Humoros Halál Hotel Egressy Zoltántól

Halni vágyó vendégek és egy gyilkos fordulatos történetét mutatja be Egressy Zoltán "Halál Hotel" című krimikomédiája, amelynek ősbemutatóját július 15-én tartják az Óbudai Társaskörben. A nyár folyamán 10 alkalommal látható előadásról Oláh András kérdezte Őze Áron színművészt, a darab rendezőjét.

Az előadás különlegessége, hogy a Halál Hotel Egressy Zoltán első olyan darabja, amelyet kifejezetten a nyári színházi szezonra írt, Őze Áronnak pedig ez az első nyári szabadtéri rendezése. Az abszurd krimikomédia a nyáron tíz alkalommal látható az Óbudai Társaskör kertjében.

Egressy Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy az Óbudai Társaskör felkérésére írta a darabot, amelynek alapját két korábbi novellája adja. A hasonló hangvételű, fekete humorral átitatott Halál Hotelből és a Ravatal Rádióból abszurd darab született.

Az Óbudai Társaskör kertjére kitalált, a helyszín adta lehetőségekre építő darab könnyed nyáresti szórakozást ígér - mondta a szerző, hozzátéve, hogy az előadás rossz időben sem marad el, a színházteremben tartják meg.

Mint mondta, az idei tíz előadás után, ha a produkció sikeres, jövőre is játsszák a darabot, akár több nyáron át műsoron maradhat.

Új művéről elmondta: a cselekmény helyszíne a címadó Halál Hotel, ahova öngyilkosjelöltek térnek be, innen sugároz a Ravatal Rádió, továbbá a hotelnek van egy étterme, az Agatha Christie Restaurant. Gyilkosságsorozat történik, ezért nyomozót küldenek ki a helyszínre, aki mindenkit kihallgat. A darab műfaja krimikomédia, mint az író fogalmazott, nem kell rettenetes borzongásra számítani, a produkciót inkább a humor uralja, mint a rettegés.

A szerző hozzátette, hogy a darab olvasópróbáján, majd a közelmúltban két próbán vett részt. "A darab nagyon jó kezekben van Őze Áronnál, nyugalmat sugároz mindenki felé, biztos a dolgában, és jó ízléssel rendez" - jegyezte meg.

Egressy Zoltán arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban ugyan egy darabig inkább prózával foglalkozott, most viszont újra a színdarabok következnek: a jövő évadban két másik ősbemutatója is lesz. Szegeden a Szimpla szerda című darabot, egy válásról szóló történetet láthat a közönség októbertől, Nyíregyházán pedig májusban mutatják be az Idősutazás című színművét, amelynek témája az időutazás.

A Halál Hotel című előadásban Kútvölgyi Erzsébet, Cserna Antal, Losonczi Kata, Göttinger Pál, Holecskó Orsolya, Horváth Illés, Őze Áron, Takács Géza és Auksz Éva játszik. A díszlet Enyvvári Péter, a jelmez Cselényi Nóra munkája.

Hanganyag: Oláh András