Változatok Haydn koponyájára

Magyar Nemzet - Pethõ Tibor

A Medve szimfónia dallamával indít a Haydn-év apropóján a Bárka Színház felkérésére Esterházy Péter által írt, Göttinger Pál által rendezett, a címében zenei műfajt hordozó dráma. Esterházy muzsikaként tekint saját szerzeményére, amely hasonlóan a művész többi színpadi művéhez, elsősorban „epikus természetű”, akár az Úristen a Hrabal könyvében. A műnemi-műfaji s a különböző művészeti ágak közötti szimbiózis megteremtése kétségtelenül grandiózus kísérlet, tartalmazza az organikus világteremtés eleve kudarcra ítélt gesztusát. Ennek a művészi alapállásnak legsikerültebb drámai változata Esterházy esetében talán a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című alkotása. A Rubenshez hasonlóan Angyal száll a földre a Haydn-koponyára írt variációkban is, hangsúlyosabb szerepet kapva jelen esetben. A minden bizonnyal a Teremtőtől nyert feladat és szövegkönyv alapján kell eljárnia, s gúnnyal vegyes szemérmes pátosszal ezt meg is teszi. Az Isten-művész párhuzam, mint annyi más helyen, ezzel megkezdi többrétegű működését az előadáson belül. Esterházy a színházi hajónaplóként osztogatott műsorfüzetben a vendégszöveg által nyitott új terekről, új asszociációs lehetőségekről beszél. A képzettársításban persze a néző magától értetődően a felhangzó muzsikát is figyelembe veszi, hasonló belső törvényszerűségeknek engedelmeskedve. „Vendégzenei” jelenség például, mikor Haydn Luigia Polzellivel kibontakozó furcsa szerelmének egyik emelkedőjén felhangzik a Tyúkszimfónia. Hasonló, ám jóval mélyebb asszociációs láncot indíthat el a Teremtővel való párhuzam jegyében az első felvonásban megszólaló, Krisztus hét szava a keresztfán című vonósnégyes. A gyermek Haydn az általa faragott „hangszeren” játszik, gyakorlatilag két száraz ággal hegedül, mint Assisi Szent Ferenc. Ennél erősebb gondolati alapozás nem is kellene.
A semmiből, illetve az önmagából való teremtés és a megváltás, egymástól elválaszthatatlan isteni tette alapmotívuma a drámának ugyan, ám a koherencia kellő hiánya elhalványítja ezt a vonást. Ezért lesz erőtlen az összefüggés akár a koponya és a test egyesítését az időbeli egyezés miatt az 1954-es világbajnokság döntőjével párhuzamba állító gondolattal, akár az isteni teremtésre vonatkozó, mély zárógondolatokkal, amely szerint az Úr a hiány alapján dolgozik, azaz jelen esetben a Haydn-alakú hiányt akarta betölteni a világegyetemben. Az előadásban meglévő szertelen drámaiság teszi talán kiforratlanná a különböző változatokban létező művet. A szereplők, elsősorban Lázár Kati és Ilyés Róbert kiválóan játszanak. A dráma továbbgondolása, a letisztulási idő kivárása viszont mindenképp szükséges lenne egy későbbi, valóban befejezett változathoz.

Forrás: Magyar Nemzet

Esterházy Péter: Az egész ország kellemetlen és barátságtalan egy kicsit



Ahogy az egész ország kellemetlen és barátságtalan, úgy most Budapest is az - mondta az InfoRádiónak Esterházy Péter, akinek Demszky Gábor főpolgármester nemrég adta át a Budapest díszpolgára címet. A Kossuth-díjas író nemcsak a Budapesthez fűződő viszonyáról, de a közelmúltban bemutatott Harminchárom változat Haydn koponyára című színművéről is beszélt.

Demszky Gábor főpolgármester Budapest díszpolgára címmel tüntette ki. Mit jelent az ön számára ez a város, mi az, amit szeret benne, mi az, amit esetleg nem szeret vagy hiányol belőle?

Én tulajdonképpen nem vagyok igazi városi ember, mert úgy kezdtem az életemet, hogy kitelepítettek minket - ebből a szempontból egy falusi gyerek vagyok. Innen vannak az alapreflexeim. Azután Rómaifürdőn laktunk, ami szintén nem igazán város. Tehát én ezt a valóban város várost alig ismerem. Budapestről van persze egy elgondolásom, ami olyan, mint amilyen a díszpolgárság. A díszpolgárság is elvileg valamilyen nagyszerű dolog, mert számon tartják az embert. A városa számon tartja és értékeli azt, amit csinál. A város, amely a fejemben van, az inkább a történelmi város, meg amit olvas az ember: Krúdy és Lengyel Péter. Tulajdonképpen irodalmi város ez. A konkrét városról sok jót nem lehet most mondani. Az kellemetlen, de persze azt a kellemetlenséget is átveszi, ami az egész társadalomban van. Régebben, 1990 előtt is volt egy ilyen dühös viszonyom a városhoz, akkor ugye a "komcsik" miatt. Úgy tekintettem a városra, mint a diktatúra megjelenítője, ami igazságtalan a várossal szemben. Akik kicsit jobban vagy régebben élnek, azok még az ötvenes években is érezhettek valamit a város szépségéből vagy a levegőjéből. Én még az ünnepi alkalommal sem akarnék ez ügyben szépíteni, mert ritkán érzem a város szellemét vagy a szellemiségét akkor, hogyha mászkálok benne. Igaz, hogy többnyire nem mászkálok, mert otthon ülök a szobámban. Nem is használom nagyon a várost.

A gyerekeim jobban találnak helyeket, és keletkeznek is helyek. Van egy szellemi élessége is a városnak, ami jobb, mint Bécs, de amikor az ember Bécsbe kerül, akkor az mégiscsak kellemesebb. Ez a kispolgári nézőpont, hogy valami kellemes legyen, az számít. Az egész ország egy kicsit kellemetlen, barátságtalan, most a fővárosa is barátságtalan.

December 18-án mutatták be a Bárka Színházban Harminchárom változat Haydn koponyára című drámáját. Mivel győzte meg Seress Zoltán igazgató, hogy elvállalja ennek a drámának a megírását? Mi keltette fel a témában az érdeklődését?

Nem nagyon győzködtek. Elmesélték ezt a hihetetlen horrortörténetet, amit én nem ismertem, arról, hogy Haydn koponyáját néhány héttel a temetése után ellopták, és csak 1954-ben került elő. Ez egy nagyon furcsa történet, de erre még nem mondtam volna igent. Ki kellett találnom, hogy nekem ez fontos-e, és hogy miért fontos. Amikor úgy láttam, hogy ez a terep nekem jó valamire, akkor mondtam igent. Sokat dolgoztam és szenvedtem amiatt, hogy egy témához kellett ragaszkodnom. Általában az én munkáimnál vagy nincs téma, vagy ha van, akkor azt én szabom meg. Tehát ez egy nehéz, de jó munka volt számomra.

Számított az valamennyire, hogy a családja is kapcsolatban állt Haydnnal?

Nem. Egy mozzanat vagy egy pillanat volt, amikor erre gondoltam, és az jutott eszembe, hogy a darab címe csak az legyen, Haydn. Ezt mulatságosnak találtam volna, de ezzel nem lehet mit kezdeni, ez nem egy színpadi helyzet, és amennyiben valamilyen helyzet volt, azt én már a Harmonia Caelestisben kiéltem. Így ez az elfogadásban sem játszott szerepet, meg a munkámban sem segített, legfeljebb talán egy mondatban: valaki azt mondja, nagyon szeretném, hogyha az a szó, hogy Esterházy ne hangozzék el a darabban, de akkor már késő volt, mert már elhangzott.

Mi volt az, ami végül megfogta ebben a témában, ami köré fölépítette a drámát?

Azt szoktam mondani, hogy az nem jó, ha az ember egy-két mondatban az ilyet össze tudja foglalni. Haydn személye a művészi alkalmazkodásnak és a radikalitásnak egy nagyon érdekes ötvözete, tehát ő egy olyan helyzetben élt, ahol például Mozart egy fél délutánt bírt volna ki, Beethoven pedig öt percet -Haydn harminc évet. Ennyi időt csak úgy lehet egy helyen eltölteni, ha az, amit csinál, tetszik a "gazdájának". Egyfelől egy hercegi fülnek kellett megfelelnie. Ez egy muzikális, de mégiscsak egy hercegi fül volt. És meg kellett felelnie a saját Hadyn fülének is. Úgy tudott megfelelni ennek a konkrét feladatnak abban a poros, csatakos helyen a Fertő tó mellett, hogy közben semmilyen kompromisszumot nem kötött a művészetét illetően. Minden radikalitást megcsinált, és a tetejébe még olyan zenét írt, ami tetszett a hercegének. Nagyon érdekes, amikor a 20. meg a 21. századi művészet mindig a saját emancipáltságát hangsúlyozza, azt, hogy semmi nem számít. És akkor itt van egy nagy ember, aki úgy tudja a nagyságát prezentálni, hogy közben hihetetlen udvarias marad a nézőközönséggel vagy a hallgatóságával. Ez nagyon érdekes és tanulságos dolog.

Legutóbbi könyve tavaly jelent meg. Mikorra várhat az olvasóközönség öntől újabb kötetet, hogyan halad írásaiban, vagy van-e olyan téma, amin most dolgozik?

Már vagy három-négy éve írom az Esti Kornél folytatását, vannak úgynevezett Esti Kornél-szövegek, amelyeknek lényegében a végére értem, illetve most nézem, hogy hiányzik-e még valami. Ezt akarom február végéig megcsinálni, és tavasszal megjelenhet a könyv.

Fehér Elephánt a Haydn-ről


Esterházy Péter-es mütyürkézéssel kezdődik, nemigen történik semmi, legfeljebb egy-két szereplőt ismerünk meg. Ilyés Róbert angyali türelemmel viseli a Narrátor kényszerzubbonyát, elegáns szakmai perfekcióval hidalja át a tátongó semmi szakadékát. Lázár Kati, a kőszínházak Jolly Jokere természetesen a Cégjegyzékkel is képes izgalmakat kelteni, de még az első párjelenet, Dévai Balázs és a színészhercegi rangú Kálid Artúr is megszenvedi a mondhatatlan űrt. Ha nem a nagyszerű Göttinger Pál a rendező, bizony elhúztuk volna a csíkot a szünetben, szerencsére bíztunk benne: - csak van még valami a tarsolyában, reménytkeltő volt a korrekt színpadkép és a kiváló zenekar is... Nem bántuk meg! Szünet után beköszönt a cselekmény, a konfliktus, a humor! Nem a koponyarablás idétlenségét kell szenvednünk, Maestro Joseph végre felnő, megjelenik a delnő, beindul a problémázás, egyből pezsegni kezd a szellem is. Benedek Miklós eszköztelen és egysíkú, de ez a tág horizont a mínusz végtelentől a plusz-ig terjed... Nem Haydn Ő, de abszolút hitelességgel saját maga és ez bizony itt most többet nyom a latban: alakítása szerethető, veretes dikciója unikum. Dinyés Dániel invenciózus hangszerelése, a csembalót helyettesítő xilofonnal, egyik legnagyobb értéke a produkciónak. "Haydn, Haydn" rappelik a lányok az ölelkező kórus-szólamok közben, ingázó karmozgásuk, valamint Katona Gábor szellemes koreográfiája látványosságukat is megnöveli. A kockadobálós komponálás mozarti poénja csak nem akar elsülni, a reinkarnáció sem hiteles, bár később, a sziporkázó Haydn-Mozart csúcstalálkozóban, Telekes Péter pontosan intonált hangot üt meg. Felesleges operai intermezzo után Gados Béla remekel a tehetségtelenség kórképében, Lázár Kati pedig mindent visz parodisztikus monológjaival. A legjobb Ilyés Róbert, aki lehetetlen szerepét sokszínű játékkal képes elfogadtatni. A zenei betétek gyönyörűségesen illeszkednek, (az egy hamiskás férfikórust megbocsátjuk), kedvünket a hullagyalázás szerencsétlenkedései sem szegik. Göttinger Pál rendezőművészete a befejező képben csúcsosodik: a Nagy Fehér Koponya-Léggömb sejtelmes puhasággal rugózik, mint a Nagy Klasszikus Mester lágyan ívelő zenéje, így a harmincharmadik változat nem a morbid bűntényről szól, hanem a Muzsika, a Művészet megváltó békéjéről.

Líra és Epika - ajánló


A Móricz Zsigmond Színház ajánlója. (Más zene és kisbetű a címben, az igaz.)



forrás: http://www.moriczszinhaz.hu

Lázár Kati a Klubrádióban

Esterházy Péter a bécsi és a budapesti bemutatóról a Bartók Rádióban

A nagy drámai szemfényvesztés


Tompa Andrea a Harminchárom változat Haydn-koponyára bemutatójáról - KRITIKA
Azonban nem dialógus ez, hanem BESZÉD, egy nagy beszéd sok szereplőre, amelyben mindenki mondja a magáét...


A napokban elárverezték Thomas Bernhard utolsó autóját, egy közönséges Suzuki terepjárót, amellyel falusi házaiba járt ki. Az eBayen kelt el, képtelenül magas 30.000 euróról indult az árverés, aminek nyilván semmi köze a tárgy valódi értékéhez. Meglepő azonban, hogy Haydn fejét - bár a 20. század közepén került vissza a testre, másfél évszázadnyi kálvária, lopás, rejtőzködés és titkostársasági fétisizálás után - mégsem adták el, a pénz valahogy nem ért fel hozzá, mintha valami szentség lenne; ez a Haydn-fej-sztori kiváló krimi-alapanyag (Haydn feje avagy A nagy bécsi koponyarablás címmel Bernhard Hermann és Nikolaus Scholz dokumentum-rádiójátékot írt, a rádió a napokban adta le). Az viszont nem meglepő, hogy a „sztorit" az új Esterházy-darab nem fogja elmesélni. Legfeljebb néha ráutaló magatartást tanúsít.
„Nívósabb herceg, mint szoprán" - hangzik az egyik remek bon mot a drámában. Ennek mintájára: Esterházy is nívósabb regény-, mint drámaíró, így aztán az előadás is jobb színház, mint dráma. Avagy inkább próza, mint dráma.
A színházi este: csupa fény, papírbarokk, könnyű teatralitás, nagyszabás és kamarazene, remek bemondások, ahogy Molnár Ferenc korában fogalmazták, játék és tündöklés és mindenekfölött kiváló színészek, meg táncos lányok hamvas, amatőr bája. A darab: csupa tündökletes fél- és ritkábban egész mondat, leendő szállóigék, szállandó jelenigék, bűvészet szavakkal és gondolatokkal, csupa zsonglőrködés a Nagy Dolgokkal, könnyű, gyors röptű beszéd. Szálldos a levegőben isten és halál és művészet, gyermeki és felnőtt koponya gumiból, egy nagy drámai szemfényvesztés. Nem dialógus van, hanem pusztán beszéd: „Másfelől a dialógus mintha menne" - állítja magáról szerényen a kiváló műsorfüzetben a szerző, akinél mindig van egyfelől (másfelől műsorfüzetet csak az Operából és a Bárkából teszünk el). Azonban nem dialógus ez, hanem BESZÉD, egy nagy beszéd sok szereplőre, amelyben mindenki mondja a magáét - és remekül mondja -, ez az alkalom azonban nem szül tolvajt és párbeszédet. Ahogy az Esterházy-regények is gyakran beszédek: belülről szól minden beszéd, mintha kívülről, úgymond objektíven semmi sem lenne mondható. Mert a drámai párbeszédhez valami még kéne: két ember közös helyzete, az az ominózus drámai szituáció, akaratok, nézetek, egymás meghallgatása és válasz. Esterházynál nincs válasz, a szereplők legjobb esetben is csak egymást tudják kiutasítani a színpadról vagy a regényből. „Nincs klasszikus dramaturgiai érzékem", mondja továbbá magáról az író, és mit tesz isten, tényleg, és nem klasszikus sincs, abszurd vagy posztdramatikus, így aztán ebben a dráma utáni korban fel sem tűnik, ha valaki mégsem tudna darabot írni (ez sem fog örökké tartani, mármint a posztdramatikus kor).

A beszéd azonban remek, főleg ha Lázár Kati mondja, vagy Kálid Artúr, vagy Ilyés Róbert vagy Dévai Balázs (Ilyés Róbert nem zárójelbe illő derűje, karizmája, könnyedsége nagy formát ígér, ő az est felfedezése számunkra). A drámai kanavász akkor a legfényesebb, ha ezeket a nyelvi zsonglőrlabdákat, diabolókat, karikákat meg ördögbotokat a rendező, Göttinger Pál és színészei együtt elég kápráztatóan mondják-lökik-dobálják. Ez a beszéd szenvedélyes és persze tökéletesen üres, és drámai tét nélkül való, tehát ártalmatlan, de elvakít. Aztán amikor mégiscsak belekeverünk a sztoriba, akár a fejlopás meg a frenológia történetébe (és hát lennének, akik, mint a viccben, most tudnák meg), vagy az életrajz egy s más momentumaiba, akkor néha megfeneklik előadás is, meg a dráma is. Mely drámát olyankor nem ment a sok idézet és stílusparódia (Ionesco sokat szerepel ma este), ilyenkor mégiscsak helyzetet kellett volna írni. Gyakran inkább araszolgat, mint szalad az idő (és a jelenetek, melyeket istenarcú óra számol a színpad fölött, némiképp kiszámíthatóvá téve a véget).
A művész utóélete és halála - talán ez foglalkoztatja mostanában a jövőre hatvanéves Esterházy Pétert, ez érdekelte a Rubens-darabjában is. Valahogy mégsem tud ettől a hatalmas nyelvi mutatványtól közel férkőzni saját gondolataihoz (és nyilván tagadná, hogy volnának ilyenek). A Haydn-Mozart vetélkedés az est egyik fénypontja, a művészek versengésében nyílt és kegyetlen tudhat lenni a szerző.
Göttinger, a rendező formátumos és derűs teatralitással adott súlyt az estének, habos, olykor tündökletes játékot talált a könnyű kézhez, fénnyel borította a játékos halált. A mutatványosok ügyes kézjátéka pedig egyre jobban elkápráztat majd, ahogy a színpadi játék idővel beérik.


Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára
Zenei vezető: Dinyés Dániel. Díszlet: Csík György. Jelmez: Kovalcsik Anikó. Dramaturg: Szabó Borbála. Rendezőasszisztens: Ivánovics Beatrix, Gábos Katalin. Mozgás: Katona Gábor. Rendező: Göttinger Pál.
Szereplők: Benedek Miklós mv., Kálid Artúr, Réti Adrienn, Ilyés Róbert, Gados Béla, Telekes Péter, Dévai Balázs, Kardos Róbert, Parti Nóra, Lázár Kati mv. Táncosok: Benya Katalin, Berczeli Ágnes, Cseh Kata Mirtill, Dér Klára, Müller Zsófia, Szvetnyik Kata.
Bárka Színház, 2009. december 18.

Firkin - nagy éves összefoglaló reklám


Firkin karácsonyi üdvözlet

További képek a Haydn-előadásból


http://uj.foto.szinhaz.hu/main.php?g2_itemId=7978



A lecsatolt karóra


2009. DECEMBER 20.

Esterházy Péterrel a múlt pénteken a Bárkában bemutatott, Harminchárom változat Haydn-koponyára című színdarabjáról, az inspirációkról, a végtelenül büdös hulláról, a végtelen akarásáról és a teremtésről Jánossy Lajos beszélgetett.

Amikor megkaptad a felkérést, mi alapján mondtál igent? Megkerested az inspirációs pontokat?

Esterházy Péter: Igen, ez a lényeges, az inspirációs pontok megtalálása. Sosem mondok azonnal igent, hanem előtte elvégzem ezt a munkát.
A formális családi vonatkozások hidegen hagytak, erre volt a Harmonia Caelestis. A Haydn-koponya története, az már érdekesebb volt. A koponya eltűnt, és csak 1954-ben került elő. Realista horror. Olyan, mintha csak kitalálták volna. Seress Zoli, a Bárka igazgatója szerint, és akkor maradjon így az anekdota, az 1954-re csillant volna föl a szemem, a nemde Moháccsal fölérő, elveszített berni futballvébé-döntő éve. De ebből csak egy mondat maradt a darabban.

A koponya-történeten belül voltak bizonyos különösségek, motívumok, amelyek „meggyőztek”?

E. P.: A koponya-sztoriban az az erőfeszítés volt számomra izgalmas, amely a XIX. század ambícióit annyira jellemezte, amikor azt gondolták, hogy minden megismerhető, megmérhető, Isten kiszámítható. Haydn koponyáját először azért lopták el, hogy agyának mintázatából következtessenek a zseni tulajdonságaira, majd a koponya dudoraiból, felszínrajzából igyekeztek a zenei tehetségre nézve releváns következtetéseket levonni. Ez mulatságos és megható. Nagy bizalmat mutat a teremtést (Haydn-nal szólva Schöpfung) illetően. A végtelenül büdös hulla egyfelől, a végtelen akarása másfelől, ez már mozgásba hozta a mondataimat.

Műfaji értelemben, a drámán belül mennyire opera-, mennyire kamarazene-jellegű a darab?

E. P.: Eredendően is úgy lett elgondolva, hogy az előadásnak része lesz a zene, és ez a körülmény még külön izgatott. Mit csinál a zene a szöveggel, mire képes? Egyszer tágítja, máskor szűkíti a szöveg terét, elsöpri vagy kiemeli azt, mindenképpen az idővel hozza a mondatokat „szenvedélyesebb” viszonyba.
Van az a hollywoodi történet, amely szerint egy indiánfilmben az egyik szereplő csuklóján marad a karórája, már-már hisztéria, amikor a producer legyint, nem számit, zene jön alá. Szóval a zene egyszerűen „lecsatolja” azt az órát a harcos kezéről. Kicsit ezt is reméltem, hogy bizonyos problémákat megold majd a zene. De hát ez nem ilyen egyszerűen van. Regényben is jó lenne, mikor az ember fanyalogva nézi a szövegét, majd megnyugodva legyinthetne, semmi baj, zene jön alá…
Szóval mondjuk kamarazene-jellegű jelenetek operaszerű foglalatban.

Milyennek képzelhetjük a játékteret?

E. P.: A jelzésszerű barokk-díszlet sok mozgást enged. A mozgás nagyon fontos eleme lett az előadásnak, ez szinte külön teret ad, Katona Gábor nagy munkája. A groteszk mozgások pedig mintegy tehermentesítik a szöveget, lehet egyszerűbb helyenként, ami az én szövegeimnek mindig jót tesz. A térről, a mozgásokról én amúgy se gondolkoztam írás közben, oldják meg, mondogattam magamban, felelőtlen boldogsággal, és megoldották, mondom felelős boldogsággal. És még recitativo is van! Meg édes kis énekesnők. Meg Lázár Kati. Szabó Bori. Abba se bírom hagyni. (abbahagyja)

***



Színlap
Harminchárom változat Haydn-koponyára, Bárka Színház
Író: Esterházy Péter
Rendező: Göttinger Pál
Színészek: Haydn - Benedek Miklós, Herceg - Kálid Artúr, Polzelli - Réti Adrienn, Angyal - Ilyés Róbert, Antonio - Gados Béla, Mozart - Telekes Péter, Bernhard - Dévai Balázs, Rosenbaum - Kardos Róbert, Therese - Parti Nóra, Haydn anyja - Lázár Kati
További szereplők: Benya Kata, Berczeli Ágnes, Cseh Kata Mirtill, Dér Klára, Müller Zsófia, Szvetnyik Kata
Díszlet: Csík György
Jelmez: Kovalcsik Anikó
Zenei vezető: Dinyés Dániel
Koreográfus: Katona Gábor
Dramaturg: Szabó Borbála
Rendezőasszisztens: Ivánovics Beatrix, Gábos Katalin

A Haydn-bemutatóról a Kossuthon - Gondolat-jel


A nap kritikája (MGP): A mélabús szeretkező és a többiek

Esterházy-darab a Bárkában

Kétszáz éve halt meg Joseph Haydn. 2009 Haydn-év volt. Esterházy Péter pályázati darabot írt a Bárka Színháznak Harminchárom változat Haydn - koponyára címmel. A pályázatot megnyerte. Esterházy nagyvonalú megengedéssel nem szólt bele a színre állításba. A színház nem kisebb rosszindulattal eljátszotta, amit az író megírt nekik. Karinthy Frigyes egyik gúnyiratában áll: a darab értékből az előadás sokat levont, és az előadás értékén sokat rontott a darab.

Molnár Gál Péter| NOL| 2009. december 19.

Kétszáz éve halt meg Joseph Haydn. 2009 Haydn-év volt. Esterházy Péter pályázati darabot írt a Bárka Színháznak Harminchárom változat Haydn - koponyára címmel. A pályázatot megnyerte. Esterházy nagyvonalú megengedéssel nem szólt bele a színre állításba. A színház nem kisebb rosszindulattal eljátszotta, amit az író megírt nekik. Karinthy Frigyes egyik gúnyiratában áll: a darab értékből az előadás sokat levont, és az előadás értékén sokat rontott a darab.

A díszlet magasában szerzői előírásnak megfelelően kivilágított számlap jelzi, hányadik jelenetnél tartunk. Olyan ez, mint a pesti Metró óramutatója, ahol nem azt jelzik, mikor jön a következő kocsi, azt írják ki: hány perce ment el az utolsó járat.

Miért éppen 33 jelenetből áll a szerző képzettársítási, önmagába belebeszélő, reflektáló, kétkedő, mégis állító, disznólkodó, lefokozó, megistenülő, vendégszövegeket kézimunkával beillesztő, nem összefüggő mozaikszerkezete? Erre csak íróbarátjának, Nádas Péternek Takarítás drámájából felelhet meg egy idézet: „ZSUZSA: Hatvanhat, szád a seggemre pattanhat. JÓSKA: Annak a fele harminchárom. ZSUZSA: Nyald a seggem télen-nyáron." Vagyis Esterházy gyermekien triviális tréfája Nádas trágár rigmusából nyerte címét.

Esterházy kalandozik Haydn körül, miként a Pesti Színházban Rubens alakját használta naplóíró-önvallomásra. Hasonlít egymáshoz a két színháznak játékra odaadott mű a nem-euklideszi dramaturgia kikalapálásában. Ez megkönnyíti az író helyzetét. Megnehezíti a színházét és a színészekét.

A színész kénytelen előrelapozni és visszautalni szövegekre, adatokra, adalékokra. Kénytelen megérzékíteni eseményeket, amik nincsenek benne a darab szövegében, de benne voltak a szerző fejében íráskor. Fölényes szellemi munkát kíván az előadóktól, hogy kövessék szerzőjük gondolatmeneteit, gondolatugrásait, gondolatbakugrásait, szaltóit, duplaszaltóit. Hűséges és élvezetes megszólaltatásra egyetlen alkalmas előadó van minderre: Esterházy Péter, a nagygyakorlatú felolvasó, laudátor, ironikus ünnepi szónok, elmés poentőr, titkon műveltségi tartományokra utaló, sikeres magyar és németnyelvű pódium-előadó.

A Bárka Színház társulata - ahol közmegegyezésszerűen Hejdennek mondják Haydn nevét...netán Händel névrokonának hiszik? - nehézségekbe ütközik a szövegek emelkedettségének és iróniájának egyidejű érvényesítésében. Az egykor jobb színészi napokat megélt Ilyés Róbert színészileg bele is rokkan feladatába. Hátára szíjazott angyalszárnyakkal, polgári szürkében baljós humortalansággal igyekszik tréfálózni. Ez színészeink többségénél rikító poentírozást jelent. Zsíros töltött káposztától elnehezült gyomorral való élcelődést. Könnyedség helyett kétségbeesett megnevettetési igyekezettel. A humortalanság leterítettjei között van az alkatra kedélyesen piknikus Gados Béla. Kínai számára az irónia. Kardos Róbert a díszlet padlásán szétszaggatja az összetartozó mondatrészeket. Egyenes közlés helyett tréfásnak szánt mondatokat csuklik elő. Feje fölött, mint az operában kiírják a németül hangzó dal: Die Welt ist jetzt ä Dreck/ A világ most egy szar.

Benedek Miklós gyomorsav túltengéses Haydn-papa. A zeneszerző életkedvét, humorát elhagyja. Csak az alkotás gondja csikarja. Luigia Polzelli szopránénekesnővel (Réti Adrienne) erotikus artistamutatványt végez zongoraszéken. Réti éneklés helyett is légzéstornát mutat be. Benedek szerelmi-szeretkezőként is mélabúval viseli zenetörténeti nagyságát. Minden esetre emberibb, mint volt Sigmund Freud alakjában egy tökéletesen elfeledett darab előadásán.

A Mozartot képviselő fehértrikós Telekes Pétert zenei ügyelőnek gondoltam, míg csak táncolni nem próbált. Lázár Kati gyakorlott ügybuzgalommal rosszban sántikál Esterházy szövegeivel.

Kálid Artúr = E. Herceg, a zeneszerző gazdája. Nevét tapintatból elhallgatja a szerző, mint bírósági hírben tenné, nehogy valaki is arra gondoljon, hogy rokoni szálak fűzik a „fényes" herceghez. Kálid szellemesen megérti a vicceket, komoly képpel mondja. Inkább önmagát ironizálja. Dévai Balázs gótikus jelenség. Remek ritmusban jár gazdája után és kapja el kecsesen elejtegetett sétapálcáját. Összevetve mostani feudális ölebként hercege ritmusát fölvállaló peckes sétáját jelentőséggel terhes terítési némajátékával a Maladype-előadásban: ő a Bárka nagy gyalogló-szólistája. Szótlan magatartása beszédesebb a többség autista szószátyárságánál.

Parti Nóra szeme ragyog, miközben megharcol a hátulról rendezés szerint rivalizáló zenekarral. Parti - Dinnyés-vezényelte muzsikusok: 0 - 1. A tehetséges színész veszít. A zenekart lehet hallani. Parti később elmerül a koreográfiai guzmiban. A hullarablásnál visszatetsző, használt felmosórongyot cibálnak oszló tetemként. Szeme már nem ragyog, csak a sírfeltöréshez homlokára szakszerűn felszerelt bányászlámpa.

Kovalcsik Anikó számlájára írandóak a jelmezek. Csík György elmés felosztású, ódivatú díszletrendszerrel tagolta a szerelőcsarnok rideg színháztermét. Színes mintái takarékosan pompázók, mint stelázsi endlik. Áttörései, rejtekajtóinak sokasága mozgalmassá törik a teret. (A székek a bemutató estéjén a szokottnál is kényelmetlenebbek voltak).

Göttinger Pál rendezte az előadást. Ő felelős érte, hogy a szellemi virgoncság helyett csak a táncos leánykák virgonckodnak. Götttinger! Gott erhalte a zenekarból. Gott mit uns. Isten velünk.

A címben megnevezett Esterházy-alkalmazásban álló fő-zenemester szerencsére nemcsak halhatatlan muzsikus, de az előadásban jól hallható is. Dinnyés Dániel vezetésével a háttér tüllfüggönye mögött érzéki szépséggel, átélt tudással játszik - soroljuk fel név szerint - Mező Péter, Rácz József, Veér Csongor, Berán Gábor, Csoma Ágnes, Kondor Péter, Kántor Balázs, Ölveti Mátyás, Horváth Béla, Káli-Fonyódi Fruzsina, Jankó Attila, Bokor Pál, Bizják Gábor, Kovács Gergely, Tömösközi László, Tóth Lajos.

Hosszú névsor, de hosszú elismerést érdemelnek, és hálateli köszönetet. A rendelkezésre álló színlap titkolja, de berobban a színpadra és menten birtokba veszi egy dáma, egy díva, egy temperamentumos énekesnő. Ha nem tévedek a koloratúr Kolonits Klára foglalta el díszhelyét az előadásban, helyére énekelte a világot, igazat dalolt Joseph Haydn-nak a szomszédos Mozartból, majd zavartan távozott, ráébredve, mibe keveredett. Kolonits volt igazán a helyén. És a hangja is helyén szólt. Erős személyiség. Mutogatandó példány. Érettük járunk színházba.

Boldog karácsonyt kíván a Bárka

FIRKIN a Művészetek Palotájában

Esterházy mint a Haydn-év csúcsa


2009. december 19. Kállai Katalin - Fidelio

A mester pimaszul elbánik a mesterrel. A saját fölmenőit még ennyire sem kíméli...



Egy újszülöttnek minden Esterházy új...

Korának ünnepelt muzsikusa, bizonyos Haydn úr (Joseph) elkövette azt az impertinenciát, hogy 1809. május 31-én elhunyt. Ezt követően földi maradványai, rajta kívül álló okok miatt, két külön darabra váltak. Egy testre és egy koponyára. Amíg előbbi pihen, utóbbi egészen kalandos utat jár be a bécsi Hundsturmer temetőtől az alsó-ausztriai börtönparancsnokon át egészen a bécsi Zenebarátok Társaságának múzeumáig. Száznegyvenöt, két darabban töltött esztendő után Haydnt 1954-ben újra temetik a burgenlandi Eisenstadtban (Kismarton), az Esterházyak birtokán - innen nézve a határ túl oldalán. (Haydn testrészei egyesüljetek... hm.)

A magyar színház legjobb prózaíróját, bizonyos Esterházy urat (Péter) ez a tény és ennek egybeesése fontos foci-ügyekkel (2:3-as vébé döntő) arra sarkallja, hogy elfogadja a felkérést egy Haydn-darab megírására. Ez a koponya-dolog látnivalóan izgatja.

A Haydn-év betetőzéseként a Bárka Színház Göttinger Pál rendezésében bemutatja az író darabját. Harminchárom változat Haydn-koponyára. Az író szerint Haydn úr a legszervilisebb zseni. Azaz. A mester pimaszul elbánik a mesterrel. A saját fölmenőit még ennyire sem kíméli... Jóllehet ezt is, azt is több-kevesebb empátiával teszi.


Minden mondat egy bölcs poén. Mintha valakik egy végtelen hosszú drámafolyamot vágtak volna poénosra. Svéd tudósok a minap föltalálták az irodalmi ujjlenyomatot. (Azért svéd tudósok, mert a "svéd tudósok"-kal lehet a legjobban egy mondatot elkezdeni.) Kíváncsi lennék, hogy Esterházyra mit hoz ki a matematika. Tagadhatatlan, hogy már a Fancsikó és Pinta óta könnyű őt emblematikus, csak rá jellemző betűsorok alapján azonosítani. (Például, ha az utókor elveszíti az egyik kéziratát, aztán egy másik utókor megtalálja, jön az ujjlenyomat-vizsgálat és, hipp-hopp, kiderül, ő írta vagy nem ő írta.) De. Talán még ennél is nagyobb erénye prózájának költői tömörsége.

"Az ember ne legyen osztrák. Hacsak nem kényszerítik." *

Ugyanez a mondat aztán elhangzik magyar vonatkozásban is, de ezt előre tudtuk. Felvezetésként a fejrabló házaspár Ionesco-i felhangokkal mutatja be az osztrák lét mibenlétét. (A kopasz énekesnő koponyája...) Aztán előbúvik - más nagy szellemmekkel együtt - az Amadeus-szerző Peter Schäffer szelleme is. Haydn és Mozart a szó legszorosabb értelmében leugatják egymást. A nem éppen kalandos természetű Haydn (tíz év alatt mindössze egy szerető) harminc éven át állt a Esterházayak szolgálatában, ott került kapcsolatba a herceg titkárával, a koponyáját később elrabló - bizonyos Joseph Carl Rosenbaummal.

"Mozart két hétig bírta volna, Beethoven két napig, én harminc évig."

Jegyzi meg némi önsajnálattal a kis testi hibás (alacsony termet, sötétes bőr) zeneszerző, és mi megértjük őt. Koponyájának mind a harminchárom változatával együtt. Annál is inkább, hogy ez a tény semmilyen módon nem érinti zenéjének nagyszerűségét. Benedek Miklós mesterien hezitáló Haydnjét mindvégig Haydn zenéje lengi körül. Szűzlányok tánca kelti föl a mester vágyát - a nézők egy részéét is -, groteszk koreográfia erősíti a szerzői stílbravúrt, miközben a szerző titkos képmása ott figyel a színpad fölött egy ősz fizimiskát formázó fehér paróka és a hozzá tartozó üres szemüvegkeret alakjában.

Az csapongó eseményeket amúgy egy kortárs angyal kíséri velünk végig. Ilyés Róbert félszeg angyala szerzői utasításokkal bíbelődik, időnként fölhívja a figyelmet az ellentmondásokra, időnként Haydn anyját kénytelen kiküldeni a színfalakon túlra, vagy, ha úgy adódik, a közönség alapműveltségét firtatja, amely - minden előzetes várakozásnak megfelelően - null koma null. Bár egy Esterházy-szintű spontán dialógus így is elhangzik:

" - Maga kicsoda!!

- Egy néző."

A Haydnt mindenféle rigorózus napirendekkel nyuvasztó Esterházyak látványosan tömörülnek össze a Herceg alakjában. (És, íme, Haydn, minden komótosságával együtt, azonnal Mozart és Beethoven mellé sorolódik.) Kálid Artúr elegáns hedonizmusa pikírten példázza művész és arisztokrata viszonyát. A kétféle attitűd nagy általánosságban vett eltéréseit.

"Miért épp a halálra gondoljak, ha nem gondolok semmire. De facto semmire."

Erre aztán később kategorikus választ kapunk.

"Gróf, herceg, báró nem kell. Múzsa kell."

Lehetőleg minél tömegesebb előfordulásban... Haydnt a vége felé a szemünk láttára ássák ki koponyájának elrablói. Barnára aszott hullájáról a fejet lenyiszatolják, hogy annak méreteiből a zsenit, mint olyat meghatározzák. (Ezúttal nem svéd tudósok.) Végül pedig Lázar Kati anyafigurája egy nagy puha labdát dob a nézők közé, ők visszapüfölik a színpadra, a labda meg lassú tottyanásokkal, viccesen összefoglalja, hogy mit láttunk addig. Előre megfontolt, ártatlan rácsodálkozást egy Esterházy-szövegre. A felfedezés örömét. Mintha soha senki nem olvasott volna még Esterházyt. Játékos gesztust annak bizonyítására, hogy egy újszölöttnek... De ezt már volt.

* Az idézetek szóbeszéd (elhangzott színpadi szöveg) alapján idecitálva.

'Nem vagyok jó nemzetócsárlásban'

Beszélgetés Esterházy Péterrel

Ma mutatják be a Bárka Színházban a Harminchárom változat Haydn-koponyára című színművét. Ennek kapcsán beszélgettünk giccsről, emeletes mondatokról, hiúságról...

– Móriczról tudjuk, hogy ő annyira áhította a színházi sikert, hogy képes volt beülni a pénztároskisasszony mögé, hogy feljegyezze, kik váltanak jegyet a darabjaira. Képes lenne erre?

– Nem, de jó ötlet. Igazából a bemutató körül már nem érdekel a darab. Vagy legalábbis szeretem ezt mondani, miközben a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok premierjén is persze ott voltam, majd ezerszer megnéztem. S bizony átéltem az összes színházi közhelyet: ha tegnap nevettek ennél a résznél, akkor hogy jönnek ahhoz, hogy ma ne nevessenek?!

– Hiúság kontra alázat?

– A színház élő valami, és engem mindig az érdekel belőle, ami nem én vagyok. Amit hozzátesznek, elvesznek belőle, vagy átalakítanak. Én a szöveget, miközben a magam szempontjából érvényesnek és megbonthatatlannak gondolom, színházi alapanyagként fogom fel. Ezért is van, hogy leggondosabban a színházi utasításokat írom meg. Ezek olykor a legizgalmasabbak részek. Olyannyira, hogy a Haydn esetén bele is írtam őket a darabba.

– Tehát alázat...

– Úgy viselkedem, mint egyhalott szerző: nem szólok bele semmibe. Nagyvonalú vagyok. Nem kiabálok, ha a színész kihagy egy mondatot. Észlelem persze, hogy kihagyta, de nem fáj, és az sem fáj, hogy nem kiabálok. Talán ezért sem vagyok igazán színpadi szerző, mert el tudom engedni a szöveget. Ehhez persze kell a remény, hogy akik csinálják, aki színpadra viszik: tehetségesek. És ha ez a bizalom megvan, akkor tényleg azt csinálhatnak, amit akarnak, én nem fogok vacakolni, mert a rendező szempontjai a döntők. Az enyémek irrelevánsak.

– Akkor mégis mi boldogítja aszínházban?

– Az a gyönyörű érzés, hogyha van egy probléma, márpedig szokott lenni, nem is egy, akkor azt ők megoldják. A regénnyel is megvan ugyanez, hogy írás közben valamilyen problémával szembesülök, ki is adnám megoldásra, de nincs senki a közelemben, csak én, így nekem kell megoldani. De különben nemcsak szerzője, hanem ideális nézője is vagyok a darabomnak. Csodálkozva és rajongva nézem, hogy mi lesz egy vacak mondatomból. Azt, hogy Lázár Kati szuszog egyet, és az én mondatom hirtelen sokkal, de sokkal izgalmasabb lesz ettől. Fölfénylik. De fordítva is igaz: hogy az én ápolt, gyönyörű, többemeletes mondatomból rozoga viskó lesz. De engem ez sem zavar.

– Miért pont Haydn?

– Haydn-év van. Hosszan és hajlékonyan beszélhetnék arról, mennyire szeretek színdarabot írni, miközben szinte mindegyik színművem felkérésre született. Ez is. Kell valami konkrétum. S ha ez megvan, akkor már csak azt kell megnéznem, hogy hova tudom magamba beleilleszteni ezt az egészet. Ezt a horrorsztorit a koponyával (Haydn koponyáját kilopták a koporsóból), vagy azt a frivol egyezést, hogy 1954-ben egyesült ismét a fej és a test. 1954-ben! Ez kihagyhatatlan ziccer. Amit aztán kihagytam.

– „Ami ezt az országot, ezt a hazát illeti itt, hogy egyáltalán létezhessünk, hogy csak egyetlen nappal is továbbzökkenjünk, sosem szabad megmondani az igazságot – senkinek és semmiről és senkinek és semmiről – mert ebben az országban csak a hazugság visz előre bármit.” Nem túl erős ez?

– Az összes létező vélekedés ellenére én nem vagyok elég jó a nemzetócsárlásban. Ezért amikor nemzetkritikához folyamodom, idegen tollakkal ékeskedem. A darabban ezt a Herceg szolgája, Bernhard mondja, ő pedig Thomas Bernhardra utal. Ő ugyanis verhetetlen az effajta kritikában. Én, hogy sajátosan mondjam, tényleg népben és nemzetben gondolkodom, mert mindig úgy gondolkodom erről a helyről, a hazámról, mint az otthonomról, tehát kritizálom. Mert ezt nem is lehet másképp: csak azt bírálhatja az ember, ami van ennyire fontos. Ha érdektelen lenne, akkor nincs mondat, nincs kritika.

– Igazság és hazugság szorításában zajlottak az elmúlt évek. A folyamatos politikai nyomás nem mérgezi meg ezeket a szavakat?

– Folyamatos a mérgezés, ésezt a fogalmazáskor figyelembe kell venni. Már azért is, mert demokráciában nem utalgatni kell, mint diktatúrában, hanem beszélni. De én nem is ettől tartok a leginkább, hanem hogy a giccshazaszeretet, a giccspatriotizmus lesz az uralkodó érzet. Ami nem azt jelenti, a hazaszeretet vagy a patriotizmus ne létezne, sőt az lenne (számomra) az igazi árulás, ha ezek eltűnnének.

– Tehát nem attól kell tartani,hogy bizonyos könyveket el kell tüntetni a könyvtárakból?

– A giccs elharapózása a veszély. Ha mondjuk az iskolában csak Wass Albert-verseket tanítanak. Vagy egyáltalán felvetődik: vagy Wass vagy Babits. Ha választani kell, akkor én az utóbbit választom, mert, mondjuk úgy, s legyen ez az én karácsonyi ajándékom Wassnak, hogy vele sincs különösebb baj, csak nem lehet olyan értékrendet elképzelni, ahova mindkettő gond nélkül beilleszthető volna. Méghozzá a legmagasabb értékek közé. De ez mindig is megvolt, a nyugatosok a Herczeg Ferenc-izmussal, mások a Váci Mihályizmussal küzdöttek. Ezzel meg az a baj, mint azokkal a gyerekekkel, akiknek csak gyorsételeket adnak. Hogy egy idő után átalakulnak az ízlelőbimbóik, és akkor jöhet már bármelyik Michelin-csillagos séf vagy zseniális nagymama, mert nem fog ízleni nekik.

Harminchárom változat Haydn-koponyára - Esterházy-ősbemutató

MTI/PRAE.HU

Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című színművének pénteki ősbemutatójával a budapesti Bárka Színházban ér finisébe a 2009-es Haydn-év.
Mint a darab rendezője, Göttinger Pál az MTI-nek elmondta, a szerző az emlékév alkalmából, felkérésre írta a nagy osztrák zeneszerző életművét is feldolgozó darabját, de a komponistát harminc éven át alkalmazó Esterházy-család között számtalan párhuzam kínálkozott. A közönség láthatja Joseph Haydn eszterházai mindennapjait, "a parancsszóra alkotás, az életmű és az élet közötti ordító különbségek epizódjait" - szólt a színműről.

A harminchárom jelenetből álló darab azonban nem egyszerűen a zeneszerzőről vagy az Esterházyakról szól - figyelmeztet a rendező: éppúgy felbukkan benne a művészi szabadság kérdése, Haydn helye a zenetörténetben, kapcsolata Mozarttal és Beethovennel, valamint egy morbid krimiszál is.

A komponista fejét a valóságban is ellopták temetése után nyolc nappal, és csak 1954-ben temették vissza a test mellé. "Koponyarablás mostanában is történik, de akkor kimondottan divat volt a frenológia nevű, azóta kudarcosnak bizonyult (ál)tudományág miatt, amelynek művelői a koponya domborulataiból következtettek a vizsgált személy tulajdonságaira és képességeire" - idézte fel a történetet Göttinger Pál.
Elmondása szerint a Haydn fejét ellopó Rosenbaum és társai le is folytatták a vizsgálatot, és megállapították, hogy a komponista koponyáján nagyon fejlettek a "zenedudorok".

Mint a rendező hangsúlyozta, a Harminchárom változat... magán viseli Esterházy Péter stílusjegyeit, így a mondatok sokszor "lebegnek", nem a történet viszi előre a művet. "A színházcsinálónak ennél nagyobb gólt nem tudsz rúgni: a színész meg fogja kérdezni, hogy hová álljon és mit mondjon; ott döntések vannak. Érvényes válaszokat kellett találnunk ezekre a nehéz szituációkra" - beszélt a közös munkáról Göttinger Pál.
A Harminchárom változat... műfaját firtató kérdésre a rendező megjegyezte, amennyiben a dráma egymással azonos súlyú igazságok egymásnak feszülése, akkor Esterházy darabja dráma. Nincs viszont egy főhős, aki végigsodródik egy történeten, amelynek a végén valamilyen formában megtisztul; ehhez képest epikus a darab - tette hozzá.

Göttinger Pál kiemelte: Esterházy vele egyenrangúan felkészült nézőre számít. "Ezt a kis slendrián vállrángatást nehéz a színésznek magáévá tennie, de ha sikerül, nagyon nagy dolgok tudnak születni" - fogalmazott.
A Bárka Színház produkciójában Joseph Haydnt Benedek Miklós alakítja, partnerei Kálid Artúr, Réti Adrienn, Ilyés Róbert, Gados Béla, Telekes Péter, Dévai Balázs, Kardos Róbert, Parti Nóra, Lázár Kati, valamint egy komplett kamarazenekar.

Az ősbemutató díszletét Csík György, a jelmezeket Kovalcsik Anikó tervezte, az előadás zenei vezetője Dinyés Dániel.

Pár kép a Haydn-próbákról


Esterházy-ősbemutatóval zárul a Haydn-év


Esterházy Péter színművének ősbemutatójával zárul december 18-án a Bárka Színházban a Haydn Év 2009 rendezvénysorozata. A zeneszerző halálának 200. évfordulója alkalmából a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda által koordinált és támogatott 89 rendezvényre és 15 fesztiválra országszerte mintegy 38000-en látogattak el az év során.

Fertődön az előző évhez képest a koncertlátogatók száma hozzávetőlegesen 75 százalékkal nőtt. A szervezők az Adjon még öt percet Haydnnak akcióval búcsúznak a Haydn Évtől, amely során az Accord Quartet a politikai és üzleti világ azon személyiségihez látogat el Haydn zenéjével, akik vállalták, hogy munkájuk mellett, néhány akkord erejéig, szívesen szánnak 5-10 percet Haydn zenéjére.

December 18-án mutatják be Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn koponyára című színművét, amelyet a szerző a Bárka Színház és a KLASSZ Zenei Iroda közös felkérésére írt. Haydn és Esterházy – a két név immáron több mint kétszáz éve összetartozik, hisz Esterházy „Fényes” Miklós meghívására a „szimfónia és a vonósnégyes atyja” mintegy harminc évig alkotott a magyarországi Fertőd-Eszterházán.

A zeneszerző–zsenit Bécs egyik peremkerületében temették el, majd az Esterházy család 1820-ban exhumáltatta, hogy földi maradványait a család egykori várkápolnájában, az eisenstadti Bergkirchében helyezzék el. A koporsó felnyitásakor azonban észrevették, hogy hiányzik Haydn koponyája. Mint utóbb kiderült, az értékes főt a herceg egyik titkára – a koponyatan híve – tulajdonította el. A koponya hosszas hányattatások után 1954-ben került Haydn földi maradványi mellé.

Ezen a történeten alapul, sok-sok (Haydn) zenei betéttel, Esterházy drámája, amelyben – Göttinger Pál rendezésében – Haydnt Benedek Miklós, a herceget Kálid Artúr, a zeneszerző édesanyját pedig Lázár Kati alakítják. Az előadás a december 18-i ősbemutató után idén még december 21-én és 26-án is megtekinthető a Bárka Színházban.

A KLASSZ Zenei Iroda a Haydn Év sikerein felbuzdulva, 2010-ben Gustav Mahler születésének 150. és Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján is hasonlóan érdekes programokkal várja majd a közönséget.


Haydn, 2009: emlékév, európaiság, Esterházy és koponya


Nagy kár, hogy perceken belül véget ér a Haydn-emlékév! Minden bizonnyal még sok-sok ezren gyönyörködnének a krónikással együtt abban pompás műsorfolyamban, amit oly' klasszul, igazán profi módjára szervezett meg a Hungarofest Nonprofit Kht. KLASSZ Zenei Irodája, élén Erdődy Orsolyával. Még szerencse, hogy a már körvonalazódó Liszt-emlékév (2011) is az ő "kezükben" van. A tapasztalatok birtokában, várhatóan, még több nagyszerű hangverseny, rendezvény, előadás és kiállítás, tudományos tanácskozás és meglepetés várja majd a klasszikus zene és zseniális alkotója, mai művelői iránt érdeklődőket...

De most még tart a Haydn-év. Aki esetleg nem tudná, annak ide írjuk: Joseph Haydn halálának 200. évfordulója adta az alkalmat arra, hogy magyarok, osztrákok – európaiak – együtt és méltó módon emlékezzenek meg a 18. század zenei óriásáról, arról a minden vonatkozásban európai, felvilágosult és modern gondolkodású férfiúról, akit hozzá hasonló kaliberű (időként talán önzőnek is mondható) mecénás, az ugyancsak nagy európai egyéniségként értékelhető Esterházy (Fényes) Miklós herceg, (Goethe jellemzése szerint) a "tündérbirodalom" megteremtője, építője fölkarolt. Fényes Miklós harmadik legjobban fizetett alkalmazottjaként (feledve az előző esztendők sok-sok nélkülözését) Haydn gondtalanul élhetett Eszterházán és Kismartonban, kibontakoztatva istenadta tehetségét hercege, az udvar, magyarok és osztrákok, csehek, németek, olaszok – európaiak –, kortársai és az utód nemzedékek, a ma emberének, mindnyájunknak a gyönyörűségére.

Ezt a hatalmas, teljességében talán máig föl nem tárt haydn-i életművet igyekezett be- és megmutatni mindenekelőtt nekünk, magyaroknak, és persze (miután jórészt közös emlékév a jubileumi esztendő) osztrákoknak, még tovább: európaiaknak, a világnak a Hungarofest Nonprofit Kht. KLASSZ Zenei Iroda. Kész a statisztika: máig 89 rendezvényre és 15 fesztiválra került sor országszerte kereken harmincnyolcezer részvevővel. Viszont százezrek, milliók hallhatták egész éven át Haydn zenéjét rádiókban, tévékben mindenekelőtt május 31-én, "a Teremtés világnapján", amikor «A Teremtés" című oratóriumának fennséges hangjai szálltak a világ körül, majd a zene világnapján (október 1-jén) is. Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár emlékév-összegzőjében azt is elmondta, hogy Fertőd-Eszterházán (a 2008. évihez mérten) háromnegyedével nőtt a hangverseny-látogatók száma. Ne feledjük ki azt sem, hogy sok milliárd forintos (jórészt EU-pénz!) folytatódik az évtizedekig mostoha sorsú Esterházy-kastély, a magyar Versailles felújtása, hogy rövidesen ugyanolyan szép (és a mai igényeknek megfelelően korszerű) legyen, mint volt fénykorában. Nem dicsekvésképpen, pusztán a tény okán írható: ez az épületegyüttes (annak ellenére, hogy sokkal többet szenvedett a háborúban és utána) már most szebb, mint a csaknem érintetlenül maradt párja az ausztriai Kismartonban. Legyünk tárgyilagosak: az Esterházyak örökével példásan sáfárkodó dr. Ottrubay István, Esterházy (Ottrubay) Melinda hercegné unokaöccse, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója nagyon sokat tett és tesz a kismartoni kastélyért és a család birtokában megmaradt többi ingatlanért. Neki köszönhető az is, hogy látható közkinccsé vált a felbecsülhetetlen értékű Fraknó vári Esterházy-gyűjtemény...

Nem lehet, nem szabad szétválasztani országokra, nemzetekre sem az Esterházy-, sem a Haydn-örökséget. Miként a valamikor Esterházy-tündérbirodalom, akként Haydn zenéje sem ismer(het) határokat. Ezt kitűnően bizonyítja az a különösen gazdag összefoglaló, amit Erdődy Orsolya és kis csapata készített a Haydn-év lezárására, értékelésére hivatott mai sajtóesemény alkalmából. Ne ragadjunk ki belőle részleteket! Ide kattintva bárki tanulmányozhatja az események összefoglalóját.

Szellemes és méltó záró akkordja is van az emlékévnek: eredeti ötlettel öt percet kérnek a szervezők azoktól, akik elfoglaltságuk miatt nem jutottak el a 200. évforduló egyetlen eseményére sem, és talán még a rádió- meg tévéközvetítéseket sem hallották, látták. A szervezők felkérésére az Accord Quartet (az idei Brahms-verseny első helyezettje!) felkeresi a politikai és üzleti élet azon személyiségeit, akik szívesen áldoznak néhány percet arra, hogy hiteles előadásban hallgassanak Haydnt a munkahelyükön, hivatalukban.

És ez még nem minden! A nagy és szerfölött népes Esterházy-família nemzetközileg (el)ismert jelese, Esterházy Péter Kossuth-díjas író is bekapcsolódott a Haydn-év méltó zárásába azzal, hogy "Harminchárom változat Haydn-koponyára" címmel színművet írt. Az ősbemutató e hét péntekén, december 18-án lesz a budapesti Bárka Színházban – mondta el a teátrum igazgatója, Seress Zoltán. A KLASSZ és a Bárka közös felkérésének tett eleget a világhírű író.

Engedtessék meg a krónikásnak egy kis háttérmagyarázat:
A "sztori" előzménye 1809-ig nyúlik vissza, amikor Joseph Haydnt az akkori Bécs egyik peremkerületi temetőjében örök nyugalomra helyezték. "Nyugalma" mintegy évtizedig tartott; leszármazottai 1820-ban exhumáltatták, hogy hamvait a II. Miklós herceg által építtetett kismartoni Haydn-mauzóleumban (Bergkirche) őrizzék tovább. Nagy volt a meglepetés a koporsó felnyitásakor: a csontok közül hiányzott a zeneszerző zseni koponyája. Mint kiderült, Fényes Miklós herceg utódának titkára, Carl Joseph Rosenbaum (megszállott koponyagyűjtő) nyolc nappal a temetés után ellopta. (Hasonló sorsra jutott a nagy német költő, drámaíró Friedrich Schiller [1759–1805] koponyája is, azt is ellopta egy lelketlen, emlékgyalázó "gyűjtő".) A jó 140 esztendőn át gyűjtőtől gyűjtőig vándorolt Haydn-koponya végül 1953-ban előkerült, és 1954-ben kellő tiszteletadással egyesítették a csontvázzal. Csakhogy: időközben több kutató is kétségbe vonta, hogy valóban Haydn koponyáját találták-e meg. A kételkedés nem volt ok nélküli, mivel a zeneszerző zseni öregkori betegségei következtében arca alapvetően megváltozott, a halálakor készített maszk nemigen hasonlít a föllelt koponyára. Nemrégiben a modern tudomány és eszközei segítettek a német Ursula Wittwer-Backofen freiburgi antropológus professzor asszonynak a végső és cáfolhatatlan vélemény megalkotásában: a komputertomográfos felvételek és a Haydnról készített képek, rajzok, továbbá a halotti maszk egyértelműen bizonyítják: a csontok eredetiek.

Az Esterházy-darab (a Bárka Színház igazgatója nem kívánta ismertetni a mű tartalmát, tovább csigázva az érdeklődők kíváncsiságát) – az író hihetetlenül gondolatgazdag, asszociációs, filozofáló stílusának ismeretében – nagy valószínűséggel sokkalta több a puszta koponyalopás-történetnél. Legyen tehát meglepetés egészen a bemutatóig!
Nem lenne teljes a beszámoló, ha elhallgatnánk egy szomorú tényt, nevezetesen azt, hogy nem készült, nem készülhetett el az Esterházy-kastélyba, pontosabban az erkélyre és kertbe tervezett Haydn–Esterházy-szoborkettős. Ismereteink szerint nem szerepelt az emlékév költségvetésében, vagy ha igen, erre már nem jutott pénz. Kár érte, mert látványterve szerint szép és szellemes alkotásról van szó. Csak remélhetjük, hogy (költségvetési pénz híján) közadakozásból mégis kiöntik és elhelyezik még a 250. évforduló előtt... Addig is, mintegy vígasztalásképpen, Spányi Miklós játékában gyönyörködhetett a sajtóesemény közönsége: Haydn D-dúr szonátája hangzott föl Magyarország egyetlen és eredeti, 18. századi fortepianóján. Köszönet az élményért!

forrás: http://infovilag.hu/ SZERKESZTŐ: KULCSÁR LÁSZLÓ

Tengeren

(Köznevelés - Szemle)


Karácsony van, már ha karácsony az, amikor valaki ugyanúgy vedel és káromkodik, mint az év többi napján. A fiatal ír kortárs – még negyven sincs –, Conor McPherson magyarul Tengeren címmel a Bárkában játszott, Göttinger Pál rendezte darabjának hősei márpedig vedelnek és káromkodnak, sűrű három órán keresztül. Illetve hát nem hősei ők a műnek, hanem szereplői, ahogy saját életüknek is legfeljebb mellékszereplői, elszenvedői csak.

Az életük csupán megtörténik velük. Napjaikat az ivás tölti ki, a Guinness és a whiskey. Négyen vannak: Richard (Mucsi Zoltán), az öccse, Sharky (Ilyés Róbert), meg a két haver, Ivan (Gados Béla) és Nicky (Dévai Balázs).

Ivant épp most dobta ki a felesége, amiért nem ment haza, nyilván sokadszor. Richardék házában szoktak összegyűlni, isznak és kártyáznak, kártyáznak és isznak. A ház romokban, koszos és büdös, ahogy koszos és büdös maga Richard is: nem mosdik, nem borotválkozik.

Nemrég megvakult, mindent lever, felborít, a vécét összehányja, s ha a részegségtől nem tud felmenni a lépcsőn, az asztal alatt alszik, Ivan ugyanezért a gardróbban. Amit polgári életvitelnek hívnak, emlékekben és halvány nyomokban van jelen, Sharky teát készít reggelire pirítóssal – hogy aztán reggelizik-e valaki?

Van lejjebb? Richardnak és barátainak van tető a fejük felett, van családjuk, pénzük is kerül, még próbálkoznak ezzel-azzal, Richardot kivéve persze, ő mivel próbálkozzon? Energiáiból az öccse ugráltatására telik, meg arra, hogy esélytelenül próbálja elkergetni a környékbeli alkoholistákat, akik folyton zaklatják, még meg is verik, most is vérzik a feje. Richardban és Sharkyban sok az indulat, hol az egyik vág földhöz egy csészét, hol a másik üt hatalmasat az asztalra.

De azért mégis karácsony van, a szeretet ünnepe. Különleges alkalom, ami valahogy mégis a hétköznapitól eltérő viselkedésre készteti a szereplőket. (Ibsen – hogy egy másik északit citáljunk – Nórája is karácsonyra készül az első jelenetben.) Richardék bevásárolnak, áll a karácsonyfa, igaz, Guinness-reklámok díszítik. A haverok ünnepi kártyapartira gyűlnek össze. A néző a hagyományos dramaturgia alapján például azt várja, hogy Sharky és Nicky gondosan exponált ellentéte fog robbanni: Nicky egy ideje Sharky volt nőjével él.

De nem: váratlanul megjelenik, emberi alakban, az ördög. Sharkyért jött, csak ő tudja, kicsoda valójában Mr Lockhart (Kálid Artúr). Egyszer már pókereztek, akkor Sharky nyert, az ördög elengedte. Most eljött Sharkyért. Sharky élete egy csődtömeg. Folyton balhékba keveredik, mindenhonnan kirúgják, még a kocsmából is. Haza se azért jött Lahinchból, hogy Richardot ápolja: felmondtak neki. De, bár lázadozva, engedelmesen teljesíti bátyja záporozó követeléseit. Egyedül ő az, aki nincs jóban magával. Meg akar változni, most épp a piáról akar leszokni, aztán persze meghúzza az üveget. Élete az ördögé, aki, lám, el is jön érte. És most ő áll nyerésre.

Viszont karácsony van.

McPherson drámája a nyelvi durvaságok dacára, hogy én is sokkolón fogalmazzak, romantikus mesejátékba fordul. Sharky kap még egy esélyt. Még mikor dolgozott, összejött a főnöke feleségével. És az asszony küldött neki karácsonyi ajándékot, levelet, ott forgatja a kezében. Bizony arról van itt szó, hogy beengedi-e életébe a szeretetet, ami talán megválthatja. Szentimentális? De nem valami hasonlóról van-e szó mindannyiunk életében? Sovány vigasz ám, hogy nem vagyunk vak ír alkoholisták.

McPhersont nem merném teljesen eredeti drámaírónak nevezni. Láttunk már hasonló környezetet hasonlóan ábrázolva, például a szintén kortárs ír drámaírótól, Martin McDonagh-tól, akinek több drámáját is játszották nálunk. (Önálló kötete még nem jelent meg magyarul, de a hat kortárs ír drámát tartalmazó Pogánytánc című kötetben – az Európa Könyvkiadó adta ki 2003-ban – tőle is olvashatunk egyet. McPherson még nincs benne.) S láttuk már a leghétköznapibb hétköznap és a transzcendens összeszikrázását is. Sharky rokona – ha távoli, lecsúszott, elzüllött rokona is – Faustnak. Ismerős a nevetségesség és a tragikum közt ingadozó hangnem is.

Az expozíció (és az előadás) lehetne rövidebb. Nem baj. A rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően nagyon is kellemes, elgondolkodtató három órát ringatózunk a Bárkán.

A személy-, kocsma- és italneveken kívül nincs itt semmi ír. A figurák (a fordító Upor László) mai magyar nyelven beszélnek, a karakteres díszlet (Sebő Rózsa) és a karakteres jelmez (Kovalcsik Anikó) sem „írizál”. A rendezés nem tolakszik előre. De mikor az ördög a pokolról beszél, elsötétül a színpad, változik a világítás. Mintha Sharky félelmei, rettegései kapnának hangot.

És nagyszerűek a színészek! Gados Béla bizonytalankodó, döntésképtelen, joviális Ivant állít elénk (vajon visszafogadja az asszony?), Dévai Balázs kicsit harsányan kezd, de megmutatja, mi van Nicky kicsattanó magabiztossága mögött (elnézi-e neki Eleen a késést?). Ilyés Róbert egyszerre érzékelteti Sharky robosztusságát és érzékenységét (csak válaszolna a levélre!). Az egészen kivételes képességű Mucsi Zoltán Richardja esendő szörnyeteg, aki végtelen önzése ellenére igyekszik megoldani mások gondjait s a karácsonyi ajándékokról sem feledkezik meg.

Részeget és vakot játszani nagyon nehéz, részeg vakot szinte megoldhatatlan. Megoldja.
Külön szeretnék szólni a gondosan szerkesztett, tartalmas és ingyenes (!) műsorfüzetről – a betűk lehetnének nagyobbak. Kiemelendő a fordítóval és az Ilyés Róberttel készült két elmélyült interjú (Miklós Melánia, illetve Bérczes László). És az ír italspecialitásokra is kitekintenek! A füzetből tudom, a darab eredeti címe The Seafarer, s hogy a tengerész, tengerjáró (személy vagy hajó) jelentésű szó egy 755-ben keletkezett óangol versre utal, aminek beszélője a magányról szól. A darab tengerjárója az ördög. Hm, talán jobb cím lett volna A tengerjáró.

Lám, olyan jó előadás ez, hogy a néző még a cím helyességén is elgondolkodik…

D. Magyari Imre

forrás: Köznevelés

Karácsony a színházakban

.:. Így is hangolódhatunk az ünnepre .:.

Itt vagyunk a karácsonyi programdömping elején és krónikus döntésképtelenségünkön a színházak sem fognak tudni segíteni, merthogy elhalmoznak minket jobbnál-jobb lehetőségekkel. Tehát ha valamelyik nap már az idegösszeomlás határán dobnánk el magunktól a bevásárlószatyrokat, vagy kimozdulnánk a bejgli- és fenyőillatú lakásból, akkor bőven lesz miből válogatni a színházak programjai között.

Vígszínház és Pesti Színház - Vígkarácsony a színház előtt, A varázsfuvola a repertoáron, már hagyománynak számító Halász Judit koncert és debütál Molnár Ferenc két egyfelvonásosa

A Vígszínház kontrázik rá a leggyorsabban az ünnepre, hiszen náluk már a hónap elején elkezdődik Vígkarácsony nevű programsorozatuk. Ennek keretében december 5-én, 12-én és 19-én 18.30-kor az éppen arra járók megcsodálhatják az ünnepi fényjátékba öltözött színházépületet. De ennél több is történik, hiszen a társulat tagjai és maga Eszenyi Enikő, a színház igazgatója is az érdeklődők közé merészkednek, hogy együtt szavaljanak a jelenlévőkkel karácsonyi verseket. December 5-én Eszenyi Enikő, Fesztbaum Béla és Hegedűs D. Géza, december 12-én Igó Éva, Borbiczki Ferenc és Reviczky Gábor, december 19-én pedig Lukács Sándor, Csőre Gábor és Fesztbaum Béla lesz részese ennek a formabontó közönségtalálkozónak.

December 25-én kerül bemutatásra a Vígszínházban Mozart operája, A varázsfuvola. Aki a karácsonyt otthon tölti annak sem kell azonban búslakodnia, mert a Marton László rendezésében készült, Magyar Állami Operaházzal közös produkciót december 27-én délelőtt és este, továbbá december 29-én is meg lehet még tekinteni a hónapban.
Már hagyománynak számít a színház életében a karácsony előtti vasárnapon megrendezett Halász Judit koncert, amely elsősorban a kisgyermekes családoknak szól. Idén tehát december 20-án, 11 órától lehet meghallgatni a máig legkedvesebb gyermekdalszerzőt a csemetékkel.

Aki inkább a hagyományos színházi előadásokat részesítené előnyben, mondván, hogy ilyenkor még ő sem bújhat ki a programok alól azzal a kifogással, hogy nincs időm, azok pedig a Pesti Színház felé vehetik az irányt. Itt ugyanis december 19-én lesz a premierje Molnár Ferenc két egyfelvonásos darabjának. Az Egy, kettő, három és Az ibolya című színművek műfajukat tekintve vígjátékok, és a felhőtlen szórakozásra garanciát jelenthet a két főszereplő, Kern András és Reviczky Gábor neve is. A két egyfelvonásos előadást a premier után december 21-én, 22-én és 23-án, továbbá 25-én, 27-én és szilveszter éjszakáján is meg lehet tekinteni.

Felkavaró erejű dráma kerül bemutatásra a karácsonyi szünet előtti utolsó napon, azaz december 22-én a Radnóti Színházban. A Szász János rendezte Füst Milán darab, a Boldogtalanok december 20-án debütál és 2009-ben utoljára, december 30-án is ezzel zárja az évet a Radnóti.

Füst Milán egy szerelmi gyilkosságról szóló újságcikk kapcsán írta meg a Boldogtalanokat 1914-ben, de kilenc évvel később kerülhetett bemutatásra. A dráma témája napjainkban sajnos aktuálisabb, mint valaha, így nem csoda, hogy újra előkerült.

Az Ópium- Egy elmebeteg nő naplója és a Witman fiúk rendezője nem először adja színházi munkára a fejét. Korábbi munkái (pl. 2008-ban a Sirály a Bárka Színházban, vagy 2005-ben A Mester és Margarita a Nemzetiben) tanúbizonyságot tettek arról, hogy biztos kézzel tudja instruálni a színpadi színészeket is.

A Radnóti Színház előadásában játszó színészek közül néhányan már találkoztak a drámával, próbálták és játszották Füst Milán színművének bizonyos szerepeit, más városban, más színházban vagy éppen az iskolában. Csányi Sándor mellett a tragédiába torkolló szerelmi háromszög történetében a főbb szerepeket Petrik Andrea, Wéber Kata, Csomós Mari, Schneider Zoltán és Kováts Adél játsszák.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is jótékonysági karácsonyt szervez a VIII. kerületben élő rászorult gyerekeknek a Bárka Színház, amelynek sikerességéhez mi is hozzájárulhatunk azáltal, hogy a megunt játékokat, könyveket, sportszereket bevisszük a színházban kialakított Jótékonysági Sarokba, ahonnan az ajándékok olyan családokhoz kerülnek, akiknél semmi más nem kerülne a fa alá az ünnepen. A jótékonysági karácsony december 20-án kerül megrendezésre, ezért az ajándékokat legkésőbb december 19-ig kell eljuttatni hozzájuk. A program részeként pedig jótékonysági árverésre is sor kerül, melynek keretében színművészek, sportolók, festők által felajánlott személyes- és emléktárgyakat, illetve színházi előadások kellékei kerülnek elárverezésre december 1. és 15. között a meghirdetett online jótékonysági akció keretében (részletek a színház honlapján).

December 18-án lesz a bemutató előadása a színházban a Harminchárom változat Hayd-koponyára című Esterházy Péter darabnak. Ez a színmű már csak azért is kuriózumnak számít, mivel az 1809-ben elhunyt zseniális zeneszerző, Joseph Haydn az Esterházy család udvari zeneszerzője volt. Így tehát az írónak is különleges élmény, hogy róla ír drámát, a nézőnek pedig még különlegesebb lesz, ahogy Esterházy szövege és Haydn zenéje találkozik. A Benedek Miklós és Kálid Artúr főszereplésével készült darabot a premier után december 21-én és 26-án is műsorra tűzik.

Csupa kockázat, csupa meglepetés


Haydn koponyái a Bárkában

Harminchárom változat Haydn-koponyára – ez a címe Esterházy Péter új darabjának, amelyet a Bárka Színház mutat be december 18-án Benedek Miklóssal, Kálid Artúrral, Réti Adriennel, Kardos Róberttel, Parti Nórával, Ilyés Róberttel és Lázár Katival a főbb szerepekben. Akik valahol mindannyian Esterházy Péterek, naná.

Csider István Zoltán| Népszabadság| 2009. december 10. |

Hemzsegj csak nyugodtan – mondja Göttinger Pál rendező, és végigmutat a nézőtéren.

– Hemzsegek – válaszolom, és pillanatnyi tétovázás után a jobb hármas sor közepére hemzsegem le magam. Nem kell senkin átgázolnom, nem kell senkit letaposnom, nem kell senkitől elnézést kérnem – a Bárka Vívótermének széksorai teljesen üresek. Csak néznem kell, mi történik a színen. Na, nem mintha kellemetlen volna ez a foglalatosság: Esterházy Péter új, Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabját próbálják éppen.

Vagyis azért ez így túlzás, helyesebb, ha úgy fogalmazok: az új darab körülbelül másfél perces részletét. Mozgáspróba. A Herceg, akit Kálid Artúr alakít, éppen öndefiniál, a mondatokhoz szükséges mozdulatok finomra csiszolásán dolgoznak ezerrel. Az újra és újra lejátszódó másfél perc mégsem katatón, mégsem unalmas. Katona Gábor koreográfus másodpercről másodpercre instruálja Kálidot, aki egyébként saját mozdulatötleteivel is hozzájárul ahhoz, hogy működjék a Herceg karaktere.
Lenyűgöző összmunka.

Később, már a kantinban Göttinger Pál rendező azt mondja, nem minden jelenet, illetve minden színész esetében van szükség ilyen aprólékosságra, a Herceg, vagy éppen a táncoslányok színjei kapcsán viszont igen, mivel ezek nem annyira drámai, mint inkább lírai jelenetek, ahol másodpercről másodpercre programozni kell a szereplőket.

Kálid Artúr amúgy nagyon hálás helyzetben van: Esterházy herceg sajátos, rapszodikus szerepéből adódóan – aki több történetszál szereplője egyszerre –, mindent van alkalma kipróbálni: a saját játékkedvét is „beleviheti” a darabba, és a formalista ügyeket is megoldhatja. De például az Ilyés Róbert játszotta Angyal szerepe egész más: a rendezőnek, koreográfusnak itt csak reflektálnia kell a színész elképzeléseire.

– A Harminchárom változat Haydn-koponyára esetében legalább négy különböző színdarabról van szó. Előadás az előadásban például maga az Angyal, aki afféle one man show-t mutat be, úgy komédiázik, sokszor gonoszkodóan kommentálja az eseményeket. Megint csak egy külön előadás alakul Haydn élettörténetéből, és Rosenbaumék vonala is különbözik a többitől, ez inkább az abszurddal tart rokonságot. Ugyanakkor valahol mind variációi egymásnak, mindig összecsengenek. Mindegyik másféle munkamódszert igényel – mondja Göttinger.

Mit írna a színlapra a rendező, ha az ő dolga volna ez? Esterházy Péter műfaji megjelölését, miszerint a Haydn-darab „mai revü” volna, úgymond kihúzatta, nagyon is praktikus okokból. Megtévesztené a nézőt, másfelől pedig mert az alkotók gondolkodását is befolyásolna. Úgyhogy a színlapon nem szerepel zsáner.

– Van azért műfaja: Esterházy-darab – mondja mosolyogva Göttinger Pál. Egy igazán nem dramatikus gondolkodású ember darabja, akit hidegen hagy a klasszikus történetmesélés, nem érdekel a drámaírói technika, aki csupa eldöntetlen szöveggel operál, akinél minden lebeg. A klasszikus színház ledobná magáról ezeket a nem fix részleteket, épp ezért igényel speciális munkamódszert a Haydn. Azzal nem is kísérleteztek, hogy szituációkat mesterkéljenek a szöveg alá, hiszen akkor „kinyírták” volna a darabot.

Amelyben egyébként még csak nem is Haydn személye a legfontosabb. A mű a megrendelésre alkotásról szól, ami áthatotta a komponista egész életművét, de nem idegen Esterházytól sem. A zeneszerző zenét szerez, az író meg ír. Nem egzisztenciális, azaz gazdasági okok veszik rá erre. Leül, ír, ha van mit, ha nincs. Legfeljebb kihúz mindent, vagy nem adja ki a kezéből – de mindenképp ír, mert az a dolga. Ilyenformán tehát a szerző rokon Haydnnal magával. De a gonoszkodó Angyallal is. Meg a Herceggel. Meg persze az inassal, Bernharddal is – aki amúgy Thomas Bernhard korai alteregója, mondjuk, és ha kétségeink lennének, hát ott az Bernhard szájába adott szöveg, amit az író Bernhardtól vesz kölcsön Esterházy – nem először éppen ezeket a sorokat.

– Tulajdonképpen valószínűleg 16 darab Esterházy Péter fog járkálni a színpadon – mondja a rendező.

A próbákon viszont nem járkált egy sem. Göttinger meséli, hogy az író a próbafolyamatban ugyan nem vett részt, az előkészítésben annál inkább. Nagyon komolyan vette a munkát, készséges volt, mikor változtatásokat kértek a szövegen, és a stáb javasolt változtatásait is elfogadta. Összesimította, amit össze kellett, aztán elegánsan hátralépett.

– Ezáltal egy csomó, általunk nagyon nehezen megfejthető részlettel magunkra is hagyott bennünket. Közben viszont mégis adott annyi szabadságot, hogy otthonosan érezhessük magunkat a darabban.

S vajon a színészek mennyire szeretik ezeket az olykor valóban nagyon nehéz mondatokat?

– A magyar színházi élet a lélektani-realista színjátszáson szocializálódott, amelyben a színész pontosan tudja, kicsoda, mi történik vele, mit miért mond, s ahol minden építkezéssel történetmeséléssel állítódik elő. A színész egy kerek történetet gondol át, afféle ívet húz magában a darab eleje és az előadás utolsó pillanata között. Na, erre itt abszolút nincs lehetőség. Nem arról van szó, hogy egyszerűen nincs hagyományos történet, hanem hogy a szerző kéjes örömmel kavarja össze a szálakat. Bebizonyosodik, hogy ahol bármi történhet, ott minden meg is történik.

Igen ám, csakhogy míg egy Esterházy-kötet olvasása közben könnyedén visszalapozhatunk, ha tisztázni szeretnénk magunkban egy nagy mondatot, a színházban erre nincs lehetőség. A Harminchárom változat Haydn-koponyára tehát nagyon delikát darab, speciális szöveg egy speciális színházi térben. Sok, nyilván nem kifejezetten közönségbarát elemmel. Meg kell érte dolgozni. Ahogy a próza, úgy a színdarab esetében is érvényes Esterházy Péter alapállása: egyenrangúként kezeli az befogadót, tőle is munkát vár. Épp ezért kockázatos darab. Az alkotókat is meglepte, mennyire.

– Amikor elkezdtük – mondja Göttinger Pál –, mindenki másra számított, mint ami végül lett belőle. Még jó! Ez egy Esterházy-szöveg.

Csupa meglepetés.

FIRKIN CD Németországban!

Megjelent, szinte egy időben, egy válogatáslemez és egy lemezkritika Németországban.

A válogatáslemez címe: "Almost St. Patrick's Day", rajta a világ jelenleg legjobbnak tartott folk-punk zenekarai hallhatóak. A FIRKIN zenéje a Levellers, a New Model Army, a Flatfoot 56, a Fiddlers Green, a Mr. Irish Bastard, és más neves zenekarok megtisztelő társaságába került.

A lemez Németországban jelent meg a Reedo Records gondozásában (Firkin a Universal Music engedélyével), egyelőre megrendelhető az order@​reedo-​records.​com címen, később - reméljük - ezen a honlapon is!

Aki eddig hiányolta a német nyelvű recenziókat a Firkinről, íme, kielégítjük várakozásait:


Szép hosszú lemezkritika a "Firkinful of Beer" című lemezről. Úgy tűnik, a német embereknek is Firkin' good :)

SZÖVEGEK SÜTEMÉNNYEL


Felolvasószínházi sorozat / KDF 2009

Az angolszász területen kedvelt felolvasószínházi műfaj, a PPP (Play, Pie, Pint) mintájára az idei Kortárs Drámafesztiválon süteménnyel és itallal várták a nagyérdeműt a darabok felolvasása közti szünetben. A két délután azonban nem emiatt volt kellemes. MIKLÓS MELÁNIA BESZÁMOLÓJA.

Négy kortárs külföldi drámával ismerkedhettünk meg a Merlin Színház csordultig megtelt kistermében, ahol a dramaturgokból, drámaírókból, fordítókból és rendezőkből álló szűk színházi szakma csak elvétve képviseltette magát. Noha a műfaj „piaci” szándékai szerint előválogatott börzeként alapanyagot kínál leendő produkciók megszületéséhez, az alkotók tudhatnak valamit, vagy legalábbis tudják, hogy mit keressenek és hol. A felolvasószínház ezért a szövegek és a színház iránt érdeklő nézők beavatásának és szórakoztatásának sajátos eseményévé vált, amely – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – nálunk is egyre népszerűbb. Hogy mennyire adekvát e produkciókat ősbemutatónak, illetve magyarországi bemutatónak nevezni, az a jelen írás keretein túlmutató kérdés, másrészt szintén a marketing területére vezető hívószó. A felolvasószínház vonzerejét ugyanis éppen az egyszeriség adja. A sorozatban egy darab képezett több szempontból is kivételt: Caryl Churchill Hetedik mennyország című drámája, amelyet plusz programként a K.V. Társulat a szeptemberi bemutató helyszínén, a MU Színházban megismételt. A kortárs angol írónő 1979-es szövege volt ilyenformán a legkevésbé aktuális, és az egyetlen, amely olvasható Upor László fordításában az általa szerkesztett Churchill-drámakötetben.

A drámák kiválasztásának célja a nálunk ismeretlen vagy kevésbé ismert szerzők darabjainak bemutatásán túl a külföldi tendenciák megismertetése, és noha az idei négy (plusz egy) szöveg alapján értelmetlen lenne a kortárs drámát illetően messzemenő következtetéseket levonni, az összehasonlítás kényszere és a saját életünkkel való párhuzamok, valamint a szövegek közti áthallások észrevétele elkerülhetetlen. Tematikusan a szó szerint és/vagy metaforikusan értett utazás kapcsolja össze a darabokat: a helyhez kötöttség, a változ(tat)ás vágya illetve az arra való képtelenség, amely egyének és kisközösségek, idegenek és helyiek viszonylatában utaztatja a képzeletet – feloldódó országhatárok, kollektív emlékezetek, személyiségrétegek, identitások és nemi szerepek között –, aminek az erőszak és a horror éppúgy otthonos közege, mint a párhuzamos világok misztikumának irracionalitása. Ha formailag nézzük a darabokat, David Greig és Churchill drámái tekinthetők a leginkább dramatikusnak; kezdő- és záróprodukcióként keretbe foglalták a sorozatot, melynek izgalmas szövegei egyrészt a filmszerűségükkel, másrészt a narráció túlsúlyával és az elbeszélt cselekményre való (ön)reflexiós technikák alkalmazásával jellemezhetők.

David Greig (1969) skót drámaíró, rendező és dramaturg 1993-ban írt drámája, az Európa számtalan bemutatóval és háromszori kiadással a háta mögött hazájában sikerdarabnak számít. A történet egy vasúti pályaudvaron és egy bárban játszódik egy határmenti kisvárosban, valahol Európában. A határokat épp eltörölték, a rendszer felbomlott, és a funkcióját vesztett állomást üzemen kívül helyezik. A megszűnő munkahelyek felkorbácsolják az indulatokat. Forgács Péter rendező erős és látványos formát rendelt Markó Róbert fordításához, amely éppen annyira emeli el az elhangzó drámát a felolvasástól, hogy színházszerűvé alakítja, ugyanakkor a szövegre és annak működésére irányítja a figyelmet. Nem egy lehetséges előadás megoldását vizionálja tehát, hanem a szövegolvasást, -értelmezést és -befogadást segíti meg a szereplők által a Merlin fekete falaira rajzolt krétarajzokkal. (A legötletesebb példa, amikor a kocsmában részegedők egymás alá rajzolják kiürített poharaikat, mindig az utolsón tartva kezükben a krétát, s annak szintjéhez igazítva-csavarva testük tartását.) A cselekmény a pályaudvaron ragadt idegenek, apa és lánya körül forog, akikről kiderül, hogy háborús menekültek, és papírokra van szükségük. Ők az otthontalanná vált szerencsések Adele, a pályaudvari hordár szemében, aki az utazásról szőtt ábrándjaiban látja a megoldást az életére, ezért védelmébe veszi őket. Miközben egyre többet tudunk meg az előtörténetükből és halad előre az ügy, úgy árnyalódik a pályaudvar mögötti közösség képe és bontakozik ki az idegengyűlölet. Ennek megfelelően egyre több a képregényes rajzolt felület is – menetrendtábla, gyerekrajz-perspektívában ábrázolt vonat és sínpár, busz, bőröndök, tűzhely, poharak, uszító feliratok stb. –, amelyek a dráma végi tűzben úgy semmisülnek meg, hogy a gyújtogatók lemossák a falakat. A káoszt, a biztonság elvesztését és a hiányt a rendezés ezzel a színházi gesztussal teremti meg, amit a szöveg elsősorban a lokalizálhatatlansággal érzékeltet. Számtalan város és irány megneveztetik, ahová el lehetne innen menni, de végig nem tudjuk beazonosítani, hogy hol vagyunk, ami egyrészt lerombolja az „európai álom” illúzióját, másrészt aktuálissá teszi a témát. Emiatt válik zavaróvá, hogy a délszláv háborúra való konkrét utalások mégis behatárolják az évtizedet, és ezáltal gyengítik a hatást.

Dea Loher (1964) próza- és drámaírónő Az utolsó tűz című munkáját tavaly Németországban az év drámájává választották, és azóta két rendezésben is színre került. A kilenc szereplős darab tematikailag kevésbé izgalmas, dramaturgia és szövegszervezés tekintetében viszont annál inkább. Bodor Böbe rendezésében az előadás hagyományos felolvasás, néhány jelzésszerű díszletelemmel: a szereplők, egy kisváros lakói háttal ülnek és csak jelenetben fordulnak felénk, kivéve az anyát és az apát, akik végig egy fehér kanapé két sarkán láthatók, közöttük egy üres párna, a fiuk hiányának helye. Az ő halálának története a dráma kiindulópontja, amelynek a városba érkezett idegen az egyetlen szemtanúja. A fájdalom kimondhatóságáért és a bűnösök megtalálásáért folyó küzdelem tétje azonban a ciklikusan újrakezdődő emlékezés során nem egyszerűen a vakító nyári napfényben történt véletlen baleset rekonsturálása, hanem az ahhoz vezető hétköznapi bűnök és sorsok megrajzolása. Mindenki érintett a fiú halálában, ezért emlékezik a saját életére, amelynek ez az eset képezi a viszonyítási cezúráját. A központozás nélküli szöveg ritmusát a külső és belső nézőpontok monológokon belüli váltakozása, valamint a szereplők ugyanazon eseményekhez kapcsolódó kommentárjai és az azokból kibomló történetszálak szervezik. Mindenről közvetlen tudomást szerzünk, de az érintett szereplő kívülről, a közösség szemével is láttatja magát, miközben a nézőtérnek mesél és az ő lehetséges kérdéseiket és a válaszait is beleszövi a monológba, amelynek egy-egy mozaikdarabját mondja tovább a saját szempontjából a következő megszólaló. A szöveg a filmsorozatok dramaturgiája szerint építkezik: minden szereplő köré önálló történet-epizód terebélyesedik. A szálakat az író végül úgy varrja el, hogy például a mágikus realizmus titokzatosságával eltünteti a szereplőit (az apa eggyé válik a természettel), másrészt osztatlanná teszi a szöveg egy részét, és ahol a kontextusból nem derül ki, hogy ki beszél, a rendezőre bízza a felosztást. Ily módon választás kérdése az is, hogy mikor és melyik szereplő hagyható el. A dráma többféle értelmezést és megoldást kínáló nyitott mű – amely ebben a feldolgozásban (a szövegkönyvet Szilágyi Mária fordítása alapján Markó Róbert készítette) az anya és az idegen kiszámítható szerelmi történetének középpontba helyezésével fokozatosan elveszíti az izgalmát.

Greg McArthur (1969) többször színre vitt, 2002-es hóemberének szereplői harmincas fiatalok, akik nem Európában élnek, hanem Kanadában, mégis elvágyódnak; északra költöznek, a jégmező szélére, ahol mindig vakítóan süt a nap. Arról ábrándoznak, hogy történik valami, ami megváltoztatja az életüket, és miközben pornófilmekkel és kábszerezéssel ütik el az időt, a fikció játékosan valósággá realizálja a képzelet tudattalanból feltörő vágyait és félelmeit. Az eseményeket itt is egy halott gyerek feltűnése indítja be, akire a magányosan élő, skizoid hajlamú meleg fiú, Jude talál rá. A jégbe fagyott gyerek elhozza számukra a reményt, egyben megtestesíti a hiányt: Jude-nak ő lesz a társa, kijár hozzá éjszakánként és házat épít köré; Denver odahív egy régészt, hogy azonosítsák a tudományos szenzációnak képzelt leletet; a nő ahelyett, hogy belátná a helyzet banalitását, kalandvágytól fűtötten összejön vele; Marjorie, Denver élettársa pedig a régésznőben látja azt a személyt, aki majd szikével előszedi belőle az emlékeit. A halott gyerek átka horrorba fordítja a történéseket. A levágott ujjai a fridzsiderben, a hullához odafagyó test, a tetem melletti közösülés, a leszakadó kar, a szikével összevagdosott has, a majdnem gyilkossággal végződő hullarablás erős képei és jelenetei megidézik a műfaj irodalmi és filmes hagyományát. Az egész olyan, mintha egy Stephen King-könyvet olvasnánk, ám az abból készült filmet is látjuk, megspékelve a Helyszínelők és a Dr. Csont típusú sorozatok ironikus áthallásaival és néhány direkt utalással (Féktelen folyó, Rettegés az Elm utcában). Göttinger Pál rendezése szabadjára engedi a képzelet működését: a színészek fotelekben ülve olvassák a Deres Péter fordította szöveget, mögöttük egy-egy fehér (jég)tábla, és csak jelenetben kerülnek fénybe. A nézőkkel való erős szemkontaktus felerősíti a dráma emlékmesélős, kommentáló jellegét, ugyanakkor titokzatosságot teremt és borzongást vált ki, amit jazz-zene betétek oldanak fel.

A szlovén író, dramaturg és performer, Simona Semenić (1975) a tavalyi Kortárs Drámafesztiválon mutatkozott be a hazai közönségnek az Én, az áldozat című felolvasószínházi előadással. (Kritikánk az előadásról itt olvasható - a szerk.) Legfrissebb darabja, az 5kisfiu.si hasonlóan „kegyetlen” minimálszínházi szöveg, a felnőttek világából másolt gyermeki brutalitás témájára írt egyetlen jelenet kibontása. Tíz év körüli kisfiúk játszanak a hétvégi titkos gyülekezőhelyükön – play station- és (rajz)filmhősöset, papás-mamást, buzis-neonácist és harekrisnást, amiben nemcsak a tanult és médiamanipulált viselkedésminták rajzolódnak ki, hanem a (háborús) erőszakban gyökerező patriarchális társadalom képe is, évtizedekre visszamenőleg és előre. Forgács Péter a felolvasás elhagyásával ismét kötött formában rendezte meg az előadást: a fiúkat a szerzői instrukcióval megegyezően lányok játsszák, akik a bemutatkozó prológust, illetve a fiúk későbbi életét összefoglaló epilógust élőben mondják, a játékok gyorsan pörgő dialógusai pedig felvételről szólnak, amit a színészek némafilmszerűen szinkronizálnak. A játék a félig kidolgozottság ellenére is működik, és jól érzékelteti a belsővé vált külvilág értékrendszerének zűrzavarát.

Szerző: Miklós Melánia

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron sorozat a vidéki operajátszásról stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed