Független és szakmai

A Színikritikusok Díja kapcsán az elismerés értékéről, a kritkuscéhről és a végeredmény titkosságáról is kérdeztük Jászay Tamás kritikust, a szavazatszámláló bizottság tagját. 

A Színházi Kritikusok Céhe két hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozta a Színikritikusok Díjára esélyesek listáját, mind a tizenöt kategóriában a három legtöbb szavazatot kapott kapó várományost. Hogy kik a nyertesek, arra a szeptember 21-i díjátadó gálaesten derül fény a Budapesti Bábszínházban, ahol a színikritikusok életműdíjat is átadnak, Radnóti Zsuzsa dramaturgnak. Ugyanitt a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját, amely idén Háy János: A halottembercímű munkája, valamint átadja a Bálint Lajos-gyűrűt, amelyet ebben az évben Török Tamara, a budapesti Katona dramaturgja érdemelt ki. Az esemény rendezője Göttinger Pál, házigazdája a Momentán Társulat.

A díjhoz egy csokoládétárgy jár, amely a korábbi, fából és üvegből készült, tortaszelet formájú díj csokimása. Mi a valódi értéke ennek a díjnak? 

Jászay Tamás: A Színikritikusok Díja a legrégibb és legnagyobb presztízsű, független színházszakmai díj, amiben – és valahol szomorú, hogy ezt hangsúlyozni kell – nincs semmi politika. Vagyis kívülről senki nem szól bele semmilyen alapon, ha tévedünk, mi tévedünk, ha igazunk van, akkor nekünk van igazunk. Néhány éve váltottunk az oklevél mellé járó csokoládédíjra: úgy véltük, hogy a színházi est mulandóságát, finomságát, szóval azt a jóleső érzést, amit egy kiváló előadás vagy nagyszerű alakítás előidéz a nézőben, kézzelfoghatóvá és átélhetővé teszi a mi rendhagyó díjunk. (Valamint nem tudtuk finanszírozni a korábbi, tárgyi díj elkészíttetését. A Színházi Kritikusok Céhe állami támogatásban nem részesül, pályázatokon pénzt nem nyer, így a díjat és a díjátadót önerőből hozzuk létre. Anyagi forrását a tagok tagdíja, a pártoló tagok tagdíja, a POSZT Szakmai Tanácsában való munka honoráriuma és a díjunk létét fontosnak tartó magánszínházak, a Dumaszínház és az Orlai Produkciós Iroda támogatása, segítsége teremti meg.) A művészek egyébként értékelik a gesztust, a díjátadót követően kisvártatva megjelennek a facebookon a vígan lakmározó díjazottak fotói. 

A Színikritikusok Díjára csak céhtagok szavazhatnak. Ki és hogyan lehet céhtag?

A Színházi Kritikusok Céhe elsősorban gyakorló színikritikusokat vár a tagjai sorába. Vannak formai kritériumok, mint például az, hogy legalább két éve publikálnia kell a jelentkezőnek, illetve két szerkesztőtől kell írásos ajánlást bemutatnia. Az egész színházi szakma is nagyon pici, a kritikusoké meg még annál is kisebb: szabad szemmel alig érzékelhető a mi közösségünk. A tagfelvételről a háromtagú vezetőség dönt, majd a kollégák a közgyűlésen szavaznak, érvelnek valaki mellett vagy ellen, elsősorban a jelölt beküldött írásainak minősége, illetve ha vannak, személyes munkatapasztalatok alapján. 

A mai haszonelvű világban nehéz megfogalmazni, miért is jó céhtagnak lenni. A tagság lehetőség a kollégákkal való kapcsolatteremtésre és -tartásra, a hazai és kisebb részben a nemzetközi színházi közéletben való aktív részvételre, vagy arra, hogy az ember értesüljön olyan előadásokról, amik egyébként elkerülnék a figyelmét. Azokat viszont ki kell ábrándítanom, akik bedőlnek annak az ostoba lózungnak, hogy a kritikusoknak óriási hatalmuk és befolyásuk van: régóta nincs már semmink a nevünkön és a jobban-rosszabbul, de hiszem, hogy minden esetben a színház iránti olthatatlan szerelemből megfogalmazott szövegeinken kívül. Eleve kell ahhoz megszállottság, hogy valaki akár hobbiból, akár ideje nagy részében színházról szóló szövegeket gyártson, itt pedig kinek-kinek van lehetősége hódolni ennek a szenvedélynek. 

Gondolkodtak azon, hogy olyan kritikusokat is bevonjanak a szavazásba, akik nem céhtagok?

A Színikritikusok Díjára ötven tagot számláló céh nagyjából egyharmada szavaz. Sok ez? Épp elég? Vagy kínosan kevés? Ezeket a kérdéseket évről évre megvitatjuk, és nem jutunk előrébb. Évi kilencven új bemutatót kell látnia a szavazóképes kollégának, ami komoly anyagi és logisztikai teher, arról nem beszélve, hogy színházban ülni estéről estére jelentős fizikai (és szellemi) terhelés. Ha vannak még a magyar nyelvterületen olyan, nyomtatott vagy online felületen publikáló kritikusok, akik ezeknek a kritériumoknak megfelelnek, buzdítom őket, hogy jelentkezzenek a céhbe. 

Hányan tudják ebben a pillanatban a végeredményt?

Idén egy informatikus szakember számolta össze a szavazatokat társadalmi munkában. Egy hatalmas és bonyolult, ugyanakkor gyakorlatilag tévedhetetlen táblázatot készített, ami a mi korábbi kockáspapíros-strigulázós módszerünknek a 2.0-s verziója. Ezt követően Stuber Andrea céhelnök és én sorról sorra ellenőriztük és jóváhagytuk a számításokat. Hármunkon kívül a Színház című lap szerkesztőségének két tagja ismeri még a végeredményt, hiszen a szavazólapok és indoklások hagyományosan ott jelennek meg. Szóval, ha számot kellene mondanom, e pillanatban úgy öt, legfeljebb tíz ember tudja a végeredményt – de abban már az oklevélgrafikus és a nyomdász is benne van. Én legalább öt éve veszek részt a szavazatok számlálásában, és az egyéni kíváncsiságon túl talán a díj súlyát is jól mutatja, hogy kezdetben változatos módszerekkel próbálták belőlem kiimádkozni és -zsarolni a díjazottak nevét, de hát ilyen szempontból reménytelenül konzervatív vagyok. Szeptember 21-ig mind hallgatunk, mint a sír. 

Ezek szerint maguk az érintettek sem tudják, hogy nyertek.

Tudom, hogy sokan kétlik, de a győztesek tényleg csak az idén újra a Budapest Bábszínházban megrendezett gálán tudják meg, hogy nyertek. Éveken át én voltam az egyike azoknak a kollégáknak, akik a kategóriánkénti három várományost meghívtam a gálára. Az első egy-két évben el kellett magyarázni részletesen, hogy mi ez az új rendszer, hogy miért teszünk úgy, mintha Oscar-gálára hívnánk őket, hogy miért nem adjuk át egyszerűen a legjobbnak a díjat, ahogy évtizedeken át. Aztán azon kaptam a művészeket, hogy már várták és elvárták az értesítést, vagyis megszokták és elfogadták az új szisztémát. Nekünk az volna a legfontosabb, hogy ne szorongva jöjjenek és csalódottan távozzanak, hiszen a meghívottak egytől egyig a legjobbak csapatának a tagjai, akik közül aztán egy végül megkapja a jól megérdemelt csokidíjat is. 

Hogyan lett gála a „szimpla” díjátadásból?

Csákányi Eszter ötlete volt néhány éve, hogy a korábbi szomorkás és szegényes díjátadókat dobjuk fel, mutassuk meg végre egy nyilvános gálaesten, mi ennek a díjnak a valódi jelentősége. Nyissunk a nagyközönség felé is, vagyis legyen ez közös ünnep az alkotóknak, a kritikusoknak és a díjátadóra jegyet váltó nézőknek is. Az álomból sok-sok munkával, rengeteg önkéntes segítséggel végül valóság lett, és mondhatom, hogy ma már ez a Színházi Kritikusok Céhe éves tevékenységének legjobban várt eseménye.
...

A díjátadó gála szeptember 21-én, este 8 órakor kezdődik a Budapest Bábszínházban. Jegyek a színház pénztárában és a jegy.hu-n kaphatók.

Együtt szabadon – interjú Orlai Tiborral

Az Orlai Produkciós Iroda a 2017/2018-as évadtól a hazai színházi életben új szervezeti formában működik tovább, melyet az „Együtt szabadon” szlogennel fogalmaztak meg. A változásról Orlai Tiborral beszélgettünk.

Hogyan kezdi az évadot az Orlai Produkciós Iroda?
– Bizonyos szempontból ugyanúgy, mint eddig, a nyári bemutatóinkat ősszel bevisszük a Belvárosi Színházba.

Csakhogy lesz egy alapvető változás. 2017 őszétől létrehoztak egy különös formát: egy társulatot, ami valójában nem társulat.
– Az elmúlt évek működése során egyre nehezebb helyzetbe kerültünk az egyeztetésekkel, a bemutatók időzítésével, a vidéki utaztatásokkal. Egyre több akadály merült föl az operatív működésben. Most, hogy már jó ideje nem csak 1-2 szereplős előadásokat viszünk színre, hanem nagyobb színészgárdát vonultatunk fel, úgy éreztem, elérkeztünk arra a pontra, hogy szükségünk van egy saját magra, szorosabb együttműködésre azokkal a színészekkel, akik évek óta rendszeresen részt vesznek a munkánkban, akikre mindig számíthatunk. Ez már csírájában 3-4 évvel korábban elkezdődött, rendszeres együttműködés alakult ki Szabó Kimmel Tamással, Kovács Patríciával, Nagy Dániel Viktorral, Hernádi Judittal, Mészáros Mátéval. Most 12 színész és 4-5 rendező van körülöttünk, ez az a bizonyos mag.

Hangsúlyozom, hogy nem társulat – hiszen egy magánszínház Magyarországon 2017-ben nem engedhet meg magának egy tradicionális társulati keretet –, inkább azt a formát keressük, ami a mai kornak legjobban megfelel, egyfajta nyitott, de biztonságot kínáló együttműködést a művészek és a produkciós iroda között. Amit most létrehoztunk, az a szabadúszás és a társulati forma közötti megoldás: a művészeknek kellő nyugalmat és egzisztenciális biztonságot ad, művészi erőt, de számunkra is kellő biztosíték, hogy nem kerülünk lehetetlen helyzetbe egy-egy produkciónk bemutatásával vagy műsorrendjével. Hihetetlen profizmusra és összetartozásra van szükség.

És mindenekelőtt mély bizalomra mindkét oldalon, a szabadság és az összetartozás olyan találkozására, ami ma errefelé igen ritka.
– Igen, pontosan ezt keresem. Fontos eleme a mostani formánknak, hogy senkivel nem íratunk alá rengeteg oldalnyi szerződést. Egy egyszerű megállapodást kötünk, amit maximális bizalom és hit támogat. Nem hiszek a röghöz kötöttségben. A művészi szabadsággal a megkötés számomra nem összeegyeztethető. Nem azt mondom, hogy maga a klasszikus társulati lét ezt jelenti, hanem azt, hogy a most megtalált, valóban egyedi együttműködési forma nagy szabadságot ad. Például senkire nem osztunk kötelezően szerepet, hanem felkínáljuk, el lehet fogadni vagy vissza lehet utasítani. Zöldi Gergely művészeti vezetővel sokat gondolkodunk azon, hogy mindenkinek testhez álló szerepet tudjunk adni, amivel ugyanakkor ki is tud lépni a komfortzónájából, nem kell önmagát ismételnie, művészi és emberi értelemben is kihívást jelent neki. Szerintem ez visz előre, és a színház is ezáltal gazdagodik.
Felvállaltan egy színészcentrikus produkciós irodát működtetünk, valóban színészekben és szerepekben gondolkodunk. Mindig olyan feladatra kérjük fel a művészeket, amelyekről úgy érezzük, hogy számukra is izgalmas és előretekintő.

Ugyanakkor kockáztatnak is, hiszen olyan fiatal színészeket is helyzetbe hoznak, mint például László Lili, vagy az egyetem elvégzése után Nagy Dániel Viktor, akik a közönség előtt még kevéssé ismertek.
– Sőt a rendezők között is vannak olyanok, akik nálunk kaptak egyre nagyobb feladatokat , ilyen pl. Fehér Balázs Benő . Pelsőczy Réka már korábban is rendezett, de nagy produkciói nálunk kerülnek folyamatosan színpadra.

Számomra igazi bűvészmutatvány, amit az Orlai Produkciós Iroda művel: hogy ebben a kultúrafogyasztói közegben olyan színházat produkál, amelyik mindegyik réteget megszólít, ráadásul nem úgy, hogy az egyik előadás egyfajta közönségnek szól, a másik egy másfélének, hanem mindegyik szélesre nyitja az ollót, a legkülönbözőbb érdeklődésű nézők jönnek ugyanarra az előadásra.
– Ez kulcskérdés. A színházat nem egy szűk elit szórakoztatását szolgálja. Ugyanabban az előadásban az értelmiségi elitnek és a kevésbé iskolázott közönség is meg kell találja azt, ami őt érdekli, ami megszólítja. Nézzük meg a Shakespeare-korabeli angol színházat: ugyanazon az előadáson ott ült az arisztokrácia, de a lovászok és a mosónők is. Hiszem, hogy a mai kor kérdéseire az internetvilágban, amikor az embereket nagyon nehéz kimozdítani az íróasztal és a Facebook mellől, az ilyen gondolkodásmód mentén született előadásoknak hosszú távon is létjogosultsága van.

Az elmúlt tíz évben az Orlai-produkciók történetében be is igazolódott, hogy ez jól működik.
– Természetesen nem minden sikerül, voltak bukásaink is, voltak kevésbé jó évadjaink, de a színház nem gép, amit egyszer beállítok és azonos paraméterekkel éveken át gyártja a terméket, hanem alkotómunka, érzékeny emberekkel és emberekhez. A kulcs a hitelesség. Ha hitelesek tudunk lenni, sikerül megszólítani a közönséget.

Hogyan sikerült eljutni tíz év alatt odáig, hogy a produkciós iroda játszóhelye, a Belvárosi Színház ilyen fontos hely lett?
– Közgazdász vagyok, nem művész, soha nem is akartam annak látszani. Mindig a háttérben maradok, de igyekszem ezt a hátteret úgy felépíteni, hogy az előtérben dolgozó művészek maximális biztonságot és szabadságot élvezhessenek. A szakmában persze csodabogárnak tekintettek, sokáig nem értették, hogyan lehet, hogy művészi képzettség nélkül sikerült megteremteni egyfajta minőséget.

Óriási szerepe van ebben mindazoknak a nagy művészeknek, akik az első pillanattól mellénk álltak, köztük Kulka Jánosnak, Vári Évának és még sokaknak. De álmomban nem gondoltam volna, hogy amit tíz éve elkezdtünk, odáig növi ki magát, hogy egy közel 30 előadásos repertoárt viszünk, kőszínházakkal és független színházakkal való szoros együttműködésben. Az utóbbit kihangsúlyoznám: látni kell, hogy a progresszió a független társulatokban van. A mai színház megújulásának képessége nagy mértékben függ attól, hogy ezt a progresszív gondolkodásmódot mennyire tudjuk beépíteni a színházi struktúrába.

Mit fogunk látni az évadban a Belvárosi Színházban és más helyszíneken?
– Izgalmas évad elé nézünk, rengeteg bemutatóval. Szeptemberben bemutatjuk a kőszínházban a három nyári bemutatónkat: Szép Ernő Vőlegényét, a sportdopping témát feldolgozó Tagadj Tagadj Tagadj!-ot, illetve a Kételyt, Udvaros Dorottya és Fekete Ernő főszereplésével. Mindhárom sikert aratott a nyári helyszíneken. Elindítunk egy új sorozatot a Mozsár kávézóban Élettörténetek.hu címmel, amelyben Lengyel Nagy Anna szerkesztő-riporter sok évtized alatt gyűjtött, csodálatos emberi sorsokról szóló történeteiből mutatunk be egy-egy részt. A történetek mindegyike arról szól, hogy a 20. századi magyar történelem hogyan alakítja az ember sorsát. Ugyanabban a díszletben, nagyjából negyedévenként hozunk ki egy-egy újabbat – ezek monodrámák vagy 1-2 szereplős kamaradarabok –, és mindegyiket addig játsszuk, amíg a közönség érdeklődik iránta. Igazi, erős történetek, olyan színészpárosokkal, mint Egri Kati és Egri Márta, Borbély Alexandra és Ullmann Mónika, Lázár Kati és Epres Attila.

Ősszel még színpadra visszük Az oroszlán télent Szikszai Rémusz rendezésében, Gálffi Lászlóval és Hernádi Judittal a főszerepben, majd a Dühöngő ifjúság következik, ezt Znamenák István rendezi és a főszerepeket Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Szabó Kimmel Tamás és Ötvös András játssza. Benedek Miklós és Ullmann Mónika a Gödöllői Művelődési Házzal közös bemutatónkban játszik a Heisenberg című darabban – nagy örömünkre Gödöllő ismét egyre fontosabb művészeti központtá kezd válni. Bemutatjuk Szántó T. Gábor monodrámáját A zsidó kutya címmel, Szikszai Rémusz előadásában, majd az évad vége felé Fehér Balázs Benő rendezésében jön egy belga szerző darabja Mi, ők címmel, a csecsen túszdrámáról, amit az eseményt elszenvedő gyerekek szemszögéből néz.

A nyári bemutatókkal együtt összesen 13 darab indul az idén, rengeteg, de nagy reményekkel nézünk az évad elé.

Götz Eszter

“És ez ment Nagyharsánytól Palkonyáig.” – Interjú Göttinger Pállal

Göttinger Pál rendezővel, az Ördögkatlan Fesztivál szervezőinek oszlopos tagjával beszélgettünk egy fesztivál szervezésének az örömeiről, nehézségeiről, meg persze a színházról.

1/C: Az első kérdésem az lenne, hogy neked van-e kedvenc udvarod, pincéd vagy visszajáró fellépőd a fesztiválon?

Göttinger Pál: Hát, a kedvenc udvarom hivatalból az, amit mi csinálunk. Nem könnyű más helyekről bármit mondanom, mert teljesen az elejétől a végéig itt vagyok nálunk. Csak néhány hivatalos ügyet elintézni ugrom át a fesztiválközpontba, Nagyharsányba. És ebben az évben az előadásaim is itt vannak, ki sem teszem a lábam. Úgyhogy nincsen kedvencem.

1/C: És esetleg az esti koncertekre sincs időd elugrani? 

Göttinger Pál: Nincs, nincs, mert nálunk is van este zene. És arra is valakinek vigyázni kell. Szeretem azokat, akik jönnek. Nagyon büszke vagyok arra, hogy idén a kamarazene nagyon vicces és csodálatosan szép volt nálunk. Amikor definiálni kell, hogy mit szeretek ebben a fesztiválban, akkor azt mondom, hogy például nagyon tetszik nekem, hogy a Berán Gábor, aki koncertmester a Dohányi Zenekarban, úgy intézi, hogy játszhasson pár tíz embernek egy félreeső helyen a barátaival, köztük egy operaházi szólamvezetővel… És itt adtak egy kis koncertet, egy olyan delikát programot hozva létre, amiért a Zeneakadémia nagytermében, érted, ezreket kéne fizetni. Ők meg itt mezítláb. Egy kicsit sütött a nap, de ők csak odébbültek és kész… Szóval szerintem ez elképesztő, hogy saját iniciatívájukból ők szeretnének itten játszani, mert előző nap a nagykoncerten játszanak és következő nap is játszanak, és ha itt vannak már, akkor miért ne adnának a szabadnapjukon egy komplett kamarazenei koncertet. Annak, aki erre vetődik. Ez szerintem nagyszerű. Most ők a kedvenceim, de ha holnap kérdeznél, mást mondanék.

1/C: Mikortól vagy tagja a szervezői gárdának? Úgy tudom, nagyon korán bekapcsolódtál.

Göttinger Pál: Az első évnél nem voltam, mert az első év úgy volt, hogy akkor már készen volt a program, és a Művészetek Völgyében lett volna, csak abban az évben végül nem is volt Művészetek Völgye. És a kész pulai programot az akkori Bárka Színház áthozta ide. Én 2008 őszén kerültem csak a Bárkára, tehát a másodiktól vagyok csak itt.

1/C: És esetleg tudsz e valamit arról, így közvetve, hogy miért pont erre a néhány falura esett a választás anno?

Göttinger Pál: Őszintén szólva nem. Azt tudom, hogy az akkori nagyharsányi polgármesterrel végül sikerült megegyezni, eladni neki a gondolatot. Akkor csak Nagyharsányban voltunk, és aztán terpeszkedett szét. Ennél többet én sem tudok. A Kiss Móni pécsi, tehát ő ezen a környéken ismerősebb. És nyilván az adottságok, a természeti szépségek, a bor; mindenféle közrejátszott. Fontos tudni egyébként, hogy a Katlan iszonyatos áldozatot jelent a falvak részéről, hogy egyáltalán talál az ember négy-öt olyan falut egymás mellett, akik egyszerre vállalják be ezt. De mire én először ide jöttem, már úgy ölelt itt mindenki, mintha mindig is ide tartoztam volna.

1/C: Mit jelent az, hogy Caminus?

Göttinger Pál: A Caminus az kémény, tűzhely, otthon melege, tűzhely melege, ilyesmi jellegű, latin szó.

1/C: És mi itt a Caminus? Az udvar neve? Esetleg valami más?

Göttinger Pál: Az udvar az Kovács Udvarház, ami volt. A Caminus a programsorozat neve, és tulajdonképpen fiatal színházcsinálók és zenészek közössége. Csupa olyan ember, aki hosszú idő óta, vagy talán az eleje óta katlanoznak. Nem sokat foglalkozunk öndefiniálással, mert sok a munka, aztán inkább azzal vagyunk elfoglalva. Talán azt lehet mondani: afféle második generációja a katlan szervezőinek… mi már mindent itt tanultunk, az elmúlt kilenc év alatt. Autonómok vagyunk a Katlanon belül, tehát a saját programunkat mi csináljuk, mi választjuk ki a fellépőinket, mi szögeljük fel a drótokat, mindent mi csinálunk kézzel, és ez egy nagy, közös, kalákaszerű, nagyszerű elfoglaltság. borzasztó fáradtságos, de nagyon hálás.

1/C: A visszajelzések alapján, gondolom abszolút megéri.

Göttinger Pál: Meg, meg. Figyelj, úgy van, hogy én színházban dolgozom, rendező vagyok, ahol nagy vállakozásokat rakunk össze, de megfogni és odébb tenni, arra mindig van ember. Az, hogy bejövünk ide a teljesen lakatlan udvarra, és két nappal később minden fel van szögelve, minden lámpa megvan, minden tábla kikerült, minden ki van takarítva, minden szalma ki van hordva, és tele van minden több száz emberrel, akik Wombóra buliznak, és ezt két kézzel csináltad, az bőven jutalmaz a szervezéssel töltött egy évért… Egyébként meg az is élvezetes, csak hát sok.

1/C: És van valami célkitűzése a Caminusnak, ami alapján fellépőket hívtok meg ide?

Göttinger Pál: Nincs. Ugyanaz nagyjából, mint amit a Bérczesék csinálnak a nagy Ördögkatlannal. Azokat hívják meg, akikre ők is szívesen beülnének. Ugyanazokat az elveket valljuk, csak kicsiben, tehát ugyanúgy nem hívunk olyat, akit nem láttunk mi magunk. Mindenkivel személyesen találkozunk – előtte is, és a Katlan közben is. A Bérczeséknek van egy olyan kifejezése, amit én a magaménak érzek, hogy amíg a tenyerünkön elfér. Tehát, ha szék kell valakinek, azt én viszem oda, ha a számláját át kell vinni Nagyharsányba, én viszem át. Tehát amennyit én, vagy a munkatársaim valamelyike magunk meg tudunk csinálni, annyi legyen. És ez a válogatásnál is így van. Amit egyikünk meg tud nézni, az jöjjön csak.

1/C: Számodra miért fontos, hogy a színház ilyen hatalmas szerepet játszik a fesztiválon?

Göttinger Pál: Azért, mert én nagyon károsnak találom azt a pátosszal terhelt, misztikus dolgot, ami az egész színházat körüllengi, pedig szerintem ez egy nagyon hétköznapi elfoglaltság kéne hogy legyen, csinálni is, nézni is. Csodálatosnak találom, hogy teljesen színházszerűtlen körülmények között ezek az előadások megszületnek. Mert persze vannak jó színházépületek Magyarországon, például az én főállású munkahelyem, a nyíregyházi, egy csodálatos épület, ami nagyon alkalmas munkahely és színházi környezet. De azt ünnepli ez az egész fesztivál számomra, hogy amikor az előadáson belül létrejövő találkozás érvényes, akkor olyan mindegy, hogy hol vagyunk, világít-e a nemtommi, közben kiment-e valaki, óbégat-e a kakas a szomszédban, vagy meleg van-e. A mi helyszínünkön például az előadásainkat nem világítjuk, mert csak fűtene. Tehát ami hatás itt átmegy, az mindenképp át akar menni. Itt az előadások olyan ízt szednek magukra! Nagyon akarják saját magukat, hiszen egyébként szinte minden ellenük van. Meleg van, meg sokan vannak, meg egy döngölt földű pajtában játszanak, ahol omlik a fal, ennek ellenére érvényes színházi dolgok történnek. Ez az egyik. A másik az, hogy ennek az egész régiónak teljesen hozzáférhetetlen színházi előadások sorjáznak itt. Bérczes mesélte, Nagyharsányban már létezik egy Conor McPherson-specialista, mert volt hét évvel ezelőtt egy Conor Mcpherson előadás, meg tavaly is. Ez egy kortárs, ír szerző, de a bácsi ezt nem tudta (elfelejtette), viszont a két előadást önkéntelenül összevetette, elgondolkozott rajta, meglátásai voltak, utcai találkozáskor meg elmondta nekünk. Lehetetlenség. Érted, Dél-Baranyában, egy zsákfaluban. Szóval ez szerintem varázslat.

1/C: A helyiektől sok visszajelzés érkezik felétek?

Göttinger Pál: Meglehetősen sok. A Bérczeséknek nyilván több, nekünk kevesebb. Mi itt nagyon békében vagyunk, nagyon sok segítséget kapunk a falutól, és vigyázunk is cserébe rá, amennyire tőlünk telik. Sok ezer emberrel ez nyilván nehéz. Könnyű elképzelni, hogy azért szétverjük ezeket a helyeket öt nap alatt. Itt több tízezer ember vonul át, és nagyon sok áldozatot pakolnak bele a helyiek, hogy ez élhető legyen. Szedik a szemetet reggel öttől. Cserébe színházi élményekkel jutalmazzák magukat. Én most részt veszek Kisharsányban a sorszámosztáson, és kisharsányi nénikkel vagyok körülvéve, akik ádázul tervezgetik, hogy Pintér Bélát fognak-e nézni, vagy Kohlhaast. Szerintem ez vagány.

1/C: Még egy záró kérdésem lenne. Tíz éves a fesztivál, és gondolom, van csomó érdekes történet, ami veletek, szervezőkkel történt meg, viszont annyira nem közismert. Elmeséled az egyiket?

Göttinger Pál: Hát… Gondolkozom… A Kapával meg a Pepével csináltunk busszínházat régen, és akkor egy ötven fős buszra a következő program miatt kilencvenvalahány ember préselődött föl. Az ajtót alig lehetett rájuk csukni… Láttuk, hogy amit terveztünk, az nem lesz, moccanni sem lehet, és akkor azt találtuk ki, hogy legyen moldvai táncház. Volt egy srác, aki zeneakadémista, népzeneszakos, és akkor a társaival nekikezdtek vadulni ott. Ami volt náluk éppen, azzal. Kicsit hülye szögben tartották a hangszereket, nem is lehetett túl autentikus hangzású, de végül is szólt. És akkor az embereket a kecskés tánc ritmusára rugózásra vettük rá. És tulajdonképpen megvalósult a táncház, csak nem lehetett menni, így az volt a váltás, hogy cserélni kellett, hogy melyik kézzel kapaszkodnak, és akkor hátrafordult az egész busz oda meg vissza. És ez ment Nagyharsánytól Palkonyáig.

1/C: Köszönjük szépen a beszélgetést és az itteni élményeket az összes fesztiválozó nevében. Éljen a színház sokáig itt a Kovács Udvarházban és a Katlanon.

Készítette: Tamás Boldizsár, Korosa Petra (2017)

Színház a női egyes öltözőből – 10 éves a KV Társulat

A KV Társulat ma már inkább közös véleményen, mint különvéleményen alapuló működését a női látás- és gondolkodásmód határozza meg.

Színházi különvéleményük közös vállalkozásra, függetlenség iránti vágyuk saját társulat alapítására indította a két kaposvári színésznőt tíz évvel ezelőtt. Így született meg a női témák és látásmód, az aktuális társadalmi problémák és a kortárs darabok színházi vizsgálata iránt kezdettől fogva elkötelezett KV Társulat, amely idén két ősbemutatóval ünnepli a 10. születésnapját.

„Mind a ketten nagyon erős egyéniségek vagyunk, tele vagyunk állandóan ötletekkel. Sokszor külön utakat járunk be a munka során. Ez az a nagyon külön vélemény, ami a munka végére mindig egy közös állítást hoz létre. És ez nagyon fontos! Nem kioltjuk, hanem megerősítjük egymást” – mondja egy interjúban a társulat egyik alapítója, Száger Zsuzsanna. 

A KV Társulat 2007 óta működik. Alapítói és művészeti vezetői – Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina színésznők – hosszú éveken át a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszottak, ott – egész pontosan közös öltözőjükben, a női egyesben – fogalmazódott meg bennük egy önálló társulat létrehozásának terve. Színházi különvéleményüket akarták így kifejezni; meghozni saját döntéseiket, megtalálni ehhez a társakat, a forrásokat és eljutni a nézőkhöz. Innen, a különvéleményből jön a társulat neve is. 

A KV Társulat ma már inkább közös véleményen, mint különvéleményen alapuló működését a női látás- és gondolkodásmód határozza meg. Ez jelenik meg a téma- és darabválasztásban, a társadalmi érzékenyítés szándékában, tevékenységük sokrétűségében, rugalmasságukban. Gyakran dolgoznak fel az egyént vagy a társadalmat érintő tabutémákat. 

Repertoárjuk sokszínű: kizárólag kortárs, többnyire saját szövegeken alapuló színházi bemutatóik (pl. Fürdőszoba; Fellebbezés; Dermedési pont) mellett műsorra tűzik a nemzetközi kortárs drámairodalom világhírű női szerzőinek itthon még nem játszott műveit (pl. Elzbieta Chovanec: Gardénia; Yasmina Reza: Egy élet háromszor). A bemutatókon kívül ifjúsági program, hazai és nemzetközi workshopok, felolvasószínházi események és performansz sorozat alkotják az elmúlt tíz év és a társulat jelenlegi műsorát.

Urbanovits Krisztina szerint az évek során kézjegyükké vált, hogy munkáikban megjelenik, nőként hogyan látják a világot, hogyan gondolkodnak róla. Mint mondják, kezdetben nem volt tudatos, hogy női témákat dolgozzanak fel, de egyre inkább fontos lett, hogy nők életéről, gondjairól beszéljenek a bemutatóik. Arról, hogy mi az izgalma a női létnek, mitől más, ahogyan ők csinálnak belőle színházat, mitől más női szemmel, érzékenységgel, női humorral és iróniával kibontani, feldolgozni egy-egy témát, darabot. 

Ez nem jelenti azt, hogy csak női szereplőkkel dolgoznának, hiszen önálló társulati létüknek az is fontos alapköve, hogy minden produkciójukhoz megtalálják a leginspirálóbb közeget, hogy olyan alkotó- és játszótársakkal gondolkodhassanak együtt, akiket maguk választanak, így nyitott műhelyként működhetnek, állandó lehetőséget adva izgalmas találkozásoknak, együttműködéseknek és a közös gondolkodásnak. 

A KV Társulat tevékenységének 2009 óta meghatározó része az ifjúsági program. A fiatalokhoz az őket érintő problémákról szóló ifjúsági előadásaikon túl a színházi nevelési programjuk foglalkozásaival jutnak el. 

A változatos repertoárnak köszönhetően a KV Társulat széles közönségréteget szólít meg: játszanak tizenéveseknek és felnőtteknek, a Rózsavölgyi Szalon nézőinek éppúgy, mint a Trafó Kortárs Művészetek Háza közönségének, de vendégszerepelnek vidéki városokban, határon túli térségekben, vagy éppen társadalmilag elzárt, hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő csoportokhoz viszik el az előadásaikat. Rendszeresen vesznek részt hazai és külföldi színházi fesztiválokon. 

Két előadásuk, a 12 hét és a Függésben díjat nyert az ASSITEJ Kaposvári Gyermek és Ifjúsági Biennálén és a 8. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén. 

Tízéves történetük során tíznél több kortárs magyar és nemzetközi darab ősbemutatóját tartották Budapest különböző játszóhelyein: Thália Színház, Nemzeti Színház, Kolibri Színház, Rózsavölgyi Szalon, Jurányi Ház, MU Színház, Marczibányi téri Szabadidőközpont, Spinoza, FILC. 

Olyan rendezőkkel dolgoztak együtt, mint Novák Eszter, Pelsőczy Réka, Rába Roland, Czukor Balázs, Gigor Attila, Göttinger Pál, Tengely Gábor, Romankovics Edit és Ördög Tamás.
A 10. évad bemutatói

Caryl Churchill: Hetedikmennyország című abszurd humorú tragikomédiáját, amely a szexualitás és a nemi identitás, a nő és a férfi családban betöltött szerepének kérdését vizsgálja két különböző társadalmi közegbe és korszakba helyezve, korábban felolvasószínházi formában már feldolgozta a csapat. Az első részben a viktoriánus Angliában vagyunk, ahol egy gyarmati tisztviselő családjának mindennapjait nézzük végig. Folyamatosan kerülnek felszínre a látszólag „mintaszerűen” élő család tagjainak rejtett szexuális vágyai, vonzódásai, amelyek egy idő után óhatatlanul ütköznek a kor társadalmi elvárásaival, erkölcsi normáival. A második rész ugyanezeket a kérdéseket a száz évvel későbbi Angliában vizsgálja újra. A darabot Ördög Tamás állítja színpadra 2017 novemberében, a Trafóklubban. 

2018 áprilisában szintén kortárs magyar színházi szöveg kerül színre. A társulat improvizációja alapján, Enyedi Éva dramaturggal együttműködésben Markó Róbert írja és rendezi a Terike & Irén című darabot, amelyet a társulat korábban felolvasószínházi változatban mutatott be. A szöveget valós történet ihlette: 2016 augusztusában két nő magát kormányhivatali alkalmazottnak kiadva póthajakat akart kicsalni büntetés fejében egy belvárosi fodrászszalon alkalmazottjától. A történet egyszerre szövevényes, mulatságos és rendkívül drámai; azt vizsgálja, mi visz rá két javakorabeli nőt 2016-ban, Magyarországon, egy látszólag értelmetlen cselekedetre. Mese a valódi magányról, a valódi kiszolgáltatottságról és a valódi kétségbeesésről.

Továbbra is műsoron marad a Kiállok érted című ifjúsági előadás, amely elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja, és amelyet a KV Társulat a Bohócok a Láthatáron Csoporttal együttműködésben hozott létre, továbbra is látható a Stúdió K műsorán és iskolákban, vendégjátékokon, így például a Miskolci Nemzeti Színházban, de meghívást kapott a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle versenyprogramjába is, ennek keretében október 13-án 11.00-kor látható a Marczibányi Téri Művelődési Központban. 

Az anyai ágon magyar származású, világhírű francia írónő, Yasmina Reza színházi bravúrja, az Egy élet háromszor két értelmiségi házaspár kapcsolatát vesézi ki. A színpadon egy hétköznapinak induló látogatást láthatunk, egymás után háromszor és mindháromszor máshogy. A három különböző verzió pedig krimiszerűen izgalmas, eltérő végkifejleteket eredményez. A változatoknak köszönhetően a néző óhatatlanul a probléma okának keresésére indul, megpróbálja összerakni a hiányos történetet. Az előadás, amelyben Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina partnere Scherer Péter és Terhes Sándor, a Rózsavölgyi Szalonban látható. 

Műsoron marad még a díjnyertes, a függőség témakörét körbejáró Függésben című ifjúsági előadás, amely több hazai vendégjátékon vesz részt. 

(Forrás: KV Társulat / szinhaz.hu)

Háy János drámája a legjobb

A Színházi Dramaturgok Céhe 1998 óta nyújtja át az Évad Legjobb Drámája díját. 2017-ben, a tagság szavazatai alapján, Háy János A halottember című drámája kapja az elismerést.

A díjat a Magyar Dráma Napján, szeptember 21-én, a Színikritikusok Díja átadójának keretében, a Budapest Bábszínházban adja át Szokolai Brigitta, a Dramaturg Céh elnökségének tagja. A művet Bérczes László rendező, dramaturg méltatja, aki a dráma ősbemutatóját a Szkéné Színházban színre állította.

Ugyanezen az estén adják át a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégájának. Idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át a gyűrűt Lengyel Annától, az előző díjazottal és Radnai Annamáriától, a Céh elnökétől.

A gálaest közreműködője a Momentán Társulat, rendezője Göttinger Pál. Jegyek a Budapest Bábszínház pénztárában és a jegy-hu-n kaphatóak.

(Forrás: Színházi Dramaturgok Céhe / szinhaz.hu )
Firkin - 9 gallons

Firkin - 9 gallons

Az Akváriumban ünnepli 9. születésnapját a Firkin!


Októberben tölti 9. életévét a Firkin és ezt meg is ünnepli egy hatalmas születésnapi koncert keretin belül! Kevesen tudják de 1 "Firkin" 9 gallon sörnek felel meg, így mindenképp szerencsés ez a szám.

Vendégzenészek:

- Göttinger Pali - gitár, ének

- Bayer Bálint - mandolin

és egyéb meglepetések!





Nyíregyházi évad

Nyíregyházi évad


Kapától Tóth Jánosig egyetlen mosoly nélkül – Mucsi Zoltán 60 éves

Legtöbben filmjeiből ismerjük, setleg káromkodós videókból, miközben több mint százhúsz színházi előadásban szerepelt. Nem is akárhogyan. 

Kapaként ismerhettük meg 1999-ben, amikor Jancsó Miklós Nekem lámpást adott a kezembe az Úr Pesten című filmjében Scherer Péterrel szerepelt. Kapa és Pepe kettősét a két színész közösen alakította ki. „A két kis szerencsétlen, aki megőrjíti egymást, mégsem tud egymástól elszakadni; akit megaláznak a munkahelyén; aki agybajt kap a feleségétől; aki nem mer beolvasni az iskolaigazgatónak – ez mindannyiunk életében jelen van. Azokból az alapvető emberi érzésekből építkezünk, amelyek valamilyen módon mindenkit jellemeznek. Mindenki volt már megalázott helyzetben, mindenki érzi úgy néha, hogy az élet igazságtalan vele. A humor akkor jó, ha már fáj. Ha olyan, mint a való élet, csak elviszed a széléig, hogy muszáj legyen nevetni rajta” – meséli a két figura jelentéséről Mucsi Zoltán egy interjúban.

„Kapa figurájával tükröt tartok magunk elé, igyekszem minden szituációban a legszéléig elmenni, de sohasem a bántó szándék vezérel. Az indulattól elborul az agy, beszűkül a látómező, de amint meglátjuk magunkat így kívülről, azonnal nevetni kezdünk. A humor hozzásegít az önismerethez” – mondja egy másik helyen az idegbajos, savanyú alak igazságáról.

Pedig 1999-ben Mucsi Zoltán már túl volt tizenöt szolnoki színházi évadon segédszínészként, három szabadúszó éven és harmadik éve alapítóként tagja volt a Bárka Színháznak. A nagy lökést a pályáján az 1995-ös legendás Szentivánéji álom adta, amelyet Csányi János rendezett, és amelyre nyolc különböző színházból válogatott színészeket. Ennek az előadásnak az eufórikus lendületéből jött létre a Bárka Színház. Utána következett számára a Roncsfilm, a Gengszterfilm és aztán a Jancsó-filmek.

Azonban minden Abonyban kezdődött a tervvel, hogy futballista lesz. Ezt követte a budapesti szakiskola. „Amíg Pesten szakmunkásképzőbe jártam, évi 300 előadást néztem meg. Annyira utáltam az iskolát, hogy ma már nem is tudok magyarázatot adni arra, miért nem hagytam abba. Csak úgy tudtam átvészelni, hogy heti hat napon színházba és koncertekre jártam” – emlékezik. 

A szakmunkásiskola után visszament a szülővárosába, aztán Szolnokra költözött. „Elkezdtem dolgozni géplakatosként, majd hírlapkézbesítőként, aztán leérettségiztem, és szólt egy barátom, hogy egy színjátszókörbe jár, tartsak vele. Egy évig voltam ott, és nagyon biztattak, ezért amikor a Szolnoki Szigligeti Színház meghirdette, hogy segédszínészeket keres – ami a statiszta úri neve -, akkor jelentkeztem. Felvettek, és szép lassan elkezdtem araszolni előre” – így indult hát ez a pálya. Közben a Színműre többször is sikertelenül próbálkozott bekerülni.

És így folytatódott: „Közben végig úgy éreztem, hogy ugyan a mennyországban vagyok, de nekem kénszagom van és kopog a patám. Sem kulturálisan, sem műveltségben nem éreztem magam oda valónak. Ennek ellenére értek apró sikerélmények: az egymondatos szerepből lett kettő, majd három mondat, aztán már rendes szerep”.

„Tizenöt évet töltöttem el ott, az amatőr színjátszásból érkezve, és ez nagyon fontos időszak volt az életemben. Lassú ember vagyok, diófatípus, lassabban terebélyesedem, és még mindig iskola nekem a színház. Hogy miért jöttem el, arról röviden annyit, hogy alapvetően mehetnékem volt, meg hívtak is, de egészen addig nem mertem lépni, amíg nem jött egy jó apropó, nevezetesen az, hogy a Spiró Gyurival (a Szolnoki Szigligeti Színház akkori igazgatója – a szerk.) akkor nem találtunk hangot” – meséli az akkori váltásról.

A Szentivánéji álom után és abból létrejött Bárka Színház 1997 és 2002 között azután már jelentősebb szerepekkel kínálta meg. Köztük a Mulatság egyik főszerepével, amely produkció az időközben elsüllyedt Bárkából kimentve több mint 350 előadást ért meg. Mondani sem kell, hogy az egyik partnere ott is Scherer Péter. „Magunk is túl nagyot álmodtunk akkor, és nem láttuk pontosan a Bárka helyzetét, ekkor a Csányi Jancsival (a Bárka akkori igazgatója – a szerk.) nem sikerült hangot találni, és többen úgy gondoltuk ezért, hogy elmegyünk. Szerencsémre jött egy másik remek csapat, a Krétakör” – emlékezik az időszak végére.

Ami pedig a több évtizedes Kapa-Pepe, Mucsi-Scherer párost illeti, ő maga sem tudja, meddig működhet ez a dolog. „Én is rohadt kíváncsi vagyok, meddig lehetünk még érdekesek önmagunknak, egymásnak és a közönségnek. A próbafolyamatok alatt karcoljuk egymást, küzdünk, mint minden normális színész. Folyamatosan megújulni nehéz. Közel negyven éve a pályán pedig egyre nehezebb” – mondja erről egy helyen. „A magánéletben persze nem az van, hogy ha nincsen semmi dolgunk, akkor felhívjuk egymást, de nem is kerüljük. Ez a barátság nagyon próbára lett téve, és azt gondolom, most már egyikünk rá fogja dobni a másikra a göröngyöket. Papírforma szerint ez a Pepe lesz”- fogalmaz egy másikon.

És 2002-ben jött a Krétakör. A Krétakör a magyar színháztörténet egyik nagy szakasza, vagy ha történelmi léptékekben gondolkodunk, nagy pillanata volt. Több korszakos előadás került ki ebből a független műhelyből: Wojzeck (W - Munkáscirkusz), Siráj, Feketeország. Utóbbi híres-hírhedt villanyszerelős-káromkodós jelenetében Mucsi Zoltán remekelt. „Az teljesen improvizáció. Mi, akik csináljuk, írtuk-találtuk ki, mint ahogy a Feketeország összes jelenete improvizáció. Ki volt osztva, hogy ez a jelenet szakikról szóljon, és erről elkezdtünk beszélgetni” – meséli az eredetről, hozzátéve – „Azt találtuk ki, hogy amikor dolgoznak, abban ne legyen köszönet és káromkodjanak folyamatosan. Hogy úgy beszéljenek, hogy abban ne legyen más, csak faszom, geci, pina, szopd ki, hogy úgy állítsunk össze mondatokat, hogy csak szükség esetén tegyünk bele melléknevet vagy igenevet, vagy azt, hogy „ajtó”, a többi négyszáz káromkodás legyen. Szerintem az már egy káromkodásária lett a végén. A valósághoz már nincs köze, mégis ráismersz ezekre a figurákra”.

Ez a remeklés később önállósította magát, pontosabban Mucsi Zoltán önállósította. Erről bárki meggyőződhet, ha beüti a google-ba, hogy „Mucsi káromkodós”. „Nem úriember módjára kommunikálunk egymással, ritkán hallani olyat, hogy a kakas csípje meg, tessék már egy picikét arrébb menni. Az én káromkodásom ennek a hangnemnek a sűrítménye. Hogy tudunk nevetni rajta, azt mutatja, közben rádöbbenünk, milyen ordenárék és nevetségesek vagyunk” – meséli a színész ezzel kapcsolatban.

2004-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

A Krétakör akkori társulatát Schilling Árpád a társulat vezetője 2008-ban feloszlatta, és egy másfajta, elsősorban színházi nevelési irányba indult el. „A Krétakör a legjobb utazás volt, jó lenne folytatni, és lehet sok mindent mondani a Schillingre, de amikor létrehozta a társulatot, akkor sem kérdezte meg senki, hogy miért pont őt választotta, úgyhogy most is el kellett fogadni a döntését. Az együtt töltött idő boldogságát, az előadásokat már nem tudja elvenni az sem, hogy megszűnt a társulat. Szerencsésen alakult a sorsom, ezért amikor nagyon jó kedvem van, elhitetem magammal, hogy ebben nekem is van részem” – mondta Mucsi nem sokkal a „szakítás” után.

Ekkor újra visszament az akkor már tagságában és igazgatásában is átalakult Bárkába. Ennek az időszaknak köszönheti legnagyobb szakmai sikereit. A De sade pennája előadás címszerepéért és a Tengeren Richard Harkinjáért is elnyerte a legjobb férfialakítás díját, ahogy Háy János Nehéz című darabjának főszerepéért is méltatta őt a kritika.

Időközben, 2009-ben – ugyan, ki mással, mint Scherer Péterrel (valamint Katona László színésszel és Gyulay Eszter dramaturggal) – létrehoztak egy független társulatot, a Nézőművészeti Kft-t. A legismertebb előadásuk a 2003-ban, még nem önálló társulatként bemutatott Nézőművészeti Főiskola, amelyik immár a 275. előadás felé tart rendületlenül. „Négyen vagyunk színészek, így nem tervezünk a közeljövőben Spartacus-előadást csinálni. Nálunk a hat fős előadás a megaprodukció, ezért a felkért szerzőknek ezt a számot kell figyelembe vennie. Minden évad előtt összeülünk, és megbeszéljük, miről lenne érdemes pofázni – persze összetettebb problémákat vetünk fel, mint az esztergapadgyártás küzdelmei” - meséli egy helyen a kis társulat évadtervezéséről. 

Rendezőként még a szolnoki évek alatt kipróbálta magát iskolai előadásokban, ám utána elbátortalanodott, és sokáig nem volt folytatása ennek az ambíciónak. Első komoly rendezése Vaszilij Szigarjev Guppi című darabja volt a temesvári Csiky Gergely Színházban 2015-ben. Ezt követte Slawomir Mrozek Emigránsok című darabja, amit a Terminal Workhouse társulatával állított színpadra másfél éve.

Hasonlóan Karinthy Frigyeshez, a humorban ő sem ismer tréfát: „Színész vagyok. Amit a közönség lát, az egy szerep. De amíg az elkészül, fegyelem, koncentráció, alázat szükségeltetik. A hülyéskedés és a humor két külön dolog. Megírni, megcsinálni egy jelenetet úgy, hogy igazán emberi legyen, megtalálni a színét és a fonákját, az nem megy elmélyült munka nélkül. Abban nem lehet hülyéskedni. Ugyanolyan fegyelem kell hozzá, mint a drámához” – vallja.

És ha már vallomás, akkor a cikk végén álljon egy rövidke ars poetica: „Az ember, ha olyan idealista, mint én, elhiteti magával a borús időkben is, hogy semmi nem érdekli, a kritika sem, csak az, hogy átformálja a világot. Ötven fölött persze már tudja, hogy egy előadás nem fog megváltoztatni egy társadalmat, egy népcsoportot, csak reméli, hogy fontos dolgokról beszél, és az megérint valakit”.

(Forrás: http://szinhaz.hu, Magyar Narancs, Magyar Nemzet, Origo, Playboy, 7óra7)
Orlai Kedvencek

Orlai Kedvencek


Képek a 2017-es városmajori díjátadóról

Képek a 2017-es városmajori díjátadóról

A Városmajori Színházi Szemle díjátadója

A 2017-es VIDOR díjai

Az előző évek kedvező visszhangja után idén sem egy Díjkiosztó Gálaest keretén belül adjuk át a zsűri által odaítélt elismeréseket, hanem a Fesztivál befejezése után rendhagyó módon „házhoz visszük” a díjakat, azaz a nyertes produkciók első „otthoni” előadásán, saját közönségük előtt vehetik majd át a díjazott művészek a VIDOR Fesztiválon nyert trófeájukat.
GRATULÁLUNK!

forrás: http://vidor.eu/

Tér-Idő: VAN EGY HATÁR - csapdába ejtett menekülők

A szeptember 7-i adás tartalmából

Az emberi elme kifogyhatatlan az ötletekből ha arról van szó, miként gyötörhet, kínozhat másokat. Bizonyos korokban és rendszerekben egészen ördögi módszereket dolgoztak ki annak érdekében, hogy az ellenségnek tekintett csoportokat, egyéneket kiiktassák, börtönbe juttassák, vagy a halálba kergessék. Tóth Barnabás filmrendező nemrégiben bemutatott rövidfilmje a kommunista diktatúrák embervadászatáról szól. A Van egy határ című film a Szovjetunióban, Csehszlovákiában és az NDK-ban működtetett fiktív határok működését mutatja be. Az álhatárokon több ezer menekülőt ejtettek csapdába, akik közül nagyon sokan az öngyilkosságba menekültek.

A műsorban megszólal Tóth Barnabás színész-rendező, valamint Salamon András rendező.

Tér-Idő – Kossuth – szeptember 7., csütörtök, 14:34

Szerkesztő-műsorvezető: Gellért András

The Irish Coffee a VIDOR Fesztiválon - képek

The Irish Coffee a VIDOR Fesztiválon - képek

The Irish Coffee a VIDOR Fesztiválon

Gáti Oszkár nem adja lejjebb

250 előadás és 20 ezer eladott jegy az eddigi statisztikai mérleg a győri Menház Színpadon.

Gáti Oszkár igazgató októberben megkezdi a harmadik évadot, hogy mire számíthatnak a nézők, ezt tőle tudjuk meg:– Havonta tizenöt előadásra tervezek, lehetőség szerint minden hónapban egy-két új színdarabbal jelentkeznék. Októberben ez az újdonság egy igazán népszerű darab lesz a Manna produkció. A kortárs katalán szerző, Jordi Galceran műve valós kiválasztási eljárásokon alapul. Az író több művét is bemutatták már Magyarországon, de az állásinterjú-helyzetet feldolgozó A Grönholm-módszer kétségtelenül a legnépszerűbb. A darabot nemcsak hazánkban, hanem a világ számos más országában is sikerrel játsszák.

– Ennyien még soha nem voltak a tizenöt négyzetméteres színpadon. Négy színésznek, egy asztalnak és egy széknek kell elférnie. Olyan remek az előadás, hogy mindenképp el akartam hozni a Menházba.Hogy mi kerül a nézők elé, az továbbra is Gáti Oszkár szubjektív választásán múlik. Továbbra is csak olyan produkciót hoz, ami megfelel a szakmai elvárásainak. Marad a jegygarancia is, ha nem tetszik az előadás, a jegyár visszajár.

– Az októberi műsorban több előadás mellé került a „Zárt körű" felirat, ami azt jelenti, hogy egyre több cég és szervezet vásárolja meg a teljes nézőteret. Ezt nézve egyértelműen siker Göttinger Pál Telefondoktora és Jordán Tamás estje. Az évad első hónapjában sajnos nélkülözni kell Stohl András és Szabó Győző bravúros párosát, olyan elfoglaltak, hogy nem tudtam időt egyeztetni velük.A nemzetközileg elismert drámaíró, Jordi Galceran egyik legnépszerűbb művét, A Grönholm-módszert hozza októberben Győrbe Gáti Oszkár. Az előadásában Simon Kornél mellett Botos Éva, Ficzere Béla és Vass György küzdenek az álomállásért. A Grönholm-módszerA többkörös állásinterjú utolsó megmérettetésére négy pályázót hívnak be. Egy nő és három férfi kimondottan szokatlan helyzetben találja magát, hiszen a hagyományos elbeszélgetés helyett megdöbbentő feladatokat kell megoldaniuk, amelyek egyre bizarrabb és feszültebb helyzeteket teremtenek. Vajon mi mindenről hajlandóak lemondani a jelöltek, hogy megszerezzék az állást? Gáti Oszkár a szokott helyen, a szokott színvonallal várja a nézőket a Menház Színpadon.

A Kölcsey TV a Pesti barokkról

A Kölcsey TV a Pesti barokkról

A Vidor Fesztivál hetedik napján- a nagyszínpadi versenyprogramban – az Orlai Produkciós Iroda Pesti barokk című vígjátékát láthatta a közönség.

A darab érdekessége, hogy a színpadi változatot Dés Mihály regényéből Kern András készítette. A színművész egy szerepet játszik is: a Göttinger Pál rendezte komédiában a nagymamát alakítja – parádésan. Unokája – Szabó Kimmel Tamás.

Szikszai Rémusz és a Kutyaharapás vitte el a legfőbb díjakat a VIDOR Fesztiválon

Kern András, Stefanovics Angéla, Hegyi Barbara, Mészáros Máté, valamint Székhelyi József és Trokán Péter is a díjazottak között.
Szombaton késő este összeült a Benedek Miklós vezette hattagú zsűri és megszületett az eredmény. Az idei VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramjának díjazottait a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert személyesen keresi majd fel, hogy átadja nekik méltán megérdemelt elismeréseiket.

VIDOR Fesztivál 2017 színházi versenyprogram díjazottai
  • DOTTORE-DÍJ 
    • A legjobb nagyszínpadi előadás – KUTYAHARAPÁS
      • (A Jászai Mari Színház, Népház, a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház, és a Vádli Alkalmi Társulás közös előadása)
      • Rendező: Szikszai Rémusz
      • A díjhoz jár a Fidelio Fortissimo programjában való részvétel 1,5 millió forint értékben.
  • CAPITANO-DÍJ 
    • A legjobb rendezés – SZIKSZAI RÉMUSZ
      • Kutyaharapás (A Jászai Mari Színház, Népház, a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház, és a Vádli Alkalmi Társulás közös előadása)
  • PIERROT-DÍJ 
    • A legjobb kamaraszínpadi előadás – FEAR THE SZAKNÉVSOR 
      • (DEKK by Dumaszínház, Budapest)
  • ARLECCHINO-DÍJ 
    • A legjobb férfi alakítás – SZÉKHELYI JÓZSEF és TROKÁN PÉTER megosztva kapja 
      • Halpern és Johnson (Gólem Színház, Budapest)
  • COLOMBINA-DÍJ 
    • A legjobb női alakítás – STEFANOVICS ANGÉLA
      • Szülői értekezlet (FÜGE Produkció, Budapest)
  • BRIGHELLA-DÍJ 
    • A legjobb férfi epizódalakítás – MÉSZÁROS MÁTÉ
      • Bocs, félrement!
      • Pesti barokk (Orlai Produkciós Iroda, Budapest)
  • SMERALDINA-DÍJ 
    • A legjobb női epizódalakítás – HEGYI BARBARA 
      • Szentivánéji szexkomédia (Vígszínház, Budapest)
  • PULCINELLA-DÍJ 
    • A legjobb jelmez – PUSZTAI JUDIT
      • Szentivánéji szexkomédia (Vígszínház, Budapest)
  • DONNA NONNA-DÍJ 
    • A zsűri különdíja – KERN ANDRÁS
      • A Pesti barokkban nyújtott „Nagymama” alakításáért (Orlai Produkciós Iroda)
  • HYPPOLIT-DÍJ 
    • Életműdíj – JORDÁN TAMÁS

Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: 8. nap

Sándorom, barátom!

Majdnem azzal kezdtem, hogy zseniális isteni Sandrikám, de hát visszafogom magam, ha már az irodalomtörténetben úgy szerepelek, mint szerény, mértéktartó férfiú, akinek nincsenek szerelmes versei, nem iszik, nem dohányzik, csak költ. Most éppen egyik költőtársamról írok neked, ugyanis, Sándor, most sem tudtam veled találkoznií! Pedig rémlik, mintha láttam volna (termetesnek egyáltalán nem mondható) alakodat, amint szabadságittasan futottál át a megyei könyvtár és a templom közötti térkövezett parkolón, kezedben egy, ha jól láttam, három gömbös vanília fagylalt, miközben én reménytelenül viaskodtam az elém tornyosuló egyik biztonsági őrrel, aki mindenáron autogramot akart kérni tőlem, mondván, a fiacskája most lépett a hatodik osztályba, s kézjegyemet szívesen megmutatná majd osztályfőnökének, a búsképű Lovag János tanár úrnak, a portfólióvédését sikeresen abszolváló, immáron Pedagógus II-be sorolt nevelőnek, hátha jobb kedvvel tanítaná Miklós és Bence halhatatlan kalandjait. Szóval, mire leráztam az őrt, hogy a nyomodba eredjek, már sehol se voltál!

Egyetlen Sancikám, így nem maradt más számomra, mint elkutyagolni a MŰvész Stúdióba, hogy részt vegyek a gyerekek számára író Gáti István programján. Bizony mondom, nagyon élveztem, s gondoltam saját gyermekeimre, Juliskára és Lacira, mennyire élvezték volna ők is Gáti pazar rímeit! A Béres Tamással folytatott interaktív beszélgetés nem csak a szerzőről szólt: Nyakigláb Nyuszi, Tök Magda, Sütőtök Aladár, Patisszon Szonja, Tök Ödön, Cukkini Dorisz és Kaprosi Tilda is jó ismerősöm lett. A rendkívül ötletes, főleg 3/2/3 osztású sorokban megszólaló, tíz éves kora óta verselő, egykor kertészeti szakközépiskolában érettségizett, azóta könyvesbolti eladóvá lett szerző a műsor végén a rajzolgató kicsik számára dedikált egy-egy példányt új kötetéből. Gondoltam, kérek egyet én is, Arany Lászlónak, de aztán elálltam a tervtől, nehogy még azt higgye, ugratom.

A bájos verseken felvillanyozódva utam a Kossuth tér irányába vettem: az egyik utcasarkon furcsa dologra lettem figyelmes. Két masszív security-s állt körül egy bizonytalan, alaktalan valamit. Rápillantottam: egy csont sovány, piszkos, kortalan nőalak fetrengett a földön. A biztonságiak tették a dolgukat. Telefonáltak. Ki lehetett ez a teremtés? Hogy került oda, a koszos aszfaltra? Ott hevert, mint egy összeaszott rongydarab, az év legvidámabb hetének végén, anélkül, hogy tudta volna, vidornak kellene lennie.

Barátom, Sándor, megvallom, elment a kedvem a koncertektől, így inkább csak nézelődtem még, sokáig, a narancsos fényben, ahol a pantomimesek és a bohócok ruganyos léptekkel, arccal a lenyugvó napnak, igyekeztek a színház felé, hiszen hét óra hétkor kezdődik az előadás.

Igaz barátod

Arany János

—————————

Miska, kedves barátom!

Meghatottan olvastam leveled, amelyben beszámolsz vidoros tapasztalataidról! Élveztem minden sorodat, stílusod fényes kanyarulatait, szellemed csillámló sziporkáit, ellenben, édes Miskám, áruld már el nekem, tudatlannak, ki az a Rejtő Jenő, meg Kosztolányi, illetve Hegedűs Géza? Ki ezek, amennyiben te emlegeted, minden bizonnyal nemes férfiak, akik oly szépeket írtak? De félre a tréfával, tudom én, hogy ők az utánunk jövő írógeneráció jelesei, nemde?

Nos, Miska, engedd meg, hogy ma én csak egyetlen élményemről beszéljek. És minő furcsa: nem irodalomról szólok, hanem zenéről. Tegnap este, igaz, immár némileg elcsigázva, s a Fanfare Ciocârlia rézfúvósainak iszonyú hangerejétől szédelegve, elbúsongva lehullottam a kisszínpad előtti lócák egyikére, miközben a tűzzsonglőrök szemkápráztató attrakcióiba feledkeztem. Ám nem sokáig tehettem, mert rázendített a The Irish Coffee zenekar. Az öttagú csapat Göttinger Pál vezetésével pillanatok alatt fantasztikus hangulatot varázsolt a térre. Az ír zenét játszó együttes testet, lelket, elmét mozgósító hatású muzsikájának vérpezsdítő akkordjai hallatán sokan táncra perdültek, a sörárusok nem kis örömére. A virtuóz módon furulyázó és szuggesztíven éneklő Göttinger mellett, édes Miskám, a zenészek között szólásra emelkedett András atya is. Igen, jól olvasod! András atya, a kispesti Nagyboldogasszony templom káplánja elmondta: ő olyan számot fog előadni, amelyet még akkoriban kedvelt igazán, amikor szerelmes volt egy szőke hajú lányba, akinek holnap lesz az esküvője. „Isten áldja meg” – tette hozzá, majd rázendített a lírai dalra…

Így van ez, édes Miskám, a te lantodra való rege ez, balladás történet, teli homállyal. Írd meg, kérlek! Te, református lelkészként, bizonyára belülről is látod a balladákat…

Abban a reményben búcsúzom, hogy hamarosan olvashatom a versedet!

Barátod

Arany János

Ajánló a "Majdnem 20" c. előadáshoz

Ajánló a "Majdnem 20" c. előadáshoz

Majdnem 20 (A kiképzés) – Szeptember 10. 19:30 Göttinger Pál ajánlója: 
"A színházasdi eleve nagyon küzdelmes műfaj, az egész embert állandóan próbára teszi, de az összes küzdelemfajta közül a legkeményebb ez: hogy nem fontos, amit csinálunk. A mostani színháznak eleve nagy nehézségei vannak azzal, hogy fontossá váljon, az meg szinte lehetetlen, hogy valahogy szétkiabáljuk a világnak: miért volt például annyira fontos hely a Bárka sokunknak. Hisz egyébként végősoron nem mindegy, kik vannak a régi vívóteremben? A Majdnem 20 azért nagyszerű előadás, mert ennek az iróniája és egyben költészete is megjelenik benne – miközben szakad a néző a röhögéstől. Egy szinte teljesen hiábavaló mesterséget űzünk – és mégis, nincs az a vesztes helyzet, ami után ne tudnánk a végén: akkor is csak így érdemes, csak így lehet. Bármily szánalmasak, mulatságosak, vagy akár nevetségesek vagyunk. Ez egyébként nem csak a régi Bárkával, és nem csak a színházzal van így, hanem mindennel, ami tényleg fontos. Hogy attól még nem marhaság valami, hogy végül nem állja ki a valóság próbáját."

forrás: Facebook



Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: 5. nap

Sándorom, egyetlenem!

A fátum kegyetlenségének beteljesedését látom abban, hogy éppen elmellőztük egymást, s amikor te megérkeztél Nyíregyházára, engem szólítottak el a marhák. Sebtében kiállítottam az okiratokat, s azon melegében indultam is hozzád, a fesztiválra. Megnyergeltem hathengeres Pegazusomat, aki szállt, mint a madár ágrul ágra. Örvendeztem annak, hogy sebessége lehetővé tette gyors visszatértemet. Amint leparkoltam a színészház mellett, mondhatom, sokan megbámulták a jószágot, Poszeidón és Medusza gyermekét, aki, leeresztvén szárnyait szédült, elbúsongott, s lehullt a porba, jobban mondva az aszfaltra. Még volt annyi időm, hogy vegyek egy buborékmentes ásványvizet, amellyel bearaszoltam a MŰvész Stúdióba. Már csak ezért is, mert abban bíztam, hogy a limerick-bajnokságon megismerhetek több, eleddig rejtőzködő itteni auktort. Olyanokat, akik, mint én is hajdan, nehezen szánják rá magukat arra, hogy megmutatkozzanak. Tudom persze, hogy más költők is így vannak ezzel, miként például híres utódom, bizonyos Ady Endre, aki azt írja egy helyütt: „Szeretném magam megmutatni, / Hogy látva lássanak, / Hogy látva lássanak.”

Nos, édes barátom, Sandri, képzeld, alig fértem be a nézőtérre, igyekeztem szerényen meghúzódni a világosító pult közvetlen közelében, nehogy valaki a tömegből felismerjen, s elkezdje szavalni: „Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, / Jaj, de finom étel a mustáros tarja.” Míg ezen töprengtem, színészek özönlötték el a Stúdiót, s mondhatom, harsány kacajokat hallattam. Az önnön édesapját is alakító, táncos lábú Pál Göttinger, a lefegyverző humorú Illyés Ákos és a nagy csapat tagjai, Jenei Judit, Horvát Sebestyén Sándor, Kuthy Patrícia, Horváth Viktor, Nyomtató Enikő kitettek magukért. Bebizonyították nekem, az egykori vándorszínésznek, s te, egyetlen Sándorom, bizonyára te is így érzed, hogy kiváló színészekkel akkor is lehet remek előadást csinálni, ha a rendelkezésükre álló szövegek egyike-másika bizony nem üti meg mindannyiunk bálványának, Shakespeare mesternek a színvonalát. No, de hát félre bánat, félre bú, szép madár a marabu, mert azt est végén, amikor lelepleződött a jeligék mögött szerényen megbúvó sikeres építész, Kulcsár Attila, nagy volt az én szívemnek ő gyönyörűsége, hallgatván az általa komponált fanyar, mindazonáltal időnként szókimondó, jóllehet nem ízléstelen, ellenben huncut, hovatovább kiadós szellemi izgalmat kiváltó, s mi több, győztes limerickeket.

Édes barátom, amint kiléptem a MŰvészből, megcsapott a város határainál settenkedő korai ősz alkonyi szellője: bizony, vállamra kanyarítottam viseltes zekémet s úgy indultam a koncertekre, abban bízván, hogy a sebesen érkező hidegfont által megtizedelt, sörös poharaikba kapaszkodó közönség műpártoló tagjai között felfedezlek, amint, régi jó szokásod szerint, inkább borba fojtod bánatod, bár egyes kritikusaid szerint nem is szereted eme isteni nedűt, csak lírai éned szürcsöli Dionüszosz kedvelt italát.

Még Herczku Ági és a banda fellépésének idején is kerestelek, ám midőn az est hollószárnya meg-meglegyintett, feladtam a kutatást. Hiszem, egyetlen Sándorkám, hogy találkozunk még! Addig is halkan mormolom magamban Ivás közben című versed záró strófáját:

Annyi szent: a szemem héja
Oly nehez,
Mint malomkő… tán az álom
Környekez.
Elég is ma a tivornya, ágyba hát!
Álmadozzuk folytatását… jó’jszakát!

Igaz barátod:

Arany János

Nem pihenéssel telt a színházigazgató nyara

Nyíregyháza – Az egyik függöny le, a másik fel: országos figyelem kíséri az első bemutatót. Interjú: Kirják Róberttel, a Móricz Zsigmond Színház igazgatójával.

Igazi szimultánt játszik most, persze egyáltalán nem játék az élete a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatójának. Ahogy véget ér a VIDOR Fesztivál, nyomban két premierrel várják a közönséget.

Ha valahol, akkor a színházban a folytonosság maga az állandóság: mivel találkozhatunk az előző évadból?

KIRJÁK RÓBERT: A kemény munkának köszönhetően az elmúlt évadban olyan előadásokkal sikerült előrukkolni, amelyek továbbra is méltán számíthatnak érdeklődésre, népszerűségre. Ilyen a „Hello, Dolly!”, a „Függöny fel!” és a „Főfőnök”. A „Hello, Dolly!”-t Budapesten is bemutatjuk majd, a „Főfőnök” fővárosi előadásának helyszínéről jelenleg tárgyalunk. Bár nem terveztük, hogy műsoron marad, de meghívást kapott Szatmárnémetibe a TranzitFeszt fesztiválra az Emilia Galotti, ezért ismét bemutatja a színház. Ez is az előző évad elismerése és visszaigazolása, így Nyíregyházán is tovább élvezheti a közönség. A pályázatomban is szerepelt az a koncepció, hogy mindig legyen repertoáron legalább 2–3 olyan előadás, amely hosszabb távon is műsoron tartható.

A nyár hogyan ért véget a Szabadtéri Színpadon?

KIRJÁK RÓBERT: Beszédes számokkal szolgál a jegyértékesítés, mely 96 százalékos nézettségről árulkodik. Ez kiemelkedő eredmény! Már a tavalyi 91 százalékos nézettség is rekordot jelentett, annak is végtelenül örültünk, de sikerült ezt is felülmúlni. Bízunk benne, hogy még innen is van följebb.

Az idei VIDOR mindenképpen ezt igazolja: mediterrán hangulat, lüktető élettel. A záráshoz közeledve osztja ezt a benyomást?

KIRJÁK RÓBERT: Mindenképpen. Mindez a számos kísérő programnak is köszönhető, s persze úgy kellett kiválasztani a koncerteket is, hogy valóban ezt a hatást érjük el. Az már most látszik, hogy kedvező fogadtatásra találtak az idei újítások, s hogy időben és térben is bővítettük a programokat. Nagy népszerűségnek örvend a Kossuth téri kisszínpad, különösen értékeli a közönség a LED-falat, kedvelt a VIDOR Terasz, az esti koncertek pedig nagyszerűen erősítik a város, s az egész fesztivál pezsgését. Valamennyi színházi előadás sikertörténet, talán kettő emelhető ki: a „Szentivánéji szexkomédia” és a „Kölcsönlakás”. Ezek hihetetlen tetszést arattak – de ide vehető a „Kaviár és lencse” vagy a „Pesti barokk” is. Tényleg nehéz csak egyet-egyet kiragadni. A nagyobb nézettségnek csupán a nézőtéri kapacitás szabott korlátot – erre is van már tervem, ötletem a jövőre nézve.

No de egyik függöny le, a másik fel, egy hét múlva kezdődik az új évad. Kicsit sűrűnek tűnik…

KIRJÁK RÓBERT: A Móricz Zsigmond Színház társulata egy hét pihenőt kapott, a fesztivál idejére felfüggesztettük a próbákat, de hétfőtől gőzerővel folytatjuk, hiszen a VIDOR-t követő nyolc napon belül két premier is lesz. Nem unatkozunk, ez tény, de nem is célunk. A jövő szombati „Sherlock Holmes – A sátán kutyája” különleges bemutatónak ígérkezik, melyet országos figyelem kísér. Kaptam levelet például Pomázról, egy hölgy írta onnan: el fog jönni, mert roppant módon érdekli, milyen lehet a színpadon Sherlock Holmes.

A szakmai figyelem is érzékelhető.

KIRJÁK RÓBERT: A színház.hu főcímmel hozta a hírt, hogy Mohácsi János és Fehér Balázs Benő is itt fog rendezni nálunk. Előbbit már régebb óta ismeri és elismeri a szakma, utóbbi nemrég robbant be, őt tartják az egyik legtehetségesebb fiatal magyar rendezőnek. Mindez a sajtó és a teljes hazai színházi szakma figyelmét is Nyíregyházára irányította, de Szűcs Artúr, Szabó Máté, Szente Vajk is olyan nevek, amelyek jól csengenek a színházi berkekben. De folytathatnánk a sort a kamara és a gyerek­előadások rendezőivel is. A hamarosan kezdődő évad megelőlegezett sikerének a titkát abban látom, hogy a legjobb magyar rendezőket sikerült megnyernünk a közös munkára, és közösen választottuk ki a darabokat. Felkészültünk az évadra, a közönség kiszolgálására az elvárt színvonalon.

A gyerekekre is gondoltak – ők már nem csak a jövő közönsége.

KIRJÁK RÓBERT: A legkisebb nézőinket három olyan előadással várjuk, amelyek kimondottan nekik, hozzájuk, a 4–8 éves korosztályhoz szólnak. Mindent alárendeltünk annak, hogy jól érezzék magukat. A „Mirr-Murr kalandjai”, a „Maszmók Afrikában” vagy „A Kék pék” interaktív módon, a gyerekek bevonásával teszik teljessé az élményt. Nagyszínpadi gyermekdarab a „Diótörő”, ennek gőzerővel tartanak a próbái Olt Tamás rendezésével. Őt már régóta ismeri, szereti a nyíregyházi közönség, de Lakatos Márk jelmezei és díszlete is különleges látvány lesz. Vendégelőadás is bekerült a gyermekbérletbe: a „Dzsungel könyve” az egri Harlekin Bábszínház produkciója.

Most jóval éjfél után ér véget a napja, amely korán el is kezdődik nyomban. Hogyan, mikor pihen?

KIRJÁK RÓBERT: Tény, a nyáron talán három napot tudtam pihenéssel tölteni, az összes időt elvitte az évad tervezése, a szabadtéri programok futtatása, a Vidor szervezése. A nyaralás ideje valószínűleg októberben vagy novemberben jön el – nem mondom, hogy nem várom már, de most még a munkára, a feladatokra kell koncentrálni.

Egyéb vállalásai is vannak – ezek is kispadra kerültek átmenetileg?

KIRJÁK RÓBERT: Nagy szenvedélyem a kispályás foci, húsz éve játszom egy csapattal a városi bajnokságban. Erre mindig szorítok időt, de most, a VIDOR alatt szomorúan vettem tudomásul, hogy még a kispadra sincs módom leülni. Persze hamarosan újra focicsukát húzok. A másik régi szenvedélyem a sakk: diákkoromban versenyszerűen űztem ezt a sportot, számos nemzetközi versenyen indultam, némelyiken dobogós helyezést értem el. Alig 15 évesen az egyik legfiatalabb mes­terjelölt voltam a megyében, ez akkor komoly eredmény és hír volt, még a Kelet-­Magyarország is beszámolt róla. Ám 18–20 évesen a felsőfokú tanulmányok már minden időmet elvitték, így maradt hobbinak a pepita tábla.

Ám nem felejtették el, hogy valaha mesterien mozgatta a figurákat.

KIRJÁK RÓBERT: Bő fél éve kaptam a felkérést a megyei sakkszövetség elnöki tisztségének betöltésére. Örömmel vállaltam! Az első kihívások egyike volt az épp tegnap véget ért Nyírségi Torna megszervezése, szerencsére ez minden igénynek megfelelt, és jövőre még nagyobb résztvevői létszámmal szeretnénk megszervezni. A másik nagy lépés, hogy a nyíregyházi közgyűlés elfogadta, hogy a sakk a Nyíregyházi Sportcentrum új szakosztályaként működhet a jövőben. Ez fellendíti a nyíregyházi sakkéletet, szeretnénk a régi dicsfényt visszaszerezni, hiszen itt korábban NB I.-es csapat működött.

Tényleg sokfelé koncentrál – hogyan regenerálódik?

KIRJÁK RÓBERT: A rendszeres sporttal, amely az elmúlt hónapokban sajnos kissé háttérbe szorult, de amint vége a fesztiválnak, visszatérek a heti három edzésre, mert ezt a munkatempót csak fitten tudom tartani. Igaz, ehhez reggelente korán kell kelni, mert a délutáni, esti kísérletek kudarcot vallottak. A napi feladatokkal ritkán lehet időben végezni, s mindig az edzés rovására megy a túlóra. Munka előtt kell a sportra időt szakítanom, de megéri.

KM-NYZS

Színháztörténeti séták, nyílt próbák és premierek a Színházak Éjszakáján

Szeptember 16-án hatodik alkalommal hívja közös kalandra a kultúrára vágyókat a Színházak Éjszakája.

Idén 35 színház több tucat programmal várja a karszalaggal rendelkező érdeklődőket. A Színházak Éjszakája keretében először szerveznek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja a játékos kedvűeket. A rendezvényre a résztvevő színházak jegypénztáraiban és online is vásárolhatók karszalagok szeptember 1-jétől.

A hagyományokhoz híven a programsorozat már délután elkezdődik és egészen másnap hajnalig tart: lesz karaoke Az Őrült Nők Ketrece sztárjaival és duett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeivel; kulisszajárás Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben; nyílt tánc-, olvasó- és előadáspróbák; nyilvános munkarendi értekezlet és beépítés; slampoetry és stand up est; kézműves foglalkozások és mesejátékok gyerekeknek; premier filmvetítés és színházi bemutatók; impró- és részvételi színházas workshopok; tiszteletbeli bábszínész képzés és beszédtechnika óra; jelmezpróba és túrós csusza party; vidéki vendégjáték és mester-tanítvány találkozás; táncos mulatság hajnalig – együtt, közösen.

„A játék izgalmát szeretnénk a szervezőkkel együtt megtartani és továbbadni. Nem véletlenül jelent meg a kommunikációban is a játékos kirakó motívuma. A színházak, színészek, szervezők és a nézők is összerakják mindazt, ami a színházi kultúra területén egy éjszaka alatt összetehető. Idén a játékkal is, de a program kialakítása során is még inkább a gyerekek, fiatalok kerülnek a középpontba. Kibővült a szervezői kör és belépett a Radnóti csapatába a Jurányi is. Így együtt próbálják meg a fiatal közönséget hangsúlyosabban megszólítani és színházba hívni” – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

Az idei programsorozatnak többek között az is a célkitűzései között szerepelt, hogy új, fiatalos lendületet vegyen, valamint hogy még szélesebbre tárja a kapuit, hogy azok is kedvet kapjanak a nyílt naphoz, akik szabadidejükben csak ritkán vagy egyáltalán nem járnak színházba. Ezért tartották fontosnak a szervezők, hogy már nyáron, a különböző művészeti fesztiválokon is arra buzdítsák a fiatalokat és a családosokat, hogy váltsanak karszalagot az Éjszakára. Egy hatalmas tértetris fogadta a Thealter, a Művészetek Völgye és az Ördögkatlan fesztiválozóit: a motiváció is adott volt, hiszen akik aznap a leggyorsabban kirakták a Színházak Éjszakája kockáját, páros belépőt nyertek a szeptemberi eseményre.

A résztvevő színházak listája:

Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Fórum Színház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, MU Színház, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts& Café, RS9, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip Színház, Turay Ida Színház, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház

Karszalagvásárlás:

Szeptember 1-jétől a résztvevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, illetve a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet vásárolni.

(Forrás: Színházak Éjszakája / http://szinhaz.hu)
VIDOR - A III. Nyírségi Limerick-bajnokság döntőjének képei

VIDOR - A III. Nyírségi Limerick-bajnokság döntőjének képei

VIDOR - A III. Nyírségi Limerick-bajnokság képei

A VIDOR-blog a limerickről

Mennyire más úgy készülni egy VIDOR-programra, hogy érintett az ember! Nehezebb, és felelősségteljesebb, ezért ahogy eddig mindig, a limerick-döntőre menet most is társult némi idegesség a jegyzetfüzetem mellé. Mi lesz, ha kevesen lesznek? Vagy ha nem fogják jól érezni magukat? Ha elromlik a kivetítő? Ha netán rossz passzban lesznek a versenyzők – akarom mondani a művészek? Persze, fél hétkor, amikor mindenki nagy mosolyok közepette hagyta el a MŰvész Stúdiót, már tudtam, hogy felesleges volt aggódni: sokan voltak, a nézők jól érezték magukat, nem romlott el a kivetítő, és a versenyzők, mint ahogy mindig, ezúttal is kiváló passzban voltak! Soha nem fogjuk tudni meghálálni Illyés Ákosnak, Jenei Juditnak, Kuthy Patríciának, Nyomtató Enikőnek, Horváth Viktornak és Horváth Sebestyén Sándornak, hogy az első perctől a szívükön viselik a limerickek sorsát, és persze Göttinger Pál is kitett magáért (nem is tudtam, hogy a főrendező ilyen jól furulyázik és zongorázik, a tánctudásáról nem is beszélve ...)! Közel hatszáz limericket kellett lajstromba venni, zsűrizni és válogatni, és ha rajtam múlna, mindenkit jutalmaznék. Mert szántak rá időt, energiát, és megörvendeztettek bennünket – köszönet érte! A sikeres döntő után pedig engedélyeztem magamnak egy kis pihenőt: Petruska Andrást hallgattuk a téren – és milyen jól tettük! Ez a fiú nem tűnt el a hatalmas nagyszínpadon, sőt! Kellemes a zenéje, távolról is érezhető a kisugárzása, szóval: úgy jó, ahogy van.

Szép nap volt a kedd, csak egy gond volt vele: azt jelezte, hogy már csak négy nap maradt hátra ...

Száraz Ancsa
szerkesztő-újságíró

forrás: http://vidor.eu
Nyírségi limerick

Nyírségi limerick


A győri Menház Színpad októberi műsora

A győri Menház Színpad októberi műsora


Vidor-napló az Arany-emlékév jegyében: 2.nap

A Vörös Postakocsi szerkesztősége örömmel ad helyet az Arany János-emlékév jelentős felfedezésének. Béres Tamás, Gerliczki András és Karádi Zsolt lapunkban teszi közzé szenzációs kutatási eredményeit. A három irodalmár fáradságos munkával rekonstruálta Arany János, Petőfi Sándor és Tompa Mihály eleddig publikálatlan levelezésének számos darabját. A nagy terjedelmű szövegkorpusznak az ad különös aktualitást, hogy benne a költők a VIDOR Fesztiválon szerzett tapasztalataikat osztják meg egymással.

Jánosom!

18… / augusztus 26.

Veszed-e észre, mily furcsaságokat produkál manapság ez a kiszámíthatatlan, kacifántos, szertelen világ?

(Dehogy veszed! Hiszen csak alig egy-két napja, hogy Nagykőrösön azt az ártatlan ízes tréfát oly sikerrel véghezvittem veled! Gondoltam megleplek, addigelé csak levelezés útján ismerénk egymást, s bízvást óhajtottam: orczámat fel ne ismerhet’d. Nagykőrösre érvén azonnal feltaláltalak. Könnyű volt a dolgom, az iskolás gyerek, ki az utczán elémszaladt, kérésemre örömest vezetett hozzád. Incognito: jelentéktelen poeta visitatioja. Te meg minden szavamat elhitted! Hogy élő költőt akarok látni! Hogy a Toldi íróját kívánom csodálni! Hogy amateur vidéki verselő vagyok! Hogy a Mester bölcsességének soha el nem apadó kútjából kívánom lelkem szomját csillapítani! – Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, azért ennél a mondatnál alig észrevehető ideges rángás futott át angyali orczádon. – Akkor omlottál össze végül, mikor előhúztam verselményim vaskos kötegét, hogy azt ott helyben mind felolvassam. Akkor ugrottál aztán nyakamba, midőn ál-álnevemet közöltem Veled: Tompa Mihály. Avagy Rém Elek (mesterien rímelek). Jókat kacagtunk utána. De hiszen nem félek én a szótól, ahogy más levelemben írtam volt neked: „Meg kell adni, hogy könnyen papolok. Improvizálni a csalásig tudok. Nyelvem jó, pereg, mint az orsó. Néha olyan jól beszélek, hogy sajnálom, hogy az egész beszéd elvész.” (Oh, egy mái Cicero, de Tiro segedelme nélkül!))

Egyszóval: Legyek tikkadt szöcskenyáj, s gyötrelmes hazám a kopár szik sarja, ha meg tudod mondani, hogy kerültünk Nyíregyházára! Te, édes barátom, bizonyára a létezés gyémánttengelyének ferdülését látod ebben, idővihart, kronoszinklasztikus infundibulumot.

Magam nem mennék ily messzire. Minek is firtassam? Predestinatio. Itt kell lennünk, mert ha nem kellene, másutt lennénk. Az idő és a tér csodás kavargása (avagy valami zavart „mindenményedelem”, ahogy Barczafalvi újítá a szót), bízzuk rá magunk!

Tüneményes városka ez, szavamra! Béke, derű, nyüzsgő vidámság hullámzik a korzón, szelíd melódiák vagy éppen vad ritmusok áradnak mindenfelé. Kávéházi elegancia és vásári zűrzavar, finom úri modor és vaskos bohóctréfák, artisztikus produkciók és utcai mutatványok… műfajok, módik, stylusok természetes ölelkezése. Magas poézis ide, literátus műveltség oda, nekem az eleven szobrok a kedvenceim! Különösen a kalapos bronzember, azzal a vicces nevű hangszerrel, az ukulelével! Csak tudnám, miként futhatok belé minden utcasarkon, hiszen akármeddig nézem-vizslatom, mozdulatlanul csillog, akár a nehéz öntvény. Ha nem szégyelleném, legszívesebben megkopogtatnám: az sem kizárt, hogy fémes kongással válaszolna.

Bámészkodnék még, de sodor a tömeg, a ritmus, az újabb élményekre éhes kíváncsiság. (Azért az Árkádia teraszán üldögélőkre szánok néhány sóvár pillantást: az ernyők alatt hűs söröket kortyolgatva és mégis beleolvadva az utca önfeledt-lüktető masszájába… van-e ezidőtájt kellemetesb módja az idő eltöltésének?)

Van.

Fergeteges ovibulit (kisdedóvók tánczos-szavalatos zenedéje, csak hogy Te is értsd a szót, Jánosom) sejtető dallamok erősödnek, ahogy a Korzó épületéhez közeledem.

„Hej, kora reggel délelőtt
ácsolják a háztetőt.
Fenn a tetőn a cserepes
rakja már a cserepet.
Füstöl a kémény, kész a ház,
Látogass meg, kispajtás!

A Dió Trió zenél (Olajos Gábor, Hajdú Ágota, Paizs Attila). Hajdú Ágota amellett, hogy tiszta hangú énekes és kitűnő citerás, igazi szertartásmester is. Vezényletével együtt táncoljuk, énekeljük, mutogatjuk, játsszuk el az építkezést, utánozzuk később a brekkencseket a békadalban, s facsarjuk zsebkendőbe allergiás sósuborka-orrunk. Marasztal a négy-ötévesek édeni ártatlansága, visító életöröme, de egymást érik az előadások, mennem kell tovább.

Zavarbaejtő bőség rendezvényekben, látnivalókban. Egyszerre kéne lennem több helyen. Furcsa képzetem támad: magányos elektron vagyok, mégis egyszerre több lyukon szaladok át, s közben folyton interferálok önmagammal. (Persze Te ezt a poen-t sem érted, kedves Jánosom, hiszen tifelétek, vidéken még nincs feltalálva az elektron. :)

A belváros másik szélén, az Országzászló téren a Milord duó zenél (énekel Gerome, kíséri Mészáros Edit). A klasszikus francia sanzonokból képzeletbeli, de hangulatában nagyon is valós párizsi kiskocsma épül. Gerome anyanyelvén, franciául suttognak-zsongnak-búgnak-jajongnak-busongnak a verssorok, az átkötő szöveg viszont bájosan botladozó vagy éppen vakmerően nekiiramodó, franciás akusztikájú magyar szavakkal hangzik. Ahogy egy későbben megszólaló poéta írja majd: „köréd varázskör teremtődik”.

A Korona előtt – hitted volna-e, János, hogy Kossuthról valaha teret is neveznek el? –Kossuth szobra mögött a színpadon az ifjúság: a Dóra és a felfedezők, Major Dóra és csapata (Major Gábor, Major Gergő, Tóth Martin, Farkas Bács Levente, Girincsi Márton). Friss, üde énekhangok, derűs dallamok, magabízó fiatalság, öntudatos tetterő. Dóra szeret magyarul énekelni, s zenei stílusuk sokszínűsége az akusztikus popszámoktól a pörgősebb ritmusokon át a kellemesebb dallamokig terjed. Ha zenéről van szó: minden újra nyitott és minden „régit” tisztelő tizenéves felfeldezők.

Eleven táncbabák, vigyori gólyalábasok, lufikolbász-hajtogató mesterek, kacsingató bohócok között lavírozva – magam sem hiszem – villámlásnyi idő, és már a Művész Stúdió kávéházi asztalainál ülünk. Göttinger Pál rendező és Szabó Borbála beszélgetése az írás gyötrelmétől a dramaturg küzdelmein a FŐMŰ megvalósulatlan álmáig kanyarog. Regénytervet kikotyogni nem illő (talán annyi elárulható, hogy Ricsi, a főhős belezuhan a kötelező olvasmányokba), így inkább Göttinger Pál jámbor ámde határozott óhaját idézném egyetértőleg: küldjünk be Ricsit, vagy bárki mást Shakespeare darabjába, hogy szóljon Júliának, ne kapkodjon, hanem rohanvást szökjön Rómeó után Mantovába…

Írhatnék még, Jánosom, annyi másról, de megfáradtam, pihenni vágyom. A Dió trió dalával búcsúzom: „látogass meg, kispajtás!”

Forró barátsággal ölel: a te Miskád