Stuber Andrea naplója a Családi játszmákról

A Családi játszmákat még 2017 nyarán mutatták be a Belvárosi Színházban, de akkor nem láttam. Gondoltam, bepótolom, például mert szívesen követem Göttinger Pál rendező munkáit. Kortárs brit „intellektuális komédia”, amely megjelöléssel, felteszem, azt kívánják jelezni, hogy nem hagyományos gagyi, vagy hogy nem is komédia. Vagy komédia, de aztán meggondolja magát.

Nyáron színre vitt karácsonyi darab: jönnek haza az ünnepre a szülői házba a felnőtt gyerekek, két fiú, a hozzájuk tartozó nők, és a papát is kiengedték épp a kórházból.

Bírtam az első részt, annyira valósnak találtam a családi hülyeségeket. Főleg bírtam a belőlem gyengéd szeretetet kiváltó Ötvös András-figura és a színészileg nagyon megizmosodott Szikszai Rémusz testvérpárjának infantilis kapcsolatát. De aztán a szünet után kiderült, hogy becsaptak engem az első részben. Mert nincs meg a családban az a szeretet, amitől én meghitten viccesnek érzékeltem a szereplők kommunikációját és viszonyát. (– Ezt veszed fel? – kérdezi Kútvölgyi Erzsébet mama mint a lifelong nevelés híve. – Úgy látom, nem – válaszolja Szikszai Rémusz mint negyvenes fiúgyermek.) Hanem drámai fordulattal az derült ki, hogy életfogytig tartó álságok, hazugságok, rivalizálások, sérelmek és letagadott szembenállások vannak. Ó, hát akkor sorry. Még gondolkodom.

A feliratok kicsit talán félrevisznek, de nyilván kellett valami írói truvájka. A kártyajáték betalál. Járó Zsuzsa ruháján a gombok rulez.