Stuber Andrea naplója a Macskadémonról



A Macskadémont tekintettem meg a Kálmán Imre Teátrumban, kortárs musical. Mondta a szünetben Csuri barátnőm: – Ez olyan, mint a szerzője, Karafiáth Orsolya, gyakran utazik a váci vasútvonalon, olyankor látom-hallom, amint telefonál. (A zenét Bella Máté szerzette, rendező: Göttinger Pál, a tejfölvivő címszerepet Homonnay Zsolt játssza.) Tulajdonképpen lehetne gyerekdarab is, ha nem dúskálna csúnya szavakban. Alighanem rá is volt téve a trágárságokra személyes buzgalomból, így nevettették egymást is a fellépők, a nézőket pedig valósággal csiklandozták a baszkik és faszomok. Volt jelenet, amit a játszók annyira szétröhögtek, hogy alig tudtak kikeveredni belőle. Jókedvű estét töltött együtt a társulat és a közönség, annyi biztos. (Az egyik táncoslány „elefántot nyelt kígyó” tetoválást visel a felkarján.)

Én leginkább azt a kettőst szerettem, amikor Oszvald Marika és Faragó András száraz szemrehányással elénekelték egymásnak, hogy miért ment tönkre a házasságuk.

Egy videó az Ördögkatlan sajtótájékoztatóról

Fekete humor a Belvárosi Színházban Szabó Kimmel Tamással

Június 21-én tartja az Orlai Produkciós Iroda az évad utolsó premierjét a Belvárosi Színházban, Jez Butterworth fekete humorú darabját Göttinger Pál állítja színpadra. Az 50-es évek Londonjában játszódó történet az akkori klubélet és gengsztervilág összefonódását mutatja be, a Sohoban található Atlantic Club tulajdonosa, Ezra és feltörekvő sztárénekese, Silver Johnny életének izgalmas eseményeit követhetjük nyomon.

„Azért is izgalmas számomra a Mojo, mert efféle helyzetekben lehetséges viselkedési módokat villant fel, és megsejteti azt is, hogy bármennyire úgy érezzük is, képesek vagyunk befolyásolni a körülöttük zajló eseményeket, rá kell döbbennünk, hogy ezekre tulajdonképpen nincs túl sok ráhatásunk.” – mondja a rendező az előadásról. A darab 1995-ben a Royal Court színházban debütált Londonban, olyan színészekkel, mint a Trónok harcából ismert Aiden Gillen, vagy a legutóbb a Fekete párducban látható Andy Serkis. Az alkotás sikerességét mi sem jelezhetné jobban, mint hogy a kritikusok egyöntetűen magasztalták a bizarr, ám mégis végtelenül vicces cselekményt.

A Magyarországon most először látható előadás szereplői Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Csőre Gábor, Schruff Milán, Ötvös András és Hunyadi Máté lesznek. A jelmeztervező Cselényi Nóra, a díszlet Ondraschek Péter munkája.

A CSEMEGEPULTOS A POSZT FESZTIVÁLRA IS ELLÁTOGAT

A csemegepultos naplóját június 14-én tűzik műsorra Zsolnay Negeyedben Ötvös András előadásában.

Ajánló a darab elé:

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.” – A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul… Gerlóczy Márton regényét Ötvös András eleveníti meg, a kolbászok, a májasok, a kolozsvárik segítségével.

Ötvös András A csemegepultos naplójáról:

“Fontos leszögezni, Márczy Lajos nem Gerlóczy Márton. Nem önéletrajzot írt, hanem munka volt számára bevetni magát a Vásárcsarnok forgatagába, élményeket gyűjteni, amelyeket megírhat. Alapvetően különbözik a karakterétől, ahogyan az enyémtől is. A szerep nagyon cinikus pasas. Ez egyfajta vélemény a világról, amit nem mondom, hogy nem értek meg. Át tudom érezni, miért ábrándul ki valaki emberekből, a közéletből. A története végén, szilveszterkor eljut odáig, hogy egyedül marad, addigra végigment minden sonkán és nőn. Rájön, már nincs több abban a kalandban, amibe belevágott, befejezi. Abból a szempontból szimpatikus Lajos karaktere, hogy bátor. Arról ír – ahogy Marci is -, ahova elment, amit testközelből megtapasztalt. Nem kitalálta a szobájában a történeteket, hanem belevetette magát az életbe. Kivett egy albérletet és eljárt dolgozni, találkozott mindenféle emberrel. Az előadásunk szerintem – a tárgyanimáció miatt – jóval játékosabb, mint a könyv.” (Fidelio)

Kritikus szemmel az előadásról:

“Csemegepultosnak áll, legalábbis Gerlóczy Márton színre vitt regényének főszereplője ebbe az inkognitóba bújva igyekszik valami – az élet, Budapest, a női természet – mélyére hatolni. Hogy ez az egyszerre művészetinek és emberismeretinek szánt kalandtúra – Ötvös András fáradhatatlanul bravúros szólószínházi pörgése valamint az előadás szakmai tekintetben is korrekt megformálása ellenére – mégsem válik valódi mélymerüléssé az írást, a várost, nőket illetően, talán az irodalmi anyag az élet és művészet közti különbséget érintő egyszerű problémafelvetésének köszönhető. És mindezzel némiképp analóg módon annak, hogy bár a színházként monodráma formájában visszaköszönő naplóregény egy ember prizmáján keresztül tárja elénk a történéseket, sem a Márczy Lajosnak nevezett, átmenetileg csemegepultosként dolgozó íróról, sem az általa egyébként plasztikusan és humorral felskiccelt emberi környezetről nem tudunk meg jóval többet egy közkézen forgó tudáshoz képest.” (Revizor)

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA
Játssza: Ötvös András
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező: Göttinger Pál



2018. június 14., 19:00
Zsolnay Negyed | E78

HOGYAN GONDOLKODOTT DONIZETTI?

A Nemzeti Filharmonikusok Operamacera ifjúsági sorozatának záróhangversenye vasárnap, május 13-án lesz 11:00 órakor és 15:00 órakor a Müpa Fesztiválszínházban.

Ezúttal Dinyés Dániel karmester-zeneszerző és Göttinger Pál rendező Donizetti Don Pasquale című operáját kutatja. Arra keresnek választ, hogyan gondolkodott Donizetti, milyen srófra járt az agya, amikor a kezébe kapott egy librettót, mit gondolt egy helyzetről, egy gesztusról, és mit fűzött ő hozzá a zenéjével, milyen dallamokkal lehelt a szereplőkbe életet, és miként tette elevenné a történetet a színpadon?

Don Pasquale, a vagyonos, bogaras, idős agglegény türelmetlenül járkál fel s alá: háziorvosát, Malatesta doktort várja, aki ezúttal nem közönséges gyógyszert hoz neki, hanem különleges gyógyszert – egy menyasszonyt. Ezzel a képpel kezdődik Donizetti hatvannegyedik (!) operája, és innen aztán nincs megállás, forgószél szerűen születik meg a komédia, a zeneirodalom egyik legszórakoztatóbb vígoperája. Mégsem hagyományos operaelőadásra ül be, aki jegyet vált az Operamacerák alkalmaira. Két, az opera és a színház világában jártas művész vezet be minket Donizetti pezsgő és mókázó operája révén a műfaj rejtelmeibe, megvilágító erejű kommentárokkal, a szituációk elemzésével.

Az előadáson az NFZ mellett, olyan kiváló énekesek működnek közre, mint Kolonits Klára szoprán, Horváth István tenor, Cseh Antal bariton és Gábor Géza basszus.

Telefondoktor-kritika a kritikult blogról

Fordulatos és izgalmas cselekmény, remek karakterek, változatos helyszínek. Mindez egyetlen színész előadásában.

A telefondoktor egy nagyon egyszerű, mégis rendkívül kreatív alapötleten nyugszik,mi szerint főhősünk Békés Dénes ( Göttinger Pál) szülész nőgyógyász véletlenül bezárja magát orvosi rendelőjébe, így kénytelen lesz minden további napi teendőjét telefonon keresztül megoldni. Csakhogy ez korántsem bizonyul egyszerű feladatnak és a kezdeti problémákat követő katasztrofális fejlemények után lassan rá kell jönnie, hogy már nem csupán az aznapi tervei de eddigi,oly nagy gonddal és megannyi hazugsággal rendben tartott élete is kártyavárként omolhat össze.

Szabó Borbála darabja amiatt is olyan zseniális mert főhősével gyakorlatilag bárki együtt tud érezni és képes azonosulni. Hétköznapi élet tipikus hétköznapi problémákkal és résztvevőkkel. Egy idős anya aki napi 75x is képes afelől érdeklődni, édes drága kicsi fia vajon, hogyan érzi magát, egy akaratos és félelmetes feleség, egy hányaveti problémás barát, 2 kicsi gyerek.Mindezek alatt pedig ott van Békés Dénes aki mindenkinek próbál megfelelni, mindenkinek próbál a kedvére tenni, és közben elfelejti azt, hogy valójában mit is szeretne ő maga. És bár fizikálisan csak közel másfél órát kell bezárva töltenie, valójában hosszú évek óta egy bezárt ajtó mögött éli életét.

Egy olyan darabban amelyben egyetlen színész játszik, a történetben mégis megannyi karaktert és helyszínt kell elképzelnünk, a hiteles színészi munka rendkívül fontos. Azt kell, hogy mondjam Göttinger Pál fantasztikusan oldotta meg a feladatot, abszolút elvitte a hátán a darabot. Vele együtt izgulunk, örülünk és félünk, kíváncsian várjuk, vajon mi történik a vonal túloldalán, abszolút bele tudjuk élni magunkat a történetbe. Egyszerűen nem lehet kizökkenni, a feszültség gyakorlatilag állandó, de ezen végig hangosan nevetve tudunk remekül szórakozni. Elképzelni is nehéz, mekkora munka lehetett ezt a darabot eljátszani teljesen egyedül előadni, mindig tudni, hogy melyik telefoncsörgéskor ki hívja miről fognak beszélni, hol tart a képzeletünkben játszódó történet. 

Egyszerűen elképesztő mennyire hús vér karaktereket kapunk, mennyire el tudjuk képzelni és be tudjuk helyettesíteni őket a mi saját életünkbe, annak ellenére, hogy a főszereplőn kívül senkit nem látunk vagy hallunk.

A telefondoktor tökéletes kikapcsolódás, ha végig széles mosollyal ülve akarunk gyakorta hangosan felnevetni,hol a darabon, hol a saját éltünkön.Könnyed kikapcsolódás ez, melynek a végén a teremből kijőve talán egy kicsit mégis máshogy fogunk nézni saját éltünkre is. Biztos, hogy mi nem vagyunk bezárva?

Ördögkatlan programelőzetes

Sziasztok, a korábbi években nem volt ilyen, de most még a nagy műsorfüzet előtt egy kisfüzettel is kijövünk (hamarosan kézbe is lehet venni majd)! Ebben messze nem minden van benne, de azért már bőven van mit bogarászni addig is, amíg előrukkolunk nyár elején a nagy színas-szagos programőrülettel - a neten és nyomtatásban is.

Addig is jó böngészést!

a Katlan legénysége


Az alábbi előnézet 
jobb fölső sarkában 
az ikonra kattintva 
nagyítható, lapozható, letölthető!

Ingyenes vetítéssorozat indul magyar filmekből Nagyváradon

Ötnapos ingyenes vetítéssorozatot szervez az elmúlt évek kiemelkedő magyar filmjeiből a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Balassi Intézet - Bukaresti Magyar Intézet. A Festum Varadinum keretében zajló rendezvény programján játék- és rövidfilmek, dokumentumfilmek, illetve közönségtalálkozók is szerepelnek, közölték a szervezők.

A Magyar Film Napjai kedden 17 órától a BuSho (Budapest Short) filmfesztiválon a korábbi években díjazott hat alkotás vetítésével kezdődik a Lotus Centerben található Cinema Palace moziban. Köztük lesz Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas rövdifilmje is.

Szerdán 12 órától a Hajnali láz című magyar-svéd-izraeli koprodukciót vetítik, amelyben Gárdos Péter rendező saját szüleinek a második világháborúban játszódó történetét vitte színre. Az alkotóval a vetítés után a közönség személyesen találkozhat.

Csütörtökön a Nejem, nőm, csajom című filmet láthatják az érdeklődők. A 17 órától kezdődő vígjáték-vetítést követően a rendezővel és a forgatókönyvíróval is találkozhatnak a nézők. A közönségtalálkozók sorát a pénteken 17 órától kezdődő Irinyi János életét feldolgozó Irinyi 200 dokumentumfilm stábja folytatja. A dokumentumfilm-vetítést követően Dudás Balázs Welcome című BuSho-nagydíjas filmjét is levetítik.

A Magyar Film Napjait a Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjének vetítése zárja szombaton, 12 órától. Ezt követően közönségtalálkozóra is sor kerül a film rendezőnőjével.

Az eseményekre a belépés ingyenes. Meghívókat az RMDSZ Kossuth (Independentei) utcai székházában lehet igényelni.

Műsoron:

Május 8., kedd
17.00 Legjobb magyar filmek a 13. BuSho-n
82 perc, angol felirattal 
Lovrity Anna Kata: Vulkánsziget / 2017, 9 perc, animáció
Tóth Barnabás: Van egy határ / 2017, 19 perc, dráma
Asmon Stella: Terka Nova / 2017, 10 perc, kísérleti film
Wunder Judit: Kötelék / 2016, 10 perc, animáció
Szabó Simon: Ebéd előtt / 2016, 9 perc, fikció
Deák Kristóf: Mindenki / 2015, 25 perc, fikció

Május 9., szerda
12.00 Hajnali láz, 2014
114 perc, román és angol felirattal
Utána közönségtalálkozó Gárdos Péter rendezővel

Május 10., csütörtök
17.00 Nejem, nőm, csajom, 2012
91 perc, vígjáték, román felirattal
Utána beszélgetés Szajki Péter rendezővel és Vörös Adél forgatókönyvíróval 

Május 11., péntek
17.00 Irinyi 200 – kiállítás és film, 2017
30 perc, dokumentumfilm, román felirattal
Utána beszélgetés Marossy Géza rendező-operatőrrel
18.00 Welcome, r. Dudás Balázs 2017
30 perc, dráma, angol felirattal

Május 12., szombat
12.00 Anyám és más futóbolondok a családból, 2015
113 perc, magyar-német-bulgár koprodukció, vígjáték, román felirattal
Utána beszélgetés Fekete Ibolya rendező-forgatókönyvíróval

A Viva La Musical beszélget a Macskadémon szereplőivel

Paul Portner: HAJMERESZTŐ

- zenés bűnügyi társasjáték -

A Kőszegi Várszínház előadása


Azt a részt mindannyian ismerjük, amikor egyszer csak egy felügyelő azt mondja: senki nem mehet sehova, hölgyeim és uraim, a gyilkos köztünk van. A legjobb krimikben (egyébként a csapnivaló krimikben is) ilyenkor a kérlelhetetlen logikájú vizsgálat végigmegy mindenkin egyesével, keresztkérdések és felismerések, titkok és hazugságok, őszinteségi rohamok és indulatos dühkitörések váltogatják egymást, míg végül az olvasó (néző) gyanúja (már csak azért is, mert sok krimit olvasott már) lassanként a legkevésbé gyanús szereplő felé fordul. Biztos ő volt, ha a többiek túl gyanúsak… aki túl gyanús, az biztos nem tehette… ám az útvonal, a bizonyítás kacskaringós menete általában a szerző leleményére van bízva.

