"...ez egy oratórium, baszki" - Soharóza előadás beszámoló

A Placcc Fesztivál 2008-ban indult el, reméljük megállíthatatlanul, mert nagyon ráfér a budapesti emberekre, hogy más szemmel nézzenek a környezetükre. A fesztivál célja, hogy kicsit másképp tekintsünk otthonunkra (a közterekre, az épületekre, a városi tárgyakra), mint a hétköznapokban, illetve felfedezzük az elfeledett különleges tereinket. A naponta látott helyszíneken igazán különleges alkotások születtek, népszerűsítve a helyszínspecifikus művészetet.

A Soharóza kórus előadása szerepelt az egyik legnagyobb sikerrel a programban, ezért "kénytelenek" voltak megismételni az előadást, így februárban újra lemehettünk a hideg (télen persze ez nem különleges) Szemlőhegyi Barlangba, mivel a kórus a barlangot és a barlang különleges tereit értelmezte újra (/át/fel/meg/szét) a Szlengblog "díszes" szövegeivel. A legkevésbé lelkes felfogás szerint is így minimum egy nagyon extra barlang-körbevezetésen vehettek részt a nézők.

Persze lehet, hogy így is sokan lemaradtak, sőt, azt se tudják, hogy létezett ez az előadás, mert túl nagy média-megjelenést nem kapott. Kérdezte is egy ismerősöm, hogy miért nem reklámozták ezt jobban, hiszen nagyon különleges dolog. Csakhát a Soharóza előadásait egyáltalán nem szükséges reklámozni, mert így is mindig teltházas koncerteket adnak, minimum rendszeres Basszuskulcs olvasónak és a magyar kulturális élet ismerőjének kell lenni, ha valaki jegyet akar szerezni egy előadásukra. És ez így is van rendjén, mert a Soharóza kórus egy igazán üde jelenség a magyar kulturális életben. Először azt akartam írni, hogy zenei életben, de az szinte sértés lenne, mert bár kórusról van szó, előadásaikat inkább performansznak kell hívni. Persze ezekre a műfaji meghatározásokra nem feltétlenül van szükség, de azért ennek az előadásnak kapcsán is megpróbálkozott vele a média.

Érdekes, hogy egy ídő után mindenhol szlengblog-operának kezdték el hívni, pedig az alkotók erre sehol se utaltak. Nyelvész Józsi, a Szlengblog szerkesztője is így harangozta be a koncertet: "...az opera igazi kőnig dolog, ilyen nagyvilági tematika. Főleg a Kinder Béci szerint, múltkor vitt is ilyen fullos pinát Pesten."

Előadás után el is gondolkoztunk, hogy ha nem opera (mert nem az), akkor minek kellene hívni, amikor az egyik barátom felkiáltott, hogy "dehát ez egy oratórium baszki". Ő egy színházi kritikus, szóval megbízhatunk benne, hogy akkor ez tényleg egy oratórium volt, de talán ezzel nem lettünk közelebb ahhoz, hogy elképzeljük, milyen lehetett a koncert.

A darab a fiatal rendező, Göttinger Pál ötletéből született, aki megkereste a Szlengblog szerzőjét, hogy a szavakat illetve szövegeket felhasználná egy előadáshoz. Nyelvész Józsi ezt persze sokkal viccesebben fogalmazta meg: "Na, tejtestvéreim! Mi a faszom -kérdezhetitek. Van egy arc, a (számomra ismeretlen) színházi világban mozgó Göttinger Pál, aki nem egy bobi. A tag arra vállalkozott, hogy a Szlengblog legfaszább szövegeit egy operaelőadásban."

A szövegeket Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírója állította össze, a Szlengblogon kívül még a magyar börtönszlenget is felhasználva. Emiatt annak ellenére, hogy magyarul énekeltek, még csak egy félmondatot is nehéz volt értelmezni, viszont garantáltan vicces volt minden egyes szó. Néhol túlságosan is tömény volt a szöveg, kicsit azt az érzést keltve az emberben, hogy túl lassú az agya ehhez a sok ismeretlen magyar szóhoz. Koncert után beszélgetve néhány nézővel elhangzott egy-két olyan véleményt, hogy zavaró volt, hogy nem lehetett érteni a történetet, csak azt, hogy a számokból valami történet kirajzolódik. Ennek ellenére szerintem így sokkal jobban érezhettük a barlang tereivel való kapcsolatot. A kórus nagyon érdekesen megteremtette a barlang termei és a dalok összhangját, a számok és a tér kapcsolatából nagyon erős hangulatok, érzések érhették az embert, így sokkal érdekesebb volt ez alapján kitalálni azt, hogy vajon mi történik éppen a darabban, mint "hétköznapi" módon, a szöveg alapján tenni ugyanezt.

Aki volt az Ördögkatlan fesztiválon ott is megtapasztalhatta, hogy a kórus milyen különlegesen tud a terekhez alkalmazkodni, még ha nem is ez a konkrét célja a fesztiválnak. Az opera (oratórium) műfaj miatt talán kevésbé volt hangsúlyos a kórusimprovizáció ezen a koncerten, amit amúgy a Soharóza egyedülálló módon művel.

Elképzelhető, hogy pát hónap múlva újra láthatjuk ezt az előadást pár alkalommal a Szemlőhegyi Barlangban, de ha nem, a Soharózában bízhatunk, hogy a közeljövőben valami különleges darabbal rukkolnak elő. Az biztos, hogy mi kíváncsian várjuk!

Február 13, szombat, 19:30, Szemlőhegyi Barlang

bálint

Fotó: Jelen Fruzsina


A IV. DESZKA programja

Gabnai Katalin a Haydn-ről


Esterházy Péter: HARMINCHÁROM VÁLTOZAT HAYDN KOPONYÁJÁRA

2010. január 16. Bárka Színház - Esterházy-rajongóknak ajánlható
Zenei vezető: Dinnyés Dániel
Dramaturg: Szabó Borbála
Rendező: Göttinger Pál

Írhatnám azt is, hogy zenebarátoknak ajánlható. Csakhogy az a gigantikus fecsegés, ami elönt időt és teret, még az időnként fölhangzó élő muzsikáért cserébe is kemény próbatétel. Az előadás megtekintésének mellékgyakorlata azon tűnődni, milyen jó érzés lehet kétségektől mentes lazasággal, kontrollálatlanul ontani a különböző minőségű és elhasználtságú asszociációkat, természetesnek véve azok értékességét, egyszerűen azért, mert nekünk jutottak eszünkbe. Rostálatlan, kábító szóözön a forgatókönyv. De aki az első rész után is bírja, az méltányolni kezdi az összes közreműködő, nem utolsó sorban a rendező és a dramaturg erőfeszítéseit, s időnként még el is nevetheti magát. Benedek Miklós tökéletes választásnak tűnik arra a „Haydn-papa" szerepre, ami a szerzőt foglalkoztatta, Lázár Kati pedig, mint a „művész anyja", kárálgató jelenéseivel szépen összeszövi az utókor jelenét a múlttal. Katona Gábor koreográfusként sokat tett a szétfutó est egyben tartásáért.
Az írói önélvezet graciőz bája és biztonsága időnként lefegyverző is tud lenni. Göttinger Pál a maga rendezői muzikalitásával jól veszi ezt, és szinte színházzá szervezi. A megbecsülendő anyagi ráfordítással létre jött ismeretterjesztő ünnepi műsor azért drága és töredezetten tarka műsor marad.
Nem lehet azonban eltagadni a produkciót összefoglaló, s annak minden összevisszasága ellenére is jól kivehető szerzői gesztus kacér energiáját. Esterházy, a hercegivadék, odahajló kedvességgel, kissé ferdén tartott fejjel, alulról fölfele nézve a Mester felé fordul, s még tán a hátát is meglapogatja, mosollyal mondván: „Faszikám...". Az meg, a szeretetnek ellent nem állhatván, ide bóklászik a másvilágról, hercegi rendelésre játszani egy kicsit. S a tapsrendre meg is érkezik.

Firkin 2010.02.18 - a hajóborogatás! - beszámoló


Írta: Don
2010. február 19. péntek, 15:58

"...and I'm the last of the Irish Rovers!!" Barna jövendölése, mely itt, a Rocközön rádióban hangzott el, ha nem is teljesen, de beigazolódott...node ne szaladjunk ennyire előre. A tegnapi napon (2010.02.18.) lezajlott a Firkin - the crazy irish band nagyszabású hajóborogató koncertje az A38 koncerthajón, ahol az előzenekar szerepét az Eugenia, a balkáni-szláv dalokat játszó zenekar töltötte be.

Bevallom, az Eugenia meglepett engem. A színpadra felsorjázó, zöld-, fekete-, szőke parókába öltözött csapattagok első ránézésre kissé komikusnak hatottak, bár - mint az később kiderül - ez volt a cél! A zenészek hihetetlenül vidám, nagybetűsen örömzenéjét nem is nagyon tudnám hogyan leírni anélkül, hogy ne lennék picit elfogult a koncerten véghezvitt teljesítményük után. A szaxofon és a tangóharmonika, mandolinnal kombinálva -természetesen ritmusszekcióból dobbal és basszusgitárral körítve- meglepően magával ragadó hangzásvilágot hozott létre, amit még egy épületes ugrással bővített a két énekesnő (Fazakas Júlia és Miklusicsák Aliz) hangja. "A buli nem áll meg" mondatuk tényleg megállta a helyét, a koncertjüket követő szusszanásnyi idő arra alig volt elég, hogy egy korsó sört rendelhessek a pultnál.
Megállíthatlan és ellentmondást nem tűrő modorban robbant be az őrült ír zenekar, a Firkin a színpadra, elképesztő hangulatot kreálva már az első perctől. Amint Sushi fellépett a színpadra, a tömeg férfi tagjai - érthető módon -heves éljenzésbe kezdtek, amit szinte azonnal követett a lányok sivítása is, mert felsorjázott a férfikar is, névszerint: Barna, PJ, Pali, Atti, Peti és Ese. A pattogósabbnál pattogósabb számok természetesen a Firkinful of Beer korongjukról szóltak, de volt rá példa, hogy olyan dalt hallhattunk, ami "olyan friss, hogy szinte még forró" volt, illetve a világ - legalábbis magyar ember számára - legjobb "Whiskey in the jar" feldolgozását, a "Pálinkát!". A zenéjükön fölül még pozitívumként említeném azt az energiahullámsort, amit a koncert egész ideje alatt sugároztak felénk. PJ például annyit ugrált és rohangált a színpadon, hogy még az anno fénykorában lévő Guns 'n' Roses tagjai is megirigyelhették volna! A hajólengetésről csak annyit, hogy ha az ember nem is ivott, percek alatt Drunken Sailor-nak érezhette magát, a tomboló tömeg miatt ki-kilengő hajón való közlekedés közben. Külön piros pontnak tekintettem a hangtechnikusk és hangosítók munkáját: ennyire szép és tiszta hangzást nemigen tapasztaltam eddig budapesti szórakozóhelyen. Tömören, velősen összefoglalva a bulit: It was good...Firkin good!

Csáki Judit a Haydn-ről a Narancsban


Színház - Vegyes vágott - Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára


Na, most azt nem lehet mondani, hogy nincsen darab - hiszen darab minden vagy bármi, amit színre visznek. Ez pedig a színen van. És olyan erős szöveg, hogy kritikus legyen a talpán, aki stilárisan le tudja vakarni magáról - legalább annyi időre, míg erről ír.
Esterházy Péter ismerős arca néz vissza a Harminchárom változat Haydn-koponyára című szövegből; az hommage-ok csoportjából vétetett opus abból a frivolnak is mondható történelmi incidensből táplálkozik, hogy Haydn koponyája mintegy bő száz évig külön (nem) pihent a testtől, majd 1954-ben, egy újratemetést követően egyesültek a porladásban. Kismarton, Haydn - Esterházy érintettsége ugyebár nyilvánvaló, amiként az is, hogy nagy fogásnak minősül megnyerni őt egy évfordulós alkalomra (Haydn születésének kétszázadik évfordulója, az egész év Haydn-év) drámaírásra.
A színpad (írók számára alighanem némi erotikus vonzerővel is gazdagított) hívásának nehéz ellenállni, és Esterházy szövegében van is jelenet, ami, mondhatni, készségesen siet feléje. A harminchárom jelenetből föltétlenül ilyen például az, amikor a zeneszerző személyesen és közelről találkozik a vágy tárgyával, Polzelli kisasszonnyal, csakhogy még ebben az esetben sem a mondatok, hanem legföljebb a szavak és a helyzet "eljátszásával" lehetne közel kerülni a színpadhoz, és eltávolodni a Baker-ciszta - szlovákul: bakerova ciszte típusú szövegpoénoktól... Ugyancsak tekinthetnénk drámai figurának a koponyalopó házaspárt, Rosenbaumékat - és Göttinger Pál, az előadás rendezője nem téved nagyot, amikor Ionesco stíljében mozgatja őket, az ugyanis kétségkívül színpadi stíl, még ha ez esetben gyorsan erejét veszti is.
Lehet tételezni egy központi figurát, legyen ő az Angyal. Narrátor és mediátor (a közönség és a játszók közt), ez eddig, ugyebár, egy klasszikus drámai szerep, de hát a kókadtan lógó angyalszárnyak funkcióját is meg kéne találni, hátha összepárosul a Kőbányai világossal, és fölébe emelkedik az illusztrált szövegpoénoknak. Ilyés Róbert játéka ehhez egyrészt erőtlen (nem beszél önmagáért), másrészt bizonytalan (mindig a pillanatnyi szövegbe kapaszkodik). Hogy világos legyen, mire gondolok, íme, egy ellenpélda: Lázár Kati Haydn anyjának szerepében első- és másodsorban is egy erős anyafigura, biztos, mint az idő múlása; gáttalan rajongása (melyet persze irónia fűszerez) fiacskája iránt rendíthetetlen és mulatságos, és mégis: egy fanyar, sokat tudó asszony áll előttünk, aki örökös lamentálásával a fiacskáját fényezi ugyan, de mégis többet mond mint színpadi alak (és aki tudja, mire lehet itt még gondolni, hát gondol a szív segédigéire is).
A zene - Haydné - finoman szól és fest alá meg fölé; teherbírását maximálisan ki is használja Göttinger rendezése, tán figyelembe véve az író által idézett indiános történetet a karórákról meg a zenéről, ami "alá jön"; átsiklunk vele a dramaturgiailag-színházilag homályos vagy göröngyös szakaszokon, egyszersmind föl is ébred a figyelmünk, hogy vannak ilyenek. Hasonló - csak gyöngébb - szerepet játszik a tánckar; ha nem világos, mire kell gondolnunk a frappáns mondatok hallatán, hát némi mozgás, tüllök, lenge anyagok fátylat borítanak a bizonytalanságra.
A harminchárom jelenet sok, az előadás túl hosszú - és nem a tényleges időt tekintve, hanem a belsőt: ennyi cucc nincsen benne. Belefáradunk, mint az öreg Haydn, akit alig is villanyoz föl már valami, még a finom Esterházy-mondatok is tompán ütik meg fülünket, az övét s a miénket, pedig Benedek Miklóson nem múlik semmi, jelenségnek van ott, és nagyon jelenség.
Mondatot nehéz játszani, mondatot mondani kell, mégpedig úgy, hogy mutassuk: tudjuk, mit mondunk, akár kifelé a darabból és Haydnból: "megírlak" - ezt például a maga komplex Esterházy-jelentésében kell mondani; az "isten-zene-mangalica" blaszfém szentháromságában a blaszfémot kell mondani; azt meg nagy gúnyos lélegzetvétellel kell mondani, hogy "sírok, ha a jövőre gondolok - sírok, ha a múltra gondolok". Ki kell beszélni egyfolytában, hallani kéne a nézőtéren az összes utalást, idézetet, de pont úgy, mintha nem lenne. Ehhez másfajta színészet kéne, nem szövegre, hanem szellemre tapadó - Kálid Artúr hercege például ilyen; igaz, az író rendes vele, adott neki figurát is hozzá.
Göttinger Pál a problémák megoldására koncentrált, ettől beleveszett a problémamegoldásba; van jelenet, amikor ez sikerül, és van, amikor nem. De nem keletkezett olyan textúra, ami jótékonyan az egész alá simul, és meg is tartja azt. Szcenírozott felolvasás, Haydn apropóján, tán ez lett volna ez a szolid anyag, nem csökkentve ennek az unikális históriának a rétegzett jelentését, sőt. A fej elválik a testtől, de nagyon.
A szavakat viszont könnyű játszani, és ez a menekülés útja megannyi posztmodern ügyletnél, meg ennél is, a kulináris-fizikai-életművi-irodalmi, ön- és nem önreflexiókból tornyosuló vegyes vágott esetében is: a szavak. Azokat lehet mutatni, megnyomni, elnyomni, kontrára venni, síkosítani, görönggyé formálni, élvezni és utálni és unni, a színpadon és a nézőtéren. Ezekből válogattak a játszók meg a nézők.
Bárka Színház, február 4.

Csáki Judit

forrás: http://www.mancs.hu/

"Láb, szív, fej nem marad szárazon!" - Ír kocsmazene a hajón - beszámoló


"Vérpezsdítő zenék a javából: egyrészt a Firkin őrjítő ír kocsmadalai, másrészt az Eugenia román, orosz, lengyel, balkáni sírvavigadós punkja. Táncra fel!" - hirdette csütörtök esti programját az A38 hajó.

A közepes érdeklődés minden bizonnyal a hétköznapnak szólt, a lelkesedés viszont fesztiválhangulatot idézett.

Ki tudja, milyen megfontolásból jelölték be a szervezők kezdési időpontnak az este 7 órát, rutinos klubkoncert-látogatóként mondhatom, ebben a korai időpontban még soha nem kezdődött buli Budapesten, természetesen most sem.

Fél kilenc körüli érkezésünkkor már játszott a soknemzetiségű előzenekar, az Eugenia, amely hangzásában ötvözte a finn Värttinä és az oroszos hangzású "a világ legrondább zenekara" minősítést magáénak mondható szintén finn Leningrad Cowboys nevű formációt, némi balkáni beütéssel, ska alapokkal, több nyelven énekelve.

"Két színésznő Erdélyből összeadják erejüket, s láss csodát!" - olvasható egy zenei portálon, ám a csoda ezúttal elmaradt. Könnyedségében is igényes bulizene helyett afféle divatbemutatóval egybekötött bohóckodás folyt a színpadon, az énekesnők dalonként váltogatták parókáikat és jelmezeiket, talán ezzel próbálva kompenzálni énekesi teljesítményük közepes voltát. (Igaz, egy orosz származású anarchista ismerősöm szerint gyönyörűen beszélik a leningrádi oroszt, "igazi szovjet akcentussal".)

A végére tartogatott roma Erdelezi sem szólt igazán cigányosan, amin csak rontott a rossz hangszerelés. Maradjunk annyiban, hogy a Miczura Mónika előadásában kellemesen borzongató nóta ezúttal többeket a büfébe irányított. Na, jó, nem ostorozom tovább a produkciót, a jó szándék és a pezsgés dicséretes, talán egyszer összeérik valamivé az Eugénia.

Az est fő attrakciója, az ír muzsika magyarországi misszionáriusa, azaz Péter János által 2008-ban összerakott, kizárólag hazai muzsikusokat soraiban tudó Firkin zenekar szerencsére rövid átállást követően csapott a hegedűhúrokba. Az extrém külsejű Sárhidai Zsuzsi (Sushi) mesterien bánik a vonóval, pillanatokon belül kiderül, hogy a hajfonás mellett a gyakorlásra is jut ideje.

Aztán sorra bekapcsolódnak a többiek, Juhász Róbert (dob), Péter János (fuvola, ír furulya), az igazi ír külsővel megáldott Göttinger Pál (akusztikus gitár-ének), a jazzből átigazolt Szuna Péter (basszus), az ezúttal halálfejes pólóban feszítő Marczis Attila (elektromos gitár) és az olaszos külső ellenére hibátlan írséggel bíró énekes, Marthy Barna.

Egymást követik a Pogus-on, pontosabban a foghíjasan és permanens részegen is imádnivaló Shane MacGowan ír standardjain szocializálódott közönség fülének oly kedves számok, az Irish Rover, a Whiskey In The Jar, az Over Here és a többi. Amikor egy írmániás barátom meghallotta az első Firkin-albumot (Firkinful Of Beer), elragadtatva kiáltotta, hogy ilyen jó ír bandát még nem hallott; alig akarta elhinni, hogy hazai terméket hall.

Amit a Firkin elővezet, az a jól ismert ír hangzásvilág erősen felpörgetett, nyers, úgy is mondhatnám, punkosított változata, amelyből azért minden számban gyönyörűen előkúsznak az autentikus ír dallamok, hogy aztán néhány pillanat múlva ismét fergeteges pogózásra ösztönözzön a végletekig felgyorsult tempó. Még egy nyugdíjasforma hölgy is bekapcsolódott a táncba, talán az ír zenének és a sör-viszkinek köszönheti vitalitását.

A Whiskey mellett a sörital amúgy is gyakran előkerül a dalszövegekben (és a kezekben), ami már csak azért sem véletlen, mert az együttes neve sör-űrmértéket jelöl, amely pontosan megegyezik 40.9148269 literrel, ekkora hordókban tárolják ugyanis Ír földön rendesen a Guiness-t.

A bandában az a jó, hogy még a depresszióra hajlókat is képes pillanatokon belül felpörgetni és jó kedvre hangolni, és komolyabb mennyiségű sör sem szükségeltetik a beinduláshoz, sörrel a kézben amúgy is problémás ugrálni. Szóval borongós téli (tavaszi, nyári...) estéken tessenek elfáradni Firkin-koncertre.

Szerző: Bencsik Gyula

Bárka éves műsorfüzet

GÖTTINGER PÁL / JUHÁSZ KRISTÓF / HALAS DÓRA / SOHARÓZA KÓRUS: MINDENÜTT JÓ

ÚJABB NYOLC ELŐADÁS FEBRUÁR ELEJÉN!


Különleges helyszínen, a budai Szemlőhegyi-barlangban mutatja be rendhagyó produkcióját a Soharóza Kórus. Az énekesek a tehetséges fiatal rendező, Göttinger Pál ötlete alapján mozognak és improvizálnak, miközben a nézők a gyönyörűen megvilágított cseppkövek között sétálnak.

A Soharóza Kórus számára a hang a legmegfelelőbb módja egy tér belakásának és egy másik ember megszólításának. Göttinger Pál rendező irányításával az énekesek átlépik a megszokott határaikat. Mozogni, improvizálni kezdenek, megbolygatják a teret és kitágítják a zene fogalmát a csodásan kivilágított Szemlőhegyi-barlangban.

A Mindenütt jó egy kórus-improvizáción alapuló zenei anyag, a Soharóza Kórus által kifejlesztett sajátos énektechnikákkal készített koncert. Az előadás a talált helyszín és a nyelv köré szerveződik, amelyek a saját határaikat feszegetve önállóan és szabályozhatatlanul alakulnak. A budai Szemlőhegyi-barlang az ismert város, a nap mint nap bejárt útvonalak alatt húzódó ismeretlen világ. A kórus-improvizációk beépülnek a barlang speciális tereibe, ugyanakkor „otthonosan berendezkednek" egy speciális nyelvi közegbe is. E „talált" nyelv szavait vagy fordulatait nem feltétlenül ismerjük lexikálisan, de a kifejezések hangzása, ereje, zenéje képes mozgásba hozni a fantáziánkat. Egy ismeretlen magyar nyelv ez, sosemvolt vagy eldugott helyeken önállóan tenyésző szleng - mégis kódolható, utánozhatatlan, mindenkinek a sajátja. A kórus-improvizációk nyelvi alapanyagát Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírója állítja össze Nyelvész Józsi, a szleng.blog.hu szerkesztőjének gyűjtése alapján.

Halas Dóra kórusa már több színházi produkcióban (Krétakör, Szputnyik, Bárka) kipróbálhatta magát a színpadon. Göttinger Pállal korábban a Cupido és a Halál, az Éhség és az Ördögkatlan című produkciókban dolgoztak együtt. A Soharóza ugyanakkor a saját útját is igyekszik járni, tágítva a kóruskoncert fogalmát.



Helyszín: Szemlő-hegyi-barlang - 1025 Budapest Pusztaszeri út 35.
Tudnivalók: A barlangban egész évben 12 fok van, helyenként a boltozatról csepeg a víz, ezért megfelelő ruházat és sétára alkalmas cipő ajánlott.

Jegyek korlátozott számban!


Szöveg: Juhász Kristóf

Zenei vezető: Halas Dóra
Rendezte: Göttinger Pál

Közreműködők: Csatádi Ádám, Cserne Klára, Eörsi Sarolta, Földi Bálint, Göttinger Klára, Göttinger Magda, Hajdú Marietta, Halas Dóra, Hám Bernadett, Jankó Dániel, Juhász Éva, Komlósi Sarolta, Kozma Kriszta, Ligeti László, Lokody Ákos, Murányi Norbert, Nagy Lilla, Pap Kinga Marjatta, Polonyi Artemisz, Pribay Veronika, Rácz Dóra, Rácz Nóra, Simon Júlia, Spilák Zsuzsanna, Szálka Zsuzsanna, Szász Bence, Szintai-Molnár Péter, Tihanyi Benedek, Turchányi Dániel, Turchányi Márton, Vági Péter

bővebben: www.placcc.hu


Harminchárom változat Haydn-koponyára - Esterházy darab a Bárkában - kritika


Mit tudunk Joseph Haydn életéről? A komolyzene kedvelőin kívül a legtöbb ember valószínűleg keveset. Így aztán az a kérdés is értelmét veszti, hogy mit tudunk Haydn koponyájáról. Pedig a történet nagyon érdekes, már-már krimibe illő. Esterházy Péter azonban mégsem krimit írt, hanem inkább komédiát. De nem a klasszikus fajtát, hanem amolyan Esterházy-féle komédiát.

Aki olvasott már valamit Esterházytól (és szerencsére ez esetben volt miből válogatnia), az tudhatja, hogy az Esterházy-univerzum sajátos humorral, és utalások sokaságával van teleszőve. Ebből következtethetünk arra, hogy vagy szereti valaki a stílusát, vagy nem. Ezért is volt bátor dolog a Bárka Színháztól, hogy "bevállalta" a Harminchárom változat Haydn-koponyára című Esterházy darabot. Persze mindjárt más a helyzet, ha hozzátesszük, hogy eleve ők kérték fel a szerzőt a 2009-es Haydn Év apropóján a színmű megírására. És valószínűsíthető, hogy nem csak az író egyéni stílusa miatt, hanem a személyes érintettség okán is.

Joseph Haydn ugyanis először Esterházy Pál herceg zenekarának másodkarmestere volt, majd annak halála után fivére, Esterházy "Pompakedvelő" Miklós zeneigazgatónak nevezte ki. Életének java részét tehát az Esterházy hercegek szolgálatában töltötte. Mindez persze nem jelenti azt, főként az azóta eltelt több mint 200 év okán, hogy Esterházy Péter anekdotákkal tudna szolgálni a zeneszerzőről. De még csak azt sem, hogy bármiféle személyes élménnyel árnyalná a Haydn képünket. Elsősorban azért, mert legtöbbünknek nincs is Haydn képe.

És ez akkor a legcikibb, mikor ott ülsz századmagaddal a színházteremben, és a színdarab egyik főszereplője neked szegezi a kérdést: mit tud maga Haydnről? Ez a szereplő egyébként az Angyal (Ilyés Róbert), aki egymaga instruálja a történetet, amely valójában nem is igazi történet, csupán történetfoszlányok halmaza. Szóval jön ez a nagydarab fickó, egy üveg Kőbányaival a kezében, elkezdi felolvasni a szövegkönyvet a rendezői utasításokkal együtt. Tőle tudjuk meg mindazokat az információkat, amiket amúgy illenék tudnunk a színdarab megértéséhez.

Például a "koponya sztorit". Haydn halála után ugyanis teteméről levágták a fejét. Koponyája hosszú évekig a Rosenbaum házaspár tulajdonát képezte, akik a frenológia hívei voltak. A frenológia álláspontja szerint a koponyacsontok homorulataiból és domborulataiból kikövetkeztethető az ember zsenialitása, és a Haydn koponyára ezen elmélet alátámasztása miatt volt szükségük. A tetem hiányosságára csak akkor derült fény, amikor át akarták azt vitetni Bécsből Kismartonba. Mivel sikertelen volt a nyomozás a koponya holléte után, Haydn földi maradványait a fej nélkül temették el újra. Hosszú évek teltek el mire aztán a fej és a test végül 1954-ben egyesülhet.

A színdarab (mint címe is mutatja) végig a koponya, azaz jobban mondva a koponyák körül forog. Megjelenik a Rosenbaum házaspár (Kardos Róbert és Parti Nóra), akik már-már abszurd színházba hajló erkélyi jeleneteik során az időben ugrálva, hol tervezik az eseményt, hol méricskélik a már megszerzett koponyát, a darab végén pedig elindulnak magát a sírt is felnyitni. Ténykedésük és fanatizmusok mulattató, ámde szerepük elhanyagolható. Az előadást nyitó daluk pedig dramaturgiailag valahogy nem illik a képbe, legyen bármennyire mosolyra ingerlő is.

És valahogy az egész színdarab alatt az az érzésünk, hogy nem áll össze szerves egésszé. A furcsa hobbinak hódoló osztrák házaspár mellett ugye itt van nekünk a főszereplő, Haydn. Az őt alakító Benedek Miklóst mindig öröm színpadon látni. Az arisztokratikus megjelenés eleve adott nála, de az idős zeneszerző figuráját sikerül szívvel és emberséggel is megtöltenie. A zeneszerző anyját játszó Lázár Katiról meg, szinte bármilyen szerepet alakít is, csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Úgyhogy mondani sem kell, Esterházy darabjában sincs ez másként.

A herceget alakító Kálid Artúrnak, és a szolgáját, Bernhardot játszó Dévai Balázsnak van talán a legnehezebb dolga. Figurájuk nem eléggé árnyalt, és jól megkoreografált közös jelenetük is kicsit oda nem illőre sikeredik. A színdarab egyik kiemelt része a Haydn, és a nem kifejezetten tehetséges operaénekesnő, Luigia Polzelli (Réti Adrienn) között kialakuló szerelem. Valahogy viszont ennek is nagyobb a füstje, mint a lángja: az összhang és a tűz valahogy nincs meg a két szereplő között.

Bár Mozart csak egy rövidke szöveges szerepet kap, viszont az annál emlékezetesebb. Telekes Péter lehengerlő lendülettel, kirobbanó energiabombaként végzi tornamutatványait a hozzá képest aszott öregembernek tűnő Haydn körül. És ha már a tornamutatványoknál tartunk: külön ki kell emelni a koreográfus, Katona Gábor érdemeit, hiszen egy zenés darabnak alapvető eleme a tánc, ez pedig a Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabban kiváló egységet alkot a szöveges részekkel.

Van tehát egy remek irodalmi alapanyag, ami néhol azt gondoljuk, felolvasva talán nagyobbat ütne, mint jelen állapotában, színdarabként. Hogy ez mégis hamar feledésbe merül annak az egyik oka, hogy a zenei közegben is otthonosan mozgó, szemtelenül fiatal rendező (Göttinger Pál) kezébe került, illetve, hogy kiváló színészek kapnak benne kulcsszerepet. A szó hagyományos értelmében, vagy éppenséggel, ahogy a klasszikus színházi előadásoknál megszokhattuk, itt nincs történet. Itt csak egy ürügy van. Ez maga Haydn. Vagy ha jobban tetszik, hát a Haydn Év. Ennek mentén viszont kapunk egy önfeledt kikapcsolódást nyújtó háromórás előadást, amiben élvezettel játszanak színészek, zenészek, így együtt, teljes összhangban, nekünk, leendő Haydn, Esterházy és Göttinger rajongóknak.

Sós Eszter
(2010. 02. 11.)

forrás: http://www.napvilag.net/

Arden - felleg

A Haydn-brand kulisszatitkai - Harminchárom változat Haydn-koponyára a Bárkában


kultblog.hu - 2010. február 8. 07:52 | Nash

Szó szerint tetemre hívják a Harminchárom változat Haydn-koponyára nézőközönségét, ugyanis az Esterházy Péter által írt és Göttinger Pál rendezte darabban a szerencsétlen sorsú zeneszerzőt holtában és éltében is agyonkínozzák. Pedig úgy tűnik, ő aligha szeretne többet egy kis elismerésnél, pár szelet sonkánál és egy múzsál. Mit tehet a géniusz, ha kispolgárnak született, avagy Haydn-revízió a Bárkából.
Nyilvánvalóan egy egészen újszerű Haydn-képet sikerült felfesteni Esterházy Péternek, amikor megírta a Harminchárom változat Haydn-koponyára című drámáját, amelynek címszereplője mind éltében, mind holtában áldozatául esik az őt körülvevő emberek kisebb-nagyobb szellemi defektusainak, elég, ha csak a kiismerhetetlen Hercegre (Kálid Artúr) gondolunk. Benedek Miklós pedig kitűnően hozza a környezetéhez idomult, de lelke mélyén mit sem változó zeneszerzőt. Finomkodó gesztusainak hamisságát, álnemesi tartását nemcsak ritkán feltörő monológjai leplezik le, hanem a folyamatosan a színpad körül sertepertélő, öregasszonyosan kotnyeleskedő Haydn-anyuka is (Lázár Kati). Szeretőjéhez, Polzellihez (Réti Adrienn) való viszonya sem épp az erkölcsi tartásában erős, imádható géniuszt festi fel - nem mondanám, hogy szikrázik kettejük játéka, de míg az első felvonásban az Angyal (Ilyés Róbert) az, aki érezhetően feldobja a kissé nehezen emészthető darab folyását, a másodikat Polzelli és főleg Mozart megjelenése pezsdíti fel. A már említett Angyal rezonőri szerepében, monológjaiban, piszkálódásaiban van valami klasszikusan Esterházys, akármi is legyen az.

Enyhe szánalom marad tehát szájízként a darab után, semmiképp sem egyfajta csodálat, ismerni vágyás. Az első felvonásban az Angyal ki is kérdezte a nézőteret arról, hogy mit jelent nekünk Haydn. A megszeppentség mögött pedig a valódi tudatlanság feküdt elnyúlva. Mozart, Beethoven, esetleg Vivaldi még csak-csak jelent valamit ma is, de Haydn... Hát, a Haydn-branddel gondban vagyunk. Se nem volt csodagyerek, se nem szerzett süket füllel zenét (ahogy a hiperaktív, reklámszakemberként eljátszott Mozart is elsorolja kollégája előtt), szóval így semmi nem marad az utókornak, mint kapcsolódási pont. S valóban nincsen Haydn-mítosz: ha nem volna a központi koponya-sztori, Haydn megmaradna egy kispolgár lelkületű, érdektelen géniusznak, akit csak a komolyzene feltétel nélküli imádói tartanának többre, mint ami valójában.

A központi szál viszont mégis az, hogy a fenomenológus Rosenbaumék szépen ellopják Haydn halála utána annak koponyáját, hogy a zsenialitás jeleit kereshessék rajta. A sírrablás közben még lejtenek is egyet a megboldogulttal, aki utolsó táncával belekeveredik végre a történelem abszurd folyásába, amelybe olyannyira szeretett volna belefolyni, de egészen biztos, hogy nem így. Koponyája pedig végigutazik 145 évet, túlél két világháborút, hercegeket és nácikat, mígnem végre valakinek eszébe jut 1954-ben, hogy a csontoknak a föld alatt a helye. Így teljesül be ez a "mai revü" (ahogy a műsorfüzet átsatírozott alcíme hangzik), ez az abszurd léthelyzet, amin talán már meg sem tudunk ütődni, mert - mi aztán már csak tudjuk, itt, a Kárpátok alatt - ez a történelem.


A Kultúrkör c. műsorban a Mindenütt jó-ról - Kossuth Rádió

Portré c. műsor - neo.fm

Kicsi szívem kávéba pottyant - hangjáték a Kossuthon!



Duncan Macmillan
hangjátékának bemutatója a Kossuth Rádióban

Fordította:
Hárs Anna

Szereplők:
Lass Bea, Roszik Hella, Zrinyi Gál Vince,
Polgár Csaba, Takács Nóra Diána

Felvétel:
Kulcsár Péter
Dramaturg:
Turai Tamás

Rendezte:
Göttinger Pál

Kossuth Rádió
2010. 02. 06.
21:00

A sártorta íze - Csáki Alexandra a Líra és Epikáról


Líria és Epikum három év híján négy és fél évszázada háborúban áll egymással. Poézis király és felesége, Szinesztézia, valamint Eposz és Prozetta, Epikum uralkodói úgy döntenek: véget vetnek a viszálynak - gyermekeiket, Epika királykisasszonyt és Líra herceget egymásnak ajánlják. Hát nem ismerős valahonnan a sztori?

Göttinger Pál rendező rossz lóra tett, ha valami eget rengetőt szeretett volna a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház deszkáin bemutatni. A Líra és Epika című mesejáték ugyanis se nem újszerű, se nem meglepő, de még csak nem is kreatív húzás. Az meg már hab a sártortán, hogy a gyerekek a tizedik perc után elveszítik a történet fonalát, és csupán randomban vihognak fel egy-egy annyira egyértelmű poénon, hogy a felnőtt közönség szánalommal ingatja a fejét, miközben sokadszor is az órájára pillant.

A száznegyven perces előadás alatt volt időm elgondolkodni a rendezés és a dramaturgia hátulütőin. Így azon is, miként lehetne úgy meghúzni a terjengős szöveget, hogy a nézők még megértsék a bonyodalmat, de kialakuljon bennük némi színházi élmény is. Gondolatban sikerült egy órába sűríteni a cselekményt, amit külön nehezített, hogy a teátristák felváltva beszéltek versben és prózában, és a rím kedvéért olyan kifejezéseket használtak, amiket az előttem ülő negyedikesek akkor sem érthettek volna meg, ha belegebednek.

A színészi játék azonban tűrhető volt, mind a hazai, mind pedig a vendégszereplők kitettek magukért. Kiemelném Guary Szandrát, a líriai udvarhölgy, Licencia alakítóját. Szerepe szerinti kedves cserfessége, egyszerű, szókimondó természete magára vonta a néző érdeklődését. Az epikumiak állandó sótlansága kiváló ellentéte volt a líriaiak töretlen jókedvének, ruháik kontrasztja, a szürke- pepita szembenállása könnyedén elhatárolhatóvá tette a két udvarházat. A Líra herceget és Epika királykisasszonyt alakító páros a megszokott Rómeó és Júlia-féle karakterábrázolást követte, ám fölfedeztem egy ritka kincset a hétköznapi jellemek között.

Már az előadás elején volt egy különös sejtésem Krokiról, a prózai udvari bolondról. Szokatlan, de nem rendhagyó a gyermek- és ifjúsági irodalomban, hogy a szerző Jolly Jokert rejteget a karakterek között. Ilyen például J. K. Rowling Harry Potter- sorozatának Dumbledor professzora, akiről egy New York-i könyvbemutatón derült ki, hogy meleg. A nyíregyházi előadás vége felé megbizonyosodhattam, hogy megérzésem helytálló volt, amikor Kroki játék közben megvágta az ujját egy karddal, Líra herceg pedig gyógypuszit adott a sérült kacsóra. Az intim jelenet modern szemléletre vall, annyi szent.

A háttérmunkálatokat dicsérendő a díszletet - praktikus, dobozokból álló rendszert - úgy sikerült felépíteni, hogy magára vonta a tekintetet. A színváltást fekete-fehér és színes rojtfüggönyökkel oldották meg aszerint, hogy melyik királyi udvarban járunk. A jelmezekről első ránézésre az jutott eszembe, hogy valószínűleg ugyanezt az eredményt kapnánk, ha a Pál utcai fiúk és a Woodstock-i fesztiválozók egy tér-időugrás következtében ugyanarra a helyre vetődnének. A zene akkor tűnt fel, amikor néhány szereplő énekelni kezdett. Lehet, hogy ezt a motívumot is ki kellett volna hagyni az előadásból, amit mellesleg szünet nélkül tekinthettünk meg, így a két felvonás közötti átállás is előttünk zajlott.

Hirtelen nem is értettem, hogy miért ülnek át hang nélkül egyik helyről a másikra a színészek. Csak akkor realizálódott bennem az idő múlása, amikor két sorral előttem egy kislány sírós hangon kéredzkedett ki pisilni. Gyanú támadt bennem, hogy esetleg elaludtam. Lagymatagon tapsoltam a záródalnál, amikor a boldog királylány és szerelmes hercege egymáséi lettek, majd szemlesütve somfordáltam ki a színházteremből. Mindent egybevetve a Líra és epika nem olyan szörnyű. Igazi hétköznapi matiné felnőtteknek és hétvégi mesejáték a gyerekeknek.

Csáki Alexandra

Felfedezők a szabadság útján


fidelio.hu - 2010. február 4. - Papp Tímea

Adott két kaposvári színházi gyökerű színésznő, akik hol közös, hol meg különvéleményt fogalmaznak meg. Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina mindezt K.V. Társulatként teszik.


Ezt jelenti ugyanis a csapat neve. Arra, hogyan találták meg a rövidítést, különbözőképp emlékeznek. Kriszta verziója szerint a MU Színház tavaly elhunyt igazgatójának, Leszták Tibornak az első produkció, a Fürdőszoba kapcsán küldött kis dolgozat viselte ezt a dacos-kamaszos címet. Zsuzsa viszont azt állítja, hogy a kaposvári színházból kilépve, a Borostyán nevű helyre igyekezve - hogy a társulatról essék szó -, elhaladt egy gyerekcsapat mellett, és annak egyik tagja kiáltotta a szót. Kávéról tehát szó sincs. (Bár ha valakinek ez jut eszébe, hát azt is elfogadják helyes válasznak.)

Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina - meg persze az alkotótársaik - külön- és közös véleményt igyekszik megfogalmazni a világgal és egymással kapcsolatban is. Tették ezt már Kaposváron is, mert a színház akkori igazgatója, Babarczy László engedte a repertoárba és a színházi üzemmenetbe kevésbé beleillő, szürreálisabb az „őrületeiket". De van, amit már csak szabadon, kompromisszumoktól mentesen szabad csinálni.

A Fürdőszoba a Tháliában megy, a Fellebbezés a MU Színházban - az állandó játszóhely hiányát nem gondként élik meg. A függetlenség számukra azt is jelenti, hogy bárhol, bármilyen térben, nem kizárólag színházban játszhatnak. Szokatlan hely, mondják, ihletet ad, új, más energiákat képes felszabadítani. Felbolydítják hát a színpadot,a nézőteret, egy workshop alkalmával bejátsszák a Nemzeti Színház minden konyháját, gardróbját és furcsa kiszögelléseit, ők avatják a MU kávézóját színházzá, csinálnak performanszot Zsuzsa lakásán - amit folytatni fognak -, dolgoznak A Káosz Katonáival - Juhász Kristóf, Kaszás Ágnes és Hegedűs Barbara alkotják a formációt -, akiknek a színháza kócos és fésületlen (mondja Kriszta), és punkra kócolják a K.V. frizuráját is. És ez még csak az út eleje.

A K.V. a felolvasások nagy barátja és elkötelezettje. Dolgoztak Gigor Attilával, a Kortárs Drámafesztiválon pedig a Göttinger Pál rendezte Caryl Churchill-darab, a Hetedik mennyország felolvasó-színházi változatával mutatkoztak be. S mi a vonzó nekik ebben a tiszavirág-életű műfajban, ami ha komolyan veszik, nem igényel sokkal kevesebb energiát, mint egy rendes előadásra szánt darab elemzése? „A szabadság. Az, hogy bár tényleg ugyanannyi előkészület kell hozzá, mint egy rendes előadáshoz, mert a szöveget, a viszonyokat elemezni kell, de nincs az a teher, amikor a további próbákon már példány nélkül kell dolgozni. Az, hogy épp a korlátok miatt szárnyalhat igazán szabadon a fantáziád."

A női rendező nem ismeretlen a magyar színházban. Az alternatív színtéren a társulatműködtető koreográfus-táncos nők sem ritkák. Az viszont, hogy színházcsináló csapatot verbuváljon két nő, nem túl megszokott, pláne nem úgy, hogy darabjaik, látásmódjuk nőiségét büszkén vállalják. (Ezért szeretik például Caryl Churchill darabjainak penge humorát, egyszerre abszurd és hihetetlen költői világát is.) Nyilván nem könnyű azt megtanulni, hogy a semmiből teremtsen az ember színházat, de ők még ezt a nem könnyű iskolát is élvezik. Mert mindketten színházban gondolkodnak: szövegírástól díszlettervezésen át az alkotó- és játszótársak kiválasztásáig. (Szerencsére a kőszínházi múlt sok színész ismeretségét hozza magával, és nem kell skatulyákban gondolkodniuk.) Bár most már azért színésznőként is szeretnének működni, így következő, Szilánkok, avagy a panyírrögök címre hallgató, márciusban bemutatásra kerülő produkciójukhoz, amit Baksa Imre rendez, már Bánki Gergő, Juhász Kristóf és Alice Müller szállítja a személyre szabott alapanyagot a közreműködők személyes hangvételű vallomásaiból.

Addig azonban még van egy Fellebbezés, amit szokatlan módon délutáni ifjúsági előadásban is játszanak. A darab alapötlete - eltűnt gyerekeket kereső szülők - Zsuzsáé, aki kezdettől a szülők szemszögéből akarta megmutatni a történetet. Azzal, hogyan szembesülnek a saját elmúlt fiatalságukkal, egykori lázadásaikkal, és hogyan viszonyulnak gyerekeik lázadásához. Hogyan működik egy boldog házasság vagy egy széthullóban levő párkapcsolat, milyen egy elvált anya reakciója. Hiszen a játszók maguk is szülők, s így jóval hitelesebb a kép. Aztán ha kimegy a néző a színházteremből, optimális esetben beszélgetésbe kezd a gyerekével vagy a szüleivel.

A K.V. Társulat számára 2010 a valódi társulattá formálódás éve. És szeretnének minél több helyre elmenni, a helyek közül pedig az iskolát tartják az egyik legfontosabbnak. Hogy kedvet adjanak a színházcsináláshoz. Hogy megmutassák nekik is, és természetesen a felnőtt nézőknek is, nem csak a bevett utakon érdemes járni.

A K.V. Társulat legközelebb február 5-én 15 órakor a MU Színházban látható, ahol a Fellebbezés című produkciót játsszák.

FIRKIN a jelöltek között

A MAHASZ idén is megrendezi a Fonogram - Magyar Zenei Díj díjátadó ünnepséget. A 2009-es esztendő legkiemelkedőbb zenei produkcióit a hagyományoknak megfelelően most is számos kategóriában elismeri a zeneipar. Az idei Fonogram gálára 2010. február 10-én kerül sor, az eseménynek a Millenáris Teátrum ad otthont. A gálát a Magyar Televízió 1-es csatornája élő adásban közvetíti. Ez évben tizenegy zenei produkció színesíti a gálát: Auth Csilla, Bin-Jip, Budapest Saxophone Quartet, Firkin, Turbó és Barabás Lőrinc, HOBO, Holdviola, Rúzsa Magdolna, Szinetár Dóra és Bereczky Zoltán.



Az őrült ír zenekart, a Firkin-t eddigi rövid pályafutásának legnagyobb megtiszteltetése érte a tegnapi nap folyamán mikor is Fonogram Díjra is jelölték ’’Az év hazai világzenei albuma’’kategóriában (http://www.fonogram.hu/?menu=jeloltek). A ’Firkinful Of Beer’ című debütáló lemez 2009. májusában jelent meg a Universal Music kiadásában.



forrás: www.firkin.hu

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed