Elmaradnak A hülyéje előadásai
2015. január 30. Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy A hülyéje 2015. január 30-i, 19 órakor kezdődő (Bánffy bérletes) előadása, valamint 2015. január 31-i, 1…
2015. január 30. Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy A hülyéje 2015. január 30-i, 19 órakor kezdődő (Bánffy bérletes) előadása, valamint 2015. január 31-i, 1…
<b> A 2014/2015-ös, 25. jubileumi évadban hagyományteremtő szándékkal hívja életre a Jászai Mari Színház, Népház a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált, a MOST F…
Takács Erzsébet <b><b> A régi közhely, hogy a bohózatban a poénok valódi helyét a közönség találja meg, igaz – mondta az A hülyéje című előadásról Göttinger Pál rende…
<b> Az új igazgató mozgalmas sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az átadás-átvétel végéig zárva tart a színház. Zalán János szerint ez nem olyan nagy baj, úgyis …
Tessék szépen elmenni és megnézni, hogyan sziporkázik Ötvös András az A csemegepultos naplója című monodrámában – valahogy így kezdeném kritikámat, ha az Ötvö…
<b> A 2014-es év mérföldkő volt az Orlai Produkciós Iroda életében, ugyanis tavaly öt új nagyszínpadi előadás készült és Lázár Kati és Csákányi Eszter is előrukkol…
Az új évadban a kilencedik DESZKA Fesztivált rendezi meg a Csokonai Színház. A kortárs magyar dráma legrangosabb seregszemléje idén arra törekszik, hogy minde…
<i> Interjú Göttinger Pállal A hülyéjéről a 24 órában</i> <i> Általános emberi jellemhibákról is beszél Feydeau darabja</i> <b> Ma este mutatják be a Jászai Mari Színházban Georges …
<b> Interjú Major Melindával és Bakonyi Csillával A hülyéjéről a 24 órában</b> <b style="text-align: justify;"><b></b></b><b style="text-align: justify;"><b> Feydeau bohózatában mindenki azt hiszi, hogy megcsalja a másik, és végül semmi nem történ…
<b> Interjú Dévai Balázzsal és Kardos Róberttel A hülyéjéről a 24 órában</b> <b></b> <b> Szombat este mutatják be Georges Feydeau klasszikus bohózatát a Jászai Mari Színházban.</b> <b></b> <b> Évti…
Adva van egy író, Lajos, aki megunja a négy fal közötti alkotómunkát és egy piacra áll csemegepultosnak, ahol az Élet van. Szabadidejében csajozik, kocsmázik …
<b> Polgár Csaba, az Örkény Színház színésze játssza és nemsokára Németországban rendezi is Shakespeare Hamletjét, miközben ezerrel készül színpadra vinni egy kult…
<b> Hogyan lesz valaki csemegepultos? A többség bizonyára úgy, hogy gyerekkorában parizerekkel és kolbászokkal álmodott, az óvodában pedig a szalonna volt a jele. …
<b> Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésznője Kurázsi mama szerepébe bújik januárban, de közben Gergye Krisztiánnal dolgozik mindenfelé. Óriási lendüle…