Szilveszteri előadások a budapesti színházakban

Tartalmas kikapcsolódást ígérő produkciók, musicalek, vígjátékok és kortárs magyar darabok várják a budapesti színházakban a közönséget az év utolsó napján.

A Vígszínházban a Popfesztivál 40, a Madách Színházban A Napsugár fiúk, a Budapesti Operettszínházban az Elfújta a szél, a Centrál Színházban pedig a frissen bemutatott Chicago című előadás szerepel a műsoron. Ezeket a darabokat szilveszterkor két alkalommal játsszák, a legtöbb színház délutáni előadással is várja a közönséget.

A Vígszínházban 18 és 21 órakor is látható az Eszenyi Enikő rendezte Popfesztivál 40, amely az 1973-ban bemutatott legendás előadás, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című produkció jubileumára készült új feldolgozás. A Pesti Színházban 16 és 20 órakor a Sógornők című komédiát játsszák: Michel Tremblay kortárs kanadai drámaíró műve Parti Nagy Lajos átiratában, parádés szereposztásban látható.

A Madách Színház Neil Simon A Napsugár fiúk című darabjával – Gálvölgyi János és Benedek Miklós főszereplésével – várja 15 és 19 órakor a nézőket. A Budapesti Operettszínházban szintén ezekben az időpontokban adják elő a Margaret Mitchell regénye alapján készült Elfújta a szél című musicalt. A Thália Színházban ugyanekkor Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című darabja látható, a Játékszín pedig a szerző Hatan pizsamában című művét játssza.

A Centrál Színházban szilveszterkor ugyancsak két alkalommal új produkció, az egyik legsikeresebb Broadway-musical, a Chicago látható sztárszereposztásban, Bozsik Yvette koreográfiájával és rendezésében. A Magyar Színházban a Vámpírok bálja című musical, az Újszínházban A vörös bestia című bohózat, a József Attila Színházban pedig szilveszteri műsorlátható délután és este.

A Katona József Színház az év utolsó napján délután a nagyszínpadon az egyik legsikeresebb előadását, a Lukáts Andor rendezte Egressy Zoltán-darabot, a Portugál című tragikomédiát játssza, este a Kamrában pedig szintén kortárs magyar művet, a színház művészeire írt Virágos Magyarország című operettet tűzik műsorra. Az Örkény Színház délután gyerekelőadást játszik: három órakor a Csoda és Kósza című mesét adják elő élő hangjáték formájában. Este Tasnádi István Finito című komédiáját tűzik műsorra, az előadás ez alkalommal látható utoljára.

A Radnóti Színházban Nényei Pál Mozgófénykép című darabjával várják a közönséget, az Átrium Film-Színházban este fél 11-től az Igenis, miniszterelnök úr! című komédiát játsszák, a KoMa Bázison pedig a Nemzeti Vegyesbolt című produkció bemutatóját tartják az év utolsó napján. A Karinthy Színházban a Lovagias ügy című Hunyady Sándor-darab, a Belvárosi Színházban pedig Hernádi Judit és Kern András szereplésével a Hitted volna? című produkció látható délután és este.

Az Operaházban Johann Strauss operettjével, A denevérrel búcsúztatják az óévet. A Rózsavölgyi Szalon pedig új bemutatóját, A legvidámabb barakk című zenés évbúcsúztató kabarét tűzi műsorára az év utolsó napján.

A legtöbb előadáson pezsgővel, üdítővel, aprósüteménnyel várják azokat, akik színházban töltik a szilveszter estét.

MTI / 7óra7
forrás: http://7ora7.hu/

Az embereket érdeklik a témáim – interjú Orosz Dénessel

Újabb film, újabb beszélgetés. A Filmalap első projektjei között forgott Orosz Dénes Coming out című mozija, amely kapcsán sokmindenről faggattuk: magyar nézőszámok és Jancsó Miklós között szó esik arról is, milyen az, amikor egy filmes feladatának érzi feszegetni a határokat.

2009-ben, a Poligamy premierje után beszélgettünk utoljára. Mi történt veled az elmúlt években?

Megrendeztem a Telefondoktor című színdarabot, aminek épp most volt az ötvenedik előadása a Thália színházban. Aztán a Hacktion című filmsorozat következett, ami remek fejlődési lehetőség volt filmrendezőként. Ezalatt fejlesztettem a Coming outforgatókönyvét. Mindeközben pedig többedmagammal megírtuk a Poligamy musicalváltozatát. Októberben mutatták be a Madách Színházban és nagy sikerrel megy.

Ez a musical történet hogy indult?

Először Szente Vajkkal beszéltünk róla, akivel együtt dolgoztam a Hacktionben, neki említettem, hogy lehetne ebből egy színpadi változat. Ő mondta el az ötletet Szirtes Tamás igazgatónak, akinek nagyon tetszett, de azt javasolta, legyen musical. Először meglepett az ötlet, mert addig ez fel sem merült bennem, de aztán belegondolva arra jutottam: miért is ne? Örültem a színpadra adaptálás lehetőségének, mert azokat a hibákat, amiket a filmben elkövettem, itt láttam kijavíthatónak. A film történetének problémája ugyanis, hogy a második felében a főhős nem aktív, így a musicalben már az első felvonás végén visszatér az igazi Lilla, és András innentől kezdve mindent megtesz, hogy visszaszerezze.

Mit szólsz a fogadtatásához? A kritikák eléggé lesújtóak voltak, a filmhez képest pláne.

Nézd, a musical egy sokkal harsányabb műfaj, amiben a karakterek is karikaturisztikusabbak. Ez egy vidám, színes-szagos-zenés színpadi látványosság, nem pedig valami mélyelemző Cassavetes dráma – nem is ez dolga.

A Poligamy és a Coming out is erős felütéssel bír: előbbiben a stabil párkapcsolatban élő friss apuka keresi gondolatban más és más nő ágyát, utóbbi pedig egy eddig idehaza ismeretlen szerelmi háromszöget ír le. Keresed ezeket az erős alapsztorikat?

Nem keresem, ez talál meg engem, ez fog meg annyira, hogy érdekeljen, és évekig foglalkozzam vele. Valóban szeretem az erős állításokat, de ez nem annyira tudatos. Nem törekszem mindenáron arra, hogy felkavarjam az állóvizet.

Hát a Coming outtal sikerült. Számítottál ilyen heves reakciókra?

Számítottam indulatokra, de nem ilyen irányúakra. A legtöbb kritika arra épült, hogy szerintük egy baleset következményének állítottam be a főszereplőben bekövetkezett változásokat, de aki nem csak az előzetest nézte meg, az tudja, hogy ez nem így van. Ez a hangulat és megítélés pár hét alatt érdekes fordulatot vett. Jött egy olyan kritikai hullám, ami védelmébe vette a filmet. Ne értsen félre senki, nem kizárólag pozitív kritikákat várok, csak olyanokat, amelyek a film minden építőelemét látják, elemzik – értik. De érkezett sok bátorító, gratuláló üzenet is; kollégák, újságírók pozitív véleményei. Jancsó Miklós is jelezte, hogy nagyon érdekli a film, és szeretné megnézni. Ezek nagyon jólesnek.

Úgy tűnik, két tűz közé kerültél ezzel a filmmel. Homofóbok támadnak jobbról, lelkes emberi jogi aktivisták pedig balról, és mindenki azt gondolja, pont a másiknak kedvezel.

A Poligamy bemutatása idején magamra vettem minden kritikát. Mostanra megtanultam kicsit jobban kezelni ezt. Ráadásul itt sokan dühből fogalmaztak, gyakran nem is a filmről, hanem magáról a jelenségről mondtak véleményt. Hirtelen megláttam, milyen sok előítélet van ebben, és emiatt sokan nem látják a lényeget. Már maga a történet ténye többekben ellenérzést váltott ki – ez a nyári forgatás idején is érezhető volt. Erre jött ősszel egy nem túl szerencsés plakát, ami megerősíthette a prekoncepciókat. Ezt a sok rárakódott réteget pedig a film náluk már nem törte át – ezt sajnálom, de erről nem a film tehet, hanem talán ők nem álltak elég nyitottan a filmhez. Most élek át először ilyen helyzetet.

Máshogy állsz emiatt a következő filmedhez?

Bizonyos értelemben igen, de mégsem csinálnám máshogy a Coming outot. Azt gondolom, soha semmi nem változik, ha nem feszegetjük a kereteket, hanem csak biztonsági filmeket készítünk. Jelen esetben talán csak később fog kiderülni, hogy igazából milyen ez a film, amikor lehántolódnak róla a hozzá tapadó indulatok. Akkor marad az, hogy ez egy kedves romantikus komédia.

Ráadásul a filmet két és fél hét alatt 68000-en nézték meg. Gondolom, ezt jónak tartod.

Abszolút elégedett vagyok, hiszen azt látni kell, hogy olyan számokat, mint 5-6 évvel ezelőtt, csak hosszú idő múlva produkálhat a magyar film.

Pedig ilyenkor jönnek a bezzeg filmek: a Kontroll, az Üvegtigris, a Valami Amerika…

De éppen ez az, hogy ez ma nem csak magyar betegség, nézni kell az amerikai filmek nézettségét is. Hogy az internet, a letöltések és még ki tudja, mi minden hatására hogyan zuhant legalább egy harmadot. 300,000-es nézőszámról ma már csak a mega-gigaprodukciók álmodozhatnak, ezekhez kell viszonyítani a mi magyar számainkat. Az elmúlt két és fél évben nem nagyon volt itthon közönségfilm, olyan legalábbis biztos nem, ami el tudta mondani magáról, hogy behívta a nézőket a moziba.

Az ilyen számokhoz és tendenciákhoz hogy állsz?

Éppen, hogy bizakodó vagyok, mert azt látom, hogy a témák, amiket választok, érdeklik az embereket, függetlenül attól, hogy most milyen támadások kereszttüzében áll a filmem. Akárhogy is: ez az első meleg témájú közönségfilm Magyarországon. Az ötvenes években készült például a Délutáni szerelem című film a fiatal Audrey Hepburn és az öregedő Gary Cooper szerelméről, amely akkor óriási botrányt kavart a főhősök korkülönbsége miatt. Ez ma már csak egy nagyon helyes vígjáték, amellyel szemben senki nem támaszt erkölcsi kifogásokat.

50-60 évről beszélsz, de a kérdés az, hogy ezt a filmet 5-6 évvel ezelőtt is merted-e volna vállalni minden társadalmi kérdésével együtt.

Nemcsak bátor, hanem hasznos témának is tartom, így mindig be mertem volna vállalni ezt a filmet. Lehetett volna itt egy általános coming out-ról beszélni, de az nem az én filmem, nem az én stílusom. Én máshogy mondom el. Jön olyan is, Császi Ádám Viharsarokja, amire szintén nagyon kíváncsi vagyok.

Sok filmes reflexiót látunk a Coming outban A magyar szinkron évtizedei című kiállítástól kezdve a filmes idézeteken át színészek képeiig. Miféle vallomás ez?

Ezek olyan apró ötletek, amik jártamban-keltemben eszembe jutnak, megragadnak, és megpróbálom úgy alakítani a filmet, hogy beleférjenek. Amikor például a tévében szinkronosan néztem a Casablancát, nem hittem a fülemnek, hogy így elronthatják azt a mondatot: „This is the beginning of a beautiful friendship.” Abbéli meglepődésemben gondoltam: valahogy bele kellene tenni. Persze ezeket nem akartam tolakodóan, bennfenteskedően, csak úgy, hogy belesimuljanak a történetbe.

Készülvén az interjúra megnéztem a werkfilmet, ahol említetted, hogy sok női főszereplőt megnéztetek, egyáltalán nem Tompos Kátyára írtad a történetet. Pedig kívülállóként pont ezt gondolnánk az eddigi közös munkák okán.

Imádom Kátyát, ez egyértelmű, de ehhez a karakterhez úgy álltam hozzá, hogy keressünk új arcot, új színésznőt. Nagyon sok tehetséges fiatalt, remek színészeket néztem meg, de mégsem éreztem azt a meglepetést senkiben – a humornak, a bájnak, a szépségnek, a zeneiségnek azt a fajta keverékét – ami benne megvan. Volt egy pillanat, amikor előtört belőlem, hogy hívjuk be, nézzük meg őt is. Aztán bejött, és minden egyértelművé vált.

Beszéljünk még a jövőről! Nyilván most még egy-két hónap eltelik a kiértékeléssel, de mi jön utána? Látsz-e már valamit? Ugyanúgy szeretnél színházban is rendezni, vagy ez csak B terv volt a filmes világ ínséges idejében?

Érdekel a színház is, szeretnék majd saját darabot rendezni. Vannak filmtervek is, de ezekről babonából nem szoktam beszélni.

Ördögkatlan: Karácsony!


A "Mezei Néző" a Telefondoktorról

Az előadás a 48. volt. Egy jól bejáratott, sikeres produkcióról van szó, amelyik a Bárkából indulva elég sok helyen megfordult már. (Azóta a 49. előadás Vácon volt megtartva, az 50. ismét a Tháliában.) Ez a második évad, amikor a Tháliában is látható, a Független Thália Projekten belül.

Néhány héttel ezelőtt egy másik előadásra készülve valaki udvariasan sugalmazta: "de hát miért nem nézed ma inkább a Telefondoktort? - az olyan jó!". Akkor nem hallgattam rá, (most már látom, hogy igaza volt), ennek ellenére szöget ütött a fejemben ez a mondat és elhatároztam, hogy előbb-utóbb megnézem. Miért is?

Nemcsak azért, mert szavahihető embertől érdemes tanácsot elfogadni, sőt azért sem, mert egy nyolcvan perces bohózatra vágytam volna - annyira nem szeretem ezt a műfajt. Hanem? Kíváncsi voltam, hogy milyen színész is Göttinger Pál, aki alapvetően mintha inkább rendezőként lenne közismert.

Szabó Borbála viszont dramaturgként ismert, illetve egy Varró Danival közös befutott darab kevésbé sztárolt társszerzőjeként (ez a Bábszínházban játszott Líra és Épika). Az idők folyamán írt már több darabot, például a Bárkának is. (A teljes tizedik évad) A Telefondoktor ugyan bohózat, de a mai magyar valóságunk egy szegletéről mutat egy gyors látleletet. Nem mondható, hogy az egész magyar társadalom rajza belefér egy szereplő nyolcvan percnyi telefonbeszélgetéseibe, de azért elég sok problémát sikerül érinteni. Különösen azon gondolkodhatunk el, hogy társas viszonyaink mennyire felületesek. Ismerjük-e igazán a körülöttünk élőket, figyelünk-e eléggé rájuk? Nem tesszük-e még nehezebbé az életüket? Többek között ezek az általános kérdések merülhetnek fel bennünk, miközben nézzük (de még inkább: miután megnéztük) az előadást. 

Az alaphelyzet roppant egyszerű: van egy nőgyógyász, aki az előző héten beletörte a kulcsot a rendelője zárjába. Ugyanez megismétlődik vele most is. (Lehet, hogy jó neki egyedül a rendelőben? Ösztönösen cselekedett?) Ezt már fél bevallani, így hazugságokba keveredik a feleségével, barátaival, a gyerekei óvónőjével, páciensével és anyjával folytatott szinte szünet nélküli, három telefonon lefolytatott beszélgetések során. Gyáva, lelkiismeretfurdalása van, de aztán az előadás végén az is kiderül, hogy mégsem ő az igazi áruló. (További részletek már kimerítenék a spoilerkedés kategóriáját.)

Göttingernek simán elhisszük, hogy orvos és ez az ő rendelője. A beszélgetések során a legtöbb esetben könnyen elképzeljük a nem hallott mondatokat is, reálisnak érezzük a helyzetet. Számomra az is érdekes volt, hogy Szabó Borbála éppen az én környékemre helyezte a történetet (lehet, hogy ő is erre lakik?), a fiam is abba az óvodába jár, ahonnan a hősünk ikreit haza kellett volna hozni. Leginkább a nagymama személyét volt könnyű elképzelni, aki csak nem akarja betartani a szülői kéréseket: tévézteti a gyerekeket, édességet ad nekik rendszeresen. Kicsit meg is nyugodtam, ezek szerint már a magyar irodalomban is meg van örökítve ez az igazán mély és kibékíthetetlen konfliktus. A darab más mozzanatait viszont nem tudtam magamra venni. Mivel most már 3,5 éve nem használunk semmiféle telefont, ezért különösen nyugodtan tudtam nézni az előadást, lám, ez velem nem fordulhat elő, hogy csak így hívogatnak. Bezzeg ez a szerencsétlen mennyire szenved.

Göttinger szuggesztíven jeleníti meg a szenvedőt, aki azért annyi önismerettel rendelkezik, hogy a darab végén összegezze, hogy gyávasága a hibás mindenért. A legviccesebb pillanatok mindig azok, amikor megdöbbenve hallgat és érdekesen meresztgeti a szemeit. Ezeket a pillanatokat a közönség hálásan, nagy nevetésekkel fogadta. Összességében is hálás volt a közönség, reagáltak a komikus helyzetekre. 

Jó volt az előadás, a néhány üresjárat ellenére, amikor a tempó valahogy nem volt igazán feszes, érdemes ezt játszani még tovább. Jól jöhet nekünk, hogy futólag magunkba nézzük és végiggondoljuk, hogy nem túlságosan hasonló-e a mi életmódunk is e doktoréhoz. Ha nem, az se baj, akkor kikapcsolódtunk nyolcvan percre, jó esetben a mobilunkkal együtt.

Hatszáz kilométer, száz Guinness

Január 6-án és 13-án Papp János vándor-színész fog mesélni írországi kalandjairól az Óbudai Társaskörben.

Papp János immár nyolcadik éve járja a világot, ez idő alatt összegyűjtött tapasztalatait, küzdelmeit, élményeit most nem csupán könyvéből, hanem személyes előadásból is megismerhetjük. Útjai során nemcsak a természettel kellett megküzdenie, hanem önmagával is: versei ezeknek a belső próbatételeknek a lenyomatai.

A vándor-színész ez év nyarán Írországba jutott el. Útinapló-estje egy szeretnivaló ország örökzöld tájairól, és az ott élő szeretnivaló emberekről szól. Papp János fáradhatatlanul gyalogol, útjairól humorral, lírával, versekkel, képekkel, élő ír zenével és múlhatatlan szeretettel mesél. A valódi autentikus hangulatról ezúttal belépőjegy mellé járó ír sör fog gondoskodni. Azt est során közreműködik a Göttinger Pál Band.

Eredetiségtől a zenetörténet kapujáig

A budapesti operaházzal együttműködve egyszerre három országos bemutatóval köszöntötte Giuseppe Verdi 200. születésnapját a kolozsvári magyar opera. A nagy olasz zeneszerző három operadrámát is írt Schiller műveiből ihletődve, a bemutatók ötletgazdája pedig Selmeczi György zeneszerző, karmester volt.

– Verdi születésének bicentenáriumán ezúttal nem az ismert és népszerűmûvek egyikét adták elő, hanem három olyan operát – Szent Johanna, A haramiák és Luisa Miller –, melyeket még soha nem játszottak nálunk, de a világ nagy operaházai is ritkán mutatnak be. Miért esett ezekre a választás?
– Egyrészt éppen azért, mert nálunk még soha nem játszották el. Másrészt a három opera együtt egy nagyon vonzó problémahalmazt vetett fel. Természetesen fontolgattuk, mi legyen a méltó ünneplés: játsszuk el ezredszer is a Traviatát, vagy ki tudja hányadszor a Rigolettót? De ahogyan körültekintettem a nemzetközi operaéletben, azt érzékeltem, hogy érdemes most olyasmivel előrukkolni, ami megkülönböztet bennünket és pozícionál a nemzetközi operavilágban. Sikerült megszereznünk a Budapesti Operaház partnerségét – ők is lelkesen fogadták az ötletet –, így adott volt, hogy ezt a három, az 1840-es években két év különbséggel írt mûvet mutassuk be. Rendkívül érdekes Verdinek a schilleri drámával való találkozása, hogy a mélységesen olasz zeneszerző, ez a temperamentumában mediterrán lény a németség legnagyobb költőjével „szövetkezzen”. Különleges volt ez a szövetség, hiszen Schiller akkor már közel egy évszázada az európai dráma etalonja volt. Engem mindig foglalkoztatott, hogy miért nem lettek ezek az operák annyira népszerûek, mint Verdi ezt követő, vagy ezt megelőző három mûve.
– Kilóg a három opera Verdi életművéből?
– Aki nem figyel, azt gondolhatja, fiatalkori mûvekről van szó. Ez azonban nem igaz, hiszen megírásukkor Verdi már népszerűvolt. A Nabucco és a Lombardok révén olyan zenén és operamûvészeten túlmutató sztárja volt az olasz közéletnek és az európai operakultúrának is, hogy mindenki más valószínûleg írt volna további nyolc-tíz Nabuccót, és lubickol a saját sikerében. ő nem ezt tette: sajátos önvizsgálat útján rájött, hogy a Nabucco nyelve sikeres ugyan, de nem beszélhető a végtelenségig. Nincs benne annyi kompozíciós tartalék, hogy „eltartson” egy életmûvet. Vélhetően vonzották azok a jelenségek, amelyek a 19. századi Európa mûvészetét és kultúráját meghatározták, és Verdi a korszerûség szellemében lépett. Így született meg ez a három alkotás, amelyeknek tanulmányozása során egyik ámulatból a másikba estem. Még most, a bemutató után is meglepődöm időnként, hogy micsoda különleges, szuverén alkotó volt Verdi, mennyire áhította a modernitást. Mert ezek a mûvek hipermodernek voltak az ő korában, bizonyos értelemben meghaladta saját korának közízlését. Egyik sem volt éppen sikertelen, de a közönség – amely a belcantón, Verdi korai operáin alakította saját ízlését – vélhetően furcsállotta az újat, ami hektikusnak, szélsőségesnek tûnhetett. Egyébként mindhárom műigen „szélsőséges”, olyan hirtelen dramaturgiai váltások vannak bennük, akár egy huszadik századi darabban. A szenvedélyességnek különböző, igen erős fokozatait észlelhetjük, amelyeket későbbi operáiban csillapított némileg. Verdi maga is belátta, hogy kissé előreszaladt a zenedrámai kompozíció mentén, ezt érzem a fő oknak, amiért nem gyökeresedett meg a repertoárban. Most pedig ámulunk, micsoda remekmûvekről van szó – nemcsak a szakemberek, de a közönség is.
– Hogyan építi be Verdi a zenét Schiller drámáiba?
– Schiller drámái antik drámaszerkezetre épülnek, amelynek gyökereit a görögnél találjuk meg, és ebbe illeszkedik bele a schilleri nagy irodalom. Verdi ezt a nagy irodalmat kiveszi belőle, hogy helyet csináljon a zenének. A zene nyelvén tölti fel a drámaszerkezetet, és hihetetlenül izgalmas, ahogyan ezt az egyik operáról a másikra teszi. A haramiák egy kicsit lovagregény-szerû, érdekes ellentmondásos figurák jelennek meg, ami szintén szokatlan Verdinél. Korábban voltak jók és rosszak, de itt már sokkal bonyolultabbak: van bennük jó és rossz tulajdonság egyaránt. Maga Verdi is dolgozik azon, hogy hová súlyozza ezeket a tulajdonságokat. Mindezek betetőzése a Luisa Miller, ami nem csak azért nem gyökeresedett meg, mert egy modern darab, szinte már századfordulós, lenyûgöző mû, hanem mert technikailag is rendkívül nehéz, hatalmas munkát igényel az énekesektől és a hangszeresektől egyaránt. Verdi már nem elégszik meg azzal, hogy lekíséri az énekeseket, hanem nagyon aprólékosan kimunkált felületek vannak a partitúrában. Legközelebb talán az Álarcosbálban vagy az Aidában ír ilyen összetett zenét. A Luisa Millerrel elérkezik egy határig, ahonnan már nem mehet tovább, mert a közönsége nem fogadja be. Visszalép, mértékletes szellemben megír szinte egy életmûvet, míg végül a közönséget is magával tudja ragadni az Aidával, és egy újabb Schiller-operával, a Don Carlosszal. Hátborzongató például hallani, hogy a Szent Johannában egyszer csak megjelenik az élete alkonyán írt Requiem szövedéke…
– A szereposztásból is kitûnik, hogy egyre jobb a kapcsolat a kolozsvári és budapesti operaházak között. Mi ennek az oka, hogyan alakul ez a viszony?
– Egyik oka, hogy már nem úgy néznek Budapestről ránk, mint a kisebbik testvérre. Nem is tehetik, hiszen a mi sztárjaink is egyre nagyobb megbecsülésnek örvendenek. Rendre feltûnnek énekeseink budapesti produkciókban. Évadra kötnek szerződéseket bizonyos előadásokra a mieinkkel, mi meg boldogan hagyjuk, hogy megoszoljon az erőforrás a mi házunk és Budapest között mindaddig, míg mûvészeink Kolozsvárt tekintik fészküknek. Így nem áll fenn annak a veszélye, hogy elveszítjük őket. Nem szeretnék operai közéleti dolgokban elmélyülni, de hat éve érvényes a két ház közötti együttmûködési szerződés. Az állandó budapesti vezetőváltások miatt azonban nem tudott igazából tartalommal megtelni, arra szorítkozott, hogy néha onnan jött néhány énekes, néha tőlünk mentek oda. A mostani budapesti vezetőség, Ókovács Szilveszter igazgatóval az élen a szorosabb együttmûködés híve. A mostani szereposztás azért volt különleges és szerencsés, mert ha máskor cserére kényszerültünk a szereposztásban, engedményeket kellett tennünk, most viszont, ha valamilyen okból csere van, még jobb erőkre tudunk szert tenni. Így állt össze a Verdi-trilógia nemzetközi társulata, amelyben a mieinken és a pestieken kívül van mexikói énekes, Párizsba elszármazott híres magyar mezzoszoprán, és a román opera egy ragyogó tenorja is. Minden úgy alakult, mintha a Fennvaló gondozta volna egy kicsit ezt a produkciót. A tanulság pedig az, hogy egyetlen szerepre – sem kicsire, sem nagyra – nem szabad legyinteni, hogy jó lesz az majd így is. Egy ilyen munka minden pontjának szentnek kell lennie, a három hónapos folyamat során sikerült tartanunk magunkat mindahhoz, amit az elején meghatároztunk.
– Mindhárom mûvet olaszul éneklik, ami egy kívülállóban kérdést vethet fel: elő lehet-e adni egy operát úgy, hogy az énekes ne ismerje az illető nyelvet?
– Bizonyos értelemben olasz az opera anyanyelve, olyan óriási az olasz operarepertoár, hogy nem lehet kikerülni. A harmadik-negyedik címnél már egy kórustag is úgy érzi, köze van a nyelvhez. Ráadásul mi itt Erdélyben még szerencsés helyzetben is vagyunk, mert a román nyelv által a latinitás egy kicsit közelebb van hozzánk. Pesten néha nagy problémákkal küzdöm nyelvi szempontból, olyanokkal, amelyek itt fel sem merülnek. Az idegen nyelvnek megvannak az előnyei is: mostanában mutatják be Pesten a Spiritiszták címűoperámat, amelyet olaszul írtam. Meg akartam tapasztalni a nyelv sajátos prozódiai hatását, és hát nagyon érdekes, hogy mennyire más zene születik egyszerûen nyelvi megfontolásból. Teljesen más úton járok például a következő Bizánc címűoperámban, amit magyarul írok, és egy felvonásán már túl vagyok.
– Zeneszerzéskor mennyire tud elvonatkoztatni az ismert, fülében csengő dallamoktól az, aki annyi operát vezényelt már, mint Ön?
– Semennyire. Alapvetően mégiscsak zeneszerző vagyok, de ez úgy mûködik, mint egy lerakódás. Nem föltétlenül aktív anyag, hanem passzív, de meglévő dolog, amivel együtt kell élni, és tisztában kell lenni azzal, hogy amit leírunk, az hasonlíthat erre vagy arra. Fiatalabb éveimben még nagyon számított, hogy eredeti legyek. Ma már inkább része akarok lenni a zenetörténeti folyamatoknak. Az ezredforduló zenei viszonyai közé születtem, tudomásul kell vennem, hogy most is él és virul a romantika, a szimbolizmus, a történeti stílus. Nézem a pályatársaimat, mennyire nyomasztja őket a zenetörténet. Engem nem nyomaszt, boldog vagyok, hogy legalább eszmei értelemben befogad a zenetörténet, egy kicsit dagonyázhatok benne.
– A három Verdi-operát az apák történetei kötik össze. Önben milyen személyes apakép él?
– Nemrégiben olvastam valakiről egy zseniális mondatot: „Tíz éve az történt vele, hogy meghalt az apja. Azóta szakadatlanul ez történik vele.” Borzasztóan erős apakép mentén alakultam ki, és korunk bajainak egy részét arra vezetem vissza, hogy ez az apakép megroggyant. Ennek sok oka van, amin nem érdemes lamentálni. Még a politikai-gazdasági viszonyok, korunk ideológiái is befolyásolják. Sok minden hat az apaeszmény ellen a mi korunkban. Az emberek soha nem látott méretekben élnek egyedül, önállóan, túl későn vagy túl korán válnak apákká. Az egyensúly kibillent, azok a vezérelvek, amelyek egy életet el tudtak indítani, már nem jönnek létre a mai fiatalság számára. Az apakultusz az európai civilizációban óriási jelentőségűvolt, az hozta létre magát a civilizációt. Verdi ezt fantasztikusan mutatja be egész életmûvében, nála az apa figurája kardinális jelentőségűkérdés. Remélem, előbb-utóbb szembenézünk azzal a problémával, hogy „kihalóban” vannak az apák.
– Munkával tölti a közelgő karácsonyi ünnepeket, vagy engedélyez magának egy kis kikapcsolódást is?
– Alapvetően pihenés következik, noha bejárok a budapesti operaházba saját mûvem próbáira. Tekintettel arra, hogy nem én vezényelem, nem én rendezem, mint egy előkelő szerző, kényelmesen hátradőlök a zsöllyében, és figyelem, hogyan alakul a darabom sorsa. Az ünnepeket egyébként családban töltöm, szilveszterre egészen fantasztikus programom van: az unokáimra vigyázhatok, amíg a fiatalok buliznak. Ennél jobbat kívánni sem lehet.

Selmeczi György
Kolozsváron született 1952. március 8-án, itt kezdte tanulmányait is, majd a bukaresti Zenemûvészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1975–1976-ban a budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Főiskolán, majd Párizsban folytatta tanulmányait. Pályafutása a Kolozsvári Állami Magyar Operában kezdődött, áttelepülése után Budapesten, Miskolcon, Szolnokon dolgozott, a zenei mûvészetek szinte valamennyi ágában. 2004-től a Kolozsvári Magyar Opera mûvészeti vezetője. Karmesteri és rendezői tevékenysége mellett elsősorban zeneszerzőként tett szert elismertségre. Sok elismerés és díj mellett 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

Sokszereplős monodráma

Közkívánatra szombat este második alkalommal rendelt a Malom színház meghívására Jászberényben a Telefondoktor, akit ezúttal is óriási sikerrel alakított Göttinger Pál színész-rendező.

Szabó Borbála író története a humor nyelvét segítségül hívva tart tükröt a néző elé, hogy Békés Dénes esetlen figuráján keresztül önmagára ismerjen. A darabban a papucsférj nőgyógyász kálváriájának lehetünk tanúi, amint három folyton csörgő telefon segítségével megpróbálja kiszabadítani magát a rendelőjéből, ahová véletlenül bezáródott. Eközben szabadulni igyekszik összegubancolódott családi életének szövevényéből is. Békés Dénes úgy vergődik basáskodó felesége, zsarnok anyja, elkényeztetett lányai és hivatása fogságában, mint légy a pók hálójában. A komikus helyzet alapját az adja, hogy a doktor egy hét leforgása alatt másodszor töri bele a zárba a kulcsot, ezért nem tud elmenni ikerlányaiért az oviba. Ügyetlenségét a világért sem merné bevallani szigorú feleségének, inkább segítségül hívja egyik cimboráját, aki viszont extravagáns szeretőjét küldi a lányokért az óvodába… Gyávaságával ötvözött megfelelésvágyával Békés Dénes egy délután alatt alaposan összekuszálja családi viszonyainak szálait. Megpróbál telefonon intézkedni, de a kialakult helyzeten csak rontani tud.

Göttinger Pál úgy alakítja a szerencsétlenkedő nőgyógyász figuráját, hogy a néző közben tökéletesen maga elé tudja képzelni a vonal másik oldalán sápítozó felséget, a kisfiát szeretetével magához láncoló anyát, a hisztiző ikreket, a link barátot és annak ostoba szeretőjét, a mindenórás pácienst és férjét, valamint a szabadulást ígérő lakatost. A színész mimikájából, hanghordozásából, gesztikulációjából felépített játéknak köszönhetően a monodráma sokszereplős előadás érzését kelti a nézőben. A látszólagos spontaneitásra felépített darab első percétől az utolsóig képes fenntartani a nézőben a feszültséget, mely a szituációk közben nevetésben oldódik. Az irónia, önirónia befogadására nyitott közönség humorba ágyazott társadalmi túlkapásainkról, önmagunkkal és világunkkal szembeni képmutatásainkról kapott groteszk korrajzot. Bár a gegekből fakasztott mosoly szinte szünet nélkül jelen volt a nézők arcán, azért lelkünk mélyén ott derengett a tudat, valóban ilyen mismásolós, nevetségesen gyáva, mellébeszélős sokunk élete. A színdarab zenével alátámasztott drámaivá fokozott zenitjén, mintegy levezetve a másfél óra kacagást, a bohózat néhány pillanatra szinte a legkomolyabb drámai helyzetet vetítette a néző elé.

Göttinger Pál nagyszerű előadása méltán aratott zajos sikert a berényi közönség körében. Szerintem szívesen látnánk harmadszor is. 

Korrupt polgármester viszi a banda pénzét

Kapa, Pepe és a többiek brillíroznak, mi mégis elálmosodtunk a Szkéné nézőterén. Alvás azonban nincs: hangosan lőnek a Bivaly-szufléban.

Parti Nagy Lajos Anders Thomas Jensen dán filmrendező Gengszterek bandája című filmjéből merített ötletet, hogy Közép-európai gengszterkomédiájához. A Bivaly-szufléban négy piti bűnöző egy elhagyott, félig leégett étteremben talál menedéket az egymillió eurós zsákmányával , a rejtekhelyet pedig a helyi szokásoknak megfelelő korrupciós hálón keresztül vadprivatizálják.

A gépfegyverlövésekkel és teljes sötétségben zajló jelenetekkel induló előadás a gengszterek és az őket játszó színészek személyisére épül. Scherrer Péterrel és Mucsi Zoltánnal a Jancsó-filmek Pepe-Kapa párosa emeltetik be a Bivalyszufléba. A szorongó bandavezér, Pepe(ts) és a szarkasztikus-infantilis Kapa(uer) mellett egy agresszión úrrá lenni képtelen fegyverfetisiszta meleg, Macila (Katona László) és szelíd kedvese, Kiscián (Kovács Krisztián) alkotják a balszerencsés csapatot. Mivel a négy kispályás haramia Poldi, a főgengszter pénzével menekült el, minden látogatótól megrémülnek. Ezeket egytől egyik Horváth Lajos Ottó játssza a bábaasszonytól a megvesztegethető polgármesteren át a korrupt rendőrig, sőt…

Scherrer és Mucsi párosa nem tud nem működni, brillíroznak most is, méltó társaik Katona, Kovács és persze Horváth. A bűnöző is ember, mégpedig gyarló, esendő, olykor ostoba, szerelmes, anyás, vagy csak be van rezelve rendesen. És persze mindannyian kispályások a korrupt hivatalnokokkal szemben, akik úgy éneklik ki a szájukból a zsákmányt, ahogy azt mi nagyon is ismerjük: az éttermen átmosandó pénz java másodpercek alatt landol a helyi elöljárók zsebében. Üvöltő áthallás.

Parti-Nagy szövege ezúttal jobbára nélkülözi a nyelvi csavarokat. A Bivaly-szuflé dialógusai ettől még szórakoztatóak, karakterei szerethetőek, az este azonban így is kellemesen unalmas.

A karikatúraszerű jellemrajzok, aprólékosan felépített helyzetkomikumok a Göttinger Pál által rendezett előadásban nem állnak össze kellően feszes szerkezetű művé. Az akciók és a dialógusok nem mutatnak utat a cselekménynek, nincsenek meghatározó konfliktusok, jellemfejlődések, nagy megfejtések. A történet gyakran leül, akár fél órányi húzás sem lett az ördögtől való.

A Bivaly-szuflé a Szkénében ennek ellenére megtekinthető, fenntartásokkal ajánlandó.

Verdi’s masterworks, forever contemporary

Between the subversive ‘Nabucco’, announcing the riots of 1848 and the ‘popular trilogy’ in the early `50 (‘Rigoletto’, ‘Il Trovatore’ and ‘La Traviata’), Verdi took inspiration from the drama of and ‘Sturm und Drang’ paying attention to Schiller ‘s lesson. A patriotic drama (‘Giovanna d’ Arco’, 1845), a revolutionary drama (‘The Bandits’, 1847) and a bourgeois drama (‘Luisa Miller’, 1849) – the works the Hungarian Opera of Cluj put together in a ‘trilogy’ for the first time to mark the Verdi bicentenary. Three young directors ( Zalán Zakariás , Pál Göttinger Artur Sz?cs), theatre settings made ??in a unique workshop style, a common scenography (same shapeless, permuted sculptures), similar red suit for choirs, plus a music in which the project’s initiator György Selmeczi has identified ‘modernist structures’ that Verdi himself abandoned afterwards in the case of successful posterity works. Richer in ‘Giovanna d’ Arco’, the scenography becomes more minimalist in ‘Luisa Miller’ by doubling the actors’ performance with a ‘theater of shadows’ through light projections upon some characters in front or behind a background screen. This space almost ‘empty’, the asymmetry in favor of more majestic shadows that emphasize the impression of intrigue of illusions (which is a also a reference to the title of Schiller’s tragedy ‘Cabal and Love’), the book fetish symbolizing vulnerability towards interpretable words, the aura of ambiguous ‘artificial’ light applied several times to the character representing the usurped authority – these are some of the options turning in this case the last work of the ‘trilogy’ into a directorial masterpiece. Rather shapeless sculptures present in various combinations in each of the three performances, seek to suggest a world of crude, conflicting passions, difficult to be refined, which ultimately crush the lives of ‘Sturm und Drang’ animated characters. Used in ‘Giovanna d’ Arco’ and ‘The Bandits’ and to sketch a dark thicket of woods, the sculptures are trying to also represent the ‘drama’ of a (human) vegetation threatened to be destroyed by storms too powerful. The demonic temptation (of lack of faith, murder, betrayal) is always present, although the demonism of certain characters – Wurm in ‘Luisa Miller’, played in a key of cunning firmness, gnawed by a cynical resentment but efficient through an impetuous energy, by an admirable János Szilágyi – is more intense and decisive than the threat of an ‘implacable destiny’. In this sense, the tragic heroines gain a privileged role, a combination of vulnerability and stubborn fidelity, despite some tortuous reactions. If Yolanda Covacinschi is less convincing in the role of Giovanna (both in dramatic terms, being too ‘passive’ and docile, and in vocal terms), Klára Kolonits in the role of Luisa and especially Apollónia Egyed manage to cope with churning male confrontations. Baritone Sándor Balla ( in ‘Giovanna d’ Arco’), tenor Adorján Pataki ( in ‘Luisa Miller’), bass Arpad Sandor and especially tenor Hector Lopez- Mendoza (both in ‘The Bandits’), a rebel wearing punk clothes, a sort of Dmitri Karamazov divided between passion and redemption, impetuous but also versatile, manage to stand out. In the latter case, the choreography for choir singers, armed with spears, is underscored here and there by the attempt, a little artificial, to use an iconography specific to classical paintings ( such as works by Velazquez or Rembrandt). The Cluj project of this ‘trilogy’ succeeds in pulling the interest in Verdi from the exclusive area of ??successful masterpieces. For example how many are aware of the beauty of the overture in ‘Giovanna d’ Arco’?

ZENESZERZŐI PÁLYÁZAT!

A Kórusok Éjszakája 2013 májusában került először megrendezésre a VIII. kerület szívében. A Palotanegyedet beéneklő rendezvény óriási sikert aratott: a Mikszáth téri záró közös éneklésre több mint ezer ember gyűlt össze, melynek csaknem fele amatőr kórusénekes, közreműködő volt. Az idei, 2014. május 24-i Kórusok Éjszakája szervezőbizottsága és művészeti vezetése úgy döntött, hogy a nagy sikerre való tekintettel nyílt zeneszerző-pályázatot hirdet, melynek nyertes kórusművét a 24 meghívott együttes, illetve a közönség összkarként énekli majd 23 órakor a Mikszáth téren.

A győztes kórusmű kritériumai a következők:
• rövid, maximum 2-3 perces terjedelem
• magyar nyelvű szöveg
• könnyen megtanulható vegyeskari letét, melynek egyik szólama kiemelhető és abba a közönség is bekapcsolódhat
• eddig bemutatva, publikálva nem volt

A beérkező pályaműveket a Kórusok Éjszakáját szervező Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület
által felkért három tagú szakmai zsűri bírálja el.

A győztes pályázó műve automatikusan a 2014-es Kórusok Éjszakája hivatalos záródalává válik, amellett pedig, hogy az összes résztvevő együttes megtanulja a művet, a szerző 50 000 forint pénzdíjban is részesül.

A pályázat beadásának határideje január 15-e éjfél.

A pályaműveket PDF-formátumban kérjük benyújtani a korusokejszakaja@halasto.com e-mailcímre. A pályázaton nevezési díj nincs, minden pályázó maximum 2 művel indulhat. A győztesről a zsűri február folyamán dönt, az eredményről a Kórusok Éjszakája minden pályázót e-mailben értesít. Az ünnepélyes díjátadásra május 24-én, a záródal eléneklése előtt kerül sor.


FTP - nyereményjáték

Adventi meglepetés kifejezetten a vasárnapi Telefondoktor "pácienseinek"... Találjátok ki, mit találtunk ki!


A Snoblesse Oblige a Telefondoktorról

A hazug nőgyógyász

Telefondoktor - a Coming Out rendezőjének színházi kísérlete.

A feleség öko-bio-liberális, a kedves mama szélsőjobboldali érzelmű, a gyerekek óvodások, a haver velejéig link, a haver barátnője velejéig naiv, a páciens mindenórás, hősünk pedig – foglalkozására nézve sikeres nőgyógyász – boldogan folytatná kisebb-nagyobb hazugságokra épülő életét és nőgyógyászati praxisát, ha éppenséggel nem lenne bezárva – a saját rendelőjébe. S miután Békés Dénes, Szabó Borbála darabjának beszélő nevű hőse önkezével a rendelőjébe zárta magát, megindul a fejvesztett telefonálás, s egyre nagyobb a veszély, hogy Békésnek előbb-utóbb igazat kell mondani. A főszerepben Göttinger Pál, a rendező Orosz Dénes, a mozikból ismert Poligamy és Coming Out direktora.

Három nap, három remekmű: óriási siker volt a Verdi-trilógia

Úgy játszottak gyakorlatilag telt ház előtt három napig a magyar operában, hogy közben Kolozsváron ezerrel zajlottak az események.

Amikor Luisa Miller már harmadszor is "meghalt" vasárnap este a Kolozsvári Magyar Opera színpadán, már érezhető volt a feszültség a közönségben. Nyugtalanul fészkelődtek az emberek a székükben, hogy végre megtapsolhatják a Luisa szerepében óriásit alakító Kolonits Klárát. Amellett persze, hogy minden tapsot megérdemelt, mert rég éreztünk ennyire átütőnek egy operát, ez a brávókkal vegyített tapsvihar természetesen egy kicsit a kolozsvári opera újszerű vállalkozásának, a háromnapos Verdi-minifesztiválnak is szólt. 

A budapesti Állami Operaházzal közösen olyan projektet hoztak létre, amely még a legelvetemültebb operakerülőket is arra sarkallta, hogy ismerkedjenek a műfajjal. A Kolozsvári Magyar Operában december 6. és 8. között három Verdi opera, a Szent Johanna, A haramiák és Luisa Miller országos bemutatójára került sor, és nem véletlen, hogy a három nap alatt több mint 2300 operakedvelő nézte meg a Schiller-drámákra komponált remekműveket.

„Örömmel tölt el a közönség reakciója, hiszen egy rendkívül ambíciós projektről volt szó, amelyet a társulat rengeteg munkával és odaadással vitt véghez. A közönség nagy érdeklődése, valamint a minden egyes opera utáni hosszas taps nemcsak a Kolozsvári Magyar Opera munkájának értékelését bizonyította, hanem tiszteletet is jelentett az opera, mint műfaj, és Giuseppe Verdi munkássága iránt is” – nyilatkozta Szép Gyula, az intézmény igazgatója. 

Akár a budapesti bemutatókon, itthon is óriási tapsvihar kísérte az egyes áriákat, majd éljenezéssel köszönte a közönség a kiváló produkciókat. 
„Külön öröm volt látni azt is, hogy a három nap alatt egy olyan fiatal réteg is megmozdult, amely ritkán, vagy alig fejti ki érdeklődését a műfaj iránt. A magyar és román nyelvű feliratozás megvalósítása viszont nyitást jelentett egy nagyobb közönség számára” – hangsúlyozta az igazgató. 

A három produkció Szőcs Artúr, Göttinger Pál és Zakariás Zalán rendezésében került színpadra. A trilógia művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György volt. A színpadon kiváló kolozsvári, bel- és külföldi szólisták működtek együtt, mint például Pataki Adorján, Cristian Mogoşan, Yolanda Covacinschi, Balla Sándor, Hector Lopez Mendoza, Szilágyi János, Sándor Árpád, Massanyi Viktor, Egyed Apollonia, Veress Orsolya, Károlyi Katalinés a már említett Kolonits Klára.

Az opera közleménye szerint trilógia formájában a három opera az idei évadban többet nem lesz látható, viszont egyedi produkcióként a Szent Johanna és A haramiák a következő hónapokban is műsoron maradnak.

3 nap, 3 Verdi remekmű – visszhangzó siker Kolozsvárott

A Kolozsvári Magyar Operában december 6. és 8. között három Verdi opera, a Szent Johanna, A haramiák és Luisa Miller országos bemutatójára került sor. A három nap alatt több mint 2300 operakedvelő nézte meg a Schiller drámákra komponált remekműveket.
„Örömmel tölt el a közönség reakciója, hiszen egy rendkívül ambiciós projektről volt szó, amelyet a társulat rengeteg munkával és odaadással vitt véghez. A közönség nagy érdeklődése, valamint a minden egyes opera utáni hosszas taps nemcsak a Kolozsvári Magyar Opera munkájának értékelését bizonyította, hanem tiszteletet is jelentett az opera, mint műfaj, és Giuseppe Verdi munkássága iránt is” – nyilatkozta az intézmény igazgatója, Szép Gyula. 
Akár a budapesti bemutatókon, itthon is óriási tapsvihar kísérte az egyes áriákat, majd éljenezéssel köszönte a közönség a kiváló produkciókat. 
„Külön öröm volt látni azt is, hogy a három nap alatt egy olyan fiatal réteg is megmozdult, amely ritkán, vagy alig fejti ki érdeklődését a műfaj iránt. A magyar és román nyelvű feliratozás megvalósítása viszont nyitást jelentett egy nagyobb közönség számára. Következtetésként elmondhatom, méltó módon ünnepeltük meg itt Kolozsváron, Erdély kulturális fővárosában Verdi születésének 200. évfordulóját” – hangsúlyozta az igazgató. 
A három produkció Szőcs Artúr, Göttinger Pál és Zakariás Zalán rendezésében került színpadra. A trilógia művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György volt. A színpadon kiváló kolozsvári, bel- és külföldi szólisták működtek együtt, mint például Pataki Adorján, Cristian Mogoşan , Yolanda Covacinschi , Balla Sándor, Hector Lopez Mendoza, Szilágyi János, Sándor Árpád, Massanyi Viktor, Egyed Apollonia, Verss Orsolya, Károlyi Katalin és nem utolsó sorban Kolonits Klára. 
Trilógia formájában a három opera az idei évadban többet nem lesz látható, viszont egyedi produkcióként a Szent Johanna és A haramiák a következő hónapokban is műsoron maradnak. 

forrás: a Kolozsvári Magyar Opera sajtóközleménye

Verdi: A HARAMIÁK - előadásfotók

FIRKIN: FINGER IN THE PIE - lemezbemutató

2014 február 22-én, szombaton érezhetjük először a tavasz első jelét: energia ömlik a karokba, szikrák pattannak a térdekbe, derűs fények a szemekbe, krémes sörök a fejekbe! Ekkor hallhatjátok először a Firkin ötödik lemezének, a FINGER IN THE PIE c. albumnak új dalait!

LEMEZBEMUTATÓ koncert a Barba Negrában, Budapesten! 
Kedvezményes elővételi jegyek vásárolhatók 2013 december 31-ig 1700 Ft-ért!

Januártól 2200 Ft, a koncert napján 2900 Ft lesz.

Vásárolhatsz

JEGYIRODÁBÓL: országosan a Ticket Express (TEX) irodáiban

HELYSZÍNTŐL: Barba Negra Music Club (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 4). Nyitvatartás: H-Szo 14:00 - 20:00, vasárnap ZÁRVA. tel.: +36 20 563 2254

SÖRKOCSMÁBÓL: Čech In Sörtár (1065 Budapest, Lázár u. 7.). Nyitvatartás: minden nap 16:00-01:00, vasárnap ZÁRVA.

FIRKIN KONCERTEKEN (keresd a CD-s pultot)!

ONLINE: TEX.hu (ha a Print@Home szolgáltatást választod az online jegyfoglalásnál, akkor 7999 Ft rendelésig NINCS kezelési költség!) Link: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/firkin-lemezbemutato-koncert-show-budapest-barba-negra-music-club-343661/event.html

Ezt a tavaszi pezsgést kár lenne elszalasztani. Szeretnivaló zenészbarátok vendégeskednek a nagyszabású koncerten:

Bonyár Judit (NeoFolk)
Fehér Nóra (Kormorán)
Göttinger Pál (tiszteletbeli Firkin-tag)
Szabó Attila (Csík zenekar)
Turáni Csongor (M.É.Z.)
meglepetés-előzenekar

Program:

19:00 - Kapu- és sörnyitás
20:00 - Meglepetés-előzenekar koncertje
20:45 - Nyereményjátékok sorsolása
21:00 - Firkin lemezbemutató koncert-show
23:00 - Firkin dedikálás és utána buli hajnalig

Végéhez közeledik az évad - MalomSzínház, Jászberény

A Malom színház az év hátralévő napjaiban is különböző stílusú és sok féle érdeklődésre számot tartó előadással jelentkezik. A napokban Jászberényben tartózkodik a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, mely nem újdonság a diákoknak és a tanáraiknak, hiszen rendszeresen tartanak osztálytermi előadásokat középiskolákban.

Most annyival bővül a programsorozatuk, hogy workshopokat, színházi kommunikációs tréningeket is tartanak délelőttönként.

Kisebbeknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak mutatkozik be december 4-én a pécsi MárkusZínház: Mátyás király szárnyaicímű bábszínházi előadásával. A társulat és ez az előadás hazai pályán, és több alkalommal nemzetközi porondon, fesztiválokon is díjakat nyert. A nagy érdeklődésre való tekintettel dupláznak, mert a meghirdetett 15.00 órás előadáson kívül, délelőtt 11.00 órakor is tartanak egy előadást.

Az őszi-téli Malom színházi szezonban, december 10-én harmadik alkalommal látogat el városunkba kortárs táncegyüttes. Ez alkalommal a Hodworks, Hód Adrienn csoportja, Basse Danse című előadásukkal mutatkozik be. Ennek az improvizációs ,,testnyelvnek" a koreográfiája kiérdemelte a 2011-es év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.

Az adventi készülődés közepette december 11-én érdemes lesz egy pillanatra megpihenni, meghallgatni egy fiatalokból álló, tehetséges, újonnan alakult kórust, a Szent István Egyetem ABPK Jászberényi Campus Kórusát. Vezényel: Virágné dr. Juhász Nyitó Klára, zongorán közreműködik: Farkasné Szőke Tünde

December 12-én újra vendége lesz városunknak a celldömölki Soltis Lajos Színház: Menedék/Asylium című, műfaját tekintve mozgásdráma előadásával. Az ízig-vérig tehetséges színjátszó fiatalok így ajánlják a produkciót: "Mozgásszínházi előadás külső és belső utazóknak. A ,véletlenszerűen összeverődött emberek közös lélekörvénye egyetlen éjszaka alatt lezajló története, testekben elbeszélve.

Közkívánatra december 14-én, egy korábban már bemutatott előadással, a Telefondoktorral mulattatja majd a közönséget Göttinger Pál. Az egyszemélyes bohózat végére kiderül majd, hogy a darabokra cincált szálakat hogyan lesz kénytelen kibogozni a szereplő azáltal, hogy elkezd igazat mondani.

A szeptemberben megkezdett színházi műhelyek bemutatkozása december 18-án lesz látható JÁTÉK / PLAY/ OBRA címmel. Gaál Ildikó, Ashley Male és Clara Ruiz drámapedagógusok csoportjainak etűdökkel, játékokkal, dalokkal, akciókkal történő bemutatója nem csak családtagoknak, hanem az erre kíváncsi érdeklődőknek is jó szórakozást nyújthat.

December 19-én: Szeretet, Szépség, Szív, Szolgálat címmel Pitti Katalin Liszt-díjas Érdemes Művész az opera birodalmába kalauzolja el a nézőket. Közvetlenül karácsony előtt nagy szükségünk lesz ars poeticájára: ,,A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle."

A "Mezei Néző" c. blog a Schiller-trilógiáról


Amikor elolvastam az Operaház által kiadott tájékoztatót, Selmeczi György művészeti vezető írását ("Apák kora"), azonnal ébredt bennem némi gyanú. Egymás után három ritkán játszott Verdi operát fogunk látni (a Kolozsvári Opera előadásait), ugyanabban a díszletben és jelmezekben. Ismerve a három opera történetét, amelyek egészen más közegben játszódnak - hiába van mindháromban legalább egy apa-gyermek kapcsolat - irgalmatlanul nehéz volt elképzelni egy olyan megoldást, amely mindegyikre passzolna. Persze, nincs lehetetlen, de valójában, ha költségtakarékos megoldást akartak választani, akkor érdemesebb lett volna a koncertszerű, vagy félig szcenírozott formára szavazni a döntéshozóknak.

Rendkívüli Verdi előadás hétvégén a Kolozsvári Magyar Operában

Méltó módon emlékeznek meg Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulójáról

Giuseppe Verdi műveit a 19. század közepén kezdték játszani világszerte, és hihetetlen gyorsasággal, a nagy zeneszerző felfedezésével szinte egyidőben színpadra állították Kolozsváron is. A Verdi-operák másfél évszázada a Kolozsvári Magyar Opera repertoárjának állandó részét képezik, 2013-ban pedig újabb három címmel bővül a lista.

A zeneszerző méltatlanul keveset játszott műveiről van szó, amelyeket a legismertebb német drámaíró, Friedrich Schiller neve köt össze, hiszen mindhárom opera Schiller egy-egy színdarabján alapul.

A Schiller-trilógia színpadra állítása több szempontból egyedi: elsősorban persze azért, mert a Szent Johannát, A haramiákat és a Luisa Millert országos premierben mutatjuk be. De nem kevésbé különleges az az együttműködés sem, amelynek eredményeként a három bemutató létrejött, hiszen a világ két magyar operaháza (a kolozsvári és a budapesti) közös projektjéről van szó. A Schiller-trilógia színpadra állítása új tartalommal tölti meg a Kolozsvári Magyar Opera és a budapesti Magyar Állami Operaház 2006-ban létrejött együttműködési megállapodását, amely eddig főként vendégszereplések formájában valósult meg.

Egyedi az a koncepció is, amelynek mentén a három produkció megszületett. Három fiatal erdélyi és magyarországi, az opera világa iránt érdeklődő színházi rendezőt kértünk fel az előadások színpadra állítására, akik most járnak abban az életkorban, amennyi idősen Verdi a Schiller-trilógiát megírta. Zakariás Zalán, Göttinger Pál és Szőcs Artúr megmutatta, hogy képes ugyanolyan hangulatú, de mégis eltérő, önálló karakterű előadásokat színre vinni, úgy aktualizálva Verdi műveit, hogy azok zenei üzenete csorbítatlan maradjon. Ráadásul a koprodukciót zenei téren is az erdélyi és magyarországi, magyar és román – vagy akár mexikói származású - művészek példátlan együttműködése jellemzi.

A Schiller-trilógia a nagy zeneszerző kevésbé ismert, fiatalkori arcát mutatja meg a közönségnek, egy egyedülálló projekt révén, méltó módon megemlékezve Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulójáról.

VERDI: A HARAMIÁK

I Masnadieri


Zeneszerző: Giuseppe Verdi
Művészeti koncepció: Selmeczi György
Rendező: Göttinger Pál
Koreográfus: Jakab Melinda
Díszlettervező: Csíki Csaba
Jelmeztervező: Kiss Zsuzsa
Karmester: Selmeczi György

Amalia: Egyed Apollónia
Carlo: Hector Lopez Mendoza
Arminio: Daróczi Tamás
Francesco: Massányi Viktor
Rolla: Újvári Gergely
Massimiliano: Sándor Árpád
Moser: Jekl László

...valamint a Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara.
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs.

Massimiliano gróf két fia apjuk szeretetéért és az apai örökségért küzd. Francesco azon mesterkedik, hogy kisemmizze külföldön tanuló bátyját, Carlót, azt hazudva neki, hogy apjuk nem akarja otthon látni. Carlo elkeseredésében egy rablóbanda vezetőjéül szegődik, és elfogott társuk kiszabadítása közben felgyújtja Prága városát. Francesco megpróbálja elhódítani Carlo szerelmét, Amaliát, aki egy közeli erdőbe menekül, apjukat pedig börtönbe záratja, így megkaparintja a család vagyonát. Carlo váratlanul hazatér és kiszabadítja apját, rablótársai pedig megrohamozzák a kastélyt és megpróbálják elfogni Francescót, de nem járnak sikerrel. Carlo vallomást tesz apjának és szerelmének a rablókkal elkövetett bűntetteiről – míg apja kétségbeesik, Amalia megbocsájt neki. Carlo azonban nem bír megbocsájtani saját magának, és Amaliát sem akarja kitenni a rablókat övező megvetésnek, így kétségbeesett eszközökhöz folyamodik.


A 2013-as Verdi-év egyik legizgalmasabb eseménye kétségtelenül a szerző három viszonylag korai operájának trilógiává szerveződő bemutatója. Mindhárom egy-egy Schiller-dráma alapján született, bizonyítékául annak, hogy Verdi rendkívül elkötelezett volt Schiller művészete iránt. Az Orleans-i szűz, A haramiák, illetve az Ármány és szerelem című drámák mentén Verdi ekkor építi fel saját zenedrámai világát, azt az alkotói eszközrendszert, mely azután a későbbi nagy művekhez elvezet, az utókor pedig ámulhat azon, mennyire teljes fegyverzetben áll előttünk az operaművészet későbbi ikonja. A sokáig figyelmen kívül rekedt három alkotás hallatlanul izgalmas módon jeleníti meg a belcanto hagyomány, az úgynevezett scrittura-technika (az operaírás korabeli "receptje") és Verdi zenedrámai újításainak egységét, melyben a Schiller-művek nyelvi dimenzióját a zene, a vokalitás váltja fel, s a cselekmény - történeti idejétől már-már függetlenül - az antik drámák tisztaságával áll előttünk.

Verdi Schiller-trilógiájának előadása egységes látványvilágban, sajáts, "időtlen" modernitás jegyében készül, a színpadi munkát a rendezők új nemzedékének házom kiváló képviselője, Zakariás Zalán (Szent Johanna), Göttinger Pál (A haramiák) és Szőts Artúr (Luisa Miller) irányítja. A művek természetesen egyenként is teljes értékű előadásban láthatók, ám a trilóga egésze rendkívüli élményt nyújthat a zenés színpad szerelmeseinek a Kolozsvári Magyar Operával közös produkcióban, az Erkel Színházban. 



A Kolozsvári Opera videóajánlója a Haramiákról

Testvérviszály

Verdi A haramiák című operájának bemutatója az Erkel Színházban

A Verdi-Schiller háromestés előadássorozat keretein belül A haramiák című, ritkán játszott Verdi-operával ismerkedhetett meg az, aki ellátogatott az Erkel Színházba november utolsó napján.

Ez az opera nem tartozik a mester legjobb művei közé, de a Szent Johannánál egy zenedramaturgiailag igényesebben kivitelezett és hatásosabb darab, amely – bár sokszor a korszak közhelyes zenei kelléktárából építkezik –már felmutatja a későbbi nagy komponista erényeit. Szép, magukkal ragadó és nagy drámai erővel rendelkező áriákkal, kórustablókkal és együttesekkel nem egyszer találkozunk a műben. Azonban ezek a zenei formák még javarészt a bel cantohagyományokra épülnek, formalizmusokkal, ismétlésekkel teletűzdeltek. Az előadás alkalmával ezeketnagyrészt kihúzták, ennek következtében a két óránál alig hosszabb darab közel félórányival megrövidült. A durva húzásoknak pedig a vájt fülű hallgatók látták kárát, mert nem egy esetben töredékesnek, befejezetlennek vagy éppen kifejletlennek érezhettük az áriák, együttesek jelentős részét. Ismét bebizonyosodott, hogy esztétikailag nem szerencsés egy-egy zenés darab nagyobb mértékű meghúzása.

Az előadás másik problematikus pontja a rendezés volt. Göttinger Pál alapvetően a hagyományos operarendezés módszereivel dolgozott, amennyiben a formabontó, nem korhű díszletek és jelmezek ellenére sem tett kísérletet a történet átértelmezésére, radikálisan új kontextusba helyezésére. Úgy tűnt, hogy a rendezőnek egyáltalán nem volt újszerű gondolata a darabról. A Schiller-trilógia három egymás utáni estén felhangzó darabjait a színpadi látványvilág, a közös elemekből építkező díszletek kapcsolták össze. Csakhogy ezek a díszletek funkciónélküli amorf formák voltak. Semmi másra nem voltak jók, minthogy a szereplők felmásszanak, leüljenek, lefeküdjenek rájuk. A díszletelemeket úgy kellett volna használni, hogy jelezzék mit is jelképeznek, mire is akarnak utalni velük. A rendezőnek azonban ezt nem sikerült megvalósítania. A díszletek pedig annyira jellegtelenek voltak, hogy akár egy Nabucco, Traviata, Aida vagy Rigolettoelőadáshoz is felhasználhatták volna őket.

Sajnos a zenei megvalósítás sem volt kifogástalan. Az este legjobb énekesi teljesítményét Sándor Árpád nyújtotta Massimiliano szerepében. Életszerűen szólaltatta meg az idős és megtört családfőt. Mélyen zengő baritonja egyenletesen és kiegyenlítetten, dinamikailag szépen árnyalva szólt. A Carlót alakító Hector Lopez már kevésbé nyújtott egyenletes teljesítményt. Erőteljes tenorjának szép, érces hangszínét sajnos több esetben is egy tompább, fakóbb hangszínnel váltotta fel. A két hangszín váltakozása pedig kissé komolytalanná és hiteltelenné tette szerepformálását. Massányi Viktor már ”túl van” Francesco szerepén: hangja nem fiatalos és erőteljes, hanem inkább rezignált és mélyenszántó. Egyed Apollónia Amalia szerepében egyrészt adós maradt a dallamívek szép és gondos megformálásával, másrészt pedig hangszíne kiegyenlített hangzásával. Szép és hajlékony szoprán hangot birtokol, de a kissé ügyetlen énektechnikával nem képes kellő mértékben uralni azt. Daróczi Tamás teljesen jellegtelenül és erőtlenül énekelte Arminio szerepét.

Az énekkarra nagy feladat hárult és szépen teljesítette is azt. A kórus-jelenetek kiegyenlítetten szólaltak meg, nagy drámai erővel és lendülettel. A Selmeczi György vezényelte zenekar is szépen teljesített. A lírai részeket nagyon érzékien és finoman szólaltatták meg, a karmester pedig végig hatásosan fokozta a dinamikát.

Ha három pontban kellene összefoglalnom az előadás jellemzőit, akkor azt mondanám, hogy sok húzás, gyenge rendezés, felemás zenei megvalósítás jellemezte a darabot. Azonban mindezen negatívumok ellenére érdemes volt ellátogatni november 30-án az Erkel Színházba, mert egy több figyelmet érdemlő operaritkaságot ismerhettünk meg.

Verdi200 - SCHILLER-TRILÓGIA!


Az 2013-as Verdi-év egyik legizgalmasabb eseménye a szerző három viszonylag korai operájának trilógiává szerveződő bemutatója. Giovanna D'Arco, A haramiák, Luisa Miller - november végén és december elején az Erkelben.


Mindhárom opera egy-egy Schiller-dráma alapján született, bizonyítékául annak, hogy Verdi rendkívül elkötelezett volt Schiller művészete iránt. Az Orleans-i szűz, A haramiák, illetve az Ármány és szerelem című drámák mentén Verdi ekkor építi fel saját zenedrámai világát, azt az alkotói eszközrendszert, mely azután a későbbi nagy művekhez elvezet, az utókor pedig ámulhat azon, mennyire teljes fegyverzetben áll előttünk az operaművészet későbbi ikonja. A sokáig figyelmen kívül rekedt három alkotás hallatlanul izgalmas módon jeleníti meg a belcanto hagyomány, az úgynevezett scrittura-technika (az operaírás korabeli „receptje”) és Verdi zenedrámai újításainak egységét, melyben a Schiller-művek nyelvi dimenzióját a zene, a vokalitás váltja fel, s a cselekmény - történeti idejétől már-már függetlenül - az antik drámák tisztaságával áll előttünk. Verdi Schiller-trilógiájának előadása egységes látványvilágban, sajátos, „időtlen” modernitás jegyében készül, a színpadi munkát a rendezők új nemzedékének három kiváló képviselője, Zakariás Zalán (Szent Johanna), Göttinger Pál (A haramiák) és Szőts Artúr (Luisa Miller) irányítja. A művek természetesen egyenként is teljes értékű előadásban láthatók, ám a trilógia egésze rendkívüli élményt nyújthat a zenés színpad szerelmeseinek a Kolozsvári Magyar Operával közös produkcióban, az Erkel Színházban.

Az előadások előtt egy órával - este 6-kor - a Hangoló sorozat keretében műismertetés az adott operáról az Erkel nézőtéri nagybüféjében. Előadó: Krasznai Gáspár. Az produkciók közönsége számára a belépés ingyenes. Várjuk Önöket szeretettel!

forrás: http://opera.hu

HÁROM VERDI-OPERÁT MUTAT BE A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA

Romániában még soha nem játszott három Verdi-operát, a Szent Johannát, A haramiákat és a Luisa Millert mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera a budapesti Magyar Állami Operaházzal közreműködésben.

A Schiller-műveken alapuló operákat a kolozsvári intézmény Selmeczi György művészeti vezető és karmester javaslatára mutatja be trilógiaként, három egymást követő napon.

A kolozsvári intézmény a különleges előadás-sorozattal ünnepli a nagy olasz zeneszerző születésének 200. évfordulóját. A romániai operakedvelőknek újdonságot jelent a három produkció, mivel Romániában még egyiket sem mutatta be ottani társulat, de Magyarországon is csak a Luisa Millert játszották korábban.

Az előadások díszletét Csíki Csaba, a jelmezeket Kiss Zsuzsa tervezte, ugyanis a három mű nagyjából ugyanabban a látványképben fog színpadra kerülni. A díszlettervezőtől azt kérték, hogy olyan színpadi látványvilágot tervezzen, amely mindhárom operára érvényes, a rendezőknek pedig az adott keretek között kellett megvalósítaniuk elképzeléseiket. A Szent Johannát a sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán, A haramiákat a magyarországi Göttinger Pál, a Luisa Millert a szintén erdélyi Szőcs Artur állította színpadra.

A három előadásban fellép többek között Kolonits Klára és Kovács István a Magyar Állami Operaház társulatából, és a kolozsvári intézmény saját szólistáin kívül vendégénekeseket is meghívtak a produkciókra, így például a mexikói Hector Lopez tenort, aki a Bukaresti Nemzeti Operaházban szokott fellépni, valamint Cristian Mogosant, a Kolozsvári Román Opera énekesét.

A három előadásban a kolozsvári opera zene- és énekkara lép fel. Elsőként november 29-én, 30-án és december 1-jén Budapesten mutatják be a három előadást, majd december 6-án, 7-én és 8-án Kolozsváron.

Kastély a Scheisse szélén

Bivaly-szuflé

A dán Thomas Anders Jensen eredeti története Nyugat-Európa és a Balkán határmezsgyéjén játszódik, de Parti Nagy Lajos szövege erre is rákontráz. Nála a sztori az ukrán-orosz határra tevődik át, ami különös átmeneteknek kínál játékteret. Egzotikus teremtények bukkannak felszínre, elhagyatott mocsarak tagolják a tájat, még a szürreális alpesi krokodil alakja is megidéződik, a helyi bivalyrezervátumról már nem is beszélve.

Itt akar négy menekülő maffiózó új életet kezdeni, sikeres grillt és panziót működtetni. Már a definiálhatatlan tulajdonú épület, a radioaktív sugárzás rettenete is elég nyomasztó, ám a környezeti különlegességek miatt belefutnak egy még durvább faktorba: az emberi tényezőbe. Rejtőzködésüket, a kastély sorsát és a grill-bizniszt egyaránt veszélyeztetik a bivalybergeciek: a számító rendőr, a megvesztegethető és fölényes polgármester, kettejük arisztokratikus anyja, vagy a részeges orvos. És természetesen végig ott kísért a négy gasztrogengszter mögött Fitti Poldi, akitől egy táska pénzt loptak. AS sokoldalú fenyegetés egyetlen figurában kulminálódik: Horváth Lajos Ottóban, a darab kaméleonjában.

A magyar rendezés és Göttinger Pál újszerűsége ugyanis abban rejlik, hogy ebben a változatban a falusi figurákat ugyanaz a színész, Horváth Lajos Ottó alakítja. Elképesztő, hogy a szakállas auktor az egyik pillanatban gőgös bábaasszony, pár perc múlva világvégi polgármester, végül Pepets nemezise, a sokat emlegetett Fitti Poldi. Horváth Lajos Ottó olyan kecses könnyedséggel lényegül át egyik személyiségből a másikba, hogy azt tanítani kellene. Hirtelen nem is tudom eldönteni, melyik alakítását élveztem a legjobban, mert szédítően sokoldalú. A gengszterbohózatba valami baljós, dermesztően kafkai idegenszerűséget, valami misztikus dosztojevszkiji atmoszférát csempész be a színész, mikor megjeleníti a kastély öt „külvilági” látogatóját. Mert a történet egy bizonyos szintjén már azon is elgondolkodtam: lehet, hogy a maffiózók megőrültek a paranoiától és a piától? Delirálnak, és ugyanazt az embert hallucinálják polgármesternek, főzsarunak, bábának?

Horváth Lajos Ottó elképesztő távlatokat nyit, amint bekapcsolja a négyest az apró település fenyegető interakcióiba. A színész öt arca a helyi korrupció, mutyizás és ravaszkodás melegágya. Kiváló kórkép annak feltárására, mi történhet egy milliárdos ingatlanbiznisz függöny mögötti játszmáiban. Csak úgy kapkodjuk a fejünket: kicsalt foglalók, zsarolás, lobbi és megfélemlítés váltják egymást valami bizarr ritmusban- a darab társadalomkritikai oldala is erősnek bizonyul, a társadalom mélyrétegeibe vág. A darab fájdalmasan mélyre merül a magyar valóság mocsarában, így eléri, hogy tényleg a hideg futkosson a hátunkon, ha ráérzünk a gazdasági függések pókhálójára, és megértjük: az eladósodásból születő rabságok emberöltőkre, akár egy egész életre szólnak. Ez az igazi horror, nem a darabban néhol felbukkanó vér vagy a géppisztolyok pattogása. A darab szenzációs bolyongása az intrika útvesztőjében Horváth Lajos Ottó ötarcú alakításának köszönhető.

A dán szerző forgatókönyvéből Parti Nagy Lajos olyan frappáns magyar átiratot szerkesztett, ami már önmagában is megállná a helyét, akkor pedig különösen parádéssá válik, ha a nyelvi humort is érti a néző. Ilyen a nyelvi lelemények közül kimagasló Cserjeburg, a Sevcsenkóról elnevezett falusi utca, vagy az állandósuló német-magyar beszólások- Mucsi gyakran nagy elánnal emlegeti, hogy benne vagyunk a Scheisséban. Egyszer a nézők is mélyen átérezhetik ezt, méghozzá a saját bőrükön: a darab egy bizonyos pontján kínosan feszengtem, mikor világítás nélkül váratlan géppisztoly-lövések hasítottak a csöndbe. Sokkoló volt, a nézőtér többsége dermedten meredt maga elé. Azért sem lövöm le a poént, mikor lesz a fegyverropogás, éljétek át ti is, mit érezhetnek a gengszterek!

Van a darabnak egy nosztalgikus bája. Mintha megint egy Jancsó-filmben lennénk: folyamatosan egymással pöröl Kapa(uer) és Pepe(ts), a két maffiózó. Hálás szerepet kaptak - a rendező, Göttinger Pál szerint a szerepük annyira közel esik a valódi személyiségükhöz, hogy az már „nem veszélytelen”.Szokás szerint állandó verbális csatát vívnak, csak most felcserélődtek a szerepek a Jancsónál megszokott karakterisztikához képest. Ezúttal Scherer, azaz Pepets a főnök, ő koordinálja Kapauert, más néven Mucsit, és gengsztertársaikat, az agresszív Macilát és a hisztérikus Kisciánt.

Bevallom, elfogult vagyok a Mucsi-Scherer párossal. A kedvenc magyar színészeim, akik szokásukhoz hűen a tőlük megszokott parádés párost hozzák a színpadon, legyen szó A fajok eredete evolúciós ökörködéséről, Harold Pinter Gondnokjának abszurd angol hangulatáról, vagy a mrozeki Mulatság eszelős hülyéskedéséről. Besétálnak egy színpadra, és elég, ha rájuk nézek, nyomban egy olyan mimikával, hangtorzulással, beszólással jönnek, ami kiszakít a mindennapok mókuskerekéből, és minden bajomat feledve szakadok a nevetéstől – azt hiszem, sokan vannak még így Mucsiékkal kapcsolatban. Valahol ez lenne a színház, az igazán kiváló színészek feladata, új, saját világok teremtése, melyek elfeledtetik velünk a sajátunkat. A mulattatás mellett azonban elgondolkodtatnak is, ha egy éleslátó rendező komolyabb szereplőbe pozicionálja Pepééket. Kivételesen szórakoztató, őrülten improvizatív figurák, akik rendkívül egyéni színfoltot képviselnek a magyar színházakban. Sokan különc clownként tekintenek rájuk, akik csak marháskodnak, ennél azonban klasszisokkal, vagy kvantumugrásokkal többet tudnak. Mucsi és Scherer varásza éppen abban rejlik, hogy bárkinek a bőrébe képesek belebújni. Korábbi színházi látogatásaimon döbbenetesen konstatáltam, micsoda telitalálat Scherer a Klamm háborújának neurotikus tanáraként. Ennél pozitívabb meglepetés már csak az volt, milyen meggyőzően sziporkázik Mucsi a Bárkában a Sade márki pennájában, mintha szögmérővel és vonalzóval pontosan rá tervezték volna a szadista francia arisztokratát, és még egy olyan merész húzást is bevállal, amire elég kevés színész vállalkozna a szakmában. Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik vagy az okos hülyéskedik – náluk az utóbbi vonatkoztatási rendszer van érvényben, és ez adja a páros különös, tragikomikus erejét.

Kapa és Pepe, Mucsi és Scherer – szerintem ők maguk sem tudnák megmondani, hányszor játszottak már együtt. Nem véletlenül, mert külön-külön is szenzációsak, ám együtt még jobban felerősítik a másik komikumát, egészen a vulkanikus kirobbanásig fokozzák egymást. Mélységesen egyetértek Göttinger Pál rendezővel, mikor arra utal, mennyire önmagukat játsszák ezek az eszelősen szórakoztató figurák. A darabban többször is olyan pillanatokat éltem át, mikor ráéreztem Parti Nagy Lajos inside joke-jaira, háttérből való kikacsintásaira: többször érteni véltem, kifejezetten róluk szól az eljátszott epizód, mert azt ábrázolja, mekkora haverok, mennyire számíthatnak egymásra (Pepets egy monumentális füllentéssel Kapauer életét menti meg.) Örültem, hogy ilyen sok személyes mozzanatot láttam mindkettejüktől, ezek az apró finomságok tették a meglehetősen terjedelmes (155 perces) darabot végig pergővé, élvezetessé. Az emberi történetek, az életszerű játék és a brutális humor. Ha ebben az országban mindenkinek lenne legalább egy olyan szintű barátja, mint nekik, már nem itt tartanánk. A darab már csak azért is különleges, mert mindkettejük színpadi jelenlétét extra magánszámok teszik emlékezetessé. Nehéz elfelejteni, mikor a rendesen ittas Mucsi a hűtő tetejére mászik, aztán elmeséli, hogyan zárta anyja a frigóba egy raklap kocsonyával valami gyerekcsíny miatt. Echte dráma, mikor Scherer elmeséli, hogyan lett Fitti Poldi, az élvonalbeli gengszter az ő tiszteletbeli faterja - jutalomjáték, mikor kénytelen szembenézni a bosszúszomjas keresztapával. Lenyűgöző a történetben felvillanó flashbackek drámai ereje: kár, hogy nem tudunk eléggé megrendülni a gyermekkori vagy nevelőintézetes iszonyatmeséken, mert olyan humoros keretben tálalják, hogy a komédia megszépíti, hamar feloldja a tragédia feszültségét.

Abszurd négyek bandája ez. A történetben tomboló team négy tagból áll, így illik szót ejtenünk a másik két bűnözőről is, akik Pepetsékkel együtt felgyújtanak egy bárt, majd egy millió euróval bérelt bőrönddel menekülnek főnökük, a mesterbűnöző Fitti Poldi elől. Katona Lászlót korábban egy szerepben sem láttam ennyire energikusnak. Már A gondnokban is felfigyeltem mélyen átélt szerepformálására, de most még meggyőzőbb az erőszakban tobzódó Macila alakjában, aki fegyverekkel fekszik és kel, frusztrációjában pedig nonstop a környezetét terrorizálja (ennek akusztikai poklából mi is intenzív kóstolót kapunk). Az eset pikantériája, hogy Katona nem tűnik dúvadnak, civilben inkább óvatos duhaj benyomását kelti, így az a benyomás támad az emberben, hogy pontosan önmaga ellentétét alakítja. Ha ez igaz, akkor pláne maximális tiszteletem a művészi őrjöngéshez Katonának és Macilának. Persze a negyedik gengszter, Kiscián (Kovács Krisztián) is kitesz magáért. Kiscián, a hisztis, cirkuszoló csibész egy elkényeztetett plázacicára emlékeztet. Macila és Kisicián, a meleg pár két tagja a két nemi pólus szélsőséges vadhajtásai: Macila a férfi, aki túlságosan férfi akar lenni, Kisicián pedig a lányok szélsősége, aki képtelen szenvedélyét tartaléklángon tartani. Kovács Krisztián mulattatóan, máskor meg elgondolkodtatóan vesz részt a négyek bandája hétköznapi viszontagságaiban, bár alakja kissé elhomályosul a többiek árnyékában (ez azonban nem a színész, inkább a szerző vagy a rendező ügye).

De miért éppen Bivaly-szuflé lett a darab címe, és mi lesz a rosszfiúkkal tömött bivalybergeci kastélyszállóban a korrupciótól bűzlő határvidéken? Többet már nem mesélek, nézzétek meg, mert tényleg érdemes bevállalni ezt a 155 percet. Ez a szuflé nem olyan rizikós, mint az alapértelmezett felfújt, ami rosszabb esetben összeesik- egy lüktető, tartalommmal és leleménnyel teli alkotásról van szó tehát, ami egészen új megvilágításba helyezi a gasztrogengszter kifejezést, amit innentől érdemes lesz ízlelgetni. Persze csak ínyenceknek. Nézzétek meg, mi történhet egy vendéglátóipari workshopon, ahol fácánt és bivalyt turmixolnak!




Nézőtér – 2013. november

Összeállításunk a Kárpát-medencei magyar nyelvűszínházak és zenés társulatok fontosabb novemberi előadásaiból szemléz a teljesség igénye nélkül. Válogatásunkhoz az MTI, a színház.hu portál, valamint a társulatok szerkesztőségünkhöz eljutatott sajtóközleményeit használtuk föl.

Teltházat, ezer nézőt vonzott november 3-án a dél-koreai főváros Seoul Arts Center Towol színházában Tompa Gábor rendezése, a Danton halála, és a további tizenhét előadásra is minden jegy elkelt. Georg Büchner drámáját Visky András dolgozta át, az előadás díszletét Both András tervezte, a jelmezeket Sohhee Han. Az előadás főbb szerepeit neves dél-koreai színészek alakították: Dantont Park Ji-Il, Robespierre-t Yoon Sang-Wha, Saint-Just-öt Lee Jae-Jun, Julie-t Moon Hyung-Joo.

Az előadásban szerepelt Lee Jaram, Dél-Korea népszerű panszori-énekese, aki számára egy, az eredeti szövegben nem létező szerepet – az utcai komédiásét – írt Visky András és Tompa Gábor . A panszori-énekest egyébként a 2012-es INTERFERENCIÁK Fesztiválon láthatta a kolozsvári közönség a Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámája nyomán készült, Ukcsuk-Ga című előadásban. 

Először került színpadra Debrecenben Szabó Magda Abigélje: a darab a november 16-án több mint háromezer néző előtt debütált a Főnix Csarnokban, olyan neves színészekkel, mint Trokán Péter, Harmath Imre, Hujber Ferenc, Kiss Ramóna, Pindroch Csaba és Gregor Bernadett. A Matula Leánynevelő Intézet és Vitay Georgina jól ismert történetét Szikora János rendező a legendás tévésorozat Torma Piroskáját alakító Bánfalvy Ágnessel állította színpadra. Utóbbi most Horn Mici bőrébe bújva segíti a főszereplő boldogulását a leányiskola falai között.

A Keresztes Attila által rendezett Yvonne, burgundi hercegnő című előadást tekintheti meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közönsége lengyel nyelven, magyar felirattal november 26-án. A produkció gondolata a Tadeusz Bradecki lengyel rendező vezette Gombrowicz-alkotóműhelyben született meg 2008-ban, Kolozsvárott. 2010-ben mutatták be a katowicei Teatr Śląskiban, 2011-ben Lengyelországban Keresztes Attila megkapta a Złota Maska (Arany Maszk) díjat az év legjobb rendezéséért. Az előadás a budapesti Nemzeti Színházban is vendégszerepelt, a lengyelországi Radomban, a Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon pedig díjat nyert a főszerepet játszó Agnieszka Radzikowska és a Kamarást megformáló Jerzy Głybin.

Budapesten vendégszerepel a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a társulat előadásában a Parasztoperát tekintheti meg a Katona József Színház közönsége november 22-én, este hét órától. A darab szerzői – Pintér Béla és Darvas Benedek – egy balladai történetet dolgoztak fel operaformában, zenéje erdélyi magyar népdalokra és barokk vonószenére épül.
A temesváriak előadását Szikszai Rémusz rendezte, aki a korábbi színpadra állítóktól – Pintér Bélától és Mohácsi Jánostól – eltérően, "kisrealista" szemlélettel közelít a történethez. „Azzal, hogy kevésbé stilizál, a történetet a valóság felé tolva ábrázolja, afféle thrilleroperává avatja a darabot” – áll az ismertetőben. 
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Békeidő című produkciója is látható november végén Budapesten: a Hajdu Szabolcs által írt és rendezett darabot a Kortárs Drámafesztivál keretében nézheti meg a közönség a Jurányi Inkubátorházban 28-án és 29-én.

Az évad második premierjére készül a Csíki Játékszín. Ábrahám Pál – Földes Imre – Harmath Imre Viktória címűoperettjét november 22-én mutatják be, Somogyi Szilárd, a Budapesti Operettszínház rendezője állította színpadra. A rendező visszatérő vendég az erdélyi színházakban, így a Csíki Játékszín művészeivel is dolgozott már együtt. Az elmúlt évadban az ő rendezésében mutatták be az Isten pénze című musicalt. Somogyi Szilárd ezúttal is az egy évvel ezelőtt jegyzett előadás művészeivel és stábjával viszi színre a Viktóriát: Gyarmathy Ágneslátványtervezővel, Horváth Gyula Antal koreográfussal és Bene Zoltán zenei vezetővel, a színművészek közül pedig többek közt Fülöp Zoltánnal, aki Viktória férjét, John Cunlight, amerikai nagykövetet alakítja.

Három ritkán játszott Verdi-opera hallható november 29-től három egymást követő estén az Erkel Színházban, ahol a 200 éve született alkotó Giovanna d'Arco, A haramiák és Luisa Millercímű zenedrámája kerül színre. A különleges projekt művészeti vezetője és karmestere Selmeczi György. „Több éve foglalkoztat a Verdi-életműnek az a része, amely nem slágeresedett. Mindig is érdekeltek azok a fontos fordulatok, amelyek kiemelkednek ebből a hosszú pályafutásból. Ha rápillantunk az 1840-es évtizedre, látjuk, hogy 1845-ben, 1847-ben és 1849-ben, tehát kétévenként írt Schiller-drámák alapján egy-egy operát. Nehogy bárki fiatalkori művekre gyanakodjon, Verdi ekkor sikerei csúcsán volt, sőt kifejezetten emblematikus alakja volt nemcsak a mediterrán térségnek, hanem bizonyos értelemben egész Európának. Ebben az időszakban a Nabucco, az Attila, a Macbeth már mind mögötte volt. Zsenire jellemző módon felismerte, hogy az e művekre jellemző tömbös, szinte mozgalmi jellegű kompozíciós nyelv nem beszélhető többé” – nyilatkozta a rendező. 
Selmeczi György kiemelte: a Kolozsvári Magyar Operával való együttműködés valódi tartalommal telik meg a sorozatban. Egységes a vizuális világ, a színpadképet Csíki Csaba tizenöt absztrakt körplasztikája alkotja, ezek a három előadásban háromféle elrendezésben lesznek színen. Kiss Zsuzsa jelmezei is alapruhák, más-más kiegészítőkkel. A szobrok a kolozsvári műhelyekben készülnek, Budapesten és Kolozsváron egyaránt folynak a próbák, hiszen december 6-től következnek az ottani előadások. Egy fiatal erdélyi rendező, Zakariás Zalán viszi színre a Giovanna d'Arcót, Göttinger Pál A haramiákat, Szőcs Artur pedig a Luisa Millert.

Roger Vitrac Viktor, avagy a gyermekuralom című drámája Silviu Purcărete rendezésében tekinthető meg november 29-én este nyolc órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán fölépített stúdiótérben. Az előadásban Dimény Áron, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Varga Csilla, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Vindis Andrea, Bíró József, Kézdi Imola, Molnár Levente színművészek lépnek fel.

November 26-án este nyolc órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendége lesz Esterházy Péter. Az irodalmi rendezvény címe: Én vagyok a Te. 

A Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) mintegy hetven balettnövendéke szerepel az Operaházban a Diótörő előadásain, amelyeken idén először az elsőévesek is szerephez jutnak. A táncakadémia hat évfolyamának ifjú balettosai Janics Evelyn mesternő vezetésével az ősz közepe óta próbálnak az ünnepi szezon legnépszerűbb darabjának számító, karácsonyi mesebalettre. A Diótörő az MTF növendékeinek hagyományos darabja, amelyben egerek, kiskatonák, lovasok, denevérek, lepkék, babák, bohócok, kislányok és kisfiúk szerepében mutatkozhatnak be az ifjú tehetségek. Az intézmény diákjai 1950 óta rendszeresen szerepelnek az operaházi előadásokon, ami nagyszerű lehetőség számukra, hogy a színpadi rutint szerezzenek. A Diótörő november 17. és december 30. között összesen 23 alkalommal lesz látható a Magyar Állami Operaházban.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed