Veled Kerek a Katlanban - Winkler Tamás Ábel képei

2019 - Veled Kerek - Winkler Tamás Ábel képei
spacer

Katlani kábulat


Bár a híradások alapján valakinek úgy tűnhetett, a vihar volt a fő „fellépő” az Ördögkatlanon, ez korántsem volt így. Igaz, a jégesőt mégiscsak elmuzsikálták.

Tizenkét évvel ezelőtt szervezte meg Bérczes László és Kiss Mónika az első Ördögkatlant. A 2008-ban elmaradt Művészetek Völgye helyett, később annak alternatívájaként létrehozott összművészeti fesztivál tizenkettedszerre is méltó volt a nevére: az „Ördögszántotta –hegy” lábánál elterülő falvakban úgy olvadtak össze emberek, nemzetek, művészeti ágak és kézműves foglalkozások, mint ahogyan a hatalmas főzőüstben a rengeteg alapanyag. 
Az összművészeti fesztiválok egyik nagy előnye általában, hogy minden résztvevő megtalálhatja a maga ízlése szerinti programot. Így volt ez itt is, ebben az öt napban. Az idei Katlan látogatói készíthettek maszkot a kisharsányi Kovács-udvarban, miközben mellette a Szomszédban egész napos programmal, játékkal, sőt, még Varró Danival is várták a gyerekeket a Veled Kerek játékosai, valamint a Pesti Magyar Színház másodéves osztálya. Ha pedig az elképesztő panorámával rendelkező Vylyan-teraszon meghallgattuk a beszélgetést a Jelenkor kiadó révén (is) megismert, kedvenc szerzőnkkel, felpattanhattunk a fesztivál idején járó Katlanbuszra, és átmehettünk Villánykövesdre, ahol interaktív színházi társasjáték, netán felnőtteknek szóló mesék vártak ránk. 
Onnan már csak pár perc autóút Palkonya, amelyet stoppolva könnyen teljesíthettünk. Ott várt minket a Mokos Pincészet, nagy színpadja, amely a tavalyi könnyedebb, szórakoztatóbb jellegű előadásokkal ellentétben idén csupán egy produkciónak adott helyet. Az ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós vezetésével létrejött Sztalker Csoport fiatal színészei a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadásukban Shakespeare legutolsó vígjátékát videóklipp-szerűen. reflexiók sorozatával és virtuóz koreográfiával tette maivá a nézők számára. 
A fesztivál főbb színházi előadásai leginkább Nagyharsányban és Beremenden voltak. A nagyharsányi iskola tornatermében olyan előadásokkal találkozhattunk, mint Kulka János és Simkó Katalin főszereplésével játszott Árvácska, a Koltai Róbert közreműködésével létrejött Batang felé vagy a szellemes Jóéjt, szomszéd!, a Scherer-Varga, Katona-Parti páros előadásában. Beremenden pedig javarészt a művész színház és a befogadó műhelyek kedvelői ültek be előadásokra. Szabó Kimmel Tamás koncertszínházi előadásán elgondolkodhattunk függőségeinkről, míg az Örkény Színházban bemutatott, Az üvegbúra című darabon szembesülhettünk az önámítás és az abból adódó széthullás mechanizmusaival. Az igazán elszánt nézők pedig végig követhették a k2 társulat Hamvas Béla regényéből készített, nyolc órás előadását, a Karnevált.
A tánc iránt érdeklődők sem maradtak „éhesen”: első nap főleg a táncelőadásoké volt a főszerep, a Narancsligetben pedig még az egyik legismertebb kortárs táncosnő, Lőrinc Katalin előadásának is szemtanúi lehettünk. A zenerajongók pedig nem győztek válogatni a Katlan kínálta koncertek és zenei workshopok közül. Délelőtt részt vehettünk a kisharsányi templomban Halas Dóra kórusvezető afrikai dallamokkal dolgozó workshopján, aztán énekelhettünk kortárs, magyar verseket a Rájátszás koncertjén, este tombolhatunk a nagyharsányi focipályán az ismert, hazai együttesek zenéjére, úgy mint a Kiscsillag vagy a 30y. Az összművészeti fesztiválon akadhatnak nehézségek is. Például, ha elfogy a sorszám, és nem férünk be az előadásba. Vagy, ha a – híradásokban is szép karriert befutó – vihar miatt egy-két produkciót le kell fújni. Ráadásul a technika ördöge sem alszik, és a darab folyamán elromlik a kivetítő vagy kihagy a fény. De humorral, és a szeretetteljes közösség erejével ezek a kellemetlenségek mind-mind jó emlékekké és kalandokká változnak. Ettől is olyan különleges az Ördögkatlan Fesztivál, mert ez az átváltozás megtörténhet és megtörténik, bennünk, körülöttünk.

Keresztben jégeső

Augusztus 7-én lesz tíz éve, hogy meghalt Cseh Tamás, a dalnok, aki az Ördögkatlan indulásában is fontos szerepet játszott, Törőcsik Mari mellett védnöke volt a fesztiválnak. Barátai és alkotótársai – Bereményi Géza és Másik János – rá emlékeztek a nagyharsányi Narancsligetben Keresztben jégeső című koncertjükön. Cseh Tamás emlékszobát is kapott a fesztiválon, az ott lévő pianínó arra hivogatta a résztvevőket, hogy játszanak el egy-egy Cseh Tamás-dalt – hasonló kérést a fesztiválon fellépő muzsikusok is kaptak. Cseh Tamás nélkül korábban egy Művészetek völgye fesztivált sem volt elképzelhető. A legendás előadóról júliusban a MANK ArtPortán emlékeztek meg: a zenekarokkal szervezett beszélgetésekkel, a Cseh Tamás életének, munkásságának pillanatait felelevenítő filmösszeállítással. Természetesen a Vodku Fiai – a Cseh Tamás munkásságát hitelesen tolmácsoló – zenekar is fellépett Kapolcson. Az egykor Cseh Tamásnak is otthont adó településen, Kővágóörsön augusztus 8-től 11-ig a Kőfeszt keretében több rendezvénnyel is tiszteleg az énekes és kora előtt. 8-án ültetik el a Cseh Tamás Emlékfát, mellé pedig egy padot helyeznek ki. A fesztiválon a MANK kereteiben működő Cseh Tamás Archívum a fotókiállítás mellett egy Cseh Tamás grafikáiból álló kiállítást is bemutat a nagyközönségnek, miközben a Glong, glong, glong című filmösszeállítással felidézi az énekest és művésztársait is. A Vodku Fiai 9-én koncertezik a Kőfeszten.

forrás: https://nepszava.hu
spacer

Az idei Ördögkatlan legvége

spacer

Képek, videók a Független Színháztól - Ördögkatlan, Caminus, Kovács Udvarház

spacer

Momentán: Alig egy hónap múlva nyitunk, addig is találkozzunk Nyíregyházán!

Szeptember 15-én indul az évad, de addig sem kell Momentán nélkül maradnod!

Beválogattak minket a nyíregyházi Vidor Fesztivál versenyprogramjába, így augusztus végén ott nevethetsz velünk és drukkolhatsz értünk.

Ha Nyíregyházán laksz, vagy a környéken jársz, akkor ne hagyd ki a Vidor Fesztivált augusztus végén. Amellett, hogy a Momentán Társulat is a versenyprogram része, rengeteg kiállítás, zene, színházi előadás vár. Részletes program a Vidor Fesztivál honlapján. Találkozzunk augusztus 31-én!

Szeptemberben pedig immár a Momentán Ó utcai bázisán, az Impróban indul be az évad. És hogy mi vár rád (amire már jegyet is tudsz venni online :))

Fröccs előadások Almási Kittivel, Tari Annamáriával és Buda Lászlóval
RögvEstek minden mennyiségben, délután és este
Rendezők Viadala azoknak, akik szeretik a történeteket

spacer

2019 - kapolcsi képek - Scyence Bobtól

spacer

Vihar, vagy amit akartok – Ördögkatlan, péntek és szombat

Péntek délután nagy vihar mosta el a 12. Ördögkatlan programjainak jó részét, de szombaton teljes fordulatszámon dübörgött tovább a fesztivál, hogy aztán a Quimby koncertjével adja át magát az örökkévalóságnak.

Péntek délelőtt minden úgy folytatódott, ahogy az előző két-három napban megszokhattuk: a nagy forróságot a villányi borvidék boraiból készült fröccs enyhítette, a fedett épületekben kitartóan izzadva ültük végig a színházi előadásokat, a zsúfolásig megtelt katlanbuszok hősiesen rótták a környék igencsak leharcolt útjait, a nagyharsányi faluközpontban igazi falunap-filing fogadott sült kolbásszal, lángossal, na, meg az Aranka büfé méregdrágán kínált, hamisítatlan junk foodjával. Az Ördögkatlan olyan, mint egy alternatív színházi előadás és egy falusi búcsú találkozása a boncasztalon; az egymástól oly távolinak tűnő minőségeket mégis összebékíti az együtt izzadás, az együtt ivás, na, meg a péntek délutáni együtt elázás (mindkét értelemben).

De ne rohanjunk ennyire előre, hanem pihenjük meg a villánykövesdi faluház izzasztókamrának is beillő, rögtönzött színháztermében, ahol a déli forróságban várt minket Kárpáti Péter és az ő díszelőadása, vagyis inkább Díszelőadása. Kárpáti ezt az 1997-ben írt, és akkor a Bárka Színházban bemutatott monodrámáját tavaly év végén a Trafóban vette újra elő – ezúttal rendezve és főszerepet is eljátszva – az előadást. A magyar kísérleti orvostudomány nagy alakja, a veszettség kutatója és a magyar Pasteur Intézet alapítója, Hőgyes Endre a múlt előtti századfordulón valóban tartott egy díszelőadást az intézet alapítása apropóján, később aztán ő maga lett egy intézet lakója, az elmegyógyintézeté.

A szándékosan eklektikus és egyre inkább fonalát vesztő díszelőadás középpontjában tíz bosnyák ember története áll, akiket mind egy veszett farkas mart meg, de Hőgyes beavatkozásának köszönhetően mindannyian életben maradtak. A tíz bosnyák maga is részt vesz a díszelőadáson – heten közülük a közönségből verbuválódnak önkéntes alapon, hárman beépített színészek –, a Hőgyes bőrébe bújó Kárpáti pedig nem annyira színészként – hiszen nem is az – mint inkább a saját szövegét interpretáló íróként van jelen.

Ami számomra igazán érdekessé tette az előadást, az épp ez, a saját szövegét elmondó, eljátszó és értelmező író, aki játssza is Hőgyes Endrét, meg nem is. Kárpáti szövegén keresztül az egész, múlt századfordulós világ megidéződik, nyelve hűen tükrözi az akkori tudományos beszédmódot, a Hőgyes szájába adott előadás pedig a tudomány töretlen fejlődésébe vetett hitet, mely fejlődés mégsem volt képes megakadályozni a XX. század tragédiáit.

Délután a nagyharsányi tornateremben folytattam színházi kalandozásaimat, ahol egy másik trafós darab, a Dollár Papa Gyerekei Árvácskája vendégeskedett. Az ez év januárjában bemutatott előadást Kulka János színpadi visszatéréseként harangozták be, még ha Kulka egy szót sem mond is benne, „csak” végig jelen van és figyel. Ő az, akinek Árvácska elmondja gyerekkora történetét, mikor is állami gondozottként családokhoz került jó pénzért, akik cserébe rabszolgaként bántak vele. A Dollár Papa Gyermekei előadásainak védjegye az intim tér, a szinte teljes díszlet- és eszköztelenség, és ez most is így van, csak Kulka kap egy karosszéket, ahonnan nézheti az előadást, illetve az Árvácskát alakító Simkó Katalin egy ágyat, ahol időnként megpihenhet.

Az Árvácska igazi szenvedéstörténet, passiójáték, ahol az életút egyes fejezetei mint megannyi stáció sorakoznak egymás után; sehol egy kis feloldás, egy kis picike humor, ami valahogy elviselhetőbbé tenné ezt a történetet. Árvácskát leszámítva mindenki gonosz, önös vagy egyszerűen csak túl tunya ahhoz, hogy tegyen valamit. Ez a feloldatlanság, ez a megszakítatlan passió egy idő után teljesen emészthetetlenné teszi az előadást: már tudjuk, hogy mi következik, hogy a következő állomás sem lesz jobb, és csak süllyedünk tovább ebben a borzalmas örvényben.

Mégis érdemes megnézni ezt a Móricz-adaptációt, ha másért nem, a színészi teljesítményekért, például Simkó Katalinért, aki nagyrészt teljesen meztelenül játssza végig az előadást, és hitelessé tudja tenni Árvácska szenvedéseit; Török-Illyés Orsolyáért, aki egy velejéig gonosz fúriát formál meg a második „kedvesanyámból”, és persze Kulka Jánosért, aki némán is száz százalékosan van jelen, és puszta nézésével, arcizmai rándulásával is karaktert formál ebből a szöveg nélküli és pontosan nehezen dekódolható szerepből.

Mintha az időjárásnak is sok lett volna a mindent elborító borúból, és hatalmas fellegeket küldött a Katlanra, hogy fáradhatatlanul ömlő zivatarral gyászolja meg Árvácska kegyetlen sorsát. A bádoglemezekből összetákolt tornaterem falait olyan hangerővel csapkodta az eső, hogy az utolsó tíz percet már alig lehetett hallani, és mikor végre elhagytuk a termet, a nyomasztó előadás után a még mindig szakadó esővel és az utcákon meg az árkokban hömpölygő vízzel kellett megküzdenünk.


Az időjárás néhány helyszínben, eszközben és persze a gondosan összeállított programtervben is nagy pusztítást végzett, mi pedig az okostelefonhoz tapadva néztük, vajon milyen programra tudunk menni és mire nem. A választék meglehetősen leszűkült, így végül a villányi borvidék legautentikusabb programját, a borozást választottuk.

Másnap, szombaton újra kiderült az ég, hogy aztán délután újabb, ezúttal kevésbé heves és pusztító zivatar lepje meg az Ördögkatlant. De még előtte újra a villánykövesdi faluházára vezetett az utam, ahol Varga Anikó adta elő Háy János A halottember című művét. Az Ördögkatlan Produkció a Szkénével és a Nézőművészeti Kft.-vel karöltve már három éve színre vitte a művet Bérczes László rendezésében Mészáros Sárával és Mucsi Zoltánnal, ezúttal viszont monodrámaként került színre. Magam a Bérczes-féle változatot nem láttam, így szűzi szemmel hallgathattam végig ezt a sötét, kegyetlen történetet, amely ritka érzékkel néz az emberi psziché belsejébe, fölvillantva egy szörnyű bűntettet és annak lélektani előzményeit.

Háy János szövege rendkívül erős, és önmagában ez is elviszi az egyébként teljesen eszköztelen előadást. A jó szöveg tszi elsősorban, hogy végig feszülten figyelünk, ugyanis Varga Anikó sajnos nincs annyira karizmatikus színész, hogy miatta nézzük és hallgassuk meg az előadást. Mintha bizonytalan lenne a szerepben, talán ezt mutatja a számtalan baki, ami nemcsak a kora délutáni, hanem kémeim jelentése szerint a késő délutáni előadást is jellemezte.

Egy monodráma jól ki tudja hozni, hogy ki az igazán nagy színész, akinek puszta színpadi jelenlétére is muszáj figyelnünk (lásd Kulka), és ki az, akinek nagy szüksége van a szöveg támogatására. Szerencsére Varga Anikót kiváló szöveg támogatta.

Az Árvácska és A halottember így együtt már kicsit sok volt, kivált a nyári melegben, úgyhogy már csak ezért is jólesett, hogy az idei ördögkatlanos színházi kalandjaimat vígjátékkal zárhattam, méghozzá a Sztalker Csoport nemrég Gyulán bemutatott Vízkereszt, de amúgy mindegy című produkciójával. Csatádi kolléga ezeken a hasábokon már részletesen beszámolt ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezéséről, melynek szövegét Shakespeare nyomán szokásos szerzőtársa, Vecsei H. Miklós írta. Tanult kollégámmal egyetértve azt mondhatom, „fékevesztett bolondozást” láthattunk, amelyben azonban „a mértéket megtalálni sohasem hasztalan”.

A Vízkereszt a sztalkeres előadások közül leginkább az idei POSZT-díjnyertes Woyczekre emlékeztetett engem, csakhogy itt ahhoz képest már kevésbé sikerült megtalálni a mértéket. A shakespeare-i sztori csak apropó, a lényeg az önfeledt játék, ami a játszók számára valószínűleg szórakoztatóbb, mint a közönség egyes tagjai számára. Bár sokan együtt mentek az előadással, és harsány nevetéssel adták a színészeknek a talpalávalót, sok unott és savanyú arcot is megfigyeltem, akiknek bizonyára nem jött be annyira ez a bolondéria. Nekem is túl sok volt: hiába vártam a búvalbélelt előadások után egy kis levezetésre, nehéz volt ráfeküdnöm az előadás hullámhosszára. Ennek ellenére nem mondhatnám, hogy rosszul szórakoztam, csak épp a kevesebb szórakoztatásra törekvést szórakoztatóbbnak éreztem volna.

A palkonyai Mokos Színházból aztán Nagyharsányba vitt az út, ahol előbb a Mongooz & Magnet, majd a Quimby gondoskodott arról, hogy a szakadt bölcsészek és az alternatívabb programokra kevésbé nyitott helyi erők számára is emlékezetesen záródjon a 12. Ördögkatlan. Amely a nagy meleg, a pénteki vihar és minden más nehézség ellenére vagy éppen azért is nagyon jó hangulatban telt, valódi összművészeti örömünnepet varázsolva Dél-Baranyába. Úgy hírlik, ezen a Katlanon minden eddiginél többen voltak, ami egyfelől öröm, másfelől veszély is, mert nagy tömegrendezvénnyé válva könnyedén elveszítheti romantikus báját. Hogy miként sikerül megküzdeni ezzel és más kihívásokkal, jövőre kiderül.

Ördögkatlan Fesztivál, 2019. augusztus 2-3.
B. Kiss Csaba

spacer

Ötödik alkalommal töltöttétek meg a Momentán Udvart! Köszönjük!

Az idei Művészetek Völgyében is önálló udvarral voltunk jelen, 10 napig minden arról szólt, hogy veletek együtt jól érezzük magunkat, improvizáljunk, együtt legyünk, fesztiválhangulatban, lazán. A teljesség igénye nélkül visszaidézzük a hangulatot. 

Már ötödik éve készülünk, izgulunk, hogy a Momentán Udvart izgalmas, imprós programokkal és aktivitásokkal töltsük meg, rengeteget beszélünk, tervezünk a fesztivál előtt, de mindig az a legjobb pillanat, amikor ti, a közönség beléptek a kapun, és az egész udvar életre kel.

És hogy mitől vibrál ennyire a Momentán Udvar?

  1. Elsősorban tőletek! Mert beleadtatok mindent! Leírtátok, mik lesztek, ha nagyok lesztek, adtatok egymásnak kedvességcetliket, bevállaltatok napi és fesztiválos bátorságkihívásokat. Nem henyéltetek, hanem bejöttetek, részt vettetek a workshopon, üldöztétek egymást láthatatlan akadályokon át az udvarban, ötletet adtatok az előadásokhoz, nyertetek a bingón. Az idei udvarunk legmeghatóbb pillanata talán az volt, amikor kiderült: egy fiú egy kedvességcetli segítségével kérte meg a barátnője kezét! Sok boldogságot nekik innen is!
  2. Vendégelőadóinktól Az élet értelmével, Mácsai Pál és Lukács Miklós előadásával, az Örkény-novellákból született darabbal zárult az 5. Momentán Udvar. Eljött hozzánk Mészáros Piroska a Call Girl című, saját élményből született előadásával. Molnár Levivel és a társulattal is együtt imprózott Scherer Péter. Mindnyájuknak köszönjük <3
  3. A koncertektől Az első hétvégén a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar, a második hétvégén pedig a Kaukázus robbantotta fel a Momentán színpadát. Előbbiek jól ismert slágereket adtak elő úgy, hogy a fél Momentán Társulat is az udvaron bulizott, utóbbiak pedig a zuhogó eső ellenére játszották végig a koncertet.
  4. Az Éjjel-nappal Momentántól A negyedik évadát élte idén csak Kapolcson látható szappanoperánk. Mindennap újabb résszel várt mindenkit az ezúttal vadnyugati történet: Kétlövetű Harryről, a félelmetes Bronson-testvérekről és a híres Little Jackville-i madame-ról, Mókusfogó Brünhildáról. Ha nem tudtad végignézni, vagy csak újranéznéd, akkor szerencséd van. Mindet eléred itt:
    1. 4. évad 1. rész: http://bit.ly/enms04e01
    2. 4. évad 2. rész: http://bit.ly/enms04e02
    3. 4. évad 3. rész: http://bit.ly/enms04e03
    4. 4. évad 4. rész: http://bit.ly/enms04e04
    5. 4. évad 5. rész: http://bit.ly/enms04e05
    6. 4. évad 6. rész: http://bit.ly/enms04e06
    7. 4. évad 7. rész: http://bit.ly/enms04e07
    8. 4. évad 8. rész: http://bit.ly/enms04e08

És persze köszönhetjük még az élményt a Radar és a Főhős csodás vendégeinek, a Hellowood kreatív workshopjának, az OMSZ előadásának, és még rengeteg mindennek és mindenkinek, akiket most nincs hely felsorolni, de reméljük, hogy ti is legalább annyit töltődtetek az idei Művészetek Völgyéből, mint a Momentán csapata!

Pihenjetek még a nyáron, és ha Momentán-elvonásban szenvedtek, akkor katt a jegyvásárlás oldalra szeptember-októberi jegyekért!

spacer

Bordás Barbara: Fontos az együttrezgés

A Budapesti Operettszínház művészével magánéletről és karrierről, az elmúlt évad kihívásairól és az előtte álló feladatokról, operettről és operáról is beszélgettünk a Budavári Palotakoncertek apropóján.

– Július végét mutat a naptár. Ilyenkor még az előző vagy már a következő évad jár a fejedben? Inkább értékelsz és összegzel, vagy készülsz előre?

– Inkább előrenézek, mint összegzek, már az előttem álló feladatokra és a következő évadra koncentrálok. Amellett, hogy a zenés színház eleve megköveteli a készülést, az is igaz, hogy alapvetően tervezős típus vagyok, szeretem beosztani a napjaimat, átlátni, hogy mikor mi történik. Azt a példát szeretném én is követni, amit a szüleimtől láttam, akik mindent megtettek azért, hogy a húgommal nekünk boldog gyerekkorunk legyen. Apukám is, anyukám is sok áldozatot hozott értünk. Rettentően igyekszem, hogy biztosítsam a stabil családi bázist, mert a férjemnek is nagyon sok a feladata, de a színházi beosztásunk miatt ez jóval nehezebb. Mivel kevés az időm, abba megpróbálok mindent belesűríteni, és néha úgy érzem, csak egyik helyről a másikra szaladok. Anyukám megnyugtatott, hogy emiatt ne aggódjak és szerencsére a szüleim, illetve a férjem édesanyja is rengeteget segít nekünk.

– Azzal, ahogyan a magánéletben tapasztaltabbá váltál, mennyire változtak az általad alakított karakterek?

– Nem hiszem, hogy személyiségben sokat változtam, és ez nyomot hagyott volna rajtuk, inkább úgy fogalmaznék, hogy összetettebben és megfontoltabban gondolkodom a szerepekről, arról, hogy miként alakítom ki a lelki jelenlétet és a hangtechnikai megoldásokat, a karakter külsőségeinek, motivációinak és az éneklésnek az összhangját. Korábban volt például olyan, hogy beleéltem magam egy szituációba, és a sírás fojtogatott, ez viszont az éneklés rovására ment. Van néző, akinek ez nem tűnik fel, sőt hitelesebbé teszi a szerepformálást az ilyen átélés, de olyan is akad, aki bizony számonkéri a hangi teljesítményt. És ha az ember sorozatban énekel előadásokat, muszáj vigyázni a hangra, miközben természetesen a személyiség hitelét is meg kell őrizni.

– Milyen rendező passzol egy ilyen egyéniségű művészhez?

– Olyan típusú énekes vagyok, aki a főpróbahéten gyújtja be a rakétáit. Addig is próbálom a jeleneteket, rögzítem a helyzeteket, de sokszor inkább technikailag. Ahhoz, hogy bennem egy karakter egységében kialakuljon, meg kell élnem a történet teljes ívét, és az is fontos, hogy legyenek olyan kapaszkodóim, mint a díszlet, a jelmez, hogy a kellék már ne csak egy jelzés legyen, vagy hogy a színpadon ott legyen a tánckar, az énekkar, és a teljes zenekarral dolgozhassunk. Nekem ez az együttrezgés, a kollégák apró kis játéka nagyon fontos, ebből sokat tudok meríteni. Vannak rendezők, akik próbálgatnak, keresgélnek. Szeretek megerősítést kapni a munkámról, és nem csupán pozitívat, hogy az a jó irány, hanem azt is, ha valami nem működik, mert ebből tudok építkezni. Szerencsére eddig mindenkivel megtaláltam a közös hangot, jó rendezőkkel dolgozhattam együtt és a bemutatóra már mindig minden összeállt.

– A zenés színház bizonyos szempontból korlátok közé szorít: kötött a zene, a koreográfia, ráadásul minden előadást több szereposztásban játszotok, így bizonyos szempontból mindenkinek csereszabatosnak kell lenni. Az egyéniség egy ilyen helyzetben hogyan tud kiteljesedni?

– Valóban vannak kötöttségek, amik a műfaj komplexitásából adódnak. Természetesen jobban szeretek azokkal játszani, akikkel bepróbáltam a darabot, mert az ő tempóikat, rezgéseiket jobban ismerem, de az is nagyon jó, ha egy új színész bekerül a rendszerbe. Az előadás egészéből nem lóghat ki, de egy apró habitus- vagy árnyalatbeli eltérés, ami az egészhez képest nem jelentős, sőt a néző számára talán észre sem vehető, számomra nagyon inspirálóan hat. Jó érzés néha kibillenni a megszokottból, éberebbé válik a színészi figyelem, az előadás pedig gazdagodhat.

– A színészi figyelemnek, gondolom, akkor is éberebbnek kell lenni, ha a nyelvi és a kulturális közeg megváltozik. Milyen volt ebből a szempontból A víg özvegy idei dubai turnéja?

– Nekem inkább abból a szempontból okozott nehézséget, hogy németül kellett énekelnem, a némettudásom pedig csak minimális. Bár begyakoroltam a szöveget, sokat dolgoztunk német nyelvű szakértővel, mégis volt bennem egyfajta bizonytalanság. Amikor külföldön vagyunk, akár magyarul, akár németül játszunk, másképp működik az előadás. Ha feliratot kell nézni, eleve később reagálnak a poénokra. Van olyan ország, ahol gyakorlatilag mindent megtapsolnak, és van, ahol csak a végén fejezik ki hatalmas tapssal, hogy tetszett nekik. Ez is ki tud zökkenteni a ritmusból, eleinte furcsa is volt, de szép lassan hozzászoktam. Ilyen szempontból nagyon jó, hogy velünk utaznak a rendezőasszisztensek, játékmesterek, ügyelők, súgók, akik minden este látnak bennünket, és pontos kritikát tudnak mondani. Ha ők azt mondják szünetben egy csendesebb nézőterű előadásra, hogy rendben volt, akkor én megnyugszom kicsit. Nagyon megküzdöttem A víg özvegy szerepével, kezdetben nem kedveltem. Nem éreztem, hogy nekem való lenne, hogy közel állna hozzám, az énekelnivaló viszont nagy kihívás, azt szerettem volna igazán jól megcsinálni. Rengeteg munkámba került, hogy az olyan legyen, amilyennek én és drága tanárnőm, Imre Gabriella gondoljuk, hiszen ez szinte egy operai minőségű szerep. Az operettek nagy részében nem az történik, hogy a primadonna szinte csak áll, énekel, a közönség pedig nézi, és csak a hanggal kell varázsolni. A víg özvegyben azonban ez utóbbi történik, ami egy nagyon komoly pszichés terhelés, ezt korábban, még a konzervatóriumban is nehezen kezeltem. A dubai operában viszont mikroport nélkül is annyira kiváló volt az akusztika, hogy a fegyelmezett énekléstől való félelem eszembe sem jutott. A Vilja-dal végi piano H-ra még rá tudtam crescendálni – ami azt jelenti, hogy halkból indul, felerősödik és visszahalkul –, és olyan volt, mintha a színpad közepén egy örvényben lettem volna, úgy szólt a hangom. Volt egy lélegzetvételnyi szünet, amikor úgy éreztem, a hang a nézőket is körbeöleli. Csodálatos emlék ez, olyan, amit próbálok őrizgetni, hogy felidézhessem öregkoromban, vagy amikor a takarásban érzem a lámpalázat.

– Sok ilyen élmény adatott már meg a pályádon?

– Az egyik legmeghatározóbb turné az életemben nem színházi előadás volt. Domoszlai Sándorral és Somogyi-Tóth Dániellel jártunk Izraelben, egy ottani zenekar koncertsorozatába kapcsolódtunk be. Egy héber nyelvű szerelmi ciklust is meg kellett tanulnom. A szöveget Jákov Barlizai, egy debreceni születésű költő írta, aki a holokauszt után Izraelbe emigrált, és szinte csak vonósok kísérik. Ez volt a koncert utolsó száma. Amikor vége lett, hosszú másodpercekig csönd volt, olyan volt, mintha angyal szállt volna el felettünk. Az is fontos élmény volt, amikor először énekeltem a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Leányvásárban. Egyedül voltam azon a hatalmas színpadon, és úgy éreztem, hogy minden, amire csak vágyhattam, megadatott. A szabad ég alatt, a Dóm téren, isten kegyeltjének lenni csoda volt.

– Néhány nap választ el bennünket a Budavári Palotakoncertektől. Ez nem egy előadás, „csak” egy gála, nem szerepívek vannak, hanem „csak” dalok. Erre hogyan készülsz?

– Egy gálának is megvan a nehézsége. Ha például úgy van beosztva az ember, hogy az első és az utolsó számot énekli, nehéz magát szinten tartani, mert folyamatosan indulásra kész állapotban kell lenni, amit hangban, testben, lélekben tartani kell. És még akkor is, ha régen megtanult, régóta énekelt dalokat adunk elő, folyamatosan karban kell azokat tartani, hiszen technikailag fejlődünk, és ahogyan minden testrészünk, úgy a hangunk állapota is változik a korral, ezért érdemes újra és újra elővenni a repertoárt. Egy gálakoncerten nem csupán egyéniségben, de hangban is sokszínűen mutathatjuk meg magunkat. Ez azonban másféle lagét vagy akár másféle hangképzést is igényelhet, így aztán sokszor van, hogy koncert közben még két szám között skálázom egyet. Aztán az is nehéz, hogy három percben sűrítsd azt a karaktert, amit egy előadásban három óra alatt mutatsz meg. Meg kell találni az egyensúlyt, ami a szerep és az előadó egyénisége között van, és ebben a gála rendezője sokat tud segíteni. Egy gálán abban a néhány percben kell bizonyítani és a lehető legtökéletesebbet adni, mert utánad jön a következő művész. Hála Istennek egy gálán van arra mód, hogy az énekesek igényét, vágyát is figyelembe vegyék, bár alapvetően attól függ, a zenei vezető, a karmester mit képzel el zeneileg, milyen a műsor zenei dramaturgiája.

– Mit hallhat tőled az Oroszlános udvar közönsége?

– A János vitézből Iluska, A cigánybáróból Szaffi dalát, A víg özvegyből pedig a Pavilon-duettet adjuk elő Ninh Duc Huang Longgal. Dubaiban sosem énekeltünk együtt, hiszen a darabban nem vagyunk partnerek. Így a közös muzsikálás azért lesz különleges, mert ebben a duettben nem a megszokott szerepemben, Hannaként lépek színpadra, hanem a partnere, Valencienne leszek. Lesz még egy különlegesség, a Lakmé Virág-duettje, amit Fischl Mónikával fogunk előadni. Ezt nagyon várom, hiszen ritkán adatik meg, hogy Mónival együtt énekelhessünk. A legtöbbször egymást váltjuk az előadásokban. A férjemmel, Boncsér Gergellyel is lesz közös dalunk, a Szív duett, ami különösen kedves számomra, mert az esküvőnk előtti hónapokban próbáltuk A mosoly országa című előadást. Ezen a gálán ketten vagyunk szopránok Mónival, és nagyon komoly, szép és színes feladataim lesznek: a Szaffit és a Virág-duettet még nem énekeltem, az Iluskát a jövő évadra tanulom, a Pavilon-duett szintén új.

– A Lakmé, de A víg özvegy, a János vitéz, A cigánybáró is operaénekesi repertoár része lehet. Előbb-utóbb műfajváltásra is számíthatunk?

– Idén valóban több operai feladatom volt. Közreműködtem a Hatszín Teátrum Operabeavatójában. Dinyés Dániellel már korábban is dolgoztunk együtt a Müpa gyerekeknek szóló operabeavatóján, illetve A víg özvegyben, a Kékszakállban és a Mayában is. A beavatókkal párhuzamosan a Co-Opera Figaro házassága című produkciójában is megkaptam Suzanne szerepét. Jövőre Göttinger Pál rendezésében egy szegedi Puccini bemutató vár rám olasz nyelven, a Hatszín Teátrumban pedig a Don Giovanni lesz a téma, ahhoz Zerlina és Donna Elvira szerepeit tanulom. Az Operettszínház marad továbbra is a fő irány, ahol szerencsére a jelenlegi vezetés is támogat a fejlődésben, de szeretnék kalandozni, kipróbálni magam olyan opera- vagy egyéb más szerepekben is, amelyek esetleg rám várnak.

– Milyen kihívást jelent számodra az opera?

– Elsősorban énektechnikait. Nagyon leegyszerűsítve mondok egy példát: míg az operában arra kell törekedni, hogy a lenti és a fenti lage ugyanolyan erős legyen, minden hang egy színben szóljon, a magas hangok ne ugorjanak ki, addig az operettben viszont épp ezek számítanak dobbantónak, ezeknek kifejezetten erősnek kell lenni. Van néhány operett, ami operaházak repertoárján is szerepel, például A víg özvegy vagy a Denevér. Ebben a grand dame-ok a klasszikus képzettségű énekesekhez közelebb állnak, mert nincs tánc, kevés a szöveg, viszont operai hangképzést, formálást követelnek az énekelnivalók. A víg özvegyben Hanna belépője vagy a finálék bizonyos helyeken olyan lagékban vannak, ami egy operettprimadonnának nem minden esetben kényelmes, sokat kell rajtuk dolgozni, vagy a Denevér csárdása szintén nehéz megoldanivaló. Az energiákat ezért másképp kell beosztani a teljes darabot illetően, amihez fölényes technikai tudás szükséges. Egy operettprimadonnának ezzel szemben jóval többfélét kell énekelni, ráadásul ott a Csárdáskirálynő vagy a Marica grófnő, amiben a játszani- és táncolnivaló mellett elég sok a próza is.

– Az Operettből, a színházból és a műfajból mit tudsz átvinni egy operaprodukcióba?

– Egy másféle gondolkodást, ami egy jó rendezővel és egy jó zenei vezetővel nagyon termékenyen tud működni az alkotófolyamatban, mert figyelembe veszi az egyéniségemből, a tapasztalatomból azt, ami nem sérti az opera hagyományait, hanem előreviszi. Az előadásnak, az én – Operettszínházból, operettekből átvitt új, számukra esetleg szokatlan – szemléletem akár az előnyére is válhat.

– Vagy akár a musicalekből, mert az előző évadban volt egy Carousel-bemutatód is.

– Zeneileg lubickolás, színészileg viszont komoly kihívás volt a Carousel, sokat tanultam belőle. A rendezőnek határozott gondolatai voltak, ugyanakkor azt is kérte, hogy vigyünk ötleteket. Nehezen törtem át a kőfalat – közben azt mantráztam, hogy a víz is elmossa a követ –, mert valójában itt sem ívet játszom, hanem Carrie életszakaszaiból kiragadott pillanatokat. Bízom benne, hogy a végeredmény a közönségnek is tetszik.

– A gálán énekled a János vitézből Iluska dalát, ami már a jövő évad bemutója. És ha már szokatlan szemléletről beszéltünk: egy koreográfus, Bozsik Yvette lesz a rendezője.

– Nagyon várom már ezt a közös munkát, és nagyon kíváncsi vagyok. Azt gondolom, egy táncosnak sokkal nehezebb dolga van, mint egy énekesnek: csak a testével, az arcával, a mozdulataival tudja kifejezni az érzelmeket. Ha a koreográfus jól végzi a dolgát, és a színész erre vevő, a zenével, a szöveggel együtt ezerszer kifejezőbb, szívig hatolóbb tud lenni egy dal vagy egy előadás. Azért is várom még ezt a bemutatót, mert Bodrogi Gyula játssza a Francia királyt, akivel a Háry Jánosban már dolgoztunk együtt, ami hatalmas élmény volt. Érdekes módon előadásban egyetlen beugrás kivételével még Oszvald Marikával sem játszottunk együtt, úgyhogy azt is nagyon várom, hogy vele együtt próbáljak. Mindezek mellett egy egészen furcsa helyzet is előáll: ez lesz az első olyan előadás, hogy Fischl Mónikával nem váltjuk egymást, hanem egy előadásban leszünk színpadon – sajnos, nem egyszerre, mert a Francia királylánynak és Iluskának nincs közös jelenete. Már nagyon vártam, hogy legyen egy ilyen előadás.

– Ezek szerint az a sztereotípia, hogy a primadonnák versenyeznek, fúrják egymást, csak operett-történeti könyvekben igaz.

– Móni nagyon vagány csaj, neki is van egy kislánya, mindkettőnk férje szakmabeli, tehát nagyon sok közös pontunk van. Korábban a primadonnák a színházban élték az életüket, elérhetetlen nőideálok voltak, a színházak sztárjai és rájuk vette a jegyet a közönség. Ez mára megfordult, ma többnyire a hölgyek járnak színházba és a bonvivánokra veszik a jegyet. De komolyra fordítva a szót: ha egy színház vezetősége mindenkit megbecsül a maga tehetségéhez, korához, tapasztalatához mérten, jó a kapcsolat az azonos szerepkört játszók között is. Nálunk erre odafigyelnek, és ha valaki helyén tudja kezelni a ranglétrát, és arra koncentrál, kitől, mit tanulhat, miben tud fejlődni, akkor ebből nem lehet gond, maximum előnyt kovácsolhatunk.

spacer

Conor McPherson: TENGEREN


Van Dublin fölött a hegyen egy erődszerű, lakatlan épület, kicsi ablakokkal, vaskos falakkal, templomra, várra egyaránt hasonlító ház. Az írek úgy tartják, hogy az ezerhétszázas években ide jártak kártyázni az elnyomó angol tisztek. Egyszer, egy viharos éjszakán a tivornyázó urak társaságába egy kicsit részeg, de elegáns, ismeretlen férfi érkezett, hogy melegedne meg egy kicsit, mielőtt továbbindul. Letelepedett, majd be is szállt a játékba, és csöndes, de magabiztos tehetséget árulva el, sorra nyerte a köröket. Egyre nagyobbak lettek a tétek. Mire az angolok észrevették, hogy vendégüknek patái vannak, már nem volt menekvés: az ördög kénköves bűzt hagyva maga után elragadta mindannyiukat, adósságaik fejében. 
Jóval később, napjainkban, mit sem sejtve ezekről a dolgokról, összeverődik négy alkoholista férfi. Karácsony este van, és őket sehol nem látják ilyenkor szívesen. Úgyhogy szánalmasságuk, vesztességük, az életüket rajtuk állandóan számon kérő többi ember elől együtt zárkóznak be pókerezni és inni egy hegyoldalba épült öreg dublini házba, nem messze a régi klub romjaitól. Ezen a szentestén a kinti viharból egy idegen érkezik, hogy kicsit megmelegedjen… 
Egy mocskos humorú és mégis csodaszép karácsonyi színdarab kegyelemről, gyötrelemről, családról és olyan adósságokról, amelyeket mindannyiunknak le kell rónunk végül. 
A szigorúan tizenhat éven felülieknek szóló előadást Göttinger Pál rendezi, Kálid Artúr vendégszereplésével, Upor László bravúros fordításában.
spacer

Vilmos Eszter: Orgia a pajtában és egyéb ínyencségek

Ördögkatlan 2019

Definiálhatatlanul sokszínű kulturális élmények…

Péterfy Bori a nagyharsányi focipályán adott koncertjén ezekkel a szavakkal indokolta, miért a közönségből keres magának spontán táncpartnert a következő számhoz: „Ez egy majdnem-színházi-fesztivál.”

Előfeltevése, miszerint az Ördögkatlan résztvevőinek jelentős hányadát kitevő színházi emberek közül pillanatok alatt talál magának képzett és rátermett előadóművész-társat, kétségtelenül helyesnek bizonyult. Amiként az is, hogy a Katlan ismét olyan programot vonultatott fel, amely alapján bátran említhetnénk a színházi fesztiválok között is. A „majdnem” szócska pedig nem arra utal, hogy a Kisharsánytól Villánykövesdig nyújtózó ötnapos kultúrmaraton színházi felhozatala ne venné fel a versenyt más fesztiválok programjával; éppen hogy azért nem lenne helyénvaló egy efféle besorolás, mert annyi minden szerepel még a programfüzetben, hogy bármelyik műfajt kiemelésével igazságtalanul leszűkítenénk az Ördögkatlanban tapasztalható, definiálhatatlanul sokszínű kulturális élmények körét.

Amennyiben – miként jelen írás is teszi – egy pillanatra el is tekintünk a nem-színházi műfajoktól (például ukrán táncház, koreografált gasztrocsata, kocsmakvíz, operabeavató, indulatkezelés-workshop, irodalmi beszélgetés, dobshow, verspóker, tábortűz vagy kertmozi), akkor sem kapunk homogén korpuszt. A legkevésbé sem. Ha csak a színházi előadásokat vesszük szemügyre, akkor is igen széles a skála a – noha tornaterembe vagy pajtába helyezett – kőszínházi előadásoktól a tinédzserek által készített nyilasburleszken át a színpadot a nézőtértől tavacskával elválasztott térbe helyezett obszcén barokk operaremixig vagy az interaktív, improvizációs párkeresőprodukcióig.

A fesztivál programját évről évre gondosan összeállító Bérczes László és Kiss Móni szerencsénkre idén sem vélték úgy, hogy a napsütéses villányi fröccsözgetéshez, beremendi strandoláshoz és nagyharsányi lángosozáshoz a habkönnyű darabok passzolnának. Kárpáti Péter nyomasztóan magával ragadó Díszelőadásában a veszettség elleni oltás számtalan állat- és emberéletet követelő feltalálását követhettük nyomon egy aprócska, fullasztóan forró teremben, míg az Árvácska a legszélsőségesebb emberi kiszolgáltatottságot tárta elénk. Widder Kristóf tökéletesre csiszolt Üvegbúrájának női szereplőit feszült figyelemmel kísértük el hol sikertelen, hol befejezett öngyilkossági kísérleteikig, míg az Orgia nyilasai hátborzongatóan groteszk lelkesedéssel elevenítették meg, miként vetik alá a legkegyetlenebb kínzásoknak áldozataikat, akiket nem sokkal később a Dunába lőnek. Többek között ezeknek az áldozatoknak állít emléket a magyar holokauszt állomásait a zsidótörvényektől a kisemmizett, visszatérő túlélők megszégyenítéséig végigvevő A Dohány utcai seriff.

Bérczes László és Kiss Móni

Utóbbi előadásnak az egyértelműen egyedi formanyelvén túl újabb különlegessége volt, hogy Beremenden angolul is játszották, így végre a fesztivál külföldi vendégei is részesülhettek az Ördögkatlant olyannyira meghatározó színházi tapasztalatból. A társulatot dicséri, hogy a nyelvváltás cseppet sem csorbította az alapvetően szövegközpontú befogadói élményt. A Mohácsi testvérek és Kovács Márton évek óta méltán nagy sikerrel, teljes sötétben játszott produkciója a holokauszt képi reprezentációjával járó csapdák mindegyikét óvatosan elkerüli, és jó érzékkel, kíméletlenül szövi egymásba a minden ismétléssel egyre kevésbé nevetésre ingerlő zsidóvicceket és a túlélőktől származó tanúságtételeket, mindezt a csontig hatoló, többnyire jiddis dalokból álló zenével összekötve.

Szélsőségesen más irányból, de nemkevésbé sikerülten közelíti meg a magyar holokauszt témáját a Reménytelen Csoport Orgiája. A gimnáziumi éveit éppen befejező Regős Simon rendezése valódi meglepetés volt a Katlan közönsége számára. A kisharsányi Kovács udvarház pajtájának bejárata előtt egymás mellett kígyózó – szerencsés sorszámos és reménykedő sorszám nélküli – sorokban állók tapogatózva faggatták egymást: – Ekkora az érdeklődés erre a darabra? Vajon akik ennyire be akarnak jutni, olvasták a könyvet? – Te hallottad, hogy ezt tizennyolc évesek csinálták? – Hogy lehet színpadra vinni ezt a rengeteg szörnyűséget?

Zoltán Gábor könyvét és a budai nyilasoknak a parancsteljesítést messze meghaladó, túlbuzgó zsidókínzásait és -gyilkolásait virtuóz kreativitással vitte színre a hat fiú (Tóth András, Gerner Koppány, Vajda Kristóf, Veress Kamen, Dovalovszki Erik és Regős Simon). Ahogy A Dohány utcai seriff a vizualitás teljes kiiktatásával, úgy az Orgia az egymásra rétegzett narratív szintekkel és a burleszkszerűségig stilizált dalbetétekkel, fehérre meszelt arccal, valamint a groteszk hatást erősítő poénokkal megspékelt előadásmóddal távolította el a produkciót a holokauszt – kétes kimenetelű – valóságigényű színpadi ábrázolásától. Regős rendezése igen szabadon használja az alapszövegként megnevezett dokumentumregényt. Jóllehet néhány jelenetben ráismerünk Zoltán Gábor felejthetetlenül kegyetlen mondataira, az Orgia-előadás inkább a könyv szavainak mélyén húzódó borzasztó felismerésre épít: arra az őrület határait súroló perverz élvezetre, amellyel a tizenkettedik kerületi nyilasok véghezvitték embertársaik totális megalázását és megsemmisítését, és arra, hogy a tömegpszichózis, a hatalom részéről jövő legitimáció, a hirtelen szerzett magas státusz és a közösséghez tartozás biztonsága mennyire hamar felülírhatja a megingathatatlannak vélt erkölcsi normákat.

A leginkább musicalhez hasonlítható (az alcímben szellemesen múltszembesítő revüként aposztrofált) produkció egy nyilasgyűlés keretein belül játszódik, amelynek a nézők is passzív résztvevői, ugyanis időről időre nyilastestvérekként vannak megszólítva. A színpadon állók tehát olyan nyilasokat játszó színészek, akik (színház-a-színházban-struktúrára építve) amatőr színjátszóként szerepelnek a többi nyilas szórakoztatására összeállított varietéműsorban. A hol magyar nótákból, hol antiszemita dalokból álló zenés betéteket a végig színen lévő, félszemű zsidó zongorista kíséri. Az énekléshez hasonló, következmények nélküli, könnyed szórakozás részét képezi a nyilasbázisra hurcolt zsidó vagy cigány származású (vagy általuk annak ítélt) kiskamaszlányok félholtra erőszakolása, vagy a férfiak nemiszervének széttrancsírozása bottal, bakanccsal vagy más ötletes eszközökkel. A genitáliákat, amelyekkel Zoltán Gábor plasztikus leírásaiban oly gyakran találkozunk, itt gyümölcsök jelképezik; ezeket falják, facsarják és mutogatják egymásnak a nyilasok, akik az előadás csúcspontján a teljes őrületig eljutva, kegyetlen kacajok közt fetrengenek egymáson és a romokon: a szétkenődött narancsokon, barackokon és elgurult szőlőszemeken.

A földre szórt élelmiszerek maradványain tapicskolásban azÁrvácska sem szenvedett hiányt, ám erre a stilizáltság a legkevésbé sem volt jellemző. A kockázatvállalás viszont annál inkább. A tartós meztelenség, a gyerekszínészek, a néha színpadra vitt élő kutya mind olyan elemek, amelyek pillanatok alatt kizökkenthetik az előadást, itt viszont éppen megmaradt az egyensúly. Mindezek mellett nem figyelmen kívül hagyható az az előadás recepciójában leggyakrabban említett körülmény, hogy Kulka János ezzel a szerepléssel tért vissza a színpadra. A köntösbe burkolt színész végig jelen van a térben, és némán, de jelentőségteljesen hallgatja Állami Árvácska (Simkó Katalin) önéletelbeszélését. A péntek délutáni előadás közben leszakad az ég; a nagyharsányi iskola tetején zubogó eső miatt nem halljuk, mond-e valamit a biztonságot nyújtó, hallgatag apafigura a magához ölelt Árvácskának, mégis úgy érezzük, így katartikus a befejezés.

spacer

A lumnicernővérek.hu képei a 12. Ördögkatlanról

spacer

Van-e értelme egy több mint nyolcórás színdarabnak?

Az Ördögkatlan Fesztiválon jártunk, ahol több mindent megnéztünk, ezek között főként a k2 Színház grandiózus, végül több mint nyolc órán át tartó, Hamvas Béla mintegy 1500 oldalas Karneváljából készült előadást.

Hamvas Bélának a háromkötetes regényétől, be kell vallanom, kicsit mindig is tartottam. Nem is csak a Karneváltól, alapvetően Hamvas munkásságától. Mindezt abból vontam le, hogy egyszer egy könyvébe (már nem tudom melyik volt az) beleolvastam, és szinte egy szót se értettem. A Karnevál pedig, 1500 oldalas hosszával, pluszban nagyon is hosszúnak tűnik, hiába szeretik sokan. Vagyis sosem olvastam (de ez biztosan változni fog), így enélkül az előképzettség nélkül érkeztem az Ördögkatlanon a k2 által rétre vitt Karneválra.

Amit egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy ne lenne ugyanannyira grandiózus, mint az alapmű, elvileg 8 óra hosszúságúnak hirdették meg, végül valamennyi csúszást követően, úgy fél öttől éjjeli fél kettőig tartott öt szünettel. A helyszínt se hagynám ki, mert egészen különleges volt, a beremendi Megbékélés kápolna környékén, minden egyes részt máshol adtak elő a színészek.

Az már egészen korán kiderült a darab közben, hogy itt egy szerelemprojektről van szó. Egyrészt a két rendező, Fábián Péter és Benkó Bence szerelemprojektje, hiszen tudva levő, hogy régóta tervezik ezt a darabot, rengeteg munka lehetett színpadra alkalmazni Hamvas művét, és azt a rengeteg ötletet belevinni, amit belevittek. Már csak azért is, mert ahogy a regényfolyam is több műfajú könyvből áll, úgy az alkotók is több műfajú színházat csináltak belőle.

Másrészt szerelemprojektje lehetett ez a színészeknek is, hiszen nekik is rengeteg energiájukba kerülhetett, hogy egy ilyen hosszú alkotást megtanuljanak, és annak számos karakterét magukévá tegyék. Ugyanis a két rendező mellett, akik szintén a színpadon állnak időközönként, mindössze hét színész – név szerint Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Gyöngy Zsuzsi, Horváth Szabolcs, Király Dániel, Piti Emőke és Törő Gergely – játssza. Ráadásul igencsak emlékezetes pillanatokat is okoznak. És akkor arról nem is beszéltünk még, milyen nehéz lehet ennyi ideig a színpadon lenni, alig valamennyi szünettel.

Szórakoztató, de egyben nagyon mély darabról van szó, sőt – bár sok alkalommal tör ki a nézőkből a nevetés – a mű bonyolultsága folyamatos, és nagyon intenzív odafigyelést igényel. Ami például három óra alvás után komoly megfeszítés volt nekem, rendesen el is fáradtam a végére, amit nem könnyített meg sem az elején az eső, sem az, hogy a szerepeket felvonásonként szinte meg is cserélték. Így lehet valószínűleg nézői szemmel igazán megérteni, milyen komoly energiákat is emészthetett fel a darab az előadóknak. Szóval, hogy a címben is feltett kérdésre válaszoljak:

nagyon fárasztó még nézőként is, de minden egyes pillanatáért megéri.

Különleges színházi élmény volt a Karnevál, noha az átlagnál nehezebb darabnak tekinthető, lehet követni, a helyszín, és a helyszínnel kapcsolatos megoldások is nagyszerűek voltak, valamint – ami még nagyban hozzátesz a különlegességéhez – az a családias hangulat. Színházszerető emberek egy úgy százfős csapatanának, nagyon elhivatott színházcsinálók mutattak be egy darabot, a szokottnál valahogy közelebbi kapcsolat is volt a két csoport között. Ehhez hozzátett valószínűleg, hogy voltak – illetve kellettek is – instrukciók, például, hogy hol folytatódik a darab, hová kell vinni mindenkinek a maga székét, de volt kávé, víz, sőt, még gulyás is, amit a darab közben fogyaszthattunk el, pont akkor, amikor a darab cselekményhez nagyon is passzolt (meg akkor már mindenki szétfagyott, jól esett egy kis meleg étel).

Akit érdekel egyébként a Karnevál, az októberben megtekintheti a Benczúr Házban, ahol biztos nagyon más lesz, már a helyszínnek köszönhetően is, én valószínűleg még egyszer megnézem, már csak azért is, mert a darab egy részét nem láttam, nem láthattam. Hogy miért, azt most nem ecsetelném, de a rendezők egy ötletes megoldása miatt.

Egy elég idegesítő gond volt az egésszel, és akkor itt át is térnék magára az Ördögkatlan Fesztiválra. A darab ugye fél kettőig tartott, fent volt egy dombtetőn, Beremenden meg alapvetően nem járnak már a fesztiválbuszok olyan későn, ráadásul az itt megszokott stoppolás sem igazán lehetséges, mert egyszerűen éjszaka Beremenden már nincs program. Így szerveztek egy buszt, hogy azok, akik nem kocsival mentek a színdarabra, azok is vissza tudjanak menni. Csakhogy az előadásnak éjfélkor lett volna eredetileg vége, de csúsztak, így a buszosnak is szóltak, később jöjjön. Amikor viszont tényleg vége lett a darabnak, akkor nem jött, végül csak fél három előtt nem sokkal érkezett meg.

Egy másik gond a pénteki vihar után volt. Mint kiderült, egyik színpad sem úszta meg az esőt, és hogy minden azokra szervezett koncertet lemondtak. Ami mondjuk a fesztivál egyik főattrakciójának szánt Kodály Zoltán Háry Jánosa a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és a Nemzeti Filharmonikusok Kórusával még érthető, teljesen nyílt koncert lett volna, egy csomó méregdrága felszereléssel, hangszerrel. Kevésbé érthető már a félig fedett színpadoknál. Azt lehetett azért tudni, hogy nagy zuhé jön, és máshol is megoldották már, hogy azért a koncerteket utána meg lehessen tartani. Persze, sok információm nincs erről, csak furcsa azért. És az is hozzátartozik, hogy így egészen különlegesre sikeredett a Van Filmzenekar koncertje az egyik színpadról egy terembe átrakott koncertje, ahol a végén a zenekar ötletének köszönhetően már teljesen besötétedett, vagy a francia Wombo Orchestra egy teraszra átrakott koncertje is.

És még egy gond, de aztán ígérem, áttérek a jó dolgokra: a sorszámosztás. Főként a színházi előadásokra – és az Ördögkatlan ezekben nagyon erős, ha nem a legerősebb a nyári fesztiválok közül –, sorszámot kell szerezni, hogy az ember bejusson. Ezek teljesen ingyenesek, vagy a fesztivál applikációjában kell bejelölni a megnézni kívánt darabokat, és még előtte este kisorsolnak ezekre szerencséseket, vagy reggel, akár órás sorbaállással megpróbálnak az infópultoknál szerezni, de ezek pillanatok alatt elfogynak. Illetve, van még egy lehetőség, odamenni a darab előtt legalább egy órával, és reménykedni, beférünk az előadásra. Magyarul elég nagy lutri, bejutunk-e egy darabra, vagy sem. Nem tudom, ezt lehetne-e ennél jobban megoldani, kicsit az az érzésem, hogy a fesztivál nagyobb már közönségszámban, mint hogy a színházi előadásokkal ki tudja szolgálni. Én egyébként nem panaszkodhatok, ahová be akartam, oda végül az előadás előtti sorbaállással bejutottam, de azért a sokan nem voltak ilyen szerencsések.

Ez egyébként a 7 nap című előadás volt Scherer Péter rendezésében. Egy iskolai zaklatás folyamatát írja le, két középiskolás közötti viszonyt mutatja be, illetve a hátterüket, hogy kicsit érthetővé váljon a mostanában nagyon felkapott – és nem mellesleg tényleg fontos – téma, a bullying, vagyis iskolai zaklatás. A darabot főként ennek a korosztálynak is szánják, és Jankovics Anna és Kőszegi Máriaremekül adja elő az azért talán kicsit felszínes darabot.

Ami viszont nagyon-nagyon kitűnő volt, ahogy utána megtudtam, nagy hagyománya is van a fesztiválon: az Operabeavató Dinyés Dániellel. Sajnos csak egy nap tudtam ott lenni rajta, akkor is csak véletlenül jártam ott, pedig minden nap volt. Ráadásul minden nap az adott nap tematikájához, meghatározó eseményéhez keresnek témát, ez aznap, mikor láttam, nem volt nehéz kiválasztani, ugyanis a Háry Jánosaznap este lett volna, akkor még nem tudtuk, hogy nem lesz megtartva. Dinyés zseniális, nagyon szórakoztató, és nagyon informatív, amit elmond (magyarázatát négy énekes segíti, színezi). Ilyen műsor kéne a tévébe, bárhová – lehet, hogy van is, csak nekem maradt ki ez eddig az életemből. Ahogy látom a Hatszín Teátrumban, Pesten is vannak ilyen beavatók vele, tényleg csak ajánlani tudom, még úgy is, hogy az opera nekem teljesen ismeretlen egy világ. Nyilván ezért nem ismertem eddig Dinyés nevét sem.

És alapvetően továbbra is nagyon hangulatos az egész Ördögkatlan, elképesztő helyszínei vannak, gondolok itt a beremendi kovácsműhelyre vagy a Vylyan pincészetre főként. Nappal jól el lehet lenni a különböző előadásokon, koncerteken, vetítéseken – rengeteg féle és számú, kisebb-nagyobb program volt –, este pedig pár koncertnek köszönhetően (ebből talán lehetne több) bulizni is lehet. Szóval, ha az ember nem stresszel rá semmire, és hagyja a dolgokat csak folyni a maguk medrében, igen kellemes kikapcsolódásban lehetett része.

forrás: https://24.hu/
spacer

Legjobb férfi színész díja a szlovéniai SHOTS fesztiválról

Naša mednarodna žirija je podelila sedem nagrad za SHOTS in štiri nagrade za ZEBRO. / Our international jury has given away seven awards for SHOTS and four for ZEBRA.


Seznam zmagovalnih filmov / The winners are:

SHOTS


Najboljši film festivala / Best Film of the Festival:

Yover (Edison Sánchez Castro) 14′ 15” / Colombia

Nagrada za najboljšo zgodbo / Best Story: The Rabbit (Lana Vlady) 15′ / Italy

Nagrada za najboljšo glavno moško vlogo / Best Actor:

Pál Göttinger v filmu Chuchotage (Barnabás Tóth) 16′ 07” / Hungary

Nagrada za najboljšo glavno žensko vlogo / Best Actress:

Dunja Ercegović v filmu Fifth Floor On The Left (Renata Lučić) 14′ 59” / Croatia

Nagrada za najboljšo fotografijo / Best Cinematography:

The Invisible Hand of Adam Smith (Slobodan Maksimović) 15′ / Slovenia

Nagrada za študentski film / Best Student Film:

My Brother (Paolo Strippoli) 12′ 21” / Italy

Nagrada za dokumentarni film / Best Documentary:

The Sisters (Michał Hytroś) 19′ 16” / Poland

**NAGRADA OBČINSTVA / AUDIENCE AWARD:

Miki (Luka Bajt) 10′ 11” / Slovenia


________________________




ZEBRA




Nagrada v kategoriji predšolski otroci / Preschool:

KOYAA: Naughty Toy Car / (Kolja Saksida) / Slovenia




Nagrada v kategoriji osnovna šola / Primary School:

The Evening Thread / (Iris Moore) / Canada




Nagrada v kategoriji srednja šola / Highschool:

Homesick (Hila Einy, Yoav Aluf, Noy Bar) / Israel




Nagrada v kategoriji eksperimentalni film / Experimental: Pour 585 / (Patrick Smith) / USA




**Nagrada po izboru mladih ambasadorjev festivala / Award given away by the Zebra ambassadors:

Billie / (Maki Yoshikura) / United Kingdom




Congrats to all the winners - you truly deserve it!










spacer

Van az a fesztivál, amiért összefog a színész, a rocksztár és Marika néni is


Idén rendezték meg a tizenkettedik Ördögkatlan Fesztivált Baranya megyében, a Művészetek Völgyéhez hasonlóan a programokat több kisebb faluban szétszórva. A tao-rendszer eltörlése a független színházak mellett a Katlanra is súlyos csapást mért, de a főszervezők szerint megszűnni biztos nem fognak, ezt sem ők, sem a fellépők, sem a látogatóik nem hagynák. Megnéztük az idei Ördögkatlant, beszélgettünk a főszervezőkkel, illetve Beck Zolival (30Y) és Balanyi Szilárddal is (Quimby) arról, mitől különleges és hogyan menthető meg a Pécshez közeli összművészeti találkozópont.

Elmaradt a Művészetek Völgye, mi pedig elindultunk

Kezdte a történetet Bérczes László, az Ördögkatlan egyik főszervezője. 2008-ban Bérczes még a Művészetek Völgyében volt programszervező a Bárka Színház révén, nyáron azonban a fesztivál főszervezője, Márta István felhívta: elmarad a völgyfesztivál. Június közepén a Katlan másik főszervezőjével, Kiss Mónival eldöntötték, ha már Völgy nem lehet, elindítanak egy új fesztivált. A Völgyhöz hasonlóan nem városban, hanem több kisebb faluban, viszont – mivel Kiss Móni pécsi – Baranya megyében, Pécshez közel. A Völgyhöz kapott támogatásból át is csoportosítottak ehhez 5 millió forintot, és másfél hónap múlva elindult az első Ördögkatlan – és bár a Művészetek Völgye megmaradt, a szervezők szerint konfliktus nincs, versengés viszont van köztük, ez azonban mindkét fesztiválnak jót tesz.

Először csak három falu, Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya adott helyszínt a közel két és félnapos fesztiválnak, amit akkor még Cseh Tamás nyitott meg. A fesztiválnak egyébként két védnöke volt és van a mai napig, Törőcsik Mari és Cseh Tamás, Bérczes szerint ők azért is fontosak, mert egyrészt politikai oldaltól függetlenül mindenki tiszteli őket, másrészt ők jelentik azt a minőségi mércét, amit a szervezők évről évre igyekeznek tartani. A fesztivál 2008 után gyarapodni kezdett, az első rendezvény 5000 főjéhez képest 2009-ben 15 ezer ember látogatott el az akkor már 5 napos fesztiválra, tavaly pedig a látogatószám 80-90 ezer főre nőtt. A helyszínek is megváltoztak, a négy állandó részt vevő település Nagyharsány, Kisharsány, Beremend és Villánykövesd lett. A Katlan sikerének oka Bérczes szerint abban rejlik, hogy

itt a fellépők nem megérkeznek, fellépnek és távoznak, hanem együtt vannak az emberekkel. Amikor a nagyharsányi ebédlőben egymás mellett ül a Kossuth-díjas színész, a rocksztár és Marika néni a Petőfi utca 20-ból, akkor egyenrangúak. Ez adja a személyességet, hogy itt megszólítható mindenki.

Csak úgy lovagolja meg az asszonyt, mint a lovát szokta

Bérczes szerint a mezítlábas fesztivál, mint állandó jelző, két dolgot jelent:
Egyrészt, hogy a másik főszervező, Kiss Móni mindig mezítláb van, amit sokan követnek,
másrészt szimbolikusan azt, hogy itt az amúgy elitnek számító művészet (az opera vagy mondjuk az irodalom) lejön a mezítlábas, rövidnadrágos emberek közé, és ezáltal mindenkié lesz.

És nem csak az operára vagy az irodalomra igaz ez, van itt minden színháztól az ukrán esküvőig (a fejezet alcímét adó mondat is itt hangzott el a vőlegénynek címezve, bár azt nem tudni, mit akart pontosan jelenteni). A helyszínek közül mellesleg az esküvő színterét adó ukrán udvar, illetve a nagyszínpad és több kisebb színpad és udvar is Nagyharsányban van, a kisebb helyszíneket pedig Beremenden, Kisharsányban, a Vylyan teraszon és a Mokos pincészetnél, valamint Villánykövesden szórták szét. A nagyharsányi focipályán voltak a főbb előadók, így a Kiscsillag, a 30Y vagy a fesztivál utolsó napján fellépő Quimby, de voltak Cseh Tamásra megemlékező programok is főként a Cseh Tamás szobában, illetve erősen képviseltette magát a népzenei, a komolyzenei és a színházi vonal (utóbbi pl. Kulka Jánossal vagy Scherer Péterrel).

A fesztivál árai a helyszínekhez hasonlóan erősen változtak. Ami többnyire egységes volt, az a 300-400 körüli presszókávé, a 800 forintos sajtos-tejfölös lángos, a 100-150 között mozgó zsíroskenyér, illetve az 500-600 forintos Soproni korsó. Főtt ételt 900-tól 3000-ig lehetett találni, ahogy például a nachos is hol 600, hol 1200 volt. A Katlannak két dologban speciális a helyzete, egyrészről mivel borvidék, ezért egy-, de még kétliteres fröccsöt is lehetett sok helyen egy korsó sör áráért találni, amihez főként a villánykövesdi pincesort volt érdemes végigjárni. Másrészt pedig mivel a fesztivál sok helyit mozgat meg minden évben, így a kisboltok mellett (ahol azért érezhetően emelnek árat a fesztivál idejére) az utcán is gyakran bele lehetett futni limonádéstandokba vagy eladó szilvába nagyon olcsón, úgyhogy a fesztivált a benti árakhoz képest kint meglehetősen olcsón is meg lehetett úszni.
A többi fesztivállal ellentétben viszont itt akármennyiért is vásároltunk, azt csak nagyon ritkán lehetett bankkártyával. Szállásban szinte csak a sátrazás működött, ezt vagy a fesztivál által fenntartott kempingekben, vagy a helyiek udvarán tehettük meg. Utóbbi esetén szintén érdemes volt készpénzzel rendesen felkészülni, egy éjszaka kb. 1600 forint körül mozgott (hasonlóan a fesztiváli kempinghez). A sátrazás nem a legkényelmesebb opció, a vihar kétszer, a szúnyogok pedig végig támadták a fesztiválozókat, de a legnagyobb baj mégsem a szállással volt: pont amekkora előnye, akkora hátránya a Katlannak, hogy baranyai kis falvakban van. Odajutni körülményes és a több átszállás miatt időigényes busszal és vonattal egyaránt. Helyben közlekedni szintén nem egyszerű, a Katlanbusz óránként jár és sokszor túlzsúfolt, így minden tekintetben az autósok lesznek a megmentőink: egyrészt az Oszkár miatt, másrészről pedig azért, mert itt bármennyire is kínosnak vagy félelmetesnek tűnik elsőre, a legjobb ötlet stoppolni, ha az ember nem akar a sokszor önkényesen hamarabb-később induló buszoknak kiszolgáltatva közlekedni. 
Ha kéthetente egyszer a Mikszáth téren kell zenélnem ezért a fesztiválért, lehet, hogy még azt is megteszem

Idén nemcsak fesztiválozóként, hanem szervezői oldalról is akadtak jelentős problémák, mivel a Katlant erősen érinti a kulturális tao eltörlése. Habár mindkét főszervező szerint kontrollálatlan és rossz volt a kulturális taózás rendszere, úgy néz ki, a megszűnése csak még nagyobb káoszt szült. A tao megszüntetése után kiírt kompenzációs pályázatról például Bérczes elmondta, hogy

A 2019-ES TÁMOGATÁSOK EREDMÉNYÉT A MAI NAPIG NEM TUDNI, HOLOTT LASSAN NYÁR VÉGE VAN.

Emiatt pedig a jövő évre nézve is hatalmas a bizonytalanság. Bérczes szerint mindenképp lesz 13. Ördögkatlan, viszont az ideivel egyelőre örülnek, ha pénzben nullára kijönnek. Habár idén a tavalyihoz képest kétezerrel emeltek a bérletárakon (idén az early bird 12 ezer, a helyszíni 18 ezer volt), Kiss Móni szerint ezt sem akarják túlzásba vinni, fontos, hogy a fesztivál elérhető áron maradjon, így ha kell, inkább a helyszínekben vagy az időtartamban fognak húzni. Bérczes László azt is elmondta, hogy egyrészről kisebb állami pályázatokra továbbra is folyamatosan pályázni fognak (ezekből idén is jött be a fesztiválnak), illetve látogatói támogatás tekintetében az 50 ezer forintos szponzorbérletük sem elhanyagolható, ebből idén 2 millió forint jött össze:

Az emberek jók is, az emberek rendesek is, és akinek van pénze, azok egyre többen felismerik, hogy lehet segíteni. Az előadók is segítenek, például úgy, hogy tudják, milyen helyzetben vagyunk, és nem nálunk kérik el a legtöbbet, sőt.

A fesztiválról és arról, hogy hogyan tudnak segíteni, két előadót is megkérdeztünk. Balanyi Szilárd, a Quimby billentyűse szerint a Katlan igazi szépségét az adja, hogy kicsi, ez az a hely, ahova lemegy az ember zenélni, és maradni akar még időt tölteni. Beck Zoli, a 30Y frontembere szerint az Ördögkatlan olyan találkozóhely, ahol megszületnek azok az alkotások, amik egy hagyományos fesztiválon nem tudnának. Árban mindketten hajlandók engedményeket tenni a fesztiválért, Beck még talán a Mikszáthon is zenélne érte, viszont azt mindkét zenész hangsúlyozta, hogy ez nem olyan probléma, amit az előadók dolga megoldani: azt a felelősséget nem lehet a zenészek nyakába varrni, ami valójában a kultúra támogatásán keresztül az állam feladata lenne.

spacer

A Csoportterápia is megtette a magáét Kőszegen

Ölbei Lívia

Boldog nyári évadot zárt a Kőszegi Várszínház: nem lehet panasz a kínálatra, az érdeklődésre – sőt összében-egészében az időjárásra sem. Pócza Zoltánt, a várszínház igazgatóját kérdeztük.

A negyedik koprodukciós saját előadás, A Cinóber hadművelet bemutatójával zárult a szezon a Kőszegi Várszínházban. Pócza Zoltán igazgató boldog és elégedett: a számok és a visszajelzések azt mutatják, hogy a – tegyük hozzá megint: összeszokott és professzionális – várszínházi csapat jól tette a dolgát. Pedig úgy hirdették meg és úgy indították el az évadot, hogy a pályázati források még nem álltak rendelkezésükre, csak – időközben beváltott – ígéretek voltak. A szerződések az első körben az évek során megalapozott bizalom alapján, szóban, kézfogással köttettek meg. Működött a színházi összefogás. Ez pedig azt is jelzi, hogy a várszínház jó úton jár, amikor a különféle partnerségekben keresi és találja meg létezésének alapját és motorját. Nem mellékes az sem, hogy a várszínház „kipróbált” partnerei valamennyien magas minőséget képviselnek, a várszínház nem vásárol és nem árul zsákbamacskát.

Pócza Zoltán hangsúlyozza: a potenciális vendégelőadások feltérképezése, a válogatás az idén is Gelencsér Ildikót dicséri, ő az a „szakács”, aki a kínálatból összeállítja a lehető legjobb, legváltozatosabb „nyári menüt”. Bizonyos értelemben azonban zsákbamacskának számít éppen a saját várszínházi bemutató: Mészáros Tibor rendezőként most debütált Kőszegen, bár azt tudni lehetett, hogy jó viszonyban van a zenés műfajjal. Az eredményekből leszűrhető, hogy nemcsak a rendező személye volt jó választás, hanem a kortárs musical is. A váltókat tavaly állította át a várszínház, amikor a fiatalos, „interaktív” Hajmeresztőt vitte színre, saját bemutatóként, a nagyszínpadon. Ezen az úton haladva esett a választás most a hatszereplős Csoportterápiára, amely nézőszámban-bevételben túlszárnyalta a szintén sikeres 2018-as szériát. Nemcsak a szerepeket sikerült jól kiosztani (ami szintén nem kis feladat), hanem a sztori is több rétegű élményt kínált.

A szokás szerint szívügynek tekintett három koprodukciós bemutatóval különösképpen magasra tette a lécet a várszínház:
– A Mesebolt Bábszínházzal színre vitt Jeles András-előadás, A boldog herceg versenyben van a kritikusok díjáért, ez önmagáért beszél. Gergye Krisztián újabb nagyszerű kőszegi bemutatóján a közönség mentett meg minket az esőnaptól; köszönet érte. Szeretnénk a Levitációt jövőre visszahozni. A celli Soltis Lajos Színházzal közös premierünk, A Cinóber hadművelet pedig szépen zárta a szezont: Nagy Péter István izgalmas, lendületes előadást rendezett. Úgyhogy bár izgalmakban nem volt hiány, most már kimondhatom: jó évadot zártunk, boldogok vagyunk.

spacer

Az Ördögkatlan hivatalosan is az egyik kedvenc fesztiválunk lett

A helyszínek, a hangulat és a programok együtt tették feledhetetlenné ezt a néhány napot. Szubjektív élménybeszámoló.

Harmadjára iktattam be az Ördögkatlant a nyári fesztiválnaptáramba, és most lettem egészen biztos benne, hogy hosszabb távon is kötelező program marad számomra.

Igaz, a "meglátni és megszeretni" effektus már az első alkalommal is megvolt, de akkor azért még eléggé az akklimatizációról és a helyismeret megszerzéséről szólt a lent töltött 3 nap.

Tavaly már sokkal otthonosabban mozogtam, és végül idén jutottam el oda, hogy itt is rám tört az a fajta hazatérés-élmény a megérkezéskor ("basszus, de jó újra itt lenni"), amit a Művészetek Völgyében és a Fishing on Orfűn is mindig érzek.

Több összetevője volt ennek. Egyrészt a programhelyszínek, amelyeknél különlegesebbeket ilyen arányban egy másik fesztivál se tud felmutatni. Vegyük akár az elképesztő panorámájú Vylyan-teraszt, akár a beremendi strandot, ahol a medencéből lehet hallgatni az épp aktuális fellépőt, akár a nagyharsányi faluközpont árokpartját, vagy a villánykövesdi pincesort, mindnek megvan a maga külön atmoszférája.

A másik összetevő a hangulat: nem véletlenül emlegetik "mezítlábas fesztiválként" a Katlant, extra közvetlenség uralkodik mindenhol.

A két főszervezőbe, Bérczes Lászlóba és Kiss Móniba gyakorlatilag bárhol bele lehet botlani, de a fellépők közül is sokan elvegyülnek a forgatagban.

És a mezei látogatók is irtó jó fejek, annak a felhígulásnak, amit a Völgyben tapasztaltam az utóbbi pár évben, itt nyoma sincs.

A fentiekhez nagyban hozzájárult, hogy idén volt eddig a legtöbb ismerősöm a fesztiválon: olyanok is jó páran felfedezték maguknak a Katlant, akikkel eddig Kapolcson és Taliándörögdön lógtam együtt, most viszont vagy mellette, vagy helyette eljöttek ide (is), átmentve az ottani különleges flow-t, éjszakai örömzenélésekkel és minden mással együtt.

Ami a programokat illeti: a Völgy nagyjából stabil állandóságával szemben (ami egyébként egyáltalán nem negatívum) itt kifejezetten nagy a rotáció a fellépők között, két kezemen se tudnám megszámolni azokat az előadókat, akiket tavaly meghívtak valamelyik helyszínre, idén viszont nem, és viszont.

Persze itt is vannak kötelező elemek, például a Wombo Orchestra, egy őrült francia rezesbanda, akik minden évben végig itt vannak, naponta más helyszínen adnak koncertet, sőt napközben véletlenszerű helyeken is simán össze lehet futni velük.

A Quimby szintén állandó fellépő, ahogy a 30Y, vagy a Cseh Tamás gyerekeit soraiban tudó – de teljesen más műfajt képviselő – Újzenekar is.


A színházi vonal engem kevésbé mozgat meg, de sokaknak teheti szerethetővé a Katlant, hogy itt olyan darabokat nézhetnek meg a már említett "mezítlábas" körülmények között, például egy iskolai tornateremben, vagy épp a beremendi kovácsműhelyben, amiket egyébként csak komoly kőszínházak dísztermeiben, ennek megfelelő öltözetben.

Persze bejutni itt se könnyű: a sorszámos rendszer a szervezők elmondása szerint sem tökéletes, de ennél jobb megoldást egyelőre nem találtak ki. Idén nyolcszoros(!) túljelentkezés volt minden sorszámos előadásra, így minimum kétséges a siker (nekem eddig egyszer sem jött össze, amikor megpróbáltam). Próbálkozni ettől még persze érdemes, vagy csak simán odamenni kezdés előtt, abban bízva, hogy mégiscsak akad hely valahogy.

Az árak egyáltalán nincsenek elszállva, akár 1000 forintnál kevesebből is jól lehet lakni a nagyharsányi árokpart köré koncentrálódó bódék kínálatából. A többi helyszínen is inkább a street food jellemző, a kapolcsi Kék Abroszhoz hasonló kezdeményezés – vagyis hogy helyiek főznek és árulnak helyi ételeket – itt furcsamód nem alakult ki.

Italfronton viszont a villányi borvidék annál erősebben hozzáteszi a magáét. Nagyon jó borokat lehet kifogni kirívóan alacsony árakon, akár literenként 4-500 forintért, vagyis annyiért, amibe például a Szigeten egy deci kerül.

Ráadásul megtartották azt a jó szokást, hogy a nagyharsányi focipályát leszámítva sehol nem ellenőrzik a táskákat, így a programok nagy részére is mindenki azt visz be, amit szeretne.

Az időjárás idén elég hektikusan alakult: alapvetően kánikula volt, de többször is bekavart egy-egy nagyobb vihar. A legnagyobb gondot péntek este okozta, bár csak alig egy órán át esett (és nem is főműsoridőben), de ez több színpad technikáját is annyira hazavágta, hogy utána sem lehetett megtartani az oda tervezett programokat.

A legnagyobb szabású elmaradt esemény a beremendi Megbékélés-kápolnához meghirdetett Háry János koncert volt, de például a Felső Tízezer és Takáts Eszter sem tudott fellépni az Árokpart Bárban.

Máshol azért szerencsésebben alakultak a dolgok: a Besh o Drom kisharsányi és a Wombo Orchestra nagyharsányi buliját is áttették fedett helyre, mindketten óriási bulit csináltak a "sok jó ember kis helyen is elfér" mottó jegyében.

Az utolsó napra sajnos már nem tudtam maradni, de így is az egyik legjobb idei fesztiválélményem volt az Ördögkatlan. Hallani a komoly anyagi nehézségekről, amit a kulturális tao eltörlése okozott, azonban a szervezők állítják: akárhogy is alakul, mindenképp folytatják jövőre. Én pedig mindenképp ott leszek, ahogy Orfűn és a Völgyben is – már nem tudnék preferenciasorrendet felállítani a három között.

spacer

A rövideké a főszerep a Várkert Moziban


Friss Hús válogatás szerda este

Ez a szerda este a friss rövidfilmeké lesz. Hat kiemelkedő magyar kisjátékfilmre készülhetünk, ugyanis a 2019-es Friss Hús rövidfilmfesztivál sokszínű programjának legjava kerül vászonra a szabadtéri Várkert Mozi műsorán.
A Friss Hús évről évre demonstrálja, hogy mekkora potenciál rejtőzik a kisjátékfilmes műfajban, ami pedig még fontosabb, hogy ezt a hazai filmesek is képesek alaposan kiaknázni. Nem csoda, hogy idén márciusban is rengeteg emlékezetes alkotást láthattunk a fiatalabb és a rutinosabb magyar alkotóktól egyaránt a folyamatosan növekvő népszerűségű nemzetközi rövidfilmfesztiválon. Aki viszont lemaradt volna róla, annak szerdán lehetősége nyílik, hogy egyetlen este alatt bepótólja a legjobbakat a Várkert Moziban. A vetítétést persze azoknak is meleg szívvel ajánljuk, akik szimplán csak szeretnék újra átélni a válogatásban szereplő hat kisfilmet, amelyek mind megérdemlik, hogy ismét nagyvásznon lássuk őket.


Jövő szerdán (r.: Molvay Norbert)

Molvay Norbert a legjobb magyar rövidfilm díját hozta el a fesztiválról alkotásával, amely egy zaklatott lelkiállapotban lévő fiatal lány (Waskovics Andrea) nehéz délutánjáról szól. A lány meg akar szabadulni valamitől, amit tehernek érez, ehhez azonban olyan emberekekkel kell találkoznia, akikkel egyáltalán nem szeretne.


Betti (r.: Ács Zsuzsanna)

A dokumentalista animációs film egy interjúra épül, amelyet a Metropolitan Egyetem animációs mesterszakán végzett rendező egy női taxisofőrrel készített. A filmből megismerhetjük a címszereplő egyedi nézőpontját a taxizással kapcsolatban, szóba kerül a 80-as évek punkmozgalma, a taxisblokád és még az uber-ellenes tüntetés is.


Hármasban (r.: Lengyel Balázs)

A Lajkó - Cigány az űrben rendezője kisfilmjében újra összehozza Szabó István Szerelmesfilm-jének főszereplőit, azaz Halász Juditot és Bálint Andrást, akik ezúttal egy orvos-házaspárt alakítanak. Az idős pár különleges módon próbálja megünnepelni a férj születésnapját: a feleség call girl-t (Sztarenki Dóra) rendel, hogy hármasban töltsék el az estét, de a dolgok nem a várakozásoknak megfelelően alakulnak.


Susotázs (r.: Tóth Barnabás)

A Susotázs két főszereplője (Göttinger Pál és Takács Géza) tolmácsként dolgozik egy konferencián, és az agyzsibbasztóan unalmas téma hallatán, kínjukban azt kezdik találgatni, ki lehet az az egy szem magyar a nézőtéren, akinek a fülébe súgják a fordítást. A játszma akkor válik igazán komollyá, amikor Osvárt Andreában vélik felfedezni a magyar résztvevőt.


Apám szíve (r.: Fazekas Máté)

Trill Zsolt fenomenális alakítása hajtja előre Fazekas Máté kisfilmjét az eljátszott szívrohamtól kezdve egészen a megsemmisítő, ugyanakkor szimpátiával teli végkifejletig. Ez tényleg egy olyan alakítás, amit ha egy nagyjátékfilmen is végig tud vinni a színész, akkor komoly díjakat osztanak érte. Trill a lerongyolódott zenész szerepében érzelmek széles skáláját hívja elő belőlünk: a szánalomtól a zavarodottságon át egészen a szeretetig.


Maszatvár (r.: Szakonyi Noémi Veronika)

Veronika csak a gyámhatóság engedélyével látogathatja kisfiát. A gyerek apja kicsinyes bosszútól fűtve a fiút úgy neveli, hogy minnél előbb elfelejtse édesanyját. A nő a hatodik születésnapján látogatja meg a kisfiút, s rögtönzött szöktetésbe kezd. A kisfilm egy anya életének legkegyetlenebb döntését és drámáját tárja elénk.


Időpont: augusztus 7., szerda
Kapunyitás: 19:00
A vetítés kezdete: 21:00
Nyelv: magyarul, angol felirattal
Helyszín: Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.

Jegyek itt kaphatók, további információ a vetítés Facebook-oldalán található. A jegy felmutatásával ingyenes parkolást biztosítanak a Várkert Bazár mélygarázsában 3 órára (mely a Szarvas tér felől közelíthető meg).
Borító: Hármasban
spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed