Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

5 + SOK PROGRAM AZ ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁLRÓL, AMIT VÉTEK LENNE KIHAGYNI!

Aki sok éve olvas minket, és érdeklődik a kulturális csemegék iránt, az már biztosan tudja, hogy az Ördögkatlan Fesztivál jóval több, mint egy sima kulturális eseménysorozat – festői szépségű tájakon. Aki pedig egyszer már belekóstolt a „katlanos” életérzésbe, függővé válik tőle. Az utolsó koncert utáni első pillanatban visszafelé számolja a napokat, és az év további részében ez élteti, erre vágyik, ez ad neki erőt ahhoz, hogy elhiggye: a világunk, az országunk, az életünk akár olyan is lehet, mint amit az Ördögkatlan Fesztivál ad nekünk. Hogy milyen ez az élet? Both Gabi elmeséli. – Ez az a fesztivál, ami akkor is van, ha nincs Amióta létezik a WMN, azóta minden évben írtam róla, tavaly is, pedig akkor nem is volt Ördögkatlan. Elmaradt a vírus miatt. Nem vagyok babonás, de az épp a 13. lett volna volt. Minket, akik régóta járunk oda boldognak lenni, mindez nem tántorított el attól, hogy a saját kis magánkatlanunkat megrendezzük. Olvassátok el ITT , milyen volt. (Aki nem olvassa el, a

Te vagy az én külön világom! – Bemutatták Gyulán a Gyógyír északi szélre című darabot

Az internetes szerelem története a Gyulai Várszínház közönségét is lenyűgözte
Zsúfolásig telt a kamaraterem, és várakozástól volt feszült a levegő Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című kétszereplős darabjának előadásán, melyet Fullajtár Andrea és Őze Áron szereplésével hozott Gyulára az Orlai Produkciós Iroda. Az október 29-én játszott darab híre jóval megelőzte magát, annak ellenére, hogy egy téves internetes levelezésből induló virtuális vonzalom két órában elmesélt története nem tűnik túl színpadképesnek.

Mégis, a bécsi Daniel Glattauer 2006-os azonos című regényéből készült színpadi mű mindenkire hat, aki várt már internetes kapcsolattartása során életbe vágóan fontos levelet. Ez a kommunikációs csatorna pedig részese már annyi ideje az életünknek, hogy mostanra szinte teljesen elhalkuljanak a virtuális kapcsolatok valótlanságát szajkózó hangok, és többnyire mindenki megégette már magát valamennyire ezen a színtéren is, noha előre senki nem tervezett hasonlót.

Így volt ezzel a történet két szereplője is, sőt, még csak szándékukban sem állt kapcsolatba lépni egymással. Ismeretségük egyetlen betűkülönbségből és azokból az eltévedt levelekből fakadt, melyekkel Emmi Rothner a Like magazin előfizetését szándékozott lemondani, ám azok rendre Leo Leike internetes nyelvész postaládájában landoltak.

A megosztott színpadon kettejük lakásrészlete látható, középen azzal az időmérővel, ami a hónapok és a napok múlását jelzi. A tél elején induló évődés nyárra elsodró erejű viszonnyá alakul, az őszinteség és a közöttük kialakult bizalom kötőerejével. Kapcsolatuk a kapcsolatukról szól, a megismerés öröméről, a felfedezés átható csodájáról, majd a virtuális szabadságot gúzsba kötő rideg valóságról. Mert a virtuális, de igaz világuknak kell megküzdenie a nem virtuális, de nem mindig igaz valóságukkal. Leo ugyan szingli, de Emmi házassága egy bevehetetlen erődítmény, ahonnan nem szabadulhat, ezért csak ebben a kettejük által teremtett külön kis világban lehet igazi önmaga.

Így az örökösen kettejük feszülő találkozás gondolata is folyton más színezetet kap, az ön- és a másik elfogadásából induló aggodalomtól egészen a vágyaik beteljesítésének határt nem szabható „hogyan tovább?” kérdéséig. – Mit veszthetünk? – kérdi újra és újra mindig más minőséggel Emmi. – Magát, magamat, egymást – érkezik Leo tömör, átgondolt válasza. A nézőtéren nincs egyetlen szkeptikus sem, mindenki együtt lélegzik a kétségbeesett szereplőkkel, mert a közönségnek épp oly nehéz meghúzni a szabadság, felelősség, megcsalás érzékeny területein lavírozó határvonalát, mint nekik.

Levelezésükbe egy váratlan pillanatban Emmi férje is becsatlakozik, arra kérve Leot: találkozzon átlényegült nejével, hadd kapja vissza, mert egy hús-vér riválissal még képes lenne felvenni a versenyt, de egy arctalan vetélytárssal sehogy sem tud megküzdeni. Kérdés, hogy mit engedhet meg magának az ember és mennyire kell felelnie másokért. Ellenáll-e Emmi az unalmas házasságát próbára tevő kísértésnek, vagy ejtőernyő nélkül ugrik a szenvedéllyel megélhető ismeretlenbe?

Göttinger Pál rendezése a kölcsönös és feltétlen bizalomra épít, Fullajtár Andrea és Őze Áron pedig egymást nagyszerűen kiegészítő páros. Hangszínnel és hangsúlyokkal segítve egymást tárják fel kiemelkedően alapos munkával karaktereiket úgy, hogy egyetlen pillanatra sem néznek egymásra.

A racionális, hűvös, büszke és gyakran cinikus Leo a megnyugodott családanyából a nőiség és nőiesség teljes skáláját bejáratva csalja elő rejtekéből az igazi Emmit, hogy aztán ő is szenvedélyes, vágyait nyíltan vállaló férfiként várja kapcsolatuk folytatását. Pedig a mindvégig köröttük ólálkodó balsejtelem mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy az csak egyféleképp lehetséges. Amikor pedig bekövetkezik, döbbenten ül a nézőtér, és csak lassan ocsúdva jutalmazza tapsával a játékba csakugyan belehalt színészeket.