A jeleket követve jutott el a színházhoz

Lovas Rozi: „Mindenkinek megvan a saját útja, amin végig kell mennie”

Tehetséges, fiatal és gyönyörű. Figyelemreméltó művész, aki immár másodszorra vehette át a POSZT-on a legjobb harminc év alatti színésznőnek járó elismerést. Idén Bródy Sándor: A tanítónő című színművében Tóth Flóra alakításáért kapta meg a Fidelio díjat, miközben a Színikritikusok díjátadóján is méltatták. 

– A telefonban említetted, hogy próbáról érkezel. Min dolgoztok? 
– Jeney Zoltán: Rév Fülöp című regényének színpadi adaptációját fogjuk színre vinni, Göttinger Pál rendezésében. Ez egy igazán mesés darab, szerintem a gyerkek szeretni fogják majd. Ezt követően Molnár-Keresztyén Gabriellával kezdjük el próbálni Puskin sodró, szerteágazó történetélt az Anyegint. Úgy tűnik, hogy az évad végén Szálinger Balázs: Köztársaság című előadásában is benne leszek, amit Keresztes Attila visz színre. De Miskolcra is visszatérek, ott is lesz egy bemutatóm.
– Látom, nem unatkozol… 
– Szeretem, ha le vagyok terhelve. Jó érzéssel tölt el, ha bíznak bennem, ha építenek rám. Lassan egy éve vagyok a Magyar Színházban, ahol egy nagyon jó, inspiráló, melegszívű társulatra találtam. Óriási szeretettel fogadtak, és elképesztő nyitottsággal közeledtek felém. Emellett persze örömmel tölt el, hogy ebben az évben, ha csak egy előadás erejéig is, de részese lehetek a Kiss Csaba által vezetett miskolci társulatnak. Rögtön a főiskola után tőlük kaptam az első megkeresést, és nagy örömmel fogadtam el a lehetőséget. Jó időben, jókor jó helyre kerültem, ahol nagyon jóféle művészi energiák találkoztak.
– Ráadásul Miskolcon elképesztő feladatokat bíztak rád, eljátszhattad Stellát A vágy villamosából, Mását a Sirályból, Tóth Flórát A tanítónőből. Bírtad a terhelést? 
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtam el, de közben ez a fajta kimerültség rettentően inspirált. Arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hiszen azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Az évadot Móricz Zsigmond: Úri murijával kezdtünk, amit Keszég László rendezett. A darabban Rozika szerepét kaptam, aztán Stellát a Vágy Villamosában, majd a Hamletben Opheliát. Itt megpróbáltam a szerepre ragadt korábbi sztereotípiákat lefejteni, és egy személyes figurát megmutatni. Ezt követte Bródy Sándor: A tanítónő című előadása, amiben életem első címszerepét, Tóth Flórát játszottam. Nagyon felemelő volt ez a munka, a karakterrel iszonyatosan összenőttünk. Igazi egymásra találás volt ez, a szó legnemesebb értelmében. A kiváló kollégáknak és a rendezőnek, Rusznyák Gábornak köszönhetően nagyon erős lett a darab. Az 1900-as évek elején játszódó történetet sikerült, szinte észrevehetetlenül, finoman aktualizálni.
– Rögtön utána a Sirályban játszottál. Mása szerepével mennyire tudtál azonosulni?
–Valójában nagyon távol éreztem magam a karaktertől. Aztán képletesen tettem egy lépést hátrafelé és messziről próbáltam megvizsgálni a figurát. Igyekeztem a saját életemből táplálkozva felépíteni őt. Nekem is volt olyan periódusom, amikor kilátástalannak láttam mindent. Tisztában voltam azzal, milyen az mikor a belső feszültségtől elkezdi magát marcangolni az ember. Tudtam mire építeni.
– Világ életedben arról álmodtál, hogy egyszer színpadon állva különböző figurák bőrébe búja nyűgözöd le a közönséget? 
– Azt gondolom, hogy születésünktől fogva a lelkünk legmélyebb bugyraiba el van ültetve, miért is érkeztünk erre a földre. Ugyanis semmi nem ok nélkül történik. Már önmagában az is nagy feladat, hogy rátaláljunk a saját utunkra, arra, hogy mit kell elvégeznünk az életünk során. Nyilván van, akinek hosszabb, van, akinek rövidebb ideig tart ez az útkeresés. A középiskolás éveim alatt nem éreztem túl jól magam a bőrömben, nem találtam saját magam. Sokat jártam színházba, és emlékszem ott fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt szeretném csinálni. Belülről pedig folyamatosan egy megmagyarázhatatlan vágy hajtott a színpad felé. Az érzéseimet nem igazán mertem másokkal megosztani, így egyedül indultam el ezen az úton. Miközben féltem, harcoltam, civakodtam magammal. Nem voltam biztos magamban.
– Aminek az lett a vége, hogy inkább jelentkeztél az ELTE-re.
– Önbizalom nélkül, felkészületlenül futottam neki a Színműnek, ahol már az első rostán kiestem. Amikor második alkalommal is kudarcot vallottam, akkor úgy éreztem, ennél világosabb jelet nem kaphatok az égiektől, hogy nekem nem ez az út van kijelölve. Így hát jobb híján két évig jártam az ELTE filmelmélet–olasz szakára, ahova rögtön érettségi után felvettek. A nyelvet szerettem, a film is érdekelt, hát elhitettem magammal, hogy ez jó irány lesz. Egy idő után viszont gyanússá vált, hogy az a belső vágy, szerelem, ami a színház felé hajtott, valahogy nem akar elmúlni. Azt gondoltam, talán ez se véletlen, talán ezt a nem múló érzést is égi jelként kell felfognom. Jelentkeztem a Keleti István Művészeti Iskolába, ahova felvettek. Ez volt az első sikerélményem. Innentől kezdve olyan tiszta és egyértelmű volt számomra minden. A következő évben pedig felvettek Kaposvárra.

A cikk folytatása a Pepita Magazin 2014. novemberi számában olvasható.

Az év végéig meghosszabbították Seress Zoltán igazgatói mandátumát

Továbbra is zárva tart a Bárka Színház, az igazgató november közepén lejárt mandátumát azonban a fenntartó Józsefvárosi Önkormányzat az év végéig meghosszabbította. A teátrum több előadása különböző színházakban talált játszóhelyre.

Seress Zoltán igazgató elmondta, hogy ügyvezetői mandátuma november 17-én járt le. Ezzel kapcsolatban korábban többször is jelezték a fenntartónak, hogy pályázatot kellene kiírnia, de ez nem történt meg. Végül az önkormányzat november 19-én meghosszabbította a szerződését december 31-ig.

Arról, hogy mi lesz a színház sorsa, mikor adhatja át az önkormányzat az államnak a teátrumot, nincs információja. Hoppál Péter kulturális államtitkárnak arra a nyilatkozatára reagálva, amely szerint a Bárka Színházat esetleg egy másik, nagyobb intézményhez csatolnák, Seress Zoltán igazgató azt mondta, hogy korábban nem hallott erről az elképzelésről, de hétfőn megy egyeztetni a minisztériumba.

Hozzátette: a nehézségek közt jó hír, hogy a színház visszaszerezte közhasznúságát.Felidézte, hogy azért vesztették el a közhasznúságot, mert az önkormányzat adminisztrációján nem mentek keresztül idejében a szükséges papírok, így nem tudták igazolni az Előadó-művészeti Irodánál sem a megadott határidőig a közhasznú jogállást, amely feltétele annak, hogy a Bárka az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartásában maradhasson. Bár a jelenlegi állás szerint január elsejével elveszíti kiemelt minősítését a színház, a közhasznú jogállás visszaszerzésével joggal bizakodhatnak abban, hogy visszakapják a kiemelt minősítést is, és így jogosultak lesznek az állami támogatásra.

Azt továbbra sem tudni, hogy ha állami tulajdonba kerül a Bárka, akkor ki lesz a fenntartója. Az eredeti tervek szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vette volna át 2012 márciusában a teátrumot. Jogszabályi problémák miatt később az a döntés született, hogy az egyetem fenntartójához, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd a Bárka. Ennek megfelelően idei állami támogatása a KIM fejezetében szerepelt. A jövő évi költségvetés tervezetében – az idei összegnek megfelelő 178,9 millió forint – a Miniszterelnökség fejezetében szerepel (ahol az NKE is).

Bár a Bárka ajtaja most zárva, és az 50 fős társulatból 18-an elhagyták a színházat, tíz repertoáron tartott előadásukból kettőt láthat a közönség más helyszínen. Az Odüsszeusz szemeteslapáton című előadást a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon való december eleji részvétel után a Thália Színházban láthatják újból, a januári előadás időpontjáról még egyeztetnek. A Nehéz című előadást a Nemzeti Színházban láthatják a nézők, a Pesti Magyar Színház érdeklődött A harmadik hullám és East Balkán című előadások iránt, ott azonban a tárgyalásoknál nem szabad megfeledkezni arról, hogy 2015. január elsejétől új igazgatója lesz a színháznak.

forrás: MTI / http://7ora7.hu/

A mezei néző blog az operabeavatóról

A mai estém immár a második találkozást jelentette Dinnyés Dani operabeavató sorozatával és ugyancsak a másodikat Offenbach Hoffmann meséi című operájával.

Dinnyés Danit egészen az évad elején hallottam a Don Giovanniról beszélni. Rögtön az jutott eszembe, hogy annyi mondanivalója van arról az operáról, hogy sorozatot lenne érdemes tartania. Úgy néz ki, hogy ez a gondolat benne már korábban is felmerült, mert a Hoffmann meséit már nyáron is három részben magyarázta el az Ördögkatlan Fesztiválon. Ez történt most is a Kamrában – én ma az utolsó részt hallhattam.

Ami azt illeti, a Hoffmann meséi az az opera, amelyikhez sok közöm nem lett az idők folyamán. Nem a Kékszakállú, amelyikről szintén van jelenleg is futó előadás-sorozat, amelyiket nem szívesen hagynám ki. Viszont kötődik hozzá egy rendkívül meghatározó élményem, mégpedig 2008 júliusából, amikor a Kiscelli Romtemplomban láthattam egy Kovalik Balázs által rendezett operavizsgát, amely némileg rövidítve mutatta be a művet. Ez az előadás azon kevés színházi esemény közé tartozik, amelyiket az akkor 5 éves kisebb lányom is maradéktalanul szeretett és még ma is néha szóba kerül. Még maradtak viszonylag eleven emlékképeink is. Ezt leszámítva viszont semmi. Ez a mai operabeavató viszont kedvet ébresztett ahhoz, hogy a jelenleg Szegeden alkalmilag talán még látható produkciót előbb-utóbb megnézzem, ha kitűznék ismét.

A Kamra nézőtere zsúfolásig megtelt. Ahogy később kiderült, a közönség fele tegnap is meghallgatta az előző részt, azaz érthető Dinnyés Dani hozzáállása, aki számtalan mondatával visszautalt. Egész hozzáállásán az látszik, hogy feltételezi, hogy törzsnézőknek tartja az előadást. Indokolt a reménye, mert nyilvánvalóan, aki egyszer beült, annak bármikor máskor, akármilyen opera beavatóját is kedve lesz meghallgatni. (Most nem akarok arra gondolni, hogy a sorozat elején szó volt a Figaróról, de annak idején meg sem fontoltam a megtekintését. Ez most igazi nagy ostobaságnak tűnik. De mit tehetek, volt egy olyan időszaka az életemnek, amikor még nem ismertem Dinnyés Dani előadásait.)

Szuggesztív egyéniség az előadó, nagyon erősen átjött most is az, hogy mennyire érti és élvezi a darabot. Ez valószínűleg az opera iránt kevéssé fogékonyakra is hatná, bár szerintem olyanok eleve nem ülnek be erre a programra.

Éppen egy hete volt a Pentaton Művészügynökség 25. születésnapja a Rózsavölgyiben, és az egyik alapító, Gulyás Dénes beszélt arról, hogy a nézőkben mennyire kevés igény van az operára, annál jobban szeretik a stand up műfaját. Lehet, hogy nem egész pontos a párhuzam, de az jutott eszembe, hogy ma Pesten két ember van, aki az opera szórakoztató formában való megszerettetésének az élharcosa: az egyik Dinnyés Dani, a másik Hábetler András. Más technikával dolgoznak, Hábetler András operaénekesként nem követ el olyan „barbár megoldást”, hogy elemzési céllal csak részeket énekeltet, megszakítja az énekest , ahogy teszi ezt Dinnyés Dani minden szívfájdalom nélkül. Neki különösen flexibilis játszótársakra van szüksége, olyanokra, akik jól alkalmazkodnak, azonnal reagálnak minden színpadi történésre, és nem utolsósorban: jó humorérzékük van. Mindkettejük operanépszerűsítésének egyik alapeleme a humor. Helyenként az operák hibáit felmutatva szórakoztatnak, hiszen a közönségben is fel-felmerül egy-egy operai szituáció kapcsán, hogy az voltaképp mennyire hihetetlen, logikátlan, életszerűtlen. Ugyanezek a megállapítások Dinnyés Dani szájából roppant viccesen hangzanak és nagyon jókedvű esténk lesz, ha őt hallgatjuk.

Másfelől: roppant tanulságos is. Sokat lehet a műről, illetve általában az operák megközelítéséről tanulni.

Elemzését hallgatva felmerült bennem: ugyan, amikor az Operaház létrehoz egy produkciót, például A trubadúrt, amelyet legutóbb - tegnap - láttam, a rendező végigment-e akár negyedilyen részletességgel is a darabon, ahogy mi most ezt halljuk?

A közönség látnivalóan élvezi mindhárom részlet előadását, felboncolását, majd Göttinger Pál rendező által jelenetté szervezését. Ha van valami, ami gyors bizonyíték arra, hogy az opera jó színházi rendező nélkül nem eléggé hat, ez a mai alkalom az.

Jók az énekesek, jól szól minden körítés nélkül is az áriájuk, de ennél már egészen kis rendezői beállítással is jobb hatást lehet elérni. Más az, amikor Hoffmann (Varga Donát) kap egy kelléket, kap egy fókuszt: az egyik nézőbe kell belelátnia szerelmét, Olympiát. Hiába, a fantázia végtelen. Hoffmann szerelmes lesz egy babába, Varga Donát arcát nézve elhisszük neki ezt a szerelmet. (Igaza van a szerzőnek, a szerelem kialakulásához előfordulhat, hogy a szerelem tárgyának különösebb köze nincs is.)

A második részletben Antónia (Herczenik Anna) papírrepülőt hajtogat a jelenete közben. Herczenik Anna vitalitása most is elementáris erejű. Két nappal korábban panaszkodtam, hogy egy koncerten csak jelen volt, de nem énekelt – most egy szavam sem lehet, a művésznő énekelt, sőt ismét megcsillogtatta humorát. Játékkedve ezen az estén jól érvényesült, nagyon alkalmas játszótársa Dinnyés Daninak. A váratlan helyzetekre élénk arcjátékkal reagál, nagyon árnyalt és szerethető alak lesz Antóniából. Azt veszem észre, hogy a harmadik részben, a duett során részvétet érzek iránta. Hiába töri meg az elemző, majd később a rendező a jelenetet, így is hat az alakítás, sőt a kapcsolat is érezhető Hoffmann és szerelme között. De azt a Hoffmann-sort is megértjük: „a zenét jobban szereted, mint engem.” Sőt Antónia válaszát is, aki azt bizonygatja, hogy a zenén keresztül szereti a férfit. Még ez is lehetséges.

Néhány gesztustól is életre kel már a a szituáció lényege, sőt az lesz a főszereplő, aki némán reagál, nem pedig az, aki az áriát énekli. Ezt a megállapítást írtam fel magamnak, miközben Gábor Géza Copeliusként a világot rózsaszínben mutató szemüveget akar eladni Hoffmannak. Először, amikor Gábor Géza énekel, csak őt figyeljük. Két szót közbevet a partner, de a figyelmet nem vonja magára. Ez már csak azért is így van, mert az énekes hangja által kifejez valami fenyegetőt, valami démonit (nem véletlenül, hiszen maga az ördög). Viszont, abban a pillanatban, amint Varga Donát játszani kezd, már csak rá tudunk nézni. Hoffmann ugyanis mereven figyeli imádottját, közben alkalmanként rápillant az ügynökként viselkedő Copéliusra. Ennyit számít, ha legalább minimális mértékben ki van találva egy jelenet és értelmezve van.

Göttinger Pál maga is szórakoztatóan beszél, kis iróniával és egészséges távolságtartással a műfajtól. Érezhető, hogy van színészi vénája is (mellékvágány, de nem hagyom ki: nézzétek meg A telefondoktort!). A közönség pedig ahogy a zongorával kísért elemzést szerette, ugyanúgy nagyon szeret bekukkantani a színpadi műhelymunkába. Élvezzük, ahogy a rendező inspirálja az énekeseket.

A nézőtéren lehetnek az Operaházból szabadult nézők, mások is, nemcsak én. Voltak hamisítatlan cukorkáspapír-csörgés zajok, amelyek szinte elválaszthatatlanok a műfajtól. Az elemzést hallgatva a darabbal kapcsolatban is felmerül bennem néhány gondolat, de ezek között a legerősebb természetesen az, hogy talán ideje lenne jobban összeismerkedni vele.

Élveztem az estét, a pillanatot és nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz ha véget ér. Próbáltam átvenni az elhangzottakban rejlő üzenetet: „tart amíg tart”, élvezzük a pillanatot és ne foglalkozzunk azzal, mi lesz azután. Valóban rózsaszín szemüvegen keresztül tudtam kicsit nézni a világot ennek hatására, ahogy el kell ismernem, a művészetek összességében éppen ezt a rózsaszín szemüveget jelentik számomra.

Az előadás záróképében Herczenik Anna kilépett a magassarkújából és úgy közelített partnere felé, egészen spontán módon. Ez a gesztus (2006-ban láttam egy Sieglindét ugyanígy cselekedni, amivel azonnal megvett) szimbolikusan is érthető, értendő. Kifejezi az egész program hozzáállását az opera műfajához, amelynek nem a kiöltözés, a formalitás a lényege. Akkor fog életben maradni, ha ilyen művészek agitálnak mellette, mint amilyenek Dinnyés Dani és társai.

Diary of the Guy at the Deli Counter

Orlai Productions, Budapest

by Ildikó Lőkös and Pál Göttinger
based on the novel of the same title by Márton Gerlóczy
Jurányi Art Incubator House, Chamber Room
Saturday, 6 December, 3pm
100 minutes without a break
Performed in Hungarian with simultaneous English translation
Post-ShowTalk
Tickets:


Performed by: András Ötvös
Assistant to the production: Zsuzsa Jánoska
Dramaturg: Ildikó Lőkös
Assistant to the director, puppets and visual design: Jankó Schneider
Directed by Pál Göttinger
Date of first night: 17. October, 2014

WHO – Márton Gerlóczy was born in 1981, in Budapest. He wrote his first novel when he was 21 years old; this novel (Igazolt hiányzás [Verified Absence], 2003) was an instant literary success. It became a cult book, and it made Gerlóczy a favourite author of his generation. Since then hehaspublished several novels. In his novels, Gerlóczy usually writes about topics that have a great influence of the society of today, often within everyday stories. GerlóczyMárton is a provocative author with a fresh voice in the Hungarian literary scene.

Pál Göttinger was born in 1983, Budapest. He graduated the University of Theatre and Film Arts in 2007, in the class of Gábor Székely. He received professional training in Poznan and in London. Since 2012 he is a frequent contributor to Momentán Company, a Budapest based improvisational theatre company. In the season of 2010/2011 he was a member of the Bárka Theatre in Budapest, after that he was a member of the Csiky Gergely Theatre at Kaposvár until 2013. Now he is a member of the Hungarian Theatre at Pest. He won the award for best directing in 2008 at the Alternative Theatre Festival, for a.N.N.a an adaptation of Attempts on Her Life by Martin Crimp. He won Junior Prima Award in 2011.

Orlai Productions was founded by Tibor Orlai in 2010. In the last four years, he has produced about 50 performances.OrlaiProductions has brought out several world and Hungarian premieres of contemporary plays, which are at the same time popular with the audience, and are respected by the critics.

WHAT – The novel’s time and way of speaking plays with the present tense of diary writing. While the main character tells us about his day, everything happens to him all over again. That is the reason that we chose to play it as a monodrama. Also a monodrama is always a milestone in an actor’s career. There is the possibility to shine. There is loneliness, vulnerability, and there is gleeful self-entertainment. He has the attention solely.

‘It was the director’s idea to present the play as a monologue, an animated adult puppet show. He asked for the help of one of the best puppeteers and puppet show directors, Jankó Schneider. […] The main idea was that the guy has a lot of time on his hands, so he amuses himself. […] I did not aim to be a realistic butcher or delicounterworker, instead, I wanted to be a realistic preschooler, who is closed into a playhouse. Jankó and Pali figured out casting, and they gave the different roles to the sausage, to the ketchup, to the grater, etc. The job was special because of the puppetry. I havealways admired the puppeteers, but from now I admire them more’- Interview by Rita Szentgyörgyi with András Ötvös (Rita Szentgyörgyi: Egyszercsakmegelevenedikegyvirsli, magyarnarancs.hu)

WHY – “That half year was artificial reality. Working at the deli and chasing girls. I did both of them intentionally, because of the novel. They were roles. I had these adventures so that I can write about a lot of these impressions in the book.’ (Zoltán Csicsely: GerlóczyMárton: Húskészítményekrőlésnőkrőlírtam (interview), 7ora7.hu)

‘It is not just that you can peek into the habits of the ‘inhabitants’ of the Supermarket, into their daily life. But between the vendor and the buyer, we can see the kind or ugly faces of Humanity.’ (Anita Pataki: Zsírbantocsogóélvezet, kultography.blog.hu)

‘Behind the irony and the cynicism, there is sympathy. Thereisturning to one another, seeing the face of the other. András Ötvös balances this diversity, so that neither side of his character suppresses the others. Every movement is valid, more precisely they are valid to the character.’ (Lilla Turbuly: Hatórásállás, 7ora7.hu)

Egy videó a Haramiákból




Hungarian State Opera Budapest 2013,
Amalia: Egyed Apollónia,
Carlo : Hector Lopez Mendoza,
Conductor Selmeczi György,
Directed by Göttinger Pál

Hazugságra van orvosság?

A Thália Színházban látható Szabó Borbála egyszemélyes bohózata, a Telefondoktor. Orosz Dénes rendezését jó szívvel tudjuk ajánlani, elsősorban a főszereplő, Göttinger Pál miatt.

Békés Dénes, foglalkozására nézve nőgyógyász, olyan, mint mindannyiunk: próbál békében élni a környezetével. Hogy ehhez ártatlan hazugságokon keresztül vezet az út? Hát istenem. Van azonban az a pont, amikor ezek a kis füllentések óriási görgeteggé állnak össze, amelyek vészes sebességgel közelítenek Békés Dénes felé.

No ez az a pont, amelyben a Manna Produkció Telefondoktor című darabjának az elején belépünk Békés Dénes életébe. Pedig a kiindulópont nemhogy drámának, de még élethelyzetnek is legfeljebb korlátozottan érdekes: az orvos véletlenül beletöri a kulcsot rendelője zárjába, és telefonon próbálja menedzselni az arra a délutánra rendelt feladatát, hazajuttatni ikerlányait az óvodából. Ami azonban innentől következik, az minden, csak nem triviális: egy lusta barát, annak a szeretője, egy szülni készülő nő és annak a férje indítják el azokat az eseményeket, amelyek hozzájárulnak a már említett hazugsággörgeteg pöfeteggé hízásához.

A történet azonban még itt sem szakad el a közepesen érdekes akcióvígjáték kategóriájától. Amitől zseniális lesz, az egyfelől a műfaj, amelyet Szabó Borbála író választott a történet elmeséléséhez: ez a monodráma, Békés Dénes ugyanis telefonon igyekszik irányítani, aztán – ahogy haladunk a végkifejlet felé – legalább követni a történéseket. A zsenialitást másfelől maga a Békés Dénest alakító Göttinger Pál adja, akinek – rendező létére – sikerül elérni azt, hogy a darab egy pillanatig sem zökken meg, egy pillanatig sem érezzük erőltetettnek.

Utólag belegondolva ez igen nehéz feladat – a darab közben nem értünk rá ilyeneken gondolkozni. Alakításáért egyébként nemrég az idei Vidor fesztivál Pulcinella-díját kapta meg Göttinger Pál. Nem Dosztojevszkij-mélységű emberi tragédiák peregnek szemünk előtt a nyolcvan perc alatt, ám amit átélünk, az lehetne akár a saját életünk, lehet a saját visszafojtott dühünk, frusztrációink az értetlen ügyfél, az értetlenkedő ügyfélszolgálatos, a tévéműsorok, álszent kapcsolataink, stb. stb. miatt.

Hogy Békés Dénest elsodorja-e a hazugsággörgeteg, vagy sikerül fölé kerekednie? A Telefondoktor erre is választ ad, mert szerencsére nem csupán a semmi felé haladó epizódot kapunk, hanem szépen lekerekített történetet.

Az ígéret beváltása

Több tucatnyi Ötvös András van a színpadon, mert lenyűgöző tudathasadással megsokszorozza önmagát A csemegepultos naplója előadásában, a Jurányi Inkubátorházban. Elvileg monodrámát játszik, de gyakorlatilag mégsem. Partnerévé avatja a körülötte lévő tárgyakat. Megmozdít mindent, ami csak környezetében található. Teremtővé válik, mert életet lehel a holt anyagba. És valamennyi tárgyba beleleheli önmagát is. 

Azt játssza, hogy egy író megunja a fennkölt szférákat, tán kicsit a mesterségét is, meg azt a közeget, amiben él, és tapasztalatszerzésből, kalandból, figura les miatt, egy időre elmegy vásárcsarnoki csemegepultosnak, hogy valami egészen mást tapasztaljon, mint eddig, hogy kicsit önmagából is kilépjen. És ezzel akár önmaga előtt, önmagának is szerepet játsszon. Annak idején Gerlóczy Márton, aki a valóságban is író, szintén megtette ezt, és regényt jelentetett meg az élményeiből. Orlai Tibor producer pedig színpadi változatot akart belőle, eredetileg több szereplővel. Szólt Göttinger Pál rendezőnek, aki viszont már régóta szeretett volna Ötvössel dolgozni, ismerte fölöttébb játékos természetét, és karizmatikus színészetét. Hogy Schneider Jankó kiváló bábszínészt, bábrendezőt ki ismerte, azt nem tudom, én amióta szanaszét röhögtem magam társával, Nagy Viktóriával közösen játszott és rendezett, A három kismalac és a farkasok előadásukon, igencsak számon tartam. Nyilvánvaló, hogy oroszlánrésze van ebben a produkcióban is, sokat adott át Ötvösnek abból a tudásából, hogy szinte bármilyen tárgyba bele lehet látni valamilyen karaktert, és ennek megfelelően megmozdítva, életre is lehet kelteni azt. Majd persze az adott figurához meg kell keresni a hozzá passzoló hangot, hogy teljessé váljon a teremtés isteni folyamata.

Ötvös civilben ugyancsak szeret szerepeket játszani, egészen különböző karakternek mutatkozni. Ehhez eléggé szabálytalan alkata van, ami nem ritkán zavarba hozza a rendezőket, nem feltétlenül tudják, hogy mit is kellene ráosztani. Kölykös, már-már kisfiús fejhez, rendszerint izmos, kigyúrt test társul. Azért mondom, hogy rendszerint, mert néha meghízik, most sem éppen nádszál vékony, de hát egy hentesárukkal kereskedő emberhez ez nem is lenne illő. Ha akarja, képes kigömbölyödni, de rövid idő alatt tíz kilót le is adni, meg is tette például, amikor a Maya című operettben kellett fellépnie, hogy kellően táncos, és a műfaj igényeinek megfelelően elegánsan fess lehessen. Szeret játszani a frizurájával, akár előre, oldalra, hátra fésüli, vagy éppen macsósan lenyalja, netán fésületlenül kamaszosra veszi. Az is előfordult, hogy szerepéhez viselt szemüvegben flangált az utcán, és ezzel a szerepből is kivitt valamennyit. A szertelen játékosság mindig sajátja. Ettől is annyira eleven a színészete.

A csemegepultos naplója esetében erre különösen szükség van. Olyan mohó belefelejtkezéssel játszik, mint a kisgyerekek. Miközben civilben, felnőtt voltában is jelen van, nem véletlen, hogy érdemben nem visel jelmezt, csak egy pólót, vászonnadrággal, bármelyik fiatal hordhatna ilyet. Vagyis Ötvöst magát is látjuk, meg az „időleges” csemegepultost, és mindazokat, akikkel kapcsolatba kerül. Szalámik, kolbászok, szalonnák, konzervek, rongydarabok válnak férfiakká és nőkké, öregekké vagy ifjakká, szimpatikussá, és akár elviselhetetlenül otrombává. A szemszög általában szarkasztikus, időnként egyenesen pikírt, ennek a fickónak azért jócskán elege van sok mindenből, magából is. És a nőkkel sem úgy jönnek össze neki a dolgok, ahogy elképzelné. Bosszúból kicsit lenézi a szebbik nemet. Van benne egy tekintélyes adag hímsovinizmus.

Ötvös egyik hangulatról a másikra, vagy egyik megelevenített tárgyról a másikra, akár a pillanat tört része alatt képes váltani. Van ebben némi show jelleg, de nem erőszakoltan, nem arról van szó, hogy virtuozitását akarja fitogtatni, miközben kétségtelenül virtuóz, és fenemód szórakoztató, gyakran szinte fetrengünk a nevetéstől. A lényeg viszont az, hogy megfogalmaz egy jellegzetes életérzést, hogy nehezen találjuk a helyünket a világban, téblábolva nem tudunk mit kezdeni magunkkal, vagy éppen mások nem tudnak mit kezdeni velünk. Keresünk valami megfoghatatlant, amiről esetleg mi se tudjuk, hogy mit, kergetjük a boldogság kék madarát, de az állandóan tovaröppen.

A történet odáig tart, hogy az író hirtelen felmond, mint csemegepultos, ebből is elege volt. Persze ez így fura, lekerekítetlen vég, csak kellene tudni, mi lesz vele, használja-e a vásárcsarnokos tapasztalatait, nézünk is furcsán rá, amikor elindul kifelé. Ő visszafordul, lefelé biggyeszti a száját, széttárja karjait, és flegma kiábrándultsággal mindössze annyit mond, hogy „ennyi.” És tényleg ennyi, nincs boldog vég, de tulajdonképpen szomorú sem, megmutatott nekünk valamit, temérdek hangulatot eljátszott, kezdjünk vele, amit akarunk, tudunk. Vagy konstatáljuk, hogy ritka jól szórakoztunk.

Az biztos, hogy zúg a vastaps, többen állva, ujjongva ünneplik a színészt, aki nem győz elégszer meghajolni. És aki ezzel a produkcióval lényegében összefoglalja mindazt, amit eddig a pályáról tud. Az pedig igazán nem kevés.

Eredetileg, leginkább pedig tűzoltó akart lenni. Amikor éppen nem ment jól valami, egy ideig mondogatta is, hogy tűzoltónak még mindig elmehet. Valamelyik figyelmesen leleményes rendező legalább egy tűzoltószerepet ráoszthatna. De hát akart ő pilótává válni, dolgozott kórházban és hajléktalanszállón, megfordult olyan helyeken, amelyeken roppant fontos a hivatástudat. Játszott és játszik is alternatív együttesben, képviseltette magát a Krétakörben, alapító tagja volt, a KoMa csapatának, Garaczi László Plazma című darabjával, rögtön friss, nyers, elementáris, a nézőket is az előadás részeseivé tévő, vagányul, de játékosan provokáló produkcióval jelentkeztek.

Nem volt oda a kőszínházakért, de Csizmadia Tibor igazgatása alatt néhány évig Egerben jól érezte magát. Erőteljesen tragikus volt A velencei kalmár címszereplőjeként, tüneményes, groteszk mesefigura, ügyeskedően rafinált Fehér Nyúl az Alizban. És nekiszabadultan, az őrültségig menően komédiázott a Csörgess meg! című, a mobiltelefonok tébolyát élvezettel kifigurázó produkcióban. Ezt egykori szeretett osztályfőnöke, Máté Gábor rendezte, aki azóta a Katona József Színházban a direktora. A Katonában szakmai otthonra talált, igazán nem állítható, hogy ül a babérjain, csak a saját színházában hét produkcióban szerepel.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón néhány esztendővel ezelőtt már megválasztották a legjobb harminc év alatti színésznek, és akkoriban a színikritikusok is a legígéretesebb pályakezdőnek tartották. Most, hogy harminc éves múlt, A csemegepultos naplója már az ígéret beváltása. Tűzoltókat megszégyenítő elhivatottsággal halad előre a pályáján.

Bóta Gábor

Színészként kalandot várok – interjú a Telefondoktorral


Van az úgy, hogy az ember kipróbálja magát más szerepben, mint amiben addig bizonyított. Így lett alkalmi színész Göttinger Pál rendezőből, de a váltás olyan jól sikerült, hogy díjat is nyert a jelenleg a Tháliában látható Telefondoktor Békés Déneséért. A beszélő névre keresztelt nőgyógyász egyetlen látható szereplője a darabnak, aki egy szép napon bent ragad a rendelőjében, és onnan próbálja három telefonvonalon keresztül összetartani széthulló életét. Szóval, nem elég, hogy színész lett, de mindjárt teljesen egyedül játszik. Göttinger Pállal beszélgettünk.

- Gratulálok a Pulcinella-díjhoz, hogy fogadtad?

Nagyon köszönöm. Derülten fogadtam – erős mezőny volt a VIDORon, tehát “igazi” színészdíjra nem számítottam. Nagyon jólesett, és persze az is, hogy ezzel az elismeréssel visszaigazolták a fáradozásunkat, amit ebbe a furcsa, fordított vállalkozásba öltünk – már hogy játszom rendező létemre. Persze a közönség visszaigazolása a legfontosabb, és hetven előadás fölött már érezhetem úgy, hogy ezt is megkaptuk – de azért egy ilyen országos hírű díjjal kicsit kevesebbet kell majd bizonygatnunk, hogy mitől létjogosult ez az egész. Szóval megörültem neki. Ugyanakkor persze egy díj (szakmai rangjától függetlenül) valójában nem változtat az ember napi teendőin. Attól még ugyanúgy életveszély felmenni másfél órára egyedül.

- Ez nem látszik rajtad. Úgy tudom, Szabó Bori, a darab írója kért meg a szerepre, ez hogyan alakult így?

Eredetileg mint rendezőnek küldte el a darabot nekem, aztán mindenféle színésznevekkel és intézményekkel dobálóztunk, hogy kivel és hol lehetne elsütni. Közben a Halastó Kulturális Egyesületben végzett munkám miatt hirtelen szükség volt egy friss, felolvasószínházra alkalmas szövegre, és ezt választottam – vagyis felolvastam én magam. A felolvasás sikere után már éreztük, hogy valahogy otthonos vagyok ebben a szövegben, és röviddel utána rájöttünk, hogy az lesz a legegyszerűbb (és egyben a legizgalmasabb kihívás), ha kerítünk rendezőt hozzá, és belevágunk. A mindenféle független vállalkozásokat menedzselő Manna Produkció elvállalta az előadás előkészítését. Akkor még a Bárka Színház tagja voltam, ahol az ilyesminek volt tere: afféle házon belüli viccnek szántuk az egészet, a kávézóban mutattuk be, az aznap esti előadás után, késő este. A dolog onnan kelt életre, hamar kinőtte a neki szánt helyet. Rövid vándorlás után letelepedtünk vele a Tháliában, az ftp-projekt keretében – most is ott van a bázisunk.

- Milyen érzés rendezőként a másik oldalon? Mitől nehezebb, vagy könnyebb “odaát”?

Hogy általában milyen lehet, az nem ebből derült ki. Pláne nem állíthatom, hogy színésszé váltam volna ettől az egy kalandtól. De persze rengeteget tanultam belőle, egy másik szakmáról is, a sajátomról is. Kegyelmi helyzet volt, mert nem szerencsétlenkedésbe bonyolódtunk, annak ellenére, hogy én nem színész vagyok, és Orosz Dénes, a rendező nem színházi ember, hanem pont emiatt az első perctől kezdve felmentettük magunkat egy csomó görcs és rémület alól. Összezárva felszabadultan dolgoztunk, sokat marháskodtunk, de közben kényszerítve is voltunk – a munkát tényleg el kellett végezni.

A monodráma egyébként is speciális műfaj, nem válik benne élesen külön a színész a rendezőtől, ilyenkor az előadó eleve rettentő szuverén, a rendező inkább reflektál, visszajelez. Viszont a színész kiszolgáltatottsága is nagyobb ilyenkor, tehát a segítségre is jobban rászorul. A rendezőnek alapvető stiláris, ritmikai, történetmesélési döntésekkel is meg kell támogatnia.

Külön bonyolította a helyzetet, hogy míg egy hagyományos monodrámában általában önálló szövegek hangoznak el több-kevesebb teatralitással megtámogatva, formába öntve, addig a Bori darabja műfajára nézvést bohózat, végig pergő dialógokból áll (csak a dialóg másik fele a telefonálás miatt nem hallatszik). Végig szituatív, végig valós idejű cselekménye van. Nincs benne monológ például, monodráma létére.

- Mennyire okoz nehézséget rendezőként “rendeződni”?

Őszintén szólva rosszabbra számítottam, mármint magammal kapcsolatban. Felszabadult voltam, hagytam magam vezetni. A vége felé persze meg-megkeményedtünk egymással szemben, de ez nem a munka harmóniáját gyengíti – pont, hogy kell hozzá. A legnehezebb az volt, hogy feldolgozzam: egy előadásnak egyáltalán nem azok lesznek a legsikeresebb, leghatásosabb részei, amelyekben sok munka fekszik. Kell a sok munka, de az igazi hatás az a pontos eltervezettség, az ösztönösség és az aznap esti kémia keverékének eredménye, ezt rendezőként sosem lett volna módom ilyen tisztán tapasztalni. Nagyon inspiráló volt. Meglepett viszont, hogy rendezőként sokkal rosszabbul viselem az előadás előtti izgulást – pedig nem is én fogok felmenni. Színészként kalandot várok, örömmel megyek be a színpadra – rendezőként megfulladok a takarásban a tehetetlen felelősségérzettől.

- Békés Dénes esetében van rá hatásod. Hogyan sikerült kapcsolódási pontot találni a figurával?

Azzal kezdtem az ismerkedésünket, hogy felismertem: ő is ugyanúgy fél, mint mások, vagy mint én, talán jobban is – de olyan helyzetbe lavírozta magát az életében, hogy nem feltétlenül mutathatja ki. Mert a többiek megbíznak benne, mert támaszkodnak rá. Az ilyesmiről a rendezők sokat tudnak – ha éles helyzetben kiül rájuk a félelem, az messzire ellátszik. Békés Dénes is így van ezzel. A hajszálon múló megoldások nem azt a tulajdonságát nagyítják fel, hogy milyen virtuóz, hanem hogy mennyire retteg a körülötte lévő világtól, emberektől, veszélyektől – és, mint minden bohózatban: a megszégyenüléstől. Azt is nagyon szerethetőnek (és játszhatónak) találtam benne, hogy nincs az a saját maga kavarta botrány, veszekedés, kisemberhez méltó kalamajka, amit ne tudna félretenni azonnal, ha valahol tényleg szükség van rá. Tele van odaadással, szívóssággal. Jó orvos. Ebben a darabban nagy veszélyek között megszületik egy gyerek – ez nekem is, Békés Dénesnek is, és így a nézőnek is a legfontosabb.

- Hogyan készül egy rendező színészi szerepre?

Kevésbé. Ez a legnagyobb különbség. Egy rendező munkájának nagyobbik része lezajlik már, mire elkezdődnek a próbák. Egy színésznek viszont általában akadály, ha túl sok prekoncepcióval, előre eltervelt megoldással érkezik egy munkába. Szóval nem készültem rá különösebben. Alaposan ismertem a szöveget, tudtam, hogy meg fogom tudni tanulni. Tudomásul vettem, hogy a személyiségem, a humorom, az alkatom nem áll távol Békés Dénesétől. Próbáltam nem félni a feladattól, megszabadulni a terhek nagyrészétől. Áttérni az alanyról a tárgyra. Elismerem, hogy ez így arcátlan luxus – egy igazi színésznek szerepről szerepre kell magát újra összeraknia, és aztán akár hét-nyolc-tíz alakítást is gondozni hónapokon vagy éveken át párhuzamosan. De ez az ő bajuk. Én nem játszom mást.

- És a jövőben? Várható másik szerep?

Nem, nem hiszem. Szívesen játszanék, de csak így, ahogy ezt – játékkedvből. Nekem nem ez a hivatásom – meg hát igazából nem is értek hozzá. Semmi tudásom nincs arról, hogy egy igazi, sokszereplős, soktényezős próbafolyamatban hogyan tudnék helytállni, milyen kolléga lennék. Mondjuk nem is nagyon tolonganak a rendezők nekem szánt szerepekkel, így ebben az ügyben nem vagyok próbára téve. Inkább így mondom: magamnak nem tervezek kitalálni mást. Foglalkozom az igazi munkámmal, és játszom ezt, amíg lehet.

„AZ A DOLGOM, HOGY BIZTOSÍTSAM A MŰVÉSZI SZABADSÁGOT” - INTERJÚ ORLAI TIBORRAL

2006-os elindulásától kezdve az Orlai Produkciós Iroda sikert sikerre halmoz közismert és közkedvelt, „sztárparádés”, ugyanakkor magas művészeti színvonalú és sokszor tabukat döntögető előadásaival. Magánszínházként, állami támogatás és állandó társulat híján nincs könnyű dolguk, mégis estéről estére megtelik a nézőtér. Az alapító, Orlai Tibor producer a kezdetekről, a húsba vágó szembenézések fontosságáról és a jövő évi repertoár nagy durranásáról mesélt.

Hogyan csöppentél közgazdászként a művészek, a művészet világába?
Azt, hogy mindig is érdekelt a művészet, gyerekként hoztam magammal otthonról. A kultúra fontos része volt a mindennapi életünknek. És bár nem vettem részt ilyen irányú művészeti képzésben – laikus kultúrakedvelő maradtam az egyetem elvégzését követően is –, a színház volt az, ami valamiért nagyon megfogott.

Vissza tudsz emlékezni olyan meghatározó színházélményre, ami annak idején nagy hatást tett rád és máig elkísér? 
A korosztályom számára mindenképp emlékezetes előadás volt például az Ascher Tamás-féle Három nővér vagy a kaposvári Csiky Gergely Színház Állami áruháza. De úgy érzem, nem is kifejezetten a meghatározó darabok voltak fontosak, hanem az egész színházi légkör, az atmoszféra. Én életemben nem gondoltam arra, hogy azon kívül, hogy laikus színházba járóként élvezem az előadásokat, több közöm lesz majd valaha ahhoz a közeghez, ami annyira elvarázsolt. Aztán egészen másként alakult, de nem tudatos döntések, hanem a véletlenek összjátéka miatt. A színház ma már az életem része, nemcsak a szórakozásom, de a munkám is, és ez nagyon boldoggá tesz.

Mi alapján válogattok a darabok között? Van olyan témátok, amit akár többször is elővesztek? 
Abban hiszek, hogy a színház a közönségnek készül, és az előadások a társadalmunkat érintő lényegi kérdésekre kell, hogy reflektáljanak, így akár mindenfajta „tabutémákat” is kell, hogy körbejárjuk. Bármilyen szörnyű is például, de tény, hogy a rosszindulatú betegségek a mai társadalom jelentős részét érintik; ez egy hús-vér probléma, muszáj róla beszélni. Anat Gov Happy endingje, amelyet dr. Kövesd Zsuzsa producertársam ajánlott figyelmembe, miután látta Izraelben, pontosan erről szól. Egy fontos előadás, nagyon büszke vagyok rá, hogy megcsináltuk. Elfogadom, ha egy néző elriad, szorong ettől és azt mondja, nem szeretné látni, de azt hiszem, az a cél, hogy minél több szorongó embert rá tudjunk venni arra, hogy szembenézzenek, mert kapnak tőle valamit.
Pontosan tisztában voltam azzal, hogy ez az előadás nem fog havi ötöt menni, egyrészt egyeztetési okok miatt sem, másrészt mert az előadás közönsége limitált közönség, a téma miatt rendkívül rostált. Engem nagyon érdekel a kórház világa, a betegség, a társadalom viszonya a betegekhez – talán orvos édesanyám miatt, de én magam is dolgoztam egészségügyi területen. Úgy érzem, erről van mondanivalónk, akár az autizmusról, akár, kicsit árnyaltabb formában, az öregedésről. A Happy ending mellett egy hasonló témájú – az Alzheimer-kórt középpontba helyező – előadással készülünk, februárban mutatjuk be a Moliére-díjas francia író, Florian Zeller Apa című darabját Gáspár Ildikó rendezésében, Lukáts Andor és Hámori Gabi főszereplésével. Leginkább tragikus bohózatként lehetne jellemezni. 2015 őszére pedig az elmegyógyintézetben játszódó Száll a kakukk fészkére című előadással készülünk.

Mennyire veszel részt az alkotói folyamatban? A próbákra például be szoktál ülni? 
Gyakorlatilag csak a „peremfeltételeket” szoktam meghatározni. Nekem az a dolgom, hogy a művészi szabadságot megadjam az alkotócsapatnak. Nem vagyok művészember, nem is tartanám etikusnak, hogy művészi kérdésekbe beleszóljak. Alkalmanként benézek a próbákra, mert feladatomnak érzem, hogy éreztessem az alkotókkal a stabilitást, a gondoskodást, a figyelmet; ha bármi kérdés, kérés, probléma felmerül, tudják, hogy velem lehet róla beszélni. Természetesen a próbaidőszakban is folyamatosan kommunikálok a rendezővel, akit a letéteményesemnek tekintek. A főpróbahéten gyakran jelen vagyok, de az más, hiszen akkor már csak a finomítgatások vannak hátra.

Leggyakrabban a Belvárosi Színházban várjátok a közönséget, de ha jól tudom, sokszor játszatok vidéken is.
Igen, előfordul, hogy párhuzamosan négy-öt előadásunk is fut más-más városban illetve stúdióelőadásaink más budapesti helyszínen. Utóbbiak jellegüknél, műfajuknál fogva kisebb teret igényelnek – mint például A csemegepultos naplója, az elmúlt időszak egyik legnagyobb sikere, a Rose, az Akit az istenek szeretnek vagy a frissen bemutatott Kripli Mari –, ezeket a Spinozában és a Jurányiban szoktuk játszani. A sok utaztatás miatt nálunk mindig központi kérdés a díszlet megoldása, egyrészt mert maga a Belvárosi színpada egy teljesen szabálytalan alakú, méretű, összességében nagyon furcsa színpad, másrészt a vidéki előadások miatt úgy kell kialakítani, hogy könnyen lehessen egy másik térben, akár tradicionális színpadon, akár a szabad ég alatt is működtetni, gyorsan installálni.

Most, hogy lassan, de biztosan közelegnek az ünnepek, van-e valami ajánlatotok a karácsonyfa alá?
Minthogy mi „fordítva” működünk, mint a kőszínházak – hiszen a produkcióink nagy részét egyeztetési okok miatt nem október és május, hanem június és szeptember között hozzuk létre –, nálunk most jön az a november-decemberi időszak, amikor a bérleteinket beindítjuk. Már ötödik éve kínálunk karácsonyi bérletet, amelyek teljesen szabad felhasználásúak 2015 júniusáig, a tulajdonos-megajándékozott három tetszőlegest választhat a repertoáron tartott tíz-tizenkét darab közül.
A bérlet révén nagyon kedvezően, a normál jegyárakhoz képest előadásonként harminc-negyven százalékkal olcsóbban láthatják így azt, ami számukra szimpatikus. Szintén évek óta tartunk december elején Mikulás napi vásárt, ahol jelentős akciókat hirdetünk nemcsak bérletekre, de jegyekre is. Idén erre december 6-án és 7-én kerül sor, mindkét napon 10 és 18 óra között, a Belvárosi Színházban. A vásáron a 2015 júniusára tervezett Hair című musicalre is lehet már jegyet venni, méghozzá kedvezményesen. Számomra azért is fontosak ezek az események, mert mindig jó élmény találkozni a közönséggel. Ilyenkor egész nap ott vagyok és szívesen beszélgetek a nézőkkel, akiktől nemcsak a nagyon jóleső dicsérő szavakat, de a kritikai megjegyzéseket is örömmel fogadjuk.

Forrás: Orlai Produkció / http://www.szinhaz.hu

KÖZELEG A KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁL BUDAPESTEN

November 28. és december 8. között 12. alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál Budapesten, amely külföldi előadások, konferencia, workshop, felolvasószínház, kerekasztalbeszélgetés, koncertek mellett idén is a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be magyar szemleprogramjában.

A fesztiválra meghívott produkciókat több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határontúli előadás közül választotta ki a héttagú zsűri. Kulcsár Viktória (produkciós vezető), Lőkös Ildikó (dramaturg), Németh Ákos (drámaíró), Szűcs Katalin Ágnes (kritikus), Ugrai István (produkciós vezető), Urbán Balázs (kritikus), Varga Anikó (kritikus) választása azért épp ezekre az előadásokra esett, mert ezek formai-tartalmi progresszivitást, vitaképességet, a valóságra adott reflexiót magában hordozó előadások, vagyis kérdések feltételére késztetik a közönséget.

A fesztivál idén kitüntetett figyelmet fordít és számos programot szentel a fiatal magyar (nyelvű) drámaírásnak: látható lesz Mikó Csaba legújabb drámája, egy egész napos rendezvény keretében a magyar drámaírás jelenéről és jövőjéről beszélgetnek szakértők és pályakezdő drámaírók, akiknek a műveiből részleteket hallhat a közönség. Bemutatásra kerül a Marosvásárhelyen drámaíró szakon végzett Potoczky László Strodzsegon című darabja a Yorick Stúdió előadásában, Sebestyén Aba rendezésében. Fiatalok beszélgetnek magyar drámák külföldi műfordítóival a Fesztiválklubban, továbbá sor kerül a DráMAI mesék: kortárs magyar gyerekdarabok című kötet könyvbemutatójára is.

Magyar szemleprogram (Hungarian Showcase Programme)

A fesztivál gerincét tehát részben kőszínházakban, részben független műhelyekben született, a jelenünkre reagáló és reflektáló színházi előadások adják. A rendezők között megtalálhatók a legbefutottabbak mellett a pályakezdő fiatalok is. Lesznek magyar előadások, lesznek magyar érintettségű külföldi előadások és lesz egy külföldi előadás is.

A két részben magyar, részben külföldi előadás a fesztivál kiemelkedő eseménye. Az egyik előadás azért, mert első alkalommal fordul elő a fesztivál történetében, hogy egy kortárs magyar drámaíró művének az ősbemutatóját németországi vendégjátékként tekintheti meg a közönség. Ez Mikó Csaba, a magyar társadalom egyik kibeszéletlen kérdéséről, a múlt értelmezéséről szóló Apátlanok című drámája a regensburgi városi színház (Theater Regensburg) előadásában.

A szerző 2005-ben vált Németországban ismertté, amikor a Heidelberger Stückmarkt elnevezésű kortárs drámafesztiválon elnyerte az Európai Szerző díjat. A rákövetkező évben a heidelbergi színház be is mutatta darabját. A művet Arpad Dobriban és Stephanie Junge fordította le német nyelvre, akik azóta is azon munkálkodnak, hogy megismertessék Mikó drámáit a német közönséggel. Már négy darabját fordították német nyelvre.

A másik előadás azért, mert nem olyan gyakran láthatók határon túli együttesek munkái Budapesten. A GroundFloor egész Romániában ismert és elismert csapat, számos kitüntetést és díjat kaptak már munkáikért, gyakran szerepelnek hazai és külföldi fesztiválokon, Budapesten azonban kevesen ismerik őket. A szexuális identitásról szóló interdiszciplinális Parallel című előadást ketten rendezték, Sinkó Ferenc a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Leta Popescu pedig rendezőként végzett a kolozsvári egyetemen, jelenleg Magyarországon a K2 Színházzal dolgozik, bemutatójuk 2014 decemberében várható.

A további előadásokról:

A revizor Bodó Viktor rendezésében a korrupció természetéről szól mai magyar viszonyokra adaptálva az eredeti drámát. Kiss-Végh Emőke Bovary Emmája különleges környezetben, varrógépek között mesél a férjes asszony lélektanáról. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkező Tajtékos napok szembe megy a magyar játszási hagyománnyal.

A Mohácsi-testvérek előadása, az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY emlékezésre késztet. A Forte Társulat a másság tolerálására kérdez rá Irtás című előadásával. A csemegepultos naplója, Ötvös András fergeteges báb-monodrámája szeretetről, ridegségről, életről és halott húsról mesél. Pintér Béla új előadásában, aBárkibármikorban az ÉLET nevű drogot ismerhetjük meg.

Az Állampolgári ismeretek fiatal alkotói kíméletlenül szembesítik közönségüket kialakított értékrendjük visszásságaival. A Hungari című koncertszínház a kivándorlás témáját feszegeti Kárpáti Péter chat- és blogszövegein keresztül. Zsótér Sándor kecskeméti előadása, az Egy hosszú nap elutazik az éjszakába egy idillinek tűnő amerikai család széthullását mutatja be számunkra is ismerősen. A szlovák performer-rendező Sláva Daubnerová Untilted című előadását egy tragikus sorsú amerikai fotóművész képei inspirálták, témája a múlandóság.

Visitors’ Programme

A Kortárs Drámafesztivál részint azzal a céllal jött létre, hogy párbeszédet alakítson ki a magyar és a nemzetközi színházi szakma képviselői között. A fesztivál szervezőinek legfőbb célja a kezdetek óta változatlan: a magyar színházat nemzetközileg ismertté tenni. Épp ezért jött létre ez a szakmai látogatói program, melynek keretében nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok, színházvezetők, dramaturgok, drámaírók és kutatók érkeznek Budapestre, idén tizennégy különböző országból, hogy megnézzék a zsűri által összeállított Hungarian Showcase programját angol nyelvű feliratozás vagy szinkrontolmácsolás segítségével. A vendégek az előadások után személyes találkozó keretében beszélgethetnek az alkotókkal, ez lehetőséget biztosít majdani együttműködésekre is – ahogy ez nem egyszer történt már a fesztiválnak köszönhetően. A Visitors’ Programme résztvevői az előadások megtekintése és szakmai találkozók mellett idén nemzetközi konferencián is részt vehetnek, valamint ellátogathatnak a Kortárs Drámafesztivállal egy időben zajló szabadkai Desiré Central Station Nemzetközi Regionális Kortárs Színházi Fesztiválra és a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra is.

Nemzetközi konferencia és workshopok

December 5-én a Heinrich-Böll-Stiftung a fesztivállal együttműködésben és annak szakmai programjaként workshopokkal kiegészített nemzetközi konferenciát tart a Jurányi Produkciós Közösségi Produkciós Inkubátorházban Ingyen kultúra? – Egy új színház reménye vagy a remény színháza? címmel. Az egynapos konferencia délelőtti részében két panelbeszélgetés zajlik majd nemzetközi résztvevőkkel, míg délután két párhuzamosan zajló workshop közül választhatnak az érdeklődők.

Az első panbeszélgetést a berlini Holzmarkt cooperative elnökének előadása nyitja, amit aztán kerekasztalbeszélgetés követ a kultúrateremtésről önfenntartó módon. Ezt az idei fesztivál mottójaként is szolgáló remény színházáról szóló beszélgetés követi, külföldi és magyar résztvevőkkel egyaránt. Délután az egyik workshopon a résztvevők (magyar színházak sajtósai, PR-osai, közönségkapcsolati munkatársai) a digitális média és a web2 nyújtotta promóciós lehetőségekkel ismerkedhetnek meg a művészet világában. A másik workshopot pedig a Szputnyik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egysége tartja új előadásuk a Szociopoly kapcsán, egy általuk kitalált színházi műfajról, a színházi társasjátékról.

Kerekasztalbeszélgetés

November 29-én különleges témáról, a magyar drámaírás jövőjéről tart beszélgetés-sorozatot a Kortárs Drámafesztivál. Gyakran hallani ugyanis, hogy milyen nehéz helyzetben van a kortárs magyar dráma, kevés a bemutató, kevés lehetőség van a bemutatkozásra. Mások szerint viszont ennek épp az ellenkezője igaz. Sok tehetség bukkan fel, akik be is mutatkozhatnak akár kőszínházakban, akár a „független” szférában. Dramaturgok, befutott drámaírók segítik őket, több fórumot teremtve, akár intézményesített keretek közt is. Lőkös Ildikó a tapasztalatokról, a drámaírás jövőjéről és különböző aspektusairól beszélget Forgách Andrással, Horváth Péterrel, Kárpáti Péterrel, Solténszky Tiborral, Upor Lászlóval, akik bemutatják egy-egy tanítványukat is. A beszélgetések között a K2 színészei a fiatal drámaírók szövegeiből olvasnak fel. Az est fénypontjaként pedigPotoczky László (Marosvásárhelyen, drámaíró szakon végzett drámaíró) Strodzsegon című művének ősbemutatójára kerül sor.

Szakmai kísérőprogram

A tavalyi sikerre való tekintettel, idén is lesz Industry Series, azaz kifejezetten szakmabelieknek szóló műhelyfoglalkozások. A fesztivál idén lehetőséget biztosít azoknak, akiknek az előadása végül nem került be a szemleprogramba, hogy prezentáció keretében mutassák be előadásukat a fesztivál külföldi vendégeinek. Ezáltal remélhetőleg újabb kapcsolatok és szakmai együttműködések születnek hazai és külföldi színházak, társulatok között.

Fesztiválklub

Az idei fesztiválklubbot, aminek a 2014-ben újonan megnyílt közösségi tér, az Auróra ad otthont, idén a fesztivál önkéntesekből és gyakornokokból álló kreatív csapata szervezi, akik mind felsőfokú művészeti és színházi képzésben vesznek részt. A délutántól késő estig tartó programsorozatban felolvasással egybekötve bemutatásra kerül a nemrég megjelent DráMAI mesék: kortárs magyar gyerekdarabok című kötet, lesz improvizációs délután a Momentán Juniorral, bemutatkoznak fiatal zenei együttesek, de játszik majd a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekar is. December 6-án a záróbulit a Sonar Bistro tartja.

Forrás: Kortárs Drámafesztivál / http://www.szinhaz.hu/

Ahol minden este megtelik a nézőtér

Az Orlai Produkciós Iroda alapítójával beszélgettünk tabukról, a szembenézés fontosságáról, a magánszínház fenntarthatóságáról. 

2006-os elindulásától kezdve az Orlai Produkciós Iroda sikert sikerre halmoz közismert és közkedvelt, "sztárparádés", de ugyanakkor magas művészeti színvonalú és sokszor bizony tabukat döntögető előadásaival. Állami támogatás és állandó társulat híján nincs könnyű dolguk, mégis estéről estére megtelik a nézőtér. Az alapítóval, Orlai Tibor producerrel beszélgettünk tabukról, a szembenézés fontosságáról, a magánszínház fenntarthatóságának nehézségeiről és az is kiderült, mi lesz a következő évad legnagyobb durranása.

- Ha jól tudom, közgazdászként kerültél a művészek, a művészet világába. Honnan jött a produkciós iroda alapításának ötlete?

- Eleve "outsiderként" csöppentem ebbe a közegbe, laikus kultúrakedvelőként és színházba járóként. Eleinte csak a szervezéssel, a háttér biztosításával foglalkoztam, leginkább Eszenyi Enikővel dolgoztam együtt. Később elkezdett érdekelni az önálló produkciók létrehozása, így tulajdonképpen az ötleteinket toltuk be egy "szervezőernyő" alá, hogy legyen valamiféle kerete az egésznek. Ekkor a kilencvenes évek végén jártunk, az igazán önálló produkciós tevékenység, az önálló színházi alkotói folyamat 2005-6 táján indult el.

- Miért éppen a Belvárosi Színházba "költöztetek"? A mai napig ott fut a legtöbb előadásotok.

- 2010-ben játszottunk ott először. Eleinte nagyon sok (ko)produkciót hoztunk létre, gyakran kőszínházakkal, függetlenekkel, kisebb stúdiószínházakkal. Sokszor volt úgy, hogy éppen ott játszottunk, akikkel meg tudtak állapodni. Egy idő után azonban ez nehézkessé vált, mindig valahol a periférián mozogtunk, mindig nagyon függtünk az adott színház vagy játszóhely saját, jól bejáratott mechanizmusaitól, profiljától, műsorpolitikájától, persze teljesen természetes és érthető módon. 

Amikor 2010-ben elkezdtünk az Esőemberen dolgozni, már mindannyian éreztük: ezt csak úgy érdemes, ha lenne egy önálló, saját játszóhelyünk. A Belvárosi Színház, amelyet egy valaha volt moziból alakítottak át, akkoriban egyáltalán nem működött. Nekem szinte a kezdetektől ismerős volt, hiszen régen a Madách tér környékén laktam, iskolásként minden nap elmentem előtte, kézenfekvőnek tűnt, hogy számításba vegyük. Az épület egyébként a mai napig magánkézben van, a tulajdonostól béreljük. Havi 20-22 előadásunkat itt játsszuk.

- Hogy áll össze évről évre a repertoár? Mi alapján választotok darabot, alkotókat és játszókat?

- Mint struktúrán kívüli színház, leginkább akkor hozzuk létre az előadásokat, amikor a kőszínházban évad vége vagy eleje van, ekkor tudjuk azokat a művészeket egyeztetni, akikkel dolgozunk. Másfél-két évre előre dolgozunk, nagyon tudatosan építkezve már most a 2016/7-es repertoárra készülünk. Egyrészt a törzsközönségünk igényeihez igazítjuk a műsorunkat, másrészt arról szeretnénk beszélni, amiről azt gondoljuk, fontos üzenete van. Hiszek abban, hogy a színház a társadalom tükre, azt kell visszaadnia, ami része az emberek mindennapjainak. Nyíltan vállaljuk, hogy nem művészszínház vagyunk, ugyanakkor magas színvonalú művészi minőséget, elgondolkodtató, tartalmas előadásokat kínálunk. Van, hogy kimondottan keressük azokat a színműveket, amelyek egy adott tematikánkba beilleszthetők és olyan is előfordul, nem tagadom, hogy kimondottan egy-egy színészhez keresünk darabot. 

- Gyakori, hogy színészek – például Pelsőczy Réka, Szikszai Rémusz – rendeznek nálatok vagy éppen rendezőként debütálnak. Tudatosan így választod ki azokat, akikkel dolgoztok?

- Valószínűleg ez abból is fakad, hogy engem igazán a színészcentrikus előadások érdekelnek. Tapasztalatom szerint az esetek többségében a színész-rendezők színészcentrikusabban állnak egy-egy darabhoz. Persze erre nincs nálunk semmiféle szabály, nagy megtiszteltetésemre dolgozhattunk együtt Ascher Tamással, Mohácsi Jánossal is, aki egyébként a 2015 júniusára tervezett Hair című musicalt is rendezi. 

- Állami támogatás nélkül, magánszínházként nem lehet könnyű talpon maradni. 

- Nehéz. Magántőkéből működünk, teljesen piacorientáltak vagyunk, ugyanakkor azok a művészek, akik – adott esetben hosszú évek óta – velünk dolgoznak, alá tudják támasztani, hogy a fiskális szempontokat soha nem tartjuk előbbre valónak a művészi minőségnél. Ha ezt tennénk, elveszítenénk a hitelességünket, így pedig nem lehet színházat csinálni, működtetni, vezetni, pláne nem hosszútávon.

A biztos bevételt tehát a jegyek és a szponzorok jelentik, állami támogatást soha nem vettünk igénybe. Manapság pedig nagyon ritka, hogy sikerül szponzort találni egy-egy produkcióra. Egyrészt mert évek óta elhúzódó és jelentős gazdasági válság van, másrészt mert a kultúra soha nem tartozott a gyorsan megtérülő befektetések közé. Teljesen tisztában vagyok ezzel, hiszen dolgoztam vállalati vezetőként is. A kultúrát nem lehet nagy tömegekhez eljuttatni, illetve ha mégis, ahhoz iszonyatosan nagy marketingeszköz-arzenálra van szükség. Nyilván ebből kifolyólag lényeges nekünk a jegybevétel és ehhez kapcsolódóan mindaz, ami annak addicionális előnye. Ugyanakkor fontosabb, hogy megtaláljuk és megtartsuk a szakmaiság, a művészi színvonal és a gazdasági szempontok egyensúlyát. 

Számos esetben úgy hozunk létre előadást, hogy tudjuk: ebből nem lesz nyolcvanas széria, de tartom olyan súlyúnak a témát, hogy üzenjük vele. Ilyen például a Happy ending is. Kényes, mert a rosszindulatú betegséggel küzdőket és választott útjaikat állítja reflektorfénybe. Majdhogynem tabutéma itthon. Nem szeretünk szembenézni azokkal a kérdésekkel, problémákkal, amiket feszeget és az arcunkba tol, pedig szerintem épp erre lenne szükség. Ahhoz, hogy egy társadalom előre tudjon lépni és a mai kornak megfelelően összetartó legyen, nagyon lényeges mindenfajta szembenézés a "kényes dolgokkal" – legyen az betegség, másság vagy politikai-történelmi múlt. Ezért kell, hogy merjünk az ilyen kérdésekkel foglalkozni, akár a fekete humortól sem visszariadva, mégis emberközelien megmutatva. 

- Általában hány szériát futnak az előadásaitok? Mit szeretett legjobban a közönség?

- A szériaszám változó – a Hat hét, hat táncot a 260. alkalom után vettük le műsorról, de az Esőember is nagy utat járt be. Sajnos december 16-án játsszuk utoljára, az MGM egy előkészületben lévő új filmfeldolgozás miatt nem hosszabbította meg a szerződésünket. A Nagy négyes is bőven száz fölött van, a Hitted volna? egyetlen évad alatt hetvenszer került színpadra. Vannak olyan darabjaink is, amelyek eleve kis szériára születnek, 20-30 előadást élnek meg. De, ahogy mondtam, ha már évi 300-350 előadásunk van, tudatosan felvállalhatunk olyat is, amit elsősorban a téma fontossága miatt viszünk a közönség elé, mint például a családon belüli erőszak köré felépített Minden ötödik órában-t. Nem az számít, hogy minden este után szeressen és repdessen a közönség – ha azt látom, hogy magukkal viszik azt, amit kaptak és elgondolkodnak rajta, már megérte megcsinálni.


Karácsonyi "meglepetés" a rajongóknak

Az Orlai Produkciós Iroda december elején Mikulás napi vásárt tart, ahol jelentős, 30-50%-os kedvezményt nyújtanak a meghirdetett előadásokra. Idén erre december 6-án és 7-én kerül sor, mindkét napon 10 és 18 óra között, a Belvárosi Színházban. 
A vásáron a 2015 júniusára tervezett Hair című musicalre is lehet már jegyet venni, méghozzá kedvezményesen. 

Immáron ötödik éve kínál karácsonyra bérletet az Iroda, amelyek teljesen szabad felhasználásúak 2015 júniusáig. 

Tulajdonosa három tetszőlegest választhat a repertoáron tartott tíz-tizenkét darab, idén az alábbiak közül: 
Bagoly és Cica
Amadeus
A folyón túl Itália
Hitted volna?
Római vakáció
A szív hídjai
Vári Éva Piaf-estje
EZ A HELY! - Kulka János zenés estje
A nagy négyes
Gyógyír északi szélre. 

A bérlet révén nagyon kedvezően, a normál jegyárakhoz képest előadásonként harminc-negyven százalékkal olcsóbban láthatjátok így azt, ami számotokra szimpatikus. 

A bérletet is megvásárolhatjátok a Mikulás napi vásáron, amelyről részleteket és aktualitásokat ITT olvashattok.

forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/

A NEMZETIBE KÖLTÖZIK A MULATSÁG - INTERJÚ SCHERER, MUCSI ÉS KATONA LEGÉNYEKKEL

Novembertől a Nemzeti Színházban lesz látható a tizenöt éve sikerrel futó Mulatság. A Bárka Színház rendezetlen helyzete miatt nem tudja műsorra tűzni. Az új helyszínen Katona László veszi át B legény szerepét. Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal. Vele beszélgettünk. 

Hogy lehet egy régóta futó, szép szériát megélt előadásba beállni?

Katona László: Nem könnyű. A Nézőművészeti Főiskolát tíz éve játsszuk így hárman. Nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy milyen lenne, ha beugrásra kerülne a sor. Mivel Szikszai Rémusz elment külföldre, a Mulatságnál tizenöt év után megtörténik a beugrás. Egy évig én játszom B legényt. Igazából tíz-tizenöt előadás után tudnék majd válaszolni, hogy milyen beállni. Kézdivásárhelyen már lement háromszor az előadás, volt, amelyik jobban sikerült, volt, amelyik kevésbé.

Másféle alkat vagy, mint Rémusz. Ettől más lesz az előadás?

K. L.: Egy picit igen. Ő keményebb tűzgolyó. Valahogy erőszakosabbra, idegesebbre csinálta a figurát annak idején. Ha nekem van két hónapom, nyilván csak magamból építeném fel a szerepet. Most az van, hogy kicsit utánzok dolgokat, amiket a Rémusz csinált, de próbálom magamra is húzni a figurát. Természetesen vannak olyan dolgok, amikről azt gondolom, hogy nem áll jól nekem.

Van-e arra időtök, energiátok, hogy próbáljátok?

K.L.: Igazából ez nem is próbán, hanem az előadások játszása közben fog kialakulni.

Mucsi Zoltán:(nevet) Nekünk a Péterrel rengeteg energiánk lenne rá, de az eddigi tapasztalat az, hogy minden próba kidobott pénz, kidobott idő, mert nem mozdul semerre a Laci. Nagyon furcsa színészalkattal van dolgunk, ami számunkra izgalmassá és érdekessé teszi ezt az előadást, ilyennel én a 35 év alatt még nem találkoztam, hogy semerre nem mozdul, minden lepereg róla. Igazából nem a Laci próbál alkatrésze lenni az előadásnak, hanem mi igyekszünk menni arra, amerre ő megy, de az most ámokfutásnak tűnik. De a Laci jól érzi magát, és ez nekünk mindennél fontosabb.

Scherer Péter: Komolyra fordítva, eddig is több próbánk volt és lesz is. Talán fontosabbak a nézői reakciók, mint a próba. Jó volt, hogy Kézdivásárhelyen tudtunk már belőle hármat játszani. Mert ez egy erős dózis, jó löket-terápia volt a Lacinak. Már most mutatja magát az a pár gesztus és őrület, ami nagyon az övé. Ahogy ő dobja el az agyát, az egész más, az fog erősödni, amihez nekünk is máshogy kell majd viszonyulnunk. Laci kétszer akkora csávó, mint a Rémusz. Mikor ő felrobban, ott robban a színpad, szilánkos lesz minden.

Nagyon sikeres előadás a Mulatság, több mint háromszáztízszer játszottátok, rengeteg helyszínen – gondolkoztatok-e azon, hogy mi a siker titka?

M.Z.: Ha erre lenne konkrét válasz, akkor csak sikeres előadások születnének. Van ebben egy titok. Bérczes Lacitól az jó húzás volt, hogy behozta a bohóc vonalat. Van a három csete-bota legény, akik az életben a mulatságot, a boldogságot, az élet értelmét keresik, ahogy azt mi is tesszük. Épp ilyen csete-bota módon. Ezáltal vagyunk szerethetőek. Ahogy ezek a figurák is szerethetőek a maguk esetlenségükkel. És reményeink szerint nagyon viccesek.

Most, hogy ebbe belekerül Katona Laci, egy radikálisan más előadás fog születni. Az anyag tizenöt év alatt is rengeteget változott. Nem csak azzal, hogy megváltozott a tér, hogy kimaradtak részek, új poénok kerültek be, más lett a vége. Hanem azzal is, hogy tizenöt évvel idősebbek vagyunk, mint amikor összeraktuk. Három jóképű, rendkívül sármos fiú játszotta, most meg két öreg faszi és bekerült egy középkorú.

S.P.: Zoli tizenöt év alatt huszonötöt öregedett, valóban így van, most ahogy nézem, döbbenet. (nevet) Annyira még hadd térjek vissza a sikerességhez, hogy ebben az előadásban brutálisan sok meló van. Azóta is gyúrjuk és karbantartjuk. Nem mondom, hogy minden előadás sikeres lesz, amibe sok munkát, szeretetet és karbantartást tesznek, de ártani nem árt.

M.Z.: Péterrel nyúzzuk egymást már egy ideje, sokat dolgozunk együtt, sokat tesz ő azért, hogy ezek a ráncok elmélyüljenek. Azokban az előadásokban, amik Péter és az én életemben fontos szerepet töltenek be, mindig volt nagyon sok kétely. Nagyon reménykedtünk mindig, hogy fontos dologról pofázunk és ezt talán szeretni fogják.

Több előadásban dolgoztok így együtt hárman, ez a felállás milyen újdonságokat hozott?

K.L.: Nagy segítség, hogy Kapával és Pepével már évek óta több előadásban dolgozunk együtt. Nem egy teljesen idegen környezetbe léptem be. De maga a szerep és az előadásba való beállás az nehéz. Volt egyszer, hogy Bárkán átvettem egy nagy szerepet a De Sade-ban, de arra volt hét vagy nyolc nap. Ott egy kicsit újra is csináltuk az előadást. Itt erre nem volt lehetőség, de azért volt több próba, amin ott volt a Bérczes is. B legény egy olyan figura, aki a motorja az egésznek. Ő az, aki hajtja az előadást. Ehhez jó ritmust kell fogni, olyan ritmust, amivel mindhárman együtt tudunk menni. Ha valamit lassabban vagy más tempóban csinálok, ahol nekik ez zavaró, akkor úgy érezhetik, hogy egy űrlény van a színpadon, ami nem lehet kellemes élmény.

M.Z.: Lacit annyi ideje ismerjük, amióta az előadás megy, ez véletlen – de nagy segítség. Dolgoztunk más darabokban is együtt, az utóbbi öt évben pedig még erősebben egymáshoz kötődünk. Péter folyamatosan tantermi előadásokat készít vele, csináljuk a Nézőművészetit, és a Krétakörben is voltunk pár előadásban mindhárman.

A Nemzeti Színházban lesz látható a Mulatság novembertől. Sokfelé, sokféle közönség előtt játszottátok már az országban, a Kárpát-medencében. Jelent-e valamit, hogy most a Nemzetibe kerül?

M.Z.: Az előadást játszottuk hajléktalan szállón, játszottuk zsinagógában, börtönben. Nyilván nem az akusztikai adottságaira gondolva egy teremnek, máshogy szólnak ezek a mondatok egy börtönben, ahol fegyőr áll az ajtóban, másképp szólnak egy hajléktalanszállón, miközben kint fagy. Mi magunk is kíváncsiak vagyunk, hogy 2014-ben a Nemzeti színpadán szól-e ez valamiről. Fognak rá jönni olyanok, akik a Bárka Színházba is eljöttek, és a Nemzeti Színház új közönsége is megnézi talán, akik lehet, hogy a Bárkába nem jöttek volna el.

Van egy előadás, amit érvényesnek gondolunk és játszani szeretnénk. A Nemzetiben ehhez jók a körülmények. Abból, amit a magyar politikai élet az utóbbi tíz évben okozott ezen a területen, mi szeretnénk kimaradni.

S.P.: Szokták mondani, hogy idős fákat már nem szabad átültetni, mert nehezen eresztenek újra gyökeret. Mi már vittünk át előadást a Nemzetibe, a Jég címűt, még Alföldi vezetése alatt. Rettegtünk tőle, hogy a Nemzetiben ez nem üti-e szét a falakat, mert egy nagyon frivol, nagyon botrányosan fogalmazó, egyébként nagyon minőségi színház volt – és nemhogy nem kellett félni, hanem sokkal többet játszhattuk, alig lehetett rá jegyet kapni. Most itt a következő előadás, amit átviszünk. Kérdés, hogy vajon ez fog-e működni. Nem frivol, nem botrány szagú, viszont abszurd módon fogalmaz. Mrozek abszurd szerző és azt gondolom, hogy az abszurd fogalmazás nem áll távol azoktól az alkotóktól, akik most a Nemzetiben dolgoznak. Állati kíváncsi vagyok, hogy lesz-e rá néző, az emberek megtalálják-e. Tényleg egy komoly botanikai beavatkozás lesz.

Voltak-e barátok, ismerősök, rosszakarók, akik véleményezték, akár támogatóan, akár ironikusan, hogy a Nemzetibe kerül az előadás, vagy ez nem fontos?

K.L.: Eddig ezzel még nem találkoztunk, ez majd ezután fog jönni, ha elkezdjük tényleg játszani. Biztos lesznek pro és kontra vélemények. Részünkről az van, hogy van egy hely, és örülünk, hogy lehet ott játszani. 

M.Z.: Az, hogy a kérdés felmerül, sokkal abszurdabb, mint maga a darab. Abszurd helyzet 2014-ben Magyarországon. Nyilván lesz, aki haragudni fog, nekem fontosabb, hogy ez az előadás menjen. Majd egy félév múlva fogjuk látni, hogy ki lesz az, aki hátba vereget és ki lesz az, aki köpni fog az utcán köszönés helyett.

S.P.: Van egy ötfős mini-társulatunk a Nézőművészeti Kft. Mi hárman kiegészülve Kovács Krisztiánnal és Gyulay Eszterrel létrehozunk előadásokat, amiket befogadó helyeken játszunk. Nincs állandó épületünk, ha úgy tetszik szabadúszók vagyunk, akik a kezünkbe vettük a sorsunkat. Nem várjuk, hogy csörögjön a telefon, hanem kitalálunk közösen projekteket, létrehozunk előadásokat. Ehhez keresünk színházakat, partnereket. Ha valahol nyitottan fogadnak minket, ahol kíváncsiak a majdan készülő vagy a már meglévő előadásainkra, akkor oda örömmel megyünk. Rendszeres koprodukciós partnerünk a Szkéné, a Centrál Színház, a Thália Színház, de például a Bivalyszuflé előadásban a tatabányai Jászai Mari Színházzal dolgoztunk együtt. Hogy ezeket politikailag kell-e besorolni vagy lehet-e, nem tudom. Az biztos, hogy mi ezeken a helyeken örömmel játszunk, egy picit mindenhol otthon tudjuk magunkat érezni. Azt reméljük, így lesz ez a Nemzetiben is.

Kortárs Drámafesztivál – Ajánló

“Pintér Béla, Bodó Viktor, Mohácsi János, Zsótér Sándor, Horváth Csaba – mi a közös bennük? … Mindegyiküknek látható lesz előadása a Kortárs Drámafesztiválon november 28. és december 7. között. Ott lesz még többek közt, Kárpáti Péter és a HOPPart, Ötvös András húsos monodrámája, Fehér Balázs Benő rendezése a Színművészetiről, a Dollár Papa Gyermekei, Tengely Gábor és a kolozsvári GroundFloor Group korhatáros előadásai, Mikó Csaba Apátlanokja német kiadásban, a szlovák Sláva Daubnerová kritikusdíjas performansza. Meg persze jön sok színházi szakember 12 országból, lesz nemzetközi konferencia az önfenntartó kultúrateremtésről és színházi jövőképekről, szimpózium a kortárs magyar drámaírás jövőjéről, felolvasószínház, koncertek, fesztiválklubos őrületek az Aurórában…” írja a KDF csapata.

A fesztivál egy nagyon komoly céllal született és már a 10. évén is túljutott, ezzel lassan hagyományt teremtve. Ez a cél pedig, hogy a kortárs előadások és drámák – születtek akár itthon vagy külfödön, kő vagy független színházakban – egy fesztivál keretein belül kibontakozhassanak és egy közös kommunikációs felületen elérhetővé, vizsgálhatóvá váljanak. Egyre komolyabb feladat Magyarországon képviselni egy irányzatot vagy stílust, mivel a feltételeket nehéz megteremteni és rengeteg visszássággal kell megküzdeni. Nagy felelősség. Ezért úgy gondolom, hogy a felelősség tudatában a fesztivál egy nagyon erős színházi motivációból kell, hogy építkezzen, a szervezők és az alkotók részéről is, amiből létrejött ez a színes és nyitott program.

Rengeteg fontos és érdekes előadást nézhet meg az ember 10 nap alatt. Szóval hajrá!

NOVEMBER 28., Péntek

20:00 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Színházterem
Mikó Csaba: DIE VATERLOSEN [Apátlanok] (90 perc)
német nyelven, magyar feliratozással
R.: Michael Lippold
Theater Regensburg
Közönségtalálkozó


NOVEMBER 29., Szombat

14:00 – 22:00 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Kamaraterem

HOGYAN KÉPZELIK EL A FIATALOK A MAGYAR DRÁMAÍRÁS JÖVŐJÉT?

beszélgetés-sorozat a kortárs magyar drámaírásról, felolvasással egybekötve

NOVEMBER 30., Vasárnap

19:00 Vígszínház

Gogol: A REVIZOR

magyar nyelven, angol feliratozással

R.: Bodó Viktor

Vígszínház

http://vigszinhaz.hu/jegyinformacio/

DECEMBER 4., Csütörtök

17:00 Párisi Udvar, Je Suis BelleShowroom

Gustave Flaubert, Alexandre Dumas, Jacques-Henri Bernardin de Saint-Pierre, Walter Scott: BOVARY EMMA (50 perc)

magyar nyelven, angol feliratozással
R.: Ördög Tamás
Dollár Papa Gyermekei


20:00 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Színházterem

PARALLEL (60 perc)

angol nyelven, magyar feliratozással
R.: Sinkó Ferenc és Leta Popescu
A GroundFloor Group és a ColectivA koprodukciója, Kolozsvár
Közönségtalálkozó


DECEMBER 5., Péntek
10:00 – 13:30 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Színházterem
KULTÚRATEREMTÉS ÖNFENNTARTÓ MÓDON

nemzetközi konferencia és workshop
angol-magyar szinkrontolmácsolással

a Heinrich-Böll-Stiftung rendezvénye, együttműködésben a Kortárs Drámafesztivállal

14:30 – 16:00 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Műhelyek, Próbatermek
KULTÚRATEREMTÉS ÖNFENNTARTÓ MÓDON / WORKSHOPOK
angol nyelven

15:00 Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, Padlás
Boris Vian: TAJTÉKOS NAPOK (150 perc)
magyar nyelven, angol szinkrontolmácsolással
R.: Fehér Balázs Benő
Színház- és Filmművészeti Egyetem


19:00 Örkény István Színház

Kovács Márton – Mohácsi testvérek: E FÖLD BEFOGAD, AVAGY SZÁMODRA HELY
(145 perc, szünet nélkül)
magyar nyelven, angol szinkrontolmácsolással
R.: Mohácsi János
Örkény István Színház


20:00 Szkéné Színház

Helen Edmundson: IRTÁS (130 perc, szünet nélkül)
magyar nyelven, angol szinkrontolmácsolással
R.: Horváth Csaba
A Szkéné Színház és a Forte Társulat közös előadása


DECEMBER 6. Szombat
10:00 – 13:30 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Kamaraterem/Galéria
MŰHELYFOGLALKOZÁSOK SZAKMABELIEKNEK (Industry Series)
Speed Dating és magyar együttesek prezentációi
angol nyelven

15:00 Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Színházterem
Gerlóczy Márton: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA (100 perc, szünet nélkül)
Színpadra alkalmazta: Lőkös Ildikó – Göttinger Pál
magyar nyelven, angol szinkrontolmácsolással
R.: Göttinger Pál
Orlai Produkciós Iroda


20:00 Átrium Film- Színház
Pintér Béla: BÁRKIBÁRMIKOR (130 perc)
magyar nyelven, angol szinkrontolmácsolással
R.: Pintér Béla
Pintér Béla és Társulata


20:00 MU Színház

Sláva Daubnerová (SK)

UNTITLED / SZÖVEG NÉLKÜL
Előadó, rendező, koncepció: Sláva Daubnerová
Producer: P.A.T. kortársszínházi platform

http://www.mu.hu/hu/ticket

22:00Auróra – Fesztiválklub
FESZTIVÁLBULI


DECEMBER 7., Vasárnap

11:00 Krétakör Bázis, Visitors’ Programme rendezvény, kizárólag a VP résztvevői számára
Schilling Árpád, Zsabezsinszkij Éva és a társulat: LÚZER (100 perc)
filmvetítés magyar nyelven, angol feliratozással, utána beszélgetés
R.: Schilling Árpád
Krétakör

14:30 Stúdió K

Mark Ravenhill: ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK (110 perc)
magyar nyelven, angol feliratozással
R.: Tengely Gábor
MaNNa Produkció és Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis közös előadása




14:30 Trafó Kortárs Művészetek Háza, Kontra Klub
Kárpáti Péter: HUNGARI (140 perc, egy szünettel)
magyar nyelven, angol feliratozással
R.: Kárpáti Péter
HOPPart Társulat


19:30 Kecskeméti Katona József Színház, Ruszt József Stúdió

Eugene O’Neill: EGY HOSSZÚ NAP ELUTAZIK AZ ÉJSZAKÁBA

(170 perc, egy szünettel)
magyar nyelven, angol feliratozással
R.: Zsótér Sándor
Kecskeméti Katona József Színház


A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Frissülő programunkért látogass el a honlapunkra

www.dramafestival.hu

https://www.facebook.com/Contemporary.Drama.Festival.Budapest

forrás: http://kulturbazis.hu

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed