Orlai Tibor szövetségre lép legközelebbi művészeivel

A tárgymutatóban: ,
Az Orlai Produkciós Iroda még szorosabbra fűzi a szálakat azokkal a művészekkel, akikkel az elmúlt években rendszeressé vált az együttműködés. Orlai Tibor hangsúlyozza: nem társulatot épít.

Együtt, szabadon – ez a hívószava annak a frissen szervezett színházi alkotóközösségnek, amely az Orlai Produkciós Irodához kötődő színészek, rendezők, tervezők és más alkotók egy részéből alakult meg nemrégiben. A közös munka nem új keletű, hiszen mindenki több éve dolgozik már együtt a projektalapon működő produkciós irodával, a komolyabb szintre emelt együttműködés azonban több szempontból is indokolttá és időszerűvé vált.

Nem szeretném, hogy bárki azt gondolja, hogy mi most egy társulatot akarunk alapítani

– kezdi a beszélgetést Orlai Tibor, aki az elmúlt években jelentős színházi műhelyt hozott létre, amely évente hat-hét bemutatóval és több mint húsz repertoáron tartott előadással várja a közönséget – sőt ha úgy adódik, házhoz is megy, hiszen tájelőadásokat is rendszeresen szervez. „Hívhatjuk esetleg kvázi társulatnak, ami egy szoros együttműködést, szövetséget takar a művészek és közöttünk, a művészi szabadság maximális tiszteletben tartása mellett” – teszi hozzá.

Mérföldkövek

A történet 1997-re nyúlik vissza, amikor Orlai Tibor megalapította produkciós irodáját. A kezdeti évek után 2006-ban jelentkezett első önálló színházi produkciójával, a Hat hét, hat tánccal, a főszerepben Vári Évával és Kulka Jánossal. A következő komolyabb mérföldkövet az jelentette, amikor 2010-ben beköltöztek a Belvárosi Színházba, ahol azóta is folyamatosan játszanak. Az eleinte havi öt-hat nagyszínpadi előadás mára húsz-huszonötre nőtt, amivel párhuzamosan számos stúdió előadás is szerepel a kínálatban egyéb helyszíneken. „Évről évre sok izgalmas, értékes előadással jelentkezünk, amelyeknek egy jelentős részében ismert művészek lépnek fel. A profilunk meghatározó részét minőségi, hiteles, szórakoztató előadások adják” – jellemzi a repertoárt Orlai Tibor.

A nagyszámú előadást azonban egyre nehezebb volt egyeztetni a sokfelől érkező színészekkel, akiknek sokszor egyéb vállalásaikkal ütközött a műsorterv. „Ekkor merült fel annak az igénye, hogy jó lenne, ha a hozzánk szorosabban kötődő művészekkel kialakítanánk egy olyan együttműködést, ami által könnyebben tudnánk megtervezni a műsorunkat.”

A jelenleg tizenkét színészt tömörítő kvázi társulatban találjuk Hernádi Juditot, Benedek Miklóst, Kovács Patríciát, Schruff Milánt, Szabó Kimmel Tamást, Szikszai Rémuszt, Mészáros Mátét és Nagy Dániel Viktort, akik eddig is több előadásban feltűntek már, és jelenleg máshol nincsenek állandó társulati tagságban. Mellettük olyanok is a szorosabb együttműködés mellett döntöttek, akik eddig kőszínházi társulatokat erősítettek, mint Járó Zsuzsa és Péter Kata a Vígszínházból, vagy Ötvös András a budapesti Katonából. „Az elmúlt években kialakult egy olyan mag körülöttünk, akikkel már nemcsak projektalapon dolgoztunk együtt, hanem szinte évados szintű lett az együttműködés – jegyzi meg Orlai Tibor, hozzátéve: – „Mindenki saját akaratából döntött úgy, hogy csatlakozik ehhez a mostani kezdeményezéshez,


én soha senkit nem csábítottam el sehonnan,

senkinek nem mondtam, hogy hagyjon ott egy társulatot. Nem kívántam szövetségeket felrúgni.”

A csapatban találjuk a még egyetemista László Lilit, továbbá olyan rendezőket is, mint Pelsőczy Réka, Göttinger Pál, Szikszai Rémusz vagy Znamenák István. Az új felállás arculatának kialakításában oroszlánrészt vállalt a produkciós iroda előadásaiban többnyire , fordítóként, dramaturgként tevékenykedő Zöldi Gergely is, már-már művészeti vezetőként.
Egy lépéssel mások előtt

„Azt az utat keressük, ahogy egy struktúrán kívüli magánszínház Magyarországon úgy tud működni, hogy ezzel se saját magát, se a vele szorosan együttműködő művészeket nem köti gúzsba, nem tesz senkire olyan terheket és kötelezettségeket, amik irreálisak lennének” – foglalja össze az iroda vezetője, aki azt ígérte a csatlakozó művészeknek, hogy évadonként minimum két bemutatót garantál nekik, emellett pedig abszolút szabadságot élvezhetnek, tehát szerepelhetnek másik színházban vagy filmben is. „Csak annyit kérünk, hogy az egyeztetésnél elsőbbséget élvezzünk” – jegyzi meg.

Orlai Tibor úgy véli, egy ilyen megállapodás egzisztenciális biztonságot jelenthet mind a művészek, mind a produkciós iroda számára.


Egy ilyen döntést akkor hoz meg az ember, ha mer előre gondolkodni.

Ha mi ebben nem hinnék, nem vállalnánk fel egy ilyen kezdeményezést, hiszen nem tudnánk betartani ígéretünket. Ez nagyobb biztonságot jelenthet a művészeknek adott esetben, mint a szabadúszás” – teszi hozzá.

„Fontos, hogy a szakmai kiteljesedés lehetőségét is megteremtsük a színészeinknek” – folytatja Orlai, amire példaként a repertoáron szereplő monodrámákat hozza fel: „Különösen jónak tartom, ha nagy formátumú művészek egyszemélyes előadásokban mutatják meg magukat, ami a saját művészi fejlődésük egy újabb lépcsője lehet.”

A produkciós iroda előtt most is sűrű nyár áll, hiszen gyakorlatilag ilyenkor készítik elő a következő évadot. Az első bemutató június végén lesz a Belvárosi Színházban Családi játszmák címmel, amit Göttinger Pál rendez. Ez lesz Ötvös András debütálása az Orlai Produkciós Irodánál nagyszínpadon. Ezt követően Novák Eszter fogja rendezni Vőlegényt Szabó Kimmel Tamással és Kovács Patríciával a főszerepben, de sok olyan művész is megjelenik majd, akik eddig még nem dolgoztak Orlai Tiborral, mint például Tóth Ildikó vagy Gazsó György. Szeptemberben mutatják be a Kételyt Udvaros Dorottyával és Fekete Ernővel a főszerepben, készítenek a sportolói doppingolásról szóló előadást is Tagadj Tagadj Tagadj címmel a Hatszín Teátrummal közösen, Szikszai Rémusz rendezésében az Oroszlán, télen című darabot – Hernádi Judit és Gálffi László főszereplésével –, de a Dühöngő ifjúság is ott szerepel a jövő évad bemutatói között, amit a tervek szerint immár az új alapokra helyezett együttműködés jegyében hoznak létre.


,,Nagy kedvem van beismerni, hogy én is ezeket a játszmákat játszom”

A tárgymutatóban: , ,
 – interjú Göttinger Pállal

A londoni Nemzeti Színházban nagy sikert aratott intellektuális komédiát Családi játszmák címmel Göttinger Pál rendezi színpadra: a vele készült interjút olvashatják. Az Orlai Produkciós Iroda legújabb darabját a Belvárosi Színházban láthatja majd a közönség.

Legutóbbi Orlai Produkció-s rendezésednek, a Pesti barokknak milyen nyilvános, illetve belső visszhangja volt-van?

Az egyes estéken siker van, a kritika is aránylag megszeretgette, persze akinek meg nem tetszett, az nem nekem mondta el. Elgurul szépen az előadás, a szereplők és a nézők is szeretik. Belülről azt mondhatom: nagyon jó közösségben és munkakedvben dolgoztunk végig. Olyan autonóm színésszel összezárva lenni, mint Kern András, egy hozzám vagy a szereposztás többi tagjához hasonló fiatal számára önmagában tanulmányi kirándulás, és ez a lenyűgöződés azóta sem szűnt meg. Kern elképesztően rutinos színházi ember, tehát az aznap esti közönséghez, az aznapi érzékenységéhez is állítódik egy kicsit az előadás, de hála a Jóistennek, olyan szövetű lett az egész, hogy ez nem okoz benne kárt, ellenkezőleg, újratölti energiával mindig.

Mit szólt hozzá a szerző, Dés Mihály?

Tetszett neki. Egy írónak ez mindig nehéz, már kitanultam ezt, de ő, mialatt a szöveg készítésekor elragadó konoksággal védett egyes mondatokat, szófordulatokat, szálakat, a már zajló próbák alatt szabadjára engedett minket, nem vett részt a próbatermi munkában. Úgy tűnt nekem, hogy a két hónap végén az elé és a közönség elé tárt eredményt jól vette – pedig sokat alakult még aztán.

Júniusban új bemutatód lesz, a Családi játszmákat most kezditek próbálni. Hogyan került a látókörödbe a darab?

Az Orlai Produkció Zöldi Gergő fordítóval rendszeresen körülnéz a világban, és az egyik gyűjtőútjukról hozták haza ezt az anyagot. Látták az előadást Londonban, készült a darabból egy nyersfordítás, amit hónapokkal ezelőtt ideadtak nekem, és lecsaptam rá. Orlaihoz nem nagyon lehet azzal beállítani, hogy szeretnél megcsinálni egy darabot, az ajánlatokat általában ő teszi, körözteti a hozzá kötődő rendezők között a szövegeket, akár többet is egyszerre, és abból lesz produkció, amelyik letapad valamelyikünknél. Több darab is megfordult a kezeim között, és végül ezt választottam.

Mi fogott meg benne?

A Pesti barokk egy bizonyos gondolat mentén egy konkrét kort idéz meg, ahhoz kell kapcsolódási pontot találniuk a színészeknek és a nézőknek, a Családi játszmák viszont olyan kor- és helyfüggetlen téma, amelyről eleve rengeteget tudunk mindannyian. Az alapötlet aránylag egyszerű: összegyűlik a család egy karácsonyi ebédre, amiből aztán persze balhé lesz. Öt perc után mindent lehet érteni a viszonyokról és az ütközésekről, a nézőnek nincs más dolga, mint saját élményein keresztül belehelyezkedni a történetbe – hogy aztán hazafelé a villamoson vitázhasson vég nélkül, hogy végül is kinek volt igaza. A család egyik féltekéje szerint egy karácsonyi ebédnek akkor van értelme, ha szépen lebonyolódik, minden rendben van, a másik brancs pedig azt gondolja: ez az egyetlen alkalom, hogy értelmesen szót váltsanak egymással, ne a semmiről beszélgessenek udvariaskodva, hanem a tényekről, elhallgatásokról, fájdalmakról. A két félteke összecsap. Ez a helyzet szerintem mindenkinek ismerős, nekem is.

A színlapon azt olvastam: ,,közös komédia és cinkos játék is a közönséggel”. Ez mit jelent?

Írói ravaszság folytán ebben a darabban az egyes szereplőknek – mint egy szerepjátékban – vannak fix tulajdonságaik, erősségeik, gyengeségeik, fegyvertáruk. A szerző irgalmatlanul részletesen leírta, hogy melyik szabály kire vonatkozik, mikor lép életbe és meddig tart, olyan, mintha az egész egy mulatságosan túlbonyolított társasjáték-küzdelem lenne. A szövegkönyvben oldalakra rúgó dőlt betűs szabályrendszer szól arról, hogy kinek mit kell tennie, hogyan kell viselkednie, melyik szereplő melyik lépésére mit léphet, úgyhogy nagy térképészet is megcsinálni egy ilyen színdarabot. (Nevet.) Olyan díszletet tervezünk, hogy ezeket a szabályokat kiírva végig láthassa a közönség, tehát mialatt nézik a jeleneteket, azt is tudják szemlélni, hogy a szereplők milyen szabályok szerint játszanak egy-egy érzékeny helyzetben. Kicsit hasonlít az improvizációhoz. Körülbelül olyan, mint a Momentán Társulat előadásaiban azok a jelenetek, amikor a szereplő nem tudja a játékszabályt, a néző viszont igen, ezért nagy élvezettel figyeli azt a kínkeservet, ahogy a játékos megpróbálja belemanőverezni magát a szabályba. És aztán ebből részint konfliktus, részint komikum támad. Például X szereplő nem hazudhat, csak ha ül, szegény nem tudja tovább mondani a mondatát, amíg nem talál egy ülőhelyet. Ez a szereplőktől komoly koncentrációt igényel, de közben örömüket is lelik benne, legalábbis ebben bízom. Még nagyon az elején vagyunk, de máris jól mulatunk.

Ebben az előadásban is lesz egy ,,nagyágyú”: Kútvölgyi Erzsébet. Dolgoztatok már együtt?

Az Óbudai Társaskör egyik nyári produkciójában együtt játszottam vele. Néha próbáltuk a közös jelenetünket, egyébként meg hetekig, hónapokig üldögéltünk a Társaskör kertjében, és közben összebarátkoztunk. Nagy rajongója vagyok a színművészetének és a próbakedvének is, de rendezőként nem dolgoztam vele, mert mint a Vígszínház vezető színészét nagyon nehéz egyeztetni. Lelkesen fogadtam, hogy Orlai Tibornak kitartó, fáradságos munkával most végre sikerült ez. Kútvölgyi Erzsébet csodálatosan harmonikus, békés és mégis nagy erejű személyiség, akivel ünnep minden együtt töltött perc.

Azt mondtad egy interjúban: ahogy egy színésznek, úgy egy rendezőnek is el kell tudnia végezni minden feladatot, mert ez a foglalkozása, de van olyan munka, amibe a művészi személyiségedet is beleadod. A Családi játszmák melyik eset?

Ha ezt olyan egyszerű lenne szétválasztani! Ez a kettő nem válik el élesen, pedig úgy egyszerűbb lenne az ember élete. Ráadásul az ember vágya és egyben a szakmai minimum is az lenne, hogy ezek ne egymás ellen, hanem egymást erősítve legyenek jelen a munkájában. Úgy érzem, ahogy a Pesti barokknál hosszas munkával, de végül is sikerült valami személyeset is hozzátennem a történethez, úgy ebbe az előadásba is bele tudok adni magamból valamit. Ott ráadásul nagyobb volt az ugrás, egy olyan történelmi korhoz, a főszereplő fiú olyan élethelyzetéhez kellett ugrani, amiről csak elképzelésem volt, itt viszont családról van szó, amiről sokkal-sokkal többet tudok. Négyen vagyunk testvérek, mai napig összejáró felnőtt emberek – bőven vannak tapasztalataim. Egy családi ebéd nálunk sem akármi, és a környezetemben is rengeteg küszködést látok, ahogy próbálnak egymáshoz, a család megkérdőjelezhetetlenségéhez viszonyulni, de közben olyan emberek maradni, akiknek azért megvan a saját véleményük. Sok konfliktussal járó küzdelem, hogy a családi élet ne alakuljon át díszletté, paravánná, ahol mindenki nagyon rendben van, aztán hónapokig egymás felé sem néznek.

A Családi játszmákban befutott ügyvédek a gyerekek, és még mindig úgy kezelik őket a szüleik, mintha a cipőfűzőjüket is meg kellene kötni helyettük. Amikor ezen a családi fészken belül vannak, gyerekeknek tekintik őket, ugyanakkor feleségeik, barátnőik, gyerekeik, saját örömeik és válságaik vannak, esetenként tehát felnőttként kell viselkedniük. Nagy játékteret kapnak azzal, hogy lehetőségük van egyik helyzetből a másikba menekülni, és vissza. Arról, hogy hogyan kell úgy föllépni egy túlgondoskodó szülővel szemben, hogy ne bántódjon meg, de lassan leálljon, hogy hogyan kell az új barátnőmet először elvinni bemutatni, hogy hogyan kell a szakmai sikereim vagy kudarcaim kitárgyalását megfékezni ebéd közben, van ismeretem, nem kevés kudarcom is – és a humorérzékemet is bizgerálja. Nagy kedvem van kigúnyolni ezeket a konfliktusokat, illetve beismerni, hogy én is ezeket a játszmákat játszom, a szüleim is, a testvéreim is ilyenek.

Hogyan készülsz fel egy darab rendezésére? Először felidézed az emlékeidet, tapasztalataidat, és jegyzetelsz mondjuk egy kockás füzetbe?

Vannak ,,körzőző-vonalzózó” rendezők, akik már a próbák elején pontosan tudják, hogy mit szeretnének látni, vannak, akik csak a kulcspontokat fogalmazzák meg, a lebonyolítást inkább a színészekre bízzák. Van olyan rendező, aki teljesen a próbán, a színészekkel együtt szüli meg, hogy miről szóljon a produkció. Bármelyik módszerből adódhat nagyon jó előadás, tehát nincsen tuti recept. Magamat határesetnek tartom. Azt, hogy mi legyen az előadás gócpontja, az egyes szereplők számára mi legyen a vezérfonal, a szövegkönyv fölött üldögélve előre végiggondolom. Aránylag sokat jegyzetelek, de azért egy négyszáz oldalas kockás füzetet nem írok tele. Illetve amit írok, azt sem viszem be magammal a próbára – addigra már tudni kell. Körülbelül kipreparálom magamnak, hogy miket szeretnék megcsinálni, miközben nagyon fontos számomra, hogy nyitott maradjak, ne a saját mániámat rendezzem meg. Sok személyes történetet és hasonlatot mondok, hogy azon keresztül kommunikálhassam, számomra mi a fontos. De a tényleges lebonyolításkor már hagyom, hogy a színészek rakják össze az alakításukat, és ezzel az előadást, mert az ő személyiségük fogja élettel megtölteni, átmosni a szerepet. Az én munkám olyankor inkább csak leolvasás, és csak akkor avatkozom be, ha úgy olvasom az adott jelenetet, hogy valami tévedés, mellékvágány vagy hangsúlyeltolódás van benne. Csináltam már olyan előadást, ahol mozdulatról mozdulatra mindent beállítottam, mert szükség volt rá, és hiszek abban, hogy ha muszáj, ezt is meg kell tudni csinálni, de itt most minden színészt szövetségesemnek tekintek. Nagy bizalommal kezdünk dolgozni, nem számítok arra, hogy nagyon feszülnöm kell majd a tiszta, pontos előadásért.

A színészeket nem könnyű egyeztetni, de saját magadat sem, hiszen Nyíregyházához köt a főrendezői munkád.

Nagy logisztikát igényel egy-egy munkanap összerakása, de az utóbbi hónapokban rengeteget fejlődtem a naptárazásban. (Nevet.) Egy csomó necces döntést is kell hoznom, mérlegelnem kell, hogy hol vagyok a leginkább nélkülözhető, de eddig sikerült mindent megoldanom. Amikor szerződtetési időszak van, premier vagy saját ottani próbaidőszakom, akkor természetesen Nyíregyházán kell lennem, és ezt szívesen is teszem, mert jó helyem lett ott, de most már lement az utolsó premier erre az évadra. Ugyan elkezdtek előpróbálni szeptemberre, de ahhoz már nem kell minden nap ott lennem, ezért tudtam most belekezdeni a Családi játszmákba.

A beszélgetés után néhány nappal érkezett a szomorú hír: május 18-án Barcelonában elhunyt Dés Mihály, a Pesti barokk, a 77 pesti recept – Gasztronómiai anyaregény, a Hacsak úgy nem… – Zsidó alapviccek, az Ancsa és Pancsa a fürdőszoba fogságában szerzője, műfordító, újságíró, alkalmi színész, a spanyol Lateral magazin alapító-igazgatója. Spanyolországban több helyütt is méltatássalemlékezett meg róla a sajtó, a szülőhazájában – ritka kivételtől eltekintve – nem adtak hírt a haláláról.


Négy saját bemutató a Kőszegi Várszínházban

A tárgymutatóban: , ,
Ezek mellett számos vendégelőadást és táncos programot kínál június 1. és július 31. között az idén 35 éves Kőszegi Várszínház.

Az első nagyszínházi bemutató július 13-án Johann Nepomuk Nestroy A talizmán című darabja Kelemen József rendezésében. A produkciót a premier után még hétszer láthatja a közönség.

Szintén saját várszínházi produkció Nyikolaj Koljada Murlin Murlo című „világvégi vígjátéka”, amelyet Gergye Krisztián rendez és a társulatával közösen mutat be július 7-én és 8-án.

A családoknak szól Dániel András Kicsibácsi és Kicsinéni című darabja, amelyet a szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal közösen állítanak színpadra és amelynek bemutatója július 26-án lesz a Jurisics-vár lovagtermében.

A negyedik saját darabot a Dumaszínházzal közösen állítja színpadra a Kőszegi Várszínház, ennek címe GarázsBanda, a bemutatója pedig a tervek szerint július 28-án lesz.

Idén először egy helyi szerző kifejezetten kőszegi történéseken alapuló művét is bemutatják: Tóthárpád Ferenc Vadalma című darabja „félolvasó színházi előadásban” lesz látható és hallható június 19-én a vár lovagtermében. 

A Kőszegi Várszínház nyári programjában idén is lesznek vendégelőadások, így például Gogol Egy őrült naplója című műve lesz látható Keresztes Tamás előadásában, illetve Spiró György Árpád-ház című darabját mutatja be ismét közösen a Kőszegi Várszínház és a HoppART Társulat.

A Rózsavölgyi Szalon két produkciója is látható lesz: a Valami csaj(ok) és Az őz című előadások. Gergye Krisztián egy korábbi rendezése, a Lautrec táncolni fog, valamint a Szkéné Színház EZTRÁD, illetve az Orlai Produkciós Iroda Pesti Barokk című előadása is vendégszerepel Kőszegen.

A zenés darabok között szerepel a Muzsika hangja című előadás a Múzsák Társulat előadásában és Johann Strauss Cigánybáró című operettje a Dáma Díva Bt. - Csonka Zsuzsa Társulata produkciójában.

A gyerekeknek szól a Kíváncsi kiscsikó a Pöttömszínház produkciójaként, illetve a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadásában A kíváncsi kiscsikó című mese, valamint a Szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma című darab a Magyar Népmese Színház előadásában.

(Forrás: MTI, szinhaz.hu)

Meghalt Dés Mihály

A tárgymutatóban:
Hosszan tartó betegség után csütörtökön Barcelonában elhunyt Dés Mihály író, műfordító – számolt be róla a Litera az El Periodico katalán lapra hivatkozva. A Pesti barokk szerzője hatvanhét éves volt. Vasárnap Budapesten temetik el.

Dés 1950-ben Budapesten született. Az ELTE magyar–spanyol szakán végzett, majd dolgozott az Európa és a Gondolat Kiadónál, illetve a Nagyvilágnál, valamint tolmácskodott a KISZ KB-nek is. Főszerepet kapott Bacsó Péter 1986-os filmjében, a Banánhéjkeringőben, majd ugyanebben az évben házasságot kötött egy spanyol nővel, és Barcelonába költözött. Két évvel később viszont ugyancsak főszerepet játszott Szalai Györgyi és Dárday István filmjében, A dokumentátorban.

Spanyolországban újságíróként dolgozott, 1989 és 1992 között a Quimera irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Az El Observador napilap irodalmi mellékletét 1990 és 1993 között vezette, 1994-ben pedig megalapította a Lateralt, az új spanyol és latin-amerikai írónemzedék folyóiratát. 1995 és 2003 között a Barcelonai Központi Egyetem oktatójaként dolgozott. 

600 oldalas regénye, a Pesti barokk 2013-ban jelent meg, egy évvel később pedig kijött a 77 pesti recept – Gasztronómiai anyaregény is. Két éve kisebb vihart kavart nyílt levele, amelyet azért írt, mert Konrád György és Esterházy Péter javaslata ellenére sem vették fel a Szépírók Társaságába. A szerzőt azért utasította el a Gács Anna elnökölte szervezet, mert a Pesti barokkot egyes szereplői miatt nőgyűlölőnek kiáltották ki. „Ezen az alapon Shakespeare-nek minimum harminc év Gulag járt volna az aljas hőseiért” – nyilatkozta akkor az író a Népszavának.

A kordokumentumként is felfogható Pesti barokkot színre is vitték a Belvárosi Színházban. Göttinger Pál előadásáról tavaly októberben írtunk még.

forrás: https://mno.hu

Új magyar drámaantológia jelenik meg Lengyelországban

A tárgymutatóban:
A válogatásban tíz magyar dráma szerepel olyan neves szerzők tollából, mint Spiró György, Háy János vagy Egressy Zoltán - közölte a Krakkói Magyar Centrum az MTI-vel.

Az új, jórészt 2010 után írt drámákat tartalmazó, a Krakkói Magyar Centrum által összeállított kötettel a lengyelországi magyar kulturális évad keretében a vasárnapig tartó varsói könyvvásáron találkozhat először a közönség. A válogatást a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint a Balassi Intézettel együttműködésben jelentették meg.
A könyvvásáron a Varsói Magyar Kulturális Intézet standján lesz megtalálható az antológia - mondta az MTI-nek szerdán Pászt Patrícia, a Krakkói Magyar Centrum alapító igazgatója, hozzátéve, hogy a kötet hivatalos bemutatója szerzőkkel, felolvasással szeptember 28-án lesz, szintén Varsóban, a színházi intézetben.
A Krakkói Magyar Centrum kezdeményezésére az utóbbi évtizedben öt új, hiánypótló drámaantológia és egy monográfia látott napvilágot magyar és lengyel nyelven. A legutóbbi kötetek színpadi sikere inspirálta Pászt Patríciát, hogy újabb ikerantológiát szerkesszen, amely idén párhuzamosan jelenik meg mindkét országban.
A Lengyelországban megjelenő magyar kötet Spiró György Elsötétítés,Tasnádi István Közellenség, Háy János Nehéz, Székely Csaba Bányavirág, Pintér Béla Szutyok, Visky András Megöltem az anyámat, Mikó Csaba Apátlanok,Egressy Zoltán Szimpla szerda, Mundruczó Kornél-Wéber Kata Denevér,valamint Szabó Borbála Telefondoktor című művét tartalmazza, az idén Kossuth-díjjal kitüntetett dramaturg, Radnóti Zsuzsa előszavával. Az ősszel Magyarországon megjelenő, mai lengyel színpadi műveket tartalmazó antológia tíz kiváló lengyel drámaírónő művét fogja bemutatni.
A két könyv megjelenését mai magyar és lengyel szerzők és színházi szakemberek részvételével tartott kerekasztal-beszélgetések, színpadi felolvasóestek és közönségtalálkozók követik az ősz folyamán Lengyelország nagyvárosaiban.


CSALÁDI JÁTSZMÁK A BELVÁROSI SZÍNHÁZBAN – CINKOS JÁTÉK GÖTTINGER PÁL RENDEZÉSÉBEN

A tárgymutatóban: ,
Június 27-én a Belvárosi Színházban mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Sam Holcroft intellektuális komédiáját a Családi játszmákat. Az előadásban Ötvös András, Réti Adrienn, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János és Csikász Ágnes szerepel. Rendező: Göttinger Pál.

A történet alaphelyzete egyszerű, karácsony alkalmából összegyűlik a család, hazajön a két fiútestvér (Ötvös és Szikszai) a szülőkhöz (Kútvölgyi és Papp), s hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre.

A darab azonban több ennél: közös komédia és cinkos játék is a közönséggel. A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait ugyanis a nézőtéren tudni lehet majd előre, így a nézők végig beavatottként láthatják lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek. Ezen keresztül pedig mindenki kacagtató és önironikus szabályszerűségeket olvashat le önmagáról is: mi, emberek hogyan tesszük élhetővé és elviselhetővé a társas érintkezést, s ezáltal magát az életet.

A darab 2017. június 27-től a Belvárosi Színház színpadán látható. A következő előadások időpontjai: június 28., 29., 30. 19 óra

“A munka alapvetően mindenütt ugyanolyan, a körülmények és a színészek hozzáállása viszont lehet eltérő. A kőszínházban dolgozó művészek is a tudásuk legjavát nyújtva próbálnak vagy lépnek színpadra, de színházuk: munkahely. Ami lehet inspiráló vagy éppen lélekölő, mint egyébként bármely más munkahely a világon. Az alternatív színházban játszók viszont a fennmaradásukért küzdenek, az, hogy megszületik-e egy produkció vagy sem, az előadás készítésekor még csak nekik maguknak fontos. A létük múlik azon, hogy aztán ezt igazolni tudják kifelé is. Mindez nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik helyen jobbak lennének a színészek vagy a darabok, de azt igen, hogy van mit tanulniuk egymástól. Évek óta tudatosan törekszem arra, hogy minden évadban itt is, ott is dolgozhassak, és nem tudnék választani közöttük, de szerencsére nem is kell. Van, amit itt kell eltanulni, van, amit ott. Sok kortársammal ellentétben én alapvetően hiszek a kőszínházban” – nyilatkozta korábban Göttinger Pál.


A "mezei néző" az Operajátszóházról

A tárgymutatóban: ,

Ez feltétlenül egy jó hét jó hétvégéjének első előadása volt számomra – a keddi Bűvös szekrény után most egy Bűvös vadász, a csütörtöki operabeavató (felnőtteknek) után most egy másik operabeavatón voltam, amely leginkább alsósoknak, esetleg érettebb óvodásoknak készült és különlegesség volt a javából: operajátszóház a Müpában.

A Budapesti Vonósok által szervezett programot az a Dinyés Dániel és Göttinger Pál kettős hozta létre, akik évek óta a Kamrában tartanak nyílt próbára hasonlító beavatókat. A tavalyi év szenzációs előadássorozatáról, a Cosí fan tutte-ről tíz+ alkalommal írtam, emiatt is kíváncsi voltam erre az új kezdeményezésre, amelynek első alkalma (a Carmenről) szerencsétlen módon ráesett januárban a nyolcadikosok felvételijének szombatjára, így arra esélyem sem volt menni, most viszont bónuszként vihettem a fiamon kívül még a férjem is. Így most le tudtam mérni az előadás hatását egy felnőtt mezei nézőn, aki nem elvakult operarajongó (ámde a Bűvös vadászt Zsótér rendezésében kifejezetten kedvelte, kétszer is látta), és még valakin, aki a program igazi célközönsége. A fiam nyolc és fél éves, másodikos, aki szintén túl van ezen-azon, a Xerxészt és a Cosi fan tuttét hallgatja néha zenejátszón, négy napja éppen a Varázsfuvola kellett neki, engem is rávett az újrahallgatására, nagyon kedvelte az idei Pomádét is, sőt nemrég látott 24 órán belül két Hunyadi László előadást, így elmondható, hogy annyira nem taszítja a műfaj.

Most nagy energiákkal nem az ő, hanem a 14 éves lányom beszoktatásával foglalkozom, akit viszont igen, bár várakozáson felül bírt egy nem igazán jó Bánk bán előadást csütörtökön, így ma egy Elektrával is szembesült, amelyről külön bejegyzés következik. Az ő példája mutatja, hogy ez a 8-10 éves kor a legjobb az opera megszeretésére, akinek ilyenkor bekattan, az talán sok rossz előadásélményt is ki fog bírni, akinek meg nem, hát azzal sokkal több tennivaló adódik a későbbiekben. Teljesen egyet értek azzal, hogy éppen ezt a kisiskolás korosztályt kell valahogy megfogni.

A zenekar előtti játszószőnyegen hasonló korú és még kisebb gyerekek üldögéltek, két oldalt pedig az őket kísérők. Talán két gyerek volt csak látványosan kisebb, akik nem is igazán tudtak figyelni a történtekre, így feltételezem, hogy a szülőket érdekelte a program, vagy hallgatnak Kodályra, és a "nem lehet elég korán kezdeni" jeligével bevállalták ezt is. Mindkét műsorvezető jól kezelte a helyzetet, mert az összes többi gyerek, akinek készítették a programot, folyamatosan figyelt, és nem kellett őket fegyelmezni. Ugyan elhangzott az elején egy-két rendszabály – mikor kell csendben lenni -, de ezekre nem volt szükség. Igen, ha a gyerekek érdeklődését fel tudja valaki kelteni, akkor figyelnek és nem beszélgetnek. Ha nem, akkor viszont nincs kegyelem. A gyerekközönség képtelen arra, hogy udvariasan unatkozzon. (Este, egy másik előadáson erre visszagondoltam - a felnőttek viszont már igen...)

Göttinger Pálról a röpke egy óra alatt az is kiderült, hogy a kisbabák vonzódnak hozzá, és mintha ő sem nagyon bánta volna, hogy az egyik programot a megközelítőleg egy-másfél éves gyermekkel a kezében kell levezényelnie. Ez is ment neki, jól állt neki a gyerek, érzéssel nyúlt hozzá.Még jól jöhet ez a képessége a privát szférájában is. Dinyés Dániel ennyire éles tesztnek nem volt kitéve, senki nem mászott fel a zenekari emelvényre, hozzávetőlegesen zavartalanul mehetett le a beavatás, a tervek szerint.

Lehet, hogy a hasonlóan éles helyzetek, nagy kihívások vonzották az alkotópárost ennek az új kezdeményezésnek a kifejlesztésében, de sikerrel kommunikáltak a gyerekekkel, nagyszerű az, ahogy a program szinte minden részébe bevonták őket.

Miközben a karmester a darabról magyarázott és felhívta az egyes zenei motívumokra a figyelmet, a lehető legtöbb és a gyerekek nyelvére leegyszerűsített kérdést fogalmazta meg, ők pedig jelentkeztek és válaszolgattak.

A legtöbb gyerek hajlamos volt bevonódni, kevesen húzódtak félre, de akik igen, azokat senki sem rángatta, így például az én fiam is időről időre kedvet kapott, míg egy-egy játékból közben kimaradt.

A program kezdetén szinte deus ex machina jellegű fordulattal az egyik gyerekről kiderült, hogy frappánsan össze tudta foglalni a történetet, csakis a lényegi elemek hangzottak el az összegzésében, és innen gyorsan meg is kezdődhetett (a Kamrában megszokott operabeavatókhoz hasonlóan) egy-egy fontos részlet kiemelése.

Először a rendelkezésre álló basszbaritont, Cseh Antalt hasznosították, aki nagyon régi játszótársa az alkotóknak, sokat láttam, ahogy egészen béketűrően szakít félbe rendre áriákat, énekel megrendelésre 2-4 sorokat. Derűs egyéniség, bizalmat keltő, csak rá kell nézni. Most megint egy rosszfiút játszik, Gáspárt (Kaspart), aki az ördögnek a saját lelke helyett kollégájáét, Maxét akarja átjátszani. Gyanús pasas, a szeme sem állna jól, de most egy kicsit kevésbé gonosz, alsósokra alkalmazott verzióban látjuk. A gyerekek nem félnek tőle. A bordalt énekli először és ennek kapcsán hirtelen „jókedvű és rosszkedvű kocsmatöltelékek” lesznek a gyerekekből, akik ezt a játékos feladatot kifejezetten szerették. Az énekes pedig játszik velük, keringenek egymás körül, nem érezni az elfogódottságot egyik oldalon sem.

Ezek után még nagyobb szabású átalakulás zajlik, a Budapesti Vonósok szellemekké válnak és hegedülés-csellózás közben mindenki énekel is. Dinyés Dániel nagy találmányát lehet, hogy több intézmény is el fogja tanulni, esetleg be lehetne az Operettszínházban is vezetni, ahol éppen ő most az első karmester, hogy mindenki, aki nem fúvós hangszeren játszik, egyben a kórust is pótolja. A költségeket le lehetne így faragni. Jól szólnak a vonósok, szellemként is beválnak. A gyerekek eközben pedig baglyoknak tanulnak be, és határozottan és nagy kedvvel huhognak. Ezen a ponton egy „áldozatkész” szülőre is szüksége lett a rendezőnek, és mivel nem akadt más vállalkozó, a koncepció megvalósulásának érdekében bevetettem magam. A szóló-szereplés egészen távol áll tőlem, nagyon nehezen jöttem bele abba is, hogy Hábetler András Figaro-előadásában vállalkozó nézőként színpadra lépje és négy-öt percet táncoljak a lakodalmi nép részeként, és csak a harmadik alkalommal múlt el a lámpalázam, de most nagy lendületet vettem és beültem a szőnyeg közepére készített székre, áldozatnak. A gyerekek előbb lápként megelevenedtek, majd huhogtak, és egyre közelebb jöttek, a fiam is beszállt, bár a kocsmatöltelékséget nem vállalta korábban.

Zárójelben: mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, még ez sem egyszerű, leülni egy székre és látványosan félni. Ha erre valaki rájön, még többre fogja azokat a színészeket értékelni, akiknek ez valóban megy. Az én csodálatom már nemigen tud fokozódni azok iránt, akik ráadásul még énekelni is tudnak, miközben színészként is hitelesek, de mindig jól jön egy ilyen saját próba. (Az esti előadáson viszont már nem vállaltam a nyilvános versfelolvasást, egy nap kétszer azért nincs szükségem arra, hogy rádöbbenjek a gyenge pontjaimra...)

Ezek után Göttinger Pál Samiel, az ördög szerepébe helyezkedett, vele folytatott párbeszédet Gáspár, de aztán a gyerekek leváltották ebben a szerepben is. Nagyon jó megoldás, hogy minden feladatra sok gyerek vállalkozhatott, nem merült ki az interaktivitás abban, hogy 2-3 gyerek szerepelt, a többi nézte.

Miután Cseh Antal jelenlétét egészen kihasználták, ő pedig mehetett Bolygó hollandit énekelni Miskolcra, következhetett a másik vadászlegény, Max, akit Varga Donát tenor játszhatott. Megérkezett ő is a Farkas szurdokba és elénekelte a vízióját. Ez esetben két önállóan szereplő kislányra is szükség volt: egy talán ötéves forma gyerek játszhatta Max szigorú anyját, aki hosszan és lassan, fenyegetően kellett, hogy elvonuljon, egy másik pedig a menyasszonyát, aki a gyerekek által létrehozott folyóba veti magát, ahova később a tenor is követte, mindkettőjüket párnák borították el. Nagyon üde jelenet volt, mintha egészen fel is oldódott volna a határ a nézők és a játszók között.

Ezek után nem csoda, hogy a két műsorvezetőnél hosszabb sorok kígyóztak az előadás után, mindenki aláírást akart tőlük beszerezni. Tessék, megkapták, ez a népszerűség ára, lehet a program után még egy kicsit keveredni a civilekkel…

A Budapesti Vonósok már hirdettek műsort a jövő évadra, és így megvan a többi operajátszóház időpont is. Hamar betelik, nagyon kell igyekezni. Mindig más operákról lesz szó.

2018. február 24-én 15h – Figaro házassága

március 24-én 15h – Szerelmi bájital

május 5-én 15h – Don Giovanni

Bérlet: 4000 Ft, koncertenkénti jegyár: 1800 Ft

Hogy visszatérjek az általam vitt nézők benyomásaira, a férjem „hibátlannak” illetve „tökéletesnek” minősítette az egész programot – ő, akitől ezt nemigen hallottam más előadás kapcsán, mert nálam kevésbé kompromisszum kész, míg János részben szerette, részben nem, bár az ő esetében az igazi mérce az lesz, hogy később fog-e róla beszélni. Majd elválik. Nekem mindenesetre nagyon jó élmény volt, és nem is kérdéses, hogy már fixre beírtam a jövő évi három időpontot is a naptáramba.












BIS feat. Flavien Reppert

A tárgymutatóban: ,
We are happy to invite you to the last Budapest Improv Show of the season! Come and spend an inspiring and entertaining night in the heart of Budapest with the most famous Hungarian improvisation company - Momentán. This one and only time with the wonderful and amazing improv master Flavien from France, who will be joining us on stage. Don't miss it!

Improv show date: Saturday 27. May, 19.00 – 21.00
Price: 3.000 Huf

About Flavien Reppert:
Flavien is improvising and acting since 1996. He graduated in drama at Conservatoire and in Theatre at the University of Strasbourg and started his professional career in 2004. 

He studied Improv in France and with some of the best improvisers in the world: Patti Stiles, Rama Nicholas, Wade Jackson, Randy Dixon, Lee White, Jstar Atlanta, Fabio Maccioni, Jim Libby and recently with Lindsay Hailey and Jason Shotts from iO Chicago.

He created a dozen original improv formats with Théâtre de l’Oignon, including short, free and long forms. Their Show Random is a huge success in many international festivals. He is also a member of Ohana: The European Improvisers Project.

^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
Flavien will lead a 4-hour workshop the same day at our theater that focuses on organic improv. 

Workshop date: Saturday 27. May, 13.00 – 17.00
Price: 12.000 Huf
Register: workshop@momentantarsulat.hu
Those who attend the workshop get 50% off from the BIS ticket: 1.500 Huf


Májkonzervből német turista, Ötvös Andrásból szalonna

A tárgymutatóban: , , ,
A csemegepultos naplója

Az elmúlt három év egyik legsikeresebb budapesti darabja a Gerlóczy Márton azonos című regényéből színpadra adaptált egyszemélyes sztori Ötövös András arcleszakítóan zseniális előadásában. De miért is olyan jó végignézni, ahogy egy pesti író a csemegepultban szenved a napok monotonságában és a kibírhatatlan vevők gyűrűjében?


„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam. Csemegepultos leszek. Nappal kolbászokat, este nindzsókat fogdosok. Erről szól majd az egyedülálló csemegepultos élete.”

A történet viszonylag egyszerű; főhősünknek, Márczy Lajosnak elege lesz mindenből, és elhatározza, hogy egyedülálló csemegepultos lesz a Vásárcsarnokban Jolival, aki mesterien kiokítja a húsok, felvágottak és a vásárlók fajtáiról, természetéről. A lelógó szalámik, kolbászok és tornyosuló májasok közül azonban felsejlenek a nőtípusok, pesti embertípusok és persze a kapcsolatok formái-fajtái, mindez cinikus humorba csomagolva. Személyes hangvételű beszámoló egy ideiglenes szakmaváltásról. Ötvös András besétál a színpadra, leül egy tejes rekeszre, és mesélni kezd. A közönség pedig jó 80 percen keresztül hallgatja, székbe szögezve, és még jó, hogy odaszögezve, különben le-le pottyannánk a székről a könnyes nevetéstől.

A darabot 2014 óta játsszák a Jurányiban, bár igen ritkán, és csak szuperlatívuszokban emlegették, de emellett sem tudtam, pontosan mire is számítsak ettől a monodrámától, ami regény formában egyáltalán nem egyszemélyes (az adaptációt Lökös Ildikó dramaturgnak és Göttinger Pál rendezőnek köszönhetjük). Első blikkre talán egyszerűnek tűnik a történet, de eljátszani, főleg egyedül, sonkákkal, kolbászokkal, csomagolópapírral bábozva, korántsem olyan könnyű. Ötvös András, aki a Katona József Színház társulatának tagja, nem mellesleg pedig a zseniális Isteni műszakban is játszott, olyan mértékig megdöbbentően jól és ezerarcúan alakít, amitől leesett az állam. Orlai Tibor producer valamire nagyon ráérzett. Picit tartottam tőle, hogy vajon másfél órát ki lehet-e tölteni egy egyszemélyes előadással, de az a helyzet, hogy Ötvös ezt nemcsak kitölti saroktól-sarokig, időben és térben is, hanem közben hiányt képez, és még simán nézném tovább, pedig a díszlet is (elsőre legalábbis) elég kevésnek tűnik: egy csemegepult, benne felvágottak, számlatömb, felmosó. Aztán persze megelevenedik és mozog ott minden, a pulóverből szomszéd lány, a lábszárból szerető, a konzervekből német turisták lesznek. Ötvös kezétől minden élő és mozgalmas lesz. Nem bábszínház ez, hanem tárgyanimáció, amiben egy emberundorral küzdő férfi tárgyimádata jelenik meg, mi alól átsejlik Gerlóczy sokszor cinikus és/vagy szarkasztikus humora, apróra darálva, kolbászba töltve.

Az előadás végén nem találtam szavakat, részben, mert magasan felülmúlta az elképzeléseimet, részben pedig, mert még mindig kapkodtam a levegőt a sok röhögés után. Ötvös András játéka elismerésre méltó, a darab nagyon patent és egyenesen kötelező, nem csak húsimádóknak!

Décsy Eszter


Villáminterjú a Terminál Workhouse honlapjáról

A tárgymutatóban: ,
Színész-rendező? 
Rendező. Az a hivatásom, a tanult szakmám és a foglalkozásom is. A színészet egy kisebb-nagyobb rendszerességgel bekövetkező mulatságos félreértés csak. (Majd egyszer kipuffogom magunk között magamat azon, hogy ha egy színész rendezni kezd, az teljesen magától értetődik, egyébként számomra is, de ha egy rendező játszik, mindenkinek felszalad a szemöldöke. De mondom, ez puffogás lenne csak, nem igazán fontos kérdés. Szeretek játszani, és el is boldogulok bizonyos feladványokkal, de azért a színészet mindig az marad nekem, ami most is: tanulmányi kirándulás.)

Rendezőként a próbafolyamat melyik részét kedveled leginkább?
A második-harmadik hetet. Amikor már nem a kezdeti tapogatózás van, de még nem kell félni, hogy véletlenül készen lesz. Simán csak be lehet menni, és dolgozni.

Mi az eddigi legfontosabb cselekedeted? 
Elvettem feleségül a feleségemet, Grisnik Petra színésznőt. Abszolúte semmi fontosabb nem történt velem eddig, persze még remélhetőleg sok van hátra.

Te és a Terminál?
Alkotóként távol vagyok a Termináltól, már úgy csapódtam oda eleve, hogy ez még egy ideig így is lesz. Az önmagát feltaláló új intézmény érdekel az egészben, ahogy a körülöttünk lassan erodálódó színházi struktúra háta mögött egy közös akarás mentén szövetkező fiatal színházi emberek feltalálják a semmiből azt a formát, amiben működni tudnak. Lassan megy, nem mondom, de hát nem sietünk sehova. És öt-tíz-húsz-harminc év múlva is élni fogunk még – elemi érdekünk, hogy értsünk az intézményesüléshez, mert ezt nem tanítják meg az iskolában. És egyébként idekinn se. Fel kell találni tulajdonképp a semmiből. Izgalmas dolog. Mivel én kezelem a netes cuccokat, ezt a kis intézménnyé válást, a belső-külső kommunikációt mind közelről látom, még ha nem is nagyon beszélek bele. De nem is lustálkodom: idén elszerződtem Nyíregyházára főrendezőnek, szóval a kőszínházi terepen is nagyon komoly tanulmányokat végzek közben ezekben az években. Azalatt a Terminál is tanul, nemesedik, dörzsöltebbé válik. Alig várom, hogy a két szál, kétféle tudás, kétféle begyűlt vastartalék összeérjen majd valamikor. És akkor csinálhassunk egy olyan színházat, amilyet eleve szerettünk volna.

A legszebb kép?
George Bellows: Men of the Docks (1912)


Bűvös számok Orlai Tibor életében

A tárgymutatóban:
Kalandorból mecénás - Portré a Vasárnapi Hírekben

A magyar színházi szcéna második legnagyobb mecénása. Az első az állam. Több mint húsz darabot tart repertoáron, ma már évente hat-hét bemutatója van. A hat és a hét egyébként is bűvös számok Orlai Tibor életében: producerként a Hat hét, hat tánc című darabbal vívta ki helyét a magyar színházi életben, még 2006-ban.

Az egyik legbarátságosabb színházi ember, akivel valaha találkoztam. Mindig mosolyogva beszél arról a két dologról, ami számára a legfontosabb az életben: a színházról és a kutyákról. „Nagyon fontos a rendszeresség és a következetesség” – mondja a beszélgetésünk egy pontján, és szinte biztos, hogy ezt a kutyákra érti. Tudniillik a színházban a teljes szabadság híve. Bár a színházról sokan mondják, hogy hierarchikus intézmény, ahol a főnök (rendező, igazgató, mecénás) szava dönt, ő a közösség alkotóerejében hisz. „Vannak döntések, amelyek az én kezemben vannak, de a legfontosabb az, hogy mindenki szabadon végezze a saját munkáját.

Nem attól működik jól egy színház, hogy én vagyok a legjobb rendező, a legjobb díszlettervező, marketinges és jegyszedő, hanem attól, hogy körülöttem olyan emberek végzik a munkát, akik a saját szakmájukban kiválóak. A művésznek szabadnak kell lennie az alkotó folyamatban” – vallja. Ezért sem megy be a próbákra, legfeljebb az alkotó folyamat végén. Teljesen fölösleges, hogy attól szorongjanak a színészek vagy a rendező, mit gondol a producer erről vagy arról.

„Eleve olyan alkotókat választok, akikben megbízom, és tudom, hogy nekik is az az érdekük, hogy jó előadás szülessen. A színészek másképp kell, hogy működjenek, mint egy átlagos ember. Ezzel mindig tisztában voltam. Más dolog az, ami nekik a stabilitást megadja, és más az, ami kizökkenti őket ebből. Ezt kellett megtanulnom. Meg azt az alázatot, amivel a színházi munkához közeledni kell. Ennek belülről kell jönnie, mert ha nem, azt a színészek egy pillanat alatt észreveszik, és elvész a bizalom” – mondja Orlai Tibor.

Halandó a halhatatlanok között

Saját bevallása szerint soha nem akart színházi ember lenni. „Az én erősségem mindig is a logisztika, a szálak együtt mozgatása volt. Nem gondoltam, hogy művészi alkotónak jó lennék, színésznek meg főleg nem.” Imádta, sőt tisztelte a színházat, és álmában sem gondolta volna, hogy egyszer ez lesz az élete. A ’90-es évek végén Orlai jól menő vállalkozó volt, egy orvosi műszereket forgalmazó cég résztulajdonosa. Egy társaságban találkozott Eszenyi Enikővel, akivel – ahogy mondani szokták – „kölcsönös szimpátia” alakult ki. A színésznő néhány hónappal később azzal hívta fel, hogy nem volna-e kedve segíteni egy lemez elkészítésében.

Orlai azonnal igent mondott, bár fogalma sem volt arról, hogyan készül egy lemez. Kalandnak gondolta, és belevágott. Nem arról volt szó, hogy pénzt kell szereznie a lemezhez. Akkoriban még gyerekjátéknak számított egy lemezre valót összekalapozni olyan nagy nevű művésznek, mint Eszenyi. Úgyhogy valójában rejtély, mit látott benne.

„A színészekben sokkal nagyobb empátia van az ilyen dolgokhoz, mint bennünk, halandókban. Ők azt is meglátják az emberben, amit ő maga sem” – próbál magyarázatot találni az akkori eseményekre, csaknem húsz év távlatából. A lemezből (ez volt a nevezetes E- tangó) aztán sok év közös munka lett. „Amit a színházról lehetett, azt Enikőtől tanultam meg” – meséli Orlai. Néhány évvel később még mindig kétlaki életet él: egyszerre igazgatja régi cégét, és építi az újat. A fordulat 2005-ben jön: Eszenyin keresztül ismeri meg az izraeli rendezőt, Ilan Eldadot, aki a figyelmébe ajánl egy darabot, ami akkor már nagy sikerrel fut a Broadwayn. A Hat hét, hat tánc aztán akkora siker lesz itthon is (Vári Évával és Kulka Jánossal több mint 250-es szériát él meg), hogy az ebből befolyó pénzből saját lábára
állhat a cég.

Bele a sajátot

A Producerek című musicalben van egy híres mondat: egy Broadway-producer soha, de soha ne tegyen saját pénzt egy darabba – magyarázza a főszereplő, egy Broadwayproducer feltörekvő, fiatal kollégájának. 

Orlainak semmi baja a musicalekkel, de ezzel speciel nem ért egyet. „Csak akkor leszel igazán gazdája egy produkciónak, ha a sajátodat kockáztatod. Ha minden eleme a tied, minden elemében benne vagy” – mondja, de rögtön hozzáteszi, hogy neki szerencséje volt. Az első produkció igazán sikeres volt anyagi értlemben is, így nyugodtabban vághatott bele újabbakba.

Ma már ott tart, hogy – hála az úgynevezett keresztfinanszírozásnak – igazi mecénásként tud működni. Olyan darabokat is be tud mutatni, amelyek szinte biztosan nem hoznak rekordbevételt, sőt akár veszteségesek is, de valamiért fontosnak gondolja őket.

„Egyre több olyan előadást csinálunk, ami a 20-as, 30-as generációt hozza be a színházba. Ma még nem ők a legfizetőképesebb színházba járók, de néhány év múlva már ők lesznek, és nem veszíthetjük el őket. Ehhez fiatal alkotókra is szükség van. Olyanokra, akikre ma még nem jönnek be tömegek, de ha lehetőséget kapnak, az mindannyiunknak kifizetődő.”


Művészet és politika

A legnagyobb magánfinanszírozóként nagyon fontosnak és elengedhetetlennek tartja, hogy az állam is jelen legyen a színházban. Szerinte a komoly kulturális értékeket létrehozó kőszínházak nem lennének életképesek állami (vagy a nagy vidéki színházak esetében önkormányzati) támogatás nélkül. „Sokan mondják, hogy a színházaknak önfenntartónak kell lenniük, de a magyar jegyárak mellett ez gyakorlatilag képtelenség – mondja. – Egy londoni előadásért 70-80 fontot (25-30 ezer forint) is elkérnek, itthon 5000 forint már sok egy színházjegyért.

Miközben az előállítási költségekben nincs ekkora különbség. Támogatás nélkül a magyar színházak soha nem játszhatnának sokszereplős Shakespeare- vagy Csehov-darabokat.” És akkor még nem beszéltünk a kisebb, alternatív társulatokról, amelyek – már csak a játszóhelyük mérete miatt sem – képesek megtermelni a működésükhöz szükséges bevételeket. „Miközben óriási szükség van rájuk, hiszen ők hozzák be azokat az impulzusokat, amelyekből a színház hosszú távon képes megújulni, építkezni.

A kultúra nem lehet egy szűk elit kiváltsága. 

Éppen ezért fontos, hogy az állam legalább a tao-rendszeren keresztül részt vegyen a kultúra finanszírozásában” – mondja Orlai, aki ugyanakkor nem titkolja, hogy a tao elsősorban azoknak hasznos, akik sokat és sokszor játszanak. „Ideális az volna, ha az állam legalább részben vállalná az alternatív társulatok finanszírozását, és közben nem szólna bele abba, hogy mit csinálnak. De ez már a művészet és a politika viszonya, ami ma egyáltalán nem mondható ideálisnak.”

Apropó, politika. Orlai szerint a színháznak nem feladata kommentálni a mindennapi politika történéseit, de a közélet súlyos kérdéseivel igenis foglalkoznia kell. „Szembesíteni kell a közönségünket, el kell mondanunk nekik, hogy mit gondolunk az olyan kérdésekről, mint a családon belüli erőszak, a másság elfogadása vagy a szélsőséges eszmék térhódítása. A színháznak igenis dolga megmutatni olyan dolgokat, amiket az emberek egyszerűen nem akarnak észrevenni.”

A tét nem az – mondja –, hogy a színház a határozott értékválasztással elveszít egy-két nézőt. „Az embernek muszáj állást foglalnia. Nem lehet mindig mindenkinek megfelelni. Ha én mindig mindenkinek meg akarok felelni, akkor semmilyen nem vagyok. Ha pedig semmilyen vagyok, akkor érdektelen leszek.”


A szegedi teátrum már a jövő évadra hangol

A tárgymutatóban: ,
Változatos programmal, vendégjátékokkal és fesztivállal zárja az évadot májusban és júniusban a Szegedi Nemzeti Színház. A jövő évad műsortervében 3 opera, egy operett, 7 színmű, két gyermekdarab és 2 balett bemutató szerepel.

Megújul a színház honlapja

Elkészült és már „finomhangolják” a teátrum megújult internetes honlapját. Borda Sándor marketing ügyvezető elmondta, a régi már 9 éves volt, ráfért a tartalmi és formai megújítás. Az új honlapot – amely a korábbinál felhasználóbarátabb – május végétől használhatják az érdeklődők és különféle okos eszközökön is olvasható lesz.

Gyüdi Sándor főigazgató a teátrum műsoráról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, májusban már nem lesz bemutatója a szegedi társulatnak, de számtalan vendégjátékot és egyéb produkciót láthatnak a szegedi színházbarátok. Május 5-én a legtöbbet külföldön szereplő magyar társulat, a Proton Színház vendégeskedik a Tisza-parti teátrumban. Az Utolsó című, Rába Roland rendezte utópisztikus előadás a mai fogyasztói társadalom problémáiról szól.

A Rock the Ballet magyarországi turnéja szegedi állomásán az amerikai társulat rockzenére és filmslágerekre készült táncprodukcióját május 6-án játsszák a Nagyszínházban.

Május 8-án az idén 15 éves Szeged Első Lions Klub jótékonysági programjának részeként a Recirquel társulat Cirkusz az éjszakában című darabját mutatják be Szegeden. Az előadásra legalább 250, egészségügyi állapota vagy szociális helyzete miatt hátrányos helyzetű gyermeket hívnak meg. A szegedi színházi élet szakmai elismeréseit, a Dömötör-díjakat május 20-án adják át gálaműsor keretében.

A teátrum május 22-től a Finálé regionális kamaraszínházi fesztivállal várja hűséges nézőit. A műfajilag sokszínű előadások sorát egy Bodó Viktor rendezte monodráma, az Egy őrült naplója kezdi. Keresztes Tamás produkcióját tavaly nyáron mutatták be Szegeden, azóta az előadás több szakmai elismerést nyert. Egy hét alatt a fesztivál keretében összesen hét produkciót láthat a szegedi közönség.

Május 30-án rendezik meg a Solve gálát, amelynek bevételéből a teátrum régi idős tagjait támogatják. Június 11-én a Tiszavirág táncegyüttes gálaműsorát tartják a Nagyszínházban, az esten óvodásoktól a nagyszülőkig a társulat háromszáz tagja mutatkozik be.

Elkészült a következő évad előzetes műsorterve is. Három játszóhelyen összesen 15 bemutatóval várja majd a közönséget a szegedi társulat. A műsortervben 3 opera, egy operett, 7 színmű, két gyermekdarab és 2 balett bemutató szerepel.

Spiró György, a színház művészeti főtanácsadója a produkciók közül kiemelte Németh Ákos kortárs magyar drámaíró Tél című darabjának ősbemutatóját, melyet ősbemutatóként Bodolay Géza állít színpadra a stúdiószínházban.

Az elmúlt száz év tíz legjobb magyar drámájának egyikét Papp András és Térey János Kazamaták című, 1956-ban játszódó, a Köztársaság téri pártház ostromának eseményeit feldolgozó művét Máté Gábor rendezi majd, a darabot 2018. februárjában mutatják be a Kisszínházban – közölte a drámaíró.

A Szegedi Nemzeti Színház 2017/2018-as évadának műsorterve

Nagyszínház

Szeptember 22.
Szegedi Kortárs Balett bemutatója
Koreográfus: Juronics Tamás

Október 20.
Kacsóh Pongrác: János vitéz – gyermekeknek
Rendező: Toronykőy Attila

November 17.
Gioachino Rossini: A sevillai borbély – opera
Rendező: Kerényi Miklós Gábor

December 8.
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban – operett
Rendező: Horváth Péter

2018. január 26.
Georges Bizet: Carmen – opera
Rendező: Keszég László

Február 16.
Békés Pál: Félőlény – mesejáték
Rendező: Tóth Miklós

Április 6.
Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála – színmű
Rendező: Rale Milenkovic

Április 27.
Giuseppe Verdi: Ernani – opera
Rendező: Göttinger Pál

Kisszínház

Szeptember 29.
Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi – színmű
Rendező: Bodolay Géza

November 10.
Friedrich Dürrenmatt: János király – színmű
Rendező: Keszég László

December 22.
Peter Shaffer: Amadeus – dráma
Rendező: Rusznyák Gábor

2018. február 9.
Papp András – Térey János: Kazamaták – színmű
Rendező: Máté Gábor

Március 23.
Zágon – Harsányi – Eisemann: XIV.René – zenés vígjáték

Április 13.
Szegedi Kortárs Balett bemutatója
Koreográfus: Juronics Tamás

Stúdiószínházi bemutató

December 15.
Németh Ákos: Tél – dráma (ősbemutató)
Rendező: Bodolay Géza

* * *


Tíz ajánlott előadás, amit most láthatunk utoljára

A tárgymutatóban: ,
Istenítélet, Platonov, Rose – és más kiemelkedő előadások is hamarosan búcsúznak.


Közeledik az idei színházi évad vége, mely néhány igazán kiváló előadás esetében nem csupán pár hónapos szünetet jelent, hanem darabtemetést. Az alábbi listánkban tíz olyan produkciót mutatunk be, melyeket most van utoljára lehetőség megnézni – érdemes élni vele.



  • Haramiák (Vígszínház – Pesti Színház, r.: Kovács D. Dániel) – április 19., szerda
    • 2015 decemberében a Haramiákkal beköltözött a lazaság s a fiatalság a Pesti Színházba. Kovács D. Dániel és csapata egyszerre egyedi és közérthető, nagyon kortárs, ugyanakkor fogyasztásra nagyon ajánlott előadást tett le az asztalra. Izgalmas és lendületes, mint egy akciófilm, rekeszizom-próbálóan vicces, mint egy vígjáték, miközben sikerül Schiller átgondolásra érdemes üzenetét a maga mélységében, ugyanakkor közérthetően átadnia. Bár a Pesti Színház törzsközönsége kissé megijedt a premieren az új formáktól és a lendülettől, végső soron ez az az előadás, amivel nem lehet mellélőni, különösen, ha az ember még nem töltötte be a negyvenet – de örökifjak esetében utána sem. (jegyvásárlás)
  • Sybill (Budapesti Operettszínház, r.: Szabó Máté) – április 24, hétfő
    • „Operetteket nézve sokszor merülhet fel bennünk a kérdés, hogy (főleg a két gyökeresen különböző kulturális vagy társadalmi világból érkező primadonna- és bonviván-szerep esetében) vajon mennyire lesz tartós a darab végén boldogan egymásra találó párok kapcsolata. A Sybillben, a végkifejlet ellenére, épp ez a legnagyobb illúzió: hogy három órán keresztül talán elhihetjük, hogy lehet” – írja kritikájában Dicsuk Dániel. Szabó Máté rendező Sybillje egy önmagát, a társulatot és a nézőket is komolyan vevő operett, mely nem csak a műfaj kedvelőinek ajánlott. (jegyvásárlás)
  • Rose (Spinoza Színház – Orlai Produkciós Iroda, r.: Ilan Eldad) – április 26., szerda
    • Azzal, hogy a Kossuth-díjas Vári Éva visszavonul a színpadtól, az is biztossá vált, hogy legendás előadása, a 2002-ben a Budapesti Kamaraszínházban bemutatott Rose is ebben az évadban látható utoljára. A 2013-ban a Spinoza Színházba került monodrámában a Vári Éva által megformált Rose szemüvegén keresztül nyerhetünk betekintést a XX. század változásaiba és állandóságába. „A gyász az emlékezés ideje, de Rose nem szívesen emlékszik: túl sokat élt, túl sokat látott. Szeretne megszabadulni a fejében élő képektől, ezért elmeséli, megosztja velünk élete fontos pillanatait; minden fájdalmat, örömet es szerelmet. Humorral átszőtt, szívet melengető meséje megkapó jiddis Odüsszeia, amely élni akarásról, bölcsességről és emberi hitről tanúskodik” – írja az előadás színlapja.
  • Illaberek (Katona József Színház, r.: Máté Gábor) – április 30., vasárnap
    • 2013 őszétől látható a Katona nagyszínpadán a Máté Gábor rendező és Török Tamara dramaturg, valamint a játszó színészek által összeállított előadás, mely nagyon mai, nagyon közérthető, ugyanakkor minden szempontból színházi módon beszél a kivándorlás kérdéséről. Az Illaberek jelenleg csak ebben a formában létezik, de nyomtatásban is megállná a helyét. Igazi erejét az jelenti, hogy miközben nem próbál meg igazságot tenni vagy igét hirdetni, jól megrajzolt karakterek sorsán keresztül mutat rá a mai Magyarország egyik legégetőbb problémájára.
  • nőNYUGAT (Thália Színház – Örkény Színház, r.: Mácsai Pál) – május 11., csütörtök
    • Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – igaz volt ez a Nyugat legendás íróira is, sőt – a Mácsai Pál által rendezett előadás során kimondva-kimondatlanul egyértelművé válik, hogy a Bíró Kriszta által felsorakoztatott nőkre nemcsak ismert és amúgy kiváló alkotó férjük, szeretőjük, rokonuk révén, hanem saját joguknál fogva is emlékeznünk kellene. „Ezekhez a nőkhöz rengeteg közhely tapad. (…) Ahogy elkezdtem magam beleásni, előbb-utóbb kiderült, hogy a valóság sokkal bonyolultabb és izgalmasabb. Nem jobb vagy rosszabb, csak sokkal több rétege van, mint amit ismerünk. Nem rehabilitálni akartam őket, hanem megtudni, hogy milyen indíttatásból cselekedtek, hogyan gondolkodtak” – mondta az előadás szövegkönyvét összeállító Bíró Kriszta.
  • Gyógyír északi szélre (Orlai Produkciós Iroda, r.: Göttinger Pál) – május 17., szerda
    • A lassan hat éve futó Gyógyír északi szélre minőségi bulvárszínház: nem akarja megváltani a világot mélyre szántó lélektani gondolatokkal vagy társadalomfilozófiai újításokkal, egyszerűen csak szórakoztatni szeretne minket, nézőket – nem olcsó poénok, hanem saját életünkre való finom utalássorozatok révén. Fullajtár Andrea és Őze Áron virtuális párbeszéde, vagy inkább monológsorozatai révén két egymást nem ismerő, a véletlen online találkozás révén azonban a másikhoz egyre közelebb kerülő ember kapcsolatát láthatjuk, olyan, leginkább bennünk megfogalmazandó kérdések közepette, mint hogy felülírhat-e egy elképzelt, online szerelem egy valóságosat, vagy hogy érdemes-e a csupa jó bizonytalan ígéretéért hátat fordítani a mindennapi nehézkes valóságnak. (jegyvásárlás)
  • Platonov – Apátlanul (Radnóti Színház, r.: Alföldi Róbert) – május 21., vasárnap
    • László Zsolt és Kováts Adél kiemelkedő alakítása önmagában is értékessé tenné a Radnóti búcsúzó Platonovját, Alföldi Róbert Csehov-rendezése azonban jóval több ennél. Az értelmiségi múltjának nyomai még észrevehetőek Platonovon, aki talán fásultságból, talán más utat nem látva süllyed bele környezetébe, építő energiája helyett tovább pusztítva a díszlet és a hangulat által együtt életre keltett vidéki, orosz (?) posványt – az előadás érdekes és vitára módot adó felvetés, hogy mi a felelőssége annak, aki látja, mi vesz minket körül, azokkal szemben, akik nem látják. (jegyvásárlás)
  • Istenítélet – A salemi boszorkányok (Vígszínház, r.: Mohácsi János) – május 30., kedd
    • Senkit, de tényleg senkit ne tartson vissza a három óra negyvenöt perces játékidő a Mohácsi János által immár harmadszor, ezúttal a Vígszínházban megrendezett Istenítélettől, mely az elmúlt évad egyik leginkább élettel teli, legkiemelkedőbb bemutatója volt. A produkció igazi varázsát nem Kovács Márton önmagában és az előadással is együtt élő zenéje, nem is a többfunkciós díszlet-remekmű, nem is a frappáns, Miller A salemi boszorkányokját tovább mélyítő szövegkönyv, és még csak nem is Stohl András és a többiek bravúros játéka adja. Hanem az, hogy mindez egymásra épülve, együtt, egymásért működik – az Istenítélet a szó legjobb és totális értelmében is színház. (jegyvásárlás)
  • Emberszag (Szkéné Színház – Vádli – Füge) – június 13., kedd
    • Talán kevesebben hallottak róla, de búcsúzik a zsidók meghurcolását egyedi hangon elmesélő revü is. Pedig az Emberszag egy különleges előadás: Szép Ernő őszinte, már-már kedélyes módon írta le meghurcoltatásait, a sárga csillagot, az embertelen meneteléseket, melyeket azután Szikszai Rémusz zenés, bábos formában tett elénk a színpadra. A főhős-narrátor ráadásul különleges formában, három színészen keresztül szólal meg, lényegében mondatonként váltva egymást: Fodor Tamás, Tóth József és Kovács Krisztián tolmácsolásában.
  • Mártírok (Katona József Színház, r.: Dömötör András) – június 23. péntek
    • „A társadalmi diszfunkció tablója – talán így lehetne megközelíteni Marius von Mayenburg Mártírok című darabjának lényegét. A felcsapás szerint egy Benjamin nevű fiú problémássá válik az iskolában: nem akar átöltözni úszásórához. Az ilyenkor szokásos ügymenet beindul: a tanár beír a gyerek ellenőrzőjébe, aki otthon megkapja a fejmosást. Hiszen ki tudja, kamaszos dac, testképzavar, szégyellősség vagy mi más áll a háttérben” – írja kritikájában Ugrai István. És így tovább: a Mártírok több mint egy tabló, nemcsak Benjamint és környezetét mutatja be, de a teljes szélsőségességig vezető folyamatot, a fiú és a közeg egymásra gyakorolt viszonyát is. Döbbenetes erejű előadás a kérdések és a válaszok fontosságáról. (jegyvásárlás - április 18-tól)

forrás: http://artandgo.blog.hu/



Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks