Kolonits Klára: „Nem kergetek szerepálmokat”

Kolonits Klára a márciusban is játszott Lammermoori Luciával kivívta az Operaház közönsége és a kritikusok elismerését, közben egy másik belcanto-szerepben tündököl Debrecenben. Beszélgetésünkből kiderült, hogy a Fidelio Kult50 kiadványában szereplő énekesnő sikere mögött fegyelmezett, évtizedes munka áll.

– Az operaszínpadon minden lassabban történik, mint a valóságban, ami nehezebbé teszi a színészi játékot. Sok énekes bukik ebbe bele, Ön viszont sosem. Mi a jó operaszínész titka?

–A legjobb, ha az elején kezdem a saját tapasztalataimmal. Nem opera tanszakon végeztem, hanem a Zeneakadémia tanárképző intézetébe jártam, a diploma megszerzése után pedig Debrecenbe kerültem. Itt egy intézményben működött az opera, a prózai és a tánc-tagozat, így rengeteg előadást láthattam rövid idő alatt. Majd az első szerepemben (Cherubino) rögtön Lengyel Györggyel, a Madách egyik hőskorszakának rendezőjével dolgozhattam együtt – és már az első próbák után szembesültem azzal, hogy mennyire kevés, amit én a színpadi játékról tudok.

Intenzív tanulás következett, neves rendezők (Horváth Zoltán és Galgóczy Judit) nagy türelemmel segítették ezt a folyamatot. Vidéki színházak, többek között Szeged után (ahol Kovalik Balázzsal, majd később Ács Jánossal dolgozhattam) az Operettszínházhoz kerültem, ahol a színjátszás még magasabb fokát igényelték a prózai jeleneteket is tartalmazó szerepeim. Olyan nagyszerű kollégáktól leshettem el az operettjátszás alapjait, mint Mednyánszky Ági és Kalocsai Zsuzsa. Ágika órákat adott nekem, hogy bepótoljam a hiányosságaimat. Nem voltam echte primadonna, de elcsíptem dolgokat, amelyek ma is szerepelnek az eszköztáramban.

– Aztán az Operettből az Operába került.

Amikor az Operaházba kerültem, sok repertoár-előadásban vettem részt, amelyben nem az eredeti rendező, hanem játékmester instruált arra, amit például Nádasdy Kálmán kért 1936-ban a Bohéméletben, vagy a nyolcvanas években Békés András a Traviatában. Ez a munka azért volt különösen nehéz, mert azok a színpadi instrukciók általában más testi és lelki adottságú énekesnőkre voltak szabottak a sok évvel azelőtti bemutatók idején, nekem azonban jelen-idejű és őszinte alakítást kellett nyújtanom, anélkül, hogy egy rendezővel közösen dolgozhattam volna. Így azonban elkezdtem önállóan is dolgozni a szerepeken és később ez már előnyt jelentett a pályámon. Közben a férjem (Dinyés Dániel karmester – a szerk.) révén olyan színészekkel ismerkedtem meg a Nemzeti Színházból, mint Molnár Piroska vagy Benedek Miklós, akik tanácsokkal láttak el, amelyek hetekig-hónapokra adtak gondolkodni valót. Később dolgozhattam a fiatalabb rendező-generáció kimagasló képviselőivel is, Szabó Mátéval, Göttinger Pállal, Szőcs Artúrral, Rusznyák Gáborral és a külföldön dolgozó Némedi Csabával, akik rengeteg új eszközt adtak a kezembe. Ők segítettek hozzá ahhoz, hogy operaénekesként minden egyes elénekelt frázisom mögött legyen színészi szándék és mondanivaló.
De a legfontosabb leckék a Katona József Színház az Operabeavató előadásai voltak, amelyeket a férjemmel, illetve Göttinger Pállal és Ascher Tamással csináltunk: ezek pontosan a színházi műhelymunka lényegét mutatták meg a közönségnek (amit a közönség soha sem láthat), hogy miként folyik egy rendezői próba. Néha egészen vad instrukciókból igazi színészi megoldások születtek és ezeket az eszközöket beépíthettem más szerepeimbe is.

Az elmúlt években pedig többször is szerencsém volt, mert Nadine Duffaut-val és Peter Konwitschny-vel dolgozva úgy érezhettem, olyan eszköztáram van, amivel magas igényeknek is megfelelhetek.

– Hogyan készül egy szerepre? Mekkora teret enged a saját egyéni értelmezésének?

– Amikor kézhez kapok egy kottát, óvom magam attól, hogy a nagy énekesek felvételeit hallgassam, mert rájöttem, az csak utánzást szülhet. Mindenkinek a saját hangi és lelki adottságaihoz kell igazítania a szerepek megformálását. Először elolvasom a szövegkönyvet, és megkérek egy korrepetítort, hogy játssza végig. A Normának például olyan erős librettója van, mint egy görög sors-tragédiának. Vannak mondatok, amelyeket többféle módon, más és más értelmet hordozva lehet eljátszani, és ehhez még társul a zene kifejezőereje. A tanulási folyamat számomra azt jelenti, hogy kiválasztok egy optimális hangi és zenei megoldást egy-egy jelenethez, és a jelenetek logikus összefűzésével kialakul a szereplő jelleme. Csodálatos, hogy a hangi eszközök gondos megválogatásával akár pozitív vagy negatív figurát meg lehet formálni ugyanabból a szerepből és ha ehhez egy céltudatos zenei vezető és egy elkötelező rendező ad segítséget, akkor egy plasztikus, háromdimenziós karakter születhet meg.

Még az operahősök sem papirmasé figurák, őket is fel lehet ruházni mai, emberi karakterjegyekkel.

– A Lammermoori Lucia címszerepét több kritika „mélyanalitikus pontosságú”-nak nevezte. Mennyiben ösztönös ez, és mennyiben tudatos munka?

– A pályakezdésem idején az adottságaim erősen szunnyadtak, sem vokálisan, sem színészileg nem mutattam oroszlánkörmöket. Az évek alatt viszont megtanultam felszabadítani az ösztöneimet, majd megismertem (szinte analitikusan, hogy a kérdésre visszautaljak) és lassan tudatosan használni kezdtem eszközként a szerepek felépítésében. Rengeteget járok színházba, imádok filmet nézni; nem elemzem agyon ezeket az élményeket, de hatnak rám. Ennek eredményeképp ma már egyetlen jelentés nélküli mozdulatot sem teszek egy előadáson, de még a próbán sem. Az operai „általánost” kerülöm. Egy énekes néha rákényszerül, hogy spóroljon a hangjával, de a színészi játékkal és a gondolatokkal nem szabad.

Olyan energiákat kell megmozgatnom, úgy kell előhívni a tudatalattimat és a tapasztalataimat, vágyaimat sőt a szorongásaimat is , hogy az működtetni kezdje a játszott figurát.

– A Lammermoori Lucia bemutatóján két percig zúgott a taps az őrülési jelenet után. Ez nem zökkenti ki egy ilyen felfokozott pillanatban?

– Nagy küzdelemként élem meg a pályámat, mert nem mindig éreztem azt, hogy nyerésre állok. Amikor először kaptam ilyen őszinte tapsot, elkezdtem sírni a színpadon és megkönnyebbültem: „Úristen, mégis megérte”. Szeretném ilyenkor a közönség felől áradó energiát magamba szívni, hogy hitet adjon, és folytatni tudjam a munkát.

– Debrecenben Normát, Budapesten Luciát énekli. Van-e különbség vidék és főváros között?

– Akár a legnagyobb, akár a legkisebb helyen lépek fel, mindig 120 százalékot szeretnék nyújtani. Debrecen különleges számomra, hiszen ott kezdtem a pályámat, és két éve, amikor visszakerültem a Traviatával, olyan volt, mintha újra magához ölelt volna ez a színház. A Norma a kapcsolatunk tetőpontja: nem játszottak még a városban (talán a 19. században egyszer), de a közönség nyitottan és szeretettel fogadta. A többi szereplővel – Balga Gabival, akivel már Pesten játszottam együtt, és Calin Bratescuval, akit most ismertem meg – rendkívüli módon egymásra tudunk hangolódni. Ez a kisebb színház és a kisebb előadói apparátus bensőségesebb és személyesebb munkát eredményezett.

Az Operaházban nagyobb volumenű munka zajlik, de az utóbbi években több olyan szerepet kaptam, amelyek nagyon nekem valók voltak, többek között az említett Lucia és Luisa Miller vagy a különlegesen szeretett Erkel szerepeim: Melinda, Szilágyi Erzsébet és Bátori Mária.

F: Vannak tervei az opera műfaján kívül – színház, film?

Vannak, de nem gondolkodom rajta sokat, hiszen annyi fantasztikus színész van ebben az országban!

Ahol már többször kipróbálhattam magam, az a tánc és mozgásszínház, ezen a vonalon szívesen dolgoznék még. Hogy ki mit lát meg bennem, azt nem tudom, nem kergetek szerepálmokat, hanem a kapott szerepeket igyekszem a saját vágyaimhoz igazítani. Így nincsenek kis szerepeim, hanem mindegyik egy fontos építőkő a pályámon.

Szenvedélyek és szabadságvágy

A név: Carment meghívták a MOST fesztiválra 
A Carmen megrendezésével Sediánszky Nóra régi álma vált valóra.


NYÍREGYHÁZA. – A név: Carmen nyitotta az évadot a kamaradarabok között, és az azt követő mezőny a későbbiekben igen erősnek bizonyult, hiszen a Leenane szépe és az Asszony asszonynak farkasa is kiváló produkciók (Göttinger Pál, illetve Koltai M. Gábor rendezése), a Carmennek köztük is meg kellett/meg kell állnia a helyét. A színházi alkotóknak mindig a nézők visszajelzése a legfontosabb, hiszen az előadásokat elsősorban mindig nekik készítjük, és csak másodsorban a szakmának, de természetesen az ilyen jellegű visszaigazolások is sokat számítanak, nagyon jól esnek. Ez a siker számomra a színészek miatt is értékes: nagyon sokat, nagyon áldozatosan és jól dolgoztak, megérdemlik, hogy máshol is megmutathatják magukat. – Arra a kérdésre, hogy miért a Carment választotta az első nyíregyházi rendezése alapjául, Sediánszky Nóra azt mondja, a mű az egyik nagy szerelme.

Ez a siker számomra a színészek miatt is értékes; megérdemlik, hogy máshol is megmutathatják magukat.

Függetlenség iránti vágy

– Édesanyám a Magyar Rádió zenei osztályán dolgozott, korán „megfertőződtem” a komolyzenével, a Carment az Operaházban is láttam, de több filmfeldolgozás is nagy hatással volt rám. Sokáig nem szerettem a címszereplőt – nem tudtam „menni vele”, kemény, szeszélyes, valódi szeretetre képtelen figurának láttam; talán azért is taszított a kétségtelen vonzás mellett, mert – sajnos, vagy nem – soha nem voltam egy végzet asszonya típus. Gátlásosabb, visszahúzódóbb vagyok, de egyetemistaként elkezdtem jobban megérteni Carment, akiben engem nem csak a szenvedélyessége, de a függetlenség és szabadság iránti vágya is megfogott. Hálás vagyok a színház ügyvezető igazgatójának, Kirják Róbertnek, hogy lehetővé tette ezt a rendezést, egy régi álom megvalósulását, hiszen mégiscsak egy számára ismeretlen rendező bemutatkozását vállalta föl, és az mindig sok kockázatot rejt magában. Akár bukhattam is volna vele – a próbafolyamat bizonyos szakaszaiban féltem is ettől. De az alkotófolyamat mindig ilyen: sok küzdelemmel, harccal, vívódással jár.

Női sorsok

– Az előadással nem a sztereotípiákra akartam fókuszálni: a férfi-nő viszony érdekelt, ami szerintem ma még nehezebb és bonyolultabb, mint Carmen korában volt. Egyre több az értelmiségi, független, önmagát eltartó nő, a vezető pozíciókban is egyre több nő jelenik meg, sokszor többet is keresnek, mint a férjük, és ezzel megdőlt az az évszázadokon át tartó felfogás, ami szerint a férfinak kell eltartani a családot, és irányítani a nőt. Azt tapasztalom, hogy a férfiak nagy része nehezen viseli ezt, és ez a párkapcsolatokra is kihat. Carmen persze nem egy értelmiségi nőtípus, keveset gondolkodik önmagán, inkább csak a végén: él és cselekszik, mert túl kell élnie – viszont abszolút független, ha nem egyenesen autoriter személyiség. Carmen és José története két össze nem illő ember kapcsolata: amikor a nő ezt belátja, elengedné Josét, sőt, inkább mondjuk így: szívesen továbblépne, a férfi viszont képtelen szabadulni tőle: a szenvedélye foglya – mesélte a rendező, aki szerint ez egy nyilvánvalóan női látásmódot, női gondolkodást tükröző Carmen-felfogás, ahol fontos, hogy ő mit gondol a férfi-nő kapcsolatról, mit élt meg az elmúlt húsz-huszonöt évben, de az is hatással volt rá, hogy dramaturgként, rendezőként, fordítóként vagy szövegkönyvíróként sok női sorssal foglalkozott már.

Egyértelmű visszaigazolás

– Érdekelnek az alkotó nők, azok, akik képesek voltak szembemenni a saját koruk elvárásaival, és végigjárni a saját útjukat: ilyen volt Jászai Mari, Madame Curie, Frida Kahlo vagy Marina Vlady, akiktől munka közben én magam is sokat tanulhatok. Női rendező kevés van általában, így Magyarországon is; a rendezőnek keménynek kell lennie, kiállnia az igazáért, és ez olyan tulajdonságokat követel meg, amelyek rám például kevésbé jellemzőek. Mert miközben én is sokszor vívódom, és felteszem magamnak a kérdést, hogy jó vagyok-e abban, amit éppen csinálok, jó úton járok-e, a színészek felé végig azt kell sugároznom: tudom, mit szeretnék, megbízhatnak bennem, még akkor is, ha olykor ádáz, vérre menő csatákat vívunk (ez hozzátartozik) – és ez nem mindig könnyű. Ezért is esik jól egy ilyen nagyságrendű szakmai siker, mint ez a fesztiválmeghívás, ami egyértelmű visszaigazolás, hogy olyan nagyot azért nem tévedhettem. SZA

Ónodi Eszter és Göttinger Pál is Molnár Levente vendége lesz

Adott egy profi színész, és adott egy profi imprós. Ennyit tudunk, ennyi a biztos. Vajon milyen történetté alakul a találkozás? Mit hoz ki egymásból két ember, aki hasonló, mégis annyira más színpadi közegben mozog? Molnár Levente kíváncsi rá és ki is deríti. Ónodi Esztert és Göttinger Pált is megkérdeztük, milyen várakozásokkal állnak az előadás előtt.

A Lev&Te egy olyan előadás, ahol Molnár Levente fejest ugrik az ismeretlenbe meghívott színészvendégeivel, és mindketten azon dolgoznak, hogy a végén a felszínre bukkanjanak, közben pedig szórakoztató, drámai, vicces vagy elgondolkodtató pillanatokat okozzanak a közönségnek.

Levente eddig együtt játszott már Nagy Zsolttal, Polgár Csabával, Elek Ferenccel, Kovács Patríciával és Bozsó Péterrel, a következő két meghívott vendége pedig Ónodi Eszter színésznő és Göttinger Pál, színész, rendező, műsorvezető lesznek. Megkérdeztük őket, hogy ők mire számítanak az előadás előtt.

Ónodi Eszter így válaszolt:

”Nem vagyok gyakorlott improvizatőr, bár szeretek improvizálni és erre a Katona József Színház Top Dogs című előadásában van is alkalmam. Azt érzem viszont, hogy más dolog egy szerepen belül improvizálni, mint amikor az ember olyan viharos tempóban váltogatja a karaktereket, mint ahogyan azt a Momentán tagjai csinálják. Szóval amiatt azért izgulok, hogy mennyire leszek spontán és szellemes. Amit a Színikritikusok Díjátadóján láttam a Momentántól annyira profi volt, hogy tudom, ha én fel is sülök, Levente majd a hajunknál fogva is kiránt minket a helyzetből.”

Göttinger Pál ezt mondta:
“Kíváncsian állok az előadás előtt, mert a klasszikus színházban az improvizáció általában csak próbai eszköz, ritkán improvizálunk előadáson. Azt viszont tudom a műfajról, hogy várni nem szabad tőle semmit, mert azzal az ember megterheli a produkciót, ami nem tesz jót neki. Maximálisan bízom Leventében. A színházban annyi minden a teljesítménykényszerről szól, hogy nagyon várom, hogy megtapasztalhassam az imprónak ezt a felszabadult oldalát is.”

Levente vendége most szombaton, február 24-én 20.00-kor Göttinger Pál lesz, az Ónodi Eszterrel játszott előadást pedig március 20-án 20.00-kor nézhetitek meg az Impróban.

4+1 KONCERT MÁS-MÁS HELYSZÍNEN ÉS HANGULATTAL

Írta: Havasi Tímea 
2018. február 20.

Több mint koncert! mottóval, harmadik alkalommal, megújult formában indítja útjára a Somorjai Ferenc kamarazenekari hangversenysorozatot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Négy különleges koncertet hallhat, láthat a közönség négy különféle helyszínen, sőt, idén először lesz egy bevezető, nulladik hangverseny is. Újdonságként a koncertekhez izgalmas beszélgetések kapcsolódnak ismert személyiségekkel, áttörve a zene megszokott kereteit.

Somorjai Ferenc zenetanár, karnagy 1963-tól 2009-ben bekövetkezett haláláig Székesfehérvár zenei életének meghatározó egyénisége volt. Sok évtizedes, kiemelkedő zeneszervezői, szakmai és közéleti életútját a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, és elsőként kapta meg Székesfehérvár zenei elismerését, a Fricsay Richárd Zenei Díjat.

Somorjai Ferenc előtt tisztelegve az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2016-ban kamarazenekari koncertsorozatot indított. A siker tavaly és idén is folytatásra ösztönözte a fehérvári muzsikusokat. A 2018-as, négy alkalomból álló, megújult sorozatot Több mint koncert! mottóval indítják útjára március 22-én. Ezt megelőzően lesz egy nulladik koncert is, március 19-én Bősze Ádám önálló zenei stand up estjére várják a közönséget a Vörösmarty Színházban. A különféle helyszíneken zajló hangversenyeken egy-egy közéleti személyiséget, saját szakterületén elismert képviselőt látnak vendégül, akivel Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió riportere folytat izgalmas beszélgetést a muzsikához fűződő kapcsolatáról, a felcsendülő darabokhoz való személyes viszonyáról.

Nagyon más lesz az idei sorozat az előzőekhez képest. Ifj. Major István igazgató és a zenekar ismét feszegeti a komolyzene határait, és újszerű utakat keres. – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester. Arról is szólt, hogy Somorjai Ferenc Székesfehérvár ikonikus énektanára, karnagya volt, aki nem csak az iskolai, hanem a teljes városi komolyzenei életet kézben tartotta. Lehetőségünk, sőt kötelességünk ezt minden évben elmondani, hogy a mai hangversenyek soraiban ülő ifjú közönség megismerje az ő alakját, és továbbvigye emlékét.

Ifj. Major István, a zenekar igazgatója a program ismertetése előtt kitért Székesfehérvár „Európa Kulturális Fővárosa 2023” pályázatának elbírálására. Mint mondta, a város egyik kulturális intézményeként mély megdöbbenéssel fogadták a pályázati eljárás során történteket és annak módját. A zenekar a továbbiakban is a hagyományos értelemben vett, ezeréves európai kultúra mellett teszi le a voksát, ezt tekinti fő értékének. Úgy fogalmazott: „Természetesen tisztelünk minden más értéket, de mi a klasszikus értékeket kívánjuk terjeszteni és szolgálni a jövőben is.”

Az új Somorjai sorozatról elmondta: a korábban megszokott könnyed, elegáns tartalmat meghagyják, azonban a zene és egy mély tartalmú beszélgetés összekovácsolásával az eddigieknél különlegesebb élményt kínálnak. A zenekar célja, hogy folyamatosan haladjon, fejlődjön, ezt fejezi ki az újszerű kezdeményezésük.

Szeptember 20-án A Bűnbánat és megváltás című koncert lesz a Ciszterci templomban, Dinyés Soma vezényletével. A barokk hangulatú esten a korábban tervezett Maróth Miklós helyett Göttinger Pál Junior Prima-díjas színházi rendező lesz a vendég, aki fiatal kora ellenére minden színpadi zenei műfajjal dolgozott már.

Október 25-én a Szent István teremben kerül sor az Evilág és túlvilág című estre, melyet Selmeczi Gábor hangversenymester vezet, aki egyben a koncert hegedűszólistája is lesz. Zenekari változatban hallhatjuk többek között Beethoven F-dúr vonósnégyesét. Az este meghívott vendége Brájer Éva alpolgármester lesz.

Vakler Lajos televíziós riporter megtiszteltetésnek nevezte a felkérést és új feladatát, melyre érdeklődéssel, várakozással tekint. A beszélgetésekkel igyekeznek a beszélgetőtársakban rejlő mélységeket, a muzsikához való viszonyukat feltárni. Mint mondta, a Fehérvár Médiacentrum az utóbbi néhány esztendőben igen nagy figyelmet fordított az egyre sikeresebb Alba Regia Szimfonikus Zenekarra, amely fontos szerepet tölt be a komoly és klasszikus zene városában, Székesfehérváron.

Dubóczky Gergely, a zenekar vezető karmestere fantasztikus lehetőségnek nevezte, hogy a zenekari tagok szóló fellépési lehetőséget kapnak a sorozatban, és megmutathatják magukat. Selmeczi Gábor koncertmester hazai és külföldi tapasztalatai várhatóan nagy sikerrel kamatoztathatóak Székesfehérváron, és izgalmas nyitásra készülnek a Mesés kezdés című első programon Hirtling Istvánnal is.

Ács János magyar származású, világhírű karmester vezényli a második, Mozart in the castle című koncertet május 31-én, a Bory-várban. A sajtótájékoztatón kiemelte: az est zenei összeállításban szerepel többek között Mozart Sinfonia concertante című műve, amely a szólisták és a zenekar különleges összjátékára, párbeszédére épít. Bemutatkozik szólistaként a zenekar oboistája, klarinétosa, első kürtöse és fagottosa. A legszebb fúvóskoncerteket rendszerint Mozart komponálta, erre számíthat ez esetben is a fehérvári hallgatóság. 

A Somorjai bérleteket a Vörösmarty Színházban, a zenekar jegypénztárában lehet megvásárolni 6.000 forint ellenében, március 19-ig 25 százalék kedvezménnyel. Aki bérletet vált, ugyancsak 25 százalékkal olcsóban juthat hozzá a Bősze Ádám estjére szóló jegyhez. Az egyes koncertekre szóló jegyek értékesítésére később nyílik lehetőség már az http://www.arso.hu/ portálon és az ismert jegyirodákban is. 

A sajtótájékoztató zárásaként Brájer Éva alpolgármester a városvezetés nevében arról szólt, hogy nem tekinti elbukottnak a város EKF-pályázatát. Székesfehérvár városa történelmi múltjára és az elmúlt évek művészi munkájára építve, komoly szakmai háttérrel nyújtotta be jelentkezését. „A pályázatban lévő munka a mi értékünk! Határozottan azt gondolom, hogy mi már most is Európa egyik kulturális fővárosa vagyunk!” 


MACSKADÉMON – KARAFIÁTH ORSOLYA ÉS BELLA MÁTÉ HORROR VÍGMUSICALJE AZ OPERETTSZÍNHÁZBAN

Karafiáth Orsolya és Bella Máté horror vígmusicaljét Göttinger Pál állítja színpadra, a címszerepben Homonnay Zsolt és Szemenyei János váltja egymást. A bemutatót március 16-án tartják.

Megkezdődtek A Macskadémon próbái a Budapesti Operettszínház új játszóhelyén, a Kálmán Imre Teátrumban, ahol az 1990-es évek kultmusicalje, a Dorian Gray után március 16-án egy fergetegesen mulatságos történetet láthatnak.

A készülő előadás a sokat sejtető műfaji meghatározása mellett is tartogat meglepetéseket, már csak azért is, mert az alkotó csapatból többeknek is ez az első operettszínházi munkájuk.

Az előadás rendezője, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál is első ízben dolgozik a Budapesti Operettszínházban. Mint mondja, kíváncsian és izgatottan készült a próbaidőszakra, bár a társulatot természetesen ismeri, sőt: Peller Annával, és a címszereplő Szemenyei Jánossal egy időben járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

Nem ismeretlen számára a zenés színházi terep sem, a diploma megszerzése után rendezett Mágnás Miskát, de operát, musicalt is állított már színpadra Kolozsvárott, Budapesten és több vidéki helyszínen. “Voltak kirándulásaim ezen a területen, de nem tartom magam par excellence zenés rendezőnek” – mondta szerényen, mielőtt kitért volna arra, hogy milyennek képzeli a Macskadémont 2018-ban.

“Az előadás játékos lesz, tele humorral. Egy harminc év körüli, szingli lányról szól, aki új albérletbe költözik, és próbálja megérteni, miért nem halad úgy az élete, ahogy szeretné. Sok bosszantó dologgal kell megbirkóznia a sikertelen párkapcsolattól az összerakhatatlan IKEA szekrényig – mindezektől persze könnyű azonosulni vele, és egy rendkívül szerethető karakterré válik. Akinek volt már olyan napja, amely során reggeltől estig egymásra potyogtak a katasztrófák a beázástól a lekésett találkozón át a durrdefektig, az tudja, hogy egy idő után ilyenkor arra gondolunk, hogy valami ártó, de tudatos szellem szándékosan ki akar velünk tolni. Itt lép be a képbe az a bizonyos Macskadémon.”

A darab íróját, Karafiáth Orsolyát régóta foglalkoztatja a mondák, mítoszok és mesék világa, a Macskadémon történetére egy tibeti legendagyűjteményben talált rá. A témát először meseregény formájában akarta feldolgozni, ám végül úgy hozta az élet, hogy musical született belőle. És hogy a fentieken kívül mi inspirálta? A történet főhősét, Orsit részben magáról mintázta: “Nekem is volt egy Rigó nevű kiscicám, a darab karaktereit pedig a környezetemből loptam.” – felelte arra a kérdésre, hogy a kis budai villában élő furcsa karakterek megalkotásához honnan merített ihletet.

A Macskadémon figurája pedig – bár eredetileg nincs neme – jelen esetben egy férfi, aki meglehetősen sok bajt okoz, ezzel nehezítve Orsi boldogulását. A több sikeres prózai- és verseskötetet jegyző író- és költőnő pályafutása során ez lesz az első alkalom, hogy klasszikus színházi körülmények között kerül színre egy alkotása, eddig ugyanis Karafiáth-színművel csak felolvasószínházi keretek közt találkozhatott a közönség.

Az egyebek mellett Junior Prima Díjjal is kitüntetett Bella Máté rendkívül változatos, sokszínű zenét komponált a szellemes történethez: “Az előadásban sok műfaj találkozik: megjelenik benne például a hungarikumként jegyzett magyar operett, de felidézzük az angolszász musicalek stílusát is. A darab zenei anyaga attól különleges, hogy minden szereplőnek saját zenei világa van: akad, aki magyar nótázva, míg más egy Sondheim musical stílusában szólal meg.”

A Budapesti Operettszínház márciusi bemutatójának címszerepében Homonnay Zsolt mellett Szemenyei János m. v. mutatkozik be, a főhősnőt, Orsit Peller Anna kelti életre, a rozzant alkoholista Máté bácsi Faragó András, a felcicomázott, zsugori Bori néni pedig Oszvald Marika lesz, az örökké depressziós író, András szerepében pedig Bálint Ádámot láthatják. A dramaturg Lőkös Ildikó, díszlettervező Csanádi Judit és Kiss Gabriella, jelmeztervező Kovács Andrea, Zenei vezető: Mihalics János és Furák Péter, a koreográfus Gulyás Anna, a rendező Göttinger Pál.

A Macskadémon - Karafiáth Orsolya horror vígmusicaljét mutatja be az Operettszínház

Karafiáth Orsolya és Bella Máté horror vígmusicaljét, A Macskadémont mutatja be az Operettszínház 2018. március 16-án Göttinger Pál rendezésében. A címszerepben Homonnay Zsoltot és Szemenyei Jánost láthatják majd a nézők.

A Kálmán Imre Teátrumban bemutatásra kerülő musical több alkotója is először mutatkozik be az Operettszínházban. 
Karafiáth Orsolya több sikeres prózai- és verseskötetet jegyző író- és költőnő pályafutása során ez lesz az első alkalom, hogy klasszikus színházi körülmények között kerül színre egy alkotása, eddig ugyanis Karafiáth-színművel csak felolvasószínházi keretek közt találkozhatott a közönség.

A Junior Prima Díjjal kitüntetett zeneszerző, Bella Máté fiatal kora ellenére már szép sikereket tudhat magáénak, a Macskadémon szellemes történetéhez pedig rendkívül változatos, sokszínű zenét komponált. 

Az előadás rendezője Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, aki bár még nem dolgozott a teátrumban, a társulatot természetesen ismeri, sőt: Peller Annával, és a címszereplő Szemenyei Jánossal egy időben járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. 

A horror vígmusical története szerint a főhősnő Orsi új albérletbe költözik, és próbálja megérteni, miért nem halad úgy az élete, ahogy szeretné. Sok bosszantó dologgal kell megbirkóznia a sikertelen párkapcsolattól az összerakhatatlan IKEA szekrényig. A különös házban lakik még Máté bácsi, egy rozzant, öreg alkoholista, Bori néni, a szerelemre éhes, mindig felcicomázott idős hölgy, valamint András, az örökké depressziós újságíró. Ráadásul ide fészkelte be magát a macskadémon is, aki a legváltozatosabb alakokat öltve igyekszik pokollá tenni a lakótársak életét...

Orsit, a duci szingli lányt Peller Anna alakítja, a felcicomázott főbérlőt, Bori nénit Oszvald Marika kelti életre, az iszákos Máté bácsit Faragó András játssza, a totál depressziós András szerepében Bálint Ádámotláthatják a nézők. Macskadémonként a szálakat Homonnay Zsoltkavarja majd össze váltott szereposztásban az Operettszínházban újra fellépő Szemenyei Jánossal. 

SOMORJAI FERENC KAMARAZENEKARI HANGVERSENYSOROZAT

Ki lesz ma?
Eszmék és muzsika így egyben.
Aki kérdez: Vakler Lajos
Aki válaszol: Göttinger Pál - a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője

Göttinger Pál 2007-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában. Szakmai gyakorlatát Poznanban és Londonban töltötte. Diplomarendezését a Merlin Színházban mutatták be. A 2010/2011-es évadban a budapesti Bárka Színház, 2011-től 2013-ig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 2013-tól 2014 végéig a Pesti Magyar Színház, 2017-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője. A prózai színházi előadások és a Magyar Rádiónak készített hangjátékok mellett rendezett barokk, belcanto, verista és kortárs operát, kórusimprovizáción alapuló zenés előadásokat, magyar és francia operettet és magyar musical-ősbemutatókat is. Diploma utáni első munkája szerepelt és díjat nyert a 2008-as POSZT versenyprogramjában. Martin Crimp írásából készített a.N.N.a című előadása a legjobb rendezés díját kapta az 2008-as Alternatív Színházi Szemlén. 2011-ben a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima díját kapta.

Műsor:
Johann Schelle: Erkenne deine Missetat – kantáta
Jan Dismas Zelenka: Barbara dira effera - alt szólókantáta ZWV 164
Georg Friedrich Händel: F-dúr Concerto grosso Op. 6 No. 2
J. S. Bach: Herr, gehe nicht ins Gericht – kantátaBWV 105

Szólisták:
Szili Gabriella - szoprán
Alexander Schneider (DE) - kontratenor
Megyesi Zoltán - tenor
Najbauer Lóránt - basszus
Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate Fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton)

Vezényel:
Dinyés Soma

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az utóbbi időben kiemelten nagy súlyt fektet a régizene előadására: munkáját e speciális területen a stílus egyik legkiválóbb hazai szakértője, Dinyés Soma segíti és irányítja. A bérleti sorozat harmadik koncertjén is ő dirigálja az együttest, német nyelvterületen működő barokk mesterek műveiből összeállított programot szólaltatva meg a pompás akusztikájú Ciszterci templomban. A nyitó- és a zárószám ugyanahhoz a zenetörténeti jelentőségű épülethez, a lipcsei Tamás-templomhoz kötődik: itt dolgozott az 1701-ben elhunyt Johann Schelle, akinek műve a 17. századi lutheránus egyházzenei gyakorlat szép példája. Ezt a tradíciót a két évtizeddel később Lipcsében letelepedő Johann Sebastian Bach folytatta és emelte a legmagasabb művészi színvonalra: a hangversenyt az 1723-ban komponált 105. kantáta zárja. A kiváló Bach-kutató, Alfred Dürr szavait idézve: „Ezt a darabot bízvást számíthatjuk a barokk és a keresztyén művészet legnagyszerűbb lélekábrázolásai közé”. A két kantáta között először a Lipcsével szomszédos Drezda udvari karmesterének drámai szólókantátája csendül fel, melyet a nemzetközi szinten is elismert Alexander Schneider kontratenor fog tolmácsolni. Ezt követően Händel 1739-ben olasz mintára (elsősorban Corelli híres, szintén op. 6 sorszámot viselő sorozata nyomán) komponált F-dúr concerto grossója csendül fel. A közreműködő kiváló énekes szólisták és a Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton) mellett az est vendége Göttinger Pál lesz, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, számos hazai és kárpát-medencei színház díjnyertes produkcióinak rendezője, akinek a zene szerepe különös fontos minden munkájában.

Szöveg: Szabó Balázs

(A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!)

a tanítás lehetett volna a szakmám, de nem a hivatásom, mert az a színház lett

Interjú Gáspár Annával


Az idén tíz esztendős a Manna Produkció. Az alapítóval és megálmodóval, Gáspár Annával beszélgettünk a tűpontos szinopszisokról, az Új Színházbeli kezdetekről, a színházi szakmenedzseléséről és a testet-lelket tápláló, feltöltő pillanatokról…


Mi az, ami lázba tud hozni, ami leginkább képes motiválni?
Ha arra gondolok, hogy egy olyan színházi vállalkozásban dolgozom – pont az idén tízéves a Manna – ahol emberek jönnek hozzám ötletekkel, tervekkel, akkor a művészek elkötelezettsége és hite az, ami lázba tud hozni. Sokkal inkább motivál egy művész, aki vakon, elkötelezetten, de alázatosan hisz abban, amit csinálni szeretne, mint egy profin, tűpontosan kiszámított, megírt, patikamérlegen mérhető szinopszis!

Az elmúlt időszakban melyikből volt több: a tűpontos szinopszisból vagy a vak hittel, elkötelezettséggel áthevült alkotóból?
Az utóbbiból! (nagyot nevet) Kevesen tudnak mindent előre tűpontosan kiszámolni.
Az én életemnek biztosan meghatározó része a tudás átadása, nagyon élvezem a tanítást – nem véletlenül dolgozom a mentorprogramokban évek óta, és hívnak óraadónak az SZFE-re, a MOME-re, a Werk Akadémiára. Azt szoktam mondani, hogy a pedagógusi diplomámmal a tanítás lehetett volna a szakmám. De nem a hivatásom. Mert az a színház.

Hasznos lenne az, ha ebben a szakmában a szinopszis készítés “tűnél pontosabb” lenne egyébként?
Alapvető lenne, hogy az, aki elképzeli azt az adott produkciót, tudja, hogy kinek és miért is készíti konkrétan azt az előadást. Ha ezekre a kérdésekre a null-ponton választ tudna adni, az hatalmas előnyt jelentene. Ezeket a kérdéseket nem mindig gondolják végig, és ha közösen visszafejtjük a szinopszist a gyökerekig, akkor ők maguk is meglepődnek: “ kinek is szeretném ezt tulajdonképpen?” Ha megpróbáljuk definiálni azokat, akikhez szólni akarunk, akkor ilyen válaszokat szoktam kapni: huszonöt és hatvan év közötti mindenki, aki él és mozog. Ám az nem elég, ha valaki megcélozza az egész magyar lakosságot!(jóízűen nevet) Mert azért jó lenne tudni, hogy valójában kinek is?

…a kézzelfoghatóságig visszabontva, nem?
…mindenesetre ennél jóval konkrétabban kellene tudnia ezt annak, aki színházzal foglalkozik…. Úgy tudom a legjobban elmagyarázni, hogy van egy adó, és egy vevő készülék. Ha nekem csak az adóm van meg, akkor az csupán pusztába kiáltott szó. Ha csak odáig jutok el, hogy megvan az adó, és nekem ez a készülék elég, és nem gondolok arra, hogy ennek kell, hogy legyen egy párja is, amelyik veszi az én adásomat, és vissza is hat rám – mert hogy ez egy interakció! – akkor a kutya vigye el ezt az egészet! Muszáj tehát, hogy a rendező fejében benne legyen, mikor szinopszist ír, hogy ez egy kétszereplős játék.

Producerként hogy látod, mi lehet ennek a “csak az adó oldalát gondoljuk végig, dolgozzuk ki”-nek az oka?
Ez ennek a kornak a kihívása szerintem, bár lehet, hogy nem jól látom. Húsz-harminc évvel ezelőtt adott volt egy színházigazgató, egy művészeti vezető, aki adta a feladatokat, és a rendezőnek nem volt igazán dolga azzal, hogy a közönséget be kell vonzani. Majd elindult a piaci alapú verseny, amikor már nem tíz helyre lehet menni egy este színházba a városban, hanem teszem azt nyolcvan különböző produkcióra tud az ember jegyet váltani. Annyiféle helyre lehet ma már elmenni színházat nézni – vannak magánszínházak, teljesen független produkciók, az egyik egy zsinagógában, a másik egy barlangban, a harmadik meg épp egy loft lakásban – nem csupán az államilag finanszírozott kőszínházba és még egy-két másik alternatív helyre, hanem akár száz színházi térbe. Ez iszonyatosan széles palettát és versenyhelyzetet eredményez. Erre az új helyzetre viszont át kellene állnia a gondolkodásnak is: hiszen ugyanazért a közönségért, mely régen bement egy adott nézőtérre, most meg kell küzdenie tízszer-hússzor-harmincszor több előadóművésznek és előadásnak. Ehhez pedig olyan dolgot kell kitalálni, ami vonzza az embereket, amiről tudom, hogy kinek is csinálom!
A stúdió elvégzése után egy színészügynökségnél kezdtem dolgozni – merthogy az ember pályája ezen szakaszában még nem tud megélni abból, hogy színész, sőt még ő fizeti be a pénzt, hogy stúdiós lehessen. Ennél az ügynökségnél – amely képviselte a művészeket – egyszer csak kiderült, hogy a művészeknek vannak önálló estjeik, olyan darabjaik, amikkel nem igazán foglalkozik senki. Ekkorra már többet asszisztenseskedtem, és azt gondoltam, hogy nincs rendjén, hogy a művésznek kell megkérdeznie, hogy az önálló estjéhez Kiskunlacházán van-e monitorláda. Ha már itt az ügynökség, akkor ne csak őket magukat, hanem az előadásaikat is képviseljük.

…illetve a gondolkodás változása mellett jó, ha a képzés is úgy struktúrálódik át, hogy ennek a fajta kihívásnak is meg tudjon felelni, nem?
Jó lenne erre a versenyhelyzetre felkészíteni a művészeket már az egyetem évei alatt. De sok gyakorlati kérdéssel nem tudnak foglalkozni a képzés során. A Mannának két mentorprogramja is van, amiknek az a célja, hogy a kezdeti lépésekben segítsen a hallgatóknak és a pályakezdő művészeknek. Hiszek abban, hogy ahhoz a steril környezethez, amit az egyetem tud adni, hozzá tudunk tenni egy teljesen másik látásmódot. A gyakorlati műhelymunka során a pályakezdő művésznek olyan, mintha már kint lenne a valódi terepen, ám közben mégis védőszárnyaink alatt van, még ott vagyunk vele minden lépésnél. Azt próbálom a mentorprogramban megteremteni, hogy mindenki kipróbálhassa magát éles helyzetekben, “farkasok közt”, de azért még az intézményi, egyetemi háttér segítő közege is körülvegye.

A mentorprogram ideje és az egyetemi képzés időben egybeesik, át szokta fedni egymást?
Nem, nem feltétlen. A Mannában már négy-öt éve az éppen kikerülő, végzős rendező szakos hallgatóknak írunk ki meghívásos pályázatot, hogy az adott osztályban legalább egynek tudjunk segíteni a pályán való elindulásban. Az első, intézményen kívüli munkájához kapjon egy független terepet: álljon a rendelkezésére pénz, paripa, fegyver – és nézzük meg, hogy mire képes.

Hogy látod gyakorlott szemmel: nem lenne jó, ha ez a mentorprogram már eleve a képzés része lenne?
Jó lenne, ha az intézményi kereteken belül a képzés ilyen felvértezettséget is adna. Azt érzem azonban, hogy ez az intézményi struktúra nem ad erre terepet. Nagyon nehéz helyzet, hogy amíg külföldön azt mondják a hallgatóknak: menjél el, három hétig ne is lássalak, szedjél össze karaktereket! Nézzél, figyeljél, tapasztaljál – majd gyere vissza! Addig itt három évig szinte ki sem mozdulhatsz az épületből. Külsős munkát sem vállalhatsz. Van olyan, aki úgy kerül be rendező szakra, hogy már van saját társulata. Onnantól fogva az ő kiépített kis rendszerét, mivel tehetséges és felvették, jegelni kénytelen három évig. Az egyetemen egy kidolgozott tanrend szerint, gyakorlatilag szinte sterilen csinálnak velük színházat az első három évben.

…ha viszont egy effajta “elzárás” nélkül, az esetleg már meglévő kapcsolati hálójukkal egyben saját maguk mentoráltjai is lennének – nem kellene mesterségesen, akár a Manna által, újragenerálni ezt a folyamatot, nem?
Ha kiengednék őket, akkor ezeket a pofonokat előbb megkapnák – ez az, amire te is utalsz a kérdéseddel. Nem tudom, hogy mennyire menne ez nekik maguktól, ha lenne lehetőség hamarabb kilépni az SZFE védőburkából. Szerintem a menedzsmentet, az önmenedzselést mindenképpen kellene tanulni már az egyetemen, minden szakon, legyen az színész, filmrendező, dramaturg, bármelyik. Színházi produkciós menedzsmentképzés sajnos nincs az egyetemen. Jó lenne ezt beépíteni a rendszerbe, de abban a szemléletben, hogy megpróbálunk sterilen körberajzolni neked egy teret, ahol te működhetsz évekig – és csak utána mehetsz ki a friss levegőre… nehéz egy ilyen aktualitásokon, gyakorlatiasságon, kapcsolatteremtésen alapuló szakma oktatásáról beszélni. A rendező hallgatóknak kitalált Ugródeszka program mellett van egy másik mentorprogramja is a Mannának a Bethlen Téri Színházzal közösen. Ez a Találkozások sorozat, amire bárki pályázhat, aki a feltételeknek megfelelően fel tud vázolni egy álmot arról, amit meg szeretne valósítani. Három évvel ezelőtt Szögi Csaba, a Bethlen Téri Színház vezetője keresett meg azzal, hogy hosszú táncszínházi funkciója után a klasszikus színházi mivoltát is szeretné visszanyerni az intézmény. Csodálatos dolog ezt együtt, közösen újra kitalálni – az egész Találkozások pályázat az ő ötlete volt: hogy olyan előadások szülessenek, amelyek a Bethlen Téri Színház terében tudnak megvalósulni, működni – ehhez kellett ez a mentor háttér, amit a Manna tud adni. Ezek a “találkozások”, amiket a pályázat generál, nagyon sokat adnak a művésznek, stábnak, nézőnek egyaránt, évek óta. A színművészetisek mentorprogramjában pedig többek között az motivált, hogy megtudjam, szabad kezet adva egy végzős rendező szakosnak, őt “mi felé viszi el az agya”, mi az, ami érdekli. Az, hogy őket mi foglalkoztatja, nagyon sokat elmond arról, hogy mi felé is tartunk ebben a világban, ami körülvesz.
Ma azonban nagyon kevés jó szakember van a porondon, akik igazán értik, hogy mit jelent független színházi menedzsernek lenni. Nem igazán látok olyanokat, akik sűrű, tömött sorban jelentkeznének erre. Persze, mondják, hogy ezt tanítani kellene. Mert szükség lenne egy helyre, ahol ezt meg lehet tanulni, az segítene. Én a bölcsészkar után posztgraduális képzésben elvégeztem a BKF Arts and business manager szakát, de az sem specifikusan a színházi szakterületre volt szűkítve. Talán az lesz a jövő útja, hogy a gyakorló színházmenedzserek kitalálják, hogy hogyan lehet a megszerzett tapasztalatokat átadni, tanítani.

Annak idején mi hívta életre, hogyan indult el a Manna?
Messziről indulok, bocsánat. Huszonegy éves voltam, mikor felvettek az Új Színház Stúdiójába. Az egyetemre, ami akkor még főiskola volt, sosem vettek fel. Márta István és Ács János vezették akkor a színházat, és az én évfolyamom előtti osztály volt az, amelyikből szinte mindenkit kivétel nélkül felvettek a Színműre – belőlük lett a legendás AlkalMáté-Trupp. Ezen a talajon indultam tehát színészként, és egészen tavaly májusig játszottam is folyamatosan, most már egyre ritkábban. Így aztán teljesen része az életemnek a színpad, pontosan értem, ismerem ennek a kémiáját. Tudom, milyen a felvettek, nem vettek fel lélekszakító dilemmája, milyen a vizsgadrukk, a „Bubik István mellett ülök csoportos szereplőként a színpadon“ érzésétől egészen odáig, hogy önálló, nagy szerepeket kell megformálni, és végigturnézni vele több nyári fesztivált. Nagyon sok mindent kaptam ettől a színháztól, többek között azt is, hogy elkezdhettem a színház “hátterében” is dolgozni, és még stúdiós koromban Alföldi Róbert mellé kerültem asszisztensnek. Vörös Róbert, aki akkor az Új Színház dramaturgja volt, és Alföldivel nagyon sokat dolgozott, csak annyit mondott: nektek találkoznotok kell! Ezt követően majdnem négy évig dolgoztam folyamatosan Robival, még a Bárka előtti időkben. Olyan emberekkel találkoztam ebben az időszakban, mint Ács János, Vörös Robi, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Cserhalmi György, Hernádi Judit, Bubik István, Bánsági Ildikó. Gosztonyi tanár úr vett fel és tanított a stúdióban, Nagy Zoltántól tanulhattam nagyon sokat, aki még mindig ott van az Új Színházban, és rengeteget kaptam, kapok a mai napig Tordai Teritől és Béres Ilonától. Olyan óriások között nőttem fel és bele ebbe a szakmába, hogy habár nem vettek fel az egyetemre, azt mondhatom, rengeteget tanultam: tiszteletet, alázatot, munkabírást, szakmaiságot, és azok a technikák, tanácsok, amiket őtőlük kaptam, a mai napig velem vannak és elkísérnek. A stúdió elvégzése után egy színészügynökségnél kezdtem dolgozni – merthogy az ember pályája ezen szakaszában még nem tud megélni abból, hogy színész, sőt még ő fizeti be a pénzt, hogy stúdiós lehessen. Ennél az ügynökségnél – amely képviselte a művészeket – egyszer csak kiderült, hogy a művészeknek vannak önálló estjeik, olyan darabjaik, amikkel nem igazán foglalkozik senki. Ekkorra már többet asszisztenseskedtem, és azt gondoltam, hogy nincs rendjén, hogy a művésznek kell megkérdeznie, hogy az önálló estjéhez Kiskunlacházán van-e monitorláda. Ha már itt az ügynökség, akkor ne csak őket magukat, hanem az előadásaikat is képviseljük. Így aztán ebből a helyzetből kialakult egy portfólió és egy kis produkciós iroda az ügynökségen belül. Egy idő után elkezdtek megkeresni az emberek – tudván, hogy ezzel foglalkozom, – hogy nem lehetne-e, hogy az ő előadásaikat is én szervezzem, vigyem az országban, utaztassam, nézzek rá. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy megvan, létezik az alapja annak a fajta dolognak, amit elképzeltem! Ebben az évben született a második gyermekem, mert közben azért ilyen dolgok is történtek velem…(nevet) És szinte vele együtt, 2008-ban megszületett az elhatározás: színházi szakemberekkel összeállva, saját szervezeti kereteken belül segítsünk pályakezdő művészeket, képviseljünk produkciókat, támogassuk előadások létrehozását szakértelemmel. Így és ezért jött létre a Manna, az igény hívta életre, hogy legyen egy független színházi produkciós iroda, ami képviseli a területen születő előadásokat. Nyilván a saját korosztályom állt hozzám a legközelebb, így velük kezdtem el a közös gondolkozást, hogyan lehet a produkcióikat eljuttatni mindenfelé az országban. Azok a nagyok, akiknek a nevét az előbb felsoroltam, akiket a pályám első öt évében megismertem, szintén megkerestek – ezért mindjárt több generációban is mozogtam egyszerre ezzel a lendülettel és tudással. Innentől már csak egy lépés volt az – mivel pályázni is lehet arra, hogy előadásokat utaztassunk –, hogy pályázzunk. Elkezdtünk hát pályázni, és kiderült, hogy az is megy. Egy közgazdasági középiskolába jártam – külkereskedelmi és logisztikai szakmenedzser a végzettségem(nagyot nevet) – majd bölcsészként magyar-angol szakon folytattam. A külker iskolában elég erős vállalkozói alapokat kaptam, és valahogy az sem állt tőlem távol. Így lettem egy fura elegye ezeknek mind. Azt gondolom, hogy a szakmára jól rálátó színházi menedzser lett belőlem, miközben azt is pontosan tudom, hogy milyen színészként a színpadon állni, és mi szükséges ahhoz, hogy ott egy művész jól és biztonságban érezze magát. Fura, mert a színpadon is otthon éreztem magam, azt is nagyon szerettem, közben pedig, ha meg kellett írnom egy pályázatot, azt is tudtam, tudom élvezni – nagyon érdekesen vagyok összegyúrva, azt hiszem.(nevet) Aztán az elmúlt években az derült ki, hogy – sajnos – itt és most sokkal nagyobb szükség van arra az énemre, amelyik pályázatot tud írni, amelyik a dolgok összegrundolásával foglalkozik, mint arra, amelyik megformál egy karaktert, énekel egy dalt, vagy elmond egy monológot.

2028-ban milyennek szeretnéd látni magadat, a Mannát?
Ami most ebből az egészből a legkevésbé jut részemül: az a színházcsinálás. Amikor ott ülsz egy próbafolyamaton, és látod, hogyan születik meg egy előadás, hogyan formálódnak a gondolatok, honnan jönnek az ötletek. Milyen zseniális tud lenni egy gesztus, ami előrébb viszi, löki az egész alkotói folyamatot. Magadban érezni azt a sok-sok apró mozzanatot, ami aztán kiad egy egész produkciót – nagyon szerettem, szeretem ezeket. Most erre jut a legkevesebb idő, hisz onnantól kezdve, hogy mit nyomtassunk a jegyre, hány helyre rakjunk plakátot, mit írjunk a felületére, hogyan egyeztessük a művészeket, egészen odáig, hogy miként tárgyaljunk a játszóhellyel, milyen gazdasági döntéseket hozzunk, honnan szerezzünk forrásokat – a háttérmunka hosszú és időigényes folyamat. Ez az egész olyan sok időmet veszi el, hogy mára már csak az olvasópróbán tudok ott ülni, és legközelebb szinte csak a premieren. Abból a folyamatból, amiből a színházban nagyon sokat lehet tanulni, töltődni, építkezni – nekem legalábbis ez a része mindig erről szólt – már sajnos kimaradok. Végtelen boldog lennék, ha most asszisztálhatnék egy előadásban, vagy játszhatnék valamit, mert az egy teljesen másfajta kreativitást kíván. Ez nem jelenti azt, hogy most elégedetlen vagyok azzal, amit csinálok, mert ennek is sok jó energiája és kihívása van számomra, de amikor azt kérded, hogy szeretném látni magam tíz év múlva, akkor arra azt válaszolnám: szeretném, ha ezek a folyamatok kiegyensúlyoznák egymást a mindennapjaimban. Több részem legyen azokból a dolgokból, amelyek igazán táplálnak és gazdagítanak, és csinálja más azokat a száraz dolgokat, amikkel most kell foglalkoznom zömében.(hatalmasat fölnevet)

…azaz: fejlődjön a Manna annyira, hogy ezekre a feladatokra alkalmazni lehessen más embereket, nem?
(nevet)
Igen, fejlődjön annyira és úgy ez a szakma, hogy legyen elég színházi menedzser, akik boldogan átvesznek ilyen feladatokat, akár egy már működő – 30 különböző előadást repertoáron tartó – produkciós irodát is. Ma azonban nagyon kevés jó szakember van a porondon, akik igazán értik, hogy mit jelent független színházi menedzsernek lenni. Nem igazán látok olyanokat, akik sűrű, tömött sorban jelentkeznének erre. Persze, mondják, hogy ezt tanítani kellene. Mert szükség lenne egy helyre, ahol ezt meg lehet tanulni, az segítene. Én a bölcsészkar után posztgraduális képzésben elvégeztem a BKF Arts and business manager szakát, de az sem specifikusan a színházi szakterületre volt szűkítve. Talán az lesz a jövő útja, hogy a gyakorló színházmenedzserek kitalálják, hogy hogyan lehet a megszerzett tapasztalatokat átadni, tanítani. Az én életemnek biztosan meghatározó része a tudás átadása, nagyon élvezem a tanítást – nem véletlenül dolgozom a mentorprogramokban évek óta, és hívnak óraadónak az SZFE-re, a MOME-re, a Werk Akadémiára. Azt szoktam mondani, hogy a pedagógusi diplomámmal a tanítás lehetett volna a szakmám. De nem a hivatásom. Mert az a színház.

Csatádi Gábor

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed