A színész dicsérete a TESZT-en

Rendkívül pontosan elemzett szövegek és érzékeny, apró részleteikben is kimunkált színészi alakítások örvendeztetik meg a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) közönségét a Bánság fővárosában a hét végéig tartó fesztiválon.

A rendezvény a 60 éves temesvári magyar színjátszást ünneplő gálaműsorral zárul pénteken este. Többek között szerb, német és magyar nyelvű előadásokat láthatott a találkozó keretében a nagyérdemű.

Csehov Sirálya nyolc órás előadásban

A TESZT műsorának összeállításakor a korábbi években különféle témákat próbáltak meghatározni a szervezők, például tánc- és mozgásszínházi előadásokat hívtak meg. Soknyelvű környezetben ez igencsak szerencsésen áthidalt olyan befogadási problémákat, amit a színpadon elhangzó replikák meg nem értése okozhatott. Az idei válogatás, úgy tűnik, nem számolt azzal, hogy elakadhat a román, magyar, német vagy szerb előadások feliratozása vagy tolmácsolása.
Multikulturalitás és multilingvisztika ide vagy oda, a technikai malőrök sajnos nem váltak például a belgrádi Atelje 212 színházi műhely javára, amely a munkanélküliséget tematizáló dokumentum-drámát mutatott be a fesztiválon.

A minimalista színészi játék, a kevés kellék felhasználása és az akadozó, foghíjas fordítás sok néző számára okozott gondot. Ezzel szemben a másik szerb nyelven játszott fesztiválelőadás, Csehov Sirálya az Újvidéki Nemzeti Színház előadásában – bár hossza miatt a legnagyobb megpróbáltatásnak számított – a rendezvény egyik legnagyobb közönségsikerének mondható. A közel nyolc órás produkció improvizált szöveget is tartalmazott, a tolmács hangja a fülhallgatóban szinte érthetetlen volt a tőlünk karnyújtásnyira zajló színpadi események miatt, de a nyelvi akadályok mégsem befolyásolták a megértést.

Tény, hogy ez a produkció, Tomi Janežič rendezése megosztotta a közönséget. Az első (két órás) felvonás szünetében néhányan távoztak, de akik maradtak, azok között sem volt mindenki egyformán lelkes. A fesztivál a legmélyebb és legtartalmasabb pillanatait, gyönyörű színészi alakítások emlékét fogom őrizni sokáig ennek a Sirálynak köszönhetően.

Háborús történet és kocsmaszínházi produkció

A budapesti Forte Társulat és a Szkéné Színház koprodukciójában bemutatott A nagy füzet Kristóf Ágota magyar származású svájci írónő háborús regényének színházi adaptációja élő zenével, sok táncszínházi elemmel és újabb remekbe szabott színészi alakításokkal.

A torokszorító történetet Horváth Csaba rendezésében láthattuk, és kiderült, hogy azok is, akik korábban nem ismerték az írónő alkotását, és akik fülesben hallgatták a magyar szöveg fordítását, lelkes rajongói lettek ennek a gazdag produkciónak. A legapróbb részletekig átgondolt és kigondolt kocsmaszínházi előadást mutatott be a Temesvári Német Színház Neil LaBute három egyfelvonásosára építve, Radu-Alexandru Nica rendezésében.

A párkapcsolatok alkímiája az előadás értelmezésében soha nem sarkítható jó vagy rossz, igaz vagy hazug, jogos vagy elítélendő pólusokra. Lehet, hogy mindenkinek igaza van, de az is lehet, hogy mindannyian tévedünk.

Parti Nagy Lajos-darab a fesztivál színpadán

A temesvári közönség tetszésére maradéktalanul számító előadás évről évre a Nézőművészeti Kft. vendégelőadása, azaz Kapa és Pepe. A Mucsi Zoltán–Scherer Péter páros idén egy Parti Nagy Lajos darabban, a Bivaly-szufléban hozta megszokott, harsány nevetést kiváltó formáját.

A fesztiválkörképhez az előadások és a koncertek mellett hozzátartoznak a beszélgetések is, legyenek azok közönségtalálkozók vagy tematikus beszélgetések.
A látottakkal-hallottakkal kapcsolatban felmerülő kérdéseket vitatták meg szűkebb körben, vagy az előadások után oldott hangulatban a résztvevők az alkotókkal.

Hegyi Réka

Pénteken kezdődik Temesváron a TESZT színházi fesztivál

Magyarországi, szerbiai és romániai színházak vesznek részt a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT), amely péntektől egy héten át zajlik Temesváron. 

A helyi Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezett fesztivál programjából kiderül, hogy az idén húsz színházi előadást hívtak meg a szervezők, de kiegészítő programként a közönség koncerteken is részt vehet. 

Erős a szerbiai színházak jelenléte, hiszen meghívást kapott az Újvidéki Színház, amely az Opera ultima című előadást játssza Kokan Mladenovic rendezésében, de Temesvárra jön a Szerb Nemzeti Színház, amely Csehov Sirály című drámáját adja elő Tomi Janezic rendezésében. Meghívást kapott még a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata, valamint a belgrádi Atelje212 és a kelebiai Nyári Mozi Színházi Közösség. 

Magyarországról részt vesz a Forte Társulat és a Szkéné Színház, amelyek Agota Kristof A nagy füzet című művét adják elő Horváth Csaba rendezésében. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Prokofjev Péter és a farkas című darabját viszi színre Krámer György rendezésében, a Szegedi Nemzeti Színház Hermann Broch Zerline, a szobalány története című művét játssza Sándor János rendezésében. A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház Parti Nagy Lajos Bivaly-szuflé című művét adja elő Göttinger Pál rendezésében, Pintér Béla és Társulata a Kaisers Tv, Ungarn című produkcióval vesz részt a fesztiválon. 

A programot a házigazda temesvári színház román, magyar és német társulatának, valamint az Aradi Kamaraszínháznak a produkciói egészítik ki. A közönség a Dóm téren Lajkó Félix és zenekarát, valamint Harry Tavitian és Cserey Csaba dzsesszkoncertjét is meghallgathatja. 

Gálovits Zoltán, a szervező színház művészeti aligazgatója az MTI-nek korábban elmondta, hogy a TESZT-nek évfordulós jellege van, hiszen Temesváron hatvan éve alakult állandó hivatásos magyar színtársulat. (mti)

A fehér telefonos 30-as évek a Radnóti „filmszínházban”: a Mozgófénykép

Cseh Zsanett

Párhuzamok és ellentétek egymásra hajigálásával állandó változásban keringenek az emlékek. Éppen ettől jön létre az a zavarosság, amely végül képes (több ember visszagondolása által is) egy egységet alkotni. Göttinger Pál rendezése Nényei Pál alapanyagából merítve kiemelkedően hozza a nosztalgiát, a modernbe áthajlóan pedig életben tarthatóak a filmikonok és a 30-as évek. Megkövesedve, amolyan borostyánba zárva, tiszteletteljesen.

Nényei Pál műve kissé túlzó, igazi melodráma, amiHajós András dalszövegeivel, hogy úgy mondjam elég ütősre sikeredett. Az a közeg, amibe belehelyezik mindezt, valóban bámulatos. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben nem létezik a közönségnek egy-két célcsoportja, ugyanis senki nem marad kívülálló az előadás ideje alatt. A korhűséget megkövetelő régies, kissé öreges hagyományteremtés szépen játszik a mai modern, fiatalos, nosztalgikus és retro őrülettel. Aktuális kornak számít ez a divat szempontjából is, hiszen lépten nyomon keressük magunkat, azaz olykor a múlthoz intézünk segélykiáltásokat. Nincs barokkosan átértelmezve a kor és személyei, mégis bátran kijelenthető, hogy észveszejtően átértelmezett.

A Mozgófénykép különböző tematikákkal és ágakkal játszik, kissé összekuszálva azokat, ám mégis egy összefogó, törzsi egységet képes nyújtani a nézőnek. A portálkeret mozikeret is egyben, az I. felvonásban a színpad úgy jelenik meg, mint mozi a moziban. Önreflexió megy végbe, mert hiszen filmszínház van a darabban és darab van a filmszínházban. Fontos kapocs ez a színház és mozgókép között, amelyeket elsősorban a színészek kötnek össze. A film mint kissé halott régimódi műfaj jelenik meg, a színház mint múltidéző modernség. Érdekes koncepció, hiszen lássuk be, a színház sokkal visszatekinthetőbb múlttal rendelkezik. Az első felvonás első jelenete emlékeztethet az agit-vonatokra, amit a nyomorúságos hangulatot árasztó díszlet még fel is erősít. Nyilván tematikájában semmiképpen sem odavágó, hiszen nem túl propagandisztikus amit látunk, azonban mint megalapozó inzert csodálatos. Igazán ott a helye.

A térelrendezés maga nyomasztó és szürke, csak itt-ott az élénk színektől kicsattanó vidám tárgyak adják az életet, no meg (sokféle értelemben) a színészek maguk. Érzékelteti, hogy az emberek korlátoltak lehetőségeikben, bohémságuk szinte csak az ellensúlyozással magyarázható. Az élénk piros szín jelenik meg legtöbbször a tárgyakon, ami baljóslatú, fanyarság és agresszivitás lakozik benne. A falak a munkatáborokat idézik, tehát a fényképet tényleg a szó szoros értelmében kell vennünk. Az áldozatok egy kupacba összegyűjtött ruháiról, cipőiről és különféle tárgyairól a fotók beszélnek, tehát ez dokumentálás is. A mozgófénykép nem egyenlő a filmmel, hiszen a kor csakis akkor elevenedik meg és kezd bele mozgásába, ha mi szeretnénk, kezünkben a döntés. A macskaköves lerakat bizonyos kintlévőséget sugároz. Beljebb különös melodráma folyik, számukra ez jelenti a boldogtalanságot és a „fogolytábort”. Csak vegyük észre Jávor (a kiválóan alakított, éppen ezért nem túl hiteles) nyavajgását, amikor is egy napjának lefolyását prezentálja Turay Idának, a komornának. Mindezt azért, hogy meggyőzze milyen nehéz is az ő élete.

A díszlet által több képsík jelenik meg (akár egy képen), amely egy szabályos felosztottságba rendeződik. Hátrább a megvilágítások különböző játékaival más-más emlékhangulatot idéznek. A szereplők csakis azért élhettek „békében” mert állandósult módon visszaemlékeztek. Ha jól megfigyeljük, ez egy egész darabon végig ívelő momentum, azaz emlékezés az emlékezésben (az azonos az azonosban kisebb eltérésekkel) jelenik meg. A háttérben csüngő óriási Horthy kabát a hatalmat szimbolizálja, ami védelmet nyújtana, ám keze meg van kötve, mint ahogyan az előadás végén fény derül arra (Horthy bevonul kicsiny fehér lován), hogy nincs megoldás. A vallatásszerű kihallgatás alkalmával megtudjuk, hogy végül senki nem úszta meg a sorsát.

Érdemes megvizsgálni a filmtörténeti hátteret is. A legtöbb karakterelem a Székely István-féle 31-es rendezésből, a Hyppolit a lakájból táplálkozik . Nagyon minimális szinten, de a legelső hangosfilmből, a Kék bálványból is szemezgethetnénk utalások terén. Bár ez már akkor sem hozott nagy sikert, az igazi áttörést a Hyppolit jelentette, talán ezzel magyarázható a főszálban való felhasználása. Nem is a cselekmény egy az egyben áthelyezésére kell gondolni, hanem a karakterek személyiségének erőteljes hozzáadásához illetve társításához. Pontosan Karády lóg ki egy kissé, de a 39-es Halálos tavasz film által kapcsolatot alakíthatott ki Jávor Pállal. Kilógása és „mindenhol megjelenése” azzal magyarázható, hogy a filmet a cenzúra betiltotta az erőteljes társadalomkritikája miatt, azaz a karakternek és cselekedetének kihangsúlyozása egyfajta lázadást is magában foglal.

Anno a film megjelenésétől kezdve a melodráma műfaja átvette az uralmat, ráadásul a „magyar noir” is elterjedtté vált. Bizonyos értelemben a cselekmény művisége miatt a darabot a „fehér telefonos filmek” kategóriájába is sorolhatjuk.

A Kultúrszóda c. blog a RögvEstről

Szereplők: Nemes Takách Kata, Várady Zsuzsi, Boldoghy Borbála, Molnár Levente, Harsányi Bence, Kiskovács Attila; „Műsorvezető”: Göttinger Pál, zenefelelős: Pirisi László

Programcímke: „Az alap Momentán élmény. Itt kezdődik minden. Egy előadás, ami klasszikussá vált, pedig minden este más és más.”

_____________________________

A szórakoztatóiparral többemeletes bajom, hogy nem szórakoztat, nem kapcsol ki. Látszik rajta a tartósítószer és természetes színezék. A tejszínhab még nem fájna, de az E120 már sok. Néhány forrásvíz-szerű vidámságtól eltekintve kiérezhető a tornaöltözők nazális aroma(n)tikája. Előzetesen reményt ad, hogy a Momentán eleddig csak kellemes meglepetéssel szolgált. Kell is ma a humor (lehetőleg vénásan, tűzoltófecskendővel adagolva), mert egy apró kertészeti baki következtében (hogy tudniillik én nyírom a füvet és nem a kertészünk, aki nincs) megsemmisült az egérautónk hátsó szélvédője. De nem úgy, hogy keletkezett rajta egy pici lik, hanem igazándiból. Az egyetlen szépséges és homogén üvegfelület helyén született hárommillió független üvegcserép (a kis gonoszok mintha már előre lesték volna a szabadság lehetőségét, elvégre majd’ húsz éve feszültek a helyükön), és most egyező akarattal, nagyjából egyszerre döntöttek úgy, hogy a kalaptartó jobb hely lesz nekik a jövőben. Mondjam még? Rám fér a vidítás…

Az utolsó utáni pillanatban érkezünk (ha a RögvEst hajó lenne, az orrunk előtt menne el), a szerencsés véletlen folytán van még pontosan két szabad hely – igaz, olyan magasan, ahol csaknem zavarjuk a gomolyfelhő-képződést. Ezért hiszem, hogy rosszul látok, mert a belépő férfiú nem BódyGergő-alakú. Bemutatkozásával igazolódik sejtelmem: Göttinger Pál a neve (később a Google elmeséli, hogy ő rendezte a Belvárosiban futó, engem oly igen megzakkantó lélekturmix-darabot). Három mondat után érzem: karmolni fogom a stílusát. Más, mint Gergő, de ő sem normális (és ez itt, kérem, nem becsmérlés, hanem ellenkezőleg).

A játék itt is egy rövid teszttel kezdődik, és kicsattogtat a büszkeség, mert ötből öt pontunk lenne, ha Férj is utálná a whiskyt, de azért az ötből négy is ott van a szeren. Utána már semmi dolgunk, hátra is dőlhetünk. Nekem a kerti intermezzo óta némi fájást tartalmaz a fejem. Mindez a kellemetlenség a kezdést követő hetedik percben foszlik semmivé és vándorol világgá. Mert a Momentán tudja a megfelelő ráolvasást. A repülőtéri jelenetben Kata majdnem hazataxizik Buenos Airesből, és nekem már ilyenkörül kisimulnak a mogorvás ráncaim. Kedvtelve érzékelem, hogy a RögvEst amolyan ráérős, hosszított, kijátszós Nulladik óra. Nem azért, hogy negatív reklámot csináljak ama párját ritkító kezdeményezésnek, de itt ugyanabból sokkal többet lehet átélni, és nem kell érte hajnal négy előtt kelni.

Van egy olyan rész, amikor egy nézőtéri virágcsokor a főszereplő – az ember nem is hinné, mi mindent lehet kezdeni egy közepesen cifra szerelemcsokorral… Nálam Kata sírós ötévese viszi a babért és aratja a pálmát, aki a Princess Barbie felsőtestét keresi. Ez konkrét technikai K.O., Férj is diszkréten törölgeti könnyeit.

Később a „Musical” újdonságként hat, kellőképp készületlenül is ér: Zsuzsa és Bence összetalálkoznak a Szecskában, és amikor a műsorvezető csenget, dalt kell rögtönözni az utolsóként prózában elmondott mondattal kezdődően. Kapunk így tangót, bluest, meg hasizom-görcsöt. (Vajon van külön hahota-izomcsoport? Ebben a stádiumban már úgy érzem, nincs is szükség hátsó szélvédőre. A cabrioknak sincs.)

Van még provokálós rész, ahol Leventét kell a többieknek jelenetekkel rávezetniük, hogy mit akar tulképpen csinálni (és Levente ki is találja, becsületére legyen mondva), megint mások western-jelenetet szinkronizálnak angyalföldi környezetbe, énekelnek IT-bluest egy baráti társaságnak, és ez még csak az első félidő!

Szünetre azt kapja házinak a Társulat, hogy dolgozzanak ki egy jelenetet „a férj baráti köre ki van tiltva a lakás 1 km-es körzetéből” témakörre. A megoldástól szerintem még a legyek is röhögnek a falon: fiúk versus lányok „népi felelgetős” sziporkája száll a rögtönzött dallamok szárnyán. Ha nem tudnám, hogy vegytiszta impró…

És tényleg nem akarok leölni minden poént, csak még ezt az egyet: a közönség által felvázolt megalázó helyzetet (amikor kifejezett kérés ellenére is tesz a büfés hagymát az ételbe) oldja fel Kata és Bence. De nem gyengén. Azt az egyet sajnálom, hogy az orbitális kacagástól nagyon sok poén elvész – egész egyszerűen nem hallatszanak. Pedig amit hallok, attól is hullatom a nedvességet a szememből. Mindketten belemenősen komolyan veszik a szerepeket. Eszembe jut közben, hogy nem lehet azért az rossz, ha az ember egy ilyen improvizációs társulat tagja… ha van a mindennapok során ráragadt feszültsége vagy frusztrációja, legálisan kiüvöltheti magából, és még meg is tapsolják érte, mert annyira jó volt… Hiába, no, elfoglaltságot választani tudni kell.

Nem gondolok tovább semmit, nincs magasröpt. Odaszánós, mindentbele társulat van, feneketlen röhögések. Magas labda bizton nem marad lecsapatlanul, a váratlanság alapvető, és nagy tétben fogadható, hogy egy helyzetnek nem az lesz a kimenetele, amire a hétköznapi, sablonos elménk számít. Viszont éppen ezt élvezzük benne annyira. A szabadító, következmények nélküli nevethetőséget.

Aki úgy érzi: szemernyi humorérzéke sincs, próbálja ki ezt az előadást... Ki tudja… mellékhatásként akár a nevetőképesség is előkerülhetik a sublót mélyéről…

Énekelni, együtt, egész éjjel

Kórusok Éjszakája 2013
Varró Annamária

Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a „Valaminek” az Éjszakája rendezvénysorozat, a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban egyaránt. Van már Kutatók, Múzeumok, Műgyűjtők, Színházak Éjszakája, és idén a zenekedvelők nagy örömére elérkezett a Kórusok Éjszakájának első időpontja is. Ahogy ezt már a korábbi rendezvényeknél megszokhattuk, ebben az esetben is különleges, rendhagyó programsorozat született: a VIII. kerület épületei, terei és kertjei ideiglenes koncerthelyszínekké váltak, énekegyüttesek és kórusok lepték el (és lepték meg) szinte minden utcasarkon az arra járókat.

A műfaji paletta igen színesnek mondható, hiszen voltak komolyzenét megszólaltató együttesek, folkzenészek, dzsesszkórusok, könnyű- és improvizatív zenét éneklők, így mindenki célirányosan indulhatott el az egyes helyszínek felé, vagy kíváncsian cikázhatott a különböző helyszínek között.

A programfüzet mellé a szervezők minden résztvevő számára kölcsönözhettek volna egy speciális időnyerőt, hogy a hallgatóság minden olyan koncertre eljusson, ami felkeltette az érdeklődését, hiszen a rendezvény egyik nagy erénye egyben egyetlen hibája is: sajnos nem lehetett mindenkit végighallgatni. Így a következőkben azokról a kórusokról szólhatunk csupán, akik műsorát sikerült teljes egészében meghallgatni.

Az este egyik legérdekesebb formációja az ELTE bölcsészkarának skandinavisztika szakos hallgatóiból szerveződött néhány évvel ezelőtt. Repertoárjukban skandináv kórusművek szerepelnek, melyek nemcsak zenei hangzásuk miatt különlegesek – hiszen dallamviláguk sok esetben disszonánsnak ható, így jelentősen eltér a klasszikus hangzástól –, hanem a megszólaltatott művek nyelvezete miatt is. A svéd, dán, norvég és izlandi művek így nemcsak zenei dallamaikkal, hanem furcsán ritmusos nyelv-zenéjükkel is különleges hangulatot varázsoltak koncerthelyszíneikre. Fiatalos, lendületes társaság, akik ékesen bizonyítják a nagyérdemű számára, hogy nem minden bölcsészhallgató burkolózik a romkocsmák homályába, sőt! A LiKör az egyik legjobb példa arra, hogy mit lehet kihozni néhány fiatal ének- és zeneszeretetéből.

A komolyzenét éneklő együttesek közül az Erik Sample kamarakórus műsorát emelnénk ki az éjszakai programból. A tagok és az aktuális projektek tekintetében folyamatosan alakulóban lévő formáció madrigálokkal érkezett a Kórusok Éjszakájára, a reneszánsz világi zene e jellegzetes dallamait finoman és visszafogottan, ugyanakkor rendkívül pontosan szólaltatva meg. Öt ember, öt szólam: tökéletes polifónia.

A Waldorf Diákkórussal elsőként egy flashmob keretében találkozhatott a közönség: a kórustagok az egyik köztéri szoborról énekeltek afrikai kórusműveket. Előadásuk amellett, hogy zeneileg rendkívül magas színvonalú volt, talán azért is lehetett mindenki számára végtelenül szimpatikus, mert vegytiszta vidámság szűrődött át belőle. Bencze László és növendékei – e helyütt különösen aStand by Me két szólistáját emelném ki – gyönyörűen és fegyelmezetten énekeltek, mindvégig figyelve egymásra és vezetőjükre. Az afrikai dalok mellett könnyűzenei válogatásuk, többek között Queen és Beatles-slágerek négyszólamú átiratai is igazi közönségkedvenccé avatták őket.

Szintén különleges produkcióval állt elő a kórusimprovizációt a klasszikus elemekkel ötvöző Csíkszerda. A programsorozat legnagyobb létszámú kórusa stílszerűen csíkosban, Tóth Árpád szuggesztív vezetésével Tóth Péter Íratlan Evangélium című kórusoratóriumából adott elő részleteket, először a közönséget körbesétálva. Ennek a szokatlan megoldásnak köszönhetően a különböző szólamok változó intenzitással jutottak el a hallgatósághoz, míg az előadás végén klasszikus felállásban, a hallgatóságot is bevonva hangzott el néhány dal, hogy a kezdetben több hangnemben megszólaló műsor a végére tiszta harmóniává szelídüljön.

Az este szubjektív kedvence képzeletbeli listánkon a Forgó Együttes, melynek tagjai a programsorozat apropóján alakultak acapella, hangszerek által nem kísért énekegyüttessé. A kísérlet tökéletesre sikerült: különböző népek zenéi, macedón, horvát és gyimesi népdalok csendültek fel, mind a női többszólamúságra alapozva. Gózon Éva, Kardos Rita, Nedeczky Júlia, Pribay Valéria, Tekauer Léna, Tímár Sára jó érzékkel válogatták össze rövid repertoárjukat, kristálytisztán szólaltatva meg minden dalt, melyeket nem csak a koncert, de az este végén flashmob keretében is halhatott a közönség.

Az ének talán az egyik legrégebbi tevékenységek egyike, amely az embert végigkíséri évezredes történelme során. Az acapella éneklés különleges, közösségi formája ennek, ahol a hangszer maga az emberi test. Acapella énekelni egyet jelent a fegyelemmel, az egymásra figyeléssel, az együtt lélegzéssel. A Kórusok Éjszakája ebből a szempontból nemcsak izgalmas és hiánypótló rendezvény volt, hanem figyelemfelhívás is, hiszen énekelni ma is, bárhol és bármikor lehet, kórusok százai várják az énekelni vágyókat. Nem kell hozzá más, csak az ének és a zene szeretete – s persze némi hallás, énektudás –, aztán tényleg szabad az É!

Kórusok Éjszakája 2013
Budapest, Palotanegyed
Részt vevő kórusok: Just 4 Moment, Pelsőci Nőikar, Forgó Együttes, Városminor Kamarakórus, Jazzation, Szalóki Ági, Magnificat, LiKör, Vass Lajos Kórus, Waldorf Diákkórus, Tutti Cantabile Énekegyüttes, Csíkszerda, Ars Nova Énekegyüttes, Erik Sample, HEKK Kamarakórus, Aula Kamarakórus, Hangfürdő kórus

További részletekért és koncertidőpontokért érdemes ide kattintani, várjuk a következő alkalmat:

Egy videó a Kórusok Éjszakájáról


forrás: http://felvilagosultalkoholizmus.blog.hu

Magyar Színház 1%

Mint ismeretes, az adótörvények lehetővé teszik, hogy már befizetett adója 1%-áról civil szervezetek, különböző kulturális intézmények – köztük a Magyar Színház – javára rendelkezzék.

E rendelkezése Önnek egy fillérjébe sem kerül, a színháznak viszont lehetőséget ad produkciói igényesebb színpadra állítására. Az elmúlt években így kapott több százezer forintot produkcióink színpadra állítására használtuk fel.

Kérjük ezért, rendelkezzék idén is a Magyar Színház javára úgy, hogy az adócsomagjában talált „Rendelkező nyilatkozat a befizetett adó egy százalékáról” című nyomtatványon a kedvezményezett adószám helyét a Magyar Színház 15309518-2-42 adószámával tölti ki.

Remélt segítségét, mellyel hozzájárul a Magyar Színház munkájához, előre is köszönjük.

A tökéletes fesztivál

Szombat este a Palotanegyed koncertteremmé változott! Az öt helyszínen zajló szervezett koncertek, valamint a számtalan helyszínen szervezett, de spontán utcai öröméneklések megmutatták, hogy milyen is egy jó hangulatú, bensőséges, mégis nagy tömeget megmozgató, öszinte és tökéletes "fesztivál".

Sokakkal egyetemben én sem túl gyakran látogatok kórus koncerteket. Ha mentegetőzni akarnék, talán a marketinget okolnám, vagy a felgyorsult életemet, azonban ha őszinte akarnék lenni, akkor inkább a lustaságomat, a berögzült reflexeimet és a beszűkült látásmódomat. A közvetlen környezetemben is van több kórus, illetve kórustag, azonban a kötődés ellenére az ő koncerjeiket sem látogatom túl gyakran, mivel sokszor eldugott helyeken van csak lehetőségük a fellépésre, ami a budapesti belváros, könnyűzenei koncerteket garmadájával szállító átlagos estéjén rendszeresen "valahogy" hátrébb sorolódik a preferenciáim sorában. A HEKK és a lelkes önkéntesek, valamint a fellépő és az utcára kilépő kórusok megmutatták, hogy sürgősen újra kell gondolnom a rutinjaimat, mivel a kórusok koncertjei nem valami idejét múlt szokások továbbélései a XXI. században, nem szubkultúra szórakozása, hanem igenis szórakoztató, felemelő és gazdagító élmények sziporkázásainak tömkelege bárki számára ma is, nem csak "száz évvel ezelőtt"!

Alapvetően nem titulálnám fesztiválnak az eseményt, de mégis csak azt tudom mondani, hogy ilyen egy tökéletes fesztivál. Vagyis még sorolnám a lélekmelengető, megkapó, bensőséges, mindenkinek szóló, őszinte, aranyos, igényes, lelkesítő, szórakoztatató, és a többi jelzőket, de az iménti minősítés ezt mind magában foglalja. Ömlengős vagyok, mivel egyszerűen magával ragadott a rendezvény, ami megmutatta, hogy a kultúra nem öncélú, az ének mindenkié és ami a legfontosabb, "Szabad az É!".

Sokan próbálkoznak manapság lokális, unikális, kolbásztöltős, meg szalmás, meg medvehagymás, meg mangalicás, meg sörös, meg boros, "meg minden" "fesztiválokkal", hogy az adott, jól lehatárolható területre "vonzzák" a "turistákat". Sajnos ezek a rendezvények erősen tévúton járnak, hisz hiába tematizálunk valamit, aminek a fő rendezőelve a csináljunk ITT rendezvényt, a "kultúra közös kalapjába" meg majd csak beledobjuk, amink van! Nem, nem kell ide a posztindusztriális szemlélet félreértelmezésének fesztiválja, nem, nem kell ide lokális, tematizált "fesztivál"! Egyszerűen csak az ének szeretete! Az infopult környékén ténferegve sorra láttam az érdeklődőket, akik meglátva, vagy még inkább meghallva a rendezvényt, rögtön a programról és a bankkártyás fizetésről érdeklődtek. Igen, az egyetlen negatívumot a bankkártyás fizetés hiánya mentén látom a K.ÉJ. szervezésében. Viszont rögtön hozzá kell tennem, hogy a "zárt" koncertek jelentős része az "utcáról" is élvezhető volt, mivel az öt helyszínből három utcai kapcsolattal rendelkező kert volt, és ennek ellenére nem hiszem, hogy bárki átverve érezhette magát, mert fizetett. Az arany középút, a költségek fedezete és kultúra mindenkié fogalmak találkozása mentén.

A kultúra mindenkié, hisz az egyáltalán nem túlzó jegyárak mellett rengeteg - fesztiválon úgy mondanánk, hogy - off program is színesítette az estét, hisz az úgymond flashmob kategória a Palotanegyed szinte bármelyik utcáján, terén, ablakában feltűnhetett, és a színpad nem csak a fellépőké volt, a közönség is énekelt, koncert előtt, koncert után, két koncert közt az utcán sétálva is. Meglepő volt látni, hogy rengeteg embert mozgatott meg a rendezvény és tényleg fesztivál hangulatot lopott szubkulturális kontextusba az egyik helyszínről a másikra nem rohanó, hanem boldogan, énekelgetve sétáló forgatag.

A szombat estének egyszerűen "még íze" volt.

A szving sapkája

Kórusmuzsika - A józsefvárosi Palotanegyed titkos szegleteiben szólt szombat este az ének
Szombat este, mindjárt hét óra. A józsefvárosi Mikszáth téren gyanúsan nagy a csend. Az egykori Tilos az Á, jelenleg Zappa Café teraszán üldögélők beszélgetése halk zümmögés csupán, a tér közepén álló szökőkútnak néhány gördeszkás támaszkodik.

Az égen fehér és szürke felhők gyalogolnak bele a májusi kékségbe, lábnyomaik mentén feltámad a szél, az idő hűvösre fordul. A Zappa vendégei nyakukba csavarják a sálakat, fázósan szorongatják poharaikat. A deszkások homlokukba húzzák kapucnijukat, és kortyolnak egy utolsót az olcsó üveg vörösborból. Ekkor különös csoport tűnik fel a Kálvin tér irányából. Férfiak, nők, felnőttek, gyerekek. Sőt néhány csecsemő is akad köztük. Félkör alakba rendeződnek, egyikőjük egy hangvillát emel fenyegetően a magasba. Aztán énekelni kezdenek. Néhányan kíváncsian közelebb merészkednek, a deszkások döbbenten figyelnek. Aztán egy idősebb úr lép hozzájuk, elvigyorodik, és megszólal:

– Nyugi, srácok. Ez csak a Kórusok Éjszakája. Az esemény a Halastó Kulturális Egyesület szervezésében jött létre, a budapesti Palotanegyed közterein váratlanul feltűnő flashmobok mellett öt kiválasztott helyszínen léptek fel a különböző stílusokból érkező énekkarok. A Rajk László Szakkollégium udvarán például a HEKK kamarakórus. A vad koleszos bulikhoz szokott helyen furcsán hatott a kórus látványa, de csak addig, amíg fel nem hangzottak Sztojanov Georgi művei. A bolgár zeneszerző hangulatképei nagyon éltek a meglepően jó akusztikájú udvarban. Az utolsó etűdnél a Rajk fáin tanyázó madarak sem bírtak magukkal, és minden erejüket beleadva próbálták túlcsicseregni az énekeseket. Sztojanov zenéje ezt is kibírta, a hallgató pedig néhány percig Ingmar Bergman Hetedik pecsétjének utolsó jelenetében, a félelmetes és gyönyörű danse macabre közepén érezhette magát.

A szervezők komoly sikere, hogy sikerült megnyitniuk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének kertjét. Az Ötpacsirta utca sarkán található klasszicista udvart az erre járó egyetemisták ezrei bámulják vágyakozva az örökké zárt rácsokon keresztül, most azonban végre beléphettek a titkos belvárosi oázis kapuján. A kőpadokon és a pázsiton elhelyezkedő közönségnek Szalóki Ági elmondta, alkalmi kórusát előző nap verbuválta a Facebookon.

A néhány fős, kissé megszeppent alkalmi kart azzal biztatta, hogy egy zenei kísérlet részeként nincs esélyük hibázni, a nézőket pedig arra kérte, szálljanak be ők is az előadásba. Majd előkapott egy József Attila-kötetet, kinyitotta a keltezetlen töredékeknél, és elkezdte beénekeltetni a kart. Néhány perc után a nézők felé fordult, és a vers első két sorát egy egyszerű dallamra ültetve vezényelni kezdett. A Múzeum körút felől érkezők így hallhatták, amint a tömeg egyre felszabadultabban ezt dalolja: „Ének, hajolj ki ajkamon / s te bánat, ne érj el, csak holnap. Mélyebbre kell még hajlanom, / hogy semmit nem tudón dúdoljak.”

A közös éneklés után szétszéledők ezt követően látták, amint a Lőrinc pap tér egyik erkélyén megjelenik négy hölgy, és belefog néhány kantátába. Az erkéllyel szembeni templomkertben közben már javában hangolt a Just 4 a moment formáció. A három portugál és egy ír tagból álló kvartett egy Norman Luboff-, Verdi és Brahms-alkotás után egy portugál zeneszerző, Antonio Laertes dalát adta elő, melybe a szerző belecsempészte a portugál népzenét, a fado-t átható örök portugál szomorúságot, melyet Lisszabontól Coimbráig a saudade néven emlegetnek. A záródarab Veljo Turmis dallamos című Tuus konnumaa kohalja volt. Portugál akcentussal énekelt finn dal a nyolcadik kerületi repkénnyel befuttatott fal tövében, melyről egy baszk zászló lóg alá – ezt talán még Robert Schuman se gondolta volna, amikor 1949-ben először beszélt az európai értékközösség fontosságáról.

A Kórusok Éjszakájának legnagyobb meglepetése a Jazzation volt: az Építészkamara udvarán látott produkció bátran nevezhető világszínvonalúnak. A 2005-ben alakult együttes számos dzsesszversenyen nyert már díjat, professzionális énektudásuk mellett előadásukat remek humorral szövik át. Homor Máté, a kvintett legmagasabb tagja például az Ain’t got that swing előtt elmagyarázta a közönségnek, hogy a szving ritmusa nem más, mint a sí-sapka szavak folyamatos ismételgetése. A Macskafogó betétdalának saját verziója, a scattelésekkel tarkított Beautiful Love és a dzsesszklasszikus Sway mellett Csernus Szilvi, Várallyai Katus, Kanizsai Gina és Fábián Attila zárásként egy moldvai népdalt énekelt el, némileg előkészítve ezzel a terepet a Csíkszerda tagjainak, akik a Pázmány jogi karának udvarán mutatták be Tóth Péter Krisztus életét feldolgozó kórusművét.

A közönség soraiban sétáló énekesek által előadott darab után a közönség és a fellépők együtt indultak vissza a Mikszáth térre. Fél tizenegykor áthúzott egy repülő az égen,majd az öszszes kórista és néző együtt elénekelte a Csillagoknak teremtője című népdalt, melyben a lírai én arra kéri a címben megnevezettet, hogy vigyázzon minden emberekre, árvákra és özvegyekre, úton járó legényekre.

Így legyen.

forrás: http://nol.hu/

Az Index Videó a Kórusok Éjszakájáról

Énekelni mindenki tud

Általános iskolás énekórai rémálmok emlékével vágtunk neki a józsefvárosi éjszakának május 11-én, mert szerettünk volna hinni a Kórusok Éjszakája hívószavában, miszerint énekelni mindenki tud. Szombaton kora este előbújtak próbatermeikből Budapest kórusai, és megtöltötték énekszóval a palotanegyed macskaköves utcáit, kertjeit és gangjait.

Öt helyszínen két tucat kórus váltotta egymást félórás szettekkel, az egészen komoly és nagyívű templomi kórusoktól az utcazenés improvizációra építő baráti társaságokig. És énekelni tényleg mindenki tudott: a kórustagok között a profi énekesek mellett mérnökök, fogorvosok, újságírók, bolti eladók, diákok és autószerelők daloltak. Volt köztük aki hobbiból énekel, más hivatásból, de olyan is volt aki terápiás jelleggel énekelt, mert így kiadhat magából mindent, amit az irodában ülve a munkatársai nem engednek neki. Pedig szép hangja van.

Megérte helyszínről helyszínre bejárni a Mikszáth tér környékét, de az sem járt rosszul, aki egy helyen maradt végig, mert minden stílusból jutott mindenhová egy-egy kórus. Az udvarok hangulata zene nélkül is elvarázsolt, a reflektorokkal megvilágított, növényekkel körbefutatott kis kertek egész évben ilyen programokért kiáltanak.

Egyik udvarból a másikba sétálva is énekszóba botlottunk az utcasarkokon. Waldorfos fiatalok két fellépés között dallal töltötték meg a Lőrinc pap teret, a Budapest Show Kórus egy festő galériájának második emeleti ablakában lógva dalolt a járókókelőknek, Petruska András zenész pedig barátaival, kóruskommandóként minden sarkon megénekeltette az arra sétálókat.

A Pázmány Egyetem jogi karának gesztenyéskertjében az utolsóként fellépő Csíííkszerda Tóth Árpád vezetésével körbeállta a közönséget, és a kórus tagjai improvizált hümmögéssel sétálgattak a megszeppent nézük között. Igazán ott lehetett volna az általános iskolás énektanárunk is.

Az utolsó koncert után kövezetkett az, amit addig csak sejtettünk a programfüzet hátoldalára felírt kottából. A finálé közös éneklés volt a Mikszáth téren, ahol a fellépő kórusok és a kitartó közönség együtt énekelték el az este záródalát. Mi pedig inkább félreálltunk, és hallgatuk csendben. Józsefvárosnak amúgy remek az akusztikája.

forrás: http://index.hu/

Eső ide vagy oda, megtartjuk a Kórusok Éjszakáját!

Rácz  Nóri rajza
Nem vagyunk cukorból! Esőhelyszínekkel is várjuk, a közönséget, ha a felhők úgy akarják. Öltözzetek rétegesen, hozzatok esernyőt, áés adjátok át magatokat a hamisítatlan kórusmuzsikának!

Szabad az É! - Kórusok Éjszakája a Palotanegyedben

Május 11-én, szombaton este hét órától a VIII. kerületi Mikszáth téren és környékén, azaz a Palotanegyedben mindenhonnan énekszó hallatszik majd - házakból és udvarokból, kertekből és lakásokból, meg persze az utcákon és tereken, hiszen az első ízben megrendezett Kórusok Éjszakáján csaknem húsz, különböző műfajokat képviselő formáció vesz részt.

Aki ellátogat a Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület önkénteseinek szervezésében megvalósuló, nagyszabású programra, sokszínű képet kaphat a hangszeres kíséret nélküli, a cappella éneklés végtelen változatosságából. Hallgathat kamarakórust és nagy létszámú együttest, komolyzenét és jazzt, régi zenét és népzenét, vagy éppen improvizációra épülő produkciót. Többek között a Csíkszerdát, a Városminort, a Soharózát, az Aulát, a Forgót, a Jazzationt és a LiKört. Mindeközben pedig rácsodálkozhat a kulturális és oktatási intézményekben, vendéglátó- és szórakozóhelyekben bővelkedő városrész építészeti érdekességeire, csemegéire, megbúvó vagy feledésbe merült kincseire. Ráadásul az egymáshoz közeli helyszínek - mint például a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének kertje, az Építészkamara udvara, a PPKE Jogi Karának Gesztenyéskertje, a Lumen kávézó vagy a Fecske bisztró - végigjárása közben izgalmas flashmobokra bukkanhat.

Az est utolsó megmozdulásaként, a tizenegykor kezdődő záróbuli előtt a kórusok és a közönség együtt énekelhetik el az ez alkalomra komponált, könnyen megtanulható dalt.

A Kórusok Éjszakájának tudnivalói a korusokejszakaja.hu honlapon olvashatók, de érdemes felkeresni a program Facebook-oldalát is: www.facebook.com/KorusokEjszakaja.

A "Kórusok Éjszakája" helyszínei


Stuber Andrea a Mozgófényképről

Bár részleteiben és koncepciójában sem teljesen szellemtelen Nényei Pál Mozgófénykép című darabja, összességében véve mégis gyér alapanyag. Érezhették ezt a Radnóti Színházban is, ahol ősbemutatták, mert minden lehetséges módon – zene, tánc, díszlet, jelmez, rendezés – tupírozták, kissé kétségbeesettnek ható buzgósággal. Ha a mű satnyának tűnik is, a belőle készült előadás (Göttinger Pál rendezése) nem kellemetlen élmény. Elég laposka ahhoz, hogy az ember értékelje a csúcsait. Van egy kifejezetten átütő, inflagranti jelenet (jelenettriász), amely talán nem is annyira a Halálos tavaszt idézi, mint inkább A vihar kapujábant, amennyiben többször elevenedik meg az eset, a szereplők eltérő interpretációjában. (Tele van a darab allúziókkal. Allúzió a szerelem – énekelhetnék. De amikor nem énekelnek, akkor is dalszövegeket mondanak fel bájosan komolyan.)

A színészekre nemigen lehet panasz. Amit ebből ki lehet hozni, azt nagyjából kihozták. (Szervét Tibor cipekszik legelöl.) Adorjáni Bálintról – aki könnyeden, elegánsan, (ön)ironikusan, szeretetreméltóan játssza Jávor Pált és a vonatkozó kliséket – eszembe jutott, amit a rádióban mesélt nálam. Hogy a nagypapája úgy képzelte, ha az unokája színész lesz, akkor énekel, táncol, viccel, mókázik majd állandóan a színpadon. De ez mennyire nem így van, hiszen folyton drámázik, karamazovozik, holtlelkezik stb. Most meg tessék: énekel, táncol, viccel, mókázik plusz jávorpálzik. Tetszene a kedves nagypapának, gondolom.

Színházba járók Éjszakája


Kiváló döntésnek bizonyult az idei Színházak Éjszakáját a tavalyival ellentétben bő egy hónappal a színházi világnap után, május 4-én rendezni meg, hiszen a meleg, nyárias estén – szerencsére még az ernyőket sem kellett kinyitni – hajnalig kitartó lendülettel járt színházról színházra a lelkes közönség – köztük mi is. 

Noha az elnevezésben éjszaka szerepelt, már a déli óráktól kezdődően látogatni lehetett az eseményen résztvevő színházak többségét, ahol ebben a sávban elsősorban a legkisebbek - és hozzátartozóik - számára szervezetek programokat. A Budapest Bábszínházban például olyan hangzatos elnevezésű foglalkozások várták az érdeklődőket, mint Bábozó tobzódás (bábsimogatással és játékokkal), a Bábkukucskáló barangolás és ennek párjaként a Bábborzongó kísértetjárás, mely utóbbi kettő keretében a színház épületét lehetett bejárni, ahol időnként még a színészek is van, hogy eltévednek - ezt speciel a legutóbb a Kiviben feltűnt Bercsényi Pétertől tudjuk.

Már itt megjegyezzük: érdemes lenne a programok közül többet rendszeresíteni, a repertoár részévé tenni vagy legalábbis időről-időre újra megszervezni, hiszen általánosan elmondható, hogy színvonalas produkciókkal álltak elő az alkotók, melyekre érződött, hogy mindenhol sokat, de legalábbis lelkesen készültek, és melyeket a közönség is nagy élvezettel fogadott. Álljon itt most két sajnálkozás, melyekben ugyancsak az elismerés szava érződhet: egyrészt kár, hogy egy évet kell várni, a legközelebbi Színházak Éjszakájára (reméljük, erre tényleg sor kerül!), másrészt kár, hogy nem Színházak Éjszakái az esemény, ugyanis egy este alatt hiába szerettünk volna ott lenni mind a tizennégy színházban a számunkra érdekes eseményeken, valamelyik ujjunkba (sőt, többe is) harapnunk kellett. Így állt össze az az élménycsomag, melyből jelen beszámolónk táplálkozott, a résztvevő színházak zömét felkerestük, a Madáchban énekeltünk, az Operettben táncoltunk, a JASZ-ban kulisszák mögé lestünk, az Örkényben elutaztunk Japánba, a Radnótiban rímet faragtunk, a Vígben "gyopárkodtunk", a Jurányiban pedig hajnali négyig dolgoztuk fel (vagy vezettük le, kinek hogy tetszik) az eseményeket.

A közönség és az alkotók találkozásáról szólt ez a nap: bárhol jártunk, a nézők úgy érezhették, itt a szokásosnál is jobban róluk szólt a színház, nem csupán kukkoltak a sötétben, mint egy színházi estén lenni szokott, hanem kikérték a véleményüket, diskurzus alakult ki a színpad szélén ülő színész és a széksorokban helyet foglalók között. Nehéz volt otthagyni egy-egy színházat (bár erre maguk a szervezők is biztattak mindenkit), program programot követett, a jelenlevőkben pedig hamar kötődés alakult ki az iránt a hely és csapat iránt, ahol az első jó élményeket megélte. Könnyen ott lehetett ragadni a Nagymező utcában felállított utcaszínpad előtt, a Kolibri derűs gyerekzsivajtól hangos tereiben vagy az Örkény előterében működő Kék Angyal Bárban.

(16:00) A Katonában kicsit megint gyerekek lehettünk Jordán Adél diavetítéses mesemondásán, az alagsori ruhatárban megrendezett Szek:rénymatinén, ahol a kimondottan figyelmes gyerekközönség előtt olyan kedvelt mesék kockái pörögtek, mint a Pöttöm Panna vagy a Hófehérke és a hét törpe. Ahhoz pedig, hogy a diavetítés a szükséges sötétben zajlódjon, a gyermekpublikum és a mesélő együtt, erősen koncentrálva oltotta ki a világosságot (azt pedig csak mi, a hátrébb helyet foglaló felnőttek láthattuk, hogy a csoda ez esetben két lábon járt és katonás pólót viselt).

(16:30) Fél ötkor a József Attila Színházban már pezseg a Színházak Éjszakája, bár egyelőre még inkább Színházak Délutánja. Az előteret az interaktív játékok és néptáncosokkal kevert lelkes látogatók lepik el. Az egyik sarokban egy papír Csizmás Kandúr alakját állították fel színezés céljából, s nemsokára szembejön ennek élő mása is, egy tetőtől-talpig jelmezbe öltözött kandúrhölgy. (Hogy melyik előadáshoz kapcsolódik az életnagyságú macska, arra nem sikerült rájönnünk.) A tér közepén úgynevezett "néptáncos flashmob" zajlik, aminek keretében népviseletbe öltözött lányok körtáncot tanítanak a programra érkezőknek. Az általunk kinézett kulisszajáráshoz lassan megnyílik a nézőtér kapuja, ahonnan az előző csoport után Nemcsák Károly, a teátrum igazgatója lép ki, és nyájasan fogadja az újonnan érkezőket, ő lesz a kalauzunk a különleges színpadi sétán.

A jövő évad új bemutatóinak ismertetése után először a színpadon, az esti Nagymama című előadás díszletei között nézhetünk körbe, majd sorban jönnek a díszletek mögötti raktárhelyiségek, az ügyelő zegzugos kuckója, az öltözőkhöz vezető szűkebbnél szűkebb folyosók, s egy letűnt kor báját idéző fodrász- és parókaszalon, ahol az egyik színésznő loknijai készülnek éppen, hajcsavarókra tekerve. A körbevezetés a színészbüfében zárul, ahol még egy-két színészanekdotát tudhatunk meg, többek közt azt is, hogy Nemcsák Károly pályáját díszletező munkásként kezdte a miskolci színházban, és eleinte a munkáról sokkal kreatívabb és fizikailag kevésbé megterhelő elképzelései voltak, mint ahogy azt később a valóság igazolta. Kifelé menet az igazgató úr - jó vendéglátó módjára -minden egyes látogatóval kezet fogott elköszönéskor, mi pedig ismét visszatérünk a belvárosi színházakhoz.

(17:00) A vetélkedővezetésben nagy jártassággal bíró Szente Vajk a kihívásra vágyókat várta a Madách Színházba egy profin megrendezett Ki mit tud?-ra, melyen a színház előadásaival és fellépőivel kapcsolatos feladványokat kellett helyesen megválaszolni. A zongoránál nem kisebb személy, mint a Madách zenei vezetője, Kocsák Tibor ült, a hangulathoz pedig két vezető művész, Polyák Lilla és Feke Pál adta hozzá a magáét, hol segítve, hol elbizonytalanítva a játékosokat a válaszok helyességét illetően. Mikor volt Az Operaház fantomjának bemutatója? Mikor adták át a felújított Madách Színházat, és melyik előadással nyitott meg újra a színház? Sokan személyes élményekre alapozva vágták rá a jó megfejtést, így aztán csak részletekbe menő kérdésekkel lehetett kiválasztani azt a nyolc játékost, akik két csapatot alkotva végül összemérték tudásukat.

A "Madách fanok" valamint a "Ne rám nézz!" tagjai zenei részleteket ismertek fel egy-két taktusból, a közreműködő művészek által megkezdett Madách-dalokat énekeltek tovább, fényképek alapján voltak képesek beazonosítani előadásokat, színészeket, felvonásokat és jeleneteket, arról téve tanúbizonyságot, hogy ők bizony rendszeresen koptatják esténként az ülések vörös kárpitját, és betéve tudják nem csupán a repertoár darabjainak történetét, de a színészekről elérhető ismeretanyagból is up to date-ek. A közös éneklés (avagy demonstrált korrepetíció) már csak hab volt a tortán: "A felhők fölött mindig kék a ZÉG!"

(18:00) Tudták, hogy halott jelenlétében nem ajánlott teniszezni az Álmoskönyv szerint? Vagy inkább Dr. Vámos Miklós szerint, aki a Radnótiban rendelt, teltház előtt, és aki személyes tapasztalatain keresztül mesélt meglepő lazasággal az élet mellett betegségről és halálról. Íróról lévén szó hamarosan könyvek is előkerültek az asztalon pihenő szatyorból, többek között Rüdiger Dahlke A betegség mint szimbólum című örökbecsűje, melyből azt is megtudhattuk, hogy a horkolás olyan "idegfűrész", melytől leginkább a horkoló környezetében élők szenvednek, a hátterében pedig s napközben ki nem beszélt, el nem mondott dolgok állnak. Így van vagy sem, mindenki jókat derült a doktor úr átkötő történetein, és még a bambuszlégzést is megtanulhattuk távozás előtt. Egészségesebbek lettünk? Gyaníthatóan igen, hiszen a nevetés gyógyít.

(18:15) Negyed hétkor - az előző program miatt - kicsit késve kapcsolódunk be Litkai Gergely, aMikroszínpad művészeti vezetőjének élvezetes körbevezetésébe. A kulisszajárást még pont időben, a színpadra kilépés előtt kapjuk el, s egyszer csak ott találjuk magunkat a széltében és magasságában is szűkre szabott, legendás kabarészínpadon, melynek egyik különlegessége - ami furcsasága ellenére eddig még nem fogalmazódott meg bennem sem - a hosszanti oldalára állított színpad, hívja fel rá a figyelmet Litkai. Kiderül, hogy a helyi lámpapark és a hozzátartozó technikai berendezések sajnos már annyira régiek, hogy a világosítással foglalkozó szakemberek is csodájára járnak. A páholyok másik oldalára sétálva Litkai a "Dohányozni tilos"-táblákról kezd mesélni, mivel az intézményben kiemelt jelentőségük volt az előző igazgató idejében. Sas József ugyanis annyira tiltotta a dohányzást a belső helyiségekben, hogy állítólag minden ajtónál, szinte minden falon - majdhogynem egy összefüggő sort alkotva - elhelyeztetett táblákat a színházban. A következő programra sietve még elsuhanunk Hofi Géza szobra mellett, aki kissé mintha dorgálóan nézne, hogy az Operettszínházra váltunk az övé helyett.

(19:00) A Budapesti Operettszínházat délután hét órára gyakorlatilag körbevették a rajongók: a Mozsár utcai művészbejárótól egészen a Nagymező utcáig kígyózott a sor. "Utoljára fél órája engedtek be úgy két tucat embert" - mesélte az egyik várakozó, hozzátéve: "most épp nem tudjuk, hogy mi van odabent. Mindegy, azért várunk. " Arra kérdésre, hogy kivel szeretnének leginkább találkozni a társulatból, több irányból hangos és egyértelmű válasz érkezett: Keroval azaz Kerényi Miklós Gáborral. "Nekem egyébként ő a kedvenc színészem" - tette hozzá egy közelben álló fiú. Mivel az intézmény vezetője mindeddig színészként nem szerepelt egyetlen előadásban sem, nem kizárt, hogy bennfentes információhoz jutottunk.

A Házi Színpadon mindeközben megindultak az Operettszínház legújabb produkciójának, az Ördögölő Józsiásnak a nyilvános, interaktív táncpróbái. Brasch Bence, Gömöri András Máté és Lénárt Gábor vezényletével előbb a tündéretikettbe nyertünk bepillantást és megtanultuk a legfontosabb köszöntési formákat, majd a Vándorélet című dal koreográfiájába kóstolhattunk bele. Azon, hogy a legtöbb látogató már betéve tudta mind a dalokat, mind a mozdulatokat, láthatóan senki nem lepődött meg.

(20:00) Egymásnak adták át a mikrofont az Örkény színészei az előtérben működő Kék Angyal Bár színpadán, ahol Szandtner Anna, Takács Nóra Diána és a frissen a színházhoz szerződött Znamenák István egy készülő előadás dalaiból adtak elő el egy csokorra valót. A nagyszínpadon az Örkény Presszóban hallgathattak az érdeklődők beszélgetést a társulat tagjaival, egy-egy blokk között pedig a Jógyerekek képeskönyve tokiói vendégszerepléséről készült videót kommentálták az előadásban fellépő művészek, így például Debreczeny Csaba és Gálfi László. Kettejüktől azt is megtudhattuk, hogy a csapat kint léte során az 1986-ban épült - de nem sokkal a magyarok érkezése előtt teljesen felújított! - színház Mácsai Pállal mondatta fel a földrengésvédelmi szöveg magyar változatát, hogy a magyarok pontosan úgy viselkedtek Tokióban, mint a japán turisták szoktak külföldön, és hogy reggel 10 óra előtt nem szabad metróra szállni, mert könnyen fennragadhat az ember a nagy tömegben. A cifra történeteknél csak a közönség kérdezett cifrábbat, miszerint valakinek sikerült-e összejönnie kint egy japánnal. A nevetésben elsikkadt az egyértelmű igen vagy nem, de a színészek kedves, tisztelettudó és már-már túlzottan segítőkész embereknek írták le a japánokat, az országot pedig végső konklúzióként élhető helyként aposztrofálták.

(21:30) Nemrégiben mutatta be a Radnóti Színház a Mozgófénykép című előadást, melynek a harmincas-negyvenes évek atmoszféráját megidéző dalaiból többet is előadtak a színház művészei. Göttinger Pál rendező egy háromfős zenekarral, a szövegírói minőségben szereplő Hajós Andrással és nem utolsósorban az aktív és kimondottan kreatív publikummal közösen alkotta meg a színpadon Takács Bonifác alakját, az esélyegyenlőségi mentort, aki túl azon, hogy hedonista, még pénzéhes is, és noha mára már kiégett, a nudizás lehetőségét nem veti meg. Szép kihívásnak bizonyult mindezt rímbe szedni, de végül megszületett egy kiváló dalszöveg, melyet több hasonló "versremek" követett.

(22:00) Nagy fába vágta a fejszéjét a Vígszínház, ahol egy próbának álcázott lendületes, hihetetlenül ötletes és szórakoztató Csárdáskirálynő-előadással ejtették rabul a közönséget - hajnali fél kettőig fent tartva a teltházas érdeklődést. A nézőtér közepén, világító asztallapnál ült a stáb, élükön Eszenyi Enikő rendezővel, a színház igazgatójával, aki sorra szólította színpadra az egymást váltó Szilvia-jelölteket. Hegyi Barbara terhes sanzonettjét Igó Éva férfikoszorútól övezett alakja követte egy felső páholyban, de még Varju Kálmán is kipróbálta magát az országot elhagyó - az itt próbált, 1914-es változat szerint Amerikába távozó, ám Börcsök Enikő a Honti Hannának írt kiegészítéseket tartalmazó példányának játékba hozásától kezdődően már Párizsba is távozó - orfeumi virágszálként.

A közönség pedig lelkes, és mindenben partner volt: ha kell, csettintenek, énekelnek, csapatosan mennek fel a színpadra táncolni vagy demonstrálni és "gyopárkodnak", azaz annál a résznél, hogy "s a gyopár alatta kivirul" lassan felemelkednek, kezüket feltartják, és mintha a szél hajlítaná, jobbra-balra dülöngélnek. A gyors térátalakításokat és rögtönzöttnek ható szerepvariálásokat csak időnként akasztotta meg egy-egy kellék hiánya vagy nem rendeltetésszerű működése. Ilyekor Eszenyi Enikő erélyesen szólította színpadra a "készülő" produkció kellékesét, pontosabban: A kellékest, Kern Andrást, akinek rövid belépői önálló gyöngyszemei lettek az estének. Később az élet maga is beleszólt a rendezésbe, Igó Évának ugyanis éppen erre a napra esett a születésnapja, melyet a színpadra sereglő kollégák és a közönség Cecília hercegné jelenete után ünnepelt meg. Hajnali egykor még Ébren álmodott a közönség a Vígben, mely egybecseng a színház következő évadának jelmondatával is. Az utolsó képben a még mindig jól használható tavalyi poén: a kartonpapír-kampányra hajazó transzparenseken a tervezett előadások címeit olvashattuk - jó tudni ugyanis, a jövőben mely darabok miatt leszünk színházban, ha kell, kivilágos virradatig.

(22:30) A Színházak Éjszakájához képest későn, afterpartyhoz képest láthatóan korán érkeztünk meg első alkalommal a Jurányiba. A TÁP színház Alvószínházát lekésve már csak rövid terepszemlére futotta, ezzel kapcsolatban álljon itt két fontos felfedezésünk: egyik, hogy a Jurányi egyébként elképesztően hangulatos kerthelyiségében éjfélkor még tényleg volt gyermekmegőrző, a másik, hogy ilyen barátságos árakért máskor kerületeket szokás vándorolni. Egyszóval: a helynek továbbra is szemmel láthatóan lelke van. Kifele menet még pont beleütköztünk Pintér Bélába.

(00:00) Mindeközben az Operettszínházban már csak a legkitartóbb és a legelszántabb rajongók maradtak - még így is közel teltházzal. Némi csúszás lehetett a programban, mert Kerényi Miklós Máté és a Budapest Folk Jazz Band közös koncertje helyett még mindig az Operettszínház sztárjainak vetélkedője volt műsoron. Dolhai Attila több ízben nem értette a kérdést, Feke Pál összefirkálta Janza Kata dekoltázsát, Oszvald Marika pedig nem cigánykerekezett. Hiába, a színpadon is késő volt már.

(02:00) Hajnali kettőkor még több helyszínen javában zajlottak az események, ahol pedig már az utolsó nézőtől is elköszöntek, onnan a Jurányiba mentek át a legkitartóbbak. Minket is itt ért a reggel - amiből azonban már nem varázsoltunk Színházak Reggelét, hanem eseményittasan tértünk nyugovóra. És ami külön jó: ekkor már egy nappal közelebb voltunk a következő alkalomig, amikor legközelebb színházakban éjszakázhatunk.

„Nem nagyon szeretem a dobozokat” - Szabó Borbála író-dramaturg

Szabó Borbála író-dramaturg sokféle színpadi műfajban kipróbálta már magát, legnagyobb visszhangot kiváltó munkái Katona József Bánk bán című drámájának újrafogalmazása és a Telefondoktor című monodrámája voltak. Ez utóbbit májusban két alkalommal láthatja a közönség az Arizona Stúdióban.

A monodráma egészen speciális műfaj. Könnyebb egy szereplő szemszögét végigvezetni egy történeten, mint „szabályos”, többszereplős drámai formában fogalmazni?

Szabó Borbála: Alapvetően elég rémes műfajnak tartom a monodrámát, szerintem mesterkélt és komolykodó dolog, amikor valaki – általában minden értelmes helyzet nélkül – egy szobában ülve egyszer csak elkezd ömlengeni saját magáról. Én igazából egy cseles ál-monodrámát írtam: a Telefondoktor valódi dialógusokból áll, amiknek csak az egyik felét hallja a közönség. El kell tehát képzelniük az összes többi figurát anélkül, hogy egyszer is látnák vagy akár hallanák őket. Engem nagyon izgatott, hogy ilyen inverz módon írjam meg a szereplőimet, kizárólag a főhősükkel való kapcsolatuk alapján.

A Telefondoktor főhősét nem színész, hanem rendező játssza, Göttinger Pál, akivel gyakran dolgozol együtt. Honnan jött az ötlet, hogy ő adja elő a darabot?

Szabó Borbála: Egy ideig keresgéltünk színészt hozzá, akkor még úgy volt, hogy Pali rendezi a darabot. Aztán csinált belőle egy felolvasószínházat a Kultúrfürdő nevű rendezvényen. Na és akkor lelepleződött a szélhámos: annyira jól olvasta föl, hogy kiderült, ez az ő szerepe – egy kis udvarlás után sikerült rávennem, hogy próbáljuk meg úgy, hogy ő játssza. Megkértük közös barátunkat, Orosz Dénest, hogy rendezze meg, aztán megkerestük a Manna Egyesületet ezzel az egész tervvel. Nekik tetszett, és így 2011-ben bemutathattuk a Bárka Színházban. Az idei év óta pedig már a Tháliában megy.

Írsz mesét, egyszemélyes bohózatot, kabarét, színművet, librettót, de a legfeltűnőbb munkád talán Katona József Bánk bán című művének mai színpadra hangolása volt. Melyik típusú munka áll hozzád a legközelebb?

Szabó Borbála: Mindenképpen saját darabot írok legszívesebben: a dramaturgi munka nem is izgat annyira, és nem is vagyok benne elég jó, amikor a más már elkészült művével kell bajlódni. Leginkább csak bosszant, hogy egy másik író már belekontárkodott azzal, hogy megírta… A Bánk bán más dolog, régi mániám volt, szerettem volna másokkal is elhitetni róla, hogy olyan nagyszerű, mint ahogy én látom. És akkor „lefordítottam”, megmutattam Cseke Péternek, aki lecsapott rá. Borzasztóan örülök, hogy ilyen siker lett Kecskeméten, és hogy a szülővárosában végre (újra)felfedezték ezt a remek Katona Józsefet!

Min dolgozol most?

Szabó Borbála: Épp a Stúdió K-ban próbáljuk egy új darabomat, a Nincsenapám, seanyám címűt. Vidovszky György rendezi, és az egész társulat játszik benne. Egy kamaszlány története ez, aki megpróbálja elviselni zűrzavaros családját – ha kategorizálni kell, akkor ez egy „ifjúsági” témájú színmű, de hátha nem kell, nem nagyon szeretem ezeket a dobozokat. Annak viszont nagyon örülök, hogy lesz az előadások után drámafoglalkozás a gimnazistákkal. Egészen az évad végén, május 30-án mutatjuk be.

forrás: http://7ora7.hu/

Kováts Adél parókái és Vámos Miklós testi problémái

Újra megrendezik a Színházak Éjszakáját szombaton. A Fővárosi Önkormányzat 14 színháza összesen száz programmal várja a közönséget. Kiválogattuk a legérdekesebbeket Kováts Adél parókáitól Nagy Zsolt kung-fu edzéséig.

Radnóti: parókapróbálgatás és Vámos Miklós problémái

A Radnóti Miklós Színház először a gyerekek célozza, kora délután a Bárány Boldizsár gyerekprogram várja őket: táncot tanítanak nekik és díszletet festhetnek. Az Ének iskolájából kimaradt, de színpadra vágyó gyerekek énekelhetnek is a Vodku zenekarral. Később a felnőttek megismerhetik a legendás színészbüfék világát, a színház művészeivel itt lehet beszélgetni. Többek között Petrik Andrea, Wéber Kata, Martin Márta és Schneider Zoltán társalog a szendvicsek felett. Aki ennél is nagyobb izgalmakra vágyik, az próbálgathat parókákat és bajuszokat Kováts Adéllal, vagy gasztronómiai tanácsokat kaphat Gazsó Györgytől, esetleg elmerülhet a "színházművészet rejtelmeiben" Szervét Tiborral. A gyerek miatt sem kell aggódni, mert amíg a szülők Szervét Tiborral kvaterkáznak, Szávai Viktória vigyáz rájuk.

Este Vámos Miklós rendel, aki nem kevesebbet ígér, mint hogy "testi és lelki problémák unalmas taglalásával hervasztja a nagyérdeműt, bárkit megvizsgál, aki ki mer állni a színpadra". Később a közönség megnézheti a 4 jelenet egy házasságból című előadást Csomós Marival, Kováts Adéllal, Petrik Andreával, Szávai Viktóriával, Bálint Andrással és Szervét Tiborral. Ezután a Mozgófénykép című előadás dalaiból a Dinyés Zenekar és Hajós András ad elő.

Vígszínház: öltözzön csárdáskirálynőnek!

A Vígszínházban először a Csárdáskirálynő próbáját nézhetik meg az érdeklődők. Nem hagyományos próba lesz, hanem interaktív, ugyanis a színészek a közönség közreműködésére is számítanak. Elvetélt rendezőknek ideális alkalom arra, hogy többek között Hegedűs D. Gézát, Hegyi Barbarát, Igó Évát, Kern Andrást, Kútvölgyi Erzsébetet vagy Tahi Tóth Lászlót instruálják. A darab rendezője egyébként Eszenyi Enikő, a színház igazgatója. Ezután komolyra fordítják a szót és Eszenyi kihirdeti a következő évad programját, majd egy beszélgetés következik a színház jövőjéről. Este ismét a Csárdáskirálynőjé a főszerep, aki be szeretne öltözni a darab jelmezeibe, megteheti, sőt, a színpadon parolázhat a színészek között.

Örkény István Színház: Pogány Judit mesél, a néző bolyong

Az Örkény Színházban Pogány Judit várja a gyerekeket, aki Bartos Erika Bogyó és Babóca történeteit meséli el nekik, "ahogy csak ő tudja". A felnőtteket a Kék Angyal Bárban várják, ahol fellépnek a színház színészei és sokan mások, elhangzanak dalok az előadásokból. A bár egészen hajnali egyig nyitva lesz. Akit érdekel, hogy a Turné című filmben túloztak-e, megnézheti a színház útifilmjét, amit tavalyi kéthetes japán turnéjukról készítettek. A színészek élőben kommentálják is a látottakat. Emellett kulisszajárás is lesz, ahol nem tanácsos lemaradni a csoporttól, mert a színház valóságos labirintus. Nehogy valakit Mácsai Pálnak kelljen megkeresni.

Szabad Tér Színház: bor és James Bond

A Szabad Tér Színház nem bízza a véletlenre, borkostolóval nyitja az estét. A Parádé 75-öt, a 75 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpad ünnepi borkülönlegességét lehet megkóstolni. Az első 100, náluk regisztráló párost meg is ajándékozzák egy üveg Parádé 75 borral. Míg a gyerekek Süsüt simogatják, a felnőttek táncot és zumbát tanulhatnak. De szerveznek várostörténeti sétát is, ahol épületeket, hírességeket és meghökkentő történeteket ismerhetnek meg a Városmajorban. Az este James Bond jegyében telik, többek között a Voice-ból ismert Gájer Bálint és Veres Mónika énekel filmslágereket.

Jurányi Közösségi és Produkciós Inkubátorház: kung-fu Nagy Zsolttal

A Jurányiban ír sztepptáncot, kortárstáncot, akrobatikát és zsonglőrködést tanulhatnak, de lesz jóga Stefanovics Angélával és kung-fu edzés Nagy Zsolttal. Akiknek ezután még lesz kedve nevetni, azoknak húsz perces vicces jelenteket ad elő Jankovics Péter, Stefanovics Angéla, Andrássy Máté, Tamási Zoltán, Bánki Gergely.

József Attila Színház: sakk és ária

A József Attilában Portisch Lajos sakkozó ária és dalestjét nézhetik meg, melyben a színház vezetője, Nemcsák Károly is közreműködik. Az előadás után sakk szimultán következik Portisch Lajossal, vagyis mindenki eldöntheti, hogy az éneklő vagy a sakkozó Portisch tetszik neki jobban. Itt is fellép egy, a Voice-ban megismert énekes, Fehér Adrienn és Jónás Andrea Aretha Franklin, Barbara Streisand, Whitney Houston dalokat és filmslágereket énekel majd.

Madách Színház: Mary Poppinsok kerestetnek

A Madách Színház kihasználja, hogy egyik színésze rutinos műsorvezető és vetélkedőt rendez Szente Vajkkal. A téma természetesen a Madách, szóval a színház rajongói komoly előnnyel indulnak. Ezután Posta Victor, akit Fantom, Fáraó, Pilátus vagy Vronszkij is volt már koncertet ad: zongorázik, pop- és rockslágereket ad elő. A Madáchban is gondolnak a beöltözni vágyókra, Az Operaház Fantomja és a Mary Poppins jelmezeit is fel lehet venni, de, akinek valamiért ez a vágya, megkaphatja a Macskák sminkjét is. Aki még ennél is jobban szeretne színésszé lényegülni, az megtanulhatja és előadhatja a színpadon a Mary Poppins híres dalát, a SZUPERFENOFRENETIKOMAXIKAPITÁLIST. Ehhez innen kívánunk sok sikert.

A programokról ennél is részletesebben itt olvashatnak.

forrás: http://index.hu/

Színházak éjszakája szombaton Budapesten

Különleges programokkal rendezik meg a Színházak éjszakáját szombat déltől vasárnap hajnalig: a Fővárosi Önkormányzat 14 színháza összesen száz produkcióval várja a közönséget.

Második alkalommal rendezik meg a Színházak éjszakáját Budapesten. A nézők a rendezvényre érvényes karszalag megvásárlásával a programban résztvevő színházak bármelyikébe ellátogathatnak.

A színházak erre az alkalomra született produkciókkal, gyerekprogramokkal, koncertekkel készülnek, a közönség beszélgetéseken, kulisszajáráson és tánctanításon vehet részt. A rendezvényhez idén a Jurányi Inkubátorház is csatlakozik, az esemény hajnali záró programját itt tartják.

A rendezvény programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható. A színházak mellett az interneten is meg lehet vásárolni a karszalagokat, de azok átvétele a teátrumokban zajlik. A felnőtt belépő 1700, a diák 1000, a gyerek karszalag 6 éves korig 100 forintba kerül.

A Színházak éjszakáján a Jurányi Inkubátorház mellett a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál Színház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház, az Újszínház és a Vígszínház vesz részt.

A színházak programjai között szerepel a Bábborzongató Barangolás, az Ördögölő-Csűrdöngölő, aSzívből Soul, az Alvószínház felnőtteknek, a Nézőhorgászat, a L’Élek, a Kék Angyal Bár, aMozgófénykép-dalok, a Best of Kabaré című produkció és A Gondnokság című színházi sitcom 2. évadának befejező részét is láthatják a nézők ezen az estén.

A Színházak éjszakája támogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a közmédia több magazinműsorában és hírműsorában is szó lesz a rendezvényről. A Kossuth Rádió Belépőcímű műsora élőben közvetíti a Thália Látványstúdióból az eseményeket 22 óra 10 perctől éjfélig.

Pénteken 10 óra 30 perckor a Városházán tartják a Színházak éjszakája eseménysorozat megnyitóját, amelyen Tarlós István főpolgármester, Eszenyi Enikő, a Vígszínház és Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója mond beszédet. Az eseményen részt vesznek a színházakat képviselő igazgatók, színészek.

MTI

Stuber Andrea a Bivaly-szufléról

Lehet, hogy szabadságolnom kellene magamat és egy ideig nem járnom színházba – erre gondoltam tegnap a Bivaly-szuflé láttán a Szkénében. Hogy talán telítődtem kicsit. Hogy ha én nem is, de az ingerküszöböm felnőtt. (Mégsem szünetelek, egyrészt mert színházfüggő vagyok, másrészt ha akarnám sem hagyhatnám abba, mivel évad végéig még rengeteg előadást kell megnéznem.) Azért jutott eszembe, mert itt van ez a produkció, benne a négy nézőművészeti színész, akik jók is, meg bírom is őket – Katona László, Kovács Krisztián, Mucsi Zoltán, Scherer Péter –, de gyönyörűséget mégis az ötödikben leltem, Horváth Lajos Ottóban. Kifogástalan úrinőként jött be prémgalléros kosztümben, selyemharisnyában, kiskalapban, fülbevalóval, szakállasan, és olyan finom eleganciával, sorsgazdag asszonyisággal adta özvegy Tapaczkynét, hogy öröm volt nézni. A többiek, ebben a karakterükben, már megvoltak nekem a nézőtéren. Pláne Mucsika, aki az előadás-hossziglani részegséget bemutatta Göttinger Pál rendezésében már a Bárka Tengerenjében is. Persze nem gond nézőként is megújrázni, hiszen briliáns.

A Mezei Néző c. blog a Bivaly-szufléról

Parti Nagy Lajos új komédiája két részben megy a Szkénében. Kár. Ez az, ami az előadás után elsőként eszembe jutott. Hasonló érzésem volt, mint csütörtökön a Pinceszínházban Molnár Ferenc Józsiján: ha összerántják egy részbe, mernek tömöríteni - üthetett volna nagyobbat. Ha egészen őszinte vagyok és ez a blog nem lehet hiteles úgy, ha épp a véleményemet hagyom ki: a darab üresjáratait muszáj lett volna radikálisan kihagyni. Természetesen tudom, hogy ha valaki megszeret egy szöveget, belefog a munkába, nem lesz kívülálló többet és egy ilyen megkedvelt szöveget nehéz "bántani" - ráadásul az élő nagynevű szerző is tehertétel ilyen esetben. A szerző biztosan elfogult a darabjával. (Nagyon nagy taps volt a végén, nem olyan kelletlen-udvarias. Ebből az azért leszűrhető, hogy a mezei nézők jellemzően élvezték.) 

Most kivételesen vártam, nem a főpróbára rohantam oda a még félkész terméket meózni. Az előadás ment a Szkénében, ment Tatabányán, többé-kevésbé kialakult már a tempója. 

Két nagy lövéssel indul a cselekmény - érdemes erre felkészülni, ez kellemetlen. Később is - egy gengszter-sztoriról van szó - van némi rohangálás, üvöltözés, ilyesmi. Nem mondom, hogy ezek a megoldások, hőzöngések idegenek a darabtól, de egy ilyen kis színházban kevesebb is bőven elég a hatás eléréséhez. Lehet, hogy ezek az erősebb gesztusok egy nagyobb tatabányai nézőtérre lettek tervezve. (A kidolgozott díszlet nem születhetett volna meg a kőszínházi partner nélkül - először szokatlan is volt. A Szkénében ilyen jellegű épített díszlet nem túl gyakori. Ez egész biztosan a forráshiányra vezethető vissza. )

A történet nem túl bonyolult - egy maffiózó (Poldi) által üzemeltetett 4 tagú behajtó cég egymillió eurót hoz el egy fitness klubból, majd felgyújtja. Ezek után elfelejtenek visszamenni a megbízóhoz, ehelyett egy eldugott falu lerobbant kastályszállójában kívánnak új egzisztenciát építeni, hiszen Poldi úgysem talál rájuk.... A részleteket, a poénokat nem lövöm le. Amit eddig leírtam az öt percen belül mindenképp kiderül, az előadás viszont kétszer egy óra.

Mi miatt érdemes megnézni?

Én egyértelműen a színészekre voltam kíváncsi, elsősorban Mucsi Zoltánra és a vendégként meghívott és öt szerepben öt különböző egyéniséget és élethelyzetet felmutató Horváth Lajos Ottóra. Utóbbit a Magyar Színházban láttam tavaly (Háromszögek), akkor is és most is tudtam neki örülni. Mindig eszembe jut róla az első élményem (Miskolc, Telihay Péter Amalfi hercegnő rendezése) és akárhogy is nézem, sose csalódtam benne. Egy igazi minőségi színész, aki jövőre az új Nemzetiben lesz társulati tag. Csak nyerhetnek vele. Jó amit csinál, sosem esik túlzásba, én nagyon szeretem a természetes és visszafogott játékstílusát. Lehet, hogy a rendező nem kéri, hogy feleslegesen üvöltözzön, de azt is el tudom képzelni, hogy ösztönösen hárítja a hasonló instrukciókat.

Mucsi Zoltán frenetikusan fetreng a lőtt (?) sebével, rajta szinte mindig lehet nevetni. Rá azt kevéssé lehet mondani, hogy visszafogott - de mindenképp hatásos és mindig jó nézni. Jó és kevésbé jó darabokban egyaránt. Képes leszek és elzarándokolok a jövő héten a Madáchba is, hogy az új bemutatójában megnézzem. (Betörő az albérlőm) Ez a gesztus is jelzi, hogy képes vagyok áldozatokat hozni azért, hogy nézhessem.

A többiek nem kaptak ennyire hálás szerepet, meg-meg tudnak benne villanni, nagyszerű pillanatai vannak a Katona Laci-Kovács Krisztián kettősnek, hatalmas odaadással nézik egymást, és Scherer is kap néhány poént, mellesleg ő lenne az előadás motorja. 

A legjobb jelenet az, amelyben a négy piti gengszter együtt van: teljes átéléssel nézik a Zorro című filmet. Ez a néhány perc sokat mondó. Felmerülhet bennünk, hogy minek az egymillió euró, egy jó film is elég a boldogsághoz. Sok hűhó semmiért az egész gengszteresdi.

Mondanom sem kell, hogy bár Ausztria a helyszín, nem Magyarország - ez hangsúlyozott, néhány motívum mintha erősen a magyar viszonyokra utalna. A három főből álló képviselőtestület mindhárom tagját meg kell vesztegetni, mégpedig a többszörösével annak az összegnek, amiért a köztulajdonban lévő kastélyt eladja a település. Ezek a visszaélések persze poénként hatnak, de ismerős poénként - semmi váratlan leleplezésnek nem vagyunk a tanúi. Új a darab, de mégis csak azt érezzük, hogy nincs új a nap alatt.

forrás: http://mezeinezo.blog.hu/

Utolsó Háromszögek

Holnap még egyszer: Háy János Háromszögek című drámája a Sinkovits Színpadon.
Szereplők: Kubik Anna, Holecskó Orsolya, Horváth Lajos Ottó, Varga Mária, Tahi József


A hamvadó cigaretta mindennek a veszte

Annyira jó mai embernek lenni, a jelenben élni, hogy ennél már csak az a jobb, ha beléphetünk a múltba. Hát még ha ezt könnyedén és laza vállrándítással tehetjük, mert emlékképek kavalkádjában zenés vígjáték köntösébe csomagolják számunkra, annál jobb. Valami ilyesmit hozott létre Göttinger Pál a Radnóti Színház társulatával, amikor színpadra állította a Mozgófénykép című Nényei Pál darabot.

Ha szívesen utaznának vissza a múltba, akkor erre két és fél óra áll rendelkezésükre, és az utazás során nem elég, hogy megelevenednek az 1930-as évek, de még a jelenetek és szereplőik is nagyon, nagyon ismerősek.

Már a nevük is, pedig csak a kor hírességeiről vannak elnevezve, annak megfelelően, hogy ki-kicsodát játszana, ha ez a történet a vásznon zajlana. Például Törzs Jenő (Szervét Tibor) lenne a gazdag gyártulajdonos, és Perczel Zita (Petrik Andrea) játszaná a lányát. Kemény feladat ez a színészeknek, hiszen nem csak arról van szó, hogy egy szerepet kell játszaniuk, de még azt is megkötik, hogyan tegyék. És pont ettől az ötlettől olyan zseniális a Mozgófénykép.

A történet persze a felszínen bugyuta, mint egy Kabos-vígjáték: a gyártulajdonos lánya beleszeret az apjánál álbajusszal ténykedő ellenlábasba és viszont, míg a zord apa egy orfeumi énekesnő karjaiban keresi szigorú titokban a boldogságot. Aztán persze kiborul a bili, dugába dől a fúzió és a kacifántos helyzetet tetézi, hogy meghívják a bálba az igazi dívát, a nagy, hosszú szipkás Karády Katalint.

Azt beszélik, Nényei direkt a Radnóti társulatára írta a darabot, és valóban, akad néhány egészen nagyszerű külső hasonlóság, ilyen például Perczel-Petriké, Jávor-Adorjánié vagy Ráday-Rétfalvié. Emellett az író egy jól összeszerkesztett áltörténetet írt köréjük, ami ráadásul úgy kortárs, hogy közben mind szövegben, mind cselekményben a múlt kliséit vonultatja fel.

Persze dehogy klisék ezek, inkább csak klasszikusok, tele utalásokkal a kort és méginkább a kor hangosfilmjeit ismerők részére. A Dinnyés Dániel írta zenéhez élvezhetően illeszkednek Hajós András dalszövegei, sehol sem bújt elő belőle a Geszti Péter, ami óriás mázli, így a legváratlanabb pillanatokban dalra fakadó szereplők tényleg hozzátesznek a történethez, a nosztalgikus emlékek pedig még valóságosabbá válnak.

A színészi játékból annak ellenére is le lehetne venni, hogy ki kit játszik, ha nem neveznék nevükön a kor sztárjait, vagy ha nem adnák szájukba a mindenki által ismert szavakat. Petrik Andrea igazából a második felvonásban talál rá Perczel Zitára, Szervét pedig egy kicsit hezitál Törzs Jenő és a gyártulajdonos között, míg Adorjáni Bálintnak Jávor a középső neve és Gazsó György se viszi túlzásba a Hyppolitozást. Kováts Adél laza öniróniával hozza Karádyt, de neki legalább csak egy rettentő híres dívát kell játszania, míg az ellenpontját megszemélyesítő Barkay Micikeként Szávai Viktória az, akinek a darabbeli neve ugyan egyáltalán nem került bele a színháztörténelem könyvekbe, viszont így is tökéletesen illeszkedik ebbe a mesébe.

A Mozgófénykép élvezetéhez nem kell különösebben ismerni a régi időket, persze ha mégis képben vagyunk a színészekkel, szerepeikkel, és azzal, ami a két világháború között történt, akkor azért nagyobb az élvezet. Viszont amúgy is bőven elmegy szórakoztató kortörténetnek pont ugyanúgy, mint egészestés limonádénak.

Szinhaz.tv a Mozgófényképről

Ne kérdezd, ki voltam

Nényei Pál: Mozgófénykép – Radnóti Színház
Fehér Anna Magda

A Radnóti Színház Mozgófénykép című „filmvégjátékában” Karády Katalin és Jávor Pál közös gyermekének, Perczel Zitának naiv és tragikus szerelmi évődését kísérhetjük figyelemmel. Történik mindez egy magyar-német fúzió árnyékában, valamikor vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzásának alkonyán, Budapesten.

A szerző egy kissé bogaras. A mű egy bájos zagyvaság, de talán mégis rávilágít a kor természetére, bár, hogy melyik korszakról van szó, az nem jelenthető ki egészen pontosan. A számos helyzetkomikummal, félreértéssel és félrelépéssel, inkognitóval, fúzióval és illúzióval összezavart történetben nem is csoda, hogy az apa nem ismeri fel gyermekét, lány a fivérét, csábító a felszarvazott férjet és viszont. Ám mivel senki sem látja át a helyzetet, mindenki a saját maga igazságát hazudja magának és másoknak, így vígan élnek és remélnek a hősök, szerelmek, barátságok, nagy üzletek köttetnek kis híján.

Nényei Pál ifjú szerző, akinek a Mozgófénykép az első bemutatott darabja. Bálint András igazgatóval dolgozott együtt a Radnóti Színházban látható végső verzión, így a mű valamelyest a társulatra íródott. A kiindulópont a magyar filmgyártás aranykorának és az első magyar sztárok szellemének megidézése. Nényei úgy osztja ki a szerepeket, mintha filmet rendezne a hőskorszakban. Törzs Jenő játssza a gazdag tulajdonost, Perczel Zita Törzs ugribugri leányát, Kabos Gyula ezúttal a komornyik, és sorolhatnám. A színészek egyrészt egy-egy közismert sztárt alakítanak, másrészt, az arra a sztárra illő szerepet, valamint a dráma valamelyest saját adottságaikra is íródott. És ha mindez nem elég, a szerepnek és a sztárnak épp ugyanaz a neve, Szervét Tibor játssza Törzs Jenőt, aki a Törzs Jenő nevű gazdag tulajdonost alakítja. A játékból úgy tűnik, Göttinger Pálnak nem volt egyértelmű rendezői utasítása, hogy a szerepet, a sztárt vagy mindezek paródiáját alakítsa a színész. A dráma szerint sem egyértelmű, hogy a színésznek a sztárt kell játszania vagy a sztár szerepét, hiszen a záró jelenetben a sztárok magánéletét, tragikus sorsát idézik meg. A végjátékban Horthy barátságosan köszönti a kor színészóriásait, majd Jávor jelenti neki, hogy Sopronkőhidára viszik, Karády elmondja, hogy a Gestapo börtönzi be, Kabos szerényen megjegyzi, hogy Amerikában már alulról szagolja az ibolyát. Magában a történetben is gyakran álruhában, inkognitóban jelennek meg a szereplők, eljátszanak egy szerepet mások megtévesztésére. Az előadáson belül többször meghajolnak a színészek egy-egy jelenet után, egy színház a színházban, mozi a színházban, magánélet a színházban játékot láthatunk.

Nényei drámája gyakran és hosszasan idéz dalszövegeket, a szereplők Karády slágereivel fejezik ki magukat prózában. Ám egy filmvígjátékból a dalok sem maradhatnak el, a stílus káosza mintha inspirálta volna Hajós András csavaros dalszövegeit, amelyek hol dramaturgiailag eltalált ponton szólalnak meg, és ráerősítenek a váratlan fordulat és a belül dúló érzelmek kifejezésére, hol viszont békebeli életképeket idéznek ráérősen, késleltetik a kilátástalan végkifejletet.

A színészek szinte kivétel nélkül remekül énekelnek. A bemutatón különösen Petrik Andrea és Rétfalvi Tamás kettőse, a szúrós bajusz dala volt pezsdítő élmény. Petrik Andrea Perczel Zita szerepében végig üdítő színfoltja az előadásnak, nagyrész az ő figurája kezébe adta az író a kártyák keverését is. Kováts Adél megtört, fásult dívaként mutatja be Karádyt. Szervét Tibor, úgy érzem, még nem igen barátkozott meg Törzs szerepével, bár neki van a legnehezebb dolga, mert szinte jelenetről jelenetre változik a figura megvilágítása. Először gyáva nőcsábász, aztán szerető apa, majd karót nyelt balfácán, fifikás üzletember, megcsalt és megbocsátó férj, bántalmazó agresszor. Szávai Viktória orfeumtáncosnője is hol szemérmetlen kéjnő, hol minden ledérségen felülemelkedő művész. Adorjáni Bálint játssza Jávor Pál szerepét, néha megidézi a színész sírva mulató, nagyhangú kifakadásait, sármja lehengerlő, de csak karikatúra. Gazsó György szívmelengető alakítást nyújt Kabos szerepében, néhány dadogós mondat erejéig idézi fel a klasszikus figurát. Katona Gábornak a dalbetétekhez készített koreográfiái a kis térben is jól működnek, különösen Jávor csónakázótavi kalandja emlékezetes és derűs jelenet.

Dinyés Dániel és négytagú zenekara a vígszínházbeli szenzáció levezénylése után egy egészen hasonló kezdeményezés, a radnótibeli fúzió kíséretét vállalja el. A Mozgófénykép zenei anyaga egységesebb, egyszerűbb, de éppoly szórakoztató, mint A zöld kilencesé. Az élőzene mindig nagyon szerencsés a színházban, sok kis apró játékra ad okot a zenészek és színészek között. A zenekar ezúttal nem az árokban ül láthatatlanul, hanem egy rajzfilmbe illően meghajló gangon foglal helyet. Amilyen egyszerű és üdítő a zenei világ, amilyen egységes és jól szabott a jelmez, olyan összetett jelentésű és csúnyácska a díszlet, kaotikus, mint az egész előadás. A falakat koszos cselédruhákból, elnyűtt katona zubbonyokból varrt kárpit fedi, ez az igazgatói iroda bútorzatához sehogy sem passzoló elem. A kárpit valószínűleg a 30-as 40-es évek nyomorú és nyomasztó valóságát hivatott a habos-babos játék köré keríteni. Újabb szimbolikus díszletelem a jókora filmtekercs, ami talán a gangot tartja, s rajta a négy zenészt. Két keret is látható a színpadon, a nyitójelenet filmképét szegélyező motívum a nagyszínpadot is keretezi, mintha mindaz, amit látunk, nem lenne más, mint egy filmvígjáték a vásznon.

Nemcsak a szerepek, a történet és az írói stílus, valamint a színpadkép zavaros, de azt sem tudhatjuk, melyik korban járunk. Az előadás egy elbábozott, kezdetleges némafilm jelenettel kezdődik, hőseink moziban vannak és rácsodálkoznak a vásznon feléjük robogó automobilokra, és a párhuzamos vágás csodájára, pedig a történet idején elvileg éppen Jávor és Karády korszakát éli a magyar filmipar. Ez az anakronizmus persze nem kérhető számon a szerzőn, aki nem teketóriázik, megidézi egy-egy kikacsintás erejéig a Lenin körutat és a Kossuth tér szomorú sorsú fáit is darabjában. A történet számos filmvígjáték karakterét, helyszíneit, fordulatát vegyíti, de egy konkrét jelenet központi szerepet kap a történetben. Háromféle interpretációban is megidézik az 1939-ben készült Halálos tavaszcímű film ominózus, vetkőzős jelenetét. A Halálos tavasz volt Karády Katalin első filmje, a jelenet szerint Jávor Pál oldalán egy kieső budai kis házba, egy szerelmi fészekbe mennek a fiatalok, ahol a férfi megkéri a nőt, hogy bár ő nem néz oda, a zongorát veri, vetkőzzön le a jelenlétében. A film Karády karját, csupasz vállait, lábának árnyékát mutatja csak és egy kitömött, falra szerelt mókuson landoló neglizsét, mégis ez a jelenet egy csapásra szexszimbólumot teremtett Karádyból. Az előadásban ez a légyott idéztetik meg parodizált és teátrális olvasatban, de ezúttal a jelenetet megzavarja egy felszarvazott férj is. Először Jávor Pál meséli el a történetet a saját szemszögéből, mint hős amorózó írja le magát. Aztán Törzs Jenő idézi fel az eseményeket a megbocsátó férj oldaláról. Végül Karády a bántalmazott nő szerepében tetszeleg. A történet szerint ezen a délutánon fogant a mit sem sejtő leány, Perczel Zita, aki nem tudja, hogy nem Törzs, hanem Jávor az apja. És azt se képzelte volna álmában sem, hogy az anya maga Karády Katalin, aki egyben szerelme, Ráday Imre anyja is. A fúziót ünneplő bálon mindenre fény derül, a sok hacacáré végzetes tragédiát takargat. Horthy Miklós belovaglása a feldobott labdát még feljebb röpíti, de hamar kiderül, a figura megjelenése a történelem mocskába hempergeti bele a filmeket idéző színpadi álomvilágot. A kormányzó a kibogozhatatlan viszonyokat nem rendezi egy csapásra, mint Shakespeare veronai fejedelme, hanem miután tisztázza, hogy ki kicsoda valójában, és milyen szörnyűségek várnak rá, vállrándítva, sután kiporoszkál fehér lován a színről.


Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed