SUSOTÁZS – TÓTH BARNABÁS KISFILMJE A MAGYARÓRÁN

„Valami ilyesmit írtak körül annak idején azzal a szóval, hogy katarzis” – írta 2018 áprilisában Tóth Barnabás új kisfilmjének premierje után az Index. A 2017-ben Flört munkacímmel leforgatott, végül Susotázs címmel bemutatott tizenhat perces alkotás 2018-ban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt eredményesen (erről a Film.hu 2018. augusztusi beszámolója mellett érdemes végigböngészni a film hivatalos közösségi oldalának bejegyzéseit), decemberben pedig az Oscar-díjra esélyes rövidfilmek közé is beválogatták. (Az amerikai filmakadémia január 22-én hozza nyilvánosságra, hogy a tízes listárólmelyik öt film lesz hivatalosan Oscar-jelölt.) Az alkotók jóvoltából a film január 7-től a Vimeovideómegosztó honlapon egy héten át érhető el – ugyanitt látható a rendező legnépszerűbb kisfilmje, az Újratervezés is –, ezt követően pedig várhatóan a Duna Televízió is műsorára tűzi. A kisfilm tanórai bemutatását nem elsősorban a nemzetközi sikerek indokolják. Az irányított filmnézés során hasonló megfigyelési, elemzési szempontokat adhat a pedagógus, mint az irodalmi művek értelmezésekor.

A Médiapedagógia című honlap egy 2016-os bejegyzése nem véletlenül hasonlítja az irányított filmnézést az irodalomórákon megismert szakaszos olvasáshoz. „Fontos – írja még a bejegyzés szerzője –, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) értsék, a filmnézés nem pihenés, vagy szabad tevékenység, engedélyezett lógás. Ezért érdemes (akár csoportos) megfigyelési szempontokat is kiosztani kevésbé rutinos filmnézők esetében.” A Susotázs elsősorban a gimnáziumi korosztálynak, 15-18 éveseknek ajánlható. A megtekintés előtt érdemes megvizsgálni a film címét: milyen hangzású, milyen eredetű lehet? Az elhangzott válaszok nyomán (hangutánzó szónak tűnik, francia hangzású) előfeltevéseket lehet tenni a film témájára, helyszínére, szereplőire vagy a megjelenített élethelyzetre vonatkozóan. Később, a film megtekintése közben közösen vizsgálhatjuk meg, hogy az előfeltevések beigazolódtak-e. Fontos, hogy ne adjuk meg előzetesen a szó jelentését, hiszen a filmben az egyik főszereplő definiálja majd, és ez is alkalmat teremt az elemzésre. A rendező egyébként a Szeretlek, Magyarország-nak adott interjújában magyarázatot ad a címválasztásra, a pontos definíciót pedig a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének (MFTE) honlapján is megtalálhatjuk. A film elején (00:04) ugyancsak feltűnik néhány másodpercre a susotázs definíciója (az MFTE honlapján [itt] is olvasható szöveg angol fordítása), és ugyanez jelenik meg a végén is (14:57) nagyobb betűméretben, kiemelt helyen: közvetlenül a stáblista előtt. A kisfilm plakátjának grafikája szintén hangsúlyozza az értelmezés fontosságát: a cím mellett – akár egy szótári címszó után – a szó fonetikus átírása olvasható. Maga a film tehát az, gondolhatjuk (joggal), amely magyarázatot ad majd a jelentésre.

A film megértéséhez minimális angol nyelvtudás szükséges, a tervezés során ezt is praktikus figyelembe venni. A vetítést az első angol nyelvű párbeszéd végén (02:11) érdemes először megállítani. Mielőtt a dialógus megértését ellenőriznénk, térjünk vissza az előfeltevésekre: tisztázzuk, mi a helyszín, kik a szereplők. Itt a diákok előzetes tudására is számíthatunk, s nemcsak a szinkrontolmácsolás értelmezésében, de a megjelenített szituáció elemzésében is, hiszen a két tolmács igazi zsánerfigura, a Stan és Pan-típusú vígjátékokból, burleszkekből ismert páros. A diákok fel fogják ismerni a szereplők személyiségének főbb jellemzőit (precizitás-lezserség, szabálykövetés-szabálykerülés), rá fognak mutatni, hogy a két karakter kiegészíti egymást, és ez teremti meg az általuk is jól ismert vígjátéki alaphelyzetet.

A Susotázs egyrészt filmes klisékre, sztereotípiákra épít, másrészt – a filmvégi csattanó is erre épül majd – tudatosan szembehelyezkedik azokkal. A folytatás András első, a tolmácsfülke terén kívül ható gegjéig (05:46) tarthat. A diákokkal itt megvitathatjuk, milyen játék zajlik a magyar tolmácsok között, és hogy mi az oka és a tétje András első bejelentkezésének. A leghosszabb egység András és Pál „szellemi párbajának” végéig (12:17) tart. Itt érdemes megbeszélni, mikortól lesz tétje a játéknak, mi az oka, hogy Pál egyáltalán részt vesz benne, hogyan értelmezhető Pál különös vallomása (mennyire szól ez a párbajról, mennyire a megszólítottról, illetve magáról Pálról), és azt is, hogyan definiálja a jelenet a kisfilm címét.

Ahogy a film vetítése előtt, az egyes jelenetek előtt is tehetünk előfeltevéseket, ez különösen az utolsó jelenetsor megtekintése előtt indokolt. A diákok fel fogják vetni a csattanószerű lezárás lehetőségét, érdemes tehát megfogalmaztatni velük, milyen befejezésre számítanak. Mindenképpen maradjon idő az utolsó jelenetsor elemzésére, vitassuk meg az értelmezés szintjeit, beszéljük meg, milyen állításokat fogalmaz meg a film a kommunikációról, egymás megértéséről, önmagunk megértéséről, a reflektálás, az önreflexió szükségességéről. Érdemes felidézni az első jelenetsornál felmutatott klisék és sztereotípiák helyét a kisfilm egészében, megvitatni, milyennek látjuk az utolsó jelenetben a film elején zsánerfigurákként bemutatkozó szereplőket, és hogy mennyire látjuk vígjátékinak a kisfilmet lezáró jelenetet.

A kisfilm hivatalos közösségi oldalán a kritikák, értékelések hivatkozása mellett többek között a Susotázs werkfilmje is megtekinthető. Tóth Barnabás filmjei közül a Van egy határcímű kisfilmet is olvasóink figyelmébe ajánljuk, utóbbiról a film hivatalos közösségi oldalán, a Filmvilág 2018/3. számában megjelent – a Médiatanács blogján is olvasható – interjúból tájékozódhatnak, a teljes filmet pedig a Vimeo videómegosztó honlapon tekinthetik meg.

Ez a legnehezebben kimondható filmcím az Oscar-shortlisten!

Interjú Tóth Barnabással, a Susotázs rendezőjével

Már csak néhány nap és január 22-én eldől, hogy idén is lesz-e magyar jelöltje az Oscar-díjnak. Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló kisfilmje kategóriája tíz esélyese között szerepel. A rendezővel a Susotázs készítéséről, a tolmács szakmához fűződő viszonyáról, az Oscar-kampányról és idén érkező tévéfilmjéről beszélgettünk, de szóba került történelmi témájú terve és a filmes körökben kultikus (terep)Szemle című munkája is.

Tudatosan indultatok a Susotázzsal olyan fesztiválok irányába, amelyek biztosíthatják a szükséges feltételeket?

A fesztiváloztatás egy óriási lutri. Gyakran reklámozzák magukat azzal, hogy nevezd hozzánk a filmed, itt Oscar-kvalifikációt ér a fődíj. A Susotázs viszont nem fődíj, hanem a Los Angeles-i vetítések miatt kapta meg a lehetőséget. Nemzetközi stáb hozta ezt össze. Egy berlini ügynökség vitte a fesztiváloztatást, ők küldték el a Manhattan Filmfesztiválra. A fesztivál pedig már tudatosan vetítette egy hétig Los Angelesben, sőt, még hirdetéseket is vásároltak neki az LA Weekly-ben. Ebből következett a kvalifikáció.

A Mindenki példáján láthattuk, hogyan juthat el az Oscarig egy magyar kisfilm. Ellestél tőlünk néhány technikát? Személyesen is részt veszel a marketingben?

Egy hónapja, amikor kihirdették, még úgy gondoltam, hogy ,,Szuper, milyen izgi lesz. De most csak hátradőlök, figyelek, várok, imádkozok” - ez viszont naiv hozzáállás volt a részemről. Időközben megtudtam, hogy mennyire kell pedálozni, generálni a hírverést körülötte, nyomulni az interneten is. Nagyon sok akadémiai szavazó ugyanis meg sem nézi a filmet, csak rákeres a neten, esetleg körbeérdeklődik róla az ismerőseinél, és az alapján dönt. A shortlist kihirdetésének másnapján “válságstáb” ült össze a Laokoon Filmgroup-ban, Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor producerekkel villámgyorsan cselekedtünk. Felvettem a kapcsolatot Deák Kristóffal, akit régebbről ismerek és nagyon jóban vagyunk, és ő ellátott pár tanáccsal. Bár több PR-cég is megkeresett minket, rendre azokat választottuk, akik a Mindenki útját is egyengették.

Nemzetközi konferencián dolgozó tolmácsok a film főhősei. Mi keltette fel az érdeklődésed a munkájuk iránt?

Igazából két dolog is. Külkerre jártam, ami szinte már tolmácsképző, mert alatta az angolt és a franciát is megtanultam felsőfokon. Utána párhuzamosan jelentkeztem az EU speciális tolmácsképzőjére és a Filmművészetire, aztán mindkét helyre felvettek. Választhattam a kettő között, végül a film győzött, de ennek ellenére közel állt hozzám a tolmács szakma is. Egyetlen napig ki is próbáltam, egy barokk-konferencián tolmácsoltam magyarról franciára. Bele is tört a bicskám, traumatikus élmény volt.

Ennek viszont már húsz éve, de tavalyelőtt a Momentán Társulattal jártam egy konferencián, ahol tolmácsok is voltak. Figyeltem ott őket az üvegkalitkákban, és azon gondolkodtam, hogy vajon tudják-e pontosan, hogy hányan hallgatják őket a teremben. Ha pedig mondjuk kiderül az, hogy csak egy, akkor kialakul-e bármiféle kíváncsiság, személyes kapcsolat, játék közöttük. Ez az alaphelyzet szokatlan és izgi, ilyet még nem láttunk a vásznon.

Eredetileg a kicsit kevesebb magyarázatra szoruló Flört volt a film munkacíme. Miért döntöttél úgy, hogy egy szakmai kifejezésre változtatod?

Nem volt nehéz döntés. Egyrészt, mert Flört című film már létezik, másrészt egy picit spoileres is. Ráadásul elég semmitmondó, ellentétben a susotázzsal, ami meg tök érdekes. Majdnem minden nyelven létezik ez a szó, de a legtöbben mégsem ismerik a jelentését. Én is csak a közvetlenül a forgatás előtt hallottam először erről a technikáról. Megtetszett maga a szó és a fogalom is, mert van benne egy kis romantika. Nem mellesleg pedig lehet azzal kampányolni, hogy ez a legnehezebben kimondható filmcím a shortlisten!

Mindig is nehéznek képzeltem a tolmácsok mindennapjait, hiszen bármilyen agyzsibbasztó témában toppon kell lenniük – te magad is rájátszol erre a filmben, egy hűtőgép-konferencián tolmácsolnak a főszereplők. Adott volt ez a téma vagy voltak más, hasonlóan ,,érdekfeszítő” lehetőségek is?

A téma valóban szakmainak, száraznak tűnik, de pont ez kellett nekünk. Ha mondjuk egy UFO-konferencia lenne, az nagyon elvonná a figyelmet a cselekményről. Már elég korán képbe kerültek a hűtőgépek. A bátyámnak köszönhető az energetikai téma, aki az EU-ban dolgozik a klímaváltozás osztályon. Ő ajánlotta ezt az egyébként valós szervezetet, ami a konferenciát tartja a filmben. Megkerestük őket, és produceri szempontból nagy szerencsénk volt, hogy olyan szponzort találtunk, akik a környezettudatosság üzenetét akarják kommunikálni - így közvetve még társadalmi haszna is lehet a filmnek. Másrészt nem egy ismert cégről van szó, így nincs reklám íze a dolognak.

Az év elején korlátozott ideig online is látható volt a film. Egy hét alatt 212 ezren nézték meg, ami kiemelkedő szám. Meglepett a nagy érdeklődés?

Természetesen nagyon jól esett, de a meglepetést inkább az okozta, hogy az egész hype és médiaérdeklődés nem az Oscar-shortlist bejelentésének idején, tehát tavaly decemberben kezdődött, hanem csak most, amikor felkerült a netre. Meg azért engem egyszer már elkényeztetettek az Újratervezés-sel, ott másfél millió néző volt egy hét alatt. Két oldala van ennek az éremnek, ehhez képest még csalódott is lehetnék, de a legtöbb filmem megállt néhány ezernél.

Mi az, ami szerinted legjobban megfogja a nézőket ebben a kisfilmben?

Szerintem az lehet a kapocs, hogy nem egy bonyolult történet, viszont kedvesen és érzelmesen van csomagolva. Bízom benne, hogy képes megérinteni őket. Átlagemberek a főhősei, akikben a pár perc alatt olyan érzések ébrednek, amikkel könnyű azonosulni.

A napokban olvastam egy interjút, amelyben egy hivatásos szinkrontolmács véleményét kérték ki a filmeddel kapcsolatban. Te magad kaptál visszajelzéseket a szakma képviselőitől?

Folyamatosan kapom őket, nagyon rápörögtek, a legutóbb pont egy são paulo-i tolmácsszervezet kért interjút. A napokban pedig Londonban, a legnagyobb ezzel foglalkozó cég, az AIIC konferenciáján vetítették le a résztvevők előtt, a jövő héten pedig magyar tolmácsok szerveznek vetítést belőle a Cirkóban. A legtöbb visszajelzés nagyon lelkes, hálásak, hogy a film ráirányítja egy kicsit a figyelmet erre a nem éppen szem előtt lévő, nehéz, de szép szakmára. Azért előfordulnak akadékoskodók is, akik szerint egy tolmács ilyet sosem csinálna. Ők nem veszik figyelembe, hogy ez csak fikció, egy játék. 

Mik voltak a fő szempontok a két főszereplő, Göttinger Pál és Takács Géza kiválasztásánál?

Göttinger Palit a Momentán Társulatból ismerem, amúgy pedig egy fantasztikus színész. A köztudatban inkább rendezőként él, így nem egy elhasznált arc. A próbákon improvizáltunk is szövegeket. Megírtam a monológját egy verzióban, de bátorítottam, hogy mondja nyugodtan azt, ami kijön belőle, miközben vettem a kamerával. Voltak tök jó mondatai, ezeket átvettem a filmbe, így tulajdonképpen az írói lenyomatát is rajtahagyta a filmen. Pali ajánlotta Takács Gézát, akit egy próbán megnéztünk, és láttam, hogy tök jól működnek együtt.

Osvárt Andrea a történet kulcsfigurája, a két tolmács vetélkedésének célpontja. Őt hogyan találtad meg a szerepre?

Már rögtön az elején rá gondoltam, amikor eldöntöttem, hogy olasz lesz a nő. Jó színésznő, feltűnően csinos és még olaszul is tud: ebben a keresztmetszetben csak Osvárt Andi áll. Egyébként évek óta ismerjük egymást és már régóta szerettünk volna együtt dolgozni. Ez végre méltó alkalom volt rá.

A film erősen szocreál hangulatú helyszíne kapcsán egyik ismerősöm megjegyezte, hogy a szemével szinte végig a leszedett vörös csillag helyét kereste a falon. A koncepció része volt, hogy egy kissé nyomasztó térben játszódjon?

Nem, eredetileg egy olyan modern, nagy, üveg-acél helyszínre gondoltam, mint a MÜPA, vagy az irodatornyok az Árpád-hídnál. A helyszín keresések alkalmával viszont mindenhol akadt valami probléma, például a világítással, ha ennyi üveg van a háttérben. Ezt a termet a Hungexpo területén találtuk, egykor valóban a kommunista vezetők kedvelt konferenciahelye volt a 60-as években. Nekem elsőre nem is tetszett, pont ezért, mert annyira régi, nyomasztó, hogyan lehetne már itt egy ipari konferenciát tartani. Utólag viszont igazat adok az operatőrnek, Másik Szőke Andrásnak, aki kardoskodott mellette. Egyrészt tök jól néz ki a képeken, másrészt nyugati szemmel újra trendi ez a retró, előttünk egy csomó külföldi reklám is forgott ott. A forgatás óta talán már le is bontották, legalábbis akkoriban szó volt róla.

Örömmel fogadtuk a szerkesztőségben, hogy az Oscar kapcsán a (terep)Szemle főhőse, a Rendező is újra megnyilvánult a közösségi médiában. Érik egy új epizód a sorozatban?

Azt a posztot igazából az Operatőr, azaz Simonyi Balázs tette ki. De én is örültem neki. Időnként meglebegtetjük egy harmadik részt lehetőségét. Fel is merültek már témák, de én úgy vagyok vele, hogy csak akkor vágnék bele, ha van egy kellően erős alapötlet. Amúgy nagyon örülök ennek a fajta a kultusznak, ami a filmes szakmában kialakult a (terep)Szemle kapcsán. Szeretjük és büszkék vagyunk rá, de azóta egy picit mi is megváltoztunk, ez a dac, meg hév fogyott belőlünk. Azért nem zárjuk ki a folytatást, viszont az kell, hogy valami felbosszantson minket. Most egyikünk sem elég dühös hozzá.

Legközelebb egy komolyabb hangvételű nagyjátékfilmet láthatunk tőled. Az Akik maradtak nem sokkal a II. világháború után játszódik, főhősei holokauszt túlélők, akik a kibontakozó vörös terror idején ismerik meg egymást. A film alapjául szolgáló regény, vagy maga az időszak jelentette számodra a kezdeti inspirációt hozzá?

Nagyon érdekel az 1948-49-es időszak. A nyilas terrorból két-három év alatt vörösterror lett, megdöbbentően sötét és balszerencsés korszaka ez a magyar történelemnek. Az is érdekelt, hogy mi történt a holokauszt túlélőivel, akik hazajutottak a táborokból. Hogyan folytatták az életüket? Erről nagyon kevés magyar- vagy bármilyen más film szól. Olyan pedig pláne nincs köztük, ami kicsit is életigenlő, reményteli lenne. F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvében viszont mindez megvolt, ezért adaptáltuk ezt Muhi Klárával.

Történelmi, tehát kvázi kosztümös filmként mennyire jelentett megkötést, hogy tévéfilmes keretek között dolgoztatok?

Ha kosztümös egy film, az hatványozottan növeli a költségvetést. Nálunk olyan korlátok voltak, hogy külső helyszínek nem nagyon fértek bele. Nem szerettem volna, ha mondjuk egy szál statiszta kószál szegényes kabátban a kihalt utcán, és rajta kívül csak egy díszletautó van még ott. Szerencsére a történetet nem kellett lebutítani. Egyszerűen megvalósítható kamaradráma, ami gyakorlatilag két ember rettentő komplex, szoros és gyönyörű kapcsolatáról szól, főképp lakásokban, rendelőben vagy iskolában játszódik.

Az utóbbi időben eléggé slágertéma lett a történelmi filmek ügye. Neked vannak más, ilyen irányú terveid is?

A sors fintora, hogy tavaly, nem sokkal azelőtt, hogy kirobbant ez az egész ,,nincs elég történelmi film”-dolog, állították le egy történelmi filmem fejlesztését a Filmalapnál. Könyves Kálmán idejében játszódna, egy boszorkányper a központi témája, erős mai áthallásokkal. Az indok nagyjából az volt, hogy túl drága lenne. Szuper, trendi filmterv, és a forgatókönyv is készen van. Továbbra is nagyon érdekel, ezt a filmet csinálnám meg a legszívesebben. Nem mondok le róla, egy kicsit módosítva szeretném újra beadni.

Susotázs?

December közepén érkezett a hír, hogy Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmje bekerült a legjobb tíz rövidfilm közé, amik esélyesek az Oscar-jelölésre, a legjobb kisjátékfilm kategóriájában. A humoros kisfilm mától egy héten keresztül megnézhető.

Nézd meg az Oscar-esélyes magyar kisfilmet! - magyar.film.hu

Nem nagyon találkoztunk még ezzel a szóval, legfeljebb azok, akik otthonosan mozognak a szinkrontolmácsolás világában. A szinkrontolmácsok végzik azt a megterhelő, nem kevés tudást és koncentrációs képességet igénylő feladatot, hogy miközben valamilyen nyelven hallanak egy szöveget, azt azonnal tolmácsolják is – anyanyelvükre vagy egy másik nyelvre. Mindez történhet olyan módon, hogy a tolmács az előadó/beszélő mellett foglal helyet, de úgy is – különösen egy konferencia és jelentős számú hallgatóság esetén -, hogy a tolmács(ok) kabinokban ülnek és ott végzik munkájukat. A másfél órát meghaladó időtartam esetén két tolmács fordít, adott időszakonként váltva egymást.

A susotázs szó fülbesúgást jelent. A tolmácsolás legnehezebb műfaja. A tolmácsnak az adott ügyfél közvetlen közelében kell elhelyezkednie és halkan, fülbe súgva tolmácsolni a hallottakat.

Tóth Barnabás rendező Susotázs címmel készített rövidfilmet, amelyet sokan esélyesnek tartanak arra, hogy bekerüljön az Oscar-díjra javasolt filmek közé. Örvendetes, hogy az utóbbi években több magyar film is eljutott a világhírig, bekerült a világ filmes körforgásába, sőt, rangos díjakkal ismerték el őket.

Nem nehéz kitalálni, hogy a Susotázs című film milyen világba kalauzol bennünket. „A tíz perces kisfilm történetében két szinkrontolmács egy száraz technológiai konferencián azzal szórakoztatja magát, hogy a közönség soraiban ülő, egy szem magyar hallgatónak, egy gyönyörű nőnek udvarolni kezdenek a fülhallgatón keresztül.” Vajon mi sül ki ebből? – tesszük fel a kérdést már az első percekben.

Magunkban megpróbáljuk végigfuttatni a lehetséges kimenetelt. Drukkolunk – az egyik vagy a másik szereplőnek. Attól függően, melyikük szimpatikusabb számunkra vagy kit tudunk inkább a hátsó sorok egyikében ülő szőke nő mellett elképzelni. Reménykedünk valamiféle happy end-ben – bár az tényleg csak a filmekben van. Várjuk, hogy a film végén valami meglepő történik – nem is csalódunk, még akkor sem, ha más következik, mint amit gondoltuk.

Miközben – hol mosolyogva, hol fejünket fogva – követjük az eseményeket, az a kérdés is ott motoszkálhat bennünk: a szereplők közül (elsősorban a két tolmácsra gondolva) melyikhez érezzük közelebb magunkat? Másképp fogalmazva: melyikben ismerünk magunkra?

Ebben a rövid kis filmben ugyanis leginkább az szerethető, hogy nagyon emberi és nagyon rólunk szól. Egyszeriben ott vagyunk mi is a kis fülkében, ahol a tolmácsok, végigtekintünk aznapi feladatainkon és megállapítjuk: ez is ugyanolyan szürke hétköznap, mint az összes többi. Semmi meglepő, semmi rendkívüli, semmi különös. Vagy mégis? Mégis történhet valami, ami kizökkent a megszokottból? Igen és máris reménykedni kezdünk. Előttünk van a lehetőség, amit, ha megragadunk, valami talán változni kezd. Élünk-e a lehetőséggel? Elég bátrak vagyunk-e hozzá? Újabb igen. Hirtelen felderül az ég. Milyen jó, hogy kipróbáltuk, hogy megpróbáltuk, lám, érdemes volt!

Érdemes? Igen. Még akkor is, ha nem úgy végződik, ahogyan azt szerettük volna. Mert valamit félreértettünk. Valamit rosszul láttunk. Téves következtetést vontunk le. De a pillanat maga, amikor megállt az idő és átadtuk magunkat annak, ami most van, ami egyszeri és megismételhetetlen, mindent megért.

Ennek az élményét, átélését kínálja a Susotázs. És nem baj, ha visszakérdezünk: Susotázs?

Osvárt Andival a Susotázsról az m5-ben

Nyíregyházi siker az Oscar-gálán? – Göttinger Pál ajándékként éli meg, hogy szerepelhetett a filmben

Nyíregyházi siker az Oscar-gálán? – Göttinger Pál ajándékként éli meg, hogy szerepelhetett a filmben

Nyíregyháza – Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője alakítja az egyik szinkrontolmácsot Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmjében – eddig ez az egyetlen magyar alkotás, amely szerepel azon a listán, amelyből kikerülnek az idei év Oscar-jelöltjei. Göttinger Pál lapunknak azt mondta: ajándékként éli meg, hogy játszhatott a filmben.

Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmje eddig az egyetlen magyar alkotás, amely szerepel azon a listán, amelyből kikerülnek az idei év Oscar-jelöltjei. Erről a Filmakadémia tagjai döntenek, a listát január 22-én hozzák nyilvánosságra. A rövidfilmnek nyíregyházi vonatkozása is van, az egyik szereplő ugyanis Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, aki az egyik szinkrontolmácsot alakítja. Bár a legtöbben rendezőként ismerik, sokan láthatták színházi előadásokban – Nyíregyházán többször is bemutatta Szabó Borbála egyszemélyes bohózatát, a Telefondoktort –, de kisfilmekben is szerepelt. Érdekes, már két rövidfilmben is alakított tolmácsot: Szirmai Márton Remény című alkotásában és a Susotázs rendezője, Tóth Barnabás előző kisfilmjében, a Van egy határban is.

Faksznimentes színész

– A Momentán Társulatban Barnával kollégák vagyunk, hosszú évek óta ismerjük egymást. Amikor együtt dolgoztunk a Van egy határ című filmben, meglátta bennem a Susotázs-beli szerepemet, amit kifejezett rám írt, amikor megvalósította e régi filmötletét – mesélte lapunknak Göttinger Pál és hozzátette: szeret játszani, úgy, ahogy a gyerekek szeretnek. – Faksznimentes színész vagyok, akivel könnyű dolguk van a rendezőknek, talán ezért is hívnak szívesen. De ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a szakmám szerint rendező vagyok, aki ha turistaként a filmezés területére kerül, nagyon élvezi.

– A jó rendező – márpedig Barna ilyen – leveszi a szereplői válláról a terheket, ami nem azt jelenti, hogy színészként nekem ne kellene felelősséget vállalnom, de csak annyit, hogy az ne nyomasszon. Érdekes, de olyankor látom azt, hogy rendezőként mit csinálok jól, vagy mit rosszul, amikor a másik oldalon állok – az már más kérdés, hogy amikor újra rendezőként dolgozom, ezekből a tapasztalatokból mit hasznosítok. A filmben a másik tolmácsot játszó Takács Géza hozzám hasonlóan a színházban van inkább otthon, ami sokszor kiütközött. Amikor például egy-egy jelenetet már sokadszor vettünk fel, mind a ketten elkezdtük egy kicsit színezni a szerepünket, bízva abban, hogy úgy már jó lesz. Barna szólt ránk, hogy ez nem színház, itt erre nincs szükség – mondta Göttinger Pál, aki szerint a film sikere az egyszerűségében rejlik.

A szakma is elismeri

– A szereplők nem hősök, hanem hétköznapi emberek, akik élik az életüket, az egyikőjük pedig egy teljesen átlagos napon meglátja az esélyt a változtatásra. Ebből a szempontból bármelyikünk lehetne a helyükben, és abban, hogy a visszajelzések ennyire pozitívak minden bizonnyal közrejátszik, hogy a néző könnyen tud velük azonosulni. Amikor elkészült, tudtam, hogy a különlegessége lesz az ereje, és hogy a szerethetősége miatt hiánypótló lesz a mostanában készült rövidfilmek között. Nagyon örülök annak, hogy a nemzetközi szakma díjakkal ismerte el a filmet, és persze annak is, hogy két fesztiválon is megkaptam a legjobb színésznek járó elismerést – ha színész lennék, fontos visszajelzésként értékelném, így inkább ajándékként élem meg.

– Azt, hogy a film szerepelni fog az Oscar-jelöltek listáján, senki sem sejthette, természetesen én sem, de számomra ez azt üzeni, hogy a világ szélesebb annál, mint ahogy korábban gondoltam. Ismét bebizonyosodott, hogy Barnának nagyon jó szeme van arra, hogy a kis történetekben is meglássa a fontos történéseket. Ilyenek mindannyiunk életében vannak, az pedig külön öröm, ha ezek vászonra kerülnek, és sokan viszontláthatják a saját sorsukat.

SZA

Barnabás Tóth, Director of Oscar Nominated Live Action Short ‘Chuchotage’, talks his process

Q: Give a background of your personal experience with the story, writing, production and marketing

Barnabás Tóth: I did a conference interpreting job for one day at one time in my life and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French- channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I used this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup. I didn’t know too much about marketing before the announcement of the short list – you usually don’t get to marketing phase with a short film, at least in Hungary. This job is as hard as getting the budget together. Actually, the easiest part is the making of the movie. It is quite sad in my opinion, it shouldn’t be this way. There is too much pressure on directors in Europe.

Q: Did you start writing with a cast (You or any) in mind?

Barnabás Tóth : No, not really. I usually don’t have people in mind when I write. Although I admit, it’s a great help. But then when you don’t get that actor it’s tough.

Q: How long did you take to complete the script?

Barnabás Tóth: About a month, not as a full time job. I always write a first draft focusing on the story and the characters. As how I imagine, only myself. Than I dig deep into the milieu, the details. Some people do it the opposite way. I contacted a Hungarian interpreter who helped me a lot. We had a long conversation in a café and she was also kind enough to let me shadow her at a real conference where I spent a few hours in the booth taking notes, it was a very important phase of the writing process: the field work. She told me anecdotes about her profession, which helped me with the dialogues.

Q: When did you form your production company – and what was the original motivation for its formation?

Barnabás Tóth: Though I am one of the producers of Chuchotage, it is not my company who produced it.

Q: What was the first project out of the gate?

Barnabás Tóth: I know Laokoon’s biggest success so far is the Oscar-, BAFTA-, Golden Globe- and Cannes Grand Prix-winning Son of Saul.

Q: During production, what scene (that made the cut) was the hardest to shoot?

Barnabás Tóth: The opening shot on the steady cam. We had technical problems, also a lot of (international) extras; also the connection of the two locations with the lighting was tough.

Q: What works better in this latest production that mightn’t have worked so well in the last one you did?

Barnabás Tóth : That’s the magic of cinema, You never know. I thought everything was just perfect in my previous short. It was called Operation Stone, a coldwar-spy costume drama with excellent cast, camera and a strong script with a twist, all this based on true events. But the film just didn’t make its way to festivals or the audience. For this new one, Chuchotage, it was made with less ambitions, smaller budget, 2 days shooting, small crew, very simple, sweet story, no big drama, no big issues, it was a feel-good flow of work and the result light-hearted. Never in my life I’d have imagined it could make it into 42 international festivals and 20 awards. And now close to an Oscar nomination…I really love this unpredictable aspect of my job.

Q: You produced and directed the film, what measure of input did it take to don these hats?

Barnabás Tóth: I gathered half of the budget through a sponsor myself and until last week I managed everything alone in promotion: festivals, screenings, sales. As I mentioned, in Europe, in shorts, a director cannot be just director. There were other producers as well of course and a production manager, so during shooting I could concentrate only on my job, but before and after, I was the only parent and boss of this film. Obviously there are advantages too – total control.

Q: Is there anything about the independent filmmaking business you still struggle with?

Barnabás Tóth: Total lack of promotion for everything I did so far, including my first feature. Also, my job is extra hard here in Hungary: the only state support, the Hungarian Film Fund only thinks about festival-hit-arthouse-auteur films OR silly comedies with celebrities. No mid-films, no true quality films with real human feelings. They totally ignored all of my projects for instance so far.

Q: Where do you think your strengths line as a filmmaker?

Barnabás Tóth: My movies can touch people. They make them laugh, think or even cry. I can talk about everyday people with problems that are familiar to all of us.

Q: Let’s talk finance, How did you finance the film?

Barnabás Tóth: 30% of the budget came from the script contest award, 45% was private sponsoring and 25% was automatic tax refund from the State. The budget was 35.000 euros.

Q: How much did you go over budget? How did you manage it?

Barnabás Tóth : I have never ever gone over budget or over schedule during my 20-year career.

Q: How important is marketing? Do you think a project can make any dent without it these days?

Barnabás Tóth : Marketing is almost everything. You can make millions of dollars with some crap and your little true treasure can totally disappear without at least huge social media effort.

Q: Can you tell us about your marketing activities on the project – and how it’s gone for you?

Barnabás Tóth: It only started about a week ago. We contacted a world sales agent, New Europe Films, and Jan Naszewski, this great young manager who has helped us shape the image of the film. We focus on the nomination campaign obviously. We have also collaborated with London Flair PR as we need their experience and professional contacts. We make gifs, quoted stills and film extracts for the social media campaign. We use the funny, central European and feel-good image of Chuchotage, and also the funny-likeable face of the male characters and the beauty of Andrea Osvárt, the lead actress.

Q: What do you hope audiences get from your film?

Barnabás Tóth : That they don’t think about their problems for 16 minutes. That the next day, they will think of the film with a big smile. That it brings nice memories and they can make an instant connection to their own life.

Q: What else have you got in the works?

Barnabás Tóth : Just finished post-production on Someone to live for, my second feature, it’s a wonderful human story, set in 1949 Budapest, describing the complicated relation between a 42 year old doctor and a 16 year old girl, who both lost everyone in the war.

Review: Chuchotage (Short Film)

3.5 stars

I’m embarrassed to say that my foreign language skills aren’t very good. In fact despite my constant attempts at speaking the local language when I’m overseas, I’m one of those holidaymakers who make local people fervently wish we weren’t always being told to “have a go”.

So I’ve always been particularly impressed with interpreters and translators, particular those people doing it live, while the person they are interpreting is still speaking (chuchotage is the Hungarian term for this).

Particularly if they’re translating something as dull as “Environment-effectological mechanisms of ammonia-based condensers” (my apologies if that’s the title of your PhD).

This film of the same name follows two Hungarian interpreters attending a very dull conference in Prague, attempting to alleviate their boredom first with noughts and crosses and then by tracking down the one Hungarian they are apparently interpreting for.

Soon they fix on one attendee, a beautiful woman who actually seems to be responding to their words as they move from facts about dishwashers to telling her, over their voice line, how she makes them feel.

Director Barnabás Tóth’s film has been shortlisted for the live action short film Oscar, and this is one time I can say I’m ahead of the game. I first saw it last autumn when I was a judge on the short film section of the Fish Eye Film Festival.

It did extremely well, winning several awards including best actor for Pál Göttinger, best editing, best screenplay and best short film.

I enjoyed it at the time, though I have to say that rewatching it now I got a lot more from it. The beauty (and wit) is in the detail in this film, the little touches you can easily miss on a first viewing: the camera panning across the back of the hall, each interpreting booth containing two translators, already a bit bored, eating sweets, putting on make up, gesticulating over a tedious introduction.

The performances are excellent, the characters very deftly drawn; the dialogue between young András (Géza Takács) and the older, bearded Pál (Pál Göttinger), and their comic timing, is spot on. (I also learned a lot about the history of energy ratings on kitchen appliances.)

Chuchotage also won best production design at the Fish Eye Festival, and you can see why. Anyone who has ever been to a works conference, or had a job that combined extreme difficulty with boredom, will recognise both the setting and the ways in which people try to liven up their day. There’s that perfect sense of ennui one gets as another dull industry event comes around where the chairs are too hard and the room is too hot and the talks are too dull.

Chuchotage is a story about two men finding their voices when mostly they’ve been mouthpieces for other people. This is the real them: and while András turns out to be over-familiar, leery and intrusive, Pál’s own words, when he finds them, are poetry. Bad poetry, but still poetry.

András’s comments and their assumptions that it’s okay to speak to a woman like this in a work setting are an issue. It only focuses on the protagonists’ feelings while the woman (Andrea Osvárt) is the silent object of their unasked for affection, and intrusion. In some ways that’s the point (you’ll see why if you watch it) but at some point you have to look past their comedic fumbling and bumbling (and they are a funny pairing) at what they’re doing.

The ending is easy to guess but really the joy – and the sadness – is in the journey, the banter between two bored men with difficult jobs and the decisions they make when life finally starts to look a little more interesting.

Review Fix Exclusive: Inside ‘Chuchotage’

Review Fix chats with Chuchotage director Barnabás Tóth, who lets us know why the recent Oscar Shortlisted film is a special one.

Review Fix: How does it feel to be Oscar-shortlisted

Barnabás Tóth: Very strange. First euphoria, then panic, then soft happiness with pride, now panic again. It changes from day to day.

Review Fix: How did you get involved with this project?

Tóth: This was my original idea, my script. I entered a script contest with it, and the amount of money I won was enough to start building a budget.

Review Fix: What attracted you to it the most?

Tóth: The romantic comedy side of it, I love to entertain people. Also it was high time someone make a movie about conference interpreters. Have you ever seen one?

Review Fix: What have you learned from it?

Tóth: That you always have to keep things simple. Don’t put too much content and message in a short film. But that simplicity has to be executed with the utmost attention and exigence from cast to editing.

Review Fix: What was the feeling like on set?

Tóth: Rather good. It was intense: only 2 days! The DOP and I were very focused since we had a story-board and talked over everything for long and exhausting discussions. I don’t say we didn’t face problems but we were able to fix them. At the end of the 2nd day, already in bed at night, I remember I was laughing with my wife who is always in the set with me. We had this feeling the movie would work well.

Review Fix: How did this film affect you?

Tóth: After two films which didn’t work as well as I hoped, it gave my self-confidence back. And I always learn a lot with every movie. There is so much hype around it in Hungaria media due to the Oscar shortlist that it can confirm me as a “trustworthy” filmmaker.

Review Fix: How do you want people to be affected by this film?

Tóth: I hope they don’t think about their problems for 16 minutes. That the next day(s) they will re-think of the film with a smile. That it brings nice memories and they can make instant connection to their own life.

Review Fix: Who will appreciate this film the most?

Tóth: Probably the conference interpreters. They already do. It can be their “cult” movie.

Review Fix: Why should people see this film?

Tóth: Because its heart-warming, funny, thought-provoking and easy to love. 

Review Fix: How would you like it to be remembered?

Tóth: As my last short movie before making a dozen features.

Review Fix: What’s next?

Tóth: I just finished post-production on Someone to live for, my second feature, it’s a wonderful human story, set in 1949 Budapest, the complicated relationship between a 442-year-old doctor and a 16 year old girl, who both lost everyone in the war.

Interview – Barnabas Toth – ‘Chuchotage’ – A Short Film

To begin with, tell us about your latest film ‘Chuchotage’…

Chuchotage is a 16 minute short film about two conference interpreters in the Hungarian booth, who find out that only one person is listening to their channel. And since it’s a gorgeous lady, they vie for her attention. It’s a bit like this year’s Danish hit movie “The Guilty”, in a short romantic comedy version.

Where did the idea come from? How did you get involved with the film?

I did this job one time in my life, for one day, and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French- channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I entered with this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup.

Tell us about the cast, who is starring?

One of the interpreters is Pál Göttinger, who is a director in a theatre, but also a very intelligent and fine actor, the other is András Takács who is also an excellent comedian. The chemistry was amazing between them; they are longtime buddies in real life. The female lead is Andrea Osvart who is a former model and now a film star in Hungary as well as in Italy. She also has some Hollywood experience.

What are your influences as a filmmaker?

A lot, would really be exhausting to list my influences, I’ve been a film buff since 5, I started with Chaplin but right now I’m amazed by darker masters like David Fincher or the late Clint Eastwoods. Also Danny Boyle is a master of storytelling through images and music.

Were there any significant issues throughout the films production? How did you overcome these difficulties?

Short time – always an issue. We had two days so we had to plan really carefully all shots taken by the 2 cameras. 70 extras in a large room, lot of dialogue in several languages, continuity and paste of different text versions and lastly make the whole picture interesting to watch – since there is not much action. But the DOP, András Szőke Másik and the editor, Gyula Hegedűs did a great job, not to mention László Pirisi with his wonderful and subtle music.

What advice would you give any up-and-coming filmmakers, trying to crack the industry?

Be very strict about your own material: shorten your script and shoot only the necessary scenes. A short film has to be short. Focus on the story, the emotions and the actors. And be very, very patient. Success is 20% luck, 20% talent and 60% of long and hard work. Especially for the writing, the money collecting and the distribution/festival phase.

When and where can we expect to see ‘Chuchotage’?

Chuchotage is online until 14th of January, easy to find through Facebook or vimeo. After that we’ll see, depending the market potential. After some time all of my works land on barnabastoth.com.

What is the next step for you? Do you have any other films or projects in production?

Yes, I just finished post-production on Someone to live for, my second feature, it’s a wonderful human story, set in 1949 Budapest, the complicated relation between a 42 year old doctor and a 16 year old girl, who both lost everyone in the war.

OSCAR LIVE ACTION SHORTS 2019 – SHORTLISTED TITLE SPECIAL – ‘CHUCHOTAGE’ INTERVIEW

The Oscars Live Action Short category is often a key to future riches and success. Look at Nick Park’s hugely popular WALLACE AND GROMIT shorts, which put Aardmann Animation on the map and led to commercial and critical successes like CHICKEN RUN, EARLY MAN and FLUSHED AWAY amongst others.

The only comedy in the shortlist for 2019, CHUCHOTAGE focuses on the seemingly unseen but very important world of the conference interpreter, in this case a pair of Hungarian linguists who are aware that their endeavours are being heard by only one person. However, upon scrutinising the room they are in, they focus on one lady – and before long their desire to make a romantic and sexual connection leads them to compete for the mic – and her attention.

Film and TV Now had the pleasure of speaking with the director of the film, Barnabás Toth, a graduate of The Film and TV Academy of Budapast who has worked extensively in local Short Film content and has also directed several of the native TV shows.

The production company behind CHUCHOTAGE is The Laokoon Filmgroup, led by producers Gabor Sipos, Gabor Rajna and Judit Stalter. It’s a market leader film production company in Hungary, mostly known for their ground-breaking holocaust-drama of 2015, Son of Saul that won most of the awards of the world – including the Academy Award for Best Foreign Language Film, a Golden Globe, the Grand Prix of Cannes and ca. 40 further awards – and is sold over 98 territories.

FILM AND TV NOW: The short gives us an insight into the world of people who are, in essence, invisible at times to the world and serve a supporting role. What was the key catalyst to developing this script?

BARNABÁS TOTH: I did this conference-interpreting job once in my life and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I entered with this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup.

FTVN: What’s impressive about the film is the simplicity of the concept. Is this something you use a lot in your creative ideas, given that audiences today look for more complexity in their entertainment.

BT: I cannot write about things that are too complex, and I cannot read them either – not even in scripted phase. I don’t follow any TV series because they just don’t grab my attention and after each first 1-2 episodes I realize I don’t care about the characters or their problems. So yes, I think from this point of view my works and myself are all quite simple.

FTVN: The film explores the nature of sexual attraction and misinterpretation, without resorting to explicit imagery. Is this a theme you like to explore in your films?

BT: Some, but not in all of my films. I like romantic stories and I’m obviously attracted to beautiful women so I think I still have to work on traumas from my teenager years. I have all kind of love stories in my drawer, and yes, some of them are more explicit then Chuchotage or my previous ones.

FTVN: How did you put together the package for the film?

BT: First I won a script contest (10.000 dollars), then I found a sponsor (15.000 dollars) and there was the automatic state support in the shape of tax refund (10.000 dollars).

FTVN: Tell us a bit about your creative team and how many of these people worked on your previous work.

BT: Pál Göttinger, who plays the bearded interpreter is a friend from a theatre and he advised Géza Takács to be his partner on screen (he knew Géza before, I didn’t). For the female lead, Andrea Osvárt was a great choice because she is very pretty and her Italian is perfect. Although I didn’t work with DOP András Szőke Másik since my diploma film at school, he is a very longtime friend and creative partner. The composer, László Pirisi scored all my films since 2004. Finally, these five producers supported me with all my shorts since 2012 so I can tell it was like a big family. Only exception: Gyula Hegedűs as the editor: usually I edit my stuff myself.

FTVN: How long did it take to complete and where did you shoot the film?

BT: It took only 3 months – from idea to print copy. Principal photography took 2 days and the location is an old trade exhibition center in Budapest. In the 60s it served as a conference hall for top communist leaders of the block.

FTVN: You shot it with a mix of English, Hungarian and Italian languages. Is this something you would like to do in future and have you got any plans to shoot a film in English?

Yes, why not? English would mean a much broader audience worldwide. We all grew up on Hollywood, I think I’d be great with an English cast and crew. I have 2 different projects in English but all my ideas are easily adaptable for abroad.

FTVN: The film has been shortlisted for the Oscar Live Action Short. Where were you when you heard the news and will you be travelling to LA for the ceremony at the end of February?

BT: I was asleep. It was announced after midnight, Central Europe Time. I woke up at 4 am, checked my mobile phone and saw all the messages. And if the film gets a nomination, I will definitely be there! My wife too and hopefully some cast and crew, too. That’s an experience one should not miss – unless you’re Woody Allen.

FTVN: Finally, what are your plans after the Oscars? We understand you work in local television production as well as short film. What are your hopes for the film and who would you like to work with in future?

BT: I guess my life will go on as before. I don’t have illusions nor hopes, but I’m prepared. I have over 10 well developed film projects as well as a funny TV series too. I can’t wait to pitch some of them to a producer over a nice cup of coffee.

Egy szabadkai rádióinterjú a Susotázsról

Firkin az A38-on

Beszélgetés Tóth Barnabással és Osvárt Andreával az Oscar-esélyes Susotázsról

„Ennyire közel még sosem kerültünk az Oscarhoz”

Az idei zsinórban a negyedik év, amikor egy magyar filmnek drukkolhatunk, hogy nyerje meg az Oscart. A Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs csoda mellett egy rövidfilm is versenyben van még. A Susotázs felkerült a kisfilmek szűkített listájára, a legjobb tíz filmet egybegyűjtő ún. shortlistre, és jövő héten az is kiderül, kap-e Oscar-jelölést a film. Esélyekről, az elkeveredett nevezésről, és az Oscarig vezető útról a kisfilm rendezőjével és színésznőjével beszélgettünk.



Deák Kristóf mesélte, hogy ő kezdettől fogva tudatosan készült az Oscarra, és eleve olyan filmfesztiválokra nevezte a Mindenkit, amelynek megnyerésével kvalifikálhatja a filmjét az Oscarra. Ti is ilyen átgondoltan álltatok neki az Oscar-versenynek?

Tóth Barnabás: A Susotázst 15-20 fesztiválra neveztem a 80-ból, amelynek a fődíja kvalifikál az Oscarra, de mivel ezt saját zsebből finanszíroztam, és egy nevezés kb. 70 dollárba kerül (kb. 20 ezer forint), többre nem volt pénzem. Ezeket a fesztiválokat meg is kell nyerni az Oscar-nevezéshez, és azt általában a művészibb, gondolatébresztő, drámai alkotások szokták, nem olyan csattanóra hegyezett, jópofa filmek, mint a Susotázs. Az Oscarra végül úgy kvalifikáltunk, hogy bekerültünk egy különleges manhattani rövidfilmfesztiválra, amelyik mindössze 9 kisfilmet versenyeztet, de azokat 350 városban vetíti egy héten keresztül világszerte. Többek között Los Angelesben is, és az Oscarra úgy is nevezhetővé válik egy film, ha egy hétig műsorára tűzi egy Los Angeles-i mozi. Az egyik vetítésen ott is voltam.

Kirepültél Los Angelesbe, hogy amerikai moziban láthasd a filmed?

TB: Régóta vágytam Los Angelesbe, és mivel mind a manhattani, mind a pár nappal későbbi, észak-karolinai filmfesztivál állt valamennyit az útiköltségemből, úgy gondoltam, ennél jobb alkalom nem lesz. Él egy színészbarátom Los Angelesben, akivel együtt játszottunk A fiú a vonaton c. filmben, nála laktam. Ő nevezte be a Susotázst az Oscarra, és adta fel postán az Akadémiának, de útközben eltűnt, pedig csak pár sarokkal arrébb kellett volna vinniük… Szerencsére így is elfogadták a nevezést, mert tudtam igazolni fényképpel, hogy feladtuk, és elküldtük még egyszer a winchestert a filmmel.

Milyen volt Los Angelesben nézni a filmedet?

TB: Marha jó. Sok rosszat lehet mondani Amerikáról, de nekem imponál, hogy elismerik a teljesítményt és őszintén tudnak örülni más sikerének. Amerikában számít, hogy mit tettél le az asztalra, és az is, ha értesz a nézők nyelvén. Fontosnak és sikeresnek éreztem magam odakint, különösen Hickoryban, Észak-Karolinában, ahol teltházzal ment a film. A vetítés után sokan gratuláltak.

Itthon nem érzed ezt az elismerést?

TB: Nem akarok panaszkodni, mert a nézők nagyon pozitívan fogadták a filmjeimet, de a filmszakma, a kritikusok, döntőbizottságok és kollégák viszonylagos negligációját nehezen értem meg és dolgozom fel. A Filmalap az elmúlt hét évben egyetlen forgatókönyvemet támogatta, de annak a fejlesztését is leállította az első adandó alkalommal. Nem gondolom, hogy annyival jobb lennék másoknál, de zsánerben, érzelmekben és történetben gondolkozom, és a Filmalap pont ezt a fajta filmkészítést tűzte a zászlajára. Amikor az MMKA-t leváltották – aminél szintén kudarcos voltam tíz évig –, azt hittem, végre lesz itt keresnivalóm, de nem így lett.

Az Oscar-shortlist változtathat ezen?

TB: Öt éve az Újratervezésnek ugyanekkora híre és talán még nagyobb sikere volt, de az sem változtatott alapvetően a helyzeten. Ma már óvatosabb vagyok ezen a téren. Tom Hanks mondta, hogy ha jelölnek Oscarra, akkor egy hétig rólad beszélnek, aztán elfelejtenek. Ha megkapod az Oscart, akkor két hétig beszélnek rólad, aztán elfelejtenek. Folyamatosan jelen kell lenni, különben az eredmények visszaszürkülnek az idő homályába.

Mit jelent számodra az Oscar? Álmodoztál róla, hogy egyszer majd megnyered?

TB: Álmodoztam, de csak úgy, ahogy a BKV Előre átlagos kajakosa álmodozik az olimpiai aranyról. Soha nem éreztem, hogy közel lennék az Oscarhoz, a Susotázs beválogatása is a semmiből jött. Borzasztóan örülnék egy jelölésnek, de kizártnak tartom, hogy megkapjuk a díjat.

Mennyire erős a mezőny?

Osvárt Andrea: Nagyon. Én is jártam kint Los Angelesben, pont akkor, amikor az Akadémia vetítést tartott a szavazóinak, és volt szerencsém moziban látni az összes shortlistes filmet. Mind a tíz teljesen más. Van, ami egy 80 éves leszbikus nőről szól, aki bevallja az ápolónőjének, hogy vannak ilyen jellegű vágyai, csak sose merte kimondani. Van köztük félórás akcióthriller, ami láthatólag nem szenvedett pénzhiányban és fantasztikusan fényképezték. És vannak gyerekekről szóló filmek, egyik durvább, mint a másik. Az egyikben két tízéves gyerek megöl egy csecsemőt, a másikban hatalmi meccseket játszanak egy bányában, és az is halállal végződik. Kicsit rá is játszanak arra, hogy egy gyerekről szóló film jobban megérinti a nézőt, de én bízom abban, hogy az Akadémia már átlát ezen az érzelmi manipuláción.

Tetszett az akadémiai közönségnek a Susotázs?

OA: Jól működött a film, vették a poénokat annak ellenére is, hogy felirattal ment a film. Nehéz a magyar vicceket idegen nyelvre átültetni, de Barna zseniális munkát végzett. A Lehel hűtőgépgyárra utaló szóviccre, az „Eláll öntől a lehel-letem”-re azt találta ki, hogy „You take my bras away”, vagyis a breath mint lélegzet és a bras mint melltartó közti hasonlóságra húzta fel a poént. De rájátszott a pubic és a public szó közti egybetűs különbségre is.

TB: Én öt filmet láttam a tízből, és azok valóban nyomasztóak. De ez nem az európai, hanem a jól megcsinált, feszesre vágott, amerikai nyomasztás, ami megrendít. Ha válogató lennék egy filmfesztiválon, beraknám a Susotázst a legjobb ötbe, hogy színes legyen a felhozatal, de az Oscar-jelölteket nem így választják. A rövidfilmes és az animációs szakma szavaz, kb. 800 ember. Egytől tízig pontozzák a filmeket, és az az öt kap jelölést, amelyiknek a legjobb az átlaga.

Látatlanban is lehet szavazni?

TB: Be kell lépni az online felületre és elindítani a filmet, de valószínűleg nem muszáj végignézni. Biztos van olyan, aki csak utánaolvas a filmeknek, és az alapján szavaz, ezért is nyomtuk meg múlt héten a film promócióját, hogy legyen digitális nyoma a világhálón.

Milyen kampányt tudtatok a film mögé pakolni így hirtelen?

TB: Először is leültem Deák Kristóffal beszélgetni, aki úttörő volt ezen a téren, és gálánsan megosztotta velem a tudását. Elmondta, kit kerüljek, ha megkeres Amerikából, ilyenkor ugyanis elárasztják a postaládát a félautomata üzenetek a sajtósoktól, forgalmazóktól és ügynököktől. Sikerült kiszűrni a megbízhatatlan alakokat, és eladtuk a filmet egy világforgalmazónak, amiből lett egy kis tőkénk, és megrendeltük egy PR-ügynökség szolgáltatásait, akik Angliában és Amerikában építettek imidzset a filmnek. Születtek róla cikkek, interjúk. Lehet, hogy ez mind felesleges volt, mivel az Akadémia tagjai az ízlésük alapján osztályozzák a filmeket, de az biztos, hogy nem árthat a hírverés. Ha valaki nem látta a Susotázst, de olvasott róla három pozitív kritikát, nem fog ellene szavazni, mert látja, hogy ebbe a filmbe fektettek időt, pénzt és energiát, és ezt az amerikaiak értékelik.

Latolgattátok az esélyeket, hogy mi szól a Susotázs jelölése mellett és ellen?

TB: A középmezőnyben lehetünk, vagy pont becsusszanunk, vagy nem. A mi keserédes komédiánk az egyetlen, amin lehet nevetni, és kicsit is pozitív és szívmelengető. Az esélylatolgató oldalak között akad olyan, amelyik a Susotázst hozza ki végső győztesnek, és a legjobb öt között is többen említik. Ellene pedig az szól, hogy nem feszeget aktuális kérdéseket, és nem olyan odabaszós, hogy még napokkal utána is keresi az ember a fejét. Valamint nem állt mögötte hatalmas PR-gépezet.

Hogyan élnétek meg, ha nem kapna jelölést a film?

OA: Nehéz erre őszintén válaszolni, majd aznap kiderül. Az biztos, hogy ennyire közel még sosem kerültem az Oscarhoz, és már az is nagyon jó, hogy idáig eljutottunk.

TB: Én kicsit csalódott lennék, elsősorban amiatt, hogy nem tudnék kimenni a Los Angeles-i gálára. Másrészt viszont volt egy erős sajtóhetünk, a magyar közvélemény értesült arról, hogy az Oscar közelébe került a film. Megnézték több mint 200 ezren, és a világforgalmazó egy-két évig piacon tartja a filmet, szóval akár pénzt is láthatunk belőle. Ez mind a tízes lista hozadéka volt.

Meg tudjátok állni, hogy ne igyatok előre a medve bőrére?

OA: Meg, de nehéz megtalálni az arany középutat, hogy ne éljük bele magunkat túlságosan a jelölésbe, ugyanakkor ne is álljunk hozzá negatívan. Én hiszek abban, hogy működik a vonzás törvénye, vagyis az ember eléri, ha valamit nagyon akar és tud is tenni érte. Innentől kezdve viszont nem rajtunk múlik a dolog, hanem az akadémiai szavazókon.

A Susotázs a felszínen egy vicces történet két szinkrontolmácsról, akik fel akarnak szedni egy nőt egy unalmas hűtőszekrény-konferencián. Ennél eggyel mélyebb szinten miről szól számotokra a film?

OA: Szerintem nem jó szó a felszedés. Én úgy látom, hogy ez a férfi egy pillanatra beleszeret ebbe a nőbe, és a lehetőségbe, amit a fantáziájában megél. Számomra a valóságtól való elrugaszkodásról és a valóságtól kapott pofonról szól a Susotázs. Hogy merjünk álmodozni, de az sem éri meg, ha túl őszinték vagyunk, mert csak baj lesz belőle.

TB: Én arra jöttem rá a Susotázs kapcsán, hogy foglalkoztat a kisemberek sorsa, tragédiája, az esendő, emberi pillanataik. Van egy hasonló filmem, a Kiállítás, ami egy múzeumban dolgozó teremőr néniről szól, aki ugyanúgy közterületen dolgozik, mint egy tolmács, mégsem figyel rá senki. Tetszett a gondolat, hogy azok az emberek is emberek, akiken átnézünk, nekik is vannak félelmeik, vágyaik, csalódásaik.

A szinkrontolmács árnyékembernek nevezi magát a filmben.

TB: Ez a film szakértőjétől, Bozsik Gyöngyvértől jött. Ő mesélte, hogy a tolmácsok gyakran nincsenek rajta a vendéglistán, alig akarják őket beengedni a rendezvényekre. Általában észre sem veszik őket, de nagyon hiányoznának, ha nem lennének ott. Lásd Vida Ildikó egykori NAV-elnök esetét.

OA: Páran a munkahelyi zaklatást is belelátták a sztoriba. Nekem ez soha nem jutott eszembe, mert nem felszedni akar engem ez a fickó, hanem szerelmi vallomást suttog a fülembe. Játéknak indul, de megérinti és szenvedélyes, őszinte monológot mond végül. Ha ez zaklatás, akkor a Rómeó és Júlia is az, hiszen Rómeó úgy ad szerenádot, hogy átmászik a kerítésen, vagyis átlép bizonyos határokat.

TB: Nem kárhoztatom azt, aki zaklatást lát a történetben, mert biztosan tapasztalt ilyet, de ezt én is erős túlzásnak érzem. A Susotázs egy játékos film, amelyben ráadásul pórul járnak a férfiak. Elnézést kérek, ha bárkiben felidéztem valamit vagy megsértettem, de ez egy ártatlan komédia, és érdemes úgy is nézni.

Az Újratervezést másfél millióan nézték meg az interneten. Egy Oscar-jelölés vagy a milliós megtekintés a nagyobb elismerés számodra?

TB: Nem tudnék sorrendet felállítani köztük. Az Oscarban mondjuk az a jó, hogy nem zárja ki a milliós nézettséget. Ráadásul az a titulus, hogy Oscar-jelölt rendező, egy életre rákerül a névjegykártyádra.

Megfejtetted már, hogyan jött össze az Újratervezés másfél millió nézője?

TB: Nem, sőt egyre nagyobb rejtély számomra. Kisebb médiakampánya volt, mint a Susotázsnak, és az Oscar se szerepelt vele egy mondatban. Az biztos, hogy az Újratervezéssel több a személyes kapcsolata az embereknek, hiszen mindenkinek van autója, mindenkinek beleszóltak már a vezetésébe, és mindenki vesztett el közeli hozzátartozót. A Susotázs ezzel szemben egy konferencián játszódik, nem poénokkal indít, és nincs akkora érzelmi katarzisa, picit csavarosabb a történet. Lehet, hogy „az Újratervezés rendezőjének új filmje”-ként kellett volna reklámozni, és akkor még többen megnézik (nevet), de a 200 ezer kattintás is lenyűgöző szám.

Egyszeri csoda volt az a másfél milliós nézettség?

TB: Ha azt nézzük, hogy nulla hírveréssel, csak a Facebooknak és a megosztásoknak köszönhetően érte el a film, akkor igen. Miután lement a fesztiválkör, felraktam az Újratervezést a Facebook-oldalamra, és megnézték 30 ezren, ami már rekord volt az előző kisfilmjeim 2-3 ezres kattintásaihoz képest. Eltelt egy év, és beneveztem még egy fesztiválra, a Car Shortsra, ahol egymillió forintot kap az a film, amelyiket a legtöbben néznek meg a neten. Megosztottam újra, hogy nézzék meg a filmet, hátha megnyerem a fődíjat, és pár nap alatt felrobbant a net. Megosztotta a Szeretlek Magyarország és a Pozitív nap, az emberek pedig folyamatosan továbbküldözgették egymásnak, szájhagyomány útján elterjedt a híre.

Egyszer azt mondtad, hogy még mindig az Újratervezés híréből élsz. Ez mit jelent pontosan?

TB: Most már szerencsére két film híréből élek. A saját szememben sosem voltam egyfilmes rendező, a munkáim közül én Az elmenetelt és a Van egy határt tartom a legjobbnak. A Susotázzsal most a közönség szemében is kétfilmes rendező lettem, más kérdés, hogy ez mit hoz magával. Az Újratervezés után se jött mozifilmes lehetőség. Nem akarok pufogni, de úgy érzem, bizonyítottam már annyit, hogy kapjak egy esélyt a Filmalaptól.

Van benned keserűség emiatt?

TB: Hogyne. Az a legrosszabb, hogy úgy érzem, óriási patronjaim vannak – fiókban. A témája, zsánere, aktualitása és a közönségre tervezett hatása is nagyon erős mindegyiknek.

Boszorkányfilmet és társadalomkritikus zombifilmet is írtál már.

TB: Ezek nagy kedvencek. Aktuális, égető problémákról írtam zsánerbe csomagolt filmeket. Sárközi Andreával olyat is terveztünk, amelyben egy meleg zsidó fiú és egy neonáci testet cserél egy baleset során. De a Filmalap valamilyen indokkal mindig elutasította a forgatókönyveket, pedig nem vagyok makacs, kezelhetetlen rendező, mindig próbálom megérteni és elfogadni a javaslataikat.

Január 22-én jelentik be az Oscar-jelölt rövidfilmeket. Utána hogyan tovább?

TB: Nemrég elkészültem egy egészestés tévéfilmmel, az Akik maradtak-kal, amit előbb fesztiválokra küldünk, majd szeretnénk tévében és moziban is vetíteni. Az Oscar-jelöléstől függetlenül biztosan fogok újra pályázni a Filmalapnál, mert most talán két hétig emlékeznek a nevemre. A boszorkányfilm kapcsán azt mondták, nyitottak a folytatásra, ha átalakítom. Könyves Kálmán idején játszódik, amikor leküldenek egy inspektort egy faluba, ahol nagyon magas a boszorkányperek száma, ő pedig felfedezi, hogy a halálraítélt boszorkányok szerveztek egy női hadsereget, hogy leváltsák a korrupt, feudális férfiuralmat a faluban. Van benne társadalomkritika, van benne #metoo. Ezt csinálnám most meg a legszívesebben.

Shhh! What you shouldn’t say in the booth

AIIC PRIMS arranged an advance screening of Oscar-shortlisted film “Chuchotage” - set in an interpreters’ booth. Director Barnabás Tóth answered PRIMS’ questions about the film.

The film “Chuchotage” by Hungarian director Barnabás Tóth gives a rare glimpse of what goes on within the interpreters’ booths… and some glimpses of what certainly shouldn’t! 

Produced by the Laokoon Filmgroup, the 16-minute movie has been selected in over 40 festivals, winning over 20 awards, and now shortlisted for the Best Live Action Short Film at the 2019 Academy Awards .

Barnabás Tóth kindly agreed to allow an advance screening of the film at the AIIC Private Market Sector (PRIMS) meeting in London on 12 January 2019, in the midst of the Oscar voting process.

“The idea of having 170 international interpreters watching the film is really funny, so I give my permission for the screening enthusiastically,” he wrote.

The film is notable for its insights into the mostly unseen world of the interpreters’ booths, as well as some decidedly unprofessional behaviour on the part of the characters.

Barnabás Tóth answered some questions posed by AIIC PRIMS Coordinator Raffaella Marchese, stressing that it is a work of fiction: “And let’s not forget: it’s a movie, its fiction. I hope all of your community will understand it.”
Raffaella Marchese: How did you get the idea to shoot a short film about interpreters?

Barnabás Tóth: I must admit that I have some history with your wonderful profession. After graduating from International Business Studies in English and French in 1998, I applied to two different schools: film school and the EU interpreter school. I got admitted to the first and was rejected from the second.

That proves that it’s harder to be an interpreter than to make films.

The following year, by accident, to help out a friend, I accepted a one-day conference job, on Baroque, from Hungarian to French, ALONE. I was 21 with OK French, nothing more.

The interpreters in the neighbouring booths thought I was a fool.

After ten minutes I almost gave up. In the first break I asked how many listeners I had, and they told me it was one old guy, from Luxembourg, but apparently, he switched to another language. I did the full day alone, and at the end I excused myself over the mic – probably to no one.

Twenty years later this idea came somehow: one listener, a beautiful lady.

RM: In the film there are some very specific details – an interpreter hanging glossary sheets on the booth walls; the gesticulating Italian booth interpreter, and his colleague applying lipstick; and, of course, the games between the two colleagues in the booth. These give the impression you know our world quite well. How did you gain these insights?

BT: This is how I work: I write a first draft focusing on the story and the characters. Then I dig deeper into the milieu, the details. 

I contacted someone from the EU interpreter community and had a long Skype conversation.

More importantly, I had a lot of help from a charming and talented young Hungarian interpreter. We had a long conversation in a café, and she was also kind enough to let me accompany her to a real conference where I spent a few hours in their booth, taking notes.

All these little details you mention come from this experience. The field work is a very important phase of my writing process.

She told me some anecdotes that made their way into the dialogue: like the soup boiling in the booth, and what she prefers from the buffet table. I even had to cut out some dialogue from the material we shot about the background: we had details like a coal miner consumes as much energy as a conference interpreter, stuff like this. But it didn't help the story, so we cut it out. You have to be strict when you edit.

RM: Many interpreters find it very hard to identify with the playful interpreter, they find him extremely unprofessional. He is the epitome of what should never happen in the booth. But they very soon forget about him and identify in the solitude and the sincerity of his colleague. What did you see in the characters of these two linguists that caught your attention?

BT: When you write a comedy, the tension between the two protagonists is crucial. If one is serious, the other has to be playful; if one is chubby, the other skinny, and so on. That's how I cast them.

I'm aware of how irresponsible the playful one is, but he is aware that only one person is listening, and she is gorgeous.

I also knew that the way the other reacts would re-establish the reputation of this job. And after all, the skinny, playful one also gets what he deserves at the end. And let’s not forget: it is a movie, its fiction. I hope all of your community will understand it.

RM: We often say that interpreters see history unfolding in front of them, with the world rarely noticing them. Was this the message you wanted to convey?

Yes, I think that the protagonist’s final monologue sums it up pretty well.

You guys live in the shadow, you are not part of the protocol, not even on the guest list. Your job is not only extremely hard, it involves a lot of responsibility. One mistake can cause a catastrophe.

I imagine that industrial conferences are not necessarily choice assignments, but that’s what I needed for my story. But you also do politicians, celebrities, rich and influential businessmen.

It was high time that someone made a movie about you! It is an honour that it came to be me.

RM: I would define your film as a sad comedy. Do you agree with this definition?

Yes, perfectly. The English also use the term "dramedy", the French "comédie dramatique".

In Hungarian we don't have a word for it. Maybe one of your interpreters can come up with an appropriate phrase!

forrás: https://aiic.net

Chuchotage Review: A mesmerising marriage of comedy and tragedy

In the build up to the 2019 Academy Awards, we look at one of the shortlisted films in a hotly-contested Best Live Action Short Film category. In Hungarian director Barnabas Tóth’s Chuchotage, there is a beautiful story of with plenty of heart.

To tell a story that mixes comedy and tragedy is a fine art, let alone within the two-hour time constraints of a full-length feature film.

To do so in a 15-minute short film, not least with the ease in which writer/director Barnabas Tóth does in his Oscar-nominated Chuchotage, is nothing short of awe-inspiring.

The tale of two Hungarian interpreters (Pál Göttinger and Géza Takács) at an industrial conference who find out that only one person is listening to their stream is both a superbly-curated slapstick reel, born from the director’s long-held love of Charlie Chaplin, yet also a touching homage to the unseen man.

Tóth draws on his own experience working as a conference interpreter as he charts the attempts of the two interpreters to impress a beautiful woman (Andrea Osvárt) that they work out is the one listening to them.

All three of the leads apply themselves superbly, simply by getting a lot out of a limited situation. However, it is Göttinger, in particular, that produces a nuanced comedic performance for the ages. Toth himself identifies the key tenets of the performance as being that “the acting has to be natural, minimalistic…almost flat”, and Göttinger provides those in abundance with a precise a display of facial acting, both comedic and emotional.

The subtlety of Osvárt’s performance is not to be underestimated either, as she resists the temptation to over-act and instead retains a curious mystique, shielding her thoughts and keeping the viewer yearning for reaction, much like the interpreters are.

However, as the film moves on, it transitions almost without warning into a heartfelt expression of isolation in a way that really catches you by surprise yet feels perfectly realistic. Göttinger’s sudden change of tone, the delicate wording of which Tóth admits was improvised during the shoot, beautifully captures the feeling of one who yearns for that lost connection to the world beyond his booth and cannot contain that desire any longer.

Tóth has a track record of making films about, as he describes them, “everyday people, or people who are exposed publicly but still we don’t see them”, and this film is a wonderful continuation of that idea.

The climax of the film toys beautifully with the idea of putting a face to the voices one hears in such situations and creates a sense that reality for people like these is essentially living their lives shut off from the rest of the world.

They do not seem to exist on a physical plane at all, and the sense of isolation that comes with the territory. And yet, despite all of this, the humour in the story still shines through all the way to the end.

This film gives you more to think about in 15 minutes than any two-hour-plus superhero, Michael Bay enhanced blockbuster and it is frankly all the more glorious for its brevity. Chuchotage is a tight, contained and resonant story, coupled with fine individual performances that adds up to one of the most memorable cinematic experiences that this reviewer has had in a long time.

It is a film of translation and transcendence. When you next hear someones disconnected voice, this film will really make you think about who is on the other end of the microphone.

The Oscar nominations will be announced on Tuesday 22nd January 2019. See if Chuchotage takes home the award on Sunday 24 February 2019. 

★ ★ ★ ★ ★