Göttinger Pál: Szinte semmit nem csinálunk abból, amit a hagyományos operarendezésnél a rendezőtől elvárnak

Az Operabeavató nagy sikerrel fut évről évre a Kamrában. Dinyés Dániel, Göttinger Pál és a meghívott operaénekesek közös munkája során minden alkalommal egyetlen, megismételhetetlen "előadást" tárnak a nézők szeme és füle elé. Az eddigi évek alatt egy-egy művet körülbelül két este alatt mutattak be, ebben az évadban viszont kizárólag a Mozart kétfelvonásos operája, a Cosi fan tutte kerül a középpontba. A kezdetekről, az Operabeavató sikeréről és az idei vállalásokról kérdeztem a rendezőt, Göttinger Pált.

Mikor indult útjára az Operabeavató? A jelenlegi, véglegesnek mondható formáját mikor kapta meg?
Már jóval azelőtt elkezdődött, mielőtt a Katonába érkezett volna – és a Katonában is ment már egy ideje, mire én alkalmi beugróként bekapcsolódtam –, aztán megragadtam benne, most októberben voltam tizenötödször. Tényleg beugrás volt: Dinyés Dani szokott derűjével felhívott, hogy Ascher nem ér rá a másnapi Operabeavatóra, csinálnám-e én, mert ha igen, akkor mondjuk most azonnal felugrana hozzám, essünk neki a felkészülésnek. Varázsfuvola volt – el lehet képzelni. Izgultam. Később a beugrásaim sűrűsödni kezdtek, míg aztán az előző évad elején a katonások azt üzenték: talán az lenne az egyszerűbb, ha nem beugró lennék innentől, hanem én csinálnám. Én a munkám mellett imprószínházzal is foglalkozom pár éve, onnan (is) tudok az énekesek és esetleg a nézők számára is újdonságnak számító technikákat hozni a jelenetezéshez. Daninak a zenészsége mellett tanári gyakorlata is van, valószínűleg azok az órák számítanak az Operabeavató bölcsőjének – ez a program azóta Kaposváron is megfordult, és az Ördögkatlan Fesztiválon is az egyik legnagyobb siker évek óta.

Dinyés Danival korábban is dolgoztatok együtt?
A Bárka Színházban ismerkedtünk meg, ahol én rendezőként dolgoztam, ő pedig zenei vezetőként. Esterházy darabjában, a Harminchárom változat Haydn-koponyára munkálataiban működtünk először együtt – és azóta sokszor. Ott egyszer megnyugodott, mikor látta rajtam, hogy a kortársaimnál jobban értem, amit a zenéről beszél, én pedig megnyugodtam, hogy szemlátomást ő is érti, amit én a próbáimon beszélek – azóta bízunk egymásban.

Hogyan kell elképzelni a rendezői munkát az Operabeavatókon? Hol ülsz, mit csinálsz?
Alapjaiban ugyanazt csináljuk az elejétől fogva, de azért csiszolta is egy kicsit a gyakorlat a formátumot. Ahogy most kinéz: Dani kezdi, bevezetőjében tisztázza, hogy hol tartunk, mivel foglalkozunk. Bejönnek az énekesek és én, majd a Dani által kiválasztott első részlet elhangzik. Utána Dani, sűrűn teletűzdelve zenei példákkal, elkezdi kifejteni a választott tétel részleteit, az énekeseket is kicsit instruálja esetleg. Van benne dramaturgia, ábrázolásmód, technikai részletek, még akár összhangzattan is – de nem kell megijedni, igen szórakoztató és közérthető elemzés ez. Nem lehet megkérdőjelezni a művek iránti rajongását, mégis üdítően hiányzik belőle a komolyzenészek elitizmusa. Utána a szereplők meg is mozdulnak – leteszik a kottát, és játszani kezdik a jelenetet. Ekkor már én tartom a rövid bevezetőmet, és aztán én instruálom őket. Inkább a történetmesélés, a kis- vagy nagyszínpadon választható eszközök szempontjából elemezzük újra, egy-egy szereplő szándékait, illetve jelentését vizsgálva. Fontos, hogy ez ugyanaz a rész mindig, amit előtte zeneileg már a nézők előtt ízekre szedtünk. Mintha egyik nyelvből fordítanánk a másikra. Ahogy elkezdtük csinálni, mulatságosan felfedeztük, hogy ez nagyon hasonlít a próbafolyamatok elejéhez, és ez végül kiadta azt a formát, amivel most is dolgozunk: az Operabeavató egy színházi rendelkezőpróbához hasonlít. Nincs szükség arra, hogy kidolgozzuk a legapróbb részletekig a jeleneteket – időnk se lenne rá nagyon este 7 és 10 között –, inkább elképzelt szándékokat jelölünk ki, és aztán nevetve mögé képzeljük a következő pár hetet, ami alatt tényleg meg is lehetne csinálni. Az is mókássá, ugyanakkor hasznossá teszi a helyzetet, hogy kicsit „tiszteletlenül” megyünk bele az egészbe. Ahogy a munka halad előre, ez a tisztelet felébred – a részletek felfedezése után átjárja az embert. De az eleje, a „bejárat” – hisz „beavatóról” van szó – kicsit bumfordi, mulatságos és felületes. De ezt el is mondjuk a közönségnek az előadások elején: nem az operajátszás évszázadok alatt felgyűlt problémáinak megoldásait közöljük, hanem saját magunk és a nézők számára is egyszerű lépéseket tartalmazó, követhető és kötetlen formában játszunk velük. Az idei Operabeavató-sorozat különösen is hasonlítani fog egy hosszú próbafolyamathoz, mert az évad végén meg kell csinálnunk az egész előadást egyben. Fogalmam sincs még, ez hogyan fog végül lezajlani, mert ritka az a próbafolyamat, ami tíz hónapig tart, de csak havi 2 alkalommal van. Nem díszlettervvel meg ilyesmivel állunk neki, szinte semmit nem csinálunk abból, amit a hagyományos operarendezésnél a rendezőtől elvárnak, például hogy előre tudja ütemrőlütemre, mi fog történni. Hagyományos esetben a rendelkezést olyankor ott helyben illik lediktálni, itt nem ez van – a kísérletünk ennek az ellenkezőjére irányul. Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy ebben a fajta operajátszásban nagyobb szabadságot élnek meg a szereplők, mint a prózában – az idő kötöttsége és az előre meghatározott ütemek és hangok nem megbéklyózzák a szereplőket, hanem épp ellenkezőleg: lehet játszani. A prózai színészek az énekesekből, az énekesek a prózai színészekből, Pálmai Annából és Kulka Jánosból inspirálódnak – és nagyon koncentrálnak. Abban bízom, hogy végül is nem szétbarmolunk egy operát a színpadon, hanem újra és újra elmeséljük azt.

Miért ezt a művet dolgozzátok fel?
Mert problémás. Operamániás ismerőseim összhangban mondták, hogy a Cosi fan tutte a legtöbb rétegű, arányaiban, megoldásaiban leggazdagabb Mozart-mű, komplexitásában messze felülmúlja mondjuk a Varázsfuvolát. Meglepő egymástól független forrásokból ugyanezt az állítást ennyiszer hallani – hisz a Varázsfuvola szórakoztató, ám közben borzongató szimbolikája helyett itt egy igen bumfordi történettel állunk szemben: állítása az, hogy a nők hűtlen nádszálak, a férfiak pedig ostobák. A választásunk oka tulajdonképpen ez: nagyon inspirál bennünket, hogy egy éven keresztül magyarázhatjuk a nézőknek, hogy ez nem ennyire egyszerű. Képviselhető, igazi állítások vannak ebben a műben szerelemről, kisemmizettségről, félelemről, boldogságról – a játszhatóság is kifundált, van mit kibányászni ebből a történetből. Minden Operabeavató után nevetve nézünk össze: miközben Mozart kora könnyűzenéjét írta, aközben nekünk, ezzel foglalkozóknak sem értetődik minden magától. Nekünk is vannak egy-egy estén felfedezéseink.

Miért ez a két színész szerepel a Cosi fan tuttéban és milyen énekbeli elvárást kell teljesíteniük?
Végül Dani választotta ki őket és igen ügyesen intézte ezt: a cserfes, mindenbe beleavatkozó, mindenben játékosan vadulni akaró szobalány-barátnő, és a cinikus, az emberekkel élvezettel és nagy emberismerettel bábozó úriember szerepére akkor is ők lennének a jó választás, ha nem tudnák elénekelni a szerepeket – ráadásul egyébként el tudják. Ennek a két szereplőnek nincs áriája, csak kisebb, zártabb zenei anyagai, illetve együttesekben vesznek részt… viszont nagyon virtuózan kell játszaniuk, hogy a főszereplőket (és minket) berántsanak az elejétől a végéig tettetésről szóló cselekménybe. Amely cselekménynek egyébként szintén nekünk kedvező tulajdonsága az, hogy tényleg csak ez a hat szereplő van benne, a korábbi Operabeavatókkal ellentétben most nem kell erőszakosan “kiműtenünk” egyes részeket – tulajdonképpen az egészet meg tudjuk csinálni, minden jelenetre sor kerül.

Az előadások előtti felkészülések miből állnak?
Korrepetícióból – amíg nem tudják fejből a szereplők a dalokat, nem ismerik kívülről a zenét, addig nem lehet elkezdeni dolgozni. Külön próbák (a Danival kettesben tartott előzetes megbeszéléseinket leszámítva) nincsenek – amit a néző lát, az tényleg az első találkozásunk a jelenetekkel.

Díszlet és jelmez egyáltalán nem lesz?
Az évad közben nem, a legvégén viszont (az összpróbákhoz) szeretnénk egy, az évad közben felállított játékszabályoknak megfelelő funkcionális játékteret, és ahhoz valami jelmezezést is kialakítani. Nagyon fontos, hogy nem szeretnénk ezt egy valóságos előadásnak álcázni, a vállalkozásunk játékos, akár ad hoc formája meg kell, hogy maradjon a legvégéig. Az opera egyébként nagyon szigorú műfajából is lehetséges újrainspirálódnunk minden este, anélkül, hogy a dolog tábortűzi műsorrá silányulna – valójában ezt állítjuk ezzel az idei kísérlettel.

Hogy néz ki az elejétől a végéig az este?
Haladunk a művel, mintha egy próba lenne, mindig másik jelenetek kerülnek sorra. Az első alkalomba egy rövid Mozart-óra, aztán a mű ismertetése, cselekményvázlat és az első három tercett fért bele – azóta már tovább is mentünk. Ha jelenetenként egy-egy zenei és színészi gesztust sikerül jól megfogalmazni és megcsinálni, ha a színészek a kulcspontokat és fordulatokat a körülhatárolt módon meg tudják oldani, akkor már jól dolgoztunk és sikerrel mehetünk haza. És biztosak lehetünk benne, hogy legközelebb is lesz mit csinálni. Mi Danival inkább az elejétől féltünk – ahogy a színészek inkább a premiertől félnek, mi inkább a kezdéstől –, hogy sikerül-e megragadnunk az anyagot, amire rászánjuk ezt az évet. Ha igen, akkor… a többi magától megy.

Csikós Kornélia

7 plusz 7 - (2015. november 30 – december 6.)

7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, 7 vagy több pontot kapott előadásokból. A 7 óra 7 jövő heti ajánlója a hét utolsó napján, este 7 óra 7 perckor.

Hétfő (november 30.): Főfőnök / Radnóti Színház

Aki nem látta Lars von Trier filmvígjátékát, mindenképpen pótolja valahogy. Ám amíg ezt megszervezi, Anger Zsolt rendezését sem érdemes elmulasztani, amelyben a Radnóti Színház öt évvel ezelőtti, ereje teljében lévő színészgárdája játszik. Ami a sztorit illeti: egy jól menő informatikai cég vezetője szeretné eladni a vállalatát, ám a vevő, egy külföldi üzletember kizárólag a cég első számú emberével, a távolban élő főfőnökkel hajlandó tárgyalni, akivel csak az az egy probléma van, hogy kitalált személy. Nincs mit tenni, fel kell bérelni egy állástalan színészt, hogy eljátssza a főfőnököt …

Zsedényi Balázs 9 pontra taksálta az előadást: „A film finom humora Kovács Krisztina dramaturg kezében igazi komédiává duzzadt, Anger Zsolt pedig ennek megfelelően ahol kellett, szabadjára engedte a színészeit, ahol kellett, formailag bélelte ki az előadást, teret adva a szórakoztatás szinte valamennyi válfajának, sokat markolva, és legalább annyit fogva.”

Kedd (december 1.): Bakfitty / k2 Színház, Stúdió K Színház / helyszín: Stúdió K Színház

„Az előadás fele bohóckodás, de a kimunkált, jól kitalált fajtából. A társulat szójátékokat, helyzet- és jellemkomikumot halmoz egymásra, miközben nem rest leütni a dráma által felkínált aktuálpolitikai áthallásokat sem. (…) Fábián Péter és Benkó Bence rendezők, valamint Kautzky-Dallos Máté dramaturg okosan és sok szempontból közelít Dürrenmatt drámáján keresztül egy kultúra öngyilkosságához és az egyén lehetőségeihez” – írta az előadásról Hajnal Márton 7 pontos kritikájában.

Szerda (december 2.): A csemegepultos naplója / Orlai Produkció / helyszín: Jurányi Ház

"Gerlóczy Márton azonos című regényét hálás feladat színre vinni: poén poén hátán, könnyed, fiatalos hangvétel, jó sok társadalomkritika, amolyan ’mindenki hülye’- módra, szóval, a szórakozás garantált, Lőkös Ildikó dramaturg és Göttinger Pál rendező tehát ezzel a választással nem nagyon tudott mellényúlni” – írja Soós András, aki 9 pontosra értékeli az előadást.

Turbuly Lilla szintén 9 pontot adott rá: „Egy ízig-vérig mai történetről van szó, hús- és életszagú történetről egy, a kapcsolataiban botladozó, sokat író, sokat ivó huszonéves íróról, aki ahelyett, hogy ösztöndíjak és alkotói támogatások után rohangálna, napi hat órát áll (sajgó lábakkal, mert „ez tényleg egy hatórás állás”) a Vásárcsarnok húsboltjában, aztán megírja, amit tapasztalt. (…) Aki megnézi, eget rengető új igazságok felismerésére nem számíthat, de a magunkra ismerés hol könnyed, jóleső, hol szomorkásabb pillanataira igen. Legfőképpen pedig egy sokarcú, rengeteg energiával megáldott színész remeklésére. „

Csütörtök (december 3.): Válótársak / Rózsavölgyi Szalon

Halljuk, látjuk, tapasztaljuk, hogy két ember válásuk után talán még közelebb is kerül egymáshoz. Vagy ha közelebb nem is, de mégiscsak valami közös helyre. Bernard Slade vígjátékát Balikó Tamás rendezte, a két válótársat Für Anikó és Lengyel Ferenc alakítják.

„Az előadás alfája és ómegája egyértelműen Für Anikó. Alkoholista, végletesen nikotinfüggő és idegbajos Amyje mintha folyamatosan egy hisztérikus roham előtt állna. Élénken és jelenléttel ábrázolt karakterét ugyanolyan jól mutatja be házasságtörő asszonyként, mint felelős szülőként” – írja a produkcióról Hajnal Márton, aki 7 pontosra értékeli a látottakat.

Péntek (december 4.): Deja vu / TranzDanz / helyszín: MOM Kulturális Központ

Aki még sosem látott kortárs tánc előadást, meglehet, nem Kovács Gerzson Péter koreográfiájával érdemes kezdenie. Ám az sem lehetetlen, hogy egy elfogulatlan tekintet gyakran észrevesz olyat is, amit a mozgásművészetekben kondicionált agy esetleg túlmagyaráz. Négy világvégi alak velünk együtt és közülünk – miközben a világnak csak nincsen vége. Minimum egy jó móka.

„Kovács Gerzson Péternél ez a bábság nem pusztán eszköz vagy forma: ez maga a dolog. A felfelé szegeződő pillantások, a görcsként megrántott mozdulatok, a pózoló emberkedések és hirtelen jött elnyeklések egy olyan világ képei, ahol mindenekelőtt a mozgatóval való kapcsolat hiányzik – nevezzük azt akár bábosnak, Istennek vagy embernek. A dolog iróniája, hogy mozogni viszont muszáj ebben a világban. (…) Az előadás úgy fogalmazza meg a maga legélesebb társadalomkritikáját, hogy közben sem ólmos bottal nem csapkodja a nézőtéren ülők arcát, sem fel nem ment minket. Megnevettet, és közben egy pillanat kétséget nem hagy afelől, hogy kin nevetünk” – írja Török Ákos az előadásról 9 pontos kritikájában.

Szombat (december 5.): Züfec / k2 Színház, Szkéné Színház / helyszín: Szkéné Színház

Bulgakov Színházi regény című művét dramaturgként Kautzky-Dániel Máté, rendezőként a k2 Színház két oszlopos tagja, Benkó Bence és Fábián Péter dolgozta át színpadra. Megvan a veszélye annak, amikor a színház önmagát parodizálja: az eredmény néha blődli, néha felszínes heherészés. Ebben az esetben azonban egy harmadikutas megoldás született.

Szabó Zsuzsa 9 pontosra értékelte az előadást: „Egyik szerepből a másikba bravúroznak, pörög az előadás. Ha pedig nem, akkor arra is rájátszanak. Olyan pillanat meg nincs, hogy ne játszanának rá valamire. Ezért sokszor érezhető, hogy muszáj volt betenni az éppen passzoló fricskát. Ez a muszáj viszont láthatóan nem kényszerből, hanem ötletekből és bátorságból fakad. (…) A k2 Színház előadása a színházi élet minden, de minden képviselőjének bemutat, sokféle szempontból, leginkább az alkotókéból. Úgy, hogy mégis látszik rajongásuk, tiszteletük a színház valamilyen egésze iránt.”

Vasárnap (december 6.): Csoda és Kósza / Örkény Színház

Czigány Zoltán meséje a két ló, a csacska Kósza és a megfontoltabb Csoda figurájában azt az örök párost teremti újra, mint amit a mostani szülők számára Lolka és Bolka, a nagyszülőknek pedig Stan és Pan jelenthetett. Az előadás egy hangjáték, vagyis a színpadon lévő színészek nem jelmezekbe bújva és díszletek között adják elő a mesét, hanem a hangjukkal eljátsszák azt.

Ahogy Ugrai István fogalmazza meg kritikájában, amelyben 8 pontosra értékelte a halottakat: „Először is az ízlés, ami eszembe jut a Csoda és Kószáról. Hogy Mácsai Pál kifogástalanul bánik ezzel az egésszel, hangütésében és vizualitásában és úgy általában. Pedig voltak kétségeim: az áll a színlapon, hogy 6-tól 12 éves korig ajánlják. Hát, gondoltam, ez elég széles korcsoport, amely nehezen hozható közös nevezőre. De az előadás meggyőz, hogy mégis. Mert a Csoda és Kósza tulajdonképpen annyi különböző előadás, ahány néző ül a nézőtéren. Hiszen minden egyes érdeklődő fantáziája másként eleveníti meg a színpadról hallható történetet. (…) És nem csak 12 éves korig ajánlott, hanem mindenkinek, aki szeret játszani és akinek van fantáziája. Vagy akár csak szeretné, hogy legyen.”

KATONÁT KARÁCSONYRA!

AJÁNDÉKCSOMAGOK
Különleges ajándékötlet, amely a Katona megjelölt előadásaira szabadon beváltható utalvány mellett egyedi tervezésű katonás ajándéktárgyakat is tartalmaz. Az idei karácsonyra az alábbi izgalmas összeállításokkal készülünk:
#háromnővér
- Három nővér egyedi tervezésű bögre
- kitűző
- két jegyre szóló ajándékutalvány
- díszdoboz
- a csomag ára: 8.900 Ft
#portugál
- Portugál könyv+DVD-kiadvány
- egyedi tervezésű vászontáska
- két jegyre szóló ajándékutalvány
- díszdoboz
- a csomag ára: 11.900 Ft


#háromnővér és #portugál ajándékcsomagok megvásárolhatók Közönségszolgálati Irodánkban.

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK
Utalványaink segítségével nem csak karácsonyra ajándékozható "katonás" színházi élmény - a többféle kiadásban elérhető utalvány személyre szabható ajándékot jelent, a megajándékozottak pedig saját maguk választhatnak műsoron levő előadásaink közül.
SML
Beváltható a Katona alaphelyáras előadásaira (11-16. sor) és a SufnibaBeváltható a Katona alaphelyáras (1-16. sor) és a Kamra alaphelyáras előadásaira, illetve a SufnibaBeváltható a Katona (1-16. sor) és a Kamra előadásaira, illetve a Sufniba
2 jegyre szóló4.000 Ft6.000 Ft8.000 Ft
4 jegyre szóló8.000 Ft12.000 Ft16.000 Ft
Melyik előadásokra érvényes? Cigányok, Illaberek, Fényevők, Godot-ra várva, A nép ellensége, Kurázsi mama és gyermekei, Faust I-II., Az Olaszliszkai, Sirály

Mennyekbe vágtató prolibusz., Egy komcsi nyanya vagyok!, Szép napok, Szókratész védőbeszéde, A borbély, Csendet akarok

Cigányok, Illaberek, Fényevők, Godot-ra várva, A nép ellensége, Kurázsi mama és gyermekei, Faust I-II., Az Olaszliszkai, Sirály

Elnöknők, A hét asszonya, Operabeavató, Mártírok, Ahol a farkas is jó, M/S, Oszlopos Simeon, Cukor Kreml, Harper Regan, Részegek

Mennyekbe vágtató prolibusz., Egy komcsi nyanya vagyok!, Szép napok, Szókratész védőbeszéde, A borbély, Csendet akarok
Minden előadás

Beváltási kombinációk:
Két jegyre szóló: 1 db páros jegy vagy 2 db szólójegy
Négy jegyre szóló: 2 db páros jegy vagy 4 db szólójegy
Az ajándékutalvány automatikus belépésre nem jogosít, ezért a kiválasztott jegyeket célszerű időben lefoglalni telefonon vagy e-mailben. További információ Közönségszolgálati Irodánkban, illetve a 266-5200, 317-4061 telefonszámokon és a szervezes@katonaszinhaz.hu címen kérhető. 
Az utalványok Közönségszolgálati Irodánkban személyesen, illetve weboldalunkon megvásárolhatóak. A 2015/16-os évadra szóló utalványok beváltására személyesen, a Katona Közönségszolgálatán van lehetőség 2016. április 15-ig.
Az ajándékutalvány érvényessége a repertoár alakulása és az évad közbeni árváltozások függvényében változhat.

forrás: http://www.katonajozsefszinhaz.hu

Te vagy az én külön világom! – Bemutatták Gyulán a Gyógyír északi szélre című darabot

Az internetes szerelem története a Gyulai Várszínház közönségét is lenyűgözte
Zsúfolásig telt a kamaraterem, és várakozástól volt feszült a levegő Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című kétszereplős darabjának előadásán, melyet Fullajtár Andrea és Őze Áron szereplésével hozott Gyulára az Orlai Produkciós Iroda. Az október 29-én játszott darab híre jóval megelőzte magát, annak ellenére, hogy egy téves internetes levelezésből induló virtuális vonzalom két órában elmesélt története nem tűnik túl színpadképesnek.

Mégis, a bécsi Daniel Glattauer 2006-os azonos című regényéből készült színpadi mű mindenkire hat, aki várt már internetes kapcsolattartása során életbe vágóan fontos levelet. Ez a kommunikációs csatorna pedig részese már annyi ideje az életünknek, hogy mostanra szinte teljesen elhalkuljanak a virtuális kapcsolatok valótlanságát szajkózó hangok, és többnyire mindenki megégette már magát valamennyire ezen a színtéren is, noha előre senki nem tervezett hasonlót.

Így volt ezzel a történet két szereplője is, sőt, még csak szándékukban sem állt kapcsolatba lépni egymással. Ismeretségük egyetlen betűkülönbségből és azokból az eltévedt levelekből fakadt, melyekkel Emmi Rothner a Like magazin előfizetését szándékozott lemondani, ám azok rendre Leo Leike internetes nyelvész postaládájában landoltak.

A megosztott színpadon kettejük lakásrészlete látható, középen azzal az időmérővel, ami a hónapok és a napok múlását jelzi. A tél elején induló évődés nyárra elsodró erejű viszonnyá alakul, az őszinteség és a közöttük kialakult bizalom kötőerejével. Kapcsolatuk a kapcsolatukról szól, a megismerés öröméről, a felfedezés átható csodájáról, majd a virtuális szabadságot gúzsba kötő rideg valóságról. Mert a virtuális, de igaz világuknak kell megküzdenie a nem virtuális, de nem mindig igaz valóságukkal. Leo ugyan szingli, de Emmi házassága egy bevehetetlen erődítmény, ahonnan nem szabadulhat, ezért csak ebben a kettejük által teremtett külön kis világban lehet igazi önmaga.

Így az örökösen kettejük feszülő találkozás gondolata is folyton más színezetet kap, az ön- és a másik elfogadásából induló aggodalomtól egészen a vágyaik beteljesítésének határt nem szabható „hogyan tovább?” kérdéséig. – Mit veszthetünk? – kérdi újra és újra mindig más minőséggel Emmi. – Magát, magamat, egymást – érkezik Leo tömör, átgondolt válasza. A nézőtéren nincs egyetlen szkeptikus sem, mindenki együtt lélegzik a kétségbeesett szereplőkkel, mert a közönségnek épp oly nehéz meghúzni a szabadság, felelősség, megcsalás érzékeny területein lavírozó határvonalát, mint nekik.

Levelezésükbe egy váratlan pillanatban Emmi férje is becsatlakozik, arra kérve Leot: találkozzon átlényegült nejével, hadd kapja vissza, mert egy hús-vér riválissal még képes lenne felvenni a versenyt, de egy arctalan vetélytárssal sehogy sem tud megküzdeni. Kérdés, hogy mit engedhet meg magának az ember és mennyire kell felelnie másokért. Ellenáll-e Emmi az unalmas házasságát próbára tevő kísértésnek, vagy ejtőernyő nélkül ugrik a szenvedéllyel megélhető ismeretlenbe?

Göttinger Pál rendezése a kölcsönös és feltétlen bizalomra épít, Fullajtár Andrea és Őze Áron pedig egymást nagyszerűen kiegészítő páros. Hangszínnel és hangsúlyokkal segítve egymást tárják fel kiemelkedően alapos munkával karaktereiket úgy, hogy egyetlen pillanatra sem néznek egymásra.

A racionális, hűvös, büszke és gyakran cinikus Leo a megnyugodott családanyából a nőiség és nőiesség teljes skáláját bejáratva csalja elő rejtekéből az igazi Emmit, hogy aztán ő is szenvedélyes, vágyait nyíltan vállaló férfiként várja kapcsolatuk folytatását. Pedig a mindvégig köröttük ólálkodó balsejtelem mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy az csak egyféleképp lehetséges. Amikor pedig bekövetkezik, döbbenten ül a nézőtér, és csak lassan ocsúdva jutalmazza tapsával a játékba csakugyan belehalt színészeket.

A mezei néző írja: Kamra - Operabeavató - Milyen is a nő? - Cosí fan tutte (2. próbarészlet)

Az idei színházi évad számomra egyik kiemelt attrakciója Dinyés Dániel és Göttinger Pál közös vállalkozása. Havi egy-egy alkalommal (néha, így most novemberben egy ismétlést is beiktatva) kiemelnek egy-egy részt a Cosí fan tutté-ból és júniusra előállítják a kész előadást. Milyen volt ez a mai operabeavató?

Ahogy a korábbi operabeavatók közönsége már ezt megszokhatta, a kiemelt ária vagy kettős előadása után a zene boncolgatása-értelmezése következett - Dinyés Dániel zongorázott, énekelt, mi pedig az intellektuális élvezet (új gondolatok, új nézőpont és információk) mellett hozzájutottunk egy ennél is fontosabb élményhez: láttunk valakit, aki a legtermészetesebb módon van jelen ebben a zenei közegben, akinek ez az élete, rengeteget tud az operáról. Ezeken az alkalmakon mi is elcsípünk néhány tudás-morzsát, persze közben azt is nyugtázzuk azért, hogy ebbe az állapotba sosem juthatnánk el, nincs az a szakkönyv, amely pótolhatná a zenéléssel töltött évtizedeket. Addiktív ez az operabeavató program, az előadás előtti beszélgetésfoszlányokból kiderül, hogy alapvetően egy masszív törzsközönség látogatja töretlen lelkesedéssel.

A zenei bevezető után, nem kevésbé érdekes számunkra az, amint Göttinger Pál rendezőként hozzáteszi a magáét és értelmezi, továbbgondolja a jelenetet. Ami számomra különösen tetszik, hogy most sem, ahogy más esetben sem történik az, ami az operaházi rendezéseknél nagyon gyakori: NEM erőltet semmi olyat rá a darabra, amely ne következhetne egyenesen a zenéből és a librettóból. Amikor a Cosí beállításait néztem, nem tudott nem eszembe jutni, hogy a tavalyiMenzel-féle bemutató miként lehetett olyan üres és unalmas, ha egyszer ilyen érdekes ez a Mozart opera is.

Jelen esetben sokaknál jobb helyzetben voltam, akik nem látták, vagy csak ezt a Menzel-féle előadást látták, ugyanis Kovalik Balázs 2006-os Maratonjának éppen a Cosí fan tutte volt a legsikerültebb, legátgondoltabb darabja. Visszagondolva, annak a megoldásai nagyon sokszor ugyanarra a gondolatmenetre voltak visszavezethetőek, amelyet most hallottam is Dinyés Dánieltől. A szereplők beállításának, jellemzésének egyezése arra mutat, hogy ez az igazi csapásirány, amin ez a mostani produkció is szemmel láthatóan haladni fog. Vígopera ez, kicsit (?) kesernyés szájízzel persze, hiszen az emberi természetről (hűtlenségről, árulásról is ) szól mégis.

Az első próba, október 31-én az előadás férfi szereplőit tette mikroszkóp alá. Ez az, amiről családi okok miatt lemaradtam, és így csak hozzávetőleges elképzeléseim lehetnek - a mai alapján lehetnek is -, milyen beállításban elemezhették a két szerelmes férfit. Miután Kulka János Don Alfonsója a mai alkalommal is terítékre került, róla ma is megtudhattuk - amit feltehetően az előző alkalom nézői is -, hogy legtöbbször hazudik és nagyon nyomaszthatja a lányok "rózsaszínű és nyálas Barbie-világa".

Egy jelenetben - a mai program 3. elemében - kap szerepet Kulka, aki mivel igazi színész és improvizációiban is hiteles-hatásos, nagyon jót tesz a produkciónak. Szerencsés megoldás ez és üdvözlendő, hogy a hat szereplőből kettőt a színház maga is állít ki. Így talán még inkább a Katona repertoárjának szerves részévé válik ez az operabeavató.

(Van egy érzésem, bár konkrétumokkal nem tudnám alátámasztani, de egy önkéntesekkel végrehajtott közönségvizsgálatot talán megérne: Dinyés Dániel operabeavatójának nézői viszonylag kevésszer fordulhatnak meg az Andrássy úton (talán a Katona egyéb előadásain jóval többször), olyanokról lehet szó, akik már eleget csalódtak a magyar operaelőadásokban, jóval több gondolatot, impulzust, új energiákat kapnak ettől, mint amit egyáltalán megkaphatnának egy "hagyományosan avítt" vagy elszúrtan modernkedő operarendezéstől.

Pálmai Anna a Katona másik hozzáadott értéke az előadáshoz. Érdekes élmény volt látni, ahogy az előadás elején láthatóan civilben üli végig a "műsort", pásztázza a közönséget is (erre sose lehet módja egyébként, amikor játszik), részben átadja magát Dinyés Dániel (vagy Göttinger Pál) poénjainak, másrészt meg mintha már izgulna a saját debütálására várva. Kevés kivétellel minden katonás előadásában láttam, legutóbb Az olaszliszkaiban, a jelenlévők közül ő az, akinek a legmélyebben ismerem a pályáját, bár mennyiségileg mégis Kulka Jánost láthattam a legtöbbször, hiszen őt viszont harminc éve figyelem - a pécsi Hamletje nagyjából már ennyi ideje volt, azóta.

Pálmai Anna már első hallásra is ideális választásnak tűnt Despina szerepére, de már "első hasznosításakor" - néma szereplőként kezd - is beigazolta ezt az előfeltevést. A Katona viszonyai között természetesen ez nem tűnik extrának, de ha operaelőadásokkal vetem össze, akkor már korántsem evidencia, hanem megemlítésre méltó fegyvertény, hogy éppúgy, mint Kulka János, érzékenyen reagál a körülötte történő eseményekre. Egyéniség formálódik a szobalány alakjából. A szünet utáni részben az ő áriájának boncolgatása van terítéken és ennek kapcsán kibomlik egy sokkal árnyaltabb nő képe, mint amit jellemzően elénk szoktak tenni. (Ha Despina, akkor mindig Farkasréti Mária frenetikus alakítása jut eszembe, említődjék meg - amióta őt láttam, számomra valahogy adná magát, hogy ez a karakter mivel tapasztaltabb, automatikusan idősebb is, mint a lányok.)

Az egész első részben a két lánnyal ismerkedünk, a szoprán hangra írt naivabb, odaadóbb Fiordiligivel (Kolonits Klára) és a szenvedélyesebb, felületesebb, nagyobb fordulatszámra beállított Dorabellával (Szolnoki Apollónia). Ugyan Pálmai Anna és Kulka János is jól énekel, de velük kapcsolatban még udvariasságból sem írnék le olyan mondatot, hogy igazából rossz helyen vannak, mert leginkább az Andrássy úti palotában kellene énekelniük ezt az operát. Viszont nekem is az jutott eszembe, amit egy férfi mondott mellettem a partnerének a folyosón: Kolonits Klárának ezt a darabot egyértelműen az Operában kellene énekelnie. Ehhez én annyit tennék még magam is hozzá: nem ebben a jelenlegi rendezésben, hanem egy sokkal játszhatóbban, másfelől meg azt: Szolnoki Apollóniával is épp ez a helyzet. Annyira nincs sok olyan énekes, aki ilyen érzékenységgel reagál a színpadi történésekre, mint éppen Szolnoki Apollónia. Túl keveset látom, ez jutott az eszembe. (Nagyon meg van még az a szegedi Szentivánéji álom is, amelyikben megismertem 2001. június 12-én, Pécsett.)

A beavató legjobb pillanatai - ha Dinyés Dániel és Göttinger Pál poénos megjegyzéseit most nem számítom - ezek a próbarészletek voltak, amikor láttuk hirtelen kikerekedni a jelenetet az éneklő és még annál is inkább a rájuk reagáló szereplők reakciója által. Élmény volt nézni a két énekesnőt az előadás elején, amint boldog szerelmükről énekeltek, közben forró csokit fogyasztottak és a szerelmesükről rajzolt saját portréjukat nézegették. Hasonlóképpen nagyon jól jött ki az is, amikor végül Szolnoki Apollónia fájdalmában élvezettel merült alá, csapkodott maga körül, amit Pálmai Anna némi rosszallással nézett, közben mentette a törékeny tárgyakat is, Kolonits Klára pedig a fájdalomtól egészen összetörve ült, meredten maga elé bámulva. Nagyon lehetett ezért szeretni, már most élénken előttünk van ennek a Fiordiliginek a karaktere is, valami azt súgja, hogy vele fogok tudni leginkább azonosulni.

Ugyan hallottunk közben szakmai dolgokat is - megtudtuk például, hogy a g-moll a valódi szerelmi fájdalom hangneme - de alapvetően mégsem ez lesz az, ami megmarad az estéből. Ezek a pillantások, ezek a jelenet-töredékek. Ez után az este után mi is nyugodtan mondhatjuk magunknak a két Barbie-lánnyal: "Oly boldog a szívünk". Az meglehet, hogy mi se vagyunk eszesebbek, mi is csak becsapjuk magunkat, de vegyük észre: túl jó dolgunk van, hogy egy kedd esténket erre a programra fordíthattuk. Voltunk ebben az extrém-jó helyzetben összesen száztízen. (Holnap is van, szerdán - ma is befértek még tízen az utolsó pillanatban, érdemes próbálkozni. Nem mindig lesz ismétlés, most van! Ezért is siettem a bejegyzéssel, hátha valakit megszólít.)

Szép volt, jó volt, zavarmentes volt és csak reméljük, hogy a Cosí fan tutte szereplőivel ellentétben, ez után a nagy harmónia, nagy nyugalom, nagyon derűs este után nem csap le a mennykő és velünk is nem történik valami igazi szörnyűség. Nekem hazafelé is szerencsém volt, láttam ismét egy sünt - 14 hónapja lakom itt és ez mindössze a negyedik sün-látásom, bizakodó hangulatba kerültem ettől. És elsősorban: reméljük azt is, hogy ott tudunk lenni a következő alkalommal is, a decemberi programon.

ORLAI PRODUKCIÓ: KARÁCSONYI AJÁNDÉK BÉRLET

3 előadásból álló szabad bérletet ajánlunk, amely 2015. november 1- 2015. december 20 és 2016. január 10 és 2016. május 31. között váltható be az Orlai Produkciós Iroda Belvárosi Színházban, ebben az időszakban játszott előadásaira.

3 Előadás az alábbi 14 előadás közül


Mary Orr: Mindent Éváról? ( ÚJ )
Szereplők: Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Egri Márta, Jordán Tamás, Szikszai Rémusz, Mészáros Máté, Bercsényi Péter, Márton András, Rujder Vivienn
Rendező: Pelsőczy Réka

Ernest Thompson: Aranytó ( ÚJ )
Szereplők: Vári Éva, Benedek Miklós, Bertalan Ágnes, Vasvári Csaba
Rendező: Gálffi László

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére ( ÚJ )
Főszereplők: Szabó Kimmel Tamás, Péterfy Bori, Kocsis Pál, Makranczi Zalán, Nagy Dániel Viktor, és még sokan mások
Rendező: Znamenák István

Anat Gov: Happy Ending
Főszereplők: Hernádi Judit, Fekete Ernő, Hegyi Barbara, Bánfalvi Eszter, Fekete Györgyi, Nagy Dániel Viktor, Bertalan Ágnes
Rendező: Gergye Krisztián

Florian Zeller: Apa
Szereplők: HerHámori Gabriella, Lázás Kati, Lukáts Andor, Makranczi Zalán, Molnár Gusztáv, Bohoczky Sára
Rendező: Gáspár Ildikó

Bill Manhoff: BAGOLY ÉS CICA
Szereplők: Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás
Rendező: Pelsőczy Réka

-PETER SHAFFER: AMADEUS
Szereplők: Kulka János , Keresztes Tamás, Egri Márta, Lovas Rozi , Murányi Márta, Fodor Tamás, Kaszás Gergő. Tamási Zoltán
Rendező: Szikszai Rémusz

Joe Dipietro: A folyón túl Itália
Szereplők: Lázár Kati, Lukáts Andor, Benedek Miklós, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás, Cseh Judit
Rendező: Znamenák István

Richard Baer: Hitted volna?
Szereplők: Hernádi Judit, Kern András, Ficzere Béla, Jeges Krisztián
Rendező: Verebes István

Paul Blake: Római Vakáció
Szereplők: Tenki Réka, Hernádi Judit, Fekete Ernő, Szikszai Rémusz, Cseh Judit, Márton András, Nagy Dániel Viktor, 
Rendező: Pelsőczy Réka

Robert James Waller : A szív hídjai
Szereplők: Udvaros Dorottya,László Zsolt, Szamosi Zsófia, Chován Gábor, Vázsonyi János
Rendező: Novák Eszter

-EZ A HELY! Kulka János zenés estje 
Szereplők:Kulka János
Közreműködik: Demkó Gergely , Sipeki Zoltán

Ronald Harwood: A Nagy négyes
Szereplők: Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós, Szacsvay László
Rendező: Gálffi László

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
Szereplők: Fullajtár Andrea, Őze Áron
Rendező: Göttinger Pál

A három előadásos bérlet jegyár kategóriái:
I. árkategória: 9.900,-Ft
II. árkategória: 8.400,-Ft
III. árkategória: 6.900,-Ft

Az árkategóriák a Belvárosi Színházban az alábbi helyeket jelenti:
I. árkategória (1-9. sor)
II. árkategória (10-16. sor)
III. árkategória (17-19. sor + páholy)


Bérletek beváltása konkrét előadásokra, jegyekre

A bérlet automatikus belépésre nem jogosít, ezért kérjük, időben foglalják le és vegyék át a kiválasztott előadásokra szóló jegyeiket! 

Minden hónap elején meghirdetjük az azt követő havi előadásokat.

Az előadás időpontokról a www.orlaiprodukcio.hu, a www.jegy.hu, valamint a www.port.hu oldalakon, illetve a havi program magazinokban és a Belvárosi Színház szervezésén szerezhet tudomást.

Amennyiben valamelyik előadás időpont megfelel Önnek, akkor a bérletével együtt a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a, tel.: 266-7130, nyitva: H-P 10-18 óráig)) tudja a bérletet konkrét előadásra szóló jegyre beváltani. 

A bérlet felmutatása nélkül a jegy nem váltható ki, mert a bérleten lévő vonalkód az azonosítás alapja és ez alapján történik a felhasználás nyilvántartása is.

Felhívjuk a figyelmüket a bérletek csak 2016. május 31–ig válthatók be az addig az időpontig játszott előadásokra!

A fel nem használt vagy csak részben felhasznált bérletet nem áll módunkban visszaváltani, sem későbbi előadásra érvényesíteni!

Nincs vita: énekelni márpedig menő!

Tóth Árpád a Csíkszerda kórus vezetőjeként több száz embert, nagyrészt teljesen amatőröket tanít az együtt éneklés szeretetére. 

A Csíkszerda az egyik legkülönlegesebb hazai kórus: az alacsony létszámú, profi tagokkal működő együttesekkel szemben teljes nyitottságot hirdettek, bárki szabadon csatlakozhat hozzájuk. Sikerüket jelzi, hogy mára az alapcsoporton kívül két másik is működik, összesen közel 250 aktív taggal.

Az egészet Tóth Árpád karnagy és ének-zene tanár fogja össze szabadidejében, színtiszta lelkesedésből. Arról beszélgettünk, miért zárkóznak el nagyon sokan csípőből az énekléstől, fenntartható-e egy ekkora csapat nonprofit alapon, illetve mi kell hozzá, hogy valaki teljesen nulláról indulva hasznos kórustaggá váljon.
– Szerinted manapság az emberek többsége szerint ciki énekelni?

– Igen, sajnos nagyon sokan így gondolják. Amikor új osztályt kapok, rendszeresen meg szoktam kérdezni őket a legelején, hogy állnak az énekléssel, és a 90 százalékuk mereven elutasítja. Az indoklás is sokat mondó: a többségnek a korábbi tanárai vették el a kedvét tőle. És szerintem ez nem azért van, mert annyira tehetségtelen, vagy szimplán gonosz énektanárok lennének. Egyszerűen nem adunk a kezükbe jó dalokat és eszközöket, hogy megalapozzuk az érdeklődést.

Emiatt nagyon sok a sikertelen énektanár, akik nyilván a diákjaik kedvét is még jobban elveszik az egésztől.

– Csak ezen múlik minden? Egyébként mindenkiben meglenne rá a képesség, hangi adottságoktól függetlenül?

– Igen, én ezt gondolom. Persze vannak jobban és kevésbé tehetségesek, de alapvetően egy kórusban nem annyira fontos az a fajta egyéni hangszín, ami például a tehetségkutatókban alapfeltétel. Inkább egy precíz, megbízható szólamtudás kell, amit szorgalommal és gyakorlással lehet elsajátítani. Ha megvan a megfelelő hozzáállás, gyakorlatilag mindenki hasznos taggá tud válni.

– Ha jól tudom, téged tízéves korodban érintett meg először igazán az éneklés. Hogy történt ez pontosan?

– Szerintem ebben a korban még senki sincs azon a szinten, hogy végérvényesen elkötelezze magát valami mellett. Velem sem úgy volt, hogy mindenképp már akkor az éneklésre akartam feltenni az életemet. De tény, hogy nagyon tetszett a dolog: amúgy elég gátlásos voltam, de énekléssel kezdettől fogva sokkal jobban ki tudtam fejezni magam.

Az egésznek a zsigeri mivolta fogott meg: nem is elsősorban a szereplési vágy, sokkal inkább az együtt éneklés varázsa, illetve maga a folyamat, ahogy közösen megtanulunk egy dalt. A családomban egyébként egyáltalán nem voltak zenészek, elég furcsán is néznek rám emiatt a mai napig - hát még az elején...


Névjegy
Tóth Árpád 1982-ben született Budapesten. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban végezte hárfa és elmélet szakon, majd pedig A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott ének-zenetanár, karvezetés, szolfézstanár és zeneelmélet-tanár szakokon. Doktori fokozatát 2011-ben szerezte meg, szintén a Zeneakadémián.
A Csíkszerda kórusai mellett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának állandó magyarországi vendégkarnagya, valamint számos éneklő fesztivál, többek között a Hajnalok Völgye, illetve a Kórusok Éjszakája művészeti vezetője. Menthetetlenül hisz a közös éneklés semmivel össze nem hasonlítható közösségteremtő erejében, ennek kapcsán rendszeresen tart továbbképzéseket itthon, Szlovákiában, Németországban, Angliában, Koreában, Kínában és Ausztráliában is.


– Hogy jutottál el a karvezetésig?

– Már tizenévesen több kórusba eljártam önszorgalomból, akár a hétvégi korán kelést is bevállalva. Bekerültem a rádió gyerekkórusába is, ami már egy elit klubnak számított, alkalmanként akár háromórás próbákkal. Érdekes egyébként, hogy más gyerekekkel ellentétben engem sosem fárasztottak a hosszú próbák, mindig imádtam csinálni. 

Ekkorra kiderült, hogy elég könnyen megy nekem a dolog, jók a készségeim hozzá. Így felvételiztem a Bartók Konzervatóriumba, és be is kerültem. Itt is nagyon jó jegyeim voltak, szóval egyre nyilvánvalóbb lett számomra, hogy a Zeneakadémia a végcél. 17-18 évesen fogalmazódott meg bennem végérvényesen, hogy karvezetést szeretnék tanulni, és fel is vettek. Itt aztán hamar megmutatkozott, hogy elég sok ponton mások a nézeteim, mint ami a tanárok körében eddig megszokott volt.

– Például?

– Tipikus probléma volt, hogy szerintük érdeklődési körtől függetlenül mindenkit ugyanúgy kell kezelni. Például ha bejövök órát tartani egy szakközépiskolai osztályba, és elkezdem énekeltetni velük a Hull a szilva a fáról-t, attól ugyanúgy el kéne, hogy legyenek ájulva, mint az ének-zene tagozatosok. Szerintem viszont igenis új kommunikációs csatornákat kell kiépíteni a fiatalok felé. Eleve le kéne cserélni az egész zenei anyagot, ami ötven-valahány éve be van betonozva.

Volt egy konfliktusom például abból, hogy mi a teendő akkor, ha egy osztály egyáltalán nem akar énekelni. Ez egyébként a mai napig előfordul a praxisomban: bemegyek az első órán, hogy akkor énekeljünk valamit bemutatkozásként, és nem hajlandóak (lásd az elején említett példát).


"A tanáraim véleménye az volt, hogy ha nem tudod elénekelni bármelyik iszonyú sablonos népdalt úgy, hogy azonnal megjöjjön hozzá a kedve mindenkinek, akkor nem vagy elég jó. Szerintem ez egyszerűen hülyeség.

Igenis lehetnek olyan helyzetek, amit nem tudunk elsőre megnyerni, mert mondjuk elavult a népdalanyag. Én arra tettem fel a karrieremet, hogy lehet-e másképp értelmezni a kóruséneklést, mint ami fél évszázada megszokott. Ezeket az elveket szem előtt tartva hoztuk létre Halas Dórival közösen a Halastó kórust, ami a Csíkszerda elődje volt.

– Hogy lett ez az egész annyira népszerű?

– A Halastót 2006 környékén azzal hívtuk életre, hogy alapvetően nem a koncertezés a lényeg, sokkal inkább az új utakat kereső közös munka. Nagyjából 35 fővel indultunk, azokat a barátainkat hívtuk meg, akikről gondoltuk, hogy egyetértenek az elveinkkel. Az első fellépésünkig viszonylag stagnált a létszám, utána viszont nagyon megugrott az érdeklődés: híre ment a formabontó megoldásainknak, és a gratulációk mellett elkezdtek jelentkezni is az emberek. 

Aztán következett egy törés, amikor Dórival különváltak az útjaink. Ő inkább egy kisebb, elit csapatban hitt, akiket mind jól ismer, míg én akár száznál több emberrel is simán együtt tudok dolgozni. Emellett a kísérletezésnek is különböző területei érdekeltek bennünket. Így alakult, hogy megalapítottam a Csíkszerdát, és ide már kezdettől fogva sokan csatlakoztak.

Csíkszerda, "Csíkhétfő", "Csíkkedd"

A klasszikus Csíkszerdának jelenleg körülbelül 80 tagja van, ők már legalább egy éve járnak a kórusba, úgyhogy egy fokkal komolyabb feladatokat is rájuk lehet bízni.

A fokozott érdeklődés miatt idén indult egy második, hétfői csoport is, akik majdnem kétszer ennyien vannak és a szerdaiaknál könnyebb anyagot tanulnak. Ide kerültek az aktuális kezdők, de van átjárás is a másik csoportból. Keddenként pedig egy válogatott csapat próbál, meghívásos kamarakórus jelleggel.
– A jelentkezésnél semmilyen kritérium nincsen?

– Évente egyszer lehet csatlakozni, általában szeptemberben. Egy már meglévő kórustag ajánlása az egyetlen feltétel, illetve létszámkorlát is van, amit gyorsasági sorrendben töltünk fel. Előzetes ismeretek, vagy zenei múlt viszont egyáltalán nem szükséges, felvételi vizsgát sem tartunk.

– Mi a profi és az amatőr zenészek aránya?

– Szinte egyáltalán nincsenek profik.

A három csoportban velem dolgozó összesen 250 ember közül jó, ha négy vagy öt énektanár van, de ők sem a szó szoros értelmében vett énekesek. Azok sem lehetnek 15-20-nál többen, akik komolyabb szinten játszanak valamilyen zenekarban.

Tehát a túlnyomó többségnek abszolút semmilyen zenei előképzettsége nem volt, amikor jelentkezett a kórusba.

– Hogy megy a közös munka ezekkel az emberekkel? Egyáltalán hogyan teremted meg az elején az összhangot?

– Vannak régóta alkalmazott, bejáratott rítusaink, például a beéneklést mindig sötétben csináljuk. Persze kétségtelen, hogy ha egyszerre sokan jönnek olyanok, akik azelőtt soha nem énekeltek még, velük egy adott alaphangot megtalálni is kihívás lehet. Ilyenkor odamegyek hozzájuk, illetve a rutinosabb kórustagok is mindig szívesen segítenek. A nehézségeket viszont bőven ellenpontozzák a sikerélmények: 

annak, aki soha életében nem hitt abban, hogy képes tisztán énekelni, már a legkisebb eredmény is komoly siker.

A felszabaduló lelkesedés pedig a tapasztaltabb tagokat is húzza magával. Egyébként a szerdai csoportban már egyáltalán nincsenek problémák a hangok eltalálásával, pedig tavaly még közülük is nagyon sokan teljesen kezdők voltak. Ez azt bizonyítja, hogy elegendő gyakorlással tényleg nulláról is el lehet sajátítani ezt a tudást. Ha valakinek nem megy, az inkább csak azért lehet, mert nem tudott elegendő próbán részt venni. Persze nyilván van lemorzsolódás is, olyan 15 százalék lehet azoknak az aránya, akiknek a lelkesedése nem tart ki a félév végi fellépésekig.

– Mennyire nehéz ennyi ember érdeklődését fenntartani? Mivel veszed rá őket, hogy ne beszélgessenek, mobilozzanak, stb.?

– Mindenekelőtt nagy hang kell hozzá... (nevet) Szerintem jól tudok motiválni egy nagyobb tömeget is, de


"leginkább azt tudatosítom mindenkiben, hogy nem nekem tesz szívességet azzal, hogy itt van.

Eszméletlenül szuper dolgok történnek a próbákon, iszonyú jó fej emberek gyűlnek össze hétről hétre, hogy valami olyat alkossunk, ami utána nézők ezreinek okoz majd örömet a koncerteken. Ez a valódi lényeg, ezért kell komolyan venni a közös munkát és például csendben maradni, nem miattam.

Csak azért nincs értelme összejárni, hogy dumáljunk és poénkodjunk, erre rengeteg más lehetőség létezik. Szerencsére a tagok többsége pontosan tisztában is van ezzel. Tipikus példa, hogy számos olyan apuka és anyuka van köztünk, aki egyébként a családjának él, csak heti egyszer szakad el tőlük, éppen a hétfő vagy szerda esti próbák miatt. Nekik nyilván ezer más dolguk lenne helyette, szóval tényleg jelent valamit, hogy mégis lejárnak énekelni.

– Hogy jött a Kórusok Éjszakájának ötlete?

– Az egyik kórustag, Szálka Zsuzsu találta ki külföldi példák alapján. A koncepció remekül illett az alapfilozófiánkba, tehát hogy az éneklésnek nemcsak színpadokon, hangversenytermekben van a helye. Először két évvel ezelőtt szerveztük meg, hét állandó helyszínen szólal meg legalább 30-40 együttes, valamint vannak spontán flashmobok is. Részünkről a dolgot kissé megnehezíti, hogy a csapat legalább fele jegyet szed és más szervezési munkákat lát el, de azért mindig igyekszünk... (nevet)

– Fenntartható nonprofit alapon a Csíkszerda?

– Igen, éppen amiatt, mert alig folyik keresztül rajtunk pénz. A Kisképzőben próbálunk, ami elég költséghatékony, mivel ugye itt tanítok, tehát csak a koncerthelyszínek bérlése jelent komolyabb tételt. Ezt pedig szerencsére tudjuk fedezni az adományokból. Tagdíjat nem szedünk, lényegében az egész kórust a lelkesedés működteti.

Aktuális előadások

A szerdai csoport legközelebb november 27-28-29-én lép fel a Móricz Zsigmond Gimnáziumban, összesen hat alkalommal. Charpentier Saul és Jonatán című dramatikus motettáját adják elő, ami egy bibliai történet zenében elmesélve, improvizációs elemekkel.

A hétfőiek pedig december 11-12-én mutatnak be egy mesejellegű történetet, afrikai és észak-amerikai dalokból összerakva. Ez a Közgazdasági Politechnikumban lesz.

A részvételhez mindkét esetben regisztrálni kell, ami egyelőre még nem indult el. Bővebb infókat a Csíkszerda Facebook-oldalán találtok.


OPERETTKURZUS - bemutató óra

PTE Művészeti Kar – Zeneművészeti Intézet
Novemberi projekthét
“Színpadi játék”


  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
    • “Húzzad csak kivilágos…”
  • Jacobi: Leányvásár
    • Bessy és Fritz duettje
      • Takács Barbara, Németh Márton
  • Jacobi: Szibill
    • Szibill és a Nagyherceg duettje
      • Sóti Erika, Bagdi Zoltán
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
    • Sylvia belépője – “Hej, rózsám…”
      • Malezija Mia
  • Huszka Jenő: Lili bárónő
    • “Egy férfi képe…”
      • Sóti Erika
  • Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő
    • Mister X
      • Bagdi Zoltán
  • Lehár Ferenc: Giuditta
    • Giuditta belépője
      • Amer Lemja
  • Lehár Ferenc: A víg özvegy
    • “Ajk az ajkon...” – Daniló és Hanna duettje
      • Malezija Mia, Bagdi Zoltán
  • Lehár Ferenc: Cigányszerelem
    • “Messze a nagyerdő…”
      • Takács Barbara
  • Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
    • “Emlékszel még…” – Sylvia és Edvin duettje
      • Amer Lemja és Langbein Bertalan


Korrepetítor: Stauróczky Balázs

Rendezőtanár: Göttinger Pál

2015. november 13. 17h

„Egy normális világban az emberek énekelnének a villamoson”

Improvizáció, térbeliség, közös alkotás: talán ezek a legfontosabb kulcsszavak, amikor a Csíkszerda kórust jellemezzük. Az énekkar és a műfaj népszerűségét az egyre duzzadó taglétszám mutatja a legjobban. Tóth Árpád karnaggyal a kórus második otthonában, a Kisképzőben beszélgettünk.

Milyen indíttatásból jött létre a kórus?

Még egyetemista koromban alakítottuk meg a mai kórus elődjét Halastó néven Halas Dóri kolléganőmmel közösen. A kórustagokként szerzett tapasztalataink nem feleltek meg az általunk elképzelt ideáloknak, azonban hittünk magában a “kórusosdiban”, a közös éneklésben, így kísérletezni kezdtünk: többek közt kórusimprovizációval, illetve a hangzás térbeliségével foglalkoztunk. Idővel felszínre kerültek a nézőpontjaink közötti különbségek, amelynek következtében kettévált a csapat, így – immár egyedüli vezetőként – 2009 után a Csíkszerdával folytattam a munkát.

Kik alkotják a kórust? Hogyan lehet valakiből Csíkszerda-tag?

Évente egy alkalommal van lehetőség csatlakozni hozzánk – a nagy túljelentkezések miatt –, egy már meglévő tag ismerőseként. Összessen majdnem háromszáz tagunk van, így három kórusra oszlik jelenleg a Csíkszerda: két nagyobb létszámú csapat és egy kisebb, válogatott együttes próbál heti rendszerességgel. Rendkívül sokszínű a társaság: egyetemisták, idősek, képzőművészek, mérnökök, orvosok is egyaránt megtalálhatóak az aktív kórustagok között – valahol azonban nagyon hasonlóak vagyunk.

Hogyhogy ennyire eltérő hátterű embereket tudhat a csapatban?

Magam sem zenész családból származom, így tudom, hogyan állnak az emberek ehhez a műfajhoz: egyfajta elitizmus veszi körül a zenélést. Szerintem a zene egy életforma ­– egy normális világban az emberek énekelnének a villamoson. Nem lesz mindenkiből Mozart vagy Tina Turner, és ez így van jól. A Csíkszerda arra képes, hogy áttörje ezt a fajta elitista szemléletet. Természetesen rengeteg munkával és kemény próbákkal érjük el azt a színvonalat, amelyet már véletlenül sem lehetne amatőrnek nevezni.

Mi a helyzet a kisebb zenei tehetséggel megáldott tagokkal?

A hangadás képessége mindannyiunkban ösztönösen benne van – a kérdés csak az, hogyan szabadítjuk fel mindezt. Kétségtelen, hogy van, aki ügyesebben utánozza a hangokat, ugyanakkor nem volt még olyan, aki komoly munkát végezve ne lett volna képes olyan szinten megtanulni a dolgokat, hogy hasznos része legyen az előadásnak.

Miben más a Csíkszerda a többi kórushoz képest?

Máshogy kezeljük az éneklés fogalmát – nem egyszerűen egy meglévő kottát dolgozunk fel, hanem újraalkotjuk az előadásokat. Sokszor olyan előadásokat hozunk létre, amelyek korábban nem is léteztek – legutóbbi ilyen munkánk a Boleyn Anna című előadás.

Munkánk fontos részét képezi az improvizáció is. Különböző technikákkal száz ember egyéni hangját és kreativitását felhasználva alkotunk hangzó történeteket. Vannak természetesen bizonyos „játékszabályok”, ezeken belül azonban mindenki teljesen önállóan énekel. A vissza-visszajáró közönség szerint nagyon eltérő hangzások szoktak születni az improvizációnak köszönhetően.

Igyekszünk a lehető legigényesebb módon és koherensen összeállítani a zenei anyagokat. Fontos számomra, hogy adott előadás esetében egy korból vagy éppen egy nemzettől származzanak a zenei alapanyagok – ezeket azonban gyakran váltogatjuk, hiszen minden téma mást hoz ki az emberből.

Előadásaik rövidebbek, mint egy hagyományos koncert, viszont „töményebbek” is…

Körülbelül ötven percet próbálunk minél színesebben kitölteni. Ami a külsőségeket illeti, nem hiszünk az uniformizációban; egyetlen közös vonás a megjelenésünkben a csíkos viselet, melyet gyakran a közönség is átvesz.

Előadásaink térbeliek; általában nem különítjük el klasszikus értelemben a színpadot és a közönséget, hanem a körben ülő nézők között mozgunk és énekelünk. Olyanok vagyunk, mint egy szobor, melyet érdemes több oldalról is szemügyre venni.

Önmagában az is színesebbé teszi az előadásainkat, ahogyan egymást váltjuk a különböző hangszereknél. Fontos elemnek tartom a közönség bevonását is. Az előadás elején megtanítok egy dalt, ami a későbbiekben visszatérő elem lesz – ezzel a néző kedve szerint bekapcsolódhat a koncertbe és a kórus részévé válhat egy kis időre, amely – az elmondások alapján – hatalmas élmény.

Hol és milyen rendszerességgel mutatkoznak be a nagyközönségnek?

Mindig más helyszínt választunk: voltunk már parkolóházban, különböző fürdőkben és gimnáziumokban is. Ami a rendszerességet illeti, általában fél éves projektekben dolgozunk. Minden időszak végén van egy koncerthétvége, ilyenkor összesen hat koncertet szoktunk adni egy anyagból. Ezután elbúcsúzunk az adott zenei darabtól és a következőre koncentrálunk. Nem hiszek a repertoáron tartott művekben: nagyon fontos a zenésznek, hogy ő is megélje az adott zenei pillanatot és ne váljon számára és persze a közönség számára sem unalmassá.

Ebből az látszik, hogy elsősorban nem a „koncertgyártás”, hanem a közös éneklés, az együtt alkotás a cél...

Rendkívül sokszínű közösségi élet jellemez bennünket, így nem ritka, hogy a heti próbákon túl is találkozunk. A Kórusok Éjszakájára harmincöt-negyven énekkart invitálunk azért, hogy közösen énekeljük be a Palotanegyedet, ezen felül táborokat és gasztronómiai versenyeket is szervezünk – így még erősebb és intenzívebb a közös munka. Természetesen igényeljük, hogy megmutassuk, amit alkottunk: ez tökéletes lezárása egy munkafolyamatnak.

Fontos szerepet szánnak az improvizációnak. Az előadások előtti „ötletelés” is egy közös munkafolyamat?

A legtöbb dolog az én fejemben fogan meg, a karakterek azonban rengeteget adnak hozzá a folyamatokhoz. A zenében az anyag ténylegesen csak egy ruha: ha nincs egy ember vagy közeg, aki elénekelje, akkor az a mű nem létezik. Vezényelhetek egyedül, ahogy csak akarok, ha nincsenek emberek, akik megvalósítsák az elképzeléseimet. Csináltunk már meseoperát bábokkal, tematikus koncerteket hagyományos kórusművekből és a népzenét is előszeretettel építjük be az előadásokba – alapvetően azonban mindegyik az emberi énekhangról szól.

Miből fedezik az esetlegesen felmerülő kiadásokat?

Szerencsére nincs nagy pénzmozgás egy ilyen kórus életében: éneklünk, amihez az emberi hangszálon kívül sok minden nem szükségeltetik. A Kisképzőben van lehetőségünk próbálni, amiért rendkívül hálásak vagyunk, az egyéb felmerülő költségeket – mint például terembérlés koncertekre – pedig adományokból tudjuk fedezni.

Mit gondol, mennyire kedvelt műfaj, amit képviselnek? Milyen szerepe van a kulturális életben?

Jó tendenciákat érzek. Nem szeretem a természetellenes dolgokat, így sem hang, sem fénytechnikát nem alkalmazunk. Az akusztikus koncerteknek azonban van természetesen egy határa, így soha nem lesz ötezer fős koncertünk. Mi szervezzük a már emlegetett Kórusok Éjszakája-programsorozatot is, melynek keretében több ezer ember is összegyűlik egy éjszaka alatt – így azt gondolom, hogy igenis van minderre igény. Úgy látom, felnövőben van egy olyan fiatal, értelmiségi réteg, amelyik érdeklődik a természetes dolgok iránt – emellett kifejezetten vágynak az emberek a mai világban arra, amikor több százan alkotunk közösen.

Mit jelent Önnek az éneklés? Miért választotta?

Szerettem az intellektuális dolgokat, ugyanakkor az iskolában sokszor éreztem magam egyedül és tele voltam gátlásokkal. Később találtam egy halmazállapotot, amely megnyugtatott és teljesen el tudtam engedni magam: ez az éneklés volt. Ha az ember állandóan csinál valamit, egyre jobb és jobb lesz benne – ez pedig egyre erősebb motivációt adott. A rengeteg elfoglaltság ellenére semmit sem áldoztam fel az életemből, de a zene mindig prioritást élvezett. Korán megfogott annak harmóniája, amikor együtt vagyunk és másokkal közösen alkotunk. Tizenkilenc éves koromban született meg bennem az elhatározás, hogy valószínűleg ezt az utat választom: ekkor kezdtem meg tanulmányaim a Zeneakadémián karvezetés szakon.

Ekkor indult útjára a Csíkszerda elődje is. Elégedett az eddigi munkával?

Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire természetesen jól tudom magam érezni abban, amit csinálok – ráadásul másoknak is ad ez valamit. Úgy érzem, könnyebben veszem az akadályokat, mint ahogy azt eleinte gondoltam. Fantasztikus érzés, hogy a Csíkszerda részesei, már úgy beszélnek a kórusról, mint egyfajta mozgalomról, egy flow-ról, amelyben jó lenni.

Milyen témákkal foglalkoznak majd legközelebbi koncertjeiken?

Legközelebb november 27-28-29-én a Móricz Zsigmond Gimnázium aulájában énekeljük el Marc-Antoine Charpentier Saul és Jonatán halála című oratóriumát, míg december 12-13-án egy afrikai mesét öntünk dalba, mely a világ legyszebben éneklő madaráról szól. Ezután az egyik csapattal a Tóbiás és az angyal című operát dolgozzuk fel, amely egy hosszú projekt lesz: jövő októberben várható a bemutatója. Egy másik kórussal egy tavaszi koncerthétvégére fogunk próbálni, amelyben népi értesülésekre támaszkodva Mária élettörténetét követjük végig.

Horváth Daniella

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed