Fehér Elefánt a Hetedik mennyországról

Süppedt klub-hangulat helyett frissen fehér falak, a szabadba táguló ablakok, kétszeresére bővült tér fogad a megújult MU Színházban. Az utcára, a kerti traktusra egyaránt kilátunk, a kortárs színházra nyitó kitekintés a KV Társulat felolvasószínházban is fényesen sikerült. Caryl Churchill Kék bögré-je, már a hasonló tavalyi produkcióban a Szívünk csücske lett, a mostani darab még tovább növelte jóhírét. Bizony, száz évvel ezelőtt is voltak problémák a társadalmi és a nemi identitás terén, a teljes abszurditásba fokozódó cselekmény váratlan fordulatokkal, lépésről lépésre, egytől egyig feltárja az angolszász jólneveltség mélyén lappangó szexuális szakadékokat. Csípős a humor, pompásak a karakterek, meglepett ámulatból zuhanunk tátott szájú bámulatba. Száger Zsuzsanna szerény nevelőnője lelkében vad vágyak tombolnak, az asszimilált fekete inas, Pavletits Béla urainak szélsőséges parancsait is szemrebbenés nélkül teljesíti, végül mégsem tagadhatja meg másodrendű ösztöneit. Karizmatikus egyéniségét nyársatnyelt eréllyel érvényesíti Földi Ádám a ház urának szerepében, Szoták Andrea dekadens bájjal viszonozza nagyúri terjedelmeit. Göttinger Pál rendező, az olvasópróbai szinten messze túlmutató kidolgozottságot valósít meg, narrátori jelenléte mellett pedig, zongora-, vízi orgona- és énekszólammal is erősíti a játékot. A második rész merész időugrása izgalmas szerepcserékkel jár, Urbanovits Krisztina viperanyelvű anyósból, fantasztikus váltással lényegül át leszbikus dominává, míg Bodor Erzsébet, aki a az inkább babákkal játszó kamaszfiú, metszően éles, sforzato kitörésében is remekelt, az autoerotika időskori felfedezésének himnikus monológjában remekel. A produkció legmarkánsabb, így, ahogy van abszolút színpadképes két/!/ alakítását Ollé Erik-től kapjuk, először selypegő cukorbaba, majd homoszociális férfiként válik "leszbikus"-sá. A darabválasztás teltalálat, Göttinger Pál rendezése a maximumot tetézte, igazán érdemes lenne egy valós színpadi bemutatót megkísérelni!

Terhes Sándor is a mennyországban olvas

MU SZÍNHÁZ (XI., KŐRÖSY JÓZSEF U. 17.) 20.00

Már az őszi premiereket összefoglaló cikkünkben igyekeztünk felhívni a figyelmet Caryl Churchill Hetedik mennyország című darabjára, amit a Száger Zsuzsanna és Ubranovits Krisztina alapította színházi csapat, a K. V. Társulat visz színre. Igaz, csak felolvasószínházi formában, de erről a műfajról jó tudni, jó színészekkel és érdekes darabbal akár még elevenebb színházi élményt is képes nyújtani, mint a csiribiri jelmezekkel, csuda díszlettel zsúfolt előadások. Mi ezt pontosan a K. V. Társulat egyik előadásán tanultuk meg, amikor ugyanennek a brit írónőnek, Caryl Churchillnek két kisebb, zseniális művét adták elő Gigor Attila rendezésében. A Hetedik mennyország című darabot a fiatal és tehetséges Göttinger Pál rendezi, közreműködőnek pedig sikerült megnyerni a Krétakör egykori színészét, Terhes Sándort, a Nemzeti társulatának egyik fiatal tagját, Földi Ádámot, egy régi bárkást, Ollé Eriket, meg még másokat is, de már ez a névsor is bizakodásra ad okot. A darab maga a nemi szerepek és a társadalom változásait ábrázolja, és csak egyetlenegy alkalommal olvassák fel, szeptember 30-án, este nyolc órai kezdettek. Az előadás után közönségtalálkozó lesz.

Díj Szabó Borinak és Varró Daninak




Szabó Borbála és Varró Dániel
Líra és Epika
című művét választották a legjobb új magyar drámának a Színházi Kritikusok Céhének tagjai.

Színikritikusok Díja 2009



A Színikritikusok Díja
2008/2009

A legjobb új magyar dráma: VARRÓ DÁNIEL-SZABÓ BORBÁLA: LÍRA ÉS EPIKA
A legjobb előadás: ISTENÍTÉLET (Pécs, rendezte: Mohácsi János)
A legjobb rendezés: A VELENCEI KALMÁR (Eger, rendezte: Zsótér Sándor)
A legjobb zenés/szórakoztató előadás: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház- Művészetek Palotája, rendezte Ascher Tamás)
A legjobb független színházi előadás: FÉDRA FITNESS (KoMa Társulat és ALKA.T, rendezte: Tasnádi István)
A legjobb gyerekelőadás: RETTENTŐ GÖRÖG VITÉZ (Stúdió „K", rendezte: Fodor Tamás)
A legjobb női főszereplő: CSÁKÁNYI ESZTER (Fédra Fitness, KoMa Társulat - ALKA.T; A hét asszonya, Nemzeti Színház - Kék Produkciós Iroda - Orlai Produkció - Budapesti Tavaszi Fesztivál)
A legjobb férfi főszereplő: HAJDUK KÁROLY (Éhség, Kamra) és PÁLFI ERVIN (A Gézagyerek, Szabadkai Népszínház)
A legjobb női mellékszereplő: BÖRCSÖK ENIKŐ (Augusztus Oklahomában, Vígszínház)
A legjobb férfi mellékszereplő: SZÉLES LÁSZLÓ (Jógyerekek képeskönyve, Örkény Színház)
A legjobb díszlet: A VELENCEI KALMÁR (Eger, tervezte: Ambrus Mária)
A legjobb jelmez: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (Örkény Színház, tervezte: Nagy Fruzsina)
A legígéretesebb pályakezdő: TENKI RÉKA (Barbárok, Katona József Színház)
Különdíj: KOVÁCS MÁRTON (Az Istenítélet zenéjéért)
A Fővárosi Önkormányzat Különdíja: ÖTVÖS ANDRÁS (Homburg herceg Örkény Színház)
-------
Az ASSITEJ Magyar Központjának Fehér Holló Gyermekszínházi Kritikus díját Sándor Istvánnak ítélték oda.

Fotók: Lehotka Judit Zolka/foto.szinhaz.hu


Kritikuscéh 2.0
A Színházi Kritikusok Céhe hosszú múltra visszatekintő szakmai szervezet, mely máig a rendszeres színikritikusi tevékenységet folytató személyek legfőbb és egyetlen hazai érdekvédelmi-képviseleti szerve. A több mint félszáz tagot számláló társadalmi egyesület tagjai között épp úgy megtaláljuk a szakfolyóiratok főszerkesztőit, a vezető napilapok színikritikusait, a jelentős kulturális portálok szerkesztőit, újságíróit, mint a fiatal, pályájuk elején álló tehetséges szakírókat. A céh eddigi vezetése, Szűcs Katalin Ágnes elnök, Stuber Andrea és Urbán Balázs elnökségi tagok az utóbbi években eredményes munkát végzett a Céh és a színházi szakma közötti kapcsolatok megerősítése terén.
A Színikritikusok Céhének tagsága idén szeptemberben új elnökséget választott. A Tompa Andrea elnök, valamint Rádai Andrea és Jászay Tamás elnökségi tagok alkotta vezetőség fő célja a színikritika szakmán belüli és azon kívüli helyzetének hatékony és békés rendezése, valamint fő célja az, hogy a kritika fontos legyen és iránytűként szolgáljon a közönség számára is. Az elnökség többek között fesztiválokkal, szakmai szervezetekkel, színházakkal és színházi szakemberekkel kíván összefogni azért, hogy a nyomtatott és online sajtótermékekben megjelenő minőségi és hiteles színikritika a mostaninál könnyebben utat találjon az érintettekhez, vagyis előadókhoz és nézőkhöz egyaránt.
A Céh új vezetése a szervezet már meglévő nemzetközi kapcsolatait kívánja árnyaltabbá tenni például azzal, hogy fesztiválokhoz kapcsolódva Európa vezető kritikusait „csábítja" Magyarországra: a hazai szakma elemi érdeke, hogy előadásaikat minél több külföldi szakember lássa és bírálja. A Céh hosszabb távú tervei között a kritikusképzés és -utánpótlás lehetőségeinek rendszerezése, a kritikusi életpálya vonzóvá tétele is szerepel.
A Kritikuscéh a kíváncsi és érdeklődő színháznéző felé is nyitni kíván. Az új vezetés ez utóbbit például úgy képzeli el, hogy vitatott vagy nagy érdeklődésre számot tartó előadások apropóján moderált beszélgetéseket, vitaindítókat tart, ahol a közönség kérdéseire, aktív részvételére is számít. A Kritikuscéh mindeközben belső megújuláson megy át: készül a szervezet honlapja, ahol bárki utánanézhet például annak, melyik évben kik vehették át a Színikritikusok Díját, de a sokszor csupán névről ismert céhtagok érdeklődési területével, életrajzával is megismerkedhet.
A Színikritikusok Díját először az 1979/80-as színházi évadban adta ki a Céh. A díj akkor iránytűként szolgált egy zavaros világban, de szerepe ma sem csökkent: az értékek között ma éppolyan nehéz eligazodni. Az idei díjátadó - melyet a Céh sohasem ünnepelhetett ilyen nagy színházban - már azt jelzi, hogy a Céhben változás van. Holott ez a díjátadó még az előző elnökséget dicséri.
A Színikritikusok Díjának részletei a hagyomány szerint a SZINHÁZ folyóirat októberi számában jelennek meg.

A Hetedik mennyországról az Exitben

Hetedik mennyország
Frissítve: 2009-09-25 16:42

Göttinger Pál rendezésében rendhagyó, felolvasó színházi formában adja elő a K. V. Társulat Caryl Churchill Hetedik mennyország című drámáját a MU Színházban. A feminizmus, a hatalmi erőszak, a szexuális zaklatás témáit merészen és kérlelhetetlenül munkáiba emelő, tárgyaló brit írónő alig múlt húszéves, amikor első szakmai díját átvehette. Az elmúlt évtizedekben hazáján kívül világszerte komoly megbecsülést szerzett.


A Cloud Nine című 1979-ben született: az ugyanabban az évben, Londonban bemutatott színművet Upor László fordította, az előadásban elhangzó verseket Háy János magyarította. A K. V. felolvasó színházi sorozatának második műve abszurd humorú tragikomédia, amely a szexualitás és a nemi identitás, a nő és a férfi családban betöltött szerepének kérdését két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve vizsgálja.

Az első részben a viktoriánus Angliában vagyunk, ahol egy gyarmati tisztviselő családjának mindennapjait nézzük végig. Folyamatosan kerülnek felszínre a látszólag „mintaszerűen” élő család tagjainak rejtett szexuális vágyai, vonzódásai… A második rész ugyanezeket a kérdéseket a 100 évvel későbbi Angliában vizsgálja újra. Az írói instrukció szerint a szereplők, akik sokszor ugyanazok a karakterek, mint a viktoriánus korban, mindössze 25 évet öregszenek. Az előadást közönségtalálkozó követi.

Rendező: Göttinger Pál

– ht –

Caryl Churchill: Hetedik mennyország

A K. V. Társulat kortárs felolvasó színházi programsorozatának új estje
Caryl Churchill: Hetedik mennyország
Fordította: Upor László
Versek: Háy János
2009 szeptember 30-án 20h-kor
Előadás után közönségtalálkozó!

Rendező: Göttinger Pál
Szereplők: Bodor Böbe, Földi Ádám, Pavletits Béla, Ollé Erik, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Szoták Andrea, Urbanovits Krisztina.

A K.V. Társulat 2008-ban indította el kortárs felolvasó színházi programsorozatát, melynek keretében olyan drámaírók munkásságát próbáljuk bemutatni, akiknek műveit ritkán vagy alig láthatjuk a magyar színpadokon. Elsőként Caryl Churchill Kék szív ( A szív csücske, Kék bögre ) c. művét mutattuk be a MU Színházban, a filmrendező Gigor Attila irányításával. Kortárs felolvasó színházi sorozatunk második előadása, ismét egy Caryl Churchill mű, ezúttal Göttinger Pál rendezésében.
Az 1979-es Hetedik Mennyország abszurd humorú tragikomédia, amely a szexualitás és a nemi identitás, a nő és a férfi családban betöltött szerepének kérdését két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve vizsgálja. Az első részben a viktoriánus Angliában vagyunk, ahol egy gyarmati tisztviselő családjának mindennapjait nézzük végig. Folyamatosan kerülnek felszínre a látszólag „mintaszerűen” élő család tagjainak rejtett szexuális vágyai, vonzódásai amelyek egy idő után óhatatlanul ütköznek a kor társadalmi elvárásaival, erkölcsi normáival.
A második rész ugyanezeket a kérdéseket a 100 évvel későbbi Angliában vizsgálja újra. Az írói instrukció szerint a szereplők, akik sokszor ugyanazok a karakterek, mint a viktoriánus korban mindössze 25 évet öregszenek.
Az idő a „hetedik mennyországban” nem egy merev konstrukció, mint ahogy a nemi, vagy szexuális identitás sem lezárt, végleges.

Támogatónk: MU Színház

Kapa a MaNcsban





Narancs XXI. évf. 38. szám - 2009-09-17
kultúra - interjú
"Elég jól sodort a szél" - Mucsi Zoltán színész
Játszott Szomjas György és Jancsó Miklós filmjeiben, illetve a Bárka Színházban és a Krétakör társulatában - nem sztár, inkább afféle "kultszínész". Sade márki és Richard Harkin a Bárkában, amely szerepeiért most nyerte el a Fővárosi Önkormányzat díját.
Magyar Narancs: Rengeteg filmes meg színházi szerep és díj után sem vagy ott a sztármagazinokban.
Mucsi Zoltán: Nagyon jó volna, ha arról beszélne egész Európa, sőt a világ, hogy milyen volt a Feketeországban nyújtott alakításom. De nem szeretnék bulvárlapokban szerepelni, mert akkor egy idő után átlátszó lennék, meg nem is akarom a családi életemet kiteregetni. Az ember, ha olyan idealista, mint én, elhiteti magával a borús időkben is, hogy semmi nem érdekli, a kritika sem, csak az, hogy átformálja a világot. Ötven fölött persze már tudja, hogy egy előadás nem fog megváltoztatni egy társadalmat, egy népcsoportot, csak reméli, hogy fontos dolgokról beszél, és az megérint valakit.
MN: Mit jelent a színház a magyaroknak szerinted?
MZ: Még mindig elég sokat járunk színházba az európai trendhez képest. Itt gyűjtőhely volt a színház, a hetvenes években meg egyenesen szamizdatnak számított néhány előadás, mert tudtad, hogy ha elmész egy kaposvári előadásra, ott olyan dolgokról lesz szó, ami megengedett határokon belül ugyan, de radikálisat mond. A mondatok közé lehetett rejteni dolgokat. Ma sokféle a színház, keresi magát, és vigyázni kéne, hogy ne törjön össze ez a sokféleség, mert lehet például vitatkozni az elosztási rendszeren, de nem szabadna leszűkíteni a mozgásteret.
MN: Rétegszínész vagy?
MZ: Azért nem szeretek erről beszélni, mert úgyis meghatározzák ezt mások. Amióta színházban játszom, az elmúlt 31 év alatt, elég jól sodort a szél, ezért nem vagyok elégedetlen.
MN: Nem azonnal indult a karriered, Szolnokon sokáig segédszínész voltál. Miért jöttél el '95-ben?
MZ: Tizenöt évet töltöttem el ott, az amatőr színjátszásból érkezve, és ez nagyon fontos időszak volt az életemben. Lassú ember vagyok, diófatípus, lassabban terebélyesedem, és még mindig iskola nekem a színház. Hogy miért jöttem el, arról röviden annyit, hogy alapvetően mehetnékem volt, meg hívtak is, de egészen addig nem mertem lépni, amíg nem jött egy jó apropó, nevezetesen az, hogy a Spiró Gyurival akkor nem találtunk hangot. Miután eljöttem, fel is gyorsultak a dolgok.
MN: Ismét egy meghatározó közösségbe, a Bárkába kerültél 2002-ben. Aztán egy időre annak is vége lett.
MZ: A színház elsősorban meghatározó közösség, hacsak nem monodrámákban utazol. A Szentivánéji álomba hívtak játszani a Csányi Jánosék, ami nagyot durrant, arra alapult később a Bárka, és sokat utaztunk ennek köszönhetően, aztán jöttek a Szomjas-filmek, a Jancsó-filmek, majd megint a szabadúszás. Magunk is túl nagyot álmodtunk akkor, és nem láttuk pontosan a Bárka helyzetét, ekkor a Csányi Jancsival nem sikerült hangot találni, és többen úgy gondoltuk ezért, hogy elmegyünk. Szerencsémre jött egy másik remek csapat, a Krétakör, aztán ott meg a társulat vezetője, a Schilling Árpád gondolta egy idő után, hogy véget vet neki.
MN: Nagy veszteségként élted meg ezeket a "szakításokat"?
MZ: A Bárka alakulása remek időszak volt, amikor az ember azt hiszi, hogy olyan ügynek a közelében van, amiért érdemes, és olyan emberekkel dolgozik, akik jó dolgokat fognak létrehozni. Mint a szerelmi állapot, amikor a másikban nincs semmi hiba, az a legszebb és a legokosabb, és úgy, ahogy van, ő kell. Aztán, amikor tisztul a kép, akkor jönnek a morzsák, a szemcsék, lesz valami rálátásod, és nehézkesebbé válik az együttélés. A Krétakör a legjobb utazás volt, jó lenne folytatni, és lehet sok mindent mondani a Schillingre, de amikor létrehozta a társulatot, akkor sem kérdezte meg senki, hogy miért pont őt választotta, úgyhogy most is el kellett fogadni a döntését. Az együtt töltött idő boldogságát, az előadásokat már nem tudja elvenni az sem, hogy megszűnt a társulat. Szerencsésen alakult a sorsom, ezért amikor nagyon jó kedvem van, elhitetem magammal, hogy ebben nekem is van részem.
MN: A Jancsó Miklóssal való találkozás eredménye a Pepe és Kapa duó. Hogyan látod most magatokat, hol tart ez a páros, illetve a barátságotok?
MZ: Nem mindennapi dolog hét filmet csinálni valakivel. Kérdés, mennyire fogják rám tapasztani ezt a szerepet. Akkor lenne rossz, ha csak erre hívnának, de a Jancsó Miki bácsival bármikor aláírnék egy újabb szerződést. A Mulatságban és a Nézőművészeti Főiskola című darabban is tovább él a páros, és terveztük, hogy a jövő évben csinálunk valamit a Katona Lacival, ami erre a két karakterre épít. Az elmúlt tizenhat évben több időt töltöttünk együtt a Pepével (Scherer Péter) a próbákat és az utazásokat is beleszámítva, mint a családunkkal. A magánéletben persze nem az van, hogy ha nincsen semmi dolgunk, akkor felhívjuk egymást, de nem is kerüljük. Ez a barátság nagyon próbára lett téve, és azt gondolom, most már egyikünk rá fogja dobni a másikra a göröngyöket. Papírforma szerint ez a Pepe lesz.
MN: Minden szerepet magadhoz alakítasz, így van ez Kapával is. Hogyan tudod fékezni magad egy "komolyabb" szerepnél?
MZ: Markánsabbnak, bölcsebbnek, erőteljesebbnek kell lennem. Remélem, a De Sade pennájában vagy a Kalevalában például ez sikerült. Az, hogy kreált vagy valós egy szerep, és mennyi az értéke, azt nem lehet eldöntenem. A Kapa-szerep híres lett, de a Roncsfilm vagy az Antal Nimród rendezte Kontroll miatt is megállítanak az utcán. Próbálom irányítani a szerepeket, de elsősorban magamból indulhatok ki. Kétféle színész van: aki mindent magára húz, meg aki mindent eljátszik, a kaméleon; szerintem bennem mindkettőből van.
MN: Hol kötöd az ismeretségeidet a további munkákhoz?
MZ: Az első tizenöt évem is már úgy telt Szolnokon, 79-től, hogy próba, büfé, alvás, annak ez volt a mozgástere. Most is sok bemutatóm van, úgyhogy a legtöbb időmet a színházban töltöm, innen jönnek az ismeretségek, vagy egy másik filmből. A Horváth Csaba talán egy sör mellett hívott meg a Fortedanse: Kalevala című fizikai színházi produkciójába, de nem emlékszem, hogy mondta volna, miért. Nyilván ismerte a képességemet, hogy nem fogok a klasszikus balettel előjönni. De csak az első időszak volt a kemény a tánctársulattal, mert a Mulatságban is bánok azért a testemmel, keresem a lehetőségeket. Ha csak a töredékét végeztem annak, amit a táncosok a próbán, másnap nem tudtam megmozdulni.
MN: Azt is egy büfézés döntötte el, hogy visszaszerződtél a Bárkába?
MZ: Amikor kiderült, hogy nem lesz Krétakör, már csak vendégként játszottam ott, közben a Seress Zoli, a Bárka új igazgatója tett egy ajánlatot, ami nagyon hízelgő volt. Neki fontos volt, hogy odamenjek, és akkor a levegőben levés helyett inkább azt mondtam: Bárka.
MN: Annyira jól sikerült a viszszatérésed, hogy egy évadon belül két darabért kaptad meg itt a legjobb férfi szereplő díját. A Szabó Máté rendezte De Sade pennája Sade márkijáért és a Tengeren Richard Harkinjáért, Göttinger Pál rendezésében.
MZ: Ha csak annyi lett volna, hogy találkozom itt a Göttinger Palival meg a Szabó Mátéval, akkor nekem már megérte, a díj nélkül is. Mindkettőjükkel szívesen dolgoztam, dolgoznék még, és remélem, ők is így gondolják. Aztán volt az a két szerep, mindkettővel másképp küzdöttem. A Tengerenben a vak alkoholista falkavezér uralkodót illetően az volt a feladat, hogyan lehet valamin belül tartani ezt a szélsőséges figurát. A vaksággal sokat bajlódtam, és az volt a rácsodálkozás, hogy az alkoholizmus milyen komoly szerepet játszott ezeknek az embereknek az életében. Minden szerep önvizsgálat is persze, aztán, hogy meg tudja-e fejteni az ember, vagy nem mer szembenézni vele, más kérdés. Nekem sokat segített mindkét darabnál, hogy szuperül vannak fordítva (mindkettőt Upor László fordította - a szerk.). Sade szerepében leginkább az izgatott, hogy ne az emberi roncssága felé menjek, és azon még dolgozom is, mert alig ment le pár előadás. A humanizmus csődjéről szól nekem a darab, úgy látom, hogy arra tart a világ, a kapitalizmussal meg a beteg szocializmussal együtt, ami már mögöttünk van. Van sok öntörvényű ember, de hol vannak az önmértékű emberek, hol van a belső parancs? Hogyan lehetne az egészet úgy csinálni, hogy ki tudjunk kóvályogni belőle? Ebből a darabból kiviláglik feketén-fehéren, hogy korrupt a környezet, mégis valahogy nagyon jó dolgokat feszeget. Az egész Bárkáról azt gondolom, hogy ez most egy jó évad volt itt, komoly, kiugró teljesítmények születtek a színházon belül, és most jó szelet kapott a hajó. Hogy velem vagy nélkülem lesz ennek folytatása, az mindegy is.
MN: Van egy teljesen kretén éned, amelyik túlmegy minden határon: Kapa, aztán a Kálmánchelyi Zoltán filmjeiben, darabjaiban játszott figurák, de a Feketeországban is ilyen volt a káromkodós villanyszerelő-jelenet. Ez a te választásod?
MZ: Ezek a rendezők általában nagyon jó témákat vetnek fel, erős irányvonalakat jelölnek ki, és ezeknek a határait kell keresnem. A Feketeországban a villanyszerelő-jelenetemben a káromkodás már arról szólt, hogyan lépi ez túl önmagát. Mitől válik operává, mikor nincsen valós tartalma, annak ellenére, hogy a valóságból van kitépve az egész, abból, amit a hétköznapokban tapasztalok. Nem leültünk, és kitaláltuk a káromkodásokat, hanem hallottam a metrón, amikor a jegyeket kérték. Egy jól szituált úriember káromkodott olyat, hogy meg sem tudtam jegyezni, pusztán azért, mert jegyet kellett vennie. Éreztem, hogy nagyon szellemes, jól van megfogalmazva, és valami nagy keserűségből fakad. A magánéletben nem szeretek káromkodni, de előfordult már, ahogy előfordult az is, hogy elbőgtem magam tehetetlenségemben, pedig sírni sem szeretek.
MN: Mi lesz a dolgod az évadban?
MZ: Tasnádi Istvánnal dolgozunk egy bemutatón az Örkény Színházzal közösen, a helyét még nem tudjuk pontosan. A Bárkán egy Tim Caroll-darabot próbálunk, aztán Bocsárdi Lászlóval a Pirandellót, az évad végén pedig, mint említettem, lesz megint a Kapa- Pepe-párosból valami mutatvány, nehogy elfelejtsék az emberek. Szívesen vállalok, de most ez a négy is soknak tűnt, és Koltai Gáborral, valamint Kárpáti Péterrel nagyon jó munkákat is el kellett halasztanom. Van ezek között megélhetési szereplés is, bevallom, mert a bárkás fizetésből nem tudom eltartani a családomat. Jó lenne filmezni is.
MN: Szereted a filmezést?
MZ: Nem jobban, mint a színházat, csak ott több időt töltök. Egyébként testvér ez a két dolog nagyon, de a film manipulálhatóbb, másképp kell összerakni, rövid idő alatt ugrálva, míg a színházat felépíteni kell. A színházban be tudod csapni magadat azzal, hogy holnap még jobb leszel, és jó esetben meg is történik ez, de ha megnéztél egy filmbemutatót, akkor bármilyen pocsék vagy benne, az úgy fog maradni.
MN: Van olyan alakításod, amit szégyellsz?
MZ: Van, de azt most nem fogom megmondani. Furcsa, hogy színházban több hibát követtem el, úgy értem: mentem el szerep mellett, vagy rosszul fogtam meg a figurát.
MN: Sértődtél már meg bírálat miatt?
MZ: Tim Caroll mondta, hogy egy kritika elronthatja a reggelidet, de ha az ebédedet is elrontja, akkor veled is gond van. Volt olyan kritika pár évvel ezelőtt, ami a következő heti vacsoráimat is elszúrta, de most már nem foglalkozom vele. Tisztességgel próbálom végezni a munkámat.
MN: Ki a kedvenc színészed?
MZ: Páger Antal és Őze Lajos. Páger a világ egyik legjobb filmszínésze volt, nem is értem, hogyan is játszott akkor úgy, korát meghazudtolva, mint egy Marlon Brando. A mostaniak közül is tudnék mondani tízet-tizenötöt. Számomra ez elsősorban személyiség kérdése, aztán azon belül van a szakmai része. Lukáts Andor például lehetne pöszébb, akkor is zseniális színész. Annyira idealista vagyok, hogy nem hiszem el a nagy alkotókról, hogy lehetnek szar emberek, miközben zseniálisak. Tudom, ez egy ősi vita, de nem szeretnék cinikussá válni soha.
MN: Mit fogsz csinálni hetvenévesen?
MZ: Hát, a Pepétől fogok idegbajt kapni.
Sisso


Mindenütt jó

"Csapasd a teletabit,
ikszelj, gömbözz!"


Gőzerővel folynak a Placcc fesztiválra készülő Mindenütt jócímű előadásunk próbái. Tegnap este összeraktuk fennállásunk történetének egyik leginkább slágergyanús dalát, egy igazi rádióbarát himnuszt. A fenti idézőjelek közt természetesen e dal egyik sora olvasható.

Közben kezdik elárasztani a netet a különböző ajánlók:

  • A hivatalos, informatív, PLACCC-os:

Különleges helyszínen, a budai Szemlőhegyi-barlangban mutatja be legújabb rendhagyó produkcióját a Soharóza Kórus. Az énekesek a tehetséges fiatal rendező, Göttinger Pál elképzelései alapján mozognak és improvizálnak, miközben a nézők a gyönyörűen megvilágított cseppkövek között sétálnak.

A Soharóza Kórus számára a hang a legmegfelelőbb módja egy tér belakásának és egy másik ember megszólításának. Göttinger Pál rendező irányításával az énekesek átlépik a megszokott határaikat. Mozogni, improvizálni kezdenek, megbolygatják a teret és kitágítják a zene fogalmát a csodásan kivilágított Szemlőhegyi-barlangban.

A Mindenütt jó egy kórus-improvizáción alapuló zenei anyag, a Soharóza Kórus által kifejlesztett sajátos énektechnikákkal készített koncert. Az előadás a talált helyszín és a nyelv köré szerveződik, amelyek a saját határaikat feszegetve önállóan és szabályozhatatlanul alakulnak. A budai Szemlőhegyi-barlang az ismert város, a nap mint nap bejárt útvonalak alatt húzódó ismeretlen világ. A kórus-improvizációk beépülnek a barlang speciális tereibe, ugyanakkor „otthonosan berendezkednek" egy speciális nyelvi közegbe is. E „talált" nyelv szavait vagy fordulatait nem feltétlenül ismerjük lexikálisan, de a kifejezések hangzása, ereje, zenéje képes mozgásba hozni a fantáziánkat. Egy ismeretlen magyar nyelv ez, sosemvolt vagy eldugott helyeken önállóan tenyésző szleng - mégis kódolható, utánozhatatlan, mindenkinek a sajátja. A kórus-improvizációk nyelvi alapanyagát Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírója állítja össze Nyelvész Józsi, a szleng.blog.huszerkesztőjének gyűjtése alapján.

Halas Dóra kórusa már több színházi produkcióban (Krétakör, Szputnyik, Bárka) kipróbálhatta magát a színpadon. Göttinger Pállal korábban a Cupido és a Halál, az Éhség és az Ördögkatlan című produkciókban dolgoztak együtt. A Soharóza ugyanakkor a saját útját is igyekszik járni, tágítva a kóruskoncert fogalmát.

//placcc.hu

  • És a sunázósabb, flamózhatóbb, szlengblogos:

Na, tejtestvéreim! Mi a faszom - kérdezhetitek. Van egy arc, a (számomra ismeretlen) színházi világban mozgó Göttinger Pál, aki nem egy bobi. A tag arra vállalkozott, hogy a Szlengblog legfaszább szövegeit egy operaelőadásban, október 5-10. között a többségi társadalom elé tárja.

Egy ismeretlen magyar nyelv ez, sosemvolt vagy eldugott helyeken önállóan tenyésző szleng

- írja az ajánló.

Hát igen... mielőtt mégegyszer kommentezitek valamelyik poszthoz, hogy "ez miért szleng?" vagy "már ezt is definiálni kell?", menjetek el, és nézzétek meg az arcokat, akiknek esetleg új lesz a "pecózás" vagy a "veretés" fogalma. Vagy még jobb, legyetek ti a többség, bazmeg. Ti tudjátok a legjobban, hogy a ribanc Timike, a feltörekvő, nímand Kisnovák, a miller-vállalkozó Kálmi, meg az erőszakos, seftes Gyulabá és az általuk beszélt nyelv a telibevert valóság. Terjesszétek az igét!

Göttinger Pálnak köszönöm, hogy a Szlengblog szövegeire alapozott egy kezdeményezést. Ti pedig, tesókáim, irány a Szemlőhegyi barlang, aztán óvatosan az okos taxaméteres, erőszakos taxisokkal odafelé, ha megvan, mire célzok! Szokásomnak megfelelően nem tudok ott lenni a premieren, de beszámolónak örülnék, kajakra.

//szleng.blog.hu

Díj Kapának


Mindenkivel örömmel tudatjuk, hogy Mucsi Zoltán elnyerte a Fővárosi Önkormányzattól a legjobb férfi alakítás díját a Tengeren, és a De Sade előadásokban végzett munkájáért. Ezúton gratulálunk neki!
A díjat 2009. szeptember 16-án 14 óra után a Zserbó Cukrászdában adják át. A díjátadóra mindenkit szeretettel várunk.

HARMINCHÁROM VÁLTOZAT HAYDN-KOPONYÁRA

ESTERHÁZY PÉTER: HARMINCHÁROM VÁLTOZAT HAYDN-KOPONYÁRA
ősbemutató

zenei vezető: Dinyés Dániel
rendező: Göttinger Pál

Bemutató: 2009 december
Vívóterem

1954-et írjuk, Kismartonban, az Esterházy-család birtokán temetés zajlik, a család valahai világhírű zeneszerzőjét, az 1809-ben elhunyt Joseph Haydnt temetik újra – merthogy kalandos epizódok után ez az a pillanat, amikor a zseni feje és teste végre egy koporsóba kerül… Megtörténhetne, hogy az Esterházy-család sarja, a majdani zseniális író, Esterházy Péter ott sertepertél a koporsó körül, két zseni sajátos találkozása!, a történelem persze másféle történetet ír…
A találkozásra 2009-ben kerül sor, a zeneszerző halálának 200. évfordulóján, amikor Esterházy Péter drámát ír a budapesti Bárka Színház számára. Drámát ír a szokásos önreflektív, fájdalmasan groteszk módon, hogyan is találkozik a fej és a test, hogyan is viszonyul a világhírű író ehhez a nagyonis személyes, mégis távoli történéshez, hogyan is viszonyulunk a derű zeneszerzőjének morbid történetéhez – és persze zenéjéhez, hiszen a legizgalmasabb Esterházy szövegének és Haydn zenéjének találkozása lesz.

Haydn, Joseph
osztrák zeneszerző
Született: 1732. március 31., Rohrau, Ausztria, Niederösterreich tartomány
Meghalt: 1809. május 31., Bécs, Ausztria, Haydn utca 16.
Nyugszik: Eisenstadt (Kismarton), Ausztria, Burgenland tartomány, Bergkirche

A haláltól a végső nyugalomig
Joseph Haydn 1809-ben halt meg, éppen abban az évben, amikor a Napóleon vezette francia seregek Bécs alatt egyesültek, és megtámadták az osztrák fővárost. A zeneszerző utolsó szavaival rémült szolgáit nyugtatta meg: valahol a közelben ágyúlövés dörrent.
Haydnt a Hundsturmer sírkertben temették el (ma a Haydn Park nevet viseli Bécs Meidling nevű városrészében), ám itt, az Esterházy családtól távol sírját nem tudták igazán méltón gondozni. Ezért II. Esterházy Miklós – a cambridge-i herceg Haydn iránti csodálatán felbuzdulva – 1820-ban exhumáltatta a zeneszerző testét, és a kismartoni Haydn-kápolnába (korábban: Bergkirche ’hegyi kápolna’) vitette. A felnyitáskor azonban észrevették, hogy Haydn koponyája nincsen a koporsóban. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy Joseph Carl Rosenbaum, Esterházy herceg titkára – és nem mellesleg Franz Joseph Gall frenológus* követője – nyolc nappal a temetési szertartás után a helyi börtönparancsnok és két munkás segítségével felnyitotta a sírt, és ellopta a zeneszerző fejét. Ám a koponyacsont rejtekhelyét nem sikerült felderíteni, így a holttestet csonkán szállították el és temették újra Kismartonban. Később a börtönparancsnok, bizonyos Johann Peter, átadta a rendőrségnek Haydn állítólagos koponyáját, az eredeti azonban mindvégig nála volt, ő kapta meg ugyanis barátjától, a titkártól, hogy a bécsi Zeneakadémián helyezze el az ereklyét. Ám mivel sem Peter, sem örököse, egykori felesége nem kockáztatta a lopott értékkel való lebukást, a koponya jó pár kézen ment keresztül, míg végül a bécsi Zenebarátok Társaságának birtokába jutott. A Társaság múzeumában őrizték egészen 1953-ig. Haydn teljes újratemetésének első kísérlete még meghiúsult, ám 1954-ben a koponyát díszmenetben vitték Bécsből Kismartonba, hogy ott a földi maradványok többi részével egyesítsék. A csontokat Gustinus Ambrosini szobrászművész fektette a márványszarkofágba, s helyezte ezzel végső nyugalomra Joseph Haydn testét – 145 évvel a zeneszerző halála után.

Részletek a drámából

(kastély, Herceg a mélabús ablaknál, Bernhard, szolgaszerű)
HERCEG
Csupa könny a szobám.
BERNHARD
Minden bizonnyal, kegyelmes úr. Csak éppen… nos, hány szoba van a kastélyban?
HERCEG
Mit tudom én, neked kell tudni. Ez a személyzet munkaköri kötelessége.
BERNHARD
Minden bizonnyal, kegyelmes úr, száztizenhét.
HERCEG
Nem prímszám az?
BERNHARD
Minden bizonnyal a legkevésbé sem, kegyelmes úr.
(csönd)
Nem látod, bazmeg, hogy osztható hárommal?
HERCEG
Minden bizonnyal. De mire akarsz kilyukadni, hű Bernhardom?
BERNHARD
Kilyukadni nem, kegyelmes úr.
HERCEG
Minden bizonnyal.
(csönd)
Ötvenkét éves vagyok – minden az enyém – ameddig a szem ellát. Se előre nem birok nézni, se hátra. Nincs szükségem senkire.
BERNHARD
Minden bizonnyal. Minden nevetséges, nagyúr, ha a halálra gondolunk.
HERCEG
Ha, kedves Bernhardom, ha. Ha. Én nem gondolok a halálra. Mért éppen a halálra gondolnék? Amikor nem gondolok semmire. De facto semmire. Semmire.
(csönd)
Hacsak a halál nem gondol rám.
BERNHARD
Minden bizonnyal, kegyelmes úr.
HERCEG
És rád, kedves Bernhardom, és rád!
BERNHARD
Nincs szükségem senkire.
HERCEG
Ez jó, fiam, ez jó, hogy nincs szükséged senkire.

*

HERCEG
Osztrák – ez a Haydn is osztrák, nemdebár? Ne válaszoljon, Bernhard. Költői kérdés, nem hallott még költői kérdésről? Ne válaszoljon. A költői kérdésre nem válaszolunk. A költők sem válaszolnak. Senki, Bernhard, fölfogta? A költői kérdés után olyan csönd van… nagy csönd van, Bernhard.
(csönd)
Osztrák, osztrák, osztrák – az ember ne legyen osztrák – hacsak nem kényszerítik – Magyar – az ember ne legyen magyar – hacsak nem kényszerítik –
(csönd)

*
HAYDN
(kedvesen)
Uram, ön egy született antitalentum.
ANTONIO
Egy sértés van ez, egy insulto, tisztelettel, úgyismint rispettoval szólva. Napoli és Mantova admirálja könnyű kezem!
(üvöltve)
Kikérem magamnak! Protestare!
(csönd)
Igaza van. A kezem pedig fából belőle van. Holz, gyújtósnak való holz.
HAYDN
Engem a tehetségtelenség – bármennyire meglepő – nem hoz ki a sodromból – Engem a tehetségtelenség nem háborít föl –
ANTONIO
Mert signore nem tudja, mi az – Engem igenis indignazione – Fölháborít – A saját tehetségtelenségem fölháborít – Olyan, mint egy seb – egy gennyes fekély – marcioso – Mintha látszana rajtam – meg se kell fognom a violinót, már tehetségtelen vagyok _ Az én tehetségtelenségemhez – impotenza! - csak a Papa tehetsége – talento! – mérhető – És a tehetségtelenség nem szeszély – az kitartó, szívós – Einmal impotenza, immer impotenza –
(zene)
Hadd öleljelek át – úgy, úgy – hátha átáramlik -
(várnak)
Nem áramlik –
HAYDN
Nem áramlik –
LUIGIA
(ő is átöleli Haydnt)
Nem áramlik –
Együtt
(akár egy finálét)
Nem áramlik –
(sötét)

(és ha a fentiek nem akarnak férni, egy merőben új, EP-rel nem egyeztetett ajánlat:

(Sötét van, a sötétnél is sötétebb; talán még a vészkijárat táblák se világítanak, ami mellesleg a Tűzoltósággal megvívott, megharcolt vitákat sejtet; de ezt nem érdemes hosszabban szálazni, hisz színpadi utasítás lévén gyöngy a disznóknak; váratlanul és nagyon hangosan megszólal John Lennon Oh, Darlingja, föltéve, ha a jogdíj nem aránytalanul magas; a zenére vonatkozó megjegyzéseink még csak nem is jelképesek, van a színházban ember, aki ezeket a döntéseket meghozza; legyen; itt az volna a lényeg, hogy megdobbanjon a szívünk, egyként indulhatunk a sírás [zokogás] és a mosoly [vigyorgás] felé; nívós giccs, na; de tényleg nívós; a fölcsapódó fényben ül teljes pompában – csatos cipő, a belső kastélyszolgák ezüstpaszományos kék selyemrockja és paróka, paróka, paróka – Joseph Haydn [a Zeneszerző, nem névrokon; ellentétben a Liszt Ferenc nevű hóemberrel az Örkény egypercesből]; ölében koponya; vagy a hóna alatt, akár egy labda; vagy mellette, kis emelvényen, aranyzsinórral bíborbársony párnán, drága mívű, díszes üvegszekrényben; megdobban a szíve, lásd fennebb, vagyis örömmel, már-már ujjongva hallgatja a sírás [zokogás] határán Lennont a hirtelen támadt csöndben:)

HAYDN
(halkan)
Nem akarok írni többé –

(Végigsimít lassan a homlokán, leveszi, letolja a fejéről a parókát; melyet, mint tudjuk, mindig magán tartott; ennek valamilyen a tetvekkel kapcsolatba hozható egészségügyi oka volt, de a pontos összefüggésre már nem emlékszünk; újra teljes sötét.)

Mindenütt jó


MIKOR
Okt 5., 19:00
Kezdés: Okt 5. , befejezés: Okt 10.
minden nap

HOL
Szemlő-hegyi-barlang 1025 Budapest Pusztaszeri út 35.

ELÉRHETŐSÉG
www.placcc.hu


Különleges helyszínen, a budai Szemlő-hegyi-barlangban mutatja be legújabb rendhagyó produkcióját a Soharóza Kórus. Az énekesek a tehetséges fiatal rendező, Göttinger Pál elképzelései alapján mozognak és improvizálnak, miközben a nézők a gyönyörűen megvilágított cseppkövek között sétálnak. A Mindenütt jó című előadás október 5-10. között látható a PLACCC Fesztiválon.
A Mindenütt jó egy kórus-improvizáción alapuló zenei anyag, a Soharóza Kórus által kifejlesztett sajátos énektechnikákkal készített koncert. Az előadás a talált helyszín és a nyelv köré szerveződik, amelyek a saját határaikat feszegetve önállóan és szabályozhatatlanul alakulnak. A budai Szemlő-hegyi-barlang az ismert város, a nap mint nap bejárt útvonalak alatt húzódó ismeretlen világ. A kórus-improvizációk beépülnek a barlang speciális tereibe, ugyanakkor „otthonosan berendezkednek” egy speciális nyelvi közegbe is. E „talált” nyelv szavait vagy fordulatait nem feltétlenül ismerjük lexikálisan, de a kifejezések hangzása, ereje, zenéje képes mozgásba hozni a fantáziánkat. Egy ismeretlen magyar nyelv ez, sosemvolt vagy eldugott helyeken önállóan tenyésző szleng – mégis kódolható, utánozhatatlan, mindenkinek a sajátja. A kórus-improvizációk nyelvi alapanyagát Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírója állítja össze Nyelvész Józsi, a szleng.blog.hu szerkesztőjének gyűjtése alapján.
Előadások: október 5-10. 19.00 és 20.30
Tudnivalók: A barlangban egész évben 12 fok van, helyenként a boltozatról csepeg a víz, ezért megfelelő ruházat és sétára alkalmas cipő ajánlott.

Online jegyrendelés: www.placcc.hu , www.jegy.hu
Jegyárusító helyek: InterTicket hálózat, Vista Utazási iroda (1061 Budapest, Andrássy út 1.)

Ó, a csodás Ördögkatlan…

Ördögkatlan fesztivál 2009
2009. szeptember 10.


Kicsit kínos úgy kezdeni egy beszámolót, hogy nem találom a szavakat. Annyira csodás fesztiválról van szó, hogy most mégis így kezdődik. De vissza is kanyarodok az elejére.

Nagyharsányba tartunk Villányból, különbuszok még nem közlekednek. Érdeklődünk az embereknél a faluban, hogy tudnak-e valamit a fesztiválról, ami pár kilométerre van innen, de elég gyanúsan keveset mondanak róla.
Kicsit izgulunk, de szerencsére lehet még stoppolni a világban, így átérünk Nagyharsányba, ahol szintén nem fesztiválhangulat fogad minket. Sátorhely van bőven, így féltünk kicsit, hogy nem lesznek emberek a programokon, de aztán elkezdett minden egyre jobban alakulni. A helyiek és a szervezők mindenben nagyon készségesek, szerencsére ez a családi hangulat kitart az egész fesztiválon („Persze, hogy van különbusz, jön a Gábor az iskolabusszal és elvisz titeket, mindjárt be is mutatom nektek”).
Így el is jutunk Gáborral a nyitókoncert helyszínére, a Szoborparkba. Itt már gyülekeznek az emberek.
Mikorra elkezdődik a Soharóza kórus nyitókoncertje, meg is telik a helyszín, és aztán ez már az egész fesztiválon így marad. Minden koncert teltházas, de nincs zsúfoltság, vannak utcai árusok, de nem tolakodóan sokan, emberek sétálnak az utcán, de megmarad a falujelleg, minden ízében ki lehet élvezni a tájat és a falvakat.

Ezt csak azért írom le ilyen részletesen, mert a kapolcsi Művészetek Völgye az Ördögkatlan fesztivál "atyja", de Kapolcsból az utóbbi években már hiányzott ez a családias falufesztivál hangulat. Itt az Ördögkatlanban újra átérezhetjük ezt. Stoppolni talán kevésbe lehet, de néha még csoki is járt a fuvar mellé, és a buszokra is fel lehet férni. A buszokon még a tömeg se zavaró, főleg ha az imént említett Soharóza kórussal együtt utazik az ember és ezért mindenki elkezd vicces hangokat kiadni magából a buszon.
Vissza is térek a Soharóza nyitókoncertjéhez, amely nagyszerű hangulatot teremtett az egész fesztiválhoz. A koncertről, vagy inkább performance-ról, már olvashattatok itt kritikát.
A Rubik Ernő halandzsa előadása köré épült koncert és kórusimprovizáció stílusos nyitány volt. Azt hiszem, pont erre az előadásra illenek nagyon azok a közhelyek (mindenféle irónia nélkül), hogy nem szükséges, hogy értsük egymás szavát, egy kis mókával, kedvességgel és zenével minden elmondható.
A nyitókoncert Alexander Balanescu megható hegedűjátékával folytatódott, ami átvezetett Ladányi Andreával közös improvizációjukba. Ladányi gépies tánca, talán jobban illik a Borlai Gergővel közös dob-tánc előadáshoz, de egy idő után nagyon egymásra hangolódtak Balanescuval, nagyszerű pillanatokat okozva a közönségnek, akik a fesztiváloktól eltérően síri csendben figyelték az előadás minden pillanatát.

Fesztivál egyik erőssége, hogy minden előadáshoz tartozik egy remek helyszín, és ez a fesztivál sokszínűségét nézve nem kis dolog. A színházi előadásokon és irodalmi beszélgetéseken kívül egyensúlyban voltak a populáris koncertek és a rétegzenei koncertek. A népzenén kívül a jazz és a blues sem hiányozhatott. A Vylyan terasz adott otthon a jazzkoncerteknek és irodalmi beszélgetéseknek. A hegyoldalban a szőlő ültetvények mellett Harcsa Veronika sem tudta megállni, hogy ne mondja el minden szám között, hogy milyen gyönyörű ez a helyszín.
Azt hiszem, sokan voltak idén, akik nem tudtak erről a fesztiválról, ezért remélem jövőre még több emberhez eljut a híre, mert szerintem a nyár legjobb fesztiváljáról van szó.


bálint

Beszélgetés Mucsi Zoltánnal a Színház újságban






AKÁR A LÉLEGZÉS

Bérczes László Mucsi Zoltánnal beszélget (2009. szeptember)

Mert a színház középpontjában mégiscsak ez áll: a szabad játék.


- Barátok vagyunk. Hogy ez segíti vagy nehezíti a beszélgetést, még nem tudom. Elolvastam a veled készült beszélgetéseket - nem sok újat tudtam meg rólad.
- Végül is egy-két mániája van az embernek, azt hajtja-hajtogatja folyamatosan. Nekem a színház lett a „mániám".
- Mikor? Volt egy sorsfordító pillanat, vagy észrevétlen folyamat eredménye ez?
- Az talán fordulópontnak tekinthető, amikor a Kőtövis vezetője, Trömböczky Péter azt mondta, folytassam, érdemes. A Kőtövis amatőr csoport volt, ennek voltam a tagja. Így kerültem a szolnoki Szigligeti Színházhoz.
- Attól, hogy valaki biztat, még nem vesznek fel automatikusan a színházhoz.
- A Néplapban láttam, hogy a színház felvételt hirdet, elmentem. Hát emlékezetes volt. Ötven-hatvan em¬ber gyűlt össze, és talán hármat vettek fel.
- Ki volt a másik kettő?
- Turza Irénre emlékszem, ő már...
- ...nem él, igen, emlékszem rá, Árkosi egyik rendezésében szoborként állt a színpad közepén vagy két órán át...
- ...és valamilyen Zoli, ő már nincs a pályán.
- Hány éves voltál akkor?
- Huszonkettő. Harminc éve ennek.
- Kik felvételiztettek, és miért mondod emlékezetesnek a felvételit?
- Kerényi Imre, Duró Győző, Horváth Jenő bácsi..., a színészek részéről talán Pákozdi Jani bácsi volt benn. A színház próbatermében voltunk, és minden jelentkező végignézte a másik szereplését, ekkora közönség előtt addig tán még nem is szerepeltem. Egy József Attila-verset mondtam, aztán kérték, hogy énekeljek, na, gondolhatod. Azt én nem tudok, mondtam, akkor táncoljon, mondták, azt se tudok, mondtam...
- Harminc évvel később a Kalevala főszerepét játszod az egyik legjelentősebb magyar koreográfus-rendezőnél, Hor¬váth Csabánál. Az előadással a bukaresti uniós fesztiválon, a veszprémi tánctalálkozón, a POSZT-on vendégszerepeltetek, sikerrel.
- Vicces. Más kérdés, hogy Csabának nem az én kivételes tánctudásomra volt szüksége. És a próbafolyamat minden igyekezetem ellenére csak igazolta, hogy jól válaszoltam a szolnoki felvételin: nem tudok táncolni. Volt még egy szituációs játék, talán újságot kellett árulnom. Az, mondjuk, hazai pálya volt, hisz hírlapkézbesítőként dolgoztam Szolnokon, ahol már egy ideje albérletben éltem. Aztán értesítettek, hogy a felvételim sikeres volt.
- A színművészetire háromszor felvételiztél - sikertelenül.
- Először 1980-ban, akkor is Kerényinél. Már túl voltam első szöveges szerepemen, „Aldonza!", kiálthattam fel egyszer öszvérhajcsárként a La Mancha lovagjában, amit mellesleg Kerényi Imre rendezett. Örültem is, hogy pont az én szolnoki igazgató-főrendezőm indít majd osztályt. Bemegyek, ül velem szemben, megkérdezi: „Hogy hívják?" Mucsi Zoltán, mondom. „Hol dolgozik?" A szolnoki színháznál, mondom. „Igen? És mit csinál?" Segédszínész vagyok, hebegem értetlenül. „Mondjon valamit!" Elkezdtem volna, „milyen volt szőkesége...", de akkorra én már darabokra hullottam. Végül is a próbafolyamat alatt mégiscsak egy légtérben töltöttünk öt-hat hetet - és itt most vadidegenként kezelt. „Milyen volt szőkesége, nem tudom már... elnézést, elkezdem még egyszer..." Neki¬futottam néhányszor, de tovább nem jutottam. Egy monológot valahogy elrebegtem, aztán jött volna me¬gint az éneklés, mondtam, azt nem tudok. Következett a tánc, a korrepetitor zongorázott, először keringőt, én csak álltam ott, aztán twist, hátha majd az, de az sem, és így tovább. „Köszönjük", és kiszédelegtem. Más¬kü¬lönben továbbjutottam. Aztán egy tájelőadásról elkéstem. Fegyelmi tárgyalás, büntetés, majd Kerényi, aki akkor már megismert, még megjegyezte: „Jobb, ha el se jön a második fordulóra, kár a vonatjegyért." Kár is volt, elküldtek. Joggal, rosszul felvételiztem, akkor is, később is.
- Miért csak huszonkét évesen felvételiztél először? Az ember érettségizőként szokta elkezdeni ezt a felvételi-kálváriát.
- Szakmunkásképzőt végeztem Pesten, utána estin leérettségiztem, közben a hajógyárban dolgoztam. Semmi közöm nem volt a színházhoz. Igaz, a Pesten töltött néhány évben láttam legalább ötszáz előadást. Mindent megnéztem.
- Van egy abonyi gyerek, aki géplakatosként a hajógyárban dolgozik - és minden este színházba megy. Nincs színész apuka, nincs házi könyvtár az abonyi házban, nincs diákszínjátszás és iskolai színházlátogatás... Hon¬nan jön a színház?
- Nem tudom. Sehonnan. Pestre is csak azért mentem, hogy majd focista lesz belőlem. Hamar kiderült, hogy ahhoz nincs igazán tehetségem, így viszont halvány gőzöm nem volt, mihez kezdjek. Amikor hatodikban megkérdezték, mi akarok lenni, azt mondtam, erdészmérnök. Fogalmam sem volt, mi az, de jól hangzott. Meg az is tetszett, hogy erdészmérnök senki nem akart lenni az osztályból, csak én. Vagy talán azért, mert abban a mesejátékban, amit a magyartanár csinált, kertészlegényt játszottam. Bár erre már nem igazán emlékszem, nem is különösebben érdekelt, de javította a magyarosztályzatomat.
- Mi az első színházi élményed?
- Szolnokon láttam valamit, de hogy mit... Ami igazából élmény, az a Popfesztivál a Vígben, megnéztem vagy huszonötször. A sok száz előadás java része teljesen kihullott. Ami pedig meghatározó, a Paál-féle Kőműves Kelemen. Kazincbarcikán voltunk, mi a Kőtö¬vissel, ők a Szegedi Egyetemi Színpaddal. Micsoda különbség! Ilyen erős élmény később a Tangó volt Szol¬nokon, azt is Paál Isti rendezte. Egyszerűen szétcsapott, agyonvágott.
- Változatlanul nem értem, hogy mitől szippant be valakit a színház minden előzmény nélkül.
- Nem tudom, tényleg nem. Mitől lett olyan fontos nekem a Kőtövis nevű, korántsem jelentős amatőr együttes?! Nem tudom. Együtt voltunk, irodalommal foglalkoztunk, utaztunk, Tatabányai Munkásszínjátszó Fesztivál, kazincbarcikai fesztivál, kisvárdai táborozás..., tanított bennünket Duró Győző, Máté Lajos, Hulesch Endre, Bicskey Gábor... Egy abonyi gyerek meghatározó élményei. Aztán tizenöt év a szolnoki színháznál. Újabb és újabb találkozások, munkák, amik valamelyest oldották azt a folytonos szorongást és kételyt, hogy vajon a helyemen vagyok-e.
- Az alkalmi, ideiglenes rosszkedveket leszámítva volt olyan, hogy igazán abba akartad hagyni?
- Mindig az van, amikor egy adott munkában tehetségtelennek érzed magad. Olyankor mindig az egészet vonod kétségbe. Nem is lehet másként. Ilyenkor nem leled a találkozási pontot a szereppel, nem tudod, nem mered kihúzni azokat a személyes titkos fiókokat, amelyekben ott lehet a kulcs a szerephez, de legalábbis önmagadhoz. Mert valljuk be, miközben egy-egy pillanatra úgy képzeljük, mások számára is fontos a színház, mindenekelőtt egy terápia önkéntes résztvevői vagyunk. A szerep által olyan helyzetekbe kerülsz, amik elől máskor elbújsz, vagy amiket nem ismersz fel, mert nem ilyen sűrítményben kapod az életben.
- Például?
- Egy-egy szerepnek bonyolult kapcsolati hálózata van, az soha nem felel meg „egy az egyben" önmagadnak vagy másnak. Ott volt például Som C. Antal a Szentivánéji álomban, abban az előadásban, ami össze¬hozott bennünket Pepével, Scherer Péterrel. Azt a meg¬szállott dilettánst, szeretni való őrültet sok emberből gyúrtam össze. Az elhangzó mondatok egy majd' két évtizedes színházi pálya büfében, próbán, előadáson, színészházban belém égett mondatai voltak, jó-rossz rendezők, színészek mondatainak abszurd esszenciái. Ehhez hozzáraktam saját szerencsétlenségemet: az eszement ökörséget, amit egyik nap meggyőződéssel képviselsz, másnap meg szégyellsz; az értelmetlen makacsságot, amikor nem fog rajtad semmi; az ostoba fanatizmust, amikor fejjel rohansz a falnak; az agresszív önzést, amikor másokon vered le saját bajodat... Ehhez jött a találkozás Pepével, azaz Ormándi Bélával, akit földbe taposhattam, folyamatosan megnyuvaszthattam, hisz ő a mindenkori asszisztensek vállalt mártíromságával fordult felém. Vagy például fontos volt, számomra legalábbis, Alceste szerepe a Mizant¬róp¬ban. Szembemenni mindennel, rácsapni az ajtót a világra - ez közös pont volt, és ezt felismerve kívülről ráláthattam magamra. Hogy ennek a szerepnek köszönhetően vagy sem, de sokat változtam az elmúlt időben - azt gondolom, pozitív irányban. Hogy úgy mondjam, nincs velem annyi baj, türelmesebb, elfogadóbb vagyok másokkal. És azt is megtanultam, épp Alceste kapcsán, hogy néha hiába nyomsz bele mindent egy szerepbe, az valamiért nem teljesedik ki úgy, ahogy szeretnéd. Vagy eszembe jut Christy A nyugati világ bajnokából: az ő útja és az enyém sok ponton egymást fedik: egy ember a semmiből lesz valaki. Ezek nyilvánvaló egybeesések, és ilyenkor a nehézséget önmagam vállalása jelenti. Bizonyos szerepek nem mutatják meg ezt azonnal, ilyenkor meg az a nehéz, hogy megtaláld az érintkezési felületet. Azokat a kapukat kell kinyitnod, amelyeket addig elfedtél vagy elfelejtettél. Amikor ez sikerül, az igazi színházi történés. Olyankor azt érzed, simogat az Isten.
- És persze olyan is van, hogy nincsenek ilyen kapuk, mert egy rendező rosszul oszt szerepet.
- Lehetséges. De akkor nem az a dolgod, hogy ezt bebizonyítsd, hanem hogy sziszifuszi munkával megoldd a feladatot. Nem „rendességből", hanem mert ez is egy új, ismeretlen élethelyzet. Ezt az utat is végig kell járnod, és ezen az úton olyan tulajdonságaidat ismerheted fel, amikre másként nem lenne módod. Fontos, hogy ilyenkor se veszítse el az ember azt a nyitottságot és szabadságot, amivel a gyerek játszik. Hogy indulat, előítélet, külső kényszer vagy belső görcs ne gátoljon a játékban. Mert a színház középpontjában mégiscsak ez áll: a szabad játék.
- Itt kell szóba hozni az improvizációt, amiben igazán otthon vagy.
- Ha megvannak hozzá a cölöpök. Ha van konkrét helyzet, ha tudod, te abban ki vagy, mit akarsz, honnan hová akarsz eljutni. Én nem végeztem színművé¬sze¬tit, ott biztosan tanítják ezt, de az elmúlt harminc év alatt mégiscsak megtanultam valamit. Kellett hozzá rengeteg jelentős és jelentéktelen találkozás, és persze véletlenek sora. Ha például sok évvel ezelőtt nem játszom el Petzoldot az Emil és a detektívekben, talán már rég nem vagyok a pályán. Határkő volt az a szerep, otthon éreztem magam a szolnoki színpadon. Aztán tizenöt év után ugyanazon a színpadon egyszer csak azt mondtam: elég volt. Jött a szabad¬úszás, a Bárka-alapítás, a szakítás, a csatlakozás a Kré¬takörhöz, szakítás azzal is, most visszatérés a Bárká¬ra... Sokan faragtak azon az emberen, azon a színészen, aki most vagyok. Közülük Fodor Tamás a legfontosabb. ő azzal is törődött, hogy építsen. Ha valami nem sikerült, nem dobott el, hanem azt mondta, nézzük akkor másfelől, másik szereppel. Nem jellemző ez a fajta törődés. Amire az is példa, hogy Szolnok után, amikor felmerült lehetőségként az általa vezetett Stúdió „K", ő maga mondta: „Kapa, próbáld ki magadat máshol, szabadon, idegen terepen." Jött a Szentivánéji, és jöttek a filmek Grunwalskyval, Szomjassal, Jancsóval. Szeren¬csém volt. Nagyszerű emberek sokaságával találkoztam - meg nem nagyszerűekkel is, de arra itt minek pazaroljuk a szót.
- Nézzük meg egy pillanatra a Kapa-Pepe párost: ez vajon mitől működik? A Szentivánéji előtt ismertétek egymást?
- Az Egyetemi Színpadon a Lengyel Feri által feldolgozott Kantor-féle A halott osztályban voltunk egy színlapon. Én egy, az osztállyal kapcsolatban nem lévő takarítónőt játszottam, Pepével abban merült ki a közös munka, hogy „Szevasz!" - „Szevasz!". Pepe állítása szerint viszont egyszer kifejtettem neki, hogyan kell dolgozni. Én erre nem emlékszem, de ő váltig állítja.
- Az a gyanúm, neki lehet igaza, legalábbis minden Mulatság-elő¬adás után ezt próbálod kifejteni neki az öltözőben, amíg csak el nem menekül. A párosotokat is ez mű¬ködte¬ti: te meg¬mondod, kiabálod, üvöltöd - ő meg hallgat, figyel, menekül. Kapa „tudja", Pepe „tanulja". Ez a felállás a Szentivánéjiban született meg.
- Már a szereposztás sem jött össze olyan könnyen: voltak, akik már visszaadták a szerepet, voltak, akik még el sem vállalták, és jöttünk mi, akik el is vállaltuk, és végig is csináltuk.
-Lehet tudni, kik helyére léptetek be?
- Én nem tudom. Azt tudom, hogy Stohl Buci kiszállt, a helyére lépett Szabó Győző, talán ő ajánlott bennünket, nem emlékszem. Nagy volt a jövés-menés. Általában éjszakánként próbáltunk, már aki megérkezett. Szinte mindenki mindig késett, mi nem. Ott voltunk ketten, mit csináljunk?! Beszél¬gettünk, ismerkedtünk, észre sem vettük: próbáltunk. A Kapa-Pepe páros talán annak kö¬szönhető, hogy soha senki nem jött időre. Boldogság volt az együttlét. Az elmúlt másfél évtizedben senkivel nem töltöttem annyi időt, mint Pepével, még a családommal se. Szokták kérdezni, hogy együtt járunk-e nyaralni. Nincs az a pénz, mondom, épp eleget vagyunk együtt próbán, elő¬adáson, forgatáson.
- Barátok vagytok.
- Igen. Ami igazi barátok közt megtörténhet, az Péter és köztem mind megtörtént. Ahogy a világra nézünk, ahogy megszólalunk, ahogy a másikra reagálunk... örömet okoz. Jó vele lenni, jó hallgatni, jó azt gondolni, hogy ha még egyszer megszólal, hát én leütöm egy vasrúddal, mér' mondja már megint ugyanazt, mér' ilyen megint... Nem járunk össze, éljük az életünket, ő a családjával, én a családommal. De öröm találkozni, és azt hiszem, ez már így marad.
- Ezen a kapcsolaton, a Kapa-Pepe-imázson sokat erősítettek a Jancsó-filmek. Ezekben vannak felejthetetlen pillanataitok - és vannak azok az önismétlések, amikor olyan érzésem van, nyilván tévedek, hogy az instrukció annyi volt: „Kapa, Pepe, gyertek, hülyéskedjetek!"
- A sors ajándékának tekintem, hogy Miki bácsival dolgozhatok, ezen a nyáron már hetedszer. Mi kell még, mint hogy ez a filmes guru éppen énrám, Mucsi Zoltán abonyi géplakatosra támaszkodik?! És igenis, ezekben a filmekben „hülyéskedni" kell. Ahogy hülyéskedett Chaplin, Tati, Stan és Pan... Magunkat nem hasonlítom hozzájuk, de az út, a módszer ugyanaz. Kisemberként vérkomolyan hülyéskedni: ez nem kevés. Mondják, mindig ugyanazt csináljuk. Az imént felsorolt zsenik - félreértés ne essék, mi nem vagyunk azok - vajon nem mindig ugyanazt csinálták?! Egy kalap, egy bajusz, egy sétapálca és hozzá idétlen járás - Chaplin a semmiből teremtett költészetet. A mi filmjeink azt mutatják meg, hogyan látja Jancsó Miklós a világot. Nem az én dolgom, hogy megítéljem ezeket a műveket, de az biztos, hogy szeretem őket.
- Szerepelsz kommersz filmekben is, amikről előre lehet tudni, hogy nem képviselnek majd művészi értéket. Ezek a munkák, feltételezem, a megélhetésről szólnak.
- Igen, arról is. Ne álságoskodjunk, csak „szent ügyekből" nem lehet megélni. De olyan nincs, hogy én azzal fognék bele egy munkába: „na, megcsinálok egy szart." Ha elvállalok egy melót, azt megpróbálom becsülettel végigcsinálni. És utólag sem fogok visszaköpködni. Egy-egy forgatás rendkívüli helyzet, az adrenalinszint egész máshol van, mint egyébként, és annyi minden történik, jó és rossz, maga az élet, ami független a későbbi film minőségétől. Azt akarom, hogy a többiekkel a munka végén is egymás szemébe tudjunk nézni, hogy azt mondják vagy gondolják: „igen, ezzel a sráccal érdemes dolgozni", és persze, azt akarom, hogy szeressenek, noha a szeretet nem szakmai kérdés.
- A futószalagnál ülve nem kell hinned abban, amit csinálsz, elég, ha a megfelelő pillanatban csavarod a csavart, és még az asztalosnak sem kell hit a székláb kifaragásához. De hogy lehet teremteni, alkotni, játszani, ha nem hiszel abban, amit csinálsz? Valójában azt akarom kimondani: a színészetben alapfeltétel az öncsalás. Kamera elé állni, színpadra lépni csak úgy lehet, ha hiszel abban a munkában, amiben részt veszel.
- Hinni elsősorban önmagadban kell. Akár gyári munkás vagy, akár asztalos vagy színész. Persze nem mindegy, mit csinálsz. Ebből a szempontból a színház valóban nem egyszerű dolog, az ugyanis igazi közösségi műfaj. Ott valóban része vagy az egésznek, míg a film egészét te magad is csak a moziban ismered meg. Azt a két percet csináld meg jól, amikor a kamera rajtad van. A színházban sem a nagy egészen gondolkodtam, amikor annyit mondtam, méghozzá iszonyatos izgalommal és koncentrálással: „Aldonza!", és amikor öt mondatom volt, akkor is csak az az öt mondat számított, arról szólt az életem.
- Jó ideje már, hogy nem öt mondatot mondasz. Alceste, Philoktétész, a vak alkoholista az ír darabban, de Sade márki... Muszáj az egészben gondolkodnod - sőt hinned is.
- De szerencsém volt: olyan rendezőkkel hozott össze a sors, hogy merő izgalom és kihívás volt velük dolgozni. Mundruczó Kornél behozott egy regényt az „olvasópróbára", címe A jég, és azt mondta, van öt hetünk. Olyan bizarr és lehetetlen helyzet, hogy nincs miben hinni. Illetve csakis hinni lehet, mert az ész azt mondja, bele se fogjunk. És örülök, hogy végigcsináltam, hogy benne lehetek abban az előadásban. Sokféle utat kipróbálhatok: hol Schillinggel járok ismeretlen terepeken, hol Tasnádival, Katona Lacival, Pepével, Csáká¬nyi Eszterrel szövetkezünk egészen másféle munkára, hol Horváth Csaba hív hihetetlenül nehéz és izgalmas feladatra... folyton újabb és újabb helyzetekben próbálhatom ki magamat.
- Mit jelentett neked az, hogy a Kalevalában táncosokkal dolgoztál együtt? Gondolom, szembesített egy-két olyan dologgal, amit meg kellene tanulnod.
- És amit már nem fogok tudni megtanulni. A legnagyobb felismerés a testtudat fontossága volt. Tudom, nevetséges ezzel ötvenéves korban találkozni...
- ...bőszen bólogatok, de megkérdezem: mit értesz ezen?
- Egyszerű ez: odafigyelsz a testedre, annak minden részére, karbantartod azt, azaz mindennap gyakorolsz. Azt éreztem, hogy a táncosokhoz képest egy trehány lumpenproletár vagyok a magam színészetével. Egy táncos, egy zenész igenis mindennap gyakorol, akár van szerepe vagy fellépése, akár nincs.
- Mit kellene neked, nem táncosnak csinálnod? Beszédgyakorlatokat végezni?
- Az, mondjuk, nem ártana, nekem biztos nem. Vagy ha egy-egy jelentős rendező kurzust tart, azon részt venni. Na igen, de jó, ha lesz ezen a nyáron három-négy szabad hetem. Ha ezalatt adódna egy kurzus, vajon lenne-e kedvem, és főleg: lenne-e pofám ezen részt venni, és hagyni a családot a fenébe?! Azt mondani: „menjetek csak el az őrségbe, legalább három hétig még reggelente sem kell a gyűrött ábrázatomat néznetek..." Merthogy általában akkor látnak, legközelebb meg amikor éjjel, előadás után szintén gyűrötten hazakerülök. Hát nem tudom. Azt gondolom, az idén is együtt megyünk az őrségbe.
- Vissza a tánchoz: ha a táncos nem gyakorol, nem tudja megcsinálni, amit kell, elesik, elbotlik, elejti a társát. A hibának igazi tétje van. Ha te nem gyakorolsz, ki veszi észre?! Úgy nagyjából minden úgy történik, ahogy szokott.
- A hiba ugyanúgy megtörténik, legfeljebb nem annyira látványos, talán észre sem veszed. Láttam egyszer egy filmet: nagy színészeket szólaltattak meg, akik pályájuk során Hamletet már eljátszották. Gassman, Olivier... Szmoktunovszkij egy mondatát nagyon megjegyeztem: „Hamletet nagyon sok profi színész el tudja játszani - de Hamletté válni keveseknek sikerül." Az iméntiek elsősorban arra a fizikai és szellemi kondícióra vonatkoztak, hogy el tudd játszani az aznapi szerepet. Hogy azzá is válj, ahhoz kell az isteni simogatás, a szerencsés csillagállás, és ilyesmi kétszer-háromszor adatik meg az életben. De nem segít a csillag¬állás sem, ha te magad nem állsz készen.
- A napodat meghatározza, befolyásolja valamiképpen, hogy aznap este mit játszol?
- Nyilván. Persze egy kicsi epizódszerep nem ül rá a napodra, de, mondjuk, egy Philoktétész, egy Sade, egy Richard a Tengeren-ben, az más. Ne misztifikáljuk ezt: attól még felismerem a zöld lámpát a zebrán, és tudok kérni tíz deka párizsit a boltban. Csak éppen ott van velem a szerep. Nem ugyanaz a vásárlás, ha egyedül ugrok be az üzletbe, vagy ha az ölemben ott van Vero¬nika, a kezemet fogja Milán, és még jön velünk Kornél is. Ugyanazt veszem, ugyanannyit fizetek, de minden mozdulatomat, gesztusomat meghatározza, hogy velem vannak a gyerekek. Így tartom az ölemben Alceste-et vagy S legényt is - csak ezt nem látja senki. Nem is szeretném, hogy lássa. Az a legnehezebb, amikor főpróbahéten is játszani kell. Már csak a megszületőben lévő szerepre koncentrálsz, nem tudod elengedni, eldobni, miközben este hattól csak a másiknak kellene léteznie. És ha a főpróbahét rettenetes, arra rámegy az a másik szerep, sőt az egész előadás. Na, az ilyen helyzet megoldásához kellene az, amit nem tanultam meg.
- Biztos vagyok abban, hogy egy új szerep akár észrevétlenül, de meg is segíthet, gazdagíthat egy régit.
- Erre mondom azt, hogy sok rendező és sok szerep faragott már azon az emberen, aki, mondjuk, megkapja de Sade márkit feladatként. Szabó Mátéval és a többi színésztárssal dolgozunk, de akarom, nem akarom, Sade minden rezdülésében ott lesz az a harminc év, amit ez idáig színpadon töltöttem.
- Mondok egy példát: közös előadásunkban, a Mulat¬ságban az elmúlt évben született meg a befejezés éppen érvényes változata: Pepe nyakában már a melltartóból eszkábált kötél, Rémusz készül, hogy kihúzza alóla a széket, te pedig a néma harmonikát húzogatod monoton egykedvűséggel, miközben elnézel a semmibe. Ez a nézés lett sűrűbb, hogy úgy mondjam, valóban a végtelenbe horgad a tekinteted, mióta a Tengeren vak alkoholistáját játszod.
- Valószínűleg így van - de én ott akkor nem ezzel foglalkozom. Bennem van, ahogyan ez a ránc az arcomon. Tettem érte, nem is keveset: örömök, fájdalmak, szétivott éjszakák, roncsoló munkák, mind-mind vájtak rajta valamit. Nézek, húzom a harmonikát, és ha jól megy az előadás, akkor én ilyenkor már semmit nem csinálok. Történik - az, ami: nézek a semmibe, és húzom a harmonikát. S legénnyé váltam. Idáig eljutni, már semmit sem csinálni - hosszú út. Aznap másfél óra, az előadás történetében tíz év, az én színészi pályámon harminc év...
- Megtörténik - mire gondolsz, amikor ezt mondod?
- Hogy nem kívülről rántod be a megoldást, nem kettőződik az idő: nem azon gondolkodsz, mit beszéltünk meg, nem azon agyalsz, hogy is volt ez a múltkor, nem az vezérel, hogy ez vagy az a poén mitől működik - miközben mindezek ott bújnak a zsigereidben. De mégis: a dolog most születik, és jobban, mint ahogyan azt valaha is megbeszélni-kitalálni lehetett volna. Egyszerű dolog ez, és ha ez az egyszerűség meglegyinti azt az estét, az maga a színházi csoda.
- De ez a kontroll hiányát is jelentheti.
- Nem jelentheti. Hiszen az egész semmi más, mint hogy figyelsz, és hagyod, hogy történjen a dolog. A Feke¬teország egyik legnagyobb erénye a hihetetlen pontosság volt: a kilincseket egyszerre nyomjuk le, a megfelelő pillanatban lépünk be és szólalunk meg, a zenét jókor adják... Amikor minden pontos volt, akkor ütött az előadás. Amikor a Szentivánéji álomban hajnali háromkor, hiszen legtöbbször éjjel tizenegykor tudtunk kezdeni, és nem volt rövid produkció, nyűszítve röhögtek az emberek, akkor ott tiszta, igaz pillanatok történtek. Ez oda-vissza hat, ilyenkor a színpadon azt éled meg, hogy varázsló vagy, egy isten, aki meg tudja váltani a világot. És azt a kicsi világot, amit az előadás terében a többiekkel és a nézőkkel felépítesz, meg is váltod.
- És mi van a megváltás után? Azt figyeltem, nehezen tudod elengedni az aznap estét. Utána is órákig pörögsz, zakatolsz, nem tudsz kilépni.
- Mert nem lehet. Ha te lefutod a maratont, az ott van a lábadban, az agyadban, a lelkedben. Ezerszer mondtad közben: „elég volt, a kurva nénikémbe, feladom!", aztán mégiscsak megcsináltad. És utána nem ugyanaz vagy, mint előtte. Nem futottam le, nem is fogom, de tudom, hogy van ez. Tudom! A színpadon is sűrítve kapsz és adsz mindent. Imádom a sportot, tudom, milyen az a végletesen sűrű pillanat: a kilencvennegyedik percben bevágni a győztes gólt. Négy évig hajnalban kelni, róni a hosszakat és az olimpián felállni a dobogóra. Dolgozni, robotolni, tépni az agyadat, marni a lelkedet, aztán este színpadra lépni, és már csak ott lenni, benne lenni, figyelni, és hagyni, hogy minden megtörténjen. Ebből nem lépsz ki lazán, mint reggel a zuhany alól. De ez nem baj. Egyetlen dolgod van: csinálni, becsülettel. Ha te hat óra alatt futod le a negyvenkét kilométert, arra sem mondja senki, hogy az semmi, az szar. Mert tudja és tiszteli a teljesítményt. De a világcsúcshoz még sok minden kell: találkozol-e a szereppel, a rendezővel, a többi színésszel, és akkor még ott van az aznap este, az aznapi közönség, az első pillanat, amikor belépsz, megszólalsz. Ezért mondom, két-három ilyen este lehetséges. De neked készen kell rá lenned. Mindig.
- Bármi is történik, a tudatosság ott bújik valahol. Fő¬szerepeket játszol: muszáj például beosztani az erődet, sűríteni az energiát, pihenni kicsit...
- A pontosság sokat segít. Ha jó ütemben adod és kapod a labdát, akkor minden olyan, mint a légzés: természetes. Most kiabálsz, most megállsz, levegőt veszel, zihálsz, megnyugszol, pihensz. Ez jó, ez igaz. Minden úgy történik, ahogy létezel. Ha pontos vagy, akkor ott pihensz, ahol pihenni kell. Nem erőlködsz, nem görcsölsz, nem izmozol - csinálod, amit amúgy is csinálnál.
- A Feketeországban megragadható a pontosság akkor, amikor hárman egyszerre nyomjátok le a kilincset. De hogyan lehet pontosnak lenni a híressé vált, merő káromkodásból felépített villanyszereléses jelenetben, ahol a szöveggel is szabadon bántatok?
- A pontosság nemcsak előre megbeszélt dolgok betartását jelenti. A pontosság az élet ritmusának átvételét is jelenti: valóban nem hangzott el kétszer ugyanaz a szöveg - Terhes Sanyival mi nyomtuk-hajtottuk a jelenetet, miközben Rába Roland jókor nyökögött, Katona Laci jókor sóhajtott. Ha a négyes fogatból bárki ritmust tévesztett, összedőlt ez a káromkodásköltemény, amiből nekünk egy tízperces zenei művet, operát kellett felépítenünk.
- Ahogy mondtad: adod és kapod a labdát. De ahogy a futballpályán: rossz passz is van - legfeljebb olyan ügyesen adod vissza, hogy a néző észre sem veszi.
- Nem! A rossz passzért el kell menni, vissza kell hozni a labdát és úgy visszapasszolni. Mert ez az igaz. És akkor azt nem hibaként értékeli a néző, hanem azt érzékeli, most ez történik. De ha sokszor mellémegy a labda, akkor aznap nem kell forszírozni a passzolgatást. Ha pedig azt érzed, most a végtelenségig levegőben tudjátok tartani a labdát, azt kell megérezni, mikor válik öncélúvá a passzolgatás. Azt hiszem, ezt mostanában már megérzem.
- Lassan csak-csak színész lesz belőled...
- Valamelyik nap összetalálkoztam Thuróczy Szabolccsal, ő mesélte, hogy annak idején Gaál Erzsi azt mondta neki, ő későn érő típus. Nem szóltam semmit, pedig mondhattam volna: nekem nem is kell ezt mondani, én tudom ezt magamról.
- Akárhogyan is, de kimondhatjuk: érett színházi ember vagy. Azért is említem ezt meg, mert egy-egy előadás után nagyon sok konkrét és hasznos megjegyzésed van, amik általában többet segítenek, mint néhány rendező általánosságokban kimerülő értékelései. Belül vagy, és mégis rálátsz az előadásra, saját magadra és a többiekre is. Ez rendezői képesség. Nem akarsz, nem akartál soha rendezni?
- A hőskorban, abban a bizonyos Kőtövisben rendeztem, akkor még mertem. Igen, azt hiszem, elég jól látok a színpadon, és észreveszek bizonyos hibákat, talán sejtem is sokszor, hogyan kellene kijavítani őket. Ez kevés. De valóban, sokszor eszembe jutott már, hogy meg kéne próbálkozni a rendezéssel, aztán mégsem fogtam bele. Talán gyáva voltam, talán működött bennem az önkontroll. Mindegy is, ez mostanában nem foglalkoztat. Most az foglalkoztat, megtalálom-e a helyem a Bárkán, és hogy Pepével, Katona Lacival és másokkal létre tudunk-e hozni új szemléletű, szabad produkciókat.
- Mintha egyszerre próbálnál egymásnak ellentmondó dolgokat megvalósítani: kapaszkodsz a társulati létezésbe, és kapaszkodsz a szabadságba.
- Annak idején úgy nézett ki, Szolnokról megyek nyugdíjba. Aztán egyik pillanatról a másikra, na persze évekig tartó tökölődés után, a nagy szabad semmiben találtam magam. Jött a Bárka, és azért mindent odaadtam volna. Sarkaiból fordítjuk ki a világot, ezt gondoltuk. Nem ez lett. Most már nem akarok mindent odaadni. Bent is vagyok, kint is vagyok.
- Mindenütt jó, de legjobb bent is, kint is.
- Így van. Magam is csodálkozom, de jól érzem magam a Bárkán. Fontosak lettek azok az emberek, akik itt vannak, de szeretnék én is fontos lenni - nemcsak nekik, magamnak is.
- Egy évvel ezelőtt döntöttél úgy, hogy visszatérsz. A következő évadra is maradsz. Igazolódott a döntésed?
- Mondjuk úgy, hogy mindkét fél számára igazolódott, érdemes egy újabb közös évadba belevágni. Jó feladataim, szerencsés találkozásaim voltak: Göttinger Pali és Szabó Máté - két tehetséges, kiváló fiatalember, örülök, hogy velük dolgozhattam. Egyáltalán, az az évad, ami mögöttünk van, igazán szép és tisztességes időszak. Jó lenne folytatni.
- Lehiggadtál, mondod. Filmezel, főszerepeket játszol, te vagy „a Kapa", sikered van. És van egy nagyszerű társad, szép családod. Egy húsz évvel ezelőtti beszélgetésünkben (mely megjelent a Film Színház Muzsikában) azt mondtad: „...Azt, ami másoknak fontos, én már feladtam: hogy legyen lakásom vagy kocsim..." Harmincéves színházi pályád során hogyan súlyozódtak az élet fontos és kevésbé fontos dolgai? Hogyan gondolkodsz erről most?
- Az azért jó lenne, ha húsz év múlva a mostani mondataim nem lennének olyan megmosolyogtatóak, mint amiket most idéztél... A színház és az élet szerepeket oszt: hol Szagolnyák Imrét, hol Alceste-et, hol apát, hol férjet, máskor meg a barát szerepét... Ezek¬ben a szerepekben nem kéne megbukni. Tisztes¬ség¬gel, szeretettel, elfogadással, felelősséggel fel kéne nevelni a gyerekeket, segíteni, példát mutatni és nem papolni, és igen, jó lenne egy-két olyan előadásban lenni még, ami egy időre, a játék két-három órájára falhoz szögezi, szíven üti a nézőt.
- Segíteni a gyerekeidnek, mondod - te ezt annak idején Abonyban megkaptad?
- Nemrég halt meg az édesanyám, apám régebben. Felnőtt vagyok, nincs már, aki azt mondhassa: kisfiam. Még el tudtunk köszönni egymástól anyámmal, ez jó. Megköszönhettem neki, hogy vagyok, hogy felneveltek. Van, amit másként szeretnék-szeretnénk csinálni, mint ők. De azt is tudom, hogy mindent legjobb tudásuk szerint végeztek. Ez elegendő példa: mindent legjobb tudásom szerint csinálni, ezzel beérem. De a várható Oscar-díjakat se hajítom a sarokba.
- Azokat főleg Jancsó-filmekre szokták adni.
- Arra gyúrunk: Miki bácsi, Pepe meg én.

Báboktól a Bánk bánig - színházi bemutatók ősszel - origo.hu

Törőcsik Mari újra színpadra lép, Eszenyi Enikő első önálló évadát militáris Othellóval indítja, Cserhalmi György pacalgőzben Krúdyt mesél, Brecht náciparódiáját Zsótér rendezi, a Monty Python begaloppozik a körútra, Salman Rushdie közel-keleti meseregényét japán bábok játsszák el, Lázár Ervin-meséből cirkuszi előadás lesz. Eseménydús lesz az ősz a színházakban, összeszedtük, mire érdemes figyelni.

Marguerite Duras: Naphosszat a fákon

Mikor? 2009. október 16.

Hol? Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Ki rendezi? Anatolij Vasziljev moszkvai színházi guru és fenegyerek, aki sajátos módszereivel őrjíti meg színészeit és nézőit egyaránt. "Nagyon szeretem a partizánkodást a színházban" - ezt ő maga nyilatkozta. Kolostori elzártságban dolgozik színészeivel, sokszor hónapokon át, és a maximumot követeli tőlük. Kétszer rendezett eddig Magyarországon, egyszer a Művész Színházban (A nagybácsi álma, 1994), egyszer Szolnokon (Osztrovszkij: Ártatlan bűnösök, 1998). Most Schwajda György meghívására újra Magyarországon.

Amiért érdekel bennünket: Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a Nemzeti Színház tagja az életveszély után újra a színpadra áll. Az egész ország aggódott érte, de felépült. Szerepet vállalt anyaszínházában, de gyengeségére hivatkozva visszamondta. Végül szűk egy év után újra dolgozik, méghozzá nem akárkivel: egy olyan rendezővel, aki imádja ugyan őt, de aki totális jelenlétet követel a színpadon. A Naphosszat a fákon nem könnyed komédia: egy traumákkal és konfliktusokkal teli, gyötrő anya-fiú kapcsolatot mutat be közelről. Viszont érdekes, hogy mit hoz ki a színésznőből az orosz rendező. "Ők szerelemben vannak Vasziljevvel" - magyarázta Alföldi Róbert, a Nemzeti igazgatója, amikor ünnepélyes keretek között "kölcsönadta" Törőcsik Marit a kaposvári színháznak. Törőcsik Mari mindkét itthoni Vasziljev-rendezésben játszott.

Amitől tartunk: Koltai Tamás azt mondta, a kevesek által érthető orosz rendező mindkét magyarországi darabja megbukott, és ez is meg fog. Ez nem hangzik biztatóan. Az alapanyag is aggodalommal tölt el bennünket. A szerzőt szeretjük: a Vietnamban született Marguerite Duras-t a megrázó és költői Szerelmem, Hiroshima forgatókönyvéért Oscar-díjra is jelölték. Valamint ő volt az írója A szerető (átírt változata Az északkínai szerető) című önéletrajzi ihletésű regénynek is, amely egy fiatal európai lány és idősebb, dúsgazdag férfi erotikus kapcsolatát ecseteli (szintén vászonra vitték). A Naphosszat a fákon azonban kevésbé érzéki és univerzális témát dolgoz fel: az idős anya és tőle eltávolodó fia lelkizős kapcsolata első hallásra nem villanyoz fel minket.

Különlegesség: Törőcsik Mari fiát a Barátok közt Alexe játssza: Kovács Pál. Barátnőjét pedig Gubás Gabi. Szokatlan párosítások.

+ + +

William Shakespeare: Othello

Mikor? 2009. október 17.

Hol? Vígszínház, Budapest

Ki rendezi? Eszenyi Enikő, a Vígszínház új direktora, aki láthatóan drasztikusan átfaragja a színház profilját, nagy örömünkre.

Amiért érdekel minket: Ez a darab a Vígszínház új korszakának emblematikus előadása lehet, de ettől még nyugodtan otthon maradnánk. Viszont Nagy Zsolt és Fekete Ernő parádés párosát muszáj látnunk. Két olyan személyiségről van szó, akik ha csak nézik egymást másfél óráig, az is dráma tud lenni. Még nem játszottak együtt, most viszont összecsapnak Othello és Jágó szerepében, nagyon várjuk. Eszenyi Enikő nyitottságát és éleslátását bizonyítja, hogy nem a Vígszínház stábjából választott, hanem két zseniális vendégszínészt hívott meg a főszerepekre. (Nagy Zsolt a Krétakör tagja volt az átalakulásig, most szabadúszó, Fekete Ernő pedig egyik kedvencünk a Katona József Színház társulatából.)

Amitől tartunk: A Vígszínház, ne kerteljünk, kialakította magáról azt a képet, hogy régimódi, konzervatív előadásain bérletes nénikék és általános iskolás csoportok üldögélnek. Reméljük, az Othello más lesz, és azt a közönség képes is lesz értékelni. Egy másik aggodalmunk: Eszenyi Enikő katonás szellemben képzeli el az Othelló-t, mivel a szereplők többsége Velence szolgálatában álló zsoldos, így a karaktereknek plusz jelentést adhat, ha ezt a rendezés kiemeli. Másrészt ez kínosan is elsülhet, ha a közönségcsalogatónak és újdonságnak szánt katonai elemek military show-vá változtatják a Shakespeare-drámát. Egyébként is kár lenne ilyen színészeket arra pocsékolni, hogy fel s alá masírozzanak a színpadon, miközben egy szemöldökrántással képesek pisszt inteni ezerkétszáz embernek.

Különlegesség: A színészek - Eszenyi Enikővel együtt - háromnapos katonai kiképzésen vettek részt Szentendrén, hogy elsajátítsák a katonák hanghordozását, gesztusait. Még pszichiáter is segített felkészülni a szerepre.

+ + +

Monty Python: Spamalot avagy a Gyalog-galopp

Mikor? 2009. szeptember 25.

Hol? Madách Színház

Amiért érdekel bennünket: Arthur király és bandájának szerencsétlenkedése minimum egy generációnak volt meghatározó filmélménye, így most mi is kíváncsian várjuk, hogy Szirtes Tamás rendező és csapata hogyan tudja színpadra átültetni a vásznon és VHS-en annak idején nagyokat ütő poénokat. Érdekesség, és látatlanban nem is igazán tudjuk hová tenni, hogy az alkotók közlése szerint az előadás, bár a Gyalog-galopp-ra épít, a Monty Python egyéb filmjeiből is tartalmaz poénokat.

Amitől tartunk: Úgy tűnik, biztosra megy a Madách: a Monty Python klasszikus alapanyaga látatlanban teltházas előadásokat jelent majd jó darabig, mint ahogy ez már most is tapasztalható, ha az őszi előadásokra próbálunk jegyet vásárolni. Ha a darabválasztáshoz hozzávesszük, hogy musicalről van szó, jól látható, hogy londoni mintára olyan népszerű, sokakat érdeklő és könnyen emészthető premierre számíthatunk, mely tömegeket mozgat meg.

Különlegesség: Vadonatúj, szeptember 7-i információ, miszerint az egyik szereposztásban Arthurt megformáló Gesztesi Károly megválik a Madáchtól, így szerepébe az utolsó pillanatban Baráth Attila ugrik be.

+ + +

Bertolt Brecht: Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Mikor? 2009. október 3.

Hol? Örkény István Színház, Budapest

Ki rendezi? Zsótér Sándor, a színházi rendezők legmerészebbje, aki sohasem süpped bele a szokásosba, mindig újat mutat, vitát generál. Ő volt a forgatókönyvírója a Nincsen nekem vágyam semmi-nek, és szerepelt egy csomó filmben is. Tizenhárom éve tanít a Színművészetin, az általa rendezett vizsgaeladások híre rendszeresen túljut az egyetem falain. Ezt a darabot öt évvel ezelőtt már megrendezte egy osztállyal, akkor a színészek (többek között a Radnótiban játszó Marjai Virág is) kék tornadresszben csúsztak-másztak.

Amiért érdekel bennünket: Láttátok Charlie Chaplin A diktátor-ját? Az Arturo Ui ugyanaz, csak a máshogy zseniális Bertolt Brecht írta három hét alatt Helsinkiben, mialatt az amerikai vízumára várt 1941-ben, hogy menekülni tudjon. A darab keserű paródiáját nyújtja a náci német vezetőknek, sőt minden diktatúrának és hatalomra vágyó idétlen embernek. Berlin helyett Chicagóban vagyunk, másként gondolkodók helyett itt a gengszterek a zöldségkereskedők karfioltrösztje ellen harcolnak teljes erőbevetéssel. Minden egyes darabbéli eseménynek és szereplőnek valós megfelelője van: Ui Hitler, Giri Göring, a raktártűz pedig a Reichstag égését szimbolizálja. Azt pedig még nem is mondtuk, hogy az Örkény Színház csodás gárdájának színe-java felvonul a darabban, az idei évtől az Örkényhez igazoló Szandtner Annával egyetemben, vagyis Für Anikó, Csuja Imre, Máthé Zsolt, Takács Nóra Diána. Bár Hámori Gabit hiányoljuk.

Amitől tartunk: Semmi se, megyünk nézni.

Különlegesség: a jövőre végző Barabás Richárd is szerepet kapott a darabban.

+ + +

Katona József: Bánk bán (junior)

Mikor? 2009. október 23.

Hol? Nemzeti Színház, Budapest

Amiért érdekel(t) bennünket: Joggal mondhatjuk, ez az az előadás, amelyre nem a szereplők névsora fogja bevinni az átlagos tájékozottságú színházlátogatót, hiszen minden bizonnyal viszonylag kevesen ismerik Stork Natasa vagy éppen Mátyássy Bence nevét: a 19. századi nemzeti irodalom eszenciájának számító darabot Alföldi Róbert a Nemzeti Színház valóban junior gárdájával dolgozta fel, így talán Szabó Kimmel Tamás és Makranczy Zalán a legismertebb játszó a színpadon.

Az előadást az októberi bemutató előtt pár alkalommal Szentendrén, a nyári színházi programok között láthatták már az érdeklődők. Mivel a kisvárosba júliusban sikerült eljutnunk, ezúttal nem csak a színlap alapján keletkező impresszióink alapján tudjuk ajánlani a fiatalított Bánk bán-t.

Jó ötleteket láttunk a színpadon, a formabontónak szánt és tényleg érdekes megoldások, valamint az ügyes színpadkép lekötötték a néző figyelmét., ezenkívül a nyáresti hűvösben kifejezetten jól jött, hogy a dramaturg nagyot húzott az eredeti anyagon.

Amitől tartunk: Kifelé jövet azon tűnődtünk, vajon ez a program elvisz-e egy estét a Nemzetiben, azonban koncepciójánál fogva mindenképpen érdekes az előadás.

+ + +

George Orwell: Állatfarm

Mikor? 2009. október 30.

Hol? Weöres Sándor Színház, Szombathely

Szombathelyen Jordán Tamás, a Nemzeti Színház eggyel ezelőtti igazgatója a Kamara Savaria nevű, állandó társulattal nem rendelkező, de figyelemre méltó amatőr műhely élére állt tavalyelőtt, így született meg a Weöres Sándor Színház.

Ki rendezi? Dömötör Tamás, aki korábban a Bárka Színházban is színre vitt néhány darabot, Szombathelyen főrendező lett, ahol több, jelentőségében a város határain túlmutató előadást valósított meg. Egyet biztosan megállapíthatunk róla eddigi munkái alapján: mániákusan izgatja a tévé világa, és a színház megújulását részben abban látja, hogy a már-már családtaggá vált médiumot kreatívan és ironikusan beemeli a színpadra. A Szerelmes Balázs-ban a főszereplőn kívül mindenki a vetítővásznon tűnik föl, a briliáns Czukor Show pedig egy tévéműsor maga, Füst Milán Boldogtalanok című drámájának sztorija egy modern beszélgetőshow keretei között bomlik ki. Idén ősszel George Orwell szatirikus parabola-meséjét gondolja tovább.

Amiért érdekel minket: Az Állatfarm a sikeres Czukor Show folytatása lesz: az eredeti műnek itt is csupán a történeti váza marad meg, a hatalmi játékok egy mai tévéstúdióban zajlanak, a munkatársak között. A stúdió pornófilmeket gyárt, de a történet elején új műfajt próbál ki, tévéshopot indít. "Ez a televíziós szakma legalja" - fogalmaz Dömötör Tamás, aki a stúdió vezérlőtermébe kalauzolva, az orwelli történetet felhasználva próbálja megmutatni a nézőnek a média iszamós világát.

Amitől tartunk: Az egyetlen dolog, ami ellenérzést vált ki belőlünk, hogy sem ezt, sem a szombathelyi színház többi érdekes és újszerű előadását nem láthatjuk a fővárosban, mivel pénz híján nem indul vendégjátékra a társulat. Film majd születik a Czukor Show-ból, de addig is drukkolunk, hogy a Nemzeti Színház vagy a befogadószínházként működő Thália meghívja valamelyik előadást, szép gesztus lenne.

Különlegesség: Jordán Tamás is szerepel az előadásban, ő játssza az Őrnagyot, a díjnyertes fehér kandisznót, akinek különös álma nyomán kitör a Forradalom.

+ + +

Salman Rushdie: Hárún és a mesék tengere (bábelőadás)

Mikor? 2009. október 8.

Hol? A hatvanadik születésnapját ünneplő Budapest Bábszínház.

Ki rendezi? A fiatal Csató Kata, aki színésznőként kezdte, majd rájött, hogy a bábművészet az ő világa, azóta pedig egy csomó bábszínházban rendezett az országban, Bóbitától Cirókáig.

Amiért érdekel bennünket: Kinek jut eszébe Salman Rushdie regényét bábszínpadra vinni?! Zseniális! "Nem kategorizálok, hogy ez gyerekmese, az pedig felnőtt, hanem arra figyelek, hogyan akar megszületni" - ezt Csató Kata mondta, aki egyszer csak meglátta a polcon a kötetet, levette, elolvasta, és kitalálta, hogy ebből milyen jó előadás lehetne. Egyetértünk: a történet klasszikus mese, útra kelünk-mindent legyőzünk-hősök leszünk-típusú. Főszereplője egy mesemondó fia, Hárún, akik sok kaland árán jut el a világ másik végére, hogy kiszabadítsa Meseország királylányát és megnyissa újra a mesék csapját. Ez egyébként Salman Rushdie egyetlen meseregénye; a fatva elől bujkálva, védőőrizetben írta.

Mikor Rushdie két évvel ezelőtt Budapesten járt, a rendező meg is beszélte vele az ötletet. Az író nagyon örült, hogy az adaptáció másnak is eszébe jutott: New Yorkban musicalt faragtak belőle. Bábszínházban azonban most lesz az ősbemutató. A bábszereplők 38 centisek, és pálcikákkal kell őket mozgatni. Nincsen paraván, ezért a feketébe öltözött színészeket is lehet látni, az előadás így többszintűvé válik. "Nem annyira a japán tradíció, mint inkább az a finom mozgás érdekelt, ahogy ezt a bábtípust irányítani lehet" - magyarázta Csató Kata, miért használt bunrakút.

Amitől tartunk: Nyilván kevés felnőtt néz egyedül bábelőadást, még akkor se, ha Rushdie-regényből készült. Így hát keríteni kell egy nyolcévest.

+ + +

Lars von Trier: Dogville

Mikor? 2009. október 24.

Hol? Bárka Színház, Budapest

Ki rendezi? Anger Zsolt, A nyomozó című film morc boncfőnöke

Amiért érdekel bennünket: Lars von Trier filmje ordít a színpadi feldolgozás után, s nem is kell tovább várnunk, hiszen Anger Zsolt bejelentkezett az alapanyagért, és a Bárka legénységével megcsinálta a saját verzióját. Bár az előadás premierjére még várnunk kell néhány hetet, a szemfülesek már tavasszal megnézhették néhány "előbemutató" során. Időben kapcsoló és még egy próbára is bejutó kollégánk el volt ragadtatva a látottaktól, olyannyira, hogy muszáj volt kattintania párat és begyűjteni ezeket a kiváló fotókat.

Tavasszal vaskos pozitív értékeléseket kapott az előadás, és az azóta eltelt hónapok alatt Anger még csiszolhatott is a részleteken, ha éppen úgy tartotta kedve. A szereposztásra sem lehet panaszunk: Nicole Kidman filmbeli szerepét Szorcsik Kriszta játssza, mellette feltűnik Margitai Ági, Mucsi Zoltán és a Nemzetiből átruccanó Blaskó Péter is.

Amitől tartunk: Nincs olyan!

+ + +

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki

Mikor? 2009. október 17.

Hol? Nemzeti Színház

Amiért érdekel minket: A színlap szerinti "képregénycirkusz" kategóriát nem tudtuk értelmezni, így megkértük Almási-Tóth András rendezőt, segítsen ebben. A villáminterjú alapján nem világosodtunk meg teljesen, mindenesetre érdekes előadásnak ígérkezik a kulcsszavak alapján: cirkuszi előadás, kortárs tánc, légtornászok, képregényszerű színpadkép, artisták, harsány színek. Családi színházról van szó, így az alkotók szerint hétéves kor felett bárki számára élvezhető a program: míg a kicsik a színes forgatagba és furcsa teremtmények univerzumába feledkezhetnek bele, a felnőttek egy olyan világ vízióján töprenghetnek el, ahol eltűnőben a kultúra, és a sötétség kezd felülkerekedni.

Az előadásban láthatjuk a Nemzeti első vonalának néhány képviselőjét (Stohl ismét címszerepben villoghat, Szarvas József, Blaskó Péter), ezzel együtt a teátrum feltörekvő fiataljai, valamint színműsök is fontos szerepekhez jutnak. Mindenesetre látatlanban az ősz egyik legérdekesebb premierjéről lehet ez a Lázár Ervin-feldolgozás.

Amitől tartunk: Hogy elvész a látvány mellett a Lázár Ervin-mese. De szerintünk jó lesz ez.

+ + +

Krúdy Gyula - Parti Nagy Lajos: Boldogult úrfikoromban

Mikor? 2009. október 2.

Hol? Csokonai Színház, Debrecen

Ki rendezi? A mostani évadtól Debrecenbe szerződött Cserhalmi György, akit Vidnyánszky Attila, a debreceni színház igazgatója és főrendezője a sikeres Úri muri főszerepe után kért fel arra, hogy Krúdyt rendezze meg. Úgy alakult, hogy színpadra is ő alkalmazta. Parti Nagy Lajos pedig hozzáfűzött néhány gondolatot a sajátjaiból, ebből csak jó sülhet ki.

Amiért érdekel bennünket: Három zseniális művész összjátéka lesz ez, ha jól sejtjük: Krúdy a hangulatok mestere, Parti Nagy Lajos a szavakkal tud zsonglőrködni (a humorhoz meg éppenséggel mindketten értenek), Cserhalmi pedig a színpadon tud magára vonzani minden tekintetet.

Amitől tartunk: Biztosan sokan vannak, akik szívesen látnának egy Krúdy és Parti Nagy-szövegekre felfűzött Cserhalmi előadói estet. Mi nem ezek közé tartozunk. Imádjuk Cserhalmit, de Krúdyt legalább annyira, ráadásul izgalmas kihívás a Szindbád után Krúdyt adaptálni. Ezért aztán pacalgőzre vágyunk, Vendelinre és Mancira, Pászmáti és Vájsza urakra, Böskére és persze húslevesre. Nem szó szerint, de a karaktereket kár lenne veszni hagyni a kocsmafilozofálás kedvéért.

Különlegesség: A premier előszőr 2009 májusára, majd augusztusra volt kitűzve, de mindkétszer elhalasztódott, mivel Cserhalmi György Jancsó Miklóssal és Makk Károllyal forgat egyszerre. Októberben viszont - úgy fest - tényleg bemutatják.

+ + +

Pintér Béla: Párhuzamos óra

Mikor? 2009. október 1.

Hol? Pintér Béla és Társulata, a Szkénében

Ki rendezi: a formáció vezetője, állandó írója és rendezője.

Amiért érdekel bennünket: "Mert ugye, van az a világ, ami van, van az a világ, ami nincs, és a kettő között létezik egy harmadik: a lehetőség szerint létező. Egy világ, amelyik lehet. Akár a mi ismert világunkkal párhuzamosan létező valóság, ahol ugyanúgy 2009. október elsejét írnak, mint mi, de nem a Párducisten földre szállásától számítják az időt, hanem valamiféle Emberisten születésétől." - áll Pintérék friss anyagának színlapján, ami alapján nem valószínű, hogy a társulatot nem ismerők hosszú, tömött sorokban állnak majd sorba a jegyekért, ellenben biztosra vehetjük, hogy a rajongók ott lesznek az első előadások egyikén.

Előbbi csoport számára hasznos információ lehet, hogy az egyik legegyedibb és hihetetlen sajátságos stílussal bíró itthoni társulatról van szó, amely tíz éve teszi csendesen a dolgát a Szkéné telt házas előadásain, miközben sorra nyeri az elismeréseket, és külföldi turnékon hinti szét a hazai kultúra magvait. Előadásaik a groteszk határán egyensúlyoznak, egyik pillanatban gyomorszorító, másik pillanatban pedig széles mosolyra ingerlő anyagról van szó, melyeket a színház vezetője, Pintér Béla ír és rendez.

Amitől tartunk: kizárólag elképesztően magas elvárásainktől.

Különlegesség: A második csoportba tartozóknak pedig minden valószínűség szerint felesleges a szó - az alkotók sem csepegtetnek túl sok konkrét információt az előadásról -, azonban számukra is információértékű lehet, hogy a szokásosan markáns zenei vonal ezúttal középkori hangzásra átszerelt nyolcvanas évekbeli szintipopra épül, így például fidulán is szól majd egy kis Depeche Mode.

+ + +

Caryl Churchill: Hetedik mennyország

Mikor? 2009. szeptember 30.

Hol? MU Színház

A MU Színház befogadószínház, most éppen a K. V. Társulatot látja vendégül. A K. V. két kaposvári színésznő, Száger Zsuzsanna és Ubrankovics Júlia vállalkozása, ők általában vendégszínészeket és -rendezőket is meghívnak darabjaikhoz. Most is így van.

Ki rendezi? Göttinger Pál, aki két éve végzett a színművészetin rendező szakon, azóta szabadúszóként jön-megy teátrumok között, legalább négy sikeres rendezését fel tudnánk emlegetni, de csak kettőt mondunk: a Bárkában ő rendezte a Tengeren-t, Marosvásárhelyen a POSZT-os Love @ Money-t. Előszeretettel dolgozik fiatal és nyitott társulatokkal, a Szputnyiknak és a KOMA-nak is csinált egy-egy darabot. Most a K. V. Társulattal dolgozik. Generációja egyik reményteli tehetsége.

Amiért érdekel bennünket: Tavaly novemberben mi is ott szorongtunk a MU Színház kávézójában a lépcsőn, a K. V. Társulat Kék szív című előadásán. Felolvasószínház volt csak, de olyan eleven színházi élményt régen éltünk át. Megismertünk egy zseniális szerzőt és egy ügyes csapatot. Most ugyanaz a társulat adja elő ugyanannak a szerzőnőnek egy másik művét. Caryl Churchillt posztmodern drámaírónak szokás mondani, mert szívesen foglalkozik a nemi szerepekkel és alkalmaz trükkös, szokatlan színházi fogásokat. Mi az ilyesminek örülünk, ennek a darabnak is kíváncsian nézünk elébe.

Amitől tartunk: A mostani estből kimaradnak a Katona József Színház zseniális színészei, Kovács Lehel, Rezes Judit, Mészáros Béla, akik a Kék szív-nek savát-borsát adták. Mi lesz most? Kicsit aggódunk, de a kísérletezés a színházba járás lényege.

Különlegesség: A különleges időbeli ugrások és a szerepek összezagyválása. A Hetedik mennyország című darabot Caryl Churchill 1978-ban írta, és egy családot vizsgál meg benne. Egy családot a viktoriánus korban, amikor még minden simán ment, legalábbis a felszínen, és ugyanazt a családot a mai korban, amikor a társadalmi változások már teljesen összezilálták a viszonyokat, és azt se tudni biztosan, ki a fiú és ki a lány.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed