Interview: Barnabás Tóth’s Short Film ‘Chuchotage’ Brings Laughs And Love To The Translation Booth

Barnabás Tóth’s short film Chuchotage, the only comedy short film shortlisted for an Oscar this year, tells the story of two Hungarian interpreters whose day is enlivened by a mysterious woman.

Close-up Culture’s James Prestridge spoke to Barnabás about the film, writing a declaration of love, reactions from the interpreter community, and much more.

Q: Beyond Audrey Hepburn in ‘Charade’, I’m struggling to think of many films that take us inside the interpreters’ booth. What attracted you to this setting?

A: I did a conference interpreting job for one day in my entire life and it was a nightmare. Fortunately, only a gentleman from Luxembourg was listening to my French channel. At the end of the day, I excused myself as I was so poor at the job.

It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I entered the contest with this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup.

Q: When did you come across the term ‘Chuchotage’? You transform it into something rather romantic in the film.

A: It sounds romantic, doesn’t it? So French. Although this term exists in English as well with the same spelling. It also exists in Hungarian as “Susotázs”.

Anyway, I didn’t hear this word until I contacted a professional Hungarian interpreter while writing the script, and she told me about it. At first the movie was called “Flirt”, but after the shooting I realised Chuchotage is much better. Nobody knows it since it’s so specific to the interpreting milieu. I also won’t spoil the exact meaning until the reader has a chance to see the film (it is online until 14 January)!

Q: Did you have a muse when writing the declaration of love from Pál Göttinger’s character?

A: Yes, himself! I wrote the first few sentences, Pál came to a rehearsal (which I filmed) and he improvised 80% of it! At home I wrote it down, found it perfect and integrated into the script.

Q: Pál Göttinger and Géza Takács are wonderfully funny. What were they like to work with?

A: Pál is just perfect. He is very disciplined but at the same time funny, wise, playful and being a theatre director himself, he knows and feels exactly the amount of humour and acting needed for such a dramedy. Funnily, he already played an interpreter in my previous short, Operation Stone.

He introduced me to Géza, and advised strongly that I cast him for his partner. They are indeed very funny together.

Q: Andrea Osvárt is integral to the film, but obviously has a mostly silent role. What qualities were you looking for when casting this role?

A: Being charming, attractive but also “approachable” so a kind of natural beauty without too much glamour. Also she had to speak Italian fair enough, and Andrea perfectly met all these requirements.

Q: ‘Chuchotage’ is the only comedy shortlisted for the live-action short film Oscar. I find that particularly amusing coming from the surprising from the production company (Laokoon Filmgroup) that gave us ‘Son Of Saul’. How fun has it been for you to show the world the Hungarian sense of humour?

A: All my early shorts and my first feature were (supposed to be) funny and met with a larger and enthusiastic audience in Hungary and in Europe, too. Then I made 2-3 serious shorts, which I think were pretty good, but they didn’t work neither in festivals nor on the internet.

So this film is a comeback to my lighter, funnier side and I’m relieved I still can do it. And the fact that it shows the beauties of our isolated little language and has this central-European character adds to my pride.

Q: Have you had any fun reactions to the film from translators who have seen the film?

A: Oh, a lot! This worldwide community of interpreters just discovered my short this very week as it’s released on the net temporarily. I’m invited to several conferences to screen it!

Mostly they are really enthusiastic and grateful, underlining how realistic and detailed my perception is about their work. I also meet some unhappy reactions about how irresponsible my heroes are, and its against the ethics of their work. In this case, I always say it’s not a documentary, it’s fiction and everyone gets what he deserves at the end.

Q: What is next for you in 2019?

A: I’m full of projects – shorts, long ones, even TV series. Various genres from comedy to historical drama, personal love stories to socio-critic zombie films. I can’t wait to show it to producers and start developing them together.

A Susotázsról a Magyar Katolikus Rádióban

Chuchotage – The chosen one for the Oscar 2019 shortlist

Chuchotage the only comedy genre short film shortlisted for the Oscars 2019

Chuchotage is set during a professional conference in Prague, where two interpreters in the Hungarian booth realize that only one person is listening to them. They try to use various tricks to find out who is that special one, and as soon as they have their eyes locked on a beautiful woman, who they believe is the only listener, translation quickly turns into flirting and a fun competition of who can make this listener smile first. The first one to do so gets a date with her during the coffee break. The smile shines on the face of the mysterious listener and the translator full of happiness heads to the hall where the coffee break is held. Full of excitement he can’t wait to meet this gorgeous lady to realize that he had made a colossal mistake.

The story is in the context of the everyday life of a translator, but even though the main idea of it is quite simple it still somehow captivates attractiveness and excitement. The director mentions that there is a “magical side in being able to communicate with an attractive person through the wires” it is a love story that makes its audience identify with the characters. “You see her, she doesn’t see you but listens carefully through the earphones. I can understand if both interpreters fall out of the daily routine in such funny and unpredictable circumstances.”, he says.

Chuchotage has a bit of everything – comedic side, more relatable team and Barnabás managed to keep the balance between it all. After explaining that the directors first idols were Chaplin and Woody Allen, who are “both masters of fun and melancholy” it becomes clear what inspired him to make this movie.

When it comes to characters, director Barnabás Toth was looking for two “slightly funny looking” actors for the movie, of course, not losers, but not the cliche romantic guys we see in many movies nowadays. Both main characters are “everyday people and intellectuals,” and like it always is, one is smarter and more serious, and the other is “more relaxed and more open to adventure.”

There are over 40 extras in this film, and he chose each of them by the photo, and they enjoyed sitting there and “just paying attention.” He didn’t even realize on set but only later in post-prod that they were doing a great job, like real conference people. There are also African and Asian faces in the crowd, which is not that common in Budapest as Hungary is not that multi-cultural.

For the director himself the movie set was too retro-looking and 70s for him, however, the DOP convinced him about its trendiness and popularity in the film. Some commercials had been shot there before. The set is an old meeting room for top communist leaders in Budapest, which unfortunately will be demolished next year.

When asked about his reaction after Chuchotage being shortlisted for an Oscar, he replies: “When it qualified for the Oscars, I started to hope – which is dangerous. And this shortlist…I feel like a great reward, a huge reconnaissance for not only this film but for the past 20 years. Its hard not to think about a nomination since chances are about 50%, but I don’t think I’d be disappointed if this is the end. Over 30,000 short films are made annually in the world, and we are in the top 10. It is already quite something, isn’t it?”.

In his opinion, the most challenging part of the production process was actually the time after, between the announcement of the shortlist and the nominations. He has no experience in marketing, publicity, and communication, which are necessities around the production.

Apart from being a director, Barnabás Tóth is also a professional actor, writer, and producer; when asked what his favorite role is and why he didn’t act in Chuchotage, he explains, that even though he loves both, acting and directing, he prefers to either only direct or only act in projects.

Let’s hope that Chuchotage can make a big move at Oscars this year. In the meantime, enjoy the trailer down below and keep supporting this short film.

Here you can see shortlist for other 9 categories for Oscars 2019

Interview: Director Barnabás Tóth

Malu Rocha interviews the director of Chuchotage, the only comedy short film shortlisted for the Oscars

Chuchotage is a workplace comedy in which two simultaneous interpreters in the Hungarian booth realise that there is only one person in the conference listening to their translations. So, as one naturally does, they decide to have some fun. The premise of the short film is quite interesting and fresh, and even though the plot is unmistakably predictable, it is still pleasurable to watch. The comedy is especially poignant and smart, leaving the audience attentive for the next highly inappropriate joke, which contrasts nicely with an unexpected declaration of love that keeps the audience interested and invested in the main character, Pali. The director of Chuchotage, Barnabás Tóth, is an accomplished Hungarian director whose filmography includes 12 short films, two features, and some of Hungary’s most successful television shows. Barnabás shares some insights into his short film below.

Q: Being a chuchotage interpreter is a fairly uncommon profession to be seen in films, could you tell us what influenced you to write this particular story?
A: I did this conference-interpreting job once in my life and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I entered with this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup.

Q: You were convinced by your DoP András Szöke to film in that particular vintage and picturesque set, did that decision make you re-think any aspects of your original idea? 
A: No, not really. At first I had a more cold, glass-ish steel-ish modern and huge space in my mind. But then all the practical aspects come: the uncontrollable lights from outside (means limited shooting time), the huge space that required more extras etc etc. András wanted the location, which is in the film from the beginning, and I have to admit it not only brought style and intimacy to the story, but also gave this slight retro-ambiance, which is considered to be fancy nowadays.

Q: Did you have any 'happy accidents' while filming on set? Anything unexpected that turned out to make Chuchotage better than you had planned?
A: Let me think. The shooting was so short, only 2 days and on both days we had unpleasant and unpredictable technical flaws – which always occur in a set. So I must say the only positive surprise was the discipline and the natural acting of all the extras and secondary parts – great job by Zoom casting agency, Budapest.

Q: Do you recall any interesting anecdotes while filming that you could share with us?
A: That place we used was a common conference meeting room for top communist leaders of the Eastern block in the 60s and 70s. It will be demolished this year. 

Q: Chuchotage falls within the comedy genre but it also has quite a few elements of sadness around the main character, how did you find that balance? 
A: I guess this is my speciality. My first idols were Chaplin and Woody Allen, both masters of fun and melancholy at the same time. It’s a fragile balance but for the most part it’s instinctive.

