OLYAN MEDENCE, AMIBEN KELLEMES LUBICKOLNI – INTERJÚ PÉTER JÁNOSSAL (FIRKIN)

Idén ünnepli tizenegyedik születésnapját az ír kocsmapunkzene magyar nagykövete, a Firkin, az évfordulót október 18-án, péntek este az Akváriumban ünneplik meg egy kiadós bulival. Az alapító-fuvolás Péter Jánost kérdeztük hazai és külföldi népszerűségről, zenei gyökerekről, illetve arról, hogyan készülnek fel az írpunkerek egy nemzetközi jazzfesztiválos fellépésre. 

Miért pont az ír punkzene mellett kötöttél ki?

Péter János: 1994 óta játszom ír zenét. A MÉZ együttesben kezdtem, ott indult el az ír zenével való kapcsolatom; előtte klasszikus zenét játszottam, de annyira beszippantott, hogy amikor 2008-ban megalapítottam a Firkint, már nem volt kérdés, hogy ez a népzenei alap határozza meg a stílust. Az pedig belső igény volt, hogy ez az ír punkkal keveredett – talán öregedtem, nem tudom, de vadabb, keményebb, őszintébb formában szerettem volna megmutatni ezt a világot. Pont akkortájt találkoztam a Flogging Molly és Dropkick Murphys munkásságával, ami megerősített abban, hogy ennek az előadásmódnak van létjogosultsága. Az ír punk létezett a Poguesszal is, mi egy kicsit saját megközelítést adtunk a műfajnak, tettünk bele klasszikust, jazzt, illetve hangsúlyosan magyar zenei elemeket, főleg csángó motívumokat.

Már a megalapításkor úgy indultatok neki, hogy szeretnétek ötvözni az ír és a magyar nézpenei hagyományokat?

Ez menet közben alakult ki, de természetesen szerepet játszott benne a tagok zenei ízlése, irányultsága, az, hogy ki milyen zenei alapokat hozott. Ez a két hagyomány olyannyira összefésülhető volt, hogy van, aki fel sem fedezi, főleg külföldön írnek, firkinesnek tekinti. Nem is nagyon reklámozzuk, nem gondoljuk, hogy ezt tudatosítani kellene. Persze szívesen elmeséljük, de a hallgató számára úgyis az a lényeg, hogy élvezni szeretné a zenét. A stílus igazából ürügy, egy olyan medence, amiben kellemes lubickolni, mert határtalan lehetőségei vannak. Mi ebben tudjuk kifejezni saját magunkat, ezért is tartjuk őszinte, közvetlen zenének.

Ha visszatekintesz a Firkin 11 éves pályafutására, miket érzel a legfontosabb mérföldköveknek?

Nagyon fontos bármelyik koncert, dalkészítés, találkozás egy-egy rajongóval vagy zeneipari szakemberrel, producerrel. Minden egyes koncert – kicsi vagy nagy – a legfontosabb akkor, amikor játsszuk; bármilyen jelentéktelennek tűnik is egy kis koncert, az is nagy jelentőségű lehet utólag. Ha komolyan veszi az ember, fontosnak tartja a munkája minden momentumát, annak meg is lesz az eredménye. Nem akarok persze kitérni a válasz alól. Volt három Müpás fellépésünk, amik nagyon fontosak voltak a számunkra. Nemcsak azért, mert megtiszteltetés ott játszani, hanem zeneileg is felfrissítette a gondolkodásunkat az, hogy mindig valamilyen különlegeset kellett létrehoznunk.

És a külföld?

Egyre többet játszunk külföldön, sőt, meg is fordult a tendencia, idén például két-háromszor annyit játszottunk más országokban, mint Magyarországon. Nagy szerepet játszik ebben, hogy van egy menedzserünk, aki ezzel szívvel-lélekkel foglalkozik, plusz több ügynökség, akik már nem csak egy zenekarnak tekintenek a sok közül, a repertoárból, hanem személyes, jó kapcsolatot ápolunk velük. Érzik az őszinteséget a zenénkben, és hogy ez kell a közönségnek, hiszen hosszú távon a közönséget nem lehet átverni, márpedig mi hosszú távra tervezünk, nem pedig egy-két évre. Így jutottunk el 2014-ben a Wackenre, a világ legnagyobb metálfesztiváljára, ahol este 9-kor, főműsoridőben játszhattunk 8-10 ezres tömeg előtt. Ennek következményeképp felléphettünk a Rockharz és Summer Breeze rockzenei fesztiválokon. Idén csúcsosodott ki a dolog, mert ott lehettünk a Montreux-i Jazz Fesztiválon.

Oda másféle műsorral készültetek, vagy ugyanazt vittétek, mint általában?

A zenekar is feltette a kérdést, hogy tényleg azt fogjuk-e játszani a jazzrajongóknak, amit mondjuk egy metálfesztiválon szoktunk? Megegyeztünk: persze, azt játsszuk, ami a Firkin, hiszen azért hívtak meg minket, mert az, ami. Természetesen kételyekkel utaztunk oda, vajon hogy fogadja az ottani közönség ezt a típusú zenét, de egy-két dal után lepergett rólunk az aggodalom, látván, hogy a közönség elkezd pogózni és vonatozni már a második dalnál. Megnyugvással töltött el, hogy értékelik a zenénket. Megkérdeztük a szervezőt is, milyen alapon hívtak meg, mire azt felelték, hogy az általunk képviselt műfajnak ez a zenekar a minőségi megformálója.

Még mindig fontosnak tartjátok, hogy a külföldi fellépések mellett hazai közönségnek is játsszatok?

Nagyon fontos a magyar közönség. Sőt, szeptemberben tanácskoztunk a menedzsmenttel, hogyan tudjuk megoldani azt, hogy több koncertünk legyen Magyarországon. Tudniillik, a külföldi meghívások általában ilyenkor érkeznek be – már tudjuk, mit fogunk csinálni jövő nyáron és ősszel. A magyar szervezők később gondolkodnak, ami költségvetési adottság is. Igyekszünk felhívni a figyelmüket, hogy most szóljanak, akkor úgy sakkozzunk, fenntartjuk a dátumokat. A magyar közönség a háttérbázisunk, ha nem játszunk itthon, akkor kopik, és ezt nem szeretnénk. Cél, hogy több koncertet tartsunk itthon – ez csak idő és odafigyelés kérdése.

a Firkin születésnapi koncertje tehát október 18-án, pénteken, este 19 órától lesz az Akvárium Klubban; előzenekar a GypoCircus, vendégfellépők Fehér Zsombor a Kerekes Bandből és Göttinger Pál. Facebook-eseményoldal.


spacer

FIRKIN feat. Pali az Akváriumban



11. Firkin születésnapi koncert! Új dalok, izgalmas vendégek, sörrel teli Akvárium. Légy részese Te is a Firkin-élménynek, és csatlakozz a legírültebb családhoz.

Vendégfellépők: Fehér Zsombor (Kerekes Band), Göttinger Pál
Vendégzenekar: Gypo Circus

TICKETS | JEGYEK
Elővételes (presale): 2900 Ft
Helyszíni (door): 3900 Ft


spacer

A Szeged Tv a Gianniról

spacer

Kezdődik a bérletezés!

Jegyinformáció a képre kattintva!
spacer

A Szegedi Nemzeti Színház videóajánlója

spacer

Budapesti Vonósok - Operajátszóház

Mozart: Don Giovanni
Vezényel: Dinyés Dániel
Koncertmester: Pilz János

Alkotók:
művészeti vezető
Botvay Károly

játékmester
Göttinger Pál


Az Operajátszóház olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját próbálja megvilágítani közérthetően.

Az előadások állandó szereplője, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar az operák egyik fontos részét, a kíséretet szolgáltatja. A kíséret által válhat még inkább élővé az áriák, duettek zenei megvalósítása. A koncerteken mindig két énekes szerepel, együtt játszva a gyerekekkel, akik nemcsak a közönség szerepét töltik be, hanem megtanulhatnak együttműködni, fellépni az operaénekesekkel. A 2019/2020-as évadban három alkalommal három különböző opera kerül terítékre.

Rendező: Budapesti Vonósok Kamarazenekar

spacer

Operabemutató a Szegedi Színházban Göttinger Pál rendezésében

A FÉLTÉKENYSÉGRŐL OLASZUL

Az emberi esendőségről is szól a Szegedi Nemzeti Színház mai operabemutatója, Puccini egyfelvonásos művét Göttinger Pál rendezésében láthatja a közönség.

A köpeny eredetileg az olasz zeneszerző egyfelvonásos mű­ve, az Angelica nővér és a Gianni Schicchi című darabokkal együtt alkotják a szerző triptichonját. Három különálló történetről van szó, eltérnek a szereplők és az események is, általában motívumaikban szokták összekapcsolni a három részt. A köpeny cselekménye egy féltékeny férj és felesége történetét mutatja, ezt láthatja a szegedi közönség is.

Göttinger Pál nem először rendez Szegeden. 2017-ben egy operaritkaságot, Wolf-Ferrari Sly című darabját rendezte, az előadásról és a szegediekkel való közös munkáról is pozitívan nyilatkozott.

– A Szegeden készült Sly annak idején remek közös munka volt, már csak azért is, mert én azok közé tartozom, akik szerint a színházcsinálás értelme az együtt töltött minőségi idő. Az előadáskor ugyan másokat is bevonunk ebbe a közösségbe, a nézőket, de ugyanúgy az együtt töltött idő a lényeg, nem a produkció. Az csak egy következmény. Ha a próbaidőszak alatt együtt töltött idő minőségi volt, akkor annak a végeredménye is az lesz, ez a naiv elképzelésem – mondta a rendező.

Göttinger Pál beszélt arról is, hogy mostani előadás, konkrétan A köpeny nagy hatással volt rá gyermekkorában, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy ma színházzal foglalkozzon.

– Sűrű, mellébeszélés nélküli, mégis gazdagon és mély rétegekkel színezett képe an­nak, hogyan kap sebet a másik emberbe vetett hit bizonyossága. Teljesen megbízunk a másikban, odaadjuk magunkat neki, és aztán egyszer csak, minden átmenet nélkül bizonyosak leszünk benne, konkrét bizonyíték nélkül is, hogy méltatlan a bizalmunkra. Mind a két bizonyosság olyan erős, olyan megkérdőjelezhetetlen, hogy az átbillenés pillanatát nem bírja ki az ember pszichéje. Utána kétségbeesik, nyüszít, kegyelemért könyörög, vergődik és pusztít egyszerre – részletezte.
Az előadás szereplői: Cseh Antal, Réti Attila, László Boldizsár, Turpinszky Gippert Béla, Bocskai István, Makkos Ambrus, Bordás Barbara, Kónya Krisztina, Vajda Júlia, Bónus Gábor, Máthé Beáta, Büte László. Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a színház énekkara.

spacer

Puccini két egyfelvonásosát mutatják be a Nagyszínházban

Puccini két egyfelvonásos operáját, A köpenyt és a Gianni Schicchit pénteken este mutatják be a nagyszínházban Göttinger Pál rendezésében.

A most színpadra állított két kisopera Giacomo Puccini életművének különleges darabja, az Angelica nővérrel együtt a Triptichon hármasát alkotják. A zeneszerző szerint mindhárom történet a halállal foglalkozik.

A köpeny eredetileg egy francia „grand guignol”, amit Puccini Párizsban látott, és megragadta a fantáziáját a cselekmény nyíltan naturalista természete. A darabban egy indokoltan féltékeny férj áll bosszút felesége szeretőjén. Puccini törekedett az akkoriban igen divatos francia stílushoz tartani magát.

A szövegkönyv első változata a mester számára nem bizonyult kellően durvának és közönségesnek, így kapcsolatba lépett egy Párizsban élő olasz íróval, hogy segítsen megtűzdelni a párbeszédeket a hiányzó „beszélt nyelvi” fordulatokkal.

A másik egyfelvonásos, a Gianni Schicchi viszont Puccini egyetlen vígoperája. A történetet Dante Isteni színjátékából ismerjük. A pokol nyolcadik bugyrában bűnhődnek azok, akik mások személyazonosságát öltötték magukra.

A történet szerint Bouso, a dúsgazdag firenzei polgár váratlanul meghal. Rokonai pánikba esnek, mikor kiderül, hogy az elhunyt minden vagyonát egy kolostorra hagyta, és úgy döntenek, hogy hívatják a furfangos Gianni Schicchit, aki viszont a saját malmára hajtja a vizet.

„Nem vagyok operarendező – annak ellenére, hogy kiskorom óta az akarok lenni, és hivatásos rendezőként is foglalkozhattam vele már többször is –, ezért olyan nekem operával dolgoznom, mint egy szafari-parkos kirándulás. A műfaj iránti rajongásom ugyanaz a gyermeki érzés, mint a vadállatok megcsodálása. A Szegeden készült Sly annak idején remek közös munka volt, már csak azért is, mert én azok közé tartozom, akik szerint a színházcsinálás értelme az együtt töltött minőségi idő. Az előadáskor ugyan másokat is bevonunk ebbe a közösségbe, a nézőket – de ugyanúgy az együtt töltött idő a lényeg, nem a produkció. Az csak… egy következmény. A sok közül egy. Ha a próbaidőszak alatt együtt töltött idő minőségi volt, akkor annak a végeredménye is az lesz – ez a naiv elképzelésem.” – nyilatkozta a bemutató kapcsán a rendező, Göttinger Pál, aki először hatéves korában látta A köpenyt az Operaházban. Az élmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma színházzal foglalkozzon.A köpeny főszerepeit Cseh Antal, Réti Attila, László Boldizsár, Turpinszky Gippert Béla, Bocskai István, Makkos Ambrus, Bordás Barbara és Kónya Kriszta éneklik.

A Gianni Schicchi főszerepeit pedig – két szereposztásban – többek között Ferenczy Orsolya, Kovács Éva, Somogyvári Tímea Zita, Dobrotka Szilvia, Vajda Júlia, Balczó Péter, Turpinszky Gippert Béla formálják meg a színpadon.

Mindkét darab díszletét Ondraschek Péter, a jelmezeit pedig Bujdosó Nóra tervezte. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Kardos Gábor és Pál Tamás felváltva vezényli.

A péntek esti bemutatót követően az operakettőst októberben még hat alkalommal láthatja a szegedi közönség.

spacer

Nyitott vagyok mindenre! - Interjú László Lilivel

László Lili szülei révén a kulisszák mögött nőtt fel, a színjátszás már gyermekkorában meghatározta életét. Tavaly végzett a Színművészeti Egyetemen, és most legtöbbször a Belvárosi Színház színpadán láthatják a nézők. Az egyetemi évekről, pályakezdésről és persze a legújabb bemutatójáról, a Szemünk fénye című előadásról beszélgettünk.

Művész családban nőttél fel, mennyire befolyásolta ez a pályaválasztásodat?

A színházhoz már egészen kicsi korom óta kötődöm, mivel anyukám gyakran bevitt magával az Operaházba. Előadás előtt pár perccel megfogta a kezem, és átszaladt velem a színpadon: keresztül a díszleten, a már kész sminkben és tütüben melegítő táncosok mellett – akiknek adott még egy-két instrukciót és mondott pár bátorító szót, mire ők azt válaszolták: „köszönjük Mesternő” – majd átsuhantunk a folyosón, a kedvesen mosolygó ügyelő, a kelléktorta, és még egy műanyag csirkecomb mellett is, végül ki a nézőtérre a „csak személyzet” ajtón át. Aztán az ölébe ültetett, és a fülembe súgta, hogy a szereplők éppen miről „beszélnek”, vagy milyen érzéseket táncolnak el. Az, hogy beleláttam ebbe a csodálatos világba, biztos, hogy belejátszott a pályaválasztásomba. És persze anyukám karrierje is inspiráló példa, kezdve azzal, hogy bejárta az egész világot, és mindent eltáncolhatott, mindamellett, hogy családot alapított és három gyermeket felnevelt.

Nem fordult meg a fejedben, hogy édesanyád nyomdokaiba lépj?

A szüleim is látták, hogy állandóan bohóckodom, és a színjátszás közben vagyok igazán felszabadult – a hetem fénypontja a Földessy Margitnál töltött három óra volt. És, bár sokféle táncot kipróbáltam – a művészi tornától és a jazz tánctól elkezdve a hiphop-on át társastáncokig – mégis egyértelmű volt, hogy a prózai színház jobban érdekel. Meg az iskolát is nehezen bírtam, ezért amikor felvételizni kellett volna a balettintézetbe, ahol elég kemény a tempó, úgy döntöttünk, hogy ezt inkább hanyagoljuk.

Hogyan élted meg annak idején a felvételit a Színműre? Volt más terved arra az esetre, ha nem vesznek fel?

Nem nagyon gondolkoztam azon, hogy mi lesz velem, ha mégsem sikerül. Csak a Színműre jelentkeztem. Bíztam benne, hogy sikerülni fog. Úgy voltam vele, hogy ha mégsem, akkor elmegyek dolgozni, elütöm az időt a következő felvételiig. Életemben nem izgultam annyira, mint akkor. Amikor bementem az első fordulóra, meg is jegyeztem, hogy nagyon izgulok, – mert a drámasuliban megtanultuk, hogy el szabad mondani, amit érzünk – és kérdeztem, hogy ihatnék-e egy pohár vizet. Persze – válaszolták, és én odaléptem az előttük lévő, fehér abrosszal leterített asztalhoz, amire ki voltak készítve az ásványvizes palackok és a lefordított üvegpoharak. Nem értettem, miért néznek rám olyan furcsán, amikor felfordítottam egy poharat és beleöntöttem a vizet. Kint aztán a többiek elhűlve mondták, hogy az a víz a tanároknak volt kikészítve, és nekünk, felvételizőknek a terem végében volt egy kisasztal néhány műanyag pohárral és egy kancsó vízzel. Én nem voltam ott, amikor ez elhangzott az előzetes felkészítésnél, mert bent mindenki annyira izgult és a kezét tördelve maga elé motyogta még utoljára valamelyik versét, hogy úgy éreztem, így nehéz lenne lazán bemenni, ezért inkább kimentem a levegőre. Szóval így történt, hogy az elsőrostán megittam a tanárok vizét, amit ők biztos belevalónak gondoltak, pedig csak tudatlan voltam.

Mennyire voltak nehezek az első évek az egyetemen?

A harmadik rostán végzetesen kifáradtunk, és alig vártuk a végét, hogy kipihenhessük magunkat. De azt senki nem mondta, hogy a következő két év ugyanennyire fárasztó lesz, és ott nem nagyon lesz idő pihenni. Nekem elég nehezen indult az egyetem, kezdve egy komoly sérüléssel. Gólyatáborban a reggel hat órai futás közben elszakadt a bokaszalagom, de persze nem mentem azonnal kórházba, mert nem akartam nyápicnak tűnni. Szépen elsántikáltam, rábuliztam, és másnap reggel egy hatalmasra dagadt, lehetetlen színű bokával ébredtem. Be kellett gipszelni, így nekem az első hét kimaradt az egyetemen. Ez nagyon megviselt lelkileg, kívülállónak éreztem magam a csapatban. A mozgásórákon nem tudtam részt venni, és csak ültem oldalt nézve a többieket. Végre kezdett a bokám rendbe jönni, amikor apukám kórházba került és október végén elhunyt. Érdekes, mennyire megváltozik a gyászban az ember – én legalábbis. Máshogy viselkedtem, volt bennem egy állandó alapfeszültség és azt éreztem, hogy nem vagyok önmagam. Homályos volt körülöttem minden, úgy éreztem, mintha nagyon hosszan álmodnék.

Hogyan tudtad mindezt megosztani az osztállyal?

Az osztály se nagyon tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, ők nem mertek kérdezni, én meg nem tudtam beszélni róla. Ez még nagyobb távolságot alakított ki közöttünk. Eleve nehéz beilleszkedni egy új közösségbe, az elején még senki sem az igazi arcát mutatja. Én például pont gólyatábor előtt kaptam szemüveget, és elhatároztam, hogy folyton hordani fogom, hogy engem már szemüvegesként ismerjenek az osztálytársaim, aztán örültem, amikor egyik nap nem volt rajtam és valaki megjegyezte, hogy „de furcsa vagy szemüveg nélkül”. Ezek olyan hülyeségek, amik visszagondolva nagyon nevetségesnek tűnnek, de szerintem mindenkinek van ilyenje tini korában, főleg, ha új közösségbe kerül. Mikor nagyjából négy hónapja jártunk a Színműre, az osztály kérésére Fullajtár Andreával egy olyan játékot játszottunk, amikor körbeülünk, és egyvalaki mindig beül középre, a többiek meg elmondják egyesével, hogy szerintük mik a jó és a rossz tulajdonságai. Én elég zavaros lelkiállapotban ültem be a kör közepére, úgyhogy nem csoda, hogy kiborultam, mert hirtelen teljesen idegen voltam saját magamnak azok alapján, amiket a többiek mondtak rólam. Érdekes lett volna ugyanezt a játékot ötödévben játszani, amikorra már tényleg megismertük egymást.

És mikor kezdett javulni a helyzet?

Az első félév végén az osztályfőnökeim mondták, hogy ideje lenne belehúznom. Tudják, hogy nekem mennyi nehézségem volt az első félévben és ezért nem tudtam úgy készülni, de ez így sajnos kevés lesz. Második félévre már egészen összeszedtem magam, harmadévben pedig megkaptam Zsámbéki Gábortól az egyik főszerepet a Sárga vonal című előadásban. Nagyon jól esett, hogy megszavazta nekem ezt a bizalmat, és ez egy visszaigazolás is volt a számomra, hogy akkor valamennyire sikerült behoznom a lemaradást.

Mennyire viszed bele önmagad egy karakterbe?

Az lenne a cél, hogy minden szerepben megtaláljam önmagam, vagy legalább önmagam egy szeletét. A Szemünk fénye című előadásban – amit most mutattunk be az Orlai Produkcióval Szabó Máté rendezésében – egy olyan csajt kell megformálnom, aki alapvetően nem hasonlít rám, mégis van némi átfedés a személyiségünkben, amin keresztül remélem hitelesen tudok majd belebújni a bőrébe.

Mennyivel érzed szabadabbnak magad most, hogy végeztél?

Sokkal! Két évadot töltöttem a Móricz Zsigmond Színházban, és azalatt ingáztam Budapest és Nyíregyháza között, de az idei évadban sajnos az egyeztetési nehézségek miatt már nem tudok lent is játszani. Nagyon szerettem az ottani munkáimat is. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségeim lesznek még, nyitott vagyok mindenre!

spacer

Puccini: A köpeny + Gianni Schicchi - előadásfotók

A képre kattintva galéria nyílik.
spacer

A Szeged TV a Köpenyről

spacer

Nyílt nap volt a Szegedi Nemzeti Színházban

Középiskolások és egyetemisták előtt tárultak fel a színház titkai. A teátrum nyílt napján egymást érték a programok: szélesre tárta kapuit a jelmeztár, beszédtechnika óra, kulisszák mögötti körséta és közönségtalálkozó volt a repertoáron.

– A határozottság nagyon fontos. Ha sikerül feltornázni az önbizalmukat, akkor ezzel komoly sikereket érhetnek el – mondja Szilágyi Annamária a teátrum folyosóján. Beszédtechnika órára tartunk. A népszerű színész egy csapatnyi középiskolásnak tart foglalkozást. A tinik megilletődve foglalnak helyet a fal melletti székeken, majd rögtön belecsapunk a közepébe. Szilágyi Annamária azokat a gyakorlatokat mutatja, amelyekkel előadás előtt, a színészek is bemelegítenek.
Színházi élmény, iskolai környezetben

– Ez egy iskolai felelésnél is jól jöhet, mert lehet, hogy az anyagot nem tudja tökéletesen a diák, de ha határozottan mondja el azt a pár mondatot, akkor a tanár is elhiszi, hogy felkészült – folytatja Szilágyi Annamária. A színházteremben Puccini: A köpeny című egyfelvonásos operáját próbálják. A nézőtéren ül a darab rendezője, Göttinger Pál, aki olykor rövid instrukciókkal szakítja meg az előadást.

Fiatalokból lesznek a jövő színházbarátai

– Ez egy közösségi élmény, egy különleges 136 éves épületben – mondja a nyílt napról a teátrum főigazgatója. Barnák László szerint a színház pótolhatatlan, ilyen élményt más művészeti ág vagy médium nem tud nyújtani. Arra emlékeztet, hogy a Szegedi Nemzeti Színház a dél-alföldi régió legnagyobb kulturális intézménye, három tagozattal működik. A nyílt napon a színház belső terei is feltárulnak, a diákok felpróbálhatják az előadások jelmezeit és közönségtalálkozón beszélhetik át élményeiket a művészekkel.
– Igen nagy a felelősségük – folytatja Barnák –, mert nemcsak magas színvonalú előadásokat kell a színpadra állítaniuk, hanem olyan friss, humorral átszőtt darabokat is, amik meghozhatják a fiatalok kedvét a rendszeres színházlátogatáshoz.
Fólia védi a színpadot

A szeptemberi viharkár felszámolása is megkezdődött. Az orkán által felgyűrt tetőt távolítják el a szakemberek.
– Remélem, minél hamarabb elkészül a helyreállítás, mert ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak – mondja a főigazgató. Most egy fóliával takarták be ideiglenesen a tetőgerendákat, ezért nem áznak be, és a színházi előadásokat is meg tudják tartani.

Nézőként várják vissza a diákokat a Szegedi Nemzeti Színházba. 

spacer

Operabeavató - a Don Giovanni-sorozat képei

spacer

Nyílt nap Szegeden


spacer

AJÁNDÉK KARÁCSONYI BÉRLET - Orlai Produkció

3 előadásból álló szabad bérletet ajánlunk, amely az Orlai Produkciós Iroda 2019. október 1. és 2019. december 23., valamint 2020. január 1. és 2020. május 31. között a Belvárosi Színházban játszott előadásaira váltható be (illetve öt előadásra a Hatszín Teátrumban).

3 előadás az alábbiak közül:

David Hare: AMY VILÁGA (ÚJ, 2020 májusától)

Szereplők: Hernádi Judit, Gombó Viola Lotti, Dékány Barnabás, Kardos Róbert, Hámori Ildikó

Rendező: Valló Péter



Christopher Hampton: EGY NÉMET SORS (ÚJ, 2020 februárjától)

(Hatszín teátrumban játsszuk) 

Szereplő: Molnár Piroska

Rendező: Máté Gábor



Stefan Vögel: EGY APRÓ KÉRÉS (ÚJ, 2020 februárjától)

Szereplők: Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Debreczeny Csaba, Mészáros Máté, Rába Roland

Rendező: Rába Roland



Abe Burrows: KAKTUSZVIRÁG (ÚJ, 2019 decemberétől)

Szereplők: Ötvös András, Kovács Patrícia, Schruff Milán, László Lili, Ficzere Béla

Rendező: Novák Eszter



Deborah Zoe Laufer: SZEMÜNK FÉNYE (ÚJ, 2019. október 9-től)

Szereplők: Szamosi Zsófia, Péter Kata, László Lili, Pataki Ferenc, Nagy Dániel Viktor, Dékány Barnabás

Rendező: Szabó Máté



Dan Gordon: BECÉZŐ SZAVAK (ÚJ)

Szereplők: Hernádi Judit, Péter Kata, Gyabronka József, Horváth Illés, Cseh Judit

Rendező: Kocsis Gergely



Michael Frayn: VADMÉZ (ÚJ)

Szereplők: Ötvös András, László Lili , Radnay Csilla, Pataki Ferenc, Mészáros Máté, Nagy Dániel Viktor, Grisnik Petra, Ullmann Mónika , Ficzere Béla, Takács Zalán, Fellinger Domonkos

Rendező: Znamenák István



Molnár Ferenc: RIVIÉRA

Szereplők: Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás,Kardos Róbert, Ullmann Mónika/ Péter Kata, László Lili/ Ballér Bianka, Vadász Gábor

Rendező: Benedek Miklós



SZÉTTÉPVE Szembenézés Szabó Kimmel Tamással

Szereplők: Szabó Kimmel Tamás ÉS Lázár Zsigmond és zenekara

Rendező: Novák Eszter



Hanif Kureishi: VÉNUSZ

(Hatszín teátrumban játsszuk) 

Szereplők: László Lili, Bálint András, Gyabronka József, Takács Katalin, Brasch Bence

Rendező: Deák Kriszta



Woody Allen: FÉRJEK ÉS FELESÉGEK

Szereplők: Járó Zsuzsa , Radnay Csilla, Pataki Ferenc, Ötvös András, Nagy Dániel Viktor, Gombó Viola Lotti, Ullmann Mónika , Ficzere Béla, Hunyadi Máté

Rendező: Szabó Máté



Richard Greenberg: HÁROM ESŐS NAP

Szereplők: Kovács Patrícia, Schruff Milán, Szabó Kimmel Tamás,

Rendező: Novák Eszter 



Lucas Hnath: NÓRA 2. RÉSZ

Szereplők: Kováts Adél, Csankó Zoltán, Bodnár Erika, László Lili

Rendező: Galgóczy Judit



Dömötör András – Benedek Albert : SECOND LIFE, AVAGY KÉTÉLETEM 

(Hatszín teátrumban játsszuk) 

Szereplők: Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Ötvös András, Mészáros Máté, Schruff Milán

Rendező: Dömötör András



Stephen Sachs: VALÓDI HAMISÍTVÁNY 

Szereplők: Hernádi Judit, Kern András

Rendező: Valló Péter



Leonyid Zorin: VARSÓI MELÓDIA 

(Hatszín teátrumban játsszuk) 

Szereplők: Tompos Kátya, Adorjáni Bálint

Rendező: Kocsis Gergely



John Osborne: DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG

Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Ötvös András

Rendező: Znamenák István



Simon Stephens: HEISENBERG

(Hatszín teátrumban játsszuk) 

Szereplők: Benedek Miklós, Ullmann Mónika

Rendező: Szabó Máté



James Goldman: AZ OROSZLÁN TÉLEN 

Főszereplők:Hernádi Judit, Gálffi László, Ötvös András, Mészáros Máté, Schruff Milán, Horváth Illés

Rendező: Szikszai Rémusz 



Sam Holcroft: CSALÁDI JÁTSZMÁK

Szereplők: Ötvös András, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Réti Adrienn, Papp János

Rendező: Göttinger Pál



John Patrick Shanley: KÉTELY

Szereplők: Fekete Ernő, Udvaros Dorottya, Simkó Katalin, Kéry Kitti

Rendező: Pelsőczy Réka



Ladislav Fuks: A HULLAÉGETŐ

Szereplők:Gálvölgyi János, Schruff Milán 

Rendező: Pelsőczy Réka 



Billy van Zandt – Jane Milmore: BOCS, FÉLREMENT! 

Szereplők: Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté, Schruff Milán

Rendező: Paczolay Béla



Dés Mihály: PESTI BAROKK 

Szereplők:Szabó Kimmel Tamás, Kern András, Mészáros Máté, BánfalviEszter/Grisnik Petra, Schruff Milán

Rendező: Göttinger Pál 



Daniel Glattauer: PÁRTERÁPIA

Szereplők: Balla Eszter, Mészáros Máté, Debreczeny Csaba

Rendező: Znamenák István



FREDERICK KNOTT: VÁRJ, MÍG SÖTÉT LESZ

Szereplők: Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Ficzere Béla, Horváth Virgil, Ács Berta / Fekete Kepes Hanna / Medgyessy Lili

Rendező: Novák Eszter



HERNÁDI pont – Hernádi Judit zenés estje 

Szereplők: Hernádi Judit, Heilig Gábor és zenekara

Rendező: Pelsőczy Réka 



Joe Dipietro: A FOLYÓN TÚL ITÁLIA

Szereplők: Lázár Kati, Lukáts Andor, Benedek Miklós, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás, Cseh Judit

Rendező: Znamenák István



Richard Baer: HITTED VOLNA?

Szereplők: Hernádi Judit, Kern András, Ficzere Béla, Jeges Krisztián

Rendező: Verebes István



Robert James Waller: A SZÍV HÍDJAI

Szereplők: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Szamosi Zsófia / Járó Zsuzsa, Chován Gábor / Horváth Virgil, Vázsonyi János

Rendező: Novák Eszter



A három előadásos bérlet jegyár kategóriái:

I. árkategória: 12.900 Ft (1-9. sor)

II. árkategória: 10.500 Ft (10-16. sor)

III. árkategória: 8.500 Ft (17-19. sor, páholy)



Bérletek beváltása konkrét előadásokra, jegyekre:

A bérlet automatikus belépésre nem jogosít, ezért kérjük, időben foglalják le és vegyék át a kiválasztott előadásokra szóló jegyeiket! 

Minden hónap elején hirdetjük meg az azt követő havi műsort.

Az előadás időpontokról a www.orlaiprodukcio.hu, a www.jegy.hu, valamint a www.port.hu oldalakon, illetve a havi program magazinokban és a Belvárosi Színház szervezésén szerezhet tudomást. 

Amennyiben valamelyik előadás időpont megfelel Önnek, akkor a Belvárosi Színház szervezésén (1075 Bp., Dohány u. 1/a, tel.: 266-7130, nyitva: H-P 10-18 óráig) tudja a bérletet konkrét előadásra szóló jegyre beváltani. 

A bérlet felmutatása nélkül a jegy nem váltható ki, mert a bérleten lévő vonalkód az azonosítás alapja és ez alapján történik a felhasználás nyilvántartása is.

Felhívjuk figyelmüket a bérletek csak 2020. május 31-ig válthatók be az addig az időpontig játszott előadásokra! 

A fel nem használt vagy csak részben felhasznált bérletet nem áll módunkban visszaváltani, sem későbbi előadásra érvényesíteni!

spacer

Extra támogatás a Momentánnak és a Momentántól

Hogyha szereted az imprót, és szeretnéd támogatni, amit a Momentán Társulat képvisel, mostantól +2000 Ft értékben támogatói jegyet tudsz venni. Mi pedig ezekből az összegekből olyanokat támogatunk majd, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak a részvételt.


Mit tudsz adni?

Az adó 1%-okból befolyt összeggel lehetőséget adtatok, hogy idén elindítsuk kedvezményes pedagógusképzésünket. Köszönjük! Most úgy döntöttünk, nemcsak évente egyszer, hanem folyamatosan lehetőség lesz támogatni a Momentánt. A támogatói jegyek plusz bevételéből pedig olyan emberek, társadalmi csoportok számára szeretnénk eljuttatni az improvizációt, akik a teljes árú impróképzésekre vagy impróelőadásokra nem tudnának eljutni saját erőből. 

Ha támogatói jegyet vásárolsz, akkor az előadás napján: 

- foglalunk neked helyet a nézőtér 1-2. sorában,

- jegyed felmutatásával (akár telefonkijelzőn :)) vendégünk vagy egy italra a Momentán büféjében!

És mit ad a Momentán Társulat? 

Pedagógusoknak (pedagógus igazolvánnyal) és diákoknak (szintén igazolvánnyal) minden jegyárból 20% kedvezményt biztosítunk az októbertől kezdődő előadásokra. Ha van ilyen igazolványod, a kosár oldalon csak válaszd ki a pedagógus- vagy diákjegyet, és érvényesítsd a kedvezményt! Fontos, hogy az előadás napján ne felejtsd otthon a kedvezményre jogosító igazolványt, mert csak ezzel együtt tudjuk elfogadni a jegyedet!

Ha már most vennél bármilyen típusú jegyet, keresd fel a jegyvásárlás oldalt!

spacer

Susotázs és bírósági tolmácsolás? A filmkészítés kulisszatitkai az OFFI-ban

Az OFFI150 jubileumi rendezvénysorozattal a szakmai elődök, fordítók, tolmácsok teljesítményére emlékezünk. A bridzs és a fordítás után, 2019. szeptember 12-én rendeztük meg a második OFFI sztorit, amelyen a tolmácsok kihívásokkal teli életét állítottuk középpontba. Tóth Barnabás 2018-as színes kisjátékfilmjét – A Susotázst (’16) vetítettük le és az azt követő pódiumbeszélgetésen a film és a szinkrontolmácsolás kulisszatitkairól beszélgettünk.

Vendégként köszönthettük a filmrendezőt, valamint Göttinger Pált és Takács Gézát, a film főszereplőit is. Az OFFI munkatársai közül pedig Nagy Tímea angol tolmácsot, fordítót és Fáber András francia tolmácsot, fordítót, műfordítót hívtuk el a rendezvényre, hogy személyes tapasztalataikat is megosszák a tisztelt publikummal, hiszen a film könnyed, humoros, ám mégis elgondolkodtató módon, két tolmács munkáján keresztül mutat rá a szinkrontolmácsolás összetett, de leginkább emberi mivoltára.

A Susotázs 2018-ban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt eredményesen, majd felkerült a 2019-es Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájának tíz kisfilmet tartalmazó listájára. A kerekasztal-beszélgetés során kiderült, hogy Tóth Barnabás rendező is tolmácsnak készült, miután befejezte a Külkereskedelmi Főiskolát angol-francia szakon, de végül a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára vették fel. Évekkel később egy konferencián kerültek újra látóterébe a tolmácsok, ekkor született meg a film alapötlete: Vajon a szinkrontolmácsok tudják, hány embernek tolmácsolnak egy nagy nemzetközi konferencián?

A filmbeli tolmács páros egy fenntartható fejlődéssel kapcsolatos konferencián tolmácsol angolról magyarra, mint kiderül, egyetlen hallgatónak. Andrásnak és Pálnak munka közben arra is van kapacitása, hogy kitalálják, vajon ki lehet az, aki az ő csatornájukat hallgatja. Az események végül váratlan fordulatot vesznek…

Fáber András számára, aki az OFFI legkiválóbb szerződött fordítói közé tartozik, Tóth Barnabás filmje olyan vágyakat teljesít be, melyekre a valóságban nincs lehetőség, mert többet mutat annál. Megmutatja, hogy a képzeletben miképpen lehet a valóságot ábrázolni, s ezáltal jobban rávilágít a realitásra.

A forgatás során Bozsik Gyöngyvér szinkrontolmács nyújtott szakmai segítséget a stábnak. Göttinger Pál és Takács Géza a szakértő instrukciói alapján formálták meg a szereplőket, miközben a karaktereket maguk építették fel időnként a szövegkönyvtől elrugaszkodva. Göttinger Pál szerint az osztott figyelem használata az, ami közös a színészetben és a tolmácsolásban. Az OFFI Lektorátusának nagy tapasztalattal bíró nyelvi közvetítő munkatársa szerint, ez a képesség valószínűleg sokkal több emberben megvan, mint ahányan tudják ezt magukról.

Nagy Tímea a bírósági tolmácsolás során fedezte fel, hogy tud egyszerre figyelni és beszélni, illetve számára ez egyszerűbb, mint a memóriára hagyatkozni.

A közvetlen hangulatú és humorral átszőtt beszélgetés a népszerű film műfaján keresztül engedett bepillantást a tolmácsvilág valódi titkaiba, valamint a filmkészítés rejtelmeibe a forgatókönyv-íráson keresztül egészen a forgalmazásig. Több olyan érdekes történetet is felelevenítettünk, amely az OFFI közfeladatellátása, a hatósági tolmácsolás kapcsán került felszínre. Hiszen ma is számos kiváló tolmács dolgozik az OFFI-nak, akikre nagyon büszkék vagyunk!

A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult, Tóth Barnabás elárult néhány részletet az „Akik maradtak” című második világháborús filmjéről, melyet Magyarország hivatalosan nevezett a 2020-as Oscar gálára.

Az OFFI sztorik harmadik, zárórendezvényén hamarosan a tolmácsolás legérdekesebb történeteiről beszélgetünk a szakma jeles képviselőivel, természetesen a titoktartás megőrzése mellett.

spacer

Mucsi Zoltán és Scherer Péter: A mi életünkben ez a találkozás sorsfordító volt

Sok fiatal már azt sem tudja, hogy a Kapa–Pepe-jelenetek honnan származnak, de őket ez nem zavarja. Mucsi Zoltán és Scherer Péter már huszonöt éve dolgozik együtt, társulatuk, a Nézőművészeti Kft. a tizedik születésnapját ünnepli. És még mindig tudják inspirálni egymást. Interjú.

hvg.hu: Arcul csapta önöket a kerek évforduló?

Mucsi Zoltán: Sok ez a huszonöt év, hát még Pepével! Nyilván mindannyiunk fejében ott van ez, én örülök, hogy ezt a tíz évet megértük. Amikor a Krétakör szétment, elgondolkodtunk Péterrel, hogy tudunk-e valamit csinálni. Sokakat felkerestünk, néhányan csatlakoztak hozzánk, néhányan visszautasítottak minket, de úgy voltunk vele, hogy nézzük meg, mi lesz belőle. Akkor még nem gondoltunk volna, hogy tíz évvel később ennyi felnőtt- és ifjúsági darabunk lesz. Utóbbiakat Péter rendezi, és úgy vagyok az ő sikerével, hogy amikor hallok róla, mindig meghal bennem egy darabka, és mély undort érzek vele szemben.

Scherer Péter: Ez egy angol színházi mondás – csodálatos!

M. Z.: Ebben a tíz évben azért volt két elég komoly buktánk, de ezeken kívül erős előadásokat csináltunk, és szerencsére úgy érezzük, szeretik is őket a nézők.

hvg.hu: Melyik volt a két bukta?

M. Z.: Halottról vagy jót, vagy semmit!

S. P.: Zoli miatt volt mindegyik bukás, azért nem akar róla beszélni. Tíz évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy annyi mindenkinek toltuk már a szekerét, próbáljuk meg most a miénket. Csináljuk a dolgunkat, és jó, hogy van dolgunk. Azt nagy sikernek tartom, hogy azok a kollégák, akiket mi is nagyra tartunk, szeretnek velünk dolgozni.

Kialakult körülöttünk egy kis holdudvar, 8-10 színésszel, zenésszel, íróval, még rockzenészek is megfordultak nálunk. A másik, aminek örülök, az természetesen a közönség. Ez a vállalkozás nem tud menni, ha hosszú távon szponzorálni kell egy előadást. A Bivaly-szuflé című darabunkat – ami egyébként nem volt bukta – le kellett venni, mert túl sokan voltunk benne, fegyverek dördültek az előadásban, és ha csak harminc ember hiányzott a nézőtérről, már nem volt rentábilis. De itt is nagyjából hatvan előadás után mondtuk azt, hogy engedjük el a kezét.

hvg.hu: Minifesztivállal ünnepeltek a Szkénében, egyes előadásaik után beszélgetéseket is tartottak. A Scherer Péterről szóló beszélgetés „Egyedül nem megy – egy életen át Mucsi Zoltán árnyékában” címmel indul, de Katona László és Kovács Krisztián, a társulat másik két tagja is reflektorfénybe került.

M. Z.: Önmagában az a nagy szám, hogy ennyit kibírtam Pepével. Már ebből is lehetne egy fesztivált csinálni. Nem tudunk objektíven tekinteni magunkra, de ha úgy érezzük, hogy egy bizonyos színvonalat megütünk, és érvényes előadásokat hozunk létre, amelyek érdeklődést váltanak ki, akkor beteljesítettük a célunkat. Nyilván, amikor megalakultunk, az volt az első terv, hogy a világszínház történetének a könyvébe aranybetűkkel legyünk beírva. Elég hamar beláttuk, hogy ez nem fog megtörténni.

S. P.: Azért, mert nincs meg a könyv.

A Zoli eltökítette. Én az arany filctollat megvettem!

Az a szerencsénk, hogy több lábon áll ez a minitársulat. Van, hogy kortárs írók kortárs darabokat kifejezetten nekünk ajánlanak vagy írnak, így remek dolgokat tudunk csinálni Háy János, Tasnádi István, vagy akár Parti Nagy Lajos nevével fémjelezve. De vannak úgynevezett saját fejlesztésű történetek, ahol mi választjuk meg a témát, a stílust, a modort, a zenei világot, meg ugye az ifjúsági előadások. Ha valaki végignézi a teljes repertoárt, akkor fel lehet fedezni kéz-és stílusjegyeket ezeken a darabokon, de ez mégiscsak három különböző szál.

hvg.hu: Tudják még inspirálni egymást, vagy huszonöt év után már nincsenek meglepetések?

M. Z.: Nekem Péter mindig meglepetést okoz…

S. P.: Most például azért vettem fel ezt az inget, hogy meglepetést okozzak Zolinak.

M. Z.: ’60 óta nem vett fel ember ilyet, feltételezem, hogy leértékelés volt…

S. P.: Nem zavar, hogy Hugo Boss?

M. Z.: Ha ez Boss, akkor vagy loptad, vagy kaptad. De térjünk vissza a kérdésre! Ha valaki ennyi ideje együtt van – és mi nagyon sokat voltunk és vagyunk is együtt –, és ott nincs veszekedés, akkor az a két ember vagy hazudik, vagy elmebeteg. Az a barátság fokmérője, hogy mit bír el. Hogy úgy ugratjuk egymást, hogy a vicceknek lehet igazsága, de sosem ütünk a gyenge pontokra. A veszekedést soha nem rosszindulat szülte. Mondjuk, kellett az én lojalitásom is…

S. P.: Persze, Zoli nagyon könnyű ember.

Az is volt a beceneve, hogy a Citromarcú Abonyi Rém. Így hívták már Szolnokon, annyira szerethető.

M. Z: Van, hogy másképp látunk valamit. Péter is eléggé ragaszkodik ahhoz, amit kigondol…

S. P.: Tehát egy makacs f*sz.

M. Z.: Nagyon sok ilyen helyzet volt, de muszáj igazodni egymáshoz. Volt, amikor kegyetlenül haragudtam rá, és azt gondoltam, miért ver engem a Jóisten egy ilyen szerencsétlen, fafejű ökörrel… (nevet), de olyan nem volt, hogy de kár, megint a Pepével kell dolgoznom. Vitatkozunk, makacskodunk, de amikor jó passzban vagyunk, nagyon jól működünk együtt – a színpadon is.

S. P.: Nekem az jut eszembe az inspirációról, hogy A piszkosak című előadásban Zoli egy kis „és még”-szerepet játszik…

M. Z.: Hát mert ilyet adtál…

S. P.: Mert ennyire volt időd! Szóval ott megjelenik a Zoli Rejtő Jenőként, és egy teljesen más arcát lehet látni, mint amit megszoktunk. Nagyon szép, ahogy játszik. Lehet, hogy most romantikus kedvemben vagyok, és most nem osztom, de hogy tud-e engem inspirálni? Tud!

M. Z.: Jó, hogy erről van hangfelvétel, mert ezt holnap már letagadja.

hvg.hu: A mára védjeggyé vált Kapa–Pepe-párosuk Csányi János legendás rendezésében, a Szentivánéji álomban tűnt fel először, majd végigvonult a Jancsó-filmeken. Most is ezerféle dolgot csinálnak, tévéfilmekben, sorozatokban játszanak, az ország mégis leginkább Kapa–Pepeként ismeri önöket. Nem bánják?

M. Z.: Szerintem elég sok kolléga örülne annak a bánatnak, hogy – ha lehet ilyet mondanom – emblematikus lesz, még ha párban is. A mi életünkben ez a találkozás sorsfordító volt. Mint ahogy kellett szerencse is, és kellett Grunwalsky Ferenc, Szomjas György és Jancsó Miklós is, de nem szeretem sorolni, mert nagyon sok embert kihagyok, akik formáltak minket, és sokat köszönhetünk nekik.

S. P.: Ezt sokszor kérdezik tőlünk. Egyszer már mondtam, is, hogy csodálatos, ha egy színész pótolhatatlanná tudja tenni saját magát, hiszen valahol mindannyiunknak célja, hogy eljusson erre a szintre, bármilyen szakmában. Mind a kettőnknek van egy önálló élete is, Zoli játssza a Tóth Jánost, a Munkaügyeket, a Nehéz című darabot, ami szinte monodráma, és nekem is megvannak ezek: a Klamm háborúja, a Mario és a varázsló, amelyekben nélküle vagyok. Erre szokta mondani Zoli, hogy jó, jó, de azokban szar is vagy! Lehet! De akkor legalább ketten kiteszünk egyet – az is valami, nem?

M. Z.: Egyszer készült arról egy felvétel, hogy Miki bácsiról beszélgetünk a főiskolán, és nem tudom, lehet, hogy Péter valami cucc hatása alatt volt, de azt mondta, hogy neki az édesapja mellett Miki bácsi is egy apuka volt, „meg hát Zoli”. És akkor azt gondolom, hogy egy apának… van kötelezettsége…

S. P.: Igen, úgyhogy most adj egy kis pénzt. Indul az iskola. Kell még egy ing.

M. Z.: Ez egy jó teher mindkettőnk számára. Jót tesz a kapcsolatnak, hogy mindkettőnknek jelentős külön útja van. Lehet, hogy ha 25 évig ugyanolyan tempóban dolgoztunk volna egymás mellett, akkor valamelyikünk megöli a másikat.

hvg.hu: Pedig sokan a fiatalok közül már nem is tudják, hogy a jeleneteik honnan származnak. Csak rákapnak a Kapa–Pepe-humorra.

S. P.: Múltkor mondta nekem egy kislány, hogy az anyukája imádja a Ne fütyülj!-t. Kérdeztem, hogy tudod, hogy az miből van? Persze – vágta rá –, hát a netről!


M. Z.: Amire mi törekedtünk, és törekszünk is mindig, hogy bemutassuk ezt a csetlő-botló, nagyon emberi humort. A figurák is hatnak egymásra: kiborulok a másiktól, de ha nincs ott, megőrülök.

S. P.: Ez a két karakter keresi magát a világban. Miki bácsi nagyon tudta, hogy mit akar kezdeni velük. Az egyik rokonom mondta, hogy „Peti, néztük valamelyik filmedet, hát ne haragudj, egy negyedóra után elkapcsoltuk”: ez is egy érvényes gondolkodásmód, de ha megnézed ezt a hat filmet, akkor rájössz, hogy ez mégiscsak a ’90-es évek végének, 2000-es évek elejének egy nagyszerű lenyomata.

hvg.hu: Van, aki a pénzénél maradt, és van, aki egy fillért sem kapott a színházi tao-pénzek megszüntetése után. Önöket hogy érintette a jelenlegi rendszer?

M. Z.: Abban a formában, ahogy a tao korábban működött, nem volt jó. Sokan kihasználták a joghézagokat. De ahogy elintézték, és ahol most vagyunk, az sem jó, és nem igazságos. Én úgy látnám jónak, hogy van egy adott összeg – ezt megkapja az egész színházi szakma – és amennyi a taód hároméves átlaga volt, arra kijön egy összeg, amit igényelhetsz. Mindenki annak függvényében kapná a pénzt, ahogy teljesített. Ez igazságos lenne. A mostani rendszerben aránytalan eltolódások vannak, és pontosan tudjuk, hogy jó néhány színházat úgy érintett, hogy most az életben maradásért küzd.

S. P.: A független szféra mindig picit mostohagyerek volt: szellemi szempontból nem biztos, hogy baj, mert gondolkodni mindig jobban lehet, ha nincs olyan sok pénz. Nyilván, ha éhen kell halni, az is szar. Ahhoz tudnám hasonlítani a teljes magyar független szféra állami finanszírozását, mintha átadnák az M7-es autópályájának egy 200 km-es szakaszát, de lehagynák róla a fényvisszaverő rudakat. Azt már ne, az már drága. A repkedő milliárdokhoz képest ez körülbelül ilyen tétel. Ez a finanszírozási helyzet a művészi gondolkodást is behatárolja. Bizonyos darabokat nem tudunk megcsinálni, mert nem tudjuk rentábilisan értékesíteni. Ha a limiten belül tudsz kreatív és látványos lenni, akkor tudsz működni. Én tíz éve játszom egy darabot, most megkértek, hogy vállaljam olcsóbban. Mi is érezzük ennek a hatását, természetesen.

M. Z.: Nálunk a hatszereplős előadás már megaprodukció. Nyilván más darabok is előkerülnének, ha az éves támogatásunk több lenne. Pintér Béláék eszméletlen dolgokat csinálnak, ott rengeteg költség van, sokszereplős darabok, élőzene stb. Őket jóval erőteljesebben sújtja a mostani helyzet, de ha végignézünk az eredményeiken, a nemzetközi kritikákon, akkor egyértelmű, hogy annak a társulatnak nem vergődni, hanem hasítani kellene.

hvg.hu: A társulatok rákényszerültek, hogy emeljenek a jegyárakon, de meddig lehet menni ezen az úton?

M. Z.: Ha én kiírnám, hogy 15 ezer forint a jegy a Nehézre, akkor 19.30-kor ülhetnék itt egyedül, és nézhetném, hogy milyen szépen folyik a Duna. Senki nem jönne be. Vidnyánszky Attila elmondta, hogy sok ember nem jut el színházba, de a Nemzetibe majd ingyen is elmehetnek. Egyrészt azt gondolom, hogy ez egy nemes gondolat, másrészt pedig azt, hogy ha a mi költségvetésünket felemelik 60 millió forintra, akkor 500 és 1000 forint között fogjuk árulni a jegyeket. De ahhoz kell, hogy legyen bevételünk. Sajnos, ha van rá szándék, akkor sem engedhetjük meg magunknak, hogy nehéz helyzetben lévő embereket hozzunk be – kivétel ez alól az ifjúsági program.

S. P.: Azokat az előadásokat rengeteg suliba visszük, van, hogy mi pályázunk, van, hogy cégek fizetik ki nekik, vagy szülők, mert tetszik nekik és összedobják. Ezek eleve olcsó jegyek, és lent is tartjuk az árakat.

hvg.hu: Péter, több interjúban is elmondta, hogy nem szeret politizálni – az előadásaik viszont erősen társadalomkritikusak, tabukról akkor is beszélnek, ha az ellene megy a mostani rendszernek. Zoltán ezzel szemben időnként aktívabban fogalmazza meg a véleményét politikai kérdésekben.

M. Z.: Én sem szeretek politizálni, de mivel a politika bejön az életembe, bejön a színházba, a lakásba, kikerülhetetlen. Az fontos, hogy reagáljunk a dolgokra, ha más a véleményünk, vagy akkor, ha valamit egyenesen helytelennek, butának tartunk. Nyilván nagyon fontos lenne a régebbi egyiptomi mezőgazdasági szokásokról előadást csinálni, de arra reflektálunk, amiben vagyunk – vagy drámai formátumban, vagy görbe tükörben. Nem szeretem, amikor egy színház direkt politizál, olyanban nem szeretnék részt venni.

S. P.: Én attól vagyok a legszomorúbb, hogy harminc évvel az új magyar demokrácia születése után újra aktuális lett a politikai színház. Hiszen ez demokrácia, kinek kell beszólni? Az iskolai bántalmazás, a függőség, vagy akár a családon belüli erőszak megjelennek nálunk, és erőteljes véleményünk van arról, hogy hogyan érdemes ezekről a témákról párbeszédet kezdeményezni. A darabok hol súrolják, hol teljesen ellene mennek a politika véleményének, de az, hogy tabutémáról beszélsz, sokkal inkább társadalmi tett, mint politikai. És ez dolga a színháznak.

hvg.hu: Gondolkodtak már azon, hogy mennyi ideig csinálják még a Nézőművészeti Kft.-t?

M. Z.: Azt beszéltük meg Péterrel, hogy ha százéves lesz a Nézőművészeti, akkor abbahagyjuk. Ha a többiek folytatják, mi akkor is kiszállunk belőle.

forrás: https://hvg.hu
spacer

Hamarosan itt a 11. Firkin szülinap!

Zsebeld be a jegyed és ünnepelj velünk: https://akvariumklub.hu/programok/firkin-121-birthday-show/
Addig is hangolódásra - Firkin Spotify: https://spoti.fi/2mn0cOF

spacer

Ha van valaki, akiről gondoskodnod kell, akkor túl tudsz élni bármit

Tóth Barnabás Oscar-díjra nevezett Akik maradtak című filmjében két ember kapaszkodik egymásba a második világháború utáni Budapesten, hogy túl tudják élni szeretteik elvesztését.

“Ha van valaki, akiről gondoskodnod kell, akkor túl tudsz élni bármit: engem két egymásra szoruló ember vegytiszta kapcsolata érdekelt”

– mondta a rendező a filmről, amelyet szeptember 26-tól láthatnak a nézők a mozikban.

A Susotázs rendezőjének játékfilmje augusztusban debütált a coloradói Telluride Filmfesztiválon. A rendező elmondta: ott tudta meg, hogy ezt a filmet nevezi Magyarország a legjobb nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra.

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve nyomán született. A második világháborút követő években játszódó regényben az ismert pszichológus szerzőt a folytatás, a továbblépés, a szeretet gyógyító ereje, a sebek begyógyítása foglalkoztatta, és a traumafeldolgozás, két egymásra szoruló ember vegytiszta kapcsolata érdekelte a film rendezőjét is.

“Telluride-ban a film vetítése után odalépett hozzám egy veterán, aki Irakban szolgált a haditengerészetnél, hogy az egyetemi tanulmányait finanszírozza. Azt mondta: neki ez a film gyógyító erejű volt. És ez mindennél többet jelent nekem is mint rendezőnek. A trauma egy baleset is lehet vagy a rák, mindenkinek megvan a maga keresztje, a maga tragédiája az életben, nem lehet megúszni. De ha a művészet a maga szerény eszközeivel hozzájárulhat, hogy a néző ezt másfél órára elfelejti, vagy láthat másokat, akik átevickélnek a nehézségeken, és ezzel utat mutat, akkor ez a szórakoztatás túlmutat magán”.

Tóth Barnabás, aki maga is színész, a Momentán társulat egyik alapító tagja, megemlítette, hogy a társulat előadásainak az improvizáció a mozgatórugója, és ez a tapasztalat segítette a rendezői munkában.

“Nem is színészi, hanem írói feladat ez. A közönség reakciója azonnali, élő, ezért kétezer előadás alatt belém égett, hogy mi működik és mi nem”.

A forgatásra a szűkös költségvetés miatt nagyon kevés idő, mindössze 19 nap állt rendelkezésre, ezért a felvételek előtt rengeteget próbáltak, improvizációra nem volt mód.

“Mivel elég sokat készültünk, és irodalmi alapanyagból dolgoztunk, nem is merült fel, hogy eltérjünk a forgatókönyvtől. De akár elő tudtuk volna adni színpadon, annyira kész volt minden”.

A szereplőválasztásról elmondta: a női főszereplőt, Klárát alakító Szőke Abigél profizmusa lefegyverző volt számára.

“Imponált, hogy akarta ezt a szerepet, a forgatás előtt a 45 kilójából hármat le is adott, hogy eljátszhassa, s végül az is mellette szólt, hogy a kamera nagyon szereti az arcát”.

Öt évet ölel át a film, és az első képektől az utolsóig a szemünk láttára nő fel a kamaszlány.

“Ez a szédületes átalakulás Kund Barbara sminkesnek, Lengyel Rita jelmeztervezőnek és Károlyi Márk fodrásznak is köszönhető, fantasztikus munkát végeztek. Klára szerepe nagyon nehéz és összetett szerep, előfordul, hogy jelenet közben vált öregasszonyból kamaszlányba”.

A férfi főszereplő, az Aldót játszó Hajduk Károly mellett az döntött, hogy jó párost alkottak Abigéllel a vásznon – mondta, hozzáfűzve, hogy a két színész korábban A martfűi rémben már játszott együtt.

Az 1948 és 1953 között játszódó film díszlettervezője a közelmúltban elhunyt Rajk László volt, aki tanácsaival is segítette a rendezőt.

“Az a pillanat, amikor a szomszédot éjszaka elviszi az ÁVÓ, és a zajra az ágyból kiugró Aldó egy perc alatt előveszi a bőröndöt, a cipőt és menetkész, neki köszönhető. Neki a szomszédban a csöngetés az bőrönd, kabát, mert nem tudod, hogy Gulág lesz-e vagy csak egy éjszaka. Végtelenül gáláns, nagy tudású emberről beszélünk, aki szuperprodukciók után vállalta el ezt a filmet. Nélküle nem tudtuk volna megoldani. Egy nagy művelődési házat rendezett be: délelőtt a mozi volt, délután az árvaház folyosója, este a táncterem. Neki köszönhetően rengeteg pénzt és időt takarítottunk meg, és nem látszik a filmen”.

A film egy gyermek születésével kezdődik, hogy megismerjük Aldót, aki nap mint nap világra segít egy életet, miközben az ő gyermekei már nincsenek.

“A szülő nő a feleségem volt, állandó munkatársam, Lisztes Linda, aki minden munkámban részt vesz mint a legszorosabb alkotótársam. A kádjelenetben a kislányom játszotta Klára húgát, és az egyik árvaházi gyerek, aki a csomagot bontja, a fiam volt” – árulta el Tóth Barnabás.

A rendező arról is beszélt, hogy az eddigi fogadtatás minden álmát túlszárnyalta.

“Nehezen indult be a film, de az amerikai forgalmazó bekapcsolódása meghozta az áttörést. Ennek is köszönhető, hogy Telluride-ban volt a világpremier. Nagyon jó amerikai kritikákat kaptunk, de a csütörtöki miskolci magyar premier a CineFesten még ezt is felülmúlta. A teltházas vetítésen a közönség végignevette a filmet” – mesélte.

“Ez a film természetesen nem vígjáték, itt a történelmi kontextus és a történet kifutása miatt nem komédiáról beszélünk, éppen ezért külön jólesett, hogy a közönség végig együtt élt a filmmel”.

A további fesztiválszereplésekről elmondta, hogy két hét múlva utazik a filmmel a dél-koreai Puszanba, aztán Chicagóba.

Az Akik maradtak az NMHH Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra Programja támogatásával készült 120 millió forintos költségvetésből. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írta, az operatőr Marosi Gábor, a producer Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, a zeneszerző Pirisi László volt. Hajduk Károly és Szőke Abigél mellett a további szerepekben Nagy Mari, Simkó Katalin, Horkay Barnabás, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla és Igó Éva látható.

spacer

Csak egy szabály van: mondd ki, amit gondolsz

Húsz éve van a pályán, és sokféle műfajban kipróbálta már magát. Egyfajta mentális és fizikai felkészültséget igénylő „szafariként” élte meg a Csoportterápia című musicalben való szereplését, mindenkinek ajánlani való emberi és színészi tréningként A zuhanás sokkja című előadást, de kosztümös filmben is szívesen játszana. Júniusban pedig Znamenák István rendezésében, a Vadmézben tűnt fel. Ennek kapcsán beszélgettünk zsúfolt évekről, a sors fordulatairól, a boldogság mibenlétéről és sok más, nagyon is emberi tényezőről Grisnik Petrával.

Az idei nyarad különösen sűrűre sikeredett, hiszen erre a nyárra esett a Vadméz bemutatója, Kőszegen is bemutatóztál, és az Ördögkatlan Fesztiválon is aktív szerepet vállaltál alkotóként és önkéntes segítőként egyaránt. Hogy vagy? Nem fáradtál el?

Nagyon elfáradtam most. Ugyanakkor két éve várok erre, hogy ennyire fáradt legyek. Korábban, kb. másfél éven keresztül nagyon nehezen és nyögvenyelősen vergődtem a szabadúszói létben. Akkor lemondó is voltam ezzel kapcsolatban…

A színészettel vagy a szabadúszással kapcsolatban?

Úgy az egésszel. Volt egy naiv elképzelésem, miszerint ha az ember csinálja a dolgát, ezt majd valaki látni fogja, és azt mondja: oh, te így dolgozol?! Akkor gyere, dolgozzunk együtt, próbáljuk ki ezt! De aztán rá kellett jönnöm, hogy annyi minden máson is múlik, nem feltétlenül csak azon, hogyan dolgozol. Egy idő után kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy nem nagyon látnak engem azok, akiknek látniuk kéne… Hát így akkor akár karikára is játszhatom magam, mi a fenét csináljak?! Emiatt kicsi kiábrándult lettem. No, édes szakmám, ebben ennyi volt!

Ennek a folyamatnak sok fázisa volt, és az utolsó fázisban jutottam arra a következtetésre, hogy végül is nekem tíz olyan év jutott, ami másnak össze sem jön húsz év folyamán se! Nagyon jókat játszottam a „behozom a tálcát” szerepektől egészen a címszerepig, hát mit akarok én még? Ezzel a gondolattal meg is békéltem. Úgy voltam vele, hogy ami darabjaim még futnak, abban játszom, aztán valami polgári foglalkozás után nézek. Azt tudtam, hogy az emberekhez való kapcsolódásomat nem szerettem volna elveszteni. Erről is volt egy romantikus elképzelésem: nem baj, ha kevesebbet keresek, csak legyenek ott emberek!

Így elvégeztem egy tanfolyamot és life-coach képzettséget szereztem, amit nagyon szeretek. Most is űzöm a színészet mellett. És amint belenyugodtam abba, hogy a színészi pályafutásomnak vége van, egyre másra jöttek a telefonok, és megkerestek emberek… nem tudom, honnan jöttek. Mindenki azzal hívott fel, hogy rám gondolt, vagy kifejezetten velem szeretné azt az adott darabot megcsinálni. Egészen addig összesen két ilyen telefonom volt. Idén hat bemutatóm volt így, ezek közül kettőt egyszerre, párhuzamosan csináltam. Szuper jó érzés, hogy abban fáradtam el, ami a hivatásom. Ezt akartam.

Kicsit úgy működött ez, mint a szerelem esetében: amikor lemondasz a nagy Őről, egyszer csak betoppan az életedbe…

Lehet. Én ezt a részét nem látom annyira tisztán, azt viszont nagyon is érzékeltem, hogy szakmai társaságokban szinte olyan voltam, mint az éhes kutya az asztal körül. Ilyenkor az embernek szaga van, és messziről bűzlik. Amúgy én akkor kijelentettem, hogy én világéletemben boldog színész voltam, úgyhogy nem fogok átigazolni a másik klubba. Annyi boldogtalan színészt látok magam körül… és ha szarul csinálom, nemcsak én érzem magam rosszul, hanem a környezetem is. Ez ott és akkor tudatosult bennem. 

Létezik olyan helyzet, amikor ki tudnak téged hozni a sodrodból? Szinte mindig mosolyra áll a szád, és állandóan nevetsz a beszélgetésünk folyamán is.

Ez részben genetikus, szerintem. Egyébként én befelé élő típus vagyok. Furcsa, mert gyerekkoromban is ez volt a mintám, aztán valahogyan a színházi életemben is ezt a fegyelemhez és alázathoz köthető „rendszert” alakítottam ki: ha valamilyen problémád van, azt intézd el diszkréten, lehetőleg úgy, hogy ne legyél mások terhére. Vidd ki a wc-be, sírd ki, hányd ki, amit akarsz, aztán gyere vissza, és dolgozzál. Emiatt mindenki azt hiszi, hogy állandóan mosolygok – ami nekem tök oké –, ugyanakkor emiatt tudok iszonyatosan empatikus lenni mindenkivel, aki ezt nem tudja csinálni. Ezt nem is teszem szóvá olyankor a kollégának, csak akkor, ha bánt valaki mást eközben. De ha magával van baja, akkor oké, álljon meg a próba, menjünk ki sírva cigizni, vagy ami neki ilyenkor kell. Én ugyanazt csinálom, mint ő, csak egyedül. Felfedeztem azt a részt, ahová visszabújhatok. 

Akkor te a rendezők lelki jobb keze vagy…

Így is lehet mondani, de ha rosszul érzem magam egy munkafolyamatban, én is bezárkózom. Kilóra meglesz a munka, de én nem leszek benne. Akkor munkavégzés van meg áfás számla. Lekopogom, nem volt sok ilyen eddigi életemben.

Tavasszal volt bemutatód a MáSzínházasokkal is (A zuhanás sokkja). Miért vállalsz el egy adott feladatot? Az előadás ügye, a rendező, a feladat típusa, a téma az, ami meghatározó számodra?

Egyrészt van a szabadúszásnak egy „ráérési” része: persze, ha ráérek, elvállalom. Ugyanakkor ha valakivel korábban volt egy rossz munkatapasztalatom, akkor ha újrahív, próbálok abból a szituációból kikerülni. De persze, ha van egy ügy, vagy egy fontos dolog, vagy egy olyan élmény, amiben eddig nem volt részem, akkor habozás nélkül igent mondok! Pont a MáSzínházasokkal volt ez, hogy életemben nem csináltam még ilyet. Akkora emberi és szakmai tréning volt, hogy minden kollégának ajánlanám, hogy kifejezetten ebben az inkluzív formában vegyenek ebben részt. Azt gondoltam, hogy biztos olyan lesz ez, mint amikor gyerekek játszanak a színpadon: velük cukinak kell lenni, meg kell őket kímélni mindentől, és ők majd játszikáznak, mi meg, ép színészek csináljuk a művészetet. De ez egyáltalán nem arról szól, hogy vannak a színészek meg a cuki, Down-szindrómás gyerekek, hanem hat darab színészt látsz a színpadon!

A Bakonyvári Ágiék zseniálisak ebben az inkluzivitásban, vagyis hogy mindenki tegye bele azt, amije van, de annál nem kevesebbet. Hogy lehet az, hogy én előbb fáradok el, mint ő, és ő jön oda hozzám, hogy gyere, csináljuk tovább! Vagy épp hogy beesek próbára, se fejben, se lélekben nem vagyok ott, kiakadok, és akkor ő odajön hozzám, hogy semmi baj, akkor megcsináljuk még egyszer, szedd már össze magad! Lesült a bőr a képemről, hogy előbb tudta a szöveget, mint én, aztán rögtön azután azért sült le, mert milyen alapon gondoltam azt, hogy ő nem tudja megtanulni a szöveget?!

A borzasztó nagy szeretethullám közepette mindannyian tudtunk arra koncentrálni, hogy amit csinálunk, az igenis fontos, ezt el akarjuk mondani önazonosan és őszintén. Mindenki csak azért volt ott, mert ott akart lenni, sehol másutt. Ez hatással van az emberekre. A nézők itt arra kíváncsiak, hogy te, aki ilyen vagy, mi tudsz kihozni ebből. És soha nem hozzák őket olyan helyzetbe, hogy takargassák magukat, vagy hogy mi úgy csináljunk, mintha ők nem lennének downosok. Hát ez olyan, mintha úgy csinálnánk, mintha ez nem lenne! Ez mindenkire ugyanúgy érvényes, ráadásul a színház nem takargatni akarja az embereket, hanem megmutatni úgy, ahogy vannak. Mondjuk sokáig én is azt hittem, hogy a magasságom nem számít. De hát miért is?! Ha bejövök az ajtón, mindenki látja! Ez egy eszköz lesz a kezemben, ennek ki leszek téve, akárcsak a Vadmézben. De így legalább nem egy vagyok a sok lány közül, hanem a kurva magas lány vagyok. És belőlem csak egy van. 

Sokszor játszol gyerekek előtt, vagy a kolibris előadás volt az első (Esznek-e a halottak epertortát?, r. Szívós Károly, Kolibri Fészek – a szerk.)?

Kaposváron is szerepeltem már gyerekelőadásban. A legfrankóbb érzés, és segít abban, hogy ne szállj el. Akkor is nagyon szerettem, meg azt is kedveltem, amikor a Mary és Max bekerült egy iskolai programba. Az is egy más érzés, amikor csinálsz felnőtteknek egy előadást, amire aztán beáramlik sok, pattanásos arcú kamasz, hogy most mutassál valamit! Nagyobb a tét. A Kolibrinél eleve lehetett tudni, hogy a közönség kisméretű cipőt hord. Rettenetesen élveztem, főleg a Fészket, ahol ott van a gyerek az arcomban, azonnal reagál és mondja. Annyira szeretem, hogy nekik abszolút nem gond Emma outsidersége, hanem bejön nekik és elfogadják. A mostani gyerekek esetében sokszor azt érzem, hogy ők ki tudják mondani azt, hogy ja, ez nem gáz! Ha te valamilyen vagy, arra a közösség már nem feltétlenül kitaszítással felel. Ja, te ilyen fura csaj vagy?! Jó, akkor majd kezdünk veled valamit, vagy nem kezdünk semmit, de semmiképpen sem fogunk bántani! Az előadást követő foglalkozásokon adott reakciókból, a hallottakból azt szűrtem le, hogy ezek a gyerekek megértik, hogy az outsider lét csak annyit jelent, hogy annak az illetőnek más dolga van csupán. Nyugodtan tedd ezt, a világ majd utolér! Ez az előadás felért nekem egy terápiával. Jó volt minden alkalommal a bennem élő tizenkét évest megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, és most biztonságban kiabálhatsz, hogy menjetek a francba! Nem baj, hogy ilyen gyerekből ilyen felnőtt lettem. Ezek szerint én voltam valamilyen, és a többi gyerek is valamilyen

Egy ilyen elementáris élmény után egészen máshogyan áll az ember a környezetéhez, talán az életéhez is.

A MáSzínházasokkal töltött intenzív főpróbahét után kifejezetten nehéz volt visszaintegrálódnom az ún. saját társadalmamba. Miért nem tud úgy működni a világ, ahogyan velük? Amikor csak egy szabály van: mondd ki, amit gondolsz vagy érzel, úgy, ahogyan van. Arról lehet beszélni, nincs játszmázás, meg „majd a másik kitalálja, mire gondoltam” helyzetek. Ez főleg a színházi életemre vonatkozik, szerencsére, a magánéletemben olyan emberek vesznek körül, akikkel tudok beszélgetni, nem csak társalogni. Jó, tudom, ez egy utópisztikus elképzelés.

Mennyire sikerült ezt a tapasztalatodat beépítened a Vadméz-béli karakteredbe? Hiszen A zuhanás sokkja után jött azonnal az olvasópróbája.

Ezek nehezen összehasonlítható munkafolyamatok, nagyon más élmények. Szerencsére a Vadméz egy szuper szereposztással készült, és az idő rövidsége miatt még inkább egymásra voltunk utalva. Koncentráltan, jól melóztunk, sokat nevettünk. Mindkét élmény pozitív volt, csak másképp.

A Vadméz gyakorlatilag Csehov Platonovjának újraírása. Platonovot a nárcisztikus személyiség mintájaként is emlegetik. A nárcizmust sok esetben összekötik a színházban dolgozókkal. Te mit gondolsz erről, szerinted is „színházi betegség” ez?

Maga a nárcisztikus jellem egy olyan személyiségtorzulás és állapot, amihez a környezetnek muszáj valamilyen módon viszonyulnia. A színházi társadalomban kevés emberről lehet elmondani, hogy nincsenek nárcisztikus vonásai, mert 99%-unk szereti, ha rólunk van szó. Ugyanakkor kevesen vannak azok, akik ezzel mérgezik is a környezetüket, azok, akik kényszeres rettegésben élnek, ha nem róluk szól a világ – ilyennel tényleg alig találkoztam. Pedig amúgy olyan ember közelében lenni jó, aki egészséges mértékben szereti magát. 

A nárcisztikus emberekhez talán az a megoldó kulcs, hogyha kicsit megeteted az egóját. Mindenkihez közel lehet kerülni, hozzájuk ez az út vezet. Belemész a játékaiba, a játszmáiba, elhiteted vele azt, amiben ő hinni szeretne.

Ez nem átverés?

Igaz, de ő kéri. És ha ez kell ahhoz, hogy harmonikus munkakapcsolatunk legyen a színpadon, hát ezen ne múljon! A hasonló személyiségű kollégák amúgy általában nehéz partnerek, de jó színészek. Választhatom azt, hogy elhatárolódom ettől az embertől, de akkor lesz közöttünk egy hideg kulimász, amit aztán nagyon meg fog látni a néző is a színpadon… Nekem ez tudatos munkával nem esik nehezemre. Úgy kell elfogadnunk egymást, ahogyan vagyunk. Ha én nem fektetek másba energiát, hogyan várjam el, hogy bárki más belém is fektessen energiát? Babarczy tanár úr fogalmazta meg nagyon jól: hülyének hülye, de a mi hülyénk. Szép dolog a színház, de nem szabad túlmisztifikálni. Ez egy munkafolyamat.

Ha innen nézzük, akkor a Platonovnak teljesen behódoló női attitűd nem állt messze tőled, ugye? Gondolok itt az alkalmazkodásra, a másikhoz való igazodásra.

Nekem az volt az érdekes, hogy mindegyik női karakternél speciális módon ragadható meg az, mitől hódol be ennek a csávónak, fekszik alá vagy adja fel mindenét érte? Ebben a sztoriban is outsider vagyok, mert a végén én dobom oda magam, hogy na, hát ha mindenki le akar feküdni vele, engem se hagyjatok ki! Nekem az egyik kedvenc pszichológiai témám a szégyen: összetett és bonyolult, így Grekova figurájában meg a történetben is inkább azt kerestem, mi vezethet egy nőt, mennyire kell megőrülni egy másik emberért ahhoz, hogy újra és újra kitedd magad annak a szégyennek, hogy neki te nem fogsz kelleni. Hogy van az, hogy mindenfajta jó és szép nő mászkál Platonov körül, és vagy te, aki csúnyább, mint a többi, és neked az az egyetlen figyelemfelhívó eszközöd, hogy mindig hülyét csinálsz magadból, mert látod, hogy azt szeretik. És azután képes vagyok olyan helyzetekbe hozni magam, amelyekben én egyébként szégyellem magam, és nekem rossz, de legalább megkaptam a figyelmet, amire vágytam. Borzasztóan bénító érzés, amely azonnali megsemmisülést von maga után.

És mindezek ellenére folyamatosan kiteszed magad azért az egy tekintetért, amely amúgy ezt az érzést is generálja benned.

Pontosan. Döbbenetes, mire nem képesek az emberek egy perc áhított figyelemért. Ráadásul mindezt úgy teszi a Grekova, hogy igazából nem is számít másra, jobbra. Csak reménykedik, hátha egyszer ő következik a soron. Amikor pedig eljön az a pillanat a darab végén, boldogan mondja magának, hogy na, én ezért megdolgoztam, ez nekem most jár! Ehhez a szerephez nekem ez volt igazán a kapcsolódási pontom: itt van egy lány, aki szörnyen kívülálló, nagyon szeretne csatlakozni a többiekhez, és ezért állandóan szégyenbe hozza magát.

Te is éreztél már hasonlót, mondjuk, egy rendező kedvéért hoztad magad hasonló helyzetbe?

Nézd, nekem az egész kamaszkorom erről szólt. Pont ugyanígy csináltam magamból hülyét, hasra is estem, csak hogy a fiúk észrevegyenek. Lehet, hogy nem tetszettem nekik, de nekem mondták el azokat a lányokat, akik nekik bejöttek, és ez jól esett, sőt! Ez egy spirál, de ki lehet belőle jönni. 

Van olyan rendező, akivel bármi áron dolgoznál együtt?

Bármi áron, olyan nincs. De Moha (Mohácsi János – a szerk.) nagyon hiányzik, az egy másik dolog, amit ő tud. Mivel Kaposváron tanultam, a pesti kapcsolati hálóm nehezen alakult ki, sok ismerkedésből egyszerűen kimaradtam. Nekem nem volt módom találkozni az Ascherral, a Bagossyval, a Máté Gáborral… és ez tök jó lenne, ezek az emberek borzasztóan izgatnak, nagyon szívesen belelátnék a munkáikba! De eközben a legváratlanabb emberektől jönnek hívások, és alakulnak ki tök jó találkozások… Majd, ha jönni kell, jönni fognak ezek az emberek is.

Znamenák Istvánnal dolgoztál korábban?

Ő szerződtetett le végzős koromban Kaposváron. Nekünk sokkal több személyes kapcsolatunk volt, mintsem szakmai. Később, amikor távozott a kaposvári színház éléről, dolgoztunk még együtt Kőszegen, aztán a következő közös munkánk a Száll a kakukk volt Tibornál (Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője – a szerk.). Noha később sokáig nem dolgoztunk együtt, az tény, hogyha két kaposvári összefut véletlenül, akkor az egy találkozás. Akkor úgy tudunk egymásra nézni, úgy tudunk egymáshoz szólni… ez egy kapocs. Ő egyébként nagyon jóféle színész-rendező. Iszonyatosan figyel téged: hogyan közelíted meg, neked mi közöd ehhez az egészhez. Znami olyan időnként, mint egy gyerek, fellobban benne a játékkedv, hogy ez annyira jó, hogy én is szeretnék! Ő olyankor nem előjátszik, hanem felpattan a színpadra, megfog kellékeket, egyszerűen velünk van, mert belülről is át akarja élni az előadást. Nagyon szeretem benne ezt az aktív részvételt, amikor azért pattan fel melléd, mert úgy érzi, hogy ezt már csak nézni nem elég, csinálni is kell!

Szerinted mi a Vadméz lényege? Ötvös András azt nyilatkozta, hogy szerinte ez a darab a szeretet iránti vágyról szól.

Egyrészt nincs olyan színdarab, amiben a szeretet ne lenne egy kulcsszó: vagy ennek a létezése vagy ennek a hiánya áll a középpontban. A Vadmézben nagyon fontos az, hogy egyik szereplő sem tudja kifejezni az igényét. Senki nem tudja megfogalmazni, mire van szüksége. Mindenre azt mondják, hogy nem tudják. Aztán amikor bekövetkezik, megtestesül a vágyuk, akkor pedig visszakoznak: jaj, nem arra gondoltam, hogy most azonnal! Majd egyszer, valamikor… tulajdonképpen nem tudják megmondani, mitől lennének boldogok. Ebből ered ez a szeretethajhászás, mert mindegyikük azt hiszi, hogy majd a másik megmondja, mitől lesz ő boldog. Önmagukkal nincsenek jóban, ez a vergődésük oka. Aki pedig nem szereti magát, azt nagyon nehéz szeretni. Nekem a személyes receptem az, hogy a saját boldogságcsomagomért én vagyok a felelős, ami lehet több, kevesebb soha. Most már meg tudom fogalmazni az igényeimet, és nem másoktól teszem függővé a boldogságom. Persze, ha jobban szeretnének, az növelné a komfortérzetemet, de a milyenségemen nem változtat. Az készen van.

spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed