LEENANE SZÉPE, AKI CSÚNYA

A kortárs dráma „csodagyerekének” tartott McDonagh 27 évesen írt remekmûvét, a Leenane szépét állítja színre Göttinger Pál, a Móricz Zsigmond Színház fõrendezõje. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. október 20-i számában)

Az ír–angol szerzõ Alhangya, Párnaember, Vaknyugat címû darabját már láthattuk teátrumunkban, a mozi kedvelõi az Erõszakikat is megtekinthették Colin Farrell-lel a fõszerepben. Megannyi megrázó, ugyanakkor felejthetetlen élmény. Vajon mit tartogat számunkra ez a csak kevesek által ismert, elõször 1996-ban játszott dráma? – kérdeztük a rendezõtõl.

SZERETET ÉS GYŰLÖLET

– Pályám eleje óta érdekelnek az olyan történetek, ahol a feltétel nélküli, odaadó szeretet és a gyûlölet egyaránt jelen van, a tragikus se veled, se nélküled kapcsolatok. Ebben a darabban anya és lánya csak együtt tudnak élni, miközben pokollá teszik egymás életét. Azért is érdekelt Martin McDonagh mûve, mert sokban hasonlít a valóságos emberi viszonyokhoz, s bizonyos vagyok benne, hogy minden nézõ ugyanezt érzi majd. A darab választása során persze az is fontos szempont volt, hogy a nagyszínpadon egy sokszereplõs elõadás megy majd ugyanabban az idõben, ezért egy jól „kiosztható”, kis létszámú kamaradarabot kellett színre vinni. Bár nincs bennem kortárs drámával kapcsolatban „apostoli” hivatástudat, de nagyon szeretem, ha a közönség nem tudja eleve, mi lesz a darab vége. Az általam rendezett „mai” mûveket csak nagyon kevesen ismerik még, így a nézõk „mennek” a történettel, érdeklik õket a fordulatok, izgulnak, mi lesz a vége, s ezt én nagyon kedvelem.

BOMBASZTIKUS MEGOLDÁSOK

Mint Göttinger Pál elmondta, a szerzõ hatalmas emberismerettel rendelkezik. Bár McDonagh darabjai elsõsorban a bombasztikus megoldások, az erõszaknak már-már karikatúraszerû ábrázolása miatt lettek híresek, de sok gyengédség is található bennük, kiszolgáltatottság, fájdalom. Ugyanakkor nem tud olyan sötét lenni a történés, hogy ne lenne mégis nagyon vicces. Roppant szórakoztató írásmûvek is ezek. Leenane egy nyugat-írországi falucska, a három létezõ fjord egyikének a partján helyezkedik el. Az isten háta mögöttiségnek a szimbóluma; hegyek veszik körül, nehezen megközelíthetõ, a tenger felõl nyitott, de a többi településtõl elzárt. A gyengédséget leszámítva a szeretet minden jelét mutatja anya és lánya, akiket Pregitzer Fruzsina és Kuthy Patrícia alakít. Ragaszkodnak egymáshoz, számíthatnak a másikra, vagyis minden adva van, ami miatt nagyon jónak kellene lenni a kapcsolatuknak, mégis pokoli dolgok származnak a bezártságuk miatt. A negyvenéves „lány” aggódik, hogy az életben rá már semmi jó nem vár, a hátralévõ élete az anyja ápolásával fog eltelni, az idõs asszony pedig azt érzi, az õ élete véget ért. Ez a helyzet mindkettõjükbõl a legrosszabbat hozza ki. 
– Egyre komolyabban felmerül annak az esélye, hogy a lány kitörhet ebbõl a helyzetbõl, de hogy ez hogyan alakul a késõbbiekben, ezt nem mondom el – folytatta a fõrendezõ. – Van a darabban helyzetkomikum, de elsõsorban nyelvi természetû humorral találkozunk benne. A kis falu lakossága is komikus, amihez még hozzájárul a szóbeli és tettleges kegyetlenség mindennapossága, abszurditása. Pedig ezek az emberek nyugalomban is élhetnének, ha nem akarnának mindenképpen változtatni! Nem szoktam tanulságokat megfogalmazni, de ha olyan ember ül majd be a nézõtérre, aki úgy érzi, a szüleivel vagy a gyermekeivel szemben lelkileg van valami tartozása, az biztosan fog találni ismerõsöket a darabban. Bizonyára olyanok is lesznek, akik rájönnek, hogy õk maguk is milyen kicsinyesek sokszor, s jót nevetnek majd rajta. Nagyidai Gergõ és Martinkovics Máté játszik még az elõadásban. Premierje november 17-én, pénteken 19 óra 30 perctõl lesz a Krúdy Kamarában.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)