Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2016

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

Ifjoncok a színpadon

Kész az idei Ördögkatlan-műsorfüzet!

A momus.hu a Cosí fan tuttéról - II. rész

Operabeavató - Cosí fan tutte - további előadásfotók

Egy videó a Shakespeare 400+ fesztiválról

Così non fa nessuno

A momus.hu a Cosí fan tuttéról - I. rész

A BOLDOGSÁG CSAK ÁLOM

Stuber Andrea naplója a Cosí fan tuttéról

Óbudai Nyár - videóajánló

Terápia a kertben

XXII. Szemes Fesztivál

Júliusban ismét ZAKO Fesztivál a Kvártélyházban!

Múzeumok Éjszakája a Zwack Unicum Múzeumban

Dés Mihály: Pesti barokk

Cosí fan tutte - telefonos beszélgetés a Rádió Q-ban

Egy kisfilm a Csukás-díj átadójáról

2016/2017-es évad a Móricz Zsigmond Színházban

A "mezei néző" blog a Cosí fan tuttéról

Operabeavató: Cosí fan tutte - Bokor Pál képei a főpróbáról

„Akár az életünk árán is, de van Mulatság” – interjú Bérczes Lászlóval

Operabeavató az Ördögkatlanban is!

OPERABEAVATÓ - COSÍ FAN TUTTE - előadásfotók Brozsek Nikitől