LOW Első Lépcső

Drama Workshop

Fourteen Key Stage 3 pupils had the opportunity to take part in a week long drama workshop run by theatre professionals, Pali Göttinger and Zsuzsi Várady. They were introduced to a range of theatre skills and games to improve their concentration, confidence, team work skills, creative thinking and spatial awareness. They focused on the skill of live improvisation on stage and sections of a play by the playwright Dennis Kelly. This play is called DNA and is about a group of children who do something very wrong and have to deal will the consequences.

Even with a four-hour workshop every day, and a full day’s rehearsal on Saturday, pupils never lost their enthusiasm, commitment and energy. On Saturday they gave a final presentation of their work to friends, family and teachers at the Merlin Theatre. It was a fantastic performance, enjoyed by all; the pupils experienced an amazingly fun, educational and memorable week.

(www.bisb.hu)

A pénz fotoszintétái

INDEX-Kelet 2008.02.13.

A székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love and Money című darabját három napig mutatta be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A budapesti színészekkel kiegészült társulat sokkoló társadalomkritikát tárt elénk egy szerelmespár sorsán keresztül bemutatva.

Már a darab eleje drámai hatású, ahogy a főszereplő, David áll egy félhomályos, rideg szobában egy laptop előtt és levelezik egy távoli lánnyal. A fény-árnyék hatás teljes mértékben való kihasználása valószínűleg Göttinger Pál rendezőnek köszönhető, míg a hideg, üzletszerű, elidegenítő díszlet Bagoly Zsuzsa keze munkáját dícséri. A jelenetek közötti zenés betétek alatt az embernek volt ideje magába szállni, s feldolgozni az elmúlt percekben hallottakat. Nem is tehet mást. A szereplők késleltetett, egyenkénti felvonultatásával a történek kikristályosodik, a szálak lassan összefutnak. A néző rájön, hogy egy szerelmespár tragikus sorsát látja, ám a film visszafelé pörög. Bár a szerző, Dennis Kelly angol lévén a saját országát kívánja bemutatni, de sikerének titka többek között az, hogy sajnos szinte mindenhol életszerű a képlet. Az emberek már nem hisznek Istenben, az életük abból áll, hogy nagyon kemény munka árán pénzt állítanak elő, mint ahogy a növény fotoszintetizálja az oxigént. "Én a pénz fotoszintétája vagyok�" hangzik el a műben Val-től, a törtető üzletasszonytól.

A darab alatt többször is a frontális közlést alkalmazza az író. A színészek közvetlenül a nézőkhöz beszélnek, próbálják őket eligazítani az összefüggések sűrű erdejében, miközben az ember magára ismer, és szinte elszégyelli magát. Hiszen nem kellemes szembesülni a rideg valósággal, de muszáj, hogy felismerjük, nem élünk helyesen. A szereplők arra próbálnak rávezetni, hogy meg kell látnunk a számok mögött az embert. Hinni kell, hogy az élet többről szól, hogy mi többről szólunk annál, mint amit birtokolunk. Elfelejtettük élvezni a jelent, mindenki csak a jövőre gondol. De ebbe az állandó jövőhajszolásba, a pénztelenségbe beleőrül az ember. Beleőrül Duncan, akihez már felesége sem hajlandó hozzáérni. Beleőrül Anya és Apa, aki nem tud olyan grandiózus síremléket állítani halott lányuknak, mint a szomszéd görög. És beleőrül, végül öngyilkos lesz Jess, aki a vásárlásban éli ki magát, bár tudja, nem engedheti meg magának. Aki a házassága elején még olyan szerelmes, hogy kavarog a gyomra. Aki tudja, hogy az élet nem számok és pénz, hanem szeretet, szerelem, emberi kapcsolatok. És aki annyira, de annyira várja a jövőt�

Kovács Tünde

Végtelenített halál

Ellenfény, 2008. 02. 10.


Végtelenített halál
Erdős Virág: Madame Poe
Varga Anikó

Mielőtt a néző beülne az Erdős Virág legújabb drámájából rendezett előadásra, jó ha tudja, nem árt újraolvasni Edgar Allen Poe A Morgue utcai gyilkosság, a Marie Roget titokzatos eltűnése, Az áruló szív és Az Usher-ház vége című novelláit. Göttinger Pál rendezésében a Madame Poe akkor is követhető előadás, ha elmosódott olvasmányélményeinkre támaszkodunk, elég, ha felrémlik előttünk az orángután és a holló Poe szövegeinek gyilkos faunájából – de ez esetben kintebb kerülünk az árnyaltabb értelmezés élvezetéből.

Erdős utalásokkal átszőtt, nyelvjátékokra alapozó drámája ugyanis a novellák történeteinek apró részleteit is jelentésesen építi be saját anyagába. Lehet, hogy az újraolvasás diktatorikus feltétele a megértésnek, de gazdagabb összefüggések felfejtésével kárpótol, és a néző valóságos Dupinnek érezheti magát, hogy különböző alakok egymásra rétegzésének gesztusait képes megfejteni abból például, hogy a Marie Roget szerepében ágáló Gesler Lili a Morgue utcai Camilla L'Espanaye figurájának smaragd fülönfüggőjével ékesíti magát. Dupinként a néző más, az előadás által felvetett fontos kérdésekben is nyomoz: mit jelent a színházi megjelenítés számára egy (inter)textuális meghatározottságaival tüntető drámaszöveg, és mit jelent, ha a színpadot nem egyedi sorsokat felmutató, belső történéssel, lélekkel felruházott alakok serege özönli el, hanem idézetfigurák, akiknek nem jutott más, mint újraismételni saját, előre megírt történetüket. Amennyiben ezt teszik, meg tudnak-e halni az idézetlények, vagy örökké léteznek a szövegköziség képzeletbeli terében?

Göttinger a drámához találó teret álmodott a Sirály sötét pincéjének közepére: egy szobavázlatot, ami a bizonytalan körvonalú színpadon maga is színpad-metaforává válik. A leginkább matrac nélküli franciágyhoz hasonlító alkotmány alig lehet nagyobb hat négyzetméternél, és derékig érő szövetfalai áttekinthetővé teszik a benne zajló játékot. Minimális kellékkel, jelzésszerűen berendezett a szoba: a nézőtér felőli oldal egyik sarkában tükrös toalettasztal és szék, a másikban kisasztal látható, mögötte vetett ágy.

A két színésznő háttal ül egymásnak az előadás kezdetén: Gesler Lili fekete estélyiben piperézi magát a tükör előtt, a szürkésre sminkelt, karikás szemű Szoták Andrea hanyag neglizsében veti a kártyát a másik asztalnál. Mindkettejük előtt az (el)távozás ünnepi és kevésbé ünnepi, ám mindenképpen morbid pillanata: a lány halálos kimenetelű randevúhoz csinosítja magát, az anya életében ez a lefekvési ceremónia lenne az utolsó. A gond csak az, hogy Szoták nem akar ágyba bújni, hiába győzködi őt észérvekkel Gesler, hogy előre megszervezték a temetést, pár óra múlva küszöbön toporog a gyászoló rokonság. Szoták egyetlen lehetősége a halál pillanatának elodázására, ha sikerül otthonmarasztalni a lányt, és továbbszőni a párbeszéd fonalát.

A mesélés-beszélgetés és az anya-lány viszony sémája az előadás dramaturgiai alaphelyzete. Mivel a Madame Poe-nak nincs konkrét története, a színészi játék meghatározó eszköze is a beszéd. Gesler párhuzamosan meséli és játsza Marie-ként való sorsát: hörög és vergődik, mintha a kimondott szavak lennének a gyilkosai, akik letépik ékszereit, kést döfnek szívébe, folyóba dobják – és itt Gesler csobban egyet a vászonfal mögötti vödör vízben. A szavak erejét demonstráló szellemes jelenet a Morgue utcai orángután beszéd általi színre léptetése is: Gesler az ablakban áll, és közvetítve az állat közeledését „behozza” őt a szobába. Leírja az anyát széttrancsírozó állat mozdulatait, rámondja az ágyon heverő Szotákra a gyilkosságot. A Morgue utcai horrortörténet ezzel még nem teljes: miután „kiszenvedett”, Szoták magához ragadja a beszéd fonalát, hogy Camilla L'Espanaye-vá változtatva lányát viszontgyilkolja őt. És miközben folyik a maradást-indulást illető huzavona a két nő közt, újabb Poe-szereplők jelennek meg a színpadon: fekete fátyolban lebeg be Gesler, mint az Usher ház élve eltemetett asszonya, a férgek üzenetét hozza Szotáknak, felugrik az ágyra, Poe-verset idéz, szavai szárnyán „beröppen” a holló, és „megtelepszik” az ágyon.

Világos, hogy az ilyen jellegű leírás nem ragadhatja meg az előadást a maga teljességében, maga a leíró beszéd lehetetlenedik el, mivel a jelentések állandóan változásban, mozgásban vannak, és nem egy központi jelentés köré szerveződnek. Mondhatjuk, hogy Szoták nem akar meghalni, és Gesler meg akarja ölni az anyát, de ez csak a kettejük közti viszonyban megcsillanó értelmezési lehetőség. Egyáltalán: beszélhetünk-e szándékról és akaratról, ha idézetszereplőkként mindkettejük története meghatározott?

A metaforikusság a fertőzés logikájára épül, és magát a logikát is megfertőzi: a színpadi megjelenítés számtalan egymáshoz kapcsolódó fikciós szintet nyit meg, ezek közül egyik sem „valóságosabb” a másikhoz képest. Gesler kétszer is „meghal” az előadásban, és még mindig előtte a halál – az előadás vége azt az értelmezést sugallja, hogy a lány kilépve az ajtón elindul a tragikus végű sétára. Melyik halál lenne ezek közül az érvényesebb? Egyik sem: az előadás vége így nem beteljesíti, hanem függőben hagyja a végérvényes befejezés, az exitus ígéretét: nincs exit, nincs kijárat a történetből, az idézetek hálójából. Elsötétül a szín, Gesler mozdulatlanul áll az ajtóban, Szoták az ágyban fekszik paplana alatt. Minden újrakezdődhet egy másik este.

Persze az elmefuttatásokat gerjesztő lehetőségek tárháza nem feltétlenül menti meg a nézőt az unalomtól, a metaszínházi reflexivitásnak is megvan az a veszélye, hogy légüres térbe kerül, főként ha a rejtvényfejtés nem a játék intenzitásában megélt felismerésekből bomlik ki. Göttinger megoldandó feladatként kezeli Erdős drámáját, végigvezet egy szigorú és korrekt színpadi fordítást, amiben a szöveg és játék egymásra vonatkozása képes működtetni az effajta végtelenített logikázást (ha a néző is belead anyait-apait), de az előadásból hiányzik a felszabadult játékosság, az illusztrációtól való merészebb elrugaszkodás. Hiányérzettel távozunk, fárasztóan okos kis matekórát ültünk végig, a sulis emlékekhez a diákszínjátszós beütések is hozzásegítettek, még jó, hogy a Sirály pincéjéből van kijárat.

Amortizáló anyagi világ

Hargita Népe, 2008. 02. .01

A több mint egy éve debütált székelyudvarhelyi Nézőpont Színház – bár sokan azt jósolták – nem bizonyul tiszavirág életűnek. A Kroó Ádám színművész vezetésével működő első erdélyi magyar magánszínház túl van már a harmadik bemutatóján is. A Csongor és Tünde, majd pedig Az arab éjszaka után egy kortárs angol darabot ültettek színpadra: Dennis Kelly Love and Money (Szerelem és pénz) című darabját, Göttinger Pál rendezésében. A szerelemmel, illúziókkal teli házastársi kapcsolat teljes amortizációjának történetét magyar nyelven (fordította: Várady Zsuzsa) első ízben láthatta a közönség. A három fős társulat – Kroó Ádám, Magyari Tekla és Tamás Kinga – ezúttal három magyarországi vendégszínésszel, a kaposvári Bartsch Katával, a marosvásárhelyi, de Magyarországon dolgozó Viola Gáborral, valamint Elek Ányossal egészült ki. A látvány megtervezéséhez pedig Bagoly Zsuzsa végzős díszlettervezőt Bukarestből hívták meg, aki a darab sokkoló üzenetét elővetítve csupán néhány kelléket helyezett a színpadra.

A Love and Money semmiképpen nem szájbarágós, a valójában egy síkra is helyezhető történetet szétcincálva, foszlányokban és jóformán fordított sorrendben kapja a néző. A sötétség és olykor sértően erős fény mind-mind fokozza a nyomasztó hatást. A kezdeti illúziókat megsemmisítő adósságok súlya alatt ugyanis Jess és David személyisége fokozatosan szétesik. A történet pillanatra sem kelti a nézőben azt az érzetet, hogy mindez csak a színpadon történik, mindjárt felkapcsolják a fényeket, és felszusszanhatunk, hogy vége van az egésznek. A sötétből kivilágló laptop, a kurta elektronikus levelek egymásutánisága ugyanis sokkal inkább azt tudatosítják bennünk, hogy igenis napjainkban, köztünk és velünk történik mindez, és e veszélynek mi is ugyanúgy ki vagyunk téve. A megsemmisítő pénz és hatalomvágy, valamint a szerelem ellentmondásosságából fakadó dráma nem véletlenül hat mintegy figyelmeztető felkiáltójelként a nézőre.

Antal Ildikó