Temesvári színházműsor - február


Bemutatóval és vendégelőadással indítja a februárt a Csiky Gergely színház

Február 4-én, 19 órakor újabb bemutatója lesz a temesvári magyar színháznak. A tavalyi évad ősbemutatójaként színre vitt Furnitur után ismét egy kortárs magyar szerző művét mutatja be a temesvári társulat. 

A Pintér Béla által írt Parasztopera az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legsajátosabb színpadi műve, melynek zenéjét Darvas Benedek szerezte. Szikszai Rémusz rendező szerint a szöveg lényege nagyon is ősi, hisz a sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi A bemutatót követően a zenés produkciót február 9-én, szombaton láthatja a közönség. 

Február 6-án, szerdán 19 órától a Közép-Európa Táncszínház Pyramidon című produkciója látható a temesvári nézők számára jól ismert koreográfus, Katona Gábor rendezésében. "Az izgalmas táncprodukcióban alá-fölé rendelt viszonyok, érzelmi szintkülönbségek, energiák jelennek meg, melyek ellentétes irányokba ható szándékokat generálnak. E két energiasík vertikális kommunikációjának alapja egyfajta rítus lehet. Ebben a rendszerben keressük helyünket." - nyilatkozza az előadásról Katona Gábor. 

Hétfőn, 11-én a színház Nagytermében a Furnitur látható. A Vinnai András által írt és ősbemutatóként bemutatott zenés vígjátékot Göttinger Pál rendezte. Február 12-én a Karel Čapek nyomán készült Vagabondó, Peter Pashov és Zheni Pashova rendezésében a fiatalabb közönséget szórakoztatja a színház Stúdió Termében 10, valamint 12 órától. 

Németh Ákos előadása, a Deviancia február 13-án, szerdán 18 órától lesz látható. A Presznyakov testvérek által írt Özönvíz előtt című vígjáték a színház Nagytermében 15-én tekinthető meg, 24-én pedig a kortárs lengyel dráma, a Gardénia látható a színház Stúdiójában, 19 órától. A hónap 27-én zárul a Rendőrséggel, amelyet Hernyák György rendezett Mrożek klasszikusa alapján. 

A temesvári magyar színház és a budapesti Forte Társulat közös produkciója, a Peer Gynt Horváth Csaba rendezésében február 19-én és 20-án vendégszerepel Budapesten a Trafóban. (közlemény)

Februári FÜGE

BEMUTATÓ: JÁTÉKOK - barkács-koncert három férfira és zongorákra
2013. február 1., 2. 20:00, Jurányi, E8 Labor Műterem

Debreczeni Márton színész-rendező, Kiss Péter zongoraművész és Vass Imre táncművész izgalmas művészi kutatófolyamatban vettek részt. Eredményeik esszenciáját mutatják megazArtus és a Füge új közös produkciójában. Kísérletük, komoly játékuk célja az volt, hogy visszataláljanak a zene és a tánc alapelemeihez, s azokat szabadon kezelve, játékosan tudjanak ezen elemekből ismét építkezni.

Bővebben...

KRÉTAKÖR - MEZÍTLÁBAS ZENÉSZEK: MADE IN CHINA
2013. február 22. 19:30, Jurányi Kávézó

kortárs doku-opera
Magyarország egy kínai nő szemével. Egy nő Kínából Budapestre jön. Az önállóságért harcol. Helyet követel magának a férfivilágban. Új életet kezd a Józsefvárosi Piac dzsungelében. Az egyik karját kitépi, hogy segítse a gyengébbet, a másikkal üt.

Bővebben...

KRITIKUS ÓRA
Február 23-án A hideg gyermek előadása után Kritikus Órát tartunk!
A Színházi Kritikusok Céhének egyik legfontosabb törekvése, hogy a kritika közelebb jusson a szakmához és a közönséghez. Ennek céljából Kritikus Óra – rövidítve: K.O. – elnevezéssel indították el 2009 őszén azt a programsorozatot, amely tulajdonképpen a céh egyik tagja által moderált közönségtalálkozó.
A hideg gyermek előadása után Sztrókay András, színikritikus és az alkotók várják a nézőket egy kötetlen beszélgetésre.

Bővebben...

BEMUTATÓ: EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT...HU

2013. február 27., 28. 19:00

Lehet-e viccelni a tabuval és komolyan venni a viccet? A kérdés olyannyira aktuális, hogy Alexis Latham, a Scallabouche alapító-rendezője, Garai Judit dramaturg és Szalontay Tünde, Balogh Rudolf, Molnár Csaba színészek ismét színpadra állítják a történetet, amely a valóságot a szürreálissal keverve, a groteszk és az abszurd határán egyensúlyozva tart tükröt maguknak és a nézőknek.

Bővebben...

BEMUTATÓ: KIVI
2013. február 21., 25., 26. 18:00, Budapest Bábszínház

Daniel Danis kanadai francia író egy embertelen világba vezet be minket Kivi és Licsi párhuzamos monológjain keresztül. Az ő szerelmi történetük bontakozik ki egy nagyon személyes, költői, ugyanakkor durván egyszerű, hétköznapi nyelvezeten.

Bővebben...

ÚJ ELŐADÁSOK A FÜGGETLEN THÁLIA PROJEKTBEN

A KOMA régen látott Próféták című előadása, a Tünet Együttes Priznic komédiája és a Nézőművészeti Kft. új bemutatója az Ady/Petőfi januártól a Független Thália Projektben.
A független színházi terület legnevesebb csapatai vonulnak fel előadásaikkal a Thália által életre hívott FTP-ben. Így például 2012-2013-ban a Thália Színházban láthatjuk többek között a KOMAÁldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című előadását, a Manna Produkció Szeret...lek című darabját Pelsőczy Réka rendezésében, vagy A humor forrását a Thália független produkciójaként. De terítékre kerülnek ifjúsági előadások is, többek között a Nézőművészeti Kft.Gyáva és Vakság című egyszemélyes nemcsak színházilag, de pedagógiailag is hiánypótló darabjai.

Bővebben...


ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS:
JÁTÉKOK - JEGYVÁSÁRLÁS
BEMUTATÓ: Február 1., 2. 20:00, Jurányi

PESTIS - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 1. 19:30, Vígszínház

Bélaműhely: KARMESTERJÁTÉK GYEREKEMBEREKNEK -JEGYVÁSÁRLÁS
2013. február 3, 11:00, Jurányi

Bélaműhely: KARMESTERJÁTÉK -JEGYVÁSÁRLÁS
2013. február 3, 19:00, Jurányi

FÉDRA FITNESS - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 3. 19:00, Arnold GYM.

Székely Csaba: Bányavakság - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 4. 19:00 és 8. 17:30, Szkéné Színház

REJTŐZKÖDŐK - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 5. 20:00, Jurányi

SZERET...lek (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 10. 19:30, Mikroszínpad

Szabó Borbála: TELEFONDOKTOR (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 10., 27. 19:30, Thália Színház

Mihail Bulgakov: KÉPMUTATÓK CSELSZÖVÉSE - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 11. 19:00 Kaposvár Csiky Gergely Színház
Február 24. 20:00, Szkéné Színház

Nézőművészeti Kft.: VAKSÁG (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 11. 19:30, Thália Színház

KOMA: Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 12. 19:30, Thália Színház

Nézőművészeti Kft.: ADY/PETŐFI (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 13., 25. 19:30, Thália Színház

Kárpáti Péter: A PITBULL CSELEKEDETEI - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 13. 20:00, Trafó
Nézőművészeti Kft.: A GYÁVA (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁSJanuár 14 19:30 Thália Színház

Kiss Márton: BELSŐ GYERMEK - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 14. 19:30, Bethlen Téri Színház

Tünet Együttes: PRIZNIC (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 15. 19:30, Thália Színház

A 2. VÁRATLAN SZERELEM - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 16. 15:00, Fuga

SHAKESPEARE SZONETTEK - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 16. 20:00, Jurányi

A DOHÁNY UTCAI SERIFF - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 17., 19. 18:00 és 21:00, JURÁNYI

KOMA: PROFÉTÁK (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 17. 19:30, Thália Színház

Mozsik - Vinnai: A HUMOR FORRÁSA (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 19. 19:30, Mikroszínpad

Daniel Danis: KIVI - JEGYVÁSÁRLÁS
BEMUTATÓ: február 21., 25., 26. 18:00, Budapest Bábszínház

KARAMZOV - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 21. 19:00, Szeged REÖK Palota
Február 28. 22:00, Mu Színház

Ulickaja: RÖVID (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 22., 28. 19:30, Thália Színház

A HIDEG GYERMEK - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 23. 19:00, Jurányi

TÁP Színház: ROLÓ (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 23. 19:30, Thália Színház

Kia Corthron: KÉREM VIGYÁZZANAK, AZ AJTÓK ZÁRÓDNAK! - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 24. 16:00 és 19:00, Rákospalotai Leánynevelő Intézet

VÁLTSÁGDÍJ (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 24. 19:30, Thália Színház
Titkos Társulat-Tünet Együttes: Az álom féltestvére - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 25., 26. 20:00, Trafó

Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 25. 20:00, Szkéné SzínházDavid Harrower:BLACKBIRD - JEGYVÁSÁRLÁS
Február 27., 28. 20:00, Szkéné Színház

www.fugeprodukcio.hu

Kövess minket a Facebookon!

NÉGY TÁRSULAT KÉSZÜL PREMIERRE A SZKÉNÉBEN

Az Élőkép Színház, a HOPPart, a FORTE Társulat, és a Nézőművészeti Kft. is készül Szkéné Színház-beli bemutatójára.

Élőkép Színház
Rendszeres visszatérője a Szkénének az Ékőkép Színház. Az egyetem parkjában mutatták be pár éve az Octopus Tarot Labirintust, illetve tavaly a színházban a Szőnyeget, valamint a Lepkévé válás – konspiráció című előadásokat. 
Jelenleg a SÍN Kulturális Központban próbálják legújabb előadásukat: Etüdök alapszínekre címmel. Az Élőkép ezúttal három vizuális mozdulatszínházi etűdöt fűz egy csokorba egy estére. Az köti őket össze, hogy mind a háromban az alapszínek – piros, kék, sárga – valamelyike dominál. A Változás kapui egy vizuális mozdulatszínház, a Hullámtér absztrakt színház, a Darutánc pedig vizuális mozdulatszínház, keleti szakrális tánc-adaptáció bambuszvégtagokra. 
A bemutató január 29-30-án lesz, a látványért, jelmezért, koreográfiáért, adaptációért és rendezésért Bérczi Zsófia felel.

HOPPart
A Halálkemény és A kis vakond... után újabb rendezésére készül a HOPPart Társulat vezetője, Herczeg Tamás. A január 22-i munkabemutató után az igazi premier február 6-7-én lesz a Szkénében. A Blue Hotel a titkos vágyak és a még titkosabb félelmek helye. Ahol a valóság a valószínűtlennel találkozik. Ahol mindannyian visszatérő vendégek vagyunk. És ahol a lift egyik világból a másikba visz: az ismerősből az ismeretlenbe, a tudatosból a tudatalattiba. 
A HOPPart társulat nyolc színésze a saját álmaiba várja a nézőket. Egy olyan estére, amikor minden megtörténhet, és olyat láthatsz, amiről eddig csak álmodtál. Egy dolog biztos – ebben a hotelben garantáltan nem fogsz elaludni.

Szintén a SÍN-ben próbál a FORTE Társulat, amely a Szkénében először játszik majd. Horváth Csaba csapata Agota Kristof A nagy füzet című kisregényét játssza, az előadás február 15-én, 16-án és 17-én látható.
Agota Kristof – Kristóf Ágota Magyarországon született, Svájcban élt, franciául írt – elsősorban drámákat. Franciaországban megjelent, és azóta tizenöt nyelvre lefordított első regénye fekete humorral átszőtt mese és fejlődésregény egyszerre. Vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről.
A Forte Társulat Horváth Csaba rendező-koreográfus által 2005-ben alapított formáció. A színészek-táncosok alkotta társulat egy Magyarországon kevéssé ismert formanyelv létrehozásán kísérletezik. A testekkel, hangokkal, tánccal, zenével és szöveggel új homogén nyelv megteremtése a cél. Az ily módon újrafogalmazott fizikai színházi műfaj megpróbál másképpen gondolkodni történetmesélésről, szituációról, jelenetezésről, színpadi időről, játéktérről, hatásdramaturgiáról, és egy egészen izgalmas és eredeti színészi játékot hív elő.

Nézőművészeti Kft.
A fentiekkel párhuzamosan szintén megkezdte próbáit a Nézőművészeti Kft. Ők a Szkéné Jurányi-beli próbatermét kapták meg, ahol Parti Nagy Lajos legújabb sziporkázó művét, a Bivaly-szuflét próbálják, amely az osztrák-ukrán határon játszódik, “mindenkori napjainkban”.
A Kft. állandó tagjai Horváth Lajos Ottóval és Kovács Krisztiánnal egészültek ki. Az előadást Göttinger Pál rendezi, aki szintén először találkozott a társulattal, bemutatója február 23-án lesz Tatabányán, majd március 20-án a Szkénében.

Egy nevetséges tragédia és a vidéki színilét kulisszatitkai

Vas András

KAPOSVÁR | Más közönséget vonz a Csárdáskirálynő, s megint másikat az Othello. De mindkét tábornak érdemes megnéznie az Othello Gyulaházánt a Csiky Gergely Színházban.

Már attól kíváncsi lesz az ember, ha meghallja: valahol kétszáznegyven méter kutyalánc is kell a díszlethez. Ha ezen felül az is kiderül, a megszokott operett helyett a nagy Shakespeare darabja várja a színházban, hát üstöllést a pénztárhoz rohan. Akit még ez sem győzött meg, ott a helye az előadáson, hát minden bizonnyal a pénztárcáért kap, ha azt suttogják városszerte, a premieren élesben nyomják majd a tragédiát: – Megfojtja, vagy nem fojtja meg?! Megfojtja, vagy nem fojtja meg?! – üvöltené a kamerába Stohl Buci is a kertévés beharangozóban, ha nem vették volna le a képernyőről. Így aztán akad, akit kiéhezettség, másokat a balhé, megint másokat sznobság visz a kasszához, de legalább összejön a táblás ház, melyet rég nem látott a leharcolt és színészkasztok kényelmes mocsarába süppedt, szirupos-semmitmondó előadásokkal rutinozó társulat. A történet ismerős, mintha csak a hatvanas évek kaposvári színházában járnánk, néhány órával Komor István betoppanása előtt. Vagy a mai Szolnokon...

A sztori – nagyravágyó ifjú rendező érkezik a poros kisvárosba, hogy megváltsa a világot úgy a darab-, mint a szereplőválasztásával – akár egy megkésett véres drámába is torkollhatna, ám a kaland végül elmaszatolt hepienddel ér véget, mely a jelentős cinizmusnak és iróniának köszönhetően semmivel sem kevésbé gyilkos zárás.

Gádor Béla kisregényét, az Othello Gyulaházánt Tasnádi István színpadra írt változatában vitte színre a Csiky Gergely Színházban Göttinger Pál. Aki, valljuk be, Kaposváron eddig még elmaradt azzal a bizonyos nagy dobással, amit a Bárka Színház alapján (el)várt volna a nagyérdemű, sőt, igazából még a biztonsági kísérletei sem mindig sikerültek. Az idén például a Szép Helénába csorbult bele a bicskája, így ott motoszkált az emberben egy gigantikus kérdőjel. Mely az előadás végeztével – ha nem is vaskos, de mindenképpen – felkiáltójellé egyenesedett. A darab ugyanis – melyet hálás témaként lehet egyszerű vígjátékként is tálalni – fogyasztható, ráadásul néhány finoman adagolt, s cseppet sem tolakodó fűszertől kifejezetten kellemes utóízt hagy maga után.

Persze ehhez alapvetően megfelelő hozzávalókra van szükség, s ezt – az ötletesen kihasznált forgószínpad mellett – a Sarkadi Kiss János, Kelemen József, Takács Géza és Nyári Oszkár kvartett biztosítja is. A sorrend nem véletlen, a Sarkadi Kiss–Kelemen páros lehengerlő magabiztossággal vezeti végig a publikumot az előadáson, s a főhajóhoz kapcsolódik kiváló kötőanyaggal két társuk. Sarkadi Kiss Barnaki, a drámai hős szerepében ismét bizonyítja az egyre többször hangoztatott tételt, mely szerint egyszerűen nem tud hibázni: karakterformálása tökéletes, apró, kiválóan elhelyezett sutkái-bonmot-jai megannyi rakétaként robbannak, s a nagy vigadalom alatti jellemváltozása is remek munka. Hogy aztán éppen ő oldja fel a tapintható feszültséget: Mit tudom én, mit üvöltöttem! Részeg voltam! – s a néző bólogat, érti, egyértelmű, hiszen mindenkinek akadtak már homályos percei. Órái...

Kelemen József ezalatt hol vaskezű direktor, hol tamáskodó színész, esetleg a politikai elitnek gerinc nélkül behajoló mamelukvezető (khm, khm), de mindvégig elegáns és nagystílű, rutinos és pontos. Szerepe szerint szakmailag kikezdhetetlen, s régi motorosként a botrányból is sikert kovácsol, ha már a társulat nyakára hozta minden bajok legfőbb okozóját. Akit Takács Géza formál kellően neurotikus, ám egyben fölényes, a vidéki színilétet mélyen lenéző rendezőt, aki a legújabb elméletekkel, s színháztörténeti tudománnyal felvértezve indul harcba a megkövesedett szokások ellen. Meztélábas, különféle légző- és formagyakorlatokra, ugrabugrálásra kötelezett színészei mozgáspróbája kapcsán pedig arra gondol az ember, vajon látta-e a darabot a Nemzeti új direktora... A hasonlóság Nyári Oszkár deresedő halántékú táncos komikusánál is megjelenik, csak éppen nem egy egyén, hanem a minden közösségben felbukkanó, s saját egzisztenciáját féltve mindenáron kompromisszumkereső alak személyében.

A férfi négyesfogat diktálta iramot a hölgyek közül csak Csapó Virág tudja átvenni, aki az életszerűen alakított helyi csillag imázsától jut el a bosszúért lihegő, ármánykodó, pletykafészek asszony ördög által is félt alakjáig. Grisnik Petra viszont nem eléggé meggyőző ambiciózus, ám kevéssé tehetséges ifjú színésznőként, túlságosan is drámai szende, s a családi házaspárbajt, a férj-feleség összevetést is elveszíti Sarkadi Kiss Jánossal szemben. Vele ellentétben Szula László – Szarka elvtárs a minisztériumból –, Lecső Péter – Bablyák, a szerelmes tűzoltó – és Hornung Gábor– ösztöndíjas csehszlovák íróbarát – viszont igazolják Sarkadi Kiss axiómává nemesedett gondolatát: Nincs kis szerep, csak kisfröccs... S ezt Hornung egy fergeteges – s eredeti cseh nyelvű – Lady Carnevallal igazolja, mely, ha nem is Karel Gott-i minőségű – a Zlaty slavíkot, az Arany Csalogányt amúgy sem lehet csak úgy elhomályosítani... –, de arra mindenesetre elég, hogy kitörjön egy tömegverekedés.

A végén pedig a vastaps, mely ezúttal nem csak megszokásból szólt.

A TotáLiber blog a Gyógyírről


Daniel Glattauer két regénye nemcsak külföldön, hazánkban is igen sikeres lett. A Gyógyír északi szélre és A hetedik hullám című kötetekről korábban már írtunk, ám azóta ellátogattunk az első könyvből készült színházi előadásra. A szerepet Fullajtár Andrea és Őze Áron játszotta Göttinger Pál rendezésében és a Belvárosi Színház szervezésében.

A történet szerint a két főhős egy véletlen folytán sűrű levelezésbe kezd, üzenetváltásaik során az általános témáktól mind személye­sebb vizekre eveznek, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Már az is izgalmas kísérlet volt, hogy Glattauer hogyan tudta írott szöveggé formálni két ember érzelmeinek, sorsának alakulását. Mondhatnánk, ez nem is olyan nagy bravúr, hisz nap mint nap váltunk e-maileket – a regény mégis zseniális, hiszen semmilyen átvezető szöveget nem használ, ennek ellenére pontosan fel lehet fejteni a valóságban történő eseményeket is.

De hogyan is néz ki mindez fordítva – a szövegből élőbeszédet formálva? Attól, hogy a két szereplő felolvasná az e-maileket, még nem jönne létre érdekfeszítő előadás. Ennél azért több kellett. A színpadot két részre osztották, a (nézőtérről nézve) bal oldalon alakították ki a női szereplő, Emmi hálószobáját, míg a jobb oldalon a férfiét, Leóét. A két térfél közt a magasban elhelyeztek egy számlálót, ami a hónapokat és a napokat mutatta – ezzel tudták érzékeltetni a levélváltások között eltelt időt. A díszlet is jellemezte a szereplőket: Emmi szobájában a modern számítógépasztal, laptopjával hol innen, hol az ágyból írt; míg Leo esetében a klasszikus íróasztal, a helyhez kötött asztali gép és a földön heverő üres borosüvegek árulkodtak a férfi személyiségéről.

Az előadás elején az alaphelyzet felvázolására a szereplők rendszerint leheveredtek a gép elé, megszólításokat és elköszönéseket használva monológok formájában játszották el e-mailjeiket. Ahogy azonban a nézősereg számára átadták a szituáció szimbolikus felépítését, az udvariassági formulák el-elmaradoztak, és a levélváltás átalakult egy (fiktív időben) késleltetett párbeszéddé. A szereplők jöttek-mentek a színpadon, miközben elmondták – azaz tulajdonképpen megírták – leveleiket, mégse léptek ki soha a narratívából, vagyis egyetlen olyan mondat sem hangzott el az egész előadás alatt, ami ne e-mailből származott volna. Sajátos volt az a színpadi kép is, amikor a két szereplő alig fél méteres távolságból beszélgetett egymással, miközben a történet szerint időben és térben igencsak messze voltak.

A mai internetes kultúra felől szemlélve azért felmerül bennünk a kérdés, hogy ha ez a két ember ennyire kíváncsi volt egymásra, miért nem folytattak videobeszélgetést, váltottak azonnali üzeneteket, vagy küldtek egymásnak legalább egy képet magukról. A kötet eredeti megjelenésének éve 2006, tehát a szerző jóval azelőtt írta a regényt, hogy ezek a kommunikációs csatornák beépültek volna mindennapjainkba. De mentségéül szolgál az is, hogy a szereplők személyisége és az arctalanság varázsának megőrzése is arra sarkallta az írót, hogy ne vigye közelebb a valósághoz ezt a kapcsolatot. A történet nem pusztán a szerelemről szól, felhívja arra is a figyelmet, hogy ez az érzés mennyire törékeny, és hogy az internet világa mennyi csalódási lehetőséget rejthet magában.

Az előadás elsősorban azok számára lehet érdekes, akik szeretnének elmerülni egy emberi kapcsolat alakulásának fázisaiban, és akik kíváncsiak az érzelmek finom, aprólékos játékára, hiszen mindezt a színészek előadása tökéletesen bemutatja.

Olyan, mint a főzés: ezt teszek bele, azt teszek bele

Hornett Ágnes

Varga Máriával 50. születésnapja alkalmából beszélgettem.

- Most lesz az 50. születésnapot. Ez jelent valami különlegeset? Aggódsz az öregedés miatt?
- Nem, különösebben nem. Megvagyok magammal, nem volt soha életemben problémám a ráncaimmal sem. A családom, a szakmám, a barátaink, a munka tart életben és lelkileg fiatalnak. Egyébként gyönyörű ajándékot kaptam a férjemtől születésnapomra, Isztambulba megyünk három napra. Ez egy régi álmunk volt. A fiúkat egyébként minden évben elvisszük nyaralni. Később, majd felnőttkorukban, visszaemlékezhetnek arra, amit az édesapjuk mutatott meg nekik az utazások során.
- A főiskola elvégzése után több helyre is hívtak, miért pont Kaposvárt választottad?
- Ez akkor nekem kihívás volt. Úgy éreztem, hogy még nagyon sok mindent kell tanulnom. Máté Gáborral, Gothár Péterrel dolgoztam, nagyon jó kollegákkal voltam körülvéve. Jordán Tamás, Molnár Piroska, Lázár Kati, Helyey Laci, Kulka János, Csákányi Eszter, Pogány Judit, Koltai Robi, ott volt a veleje. Azt hiszem, bátor is voltam egy kicsit, hogy Ascher Tamást felhívtam és megkérdeztem, mehetek-e. Ő azt mondta, hogy ha a művészeti tanács megszavaz, akkor szeretettel várnak. Ez megtörtént és ennek nagyon örültem.
- Ezután jött a Radnóti, majd a Madách Színház. Azt nyilatkoztad korábban, hogy azért váltottál a Madáchra, mert nemcsak drámai szerepeket szerettél volna játszani, hanem vígjátékokat is. Bejött ez a váltás?
- Amit annak idején Ádám Ottó megígért, azt természetesen mindent teljesített szerepekben, de azt hiszem, akkor volt egy olyan időszak az életemben, amikor nem a legjobban döntöttem. De egy kicsit befolyásolva is voltam, nagyon rábeszélt Ádám Ottó, hogy mindenképpen menjek oda, nagyszínpad való nekem. De a Radnótiban kellett volna még maradnom egy jó pár évet, hogy kifussak. Nem bántam meg, csak egy kicsit korai volt ez a lépés. De fiatal voltam és amikor az embert ennyire akarják... Fiatalon az ember még nem tudja, hogy mi van akkor annak a döntésének a mélyén. Most így visszamenőleg már tudom, hogy mitől alakult úgy az életem, ahogy alakult.
- 12 évet töltöttél a régi Nemzeti Színházban és a Magyar Színházban, ez volt a leghosszabb időszak pályafutásod során. Milyen volt ez az idő?
- Nagyon szép volt. Amikor Ablonczy László és Sík Ferenc tanár úr megkapta a színházat, egyből hívtak a Nemzetibe. De volt egy vonal, aki nem ismerte el az ő vezetésüket és azt, ami a színházban történt. Nagyon sokat szenvedtük amiatt, hogy kevés volt a néző. De közben olyan fantasztikus előadások születtek, mint a Balkáni gerle, a Tévedések vígjátéka, a Macbeth, az Ember tragédiája. Hihetetlen generációval voltam együtt: Agárdy Gábor, Sinkovits Imre, Raksányi Gellért, Béres Ilona, Moór Marianna, akiknek nagyon-nagyon sokat köszönhetek. Nekem még jutott az életből, ezekből a fantasztikus emberekből, akik még tudják, mi az szakma, mi az, hogy színház, mi az, hogy tehetség, mi az, hogy kilépni a színpadra, megszólalni. Ők megtanítottak a szakma tiszteletére. Nagyon sajnálom a sok fiatalt, hogy egészen másfelől és máshogyan kapják a szakma titkait, a varázsát, sajnálom, hogy ezeknek nem lehettek részesei. Más iskolát járnak, mások a tanárok, akár a főiskolán, akár a rendezők, és ahogy a produkciók készülnek. Ahogy fiatal kollégákkal találkozom, el is csodálkoznak és látom rajtuk a zavart. Nagyon akarnak valamit, de nincs olyanfajta alapképzésük, akár beszédben, akár hangban, akár technikában, hogyan lehet valamit jól kifejezni, hogy hat az jól. Tulajdonképpen a rendező elképzeléseibe vannak belesuvasztva. Akikben erős a tehetség és az akarás, azért el-ellesik és rájönnek, hogy ők is vannak. Nagyon fontos, hogy az embernek legyen belső tüze, hogy ne csak a rendező elképzelései legyenek, hanem egy színészegyéniségnek is kell működnie, nemcsak bábuként létezni. Kevés a személyiség, kevés az egyéniség.
- Az új Nemzeti Színházba is hívtak?
- Igen, Jordán Tamás. Vele annak idején Kaposváron együtt dolgoztunk, aztán a Merlin Színháznak volt az igazgatója. Akkoriban születtek a fiúk és éjszakánként játszottam nála, éjszakai színházban, úgy könnyebben el tudtam menni. Így dolgozgattunk együtt vagy forgattunk, tehát a kapcsolatunk nagyjából meg is maradt. Nagyon szeretem az ő színházát, az ő vezetését, a társulatban való gondolkodását, az emberségét. Ő egy igazi színházi ember. Egy nagy játékos, aki össze tudja tartani a társulatot. Fantasztikus volt, mert a politikát teljesen kizárta a színházból. Azt mondta, őt nem érdekli, bárki bármilyen párthoz akar, tartozhat, de a színházban nem. Ebben teljesen igaza van. Soha semmi súrlódás nem is volt, legfeljebb kekeckedés vagy humorizálás volt. Ő egy csodálatos színházi ember és nagyon büszke vagyok rá, hogy társulatának a tagja lehettem. Nagyon szép, boldog időszak volt és azt hiszem, akik ott voltunk a társulatban, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat.
- És az igazgatóváltás miatt jöttél el?
- Nem. Egy évig ott voltam Alföldi Róbert igazgatása alatt, aki az első évben azt mondta, hogy fantasztikus színésznőnek tart és nagyon szereti, amit én csinálok. Aztán egy év múlva közölte, hogy senki nem akar velem dolgozni. Így aztán átmentem Dérynébe.
- A szabadúszás hogy megy?
- Nem az én világom. Csak társulatban tudok élni, mint ahogy huszonvalahány évig abban is éltem. Nagyon hiányzik. Amikor lemegyek Győrbe, mindenki kedves, és szeretek is odamenni, de mégis, az a tudat, hogy csak erre az egy produkcióra vagy ott, hogy nem tartozol oda, az mégis ott van. Azt nehéz megszokni.
- A te alkatodról, ahogy színpadon megjelensz, a beszédmodorodról, mindig egy királynő jut az eszembe. Éreztél-e esetleg emiatt beskatulyázást? Vagy változatosak voltak a szerepeid?
- Hál' istennek nagyon változatosak voltak. Amikor 35 elmúltam, nagyon jó kis karakterszerepeket adott Iglódi István. Idősebbeket is vagy bolondos, őrült, groteszk figurákat, ezeket nagyon szerettem. Annak idején csináltuk a Marat-t, abban Charlotte Corday voltam, A nyugati világ bajnokában játszottam özvegy Quinn-nét, egy idős nőt, aki szerelmes egy fiatal fiúba vagy a Szent Péter esernyőjében voltam az öreg Münczné, ezeket nagyon élveztem.
- Most játszod Tótnét, de annak idején játszottad Ágikát is. Ez milyen érzés?
- Nagyon jó. Egyrészt mert Funtek Frigyessel dolgozhattam ismét, ez már a harmadik produkciónk együtt Győrben. Nagyon élvezem, nagyon jó kis társulattal dolgozunk együtt. Annál jobb nincs, mint amikor egy rendező nagyon bízik benned. Köréd rak mindenféle jó dolgokat, például egy nagyon jó díszletet. Fantasztikus díszlete van, fölemeli az előadást, és már egyből tudod, hogyan kell játszani, ezt a furcsa, groteszk játékot. Csak úgy készülhet egy produkció, hogy hisznek benned, szeretjük egymást, vannak rossz napok is, és van olyan, amikor az ember nem jól tud dolgozni, és ezt érzékenyen észreveszi a másik. Jól tudjuk egymást érezni, és egymást építeni. A próbafolyamat tulajdonképpen a legjobb dolog. Mert akkor vannak a lehetőségek, új dolgok születnek, az olyan, mint a főzés: ezt teszek bele, azt teszek bele, ettől milyen jó lett, vagy attól jön ki ez az íze. Ez nagy dolog. Utána az ember örömmel játszik. Minden előadáson vigyázunk arra, hogy az olyan legyen, még több egy picivel, még finomabb dolgokat tudjon még, hogy hallja meg a másikat, mit adott a másik ma, hogy építkezni tudjunk még előadásról előadásra.
- A Magyar Színházban játszol most a Háromszögekben, ahol Császár Angela szerepét vetted át. Ez miért alakult így?
- Őze Áron hívott fel, hogy Angela sajnos visszaadja a szerepet és átvenném-e. Mondtam, hogy szívesen megcsinálom, ha bajban van a színház. De bevallom, nem egy beugrós színésznő vagyok. Szeretem végigpróbálni a dolgokat, úgyhogy minden előadással megszenvedek. Szeretem és fantasztikus, nagyon jó kollegákkal vagyok együtt, segítőkészek, a rendezőtől kezdve mindenki, de ez beugrás marad egy életre. Ez minden alkalommal egy stressz, mert nem az én idegrendszeremen megy végig. Két szerepet játszom, anya szerepeket. Az egyikben Kubik Annának vagyok a mamája, aki félti a lányát, a maga módján, aszerint, amit ő megélt. Abban van egy fajta jóakarat, de van kicsi primitívség is, kegyetlenség is, szeretet is, ahogy ő tud szeretni. És a veje ellen is van. Ahogy Háy János látja az anyóst. A másik anya, akit játszom, az ő lányának egy idős férfi udvarol, a férje viszont elhagyta. Mint kiderül, a férje ugyanannyi idős, mint aki a lányának udvarol. Megjelenik benne egy beteges képzelet, hogy a lánya tulajdonképpen a férjéhez akar hozzámenni, az ő férjét akarja. Olyan nő, aki már belebetegedett abba, hogy őt elhagyták, ő mindent megtett és mégis otthagyta a férje egy fiatal nő miatt. Háy Jánost játszani nem egyszerű dolog. Van egy külön világa, ami groteszk, furcsa, fanyar, kegyetlen. Van humora is, de van benne szomorúság, keménység, szeretet.
- Mik a jövőbeni terveid?
- Ez most egy csendes időszak, de hamarosan Székesfehérvárra fogok szerződni. Szikora János azt mondta, hogy "Ha nekem lesz egy színházam, ott lesz a helyed". Nagyon örülök, hogy végre megint egy társulathoz fogok tartozni. Ez a négy év nagyon hosszú volt. Bár mindenütt, akárhová mentem, nagy szeretet fogadott és örömmel mentem bárhova, de a társulat az társulat. Ha az ember tartozik valahova, az olyan, mintha az embernek egy családja lenne. Tudja, hogy hova tartozik. Akkor az emberben van erő, van hit. Azért ha az ember egy szál magában áll, akkor bármilyen erős, azért elbizonytalanodik. Nekem szerencsére olyan családom, olyan uram van, aki maximálisan tartja bennem az erőt, a hitet. Ha szakmailag az ember megkérdőjelezi magát, az egy egészséges dolog.
- Díszlettervező apa, színésznő anya, ikerfiaid hogy viszonyulnak a színházhoz?
- Szeretik a színházat, de például Bálintot egészen más érdekli. Szereti a művészetet, most is művészettörténetet olvas, tanul. Mátét pedig az animáció, a film, a fotózás és az irodalom érdekli. Szeretik a színházat, de hál' istennek, egyik sem színészi vagy díszlettervezői pályára készül.
- Azt mondod, hál' istennek?
- Igen, mert nem tudom, hogy nem egyszerű. Mátét érdekli a rendezés, de majd kiderül.
- Egy 1996-os cikkben azt olvastam, hogy önbizalom-hiányos vagy. Ezt sikerült kinőnöd?
- Nem. És egyre rosszabb, ahogy öregszik az ember. Nagyobb a felelősség. Azt veszem észre, hogy ahogy korosodik az ember, annál nagyobb benne az igény és a felelősségérzet. Hogy jó-e az, miért jó az, kifejező-e az, igaz-e az, ezek felmerülnek az emberben. Sokkal erősebben is, mert amíg fiatal az ember, annyira biztos tud lenni mindenben, annyira határozott tud lenni és ha ezt tisztán gondolja, akkor elsöprő tud lenni. De ahogy korosodik az ember, ugyanúgy, mint például a gyereknevelésben is, felmerülnek a kérdések. Jól csinálom? Biztos, hogy ezt kellett neki mondanom? Több felől közelíti az ember a dolgokat, több felől nézegeti, vizsgálgatja. Most már azt is tudja, hogy innen is van egy csapás, onnan is lehet, körbejárja az ember a dolgokat.

"Nyűgnek vagy ott"

A színházi zeneszerzők titokzatos világa

Talán nincs is olyan prózai színházi előadás az országban, amelyben egyetlen hangnyi zene sincs. De mitől lesz a zene több, mint a díszletek tologatásának zaját elnyomó trükk vagy a krokodilkönnyeket bús hegedűnyűvéssel megtámogató blöff?


"A színházi környezethez a hangok ugyanúgy hozzátartoznak, mint a látvány, a színészek vagy a szöveg. Ha egy előadás zeneként kezdi használni őket, a környezeti zajokat lehet ritmizálni, erősíteni vagy halkítani. De a zajnak, legyen az kopácsolás vagy hegedülés, a nagy egész részének kell lennie: ha zenész kerül a színpadra, annak érdemes megcsinálni a történetét, hogy pontosan ugyanolyan oka legyen a jelenlétének, mint egy ablaknak vagy képkeretnek a díszletben. A színház az érzékszervekre hat - fontos, hogy a zene se csak kíséretként jelenjen meg" -, véli Kovács Márton zeneszerző (Egyszer élünk...; Liliomfi stb.). És valóban: egyre gyakoribb, hogy a rendezők nem csak a két jelenet közti szünetek kitöltésére vagy amúgy is egyértelmű érzelmek sulykolására használják a zenét.

Dinyés Dániel zeneszerző (Harminchárom változat Haydn-koponyára; Szabadesés stb.) meglátása szerint azért "a rendezők 95 százaléka ma is kíséretnek használja a zenét, és nem törekszik arra, hogy az

mint szereplő jelenjen meg

a színpadon. A zene sok mindent elvisz a hátán, sok megoldatlan dolog, ha nem is oldódik meg, de jobban elmegy zenével. Mesélik, hogy amikor a Korda fivérek egész nap csatajelenetet forgattak egy westernhez, és este visszanézték a felvételt, egy asszisztens szólt, hogy kvarcóra van az indiánokon. Nem számít, mondta Korda, zene lesz alatta."

Matkó Tamás (Merlin avagy Isten, Haza, Család; Korijolánusz stb.) elmondása szerint leginkább klasszikus díszletek közt, klasszikus darabok kőszínházi előadásaira jellemző, hogy "a nézőket segíteni kell a megértésben a zenével, szorosan követve a történetet - ez a legkevésbé érdekes. Én nem segíteni szeretném a nézőket, hanem gondolkodásra bírni őket. Jobb, ha nagyobb absztrakciót használhatok, ha a zene nem lineárisan követi, amit látunk, és más módon kapcsolódik a darabhoz, mint hogy szomorú hangulathoz szomorú dallamot játszunk."

A kortárs magyar színházi trendek mindenesetre arra utalnak, hogy a "zene mint illusztráció" elvét lassan talán felváltja egy másfajta szemlélet; egyre több rendező és zeneszerző tekint a zenére mint az előadás többi részével folyamatos párbeszédet folytató elemre. Két éve a Színházi Kritikusok Céhe is bevezetett egy új, a legjobb színházi zenéért járó kritikusdíj-kategóriát. "Nem olyan régen megjelent néhány nagyhatású rendező - Zsótér Sándor, Balázs Zoltán, Vidnyánszky Attila, Mohácsi János -, akik konstrukcióként tekintettek a színházrendezésre; úgy próbálták felépíteni az előadásaikat, mint a zeneműveket. Amikor rájöttek, hogy ez nem igazán működik a kizárólag prózát használó színházban, nagyon könnyű volt eljutniuk a zenéhez, amihez kíváncsian és alázattal nyúltak. A közönség pedig vevő volt erre" - emlékszik vissza a folyamat kezdeteire Dinyés.

A zeneszerző jellemzően már a próbafolyamat legelején - vagy akár hónapokkal korábban - bekapcsolódik a munkába, és az előadás alakulását figyelve, az egyes jelenetekből, a rendezői alapkoncepcióból kiindulva írja a kottát. "Nekem az a tapasztalatom, hogy élőben lehet igazán jól létrehozni a zenét, mert így tudunk reagálni a színészek ritmusára, így tudjuk jól használni az ellenpontozást - véli Kovács Márton, a Mohácsi testvérek állandó alkotótársa. - Egyszer egy felújító próbán kivételesen zene nélkül játszottak a színészek, és az azonnal egészen mást kezdett jelenteni. Nagyon óvatosan kell eltalálni, hogy mi tud erősíteni egy jelenetet. A Nemzetiben azÖrdögöknek a próbákkal párhuzamosan készült a zenéje, és egymás mellé téve derült ki igazán, hogy mire van szükség: brummogott a zenekar, a színészek pedig egyszer csak ráültek a zenére, elkezdték használni, majd mentek tovább a saját útjukon, ahogyan a zene is. Nagyon jó, ahogyan a két egymásról tudomást nem is vevő ág újra meg újra összeolvad."

Persze nem csak komponálás közben hathat egymásra zene és színjáték - ennek leglátványosabb formája, ha a zenekar

nem az árokban

ül, hanem maga is része az előadásnak. "Ilyenkor a zenész arra van kényszerítve, hogy figyeljen, részese legyen az egész történetnek, és ahhoz zenéljen hozzá - magyarázza Kovács Márton. - Nem az az érdekes, ami a kottában van, azt egy idő után félre kell tenni, és azt kísérni, ami éppen ott és akkor történik. Imádom, hogy miközben pilinckázunk, kifigyeljük a színész beszédének ritmusát, és így találjuk meg azt a helyet, amikor egy beleütés valami olyat jelent, amit szavakkal nem lehet kifejezni. Interaktív dolog ez: oda-vissza dumálunk egymásnak."

Dinyés mindehhez hozzáteszi: a zene önmagában is a beszédhez hasonló lehetőség. "Ha egy Schumann által megzenésített Goethe-verset hallgatsz, a szöveges rész után van még harminc-negyven ütem; majdnem ugyanannyi, mint addig összesen. Abban a zenében szöveg nélkül is nagyon pontosan el van mondva valami - valahogy így, kommentárszerűen szeretek zenét írni én is egy-egy előadáshoz. Abban hiszek, hogy a zenének mindig az adott darabból kell következnie, még akkor is, ha ehhez száz meg száz álarcot kell felvennem, mert ez sokkal fontosabb, mint hogy felismerhető legyek a zeném mögött."

S amennyire az előadás formálja a zenét, elméletileg ugyananynyira formálhatja a zene a majdani előadást - noha ez azért ritkábban fordul elő. Mohácsi János rendező elmondja például, hogy a tavalyi, kecskeméti Buborékok című előadásnak a végét Kovács Márton zenéje "csinálta meg": már korábban megvolt az erős hatású, lírai zene, s csak ezután készült el a befejezés. Hasonló volt a nemzetis Egyszer élünk: Mohácsi egy hosszú színpadrendezéshez kért zenei betétet, ám amikor kiderült, hogy mégis máshogy kell megoldani az átszerelést, változott a helyzet. "Megkért, hogy húzzam meg azt a részt, én meg mondtam neki, hogy hát, János, én ezt nem rövidítem le - pedig nem szoktam ragaszkodni a zenéimhez, ha nincs értelme. Végül eljátszottuk a végén, és János nagyon hálás volt érte - emlékszik vissza Kovács Márton. - A zene egy színházi ajánlat; kérdés, hogy a rendező mit tud kezdeni vele. Hogy meg tudja-e rendezni a zenét."

Ha mindebből úgy is tűnne, azért nem a zeneszerző a legszabadabb madár a színházban. Felkérés után kapásból szembe kell néznie például az anyagi lehetőségekkel: milyen hangszerei vannak a színháznak, mit tud azokon kívül megvásárolni, hány zenészt hajlandó estéről estére kifizetni, ha pedig - mint Matkó Tamás és a HOPPart több együttműködésében - netán maguk a színészek ragadnak hangszert, az ő zenei tudásuk is igencsak meghatározó. "Ilyenkor az önbizalmi kérdések is nagyon fontosak: ki mit hisz el magáról, hogy mire képes" - fűzi hozzá Matkó. S persze a spórolást is sokaknak csábító a zenén kezdeni - hiszen mégiscsak prózai színházról van szó. "Sztravinszkij azt mondta, és teljesen igaza volt, hogy a korlátokat mint inspiráló erőt kell felfogni" - idézi fel az aforizmát Dinyés. Hasonló véleményen van Matkó Tamás is: "A mennyiség nem arányos a behatároltsággal. Ha például egy zenekarban van egy zongora is, az csak egy zongora, de ha mindössze ennyi áll a rendelkezésemre, akkor a zongora maga lesz a zenekar."

És persze a zeneszerző sem kivétel a színházi aranyszabály alól, miszerint

mindig a rendezőé

az utolsó szó. "Ha a rendező nem anyanyelvi szinten beszéli a zene nyelvét, sokszor olyasmikkel próbálkozik nálam, hogy legyen a zene itt egy kicsit szomorúbb, ott egy kicsit vidámabb - meséli Dinyés. - Ilyenkor azt kérem, hogy engem is úgy instruáljanak, mint egy színészt: az adott jelenetben mi a szándékuk, mi a dolog lélektana, feladata? A szomorúnak van kétmillió árnyalata - melyikre van szükség? Akkor sincs baj, ha nem tetszik neki, amit másnapra hozok: a zeneszerzés tulajdonképpen az irodai munkára hasonlít, hiszen ebben is ülsz, és írsz."

És persze lehetséges, hogy a rendezőnek konkrét elvárásai vannak: korszakhoz, stílusirányzathoz kívánja kötni a zenét, esetleg ragaszkodik egy-egy dalhoz. "Én először mindig azt próbálom kideríteni - így Kovács Márton -, hogy a zenének tud-e lenni valamilyen története; hogy mint egy jó díszlet vagy kellék, az előadás során eljusson valahonnan valahová. Ha pedig konkrét zenét kell beilleszteni, ahhoz, azt gondolom, mindig hozzá kell tenni valamit, mert enélkül úgysem tudjuk az eredetinél jobban eljátszani. A kaposvári Csak egy szögnél szempont volt, hogy ne cigányzene legyen benne, mert ha elkezdünk azt játszani, soha nem lesz más, mint másolat. Viszont a cigányok nyitottságának, szabadságának megjelenítését nagyon fontosnak tartottam." Kovács a meglévő számok felhasználásáról szólva hozzáteszi: "Nagyon idegesít, ha csak egy kész trekket vesznek elő: az nem jelent mást, csak önmagát, így nem biztos, hogy össze fog találkozni azzal, amit az adott előadásban jelentenie kell. Fontos, hogy gondoljunk róla valamit; ahogy a szöveget, úgy a zenét is értelmezni kell."

És persze nem is a rendező az egyetlen ember, akivel a zenész a próbafolyamat során találkozik. "Zeneszerzőként minden prózai színházban nyűgnek vagy ott. A színészek gyakran mondják, hogy prózai darabról van szó, tök mindegy, mi szól alatta. Ritka az olyan rendező, aki megbecsüli, és szereplővé tudja tenni a zenét - sorolja Dinyés Dániel. - Az igazgatónak csak bajt jelentesz, mert viszed a pénzt, a gazdaságisnak meg pláne, mert egyeztetni kell a zenészeket, sőt fizetni nekik esténként. Végül pedig a kritikus, mivel nem ért hozzá, nem ír semmit a munkádról, és ezzel meg is szűntél alkotóként jelen lenni az előadásban."

Kovács Bálint

Friss Ördögkatlan-hírek!

Időpont
Mint látjátok, az idei Ördögkatlan időpontja július 30 – augusztus 3. Eredetileg egy héttel később szerettük volna megrendezni, hogy ne ütközzön a Völggyel, de akkor már a Szigeten dolgozik a műszaki stábunk, illetve augusztusban a közelben megrendezendő Ozorai Fesztivállal ütköznénk. 

Szponzorbérlet
2013-ban meghirdetjük a Szponzorbérletet! Aki extra-támogatással akarja (és tudja) támogatni a Katlant, 50.000 forintért hozzájuthat ehhez. Az első 50 jelentkezőnek adjuk ezt a bérletet, amivel bizonyos kedvezmények járnak majd: a név feltüntetése a honlapon, az idei Katlanban tartandó 300. Mulatságra belépő, illetve részvétel a Mulatság után a színészekkel együtt rendezendő, evéssel-ivással összekötött újabb mulatságon. További gesztusokon is gondolkodunk – miközben azt is eláruljuk, hogy saját pénzügyi nehézségeink elé helyezzük azokat a nehézségeket, amikkel az országnak kell megküzdenie, ezért nem emeljük a napijegy- és bérletárakat!

Szponzorbérletre egyszerű a jelentkezés: az alább feltüntetett két e-mail cím valamelyikére írjon, aki úgy gondolja, hogy vásárol (de annak is örülünk, ha módosabb ismerősötöknek ajánljátok a lehetőséget).

laszlo@ordogkatlan.humonika@ordogkatlan.hu

Álmodunk, bizakodunk és dolgozunk!

Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára

rádióváltozat

Bemutató: MR3 Bartók Rádió, 2012. október 1., este 9 óra.
Ismétlés (két részben): MR1 Kossuth Rádió, 2013. február 24-25., este 9 óra

Haydn: Benedek Miklós
Angyal: Ilyés Róbert
Herceg: Kálid Artúr
Haydn anyja: Lázár Kati
Rosenbaum, frenológus: Kardos Róbert
Therese, a felesége: Parti Nóra
Polzelli, énekesnő: Réti Adrienn
Antonio, a férje: Gados Béla
Bernhard, inas: Dévai Balázs
Mozart: Telekes Péter
Az éj királynője: Kolonits Klára.

Az énekesnők: Mórocz Adrienn, Farsang Emese, Gavaldi Vivien, Dobos Kata, Kovács Zsuzsanna, Tóth Zsófia.

Esterházy Péter szerepében: Esterházy Péter

Zenéjét Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és Esterházy Pál témáinak felhasználásával Dinyés Dániel írta.

A zenekar tagjai:
Horváth Béla, Bokor Pál, Bizják Gábor, Tömösközi László, Rácz József, Berán Gábor, Csoma Ágnes, Takács Ákos. Vezényel: Dinyés Dániel

Rádióra alkalmazta: Szabó Borbála
Dramaturg: Turai Tamás
A felvételt Buczkó Gábor és Kulcsár Péter készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János.

Rendezte: Göttinger Pál

A darab ősbemutatója ugyanezzel a szereposztással 2009. december 18-án volt a budapesti Bárka Színházban.

A felvétel 2012-ben készült.

A HANGJÁTÉK LINKJE A HANGTÁRBAN.

'A RÁCIÓ NEM OLDHATJA MEG DOLGAINKAT' - INTERJÚ BÉRCZES LÁSZLÓVAL

Januártól játsszák Bérczes László kaposvári Vaknyugat-rendezését a Tháliában. Ennek kapcsán beszélgettünk vele a „nem tudás”-ról, a mezsgye-létről, a csodáról, és arról, mit jelent a maraton elején és végén lenni. Vigyázat, a beszélgetésben a rendező az előadás befejezését is elárulja! Na jó, azért nem egészen...

Hogy érzed magad Kaposváron? Korábbi beszélgetésekben sokszor említed Kaposvárral kapcsolatban a „bizalom” szót...

A társulat bizalmát nagyon nehéz megnyerni. Ezzel azt is kimondtam, nem gondolnám, hogy elnyertem, de ingyen nem is adják. Most türelmet tanulok, türelmesnek kell lennem. Mindenképpen a munka folyamata az, ami eldönti a dolgokat. Például a Vaknyugat próbafolyamata és végeredménye.

A „munka” alatt most a rendezésre gondolsz, de művészeti vezetőként is jelen vagy a színházban. Ez mit jelent?

Nincs kormány a kezemben, hogy látnák, hogy forgatom, vagy épp fékezek. Ez nem látszik. Illetve látszik egy repertoáron és látszik a fogadtatáson. Az első év - első éven az első közös évemet értem Rátótival - botladozó volt, de most bizakodóbb vagyok, a második évad egyelőre nagyon jónak mutatkozik. A gyerekelőadások, azÉjjeli menedékhely vagy az Othello Gyulaházán igazán jól sikerültek, jól is fogadták őket. Büszke vagyok arra, hogy Kaposvárott lehetek, de nem tagadom, néha mégis eszembe jut, hogy bármelyik vidéki színháznál szívesebben lennék, mint itt.

Miért?

Azért, mert abszurd elvárásként folyamatosan számonkéretik a nyolcvanas évek legendás Kaposvárja, amelyik számomra is legendás, részben magam is azon nőttem föl. Nagyon nagyra tartom, de én, vagy mi ezt nem tudhatjuk fölmutatni – és más sem tudná. Egy másik korszakban élünk, amiben a színház sokkal jelentéktelenebb része a nagy egésznek, mint a nyolcvanas években volt. Úgymond szabadság van, tehát a színháznak az a fajta plusz értéke, hogy ott majd mondanak valamit, amit máshol nem lehet, elveszett. A kínálat is sokkal nagyobb az utazástól az internetig, a fogyasztói társadalom átkaként az igénytelenség is nőttön-nő, magyarul sokkal kisebb a színház jelentősége, mint húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt.

A Vaknyugattal már foglalkoztál, a Bárkán szeretted volna megrendezni.

Igen, eredetileg 2004 körül szerettem volna a Bárkán megcsinálni. Akkor is Kovács Lajos játszotta volna Colemant, Hamvai Kornélt pedig már fölkértem a fordításra. A Vígszínház egy cseppnyi késéssel kérte meg a jogokat, fölhívtak, mondtam, hogy nyugodtan csinálják. Az övék Varró Dániel fordításával meg is valósult. A mienk viszont nem, mert Kovács Lajos akkor hagyta abba a színházazást, egyik napról a másikra, én pedig nem akartam nélküle megcsinálni. Pedig nagyon érdekes lett volna, hogy Budapesten két színházban is megy ugyanaz a darab, más rendezésben, ráadásul nem is ugyanaz a fordító. Most majdnem ez történik, Gothár újra megrendezte, most az Átriumban, és azt gondolom, két teljesen különböző előadás született.

Mindkét előadás Varró Dániel fordítását használja.

A Vaknyugatban rengeteg humor van, és ez a nyelvben is megjelenik. Varró Dani ott volt a bemutatón Kaposváron, kíváncsi vagyok, érzékelte-e, hogy le-lenyestünk piciket, egyszerűsítettünk a fordításán. Nagyon élveztem olvasni a szövegét, de meg kellett találni az egyensúlyt, hogy megmaradjon a szöveg humoros, kicsit roncsolt része, de ne győzze le az előadást, vagy ne lógjon le róla.

Mit jelent, hogy a Vaknyugat a Thália Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös produkciója?

Valamikor, nyolc-tíz évvel ezelőtt Beregszászban rendeztem Háy János Pityu bácsi fia című darabját. Akkor gondoltam ki, úgy kéne, hogy Budapesten is lássák. Született egy nagyon jól működő szövetség a Tháliával, miszerint két díszlet készül, és csak a színészek utaznak. Tehát nem kellett a szállításra költeni. Nagyon sokszor mehetett így a Pityu bácsi fia. Ez most is lehetőséget teremt arra, hogy ha jól fogadja a Vaknyugatot a közönség, akkor folyamatosan menjen Budapesten, és Kaposvárott is el lehessen néha játszani később.

A Mezsgye című köteted kapcsán idézted néhány soros életrajzodban: „…minden mezsgye volt az életemben, mindent ott csináltam… A mezsgyéről jobban lehet látni, mi történik. Igaz, nem lehet beavatkozni. Ez az átka ennek a helynek. Mi haszna persze annak, ha az ember csak lát.” Mit jelent most a mezsgye az életedben?

A mezsgye valójában magatartást jelöl, a helye változó. A mezsgyét általában valaminek a szélén képzeljük – én most pont középen látom. Ahol vagyok, és ahonnan nem tudom befolyásolni a dolgokat, legfeljebb csak nézem, az pont a két oldal között húzódó sáv. Onnan semmibe nem tudsz beleszólni, mert nincs hatalmad hozzá. De én nem tudok „vagy-vagy”-ban gondolkodni, csakis „és”-ben, az „és” jelenti a mezsgyét számomra. A Vaknyugat is erről szól. Van két testvér - a mi előadásunkban szándékosan idősebbek -, akik már több mint hatvan éve egy házban, mondhatnám úgy is, egy hazában élnek, és egyszerűen nem bírnak egymással meglenni; a több mint hatvan évük folyamatos konfliktusban, veszekedésben, verekedésben zajlott. Jelen van a történetükben egy mulatságos alkoholista pap, aki megpróbál a testvérek közt békét teremteni. Ő az, aki a mezsgyén lavíroz - minthogy alkoholista, azt is mondhatom, a mezsgyén tántorog -, ő próbálja az örök ellenségeket kibékíteni. Az ellenségek testvérek, ami azt jelenti, hogy el nem szakadhatnak egymástól, egymásra vannak utalva, egymásba csavarodva, egymásba nőve. Azt kéne belátniuk, hogy ha már a sors úgy hozta, hogy együtt kell élniük, jobb lenne nem háborúskodással tölteni az életet. A darab szerint ez a végtelenségig tart. Mivel egyikük sem enged, csak megy a másik után, folytatódik minden, ahogy volt. Ezt írjaMcDonagh.

Szerintem nem.

Nem ez a vége?

Benne van a változás lehetősége.

Talán benne van, mindenesetre mi ezt sokkal erősebben hangsúlyozzuk. Ugyanakkor nem látom a realitását, szinte csoda-szerű dolognak kellene történnie, hogy ebben a házban és hazában együtt élő emberek megbékéljenek egymással. Ezt állítom a Vaknyugatról, és ezt állítom Magyarországról.

Nehéz a testvérek dolga, hiszen bármiféle szülői minta híján vannak.

Persze. Ennek a társadalmi vonatkozásaival nem foglalkoztam a próbák során, de ott van valahol hátul az agyamban. Ilyen szempontból érdekes, ahogy Gothár Vaknyugata fiatalítja, én meg öregítem az eredetileg negyvenes éveikben járó testvérpárt. Számomra éppen a két hatvanas éveiben lévő szűz férfi alakja lesz szerencsétlenül szánalmas és mulatságos. Hiányzik mellőlük a nő. De bármilyen elvadult, mégis csak ott létezik a közelükben egy angyal, a Kicsilány, és akármilyen röhejes és szánandóan szerencsétlen, pitiáner a pap, mégis csak övé az erős állítás: áldozatot hoz a testvérekért.

Mit jelent szerinted a vallás, a hit ebben a történetben?

A vallás tárgyi megnyilvánulásai sokszor álságos önmentések; például a szentszobor-gyűjtögetés Valene részéről gyakorlatilag a másik provokálását szolgálja, ennek a valódi hithez semmi köze nincsen. McDonagh pedig elszórakozik kicsit az ír katolikus egyházzal, joggal vagy nem joggal bírálja, nevetségessé teszi. Engem a szeretet része jobban érdekel, és ennek nincs köze hithez vagy hitetlenséghez. Ennek a lehetősége mindenkiben ott van. Én nem vagyok hívő, és mégis, a vágy a hitre bennem elementáris. Ebből indulok ki. Az már csak szerencse kérdése, kivel mi történik életében, eljut-e egy konkrét, megnevezhető hithez, vallásgyakorlóvá válik-e vagy sem. De a vágy a hitre talán mindannyiunkban ott van. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom, csak annyit tudok: minden egyes ember és emberi viszony, de minden, a fűszáltól a csillagokig, sokkalta bonyolultabb, mintsem, hogy belőle töredéknyinél többet megérthetnénk. Ez a végtelen pedig egyértelműen a transzcendencia felé mutat, akkor is, ha én nem hiszek egy valahol pipázgató nagyszakállú „nemtudomkiben” – nyilván nem is őbenne kell hinni. Azt tudom, hogy fölfoghatatlan a világ és fölfoghatatlan az ember is. Innentől kezdve a ráció nem oldhatja meg a dolgainkat. Maga a vallás csak annyiban érdekel a Vaknyugat esetében, amennyiben egy válságban lévő embert fölmutat, aki egyszerre próbálja képviselni az egyházát és folyamatosan kételkedik annak tanításában.

Van valamilyen különbség a két testvér, Coleman és Valene közt?

Van. Bár ugyanaz mozgatja őket, nagyon különböző személyiségek. A Kovács Lajos által játszott Coleman látszólag durvább, ő lövi szét Valene tűzhelyét, ő töri össze Valene szobrait, a mi előadásunk alapján ő fizikálisan is erősebb. Ő az, aki folyamatosan akcióba lép. Azt hiszem, kevesebbet gondolkodik, de sokkal érzelmesebb. Valene racionálisabb, szárazabb, számítóbb, éppen ezért a próbák alatt néha olyan érzésünk volt, hogy kegyetlenebb, mint a másik. De azért azt hiszem, a mérleg nagyon egálban van. Egyforma bennük az amortizáció, a hitetlenség, a kegyetlenség. Nagyon a végén vannak valaminek. Két véglény. Bennük hinni maga a csoda már.

A műsorfüzetben így fogalmazol: „A két utolsó ember a világon.”

Igen, abból indultam ki, hogy ők a két utolsó ember. Nem mondhatom tehát, hogy „na jó, ezek menjenek a francba, mert ott van az a sok másik”. Nincs másik. Ez a kettő van, ezeket kell megváltani. Ami nem akármilyen feladat. És a pap levelében ez áll: „én mégis fogadok tirátok, mindennek az ellenére.” Amire a pap hivatkozik, az az előadás tétje: hogy ez a két gazember, ez a két véglény vissza tud-e találni a „gyerkőce” korukhoz, azokhoz az ártatlan gyerekekhez, akik valaha voltak. Nem idealizálom a gyerekeket, de ők mégiscsak koncentrált figyelemmel képesek belemerülni a világba, rácsodálkozni mindenre, miközben nem ítélkeznek. Képesek megtapasztalni a csodát. A tét, hogy ez a két gazember elnyeri-e ezt a gyermeki létezést vagy sem. De megsúgom, nálunk elnyeri.

A pap levele, amit a testvérekhez ír, a tó partján születik, ott, ahol az öngyilkosok az utolsó kérdést teszik fel maguknak…

Ez a tó szinte hívja, vonzza a papot, aki végül csatlakozik a sok-sok áldozathoz, akik a tóba ölték magukat. A Kicsilánynak van egy nagyon-nagyon szép monológja ott a tóparton, ami tulajdonképpen kézfogás a halottakkal. A lány azokról beszél, akik már lenn vannak, túl vannak az életen, de súgnak nekünk, hogy bármilyen rossz is, „hajrá, próbáld csak Kicsilány, élj, mert amíg élsz, mindig megvan a lehetőség a boldogulásra”. Ez nekem kapcsolódik a Cseh Tamás könyvhöz is – Tamás, nem sokkal a halála előtt gyönyörűen beszél az életről. Ő, mint kifelé menő ember üzeni az itt maradóknak, hogy az élet káprázat. És ez az, amit a Kicsilány képvisel. Az ártatlan derűt és élni akarást, az élet szeretetét, annak mindenével együtt. Nekem erről is szól ez a darab.

Sok helyen említed a csapatot, akikkel dolgozol, vagy egyes színészeket, akikkel valamiért egymásra találtok. Van valami láthatatlan kötelék, összhang közted és a színészek között.

Rájöttem, nekem mindig szerencsém volt a színészekkel. Mucsi Zolitól Czintos Józsefig, Pálfi Ervintől Bíró Józsefig, Lázár Katitól Szabó Mártáig... És most itt ez a négyesfogat, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Nekem létkérdés egy próbafolyamatban, hogy létrejöjjön egy egymást elfogadó, egymást szerető és egyenrangú emberekből álló csapat. Ide értem a súgót, a kellékest, a világosítót, az asszisztenst, a főszereplőt, a tervezőt is. Ha csak lehet, derű legyen, humor legyen, jókedv és szelídség legyen. Ez a szeretet és izgalom, hogy együtt bábáskodunk valami körül, hosszú távon energiát ad. Szembekerülés lehet a próbákon, hiszen bizonyos dolgokat másképp látunk, de számomra nincs olyan színházi végeredmény, ami az embertelenséget igazolja. Nem fordulhatunk ki magunkból csak azért, mert nagy művészetet csinálunk. Jó lenne ugyanígy közlekedni az utcán is.

Hogyan alakult ki a Vaknyugat „vonósnégyese”?

Kovács Lajossal dolgoztam tíz-tizenkét évvel ezelőtt, de már jóval korábban találkoztunk Szolnokon, ahol középiskolai tanár voltam. Aztán könyvet is írtam róla, vele ez már egy nagyon régi kapcsolat. De például Hunyadkürti Gyuri, akit eddig csak színpadon láttam, óriási felfedezés volt. Mészáros Sárát láttam már, és nagyon nagyra tartottam, kivételes dolog, hogy találkoztunk. Rátótival nagyon izgalmas volt, hogy tud-e nem igazgatóként lenni a próbán. És abszolút tudott. Alázattal próbált. Szerettem volna, ha minél szélsőségesebb karakter az övé. Fontos volt, hogy sikerüljön egy egészen más arcát felmutatni, és kimozdítani őt a rá kényszerített sablonból: ő az elegáns, szép férfi, aki szépen beszél, akitől a hervadó szépségek elolvadnak… Itt kell megemlítenem Cziegler Balázst, a tervezőt is, tehetsége és embersége példa számomra.

A papban nincs ilyen jellegű vonzerő?

Miért ne lenne? Éppen az okozza a feszültséget, ha férfiként tekintenek rá. De ő őszintén hisz, és hiszi, hogy katolikus papként az a dolga, hogy „ne legyen férfi”. Ha ez a feszültség benne van, sokkal izgalmasabb a figura, mintha ránéznénk, és rögtön látnánk: jobb neki, hogy pap lett… Nagyon izgalmas a viszonya Kicsilánnyal.

Kritikát, könyvet írtál, tanítottál, fesztivált szervezel, most művészeti vezető vagy, és újra rendezel. De ez utóbbit ritkán teszed.

Nekem évente megrendezni egy darabot, az is sok. Nagyon sokat áldozok be, irtó szoros lesz a kapcsolatom az adott anyaggal. Nehezen engedem el, de ahhoz, hogy egy másikat csináljak, el kell, hogy engedjem. Tegnap ment a Nehéz, ott voltam, tegnapelőtt a Mulatság, ott is ott voltam. Rengeteg remekmű van, amit megrendezhetnék, de hiába nagyszerű darab például a Godot-ra várva, tudom, hogy milyen, és nekem éppen a „nem tudás” hiányzik. Pont az a kétely és kérdés, ami a saját életemet illetően bennem van, amire a Godot most legfeljebb választ ad, de nem velem együtt kérdez. Márpedig eszem ágában sincs válaszhoz jutni – válasz ugyanis nincs. A probléma kell, nem pedig a megoldása.

Rendezni is így, mindig kérdezve rendezel?

Akik először dolgoznak velem, azoknak szokatlan, hogy a közös asztalra mindig a problémát teszem, nem a megoldást. Egyáltalán nem tudok diktálni, nem is akarok. Sejtéseim vannak irányokról, a térről, gesztusokról, de itt sem a „tudás”-ból indulok ki, hanem a „nem tudás”-ból. Ha visszaemlékszel a Hajónapló Műhelyre, ott is próbáltam érvényesíteni, hogy keveset beszéltem, sokkal többet beszéltettem azokat, akik ott voltak. Mindabból, ami elhangzott, ahogy összegereblyéztük a tartalmat - egy kicsi manipulációval, elismerem -, mégis csak valami olyasmi állt össze, amit eleve gondoltam a dologról. De mivel tízen hozzátették a magukét, sokkal gazdagabb lett az, ahonnan elindultam. Amikor célba érsz, az azt jelenti, rengeteg utat bejártál, és ugyanannál a „nem tudás”-nál vagy. A maraton startja is ott szokott lenni, ahol a cél van. Oda kell befutni, ahonnan elstartoltál, onnan indulsz, ahova majd be kell érkezned. Csak annyi a különbség, hogy az út már benned van.

Készítette: Varga Zsófia

60. születésnapját ünnepli a temesvári magyar színház

Balázs Attilával, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatójával a 2012-es év beteljesüléseiről és csalódásairól, a gazdasági válságnak a művészetre és a közhangulatra gyakorolt hatásáról, újévi tervekről beszélgettünk az év elején. 

Az idei évad a megszokottnál nagyobb formátumú TESZT-fesztivállal zárul, hiszen létrehozásának 60. évfordulóját ünnepli idén temesvári magyar színház!
– Az év elejétől kezdődően erőltetett menet volt a 2012-es, de úgy érzem, hogy egy sikeres évet zártunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Balázs Attila direktor. – 2012-öt az eddigi legnagyobb turnésorozattal kezdtük, amit Csongrád megyében és Budapesten folytattunk le, ahová több előadást vittünk és nagy közönsége volt az előadásainknak. Következtek a további bemutatók és a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó), ami az eddigi egyik legsikeresebb fesztiválunk volt. Úgy tűnik, hogy már beépült a köztudatba és ez a közönség érdeklődésében is tükröződött, de azt hiszem hogy az előadások színvonala is jobb volt. A fesztivál keretében volt a Peer Gynt előadásunk előbemutatója, ami a budapesti Forte társulattal létrehozott valódi koprodukció. A Peer Gynt bemutatóját ősszel Temesváron és Budapesten is megtartottuk, a Thália színház őszi fesztiválja keretében. Utána sorozatban jöttek az új évad bemutatói: a Rendőrség, az Özönvíz előtt, a Gardénia. Elég gazdag az évad és a repertoárunkon van még vagy 10 előadásunk, amelyeknek keressük a helyet, hogy hova tudnánk beszúrni.
– Kiváló előadásokat mutatott be 2012-ben a temesvári magyar színház, de igazi átütő siker 2009-ben az UNITER nagydíjas Rosencrantz és Guildenstern halott című előadás volt, amelynek szeptemberi bemutatója egybeesett a gazdasági válság romániai kezdetével.
– A gazdasági válság nagyon beleszólt az életünkbe, soha ennyi anyagi jellegű problémával nem kellett megküzdeni, mint most. Érezhető a munkánkon, hogy egyik napról a másikra élünk, vagy inkább a túlélésért küszködünk. Örülök annak, hogy a partnereink, akikkel dolgozunk, megértik a helyzetet és a nehézségek ellenére vállalják a velünk való munkát. Ennek ellenére úgy látom, hogy ez nem látszik a produkcióinkon, legalábbis nagyon remélem, hogy nem látszik! Az hogy éppen a Rosencrantz és Guildenstern halott előadásunknak volt átütő sikere, az egy kicsit a véletlenen is múlott, az is sokat számít, hogy milyen „csillagzat” alatt jön létre egy előadás. Nem csak a visszhangos sikerek a fontosak, hanem az is, hogy a társulat épül, a társulattal szívesen dolgoznak, sokat tanultunk, megerősödtünk, mert jó szakemberekkel tudtunk együttműködni. Remélem, hogy a továbbiakban is lesznek még visszhangos sikerek, de úgy vélem, hogy mi végig magasan tartottuk a mércét.
– A színház nehéz gazdasági helyzete miatt halasztódik a februárra tervezett Martin McDonagh: Leenane szépe című produkció bemutatója is?
– Ott próbáltunk kivágni a húsunkból, ahol a legkevésbé fáj, egyfajta átmenetet biztosítani. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz meg a budapesti Upor László rendezésében a Leenane szépe bemutatója, az idei évad végére megcsináljuk az előadást.
– A 2012-es év „világvége hangulatban” ért véget, láthattunk néhány kifejezetten pesszimista hangvételű előadást, de még a vígjátéknak nevezett Özönvíz előtt című darabon vagy a Furnitur-on sem szórakozhatott felhőtlenül a közönség.
– Ha már lejárt a világvége, kezdjük optimistán az új évet, hiszen egy új világ kezdete van! Ami az alkotókat foglalkoztatja, az benne van a közhangulatban is. Valóban nem játszunk „felhőtlen” vígjátékokat, ez azért van, mert a vígjáték egy kicsit átalakult, de átalakult a színházi ízlés is, a humor is alakulóban van, erre próbálunk mi is reagálni.
– Milyen tervei vannak az új évre, direktor úr?
– Az új évben tele vagyunk ötletekkel, gondolatokkal. Az első bemutatónk Pintér Béla–Darvas Benedek Parasztopera című zenés darabja lesz, amit február elejére terveztünk. Utána egy különleges produkció, egyedi kísérlet következik. Hajdu Szabolcs filmrendező rendez nekünk egy előadást, „Royal” Bar címen, ami az ő vízióját mutatja be. Remélem, elég sokan ismerik az ő filmjeit. Amit filmeken látunk tőle, azt az ő segítségével megpróbáljuk lefordítani színházi nyelvre. Ezt Temesváron, az itteni hangulatból meg a közhangulatból is ihletődve teremtjük meg közösen, természetesen Hajdu Szabolcs vezetésével. A forgatókönyv Szabolcs munkája lesz, azokból az anyagokból, amelyeket közösen hozunk, illetve hoztunk létre, már tartottunk két egyhetes workshopot erről a témáról az évad elején és az év végén. Ez egy nagyon érdekes folyamat, ami a társulatnak is nagyon jó, és reméljük, hogy a temesvári közönségnek is újszerű lesz.
Idén ünnepeljük az 1953-ban létrehozott temesvári magyar színház 60. születésnapját. Az idei TESZT a 60. évforduló égisze alatt fog zajlani. Nagyobb formátumú előadásokat hívunk meg a fesztiválra, elsősorban a DKMT Eurorégióból, illetve igyekszünk összegyűjteni mindenkit, akik itt voltak a társulatnál, részt vettek a sikerekben és a mindennapi munkában. Nagy ünnepségre készülünk! A következő évadra is tele vagyunk elképzelésekkel, ha a Jóisten és a gazdasági helyzet is úgy akarja, akkor ezeket is meg fogjuk valósítani!

Pataki Zoltán

Othello Kaposváron

/Gera Márton írása az Othello Gyulaházán című előadásról/

Kellemesen szólnak az operettslágerek, a díva élvezi a reflektorfényt, még ha az ellenkezőjét is akarja mutatni, a jegyek fogynak, a nézők átélik minden egyes percét a sok-sok tartalom nélküli, szirupos, szép magyar színekkel teli előadásnak. Csárdáskirálynő Gyulaházán. Színház a színházban Kaposváron. Meg a kicsit ferde egyenlőségjel.

Kell-e nekünk tragédia? Akarunk-e katarzist, vagy elég az, ha mosolygunk, nevetünk, vigadunk? Gyulaházán vigadnak. Marica grófnő vagy Othello: így lehetne összefoglalni a darab tartalmát röviden, meg is teszi a Csiky, olvasom a műsorfüzetben.

Az ifjú rendező Othelló-t akar, tudjuk meg az első felvonásban. Fiatal, ambiciózus. Mindenképpen legyen új, “avantgárd” a darab, az meg már nem olyan nagy baj, hogy a gyulaháziak lusták, tehetségtelenek, hiszen a rendező is paródiája a rendezőnek. Feltűrt póló, mezítlábas próbák, szaladgálás, vonaglás. Közben pedig perdül-fordul a színpad, mi látjuk a színház belsejét, minden értelemben. Egészen “szép” korrajzot kapunk, amely bár a szocializmusba helyezi a darabot, lelki szemeinkkel nyugodtan fellőhetjük a “XXI. század” feliratot a színpadra. Taposás, könyöklés, nyelvhasználat, tudják milyen értelemben. A társadalmunk ez a társulat: megvannak benne az archetipikus jellemek. A fiatal főrendező progresszív tehetségtelenségével készül megszületni egy előadás. A darab nem ás nagyon mélyre, pedig lehetősége lenne rá. A hatalomátvétel finom példája csak egy “belépő” erejéig jelenik meg, azt, hogy alakul a folyamat, csak sejtjük.

Az Othello vs. Csárdáskirálynő/Marica küzdeleme a liberalizmus és a konzervatívizmus harca is. De mint annyiszor láttuk már, a liberalizmushoz sem jók az értetlen analfabéták, ők semmit sem visznek előre, ahogy a főrendező sem. Párbaja ez az egyénnek és egésznek, ahol az győz, aki a hatalmat birtokolja. A darab végére pedig kiderül, ki fog győzedelmeskedni, és mi szurkolunk nevetések közepette. Mert humor az van, helyzet- és jellemkomikumokból adódóan. Mégiscsak vígjáték ez, nem? Göttinger Pál rendezése jó, az első felvonás hamar eltelik, nincs az az üresség érzésünk, ami a semmitmondó vígjátékok után nyomja a lelkünket.

A második felvonásra egy kisebb váltás következik, no ne gondoljuk pálfordulatra, inkább csak az előadás kezd el több ostort csattogtatni, mint amennyit le is bírna csapni. Egy kis színészlakban találjuk magunkat, és az eddig hanyagolt egyéni tragikomikus elem is érkezik a lakással. Ennek azonban nem sok értelme van, hiszen a darab ezen a vonalon nem mozgott eddig, és nem is fog. Aztán fel-feltűnik néhány lagymatag, bohózatra jellemző elem az előadásban, az ilyen gyengeségeket azonban sikerül iróniával kiküszöbölnie Göttingernek és a színészeinek. Tudják a helyüket, otthonosan mozognak a színen. Sarkadi Kiss János és Takács Géza párbaja egyszerre vicces és tragikus. A fiatal rendezőt Takács formálja meg: kissé örült, röhejesen szenvedélyes, de szerethető a karaktere, ahogy Sarkadié is.

A végén elérkezünk az előadáshoz, mármint a gyulaházihoz. És a darab egy deus ex machiná-val ér véget, bizonyítva azt, hogy márpedig Gyulaházán nem lesz tragédia. Ismét vígan dalolnak, mi meg valahogy próbáljuk élvezni a Jajj, cica… nevezetű nótát, és érdeklődéstől függően eldöntjük, hogy kell-e nekünk az Othello. Nem biztos. Az azonban biztos, hogy az Othello Gyulaházán – Kaposváron kell.

Gera Márton

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed