BEHAJTANI TILOS

Seress Zoltánnal Török Tamara beszélget (2015. június)

Félve merem kimondani: azt hiszem, gőgösek vagyunk. Ki ezért, ki azért. És ez a gőg intoleranciához, káoszhoz és előbb-utóbb a szakmai alapvetések elveszítéséhez vezethet.

– A VIII. kerületi polgármester nemrég azt nyilatkozta, hogy ő és az önkormányzat egyáltalán nem felelős a Bárkában kialakult helyzetért, a színház működésképtelenségéért. Azt mondta, „valami furcsa félreértés" vezetett idáig.
– Szó sincs furcsa félreértésről, a tulajdonos vonatkozásában a törvény egyértelműen fogalmaz. A tulajdonos önkormányzat megpróbál minden felelősséget rám hárítani. Nem akarom mentegetni magam, de hogy minden felelősség az enyém lenne, az bármilyen logika mentén képtelenség. Felmerül például a kérdés: kinek milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy törvénytelenül legyek igazgató – ugyanis 2014 májusában nem írták ki az igazgatói pályázatot, aminek következtében a Bárka elveszítette a kiemelt minősítését és az állami támogatását, 178,9 millió forintot. Vajon ki és hogyan akarja ezt pótolni a jövőben? A mostani kommunikáció szerint mindenért én vagyok a felelős – de miért nem váltottak le, és amikor erre rákérdezek, miért nem kapok választ? Ez egy sok összetevőjű történet. A pénzügyi támogatás megvonása miatt kialakult helyzetet nem lehetett kivédeni.
2009. január elsejétől lépett életbe az Előadó-művészeti Törvény, épp akkor kezdték előkészíteni, amikor a Bárka igazgatója lettem 2008 márciusában. Addig 200 millió állami és 62-64 millió önkormányzati támogatást kapott a Bárka. Az elődöm, Alföldi Róbert tehát 262-264 millióból gazdálkodott. Ezt az összeget mi soha többé nem értük el. Az Előadó-művészeti Törvény által meghatározott új rendszerben rögtön elvontak tőlünk 90 milliót, aztán hamarosan még 40 milliót. A hasonló létszámmal dolgozó Katona, Örkény és Radnóti csak a fővárostól 100-110 millióval többet kapott, mint mi.
–Bizonyos kőszínházakat rosszul érintett az Előadó-művészeti Törvény, másokat pedig nem?
–A törvény hat kategóriát különböztetett meg, és nem tudtuk eldönteni, hogy az egyes vagy a négyes kategóriába regisztráljunk-e. Tanácsot kértünk, és végül a négyesbe regisztráltunk – mondván, hogy a legtöbb budapesti színház egyértelműen az egyesbe tartozik, így a négyesben biztos kisebb lesz a tülekedés. Az I. kategóriás színházak több pénzt kaptak ugyan, mi viszont azt reméltük, hogy a IV. kategóriás színházaknak ígért kompenzáció bőven kárpótol majd bennünket. Aztán jött a 2010-es kormányváltás, és zárolták a kompenzációra szánt a pénzeket. 20 millió forintot buktunk ezen. Innentől kezdve a támogatás soha nem érte el az általunk szükségesnek gondolt 250 millió forintot. Brüsszel ugyan áfa-visszatérítésre kötelezte a színházak fenntartóit, de az önkormányzat ezzel a 40 milliós összeggel rögtön csökkentette is a támogatásunkat. Ha a 40 milliónak csak a felét veszik el, felépíthettünk volna egy díszletraktárat az Orczy parkban, korszerűsíthettük volna a fűtésrendszert, a hang- és világítástechnikát. Ráadásul az önkormányzati elvonások után 2011-től radikálisan csökkent a fenntartótól kapott összeg: 2011-ben 70 milliót, 2012-ben 60,3 milliót, 2013-ban pedig már csak 24 milliót kaptunk.
Emlékszem, volt egy pillanat, amikor azt mondtam a polgármesternek, hogy ennyi pénzből úgysem tudunk működni, inkább adják oda egy iskolának. Azt is mondtam, hogy nem csinálom tovább. De a gazdasági igazgatóm és mások is arra kértek, hogy maradjak, mert ha felállok, feltehetően megszűnik a Bárka.
–Ezt a pénzügyi válságot hogyan sikerült túlélnetek?
–Mindegyik színház megérezte a gazdasági válság hatását 2009 és 2011 között, mindenhol csökkent a nézettség és a jegybevétel. A nagyobb színházak könnyebben átvészelték ezt az időszakot, a Bárka kínlódott, de azért szép lassan elkezdtünk felfelé araszolni. Optimálisra csökkentettük az előadásszámot, megpróbáltuk a nagyszínpadi előadások felé billenteni a repertoárt, és radikálisan csökkentettük a nem fizető vagy kedvezményes jegyet fizető nézők arányát. 2013-ban már 82 százalék fölött volt a nézettségünk. Emelkedtek a nettó jegybevételeink, és ennek köszönhetően a tao is.
–A tao, a cégek társasági adójából származó támogatás segített a Bárkán?
–A tao a Bárka esetében sosem volt több 25-26 millió forintnál. Azok a színházak, amelyek már a törvény előkészítésének fázisában tudomást szereztek a tao lehetőségéről, több támogatót tudtak szerezni, ráadásul a cégek legtöbbször nem önzetlenül adták a tao-t, hanem visszakértek belőle bizonyos százalékot: 10 százalékot, 30 százalékot, 30 millió forintból 9 millió forintot... Milliárdos nagyságrendben folytak ki pénzek a rendszerből. Vannak persze olyan korrekt cégek is, amelyeknél ilyesmi fel sem merült – de amikor nagyon kellett a Bárkának a pénz, mindenki tao-ját kénytelenek voltunk elfogadni.
–A fenntartóváltás, a Bárka állami tulajdonba vétele megoldotta volna a helyzeteteket?
–Ez a folyamat tulajdonképpen jókor kezdődött, de az állami döntéshozók sem vették tudomásul, hogy 250-260 millió forintból tudtunk volna normálisan működni. Elképesztő, hogy hány ígéretet kaptunk, és hányat nem tartottak be. A Közigazgatási Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára 2013 márciusában azt ígérte, hogy a 70 milliós támogatáson felül kap még 50 milliót a Bárka. Be is vettük ezt az üzleti tervbe, de sosem kaptuk meg a levélben ígért összeget. Viszont mivel az állam felé tartozásunk volt, minden bevételünk adókötelesnek minősült, és miután ez a tétel szerepelt az üzleti tervünkben, a soha meg nem kapott támogatás utáni adó be nem fizetése miatt ki kellett fizetnünk egy 17 milliós büntetést, késedelmi kamatostól. 2014. február 28-án pedig a Közigazgatási Minisztérium államtitkára és helyettes államtitkára – saját kérésükre – részt vettek a társulati ülésünkön, és azt mondták, hogy minden rendben lesz, elfogadják a 2014-es üzleti tervünket, ami 288 millió forintról szólt. Pedig – amint ez később kiderült – akkor már sejteni lehetett, hogy ha a Fidesz áprilisban megnyeri a választásokat, átalakítják a kormányzati működést, és a KIM megszűnik – vagyis nem fogják átvenni a Bárkát.

Ha a Bárkát a Közszolgálati Egyetemhez csatolják, az működhetett volna?
–Az első pillanatban úgy tűnt, hogy ez jól működhet, el is kezdtünk drámafoglalkozásokat tartani az egyetemistáknak, akkreditáltattam a drámafoglalkozást, két kreditpontot kaptak érte a hallgatók. Ötvenketten jelentkeztek hozzánk azonnal. De aztán kiderült, hogy a Közszolgálati Egyetem önálló költségvetési intézmény, és nem lehet a „leányvállalata" egy nonprofit művészeti kft. Úgyhogy ez a lehetőség is megszűnt. A Miniszterelnökség költségvetésében szereplő Bárka-támogatást is lenullázták végül. A nekünk szánt összeget – 178,9 millió forintot – megkapta az önkormányzat a Miniszterelnökségtől a Bárka adósságainak rendezésére, az elmaradt bér-, adó- és járulékköltségek, a szállítói és szolgáltatói tartozások kifizetésére.
–Olyan összeg elkülönítéséről nincs szó, amiből tovább tudna működni a Bárka?
–Nem tudok róla.
–Hogyan halmozódott fel az a rengeteg adósság, ami miatt végül be kellett zárnotok?
–A színház rezsiköltségei, bér- és járulékköltségei miatt lett ilyen sok a tartozásunk. A produkciókra fordított összegek és a fizetések nem voltak magasak a Bárkában. Csak akkor tudtam volna csökkenteni a költségeket, ha elküldök, mondjuk, tíz embert a műszakból – csakhogy az a színház működést veszélyeztette volna. Tízzel kevesebb emberrel két bemutatót tudtunk volna tartani, vagy annyit sem. Ha pedig nincs elég bemutató, nincs nettó jegybevétel, és nincs tao sem – összezuhan az egész rendszer. Csökkenthettem volna a fizetéseket is, de a bárkás fizetések sosem tartoztak a magas fizetések közé, budapesti viszonylatban a középvonal táján lehettünk. Úgy éreztem, hogy ha ezekből még leveszek 10-15-20 százalékot, az olyan morális válsághoz vezetett volna, amit lehetetlen kezelni. Viszont 2011-től mostanáig 90 millió forinttal csökkentettük a működési költségeinket. Egyetlen produkciónkra sem költöttünk tízmillió forintnál többet – a rendezői honoráriumot, a díszletet, a jelmezt, a próbapénzt és a fellépti díjakat is beleértve.
–A SZÍNHÁZ áprilisi számában Spolarics Andrea azt nyilatkozta, hogy amikor már olyan kevés pénze volt a Bárkának, hogy a színészeknek sem tudtál fizetést adni, sztárgázsiért meghívtad rendezni a Presznyakov testvéreket.
–Nem szeretnék visszaszólni. De mindenki ismeri Salamon Béla legendás mondatát: „ha én egyszer kinyitom a számat"... Hagyjuk ezt. Visszatérve a kérdésre: mint oly sokszor, most is rossz informátort választott. Ez szamárság. Elhagytunk három bemutatót, több kompromisszumot viszont már nem akartam kötni. Úgy gondoltam, hogy az a produkció, ami el tud készülni, legyen olyan, amilyennek eredetileg is terveztük. A színészek nem ülnek ott a költségvetési tárgyaláson, és nem tudják, hogy hol csökkentünk ahhoz a költségvetésen, hogy a Presznyakov testvéreket ki tudjuk fizetni. Lehet, hogy a rendezőknek kifizettünk kétmillió forintot – de az összes többi költségen spóroltuk ezt meg. Például Vlad Troickij tízezer eurós gázsija mellett az Éjféli mesék díszletére mindössze négyszázezer forintot költöttünk: egyetlen csillárt gyártattunk csak le, a díszlet többi elemét Vlad és a díszlettervező szedte össze a színházból – gyönyörű díszletet csináltak a semmiből. Az utolsó időszak elő-adásait feleannyiból hoztuk létre, mint a Piaf, Piafot 2009-ben.
–Miért nem mondtad ezt el a színészeknek?
–Miért mondtam volna el? Mutass nekem egy színházigazgatót, aki közli a színészekkel a produkciós költségeket. Nincs ilyen. Egyébként ha feltették volna a kérdést, szívesen elmagyaráztam volna nekik, hogyan áll össze egy produkció költségvetése.
–Az önkormányzat számon kérheti rajtad az adósságokat?
–A VIII. kerületi polgármester azt állítja, hogy a Bárka végét a felelőtlen gazdálkodás okozta. Az Állami Számvevőszék feljelentést tett hűtlen kezelés miatt. Ez a vizsgálat pillanatnyilag öt szerződést érint; összesen körülbelül 17-18 millió forint az, amiről azt mondják, hogy „elherdáltuk".
–Mire?
–Például szerintük nem szabályosan selejteztük le a díszleteket. Azt is kifogásolják, hogy egyszer, amikor megcsináltam egy előadás világítását, a saját cégemen keresztül szerződést kötöttem a színházzal, és pénzt vettem fel a munkáért. Rengeteg színházigazgatót tudnék mondani, aki az ügyvezetői feladatain kívül egyéb feladatokat is elvégez, játszik, rendez, szövegkönyvet átír, amiért pénzt vesz fel; ráadásul ez egy kényszerhelyzet volt, és nyilvánvalóan nem a pénz motivált: csak a Bárkában négy esetben mondtam nemet rendezőknek, akik arra kértek, hogy játsszam az előadásukban, mert éreztem, hogy az adott időszakban nem fog együtt menni a kettő, az igazgatás és a színészet.
–Nem sajnálod egyébként, hogy kevesebbet játszottál?
–Amikor igazgató lettem, azt mondtam, hogy nekem az életem változott meg, a sorsom nem. Ha mélyen végiggondolom ezt a mondatot, érthettem volna, hogy az én sorsom a színészet, amit nem lett volna szabad semmi másnak alárendelnem. De nemcsak ezért érzem így... Amit az igazgatóságom hét éve alatt a nem alvás, stressz, idegesség miatt a gyerekemnek viselnie kellett, azt nem lehet jóvátenni. És nem ért ennyit az egész – főleg úgy, hogy ilyen kudarccal végződött. Intő jel lehetett volna az apám halála is: játszottam aznap, amikor meghalt, gyakorlatilag „lemaradtam" róla, túl későn kezdtem közeledni hozzá. A fiam egy komplikáció miatt három héttel előbb érkezett, a születése napján is játszottam – egyébként ez tipikus színésztörténet. Elég lett volna erre a kettőre gondolnom, hogy nemet mondjak Alföldinek, amikor nekem akarta átadni a színházat. Drámai vétség volt elvállalnom a Bárka igazgatását.
–Miért ambicionáltad mégis?
–Negyvenöt éves voltam. Robi tudta, hogy voltak színházigazgatói ambícióim; évekkel korábban pályáztam Kecskemétre, de egy formai hiba miatt érvénytelen lett a pályázatom, és én ma is hálás vagyok ennek a formai hibának. Tudtuk, hogy ha külső ember jön, akkor valószínűleg széthullik a Bárka. Ott volt egy általam erősnek tartott társulat, és úgy éreztem, hogy meg kell mentenem a széteséstől, ráadásul arról is volt elképzelésem, hogyan lehet fejleszteni, milyen irány felé lehet elvinni a színházat.
–Gyakorlatilag teljesen ellene mentél az Alföldi-féle színházigazgatói gyakorlatnak.
–Nem mentem ellene. Csányi János távozása után Alföldi sok új nézőt hozott, felpörgette a társulatot és a színházat, rengeteg előadást játszottunk. Engem a Robiéhoz képest másfajta színház érdekelt, de gyakorlatilag csak annyiban tértem el tőle, hogy nem játszottam klasszikusokat.
–Kortárs darabokat játszó művészszínházat akartál csinálni a Józsefvárosban.
–Ha ilyen sarkosan fogalmazol, akkor ez valóban hülyén hangzik. Én úgy gondoltam, hogy nem lehet a VIII. kerületbe pozicionálni a Bárkát. Aki oda pozicionálja, az halálra ítéli. Ami pedig a klasszikusokat illeti: világos volt, hogy a Nemzeti, a Vígszínház, a Katona vagy az Örkény mindig fog klasszikusokat játszani – minek toltam volna magam oda ehhez a konkurenciához? Igyekeztem elfogadtatni a szervezéssel és a színészekkel, hogy nálunk nincs Sirály, és nincs Koldusopera. Mert fel kell, hogy fedezzünk egy csomó mindent. Ha azt mondja nekem valaki, hogy Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres, a falnak megyek. Nem akarom a Három nővért, és nem akarom Ibsen Nóráját sem. Biztos bűnös, gonosz gazember vagyok, de engem ezek most kevésbé érdekelnek. Leülhettem volna valakivel, akinek bízom az ízlésében, és egy óra alatt összerakhattunk volna egy hagyományos évadtervet – de engem az érdekelt, hogy mihez kezdenek a fiatal rendezők egy-egy kortárs anyaggal, mit csinál Radnai Márk és csapata, mi lesz a Dogville-ből vagy a Victory című Barker-darabból, milyen lesz Dinyés Dani és Szabó Bori gyerekoperája, hogyan működik majd itt a Piaf, és milyen lesz a Szökő emlékek, ez a furcsa táncos költészet. Küzdelmes volt az iskolák előzetesen tájékozódó tanáraival elfogadtatni, hogy mi nem Csehovon, Shakespeare-en és Molière-en, hanem a Dogville-en vagy az Istentelen ifjúságon keresztül próbáljuk megszólítani a fiatalokat. Én tényleg a kortárs repertoárban hittem. Sem Euripidész, sem Szophoklész nem tudott „a klasszikusokhoz" nyúlni 2500 évvel ezelőtt – más kérdés, hogy náluk kőkemény társadalmi be-ágyazottsága volt a színházak, nagyon fontos volt, hatalmi szinten is. Tudtam, hogy óriási a kockázat. Kockázatos volt bemutatni a Barker-darabot, kockázatos volt a Piaf, Piaf, és még sok olyat tudnék mondani, amivel kockáztattam. De mindig is azt akartam, hogy kísérletezzünk.
–A darabokat te javasoltad a rendezőknek?
–Nem, keresgéltünk, ők is, én is, ahogy ez ilyenkor szokás. Vártam az ajánlatokat a rendezőktől.
–De azt kikötötted, hogy kortárs legyen az ajánlat.
–Igen. Minden klasszikus próbálkozást visszapattintottam.
–Lehet, hogy öngyilkosság lett volna a VIII. kerületre pozicionálni a Bárkát, de utólag nem gondolod, hogy érdemes lett volna kompromisszumot kötnöd ebben, és esetleg olyan darabot is műsorra tűznöd, amire a VIII. kerületieknek is van kedvük bemenni?
–Meghalt minden ilyen kísérlet. A magam bőrén tapasztaltam. Játszottuk a Liliomot – Telihay Péter rendezte Alföldi igazgatása alatt –, és egyáltalán nem jöttek rá a VIII. kerületiek. Az arany árára sem rohantak a Teleki térről és a Tömő utcából. A XIII. kerületre pozicionálni a Vígszínházat – annak van realitása, de ők sem tehetik meg ezt százszázalékosan. De a Bárkát a VIII. kerületre pozicionálni teljesen felesleges.
–A színészek nem lázadoztak a sok kortárs darab ellen? Nem szerettek volna klasszikusokat is játszani? Vagy néha vígjátékot?
–Tudom, hogy sokszor sötétebbre sikeredett egy-egy évad annál, mint ahogy a színészek szerették volna, de mindig azt mondtam kicsi iróniával, hogy közben is lehet egy csomó mindenen nevetni... A színészek tudták, hogy elsősorban témákban gondolkodom, de azt is tudniuk kellett, hogy mindegyiküknek keresem a jó feladatokat, és a szereposztásokban igyekszem jól megtalálni az arányokat. Mindössze két színész felé maradt tartozásom: Ilyés Robi és Varjú Olga felé.
Mindig igyekeztem olyan helyzeteket teremteni, amik nem hagyják elkényelmesedni a színészt. Soha nem felejtem el, amit fiatal koromban Taub Jánostól egy életre megtanultam: hogy ez a szakma nem a kényelemről szól. A Gondnokot próbáltuk, és volt benne egy jelenet, amikor hanyatt kellett feküdnöm egy ágyon, teljesen kifordult testhelyzetben, a lábamat a fejem fölött az ágy támlájának támasztva. Az egyik próbán, amikor már egy perce feküdtem így, mondtam Jánosnak, hogy ez nagyon kényelmetlen. Erre elkezdte felvenni a kabátját, és nekem is mondta, hogy öltözzem... „Minek?" – kérdeztem. „Kimegyünk az Anna presszóba, ott leülünk, az kényelmes" – mondta. Sok későbbi döntésemre hatott ez a tapasztalat.
A Barker-darab Tim Carroll-lal például kemény vizsga volt, de végül jó előadás lett. A franciák, Nancy Rusek és az Eric de Sarria, Philippe Genty táncosai azzal kezdték a Szökő emlékek próbaidőszakát, hogy „most felírjuk, hogy a héten ki a felelős az ásványvízért, a szendvicsért, az elpakolásért és a takarításért". Először csak néztek a színészek, de aztán csinálták. Vlad Troickij az Éjféli mesék első próbáján megkérdezte a csapattól, hogy miért akarnak színházzal foglalkozni, miért akarnak színészek lenni. Azt kérte tőlük, hogy olvassanak, készüljenek, hozzanak ajánlatokat, és mindenki vállaljon felelősséget a szerepéért. Ha öt mondatért tud, akkor öt mondatért. Közölte viszont, hogy csak az dolgozzon vele, aki tényleg akar. Bárki szabadon távozhat. Volt olyan színész, aki az első beszélgetés után felállt, és azt mondta, hogy nem akar részt venni ebben a munkában.
–Utoljára a lett rendezőnő, Yana Ross dolgozott a társulattal. Mi lett ezzel a produkcióval?
–Yana egy kortárs orosz szerző, Alekszandr Molcsanov A gyilkos című darabját próbálta, sok új, fiatal színésszel, amire évek óta nem volt példa a Bárkában. Tartottunk két nyilvános próbát az elő-adásból tavaly júniusban, és négy- vagy ötnapos ráfutással, szeptember 27-re terveztük a bemutatót. Elkészült a produkció, de már nem tudtuk bemutatni. Megpróbálom megmenteni valahogy, helyszínt keresek neki.
–A külföldről hívott rendezőket egyedül választottad ki, vagy megkérdezted a színészektől, hogy kivel szeretnének dolgozni?
–Gondolod, hogy ennyire ismerik a külföldi rendezőket? Jorma Uotinenről nem kérdeztem meg őket – és mindenki nagy örömmel vett részt a Piaf, Piafban. Troickijról nem kérdeztem meg őket – és sokaknak igazán fontos volt a vele való munka. A franciáknál, a Szökő emlékek próbái alatt olyan boldogság volt a résztvevőkben, hogy azt el sem tudom mondani. Tim Carrollt jól ismerte a társulat, egyértelmű volt, hogy szeretnek vele dolgozni. Kokan Mladenovićról nem kérdeztem meg a színészeket – ő az, aki tavaly az újvidéki előadásával megnyerte a POSZT-ot. A Presznyakov testvéreknek pedig sok darabját ismertem, és nagyon szerettem a szövegeiket.
–Nem gondolod, hogy jobban be kellett volna vonnod a színészeket az őket is érintő döntésekbe?
–Egy társulatban mindig vannak hangadók, akik szeretnek közel lenni a tűzhöz, és ezáltal befolyásolni a döntési mechanizmust. Ezt a szívességet senkinek nem tettem meg, ami néhány színésznek kifejezetten rosszulesett – főleg azoknak, akik szerettek volna ehhez az, úgymond, „belső körhöz" tartozni.
–Én inkább a társulat állapotát és vágyait figyelembe vevő, kicsit „közösségibb" döntéshozásra gondoltam.
–A közösségi döntéshozás nem működik a színházigazgatásban, és én elég csökönyös ember vagyok. Emiatt viszont nagyon eltávolodtunk egymástól, a társulat és én.
–Mikor kezdődött el ez a folyamat?
–Talán akkoriban, amikor nagyon visszaesett a nézettségünk. Próbáltam lecserélni a szervezést, nem is egyszer, végül találtam egy jó szervezőt, de augusztus végén ő is közölte, hogy mégsem marad. Pokoli volt: ott álltunk, napokkal az évadnyitó társulati ülés előtt, és nem volt szervezésvezetőnk. A színészek úgy érezték, hogy szakmailag nincs biztonságban a Bárka. Sok, rosszul felpörgetett, téves információn alapuló vélemény keringett; elkezdődött egy olyan rossz belső folyamat, amiben rengeteg cáfolnivaló lett volna. De én nem akartam belemenni ebbe. Érdekes lenne minden reggel összeülni a társulattal és tájékoztatni őket a napirendemről... Nagyon nehéz volt kezelnem ezt a helyzetet.
Amikor igazgató lettem, megesküdtem, hogy színészt nem küldök el. Pedig teljesen normális, ha egy új igazgató átalakítja a társulatot, Alföldi Robi is radikális volt ebben annak idején – és utólag azt kell mondanom, hogy igaza volt. Amikor elment a Nemzetibe, magával vitt néhány színészt, és magával vitte a grafikust, a sajtóst, a nemzetközi ügyek felelősét, a művészeti titkárt és a gazdasági igazgatót is, pokolian nehéz volt újjászerveznem a színház „agyát" – fel sem merült bennem, hogy a színészek közül bárkit is elküldjek. Egyetlen eset volt, évekkel később, amikor meg kellett ezt tennem, mert olyan súlyos mulasztás történt. És akkor ellenem fordult a teljes társulat. Egy társulati díjátadáskor úgy manipulálták a szavazást, hogy ez a színész nyerje a legjobb férfialakítás díját. Éreztem, hogy itt a vége... Ha egy társulat az irántam érzett ellenszenvében feladja a szakmai minimumot, és az eredmények manipulálásával tiltakozik, nagyon nagy a baj. Elhatároztam, hogy átalakítom a társulatot, de akkor már késő volt. Most már tudom: a jó vezetőt az is jellemzi, hogy milyen munkatársakat választ magának, és milyen gyorsan lép, ha megrendül az egymás iránti bizalmuk. Én sosem cselekedtem idejében az ilyen esetekben.
–A színészek közül kiket szerződtettél volna?
–Fiatalokat. Mindig is szerettem volna három-négy fiatal színészt hívni a társulatba, de pénzügyileg sosem volt rá módom. Most már azt gondolom, hogy hiba volt nem megtennem ezt, akár más színészek elküldése árán is. Volt egy jó koncepcióm, ami – pénzügyi fedezet hiányában – persze sosem valósult meg: azt gondoltam, hogy a színház kialakíthatna egy olyan ösztöndíjrendszert, amelyben kifizeti a színművészetis hallgató utolsó két évében az ösztöndíját az egyetemen, és a diploma megszerzése utáni nyáron elküldi egy egy hónapos külföldi kurzusra. Kötelező az angol és egy másik választott nyelv ismerete. Mindezért cserében a fiatal színész vagy rendező két évre a Bárkára szerződik, és máshol nem dolgozik, csak nálunk, elsősorban egymással.
–„Közönségcsalogató" színészek szerződtetésében nem gondolkodtál?
–Fel tudom sorolni azt a tíz színészt, akinek a sikeresebb működésünk érdekében a Bárkában is kellett volna játszania a másik öt színházon kívül, ahol dolgozik. De engem nem a sztárszínészek érdekelnek. És csak akkor hívtunk vendéget, ha a társulatban valóban nem volt színészünk az adott szerepre. Azt is el tudom mondani, hogy ki az az öt rendező, akinek mindenképpen rendeznie kellett volna a Bárkában – de ők Budapest más színházaiban rendeznek. Talán fafejűség, de én más utakat akartam keresni. Nekem ez volt a filozófiám. Lehet, hogy a társulatnak jót tett volna a velük való munka, de azt gondoltam, hogy a Bárkának mint színháznak meg más a jó.
–Ez viszont azt jelentette, hogy a rendezőitek gyakran a középmezőnyből kerültek ki.
–A külföldiek egyáltalán nem a középmezőnyhöz tartoznak, Göttinger Pali és Szabó Máté pedig akkor indultak; olyan fiatal rendezőknek láttam őket, akikkel érdemes kísérletezni. Egyébként a Göttinger rendezte Tengeren, Szabó Máté rendezése, a De Sade pennája vagy Anger Zsolt Dogville-je az utolsó pillanatig ment.
–Véleményed szerint melyek voltak a legjobb és legrosszabb igazgatói döntéseid?
–Nincs legjobb és legrosszabb. Jó és rossz döntés van. Egy nincs: a nem döntés. A legrosszabb érzés az, ha tudod, hogy csak rossz döntést hozhatsz – és akkor megpróbálod a legkisebb rosszat választani. Az utolsó két évben az ilyenből volt a legtöbb. Nagyon sok jó és értékes próbálkozásunk volt szerintem. Troickij gondolatától vezérelve, miszerint a monodráma nagyon fontos műfaj, megszerveztük és megrendeztük a nemzetközi monodráma-fesztivált, ahol a Bárkán készülő monodrámákat is bemutattuk. Fontos az is, hogy a Kolibri mellett a Bárka volt az első színház, amelyik drámafoglalkozásokkal kezdte beszoktatni a fiatalokat a színházba – már 2008 őszétől, Vidovszky György vezetésével.
Nem tudom, hogy rossz döntés volt-e mindenáron ragaszkodni a kortárs repertoárhoz, minden-esetre világosak azok a hibák, amikor túl messzire mentem: rossz döntés volt egymás után bemutatni a nagyon sötét, komor Barker-, Pirandello- és Fosse-darabot a 2009/2010-es évad második felében. A három darab világa, hangulata száznyolcvan fokos fordulatot jelentett az addig játszott, sokkal könnyedebb kortárs darabokhoz képest. Kétségtelen, hogy nehéz dolga volt a szervezésnek, és a Victory, illetve az Őszi álom esetében nem is tudtak megbirkózni a feladattal. Hozzá kell tennem, hogy a Victory szerintem nagyon értékes előadásunk volt. A három közül kettővel meg is buktunk.
Hiba volt egy kényszerhelyzetben Kamondi Zolit felkérni a lengyel Dorota Masłowska Megvagyunk egymással című zseniális darabjának megrendezésére, hiba volt hagyni, hogy az egészet átfordítsa a magyar viszonyokra, és elkezdje ekézni a jobboldalt – a baloldalon is van felszántatlan terület. Ezáltal deklasszálódott a darab; én ezt nem szeretem, mindig belefulladtam az ilyesmibe...
Ha ragaszkodom ahhoz, hogy a Presznyakov testvérek az eredeti Európa – Ázsia című darabjukat rendezzék meg, és ne akarjanak zenés darabot csinálni belőle a mai magyar állapotokról, nem bukott volna meg az előadás. Érdekes dolog történt: annyira szerettem az eredetit, hogy amikor elolvastam az új verziót, egy csomó mindent beleláttam a régiből, ami egyáltalán nem volt benne. És ezt az új darabot a Presznyakov testvérek rosszul rendezték meg. Egy színház a jó korszakaiban könnyedén elbírja a bukásokat – nálunk ez a kudarc a legrosszabbkor jött.
Túl a szakmai ügyeken: hibáztam, amikor sem a Színházi Társaságnak, sem a Teátrumi Társaságnak nem lettem tagja. Mert a szembenállás kialakulásakor úgy éreztem, hogy nem akarok részt venni abban az egymásnak feszülésben, ami ezután következik. Úgy döntöttem, hogy nem engedem be a politikát a színházba. Ott sétáltam a két lövészárok között – és le is lőttek. Lehet persze, hogy egy színházvezetőnek, aki felelősséget érez a társulatáért, el kell adnia magát. Van olyan igazgató is, amelyik mindkét Társasághoz csatlakozott a színházával – nekem ez a szerep nagyon rosszul állt volna, mindig nevetnem kellett volna magamon. Annak, ami a Színházi és a Teátrumi Társaság között mind a mai napig zajlik, a POSZT a legfényesebb bizonyítéka. Miért nem vagyunk elég intelligensek ahhoz, hogy egymás alkotói szabadságát értelmezzük és elfogadjuk? Félve merem kimondani: azt hiszem, gőgösek vagyunk. Ki ezért, ki azért. És ez a gőg intoleranciához, káoszhoz és előbb-utóbb a szakmai alapvetések elveszítéséhez vezethet. Ebben a zavarosban boldogan halászik a politika. „Divide et impera." Ha így folytatjuk, a szakma ki fog lépni önmagából.
–Segítséget jelentett volna a végjátékban, ha a két Társaság közül bármelyiknek tagja a Bárka?
–Meg tudta védeni a Teátrumi Társaság Nagy Viktort Győrben? Vagy Vasvári Csabát Székesfehérváron? Nem. Bár bizonyára volt ok és érdek, amiért nem lehetett őket megvédeni. Ennek az egész folyamatnak van egy nagyobb dimenziója, előképe, ami leginkább a fenntartótól függ. A főváros kultúrpolitikusai annak idején megbuktatták a Művész Színházat, majd ugyanaz a fővárosi csapat Székely Gábort is menesztette. Gondolta volna bárki, hogy Székely Gábort el lehet távolítani az Új Színház éléről? Schwajdából hülyét csináltak a Nemzeti Színház kapcsán. Aztán jött a Kamaraszínház és még egyszer az Új Színház. Nem is volt olyan időszak, amikor ne történt volna valami hasonló – és a szakma mindig néma csendben maradt. Jó, egyszer-kétszer volt kisebb hangoskodás, de nagyon nagy hangoskodás sosem volt.
–Úgy érzed, hogy tudatosan fordult ellened a Bárka fenntartója, a józsefvárosi önkormányzat?
–Inkább az érdektelenséget, a közönyt lehetett érezni a részükről a Bárka iránt. Az indulás pillanatában még nem, de aztán egyre inkább úgy éreztem, hogy eszköz vagyok a kezükben valaminek a végrehajtására. Többször is megvezettek. Például akkor, amikor rábeszéltek, hogy a Bárka és az Orczy park egyesítése után legyek a két összetolt cég vezetője.
Azt kell mondjam, hogy harminc ezüstpénzért eladtam a lelkemet Lucifernek. És erről nem is akarok többet mondani. Pokoli munka volt a két cég egyesítése, ráadásul végül nem is lett belőle semmi, pedig közben a Ludwig Múzeummal közösen múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveztünk az Orczy parkhoz tartozó Józsefvárosi Galériában, és levezényeltem a Józsefvárosi Cigányzenekar megalakulását... Keményen próbára tett ez az egész ügy. Akkoriban nagyon egyedül voltam, és nem-igen kaptam segítséget.
–Szakmai vagy bármilyen kifogások hivatalosan nem is merültek fel ellened?
–Egy fontos színházi ember, aki életében nem járt a Bárkában – őt a hivatalos ámokfutónak nevezem –, megvádolt azzal, hogy liberális színházat csinálok. Miközben mindenki tudja rólam, hogy jobboldali érzelmű ember vagyok – persze, hogy mit jelent az én jobboldaliságom, arról azért tudnék mesélni... Igen, bizonyos értelemben liberális színházat csináltam. Amikor Anger Zsolt a Dogville-t rendezte, kiderült, hogy az egyik fontos szerepre nincs színészünk, és eszembe jutott, hogy Blaskó Péternek kellene eljátszania. Blaskó akkor adta vissza a Kossuth-díjat, Anger nyílt levélben megtámadta... Kérdeztem Zsolttól: ha igent mond, elfogadod Blaskót? Mindketten igent mondtak. Nekem ez a liberális színház. Vagy mondok rá még egy példát: Vidnyánszky Attilát és Bodó Viktort is hívtam rendezni. Más kérdés, hogy egyikük se jött el – hogy miért, azt nem az én dolgom elmondani. Kaptam a fejemre azért is, mert Haydn halálának kétszáz éves évfordulója apropóján megkértem Esterházy Pétert, hogy írjon nekünk darabot. Arról lehet vitatkozni, hogy a Harminchárom változat Haydn-koponyára jó darab-e, és Esterházy jó drámaíró-e, de hogy Esterházy személyét kifogásolják fentről a politikai hovatartozása miatt, az nem normális.
Színházat nem lehet politikai alapon csinálni. De aki azt mondja, hogy most nincs súlyos egymásnak feszülés a szakmában a politikai irányok mentén, az nem mond igazat. Biztos viszont, hogy nem minősítgethetjük egymást politikai preferenciák alapján. Nem lehet, hogy engem ilyen színű vagy olyan színű bérencnek nevezzenek. A KRESZ-táblák mindenütt felismerhetők: piros körben fehér csík, az a behajtani tilos – de a színház nem KRESZ-táblák alapján működik. Ha behajtani tilos- és elsőbbségadás kötelező-táblák alapján csináljuk a színházat, halálra ítéljük magunkat. A színház nem ideológiai, hanem esztétikai kategória.
–Mégis beleszól a politika...
–Én valójában azt látom, hogy van egy felnövekvő politikusgeneráció, amelynek semmiféle kulturális preferenciái nincsenek. Azt mondják, az angolok egyszer válságstábot tartottak a háború alatt; azt próbálták kitalálni, honnan szerezzenek pénzt a háborúhoz. Valaki azt javasolta, hogy nyirbálják meg a kultúrát. És akkor Churchill állítólag azt mondta: „Igen, de akkor miért háborúzunk?" A mieink viszont nem szeretik a kultúrát. Nem szeretik, mert nem tanították meg őket erre. Van köztük olyan, aki Palesztinát összekeveri Palestrinával – vele nincs miről beszélni, mert kulturális értelemben hajléktalan döntéshozó. A kulturális tárca az EMMI része, és nem fontos része. Figyeld meg: az eltelt nyolc-tíz évben kinevezett igazgatók 80 százaléka színész. Szerintem azért lehetséges ez, mert van egy vákuum: a rendszerváltás után nem született koncepció egy olyan vezetői gárda kinevelésére, amelyik ért a menedzser típusú igazgatáshoz, és színházszakmailag is felkészült. Ezek az emberek most negyvenévesek lennének, itt állnának szakmailag felkészülten, pénzügyi szemlélettel és menedzseri tudással a birtokukban. Képesek lennének felismerni a minőséget, tudnák, mi az ízlés, és azt is tudnák, hogy meddig lehet beáldozni a piacnak bizonyos gondolatokat, újdonságokat. A mostani kultúrpolitikusoknak a kulturális preferenciák hiányában kulturális stratégiájuk sincs. Van egy híres mondás: a háború politikai szándék és cél nélkül teljességgel értelmetlen. Én az egyik ilyen értelmetlen részütközet okozta vákuumba kerültem.
–Hogyan éled meg ezt az egészet? Mennyire visel meg?
–Ez egy olyan kudarctörténet, amiben persze lehet osztani-szorozni a felelősséget, de nincs mese, az egész mégis leginkább az én kudarcom. Sok hibát követtem el, és bűntudatom is van, nem akarom misztifikálni... Nyomaszt annak a felelőssége, hogy sokan nagy árat fizettek a Bárkán maradásért.
Érdekes tanulság, hogy hogyan mérhető a kézfogásokban, a kézfogás elutasításában vagy a félrenézésekben az, hogy ki mit gondol rólam. Van, aki úgy néz rám, mint egy bűnözőre, miközben semmit nem tud az egészről, de folyamatosan érnek kis hátba szúrások olyanoktól is, akik jól ismerik a történet részleteit – igyekszem mindent a helyén kezelni. Érzem, hogy a szakmabeliek és a politikusok közül néhányan megpróbálnak erkölcsi hullát csinálni belőlem – túl sok rossz dolog történt ahhoz, hogy ez ne legyen természetes folyamat, nem is csodálkozom rajta.
Nyomaszt, hogy vajon megtettem-e mindent. Néha kétségbeejtő ezen gondolkodnom. Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe valami apróság, egy jelentéktelennek tűnő részlet, amiről persze hamar kiderül, hogy nem is olyan jelentéktelen...
–Szerinted mikor lesz ennek vége? Mikor tudod lezárni magadban a Bárka-témát?
–Szerintem soha. Egy életen át fogom cipelni ezt a történetet, ismerem magamat. A „homo intricus"-ok talán közben elfelejtik vagy elfáradnak...
–A dolog hivatalos része mikor zárul le?
–Kell egy átadás-átvételt csinálni az új ügyvezetővel; remélem, nem lesznek perek a kifizetések miatt, ha a szállítói tartozásokból nem fizet ki mindent az önkormányzat. És ott van még az adó- és járulékfizetési kötelezettség meg a hűtlen kezelés miatti feljelentés is; hosszadalmas lesz a jogi procedúra. Gondolom, mindent megpróbálnak majd az én nyakamba varrni.
–Színészként ugye nem írtad ki magad a szakmából?
–Nem hiszem.
–Van munkád? Játszol?
–Kaptam egy ajánlatot tavaszra, de nem fogadtam el. Kell egy kis romeltakarítást végeznem magamban. Ahhoz, hogy politikát csinálj, nem kell szeretned az embert. Ahhoz viszont, hogy művészetet csinálj, muszáj szeretned az embert. Nekem most megint meg kell szeretnem az embert. És magamat is.

Az interjút készítette: Török Tamara

Egy videó a Cantat nyitónapjáról

Az élet máshol van

Kőszeg - Egyvalami előzte meg A csemegepultos naplóját: a híre. És Ötvös András a tűzforró estében sem okozott csalódást. A Kőszegi Várszínház programja pedig úgyis könnyen rákopírozható egy csemegepult kínálatára. 

Pont tíz éve történt, hogy Máté Gábor akkor másodéves színművészetis osztálya kis időre Szombathelyre költözött. (Az első Máté Gábor-osztály törte az utat a Művészetek Háza összes termeiben Esterházy Péterrel és az Egy nővel, közben érkeztek más színészosztályok is.) 2005 nyarán Erdős Virág Biblia című első színpadi művéből jött létre egynyári előadás, osztályfőnöki rendezésben, Lőkös Ildikó dramaturgi közreműködésével. De talán a bemutató pillanatainál is élesebben megmaradt a kép, amint ülünk a Művészetek Háza teraszán, lebegve a Belsikátor fölött, és a tizenegy színművész-hallgató között Ötvös András viszi a prímet. Nyílt, közvetlen, szeretnivalóan pimasz. Nem volt mit csodálkozni azon sem, hogy hamar beírta magát a színházi világba: jobbnál jobb munkák, díjak, Krétakör, KoMa, aztán (vissza) a Katona József Színházba.
Magától értetődik, hogy ha egyszemélyes előadás készül Gerlóczy Márton 2009-es regényéből, A csemegepultos (egyes szám első személyben megírt) naplójából, senki más nem játszhatja el a néhány hónapig csemegepultost játszó ifjú írót, bizonyos Márczy Lajost (meg Jolit, meg a vásárlókat, meg Köntöst stb.), csakis Ötvös András, akinél mindig „van másik". (Az előadás egyik legszebben fölfénylő apró, dupla- vagy triplafenekű pillanata, amikor szerepe szerint azt mondja, hogy ő most csemegepultost játszik.) A Kultkikötő és az Orlai Produkció közösen hozta tető alá 2014-ben a csemegepultos-vállalkozást, amely azóta is díjakkal kikövezett diadalútját járja, így érkezett meg Kőszegre is.
A várszínházi stáb hűs ásványvizekkel rakja ki a lovagterembe vezető úton az ablakpárkányokat, a műsorfüzet praktikus legyező. És ha az este fél 9-kor is tomboló hőségben a kisördögnek van még ereje mocorogni, csak azért teszi, mert az alapműként szolgáló Gerlóczy-szövegből éppen a szeretnivalóság hiányzik, meg az önirónia. Miközben az „írás és/vagy élet" nagy témáját aprópénzre váltja, a fiatal szerző – pontosabban a regény narrátora – fölényesen osztja a világot, úgy mindenestül. A romkocsmákban időző bölcsész-, vagy művészlányokról például fölhúzott orral – és persze joggal – jegyzi meg, hogy „Kunderát olvasnak" (biztos azért, mert az élet máshol van). De azért róla muszáj megtudnunk, hogy a vásárcsarnokból hazatérve bekapcsolja a Mezzót. Ó, hát mi mást. És persze nem azért állt be a csemegepultba, mert szüksége van a pénzre, hanem azért, hogy íróként megmerítkezzen az életben, miközben a húsvásárnak nyilván magát az életet kell jelképeznie. Szerencsére a színházi előadás minőségét nem az alapszöveg minősége szabja meg, mindehhez Lőkös Ildikó dramaturg jól szeleteli, csontozza, csomagolja – teszi színházi fogyasztásra alkalmassá a regényt. És most úgyis a játék a lényeg. Hogy Ötvös András másfél órán át, nagy természetességgel képes fönntartani a figyelmet, miközben (a bábos Schneider Jankó felkészítő segítségével) eleven bábszínházat teremt a csemegepultban: a nagy és forgatható bűvöskockában (vagy óvodában, vagy őrült körhintában). Kezében átlényegül a parizer, a fölmosóbot, a törlőrongy; minden. Külön köszönet a dramaturgiának és Göttinger Pál rendezőnek, hogy nem az eredeti, lányregényes finálénál vágja el a történetet. Hanem ott, hogy „fölmondok". Ötvös András viszont még sokszor visszajön a tapsokért. Hol máshol? A színházban.

forrás: http://vaol.hu/

A csemegepultos naplója Szentendrén - képek

Kétszáz énekes és többezres közönség az Europa Cantat megnyitóján

Kétszáz kórusénekes, a Pannon Filharmonikusok, a Bartók Béla Férfikar és több táncegyüttes fellépésével vette kezdetét a Dóm téren az augusztus 2-ig tartó XIX. Europa Cantat Pécsett szombaton este.

Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválját háromévente rendezik meg, Pécs már 1988-ban is otthont adott az 1961 óta zajló Europa Cantat-sorozatnak. Az idei fesztiválra negyven országból több mint 4 ezer énekes érkezett az esemény kezdetéig. A zenészekkel, művészekkel, szervezőkkel és önkéntesekkel több mint hatezer ember vesz részt aktívan a találkozó lebonyolításában.

A szombati ünnepélyes megnyitón – amely a viharjelzés miatt egy órával később kezdődött – bemutatták Tillai Aurél Liszt-díjas zeneszerző és karnagy Dicsőítő ének című darabját, emellett több mint kétszáz énekes, a Pannon Filharmonikusok, a Mecsek Táncegyüttes, a Zengő Táncegyüttes, a német Singer Pur, az Olasz Ifjúsági Kórus és az Europa Cantat két nagykövetkórusa, a Bartók Béla Férfikar és a VoiSingers is közreműködött a nagyszabású eseményen.

Kodály Kállay-kettősét a Pannon Filharmonikusok, a Mecsek Táncegyüttes és pécsi kórusok adták elő. A pécsi székesegyház előtti teret teljesen megtöltő több ezres közönség itt hallhatta először a fesztivál hivatalos dalának, a Sing Sing!-nek szimfonikus zenekari átiratát is, és bemutatkozott a fesztivál bábja, Sophie néni is. A székesegyház is különleges fényfestést kapott az estére.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény megnyitásakor hangsúlyozta, hogy a következő napokban 40 ország 4200 énekese "egy szívvel, egy lélekkel soha meg nem ismételhető művészeti alkotásokat hoz létre" a baranyai megyeszékhelyen. Kijelentette: Magyarország a zenei kultúra gazdag otthona, Pécs a lehető legjobb helyszín ahhoz, hogy a kórusművészet legjobbjai találkozzanak egymással és töltekezzenek egymásból.

Kitért arra, hogy a küldetést, a közösségformáló erőt és a leírhatatlanul gazdag kulturális találkozást támogatta a kormány, amikor Pécs városával közösen egymillió euróval járult hozzá a XIX. Europa Cantat magyarországi megszervezéséhez.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere arról szólt, hogy a baranyai megyeszékhely eddig is a zene egyik központjának számított, de hosszú idő óta nem kaphatott a közönség olyan dózisban olyan magas színvonalú előadásokat, mint a rendezvény napjai alatt.

Azt mondta, a kórusfesztivál segítségével Pécsen több mint egy héten át kultúrák, nemzetek, országok kapcsolódnak egybe, ez pedig a zene szeretetéből fakad.

A fesztiválon a kórusok műhelymunkán vesznek részt délelőttönként, majd az énekesek délután és esténként annak gyümölcseit a látogatók, érdeklődők elé tárják. A Zsolnay negyedben pénteken megtartott első közös éneklés után szombattól minden este a székesegyház mellett tartják meg ezeket az eseményeket Michael Gohl zürichi karnagy vezetésével. Az érdeklődők számára az ilyen alkalmakhoz 20 ezer énekes füzetet is biztosítanak a szervezők.

A rendezvény ideje alatt a baranyai megyeszékhelyen húsz, a régióban további tucatnyi helyszínen 136 koncert várja a közönséget. A rendezvények nagy része ingyenes és szabadtéri; ezek befogadóképessége gyakorlatilag korlátlan lesz, míg az ingyenesen látogatható fedett koncertekre a fesztivál honlapján, az ecpecs2015.hu címen lehet majd regisztrálni.

A 4100 énekes mellett mintegy másfél ezer zenész, táncos is közreműködik a rendezvényen. Többek között a Pannon Filharmonikusok tartanak koncertet, de fellép a Muzsikás Együttes, a Parno Graszt, a Szélkiáltó és számos kisebb-nagyobb zenekar Európa több országából, főként Horvátországból.

Krimikomédia Óbudán

Halál Hotel címmel mutatták be Egressy Zoltán új színművét Őze Áron rendezésében az Óbudai Társaskör szabadtéri színpadán. A múlt héten színre került előadást még játsszák július 24-én, 26-án és 27-én.

Műfaja szerint a darab krimikomédia: a Cserna Antal által alakított Frank nyomozó a Halál Hotelben üzemelő Ravatal Rádióban történt hármas gyilkosság okainak és elkövetőjének ered nyomába. A sajátos szálloda amúgy halni vágyó embereknek szolgál utolsó állomásként, miközben biztatja is vendégeit, nehogy elálljanak végzetes tervüktől, bár annak az önkéntesség éppen úgy alapja, mint az önkezűség. Gyilkosságnak nincs helye benne. Mások mellett fontos szerepet kap a játékban a Skholasztika nővért alakító Kútvölgyi Erzsébet, a Berta bemondónőt megformáló Auksz Éva, a Hotel direktriszét játszó Losonczi Kata, valamint a Pesti Magyar Színház társulatának volt és jelenlegi tagjai.

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház tavaly leköszönt direktora – aki a Halál Hotel egy karakterében színre is lép – a 168 Órának elmondta: a darabot Egressy Zoltán a saját novellái alapján írta, és a komédia keretein túllépve, valójában többszörösen abszurd színpadi játék.

– A néző számára feladat lehet a darab tematikájának elfogadása, a szövegben rejlő utalások megfejtése és a műfaj sajátosságaiból következő egyedi játékstílus befogadása. De egyetértek a szerzővel: a tét nélküli színháznak még egy könnyű nyári estén sem lenne semmi értelme – tette hozzá Őze Áron.

Meglátni és megutálni egy pillanat műve volt

Figyeljen minden részletre, egyiknek sincs semmi fontossága. Ez az első tanácsom annak, aki az Óbudai Társaskörben megnézi Egressy Zoltán új, kimondottan erre a helyszínre írt krimikomédiáját. A másik: ha eddig nem tette, most már ne olvassa el előre a szerző Halál Hotel és Ravatal Rádió című novelláit. Nem sok új poént hallana utána a színészektől.

Az író kevés ötletet hagyott újrahasznosítatlanul. Előadás utánra viszont ajánlom, különösen nagyothalló vagy nem éppen fürge felfogású nézők számára. Sok minden megvilágosodhat,ami elsőre elszállt a nyáresti légbe. Olvasva egyébként is jobban hatnak a halállal kapcsolatos szófacsarások, mint hogy „viszonthalásra” vagy a „halhatatlan rák and roll-szám”.

Az előadást meglátni és megutálni számomra egy pillanat műve volt. Jócskán kellett igyekeznem, amíg kétségtelen érdemei is hatni tudtak rám. És nem azért, mert a halni vágyókat kiszolgáló szálloda ötlete nem új. A halálhumor volt túladagolva. A viccből a viccelődés kiűzi a humort. Nem sorolom föl a sok halálos szóviccet, amellyel már Enyvvári Péter díszlettervező is kidekorálta a játékteret.

Meg kell említenem viszont, hogy a szálló étterme Agatha Christie nevét viseli, de nem mondhatom el, miért, mert az már a történet amúgy elég gyenge poénját érintené. De elárulhatom, hogy a végtelennek tetsző vég élcözönt pompásan tetézi Cselényi Nóra főképp fekete-fehér-vörös jelmezeinek gyönyörű rondasága.

Azt sem hallgathatom el, hogy az első perctől bosszantott Őze Áron rendezői alapállása, amely szerint a szöveg, a sztori amúgy is a halálost bőven maghaladó rémségdózisát a látvány, a hangzás minden eszközével igyekezett megsokszorozni. A játék kezdetekor már a Ravatal Rádió műsorvezetői, Auksz Éva, Takács Géza és Horváth Illés is halálmaszkban és -jelmezben fekete lufikkal ijesztgetnek, holott őket hallgatóik nem láthatják, csak mi. Az amúgy elviselhetetlennek tetsző borzalom a fokozás által válhatna humorossá, ám bizonyos mennyiségen fölül megint csak elviselhetetlen. Ezért éreztem az első percekben, hogy el kellene futnom. Idővel belezsongultam a produkció hangvételébe, de annyira később sem sikerült eltompulnom, hogy a kávérendelés jelenetének ősöreg visszakérdezős viccelődését ne éreztem volna merő időhúzásnak.

Végül is a színészek elementáris játékkedve hozta vissza nézői életkedvemet. Mindenekelőtt Kútvölgyi Erzsébet Skolasztika nővérének titokzatos derűje – amivel nemcsak a körülötte folyó eseményeket, de szerepének szörnyű agyalmánynevét is viselte – oltott belém némi elnézésre való hajlandóságot. Cserna Antal idióta detektívjének jól megdolgozott szerencsétlenkedése már majdnem annyi részvétet keltett bennem, mint amennyire idegesített. Holecskó Orsolyát a halálkereső leányzó szerepében és Őze Áront a különös szállóba véletlenül tévedt, menekülni próbáló vendégként már élvezettel tudtam nézni. Takács Gézának egy tekintete is elég, hogy akár Damoklész kardjának lássuk, Göttinger Pál meg néhány kesernyésen gömbölyded mosolyból megalkotja Mo Csing, a szakács élet-, illetve halálfilozófiáját. Losonczi Kata egy szálloda igazgatónőjéhez illő üzleti mohóságtól duzzadó életkedvvel hirdeti a végpusztulás magasztos eszméjét.

A befejezést viszont nemcsak rendesen meg kellene csinálni, de át is kellene gondolni, ha mondjuk jövőre is játszani szeretnék a darabot. Az utolsó út témájához jobb utolsó vicc illene.


forrás: http://nol.hu

Bérczes László: Megmutatni a jobbik részünk

A Művészetek Völgye szervezői 2008 júniusában pénzhiányra hivatkozva lemondták a Bérczes László által akkor már hat éve szervezett pulai programokat. A dramaturg-rendező és párja, Kiss Mónika nem sokáig szomorkodott, mertek nagyot álmodni, és másfél hónap alatt megalkották saját fesztiváljukat a villányi szőlőhegyek szomszédságában. Az elmúlt nyolc év alatt az Ördögkatlan ártatlansága ellenére is profivá érett, az idén minősített európai fesztivállá választották. Bérczes Lászlót az idei programok és egy Törőcsik Marival készülő beszélgetős könyv kapcsán kérdeztük.

– Kicsit meséljen az Ördögkatlan indulásáról. Szerelemgyerek, ha jól tudom.
– 2001-ben keresett meg Márta István, hogy a Bárka Színház társulatával, ahol akkor dramaturg-mindenes voltam, nem lenne-e kedvünk a Művészetek Völgyében, Pulán egy saját portát vinni. Hat éven át lelkesen szerveztük a színházi előadásokat, koncerteket, irodalmi beszélgetéseket. 2008-ban, másfél hónappal a fesztivál indulása előtt kiderült, hogy Márta Istvánék nem kaptak kellő támogatást, lefújták a Völgyet. A levegőben lógott a percre pontosan összeállított programunk. Valahogy mégsem csüggedtünk, hajtott minket a lelkesedés. Persze szerencsénk is volt. Ismeretségen keresztül jutottunk el Nagyharsányba, ahol Balassa Gyula polgármester tárt karokkal fogadott minket, de a környező településeken is nyitottak voltak az Ördögkatlan ötletére. Visszatekintve csenevész pár nap volt, de nagyon jól sikerült. Az első pillanatban tudtuk, hogy kell védnök. Olyan makulátlan két embert kértünk fel, akik támadhatatlanok, jó értelemben vett tekintélyek. Cseh Tamás és Törőcsik Mari, azt hiszem, az Ördögkatlan esszenciáját testesítik meg. Nekik szeretnénk megfelelni. Emberségükkel és azzal a minőséggel, amit az életükkel megteremtettek, igazi példaképek. Amikor az Ördögkatlant szervezzük, valahova oda szeretnénk felérni, ahova őket képzeljük. Bár Tamás már nincs köztünk, de ez még mindig így van.

– Az Ördögkatlan védjegye az ártatlanság. Az elmúlt nyolc év alatt meg tudott maradni tényleg mezítlábasnak a fesztivál, vagy ez ma már csak egy jól hangzó frázis?
– A kezdeti időszakban nagyon szabadon, kedvünk szerint szerveztük. Ahogy egyre nagyobb intenzitást követel meg tőlünk, úgy veszítjük el lassanként a szabadságunkat, egyre inkább felelőssé válunk. Persze bármikor mondhatjuk, hogy abbahagyjuk, de amikor ötven-hatvan ezer ember várja a fesztivált, ehhez időzítik a szabadságukat, akkor ezt képtelenség megtenni. Lopva a gondolatot Bereményi Gézától, azt szeretnénk, ha itt kicsit a jobbik részünket mutatnánk meg. Öt napra egy másik Magyarországot szeretnénk felmutatni. Azt, ami talán elveszett. Ahol az emberek derűsek, szeretettel néznek egymásra, ahol kíváncsiak vagyunk a másikra. A fesztivál végével talán mindenki visz haza valamit ebből az érzésből, ami a többi napon is vele marad. Ez az öt nap kivételesnek tűnik a 365-ből, utalva pedig Törőcsik Marira, ez nem normális. Ennek kellene természetesnek lennie. Vadromantikusan hangzik persze. De ha nem lennénk a magunk módján tudatosan naivak, akkor már rég véget vetettünk volna az Ördögkatlannak.

– Az idén milyen programok várják a hasonló lelkületű látogatókat?
– Most is Beremend, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és a Vylyan Pincészet ad otthont a programoknak. Vannak fellépők, akik mellett kitartunk, akik az első Ördögkatlannál is önzetlenül ott voltak. Ilyen többek között a Quimby, Kolonits Klára, Mucsi Zoltán és Scherer Péter. De a mostani, nyolcadik Ördögkatlanon fel fog lépni Palya Bea, a Besh o droM, a 30Y, a Kiscsillag, Little G Weevil és a Pribojszki-duó, a Franciaországból érkező Wombo és a Brother Kawa, Szirtes Edina Mókus. Elég nagy lesz az egy négyzetméterre eső Kossuth-díjasok száma. Elfogadta a díszvendégséget Ránki Dezső világhírű magyar zongorista is, aki a beremendi Megbékélés kápolnánál a Hungarian Studio Orchestra kíséretében adja elő Beethoven egyik zongoraversenyét. Az idén hatvanéves Dresch Mihály, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja két kvartettel lép fel a Vylyan Teraszon, műsorában olyan számok szerepelnek, amelyek a népzene és a dzsessz egymásra hatását kutatják. Jön Wahorn András: ő barátaival, a Tapasztalt ecsetek nevű festőművészekből álló formációval, valamint a Búcsúkoncert Zenekarral is fellép, sőt falfreskót fest a nagyharsányi legendáról is. Darvasi László is ellátogat hozzánk. A Csurgói Református Gimnázium és a Jelenkor irodalmi estjein rajta kívül vendég lesz Kemény István és Nyáry Krisztián, tartanak kritikai szalont és slam-poetry esteket is. Ebben az évben folytatva a művészszínházi vonalat, az Örkény Színház egész társulata vendégeskedik nálunk. Műsoruk fókuszában a színház névadója, Örkény István lesz: látható lesz a Tóték és az Azt meséld el, Pista! Bemutatják az Anyám tyúkja című produkciót, a teljes társulat Esztrád címmel ad koncertet. Mellettük ott lesz még a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Szabadkai Népszínház, a K2 Színház, a Pintér Béla és Társulata, a Hoppart és a Pesti Magyar Színiakadémia is.

– Törőcsik Marival, a fesztivál védnökével szoros barátságot ápol. Mostanában hosszú órákat beszélgetnek múltról, emlékekről.
– Már írtam néhány beszélgetős könyvet, Cseh Tamással például. Évekig tartott, amíg Marit rá tudtam venni, hogy kötélnek álljon. Negyven-ötven órányi anyagot már felvettünk, csak meg kell írni. Kiadót is találtunk, de Mari dönti el, hogy mikor jelenhet meg. Sokszor mondja, hogy csak a halála után. Úgy lesz, ahogy ő kívánja. 
 
forrás: http://mno.hu

Kószál a kaszás

Szekeres Szabolcs 

Egressy Zoltán abszurdba hajló, némi filozófiai mélységet sem nélkülöző krimikomédiája az atmoszférájával hat legerősebben a nézőre.

Néha elmegy az áram, a háttérben hallani a láncfűrész idegborzoló hangját. Hármas gyilkosság történik, nem látunk semmit, de a képzeletünk ezúttal is készséggel siet a segítségünkre. Lehetnénk Texasban, egy isten háta mögötti farmon, a rendőrség gyanúsíthatná akár Ed Geint a gyilkossággal, ám ez nem az a sztori, hiszen az elkövető nem nyúzza le a halottak arcáról a bőrt, hogy később maszkot, esetleg lámpaburát készíthessen belőlük. Nem, a mi mészárosunk egyszerűbb eset, mert mindössze az áldozatok fejét nyisszantja le.

A halál jól jövedelmező üzletág az Óbudai Társaskör Halál Hotel című előadásában. Színes fényreklámok hirdetik a Ravatal Rádiót, az Agatha Christie Éttermet, és a Hasfelmetsző Jack Múzeumot. Ebből a hotelből már nem vezet tovább az út, ide mindenki megérkezik, de innen senki sem távozik.
Jellem vagy cselekmény, esetleg mindkettő? Egy ütős bűnügyi történetben az előbbiek közül valamelyik dimenziónak működnie kell. A pörgős cselekményről és az izgalomról sem feledkezhetünk meg, és persze a publikum idegeit élesen bizsergető, netán horrorba hajló gyilkosságokról sem. Mindez hatványozottan igaz a színpadi krimire.

Bármennyire fontosak is a fentiek, Egressy Zoltán abszurdba hajló, némi filozófiai mélységet sem nélkülöző krimikomédiája mégsem a felsoroltakkal, hanem az atmoszférájával hat legerősebben a nézőre.
Az előadás nyomozója, Frank nem Sam Spade, hiszen nem annyira férfiasan kemény, és nem hágja át olykor a törvény adta határokat. Nem rendelkezik hajszálpontos logikával sem, akár Hercule Poirot. Nincsenek gondjai az alkohollal, mint Harry Hole-nak. Az erősen frusztrált (az ok maradjon titok) Frank nyomozó szeret elveszni a részletekben, ezért különösen két dolog érdekli. 1. Visel-e bármilyen piros ruhadarabot a kihallgatott személy? 2. Mit olvas éppen a lehetséges gyanúsított? Össze nem illő, blődli semmiségekből próbálja összerakni a gyilkos mozaikját. Közben pedig szorgalmasan ír parányi jegyzetfüzetébe, és a mobiljával folyamatosan fényképez. Cserna Antal kissé nehezen találja meg a szerep ritmusát, néhol nem elég szuggesztív, úgy tűnik, több a humor a figurában, mint amit látunk. Ám lendületes, darabzáró monológja sok mindenért kárpótol.

Az alapvetően jó ritmusú, hangulatos rendezés nem elég bátor, amennyiben az angol fahumor és a krimi határán billegteti a cselekményt. Ez azért róható fel hibaként, mert Egressy darabjának nagyobb részében egyértelműen az előbbi a hangsúlyosabb. Azonban elmaradnak a Waczak Szálló és a Csengetett, Mylord? blazírt stílusára határozottabban utaló színészi motívumok. A fekete humor forrását sokszor a rezzenéstelen arccal mondott szövegek, valamint a pompás ritmusú riposztok jelentik. Ebben kiemelkedően jó Holecskó Orsolya a Fiatal lány alakítójaként, nem véletlen, hogy a legtöbbször akkor nevetnek a nézők, ha a színen van. Ahogy frappáns kabinetalakítást nyújt az előadást rendezőként is jegyző Őze Áron a dadogós Fiatal férfi szerepében.

A fekete humor forrását sokszor a rezzenéstelen arccal mondott szövegek, valamint a pompás riposztok jelentik. 

Kellemes pillanatok okozója Göttinger Pál Mo Csing főszakácsként. Az unott arcú ázsiai általában akkor jelenik meg, amikor nem is kellene, ráadásul nem lehetünk biztosak abban, hogy fel tudja venni a rendelést. A rejtélyes figurának talán köze is lehetne a gyilkosságokhoz, és Göttinger teljesítményében ez az izgalmas eldöntetlenség a legnagyobb truváj.

A rendezői bátorság hiánya látszik például a dögös, hosszú combú Végh igazgatónő (Losonczi Kata) és Frank nyomozó jelenetében, amely sajnálatosan megmarad a szemezős flörtnél, holott sokkal izgalmasabb lenne, ha a testi gerjedelem erősebben jelenne meg a többet ígérő szituációban.

Krimiről is lévén szó, botorság lenne többet elárulni a történetről. Az üresjáratok ellenére könnyed nyári kikapcsolódást jelentő, szórakoztató másfél óra jut a nézőnek Óbudán, a fák lombjainak hűvösében. 

forrás: http://art7.hu/

Firkin a Parkban - Varga Imre képei

Humoros Halál Hotel Egressy Zoltántól

Halni vágyó vendégek és egy gyilkos fordulatos történetét mutatja be Egressy Zoltán "Halál Hotel" című krimikomédiája, amelynek ősbemutatóját július 15-én tartják az Óbudai Társaskörben. A nyár folyamán 10 alkalommal látható előadásról Oláh András kérdezte Őze Áron színművészt, a darab rendezőjét.

Az előadás különlegessége, hogy a Halál Hotel Egressy Zoltán első olyan darabja, amelyet kifejezetten a nyári színházi szezonra írt, Őze Áronnak pedig ez az első nyári szabadtéri rendezése. Az abszurd krimikomédia a nyáron tíz alkalommal látható az Óbudai Társaskör kertjében.

Egressy Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy az Óbudai Társaskör felkérésére írta a darabot, amelynek alapját két korábbi novellája adja. A hasonló hangvételű, fekete humorral átitatott Halál Hotelből és a Ravatal Rádióból abszurd darab született.

Az Óbudai Társaskör kertjére kitalált, a helyszín adta lehetőségekre építő darab könnyed nyáresti szórakozást ígér - mondta a szerző, hozzátéve, hogy az előadás rossz időben sem marad el, a színházteremben tartják meg.

Mint mondta, az idei tíz előadás után, ha a produkció sikeres, jövőre is játsszák a darabot, akár több nyáron át műsoron maradhat.

Új művéről elmondta: a cselekmény helyszíne a címadó Halál Hotel, ahova öngyilkosjelöltek térnek be, innen sugároz a Ravatal Rádió, továbbá a hotelnek van egy étterme, az Agatha Christie Restaurant. Gyilkosságsorozat történik, ezért nyomozót küldenek ki a helyszínre, aki mindenkit kihallgat. A darab műfaja krimikomédia, mint az író fogalmazott, nem kell rettenetes borzongásra számítani, a produkciót inkább a humor uralja, mint a rettegés.

A szerző hozzátette, hogy a darab olvasópróbáján, majd a közelmúltban két próbán vett részt. "A darab nagyon jó kezekben van Őze Áronnál, nyugalmat sugároz mindenki felé, biztos a dolgában, és jó ízléssel rendez" - jegyezte meg.

Egressy Zoltán arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban ugyan egy darabig inkább prózával foglalkozott, most viszont újra a színdarabok következnek: a jövő évadban két másik ősbemutatója is lesz. Szegeden a Szimpla szerda című darabot, egy válásról szóló történetet láthat a közönség októbertől, Nyíregyházán pedig májusban mutatják be az Idősutazás című színművét, amelynek témája az időutazás.

A Halál Hotel című előadásban Kútvölgyi Erzsébet, Cserna Antal, Losonczi Kata, Göttinger Pál, Holecskó Orsolya, Horváth Illés, Őze Áron, Takács Géza és Auksz Éva játszik. A díszlet Enyvvári Péter, a jelmez Cselényi Nóra munkája.

Hanganyag: Oláh András

"KŐSZÍNHÁZ NÉLKÜL IS MARADT CSAPATOM" - INTERJÚ ŐZE ÁRONNAL

Egressy Zoltán új, Halál Hotel című darabját mutatják be július 15-én az Óbudai Társaskörben Őze Áron rendezésében. Ennek kapcsán kérdeztük a rendezőt, aki hamarosan egy egészen új projektbe fog: újraéleszti a Komédium Színházat!

Hogyan találkoztatok Egressy Zoltánnal? Hogyan jött a Halál Hotel ötlete?

Megkeresett minket az Óbudai Társaskör képviselője Harsányi Mária Pihe, hogy a 25. Színház a kertben évad megünneplésként szeretnék, ha náluk születne egy új darab a rendezésemben. Az Óbudai Önkormányzat, valamint az Óbudai Nyár támogatásának köszönhetően egy egészen új előadás jöhetett létre a Társaskör saját produkciójában. Egy hűvös tavaszi napon a kertben kezdődött minden, még egy mondat sem volt megírva a darabból, amikor ötletelni kezdtünk. Fantasztikus állapot, amikor az ember Egressy Zoltánnal ül egy kertben és nézi a helyszíneket, hogy mi lenne, ha az ott az lenne, az meg amott. A kimerítő és viccelődést sem nélkülöző megbeszélés után Zoli eltűnt egy hónapra, majd egyszercsak landolt nálam az e-mail, benne a Halál Hotel című darabbal.
Mit szóltál hozzá, amikor elolvastad?

Hanyatt estem tőle. Rendkívüli, sajátságos fekete humor és vicces karakterek szerepelnek benne. Csak annyit tudtam mondani Zolinak, hogy "komplett bolond vagy, nem vagy normális". Ez a megfogalmazás nagyon tetszett neki.

Hogyan kezdődött a munka?

Az Óbudai Társaskör teljes szabadságot adott - megjegyzem, hatalmas élmény volt így munkához látni - tehát elsőként összeverbuváltam a csapatot, amelynek tagjai a Magyar Színház egykori társulatának színészei, háttérmunkatársai - szóval próbáltam értéket menteni a színházból. (Egyébként a játszók közt szerencsére akad, aki még mindig a színház tagja.) Egressy Zolival pedig még nem dolgoztam együtt ilyen szoros együttműködésben, de az első beszélgetésünk után hamar egy „hullahosszra” kerültünk.

Zoli kész művet adott le vagy még dolgoztatok rajat? 

Az első megbeszélésen sok mindent tisztáztunk. Adott volt a tér, hiszen az egész darab a Társaskör kertjére íródott. Minimális változtatást azért tettem, mert az időjárási körülményekkel is számolnom kellett, így rendeztem egy "benti előadást" is. De én nagyon tisztelem az írót és a művet, ezért a rendezés során ragaszkodtam a szöveghez, hiszen Zoli, aki egy mikrorealista író, nagyon pontosan és precízen építette fel a darab nyelvi humorát. A ház nagyon konkrét kérést fogalmazott meg felé: írjon egy krimikomédiát. Így született egy abszurd abszurd. Érdekesség, hogy Zolinak ez az első nyári színházi szezonra írt darabja, nekem pedig az első nyári szabadtéri rendezésem. 

Monty Python vagy L’ art pour l’ art jellegű?

Inkább Monty Python. Rendkívül fontos volt, hogy a darab verbalitása vezessen minket, hiszen ez teszi egyedivé, no meg az, hogy egy mai korképet ad, a minket körül világot mutatja be. Persze vannak benne őrültségek az én részemről is, de arra nagyon figyeltem, hogy ne győzzük le az anyagot. A színészektől végig azt kértem, hogy a szöveget tartsák szem előtt, hogy bízzanak benne.

Az egyetlen szereplő, aki nem kötődik a Magyar Színházhoz Kútvölgyi Erzsébet. Hogy találtál rá?

Erzsit levélben kértem fel egy szerepre, ő másnap már válaszolt is. Azt írta: "Ti nem vagytok normálisak, ezt komolyan gondoljátok?" Azt feleltem, hogy "igen" és jött a válasz, hogy "akkor jövök".

Mit árulhatsz el a darab történetéből?

Röviden összefoglalva: létezik egy Halál Hotel, ahová halni járnak az emberek, ahol működik egy Agatha Christie Restaurant, ahol mérgezett ételeket lehet enni és ahol van egy Ravatal Rádió, ami folyamatosan halálhíreket közöl. Ezen a helyszínen történik egy brutális gyilkosság. Megérkezik Frank, a nyomozó és a végén egész más derül ki, mint, amit Frank vagy a nézők gondolnak.

Játszani a halállal szabad - hangzik el a darabban. Szerinted szabad?

Bármilyen furcsa is, de ez a fordulatos, "halálközeli történet" mélyen az élet szeretetéről és annak élvezetéről szól. Feltett szándékom volt, hogy kihozzam az darabból a benne rejlő szakralitást, ami hozzám egyébként is közel áll. 

Akarsz a múltról és a jövőről beszélni?

A múltról semmit nem szeretnék mondani, a jövőről nagyon szívesen beszélek. Elkezdtem próbálni a Játékszínben a Szőke ciklon című darabot, amiben Rejtő Jenőt játszom - Új Szegeden mutatjuk be augusztus 14-én, 15-én és egy olyan csapattal hozott össze a sors, akikkel korábban nem volt alkalmam együtt dolgozni. A jövő évadban két munka vár a Rózsavölgyi Szalonban és közben egy Lackfi János darabot is rendezek. És most már az is elmondható, hogy többedmagammal a Komédium Színház újraélesztésén fogok munkálkodni „próbaüzemmódban”. Az Aranytíz Művelődési Ház és az V. kerületi Önkormányzat felett szándéka, hogy a színház újra működjön és engem kértek fel művészeti vezetőnek. Ha minden jól alakul, a a jövő évben egy komoly évadtervet állítunk össze. Nyitásként szeretném a színpadot Taub János színpadnak elnevezni.
Izgalmas, színes alkotó munkákban veszek részt, aminek rettenetesen örülök. Felszabadultabban dolgozom és érzem, hogy a felelősség is sokkal kevesebb rajtam, hiszen most "csak" a családomért és magamért vagyok felelős. Ráadásul folyamatosan olyan lélekemelő helyzetekben találom magam, amelyek azt igazolják, hogy ebben az egészben, amit egy színház vezetése jelentett, nem daráltam le a szakmai és emberi hitelemet. Mindig azt vallottam, hogy csapathoz kell és jó tartozni, továbbra is abban hiszek, hogy a színház kollektív műfaj. És olyan jó kimondani, hogy úgy tűnik, kőszínház nélkül is maradt csapatom. Ezek a szakmai és emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak számomra, mint az igazgatás. Ezekből épül a jövő.

Van kedvenc mondatod a Halál Hotelből?

„Most lesz eső vagy nem lesz eső?” – Kútvölgyi Erzsébet, mint Skolasztika nővér felnéz az égre, mint apáca, s azt mondja: „Régen Isten könnyének hittem, aztán Isten haragjának, most pedig csak annyit mondok: eső". 

Kérdezett: Molnár Györgyi
Usz.: T. B:

Ősztől is gazdag, nívós program várja a színházlátogatókat

ÉVADZÁRÓ A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBAN

Megtartotta évadzáró ülését a Komáromi Jókai Színház társulata. Kezdetben az elmúlt évadban színre vitt produkciókról láthattak rövid videó-összeállítást a résztvevők, melynek kapcsán Tóth Tibor igazgató néhány mondatban külön-külön értékelte a bemutatott előadásokat. Elmondta, hogy minden egyes előadás a közösség és az egyén viszonyát vizsgálja, azokat a harcokat, amelyeket az egyén folytat környezetével szemben. A bemutatott produkciók más-más szempontrendszerből és más témán keresztül járták körül az egyén társadalmi útkeresését. A Komáromi Jókai Színház a hatvankettedik évad végén egy szakmailag izgalmas, kihívásokban gazdag, igényes színházi évadot mondhat magáénak, amiben a bensőséges szakmai munka és a siker egyaránt jelen volt.

Méhes László főrendező szerint olyan előadások születtek, melyekre valamennyi alkotó büszke lehet. Az évadterv nagy téttel bírt, hiszen túlnyomórészt gondolati, mélyebb fajsúlyú előadások születtek egy igényesen kivitelezett könnyed, szórakoztató produkció mellett. A következő évben a színház visszatér ahhoz az arányhoz, ami közel 25 éven keresztül jellemezte a teátrum repertoárját, vagyis az a bizonyos mérleg kénytelen lesz valamelyest a szórakoztató előadások felé billenni. Dobai Tibor gazdasági igazgató tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a színház saját jegybevétele nélkül szinte lehetetlen lenne működtetni az intézményt, tehát megfelelő darabválasztásokkal, közönségbarát bemutatókkal termelhető ki az az összeg, ami a színház működését biztosíthatja. A 2014/2015-ös évadban hatvan fővel nőtt a bérletes nézők száma az előző időszakhoz képest, a színház saját produkcióinak előadásszáma – kiutazásokkal együtt – 169, a vendégelőadások száma 17, a saját társulattal játszott előadásokat 53 257 néző látta. A vendégelőadásokat beleszámítva ez a szám 4 818-cal növekszik. Hozzá kell tenni, hogy az évadzáró ülést követően még három előadás vár a társulatra, melyek még az idei évadhoz számítanak: a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Bányavirág című produkció szerepel, valamint idén még két alkalommal láthatja a közönség A dzsungel könyve című musicalt, melyről az első öt előadás visszajelzései alapján elmondható, hogy zajos sikert arat. A produkcióról elismerően szólt maga a zeneszerző, Dés László is, aki jelen volt a komáromi premieren. Az évad során Tar Renáta távozott a színésztársulatból, Bárdos Judit filmes tevékenységei miatt nem tudja vállalni a jövőben az állandó tagságot, de vendégként továbbra is részt vesz a társulat munkájában. A legjobb színházi dolgozó díját a leadott szavazatok alapján Balaskó Edit asszisztens és Görözdi Szilárd hangtechnikus kapták megosztva. Az évadban legtöbbet játszó színésznő 122 előadással Holocsy Krisztina lett, a legtöbbet játszó színészek Bernáth Tamás és Majorfalvi Bálint, mindketten 148 előadással. A társulat Ferenczy Anna-díját ezúttal Tóth Károly színművész kapta. A következő évad tervezett bemutatóiról is szó esett. Az első bérletes bemutató vendégprodukció lesz a Kassai Thália Színház előadásában Márai Sándor Kassai polgárok című produkciója Beke Sándor rendezésében. Második – már saját – bemutató: Michael Frayn bohózata a Mohácsi testvérek átiratában Veszett fejsze címmel. Az előadást Béres Attila rendezi. Harmadik bemutatóként Nagy Ignác művét, a Tisztújítást láthatja a közönség Parti Nagy Lajos átiratában, Keszég László rendezésében. Ezt követően Arthur Miller világhírű alkotása, Az ügynök halála kerül színpadra Forgács Péter rendezésében. Szezonzáró előadásként Méhes László rendezésében kerül színre Marc Camoletti bohózata Hamvai Kornél fordításában: Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban címmel. Meseelőadásként a színház Tersánszky Józsi Jenő-Pille Tamás: Misi Mókus vándorúton című előadását kínálja Pille Tamás rendezésében, valamint a Soproni Petőfi Színház Szép Cerceruska című mesebalettjét, Demcsák Ottó színrevitelében. Tovább folytatódik a stúdióbérletes program is. Látható lesz Platón: Szókratész védőbeszéde Haumann Péter előadásában, egy Parti Nagy Lajos átirat, Cervantes Don Quijote-ja a Nézőművészeti Kft. produkciójaként Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel a főbb szerepekben, Rába Roland rendezésében. A Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Ötvös András virtuóz szereplésével Göttinger Pál rendezésében, valamint Ingmar Bergman Őszi szonáta című produkciója a Soproni Petőfi Színház előadásaként. Ezt a produkciót Pataki András állította színpadra. Hogy mely előadások maradnak műsoron az eddigi repertoárból, illetve mely szlovákiai, illetve magyarországi településeken játszik a színház a következő évadban, mindez szintén az évadnyitó társulati ülés egyik témája lesz. Tóth Tibor zárszóként a színház valamennyi dolgozójának megköszönte az eddigi áldozatos munkát. Mint mondta: büszke a társulatra, a repertoárra, s a közönségre, mely a jelek szerint szintén értékeli a befektetett energiákat.

-maba-

Halál Hotel - próbafotók Rácz Gabitól

www.fotograczia.hu

Indul az EUROPA CANTAT

Több mint 4000 regisztrált résztvevő több mint félszáz országból, minden generációnak szóló populáris programok, táncházak, kiállítások, 40 szakmai és megannyi felfedező műhely, zenei expo, valamint karnagyoknak és zeneszerzőknek szervezett kurzusok – ez az idei EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztivál, aminek idén városunk ad otthont július 24-től augusztus 2-ig.

Pécs felkészült, hogy - a CANTAT történetében immár másodszor - otthont adjon a programsorozatnak. A rendezvény népszerűségét minden bizonnyal erősíti, hogy a szabadtéri programjai ingyenesen látogathatók, így minden érdeklődő része lehet az élménynek, ami 1961 óta Európa egyik legnépszerűbb fesztiválja. Kivételes kezdeményezésként idén nemcsak országunk, de a déli régió nemzetiségei is bemutatkoznak a fesztiválon, így az Ablak a Szomszédainkra kezdeményezés nyomán a közönség ízelítőt kap Szlovénia, Horvátország és Szerbia kultúrájából, gasztronómiai különlegességeiből. Nagy várakozás övezi a 26-ai éjszakát, amikor a belvárosi udvarokban kórus performance-okkal és flashmobokkal jelentkezik a Kórusok Éjszakája kezdeményezés. A fesztivál étlapján olyan jól ismert és népszerű fogások is megtalálhatók lesznek, mint az esti közös éneklések, amik mindig varázslatos hangulatban telnek, és idén a svájci karnagy, Michael Gohl és a Pécsi Egyetemi Kórus közreműködésével valósulnak meg az igéző Dóm téren, valamint az egynapos ún. Felfedező műhelyek is várják a résztvevőket. A rövid, akár laikusok számára is izgalmas kurzusokon az érdeklődők változatos módon ismerkedhetnek meg a kóruséneklés színes és közösségépítő világával.

Igazán különleges élménynek ígérkezik a fesztivál hivatalos nyitóünnepsége, amely során bemutatásra kerül Tillai Aurél Liszt-díjas zeneszerző-karnagyDicsőítő Ének című darabja. Emellett több mint 200 kórusénekes, a Pannon Filharmonikusok, a Mecsek Táncegyüttes, a Zengő Táncegyüttes, a német Singer Pur, az Olasz Ifjúsági Kórus és az EUROPA CANTAT két nagykövetkórusa, a Bartók Béla Férfikar és a VoiSingers is közreműködik a nagyszabású eseményen. Kodály Kállay kettősét a Pannon Filharmonikusok, a Mecsek Táncegyüttes és pécsi kórusok adják elő.

A közönség itt hallhatja először a fesztivál hivatalos dalának, a Sing Sing!-nek szimfonikus zenekari átiratát, és bemutatkozik a fesztivál bábja is! A Székesegyház is különleges fényfestés öltözéket kap az estére. A nyitóünnepség rendezője: Göttinger Pál.

Az idei programsorozaton a Magyar Rádió Énekkara, a finn Rajaton, az Afrikai Ifjúsági Kórus, a német Singer Pur és a Jazzation is gondoskodik arról, hogy megtaláljuk a közös hangot.

A legtöbb koncert ingyenes, azonban néhányhoz a limitált férőhelyek száma miatt regisztráció szükséges. A jegyek már most vészesen fogynak, érdemes időben regisztrálni, amelyet az alábbi linken egyszerűen meg is tehet.


A Kodály Központban rendezett koncertek egységesen 1500 forintba kerülnek, jegyvásárlás itt:


AZ EUROPA CANTAT menetrendje, részletes programleírások, a résztvevők és közönség számára érdekes információk a fesztivál hivatalos honlapján, awww.ecpecs2015.hu oldalon olvashatók.

(A cikk megjelenését az EUROPA CANTAT támogatta.)

Gyilkosság a Halál Hotelben

Agatha Christie Restaurant, Ravatal Rádió, Hasfelmetsző Jack-emlékkiállítás várja a közönséget az Óbudai Társaskör kertjében július 15-től tíz alkalommal.

"A Halál Hotel az egyén elvesztéséért folytatott heroikus küzdelem utolsó bástyája. Köszöntjük vendégeink között."

Őze Áront régi ismerősként köszönti az Óbudai Társaskör törzsközönsége. A színész, rendező tartott itt felolvasó esteket, illetve a Dohnányi Zenekarral több előadásban mutatták be, milyen izgalmas élményt jelent a szépirodalom és a komolyzene találkozása. Énekelt sanzonokat az óbudaiaknak, és itt indult közönséghódító útjára a Gyógyír északi szélre című előadás is. Idén a legsikeresebb fiatal magyar drámaíró, Egressy ZoltánHalál Hotel című darabját rendezi az évszázados épület hangulatos kertjében. Az ősbemutató premierjére július 15-én kerül sor.

A Színház a kertben sorozatban, az Óbudai Nyár keretében bemutatandó krimikomédia szerepeiben Kútvölgyi Erzsébet (Skolasztika nővér), Cserna Antal (Frank, nyomozó), Losonczi Kata (Végh, igazgatónő), Göttinger Pál (Mo Csing, főszakács), Holecskó Orsolya (Fiatal lány), Horváth Illés (Fiatal fiú; Sanc, bemondó), Őze Áron (Fiatal férfi), Takács Géza (Damoklész, rádiótulajdonos; Rob, bemondó) és Auksz Éva (Berta, bemondó) látható.

További előadások: július 16., 17., 18., 19., 21., 22., 24., 26., 27., 21 óra (Rossz idő esetén a nagyteremben.)

Díszlet: Enyvvári Péter
Jelmez: Cselényi Nóra
Jelmez asszisztens: Hatvani Mónika
Akusztikus és vizuális technika: Őze Gábor
A rendező munkatársa: Szinai Eszter
Rendező: Őze Áron

Egressy Zoltán: "Minden kiszámíthatatlan"

Több mint száz bemutatóval a háta mögött az egyik leggyakrabban játszott élő magyar drámaíró. A kultikussá vált Portugál tizenhét éve szerepel a budapesti Katona József Színház műsorán. Novellák és három regény után újra visszatért a drámaíráshoz. Az Óbudai Nyár keretében július 15-én mutatják beHalál Hotel című krimikomédiáját Őze Áron rendezésében. INTERJÚ

- Mi adta az ötletet a krimikomédia íráshoz?

- Két novellám, és a felkérés. Az Óbudai Társaskör megkeresésekor azonnal az jutott eszembe, hogy két korábbi írásomból - amelyek a Majd kiszellőztetsz című novelláskötetembe egy szereplő rémálmaként kerültek bele - lehetne írni egy darabot. Hasonló a nyelvük, a hangvételük, alapvetően verbális humorra épülnek. Nem volt könnyű munka, hiszen színpadon érvényes helyzeteket kellett teremteni, a szerepeket pedig jelentős mértékben át kellett alakítani. Amikor elmeséltem az ötletemet az Óbudai Társaskör igazgatójának, Harsányi Máriának, összecsapta a kezét, és azt mondta, éppen egy krimit szerettek volna az idei nyárra. A Halál Hotelaz, bűnügyi történet, de nagyon abszurd, a fekete humor uralja.

- A címben szereplő hotel olyan "műintézmény", ahová önszántukból mennek az emberek meghalni, és onnantól kezdve, hogy kitöltik a halálfejes belépőt, bármilyen halálnemre számíthatnak.

- Igen, a Mr. Bittner alapította szállodába öngyilkosjelölteket várnak sok szeretettel, és különböző életvezetési tanácsokkal segítik őket abban, hogy minél gyorsabban megszabaduljanak önmaguktól. A hotelen belül működik, onnan sugárzik a Ravatal Rádió, az étkező neve Agatha Christie Restaurant, és fontos helyszín a kert is. Igyekeztem úgy megírni a darabot, hogy a Társaskör sajátosságait is lehessen használni.

- Társadalmi pamfletnek szántad?

- Nem. Nyáresti szórakozásnak. Inkább az a lényeg, ami felvetődik a darabban, hogy mennyire lehet viccelni a halállal, az elmúlással. Néhány hónappal ezelőtt nagy élvezettel olvastam Hankiss Elemér könyvét, Az emberi kalandot, ami szintén lökést adott a munkához. Gyönyörűen elemzi például a rémülethez való viszonyulásunkat. Azt például, hogy milyen az, amikor száguld velünk lefelé a hullámvasút. Borzongat, de kacagunk, mert tudjuk, hogy ez csak játék. Mégis van, vagy lehet egy pillanat, amikor az arcunkra fagy a mosoly, megijedünk, mi van, ha tényleg a földbe csapódunk. Aztán jön a megkönnyebbülés, nem történt semmi, élünk tovább. A darab során Hankiss gondolataira utaló mondatok is elhangzanak a halálba segítő életvezetési tanácsok mellett.

- Hogyan viszonyulsz a halálhoz?

- Én? Elég rosszul.

- Az utóbbi években hanyagoltad a drámaírást a prózaírás javára. Három sikeres regény után visszatérsz a színpadi műfajhoz?

- A Halál Hotel mellett további két ősbemutatóm lesz a következő évadban. Nyíregyházán az Idősutazás, Szegeden a Szimpla szerda. Előbbi egy időutazásos komédia, utóbbi egy szerintem erősen stilizált megvalósítást igénylő válástörténet. Az Idősutazást Hargitai Iván rendezi, a Szimpla szerdát Tóth Miklós.

- Olyan drámaíró hírében állsz, aki nem jár a rendezők, a színészek nyakára. Hogyan viseled, ha a próbafolyamat során változtatnak a szövegen?

- Nem fogok Nyíregyházán és Szegeden se zavarogni a próbákon, bízom a rendezőkben. Egyébként nem ismerek írót, aki szereti, ha változtatnak a szövegein. A rendezésbe ugyanakkor soha nem szólok bele, ahogy a szereposztásba se. Az már nem az én felelősségem, az enyém véget ér a szöveg elkészítésével. Az előadás pedig egész egyszerűen a darab utóélete. Bizonyos értelemben persze nyilván a lényege, hiszen mégiscsak a bemutatás a végső cél.

- Más írói pozíciót jelent prózát és drámát írni? Hogyan hatnak vissza egymásra?

- Alapvetően nem a "pozíció", inkább a munkamódszer más. De ez természetes: a műnem, a műfaj mellett a terjedelem is megszabja az írás elkészülésének módját. Valahol mélyen biztos minden összefügg bennem, de más a hangom, a nyelvem a különböző műfajokban. Például másfajta humor működteti, a prózámban ironikusabb, érzelmesebb az, ami a dialógusokban pattogósabb, élesebb. Furcsa utazás az írói állapot, a rengeteg tudatos dolog mellett egyfajta félig öntudatlan utazás is. Ez különösen a prózaírásra jellemző, a két legutóbbi regény, a Százezer eperfa és a Lila csík, fehér csík igazi lebegés volt. Utóbbi ráadásul nagyon személyes történet.

- Három legtöbbet játszott darabod a Portugál, a Sóska, sültkrumpli és a Kék, kék, kék. A saját "toplistádat" is ezek vezetik?

- Nincs toplistám, de egyébként nem feltétlenül az áll az ember szívéhez a legközelebb, amit sokat játszanak. A mai magyar kiszámíthatatlanságról, kommunikációképtelenségről, elveszettségről sokkal inkább szól például a Baleset című darabom, mint az említettek, jó pár éve Simon Balázs megrendezte már, de azóta nem került színpadra. Kifejezetten szeretem a Június című darabomat is, azt Győrben mutatták be az elmúlt évadban, vagy a 4x100-at, amelyet ugyanott fognak jövőre. Örülök, ha bármelyik drámámat előveszik, megtiszteltetésnek veszem.

- A hazai színháztörténet rekordjai közé tartozik a Portugál a Katonában. De Miskolcon, Szegeden és Győrben is helyi csúcsokat döntögettek az előadásszámok. Nem fordult meg a fejedben, hogy utánajárj annak, mi történt Masnival, Becével, Csipesszel és a többiekkel?

- Időnként felmerül, miért nem írom meg a folytatást. Azért, mert annyira nem érdekel, és nincs is már sok közöm az eredeti történethez. Ez egy tizennyolc éves darab. Tavaly a katonás előadást megörökítő DVD bemutatóján is felmerült, ki él még egyáltalán a szereplők közül, kivel mi történhetett. Ilyenkor pár percig hajlamos vagyok én is úgy gondolkodni, mintha a figurák élő emberek lennének.

- A karakter- vagy figurales létező jelenség az írói munkádhoz?

- Látott, észrevett motívumok, elemek nyilvánvalóan bekerülnek az írásokba, konkrét karakterek viszont ritkábban. Ha hosszabb ideig tart egy mű elkészülése - ilyenek például a regények -, akkor hajlamos vagyok szivacsként működni, sok minden beépül az engem éppen körülvevő környezetből.

- Évről-évre, tapasztalatról-tapasztalatra abszurdabban látod a világot?

- Inkább egyre szomorúbbnak. Sokszor nem nagyon értem, mi történik körülöttünk, miért megyünk visszafelé. Másfelől új távlatok is nyílnak, ami nem mindig jó. Úgy gondolom, most már minden elképzelhető. És minden teljesen kiszámíthatatlan.

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ - BEMUTATÓK A 2015/2016-OS ÉVADBAN

KATONA

Borbély Szilárd: Az olaszliszkai
Rendező: Máté Gábor
Bemutató: 2015. október 9.

Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Rendező: Ascher Tamás
Bemutató: 2015. december 20.

Puccini: A köpeny (munkacím)
Rendező: Pintér Béla
Bemutató: 2016. március 19.

Voltaire-Spiró György: Candide
Rendező: Zsámbéki Gábor
Bemutató: 2015. május 29.


KAMRA

Simon Stephens: Harper Regan
Rendező: Székely Kriszta
Bemutató: 2015. október 8.

Ivan Viripajev: Részegek
Rendező: Gothár Péter
Bemutató: 2015. december 19.

Shakespeare: Ahogy tetszik
Rendező: Kovács D. Dániel m.v.
Bemutató: 2016. március 18.

Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti
Rendező: Fehér Balázs Benő m.v.
Bemutató: 2016. május 28.

Operabeavató – Cosi fan tutte
Rendező: Göttinger Pál
Bemutató: 2016. június 15.


SUFNI

Ménes Attila: Bihari
Rendező: Máté Gábor
Bemutató: 2016. február 27.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed