Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2020

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

Grisnik Petra Brechtet olvas

Szinte teljesen elmarad az idei nyári fesztiválszezon

Friss infók az Ördögkatlantól!

Nofilter - részlet

Small Whispers

ELSŐSORBAN AZ EMBEREK MIATT SZERETEM A SZÍNHÁZAT – INTERJÚ SEDIÁNSZKY NÓRA DRAMATURG-RENDEZŐVEL

Grisnik Petra Christopher Moore-t olvas

Nyinyernya - 13. adás

Kórusok Éjszakája online

Grisnik Petra a Dekameronból olvas

Legényes kihívás

Nyinyernya - 12. adás

Grisnik Petra Karácsony Benőt olvas

Pár szó a momentán-jegyek visszaváltásáról (vagy nem)

Jegyvisszaváltás (vagy annak igényéről lemondás) a Belvárosiban

KEGYELMI ÜGYEK – INTERJÚ GÖTTINGER PÁLLAL

Grisnik Petra Az elveszett cirkálóból olvas

Nyinyernya - 11. adás

FELHÍVÁS KÓRUSOK RÉSZÉRE

Grisnik Petra Háy Jánost olvas

Grisnik Petra Bor Ambrust olvas

NYINYERNYA - 10. adás

Idén is kiosztják a Dömötör-díjakat, csak később: a járvány miatt őszre halasztják a színházi élet kitüntetéseinek átadását

Grisnik Petra Bulgakovot olvas

Szemenyei János a Kis suttogásról

Egy ilyen pályán egy művész nem ügyes akar lenni, hanem a legjobb

Nyinyernya - 9. adás

Pali a MOTTO felolvasói között

A Manna Produkció közleménye a jegyvisszaváltásról

Grisnik Petra a Hrabal könyvéből olvas

Patreon a karantén idején

Nyinyernya - 8 adás.

Grisnik Petra Nádast olvas

Nyinyernya - 7. adás

Az Orlai Produkció közleménye a jegyvisszaváltással kapcsolatban

A Momentán közleménye a jegyvisszaváltásról

Színház nélkül – Igazgatók és színészek túlélési stratégiái, koronavírus idején