De ma este nem. Pedig ebben a játékban is az első pillanattól kezdve ismerős lesz a nézőknek a helyzet. Tett van, tettes van, színen lévő gyanús gyanúsítottak vannak. Azonban ezúttal nem bízhatjuk a szerzőre a kalandos bizonyítást – azt ugyanis ezen az estén magának a nézőnek kell majd elvégeznie. Megfigyelni, belekérdezni, ellentmondásokra bukkanni, hazugságokat leleplezni. A színpadon álló színészek mindent megtesznek majd, hogy ártatlannak tűnjenek, a felügyelő mindent megtesz majd, hogy a nézők figyelmét apró részletekre irányítsa… de az este kezdetekor még senki nem fogja tudni, ki a gyilkos. Se a játszók, se a nézők. Paul Portner darabja nem is darab igazából, hanem egy aprólékosan kidolgozott játékszabály-gyűjtemény… a többi pedig improvizáció, emberismeret, empátia és oldott társasjáték nagyszerű színészekkel.

Szereplők: 
Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa Epres Attila
Barbara DeMarco, fodrászlány Grisnik Petra
Mrs. Schubert, szenátorné Ullmann Mónika
Edward Lawrence, régiségkereskedő Kálid Artúr
Victor Rossetti, építőmunkás Göttinger Pál
Mikey Thomas Némedi Árpád

Zenészek: Némedi Árpád, Sebesi Tamás

Fordította: Morcsányi Géza
Jelmez: Cselényi Nóra
Zene: Némedi Árpád és Sebesi Tamás
Díszlet: Hatvani Mónika és Szalai József
Fény: Kehi Richárd
Kellék: Kósi Gábor
Ügyelő: Szalasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Öltöztető: Szőke Julika
Rendezőasszisztens: Hatvani Mónika
Rendező: Göttinger Pál
PAUL PORTNER - HAJMERESZTŐ - képek

KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ: MOLNÁR PIROSKA ÉS ALFÖLDI RÓBERT IS VENDÉG LESZ

Idén is két hónapig, június 1-től augusztus 1-ig dúskálhatnak a nézők a vendégelőadásokban, a táncos és zenés produkciókban, és nem maradnak el a már hagyománnyá vált saját bemutatók sem Kőszegen.

“Nagyon szép szakmai teljesítményt tettünk le az asztalra 2017-ben, hiszen soha nem volt még annyi bemutatója a Kőszegi Várszínháznak, mint tavaly nyáron. Reméljük, hogy idén sem lesz ez másképp. A célunk továbbra is az, hogy legyen nagyszínpadi bemutató, alternatív színházi premier, modem kortárs táncprodukció, melyet a kőszegi születésű Gergye Krisztián rendező-koreográfus neve fémjelez, és olyan is, ami a bábszínházakkal való együttműködésünket jelzi. A jegyeladáskor alkalmazkodnunk kell a kőszegi közönség igényeihez, akik országszerte ismert, több évtizede a színészi pályán lévő színészeket és alkotókat favorizálnak. A tavalyi év egyik nagy tanulsága számunkra, hogy a programnaptár összeállításánál a külső tényezőket – az időjárás mellett a sportesemények időpontját is – figyelembe kell venni. A labdarúgó-világbajnokság idején bizony még a hölgyek is elcsábulnak egy-egy fontosabb mérkőzésre, ebből következik, hogy nem szabad olyan konkurenciát létrehoznunk, ami később visszaüthet” – nyilatkozta a Pesti Műsornak Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

A nyári szezont egy színházi témájú, nosztalgiázásra sarkalló kiállítással nyitják: jelmezeket mutatnak be a Várszínház elmúlt három évtizedéből. A Jurisics-vár színpadán új rendezővel (Göttinger Pál), új csapattal (többek között Kálid Artúrral, Ullmann Mónikával) és műfajai debütálnak: Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátékát mutatják be. A szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal Esti mese címmel hoznak létre gyerekeknek és családoknak szóló előadást.

Kifejezetten fiataloknak szóló kortárs előadás lesz Vinnai András Vojáger című darabja, amelyet a DEKK Színház és a FÜGE közös produkciójában mutatnak be. A harmadik bemutató egy kortárs tánc- és drámaest lesz, amelyet a Gergye Krisztián Társulatával közösen hoznak létre. A performanszsorozat a tervek szerint három helyszínen, a lovagteremben, a kisudvarban és a szabadtéri színpadon látható – a tánc, a dráma, a szöveg és a zene összefüggésében kaphatunk rendhagyó művészi élményt.

Számos kiegészítő programon vehetnek részt az érdeklődők: a Mesebolt Bábszínház pöttöm színházától egészen a senior korosztályig kínálnak műsorokat, zenés előadásokat, és természetesen kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a könnyed, nyári szórakoztatás mellett a vígopera is szerephez jusson. A vendégelőadásaik között látható lesz a Dühöngő ifjúság című Orlai-produkció, A sevillai borbély és a Legyetek jók, ha tudtok. Lesznek kamaraszínházi estek is, melyek olyan egyéniségeket hoznak a vár falai közé, mint Molnár Piroska, ő az Emberi hang című estjét hozza el.


A Macskadémon (Kálmán Imre Teátrum, 2018)

A Budapesti Operettszínház az idei színházi évadban a premierek sorát Karáfiáth Orsolya és Bella Máté A Macskadémon című musicalével zárta. A Kálmán Imre Teátrumban bemutatott „albérleti revü” fergetes humort ígér – de ez sajnos csak üres ígéret marad, helyette megkapjuk az utóbbi idők egyik legunalmasabb előadását.

A Macskadémon 2018 márciusában tartott premierje egyben ősbemutató is volt, de azért a történet egy kicsit messzebbre nyúlik vissza. Egészen pontosan 2010-ig: Karafiáth Orsolya és Bella Máté közös darabja a Madách Színház musical pályázatán indult, ahol harmadik helyezést ért el. Ezt követően több vidéki városban tartottak felolvasó-színházi bemutatót, de az igazi premierre egészen mostanáig várni kellett.

A cselekmény középpontjában Orsi áll, aki a történet elején költözik be új albérletébe. A lány folyamatos súlyproblémákkal küzd, emellett egyetlen igazi barátja Rigó, a macskája. Orsinak nem csak a kilókkal kell megküzdenie, hanem a szomszédokkal (köztük a mindig szerelemre vágyó Bori nénivel, a ház tulajával, az alkoholista Máté bácsival és a depressziós Andrással) is, valamint ott van még a félelmetes Macskadémon, aki számos emberi arcot képes magára ölteni, hogy aztán tönkre tegye az ott lakók életét.

A színházban azt szeretem legjobban, hogy roppant összetett dolog, nehéz jó előadást készíteni. És itt nem csak a színészekre, a rendezőre, a látványvilágra és a háttérben munkálkodó emberekre gondolok, hanem magára a történetre is. Nem ritka, hogy az első felvonás kuszasága a második felvonásban kezd kibogozódni, a történet végén érti csak meg a néző, mit is akar üzenni a darab. Éppen ezért, ha egy előadás nem is fog meg rögtön az elején, minden alkalommal visszamegyek a folytatásra, mert kíváncsi vagyok, hova fut ki a cselekmény. Hosszú évek után most először fordult elő velem, hogy nagyon erősen elgondolkodtam, hogy hazamenjek-e a szünetben. Még ha nem is érthető elsőre, hogy mi a darab koncepciója, az nem árt, ha legalább valamit megmozgat bennem, hogy egyáltalán legyen kedvem visszaülni. A Macskadémonból azonban minden hiányzik, ami a folytatásra ösztönözné a nézőket.

Lehet, ha hivatalos színházi kritikus lennék, jobban tudnám értékelni az első felvonást, amely nagyjából hetven percig tart, és úgy hatvan perccel hosszabb, mint amennyinek kellene. Az Operettszínház által kiadott közleményekben szerepel a horror-vígjáték megjelölés – csak sajnos ez a darab se nem horror, se nem vígjáték, de még paródiának is csapnivaló lenne. „Fergetegesen mulatságos” – hirdeti a szórólap is, azonban ez sem állja meg a helyét. Akad egy-két jó poén a darabban, ugyanakkor senki ne számítson sírva nevetős vagy vihogós hangulatra. (Persze, akadnak kivételek, a megrögzött és elvakult Operett-rajongók azon is jóízűen nevetnek, ha az éppen aktuális kedvencük már csak megszólal – legyen az akár milyen kínos is.) A humor hiánya azért is fájó pont, mert itt van nekünk Peller Anna, Oszvald Marika és Faragó András, akik mindhárman bebizonyították már, hogy remek komikus vénával rendelkeznek. Most azonban – hasonlóan a többi szereplőhöz – végig olyan érzésem volt, hogy ők sem igazán értik, mi keresnivalójuk van a színpadon ebben a darabban.

A második felvonásban természetesen minden értelmet nyer, de a Macskadémon legyőzése (amely egy az egyben egy Grimm-mese szolid koppintása) inkább kínos, mint ötletes, habár ez is valamennyire felüdülést jelent. Egy nagyon erőltetett mondanivalót is kapunk (valóban másokat kell okolnunk a magunk hibáiért?), de ezt is olyan szájbarágósan teszik, hogy még a szövegkönyv is érzi, hogy ezt inkább hanyagolni kellene, ezért nagyjából két perc után ugrunk is. Értem én, hogy egy jó nagy adag társadalom-kritikát akart megfogalmazni az írónő, de sajnos ennél több kell ahhoz, hogy ez üssön.

De nem csak a sótlan, egysíkú és sztereotípiákkal megalkotott szereplők, valamint az unalmas, vontatott dialógusok és jelenetek miatt válik felejthetővé a darab, a zene sem nyújt maradandó élményt. Egyetlen fülbemászó dalt sem kapunk, egyedül Oszvald Marika első felvonásban elhangzó szólójára emlékezhetünk vissza jó szájízzel, erre is csak azért, mert kicsit kirántja a darabot a monotonitásból. A Macskadémon dala közben felsejlik Az Operaház Fantomja zenei világa, valamint Bálint Ádám (András) és Peller Anna (Orsi) kap egy jópofa duettet, amely hangzásban és látványvilágban is felidézi előttünk az Aladdinból az Egy új élményt. (Egyébként ez utóbbi dal is azon kevesek egyike, ami megmaradhat valamennyire a nézőben.)
Göttinger Pál rendezésében akadnak egészen jó ötletek, de sajnos ezek sem mentik meg a darabot. A fentebb említett problémákkal a rendező sem tud mit kezdeni, a színészeket nem tudja igazán vezetni, nem tud mélységet adni a karaktereknek. Kovács Andrea jelmezei az előadásnak otthont adó Kálmán Imre Teátrum belső díszítéséhez igazodnak, aminek igazából jelentőségét nem láttam (pontosabban azt nem értem, hogy mi indokolja, hogy pont ebben a darabban és ne egy másikban használják), viszont a Macskadémon különböző arcai ötletesen lettek megoldva. A látványában viszonylag egyszerű díszlet Csanádi Judit és Kiss Gabriella munkája – igaz, itt sem értem, hogy ennek megtervezéséhez miért volt szükség két emberre.

A címszerepben Homonnay Zsolt állt színpadra, aki – hasonlóan a korábbi szerepeihez – most is kettős érzéseket váltott ki belőlem. A Macskadémon szerepe igazi jutalomjáték lehetne a számára, de nem igazán tudott élni a lehetőséggel. Főszereplőnk több alakban (munkásember, szőke plázacica, erdélyi parasztlegény és tengerész) is megjelenik, ez pedig színészileg igen nagy kihívás. Homonnay a különböző karaktereket hangban és beszédben kiválóan elkülönítette, ha csukott szemmel hallgattam volna, a zseniális jelzőt használnám. A szemem viszont nyitva volt, így a gesztikuláció és mimika teljes hiányának tanúja lehettem, ami igen csak rontott a helyzeten. Ahogyan az sem segített sokat, hogy a színész több soron elmosolyogta magát, ezáltal kiesett a szerepéből.

Peller Anna többedjére játssza el a súlyproblémákkal küzdő lányt, amivel a legnagyobb baj, hogy a szerzők ezen az egy jellemvonáson kívül semmi egyébbel nem ruházták fel a karaktert, erre pedig igen nehéz egy főszerepet építeni. Hasonló a helyzet Bálint ÁdámAndrásával, aki az első fél órában sejtelmes zenére próbál meg kimászni a megemelt színpad alól, hogy aztán kiderüljön, hogy nem pszichopata, csak depressziós.

Oszvald Marika és Faragó András sem először alakít egy párt, ahogyan a karaktereiket is láthattuk a színpadon nem egyszer a munkásságuk alatt. Oszvald a kissé nárcisztikus, de azért szerelemre éhes lakástulajdonos bőrébe bújik, Faragó meg az alkoholista férjébe. Ezek a karakterek remek helyzetkomikumokra adnának okot – csak sajnos korábban már mindezt láttuk, sokkal jobb és összetettebb megvalósításban, így gyakorlatilag saját maguk halovány árnyékai csupán.

Összességében semmi pozitívumot nem tudok kiemelni, egy jó indokot sem tudnék mondani, miért erre darabra áldozzuk a szabadidőnket. Szokták mondani, hogy azoknak érdemes elmenni, akik valamelyik színész miatt ülnének csak be – de most ez sem lenne helyén való, mert nekik sem ajánlom, hogy kedvencüket így lássák. Sajnálom, hogy az Operettszínház ennyire gyenge darabbal zárt – de az idei bemutatókat tekintve, talán nincs is min csodálkozni. (De erről bővebben majd nyáron, az évadot összegző írásomban.)

Zeneszerző: Bella Máté
Író: Karafiáth Orsolya
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Díszlettervező: Csanádi Judit, Kiss Gabriella
Jelmeztervező: Kovács Andrea
Koreográfus: Gulyás Anna
Rendező: Göttinger Pál

A bemutató időpontja: 2018. március 16-17. (Budapesti Operettszínház – Kálmán Imre Teátrum)

A cikk a 2018. április 28-án 19 órakor kezdődő előadás alapján íródott.

Hát így kell élni?!

2011-ben tűnt fel a pesti színházi kínálatban Bella Máté és Karafiáth Orsolya darabja, amely felolvasó színházi változatban is látható volt, majd a Madách Színházban került szélesebb nyilvánosság elé, most pedig néhány hete az Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában ért meg újabb bemutatót, mégpedig Göttinger Pál rendezésében, aki hangfelvételről narrátorként is mindvégig jelen van. Nagyon szerettem a megszólalásait, feldobták az előadást - a sok operabeavató után mondhatom azt is: ez ő, mintha még a szöveg is a sajátja lenne, bár lehet ennek köze a dramaturghoz, Lökös Ildikóhoz is a szerzőn túl.

A darab minden rendezésében egy közös pont volt, mégpedig a macskadémont játszó Szemenyei János. Az Operettben épp a címszerepet kettőzték, és bár kifejezetten szeretem Szemenyei Jánost, és örültem volna, ha épp ő ma a soros, de bemutatója volt a Játékszínben ezen az estén, így helyette az Operettszínház saját művészéhez, Homonnay Zsolthoz volt szerencsém, aki mintha ebből az előadásból mostanában több előadást is játszana, így valószínűleg aki az én posztom alapján a megtekintés mellett dönt, szintén vele kerül össze. (Az Operettszínház jó előre kiírja a napi szereposztást, lehet tervezni.)

Most jártam először a Kálmán Imre Teátrumban, az Operett tavaly megnyílt játszóhelyén (ha jól emlékszem, de ha tavalyelőtt, akkor annál nagyobb a késésem, annál rosszabb), és tetszett a hely hangulata. (14 évesen egyszer megfordultam a nagybátyám társaságában a hely elődjében, a Moulen Rouge mulatóban, amelynek revüjét borzasztóan unalmasnak találtam, és azóta se vágytam semmilyen hasonló szórakozóhelyre, egyszeri élmény maradt.)

Az Operett eme harmadik játszóhelyére közel 170 széket is be tudnak tenni, ha muszáj – a jelenleg legnépszerűbb Dorian Grayre muszáj is – de mivel most a díszlet több helyet igényelt, most megközelítőleg csak 145 férőhely volt kialakítva, és szinte minden széken ültek is az első felvonás alatt.

A hellyel magával nekem csak egy problémám volt: nagyon kicsi és mégis mikroportoznak, és túl hangos (az erkélyen) a zene, helyenként zavaróan. Ennyire rossz lenne itt az akusztika? Nem lehet beénekelni egy ilyen kis teret? Lehet, hogy így van, de akkor a hangosítóknak kellene jobban figyelni a beállításokra.

Az előadás két és fél óra, a szünetben akár kényelmesen le lehet ülni a kávézóban, van még ingyenes és macera nélkül elérhető internet is, ha valakit ez érdekelne netán. Akár azért, mert ennyire jók a körülmények a nézőtéren kívül is, vagy mert az előadás nem hatott mindenkire, észrevehető mennyiségű ember (kb 15-20 fő) nem ült vissza a második részre, pedig ha már kiválasztotta valaki, érdemes lett volna a végső konklúziót is kivárni, különösen így, hogy ismeretlen darabról van szó.

De nem vagyunk egyformák, van aki feladja, amikor nem egészen tetszik neki az, amit lát, van aki kíváncsi és marad, ha másért nem, azért, hogy legyen alapja szidni az alkotókat.

Az előadásnak vannak erősségei, lehet benne olyan pontokat találni, amelyeken elgondolkodhatunk, és így van olyan nézői réteg, amely találni fog benne értékeket (pláne azok, akik a szereplők közül néhányat kedvelnek), de nem csodálkozom azon sem, hogy valaki a megoldatlanságok miatt jól felbosszantja magát. (Ez lehet a félig tele, félig üres pohár esete, és mivel a néző fejében születik meg az előadás, lényegében az adott személy elvárásai döntik el, hogy ez most inkább jó, vagy inkább rossz.)

Kiknek való? – ez itt a kérdés.

Pontosan ezért, mert ez a kortárs „albérleti revü” (így szerepel a színlapon, de mondhatnánk musicalnek is) tényleg rétegelőadás, valóban nem mindenkinek való, tehát ennek a bejegyzésnek más célja nem is lehet, mint lehetőleg a fő poénok, fordulatok elárulása nélkül megpróbálom valamennyire eldönthetővé tenni, hogy ez a legtöbb zenés színházi előadástól eltérő mű várhatóan valaki számára vonzó lesz-e, így bevállalandó, vagy pedig nem. Néhány jegy erre szokott maradni, erre nem lehetetlen a bejutás.

Ami talán a leglényegesebb: az előadás az Operettszínház kínálatába beilleszkedő darab, a saját művészei adják elő, a szórakoztató szándék nem kérdéses, sőt láttam nézőket, akik látnivalóan és jól hallhatóan nagyon élvezték, majdnem annyira, mint a karmester, Mihalics János, akit szintén tudtam figyelni, sőt az erkély sok székéről a kivetített képén is jól látszott, hogy végig élvezi az előadást.

A darabon érződik az is, hogy a szerzők nem csak szórakoztatni akarnak, hanem ezen túl ironikus-humoros formában mégis azt nyomoznák, hogy mitől érezzük magunkat olyan rosszul a bőrünkben, miért romlanak el a dolgok körülöttünk olyan kiszámíthatóan, és ennek folyományaként miért leszünk alkoholisták, depressziósok, magányosak. (És amikor az első rész második felében elunalmasodik az előadás, akkor fokozottan átéljük mi is a közérzetünk romlását.)

Az előadás persze részben megmondja nekünk, hogy mindent csak magunknak köszönhetünk, hogy nem vagyunk képesek jobban élni, másfelől kapunk egy igazi bűnbakot is a címszereplő személyében, aki fondorlatosan, több alakban is tönkreteszi a ház lakóinak életét.

Az, hogy miért is, milyen alakokban és mi lesz a vége (na jó, annyit mondok, hogy lesz egy „túlboldog happy end”, amikor úgy érezhetjük magunkat, mintha "agyonlőttek volna nyugtatóval") majd azok tudják meg, akik bevállalják az előadást. Homonnay Zsolt a démon, és nekem a legtöbb alakban erőltetett volt, mintha nem neki való lenne a koncepció. Mivel nem ismerem, de ránézésre bonviván-alkat, most meg karakterszerepeket kellene hitelesen megcsinálni, ezt feltételezem (!). Néhány kiszólása, ironikus gesztusa így is hat, illetve amikor énekel, és eltűnik a ráerőltetett figuránként eltérő, de egységesen zavaró beszédmód, azonnal jó is lesz. Vegyes ez a teljesítmény, de érzem, hogy egy operett-rajongó most sorolná azt a sok alkalmat, amelyben a művész meggyőzte. Ha ezt most egy Homonnay Zsolt-néző olvassa, akkor csak azt javasolnám, hogy a kedvencét nézze meg azért ebben a nem/nem egészen rászabott feladat megvalósítása közben is, ha másért nem, szolidaritásból. Sokat mutat valakiből ez is, ha olyasmivel próbálkozik, ami nem a profilja. A darab épp neki nem kedvezett, de könnyen meglehet, hogy Szemenyei Jánosnak nagyon fekszik ugyanez, és az előadás vele teljesen más – ezen a szombaton lényegében nagyon leült az előadás azokon a pontokon, amikor a macskadémon éppen átváltozott. A jelmeztervező, Kovács Andrea viszont elemében volt, és a kék öltöny (a más-más pótfejekkel) kifejezetten jól állt az énekesnek, sőt a többi jelmez is jól szolgálta a darabot.

Csanádi Judit és Kiss Gabriella díszlete ezzel szemben elgondolkodtatott. A szöveg végig egy kertvárosi jó környéket emleget, mi viszont egy lepusztult környezetet látunk, amely valóban nagyon elüt a színház kellemes hangulatától, és már ebből a bérházi közegből is árad a lepusztultság. Az, hogy a színpad alatti teret is használják, és meg tudják emelni a játszókat is elég váratlanul hat, nem gondoltam, hogy ilyen jó a felszereltsége ennek a pici színpadnak, és a rendező jól ki is használja ezt.

Összességében az előadásról tényleg az az emlékem maradt, hogy sok minden van a mérleg mindkét serpenyőjében, a produkció szinte minden részletében érvényesül a kettősség.

Oszvald Marika és Faragó András jeleneteiben is ezt éreztem, néha éppen jó – a kettősük és az, amikor énekelnek inkább tetszett, de helyenként mintha nem rajtuk múlna a dolog, hanem azon, hogy túl van beszélve a történet, és nekik sok jelenetben karikatúrákat kell játszaniuk. Oszvald Marikának elég nagy és elég hálás is a feladat, és ugyan nem „mikrorealista színészet”, amit nyújt, viszont sokak számára önmagában élmény lehet az is, ha színpadon látják. Csak azt nehéz megérteni, hogyha egyszer rendelkezésre állt, és ez egy „albérleti revü”, nem mellékesen jó koreográfiával (Gulyás Anna munkája) és négy jó, meg nem nevezett táncossal, akkor miért nem komponáltak bele Oszvald Marikának egy-két cigánykereket is, amely a védjegyének mondható, és még mindig biztosan meg tudja csinálni. (Nekem sose sikerült egy sem, úgyhogy annál nagyobb megilletődéssel néztem mindig, ahogy neki még nemrég is lazán ment.)

Peller Anna a fő-áldozat szerepében szinte végig jó, elhihető neki az, hogy egy teljesen átlagos fiatal nő, majd még az is, hogy pszichológusnak tanul és van benne mindenkivel szemben empátia, és ráadásul nagyon jól is énekel. Elformátlanodása is jó ötlet, de amikor neki is eltorzítva kell beszélnie, azt már nem tudtam szeretni, hiába próbálkoztam.

Bálint Ádám depressziós újságíróként szintén tetszett, jól előkészítettek a felbukkanásai, és van egy-két igazán sikerült jelenete is, amely arról győz meg, hogy egy jól kiválasztott címszereplővel lehet, hogy az egész darab is élne, pörögne, hatna.

Mivel ajánló blogot írok, arra vagyok beállítva, hogy ami érték fellelhető egy előadásban, azt megkeressem. (Az utóbbi két hetemet egy szintén felemás produkcióval foglalkozva töltöttem, amelyről szintén nemsokára kiteszem a bejegyzésemet.) Emiatt elég jól viseltem az előadás hullámzását, és a jó pillanatokat élveztem is.

Jó helyen ültem ahhoz, hogy nagyon sok nézőre rálássak, és ugyan csak a saját nevemben tudok nyilatkozni, ahogy máskor is, de a közönség reakcióiból azt észleltem, hogy bőven voltak olyanok, akik szintén inkább szerették az előadást, mint nem.

Ha nagyon akarjuk, akkor ezt az előadást a zavaró elemeivel együtt felfoghatjuk az élet jelképeként is, amely szintén nem csak pozitív és egyértelműen rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle, hogy érezzük magunkat menet közben.

Nekem mindenképp pozitív volt a mérleg, nem is kérdéses. Ehhez a külső körülmények is hozzájárultak. Ezen a helyen, ahova nem járok, ugyanúgy remekül el tudtam beszélgetni a különösen kedves és a színház iránt elkötelezett jegyszedő lányokkal, mint a törzshelyeimen, ráadásul megismerkedtem még a nézőtéri felügyelővel is, akit épp úgy hívnak, mint engem, és ilyen élményem se volt még soha, hogy bemutatkoztam egy másik Makk Zsuzsának. Nekem jó este volt, ha nem is „túlboldog”, ahogy a darab vége, így megártani nem ártott meg.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed