Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

HÁROM VERDI-OPERÁT MUTAT BE A KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA

Romániában még soha nem játszott három Verdi-operát, a Szent Johannát, A haramiákat és a Luisa Millert mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera a budapesti Magyar Állami Operaházzal közreműködésben.

A Schiller-műveken alapuló operákat a kolozsvári intézmény Selmeczi György művészeti vezető és karmester javaslatára mutatja be trilógiaként, három egymást követő napon.

A kolozsvári intézmény a különleges előadás-sorozattal ünnepli a nagy olasz zeneszerző születésének 200. évfordulóját. A romániai operakedvelőknek újdonságot jelent a három produkció, mivel Romániában még egyiket sem mutatta be ottani társulat, de Magyarországon is csak a Luisa Millert játszották korábban.

Az előadások díszletét Csíki Csaba, a jelmezeket Kiss Zsuzsa tervezte, ugyanis a három mű nagyjából ugyanabban a látványképben fog színpadra kerülni. A díszlettervezőtől azt kérték, hogy olyan színpadi látványvilágot tervezzen, amely mindhárom operára érvényes, a rendezőknek pedig az adott keretek között kellett megvalósítaniuk elképzeléseiket. A Szent Johannát a sepsiszentgyörgyi Zakariás Zalán, A haramiákat a magyarországi Göttinger Pál, a Luisa Millert a szintén erdélyi Szőcs Artur állította színpadra.

A három előadásban fellép többek között Kolonits Klára és Kovács István a Magyar Állami Operaház társulatából, és a kolozsvári intézmény saját szólistáin kívül vendégénekeseket is meghívtak a produkciókra, így például a mexikói Hector Lopez tenort, aki a Bukaresti Nemzeti Operaházban szokott fellépni, valamint Cristian Mogosant, a Kolozsvári Román Opera énekesét.

A három előadásban a kolozsvári opera zene- és énekkara lép fel. Elsőként november 29-én, 30-án és december 1-jén Budapesten mutatják be a három előadást, majd december 6-án, 7-én és 8-án Kolozsváron.