Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

KEDDEN ELSTARTOL A 14. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL

A tizennegyedik Ördögkatlan Fesztivál augusztus 3-án kezdődik! Pécstől délre, a legjobb magyar borok vidékén, három kicsi faluban (Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd), a Szoborparkban és a Vylyan és a Mokos Pincészet tereiben. Baranya legnagyobb összművészeti fesztiválja augusztus 3 és 7. között 600 programnak és produkciónak ad otthont. A teljes műsor itt található.(külső hivatkozás) Premierek a Katlanban Ezen a nyáron számos színházi bemutató lesz az Ördögkatlan(külső hivatkozás) színházi tereiben. Protekciósan kiemelünk két Ördögkatlan Produkciót: augusztus 5-én az Amfiteátrumban először látjuk-halljuk a Másnap című koncert-színházat, melyben Cseh Tamás és Csengey Dénes 1986-ban írt dalait tisztogatja meg, énekli el Beck Zoli és Szűcs Krisztián. Stefan Zweig Sakknovella című kisregényéből írt Fekete-fehér címmel vadonatúj monodrámát Légrádi Gergely – ezt augusztus 7-én játssza az Ördögkatlan mindenese, többek között remek színésze, Göttinger Pál. Az előadást Ujj Mészáros Károly r

4+1 KONCERT MÁS-MÁS HELYSZÍNEN ÉS HANGULATTAL

Írta: Havasi Tímea 
2018. február 20.

Több mint koncert! mottóval, harmadik alkalommal, megújult formában indítja útjára a Somorjai Ferenc kamarazenekari hangversenysorozatot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Négy különleges koncertet hallhat, láthat a közönség négy különféle helyszínen, sőt, idén először lesz egy bevezető, nulladik hangverseny is. Újdonságként a koncertekhez izgalmas beszélgetések kapcsolódnak ismert személyiségekkel, áttörve a zene megszokott kereteit.

Somorjai Ferenc zenetanár, karnagy 1963-tól 2009-ben bekövetkezett haláláig Székesfehérvár zenei életének meghatározó egyénisége volt. Sok évtizedes, kiemelkedő zeneszervezői, szakmai és közéleti életútját a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével ismerték el, és elsőként kapta meg Székesfehérvár zenei elismerését, a Fricsay Richárd Zenei Díjat.

Somorjai Ferenc előtt tisztelegve az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2016-ban kamarazenekari koncertsorozatot indított. A siker tavaly és idén is folytatásra ösztönözte a fehérvári muzsikusokat. A 2018-as, négy alkalomból álló, megújult sorozatot Több mint koncert! mottóval indítják útjára március 22-én. Ezt megelőzően lesz egy nulladik koncert is, március 19-én Bősze Ádám önálló zenei stand up estjére várják a közönséget a Vörösmarty Színházban. A különféle helyszíneken zajló hangversenyeken egy-egy közéleti személyiséget, saját szakterületén elismert képviselőt látnak vendégül, akivel Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió riportere folytat izgalmas beszélgetést a muzsikához fűződő kapcsolatáról, a felcsendülő darabokhoz való személyes viszonyáról.

Nagyon más lesz az idei sorozat az előzőekhez képest. Ifj. Major István igazgató és a zenekar ismét feszegeti a komolyzene határait, és újszerű utakat keres. – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester. Arról is szólt, hogy Somorjai Ferenc Székesfehérvár ikonikus énektanára, karnagya volt, aki nem csak az iskolai, hanem a teljes városi komolyzenei életet kézben tartotta. Lehetőségünk, sőt kötelességünk ezt minden évben elmondani, hogy a mai hangversenyek soraiban ülő ifjú közönség megismerje az ő alakját, és továbbvigye emlékét.

Ifj. Major István, a zenekar igazgatója a program ismertetése előtt kitért Székesfehérvár „Európa Kulturális Fővárosa 2023” pályázatának elbírálására. Mint mondta, a város egyik kulturális intézményeként mély megdöbbenéssel fogadták a pályázati eljárás során történteket és annak módját. A zenekar a továbbiakban is a hagyományos értelemben vett, ezeréves európai kultúra mellett teszi le a voksát, ezt tekinti fő értékének. Úgy fogalmazott: „Természetesen tisztelünk minden más értéket, de mi a klasszikus értékeket kívánjuk terjeszteni és szolgálni a jövőben is.”

Az új Somorjai sorozatról elmondta: a korábban megszokott könnyed, elegáns tartalmat meghagyják, azonban a zene és egy mély tartalmú beszélgetés összekovácsolásával az eddigieknél különlegesebb élményt kínálnak. A zenekar célja, hogy folyamatosan haladjon, fejlődjön, ezt fejezi ki az újszerű kezdeményezésük.

Szeptember 20-án A Bűnbánat és megváltás című koncert lesz a Ciszterci templomban, Dinyés Soma vezényletével. A barokk hangulatú esten a korábban tervezett Maróth Miklós helyett Göttinger Pál Junior Prima-díjas színházi rendező lesz a vendég, aki fiatal kora ellenére minden színpadi zenei műfajjal dolgozott már.

Október 25-én a Szent István teremben kerül sor az Evilág és túlvilág című estre, melyet Selmeczi Gábor hangversenymester vezet, aki egyben a koncert hegedűszólistája is lesz. Zenekari változatban hallhatjuk többek között Beethoven F-dúr vonósnégyesét. Az este meghívott vendége Brájer Éva alpolgármester lesz.

Vakler Lajos televíziós riporter megtiszteltetésnek nevezte a felkérést és új feladatát, melyre érdeklődéssel, várakozással tekint. A beszélgetésekkel igyekeznek a beszélgetőtársakban rejlő mélységeket, a muzsikához való viszonyukat feltárni. Mint mondta, a Fehérvár Médiacentrum az utóbbi néhány esztendőben igen nagy figyelmet fordított az egyre sikeresebb Alba Regia Szimfonikus Zenekarra, amely fontos szerepet tölt be a komoly és klasszikus zene városában, Székesfehérváron.

Dubóczky Gergely, a zenekar vezető karmestere fantasztikus lehetőségnek nevezte, hogy a zenekari tagok szóló fellépési lehetőséget kapnak a sorozatban, és megmutathatják magukat. Selmeczi Gábor koncertmester hazai és külföldi tapasztalatai várhatóan nagy sikerrel kamatoztathatóak Székesfehérváron, és izgalmas nyitásra készülnek a Mesés kezdés című első programon Hirtling Istvánnal is.

Ács János magyar származású, világhírű karmester vezényli a második, Mozart in the castle című koncertet május 31-én, a Bory-várban. A sajtótájékoztatón kiemelte: az est zenei összeállításban szerepel többek között Mozart Sinfonia concertante című műve, amely a szólisták és a zenekar különleges összjátékára, párbeszédére épít. Bemutatkozik szólistaként a zenekar oboistája, klarinétosa, első kürtöse és fagottosa. A legszebb fúvóskoncerteket rendszerint Mozart komponálta, erre számíthat ez esetben is a fehérvári hallgatóság. 

A Somorjai bérleteket a Vörösmarty Színházban, a zenekar jegypénztárában lehet megvásárolni 6.000 forint ellenében, március 19-ig 25 százalék kedvezménnyel. Aki bérletet vált, ugyancsak 25 százalékkal olcsóban juthat hozzá a Bősze Ádám estjére szóló jegyhez. Az egyes koncertekre szóló jegyek értékesítésére később nyílik lehetőség már az http://www.arso.hu/ portálon és az ismert jegyirodákban is. 

A sajtótájékoztató zárásaként Brájer Éva alpolgármester a városvezetés nevében arról szólt, hogy nem tekinti elbukottnak a város EKF-pályázatát. Székesfehérvár városa történelmi múltjára és az elmúlt évek művészi munkájára építve, komoly szakmai háttérrel nyújtotta be jelentkezését. „A pályázatban lévő munka a mi értékünk! Határozottan azt gondolom, hogy mi már most is Európa egyik kulturális fővárosa vagyunk!”