról. Osztovits Leventéhez jártam pedig, hosszú évek óta ez volt a legjobb dramaturgosztály, de a baráti kapcsolatok megmaradtak. Már a Színművészetin elkezdtem jeleneteket, darabokat írni. Volt egy paranoiám. Éreztem, hiába rosszak mások, nekem mégsem jön be ez az írásosdi. Jött a második, harmadik gyerek, egyre inkább egy tréninggatyás, befőttesgumis hajú anyuka lettem, a meg nem értett író. Így, meg nem értve azért írtam tovább. A Bárkán indítottak egy drámaíró műhelyt, oda jártam Kiss Csabához. Itt éreztem meg először, hogy a drámaírásban talán tehetséges vagyok. Hatan vagy heten voltunk ebben a körben. Egy idő után valami irigykedésféléből mindenki megutált - ez az első sikerem, hogy egyeseknek ilyen fontos lehetek -, végül már csak egyedül jártam, leült kicsit a dolog, nekem mégis önbizalmat adott. Csaba jónak tartott, biztatott.
MN: Biztatásokból még nem lesznek színházi munkák.
SZB: Göttinger Pált teljesen máshonnan ismertem, baráti vonalon, pár napja fel is tettem magamnak a kérdést, ő vajon honnan tudta, hogy én jól írok. Dolgoztunk ugyan együtt a Színművészeti felvételijén, kis jeleneteket kellett írnom, amire a színészek improvizálhattak, de hogy erre is mért engem kért meg, rejtély. Sokat adott nekem a bizalma. A Mágnás Miskát együtt olvastuk el, de nagyon porosnak találtuk. A századfordulós alapverzió gyengécske anyag, a film forgatókönyve pedig nagyon vonalas, elhatároztuk, újat kell írni. Még a szülőágyon is ezzel dolgoztam, szóval nehéz szülés volt. A Debreceni Csokonai Színháznak írtam, tízszer ment csupán, mert a társulati robbanáskor épp az ebben játszó fiatal színészek hagyták el az intézményt. Alapvetően átformáltam a darabot, új szereplők kerültek bele, megváltozott a humora, frissebb lett. Először figyelhettem meg kívülről, hogyan működik egy darab. Lenyűgözött, hogy megy, nevet a közönség, a színészek megbirkóznak a mondataimmal. Aztán egy éjjel, a bemutató után jött Palitól egy vészjósló sms: "Írjatok egy mesejátékot!" Hirtelen nem tudtam, hogy kikre gondol, feltételeztem, az egyik én vagyok. Kiderült, hogy Pali a férjemre gondol (Nényei Pál drámaíró - a szerk.), de ez szóba sem jöhetett. Akkor gondoltam, megkérem Varró Danit, és jött a szikra: a darab szóljon a líra és az epika harcáról. Bár a férjem azt állítja, tőle jött az ötlet. Ki tudja már! Tény, hogy Danival ezer éve vitatkoztunk már arról, melyik műfaj a legjobb. Én próbáltam bizonyítani, hogy jó kis dolog a próza is, lehet hatni azzal is.
MN: Mitől voltál olyan biztos abban, hogy Dani igent mond? Azt tudom, hogy a kamaszok kedvencét, a Borbála című verset hozzád írta.
SZB: Már a térgeometriát is együtt tanultuk az érettségire, egyértelmű volt a válasza, mindig is bízott bennem. A gimnázium idején volt egy írópályázat, én novellában nyertem, övé a vers kategória díja lett. Megszólítottuk egymást, beszélgettünk, jó barátok lettünk. Vicces műfordító versenyeket rendeztünk, ahol Dani anyukája volt a döntőbíró, aki többször az én megoldásaimra szavazott. A Borbála is inkább stílusgyakorlat volt, nem volt köztünk szerelem, vagy ha udvarlós versnek is készült netán, nem vettem észre, vagy elég hamar elsikkadt az érzelem.
MN: Hogy ment a közös munka?
SZB: Dani a lelke mélyén műfordító, amit kap, azt nagyon szépen átformálja, maximálisan hozzáteszi magát. Én viszont tudok darabban gondolkodni. A két országot együtt találtuk ki, állandó telefonkapcsolatban voltunk, ha jött valami vad ötletem, neki csekkolnia kellett, akkor mehettünk csak tovább. A szinopszist én írtam, de hogy a karakterek milyen versformában legyenek, már közös találmány. Szép komótosan - ez Dani stílusa - formálódott a mese. Ám a határidő lejárta előtt katonásabbra kellett vegyük a tempót. Kiszabtam, hová kell vers, ő meg kitöltötte. Én szabtam, ő varrt (nevet). Két ellentétes karakter vagyunk, ez ebben a közös munkában nagyon hasznunkra vált. Jó volt a munka, mert szerencsére nem vagyunk házaspár, így sokat dicsértük egymást. A végén, a próbákon már egymás szövegére is nagyon érzékenyek voltunk, fájt, ha a másiktól valami igazán vicceset kihúztak.
MN: A darab visszhangjaiban többnyire kisebbítik a szerepedet.
SZB: Valaki találkozott Danival, és lelkendezett: "Annyira jó ez a darab, vicces, hogy kitaláltál egy ilyen szerzőtársat, Szabó-Varró! Briliáns, ahogy elkülöníted magadtól a lelked női énjét!" Ezen még nevettem, de a kritikákon már alaposan felhúztam magam. Elkezdtem kommentelgetni a cikkekhez, amit egyébként nem szoktam. Megjelent például egy bombasztikus lózungokkal teli írás Varró Dániel csűrcsavaros drámaírói bravúrjairól, majd a cikk végén állt zárójelben, hogy a kifestőként is szolgáló műsorfüzetben felbukkan egy bizonyos Szabó Borbála neve is. A szerző nem érezte szükségesnek utánajárni, miért bukkan fel az a név. De ő legalább odaírt. Máshol gyógypedagógusként szerepelek. Valóban, a keresők szerint létezik egy azonos nevű gyógypedagógus. Nem gonoszság ez, inkább lustaság és sznobizmus. Nagy lehetőség volt, hogy Danival dolgozzak, tudtam, hogy rejt ez ilyesféle veszélyeket, de hogy a recepció ilyen mértékben elbillen ebbe az irányba, azt nem is álmodtam.
MN: Jövőre többek között Esterházy Péterrel dolgozol. Saját drámával nem mutatkozol be?
SZB: Szeptemberben a Koma Társulat vezetője, Zrinyi Gál Vince adja elő a direkt rá írt tréfás monodrámámat. Utaztatható produkció, hiszen a társulat célja az, hogy a darabok eljuthassanak a fiatalokhoz, így megyünk vele iskolákba, meg ahová csak lehet, és utána vitafórumokat tartunk az előadásról.
Karafiáth Orsolya


Ördögkatlan kisfilm

2. Ördögkatlan Fesztivál

A Bárka Színház idén, immáron másodszorra, Baranyába veszi az irányt és augusztus első hetében, szerdától vasárnapig rendkívül gazdag és minőségi programmal fesztivált szervez a régióban.


ördögkatlan, angyalszárny

Hogy kik lépnek fel, hol és mikor, meg hogy honnan a pénz és mennyi kéne még, esőhelyszín és szponzorok, közlekedés és szállás, meg hogy vendéglátósok és parkolóhelyek, sátorozás és pisilés… elmondjuk sajtótájékoztatón, hirdetjük plakáton, szórólapon, szpoton, íméjlen, honlapon, műsorfüzetben, erről nincs mit írni egy bevezető-felvezető-ajánló szövegben.

Arról kéne itt most nyökögni valamit, amit ritkán kérdeznek meg mások, önmagától meg az ember tán soha (de hát így vagyunk ezzel az életben is, bár e példálózás suta kicsit, mert hiszen az Ördögkatlan is az élet része, hogy azt azért mégse mondjuk, az élet is az Ördögkatlan része): MIÉRT?

Miért is csináljuk mi ezt az egészet? Jól hangzik és még igaz is: a régió felemelése, a minőségi kultúra terjesztése, a közösség, a találkozások öröme, a családi nyaralás satöbbi. Tudom cifrázni is, teli a padlás pályázati szövegekkel… De az ember mégsem azért kel fel tán reggelente, hogy felemelje úgymond a régiót, és barátunk-védnökünk, Cs. T., kinek egyik dalából lopom mindjárt a túlcsorduló lírát, hát ő sem azért veszi kezébe a gitárt, hogy minőségi kultúrát terjesszen, miközben végülis az (is) történik, amikor belecsap a húrokba…

Miért? Az biztos, hogy nem a pénzért. (Ez manapság nem hihető, ezért nem is bizonygatom, elég, ha mi tudjuk.) Nem is hírért, dicsőségért. (Tán egy kicsit azért is, de csak egy kicsit.) Nem is a Bárkáért, a faluért, a városért – de igenis, azért is. Ami biztos, hogy nem a szervezés gyönyörűségéért. Hogy gyakorlatilag tavaly augusztus óta, alighogy zártuk az elsőt, nyitottuk a következőt, és nem volt nap, hogy valamit ne szerveztünk volna, és nem kevésszer éreztük, és még mennyiszer fogjuk: elég, teli a hócipőnk. 

De ha elég is, ha teli is, mégiscsak ebbe kapaszkodhatunk, mármint hogy lesz majd ez az öt nap – mert különben csak nyüzsgünk, zakatolunk, fontoskodunk, robotolunk, ügyintézünk, értelmet hazudunk az életnek, miközben éppen azt lopjuk ki belőle háromszázhatvanöt napon át. Pedig folyamatosan máshogy szeretnénk: mondjuk, elheverni a fűben, és angyalszárnyon felrepülni a csillagokig, ránézni a másikra és figyelni rá, elmondani magunkat és elcsodálkozni, hogy figyelnek ránk, bámulni képeket, nevetni bohócokat, hallgatni zenéket, a gyermek őszinteségével játszani, bámészkodni csak úgy, és visszanyerni kíváncsiságunkat a világ iránt… Önkéntelen elmosolyodni és azt észre se venni. Egy napra, öt napra, egy pillanatra meglelni elbitangolt jobbik részünket, és visszavarázsolni ezt a fránya varázstalanított-titoktalanított világot. 

Angyali mosollyal tekinteni a világra – és éppen az ördögi katlan által. Így lenne jó. Így lesz. Ezért csináljuk.
Bérczes László
A Bárka művészeti munkatársa
A fesztivál főszervezője

Helyszínek:
Nagyharsány - Szoborpark (Villány és Nagyharsány között) - Palkonya - Kisharsány - Vylyan terasz (Kisharsány határában)
Ördögkatlan. Koncertek • Színház • Kiállítások • Irodalmi programok • Gyerekprogramok • Kézműves vásár
A rendezvény védnökei: Törőcsik Mari és Cseh Tamás
A rendezvény díszvendégei: Alexander Balanescu, Tarr Béla, Művészetek Völgye, Mediawave és Vajdaság
Jegyek már most kaphatók a JEGYVÁSÁRLÁS MENÜPONT alatt:
Fesztiválbérlet 5 napra elővételben 5000 Ft

- Helyieknek (5 napra szól): 1.000 Ft
– napijegy első napra (aug. 5.): 1.500 Ft
– napijegy (aug. 6-7-8-9.): 2.000 Ft
– Fesztiváljegy (5 napra): 6.000 Ft
– 10 éven aluliaknak minden programra ingyenes a belépés

"És hogy miért nevezik ördög szántotta hegynek? Egy szépséges harsányi lány, bizonyos Harka kezének elnyerése érdekében vállalta az ördög a hegy mészkövének egy éjszaka alatti felszántását, de végül is belebukott. A felszántott rész barázdái megmaradtak, sőt, a balkísérlet eredménye lett a monda szerint a siklósi, a beremendi hegy, de még a harkányi fürdő kénes vize is..."
www.ordogkatlan.hu (hamarosan megújul!!!)
Fő médiatámogatók: PORT.hu, Duna TV

FELLÉPŐK:
(Az alábbi program a 2009. május végi helyzetet tükrözi, és azt reméljük az elkövetkezendő hetekben ez nem szegényebb, hanem gazdagabb lesz…)

Nagykoncertek:
Port.hu-színpad
Quimby – aug. 5. 
Lajkó Félix – aug. 6. 
30 Y – aug. 7. 
Péterfy Bori&Love Band – aug. 8. 
Kiscsillag- aug. 9. 

Palkonyai világzene-kert: 
Firkin (ír folk-rock) – aug. 6.
Balanescu-Muzsikás – aug. 9.
Bakos quartet (jazz-világzene) – 8.

Alexander Balanescu 

Soharóza Kórus – augusztus 5. Szoborpark

Színház: 
Conor McPherson: Tengeren (Bárka Színház) – aug. 8-9. – Nagyharsány
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli (Pécsi Harmadik Színház) – aug. 6. – Nagyharsány
Müller Péter.: Szomorú vasárnap (Szabadkai Népszínház) – aug. 7. – Nagyharsány
Mezei-Szőke-Pálfi-Brestyánszky: Záróra (Szabadkai Népszínház) – aug. 6. – Palkonya
Mrozek: Mulatság (Bárka Színház) – aug. 7. – Palkonya
Semmi újság (KereszthuzatTársulat) – aug. 8. Kisharsány, Palkonya
Vádliszínház 
Diákszínjátszók 

Előadóestek: 
Rátóti Zoltán: A bogyósgyümölcskertész fia - aug. 8-9. – Kisharsány, Nagyharsány
Berecz András – aug. 9. – Palkonya
Scherer Péter (Kolibri Színház: Klamm) – aug. 8. – Nagyharsány
Kakuts Ágnes: Árva élet – egy 16 gyermekes csángó asszony vallomása – aug. 7-8. – Palkonya, Nagyharsány

SZOBORPARK
Amfiteátrum (szöveg és zene): 
30 Y – szentimentálé koncert – aug. 6. 
Tóth Kriszta – Dévényi Ádám – aug. 7. 
Faragó Béla-Parti Nagy Lajos – aug. 9. 
Spiró György-Másik János – aug. 8. 
(Moderátorok: Háy János-Ágoston Zoltán)

Szoborpark (kortárs tánc-zene) 
Ladányi Andrea-Balanescu – aug. 5. 
Bata Rita: Holdleány (zene: Kerek István, Kovács Balázs) – aug. 6. 
KGP-Dresch Mihály: Hic et nunc – aug. 8. 
Finita la Commedia: Woyzeck koncert - aug. 7. 
Góbi Rita és társulata: Kibábozódás (zene: Gáspár József, Gyurity István) – aug. 9.

Tarr Béla filmsorozat – minden éjjel Kisharsányban

KISHARSÁNY
Mediawave Nemzetközi Zenei Tábor: fejlesztés alatt…
Mediawave koncertek: fejlesztés alatt...
Ferenczi György & Rackajam
Singas projekt (Pécs)

Mediawave utacaszínház: 
SZEREDÁS ÉS BOKA GÁBOR CIRKUSZI ÉS SZÍNHÁZI PROJECTJEI (János Vitéz, Toldi, A Helység kalapácsa, Circus Minimus, Rómeó és Júlia) - minden nap

Kiállítások: 
Pettendi Szabó Péter kiállítás – Kisharsány
Kézművesvásár – Kisharsány
Szilágyi Nándor
Garamvári Gábor fotókiállítása
Arató Zsófia
Kalmár Lajos
Művészi hordók – Kisharsány, Vylyan terasz
a Parti Galéria kiállítása és vására

Vylyan jazzterasz
Harcsa Veronika Quartet – aug. 6. 
Dresch Quartet – aug. 7. 

Vylyan irodalmi terasz: aug. 6-7.
Darvasi László 
Garaczi László 

Művészi Hordó- kiállítás

Palkonyai Mesekert: 
Bóbita Bábszínház – aug. 6.
Szeredás+Boka
Alma
Varga Anikó: Színház születik – minden nap

Palkonyai Templomi koncertek: 
Mandel Quartet – aug. 9. 
Szent Efrém Kórus – aug. 8. 
Sator Quartet (Bognár Szilvia , Lovasi András, Heidl György) – aug. 9. 
+ Világörökségi programok (Pécs/Sophianae Örökség Kht.)

Művészetek Völgye Nap – aug. 9. Palkonya

.............(folytatás, pontosítás hamarosan :))
HELYSZÍNEK
Nagyharsány: A Szársomlyó hegy ölében, a Villányi hegység déli lejtőjén fekvő 1730 lelkes település. A faluban szép számmal vannak még múlt századi klasszicizáló parasztházak, a pincesoron álló több présház pince is említésre méltó, helyi védettséget élveznek. Gótikus stílusú, református műemlék temploma az Európai Bordalfesztivál egyik illusztris helyszíne.



Szoborpark (Villány és Nagyharsány között): A villányi kőbányára épülő Siklósi Kerámia Alkotóház és a Villányi Kőszobrász Alkotótelep 1968 óta a világ művészeti mozgalmaira élénken reagáló, ezekkel közvetlenül kapcsolatban álló, a kísérletezéseknek is helyt adó művészeti műhely. Az itt készült jelentős munkákból jött létre a Villányi Szoborpark és a Siklósi Alkotóház gyűjteménye. Az intézmény rendszeresen szervez szabadiskolai kurzusokat és a PTE Művészeti Karával közösen elindított egy speciális művészetoktatási programot is. Az Alkotótelep elmúlt három évének kiemelkedő projektjei: hét, többségében nemzetközi szimpóziumot, hat kiállítást, nyolc szakmai kurzust, két workshopot, két konferenciát, két összművészeti rendezvényt szervezett, melyekben a video és digitális alkotások, kapták a legnagyobb hangsúlyt.



Kisharsány a Siklós-Villányi hegység lábánál fekszik, lakosainak száma 562 fő. A település a történelmi borvidéken kialakított "Borút" tagja. Közigazgatási területén főleg szőlőtermesztés és ehhez kapcsolódó borfeldolgozás folyik. A pincefaluban szinte minden infrastruktúrát sikerült kiépíteni. Református temploma műemlék jellegű.



Vylyan terasz (Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Kisharsány határában): A festői környezetben fekvő pincészet nem csupán kiváló borairól híres: szeretnek minden alkalmat, ötletet megragadni, ami a művészetek és a szép borok találkozásából születhet, legyen az a művészetek bármely ága, amely értéket képvisel. Örömmel segítik – mint ahogyan az Ördögkatlan fesztivál esetében is - a friss, nyitott, tehetséges kezdeményezéseket



Palkonya 370 fős dél-baranyai falu, mely ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlő művesek építészeti kultúráját. A község legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló pincesor. A népi építészeti emlékként védett épületegyüttes településszerkezeti, gazdálkodástörténeti- és egyben kiemelkedő esztétikai érték is. Országos műemléki védettség alatt áll Palkonya katolikus temploma, a Szent Erzsébet templom is, melyet a Batthyány család építtetett, ezen kívül helyileg védett műemlék a település 52 sváb parasztháza is. 
Palkonya számára mindig is fontos volt a kultúra ápolása, közvetítése, melyet számos rendezvénnyel bizonyít. A kulturális élet éppúgy, mint a hétköznapi beszélgetések elválaszthatatlanok a bortól, és hagyományoktól. 
Palkonya leglátogatottabb ünnepe a "Pünkösdi Nyitott Pincék", melyet a lakosság és a helyi Önkormányzat minden évben, pünkösd vasárnapján rendez meg. Ezen a napon minden pinceajtó megnyílik a borbarátok előtt. A kulturális eseményekkel, gyermekfoglalkozásokkal, lovas kocsikázással tarkított borkóstoló ünnepre a falu szeretettel várja vendégeit. 
A falu kiváló akusztikájú körtemploma és történelmi pincesora biztosítja a helyszint évről évre az Európai Bordal Fesztiválnak.
Hagyományosan a falu apraja-nagyja együtt köszönti az újbort Márton-napkor lampionos felvonulással és a borszenteléssel.
Palkonya a 1999. óta tagja az Európai Kulturális Falu mozgalomnak, melynek során Európa 11 országának kicsiny falujával aktív kulturális és baráti kapcsolatot ápol. A közös munka eredményeként újság, könyv, kiállítások és közösségépítő fesztivál sorozatok születnek. 2007-ben Palkonya Európa Kulturális Faluja volt, mely során egész évben fesztiválok, programok színesítették a falu életét.

Beugrás a Líra és Epikában


Zrínyi Gál Vince betegsége miatt a Líra és Epika ebben az évadban megtartandó előadásain Kroki szerepét Göttinger Pál rendező veszi át.

Időpontok itt és a Port.hu oldalon.

Online jegyvásárlás itt.

FIRKIN BUDAPESTEN!!

Huszonkettedikén, pénteken
BUDAPESTEN
lesz Firkin, a 
Békásmegyeri Közösségi Házban.


Lesz Guinness, lehet inni belőle, welcome drink!
Jöjjetek!



FIRKIN - BÉKÁSMEGYER
Budapest, Csobánka tér 5.



Az új lemez már megrendelhető a honlapon: http://firkinband.com 



2009. május 22. 
19h


Firkin nagyobb térképen.

Firkin: kocsmakoncert ír pattogással

Palkó Dorottya Beáta | KULT&SZÓRAKOZÁS | 2009-05-18 18:15:00

Belváros, kocsmakoncert, Firkin. Már nem először hívta tombolásra a rajongókat a Firkin nevű, mellesleg modern ír és kelta zenét játszó zenekar. A hétvégére hangolva megtelítették a Blues Alley-t. És nem is csalódott a közönség.

A közönség egyre tombol, a színpadon sorra jelennek meg a zenészek: dobos, hegedűs, gitáros, fuvolás, énekes. A tánctér is sűrűsödik. Igen, a Firkin csapott a húrok közé május 15-én. Tette mindezt Budapest belvárosában, a Vígszínházzal szembeni Blues Alley-ben. Nem hivatalosan ugyan, de nevezhetjük ezt a fellépést a A Firkinful of Beer lemezbemutató koncertjének is. Aki ismeri az együttest, már kitalálta, hogy a tánctér szinte azonnal megtelt, ahogy felcsendült az első szám. „Hogy honnan jött ennyi ember, nem tudom. Csak arra tudok gondolni, hogy fönt ültek a kerthelyiségben, és ahogy meghallották a zenénket, lejöttek. De nagyon meglepődtem, hogy hirtelen ilyen sokan lettek – mondta a zenekar dobosa, ESE, alias Juhász Róbert. Jó másfél órán keresztül élvezhettük a punkos elemekkel gazdagított ír zenét, melynek tényleg nem lehetett ellenállni. Inkább saját számokban gondolkozik a csapat, persze ír népzenére alapozva. Ennek ellenére van egy-két ismertebb dal is a listán (pl. Drunken Sailor, avagy a Részeg Tengerész dala), de ezek is firkines feldolgozásban csendültek fel.

Kocsmából táncparkett

Az energia a zenekar tagjairól pillanatok alatt átragadt a közönségre. Többen már az első refrénnél táncra perdültek: voltak, akik a magyar néptáncos vonalat erősítették, de akadt olyan is, aki lassúzni próbált a Firkin dallamaira - ez utóbbi a nehéz és bátor próbálkozás, hisz az őrülten ugrándozós és pogózós tombolás illett a legjobban a koncert hangulatához. A zenészek is élvezték, látszott, hogy szívből énekelnek, szívből hegedülnek, dobolnak, gitároznak vagy épp furán ugrálva fuvoláznak. Csak szórakozni és szórakoztatni akarnak - ami valljuk meg, sikerült is nekik. PJ, civil nevén Péter János, hihetetlen mit művelt a fuvolájával. Érdemes volt figyelni a Firkin tagok arcait, szinte extázisba kerültek. SUSHI, azaz Sárhidai Zsuzsi, a zenekar egyetlen nő tagja is teljes erőbedobással játszott hegedűjén. Mikor épp nem kellett zenélnie, és pihenhetett volna, lement a tánctérre, s a nézőkkel együtt ropta picit. „Nagyon élveztem a koncertet, az egyik számnál le is ugrottam a színpadról, és a közönséggel táncoltam. Ismertem őket, már több koncertünkön voltak. Ezért is mentem oda hozzájuk ugrálni. Mondjuk, ha nem ismertem volna őket, valószínűleg akkor is oda megyek” – nevetett a hegedűslány. A zenekart többször tapsolta vissza a közönség, és ők eleget is tettek a kérésnek, visszajöttek, és játszottak még.

Képek itt!

forrás: http://nhir.hu/szorakozas/9607

Ugrálós, punkos ír népzene


Krezinger Szonja - 2009-05-12 21:25

Péter János, a Firkin együttes alapítója a banda első, Firkinful of Beer című lemezéről beszél, amelyen 17 búfelejtő ír kocsmadal hallható.

Hogyan találtak egymásra a Firkin tagjai?
– Én már 15 éve játszom kelta zenét, sokáig a M.É.Z.-
ben és a Shannon.hu-ban fuvoláztam, és felmerült bennem az igény, hogy egy pörgős, vad, szilaj zenét játszó bandát alapítsak. A dobosunkat már korábban ismertem, a két énekessel egy éve találkoztam. Nem tudtam közülük választani, így mindketten jöttek, ami utólag nagyon jó döntésnek tűnik: két különböző karakter és hang, amit hoztak. A hegedűst és a gitárost közösségi portálon, barátokon keresztül leltük meg, a basszusgitáros
pedig kezdetben beugró volt, aztán maradt.

Mely együtteshez hasonlítaná zenéjüket?
– A Flogging Mollyhoz vagy a Dropkick Murphyshez: kettejük
stílusa közt van a miénk. Flogging Molly-dalokkal kezdtük az együttest, így rázódtunk össze, de már két hét után jöttek az ötletek saját számokra. Végül két hónap alatt összeállt a másfél órás koncertrepertoár. A saját dalaink ír népzenei feldolgozások, de punkossá, ugrálóssá alakítva.

Hogyan lett mindebből lemez?
– Őszi fellépéseinken már nagy sikerünk volt, sokan szerettek volna otthon is hallgatni minket. Ekkor elkészítettünk egy demólemezt, ami azonban nem volt elég. A közönség több számot követelt. És íme, végre itt a nagylemez, 17 búfelejtő ír kocsmadallal!

Varró Dani új meséjét rendezte meg Mácsai Pál

DÖMÖTÖR ÁGI
2009. 05. 12., 18:03
Új mesét írt Varró Dániel, akiről Túl a Maszat-hegyen című verses regénye óta tudjuk, hogy nagyobb lélegzetű művekben is könnyedén labdázik a nagyszerűen kitalált rímekkel, jópofa intertextusokkal és vicces utalásokkal, és emellett imádja a gyerekeket és a meséket. Ezúttal nem egyedül dolgozott, Szabó Borbálával közösen írták verses drámájukat, amely azt az évszázados dilemmát dolgozza fel a mese nyelvén, hogy vajon a líra vagy a próza előbbre való-e az irodalomban. A darabban két ellenséges ország, Epikum és Líria régóta tartó viszályukat egy dinasztikus házassággal óhajtják megoldani, Líra herceg és Epika királykisasszony bimbózó szerelmét azonban félreértések és egyéb kalamajkák akadályozzák. Szabó Borbála és Varró Dániel darabja - a Maszat-hegy-hez hasonlóan - többrétegű mű: számtalan olyan vicc és kiszólás van benne, amelyet csak a felnőttek értékelhetnek, de az alaphelyzetet és karaktereket a legkisebbek is érteni fogják. A Líra és Epika című darabot két társulat is feldolgozta ebben az évadban: a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a fiatal, fővárosi KOMA társulattal együtt, Göttinger Pál rendezésében vitte színre a történetet, az áprilisi bemutató óta tréfás és színes előadásukat rengeteg kritika dicsérte, reméljük, a nyár folyamán eljutnak vele az ország más tájékaira is.
A másik előadás, teljesen más, már csak azért is, mert itt Mácsai Pál dirigálása alatt furcsa, csupasz fabábok jelenítik meg a birodalmi szereplőket. Az Örkény Színház igazgatója bábszínházba tett kiruccanása alkalmával nem volt rest, és egy csomó furcsának tűnő ötletet valósított meg, például a két országot két, kör alakú, egymás mellett álló asztal jelképezi, ezen topognak a bábok. A színészeket viszont nem védi paraván, a gyerekek így a bábszínészek munkájába is belepillanthatnak. A bábokat az ismert díszlettervező, Bagossy Levente (Ledarálnakeltűntem, Top Dogs, Asztalizene, Finito, Mahagonny) tervezte és készítette. A sok izgalmas ötlet ezt az előadást is érdekessé teheti, azonban félő, a bábok a gyerekek számára egy fokkal távolibbá tehetik az amúgy sem egyszerű történetet az élőszereplős darabhoz képest, erre számítva a Budapest Bábszínház is inkább hatéves kor fölött ajánlja az előadást. A Líra és Epika bábszínházi változatának május 13-án lesz a premierje a Budapest Bábszínházban. Lejjebb összeszedtük még a további előadások időpontjait.
_______________________________________________
A Budapest Bábszínház előadásai:
május 13. szerda 18.00
május 15. péntek 10.00
május 16. szombat 14.30
május 21. csütörtök 15.00
május 26. kedd 15.00
május 27. szerda 15.00
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásai:
május 18. hétfő 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 19. kedd 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 20. szerda 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 26. kedd 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 27. szerda 10.00 és 14.00, Nyíregyháza
május 28. csütörtök 10.30 és 14.00, Nyíregyháza
június 2. kedd 10.30, Nyíregyháza

Líra és Epika próbafotók

Janisch Attila, a szürke eminenciás

Tavaly Janisch Attila filmrendezőt kérték fel a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT) 2009-es versenyprogramjának válogatására. Az általa összeállított szemle végleges listája április elején került a nyilvánosság elé, tizennyolc előadással. Bár ő maga „szürke eminenciás”-ként határozza meg saját szerepét, és elemzései nyomtatásban is olvashatók majd a Színház c. szakfolyóiratban, fontos lehet azon lenyomatok különböző formában való rögzítése, amelyeket ez az intenzív színházi év hátrahagyott benne, hiszen egy sajátos szemszögből lát(tat)ja a jelen magyar színházi valóságát. Így sajátos válogatóként merítünk a vele készített beszélgetésből, mintegy címmel ellátott „kamaraelőadásokként” emelve még friss reflexióit a KultúrPart „színpadára”.

Színházi mester és filmes professzor
Bár gyerekkoromtól kezdve a film iránt érdeklődtem, a színház mégis meghatározó élményt jelentett. A gimnázium után valaki bemutatott Ruszt Józsefnek, aki a kecskeméti színház akkori főrendezője volt. Nagyon fontos találkozás volt ez: Ruszt másfél éven át tanított értőn zenét hallgatni, szöveget elemezni, színésszel dolgozni. Minden próbájára bejárhattam, később a Várszínház egyik nyitó előadásában (Albee, Homokláda) én voltam az asszisztense. A mai napig azt mondom: ő volt az én mesterem – és Fábri Zoltán, aki huszonnégy évesen felvett a Filmművészetire, a professzorom.
A Filmművészeti előtt még Pilisborosjenőn töltöttem háromnegyed évet az akkori Orfeo együttessel, Malgot István remek csapatával, akik a mai mozgásszínházi nyelvet is használó izgalmas produkciókat készítettek. Szintén a színháznak köszönhetem, hogy Kecskeméten találkoztam Forgách Andrással. Máig tartó barátságot és alkotói szövetséget kötöttünk: minden filmem forgatókönyvének ő az írója. Sőt, a feleségemmel is a színházban ismerkedtünk meg, mindketten Szigeti Karcsi Liliom című előadásának asszisztensei és ügyelői voltunk. Annak idején terveztem színházat is rendezni, Kafka Per című regényéből, valamint Genet Cselédek-jét is meg akartam csinálni, előbbihez díszletet is terveztem. Végül egyikből sem lett semmi. Miután felvettek a Főiskolára, elsodródtam a színház mellől, de ezek meghatározó élmények voltak, különösen egy vidékről felkerült fiatalember számára, amilyen én voltam: friss levegő. Akkor még nem is tudtam, hogy milyen jelentőségük van.

’tabula rasa’-k
Később az átlagosnál rosszabb színházba járó lettem, évi tíznél nem nagyon néztem több előadást. Ezek ugyan jól kiválasztott előadások voltak, és mindig hatottak rám, de színházi szempontból „outsidernek” tartottam magam. Ezért is gondolkodtam majdnem egy hónapig, hogy elmerjem-e vállalni a POSzT válogatói felkérést. Végül elvállaltam, hiszen csak egy adott pillanatot, egy 365 napnyi hosszú pillanatot kellett áttekintenem, és az évadban látott előadásokat megítélnem, ehhez pedig nem kel ismerni a magyar színház tendenciáit.
Válogatóként, ami számomra nagyon hülye egy kifejezés – valamiféle finnyásságra utal – az volt a koncepcióm, hogy ne egy egyízű „menüt” állítsak össze a nézőnek, hanem egy színes, zamatos svédasztalt az évad általam érzékelt színházi törekvéseiből. Ezen belül nem volt prekoncepcióm: minél neutrálisabban, az elém kerülő előadásra koncentrálva, teljesen nyitottan igyekeztem beülni este hétkor a színházba. Örültem is, hogy nem voltak előképek, emlékek bennem más előadásokról. Nem jó, ha az ember nem szűz szemmel néz valamit, a ’tabula rasa’ szituáció ebben az esetben sokkal fontosabb. Minden filmes kuratóriumi tagságomról lemondtam, ha azon vettem észre magam, hogy elkezdem a korábbi évek teljesítményéhez mérni, hasonlítgatni a dolgokat. Évek óta folyik a vita arról, hogy szakkritikus vagy hozzám hasonló „outsider” válogasson-e a POSzTra. Az alkotók talán jobban szeretik, ha a válogató egyszerű nézőként ül be az előadásra, és nem hozza magával az ítész előképzettségét, terheit, és én is örültem annak, hogy a zalaegerszegi Hamlet előtt régen láttam már Hamletet, vagy hogy szabadkai A Gézagyerek nekem új szöveg, új élmény volt.
Nyitott nézőként, sok szeretettel mentem el mindenhová; türelmes voltam még a rossz előadásokkal is. A nagyon félresikerült produkciók kevésbé bosszantottak, mint azok, amelyeknél csak egy kevéssel több odafigyelés, gondosság kellett volna, hogy a kész alkotás tényleg jó legyen. Filmesként az is bosszantott, ahogyan a ma „trendi”-nek számító videótechnika megjelent az egyes előadások szövetében. Használatával formanyelvileg kívánták naprakésszé tenni az előadásokat, de a dilettánsság miatt többnyire nem volt funkciója a projekciók, ipari kamerák használatának: „Mamindenkihasználja-háténishasználom”-illusztráció, ötlettelen lett az eredmény. Talán kivétel volt ez alól két értékes, de a keretek szűkössége miatt sajnos mégsem beválogatott előadás, a szombathelyi Szerelmes Balázs és a vígszínházi stúdiós Dark Play.
Mindent összevetve nehéz év van mögöttem. Gyakorlatilag semmi másra nem jutott időm, de nem bántam meg. Alapvetően minden olyan lesz, ahogyan az ember viszonyul hozzá, és én igyekeztem végig nyitott maradni. Az egész nagyon feltöltött, sok remek embert ismertem meg, filmrendezőként pedig szakmailag különösen nagy élmény volt végignézni az egész magyar színészpalettát – egy színészt több szerepben is –, megismerni a társulatokat.

Ne csak a „csak”
A POSzT válogatót gyakorlatilag nem köti semmi. Hogy az elmúlt években milyen volt a kínálat, végül nem érdekes. Szakíróként persze fontosak az összefüggések, a válogató azonban az egyes előadásokat ítéli meg. Hogy valaki a fősodort akarja-e kiemelni az összeállításában, vagy a peremvidéket, a függetleneket, a kísérletezőket, az az adott ember szándékait, érdeklődését, ízlését tükrözi. A filmben is folyik egyfajta harc a szerzői film és a műfaji film között, mintha csak a nézőszám lenne az egyedüli értékmérő. Tapasztalataim szerint például a szerzői filmnek most, ebben a kultúriszonyos időben és közegben rosszul áll a szénája. Véleményem szerint azonban egy kultúrának a teljes spektrumban kell jól működnie, szórakoztatnia és egyben művészi értéket teremtenie. Ha ez nem így van, akkor az egy olyan fához hasonlatos, amelynek az egyik fele virágzik, a másik pedig korhad. A dolgok egymástól való mesterséges elválasztása, elszigetelése mindig rosszat szül, hiszen az élet csak az együttélésben, az egymásra való kölcsönhatásban tud fejlődni, kibontakozni.

Statisztika
Összesen százkilencvennyolc előadást láttam, ebből százötvenet színházban ülve, a versenyprogramhoz néztem meg, huszonegyet korábbi előadásokból választottam ki, hogy tájékozódjam, így Mohácsi János néhány további előadását, miután a Képzelt beteg és az Istenítélet kapcsán beleszerettem a stílusába. Az utolsó hetekben pedig még huszonhét előadást (elsősorban határon túliakat) néztem DVD-ről, projektorral kivetítve, a szüneteket betartva, mintha színházban lennék. Bár nem szerencsés színházat felvételről nézni, de egy bizonyos tapasztalattal már rekonstruálható az élő előadás hangulata.
Az előadás másnapján, délelőtt írtam meg az emlékeztető jegyzetemet, ami olykor öt oldal hosszúságú is lett. Csak így tudtam letenni az előző napi élményt, és megnyitni magam a következő előtt. Jóllakottan nagyon nehéz élvezni bármilyen ételt, legyen az bármilyen ízletes. Pedig nekem minden nap újra éhséget kellett éreznem.
Összesen 780.000 karakternyi anyag gyűlt össze, ami szinte feldolgozhatatlan mennyiség. Mindvégig tartottam attól, hogy az évad eleji élmények elhalványodhatnak, így az emlékeztetők írását nagyon komolyan vettem. Egyfajta szabványos kritikai formát választottam, hogy a lehető legkevesebb mellébeszélés, az előadástól független személyes élmény kerüljön az értékelésbe. Csak az volt a fontos, amit a színpadon láttam, és mellékes az, hogy éppen milyen volt a színház atmoszférája, mennyi ideig zörgött a cukorkabontogató néző mellettem, vagy milyen volt az aznapi hangulatom.
Emlékeztetőimben nagy hangsúlyt kapott az értelmezés, mert nekem nagyon fontos, hogy mit gondol a rendező arról a világról, amelyben élünk, milyen nyelvezetbe, formába önti a véleményét, mennyire kreatív a rendezői koncepció. Nagyon fontos volt az előadások megítélése szempontjából a színészi alakítások egyéni erőssége, a szerepek kidolgozottsága. Végül nagyon fontos az is, hogy milyen összjátékot valósít meg, hogyan működik a társulat egésze az előadás során. Ez a három kritérium jelentette az én válogatói szempontjaimat, ezen kívül nem volt semmi más magammal kötött előzetes megállapodásom.

Drog, ami nem öl
Számomra a színész nem egy „nehezen bevilágítható, fényvisszaverő felület”, ahogy ez egy filmes anekdotában szerepel, hanem az az arc, test, hang, amin keresztül rendezőként kifejezhetem a gondolataimat, érzéseimet. Így számomra a debreceni Oblom-off például Trill Zsolt nagyszerű alakítása miatt lett fontos: az ő játékán keresztül tudott megszólítani a rendező – a többi színházi „mütyür”, amelyekkel nem is mindig értettem egyet, nem volt érdekes, a háttérbe szorultak.
Nemcsak a nagy formák ragadtak meg, hanem egy árnyaltan elmondott mondat, egy látszólag jelentéktelen, de pontosan ábrázolt emberi sors katartikus hatása is. Ilyennek láttam pédául a Hű, de messze van Petuski! című előadást a Stúdió K.-ban, ami a világ nagy burkán ejtett pici kis karcként is tud nagyon érvényeset mondani. Hozzá hasonlóan számos előadás keverte remekül a humort az intellektuális mélységgel. Azt gondolom, hogy a programból szemezgetve a néző is sokszor részesül majd abban az élményben, hogy végigneveti a produkciót, és csak otthon kezdi el foglalkoztatni, hogy milyen komplex és bonyolult világban merítkezett meg.
Ebben a válogatói „posztban” az a legrosszabb, hogy a POSzT-válogató nem nagyon beszélhet senkivel az élményeiről, kiváltképp nem az alkotókkal, nehogy a dicséret hamis és korai reményeket ébresszen bárkiben a döntés végeredményét illetően. Személy szerint mégis képtelen voltam megállni, hogy másnap ne hívjam fel azt a rendezőt, színészt, aki igazi élménnyel ajándékozott meg. Ez a köszönet részemről hozzá tartozott az átélt katarzishoz.
Ettől függetlenül a mindenkori válogató többnyire egyedül van az élményeivel, minthogy csak nagyon lassan alakul ki előtte az egy évadot tükröző színházi látkép. Így minden befelé jön, és semmi, vagy csak nagyon kevés mehet kifelé, és ez nagyon nehéz. Nekem ebben állandó kísérőmön, a feleségemen kívül – aki színházkedvelőként minden előadásra örömmel jött velem – csak az emlékeztetők megírása segített.
A színházban gyakran sokkal intenzívebb katarzisban van részem, mint filmet nézve, és a nagyon erős hatások befogadása számomra sokszor problémát jelent. Amikor tizennyolc évesen először láttam Huszárik Zoltán zseniális Elégia című rövidfilmjét, annyira felkavart, hogy nem tudtam egyszerre végignézni. Pedig csak húsz perc az egész. Persze az erőteljes katarzis miatt nem hagytam félbe színházi előadást, de nem is néztem meg kettőt egy nap. Ha ilyen véletlenül mégis előfordult, akkor a másodikat igyekeztem megnézni egy másik időpontban is.
Egy évben százkilencvennyolc előadás végül komoly katarzis-függőséghez vezet. Tízről százkilencvennyolcra váltani olyan mérvű dózis növekmény, amely egy igazi drog esetében biztos halál. Szerencsére a színház olyan drog, ami nem öl.

a POSzT posztja
A POSzT-válogatót valóban a saját ízlése köti, úgy gondolom azonban, hogy csak szürke eminenciásként lehet hiteles nyitottsággal végignézni egy évad egész magyar színházi kínálatát. A válogató ízléséről vitatkozni a beválasztott produkciók lebecsülésével egyenlő, hiszen bármilyen ismérvek alapján lesznek is kiválasztva az előadások, csakis azok lehetnek a fontosak, hiszen mindenképpen az adott év magyar színházának részét képezve tükrözik az adott évad létező tendenciáit, függetlenül attól, hogy a legjobbakat vagy a kevésbé erős előadásokat sikerült-e egybegyűjteni.
A POSZT rendszerében szerintem az igazán elfogadható egy hármas válogatói szisztéma lenne, ahol külön ember válogatna a budapesti, a határon túli és a vidéki előadások közül, ami persze más problémákat vetne fel az arányossággal kapcsolatban. Viszont sokkal alaposabb áttekintést tenne lehetővé, ugyanakkor megmaradna az egyszemélyi döntés lehetősége. Nekem például folyamatos belső konfliktust okozott, hogy nem tudtam mindenütt mindent megnézni. Ez, tekintve az évi négy-ötszáz premiert, egyedül lehetetlen vállalkozás.
A rendszer hátránya még az is, hogy az új előadások megtekintése többnyire a premier időpontjához van kötve, pedig a színház nem olyan, mint a film, ami bármikor megtekinthető és mindig ugyanaz. Egy előadás idővel érik, változik: premieren sokszor még nem a legerősebb formáját mutatja, később pedig már nehéz mindent újra ellenőrizni. Sajnos azonban a premier az egyetlen egzakt pont, amellyel tervezni lehet, hogy a lehető legkevesebb fontos bemutató maradjon ki, ami súlyos ellentmondás.
Azt is nagyon fájlaltam, hogy azt a harminc-negyven előadást sem tudtam újra megnézni, amelyek a pontozásom alapján rajta voltak a rám leginkább ható előadások listáján. Érdekes lenne tudni, milyen döntéseket hozok, ha ezt a szűkített kört megnézhetem még egyszer. Ennek hiányában maradt a döntés keserve; az ember kínlódva próbált helyesnek vélhető értékrendet teremteni a sok egyformán jó előadás között, amelyeknek persze legalább ugyanennyi egyforma hibája is lehet.
Sajnos semmi sem segíti a vidéki színházakat, hogy ugyanolyan súllyal benne lehessenek a színházi vérkeringésben, mint a budapestiek, holott ez nem minőségbeli, csak helyrajzi adottság. Nézőként, kritikusként nagyon nehéz és költséges Budapestről vidékre menni egy-egy előadás kedvéért egy olyan országban, ahol este hét óra után már nincs sem vonat, sem busz visszafelé, így nem véletlen, hogy a kritika aránytalanul kevesebbet és nagyobb késéssel foglalkozik az ott készülő előadásokkal. Ez kiküszöbölhető, ha a vidéki színházak tömbösítve mutatnak meg négy-öt előadást a szakmai közönségnek. Így láttam a remek Kasimir és Karoline-t Nyíregyházán, ahol rendszeresen szerveznek ilyen jellegű bemutató-körutakat.

Fájdalmas kihagyások
Egy szakmabéli azt mondta nekem, hogy a végleges program minőségének két fő ismérve van. Az első: benne vannak-e az évad fontos előadásai? A második: van-e benne olyan előadás, amely egy bizonyos szakmai színvonalat nem ér el? Ha az első kérdésre igen a válasz, a másodikra pedig nem, akkor az egy megfelelő merítés, és maga a válogatás módja, a válogató személye több szót nem is érdemel.
Nekem többek között azonban fájó hiány Bozsik Yvette Lány, kertben című előadása, vagy Ács János Ibusárja Miskolcról, Ladányi Andrea és Borlai Gergő fantasztikus BL-je, a Rítus a Radnóti Színházból, Lukáts Andor pontos, kiváló rendezésében, vagy A hülyéje Mácsai Pál elegáns megfogalmazásában. Ugyanígy említhetném az egyébként nagyon erős évadot maga mögött tudó Bárka néhány előadását is, élükön a Tengeren-nel és a Sade márki pennájá-val, mindkettőt két nagyon fiatal rendező, Göttinger Pál és Szabó Máté jegyzi. A szintén fiatalokból álló, lendületes HoppArt Hermann csatája, de a Kárpáti Péter-féle Szörprájzparti szobaszínházuk is ebbe a sorba tartozik.
Az egyik legfájóbb hiány a Mundruczó Kornél rendezésében két éve bemutatott, idén a Nemzetiben félig új szereposztással felújított Jég című előadás, ami nem minősül idei produkciónak, és így a merev szabályok miatt nem hívhattam meg, pedig sok szempontból nagyon fontos és jelentős mű. El kellett fogadnom azt is, hogy nem hívhatok opera előadást, pedig Pécsett lenne a helye Kovalik Balázs nagyszerű Elektrájának, de még folytathatnám a sort egészen Vidnyánszky Attila látomásos Halotti Pompa című előadásán át egészen Gothár Mizantrópjáig, amelybe túltelítettsége ellenére is izgalmas anyag sűrűsödött. A válogatás természetéből adódóan még a felsorolás szintjén sincs objektív vagy jó választás, mindig kimarad valami, aminek a kihagyása fájdalmas.

Virágporok
Az évnyi színházban eltöltött idő alatt csak kevéssé foglalkoztatott a magyar színház válsága, már amennyiben van ilyen. Azt sem az én dolgom megítélni, hogy mennyire kiegyenlített a színvonal, illetve hogy melyek a meghatározó tendenciák. Ezekről csak felszínesen tudok nyilatkozni. A valóban érvényes megállapításokhoz legalább három évadot kellene végigcsinálni, körülbelül ilyen intenzitással. Így ez az egész számomra inkább csak az évadot meghatározó villanókép, és az utóbbi tíz évem egyik legnagyobb, legtartalmasabb élménye.
Mindazonáltal látni kell, hogy a kőszínházak mellett, amelyeket a szakmai szervezetek igyekeznek a válogató orientációjában is meghatározóvá tenni, egyre fontosabbak az úgynevezett periférián létező, független, alkalmi, struktúrán kívüli társulások. Én is igyekeztem kibogarászni, megnézni a legtöbb ilyen jellegű alternatív kezdeményezést, amelyek nagy szellemi szabadsággal keresik a színházi nyelv új és újabb kifejezési formáit. Ha ezeket a kezdeményezéseket a szakma nem „adoptálja” a sűrűbb vérkeringésbe, csak saját magának árt. A jövő ugyanis mindig a másképp gondolkodóknál, az újítóknál kezdődik. Az újító, friss szellemiségű Krétakör szétszóródása például továbbra is termékenyítőleg hat az új utakat kereső fiatal alkotókra, a Krétakör kiváló színészei megjelennek ebben vagy abban a független társulatban. Ezek közül a törekvések közül én végül Tasnádi átiratát, a Fédra fitness-t hívtam Pécsre a KoMa Társulattal, de bizonyos értelemben ide tartozik Bodó Viktor és a Szputnyik Hajózási Társaság Bérháztörténetek című előadása vagy a Maladype Színház általam még a Bárkában látott és ott létrehozott Leonce és Lénája, Horváth Csaba Forte Társulatától a Kalevalája, de bizonyos értelemben a Hű, de messze van Petuski! is a Stúdió K-ból.

Marakodók sora

Némelyik színházban kifejezetten pártpolitikai irányultságú a műsor. Azt gondolom, hogy ennek a megközelítéseknek nincs helye művészetben, ebben az erózióban magára valamit adó művész nem vesz részt.
Félreértés ne essék: nem az olyan színház politikumáról beszélek, mint amilyet például Mohácsi csinál, aki egyike volt a rám legnagyobb hatással lévő rendezőknek, nem véletlenül hívtam meg két produkcióját is. Az ő rendezései tágas értelmezési lehetőségeket kínálnak, mert egy sokkal általánosabb értelemben érvényes emberi politikumról beszélnek. A rossz értelemben vett aktualizálás, bármilyen politikai oldalról érkezzék is, csak meghamisított állításokat közöl; lerombolja a már meglévő formanyelvet, de nem ad helyette semmit. Teszi mindezt egy olyan politikai közeg egyik vagy másik oldalához dörgölőzve, amely a rendszerváltás óta egyre nyilvánvalóbbá váló kisszerűsége miatt teljes egészében elvesztette tekintélyét.
Sajnos láttam olyan előadásokat, amelyek lesüllyedtek idáig. Szerencsére ez még meglehetősen egyedi jelenség, de nagyon rossz megtapasztalni azt, hogy szakmai csoportosulások pillanatnyi pártpolitikai érdekek mentén szerveződnek. A művészeten belül ebben az értelemben nincsenek és nem is lehetnek „oldalak”. Negatív példaként legszívesebben meghívtam volna ezeket az előadásokat is, de senki sem értene egy ilyen döntést, hiszen a POSzT-on a minőség preferenciája a hallgatólagosan javallott irány. Ennek következtében kevéssé alkalmas arra, hogy a magyar színházi élet lenyomatát adja. Egy évad valódi keresztmetszete nem jelenhet meg a programjában, hiszen akkor a tévedéseket és tévutakat is meg kellene mutatnia. Hozzátéve, hogy ez utóbbi inkább egy szűkebb szakmai találkozó tárgya lehet, és talán érthető, hogy a közönséget jobban érdekli, ami egy adott évadban igazán sikerültnek tűnik.
Mindenesetre óvnám a színházi szakmát attól, hogy jobb és bal oldalakra hasítsa szét önmagát, hiszen érzékelhetőek az erre utaló jelek. Néhány éve a filmes szakmában is történt kísérlet arra, hogy a politika megossza az egységet, de sikerült összefogni, szembe menni a gyanúsan átlátszó politikai szándékokkal. Ennek fundamentuma az volt, hogy sem az egyik, sem a másik politikai oldal irányába nem mozdultunk, hanem a szellem, a művészet politikától való függetlenségét tartottuk szem előtt.
A színházi szakmának persze minden szempontból sokkal nehezebb, hiszen a színházak önálló sejtekként működnek, különböző városokban, épületekben; a szakma egysége virtuális, kevesebb az átjárással, mozgással, mint a filmeseknél. Mi kevésbé vagyunk ilyen elszigetelt, elszigetelődő közösségek tagjai, ahol kicsit mindenki jobban magára hagyatva létezik a maga emberi, művészi sorsában.

Világunk nagy színpada

Mindenki előre mondta, hogy a POSzT nagyszínpadi programjának feltöltése okozza majd a legnagyobb problémát. Ezt hittem is, meg nem is. Aztán nagyon meglepett, hogy mennyivel nehezebb színvonalas minőséget, eredeti hangot, jó és érvényes alakítást találni a nagyszínpadi produkciók között. Persze aki már próbálta, tudja: ezer nézőt érvényesen megszólítani sokkal nehezebb, mint egy szobányi térben eltalálni a megfelelő hangnemet, illetve mindkettő teljesen más alkotói tehetséget igényel rendezőtől, színésztől egyaránt.
Éppen ezért választottam be az Augusztus Oklahomában-t a Vígszínházból: itt egy nagy méretekben, nagy léptékben is érvényes hitelesség jelent meg a rendező és a színészek munkájában, és ezért nem érdekelt, hogy mindezt egy mai kommersz Broadway-darabban érvényesül-e, ahogyan a kritika fanyalog a darab kapcsán. Botho Strauß száraz, szikár darabja, A Park erős esztétikumával, keserű humorával, remek színészi alakításaival fogott meg a Nemzeti nagyszínpadán. Alfölditől igazgatóként is figyelemre méltó gesztusnak látom, ahogy a Nemzeti Színházból sokszínű kortárs színházat formál, amelynek programjában szerepel a János Vitéz is, csak „leporolva”, új felfogásban. Az Örkény Színház előadásainak mindegyikében megragadott az elegancia telítettsége, de a Jógyerekek képeskönyve különösen hatott rám szürreális látásmódjával, ahogyan, ugyancsak Aschertől, de már a Katonában bemutatott Barbárok kimunkáltsága, vagy az egri A velencei kalmár jeges csillogású, mégis érzéki, nagyon érvényes, kortárs Zsótér-értelmezése is megmaradt bennem.

Világunk helyzetgyakorlatai

Véleményem szerint a „nem kommersz” kortárs darabokkal is számos probléma akad. Sokszor olcsónak és üresnek, egyszóval „technikásnak” éreztem őket, ráadásul igazi szereplehetőséget sem kínálnak – vagy nem tudták hiteles erővel színpadra állítani őket. Itt elsősorban egyes külföldi sikerdarabokra és sikerszerzőkre gondolok, a kortárs magyar szerzők nagyon erős művekkel jelentkeztek – ez megítélésem szerint elvitathatatlanul a mai magyar színházi élet ereje.
Nagyon sok általam kedvelt, és a programba meg is hívott előadásról hallottam olyan vélekedést, hogy ezek csak helyzetgyakorlatok. E véleményekbe rejtett lekicsinyléssel nem tudok egyetérteni. A fragmentumokból építkező, vagy azokból álló előadások a határozott dramaturgiai elvek és konstrukciók mentén fejlődő lineáris elbeszélésekhez képest sokkal pontosabb tükrét adják annak a világnak, amelyben élünk. A világ már nem folytonos, talán sohasem volt az. „A világ sem nem jelentésbeli, sem nem abszurd. Egyszerűen van.” – írta Alain Robbe-Grillet, a francia újregény egyik legfőbb teoretikusa, filmrendező, valamikor a hatvanas évek elején. Alig hiszem, hogy tévedett volna.
Viszont e téren sem tartom magam bigottnak: nem szeretem, ha a fentihez hasonló, felszínes vélekedés megpróbálja bármelyik ábrázolásmódot a másik javára eljelentékteleníteni. Én ugyanúgy hagyom megérinteni magam a lineárisan építkező és a fragmentumokból álló előadásoktól is.

Időbe vetődés

Az előbb említettekhez hasonlóan fontosnak láttam minden olyan törekvést, amely a színházi nyelv fejlesztését célozza meg, nem feltétlen az új formák kidolgozásával, hanem a már meglévők keresztezésével. Erre a törekvésre láttam erős példákat Horváth Csaba munkáiban és Balázs Zoltán Leonce és Léna rendezésében. Horváth Csaba a harmadik olyan rendező Mohácsi János és Ascher Tamás mellett, akinek két munkáját is meghívtam a versenyprogramba, miután a két előadás a fent említett formanyelvi törekvések két különböző aspektusát mutatja. A Kalevala Szálinger Balázs posztmodern és deheroizált átiratként a mozgásszínházi formához párhuzamosan kapcsolódó prózai anyag, a két forma egymás kiegészítő kapcsolatára épül. Ezt a Maladype Leonce és Lena-jával együtt meglehetősen pozitív visszhangban részesítve, klasszikus mozgásszínházi produkcióként könyveli el a szakma – holott lényegében egyik sem az. A József Attila Színházban bemutatott Éjjeli menedékhelyet azonban meglehetős értetlenség övezi, hiszen Horváth itt a mindenki által jól ismert klasszikust saját mozgásszínházi formanyelvének eszköztárával keresztezi, Gorkij művének prozódiáját szinte érintetlenül hagyva. Ezáltal éppen ez az előadás tesz kísérletet arra, hogy a két formanyelv párhuzamosságának megszüntetésével, azok keverésével egy harmadik, komplex formanyelvi közeget alakítson ki. Ez pedig már akkor is izgalmas és vitára alkalmas kezdeményezés, ha maga az előadás történetesen kevésbé sikerül; de rám felkavaró hatással volt. Nagyon megérintett az, amit mondott, és az, ahogyan tette ezt: fontos állításnak éreztem erről az „itt-és-most” Magyarországról.
Ha találkozunk egy művel, tudnunk kell, honnan nézzünk rá, mert akkor nyílik meg. Ezért a művész épp a „Senkiföldjén” tud a legtöbbet tenni azért, hogy két valami összeérjen, hogy élővé váljon egy organizmus. Talán nagyobb toleranciával kellene fogadnunk a bátor kísérletezéseket, hiszen a rögtön megfogalmazott, instant ítéletek gyorsan a semmibe vesznek. A műalkotás viszont – a közvetlen hatáson túl – az idő végtelenjébe vetődik, ott dől el a sorsa. Az értékek természetes kiválasztódására pedig – paradox módon – alig van befolyásunk.

FIRKIN TÖRÖKBÁLINTON.

Kilencedikén, szombaton
Törökbálinton
lesz Firkin, az együttes alkalmi rohamcsapata 
(Göttinger Pál, Sárhidai Zsuzsi, Péter János, Marczis Attila, Juhász Robi, Szendőfi Balázs) 
lép fel a Munkácsy Mihály Művelődési Ház udvarán.
Lesz Guinness sör, táncosok és
táncház feat. Tücsök, Zimborán Gábor és Mészáros Gergő.

Belépő mindösszesen 800.-
Jöjjetek!


FIRKIN - MMMH
2045 Törökbálint Munkácsy M. u. 83.

2009. május 09. 
19h

Firkin nagyobb térképen. 

SZÓVIRÁGZÁS

Szabó Borbála – Varró Dániel: Líra és Epika / Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, KoMa Társulat
2009.05.06.
Nyíregyházán nem aprózzák el: néhány csokor helyett egész kazalnyi szóvirágot ömlesztenek a nézőtérre a gyerekeknek szánt, de inkább felnőttek számára élvezetes előadásban, a Líra és Epikában. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ellenállunk a kísértésnek, és nem fogunk hosszan elmélkedni arról, hogy a tapasztalt (és ettől legtöbbször udvarias, azaz fásult) színházba járókkal szemben mennyire más a gyerekközönség, melynek tagjai egyelőre őszinték és romlatlanok. Ha valami nem tetszik nekik, akkor nagyon nem, és ezt kinyilvánítani sem félnek: beszélgetnek, ásítoznak, dobálóznak, csokipapírral zörögnek, szóval csupa olyan dolgot tesznek, amit nekünk már (sajnos?) nem lehet. Ha viszont kényes ízlésüket telibe találja, amit látnak, akkor aztán pedagógus legyen a talpán, aki képes megakadályozni a nézőtér sorait futótűzszerűen ellepő jókedvrohamokat.
A közkézen forgó tézisek most a Móricz Zsigmond Színház és a KoMa Társulat koprodukciójában készült ősbemutató kapcsán jutottak újra eszembe. Merthogy Göttinger Pál rendezése ugyan legjobb pillanataiban valóban leveszi a lábukról a gyermekbérletek tulajdonosait, ám nem egy olyan jelenet akad, amiben mintha éppen róluk feledkezne el. Az általam látott előadáson a közönség 99%-a az úgy-ahogy eltalált célközönségből állt, s bár az előttem ülő felnőtt kísérővel együtt remekül szórakoztam a sziporkázóan szellemes szövegen és a többnyire hasonlóan jó színvonalú rendezői ötleteken, ez kevés ahhoz, hogy teljes sikerről beszéljünk.
Kezdjük a végén: az előadás elhibázott zárlata minden más példánál ékesebben beszél. Az Epikum és Líria lakói közt évszázadok óta dúló konfliktus – erről lejjebb még szót ejtünk – szépen rendeződik a darab végére, csakhogy akkor színre lép a fárasztóan, sőt inkább gyilkosan unalmas poénjairól már kilométerekről felismerhető Kroki. Az Epikumból szalajtott udvari bolond egy korábban félbehagyott, végtelen viccet mesélne tovább, idővel méltatlankodva színpadra szólítva az ügyelőt is (a debreceni DESZKA Fesztiválon tartott felolvasáson még Tasnádi Csaba nyíregyházi színidirektort hívta Kroki). A jelenet kétségkívül vicces, ám a kijárat felé hangoskodva tolongó, az újrakezdéstől elbizonytalanodott kiskorúak nemigen értik és nem is értékelik a gesztust – a ’színház a színházban’ alighanem későbbi tananyag.
Amit viszont már ők is vesznek, az sem kevés. Szabó Borbála és Varró Dániel remek szövege mindjárt két szerethető világot teremt, melynek különös lakói két nyelven beszélnek. A Líria és az Epikum nevű királyságok közötti határok sokáig átjárhatatlannak tűnnek. A líriaiak ugyanis csapongó képzeletű, folyton rémes rímekben szavaló, bohém és kedélyes figurák, míg az epikumiak legalább olyan komolyak, mint egy vakbélgyulladás: nyakatekert, a jogi és a hivatali terminológiából összeeszkábált bikkfanyelven tartják álmosító szónoklataikat a semmiről. Az évszázados ellenségeskedést dinasztikus házasságkötéssel kívánják megszüntetni az ötlettől eleve nem túl vidám örömszülők, de Líra herceg és Epika királykisasszony esküvője balul sül el a királyi ifjú átgondolatlan, ám felettébb szórakoztató lánykérési metódusa miatt. Az el sem temetett csatabárdok tehát újra előkerülnek, hogy aztán a másfél órás előadás végére megnyugtatóan rendeződjön a tarthatatlan helyzet.
Addig azonban sokan elhullanak a vég nélküli szócsatákban. Sebő Rózsa e.h. egyszerű, praktikus díszletet tervezett: a két királyság egylényegűségét, rokonságát is sugallja, hogy minden jelenet egyazon térben játszódik. A vagy fél tucat, egymásra helyezett hosszúkás hasáb szájával a közönség felé néz, ki- és bejáratukat a Keith Haring vonalfiguráit vagy akár a Menő Manó rajzfilmhősét idéző mintájú szalagfüggöny fedi, amely egy mozdulattal változtatható epikumi fekete-fehérről líriai színpompásra. Kovalcsik Anikó jelmezei szintén a kettősségre építenek: prózai tömörséggel fogalmazottak a nyársat nyelt epikumiak ruhái, míg a líriaiaknak csiricsáré, az össze nem illést vezérelvként követő göncök jutnak. Rubik Ernő Zoltán felvételről szóló, sokféle hatást magán viselő zenéje és Topolánszky Tamás beszédes mozgásanyaga jól szolgálja az előadást.
Ahogy a játszók is mindent megtesznek a sikerért. Pirikkiusz (Horváth Sebestyén Sándor) és Spondeusz (Polgár Péter) vígjátéki kettősének találkozása az álmosítóan deklamáló Próza márkival (Kroó Balázs) nagyszerű felütés. Licencia, a líriai udvarhölgy (Guary Szandra) cserfes, tűzről pattant menyecske, a humortalansága okán rettegett bolond, Kroki (Zrinyi Gál Vince) minden szempontból lassú, tudálékos, ám alapvetően jóindulatú clown. Líra herceg (Lőrincz Sándor) izgága, könnyen és gyorsan lelkesülő ifjonc. Választottja, Epika királykisasszony (Patocskai Katalin) erőtlen kísérleteket tesz, hogy kitörjön a szögletes szülői előírások ketrecéből. A lány sokáig nem is érti, vőlegénye miről csacsog, de szerencsére a szerelem a nyelvi akadályokat is legyőzi.
Varró Dániel jól mondható, irodalmi és kultúrhistóriai utalásokkal fűszerezett szövegének is köszönhetően a Líria lakóit megszemélyesítők egyébként behozhatatlan előnyben vannak – már ha a közönség prompt véleménynyilvánítását mérvadónak tekintjük. Nemcsak mókás szövegeik, hanem karakterük miatt is rokonszenvesebbek: Göttinger Pál érzi, hogy meg kell felelnie a nyelvi bravúráriákat még követni nem tudó gyerkőcöknek is, ezért gyakran hajlítja a fül helyett inkább a szemnek vicces burleszkbe a líriaiak jeleneteit. A módszert olyankor is alkalmazza, amikor már a túl sok prózai szóból is megárt a sok: a rendíthetetlen epikumiak mondhatják a magukét, ha közben lírai lelkű szomszédaik kifigurázzák és kinevet(tet)ik őket. Az viszont sajnálatos, hogy a szövegben elhangzó kérdésekre a nézőtérről érkező lelkes és hangos válaszokra nem reagál senki – a gyerekek kétségkívül jobban élveznék a műsort, ha egy csöppet nagyobb bizalommal lennének feléjük, vagyis közelebb engednék őket az előadáshoz.
Szerző: Jászay Tamás

Tommy blogja a Firkinről

Zeneélmény - 40,914 liternyi ok a tombolásra!
Ír zenei őrület, magyar módra, egy kis csángó beütéssel!
Hogy is van ez? – kérdezheti az olvasó. A címben található űrmérték megfelel egy FIRKINnek (ejtsd: förkin) , amely nem más, mint egy régi angolszász sörmérték. És hogy mi még? Egy fergeteges magyar zenekar, mely rövid idő alatt a honi ír zene kedvelők kedvence lett. Jó lesz figyelni rájuk, mert ügyesek! Nézzük tehát, hogy is néz ki a magukat az őrült ír zenekarnak tituláló Firkin zenekar.
A bandát Péter János fuvolás alapította 2008 nyarán. Stílusukat tekintve a jumpin’ irish music a meghatározás, vagy érthetőbb megfogalmazásban modern ír kocsmazenéről beszélhetünk. PJ-n (ahogy hívni szokták a zenekar alapítót) kívül még 6 kitűnő zenész alkotja a csapatot. Marthy Barna és Göttinger Pál az akusztikus gitárok mellet az énekért felelősek. Az ír zene elmaradhatatlan kelléke a hegedű, ezen a poszton egy igazán elbűvölő és extravagáns ifjú hölgyet tisztelhetünk Sárhidai Zsuzsi személyében. Marczis Attila többnyire a háttérben meghúzódó gitáros az elektromos gitár kíséretet biztosítja hibátlanul szolgálati Gibson Les Paul gitárján. A ritmus szekciót Szuna Péter basszusgitáros, és a sörrel működő skót szoknyás dobos Juhász Róbert alkotja.
A csapat célja hogy zenéjükkel ellazítson, kikapcsoljon, megpörgessen, energiával és jókedvvel töltsön fel minden járót és fekvőt. Ez többnyire sikerül is nekik, hihetetlen energia jellemzi a fellépéseiket. Zenei palettájukon ismert ír mulatós zenék (Whiskey in the Jar, Wild Rover) mellet egyre több- hasonló szellemben íródott- saját szerzemény is megtalálható. Saját szerzeményeikben a hagyományos ír zenei motívumokat ötvözik csángó népzenei jegyekkel, így igazán egyedi hangzás jellemző e számokra.
Túl vagyok a sokadik (na jó csak negyedik) Firkin koncertemen, és nem elég… ha tehetném mindennap mennék. Ez a zene tele van élettel. Ez a zene az élet. A napokban jelent meg az első stúdiólemezük, amit annak ellenére, hogy megrögzött torrentező vagyok szépen hagyományos Compact Disc formájában fogok megvásárolni. Mert megérdemlik.
Szegedre nem tudom mikor jönnek legközelebb, és ami még szomorúbb még ők sem. Januárban és Áprilisban már kétszer szétszedték a Garabonciást, várom a folytatást… Addig is azért még ellátogatok pár ír partiba, melyek közül az augusztus 8.-i Stadionkert béli Guinness buli már most pirossal van bekarikázva a naptáramban. Megéri! Gyertek! Sokan!
Bővebb infó a bandáról: www.firkin.hu

forrás: http://stkb.blog.hu/

Gyerekszínház: Poétikai lecke

Szabó Borbála – Varró Dániel: Líra és epika. Móricz Zsigmond Színház – KoMa Társulat, Nyíregyháza
Alapos poétikai kiképzésben részesülnek Nyíregyházán a kisiskolások és tanítóik, esetleg szüleik és nagyszüleik is. S ez nagyon helyes. Nem azért, mert bizonyára rájuk is fér, sőt valószínűleg nem is nagyon fog rajtuk, hanem mert a legelszántabb gyerekelőadás is csak akkor jó igazán, ha a felnőtteket is meg tudja szólítani, ha számukra sem csupán szülői-nevelői kötelesség egy-egy előadást végigülni.
Zappe László| NOL| 2009. május 1.|
Szabó Borbála és Varró Dániel ötletesen rétegzett mesét talált ki gyerekek és kísérőik számára. Líra és epika e szerint két szomszédos birodalom, melyek között ősi ellenségeskedés dúl. A hatalmas Epika a háborúság közgazdasági következményei miatt, a kis Líria meg a végső vereségtől féltében meg szeretné szüntetni az ellenségeskedést, mégpedig házasság révén. Ám a két ország és a kétféle mentalitás közötti eltérés a szerelemben is zavart okoz. Epika lakosai közt ugyanis nemcsak hogy a prózai, de a pontos, tárgyszerű, terjengős, tudományos beszédmód járja, míg a másik nép csakis a könnyed, játékos, derűs, nagyvonalú, komolytalan és főképp verses, rímbe szedett szövegelést bírja elviselni. Líra herceg körmönfontan költői, az ellentét fokozó erejére épített vallomását nem értheti meg Epika királykisasszony és rokonsága.
Különféle bonyodalmakon keresztül végül persze minden megoldódik, megvilágosodik a végső bölcsesség, hogy a kétféle világlátás csakis együtt üdvözítő, és egyáltalán, a békesség sokkal jobb a háborúságnál. Lényegében ugyanolyan a mese, mint az összes többi, csak éppen a szereplők érkeznek sajátos, távoli, elvont világból, a poétika tudományának köréből. A lírai oldalon a király Poézis, a királynő Szinesztézia, az apródok Spondeusz és Pirrikkiusz, a csavaros eszű udvarhölgyet pedig egyenes Licenciának hívják. Epikumban a dolog természetéből adódóan nem szárnyal ennyire a fantázia, a királyné Prozetta, a máki Próza, a királyt Eposznak, az udvari bolondot Krokinak nevezik. Ezeken éppúgy, mint Varró Dániel kifogyhatatlanul ötletes rímein és kínrímein mulathat a humán műveltségű felnőtt, a mesei fordulatok racionális-gazdasági indoklásai, a gazdasági válság emlegetése meg másokat is mosolyra fakaszthatnak, miközben az apróbbak főképp a játékot élvezik, a grimaszokat, az ugrálásokat, a bujkálásokat, amelyek egyaránt kísérik a szellemesen unalmas és a még szellemesebben csavaros szövegeket. A Nyíregyházán vendégeskedő KoMa (a kortárs magyar rövidítése) Társulat, kiegészítve néhány helybeli színésszel lendületesen szórakoztatja az ifjú publikumot. Göttinger Pál, aki főképp különös, alternatív performanszokkal tette ismertté magát, kifogástalan gyerekmulatságot rendezett. A két kotnyelesen bohóckodó apródot Polgár Péter és Horváth Sebestyén Sándor játssza, Líria komolytalan uralkodója Gyuris Tibor, kívül-belül csiricsáré felesége Lass Bea, a merész udvarhölgy Guary Szandra. Epikum bölcs, békét kereső feje Kameniczky László, belső értékeire és egészséges életmódjára hiú, hisztériára hajló asszonya Jelinek Erzsébet, Kroó Balázs a ténytisztelő márki, a megnyerően unalmas bölcsességű bohóc Zrínyi Gál Vince. Lőrincz Sándor a túl költői udvarló, Patocskai Katalin a prózai környezetében is érző lelkű királykisasszony. Sebő Rózsa labirintussá mintázott kockákból mindkét hadban álló fél számára egyaránt sok mindenre használható várat épített a színpadra, Kovalcsik Anikó egyszerű szabású, szürke ruhákba öltöztette Epikum lakóit és pompásan tarka viseletet kaptak Líria polgárai.
A nyíregyházi gyerekközönségen látni, hogy otthonosak a színházban, lelkesen részt vesznek a játékban. Ha egy kérdés hangzik el a színpadon, ők akkor is felelnek, he nem is őket szólították meg, a teendőin töprengő hőst akkor is lelkesen ellátják tanácsokkal, ha erre nem is kérte őket.
forrás: Népszabadság 

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed