KÖZELEG A KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁL BUDAPESTEN

November 28. és december 8. között 12. alkalommal kerül megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál Budapesten, amely külföldi előadások, konferencia, workshop, felolvasószínház, kerekasztalbeszélgetés, koncertek mellett idén is a legfrissebb és leginspirálóbb színházi előadásokat, projekteket mutatja be magyar szemleprogramjában.

A fesztiválra meghívott produkciókat több mint száz, az elmúlt évadban és az idei évad elején bemutatott, hazai és határontúli előadás közül választotta ki a héttagú zsűri. Kulcsár Viktória (produkciós vezető), Lőkös Ildikó (dramaturg), Németh Ákos (drámaíró), Szűcs Katalin Ágnes (kritikus), Ugrai István (produkciós vezető), Urbán Balázs (kritikus), Varga Anikó (kritikus) választása azért épp ezekre az előadásokra esett, mert ezek formai-tartalmi progresszivitást, vitaképességet, a valóságra adott reflexiót magában hordozó előadások, vagyis kérdések feltételére késztetik a közönséget.

A fesztivál idén kitüntetett figyelmet fordít és számos programot szentel a fiatal magyar (nyelvű) drámaírásnak: látható lesz Mikó Csaba legújabb drámája, egy egész napos rendezvény keretében a magyar drámaírás jelenéről és jövőjéről beszélgetnek szakértők és pályakezdő drámaírók, akiknek a műveiből részleteket hallhat a közönség. Bemutatásra kerül a Marosvásárhelyen drámaíró szakon végzett Potoczky László Strodzsegon című darabja a Yorick Stúdió előadásában, Sebestyén Aba rendezésében. Fiatalok beszélgetnek magyar drámák külföldi műfordítóival a Fesztiválklubban, továbbá sor kerül a DráMAI mesék: kortárs magyar gyerekdarabok című kötet könyvbemutatójára is.

Magyar szemleprogram (Hungarian Showcase Programme)

A fesztivál gerincét tehát részben kőszínházakban, részben független műhelyekben született, a jelenünkre reagáló és reflektáló színházi előadások adják. A rendezők között megtalálhatók a legbefutottabbak mellett a pályakezdő fiatalok is. Lesznek magyar előadások, lesznek magyar érintettségű külföldi előadások és lesz egy külföldi előadás is.

A két részben magyar, részben külföldi előadás a fesztivál kiemelkedő eseménye. Az egyik előadás azért, mert első alkalommal fordul elő a fesztivál történetében, hogy egy kortárs magyar drámaíró művének az ősbemutatóját németországi vendégjátékként tekintheti meg a közönség. Ez Mikó Csaba, a magyar társadalom egyik kibeszéletlen kérdéséről, a múlt értelmezéséről szóló Apátlanok című drámája a regensburgi városi színház (Theater Regensburg) előadásában.

A szerző 2005-ben vált Németországban ismertté, amikor a Heidelberger Stückmarkt elnevezésű kortárs drámafesztiválon elnyerte az Európai Szerző díjat. A rákövetkező évben a heidelbergi színház be is mutatta darabját. A művet Arpad Dobriban és Stephanie Junge fordította le német nyelvre, akik azóta is azon munkálkodnak, hogy megismertessék Mikó drámáit a német közönséggel. Már négy darabját fordították német nyelvre.

A másik előadás azért, mert nem olyan gyakran láthatók határon túli együttesek munkái Budapesten. A GroundFloor egész Romániában ismert és elismert csapat, számos kitüntetést és díjat kaptak már munkáikért, gyakran szerepelnek hazai és külföldi fesztiválokon, Budapesten azonban kevesen ismerik őket. A szexuális identitásról szóló interdiszciplinális Parallel című előadást ketten rendezték, Sinkó Ferenc a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Leta Popescu pedig rendezőként végzett a kolozsvári egyetemen, jelenleg Magyarországon a K2 Színházzal dolgozik, bemutatójuk 2014 decemberében várható.

A további előadásokról:

A revizor Bodó Viktor rendezésében a korrupció természetéről szól mai magyar viszonyokra adaptálva az eredeti drámát. Kiss-Végh Emőke Bovary Emmája különleges környezetben, varrógépek között mesél a férjes asszony lélektanáról. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkező Tajtékos napok szembe megy a magyar játszási hagyománnyal.

A Mohácsi-testvérek előadása, az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY emlékezésre késztet. A Forte Társulat a másság tolerálására kérdez rá Irtás című előadásával. A csemegepultos naplója, Ötvös András fergeteges báb-monodrámája szeretetről, ridegségről, életről és halott húsról mesél. Pintér Béla új előadásában, aBárkibármikorban az ÉLET nevű drogot ismerhetjük meg.

Az Állampolgári ismeretek fiatal alkotói kíméletlenül szembesítik közönségüket kialakított értékrendjük visszásságaival. A Hungari című koncertszínház a kivándorlás témáját feszegeti Kárpáti Péter chat- és blogszövegein keresztül. Zsótér Sándor kecskeméti előadása, az Egy hosszú nap elutazik az éjszakába egy idillinek tűnő amerikai család széthullását mutatja be számunkra is ismerősen. A szlovák performer-rendező Sláva Daubnerová Untilted című előadását egy tragikus sorsú amerikai fotóművész képei inspirálták, témája a múlandóság.

Visitors’ Programme

A Kortárs Drámafesztivál részint azzal a céllal jött létre, hogy párbeszédet alakítson ki a magyar és a nemzetközi színházi szakma képviselői között. A fesztivál szervezőinek legfőbb célja a kezdetek óta változatlan: a magyar színházat nemzetközileg ismertté tenni. Épp ezért jött létre ez a szakmai látogatói program, melynek keretében nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok, színházvezetők, dramaturgok, drámaírók és kutatók érkeznek Budapestre, idén tizennégy különböző országból, hogy megnézzék a zsűri által összeállított Hungarian Showcase programját angol nyelvű feliratozás vagy szinkrontolmácsolás segítségével. A vendégek az előadások után személyes találkozó keretében beszélgethetnek az alkotókkal, ez lehetőséget biztosít majdani együttműködésekre is – ahogy ez nem egyszer történt már a fesztiválnak köszönhetően. A Visitors’ Programme résztvevői az előadások megtekintése és szakmai találkozók mellett idén nemzetközi konferencián is részt vehetnek, valamint ellátogathatnak a Kortárs Drámafesztivállal egy időben zajló szabadkai Desiré Central Station Nemzetközi Regionális Kortárs Színházi Fesztiválra és a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválra is.

Nemzetközi konferencia és workshopok

December 5-én a Heinrich-Böll-Stiftung a fesztivállal együttműködésben és annak szakmai programjaként workshopokkal kiegészített nemzetközi konferenciát tart a Jurányi Produkciós Közösségi Produkciós Inkubátorházban Ingyen kultúra? – Egy új színház reménye vagy a remény színháza? címmel. Az egynapos konferencia délelőtti részében két panelbeszélgetés zajlik majd nemzetközi résztvevőkkel, míg délután két párhuzamosan zajló workshop közül választhatnak az érdeklődők.

Az első panbeszélgetést a berlini Holzmarkt cooperative elnökének előadása nyitja, amit aztán kerekasztalbeszélgetés követ a kultúrateremtésről önfenntartó módon. Ezt az idei fesztivál mottójaként is szolgáló remény színházáról szóló beszélgetés követi, külföldi és magyar résztvevőkkel egyaránt. Délután az egyik workshopon a résztvevők (magyar színházak sajtósai, PR-osai, közönségkapcsolati munkatársai) a digitális média és a web2 nyújtotta promóciós lehetőségekkel ismerkedhetnek meg a művészet világában. A másik workshopot pedig a Szputnyik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egysége tartja új előadásuk a Szociopoly kapcsán, egy általuk kitalált színházi műfajról, a színházi társasjátékról.

Kerekasztalbeszélgetés

November 29-én különleges témáról, a magyar drámaírás jövőjéről tart beszélgetés-sorozatot a Kortárs Drámafesztivál. Gyakran hallani ugyanis, hogy milyen nehéz helyzetben van a kortárs magyar dráma, kevés a bemutató, kevés lehetőség van a bemutatkozásra. Mások szerint viszont ennek épp az ellenkezője igaz. Sok tehetség bukkan fel, akik be is mutatkozhatnak akár kőszínházakban, akár a „független” szférában. Dramaturgok, befutott drámaírók segítik őket, több fórumot teremtve, akár intézményesített keretek közt is. Lőkös Ildikó a tapasztalatokról, a drámaírás jövőjéről és különböző aspektusairól beszélget Forgách Andrással, Horváth Péterrel, Kárpáti Péterrel, Solténszky Tiborral, Upor Lászlóval, akik bemutatják egy-egy tanítványukat is. A beszélgetések között a K2 színészei a fiatal drámaírók szövegeiből olvasnak fel. Az est fénypontjaként pedigPotoczky László (Marosvásárhelyen, drámaíró szakon végzett drámaíró) Strodzsegon című művének ősbemutatójára kerül sor.

Szakmai kísérőprogram

A tavalyi sikerre való tekintettel, idén is lesz Industry Series, azaz kifejezetten szakmabelieknek szóló műhelyfoglalkozások. A fesztivál idén lehetőséget biztosít azoknak, akiknek az előadása végül nem került be a szemleprogramba, hogy prezentáció keretében mutassák be előadásukat a fesztivál külföldi vendégeinek. Ezáltal remélhetőleg újabb kapcsolatok és szakmai együttműködések születnek hazai és külföldi színházak, társulatok között.

Fesztiválklub

Az idei fesztiválklubbot, aminek a 2014-ben újonan megnyílt közösségi tér, az Auróra ad otthont, idén a fesztivál önkéntesekből és gyakornokokból álló kreatív csapata szervezi, akik mind felsőfokú művészeti és színházi képzésben vesznek részt. A délutántól késő estig tartó programsorozatban felolvasással egybekötve bemutatásra kerül a nemrég megjelent DráMAI mesék: kortárs magyar gyerekdarabok című kötet, lesz improvizációs délután a Momentán Juniorral, bemutatkoznak fiatal zenei együttesek, de játszik majd a Harmadik Figyelmeztetés nevű színészzenekar is. December 6-án a záróbulit a Sonar Bistro tartja.

Forrás: Kortárs Drámafesztivál / http://www.szinhaz.hu/