Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2019

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

Márciusi műsor Nyíregyházán

Hamarosan megnézhetjük, hogyan habarodik bele Osvárt Andreába két szinkrontolmács

Egy videó a Momentán Oscar-különkiadásából

Beszélgetés Göttinger Pál főrendezővel - Szieszta 2019. 02. 22.

12. Ördögkatlan

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

Jó kérdés - Éder Vera képei

A TAO-t is érintette a Magyar Színházi Társaság februári Jó kérdés fóruma

A Susotázsról a Pátria Rádióban Veiszer Alindával

Patália a Tháliában

Orlai Tibor: Fájdalmas, de le kell vennünk előadásokat a műsorról

Molnár Levente és Várady Zsuzsi TedX-előadása a játékról és improvizációról

Susotázs a mozikban!

„Az a te szerencséd, hogy jó a társulatod” – Jó kérdés a K:antinban

Göttinger Pál is ott lesz a Kórusok Téli Éjszakáján – Videó

EGY POLGÁRI SZALON A VÁROS SZÉLÉN

Túl az Óperencián Göttinger Pállal

FIRKIN az A38 hajón - képek

Stuber Andrea naplója a Családi játszmákról

FIRKIN az ELLÁTÓházban