Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások.
A forrásokat az egyes bejegyzések
végén lehet megtalálni.


Mi az Orlai Produkció sikerének a titka?

Nagyszerűen dolgoztak az Orlai Produkció munkatársai az előző évadban (is). Mással nem lehet magyarázni azt, hogy nem kevesebb mint 13 (!!!) új bemutatót terveznek az ideiben és ez bizony hatalmas szám.

Gondoljanak bele a Producer kizárólag jegybevételből és a hozzá kapcsolódó TAO támogatásból tartja fenn magát 11 év alatt eljutott arra a színtre, hogy 30 repertoár előadást játszanak színészei nemcsak Budapest több színházában, hanem vidéken is.

Elképesztő munka, némi szerencse de legfőképpen megérzés, hozzáértés és jól megválasztott munkatársak kellettek ahhoz, hogy az amúgy közgazdász végzettségű üzletemberből fogalom legyen a színházi életben.

Honlapunk mindíg is nagy rokonszenvel figyelte Tibor munkásságát, aki véleményünk szerint példát mutatott abból, hogy igenis lehet komolyabb állami támogatás és az ezzel járó "felülről történő művészi beleszólás" nélkül is, igényes előadásokat létrehozni. Olyan előadásokat, amelyek a mai filmletöltős, telefonnyomkodós és valóságshowkal elárasztott társadalmat is ráveszi arra, hogy igenis érdemes színházba járni.

Ha a siker titkát nézzük szerintem a legfontosabb, hogy Orlai Tibor olyan darabokat vesz fel a repertoárba, amely egyrészt aktuális, másrészt fiatalt, középkorút és időst, szegényt, a középréteget és a jómóduakat is képes megszólítani, elgondolkodtatni.

A 11 év a produkció életében hatalmas változásokat hozott. Kezdetben igényes bulvárként jellemezték az Orlai-darabokat, amely ugyan nem kritika -sőt sok államilag finanszírozott színház kiegyezne ezzel a minősítéssel - de mindenképpen beskatulyázás. Márpedig nincs olyan színész, rendező vagy éppen producer aki szereti ha beskatulyázzák. Érezte ezt Orlai is és egyre bátrabb lett.

Felvett olyan darabokat is a repertoárba mint az Egyasszony, Csemegepultos naplója, Hullaégető, Rose, Az étkezés ártalmasságáról, Leszámolás velem, A fura, Kétely vagy éppen a Tagadj, Tagadj, Tagadj, amelyek a másságról, kirekesztésről, pedofílíáról, rasszizmusról, az élsport és a dopping kapcsolatáról, olyan amúgy aktuális témákról szól amely jelen van társadalmunkban, de tabunak számítanak. Persze attól mert tabunak számít még létezik és beszélni kell róla. Akkor is ha nyilvánvaló a színházbajárók körében nem mindenkinek van erre igénye.

Örömmel látom, hogy a Belvárosi szinház törzsközönsége vevő ezekre a témákra is, így ki lehet jelenteni Orlai úr és a nézők kölcsönösen formálták egymást. Ledőltek a falak, nincsenek tabuk, a nézők elhiszik, hogy valamennyi produkció ami a műhelyből kikerül fontos témát boncolgat és hozzájuk szól és az ezerfejű cézár a jegyvásárlással fejezi ki, hogy igénye van a szórakoztató darabok mellett, a "fajsúlyosabbakra" is.

Persze ezt csak olyan helyen működik hitelesen, ahol a színházcsinálók szinte napi kapcsolatban vannak és sokat beszélgetnek azokkal akiknek szánják az előadásokat. Orlai Tibor hitelessége abban is megmutatkozik, hogy gyakorlatilag napi szinten beszélget a jegyet váltókkal - nem csak a szakmabeliekkel - így pontosan tudja, őket mi foglalkoztatja, mire kíváncsiak. S mivel a legtöbbször a néző és a Producer ízlése egybeesik, így a siker sem maradhat el.

Budapesten a Belvárosi Színház, a Katona József Színház, a Jurányi Inkubátorház, a Thália színház mikrószínpada,a Szkéné színház és az Örkény Stúdió után már a Mozsár Műhelyben és a Hatszin Teátrumban láthatók az Orlai Produkció előadásai.

Az idei nagyszínpadi premierek közül a Vőlegény és a Kétely méltán aratott hatalmas sikert és október 5-én kerül bemutatásra a Love, Love, Love című szatírikus komédia Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra főszereplésével, s már kaphatók a belépők a december végi Oroszlán télenre is, amely szintén nagy érdeklődésre tarthat számot.

A Hatszin teátrumban még a csillárokon is lógtak a Tagadj, tagadj, tagadj! bemutatóján és rengeteg élsportoló ült a széksorok között. Lovas Rozi, Ullmann Mónika, Sztarenki Dóra hitelesen adta vissza azt, hogy bizony a mai pénzcentrikus világban semmi sem számít csak az eredmény, s ennek érdekében bármit hajlandóak megtenni. Kitűnő előadásról van szó, nem véletlen, hogy az angol szerző közönségtalálkozójára is sokan voltak kíváncsiak a bemutatót követően.

A Mozsár kávézóban elindul egy sorozat Élettörténetek.hu címmel, amely emberi sorsokat mutat be olyan színészpárosokkal mint Egri Kata és Egri Márta, Borbély Alexandra és Ullmann Mónika, Lázár Kati és Epres Attila. Ezek monodrámák, vagy 1-2 szereplős kamaradarabok és addig fogják játszani őket, amíg a közönség érdeklődik iránta.

A Belvárosi Színház szervezési osztályán lehet már vásárolni Karácsonyi bérletet is nagyon kedvező áron. Ez itt ugyan nem a reklám helye, de szeretnénk most is kiemelni, hogy a Bardóczki Gábor és munkatársai évek óta példát mutatnak, hogy miként lehet felkészülten, udvariasan kiszolgálni a színházbajárókat.

- Simonyi András - 

[2017.10.05.]

forrás: https://zene.hu/


TÁMOGATÁS, SZOLIDARITÁS

Köszönjük, ha a karantén-időkben megcsappant színházasdinkat akár csak havi jelképes, 1-2 eurós felajánlással támogatod. A befolyt összegekből finanszírozzuk következő projektjeink előkészületeit. A támogatói feliratkozáshoz kattints ide!


TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália patreon pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed