Bravúrszerepek után drámai hősnők

Ha lehetősége van rá, akkor csak és kizárólag bel canto darabokat énekel. Kolonits Klára azért is szereti ezeket az operákat, mert így nem csupán interpretátor lehet a pódiumon, hanem saját díszítéseivel, koloratúráival egyedi nőalakokat teremthet. Idei szezonja pedig igazán különleges, hiszen négy premiert énekel, három színházban. A bemutatók sorát Meyerbeer A hugenották című operájával kezdi, Valois Margitot először október 28-án kelti életre az Erkel Színházban.

Milyennek találja Navarra királynőjét?
– Valois Margit figurája izgalmas színfolt Meyerbeer operájában, és áriájának, duettjének zenei nyelve is különleges fűszer. A zeneszerző ugyanis a jellemábrázolásokra különböző stílusokat használ, például a magas arisztokrácia nyelve a bel canto. Mielőtt megtanultam volna a szerepet, végeztem némi kutatást, meghallgattam, hogy ki milyen díszítésekkel énekli a királynőt. Először Beverly Sills kadenciáit gyakoroltam, de aztán arra jutottam, hogy érdemes kidolgozni a sajátjaimat. Mindig az adott nőalakra, az aznapi hangi állapotomra alakítom a díszítéseket. Lényeges, hogy abban az időszakban milyen szerepeket éneklek, ettől függ, hogy maga D-ig futok fel, vagy F-ig. Mindez óriási rugalmasságot ad, olyan kreatív teret, amit semmilyen más szerepkörben nem kapnék meg.

S mit szólnak ezekhez a rögtönzésekhez a karmesterek?
– A hugenottákat Oliver von Dohnányi dirigálja, a próbák során ő is csodálkozva állapította meg, hogy egy adott résznél múltkor még levegőt vettem… Akkor viszont mást diktált az aznapi lelkület, állapot. Szerencsére kellő egymásra figyeléssel mindez jól működhet. Nagyon fontos azonban, hogy ezek a díszítések ne legyenek öncélúak. Bár a királynő addig tetszeleghetne a hangjában, ameddig csak akar, ügyelni kell arra, hogy valóban csupán egzotikus színt jelentsen a zenei szövetben. Már csak azért is, mert később a Margit által képviselt stílus és hangvétel teljesen eltűnik a darabból. Egyébként számomra nagy felfedezés ez az opera, rácsodálkozom, hogy A hugenották stilárisan is mennyi aspektussal bír.

Majd egy másik bel canto hősnő következik, Norma, s tizenöt előadásból álló sorozat a jövő év elején. A Traviata hatalmas sikerének köszönheti az újabb debütálást Debrecenben.
– Így igaz, Violettaként jelentős tetszést arattam 2016-ban, hogy az utolsó előadás jegyeiért szinte közelharc alakult ki a pénztárnál… Nagyon élvezem, amikor ilyen hosszú sorozatot énekelhetek egy szerepből, hiszen estéről estére formálódik, a közönség és a partnerek reakciója alapján is épül, színesedik a figura. Élvezem azt is, hogy részt vehetek egy többhetes próbaidőszakban, szeretem az izgalmas színreviteleket, fokozott várakozással és nagy kedvvel készülök a Bellini-operát rendező Nadine Duffaut-val való közös munkára. Azért is örülök, hogy hosszan, részletesen dolgozom ezzel a nőalakkal, mert bizonyos szerepeket - különböző okok miatt - már kevesebbet fogok énekelni, s a repertoárváltásomnak fontos, új darabja lesz a Norma. Szeretném sokáig énekelni. A bravúrkoloratúr szerepek után a drámai koloratúr figurák következnek. Bellini hősnőjét sokan, sokféleképpen keltik életre, mindenki kiválogatja azokat a hangszínészi eszközöket, amelyek az ő palettáján szerepelnek.

Régi vágya volt a Norma?
– Nem, korábban nem akartam még énekelni, úgy érzem, most értem meg rá minden szempontból. Nem véletlen, hogy most már nem szeretném többé énekelni az Éj királynőjét. A hugenották is egyfajta búcsút jelent a bravúrszerepkörtől. Most új korszak kezdődik…

Amelyben olyan újdonságok is helyet kapnak, mint az Ernani Elvirája vagy A vámpír Malwinája…
– Marschner operája olyan, mintha Haydnt és Wagnert vegyítenénk, hozzáadva egy még csipetnyi Webert is. Izgalmas darab, kíváncsian készülök a január közepi, koncertszerű előadásra az Erkelben. Persze már tanulom, s azt a Verdi-hősnőt is nagyon élvezem, amelyet Szegeden kelthetek életre jövő tavasszal. Az Ernani ritkán játszott mű, pedig különleges és felkavaróan szenvedélyes zene. Ez az évadom tényleg a bel canto jegyében telik, már nyáron Verdi Atillájának Odabelláját énekelhettem Nürnbergben, s az ősz eleji operaturné, amelyen Szilágyi Erzsébet lehettem, szintén ebbe körbe tartozik. Hiszen Erkel is igazi bel canto darabokat komponált… Mindegyik hősnő bőrébe szívesen bújok, s annak is örülök, hogy ezek a figurák hangilag is illenek hozzám. 

Ahogy dalokat is élvezettel ad elő… Legutóbb például Beethoven kompozícióiból válogatott.
– Számomra minden dalest pirosbetűs ünnep. Ez a koncert azért is volt különleges, mert megismerkedhettem a Graf zongorával, azon kísért ugyanis Ránki Fülöp. Izgalmas instrumentum, amelynek a hangzása a fortepiano és a zongora közé tehető, szinte beleszerettem a csodás középhangjaiba. Nem énekeltem korábban még ezeket a Beethoven-műveket, s meglepett az intimitásuk, finomságuk. Azért szeretem a dalokat, mert míg egy opera akár öt felvonáson keresztül tár elénk emberi sorsokat, ezeknél a daraboknál nyolc oldal alatt lezajlik a dráma. A hangunkkal kell elmesélni egy történetet, ezért is lényeges, hogy megőrizzük a voce intaktságát, frissességét. A dalok ugyanis ott szólalnak meg, abban a középrégióban, ahol az ember egyébként a legjobban elhasználja a hangját… Bízom abban, hogy tovább lesz vocém, minthogy színpadon szerepeljek, és akkor még hosszú koncertkarrier elé nézhetek. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy a pályám utolsó szakaszában ezekkel a kompozíciókkal szeretnék foglalkozni. Beláthatatlan az irodalma, jócskán kínál felfedeznivalót. Szívesen szerveznék egyébként kamara- vagy dalbeavató-sorozatot, mert sajnos azt tapasztalom, a közönség számára ez egy rejtett világ…

S mit tesz azért, hogy megőrizze a középhangjait?
– Érdekesen alakult a pályám, nem voltak egyenletesek a hangi adottságaim, s az Achilles-sarkamat épp a közép-lage jelentette, ami bizony, az operaszínpadon nem előny… Ebben az is közrejátszott, hogy a mutálásom időszakát végigénekeltem egy kórusban. De épp emiatt a hiányosságom miatt rengeteget gyakoroltam a középhangokat, és ennek a sok munkának mostanra meg is lett az eredménye. Olyan vagyok, mint aki egy hosszú távú befektetés gyümölcseit most élvezi…

Ahogy figyelem a pályáját, azt látom, hogy az összes nehézség, vargabetű ellenére kitartóan ment előre az úton, kereste a megfelelő szerepeket, s dolgozott azon, hogy jobb énekessé váljon. 
– Ebben oroszlánrésze van a férjemnek, Dinyés Dánielnek is. Kölcsönösen támogatjuk egymást szakmailag - ő zeneszerző, karmester - s amikor az egyikünk hullámvölgybe kerül, és belemerülne az önsajnálatba, mindig ott a másik. Dani sosem hagyta, hogy másokat vagy a körülményeket hibáztatva, ne próbáljak meg előre- és előremenni. Olyan gyorsan telnek az évek, annyi minden történik, hogy nem lehet az útkeresésben megfáradtan megállni. Bizonyos szempontból most hátradőlhetnék, hiszen megtaláltam a szerepkörömet, számos koncertfelkérést kapok. Élvezhetném mindezt passzívan, de állandóan azt keresem, hogy merre menjek tovább, mit találjak ki legközelebb…

Egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, hogy azt tartja az igazi értékmérőnek, hogy a közönség hogyan fog Önre emlékezni…
– Így látom ezt most is. Örömmel tapasztalom, hogy az emberekben érdeklődést keltek, ugyanakkor nagy kihívást jelent, és roppant higgadtságot igényel, hogy a törzsközönségemmel milyen információkat osszak meg magamról, mi az, aminek értelme, tartalma van, mögöttes mondanivalót is rejt, mégsem túlzottan személyes. Hiszen tudomásul kell vennünk, ma már nemcsak a színpadi személyiségre kíváncsiak sokan, hanem az emberre is. Nem könnyű kialakítani a megfelelő egyensúlyt…

A nyilatkozatai ugyanilyen átgondoltak.
– Értékes közlésre törekszem. Mivel magam is unom a saját sztorijaimat, mindig próbálok új gondolatokról beszélni. Ha ugyanis én elolvasom egy kolléga interjúját, szeretem, ha az ad nekem valamit többletet. Ha találok benne olyan mondandót, ami elgondolkodtat vagy akár valami újra ösztönöz. Ezért is beszélek sokszor arról, hogy milyen nehézségek jutottam el ide. Úgy vélem, ezzel reményt adhatok másoknak, hogy érdemes küzdeni, tűrni a kudarcokat, és újra és újra felállni a padlóról. Mert lehet későn is karriert építeni, mindegy, hogy az milyen volumenű, itt vagyok élő példának. Ahogy fontos üzenetnek tartom azt is, hogy mindig készen kell állni a megújulásra, mindegy, hogy addig mit ért el az ember. Nincs stagnálás. Ha valaki nem lép előre, akkor az visszafejlődik. Készenlétben kell állni - testileg és szellemileg - hogyha érdemi felkérés érkezik, akkor az ember képes legyen azt úgy interpretálni, hogy az másoknak is elnyerje a tetszését. 

Két év múlva, 2019 tavaszán már negyedszázados színpadi jubileumot ünnepelhet…Mit tervez? 
– Nem tudom. Két esztendőn rengeteg idő, én pedig leszoktam az irreális vágyakról. Nincsenek ilyen hosszú távú terveim. Mindig az adott évadot nézem, annak az időszaknak a feladatait. Az eltelt évek során megtanultam, a jelent kell élvezni, azt, amit éppen csinálok, és minden percért hálásnak lenni. A pályám eddigi, huszonhárom évében mindig azt éreztem, nem bántam meg, hogy az éneklésre tettem fel az életemet. Kezdődhetett volna korábban a karrierem, de ha így alakult, így is jó… Mindennek örülök, ami még vár rám.

Réfi Zsuzsa

LEENANE SZÉPE, AKI CSÚNYA

A kortárs dráma „csodagyerekének” tartott McDonagh 27 évesen írt remekmûvét, a Leenane szépét állítja színre Göttinger Pál, a Móricz Zsigmond Színház fõrendezõje. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. október 20-i számában)

Az ír–angol szerzõ Alhangya, Párnaember, Vaknyugat címû darabját már láthattuk teátrumunkban, a mozi kedvelõi az Erõszakikat is megtekinthették Colin Farrell-lel a fõszerepben. Megannyi megrázó, ugyanakkor felejthetetlen élmény. Vajon mit tartogat számunkra ez a csak kevesek által ismert, elõször 1996-ban játszott dráma? – kérdeztük a rendezõtõl.

SZERETET ÉS GYŰLÖLET

– Pályám eleje óta érdekelnek az olyan történetek, ahol a feltétel nélküli, odaadó szeretet és a gyûlölet egyaránt jelen van, a tragikus se veled, se nélküled kapcsolatok. Ebben a darabban anya és lánya csak együtt tudnak élni, miközben pokollá teszik egymás életét. Azért is érdekelt Martin McDonagh mûve, mert sokban hasonlít a valóságos emberi viszonyokhoz, s bizonyos vagyok benne, hogy minden nézõ ugyanezt érzi majd. A darab választása során persze az is fontos szempont volt, hogy a nagyszínpadon egy sokszereplõs elõadás megy majd ugyanabban az idõben, ezért egy jól „kiosztható”, kis létszámú kamaradarabot kellett színre vinni. Bár nincs bennem kortárs drámával kapcsolatban „apostoli” hivatástudat, de nagyon szeretem, ha a közönség nem tudja eleve, mi lesz a darab vége. Az általam rendezett „mai” mûveket csak nagyon kevesen ismerik még, így a nézõk „mennek” a történettel, érdeklik õket a fordulatok, izgulnak, mi lesz a vége, s ezt én nagyon kedvelem.

BOMBASZTIKUS MEGOLDÁSOK

Mint Göttinger Pál elmondta, a szerzõ hatalmas emberismerettel rendelkezik. Bár McDonagh darabjai elsõsorban a bombasztikus megoldások, az erõszaknak már-már karikatúraszerû ábrázolása miatt lettek híresek, de sok gyengédség is található bennük, kiszolgáltatottság, fájdalom. Ugyanakkor nem tud olyan sötét lenni a történés, hogy ne lenne mégis nagyon vicces. Roppant szórakoztató írásmûvek is ezek. Leenane egy nyugat-írországi falucska, a három létezõ fjord egyikének a partján helyezkedik el. Az isten háta mögöttiségnek a szimbóluma; hegyek veszik körül, nehezen megközelíthetõ, a tenger felõl nyitott, de a többi településtõl elzárt. A gyengédséget leszámítva a szeretet minden jelét mutatja anya és lánya, akiket Pregitzer Fruzsina és Kuthy Patrícia alakít. Ragaszkodnak egymáshoz, számíthatnak a másikra, vagyis minden adva van, ami miatt nagyon jónak kellene lenni a kapcsolatuknak, mégis pokoli dolgok származnak a bezártságuk miatt. A negyvenéves „lány” aggódik, hogy az életben rá már semmi jó nem vár, a hátralévõ élete az anyja ápolásával fog eltelni, az idõs asszony pedig azt érzi, az õ élete véget ért. Ez a helyzet mindkettõjükbõl a legrosszabbat hozza ki. 
– Egyre komolyabban felmerül annak az esélye, hogy a lány kitörhet ebbõl a helyzetbõl, de hogy ez hogyan alakul a késõbbiekben, ezt nem mondom el – folytatta a fõrendezõ. – Van a darabban helyzetkomikum, de elsõsorban nyelvi természetû humorral találkozunk benne. A kis falu lakossága is komikus, amihez még hozzájárul a szóbeli és tettleges kegyetlenség mindennapossága, abszurditása. Pedig ezek az emberek nyugalomban is élhetnének, ha nem akarnának mindenképpen változtatni! Nem szoktam tanulságokat megfogalmazni, de ha olyan ember ül majd be a nézõtérre, aki úgy érzi, a szüleivel vagy a gyermekeivel szemben lelkileg van valami tartozása, az biztosan fog találni ismerõsöket a darabban. Bizonyára olyanok is lesznek, akik rájönnek, hogy õk maguk is milyen kicsinyesek sokszor, s jót nevetnek majd rajta. Nagyidai Gergõ és Martinkovics Máté játszik még az elõadásban. Premierje november 17-én, pénteken 19 óra 30 perctõl lesz a Krúdy Kamarában.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)

Orlai-bérlet

3 előadásból álló szabad bérletet ajánlunk, amely 2017. november 1- 2017. december 24 és 2018. január 07 és 2018. május 31. között váltható be az Orlai Produkciós Iroda Belvárosi Színházban ( egy előadás a Hatszín Teátrumban) , ebben az időszakban játszott előadásaira.


3 előadás az alábbi 20 előadás közül



  • John Osborne: Dühöngő ifjúság ( ÚJ)
    • Rendező: Znamenák István
    • Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Ötvös András.
  • Simon Stephens: Heisenberg ( ÚJ)
    • Rendező: Szabó Máté
    • Főszereplők: Benedek Miklós, Ullmann Mónika
  • JAMES GOLDMAN: Oroszlán télen ( ÚJ)
    • Főszereplők: Hernádi Judit, Gálffi László, Ötvös András, Mészáros Máté, Schruff Milán, Horváth Illés, Lázár Katalin
    • Rendező: Szikszai Rémusz
  • Sam Holcroft: Családi játszmák ( ÚJ)
    • Főszereplők: Ötvös András, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Réti Adrienn, Papp János
    • Rendező: Göttinger Pál
  • Szép Ernő: Vőlegény ( ÚJ)
    • Főszereplők: Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Tóth Ildikó, Takács Katalin, Tóth Ildikó
    • Rendező: Novák Eszter
  • John Patrick Shanley: A kétely ( ÚJ)
    • Főszereplők:Udvaros Dorottya, Fekete Ernő, Simkó Katalin, Kéri Kitty
    • Rendező: Pelsőczy Réka
  • Jonathan Maitland: Tagadj Tagadj Tagadj ( ÚJ)
    • (Hatszín teátrumban játsszuk)
    • Főszereplők:Lovas Rozi, Ullmann Mónika, Nagy Dániel Viktor, Sztarenki Dóra, Ficzere Béla
    • Rendező: Szabó Máté
  • Ladislav Fuks: Hullaégető
    • Főszereplők:Gálvölgyi János, Schruff Milán
    • Rendező: Pelsőczy Réka
  • Billy van Zandt – Jane Milmore: Bocs, félrement!
    • Főszereplők: Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté, Schruff Milán,
    • Rendező: Paczolay Béla
  • Dés Mihály : Pesti Barokk
    • Főszereplők:Szabó Kimmel Tamás, Kern András, Mészáros Máté, Bánfalvi Eszter/Grisnik Petra, Schruff Milán
    • Rendező: Göttinger Pál
  • Daniel Glattauer: Párterápia
    • Szereplők: Balla Eszter, Mészáros Máté, Debreczeny Csaba
    • Rendező: Znamenák István
  • FREDERICK KNOTT: Várj, míg sötét lesz
    • Szereplők: Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Ficzere Béla, Horváth Virgil, Ács Berta / Fekete Kepes Hanna / Medgyessy Lili
    • Rendező: Novák Eszter
  • HERNÁDI PONT – Hernádi Judit zenés estje
    • Szereplők: Hernádi Judit, Heilig Gábor és zenekara
    • Rendező: Pelsőczy Réka
  • Mary Orr: Mindent Éváról?
    • Szereplők: Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Egri Márta, Jordán Tamás, Szikszai Rémusz, Mészáros Máté,Bercsényi Péter, Márton András, Rujder Vivienn
    • Rendező: Pelsőczy Réka
  • Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
    • Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Péterfy Bori, Kocsis Pál, Makranczi Zalán, Nagy Dániel Viktor, és még sokan mások
    • Rendező: Znamenák István
  • Joe Dipietro: A folyón túl Itália
    • Szereplők: Lázár Kati, Lukáts Andor, Benedek Miklós, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás, Cseh Judit
    • Rendező: Znamenák István
  • Bill Manhoff: BAGOLY ÉS CICA
    • Szereplők: Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás
    • Rendező: Pelsőczy Réka
  • Richard Baer: Hitted volna?
    • Szereplők: Hernádi Judit, Kern András, Ficzere Béla, Jeges Krisztián
    • Rendező: Verebes István
  • Paul Blake: Római Vakáció
    • Szereplők: Tenki Réka, Hernádi Judit, Fekete Ernő, Szikszai Rémusz, Cseh Judit, Márton András, Nagy Dániel Viktor,
    • Rendező: Pelsőczy Réka
  • Robert James Waller : A szív hídjai
    • Szereplők: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Szamosi Zsófia/Járó Zsuzsa, Chován Gábor/Horváth Virgil, Vázsonyi János
    • Rendező: Novák Eszter

A három előadásos bérlet jegyár kategóriái:
I. árkategória: 10.500,-Ft
II. árkategória: 9.000,-Ft
III. árkategória: 7.200,-Ft


Az árkategóriák a Belvárosi Színházban az alábbi helyeket jelenti:
I. árkategória (1-9. sor)
II. árkategória (10-16. sor)
III. árkategória (17-19. sor + páholy)

Bérletek beváltása konkrét előadásokra, jegyekre:

A bérlet automatikus belépésre nem jogosít, ezért kérjük, időben foglalják le és vegyék át a kiválasztott előadásokra szóló jegyeiket!

Minden hónap elején meghirdetjük az azt követő havi előadásokat.

Az előadás időpontokról a www.orlaiprodukcio.hu, a www.jegy.hu, valamint a www.belvarosiszinhaz.hu oldalakon, illetve a havi program magazinokban és a Belvárosi Színház szervezésén szerezhet tudomást.

Amennyiben valamelyik előadás időpont megfelel Önnek, akkor a bérletével együtt a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a, tel.: 266-7130, nyitva: H-P 10-18 óráig)) tudja a bérletet konkrét előadásra szóló jegyre beváltani.

A bérlet felmutatása nélkül a jegy nem váltható ki, mert a bérleten lévő vonalkód az azonosítás alapja és ez alapján, történik a felhasználás nyilvántartása is.

Felhívjuk a figyelmüket: hogy a bérletek csak 2018. május 31 –ig válthatók be az addig az időpontig játszott előadásokra!

A fel nem használt, vagy csak részben felhasznált bérletet nem áll módunkban visszaváltani, sem későbbi előadásra érvényesíteni

A Mastercard kedvezmény a bérletekre nem érvényes!

Mi az Orlai Produkció sikerének a titka?

Nagyszerűen dolgoztak az Orlai Produkció munkatársai az előző évadban (is). Mással nem lehet magyarázni azt, hogy nem kevesebb mint 13 (!!!) új bemutatót terveznek az ideiben és ez bizony hatalmas szám.

Gondoljanak bele a Producer kizárólag jegybevételből és a hozzá kapcsolódó TAO támogatásból tartja fenn magát 11 év alatt eljutott arra a színtre, hogy 30 repertoár előadást játszanak színészei nemcsak Budapest több színházában, hanem vidéken is.

Elképesztő munka, némi szerencse de legfőképpen megérzés, hozzáértés és jól megválasztott munkatársak kellettek ahhoz, hogy az amúgy közgazdász végzettségű üzletemberből fogalom legyen a színházi életben.

Honlapunk mindíg is nagy rokonszenvel figyelte Tibor munkásságát, aki véleményünk szerint példát mutatott abból, hogy igenis lehet komolyabb állami támogatás és az ezzel járó "felülről történő művészi beleszólás" nélkül is, igényes előadásokat létrehozni. Olyan előadásokat, amelyek a mai filmletöltős, telefonnyomkodós és valóságshowkal elárasztott társadalmat is ráveszi arra, hogy igenis érdemes színházba járni.

Ha a siker titkát nézzük szerintem a legfontosabb, hogy Orlai Tibor olyan darabokat vesz fel a repertoárba, amely egyrészt aktuális, másrészt fiatalt, középkorút és időst, szegényt, a középréteget és a jómóduakat is képes megszólítani, elgondolkodtatni.

A 11 év a produkció életében hatalmas változásokat hozott. Kezdetben igényes bulvárként jellemezték az Orlai-darabokat, amely ugyan nem kritika -sőt sok államilag finanszírozott színház kiegyezne ezzel a minősítéssel - de mindenképpen beskatulyázás. Márpedig nincs olyan színész, rendező vagy éppen producer aki szereti ha beskatulyázzák. Érezte ezt Orlai is és egyre bátrabb lett.

Felvett olyan darabokat is a repertoárba mint az Egyasszony, Csemegepultos naplója, Hullaégető, Rose, Az étkezés ártalmasságáról, Leszámolás velem, A fura, Kétely vagy éppen a Tagadj, Tagadj, Tagadj, amelyek a másságról, kirekesztésről, pedofílíáról, rasszizmusról, az élsport és a dopping kapcsolatáról, olyan amúgy aktuális témákról szól amely jelen van társadalmunkban, de tabunak számítanak. Persze attól mert tabunak számít még létezik és beszélni kell róla. Akkor is ha nyilvánvaló a színházbajárók körében nem mindenkinek van erre igénye.

Örömmel látom, hogy a Belvárosi szinház törzsközönsége vevő ezekre a témákra is, így ki lehet jelenteni Orlai úr és a nézők kölcsönösen formálták egymást. Ledőltek a falak, nincsenek tabuk, a nézők elhiszik, hogy valamennyi produkció ami a műhelyből kikerül fontos témát boncolgat és hozzájuk szól és az ezerfejű cézár a jegyvásárlással fejezi ki, hogy igénye van a szórakoztató darabok mellett, a "fajsúlyosabbakra" is.

Persze ezt csak olyan helyen működik hitelesen, ahol a színházcsinálók szinte napi kapcsolatban vannak és sokat beszélgetnek azokkal akiknek szánják az előadásokat. Orlai Tibor hitelessége abban is megmutatkozik, hogy gyakorlatilag napi szinten beszélget a jegyet váltókkal - nem csak a szakmabeliekkel - így pontosan tudja, őket mi foglalkoztatja, mire kíváncsiak. S mivel a legtöbbször a néző és a Producer ízlése egybeesik, így a siker sem maradhat el.

Budapesten a Belvárosi Színház, a Katona József Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Thália színház mikrószínpada,a Szkéné színház és az Örkény Stúdió után már a Mozsár Műhelyben és a Hatszin Teátrumban láthatók az Orlai Produkció előadásai.

Az idei nagyszínpadi premierek közül a Vőlegény és a Kétely méltán aratott hatalmas sikert és október 5-én kerül bemutatásra a Love, Love, Love című szatírikus komédia Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra főszereplésével, s már kaphatók a belépők a december végi Oroszlán télenre is, amely szintén nagy érdeklődésre tarthat számot.

A Hatszin teátrumban még a csillárokon is lógtak a Tagadj, tagadj, tagadj! bemutatóján és rengeteg élsportoló ült a széksorok között. Lovas Rozi, Ullmann Mónika, Sztarenki Dóra hitelesen adta vissza azt, hogy bizony a mai pénzcentrikus világban semmi sem számít csak az eredmény, s ennek érdekében bármit hajlandóak megtenni. Kitűnő előadásról van szó, nem véletlen, hogy az angol szerző közönségtalálkozójára is sokan voltak kíváncsiak a bemutatót követően.

A Mozsár kávézóban elindul egy sorozat Élettörténetek.hu címmel, amely emberi sorsokat mutat be olyan színészpárosokkal mint Egri Kata és Egri Márta, Borbély Alexandra és Ullmann Mónika, Lázár Kati és Epres Attila. Ezek monodrámák, vagy 1-2 szereplős kamaradarabok és addig fogják játszani őket, amíg a közönség érdeklődik iránta.

A Belvárosi Színház szervezési osztályán lehet már vásárolni Karácsonyi bérletet is nagyon kedvező áron. Ez itt ugyan nem a reklám helye, de szeretnénk most is kiemelni, hogy a Bardóczki Gábor és munkatársai évek óta példát mutatnak, hogy miként lehet felkészülten, udvariasan kiszolgálni a színházbajárókat.

- Simonyi András - 

[2017.10.05.]

forrás: https://zene.hu/

SZÉPEN ALAKUL A LEENANE SZÉPE

Egy hónap múlva kerül bemutatásra a Leenane szépe című tragikomédia a Móricz Zsigmond Színház Krúdy Kamarájában.

A történet egy anyáról és lányáról szól, akik nem tudnak egymás nélkül élni, közben pedig pokollá teszik egymás életét. Nem fiatalok már, így hát nagyon veszedelmes dolog arról álmodozniuk, hogy az életük még változhat, pláne jobbra fordulhat...
„Tragikomédia, vagy inkább olyan tragédia, amit muszáj végig nevetni.” – (Upor László)

A Pregitzer Fruzsina és Kuthy Patrícia főszereplésével készülő előadást Göttinger Pál állítja színre.

Bemutató: 2017. november 17. (péntek) 19:30

További információkat a Móricz Zsigmond Színház hivatalos oldalán olvashat.

Kivándorlók

Hamvai Kornél: Castel Felice – Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 

Hamvai Kornél hetedik, 2003-ban született darabja egy Ausztrália felé tartó hajón, a Castel Felice (Boldogvár) nevű tengerjárón játszódik. Ez a hajó egyébként tényleg létezett, a skótok gyártották 1930 körül, s csak kemény negyven évi szolgálat után tért meg pihenni, utolsó útja Sidneyből a tajvani hajóbontókhoz vezetett. Hamvai Kornélra jelentős ihlető hatást gyakorolhatott az impozáns vízi jármű, 2001-es A prikolics utolsó élete című regényében már ez az óceánjáró szerepel az egyik fejezet helyszíneként. A mostani dráma nem függ össze a regény sztorijával. 

Az 1969-es születésű író munkáival nem először találkozik a rendező, Göttinger Pál, aki ez év januárjától a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője. Annak idején Hamvai Pokol című művét választotta diplomarendezése tárgyául a Merlin Színházban, 2015-ben pedig a Pesti Magyar Színház akadémiai vizsgaelőadásaként épp a Castel Felice-t rendezte meg, harmadéves növendékekkel. 

Ez a darab évekig volt a Radnóti Színház műsorán Valló Péter rendezésében, s a pesti társulat sikerrel vendégszerepelt a produkcióval a szombathelyiek új színházában is. Hogy Göttinger Pál miért éppen ezt a művet vette most elő, annak sok oka lehet. Elemzői elszántsággal rendelkezvén (Székely-tanítvány volt!) könnyebbséget jelenthetett, hogy friss vezetői feladataival párhuzamosan nem kellett egy új mű analizálását nulláról kezdenie, de az is elképzelhető, hogy fontosnak tartja a nyomasztó példázat mának szóló figyelmeztetését. Harmadik, s egyáltalán nem utolsó szempont, hogy a darab az adott társulatban remekül kiosztható, a történet minden figurája szereposztási telitalálatnak számít a szépen kézben tartott előadásban. 

A cselekmény a zárt térbe kényszerült hősök köré építhető, kiderülésekre kihegyezett krimi-dramaturgiát követi. Csakhogy itt a kiderülésekből – szerzői szándék szerint – nem lesz semmi. Minden homályban marad, a nyomorult múlt s az alig sejthető jövő is. 1958-at írunk. A majd másfélezer utas között nyolc, egymást eddig nem ismerő magyar is utazik, négy nő és négy férfi. Az ő találkozásaikról, születő és megszakadó kapcsolataikról s az összekuszálódott múlt béklyózó kötelékeiről szól a két részes dráma. Elhessenthetetlenül idéződnek fel József Attila szonett-koszorújának sorai: „Multunk mind össze van torlódva, / s mint szorongó kivándorlókra, / ránk is úgy vár az új világ.” (Hazám)

A bemutatkozást lehetővé tevő érkezés, a sirálysikoltozásokkal kísért „becsekkolási” jelenet valamint az elszéledők búcsúja a hajó oldalfala előtti rendkívül szűk síkban játszódik. Maga a történet a korlátot, lépcsőt, kabinbeli vaságyak fakó csontozatát mutató hajó belterében játszódik. Olyan az egész, mintha kötelekből font pókhálóban vergődnének a szereplők az ötvenes évek ruháiban (díszlettervező Pilinyi Márta, jelmeztervező Cselényi Nóra). 

Öreg házaspár totyog a hídra, az otthonából kitépett, klasszikafilológus Öregember (Dengyel Iván) s a fiukhoz kívánkozó, beszűkült életű, folyton kotyogó Öregasszony (Pregitzer Fruzsina). Az Öregember és a titokzatos Vándor (Tóth Károly) mitológiai tárgyú beszélgetéseibe lopja bele Hamvai a darab egyik kulcskérdését, a felejteni tudás képességét, a mondabeli kőszékről, a feledés székéről téve említést. Fiatalember kezd udvarolni egy fiatal nőnek: a saját új életben reménykedő Férfi szerepében Illyés Ákost, a lassan feloldódó Nő, a sötétkékruhás tanárnő szerepében pedig Jenei Juditot látjuk. Cserfes, bögyös, narancspirosba öltöztetett Szépség (Kosik Anita) ábrándozik dizőzi karrierről, aztán megsejti, hogy tán nem is annyira énekelni hívta őt „menedzsere” a kenguruk országába. Az elhelyezkedés idejét megzavarja egy epizód, „valami német” nem bírta tovább, s a vízbe vetette magát. Az izgága, rossz természetű Szemüveges (Vicei Zsolt) zagyva és fékezhetetlen szóáradatától mindenki szenved, csak a szálkás és zárkózott, elegáns Hölgy (Széles Zita) kezd másra figyelni: a tanárnőnek bőszen udvaroló Férfiban felismerni véli a meggyilkolt férjét elfogó emberek egyikét. Ezt a sejtését félve és remegve, de igen elszántan s merő jóindulatból, megosztja a lánnyal. Mint kígyó mérge a testben, úgy terjed a gyanúsítás; mint a forró krumplit, úgy dobálják egymásnak a bénító információkat a hazától szabadulni nem tudó hazátlanok. 

Közben egyre melegebb napok jönnek, az utasok egyre többet isznak, s egyre kevésbé hisznek a rájuk váró új élet lehetőségében. A szemüvegét s ezzel a látását elvesztő, most kölcsönszemüvegben őrjöngő Szemüveges öngyilkosságra buzdítja a Férfit. Az öregek rémülten toporognak, s halott házasságuk maradványait vonszolják maguk után. A Nő szakít a Férfival, aki nem képes megnyugtatóan tisztázni magát, sőt, önmaga számára is egyre zavarosabbnak tűnik addigi élete. Aligha ő a gyilkos, de korántsem bűntelen. A Szemüveges a megérkezés előtti napon a tengerbe veti magát, drámai rím ez az alig említett német utas hasonló cselekedetére. De mégsem ő, a Vicei Zsolt által remekül ábrázolt, habzó szájú félbolond, inkább talán a művelt, minden ügyben tájékozott, proletár külsejű Vándor a legfélelmetesebb figura. Szinte csak a híres, sárga bőrcipő hiányzik az erős jelenléttel bíró Tóth Károly lábáról. Ő az, aki semmit nem tud feledni, s nem is akar. Talán neki van a legtöbb félnivalója? A szép bögyöskét visszaviszi Európába az egyik hajóstiszt, s az özvegy Hölgy mégis csak eléri az ausztrál földet, ahol levelekből megismert leendő férje várja. Az „alvilági láncok” azonban láthatatlanul feszülnek közöttük, továbbra is. 

Szépen felépített, teljes karaktert formáz mindenki. Széles Zita a saját élete tragédiájába belerokkant asszonyt erős feszültséggel, a félelem és a bosszú keverékéből előálló, remegő transzban mutatja meg. Nyílt színen fonnyad el a Férfi és a Nő szerelme, a játék végére mintha testileg is megkisebbedne Illyés Ákos és Jenei Judit párosa. Míg Pregitzer Fruzsina képes némi kétségbeesett humort is lopni az Öregasszony ábrázolásába, Dengyel Iván a megtiport értelmiségit, az eltaposott polgárt formálja meg úgy, hogy megrémülünk: ez vár ránk, ha nem vigyázunk. Emlékezetes, üde színfolt Kosik Anita butácska, ámde életteli, hersegő húsevő virágja. Elgondolkodtató, szép csapatmunka, erős előadás született. 

Gabnai Katalin

AZ ÚJDONSÁG MINDIG A MONDANIVALÓ ÉS AZ EMBER LESZ – KOLONITS KLÁRA ÉS DINYÉS DÁNIEL

A komolyzene „sztárpárjaként” is említhető az operaénekesnő Kolonits Klára és Dinyés Dániel zeneszerző, karmester, zenetanár. Többek között az ő nevükhöz kötődik az Operabeavató sorozat, mely az első Ördögkatlan Fesztiválon indult el hódító útjára 2007-ben. A színészek és operaénekesek koprodukciójával fémjelzett, magyarázó betétekkel, zenei elemzésekkel telített „operarendezési folyamat” igazi hidat teremtett a sokak által talán kevésbé rajongott műfaj és a 21. századi befogadó között. A sorozat kapcsán a házaspárral a színház és az opera viszonyáról, a befogadói hozzáállásról és az opera szerethetőségéről beszélgettem.

Feltételezem, hogy a Zeneakadémián találtak egymásra. Van ennek valamilyen különlegesebb története?
D. D.: Nem, nem a Zeneakadémián ismerkedtünk össze, hanem egy operaprodukció kapcsán, amit én tanítottam be. 2002-ben a Színművészetin egy vizsgaelőadásnál voltam a zenei vezető, Klári pedig a főszereplő, így ismerkedtünk meg. Ennél különlegesebbet erről nem tudok mesélni (nevet).

Hogyan született meg az Operabeavató ötlete, kinek a fejéből pattant ki ez a sorozat? Egyáltalán, hogyan jutott eszükbe, hogy kellene ez a forma a közönségnek?
K. K.: 2003–2004-ben a Gárdos Péter vezette Pinceszínházban, teljesen kísérleti jelleggel, Dani elkezdett egy beszélgetős műsort, ami akkor még csak egy-egy áriáról vagy dalról, dalciklusokról, duettekről szólt, és nem is volt nagyon meghirdetve. Gyerekek, szülők és nagyszülők rendszeresen visszajártak, és egyszer, amikor lehetőség volt rá, megkérdeztük tőlük, hogy mi fogta meg őket. Mindenki mást mondott. Fölmerült bennünk, hogy ez korban különböző embereket is érdekelhet. Aztán ebből nem lett semmi, Dani elkerült onnan, és nagyon sokáig nem is került elő újra ez a téma. 
D. D.: A Bárka Színháznak is voltam a zenei vezetője, ahol Bérczes László volt a művészeti vezető, amíg sóval be nem hintették még a színház helyét is. Ő keresett meg az Ördögkatlan Fesztivál kapcsán azzal, hogy nem tudnék-e valamilyen operához kapcsolódó dolgot csinálni – szűk kereteken belül, ami azt jelentette, hogy egy templomot tudott fölajánlani, hogy ott koncertezzek – azzal a céllal, hogy minél színesebb legyen a fesztivál. És akkor eszembe jutott a beszélgetős dolog, amit csináltunk a Pinceszínházban. Gyerekkoromban nagyon sok mesélő muzsika koncerten voltunk (gyerekbarát komolyzenei koncert – a szerk.), és egyiket jobban untam, mint a másikat, mert mindig valami olyasmit akartak nekem elmondani kisgyerekként, ami az előadónak fontos lehetett, de nekem gyerekként teljesen átélhetetlen volt. Valaminek az esszenciájára törekedtek, nem pedig arra, hogy felkeltsék a „játék ösztönömet” a zene iránt. Ugyanakkor gyerekkoromtól kezdve érdekelt a zene, ám a zongora mellett eltöltött csodálatosan repülő órák otthon, még csak nem is hasonlítottak arra az ólomlábú percekre, amik egy ilyen előadás alatt teltek. Emiatt határoztam el annak idején, hogy nem egy esszenciális dolgot akarunk minden áron belesűríteni az előadásokba, hanem csak kis dolgokat vállalunk föl. Ám azt a játszás (az otthoni legózás) legelemibb örömével. Szétszedjük az alapokig a zenét, úgy, hogy mindenkinek érthető legyen, hogyan dolgozik a zeneszerző. Fogalmam sem volt, hogy ez fog-e működni vagy sem. Ez meghirdettük és elindítottuk az Ördögkatlan Fesztiválon. Az elsőn voltak körülbelül nyolcvanan, a következőn már kétszer annyian, az ezt követőn pedig már nem fértek be az emberek.


VALAMIT ELTALÁLTUNK. TALÁN A FORMÁT, A BESZÉDSTÍLUST ÉS A KÖZLEKEDÉST AZ EMBEREK KÖZÖTT.

A műsort aztán szintén Bérczes László meghívta Kaposvárra. Az Ördögkatlanon pedig a Katona József Színház akkori programmenedzsere látott bennünket, és a produkciót meghívta a színházba. Az az igazság, hogy az egész Operabeavatónak sokkal több köze van a zeneiskolai tanításomhoz, mint a küldetéstudatomhoz, merthogy az nincs (nevet). Egyszerűen le kell kötni az emberekben rejlő gyereket.

Szóval az egésznek inkább a pedagógiai vonalhoz van köze?
D. D.: Abszolút. Ki kellett dolgozni egy olyasfajta beszédstílust, amivel le lehet kötni a gyerekeket. Azt kellett megtanulni, hogy mit mennyi ideig lehet szálazni, és hogy azoknak az embereknek mi az izgalmas, akik szeretik ugyan a zenét, de nem aktív zenészek.

Hogyan találtak rá az Operabeavatók rendezőjére, Göttinger Pálra?
D.D.: Göttinger Palival a Bárkában találkoztunk, és a Bárkán belül az első közös munkánk Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabja volt. Az első pillanatban kiderült, hogy mi a szokásosnál lényegesen jobban tudunk együtt dolgozni és azonnal megértjük egymást. Sokszor testvéreknek néznek minket, mert mindketten szakállasok vagyunk és korpulensek.

És viccesek.
D. D.: És viccesek. Úgy tűnik, hogy ez eléggé jól működik, mert lassan tíz éve együtt dolgozunk.

Klára, Ön talán már az Operettszínházban vagy a debreceni Csokonai Színházban is barátkozott a színházzal… 
K. K.: Ennek az egésznek a gyökere talán ott lelhető fel, amikor végzős koromban beajánlottak Selmeczi Györgynek, mint „nyitottabb” énekest. Én nem opera szakot végeztem, hanem ének szakot a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében. Gyurinak is egyik állandó vágya volt a magyarázás, a zenei és színházi köznevelés, ezért 1999-ben operatörténeti sorozatot forgatott a Duna TV-n, ez volt a Kolozsvári operamesék. Részekből közeledett ő is az egész felé, operastílusokból indult ki, és komolyzenei klipeket forgatott. Ezekben vettem részt – filmrendezőkkel dolgoztunk együtt, és ez eredményezte, hogy teljesen ki tudtam lépni a megszokott játékstílusból. Hiszen itt lényegében rövid instrukciókra bármit, akármilyen absztrakt dolgot meg kellett tudni csinálni. Volt ehhez affinitásom, ráadásul ezt a fajta színházházi hozzáállást Gyurin kívül sehol sem tapasztaltam. Az Operettszínházban is az akkor klasszikus, hagyományos, primadonnai attitűdöt várták el, ami tőlem azért elég távol állt, de ezt is meg kellett tanulni. Megvolt bennem a nyitottság, de még nem pontosan tudtam, hogy konkrétan mire.


SZERETTEM UGYAN SZÉP JELMEZEKBEN LENNI ÉS HAGYOMÁNYOS RENDEZÉSEKBEN RÉSZT VENNI, DE SOKKAL JOBBAN VONZOTT A „SZELLEMI KALAND”.

D. D.: És a „szellemi kaland” általában nagyobb tud lenni egy olyan rendezésben, ahol a rendezőt nem a külsőségek érdeklik elsősorban, hanem a belső tartalom.
K. K.: A színház tehát mindig jelen volt az életemben, erre számtalan példát tudnék mondani. Végül úgy kerültem be a Göttinger Pali által rendezett Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabba, hogy kellett egy abszurd jelenet, ahol egy igazi operaénekes „berobban” a színpadra.
D. D.: Bocsánat, de ez sokkal viccesebben kezdődött: volt egy jelenet, amit Esterházy Péter megírt, és amiben előéneklő énekesnők várnak az előszobában Haydnre. Göttinger Pál rendező és Katona Gábor koreográfus teljesen tanácstalan volt, hogy is zajlik egy ilyen szituáció, ezért azt mondtam nekik, hogy jöjjenek el hozzánk. Feljöttek, és megkértem Klárit, hogy mutassa meg a beéneklő gyakorlatokat és az úgynevezett énekes mozdulatokat, ami a bemelegítés része. Klári az Éj királynőjének áriáján keresztül megmutatta a gyakorlatokat, és a koreográfus jól szórakozott a mozdulatokon. Jókat röhögtünk az egészen, aztán két nap múlva megkérdezték, hogy nem lehetne-e megcsinálni, hogy Klári így „berobbanjon” az előéneklési jelentbe? Magának Esterházynak is nagyon tetszett ez az ötlet, hogy bejön egy ilyen kemény énekesnő, és leordítja a többiek fejét, majd utána kimegy. Írt az áriára egy kis szöveget „Giccs, giccs, giccs” kezdettel. Így került be végül Klári az előadásba.
K. K.: Éreztem, hogy ez megint egy olyanfajta színházcsinálás, ami számomra nagyon kedves lenne, de nem jutok hozzá. Végiggondolva az egész operaházi pályafutásomat, nem nagyon dolgoztam együtt rendezőkkel, hanem mindig egy klasszikus, már évek óta létező rendezésbe kellett beállnom. Megnézve például a Bohéméletszereplistáját látszik, hogy Nádasdy Kálmán 1936-os rendezéséről van szó…


KOLONITS KLÁRA
Drámai koloratúrszoprán operaénekesnő. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének magánének szakán szerzett diplomát, majd a debreceni Csokonai Színház tagja lett. Számos nemzetközi énekversenyen nyert díjat, 2002-ben a Magyar Állami Operaház magánénekesnője lett. 2009-ben megjelent Dinyés Dániel kíséretével Liszt-dalokból álló kompakt lemeze, amelyet Fonogram-díjra jelöltek. 2010-ben Liszt-díjat kapott. Bel Canto Reloaded című szóló árialemeze 2014 decemberében jelent meg, melyen a Hungarian Studio Orchestra működött közre, Dinyés Dániel vezényletével. Kolonits Klára hangverseny-repertoárja Händeltől Verdi Requiemjén és az eredeti nyelveken énekelt dalkoncerteken át egészen a kortárs zenéig ível.







Ezeket a rendezéseket nem újítják föl időről időre?
K. K.: Nem, ugyanaz marad. Tehát ott van a példány, és amikor 1936-ban Nádasdy azt mondta, hogy Mimi bejön jobbról, és hozza a kulcsot, akkor ott nem csinálhatsz mást. Amikor felújítják, akkor a régi rendezést leveszik, tehát azt nevezik felújításnak, amikor egy másik rendező jön és újragondol. Egyszer volt, hogy egy ilyen klasszikus rendezésbe valaki belenyúlt, áthelyezett egy öntöttvas kályhát, és akkor az operajáró közönség fölhördült, mert hetven évig nem ott látta a kályhát, és ezt a „modernizálást” nem fogadta el.

Ugyanakkor sokan azt mondják a klasszikus rendezésekről, hogy sótlanok, az operajátszásban pedig a túlzott teatralitást és a modorosságot látják. Kortársabb szemlélettel, megközelítéssel változhat ez az előítélet?
D. D.: Az az igazság, hogy nem ez a probléma gyökere.


TELJESEN MINDEGY, HOGY KLASSZIKUS VAGY MODERN A RENDEZÉS, MINDIG AZ EMBERI TARTALMAT KELL MEGTALÁLNI. AZT A DOLGOT, AMI TORKON RAGAD, AMI AZONNAL HAT.

A Nádasdy-rendezéssel semmi baj nincsen, egészen odáig, amíg nem üresen éneklik vagy játszák. Egy modern rendezéssel egészen addig nem tudunk mit kezdeni, amíg a szereplők nem értik, csak végrehajtják az instrukciókat. Abban a pillanatban, hogy a kórus úgy megy fel a színpadra, hogy érti, hogy mi a feladat és azt el is tudja játszani, akkor a néző be van vonva a dologba.

Tehát minden inkább a hiten múlik.
D. D.: A hiten és a hitelen. Az énekeseknek hitelesnek kell lenniük a közönség előtt, de ehhez az segíti hozzá a legjobban, ha a rendezőnek meg a karmesternek hitele van az énekes előtt. Mert így az instrukciókat is, amiket kérnek az énekestől nagy kedvvel és örömmel magáévá teszi. Ez egy nagyon összetett dolog, és nagyon sok mindennek kell együtt állnia ahhoz, hogy egy produkció jó legyen. Nagyon jó rendezők tudnak nagyon rossz darabokat csinálni, mert egyszerűen nem találják a közös hangot az énekesekkel. A befogadón is nagyon sok múlik. El vagyunk butítva a tévé által, amit, ha bekapcsolok, szórakoztat, és pont. A színházat, ezzel szemben, pedig hihetetlenül aktívan kell nézni, mert csak akkor hat igazán, ha a néző is aktívan megy a dologgal, gondolkozik rajta közben és a színház által generált érzelmeket át meri élni. Ekkor jöhet létre az a dolog, ami után az ember úgy megy haza, hogy vagy nem tud aludni reggel hatig, vagy azt érzi, hogy „jézusom, ez remek volt”, és megoldódott valami az életében. Én nem kárhoztatnám a Magyar Állami Operaházat, mert pontosan ugyanannyi lehetőség van benne jót is, rosszat is csinálni, mint a világ bármelyik operaházában. Ez sosem korszakfüggő, ez mindig emberfüggő. Tökmindegy, hogy az 1700-as években vagy most csinálnak operát, a lényeg, hogy hogyan énekli el az illető.
K. K.: Ugyanaz az előadás hétfőn teljesen hidegen hagyhatja, kedden viszont megszállottá teheti a közönséget. Lehet, hogy más volt a szereposztás, más volt a karmester, vagy csak rossz nap volt.


AZ OPERÁBAN MANAPSÁG KEVESEN HISZNEK, DE HA SIKERÜL MEGTALÁLNI AZOKAT A RENDEZŐKET, KARMESTEREKET, AKIK IGEN, AKKOR GEJZÍRSZERŰ ENERGIÁK TUDNAK FÖLTÖRNI.

Akkor nem érdemes azt állítani, hogy mi le vagyunk maradva, mondjuk az európai operaházakhoz képest?
D. D.: Nem. Rengeteg helyen dolgoztunk már Európában, és mindenhol ezt tapasztaltuk. Amiben le vagyunk maradva, az legfeljebb annyi, hogy Budapestnek nincs négy-öt operaháza.


DINYÉS DÁNIEL
Karmester, zeneszerző. 2006-ban végzett a Zeneakadémia zeneszerzés szakán. 1998-ban a MOL zenei ösztöndíjat, 2007-ben Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjat nyert. Számtalan színpadi kísérőzenét írt, betanító korrepetitorként rengeteg operaprodukcióban közreműködött. A Bárka Színház, majd a Kaposvári Csiky Gergely színház zenei vezetője volt, de számos színház produkciójában közreműködött zenei vezetőként, többek között a Nemzeti Színházban, a Radnóti Színházban, a Vígszínházban, a Thália Színházban, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Jelenleg a Budapesti Operettszínház első karmestere. Az Operabeavató sorozat az ő nevéhez fűződik, az operát részleteire bontó, zenei szándékokat boncolgató műfaj először az Ördögkatlan Fesztiválon, majd a Katona József Színházban vált ismertté.

Miért érdemes ma egyáltalán operába járni, mi mindent adhat ez a műfaj, amit a többi nem?
K. K.: Nem sok olyan műfaj van, ami ennyi érzéket birizgál. Maga a zene is egy absztrakt, egyszerre értelemre és érzelmekre ható dolog, és akkor még nem beszéltünk a történetről.


AZ EMBERI HANG PEDIG EGY BEHELYETTESÍTHETETLEN KÖZVETÍTŐ ERŐ, ENNEK VARÁZSA MINDENKINEK AD VALAMIT.

Nem véletlen, hogy a prózai színházak előadásaiba is egyre több énekes betéteket raknak. A zenével, szárazon mondva, egyszerűen minden jobban eladható. Évekig volt egy vécépapírreklám, ami alatt a Traviata Flóra bál-jelenetének a zenéje szólt – ez is azt mutatja, hogy még a klozettpapírt is velünk adják el (nevetnek). A saját példámból kiindulva:


KILENCÉVES KOROMBAN KITILTOTTAK AZ OPERÁBÓL, MERT EGY SZÁMOMRA UNALMAS ELŐADÁSON A LAKKCIPŐMET LEDOBTAM AZ EMELETRŐL, A Mesélő Muzsika NEVŰ PROGRAMRÓL PEDIG KIVEZETTEK, MERT UNATKOZTAM.

Az egész műfaj rendkívül idegen volt számomra egészen addig a pontig, amíg egy gimnáziumi osztálytársam el nem ráncigált egy énekórára. Abban a pillanatban függővé váltam, és attól kezdve ellenállhatatlanul beszippantott az egész. Tehát én nem aggódom, mert vannak operafogyasztók, és vannak olyanok, akik még nem fogyasztanak operát, de eljön majd az életükben az az idő.

Az operák esetében mekkora hangsúlyt kap a képzés?
D. D.: Ez Kodály országa, minden a képzésen múlik (nevetnek).

Feltételezem, hogy egy operaénekesnek jó színésznek is kell lennie, Magyarországon erre figyelnek a képzésben is?
K. K.: A háború óta folyamatosan figyeltek erre, Kovalik Balázsnak indult egy saját iskolája a Zeneakadémián, amit Almási-Tóth András vett át és ahol ezt tanítják.
D. D.: A képzés nagy előnye, hogy rengeteg általánosságot meg tud tanítani – így kell bejönni, így kell nézni, így kell átélni, így kell megérteni… – ugyanakkor a hátránya, hogy emiatt az ott-tanuló ember bele is tud ragadni az általánosságokba. A képzés az operaénekeseknél az énekhangban perdöntő, ugyan jó színésznek is kell lenni, de elsősorban – és ezt felejtik el mostanában – énekelni kell tudni. Hiába mondják, hogy az énekes milyen jó színész, engem pont nem érdekel, mert akkor elmegyek a Katonába és megnézem, hogy ott milyen jó színészek vannak. Egy operaénekesnél elsődlegesen az érdekel, hogy hogyan énekel.

Az Operabeavatóban a két dolog összeér, hiszen operaénekesek és színészek is játszanak az előadásokban.
D. D.: Az volt az elképzelésem, hogy direkt olyan produkciót csináljunk, ahol azok a szereplők, akik irányítják a történéseket, azok színészek legyenek. Akikkel pedig minden megtörténik, azok legyenek az énekesek. És a kettő hihetetlenül jól működött egymással.

Akkor hiába volt meg ez a különbség, a próbák jó hangulatban teltek. De eleinte hogyan viszonyultak a kezdeményezéshez a Katona József Színház színészei?
D. D.: Tudni kell, hogy annak idején, amikor az opera elindult hódító útjára, az 1600-as évek közepéig, a színészek és az énekesek között nem volt átjárhatatlan a határ. Schodelné vagy Blaha Lujza operaénekesnek is számítottak, de attól függetlenül fantasztikus színésznők voltak. A szétválás akkor következett be, amikor a zenekar nagyobbodása okán, a hangerőt is növelni kellett, de nem mindenkinek volt már olyan erős és terhelhető a hangja, hogy áténekelje a zenekart. Az eredeti kérdésre visszatérve: azt kell tudni, hogy mi Göttinger Palival


NAGY HÍVEI VAGYUNK A JÓKEDVVEL VALÓ, ÁM NAGYON MÉLYRE HATÓ MUNKÁNAK.

Az énekeseknek Kulka János vagy Pálmai Anna jelenléte vérfrissítésként hatott, mert a reakcióik színészreakciók, amik sokkal gyorsabbak, mint az énekesreakció, hiszen reális szituációkat játszanak reális időben, egy prózai színházban. Ez fölpörgeti az énekesek reakcióidejét is, és meglátnak rengeteg apró színészi dolgot, amit egyébként maguktól nem látnának. De ez fordítva is igaz: emlékszem egy próbára, amikor Kálid Artúr (aki Kulka szerepét vette át) egyfolytában hallgatta, hogy ki hogy énekel, majd egyszer csak megcsinálta a „fedést” (a magas hangot befedő éneklési technika). Ekkor megállt az egész próba, és mind a négy énekes üdvrivalgásban tört ki: „Ez az, Artúr! Megcsináltad!” Pálmai Anna számára pedig a Mozart-éneklés egy fantasztikus, fizikailag jóleső érzés lett. Az éneklés hatására egyébként endorfin termelődik, az éneklés örömet okoz.
K. K.: Az egész Operabeavatót átszövi egy nagyon mély irónia, ami sokszor lehet önirónia is. De senki nem tetszeleg a világmegváltó „megmondóember” szerepében. Azt látjuk, hogy a színház és az opera műfaja megint össze fog érni. Főleg a film hozott egy olyan igényt, hogy az emberek mindent reálszituációban akarnak látni, és hogy a kérdésre visszautaljak, hogy mik lehetnek a színházi megújítás folyamatai, tulajdonképpen elég sok olyan kezdeményezés van, amivel a filmes esztétikát ebbe a műfajba is be lehet hozni. Énekeltem már úgy, hogy a kétdimenziós kukucskáló színpad egy háromdimenziós, filmszerű élménnyé alakult át.
D. D.: Én azt gondolom, hogy teljesen mindegy, mik az eszközök.


AZ ÚJDONSÁG MINDIG A MONDANIVALÓ ÉS AZ EMBER LESZ.

Egy korábbi számunkban Peller Mariann, a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató tévéműsor producere beszélt arról, hogy igenis meg lehet érteni a komolyzenét, ha például nem a legnehezebb Liszt-művel kezdjük a befogadást, hanem fokozatosan, lépcsőről lépcsőre haladunk. Hisznek ebben?
D. D.: Ez egy általánosan elfogadott nézet, de mindig ingoványosnak éreztem, mert kinek mi a „nehéz” mű? Tíz körül lehettem még, amikor már nem tudtam betelni Penderecki Passiójával, olyan izgalmasnak találtam. A bátyám tizenkét éves korában csak Bach kantátákat és Wagnert hallgatott. Más meg negyven évesen a Don Giovannin horkol (személyes élmény a nézőtérről…). Mindenesetre az Operabeavatóban biztos, hogy nincs ilyen szándék. Ha valamit lebutítok, akkor az ember pontosan azt az unalmat fogja érezni, amit én éreztem annak idején, amikor hülyének néztek engem gyerekként. Egyébként azért lepett meg ennek az egésznek a sikere, mert én semmi egyebet nem csinálok, mint amit otthon egyébként csinálnék. Tehát, amikor Mozarttal foglalkozom, akkor így foglalkozom vele. Ezért lep meg mind a mai napig, amikor felmerül a népnevelői ambícióm kérdése. Nekem nincs ilyen, én ezt csinálom otthon, és ha tudnak velem gondolkodni, annak én nagyon örülök, és megtisztelő, hogy nagy sikere van. De bennem nem él a vágy, hogy ezt minél több ember felfogja, és majd ettől egy boldogabb, szebb, Mozart alapú társadalom épül. Ennyire nem lehetek naiv.
K. K.: Daninak valóban nincsen népnevelői küldetéstudata. Egyszerűen azt szeretnénk az emberekkel megosztani, amit számunkra a zene jelent. Nekünk egy létező élethelyzet, hogy hazamegyünk és zenélünk a magunk örömére. Ennek az örömnek a kiterjesztése, az emberek bevonása az egyik célunk. Az viszont nem, hogy ez egy ipar vagy műfaj legyen, amit majd felvirágoztatunk.

Tehát a műfaj megszeretése és megértése nem az Operabeavató módszerein múlik, hanem a befogadó hozzáállásán.
D. D.: Szuper kérdés, de ez nem tálalható ennyire fekete-fehér állításként. De tény, hogy hatalmas része van a befogadó félnek abban, hogy megszereti-e a műfajt. De ugyanúgy gátoló erő tudok lenni előadóként is, ha tehetségtelenül, vagy szimplán rossz svádával csinálom az előadást.
K. K.: De az Operabeavató miatt nagyon sokan váltak nyitottabbá a műfaj iránt, és nagyobb kanállal kezdték el enni ezt a kultúrát.
D. D.: Ez igaz, koncertek után én is találkoztam emberekkel, akik odajöttek hozzám, hogy elkezdtek komolyzenei koncertekre járni, mert voltak egy Operabeavatón. Természetesen nem egészen úgy van, hogyha valaki bemegy az Operába, de nem érti, akkor hülye, de hogyha eljön az Operabeavatóra, akkor okos és mindent meg fog érteni. Én semmi egyebet nem szeretnék, csak nyitottságra tanítani. Hogy ez a nyitottság fül, gondolkodás vagy szív formájában történik-e meg, az már szinte mindegy. Szinte.

És mik a kulcsok az általad közvetített nyitottsághoz?
D. D.: Passz. Klári?
K. K.: Akkor erre én leszek hivatott válaszolni. Nagyon hasonlóan zajlik a nekünk való magyarázat is egy szerep betanításánál. Dani mindig azt mondja, hogy ezt el lehet így is énekelni, de mi lenne, hogyha meghallgatnánk, hogy mit játszik alattunk a zenekar. Mi, énekesek általában arra fókuszálunk, hogy „kipasszírozzuk” magunkból, amit a szerző elvárt, de nem helyezzük magunkat a zeneszerző kontextusába. Minden paramétert tudni kell, ami körülöttünk van, azért, hogy meg tudjuk indokolni, hogy abban a pillanatban miért azt a hangot adjuk ki. Mik azok az információk, amik elhangzanak a zenekarban? Mi ennek az együttes jelentése? Fantasztikus ez, és ez a siker titka is: hogy nincsenek erre „külön” eszközök. Az Operabeavatók első két évadában mindössze egy négyszögletű fa emelvény, a „Kubus” volt a díszlet, mégis a fél zeneirodalmat meg tudjuk oldani. Tulajdonképpen ezzel azt látják az emberek, hogy valami elemit kapnak, és nem azt, hogy manipulálni akarják őket a díszlettel, a jelmezzel. Ez a fajta eszköztelenség rendkívül szimpatikus több korosztálynak is. Azt látom, hogy mindenki, aki az Operabeavatóban részt vett, mint előadó, gazdagodott, és már soha többet nem énekli úgy azt a Mozart-darabot, mint annak előtte, hanem feltett magának olyan kérdéseket, amikre utána kutakodva, a zongora mellett próbálta megtalálni a választ.
D. D.: Talán a kontextusteremtés a kulcsszó. Hogy ne csak egy dimenzióban járkáljunk, hanem ahányban csak lehet. Ennek semmi egyéb alapja nincs, minthogy én zeneszerzőként végeztem, és zeneszerző is lennék, és emiatt egy kicsit máshogy látom a dolgokat, ha úgy tetszik, beljebbről, a zeneírás szemszögéből. És azt gondolom, hogyha valaki egy olyan rendezővel vagy karmesterrel dolgozik együtt, aki segít a kontextusteremtésben, és arra sarkallja az énekeseit, hogy nézzenek utána a dolgoknak, akkor hosszú távon ez működik bármilyen színházban.

Milyen projektek vannak készülőben erre az évadra? Lesz Operabeavató?
D. D.: Igen, folytatódik, méghozzá a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Művészetek Palotájában, Operamacera címmel. Vagyis mostantól nagyzenekarral lesz megtartva, és nem én fogok zongorán kísérni, hanem tényleg ott lesznek a hangszerek, és meg lehet mutogatni, hogy mi hogy szól, úgyhogy ebben mi is fejlődünk szépen tovább. Göttinger Palival egy nagyon kicsi gyerekeknek szóló beavatónk is van, szintén a Művészetek Palotájában, ez az Operajátszóház. Az Operettszínházban első karmesterként csinálom a dolgaim, ott lesz egy Offenbach-bemutatóm, a Kékszakáll.
K. K.: Az Operában van egy októbervégi bemutató, Meyerbeer: A hugenották, ami egy francia opera, és utoljára 1931-ben játszották Magyarországon, és ez nem lesz könnyed feladat a társulatnak,mert a nettó játékideje körülbelül három és háromnegyed óra. A reformáció évfordulója miatt ez egy aktuális téma lesz. Ezen kívül, az én kérésemre a debreceni Csokonai Színház előveszi nekem Bellini Norma című operáját, amiben mindig is nagy vágyam volt énekelni. Az évad végén pedig bemutatjuk Szegeden Verdi Ernaniját, amit Göttinger Pali rendez. Mindeközben oszlopos tagként részt veszek az Operabeavatókon, amit rendkívüli módon várok.

CSALÁDI JÁTSZMÁK – GÖTTINGER PÁL UGRIK BE ÖTVÖS ANDRÁS SZEREPÉBE

Október 12-én Göttinger Pál rendező látható Matthew szerepében egyetlen alkalommal.

Sam Holcroft intellektuális komédiája 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt. Alaphelyzete egyszerű: családi ünnepre gyűlik össze a família, hazajön a két fiútestvér a szülőkhöz, s hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre, ahogy a különböző életformák és gondolkodásmódok egy asztalhoz kényszerülnek. A darab azonban több ennél: közös komédia és cinkos játék is a közönséggel. A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait ugyanis a nézőtéren tudni lehet majd előre, így a nézők végig beavatottként láthatják lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek. Ezen keresztül pedig mindenki kacagtató és önironikus szabályszerűségeket olvashat le önmagáról is: mi, emberek hogyan tesszük élhetővé és elviselhetővé a társas érintkezést, s ezáltal magát az életet.

Beugrás a Családi játszmákban

Figyelem!

Az október 12-i Családi játszmák előadásunkban, egyetlen alkalommal, Matthew szerepében Göttinger Pált, a darab rendezőjét láthatjátok Ötvös András helyett.

http://orlaiprodukcio.hu/plays.php?id=4077

forrás: https://www.facebook.com/orlaiprodukcio



Koncertkülönlegességekkel készül a Budapesti Vonósok

A bérletek és az egyedi koncertsorozatok összeállítása során a legfontosabb szempont a sokszínűség és a fiatal tehetségek megmutatása.

Akadémiai Bérletek

A zenekar 1983 óta rendez bérletes koncertsorozatokat a Zeneakadémia Nagytermében. A január 30-án induló Akadémiai Bérlet műsorában olyan művekkel frissítik a repertoárt, amelyek eredetileg kibővített vonósnégyes koncertek népszerű darabjai, de mostanában kamarazenekari hangversenyeken is egyre többet szerepelnek.

„Schubert Vonósötöse és Csajkovszkij Firenzei Emlék vonóshatosa igazi kihívást jelent a kamarazenekarok számára!” – mondta el Pilz János, koncertmester.

A repertoár része továbbá Scsedrin Carmen szvitje, mely a számtalan Carmen feldolgozás közül talán az egyik legjobban sikerült darab. Ezt a művet a kiváló Amadinda ütőegyüttessel mutatják majd be.

Az új évad sorozatára neves szólistákkal dolgozik együtt a zenekar: Giovanni Guzzo és Várjon Dénes a keveset játszott Mendelssohn Kettősversenyt, Baráti Kristóf és Várdai István pedig többek között Mozart hegedűre és brácsára írt Sinfonia Concertantéját adják elő, amelynek érdekessége, hogy a brácsaszólam Várdai István csellóján hangzik el.

BV-sorozatok

Bach közelében - a reformáció 500. évfordulója alkalmából a reformáció emlékbizottság programjába is bevett J. S. Bach sorozat sikerét látva, a zenekar idén a János passiót adja elő. A koncerten a kamarazenekar a Lutheránia Énekkarral és világhírű énekes szólistákkal lép egy színpadra. A művet a Kossuth-díjas Kamp Salamon karnagy dirigálja, és elemzi a közönség számára. Az első koncertre november 18-án kerül sor a Budapest Music Centerben.

Operajátszóház - az előző évadban óriási sikerrel indult el a gyermek és ifjúsági bérlet. Az előadások keretében híres operarészletekkel ismertetik meg a gyermekeket, Dinyés Dániel karmester és játékmester, valamint Göttinger Pál rendező együttműködésében. Idén Mozart Figaro házassága és Don Giovanni valamint Donizetti Szerelmi bájital című darabjába nyerhetnek belepillantást a kicsik.

Klasszikusok tükrében – a zenekar elhozza a kortárs zene különlegességeit, és segítenek azok megértésében. A november 25-i koncerten meglepetéssel is készülnek a közönség számára: a koncert díszvendége Kurtág György, a kortárs mesterek világszinten egyik legnagyobbika.

BV40 - Jubileumi Koncert

A 40 éves évforduló ünneplésének az Óbudai Társaskör ad otthont november 27-én. A születésnapi koncerten újra elhangzik az a Haydn hegedűverseny, amely a zenekar által alapított Nemzetközi Haydn Fesztiválon Ágoston András előadásában kimagasló sikert ért el. Ugyanakkor a kortárs zene is fontos szerepet tölt be az ünneplés során, felcsendül majd Kovács Zoltán Adagiettoja is, amelyet a zeneszerző a Budapesti Vonósok felkérésére írt 1995-ben.

Nyíregyházi cikk a Pesti Műsorban


Amikor elfogadtam Kirják Róbertnek, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatójának meghívását, és elszerződtem Nyíregyházára, jó- és rosszakaróim is rögtön ezt feszegették: jó, jó, lehet is melózni rendesen, de hát túl messze van. Később, mikor gyakorlatos színészeket kellett megszólítanom az eltervezett bemutatóinkhoz, rémülten vettem észre, hogy pályakezdő kollégák (és osztályfőnökeik) is valahogy így tudják. Hogy ez itt messze van.
Mintha itt nem lenne senki. Pedig itt nagyon is sok mindenki van, egy teherbírására, nyitottságára méltán büszke társulat, egy nagyszerű, szerethető és vagány város – és benne majdnem százezer néző egy aprócska, háromszázötvenes nézőtérre. Olyan százezer néző, aki odaadással szereti a színházát – jelzi, ha valami nem tetszik neki, de azért legközelebb is eljön. Akinek a kegyeit egyáltalán nem kell keresni. Aki komolyan vehető vendégrendezők felvonulásához van szokva, aki bátran hasonlít össze, értékel és pártol legkülönfélébb színházi megoldásokat. Aki ismeri és szereti a saját színészeit. Akik előtt az alkotó büszke lehet, ha valamit jól csinál, de nem kell szégyenkeznie, ha nem. Ahol otthon lehet. Ahol a műfaji sokszínűség, a mindenevő színészek és nézők együtt élő, együtt lélegző közössége hajtja előre az évadokat. Ahol Schillerre és Ken Ludwigra, McDonaghra és Selmeczi Györgyre, Feydeau-ra és Middletonra, de Szente Vajkra és Mohácsi Jánosra is bérletet vesznek az emberek – szívderítően emelkedő számban.
Család ez, annak minden jó és szükségszerűen néhány rossz tulajdonságával együtt. Nem is az, hogy jó vagy rossz – hanem hogy teljes.
Részegítő és izgalmas (és persze nagy felelősség), hogy szinte semmilyen kötöttség nem gyötri az évadtervezést. Minden megszólított vendégrendező boldogan mondott igent, és akinek egyeztetés miatt nem sikerült végül elvállalnia, az maga erőlteti azóta: de jövőre, de jövőre. A vendégeskedés vagy a hazatérés kerül szóba ezeken a beszélgetéseken. A távolság soha.
Ahogy ezt írom az emeleten, odalenn éppen véget ért a Sherlock bemutatója, miután napközben három másik új produkció próbái zajlottak párhuzamosan a házban. Siker volt, tele minden lépcsőforduló derült, az előadást taglaló nyíregyháziakkal és álmélkodó budapestiekkel. Csak ma este két olyan emberrel váltottam szót, aki azt mondta: fogalma sem volt róla, hogy nálunk ilyen dolgok mennek. 
Ilyen estéken ma már Pesten érezném magam „messze”. Ezt üzenem tehát a budapesti közönségnek: ne féljenek a kalandtól, lássanak világot, látogassanak el ebbe a városba, töltsenek itt pár napot – és esténként feltétlenül üljenek be a színházba is. Szorítunk nekik helyet. 
Jöjjenek közelebb.

Göttinger Pál
főrendező
Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Nekem maga a színház a motiváció

„A színház egy olyan szerelem, amiből nem lehet kiszeretni. Egy életre szóló elkötelezettség, önmagát gerjesztő folyamat” – vallja Orlai Tibor, aki élvezi, hogy magas művészi színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásokkal, szabadon szerveződő alkotóközösségével estéről estére gondolatokat közvetíthet, tükröt tarthat a néző elé, s hogy képesek formálni a közgondolkodást. A producerrel többek között az Orlai Produkciós Iroda egy komolyabb szintre emelt együttműködési struk­tú­rájáról és az új évad bemutatóiról beszélgettünk. 

Mozgalmas évad van az Orlai Produkciós Iroda mögött – hét bemutatót láthatott a közönség az elmúlt szezonban a Belvárosi Színházban, illetve a Jurányi Inkubátorházban. Melyek voltak azok a produkciók, amelyeket kimagaslóan nagy érdeklődés övezett?
O. T.: Az előző évadunkban a legmeghatározóbb bemutatónk két­ség­kívül az Egy őrült naplója volt, melyben Keresztes Tamás brillírozik, és amely nemzetközi szinten is nagy érdeklődésre tart számot, hiszen jó pár külföldi fesztiválon jártunk már vele, s még fogunk is. Nagyszínpadi bemutatónk közül kiemelendő a Szentendrei Teátrummal közösen színpadra állított, egy év alatt hatvan előadást megért, Daniel Glattauer művén alapuló Párterápia. Ladislav Fuks A hullaégető című regényéből készült, a rasszizmus kialakulásáról szóló előadásunkat is nagy érdeklődés övezte. Fontos kiemelni Az étkezés ártalmasságáról című nagymonológot, valamint Édouard Louis Leszámolás Eddyvel című bestsellerének színpadi monodráma változatát, a Leszámolás velem című előadást is, melyet Rába Roland rendezett, és Nagy Dániel Viktor főszereplésével látható a Jurányi Inkubátorházban. 

Együtt, szabadon – ezek a hívószavai a produkciós iroda egy komolyabb szintre emelt együtt­mű­kö­désének. Pontosan miféle együttműködésről van szó, és mit „profitálhatnak” ebből a színészek, alkotók?
O. T.: Eddig kizárólag produkciós alapon gondolkodtunk, előadásokra szerződtetünk színészeket, mos­tan­tól viszont egy új, színészek, rendezők, tervezők és más alkotók egy részéből megalakult struktúrát igyekszünk felépíteni. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az Együtt, szabadon nem kőszínházi ér­te­lem­ben vett társulati szerveződés, hanem egy szabadon szerveződő alkotóközösség, amelyben emberek szívesen dolgoznak együtt laza szövetségben, összetartozásban, s amely megfelelő biztonságot ad a művészeknek és az Orlai Produkciós Irodának is. Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy ötletekkel álljon elő, s amennyiben van köztük olyan, amelyik belefér a műsorpolitikánkba és passzol az ar­cu­la­tunkhoz, azt színpadra visszük. 

Sűrű nyár van mögöttetek, hiszen gyakorlatilag ilyenkor készítitek elő a következő évadot.
O. T.: Így van! És fennállásunk óta talán most nézünk az eddigi legsűrűbb szezon elé – tizenhárom bemutatót tervezünk. Júniusban debütált a Belvárosi Színházban a Göttinger Pál rendezte Családi játszmák, júliusban a Vőlegény Novák Eszter rendezésében, Kovács Patríciával és Szabó Kimmel Tamással a főszerepben, a Szentendrei Teátrummal együttműködésben. Az élsport világát célkeresztbe állító, tabutémát érintő Tagadj, tagadj, tagadj! című darabunkat először a balatonföldvári közönség láthatta – az előadást Lovas Rozi, Sztarenki Dóra, Ullmann Mónika, Nagy Dániel Viktor, Ficzere Béla szereplésével Pesten a Hatszín Teátrumban játsszuk szeptembertől, majd következik az Ördögkatlan Fesztiválon és a Kultkikötőben nyáron bemutatott Kétely Udvaros Dorottyával és Fekete Ernővel a főszerepben. Ugyancsak nyáron indítottuk útjára a Lengyel Nagy Anna újságíró igaz történetein alapuló, érzékeny előadásokból és monodrámákból álló Élet.történetek.hu elnevezésű sorozatunkat – terveink szerint negyedévente jövünk ki egy-egy újabb történettel, melyet minden alkalommal más rendező állít színpadra Pelsőczy Réka művészeti vezetésével. A szó szoros értelmében vett évadot a Love, love, love előadással nyitjuk, melyben Péter Kata és Schruff Milán játszik – a történet a hatvanas évektől indul, és napjainkban, a Brexit idején fejeződik be; a szereplők a néző előtt válnak huszonévesekből ötven-hatvanéves felnőttekké. Ezt követően lesz látható Szikszai Rémusz rendezésében, Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével Az oroszlán télen, majd jön a Dühöngő ifjúság Szabó Kimmel Tamással, Kovács Patríciával, Ötvös Andrással és Járó Zsuzsával, Znamenák István rendezésében, s ezt követi a kétszereplős Heisenberg Ullmann Mónikával és Benedek Miklóssal. Dömötör András az improvizáción alapuló Second Life-ot rendezi. A rendhagyó előadás arra keres válaszokat, hogy mi lett volna, ha a hat Máté Gábor-osztályban végzett színész nem a színészi pályát választja. Végül – terveink szerint – színpadra állítjuk Szántó T. Gábor A zsidó kutya című monodrámáját is.

Mind a közönség, mind pedig a szakma elismerését kivívtad az elmúlt tíz év alatt, ráadásul az előadások anyagilag is sikeresek. Ezek szerint tudsz valamit, amit más színházcsinálók nem?
O. T.: Szerintem nincs recept. Nálunk is van kevésbé sikeres produkció, amit hat-nyolc előadás után leveszünk a repertoárról, de a kulcs talán az, hogy alázatosnak kell lenni a közönséggel és a szakmával szemben. Partnernek kell tekinteni a közönséget, de nem kiszolgálni. Nem helyezhetünk gazdasági, anyagi szempontokat a művészi szempontok elé, mondom ezt annak ellenére, hogy magánszínház vagyunk. Folyamatosan keressük a tabutémákat, nyitottak vagyunk olyan darabokra, melyek magvas gondolatokat tartalmaznak, reflektálnak a korra, amelyben élünk, s amelyekkel széles közönségréteget érünk el.

A reklámra is nagy hangsúlyt fektetsz. 
O. T.: Nézd, egy előadás sikeréhez legalább olyan mértékben hozzátartozik az, hogy mi terjed el róla, mint az, hogy mekkora összeget költünk a reklámozására. A művészi produkciók mára ugyanolyan árukká váltak, mint egy póló a ruhaboltban vagy egy asztal a bútorüzletben. Mindegyiknek meg kell tervezni az életpályáját, s hozzárendelni a marketinget.

Közgazdász foglalkozásod váltottad professzionális produceri munkára. Mi az, ami egy évtized után is rendületlenül motivál a színházcsinálásban?
O. T.: A színház egy olyan szerelem, amiből nem lehet kiszeretni. Egy életre szóló elkötelezettség, önmagát gerjesztő folyamat. Magába szippant, és a kitölti a napom huszonnégy óráját. Élvezem, hogy magas művészi színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásainkkal estéről estére gondolatokat közvetíthetünk, hogy tükröt tudunk tartani a néző elé, s hogy képesek vagyunk formálni a közgondolkodást. Volt polgári foglalkozásom, de ma már nem tudnék élni színház nélkül. Nekem maga a színház a motiváció.

forrás: http://www.pm.hu

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed