Caryl Churchill: Hetedik mennyország

A K. V. Társulat kortárs felolvasó színházi programsorozatának új estje
Caryl Churchill: Hetedik mennyország
Fordította: Upor László
Versek: Háy János
2009 szeptember 30-án 20h-kor
Előadás után közönségtalálkozó!

Rendező: Göttinger Pál
Szereplők: Bodor Böbe, Földi Ádám, Pavletits Béla, Ollé Erik, Terhes Sándor, Száger Zsuzsanna, Szoták Andrea, Urbanovits Krisztina.

A K.V. Társulat 2008-ban indította el kortárs felolvasó színházi programsorozatát, melynek keretében olyan drámaírók munkásságát próbáljuk bemutatni, akiknek műveit ritkán vagy alig láthatjuk a magyar színpadokon. Elsőként Caryl Churchill Kék szív ( A szív csücske, Kék bögre ) c. művét mutattuk be a MU Színházban, a filmrendező Gigor Attila irányításával. Kortárs felolvasó színházi sorozatunk második előadása, ismét egy Caryl Churchill mű, ezúttal Göttinger Pál rendezésében.
Az 1979-es Hetedik Mennyország abszurd humorú tragikomédia, amely a szexualitás és a nemi identitás, a nő és a férfi családban betöltött szerepének kérdését két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve vizsgálja. Az első részben a viktoriánus Angliában vagyunk, ahol egy gyarmati tisztviselő családjának mindennapjait nézzük végig. Folyamatosan kerülnek felszínre a látszólag „mintaszerűen” élő család tagjainak rejtett szexuális vágyai, vonzódásai amelyek egy idő után óhatatlanul ütköznek a kor társadalmi elvárásaival, erkölcsi normáival.
A második rész ugyanezeket a kérdéseket a 100 évvel későbbi Angliában vizsgálja újra. Az írói instrukció szerint a szereplők, akik sokszor ugyanazok a karakterek, mint a viktoriánus korban mindössze 25 évet öregszenek.
Az idő a „hetedik mennyországban” nem egy merev konstrukció, mint ahogy a nemi, vagy szexuális identitás sem lezárt, végleges.

Támogatónk: MU Színház