Q: There is a long and heartfelt declaration of love in your film, could you tell us where the inspiration for that came from?
A: When I wrote the first draft, it was far shorter and much weaker. In one of the rehearsals (we didn’t have many), I asked Pali to let go and flow with the moment, just improvise anything which comes to his mind. He was amazing, I shot the whole thing and when I wrote the final draft, I mixed my ideas with his ideas. Each time I see it, with that great piece of music by László Pirisi, I’m touched. This was really teamwork. 

Q: Do you have any projects planned for the future that our readers should keep an eye out for? 
A: My drawer is full of scripts, treatments and synopsis’s of all genres, from no budget to costume action movies. I can’t wait to talk to anyone interested about them.

Chuchotage: Reviewed by Jennie Kermode

"Gently paced with likeable leads and sharply observant camerawork, Chuchotage is the sort of comedy that works because it's so easy to identify with."

The art of interpretation is a delicate thing, especially when it is delivered live. Listening, understanding - the sense as well as the words - substituting terms and composing sentences and reciting them all at the same time, with the same rhythm and emotion if possible it's a tremendous feat. Not, one might suggest, an activity that can be sensibly undertaken at the same time as engaging in the fine art of seduction.

Pál (Pál Göttinger) and András (Géza Takács) have been employed to translate English language speeches into Hungarian at a conference about washing machines and the future viability of the energy level indicator. This might not sound like the stuff of an Oscar-shortlisted short comedy, but as the Oscars themselves demonstrated in 2017, things don't always go according to the script. Here, our intrepid heroes veer decidedly off script when they realise that they are only translating for one person - and when an interim comment about the lights in the lecture theatre sees an elegant blonde tilt back her had to look upwards.

The story here is simple and not really surprising. The fun is in the delivery. It's potentially hazardous territory - can one make comedy out of what could easily be interpreted as sexual harassment? Writer/director Barnabás Tóth navigates this by inviting us to laugh at the pair's behaviour as much as we laugh along with it, as we watch and try to interpret the expressions on the woman's face, which they can't see; as we observe the way they compete with one another, each allowing himself to believe that once the other is out of the way she will be his. Tied up in this are different kinds of risk. Does explicitly sexual flirtation make a man seem too easy? Does romantic flirtation make him too vulnerable? In trying to create an illusion for the woman, they gradually become caught up in illusion themselves.

Gently paced with likeable leads and sharply observant camerawork, Chuchotage is the sort of comedy that works because it's so easy to identify with, so cognisant of commonplace human failings. It's a film in which what might be dismissed as pathetic attracts a little sympathy, makes room for a little warmth. It certainly livens up the story of the modern washing machine, though in this case the spin might be taken a little too far.

Those who recall Monty Python's Hungarian phrasebook sketch will likely conclude that a hovercraft full of eels would present a far less slippery situation.

Az illúziók dédelgetése pofára esést eredményezett

Kedden kiderül, hogy a Saul fia, a Mindenki és a Testről és lélekről után zsinórban negyedszer is szurkolhatunk-e magyar filmnek az Oscaron. Ezúttal Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmje került a legjobb tíz közé, az úgynevezett Oscar-shortlistre. Ezek közül kerül ki majd az öt Oscar-jelölt rövidfilm. A rendezővel és a film főszereplőjével, Osvárt Andreával beszélgettünk a Susotázs esélyeiről, a kampányolás fontosságáról, visszautasított filmtervekről, és arról, hogy miért nem merik még beleélni magukat abba, hogy ott lesznek a díjátadón.

Mennyire lepett meg titeket, hogy a Susotázs Oscar-shortlistre került? A fesztiválszereplések miatt számítottatok rá?

Tóth Barnabás: Csak a fesztiválok alapján nem sejtettem, mert ugyan 40 fesztiválon járt és ezeken összesen 20 díjat kapott, de nem volt köztük Oscar-kvalifikációt érő díj, azt a Los Angeles-i vetítésen érte el a film. Persze azért minden nap néztem a telefonomon, hogy mikor jelentik már be, rá voltam pörögve, de nem nagyon hittem benne. Viszont két nappal a bejelentés előtt Facebookon megkeresett egy akadémiai tag, aki elmondta, hogy most látta a filmet, baromira tetszett neki, maximum pontot adott rá, és beszéljünk majd a shortlist kihirdetése után. Ez azért felkavarta a lelkivilágomat. Két nappal később, amikor felkeltem, tele volt a telefonom gratuláló üzenetekkel.

Ehhez tartozik, hogy még ősszel láttam kétszer a filmet Amerikában közönséggel. Persze addig is láttam európai meg itthoni vetítéseken, ahol jól fogadták, de nem kiemelkedően lelkesen. De kint imádták. Sorban álltak utána gratulálni az emberek, főleg az idősebbek egyébként. Olyanokat mondtak, hogy micsoda sztori, micsoda színészek! Akkor jöttem rá, hogy furcsa módon ennek a filmnek Amerikában több keresnivalója van, mint itt, a kicsit depressziósabb, kicsit művészkedősebb Európában.

Andi nemrég jöttél haza Amerikából. Ez csak pihenés volt, vagy a filmmel is foglalkoztál?

Osvárt Andrea: Pihenésnek indult, de volt bennem egy kis hátsó gondolat, hogy hátha más értelme is lesz annak, hogy kimegyek. Amikor már megvolt a jegyem, akkor derült ki, hogy a Susotázs a tíz közé került, ezért összekötöttem a kellemest a hasznossal. Pont volt Los Angelesben egy vetítés az akadémia tagjainak, arra elmentem.

És milyen reakciókat tapasztaltál?

O.A.: Nevettek. Egyetértek Barnával, Amerikában azért csípik az európaiakat, mert arról a piacról pont ezek a kicsi, emberi sztorik hiányoznak. Az ilyen egyszerű, hétköznapi, szívvel-lélekkel teli történetek, mint ez is.

Kifejezetten a célotok volt ezzel a filmmel, hogy univerzális, bármilyen korú, kulturális hátterű, nemzetiségű közönségnek befogadható legyen?

Miről szól a Susotázs?
A Susotázs egy prágai konferencián játszódik, ahol két magyar tomács (Göttinger Pál és Takács Géza) rájön, hogy összesen egy magyar vendég van a résztvevők között. Hamarosan az is kiderül, hogy ő egy gyönyörű nő (Osvárt Andrea), akit a két tolmács egymással versengve próbál elcsábítani a fülhallgatón keresztül. Aztán persze semmi nem úgy alakul, ahogy várnánk. A filmet először a Friss Hús fesztiválon láttuk, és nagyon szerettük. "Valami ilyesmit írtak körül annak idején azzal a szóval, hogy katarzis" - írtuk róla.
T.B.: Nem tudok azelől menekülni, hogy univerzális legyek, olyan emberi dolgokkal foglalkozzak, amelyek kultúrától függetlenül megérintik az embereket. Mindegy, hogy bonyolultabb vagy egyszerűbb történet, a lényeg, hogy legyen valami érzelmi kapcsolódás. Én is az olyan filmeket szeretem, amik nevettetnek és meghatnak, mint Chaplin vagy Woody Allen filmjei. Kicsi korom óta ezeket nézem, talán ezért vagyok képes bizonyos fokig reprodukálni őket.

Amikor a Mindenki ebben a szakaszban járt, a film csapata már felbérelt egy brit PR-ügynökséget, akik keményen kampányoltak nekik a legjobb ötbe kerülésért. Nálatok ez hogy zajlik?

T.B.: Engem Andi rázott fel ebből a szempontból. Írtam neki egy emailt, hogy amikor bejelentik a jelöléseket, kéne egy stábbulit rendezni, hogy ha bekerülünk az öt közé, akkor koccintsunk rá egyet. Mire azt mondta, hogy nem kéne először inkább forgalmazót meg PR-ost keresni, egyáltalán bármit tenni az ügyért? Sajnos ilyen naiv voltam.

O.A.: Csak azt mondtam, hogy van más prioritás, mint a buli. Előtte lesz még egy hét, amikor felkészülhetünk, és egy hét, amikor az akadémiai tagok szavaznak, ezzel a két héttel kéne foglalkozni.

T.B.: Innentől felpörögtek a dolgok, lóhalálában, pár nap alatt találtunk forgalmazót, ami nem volt nehéz, mert sok ajánlatot kaptunk. A New Europe Film Sales egy varsói cég, jó fej, kreatív emberek. Ők forgalmazták a Mindenkit is, és végül ugyanaz a londoni PR-cég képvisel minket is, akik őket két éve. Egy hetünk volt anyagokat készíteni, logókat, trailereket, gifeket, ezeket én is csak most tanulom.

O.A.: Meg interjúkat adni. Most már, ha valaki beírja Barna nevét és a film címét, akkor vannak angol nyelvű interjútalálatok. Ez is nagyon fontos.

Az is az ügynökség ötlete volt, hogy tegyétek ingyen online elérhetővé a filmet egy hétre?

T.B.: A forgalmazó javasolta, hogy minél nagyobb visszhangja legyen. Egy hét alatt 210 ezren látták, nagyon erős szeretethullám jött felé. Majdnem olyan, mint ami az Újratervezés című filmemnél volt. Mindegy is, hogy mi jön ezután, ezzel már nyert ügyünk van.

O.A.: Megnéztük a konkurenciát, és láttuk, hogy például a Fauve című film már egy éve fent van a neten, körülbelül 300 ezren látták. Nem tudom, hogy befolyásolja-e a kinti szavazókat, de lehet, hogy ha látják, hogy egy filmet sokkal többen megnéztek, mint egy másikat, akkor azt már meg sem nézik, hiszen mások sem voltak kíváncsiak rá. Ezért is kellett felpörgetni a film nézettségét.

Mennyit tudtok a konkurens filmekről?

Osvárt Andrea
Kamaszként kezdett modellkedni, 1996-ban második helyezést ért el a Look of the Year magyarországi versenyén. 22 éves színészkedni kezdett, Rómába, majd Los Angelesbe költözött. Játszott többek között Brad Pitt és Robert Redford oldalán a Kémjátszmában és A szállító című sorozatban. Színészként több díjat nyert, köztük a Monte-Carlo-i tévés fesztivál Arany Nimfa-díját. Néhány éve visszaköltözött Magyarországra, és megnyitotta filmes produkciós irodáját. 

O.A.: Mindet láttam. Kint voltam Los Angelesben, amikor az akadémia vetítette őket a tagoknak, akinek volt lehetőségük online is megnézni a shortlistes filmeket, de szerveztek mozivetítéseket is, hogy nagyvásznon is láthassák.

És milyen a többi film?

O.A.: Nagyon erősek. Nehéz dönteni, mert hogy döntöd el, hogy egy krimi a jobb, vagy egy romantikus film. Tök más műfajú, más költségvetésű filmek versenyeznek. Van közöttük olyan, ami egy 80 éves, leszbikus néniről szól, és a négy fal között játszódik végig, és van olyan, amihez csak egy kicsi kéne, és már nagyjátékfilm lehetne. Van három film, amikben gyerekek a főszereplők, és ezt ugyan egy kicsit manipulatívnak tartom, de el kell ismernem, hogy működik. Van két olyan film, amiben meghalnak gyerekek, ez mindenkit szíven üt. Az egyik pont a Fauve, ami régóta elérhető, és a PR-ügynökségük is régebb óta dolgozik, mint a miénk. Sok interjújuk volt az amerikai nyomtatott sajtóban, a filmjük és a kampányuk is erős.

A Susotázs ötlete honnan jött?

T.B.: Két emlékfoszlányból. Pár éve egy barátom megkért, hogy vegyek át tőle egy munkát, két nap tolmácsolás magyarról franciára egy konferencián. Traumatikus élmény volt, mert egyedül voltam, holott egyébként tíz percenként váltani kellene a tolmácsok között, különben szétsül az agyad. Kilenckor kezdtem, és 9 óra tíz perckor úgy éreztem, hogy nem bírom, felállok és meghalok. Szünetben kérdezgettem, hogy engem, a francia tolmácsot hányan hallgatnak, mire közölték, hogy csak egy luxemburgi van. Végén mondtam is neki, hogy elnézést kérek az egész napi teljesítményemért.

Aztán ezt az emléket eltemette az agyam, de később egy másik konferencián, ahol mint a Momentán társulat színésze vettem részt, néztem az üvegfal mögött tolmácsokat, és azon gondolkoztam, vajon van-e közöttük, akit csak egyvalaki hallgat. És milyen lenne, ha ez egy férfi-nő felállás lenne, mi sülhet ki abból? Ez a két élmény ragadt össze a filmben.

Az Oscar-jelölés milyen ajtókat nyithatna meg nektek színészként, producerként, rendezőként?

O.A.: A kérdés először is, hogy Barna akar-e, készen áll-e arra, hogy nemzetközi szinten is dolgozzon. Mert ha nem, akkor ezt az eredményt felrakja a polcára, és élete végéig magyar rendező lesz, valószínűleg többet nem fogják itthon elutasítani. De ha felkerülne arra a bizonyos ötös listára, vagy pláne nyerne, akkor kapna egy csomó automatikus megkeresést, amivel a nemzetközi piacra is kiléphetne. Persze ekkorra már készen kellene lennie a jó honlapjának, Wikipédia-oldalának és így tovább.

T. B.: Igényem lenne rá, hogyne. Nyilván ha jönne ajánlat, és érdekes, vagy legalább vállalható, csinálni fogom. A legtöbb tervem azonban ide köt, elsősorban az itthoni közönségnek szólna, magunkról. Ezeket szeretném megcsinálni, ezekre a lehetőségekre várok elsősorban.

Amúgy nagyon sokra tartom az angolszász munkamorált. Színészként szoktam egy-két napokat angol, amerikai produkciókban forgatni. Dolgoztam például A koronában. Megjelentem reggel a szettben, és mindenki tudta a keresztnevemet. Pedig még itthon is van olyan, hogy azt se tudják egy szettben, hogy ki vagyok. De ők tudták, mert van tisztelet, befektetett munka, ezt nagyon bírom.

Említettétek az itthoni visszautasítást. Úgy tűnik, hogy mintha egyikőtöknek sem lenne szerencséje a filmalappal. Barna utoljára 2009-ben csinált nagyjátékfilmet, és azok a filmek sem kaptak filmalapos támogatást, amiken Andi producerként dolgozott.

O.A.: Nem vagyunk benne a brancsban. Én itthon nem dolgoztam be magam a rendszerbe, nem vagyok a barátja senkinek, nem jár a gyerekem egy óvodába az XY-éval, nem járunk egy helyre jógázni. Nincs olyan személyes kapcsolatom senkivel a filmalapnál, ami segíthetne.

Sokszor pályáztál?

O.A.: Vagy ötször.

Az nagy csalódás volt, hogy a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod, ami szintén filmalapos támogatás nélkül készült, és aminek társproducere voltál, kevés nézőt vonzott? Annak ellenére is, hogy a kritika nagyon dicsérte.

O.A.: Nem, szerintem sokan látták ahhoz képest, hogy ez egy kis költségvetésű, rendszeren kívüli, független film volt. Mivel nem volt mögötte filmalapos támogatás, a filmalap marketingpénzére sem pályázhatott. Ehhez képest sikeres volt, épp most hívták meg a Giffoni Nemzetközi Fesztiválra, ami egy rangos gyerek-, és ifjúsági filmekkel foglalkozó filmfesztivál.

Barna, te is sokszor pályáztál sikertelenül, úgy tudom, hogy volt történelmi filmterved, horrorfilmterved is.

T.B.: Számot inkább nem mondok. Egy jutott el közülük a fejlesztési szakaszba, minden mást azonnal kidobtak. Nyilván nem kellemes érzés. És az a legrosszabb, hogy amiket nyilatkoznak, hogy milyen filmeket szeretnének csinálni, nekem még feküdne is. Közönségbarát, történetközpontú, érzelmekre apelláló, viszonylag könnyen befogadható zsánerfilmekről beszélnek, én is csak ilyenekben gondolkodom.

Történelmi filmekre most nagy igény van pedig.

Tóth Barnabás
Hétévesen kezdett filmekben és színházban játszani, olyan filmekben szerepelt, mint az Eldorádó vagy a Gyerekgyilkosságok. A Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői és produceri szakának elvégzése mellett a Külker nemzetközi kommunikáció szakán is diplomát szerzett. Eddig egy nagyjátékfilmet rendezett Rózsaszín sajt címmel, és övé a legnézettebb magyar rövidfilm, az Újratervezés is, amit több mint egymillióan néztek megonline. Az improvizációs színházzal foglalkozó Momentán Társulat alapító tagja.

T.B.: Az a tervem jutott a legtovább, ami Könyves Kálmán idején játszódik, ahol a boszorkányok egy része egy trükknek köszönhetően túléli a kivégzést, és elrejtőznek egy barlangban. Hadsereget szerveznek, hogy fellázadjanak a feudális férfitársadalom ellen. Ez egy akciófilm lenne, véres, testiséggel teli. Valahogy átment az első körön, elkezdtük fejleszteni, de le is állították rögtön. Tény, hogy drága lenne, mondták is, hogy valami olcsóbb filmben kéne gondolkodnom. Most azt is megkaptam, hogy egy Susotázsszerű filmet várnak tőlem. Mit kezdjek ezzel? Írjak egy hosszú Susotázst?

O.A.: Igen, ami nem egy milliárdokba kerülő Christopher Nolan kategória, hanem inkább egy Mielőtt felkel a nap típusú film, ahol két szereplő van egy érzelmes történetben. Ebben egyébként te jó vagy.

Nálad a színészetet teljesen háttérbe szorította a producerkedés, vagy még jársz castingokra?

O.A. : Olaszországba már nagyon ritkán megyek ki emiatt, csak akkor, ha olyan filmről van szó, amiről úgy érzem, hogy előre viszi a karrieremet. Inkább a német ügynökömön keresztül hívnak angol nyelvű filmekre. E-castingok vannak már, selftape-eket kell készíteni. Ilyenkor kell keresni egy angolul jó tudó színészt, akit megkérek, hogy játssza el velem a jelentet. Én vagyok a rendező, az operatőr, a világosító, a sminkes, a vágó. Ezzel elmegy két-három napom, mert meg is kell tanulni a szöveget, végiggondolni a karaktert. És általában rövidek a határidők, van olyan, hogy pénteken küldik a szöveget és hétfőre várják a felvételt. Ilyenkor felmegy bennem a pumpa, hogy mennyire nem tisztelik manapság a színészeket, aztán válaszolok az ügynökömnek, hogy oké, hétfőre ott lesz a felvétel.

Mennyire engeditek meg magatoknak az álmodozást az Oscarral kapcsolatban? Van már fejben megfogalmazott köszönőbeszéd, a vörös szőnyegre gondolatban kiválasztott ruha?

T.B.: Még azt sem néztem meg, hogy kik a többi kategória esélyesei, milyen sztárok lehetnek majd ott, hogy ne fájdítsam a szívem. Csak január 22 után merek majd ilyenekre gondolni, de akkor turbó fokozatban.

O.A.: Én is. Göttinger Pali, a film másik főszereplője mondta, hogy még egy zakója sincs, amit felvehetne. De egy barátja már odaígérte az érettségi öltönyét kölcsönbe. Az én életemben az illúziók dédelgetése sokszor pofára esést eredményezett, úgyhogy ezt most megspórolnám magamnak.


„Valami ilyesmit írtak körül annak idején azzal a szóval, hogy katarzis” – írta 2018 áprilisában Tóth Barnabás új kisfilmjének premierje után az Index. A 2017-ben Flört munkacímmel leforgatott, végül Susotázs címmel bemutatott tizenhat perces alkotás 2018-ban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt eredményesen (erről a 2018. augusztusi beszámolója mellett érdemes végigböngészni a film hivatalos közösségi oldalának bejegyzéseit), decemberben pedig az Oscar-díjra esélyes rövidfilmek közé is beválogatták. (Az amerikai filmakadémia január 22-én hozza nyilvánosságra, hogy a tízes listárólmelyik öt film lesz hivatalosan Oscar-jelölt.) Az alkotók jóvoltából a film január 7-től a Vimeovideómegosztó honlapon egy héten át érhető el – ugyanitt látható a rendező legnépszerűbb kisfilmje, az Újratervezés is –, ezt követően pedig várhatóan a Duna Televízió is műsorára tűzi. A kisfilm tanórai bemutatását nem elsősorban a nemzetközi sikerek indokolják. Az irányított filmnézés során hasonló megfigyelési, elemzési szempontokat adhat a pedagógus, mint az irodalmi művek értelmezésekor.

A Médiapedagógia című honlap egy 2016-os bejegyzése nem véletlenül hasonlítja az irányított filmnézést az irodalomórákon megismert szakaszos olvasáshoz. „Fontos – írja még a bejegyzés szerzője –, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) értsék, a filmnézés nem pihenés, vagy szabad tevékenység, engedélyezett lógás. Ezért érdemes (akár csoportos) megfigyelési szempontokat is kiosztani kevésbé rutinos filmnézők esetében.” A Susotázs elsősorban a gimnáziumi korosztálynak, 15-18 éveseknek ajánlható. A megtekintés előtt érdemes megvizsgálni a film címét: milyen hangzású, milyen eredetű lehet? Az elhangzott válaszok nyomán (hangutánzó szónak tűnik, francia hangzású) előfeltevéseket lehet tenni a film témájára, helyszínére, szereplőire vagy a megjelenített élethelyzetre vonatkozóan. Később, a film megtekintése közben közösen vizsgálhatjuk meg, hogy az előfeltevések beigazolódtak-e. Fontos, hogy ne adjuk meg előzetesen a szó jelentését, hiszen a filmben az egyik főszereplő definiálja majd, és ez is alkalmat teremt az elemzésre. A rendező egyébként a Szeretlek, Magyarország-nak adott interjújában magyarázatot ad a címválasztásra, a pontos definíciót pedig a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületének (MFTE) honlapján is megtalálhatjuk. A film elején (00:04) ugyancsak feltűnik néhány másodpercre a susotázs definíciója (az MFTE honlapján [itt] is olvasható szöveg angol fordítása), és ugyanez jelenik meg a végén is (14:57) nagyobb betűméretben, kiemelt helyen: közvetlenül a stáblista előtt. A kisfilm plakátjának grafikája szintén hangsúlyozza az értelmezés fontosságát: a cím mellett – akár egy szótári címszó után – a szó fonetikus átírása olvasható. Maga a film tehát az, gondolhatjuk (joggal), amely magyarázatot ad majd a jelentésre.

A film megértéséhez minimális angol nyelvtudás szükséges, a tervezés során ezt is praktikus figyelembe venni. A vetítést az első angol nyelvű párbeszéd végén (02:11) érdemes először megállítani. Mielőtt a dialógus megértését ellenőriznénk, térjünk vissza az előfeltevésekre: tisztázzuk, mi a helyszín, kik a szereplők. Itt a diákok előzetes tudására is számíthatunk, s nemcsak a szinkrontolmácsolás értelmezésében, de a megjelenített szituáció elemzésében is, hiszen a két tolmács igazi zsánerfigura, a Stan és Pan-típusú vígjátékokból, burleszkekből ismert páros. A diákok fel fogják ismerni a szereplők személyiségének főbb jellemzőit (precizitás-lezserség, szabálykövetés-szabálykerülés), rá fognak mutatni, hogy a két karakter kiegészíti egymást, és ez teremti meg az általuk is jól ismert vígjátéki alaphelyzetet.

A Susotázs egyrészt filmes klisékre, sztereotípiákra épít, másrészt – a filmvégi csattanó is erre épül majd – tudatosan szembehelyezkedik azokkal. A folytatás András első, a tolmácsfülke terén kívül ható gegjéig (05:46) tarthat. A diákokkal itt megvitathatjuk, milyen játék zajlik a magyar tolmácsok között, és hogy mi az oka és a tétje András első bejelentkezésének. A leghosszabb egység András és Pál „szellemi párbajának” végéig (12:17) tart. Itt érdemes megbeszélni, mikortól lesz tétje a játéknak, mi az oka, hogy Pál egyáltalán részt vesz benne, hogyan értelmezhető Pál különös vallomása (mennyire szól ez a párbajról, mennyire a megszólítottról, illetve magáról Pálról), és azt is, hogyan definiálja a jelenet a kisfilm címét.

Ahogy a film vetítése előtt, az egyes jelenetek előtt is tehetünk előfeltevéseket, ez különösen az utolsó jelenetsor megtekintése előtt indokolt. A diákok fel fogják vetni a csattanószerű lezárás lehetőségét, érdemes tehát megfogalmaztatni velük, milyen befejezésre számítanak. Mindenképpen maradjon idő az utolsó jelenetsor elemzésére, vitassuk meg az értelmezés szintjeit, beszéljük meg, milyen állításokat fogalmaz meg a film a kommunikációról, egymás megértéséről, önmagunk megértéséről, a reflektálás, az önreflexió szükségességéről. Érdemes felidézni az első jelenetsornál felmutatott klisék és sztereotípiák helyét a kisfilm egészében, megvitatni, milyennek látjuk az utolsó jelenetben a film elején zsánerfigurákként bemutatkozó szereplőket, és hogy mennyire látjuk vígjátékinak a kisfilmet lezáró jelenetet.

A kisfilm hivatalos közösségi oldalán a kritikák, értékelések hivatkozása mellett többek között a Susotázs werkfilmje is megtekinthető. Tóth Barnabás filmjei közül a Van egy határcímű kisfilmet is olvasóink figyelmébe ajánljuk, utóbbiról a film hivatalos közösségi oldalán, a Filmvilág 2018/3. számában megjelent – a Médiatanács blogján is olvasható – interjúból tájékozódhatnak, a teljes filmet pedig a Vimeo videómegosztó honlapon tekinthetik meg.

Ez a legnehezebben kimondható filmcím az Oscar-shortlisten!

Interjú Tóth Barnabással, a Susotázs rendezőjével

Már csak néhány nap és január 22-én eldől, hogy idén is lesz-e magyar jelöltje az Oscar-díjnak. Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló kisfilmje kategóriája tíz esélyese között szerepel. A rendezővel a Susotázs készítéséről, a tolmács szakmához fűződő viszonyáról, az Oscar-kampányról és idén érkező tévéfilmjéről beszélgettünk, de szóba került történelmi témájú terve és a filmes körökben kultikus (terep)Szemle című munkája is.

Tudatosan indultatok a Susotázzsal olyan fesztiválok irányába, amelyek biztosíthatják a szükséges feltételeket?

A fesztiváloztatás egy óriási lutri. Gyakran reklámozzák magukat azzal, hogy nevezd hozzánk a filmed, itt Oscar-kvalifikációt ér a fődíj. A Susotázs viszont nem fődíj, hanem a Los Angeles-i vetítések miatt kapta meg a lehetőséget. Nemzetközi stáb hozta ezt össze. Egy berlini ügynökség vitte a fesztiváloztatást, ők küldték el a Manhattan Filmfesztiválra. A fesztivál pedig már tudatosan vetítette egy hétig Los Angelesben, sőt, még hirdetéseket is vásároltak neki az LA Weekly-ben. Ebből következett a kvalifikáció.

A Mindenki példáján láthattuk, hogyan juthat el az Oscarig egy magyar kisfilm. Ellestél tőlünk néhány technikát? Személyesen is részt veszel a marketingben?

Egy hónapja, amikor kihirdették, még úgy gondoltam, hogy ,,Szuper, milyen izgi lesz. De most csak hátradőlök, figyelek, várok, imádkozok” - ez viszont naiv hozzáállás volt a részemről. Időközben megtudtam, hogy mennyire kell pedálozni, generálni a hírverést körülötte, nyomulni az interneten is. Nagyon sok akadémiai szavazó ugyanis meg sem nézi a filmet, csak rákeres a neten, esetleg körbeérdeklődik róla az ismerőseinél, és az alapján dönt. A shortlist kihirdetésének másnapján “válságstáb” ült össze a Laokoon Filmgroup-ban, Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor producerekkel villámgyorsan cselekedtünk. Felvettem a kapcsolatot Deák Kristóffal, akit régebbről ismerek és nagyon jóban vagyunk, és ő ellátott pár tanáccsal. Bár több PR-cég is megkeresett minket, rendre azokat választottuk, akik a Mindenki útját is egyengették.

Nemzetközi konferencián dolgozó tolmácsok a film főhősei. Mi keltette fel az érdeklődésed a munkájuk iránt?

Igazából két dolog is. Külkerre jártam, ami szinte már tolmácsképző, mert alatta az angolt és a franciát is megtanultam felsőfokon. Utána párhuzamosan jelentkeztem az EU speciális tolmácsképzőjére és a Filmművészetire, aztán mindkét helyre felvettek. Választhattam a kettő között, végül a film győzött, de ennek ellenére közel állt hozzám a tolmács szakma is. Egyetlen napig ki is próbáltam, egy barokk-konferencián tolmácsoltam magyarról franciára. Bele is tört a bicskám, traumatikus élmény volt.

Ennek viszont már húsz éve, de tavalyelőtt a Momentán Társulattal jártam egy konferencián, ahol tolmácsok is voltak. Figyeltem ott őket az üvegkalitkákban, és azon gondolkodtam, hogy vajon tudják-e pontosan, hogy hányan hallgatják őket a teremben. Ha pedig mondjuk kiderül az, hogy csak egy, akkor kialakul-e bármiféle kíváncsiság, személyes kapcsolat, játék közöttük. Ez az alaphelyzet szokatlan és izgi, ilyet még nem láttunk a vásznon.

Eredetileg a kicsit kevesebb magyarázatra szoruló Flört volt a film munkacíme. Miért döntöttél úgy, hogy egy szakmai kifejezésre változtatod?

Nem volt nehéz döntés. Egyrészt, mert Flört című film már létezik, másrészt egy picit spoileres is. Ráadásul elég semmitmondó, ellentétben a susotázzsal, ami meg tök érdekes. Majdnem minden nyelven létezik ez a szó, de a legtöbben mégsem ismerik a jelentését. Én is csak a közvetlenül a forgatás előtt hallottam először erről a technikáról. Megtetszett maga a szó és a fogalom is, mert van benne egy kis romantika. Nem mellesleg pedig lehet azzal kampányolni, hogy ez a legnehezebben kimondható filmcím a shortlisten!

Mindig is nehéznek képzeltem a tolmácsok mindennapjait, hiszen bármilyen agyzsibbasztó témában toppon kell lenniük – te magad is rájátszol erre a filmben, egy hűtőgép-konferencián tolmácsolnak a főszereplők. Adott volt ez a téma vagy voltak más, hasonlóan ,,érdekfeszítő” lehetőségek is?

A téma valóban szakmainak, száraznak tűnik, de pont ez kellett nekünk. Ha mondjuk egy UFO-konferencia lenne, az nagyon elvonná a figyelmet a cselekményről. Már elég korán képbe kerültek a hűtőgépek. A bátyámnak köszönhető az energetikai téma, aki az EU-ban dolgozik a klímaváltozás osztályon. Ő ajánlotta ezt az egyébként valós szervezetet, ami a konferenciát tartja a filmben. Megkerestük őket, és produceri szempontból nagy szerencsénk volt, hogy olyan szponzort találtunk, akik a környezettudatosság üzenetét akarják kommunikálni - így közvetve még társadalmi haszna is lehet a filmnek. Másrészt nem egy ismert cégről van szó, így nincs reklám íze a dolognak.

Az év elején korlátozott ideig online is látható volt a film. Egy hét alatt 212 ezren nézték meg, ami kiemelkedő szám. Meglepett a nagy érdeklődés?

Természetesen nagyon jól esett, de a meglepetést inkább az okozta, hogy az egész hype és médiaérdeklődés nem az Oscar-shortlist bejelentésének idején, tehát tavaly decemberben kezdődött, hanem csak most, amikor felkerült a netre. Meg azért engem egyszer már elkényeztetettek az Újratervezés-sel, ott másfél millió néző volt egy hét alatt. Két oldala van ennek az éremnek, ehhez képest még csalódott is lehetnék, de a legtöbb filmem megállt néhány ezernél.

Mi az, ami szerinted legjobban megfogja a nézőket ebben a kisfilmben?

Szerintem az lehet a kapocs, hogy nem egy bonyolult történet, viszont kedvesen és érzelmesen van csomagolva. Bízom benne, hogy képes megérinteni őket. Átlagemberek a főhősei, akikben a pár perc alatt olyan érzések ébrednek, amikkel könnyű azonosulni.

A napokban olvastam egy interjút, amelyben egy hivatásos szinkrontolmács véleményét kérték ki a filmeddel kapcsolatban. Te magad kaptál visszajelzéseket a szakma képviselőitől?

Folyamatosan kapom őket, nagyon rápörögtek, a legutóbb pont egy são paulo-i tolmácsszervezet kért interjút. A napokban pedig Londonban, a legnagyobb ezzel foglalkozó cég, az AIIC konferenciáján vetítették le a résztvevők előtt, a jövő héten pedig magyar tolmácsok szerveznek vetítést belőle a Cirkóban. A legtöbb visszajelzés nagyon lelkes, hálásak, hogy a film ráirányítja egy kicsit a figyelmet erre a nem éppen szem előtt lévő, nehéz, de szép szakmára. Azért előfordulnak akadékoskodók is, akik szerint egy tolmács ilyet sosem csinálna. Ők nem veszik figyelembe, hogy ez csak fikció, egy játék. 

Mik voltak a fő szempontok a két főszereplő, Göttinger Pál és Takács Géza kiválasztásánál?

Göttinger Palit a Momentán Társulatból ismerem, amúgy pedig egy fantasztikus színész. A köztudatban inkább rendezőként él, így nem egy elhasznált arc. A próbákon improvizáltunk is szövegeket. Megírtam a monológját egy verzióban, de bátorítottam, hogy mondja nyugodtan azt, ami kijön belőle, miközben vettem a kamerával. Voltak tök jó mondatai, ezeket átvettem a filmbe, így tulajdonképpen az írói lenyomatát is rajtahagyta a filmen. Pali ajánlotta Takács Gézát, akit egy próbán megnéztünk, és láttam, hogy tök jól működnek együtt.

Osvárt Andrea a történet kulcsfigurája, a két tolmács vetélkedésének célpontja. Őt hogyan találtad meg a szerepre?

Már rögtön az elején rá gondoltam, amikor eldöntöttem, hogy olasz lesz a nő. Jó színésznő, feltűnően csinos és még olaszul is tud: ebben a keresztmetszetben csak Osvárt Andi áll. Egyébként évek óta ismerjük egymást és már régóta szerettünk volna együtt dolgozni. Ez végre méltó alkalom volt rá.

A film erősen szocreál hangulatú helyszíne kapcsán egyik ismerősöm megjegyezte, hogy a szemével szinte végig a leszedett vörös csillag helyét kereste a falon. A koncepció része volt, hogy egy kissé nyomasztó térben játszódjon?

Nem, eredetileg egy olyan modern, nagy, üveg-acél helyszínre gondoltam, mint a MÜPA, vagy az irodatornyok az Árpád-hídnál. A helyszín keresések alkalmával viszont mindenhol akadt valami probléma, például a világítással, ha ennyi üveg van a háttérben. Ezt a termet a Hungexpo területén találtuk, egykor valóban a kommunista vezetők kedvelt konferenciahelye volt a 60-as években. Nekem elsőre nem is tetszett, pont ezért, mert annyira régi, nyomasztó, hogyan lehetne már itt egy ipari konferenciát tartani. Utólag viszont igazat adok az operatőrnek, Másik Szőke Andrásnak, aki kardoskodott mellette. Egyrészt tök jól néz ki a képeken, másrészt nyugati szemmel újra trendi ez a retró, előttünk egy csomó külföldi reklám is forgott ott. A forgatás óta talán már le is bontották, legalábbis akkoriban szó volt róla.

Örömmel fogadtuk a szerkesztőségben, hogy az Oscar kapcsán a (terep)Szemle főhőse, a Rendező is újra megnyilvánult a közösségi médiában. Érik egy új epizód a sorozatban?

Azt a posztot igazából az Operatőr, azaz Simonyi Balázs tette ki. De én is örültem neki. Időnként meglebegtetjük egy harmadik részt lehetőségét. Fel is merültek már témák, de én úgy vagyok vele, hogy csak akkor vágnék bele, ha van egy kellően erős alapötlet. Amúgy nagyon örülök ennek a fajta a kultusznak, ami a filmes szakmában kialakult a (terep)Szemle kapcsán. Szeretjük és büszkék vagyunk rá, de azóta egy picit mi is megváltoztunk, ez a dac, meg hév fogyott belőlünk. Azért nem zárjuk ki a folytatást, viszont az kell, hogy valami felbosszantson minket. Most egyikünk sem elég dühös hozzá.

Legközelebb egy komolyabb hangvételű nagyjátékfilmet láthatunk tőled. Az Akik maradtak nem sokkal a II. világháború után játszódik, főhősei holokauszt túlélők, akik a kibontakozó vörös terror idején ismerik meg egymást. A film alapjául szolgáló regény, vagy maga az időszak jelentette számodra a kezdeti inspirációt hozzá?

Nagyon érdekel az 1948-49-es időszak. A nyilas terrorból két-három év alatt vörösterror lett, megdöbbentően sötét és balszerencsés korszaka ez a magyar történelemnek. Az is érdekelt, hogy mi történt a holokauszt túlélőivel, akik hazajutottak a táborokból. Hogyan folytatták az életüket? Erről nagyon kevés magyar- vagy bármilyen más film szól. Olyan pedig pláne nincs köztük, ami kicsit is életigenlő, reményteli lenne. F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvében viszont mindez megvolt, ezért adaptáltuk ezt Muhi Klárával.

Történelmi, tehát kvázi kosztümös filmként mennyire jelentett megkötést, hogy tévéfilmes keretek között dolgoztatok?

Ha kosztümös egy film, az hatványozottan növeli a költségvetést. Nálunk olyan korlátok voltak, hogy külső helyszínek nem nagyon fértek bele. Nem szerettem volna, ha mondjuk egy szál statiszta kószál szegényes kabátban a kihalt utcán, és rajta kívül csak egy díszletautó van még ott. Szerencsére a történetet nem kellett lebutítani. Egyszerűen megvalósítható kamaradráma, ami gyakorlatilag két ember rettentő komplex, szoros és gyönyörű kapcsolatáról szól, főképp lakásokban, rendelőben vagy iskolában játszódik.

Az utóbbi időben eléggé slágertéma lett a történelmi filmek ügye. Neked vannak más, ilyen irányú terveid is?

A sors fintora, hogy tavaly, nem sokkal azelőtt, hogy kirobbant ez az egész ,,nincs elég történelmi film”-dolog, állították le egy történelmi filmem fejlesztését a Filmalapnál. Könyves Kálmán idejében játszódna, egy boszorkányper a központi témája, erős mai áthallásokkal. Az indok nagyjából az volt, hogy túl drága lenne. Szuper, trendi filmterv, és a forgatókönyv is készen van. Továbbra is nagyon érdekel, ezt a filmet csinálnám meg a legszívesebben. Nem mondok le róla, egy kicsit módosítva szeretném újra beadni.


December közepén érkezett a hír, hogy Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmje bekerült a legjobb tíz rövidfilm közé, amik esélyesek az Oscar-jelölésre, a legjobb kisjátékfilm kategóriájában. A humoros kisfilm mától egy héten keresztül megnézhető.

Nézd meg az Oscar-esélyes magyar kisfilmet! -

Nem nagyon találkoztunk még ezzel a szóval, legfeljebb azok, akik otthonosan mozognak a szinkrontolmácsolás világában. A szinkrontolmácsok végzik azt a megterhelő, nem kevés tudást és koncentrációs képességet igénylő feladatot, hogy miközben valamilyen nyelven hallanak egy szöveget, azt azonnal tolmácsolják is – anyanyelvükre vagy egy másik nyelvre. Mindez történhet olyan módon, hogy a tolmács az előadó/beszélő mellett foglal helyet, de úgy is – különösen egy konferencia és jelentős számú hallgatóság esetén -, hogy a tolmács(ok) kabinokban ülnek és ott végzik munkájukat. A másfél órát meghaladó időtartam esetén két tolmács fordít, adott időszakonként váltva egymást.

A susotázs szó fülbesúgást jelent. A tolmácsolás legnehezebb műfaja. A tolmácsnak az adott ügyfél közvetlen közelében kell elhelyezkednie és halkan, fülbe súgva tolmácsolni a hallottakat.

Tóth Barnabás rendező Susotázs címmel készített rövidfilmet, amelyet sokan esélyesnek tartanak arra, hogy bekerüljön az Oscar-díjra javasolt filmek közé. Örvendetes, hogy az utóbbi években több magyar film is eljutott a világhírig, bekerült a világ filmes körforgásába, sőt, rangos díjakkal ismerték el őket.

Nem nehéz kitalálni, hogy a Susotázs című film milyen világba kalauzol bennünket. „A tíz perces kisfilm történetében két szinkrontolmács egy száraz technológiai konferencián azzal szórakoztatja magát, hogy a közönség soraiban ülő, egy szem magyar hallgatónak, egy gyönyörű nőnek udvarolni kezdenek a fülhallgatón keresztül.” Vajon mi sül ki ebből? – tesszük fel a kérdést már az első percekben.

Magunkban megpróbáljuk végigfuttatni a lehetséges kimenetelt. Drukkolunk – az egyik vagy a másik szereplőnek. Attól függően, melyikük szimpatikusabb számunkra vagy kit tudunk inkább a hátsó sorok egyikében ülő szőke nő mellett elképzelni. Reménykedünk valamiféle happy end-ben – bár az tényleg csak a filmekben van. Várjuk, hogy a film végén valami meglepő történik – nem is csalódunk, még akkor sem, ha más következik, mint amit gondoltuk.

Miközben – hol mosolyogva, hol fejünket fogva – követjük az eseményeket, az a kérdés is ott motoszkálhat bennünk: a szereplők közül (elsősorban a két tolmácsra gondolva) melyikhez érezzük közelebb magunkat? Másképp fogalmazva: melyikben ismerünk magunkra?

Ebben a rövid kis filmben ugyanis leginkább az szerethető, hogy nagyon emberi és nagyon rólunk szól. Egyszeriben ott vagyunk mi is a kis fülkében, ahol a tolmácsok, végigtekintünk aznapi feladatainkon és megállapítjuk: ez is ugyanolyan szürke hétköznap, mint az összes többi. Semmi meglepő, semmi rendkívüli, semmi különös. Vagy mégis? Mégis történhet valami, ami kizökkent a megszokottból? Igen és máris reménykedni kezdünk. Előttünk van a lehetőség, amit, ha megragadunk, valami talán változni kezd. Élünk-e a lehetőséggel? Elég bátrak vagyunk-e hozzá? Újabb igen. Hirtelen felderül az ég. Milyen jó, hogy kipróbáltuk, hogy megpróbáltuk, lám, érdemes volt!

Érdemes? Igen. Még akkor is, ha nem úgy végződik, ahogyan azt szerettük volna. Mert valamit félreértettünk. Valamit rosszul láttunk. Téves következtetést vontunk le. De a pillanat maga, amikor megállt az idő és átadtuk magunkat annak, ami most van, ami egyszeri és megismételhetetlen, mindent megért.

Ennek az élményét, átélését kínálja a Susotázs. És nem baj, ha visszakérdezünk: Susotázs?

Osvárt Andival a Susotázsról az m5-ben

Nyíregyházi siker az Oscar-gálán? – Göttinger Pál ajándékként éli meg, hogy szerepelhetett a filmben

Nyíregyházi siker az Oscar-gálán? – Göttinger Pál ajándékként éli meg, hogy szerepelhetett a filmben

Nyíregyháza – Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője alakítja az egyik szinkrontolmácsot Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmjében – eddig ez az egyetlen magyar alkotás, amely szerepel azon a listán, amelyből kikerülnek az idei év Oscar-jelöltjei. Göttinger Pál lapunknak azt mondta: ajándékként éli meg, hogy játszhatott a filmben.

Tóth Barnabás Susotázs című rövidfilmje eddig az egyetlen magyar alkotás, amely szerepel azon a listán, amelyből kikerülnek az idei év Oscar-jelöltjei. Erről a Filmakadémia tagjai döntenek, a listát január 22-én hozzák nyilvánosságra. A rövidfilmnek nyíregyházi vonatkozása is van, az egyik szereplő ugyanis Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, aki az egyik szinkrontolmácsot alakítja. Bár a legtöbben rendezőként ismerik, sokan láthatták színházi előadásokban – Nyíregyházán többször is bemutatta Szabó Borbála egyszemélyes bohózatát, a Telefondoktort –, de kisfilmekben is szerepelt. Érdekes, már két rövidfilmben is alakított tolmácsot: Szirmai Márton Remény című alkotásában és a Susotázs rendezője, Tóth Barnabás előző kisfilmjében, a Van egy határban is.

Faksznimentes színész

– A Momentán Társulatban Barnával kollégák vagyunk, hosszú évek óta ismerjük egymást. Amikor együtt dolgoztunk a Van egy határ című filmben, meglátta bennem a Susotázs-beli szerepemet, amit kifejezett rám írt, amikor megvalósította e régi filmötletét – mesélte lapunknak Göttinger Pál és hozzátette: szeret játszani, úgy, ahogy a gyerekek szeretnek. – Faksznimentes színész vagyok, akivel könnyű dolguk van a rendezőknek, talán ezért is hívnak szívesen. De ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a szakmám szerint rendező vagyok, aki ha turistaként a filmezés területére kerül, nagyon élvezi.

– A jó rendező – márpedig Barna ilyen – leveszi a szereplői válláról a terheket, ami nem azt jelenti, hogy színészként nekem ne kellene felelősséget vállalnom, de csak annyit, hogy az ne nyomasszon. Érdekes, de olyankor látom azt, hogy rendezőként mit csinálok jól, vagy mit rosszul, amikor a másik oldalon állok – az már más kérdés, hogy amikor újra rendezőként dolgozom, ezekből a tapasztalatokból mit hasznosítok. A filmben a másik tolmácsot játszó Takács Géza hozzám hasonlóan a színházban van inkább otthon, ami sokszor kiütközött. Amikor például egy-egy jelenetet már sokadszor vettünk fel, mind a ketten elkezdtük egy kicsit színezni a szerepünket, bízva abban, hogy úgy már jó lesz. Barna szólt ránk, hogy ez nem színház, itt erre nincs szükség – mondta Göttinger Pál, aki szerint a film sikere az egyszerűségében rejlik.

A szakma is elismeri

– A szereplők nem hősök, hanem hétköznapi emberek, akik élik az életüket, az egyikőjük pedig egy teljesen átlagos napon meglátja az esélyt a változtatásra. Ebből a szempontból bármelyikünk lehetne a helyükben, és abban, hogy a visszajelzések ennyire pozitívak minden bizonnyal közrejátszik, hogy a néző könnyen tud velük azonosulni. Amikor elkészült, tudtam, hogy a különlegessége lesz az ereje, és hogy a szerethetősége miatt hiánypótló lesz a mostanában készült rövidfilmek között. Nagyon örülök annak, hogy a nemzetközi szakma díjakkal ismerte el a filmet, és persze annak is, hogy két fesztiválon is megkaptam a legjobb színésznek járó elismerést – ha színész lennék, fontos visszajelzésként értékelném, így inkább ajándékként élem meg.

– Azt, hogy a film szerepelni fog az Oscar-jelöltek listáján, senki sem sejthette, természetesen én sem, de számomra ez azt üzeni, hogy a világ szélesebb annál, mint ahogy korábban gondoltam. Ismét bebizonyosodott, hogy Barnának nagyon jó szeme van arra, hogy a kis történetekben is meglássa a fontos történéseket. Ilyenek mindannyiunk életében vannak, az pedig külön öröm, ha ezek vászonra kerülnek, és sokan viszontláthatják a saját sorsukat.


Barnabás Tóth, Director of Oscar Nominated Live Action Short ‘Chuchotage’, talks his process

Q: Give a background of your personal experience with the story, writing, production and marketing

Barnabás Tóth: I did a conference interpreting job for one day at one time in my life and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French- channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I used this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup. I didn’t know too much about marketing before the announcement of the short list – you usually don’t get to marketing phase with a short film, at least in Hungary. This job is as hard as getting the budget together. Actually, the easiest part is the making of the movie. It is quite sad in my opinion, it shouldn’t be this way. There is too much pressure on directors in Europe.

Q: Did you start writing with a cast (You or any) in mind?

Barnabás Tóth : No, not really. I usually don’t have people in mind when I write. Although I admit, it’s a great help. But then when you don’t get that actor it’s tough.

Q: How long did you take to complete the script?

Barnabás Tóth: About a month, not as a full time job. I always write a first draft focusing on the story and the characters. As how I imagine, only myself. Than I dig deep into the milieu, the details. Some people do it the opposite way. I contacted a Hungarian interpreter who helped me a lot. We had a long conversation in a café and she was also kind enough to let me shadow her at a real conference where I spent a few hours in the booth taking notes, it was a very important phase of the writing process: the field work. She told me anecdotes about her profession, which helped me with the dialogues.

Q: When did you form your production company – and what was the original motivation for its formation?

Barnabás Tóth: Though I am one of the producers of Chuchotage, it is not my company who produced it.

Q: What was the first project out of the gate?

Barnabás Tóth: I know Laokoon’s biggest success so far is the Oscar-, BAFTA-, Golden Globe- and Cannes Grand Prix-winning Son of Saul.

Q: During production, what scene (that made the cut) was the hardest to shoot?

Barnabás Tóth: The opening shot on the steady cam. We had technical problems, also a lot of (international) extras; also the connection of the two locations with the lighting was tough.

Q: What works better in this latest production that mightn’t have worked so well in the last one you did?

Barnabás Tóth : That’s the magic of cinema, You never know. I thought everything was just perfect in my previous short. It was called Operation Stone, a coldwar-spy costume drama with excellent cast, camera and a strong script with a twist, all this based on true events. But the film just didn’t make its way to festivals or the audience. For this new one, Chuchotage, it was made with less ambitions, smaller budget, 2 days shooting, small crew, very simple, sweet story, no big drama, no big issues, it was a feel-good flow of work and the result light-hearted. Never in my life I’d have imagined it could make it into 42 international festivals and 20 awards. And now close to an Oscar nomination…I really love this unpredictable aspect of my job.

Q: You produced and directed the film, what measure of input did it take to don these hats?

Barnabás Tóth: I gathered half of the budget through a sponsor myself and until last week I managed everything alone in promotion: festivals, screenings, sales. As I mentioned, in Europe, in shorts, a director cannot be just director. There were other producers as well of course and a production manager, so during shooting I could concentrate only on my job, but before and after, I was the only parent and boss of this film. Obviously there are advantages too – total control.

Q: Is there anything about the independent filmmaking business you still struggle with?

Barnabás Tóth: Total lack of promotion for everything I did so far, including my first feature. Also, my job is extra hard here in Hungary: the only state support, the Hungarian Film Fund only thinks about festival-hit-arthouse-auteur films OR silly comedies with celebrities. No mid-films, no true quality films with real human feelings. They totally ignored all of my projects for instance so far.

Q: Where do you think your strengths line as a filmmaker?

Barnabás Tóth: My movies can touch people. They make them laugh, think or even cry. I can talk about everyday people with problems that are familiar to all of us.

Q: Let’s talk finance, How did you finance the film?

Barnabás Tóth: 30% of the budget came from the script contest award, 45% was private sponsoring and 25% was automatic tax refund from the State. The budget was 35.000 euros.

Q: How much did you go over budget? How did you manage it?

Barnabás Tóth : I have never ever gone over budget or over schedule during my 20-year career.

Q: How important is marketing? Do you think a project can make any dent without it these days?

Barnabás Tóth : Marketing is almost everything. You can make millions of dollars with some crap and your little true treasure can totally disappear without at least huge social media effort.

Q: Can you tell us about your marketing activities on the project – and how it’s gone for you?

Barnabás Tóth: It only started about a week ago. We contacted a world sales agent, New Europe Films, and Jan Naszewski, this great young manager who has helped us shape the image of the film. We focus on the nomination campaign obviously. We have also collaborated with London Flair PR as we need their experience and professional contacts. We make gifs, quoted stills and film extracts for the social media campaign. We use the funny, central European and feel-good image of Chuchotage, and also the funny-likeable face of the male characters and the beauty of Andrea Osvárt, the lead actress.

Q: What do you hope audiences get from your film?

Barnabás Tóth : That they don’t think about their problems for 16 minutes. That the next day, they will think of the film with a big smile. That it brings nice memories and they can make an instant connection to their own life.

Q: What else have you got in the works?

Barnabás Tóth : Just finished post-production on Someone to live for, my second feature, it’s a wonderful human story, set in 1949 Budapest, describing the complicated relation between a 42 year old doctor and a 16 year old girl, who both lost everyone in the war.

Review: Chuchotage (Short Film)

3.5 stars

I’m embarrassed to say that my foreign language skills aren’t very good. In fact despite my constant attempts at speaking the local language when I’m overseas, I’m one of those holidaymakers who make local people fervently wish we weren’t always being told to “have a go”.

So I’ve always been particularly impressed with interpreters and translators, particular those people doing it live, while the person they are interpreting is still speaking (chuchotage is the Hungarian term for this).

Particularly if they’re translating something as dull as “Environment-effectological mechanisms of ammonia-based condensers” (my apologies if that’s the title of your PhD).

This film of the same name follows two Hungarian interpreters attending a very dull conference in Prague, attempting to alleviate their boredom first with noughts and crosses and then by tracking down the one Hungarian they are apparently interpreting for.

Soon they fix on one attendee, a beautiful woman who actually seems to be responding to their words as they move from facts about dishwashers to telling her, over their voice line, how she makes them feel.

Director Barnabás Tóth’s film has been shortlisted for the live action short film Oscar, and this is one time I can say I’m ahead of the game. I first saw it last autumn when I was a judge on the short film section of the Fish Eye Film Festival.

It did extremely well, winning several awards including best actor for Pál Göttinger, best editing, best screenplay and best short film.

I enjoyed it at the time, though I have to say that rewatching it now I got a lot more from it. The beauty (and wit) is in the detail in this film, the little touches you can easily miss on a first viewing: the camera panning across the back of the hall, each interpreting booth containing two translators, already a bit bored, eating sweets, putting on make up, gesticulating over a tedious introduction.

The performances are excellent, the characters very deftly drawn; the dialogue between young András (Géza Takács) and the older, bearded Pál (Pál Göttinger), and their comic timing, is spot on. (I also learned a lot about the history of energy ratings on kitchen appliances.)

Chuchotage also won best production design at the Fish Eye Festival, and you can see why. Anyone who has ever been to a works conference, or had a job that combined extreme difficulty with boredom, will recognise both the setting and the ways in which people try to liven up their day. There’s that perfect sense of ennui one gets as another dull industry event comes around where the chairs are too hard and the room is too hot and the talks are too dull.

Chuchotage is a story about two men finding their voices when mostly they’ve been mouthpieces for other people. This is the real them: and while András turns out to be over-familiar, leery and intrusive, Pál’s own words, when he finds them, are poetry. Bad poetry, but still poetry.

András’s comments and their assumptions that it’s okay to speak to a woman like this in a work setting are an issue. It only focuses on the protagonists’ feelings while the woman (Andrea Osvárt) is the silent object of their unasked for affection, and intrusion. In some ways that’s the point (you’ll see why if you watch it) but at some point you have to look past their comedic fumbling and bumbling (and they are a funny pairing) at what they’re doing.

The ending is easy to guess but really the joy – and the sadness – is in the journey, the banter between two bored men with difficult jobs and the decisions they make when life finally starts to look a little more interesting.

Review Fix Exclusive: Inside ‘Chuchotage’

Review Fix chats with Chuchotage director Barnabás Tóth, who lets us know why the recent Oscar Shortlisted film is a special one.

Review Fix: How does it feel to be Oscar-shortlisted

Barnabás Tóth: Very strange. First euphoria, then panic, then soft happiness with pride, now panic again. It changes from day to day.

Review Fix: How did you get involved with this project?

Tóth: This was my original idea, my script. I entered a script contest with it, and the amount of money I won was enough to start building a budget.

Review Fix: What attracted you to it the most?

Tóth: The romantic comedy side of it, I love to entertain people. Also it was high time someone make a movie about conference interpreters. Have you ever seen one?

Review Fix: What have you learned from it?

Tóth: That you always have to keep things simple. Don’t put too much content and message in a short film. But that simplicity has to be executed with the utmost attention and exigence from cast to editing.

Review Fix: What was the feeling like on set?

Tóth: Rather good. It was intense: only 2 days! The DOP and I were very focused since we had a story-board and talked over everything for long and exhausting discussions. I don’t say we didn’t face problems but we were able to fix them. At the end of the 2nd day, already in bed at night, I remember I was laughing with my wife who is always in the set with me. We had this feeling the movie would work well.

Review Fix: How did this film affect you?

Tóth: After two films which didn’t work as well as I hoped, it gave my self-confidence back. And I always learn a lot with every movie. There is so much hype around it in Hungaria media due to the Oscar shortlist that it can confirm me as a “trustworthy” filmmaker.

Review Fix: How do you want people to be affected by this film?

Tóth: I hope they don’t think about their problems for 16 minutes. That the next day(s) they will re-think of the film with a smile. That it brings nice memories and they can make instant connection to their own life.

Review Fix: Who will appreciate this film the most?

Tóth: Probably the conference interpreters. They already do. It can be their “cult” movie.

Review Fix: Why should people see this film?

Tóth: Because its heart-warming, funny, thought-provoking and easy to love. 

Review Fix: How would you like it to be remembered?

Tóth: As my last short movie before making a dozen features.

Review Fix: What’s next?

Tóth: I just finished post-production on Someone to live for, my second feature, it’s a wonderful human story, set in 1949 Budapest, the complicated relationship between a 442-year-old doctor and a 16 year old girl, who both lost everyone in the war.

Interview – Barnabas Toth – ‘Chuchotage’ – A Short Film

To begin with, tell us about your latest film ‘Chuchotage’…

Chuchotage is a 16 minute short film about two conference interpreters in the Hungarian booth, who find out that only one person is listening to their channel. And since it’s a gorgeous lady, they vie for her attention. It’s a bit like this year’s Danish hit movie “The Guilty”, in a short romantic comedy version.

Where did the idea come from? How did you get involved with the film?

I did this job one time in my life, for one day, and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French- channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I entered with this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup.

Tell us about the cast, who is starring?

One of the interpreters is Pál Göttinger, who is a director in a theatre, but also a very intelligent and fine actor, the other is András Takács who is also an excellent comedian. The chemistry was amazing between them; they are longtime buddies in real life. The female lead is Andrea Osvart who is a former model and now a film star in Hungary as well as in Italy. She also has some Hollywood experience.

What are your influences as a filmmaker?

A lot, would really be exhausting to list my influences, I’ve been a film buff since 5, I started with Chaplin but right now I’m amazed by darker masters like David Fincher or the late Clint Eastwoods. Also Danny Boyle is a master of storytelling through images and music.

Were there any significant issues throughout the films production? How did you overcome these difficulties?

Short time – always an issue. We had two days so we had to plan really carefully all shots taken by the 2 cameras. 70 extras in a large room, lot of dialogue in several languages, continuity and paste of different text versions and lastly make the whole picture interesting to watch – since there is not much action. But the DOP, András Szőke Másik and the editor, Gyula Hegedűs did a great job, not to mention László Pirisi with his wonderful and subtle music.

What advice would you give any up-and-coming filmmakers, trying to crack the industry?

Be very strict about your own material: shorten your script and shoot only the necessary scenes. A short film has to be short. Focus on the story, the emotions and the actors. And be very, very patient. Success is 20% luck, 20% talent and 60% of long and hard work. Especially for the writing, the money collecting and the distribution/festival phase.

When and where can we expect to see ‘Chuchotage’?

Chuchotage is online until 14th of January, easy to find through Facebook or vimeo. After that we’ll see, depending the market potential. After some time all of my works land on

What is the next step for you? Do you have any other films or projects in production?

Yes, I just finished post-production on Someone to live for, my second feature, it’s a wonderful human story, set in 1949 Budapest, the complicated relation between a 42 year old doctor and a 16 year old girl, who both lost everyone in the war.


The Oscars Live Action Short category is often a key to future riches and success. Look at Nick Park’s hugely popular WALLACE AND GROMIT shorts, which put Aardmann Animation on the map and led to commercial and critical successes like CHICKEN RUN, EARLY MAN and FLUSHED AWAY amongst others.

The only comedy in the shortlist for 2019, CHUCHOTAGE focuses on the seemingly unseen but very important world of the conference interpreter, in this case a pair of Hungarian linguists who are aware that their endeavours are being heard by only one person. However, upon scrutinising the room they are in, they focus on one lady – and before long their desire to make a romantic and sexual connection leads them to compete for the mic – and her attention.

Film and TV Now had the pleasure of speaking with the director of the film, Barnabás Toth, a graduate of The Film and TV Academy of Budapast who has worked extensively in local Short Film content and has also directed several of the native TV shows.

The production company behind CHUCHOTAGE is The Laokoon Filmgroup, led by producers Gabor Sipos, Gabor Rajna and Judit Stalter. It’s a market leader film production company in Hungary, mostly known for their ground-breaking holocaust-drama of 2015, Son of Saul that won most of the awards of the world – including the Academy Award for Best Foreign Language Film, a Golden Globe, the Grand Prix of Cannes and ca. 40 further awards – and is sold over 98 territories.

FILM AND TV NOW: The short gives us an insight into the world of people who are, in essence, invisible at times to the world and serve a supporting role. What was the key catalyst to developing this script?

BARNABÁS TOTH: I did this conference-interpreting job once in my life and it was a nightmare. Fortunately only a gentleman from Luxembourg was listening to my French channel. At the end of the day I excused myself, I was so poor in this job. It was 20 years ago but last year when I saw a call for a short film script contest, I entered with this idea and won a small budget to produce it with Laokoon Filmgroup.

FTVN: What’s impressive about the film is the simplicity of the concept. Is this something you use a lot in your creative ideas, given that audiences today look for more complexity in their entertainment.

BT: I cannot write about things that are too complex, and I cannot read them either – not even in scripted phase. I don’t follow any TV series because they just don’t grab my attention and after each first 1-2 episodes I realize I don’t care about the characters or their problems. So yes, I think from this point of view my works and myself are all quite simple.

FTVN: The film explores the nature of sexual attraction and misinterpretation, without resorting to explicit imagery. Is this a theme you like to explore in your films?

BT: Some, but not in all of my films. I like romantic stories and I’m obviously attracted to beautiful women so I think I still have to work on traumas from my teenager years. I have all kind of love stories in my drawer, and yes, some of them are more explicit then Chuchotage or my previous ones.

FTVN: How did you put together the package for the film?

BT: First I won a script contest (10.000 dollars), then I found a sponsor (15.000 dollars) and there was the automatic state support in the shape of tax refund (10.000 dollars).

FTVN: Tell us a bit about your creative team and how many of these people worked on your previous work.

BT: Pál Göttinger, who plays the bearded interpreter is a friend from a theatre and he advised Géza Takács to be his partner on screen (he knew Géza before, I didn’t). For the female lead, Andrea Osvárt was a great choice because she is very pretty and her Italian is perfect. Although I didn’t work with DOP András Szőke Másik since my diploma film at school, he is a very longtime friend and creative partner. The composer, László Pirisi scored all my films since 2004. Finally, these five producers supported me with all my shorts since 2012 so I can tell it was like a big family. Only exception: Gyula Hegedűs as the editor: usually I edit my stuff myself.

FTVN: How long did it take to complete and where did you shoot the film?

BT: It took only 3 months – from idea to print copy. Principal photography took 2 days and the location is an old trade exhibition center in Budapest. In the 60s it served as a conference hall for top communist leaders of the block.

FTVN: You shot it with a mix of English, Hungarian and Italian languages. Is this something you would like to do in future and have you got any plans to shoot a film in English?

Yes, why not? English would mean a much broader audience worldwide. We all grew up on Hollywood, I think I’d be great with an English cast and crew. I have 2 different projects in English but all my ideas are easily adaptable for abroad.

FTVN: The film has been shortlisted for the Oscar Live Action Short. Where were you when you heard the news and will you be travelling to LA for the ceremony at the end of February?

BT: I was asleep. It was announced after midnight, Central Europe Time. I woke up at 4 am, checked my mobile phone and saw all the messages. And if the film gets a nomination, I will definitely be there! My wife too and hopefully some cast and crew, too. That’s an experience one should not miss – unless you’re Woody Allen.

FTVN: Finally, what are your plans after the Oscars? We understand you work in local television production as well as short film. What are your hopes for the film and who would you like to work with in future?

BT: I guess my life will go on as before. I don’t have illusions nor hopes, but I’m prepared. I have over 10 well developed film projects as well as a funny TV series too. I can’t wait to pitch some of them to a producer over a nice cup of coffee.