12. Ördögkatlan

12. Ördögkatlan

12. Ördögkatlan lesz, ha a fene fenét eszik is. A TAO megszüntetése miatt, pontosabban, az azt felváltó rendszer megszületésére várva az Ördögkatlan (és számos fesztivál – és társulat és kultúrház és zenekar és alkotó és intézmény és és és…) egyelőre nem tudja, miből gazdálkodhat 2019-ben. Várakozunk és naivan bizakodunk – És mindenkitől türelmet kérünk, mert a pontos programot később tudjuk csak összerakni
Kapa-Pepe-Rémusz szavait tudjuk idézni a 12. éve meghívott Mrozek-darabból: „Muszáj mulatságnak lenni!” Muszáj Ördögkatlannak lenni!



A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

Jó kérdés beszélgetéssorozat

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.

Van, akinek való a szabadúszás, van, akinek nem. Van, akinek van egy stabil háttere, ám hívják máshová is, ezért azt érzi, bármikor elmehetne, de nem megy el. És ennek egy más szempontú megfogalmazása is igaz: abban a pillanatban, ha azt érzed, nincs hova menned, menj onnan. Az is lehetséges, hogy egyszerűen csak habitus kérdése, kinek való a társulati lét, kinek nem. Ahogyan a beszélgetés elején Veiszer Alinda is jelezte, a három vendég segítségével sokféle szempont mentén próbálják a társulatot érintő különböző kérdéseket érinteni: Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatójaként a vezetői, Göttinger Pál rendezőként, illetve a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezőjeként a rendezői, főrendezői szempontok, Molnár Áron pedig a színészi nézőpontok „képviseletében”, és természetesen saját tapasztalataira építve tud nyilatkozni. A meghívottak azonban épp pályájuk alakulása miatt tudtak a szerepekből kilépni, hiszen Kováts Adél amellett, hogy hosszú ideig volt a Nemzeti Színház művésze, és több, mint két évtizede a Radnóti Színház tagja, rendszeresen vendégeskedik más társulatoknál, Göttinger Pál sok független produkcióban is dolgozott, Molnár Áron pedig ismeri a kőszínházi és a független létet is.

Az előadó-művészeti törvény meghatározásából kiindulva a társulat, mint fogalom definíciója volt az első kérdés, az, hogy a meghívottak számára mit jelent ez a szó, milyen követelmények kapcsolódnak a társulati léthez. Abban megegyeztek, hogy

ideális esetben a társulat nem csupán azonos munkahelyet, de közös világlátást vagy színházi nyelvet, ízlést, szellemi közösséget jelent.

A társulat működéséhez kötődő időtáv esetében azonban eltértek az álláspontok.

Molnár Áron a társulati lét csapdájára igyekezett felhívni a figyelmet, ami szerinte a kényelem és a konfliktuskerülés, a problémák szőnyeg alá söprése. „Miután felmondtam a Vígszínházban, hihetetlenül izgalmas volt belelátni azokba a projektekbe, ahol nem volt idő arra, hogy megsértődjünk. Állandóan megsértődnek a színészek, a rendezők, az alkotók, mert egy társulatban van idő megsértődni, hepciáskodni, inni, beszélgetni nagyokat. Amikor egy projektben vagy benne, egy olyan pillanat részese vagy, amit vagy elcseszel, vagy megcsinálod jól, és a felelősség a tied. A felelősség ma szerintem hiányzik a színházi szakmából” – fogalmazott, és hozzátette, hogy szerinte egy független alkotó sokkal komolyabban viszi a bőrét a vásárra, és nem csupán egzisztenciális értelemben, hanem művészileg is bátrabb döntéseket kell hozni.

Miért csináljuk a színházat? Azért, hogy jóban legyünk, hogy szeressük egymást, vagy miért? Ez a valódi kérdés.

Pengeélesen megtalálni azokat a problémákat, amelyekről egy előadáson keresztül beszélünk, vagy egy kicsit mindig óvatosabbak közelíteni egymáshoz, és kerülni a konfliktusokat?” – tette fel kérdéseit, és azt is elmondta, hogy bármely kőszínházban dolgozott eddig akár tagként, akár vendégként, ugyanazokkal a nem színház-, hanem társadalomspecifikus problémákkal szembesült. „A vígszínházi éveim során és később is, ahol vendégként voltam, azt láttam, hogy a társulat nagyjából úgy működik, mint Magyarország kicsiben. Elhallgatott konfliktusok, manipuláció, egzisztenciaféltés ahelyett, hogy odaállnánk és kimondanánk.”

Göttinger Pál szerint Molnár Áron meglátása abból a szempontból pontos, hogy minél nagyobb a színházi üzem, annál kisebb az egyénnek az egészre vonatkozó felelőssége, amihez hozzáadódik az is, hogy a tehetetlenség érzésével frusztrálják magukat, hiszen annyira kicsik az egészben, hogy úgy érzik, nem lehet az egészen változtatni. „Szeretném én is használni azt a fogalmat, amit Áron, csak nem konfliktusnak, hanem immunrendszernek nevezem, és pártolom” – jegyezte meg az őszinteségre, a problémák belső és valódi megoldására való törekvéseket illetően, Kováts Adél pedig hozzátette, hogy számára akkor tud jól működni egy társulat, ha az azonos szakmai kvalitású emberekből áll, ami egymás iránti tiszteletet jelent.

Éppen ezért a szeretet nem cél, de mivel a színház kémia, a szimpátia is közrejátszik abban, hogyan épül a társulat.

Kováts Adél saját példáján mutatta be a társulati dinamizmust. Ő 2016 óta vezeti a színházat, és bár szám szerint a társulat létszáma nem változott, azóta körülbelül egyharmaduk kicserélődött. Ezt lehet kívülről – az ő megfogalmazásában – bombatámadásnak is nevezni akár, amit Molnár Áron szerint viszont vérfrissítésnek is tekinthető. A külső és belső megítélés abban sem egyezik, hogyan látják csapatként őket kívülről, és ezt ők hogyan érzik belülről. Mint kiderült, a Radnótinál a pozitív külső megerősítés hamarabb érkezett, mint a belső nyugalom. Ez az az állapot, amikor újabb minőségi szintet tudnak lépni.

Göttinger Pál a vidéki társulatokat különösen égető egzisztenciális kérdésekről is beszélt, a „helyben világhírű” színészekről, az egy helyen eltöltött évtizedekről, az apatikus színészekről, a társulati lét olyan megalázó „lepedékeiről”, amelyek minden szereplőt megaláznak. Viszont ha jól működik a társulat, tette hozzá a rendező, felismeri a helyzetet, beleáll a konfliktusba, és együtt képesek azt kezelni. Ahhoz, hogy meg tudják menteni egymást, bizalom szükséges, ennek a kialakulása viszont hosszú idő.

Göttinger plasztikusan írta le a helyzetet: „A vidéki színházi színészek reggel kilenctől éjfélig minden nap, egész nap, évtizedekig együtt vannak. Ott a család nem valami romantikus képzet, hanem egy iszonyatos ár, amit az ember fizet ezért a pályáért. Nem játék ez. De ha ügyesen csinálják, vigyázni tudnak egymásra, és egy beborulásnál – ami mind fővárosban, mind vidéken elő tud fordulni, hogy egy színész vagy egy rendező elveszti a fonalat – megmentik egymást.” A rendszer problémáinak kezelésére azonban nem több pénz szükséges. A megoldások – vázolta Göttinger – vendégrendezők vagy olyan helyi fesztiválok jelenthetik, mint a nyíregyházi Vidor vagy Táncfarsang. Kováts Adél szerint a vidéki színházak repertoárstruktúrája sem kedvező a rövid kifutási idővel, hiszen a szerep öröme, fejlődési folyamata csak egy bizonyos széria fölött élhető meg, és ezért is nagyon fontos, milyen rendezőkkel dolgozhatnak a színészek:

Egy idő után megviselődhet a tehetség, az igény, a hozzáállás.

A társulati lét lehet sötét bugyor, de vannak országok, ahol nincs hagyománya, és áhítoznak rá. A titok az lehet, hogy egy társulat – ahogy Göttinger Pál jegyezte meg – többet jelent, mintha összeadnánk az egyéni nagy teljesítményeket. A casting lehet álomszerű – tette hozzá rendezőként –, mert az azt jelenti, hogy a legalkalmasabbakkal dolgozhat, aki mind nagyon akarták azt a szerepet, és hajlandók voltak a válogatás különböző próbáit kiállni. Ettől más lesz a munkaalap és a munkamorál, miközben egészségtelenné is válhat a helyzet attól, hogy mindenki kiragyogni akar.

Hamar eljutottunk a közéleti szerepvállalás és a társulatban való létezést illető kompromisszum kérdéséhez, ám Molnár Áron felvetésére egyetlen ugrással a tao kérdése került napirendre. A színész a megúszást, a hallgatást, a közös kiállás hiányát rótta fel. Véleménye szerint az együttes vezetői fellépés, a nyilvánosság különböző formáinak használata lépésre kényszerítené a politikusokat. Veiszer Alinda maga is dilemmákat fogalmazott meg. Egy vezetőnek vigyázni kell a társulatra, de ezt hogyan kell tenni: markáns kiállással, vagy épp ellenkezőleg, úgy, hogy visszafogja magát?

Kováts Adél és Göttinger Pál is beszélt arról, hogy november óta több szakmai egyeztetés is zajlott a taót illetően próbáltak konszenzusra jutni. A Radnóti igazgatója úgy véli, a szakmának évekkel ezelőtt kellett volna résen lenni, hogy a helyzet ne jusson el idáig, azt viszont elvárásként kellene megfogalmazni, hogy a visszaélésekkel kapcsolatban történjen valami, mert „eltörlődött a tao, de a visszaélések is mintha eliminálódtak volna”. Kováts Adél megerősítette, hogy továbbra is zajlanak tárgyalások, és keresik a megoldást. Azt a kritikát elfogadta, hogy a szolidaritás lehetett volna erősebb, de ezzel kapcsolatban a szakma belülről nem kezdeményezett semmit. „Nem tudom, ha jön egy kezdeményezés, akkor mi történt volna, mert más, hasonló volumenű esetekben sem történt semmi.

Tudomásul kell vennünk, ha valami más hadszíntéren folyik.

Molnár Áron kijelentette, nincs már több idő, hogy érleljük magunkban a véleményeket. Azért sem, mert a létbizonytalanság senkinek nem tesz jót. „Ha a tao-pénzeket megkapják, mert elképzelhető, hogy a kőszínházak megkapják, vajon a függetlenek is megkapják-e? És ha mégsem (nem kapják meg,) ki fog értük kiállni? Azok, akik eddig nem álltak ki saját magukért?” – vázolta a véleménye szerinti jövőt.

Göttinger Pál viszont nem szívesen fogalmazott explicite véleményt a tao-ügyről, mert szerinte még nincs vége, és egyáltalán nem tudjuk, hova tart. Egyetlen dologban azonban biztos volt, abban, hogy az elintézés- és lebonyolításmód példátlanul cinikus. „Azok a mondatok, amiket Áron erősen mond, rezonálnak, gondolok róluk valamit, sőt egyetértés is van bennem, de addig, amíg nem felelős, valóságos döntési helyzetben levő embertől hallom őket, nagyon nehéz a végére járnom, hogy nekem mi a teendőm. Amikor Áront hallgatom a tüntetésen, ahol azért kiabál, mert nem működik a hangosítás – ez nemrég volt a Moszkva téren –, akkor én állok ott és nem a színház. Ez valószínűleg támadási felület a színház felé, de ez inkább kommunikációs, mint elvi ügy.
Aki be akarja sarazni a színházat, az be tudja

– foglalta össze álláspontját a rendező.

Kováts Adél szerint a színházak az előadásaikon keresztül tudnak üzenni, ám bizonyos morális vagy közügyekben érdemes és meg is kell szólalni. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni – tette hozzá –, hogy egy intézményvezető esetében a megnyilvánulást nehéz elválasztani az intézménytől. Ez pedig a hitelesség kérdését is érinti.

„Innentől megint egy másik beszélgetés indul, hogy kinek mi a hitelesség. Nekem azért volt érdekes a beszélgetés vége, akármennyire is vehemens volt, mert különböző álláspontokat mutatott meg: ki vehemensebb, ki visszafogottabb, és ki miért teszi ezt. Egy politikai példán keresztül sikerült bemutatni, ki mit miért tehet és tesz, ami igenis kapcsolódik a társulati léthez” – zárta Veiszer Alinda a februári Jó kérdést.

A Jó kérdés támogatója az NKA és az MMA.

Jó kérdés - Éder Vera képei

Jó kérdés - Éder Vera képei

Jó kérdés - beszélgetés a társulat vs szabadúszás kérdéseiről

A TAO-t is érintette a Magyar Színházi Társaság februári Jó kérdés fóruma

Malik Andrea 

Kedden került sor a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés című sorozatának februári beszélgetésére, amelyen Veiszer Alinda Kováts Adéllal, a Radnóti Színház igazgatójával, Göttinger Pállal, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezőjével és Molnár Áronnal, szabadúszó színművésszel, a noÁr formáció frontemberével beszélgetett. A téma a társulatiság volt, elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak a kőszínházi létformának, miben tér el a fővárosi intézmények és a vidéki színházak társulatainak működése, szerkezete. Természetesen a színházi szakemberek ma nem ülhetnek úgy össze, hogy a TAO helyzet kérdésköre ne kerüljön elő, így a fórum egy pontján erről is hallhattuk a résztvevők véleményét.

Már a társulat definíciójának meghatározásában is eltért a résztvevők véleménye, Göttinger Pál például egyből kétfélét is mondott: szerinte ideális esetben olyan színházi alkotók szövetsége, akik közös szándék mentén szeretnének valamit létrehozni, bár erre kevés példát lát, mert ma a legtöbb helyen azok alkotnak egy társulatot, szándékaiktól függetlenül, akiknek ugyanaz a munkahelye. Kováts Adél is fontosnak tartja a szellemi közösséget, de egy picit hosszabb távon gondolkodik, szerinte egy jó és összetartó társulat több évad alatt alakul ki.

Molnár Áron szabadúszóként megkérdőjelezte a kötött színházi formák létjogosultságát. Több éve kilépett a Vígszínháztól, azóta főleg független projektekben tűnik fel, ahol rövidebb idő áll rendelkezésre egy-egy előadás bemutatására, mint a kőszínházakban. Ebben látja egyébként a zavartalan és hatékony alkotás kulcsát is: nincs idő sértődésre, puffogásra, azonnal meg kell oldani a konfliktushelyzeteket, ami szerinte fontos és szükséges velejárója egy próbafolyamatnak. A vitás helyzetek nyílt felvállalása, a társulat tagjai közti feszültség ilyen fajta feldolgozása szerinte előre viszi az alkotófolyamatot, sőt ez az egyetlen fórum, ahol bátran egymás szemébe lehet vágni akár pengeéles mondatokat is.

Kováts Adél erre reflektálva kifejtette, hogy szerinte nincs mindenkinek igénye a konfliktusok felvállalására, igenis szükséges az alapvető udvariasság a társulat tagjai között. Beszélt arról is, hogy 2016 óta, amióta ő vezeti a színházat, a színészek egyharmada lecserélődött, de nagyon bízik benne, hogy most éli a Radnóti Színház a negyedik aranykorát. Elhangzott az is, hogy a társulat építése során nagyon fontos szempont a személyes szimpátia, hiszen a színház az egyértelműen kémia.

Göttinger Pál felvázolta a vidéki színházak problémáit: az ott játszó színészek fizetése nagyon alacsony, és lehetőségük sincs kiegészíteni azt más munkákkal, hiszen a legtöbb ilyen opció (szinkron, forgatás) Budapesten van. Így szinte lehetetlenné válik, hogy feljussanak a fővárosi színházakba előadásokat nézni, amiből inspirálódhatnának, tanulhatnának, tehát új impulzusok csak akkor érik őket, ha addig ismeretlen rendezővel dolgozhatnak. Természetesen tisztában vannak ezzel a lehetetlen helyzettel a színészek is, frusztrálja is őket, de kitörni belőle a jelenlegi színházi rendszerben nem tudnak. Azt viszont hangsúlyozta a Móricz Zsigmond Színház főrendezője, hogy vidéken egy társulat valóban családként funkciónál, ott ha segíteni kell egy színésznek, akkor az egész csapat egy emberként áll mögé és támogatja.

Kováts Adél arra a kérdésre, hogy miért tart ki több, mint 20 éve a Radnóti mellett, azt válaszolta, hogy ennek összetett okai vannak: olyan szellemi közösség van a színházban, amivel tud azonosulni, szereti a kollégákat és az ott alkotó rendezőket, illetve nagyon fontos volt számára az is, hogy minden évadban vállalhatott külsős felkéréseket, így volt lehetősége új partnerekkel dolgozni, általuk inspirálódni.

Molnár Áron elmondta, hogy ma Magyarországon nincs olyan társulat, ahová jó szívvel leszerződne, hiszen szerinte egy társulat vezetője egyszerre anya, szerető, barát, pedagógus, olyan szellemi vezető, aki megteremti a fórumot a közösség dolgainak megbeszélésére. Ilyen személy szerinte nincs most egyik színház élén sem, ezt mutatja az is, hogy egyik vezető sem állt bele a TAO eltörlésével kapcsolatos konfliktushelyzetbe.

Kováts Adél kifejtette, hogy neki intézményvezetőként a fenntartójával kell erről a kérdésről egyeztetnie, és beszélt arról is, hogy több szakmai fórumon is részt vett, hiszen voltak ilyenek a színházak igazgatói között. Azt is hangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy „TAO helyzet”, mivel már nincs TAO, és teljes mértékben kultúrpolitikai kérdésnek tartja az összes erről zajló vitát, hiszen kormányzati szinten született egy döntés az eddigi demokratikus rendszer eltörléséről, amelyet most egy központi elosztási mód fog felváltani. Molnár Áron azon felvetésére, hogy ebben a helyzetben igenis a nyilvánosság előtt kell állást foglalni, ezzel is nyomást gyakorolva a döntéshozókra, a Radnóti vezetője csak annyit válaszolt, hogy számára nem egyértelmű, hogy van-e olyan helyzet, amikor egy színházigazgatónak politizálnia „kell”. Kováts Adél inkább úgy érzi, hogy az alkotók hitelességét megőrizve előadásokon keresztül kell különböző ügyeket megszólaltatni, az szerinte nem szerencsés, ha egy színművészhez megosztó dolgok tapadnak.

Göttinger Pál azzal a gondolattal zárta a beszélgetést, hogy a demokrácia szerinte nem az, amikor hallatja a hangját, illetve felhívta a figyelmet arra is, hogy a TAO eltörlésével felmerülő rengeteg kérdés egyikére sem született még végleges válasz, tehát azt sem lehet pontosan tudni, hogy mi ellen vagy mellett kellene a színházigazgatóknak kiállnia. Attól pedig végképp ódzkodik, hogy olyan kijelentéseket tegyen, hogy kinek mi lenne a dolga, hiszen ilyen kijelentéseket csak saját magával kapcsolatban tehet az ember.


(Göttinger Pál egyébként nem a Miskolci Nemzeti, hanem a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője. - a szerk.)
A Susotázsról a Pátria Rádióban Veiszer Alindával

A Susotázsról a Pátria Rádióban Veiszer Alindával


Patália a Tháliában

Igen a nemek közt" - társas-játék

Miért nem tudjuk megőrizni a szerelmet, az inspirációt, az intimitást?
Miért végződik a házasságok csaknem fele válással? Hogyan veszítjük el egymást? Mi történik velünk és bennünk ezen az úton? Mit ronthatunk el?

Mit kellene megtanulnunk, hogy esélyt adjunk önmagunknak és kapcsolatunknak? Mit tehetnénk, hogy a szerelmet, annak energiáját, az abban kialakuló igazi szeretet megtaláljuk, s tartósan megőrizhessük?
Ezekre a kérdésekre keressük a választ az est folyamán, amikor mindannyiunk számára ismert, hétköznapi élethelyzetek elevenednek meg.
Szereplők: a közönség, a színészek, meghívott partnerek, a tolmács.

Játékmester: Dr. Piczkó Katalin

A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válik a kapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, s improvizációs jelenetek segítségével, görbe tükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra.
A tolmács egy-egy pszichológiai modell mentén segít abban, hogy a megszülető improvizációs játékokban megvizsgáljuk, s nagyító alatt boncolhassuk szokásos kommunikációs mintáinkat, viselkedési sémáinkat, azokat a zsákutcákat, melyek óhatatlanul észrevétlen aláássák szeretetkapcsolatainkat.

Közösen alkotni, játszva, nevetve, szórakozva tanulni magunkat.

Orlai Tibor: Fájdalmas, de le kell vennünk előadásokat a műsorról

Kényszerpályára kerülhet az Orlai Produkciós Iroda a taotámogatások eltörlése miatt. Orlai Tibor szerint ameddig nyereségesen tudják működtetni, játsszák a repertoáron lévő előadásokat, de a nagy kérdés az, hogy miből lesz anyagi forrás az új bemutatókhoz. Sorozatunkban a magánszínházak kilátásait vesszük sorra a tao utáni világban.

Független magánszínházként mint támogatásra, egyedül a taóra számított az Orlai Produkciós Iroda, amelynek három állandó budapesti játszóhelye van, emellett a produkcióik körbeutazzák az országot. Az 1997-ben létrehozott magánproduceri irodából 2006-ban lett repertoárszerűen működő színház, a nagy üzleti és közönségsikert hozó első önálló előadás, a Hat, hét, hat táncután. Orlai Tibor saját befektetésből, szponzorációból építette fel az ország egyik leginkább sokarcú, mégis egységes teátrumát. Évről évre fontosabbnak tartja az igényes bulvárdarabok mellett a művész- és rétegszínházi produkciók, monodrámák, nagy színpadi előadások, a társadalmi ügyeket – az autizmustól a másságon át a rasszizmusig – felvállaló darabok bemutatását. Ez a kultúrmisszió éppúgy veszélybe kerülhet a tao eltörlésével, mint a vidéki közönség minőségi színházi élményhez juttatása. 

hvg.hu: Politikai megállapodás született a kőszínházak támogatására a főváros és a kormány között. A magánszínházak és a függetlenek helyzete továbbra is bizonytalan. Milyen szándékokat lát a hatalmi függőjátszma mögött?

Orlai Tibor: Nem tudok a hatalom fejével gondolkodni. Egy ideig azt kommunikálták, hogy a csalások megszüntetése miatt vezették ki a taót. Úgy gondolom, hogy más módon, az ellenőrzés és a bűnüldözés eszközeivel kellett volna kiszűrni a csalókat, a sikkasztókat, a nem elvégzett munka utáni adóforintokat megszerzőket.

Profán hasonlattal élve, tudjuk, hogy sokan csalnak áfát, mégsem az áfát szüntetik meg.

A tisztességesen dolgozó színházak zöme pontosan tudta, hogy melyek azok a nagy tao-felhasználók, akiknél nincs a felvett pénzek mögött teljesítmény. Egyértelmű volt, hogy bizonyos mértékű korrekciót igényel a tao-rendszer, de úgy szüntették meg, hogy nem alakítottak ki helyette egy átfogó ártámogatási rendszert a magánszínházakra, a függetlenekre, a kőszínházakra és az egyéb előadó-művészeti ágazatokra vonatkozóan. Egy korrekt rendszer csak egy egységes tárgyalási folyamat eredményeként jöhetne létre, amiben senki nem vesztes, és mindenki a befektetett munka szerinti elszámolásban részesül. Mindez egy-másfél éves egyeztetés-sorozatot igényelne. Abban az esetben, ha a normatív támogatási rendszer csökken, a piac működésének a hatása bizonyos gazdálkodó szervezetekre szűkül, a centralizáció tere növekszik. Erre utaló jeleket látok a jelenlegi helyzetben, és ennek komoly következményei lesznek. Az elmúlt években a kulturális és a színházi élet elképesztő módon felpezsdült, az előadó szervezetek által óriási kínálat lett Budapesten, másrészt jelentősen feljavult a vidék minőségi kultúrával ellátottsága. És ez most veszélyben van.

hvg.hu: A színházi szakma már korábban is szorgalmazta a szakmai kuratóriumot, az egyeztetést a döntéshozókkal. Az Orlai Produkciónak volt stratégiai javaslata a korábbi struktúra megreformálására?

O. T.: Mint Orlai Tibor vagy Orlai Produkció önmagában nem vagyok mérvadó. Itt rendszer szinten kell gondolkodni. Valóban voltak bizonyos önszerveződési folyamatok, a magánszínházak, a függetlenek is próbáltak közös ajánlatokat tenni. Mindenképpen párhuzamos rendszerekkel lehetett volna megvalósítani a kulturtao átalakítását, a normatív ártámogatás mellett pályázati rendszer beépítésével.

hvg.hu: Mit jelent az Orlai Produkció működésében a tao megszűnése?

O. T.: A működésünk létfontosságú alapját, költségvetésünk negyven százalékát jelentette a tao. 2018-ban 658 előadásunk volt, ebből 262 vidéken, a többi a budapesti játszóhelyeinken, a Belvárosi Színházban, a Hatszín Teátrumban és a Jurányi Házban. Két szempontból is nagyon súlyosan érint minket a tao eltörlése. Rengeteg színházi előadás veszteséges, amennyiben nincs mögötte valamilyen normatív ártámogatás. Különösen igaz ez a művészszínházi előadások jelentős részére. És miután az Orlai Produkció 37 repertoáron lévő előadásának közel a fele művészszínházi előadás, ennek következtében sok előadásunkat súlyosan érinti. 

A működésünket úgy építettük fel, hogy az operatív költségeket gyakorlatilag ki tudtuk termelni a tényleges jegybevételből, viszont a tao alapozta meg annak a lehetőségét, hogy egy évben hány bemutatót tudunk tartani. Vagyis a taopénzeket az új bemutatókra fordítottuk. Ennek eredményeként az elmúlt években évadonként tíz feletti bemutatónk volt, míg a tao előtti időszakokban kettő, maximum három. Az Orlai Produkció esetében az is fontos szempont, hogy a tao adta lehetőségeket nem arra használtuk fel, hogy újabb és újabb széles közönségrétegnek szóló szórakoztató előadásokat hozzunk létre, hanem hogy minél több művészszínházi produkció jöjjön létre az égiszünk alatt.

Az Egyasszonytól az Egy őrült naplóján át A hullaégetőig, a Dühöngő ifjúságtól a Kételyen át a Vőlegényig, az Őszi szonátáig egyik előadásunk sem született volna meg tao nélkül.

A legsúlyosabb problémát a vidéki előadások jelentik. Sok esetben egy színház éves előadásszámával érnek fel a tájelőadásaink, amelyeknek a nyolcvan százaléka normatív ártámogatás nélkül veszteséges. Ha vidékre utazunk egy produkcióval, annak a költségei nem termelhetők ki a jegybevételből, illetve a művelődési házak sem tudják biztosítani ennek az összegét. Azt is lényegesnek tartom, hogy az előadásainkkal minőségi színházi kultúrát kapnak, nem pedig haknit. A tao nélkül soha nem tarthattunk volna tizennyolc előadást vidéken a tizenvalahány szereplős Vőlegényéből. 

hvg.hu: Mekkora összegtől estek el a 2018-as évre visszamenőleges visszavont taóval?

O. T.: Remélem ez csak úgy igaz, hogy eshetünk el. A tavalyi működésünkkel több, mint 300 millió forint taóra lennénk jogosultak. 2018-ban az előadó-művészeti szervezetek az érvényben lévő jogszabály szerinti taopénzekre számítva működtek, hoztak létre bemutatókat, vállaltak vidéki fellépéseket. A tao megszüntetése egy tollvonással olyan, mintha 2018 novemberében hoztak volna egy törvényt, hogy utólagosan megemelik 27 százalékról 35 százalékra az áfát, és mindenki köteles befizetni a különbözetet a hatóságnak.

Ezt valamilyen formában kompenzálni kell, mert jogi értelemben is támadható utólagos intézkedés történt.

A színházak a szeptembertől június végéig tartó évadokban gondolkodnak, tervezik a műsort, vállalnak bérletes kötelezettségeket, szerződnek a vidéki partnerekkel. Számtalan olyan aláírt keretszerződésünk és meghirdetett bemutatónk van, amit nagymértékben érint az utólagos intézkedés. Kényszerpályára kerülhetünk. Azt csinálhatnánk, hogy közöljük a vidéki partnerekkel, nem tudjuk betartani a szerződésben vállalt kötelezettségeinket, de ezzel önmagunk alatt vágnánk a fát, levesszük a műsorról normatív ártámogatás nélkül veszteséges előadásokat, jegyárat emelünk. Húsz százalékban emeltük a színházjegyek árát, most ott tartunk, hogy a veszteséges és sokszereplős előadásokat átmenetileg szüneteltetjük vagy véglegesen levesszük a műsorról. Ide tartozik az Őszi szonáta, a Vőlegény, a Kétely, az Élettörténetek.hu sorozat, a művészszínházi produkciók. Ezek nagyon fájdalmas döntések.

hvg.hu: Együtt, szabadon jelszóval nemrég alkotóközösség jött létre, amely évi két bemutatót biztosít az Orlai Produkcióhoz leszerződött művészeknek. Ez a formátum is veszélybe kerül?

O. T.: Sajátos helyzetben vagyunk, mert kevés olyan magánszínház vagy független produkciós iroda létezik, amelyik úgymond társulattal rendelkezik. Nem szeretem a társulat szót használni, mert mást jelent egy kőszínház esetében, mint a mi esetünkben. Egy szoros alkotó közösségről van inkább szó olyan művészekkel, akik alapvetően az Orlai Produkcióval állnak jogviszonyban, emellett vendégként természetesen másutt is játszanak. 

Az előadásszámok és az új bemutatók csökkenése komoly egzisztenciális kérdés nemcsak a színészi alkotóközösségbe tartozó 15 művésznek, hanem éppúgy a rendezőknek, a műszaknak, a színházi háttérdolgozóknak. Onnantól kezdve, hogy csak teltházas előadásokat hirdethetünk meg, drasztikusan, mintegy a felére, csökken az előadásszám, és ennek a vidéki befogadó helyszínek a nagy vesztesei. Ameddig nyereségesen tudjuk működtetni, játsszuk a repertoáron lévő előadásokat, de a nagy kérdés az, hogy miből lesz anyagi forrás az új bemutatókhoz. Nyilvánvaló, hogy a közönségnek is szüksége van arra, hogy folyamatos vérfrissítés legyen a repertoárban. Egyelőre megpróbáljuk biztosítani a tisztességes körülményeket, hogy ne sérüljenek a személyes érdekek. Mindenkiben van szorongás, félelem a jövőtől, hiszen a jelenlegi helyzet sok előadó-művészeti szervezetet érint, a menekülési utak is nagymértékben beszűkülnek, de bízunk benne, hogy a magánszínházak számára is elfogadható működésüket hosszú távon biztosító megoldás születik.

forrás: https://hvg.hu/
Molnár Levente és Várady Zsuzsi TedX-előadása a játékról és improvizációról

Molnár Levente és Várady Zsuzsi TedX-előadása a játékról és improvizációról

Susotázs a mozikban!

Susotázs a mozikban!

Március 7.-től a Susotázs országos mozi forgalmazásba kerül, a Vertigo által, az Eksztázis című francia film (r.: Gaspar Noé) kísérőfilmjeként! Nagyvásznon igazi az élmény, mindenkinek ajánljuk!


„Az a te szerencséd, hogy jó a társulatod” – Jó kérdés a K:antinban

„Az a te szerencséd, hogy jó a társulatod” – Jó kérdés a K:antinban

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának következő beszélgetéséhez Spiró György Az imposztor című drámájából kölcsönözték a címet. A következő Jó kértést február 12-én 17 órától a Katona József Színház K:antinjában tartják.

De mitől jó egy társulat? Mennyi idő alatt érik össze egy társulat, és mitől bomolhat meg az egység? Ki tud társulatot vezetni? Hogyan válnak csapattá az egyetlen produkcióra szövetkezők? Kötöttség-e a társulati lét, és szabadság-e a szabadúszás? Van-e hátránya a társulatnak és előnye a szabadcsapatoknak?


Felbomolhat-e rövid vagy középtávon a magyar színházra jellemző társulati rendszer? A gazdasági környezet milyen hatással van a társulatokra és a szabadúszókra? Hogyan vállal közéleti szerepet egy művész, ha társulati tag, és hogyan, ha szabadúszó? Milyen ügyekben áll(hat) ki egy társulat vagy egy színház kollektíven, és kinek a nevében nyilatkozhat meg egy független alkotó?

Az izgalmas témákról február 12-én 17 órától Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Kováts Adél színművész, a Radnóti Színház igazgatója és Molnár Áron (noÁr) színművész beszélget a Katona József Színház K:antinjában. A beszélgetés vezetője szokás szerint Veiszer Alinda.

A program ezúttal is ingyenes, támogatója az NKA és az MMA. A beszélgetésről készülő videó- és írásos összefoglaló itt érhető el.

Göttinger Pál is ott lesz a Kórusok Téli Éjszakáján – Videó

Február 9-én második alkalommal rendezik meg a nagysikerű nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját, amelyet Göttinger Pál, az Oscar-shortlistes magyar rövidfilm, a Tóth Barnabás rendezte Susotázs főszereplője is jó szívvel ajánl mindenkinek.

A meghívásos kórusfesztiválon, a Kórusok Téli Éjszakáján február 9-én 18 órától 30 koncertet hallgathatnak meg a látogatók 5 különleges koncerttérben, sőt, a közönségben ülők, ha kedvet kapnak hozzá, maguk is kipróbálhatják, milyen kórusban énekelni, hiszen erre teremt lehetőséget a fesztivál záróakkordja, a fesztivál záródalának előadása a fellépő kórusokkal közösen.

A műfajilag és összetételben is igen vegyes kóruskavalkád hangot ad a télnek és a térnek, mert ahogyan Grisnik Petra színésznő és Göttinger Pál, az Oscar-shortlistes magyar rövidfilm, a Tóth Barnabás rendezte Susotázs főszereplője is elmondja a fesztivál beharangozó videójában, két jó dolog biztosan van a télben, és ezek közül az egyik, az ilyen típusú hangoskodás a városban, mint amilyen a Kórusok Téli Éjszakája is.


Kórusban énekelni nemcsak jó érzéssel tölti el azokat, akik művelik ezt, de roppant hasznos is, hiszen ha egymásra figyelve, közösen alkotunk, az minden esetben összeköt, és nem szétválaszt bennünket, így pedig jobb és szebb lehet a világ – vallják a fesztivál szervező Csíkszerda Egyesület önkéntesei, akik maguk is valamennyien gyakorló kórustagok.

A Kórusok Téli Éjszakájának teljes programja és záródala is letölthető a fesztivál honlapjáról, ahogyan ugyanitt érhetőek el az elővételi kedvezménnyel kapható jegyek február 7-ig.

EGY POLGÁRI SZALON A VÁROS SZÉLÉN

IZGALMAS ESTEK FEBRUÁRBAN IS A BENCS-VILLÁBAN
Minya Károly

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a nagyszínpada, a kamaraszínpada és a stúdiószínpada mellé tavaly nyáron egy újabb játszó- és kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas helyet kapott, az impozáns Bencs-villát. Tekinthetjük a város egyik ékességének is a Sóstói úton. Valójában többfunkciós a korhűen berendezett villa, hiszen kávézó, az emeleten két lakosztály is várja az ide érkezőket. Sőt a padlástérben egy műtermet is berendeztek, amely alkalmas arra is, hogy egy-egy művész számára ideiglenes alkotó-otthonként szolgáljon.

Az épület Bencs Kálmán és családja lakhelye volt, amit polgármesteri időszakának derekán kezdett el építtetni. Egy gyönyörű nagypolgári villát álmodott meg az akkori szőlőbirtokra, amely 1927-re épült fel. A második világháború után, a többi villához, kastélyhoz hasonlóan először tüdőszanatóriumként működött, majd óvodaként funkcionált. 1989-től tanszálloda és a város vendégháza volt. Most pedig a teljes felújítás után újra a régi pompájában tündökölve a kultúra és a művészet ékszerdoboza.

A földszinti hatvan férőhelyes rendezvényterem a korábbi polgári szalonokhoz hasonlóan van berendezve, eredeti enteriőrrel, és ez a kamaraszínházi előadásoknak, egyszemélyes előadóesteknek, valamint kiállításoknak ad teret és otthont. A keddenkénti programban szerepel Többszemközt címmel beszélgetéssorozat, mélyinterjú, többek között Göttinger Pál, a színház főrendezője és Horváth László Attila színész volt a vendég. Elsősorban helyi értékek bemutatkozásnak kívánnak lehetőséget adni, ennek jegyében szervezték meg a Nyíregyházi irodalmárok estjét, amelynek vendége volt Nagy Zsuka költő, Kováts Judit író, Antal Balázs író, költő és Csabai László író.

Krúdy Gyula születésének 140. és halálának 85. évfordulója alkalmából megidézték a város jeles íróját. A beszélgetés után bemutatott, A hóember szeretője című lírai játék teljes mértékben az író munkái részleteinek felhasználásával készült: a dialógusokká-monológokká alakított novella-, regény- és egyéb prózai részletek középpontjában az álom áll. Az előadást a Nyíregyházi Egyetem Színjátszó csoportja adta elő.

Sajátos atmoszférát teremt az intim tér és hangulat, ennek lehettünk részesei a legutóbbi program, a Bencs irodalom, Dominó sorozatban, amelynek a címe: Ady Endre éjszakái. A pódium-felolvasóestet Karádi Zsolt főiskolai tanár rendezte, a házigazda – mint mindig – Kováts Dénes újságíró volt, Adyt és Csinszkát a helyi színészek alakították: Horváth Viktor és Nyomtató Enikő. Az est a címét Krúdynak az Adyról szóló cikksorozatáról kapta, a műsorban nagyon jól ötvöződött a beszélgetés és a versek, naplórészletek felolvasása. Többek között Móricz, Pilinszky, Németh László gondolatait, értékeléseket hallhattuk Adyról, a legizgalmasabb zárórészben pedig Ady és Csinszka levelezéséből olvastak fel a színészek.

Februárban is sokszínű program vár az érdeklődőkre. Ötödikén Többszemközt Jenei Judittal, a Móricz Zsigmond Színház színésznőjével lesz egy beszélgetés, aki nemrég mutatta be első önálló estjét A boldogság (h)arcai címmel. Egy hét múlva a kommunizmus áldozatainak napja alkalmából rendeznek egy emlékműsort, majd február 19-én Müller Péter Szeretetkönyve kerül a színpadra Papadimitriu Athina tolmácsolásában. A hónapot az AcapellArt énekegyüttes műsora zárja.

Túl az Óperencián Göttinger Pállal

Túl az Óperencián Göttinger Pállal

DANKÓ RÁDIÓ

A február 4-10. közötti adások tartalmából.

Göttinger Pál gyerekkora óta kapcsolódik a színházhoz és a zenéhez. Volt gyerekstúdiós a Magyar Rádiónál, szinkronizált, aztán elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakát .

Göttinger Pál színházi rendező, prózai és zenés színházi előadásokon egyaránt dolgozik. Nagy szerelme és mániája az opera, bár ahhoz sajnos csak ritkábban jut hozzá.

Az elmúlt tíz évben számos határon túli, vidéki és fővárosi színházban fordult meg, rendezett már kortárs magyar drámát, rádiós hangjátékot és barokk operát is, és sokfelé dolgozott az Operaháztól kezdve kisebb független színházi társulatokon és kórusokon át az Orlai Produkciós Irodáig. 2017. január 1-től ő a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője.

Főszereplője mind e mellett Tóth Barnabás Susotázs címmel bemutatott tizenhat perces alkotásának, ami 2018-ban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt eredményesen, decemberben pedig az Oscar-díjra esélyes rövidfilmek közé is beválogatták.

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Szerkesztő-műsorvezető: Nagy Ibolya

FIRKIN az A38 hajón - képek

FIRKIN az A38 hajón - képek

FIRKIN - A38 - 2019 január
FIRKIN az ELLÁTÓházban

FIRKIN az ELLÁTÓházban

▲ PROGRAM
19:00 Kapunyitás
20:30 Firkin

▲ JEGYEK
Early bird: 1999 HUF (online, korlátozott számban, legkésőbb január 31-én éjfélig)
Kedvezményes: 2999 HUF (online, korlátozott számban, legkésőbb február 28-án éjfélig)
Teljes árú: 3999 HUF (online március 1-től, és a helyszínen a koncert napján 19 órától)
Jegyvásárlás: https://tixa.hu/firkin_20190314_ellatohaz

Szent Patrik Napi „ereszdelahajam” az ELLÁTÓházban a nemzetközi porondokat megjárt Firkinnel. További részletek hamarosan!
Borítsuk zöldbe az ELLÁTÓházat!


A nyíregyházi színház februári műsora

A nyíregyházi színház februári műsora


A Mojo Mosonmagyaróváron

A Mojo Mosonmagyaróváron

Kórusok Éjszakája - ajánló videó

Orlai produkciók a Jurányiban

Malik Andrea 

Az Orlai Produkciós Iroda előadásai nagyon széles közönségigényt fednek le, az elmúlt években folyamatosan bővülő repertoár kiszolgálja a felhőtlen szórakozást, a könnyed, de mégis elgondolkodtató darabokat kereső nézőket, és jó ideje már olyan produkciók is megtalálhatók a kínálatban, amelyek komoly társadalmi kérdéseket boncolgatnak estéről estére. Ez utóbbi művészszínházi előadások elsősorban a Jurányi Házban kapnak helyet, a korábban bemutatott monodráma sorozat után ebben az évadban többszereplős darabok is műsorra kerültek a különleges hangulatú játszóhelyen.

Az első itt tartott premier még 2014-ben Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című regényének színpadi adaptációja volt, melyet Göttinger Pál rendezésében Ötvös András játszik. Méghozzá zseniálisan! A májasok és kolozsvári szalonnák között olyan elképesztő könnyedséggel és természetességgel beszél rólunk, hétköznapi emberekről, hogy egy percig sem bánjuk, saját magunkon nevetünk az előadás 90 perce alatt végig.

Egy évvel később a Péterfy-Novák Éva önéletrajzi regényéből készített monodráma, az Egyasszonyfőszerepében láthatták a nézők Tenki Rékát a Jurányi színpadán. A darab tavaly ilyenkor járt a 100. előadásnál, és azóta is folyamatos teltházzal megy. A szívszorító történet olyan erősen hat az érzelmekre, hogy a színésznő finom játéka többször elérzékenyülésre készteti a nézőket, ám mégsem hat nyomasztóan, az önirónia és a humor eszközével feloldott feszültség nem telepszik ránk az előadás végére. A katarzisélmény szinte garantált.

Ugyanez az érzelmi hullámvasút vár arra a nézőre is, aki beül a 2016-ban bemutatott Egy őrült naplója című Gogol műre, a „pétervári elbeszélést” a hazánkban egyre ritkábban alkotó Bodó Viktor állította színpadra, a főszerepben Keresztes Tamás látható. A Katona József Színház színművésze alakításával elnyerte a Kritikusok Díját, az előadás pedig több külföldi helyszínen is bemutatkozhatott, többek között Szentpéterváron is.

2017-ben két bemutatót is tartott az Orlai Produkciós Iroda a Jurányiban, március óta Edouard Louis Leszámolás velem című önéletrajzi regényének színpadi változatát Rába Roland rendezésében, Nagy Dániel Viktor előadásában láthatják a nézők. A nemi identitás miatti kirekesztettség kérdésével foglalkozó monodráma olyan kérdéseket tesz fel, amelyek hetekkel, sőt hónapokkal a színházi élmény után is foglalkoztatják a nézőket, és ebben nagy szerepe van a fiatal színművész izgalmas játékának. Egy hónappal később került bemutatásra Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című hosszúprózájának adaptációja Znamenák István rendezésében Mészáros Máté főszereplésével. A színművész az előadás 85 perce alatt ugyan végig „az étkezésről” beszél, ám szinte minden mondat mögött érezzük, hogy közben szól a szerelemről, a szenvedélyről és a dühről is egyszerre.

Az aktuális évad első jurányis bemutatója szeptemberben Carly Wijs Mi és Ők című darabja volt, melyet Vilmányi Benett és László Lili játszanak. A 2004-es beszláni túszdráma szörnyűségeit két kisgyermek szemén keresztül követhetik a nézők. A különleges színpadi megoldásokkal operáló előadás rendezője Fehér Balázs Benő. Pár hete volt Joe Orton Mr. Sloane szórakozik című darabjának premierje, a Parti Nagy Lajos fordításában látható művet Guelmino Sándor rendezésében Bíró Kriszta, Király Attila, Gazsó György és Dékány Barnabás játsszák. A McDonagh korai elődjének tartott angol író drámája bonyolult családi viszonyokat mutat be, melyek ismét csak az identitás kérdéskörét boncolgatják.

Hamarosan, február 22-én pedig érkezik a Hurok, Kerékgyártó István azonos című regényének színpadi adaptációja. Az izgalmas szerkezetű történet megrendítő korrajzot ad a mai magyar társadalomról, sok helyen valós szituációk valós párbeszédeit tartalmazza. Az előadás rendezője Bagossy László, a szereplőket pedig Mészáros Máté, Debreczeny Csaba, Járó Zsuzsa, Nagy Dániel Viktor, Epres Attila, Rába Roland, Gombó Viola Lotti és Dékány Barnabás játsszák.

Ahogy Orlai Tibor egy korábbi beszélgetésünk során megfogalmazta: „Az identitás kérdése – legyen az nemi, vallási vagy adott esetben eltérő típusú emberek gondolkodásával kapcsolatos – amióta az Orlai Produkció működik, mindig előkerült az előadásainkban, hol kevésbé mély formában, hol hangsúlyosabban.” A Jurányiban futó darabok esetében a leghangsúlyosabban. Erre pedig ma Magyarországon nagyon nagy szükség van, hogy bátran és őszintén beszéljen a színház azokról a társadalmi problémákról, amiket sajnos minden más fórum a szőnyeg alá söpör.

Életképek – Firkin

Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról. Péter János a Firkin vezetője válaszolt kérdéseinkre.

Mivel foglalkozol éppen?

Sok elfoglaltságom van ilyenkor is, az előző év adminisztratív ügyintézéseitől kezdve (adózás, szerzői és kiadói jog) a Firkin új zenei projektjeinek kidolgozásán át, a fiatal zenekarok karrierjének egyengetéséig. Csúszásban vagyok rengeteg munkával, pályázatok írásával és beszámolóival, koncertszervezési feladatok és találkozók egyeztetéseivel.

Mik a szakmai terveid a közeljövőre?

Egyrészt a menedzsment-csapat sűrűsödő feladatainak rendszerezése, a zenekart építő hazai és külföldi partnerek bővítése. Másrészt a zenekar kreatív gondolatainak serkentése a lehető legjobb dalok létrehozásáért. Harmadrészt a technikai beruházások, amelyek mind hangzásban, mind látványban emelik a Firkin színpadi jelenlétét.

Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?

Mivel az egyik legjobb albumunkat hoztuk létre 2018 tavaszán, érdemes lubickolni még a zenében és szövegekben, nem gondolom, hogy máris újabb anyagokkal illene bombázni a közönséget. Ennek ellenére nem ülünk a babérjainkon, természetesen, vannak és készülnek újabb dalok, és amint eljön az idejük, megszületnek a nagyközönség számára is. Szeretném, ha minden egyes zenemegjelenés nem csak zsigeri izgalmat, hanem hosszan tartó örömöt és erőt adna a hallgatójának. 2019-ben lesz a zenekar 10. évfordulós jubileumi turnéja, aminek egyik hangsúlyos része a májusi németországi turné. Ezzel fogjuk lemérni, hogy a többezres német fesztiválközönség hajlandó lesz-e jegyet váltani, és eljönni a Firkin önálló koncertjeire hét német nagyvárosban. Hatalmas kockázatot vállaltunk és drukkolunk, hogy ez a magyar zenekar a németek kedvencévé (is) váljon! Készülünk még itthon egy nagyszabású show-ra, ennek előkészítésében vagyunk éppen, szerintem pár hónap múlva nyilvánosak lesznek a részletek.

Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?

Rengeteg nemzetközi porondra való zenekar, alkotó és tehetséges szakember került elő az utóbbi években, akik összetevői lehetnek egy működő zeneiparnak. A felismerés megszületett, miszerint nemzetközi vérkeringésben való részvétel nélkül nincs egészséges zeneipar Magyarországon, de az együttműködésben és a minőségben való gondolkodás kultúrája még gyerekcipőben jár, egyelőre a kicsinyes érdekek, a megszokott topológiák és a türelmetlenség húzzák-halasztják a fejlődést.

Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?

Elindult egy együttgondolkodást támogató, átfogó kezdeményezés a zeneiparban, a szakma végre felül akar kerekedni saját megrögzöttségein és megosztottságán, ez jó hír még akkor is, ha nem megy ez egyik napról a másikra. Rengeteg munka, alázat és türelem kell, hogy ne a szélhámosságra hajlamos emberek kerekedjenek fölül. Pozitív élményem az, hogy sok olyan értékes embert ismerek meg, akikkel érdemes együtt dolgozni, és akikkel örömmé válik a szakmai kihívások megoldása.

Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?

Mivel zenész, menedzser, producer, kiadó vagyok egy személyben, ezért meg lehet élni belőle, de ez nem általános tendencia itthon. Néha jobban megy, néha rosszabbul. Szerencsére a családommal nem a vásárlásban látjuk a jó élet zálogát, ezért – bár minőségi befektetések következményeként - nagyon keveset költünk, viszont boldog életet élünk. Például sokat túrázunk a természetben, és képzeld: se extra túrabakancsom, se túrabotom nincs! :-)

Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)

Változó, van, amikor milliókat, van, amikor évekig semmit. Már sokan mondták, hogy bolond vagyok, de ha van egy kis pénzem, mindent beruházásra költök. Így fejlődik a zenekarom, sajnos másképp nem megy.

Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?

Mindháromból, de a legnagyobb arányban a koncertekből lehet keresni.

Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?

Van nálunk egy tendencia, hogy ingyen, vagy kevés pénzért elmegy játszani egy zenekar, csak hogy játszhasson. Amennyiben ennek nincs értékteremtő vonzata, akkor ez tönkreteszi a piacot és a zenész megítélését is hosszú távon meghatározza. A kilencvenes évek végén, a teljes jegybevétel mellett még az étel-italfogyasztásból is jutott a zenekaroknak, sőt fix összeget adtak a vendéglátósok egy zenekarnak, mert tudták, hogy ha nullára jönnek ki, akkor is megéri a hallgatóságot odacsábítani. Manapság már a zenekar saját jegybevételének egy jó részét is elkérik. És miért? Mert megtehetik, mert a zenekarok évtizedek alatt egymás alá ígértek, csak hogy hobbiból játszhassanak. Saját magukat értékelték és értékelik le. Így a profi zenészek elindulásának esélye beszűkült, az utánpótlás is csak tehetős családi háttérrel finanszírozható. Egyébként a Firkinnel azért nem klubozunk Magyarországon évek óta (néhány helyszíntől eltekintve), mert a bevételek legvégére került a zenész (míg Amerikában az 50%-os „alcohol-fee” még hozzáadódik a teljes jegybevételhez). Ezt nem tartom etikusnak és finanszírozhatónak. Szerencsére az NKA pályázati rendszere ezen az ügyön lendített valamit, optimistább vagyok a jövőt illetően. De alapvetően a zenészek gondolkodásában, önértékelésében kell változásnak történnie.

Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?

Az előző válaszból is következik, hogy amíg hobbiként tekint a zenélésre a zenész és közönsége (nem tölti zenéléssel és az azt körülölelő rengeteg feladattal a teljes idejét, inkább elmegy dolgozni/pénzt keresni a zenélés mellett), addig nem reménykedhetünk abban, hogy világsztár üti fel a fejét kis hazánkban. Ha ez megváltozik, akkor lesz a zenészből profi gondolkodású sztárjelölt, aki csapattagként képes egy akár többszáz fős háttércsapat munkáját megbecsülni és saját hozzáadott értékével feltenni rá a koronát! És akkor lesz az üzletemberből profi szponzor, akit nem tévesztenek meg a médiahype-ok, illetve akkor lesz politikusból profi törvényalkotó és intézményépítő, aki részt kérhet a sikerből. A legtöbbet a közönség fogja nyerni, mert a legtehetségesebbek kerülnek rivaldafénybe, hiszen a minőség támogatása mindenkinek az érdekévé válik. Persze, kérdés, hogy mit értünk a „világsztár” fogalom alatt? Erről hosszasan tudnék beszélni. Maradjunk annyiban, hogy a világsztársághoz vezető út első lépése egy gondolkodásmód kialakítása, ami pont a „sztárnak lenni” vágy háttérbe sorolásával, és rengeteg alapozó munkával kezdődik. Sok kis befutott „sztáron” keresztül vezet az út egy kialakult szakmai potenciálhoz, amely már professzionális hátteret tud nyújtani egy (vagy több) tehetség világsztárrá avanzsálásához. Egyébként igen, van jónéhány magyar zenész/zenekar, akik máris világsztárok a saját műfajukban, és van tehetség bőven, akikből lehet bármikor. Ehhez viszont kell a hazai - irigység nélküli – háttértámogatás a média, intézmények, szponzorok és a szakma részéről.

Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?

Nem tudok ilyen általános kérdésről véleményt alkotni, hiszen mindegyik tehetségkutató más-más értéket képvisel, és más a célja. Vannak, amelyek a valódi tehetségre fókuszálnak, vannak, amelyek a médiaipar részei, és vannak, amelyek csak a támogatást költik el. Ha előkerül egy tehetség, drukkolok, hogy megtalálja profi csapattársait, akik bevezetik a zeneiparba. Szükségünk van a valós tehetségekre, de a hétköznapi hősökre is, akik képesek kitörni az ismeretlenségből. Vannak jó példák.

Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?

Nagyon jó zenészek vannak, egyre több komoly és elhivatott tehetséget látok-hallok. Nem aggódom, bízom a mostani fiatal korosztályban! A zenei oktatás intézményrendszere hagyományosan jó, viszont a módszerek, a tartalom és a tanárok megbecsültsége javítandó. Álmom, hogy a klasszikus- és a rockzenei műveltség együtt legyen elsajátítható.

Mi a véleményed a fesztiválokról?

Mivel a Firkin alapvetően fesztiválzenekar, egyértelműen imádok fesztiválokon játszani! Sok jó ember, életforma, zenei élmény. Mellesleg a zeneipart már a fesztiválok irányítják és határozzák meg, szerte a világon. Magyarországon is ez lesz, de egyelőre néhány menedzsment alakítja még a hazai fesztiválok többségének arculatát. Remélem, ez változni fog, a szervezők bátrabbak, önállóbbak lesznek (persze, ehhez hosszútávú pénzügyi stabilitás kell), következésképp maguk építik majd fel a zenekarokat és ezen keresztül imázsukat, és nem fordítva.

Mi a véleményed a zenei klubéletről?

Nem nagyon veszek részt benne, úgy látom, egyelőre csak támogatással működik. Néhány elhivatott klubvezető tartja frontot, de a zenészeknek és a közönségnek is változniuk kell. Amíg két-három sör ára a jegy, nem lesz előrelépés.

Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?

A média. Jelenleg nincs számottevő megjelenési lehetősége egy zenekarnak, se nagynak, se kicsinek, főként ha minőséget hoz létre. Pedig hosszú távon a hiteles előadók a jövedelmezőbbek, hiszen a hallgatóságnak stabil és kreatív kedvencekre van szükségük, bárki bármit is mond ennek ellenkezőjéről. Magyarán: jobb a zenei közérzetnek, ha nem szerencselovagok rántják le a bevételeket a párévenként előkapott sztárocskákkal, hanem többéves távlatban tervezhet egy produkció, stabil alapokra építheti közönségét. A rádiók többségében megkérdőjelezhető minőséget tolnak, a tévék szintúgy. Már sok alacsony igényű „sztárzenekar” születését és bukását éltem meg 24 év alatt. A kereskedelmi tévék reggeli műsorát újra alkalmassá lehetne tenni, az országos és vidéki rádiókat, hogy ne csak egy műfaj, egy kiadó, netán egy érdekkör termékét promózzák. A közönségnek joga van tudni a létrejövő dalokról, ébredjünk-feküdjünk-autózzunk jó zenékre! Tudom, ez naiv hozzáállás, de vannak erre jó példák a környező országokban. Bevallom, rosszul esik, hogy a Firkint világszerte játsszák a rádiók (akár Avicii mellett egy kereskedelmi rádióban), de Magyarországon, saját kedvenc országomban egyik sem. Miért? Persze, az online streamszolgáltatók lassan szétporlasztják a művi népetetőket, ha nem váltanak időben. Erre a tendenciára ugyancsak a Firkint tudom felhozni példaként: a magyar országos rádiók által játszott top 20-ba tartozó zenekarok havi hallgatóinak többsége a Spotify-on nem éri el a mi zenekarunk számait (50.000 hallgató/hó). Ha jól emlékszem, csak két zenekar haladta meg ezt 2018 decemberében. Ennyit a befolyásolásról, és arról, hogy nem a valódi igény mozgatja a rádióinkat! És az a vicces, hogy a szerkesztők többsége jó ember, jó ízléssel, és mégis a többségük kénytelen behódolni a kamuzenéknek és a szakmai tévedéseknek. Minap hallottam egy rotációban játszott „dalt”, amiben a bőgős nem találta el a hangnemet, és ez átment legalább egy rádiós szerkesztőn...
Megoldást erre is lehet találni, erős szabályozással, intézményrendszer és médiakoncepcióval. Nem bánnám, ha bárki alapíthatna egy országos rádiót (persze, ha akarja és van rá pénze), mert szabad frekvenciák sokasága várja a kreatív és hozzáértő embereket, hogy kielégítsék a közönség különböző ízlésű tömegeit a népzenétől, az operán keresztül a rockzenéig. Haha, tudom, naiv vagyok, de optimista legalább! :-)

Köszönjük a beszélgetést.

Lumière Filmklub – Friss Hús est

Lumière Filmklub – Friss Hús est

Rendhagyó módon az évad első filmklubjában nem egy, hanem rögtön öt kisfilmet vetítünk. A kisfilmeket a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programjából válogattuk. A vetítéseket követően a fesztivál főszervezőjével és a Daazo rövidfilmes weboldal társalapítójával, Deák Dániellel beszélgetünk.

Vetített filmek:
- Kovács István: Ostrom
- Kis Hajni: Last Call
- Deák Kristóf: A legjobb játék
- Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem
- Tóth Barnabás: Susotázs 

Az est házigazdája Gyárfás Dorka, a Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori, újságíró.

További információ a filmekről: 

A kép forrása: Friss Hús Budapest

forrás: https://www.facebook.com
Momentán Társulat: Rendezők Viadala

Momentán Társulat: Rendezők Viadala


Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.

Szinte mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor azt érzi: filmrendező szeretne lenni. És ilyenkor az ember pontosan tudja, hogyan is kell kinéznie annak a szúrós tekinteteket és poros pisztolytáskákat felváltva mutató, feszült csenddel teli párbaj-jelenetnek egy westernben.

Hogy legalább 16 hegedűnek kell tremolóban szólnia a romantikus vígjáték utolsó nagy reptéri „majdnem-elkerülik-egymást-de-aztán-mégsem-mert-a-szerelem-mindennél-erősebb” montázsában.

A Rendezők Viadala című előadásban a Momentánosok azt improvizálják, hogy filmrendezők. Az este 4 különböző stílusú, műfajú, hangulatú improvizált filmjelenettel kezdődik – 4 Momentános rendezésében.

A nézők ötletei által is inspirált történetek újabb és újabb körökben bontakoznak ki, de a közönség minden kör után szavaz, hogy melyik sztori folytatódjon és melyiknek mondjunk búcsút. Az utolsó szavazás után csak egyetlen film marad, aminek így a végső, befejező nagyjelenetét is láthatjuk.

A világszerte népszerű Super Scene impróformátum – Momentános feldolgozásban.

2019. február 24-én egy Rendezők Viadala Oscar-különkiadással készülünk!
Lesz minden, ami ehhez kell: pezsgő (&)elegancia, Momentán-sztárok, vörös szőnyeg, fényképezés, koccintás, Oscar-gála hangulat. 
És persze az este fénypontja egy felejthetetlen Oscar-díjátadásoktól és Oscar-díjaktól ihletett előadás, egy rendhagyó Rendezők Viadala!

FONTOS: Öltözz ki!
Kapunyitás: 18:30
Ördögkatlan-jelentkezőknek!

Ördögkatlan-jelentkezőknek!

Megtisztelő az a figyelem, ami mind a látogatók, mind a fellépni vágyó alkotók felől felénk, katlanosok felé fordul. Jó érzés villamoson, utcasarkon, zebrán, zöldségesnél, plázában, szóval mindenütt elkapni egy-egy ismerős-ismeretlen tekintetet, és hozzá a biztató szavakat, akár csak annyit: „Hajrá Katlan!” Jólesik, sőt támaszt ad az ilyesmi, amikor bizony el-elbizonytalankodunk a kultúra területén tapasztalható – fogalmazzunk türelmesen – zűrzavaros helyzetben.

A megtiszteltetésen túl, nem tagadjuk, ijesztő is a naponta özönlő levéláradat, amiben fellépni vágyók százai várják tőlünk a biztató válaszokat. 

Azért írjuk most ezt a szelíd közleményt, hogy jelezzük, nem tudunk minden egyes levélre válaszolni, illetve őszintén kimondjuk: a jelentkezők töredékét tudjuk csak meghívni a 12. Ördögkatlanba. És nem feltétlenül a minőség hiánya miatt. Sőt, döbbenetes megtapasztalni, milyen gazdag a kultúránk – és ez szinte minden műfajra vonatkozik: a színháztól a rockzenéig, a kortárs tánctól az irodalomig, a képzőművészettől a családi programokig… 

De:
  • a program alapját (jól-rosszul) nem jelentkezés, hanem válogatás alapján állítjuk össze;
  • szeretnénk tartani azt a kényes egyensúlyt, amiben az öt nap alatt kezdettől hűséges társaink-barátaink és felfedezésre váró, vadonatúj fellépők váltogatják egymást;
  • az Ördögkatlan csak öt napig tart, miközben tíz Katlanra való minőségi produkció sorakozik előttünk;
  • szeretnénk megőrizni az egyes falvak kialakult, sajátos arculatát;
és még számos szempontot leírhatnánk, de amiért elsősorban ez a levél íródik, az a következő: 

a TAO megszüntetése miatt, pontosabban, az azt felváltó rendszer megszületésére várva az Ördögkatlan (és számos fesztivál – és társulat és kultúrház és zenekar és alkotó és intézmény és és és…) egyelőre nem tudja, miből gazdálkodhat 2019-ben. Várakozunk és naivan bizakodunk – viszont felelősséggel senkit nem tudunk fellépési lehetőséggel biztatni.

Fentiek senkit ne bizonytalanítsanak el: 12. Ördögkatlan lesz, ha a fene fenét eszik is. De ahogy magunkat türelemre intjük (a programot később tudjuk csak összerakni), úgy intjük türelemre a fellépni vágyókat is. 

Kapa-Pepe-Rémusz szavait tudjuk idézni a 12. éve meghívott Mrozek-darabból: „Muszáj mulatságnak lenni!” Muszáj Ördögkatlannak lenni!

forrás: http://www.ordogkatlan.hu/
Kirják Róbert az Lokálban

Kirják Róbert az Lokálban

Nincs magyar jelölt az idei Oscar-gálán - pedig szabolcsi is lehetett volna

Az amerikai filmakadémia kedden Los Angelesben jelentette be az idei, 91. Oscar-gála jelöltjeit. A Susotázs című magyar alkotás a rövidfilm kategóriában volt esélyes a jelölésre, azonban nem jutott be a legjobb öt közé.

A tizenhat perces élőszereplős magyar film a szinkrontolmácsok életét, a munkával járó nehézségeket dolgozza fel humorosan. Tóth Barnabás rövidfilmjének minden esélye megvolt arra, hogy az idei Oscar-gála egyik esélyes jelöltjeként díjat nyerjen. A Susotázs decemberben került fel az Oscarra jelölhető filmek tízes listájára, ami már önmagában is nagyon szép eredménynek számít. 

A film címe eredetileg Flört volt, azonban később ezt Susotázsra változtatta a film rendezője. A susotázs, mint mondta, azt a technikát takarja, amikor a tolmács közvetlenül az alany fülébe súgja a fordítást.

A rövidfilm főszereplői között találjuk - Takács Géza és Osvárt Andrea mellett - Göttinger Pált is, aki jelenleg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője. Filmbéli romantikus monológja még közelebb hozza a nézőkhöz karakterét, Pált. A történetben Pál és András, a két magyar szinkrontolmács egy hűtőgépgyártó konferencián fordít az egyetlen magyar hallgatónak, aki szemmel láthatóan egy feltűnően csinos nő. A történet azonban nem várt fordulatot vesz.

Korábban ITT írtunk a filmről.

“Már maga a jelölés is ugródeszkának számít” – Interjú Tóth Barnabással, a Susotázs című Oscar-esélyes magyar rövidfilm rendezőjével

Annak ellenére, hogy az idei Oscar-díjra rekordszámú magyar produkció tűnt esélyesnek, végül csak a Susotázs című rövidfilm tudott felkerülni arra a szűkített listára, amelyből a kategória későbbi győztesét is választják majd. Január 22-én már azért drukkolhatunk, hogy minden idők legnézettebb magyar rövidfilmje, az Újratervezés rendezőjének új alkotása bekerüljön az öt Oscar-várományos rövidfilm közé. Tóth Barnabás rendezővel és színésszel, a Momentán Társulat egyik alapító tagjával beszélgettünk. 

A forgatáson még Flört címen futott a film. Miért lett végül Susotázs?
Már a vágóasztalon volt a film, azután változtattam a címen, hogy már láttuk, milyen szép, érzéki ívet vett a romantikus szál Göttinger Pál monológjával. Egy neves tolmácstól hallottam a kifejezést, akit a forgatás előtt felkértem, hogy készítsen fel kicsit a szakmából. Magam is utánanéztem, és a susotázs szó, máshogy írva ugyan, de valóban több nyelven, például franciául is használatos. Azt a technikát takarja, amikor a tolmács közvetlenül az alany fülébe súgja a fordítást.

A Susotázsban az előző rövidfilmed, a Hajdu Szabolcs főszereplésével forgatott Van egy határ motívumai köszönnek vissza. Gondolom, nem véletlen, hogy mindkét film, bár hangulatát tekintve eltérő témában, egy kegyetlen fordulatra van felhúzva, az angol nyelv is visszatérő elem, Göttinger Pál pedig mindkettőben tolmácsot alakít…
Szorosan a két filmnek nincs köze egymáshoz, bár Göttinger Pali tényleg vicces összekötő elem és nem is volt kérdés, hogy a Susotázsban ő alakítja – ezúttal főszereplőként – valamelyik tolmács szerepét. Csavart, csattanót majdnem mindegyik rövidfilmemben alkalmazok, és az idegen nyelv beemelése is jellemző, ami a neveltetésemből fakadhat: édesapám franciatanár, külkeres végzettségem okán pedig hosszabb-rövidebb ideig éltem külföldön. Ráadásul, ha úgy alakul, ma én is egy olyan fülkében fordítgatnék, mint a film szereplői. Annak idején ugyanis a filmművészeti főiskola mellett az EU tolmácsképzőbe is jelentkeztem, csak oda nem vettek fel.

A Mindenki, Deák Kristóf rövidfilmjének tavalyi Oscar-diadala szerepet játszhat a te filmed megítélésében és általában a fiatal magyar filmesek iránti szakmai figyelem felkeltésében? 
Nem hinném. Egyik kedvenc filmrendezőm példájával élnék: a dán Anders Thomas Jensent a 90-es évek közepén zsinórban háromszor jelölték a legjobb rövidfilm díjára, harmadszorra végül megkapta a szobrocskát. Az persze jó, hogy van némi hype most a magyar film körül, de nem hiszem, hogy ez befolyásolná azokat az amerikai filmakadémiai tagokat, akik a Susotázst beszavazták a legjobb tíz közé. Nyilván magamból indulok ki: ha nézek egy román filmet, hidegen hagy, hogy mennyire illeszkedik a román újhullámba, a produkciót csakis önmagában értékelem.

Milyen kapuk nyílhatnak meg egy rendező előtt, ha rövidfilmmel nyer Oscart?
Deák Kristóf erről is biztosan tudna mesélni. Már az első tízbe jutás is óriási dolog, pláne a jelölés, az Oscar-díj besöpréséről nem beszélve. A nyilatkozataiból tudom, hogy a Mindenki sikere után egyre közelebb kerül egy amerikai nagyjátékfilm megrendezéséhez. Másrészt azonban tény, hogy a rövidfilmes Oscar gyakorlatilag hidegen hagyja a hollywoodi potentátokat – filmcsillagokat, stúdiófőnököket -, nem véletlenül adják át ezt a díjat a ceremónia legelején, amikor sokan még a mosdókban szöszmötölnek. De kétségtelen, hogy már maga a jelölés is ugródeszkának számít. Ezért van az, hogy nem tudnánk felidézni egyetlen idős rövidfilmes rendezőt sem, ahogyan hajlott háttal végigcsoszog a vörös szőnyegen. Negyven éves kor felett már nem szokás rövidfilmekre szakosodni.

Meglepően erősek a magyar rövidfilmek: tavaly Bucsi Réka LOVE-ja vagy Andrassev Nadja A nyalintás nesze című kisfilmjét is agyondíjazták, az idei Friss Hús rövidfilmfesztiválon is hemzsegtek a jobbnál jobb magyar kisfilmek. Az Oscar-díjas Mindenkit és a neten másfél milliós nézettséget elért Újratervezés című filmedet leszámítva azonban nagyon kevés magyar rövidfilm jut el a nézőkhöz. Annak ellenére, hogy az internet korában élünk, és többnyire könnyen és gyorsan fogyasztható műfajról van szó. 
Ennek sajnos számos oka van, de csak fárasztóan hosszú és összetett választ tudnék adni. Az Újratervezést többször is kiraktam a netre pár napra, a harmadik alkalommal három nap alatt érte el az egymilliós nézettséget, amiben komoly szerepet játszott, hogy néhány népszerű portál kirakta a filmet és cikkezett róla. Elsőre harmincezer megtekintést hozott, amivel akkor nagyon elégedett voltam, mint ahogy most is nagyon elégedett vagyok a Susotázs 120 ezrével, amit szintén három nap alatt ért el. Remek számok, de kereskedelmileg persze semmit nem érnek, mivel ingyen nézhetik az emberek. Jóval nagyobb teljesítmény volna moziban elérni hasonlót…

Nyilatkoztad, hogy a Filmszemle hosszú éveken át mellőzte a munkáidat, ami igen rosszul érintett és hát a sors fintora, hogy éppen a Filmalap előtti MMKA-korszakban agyontámogatott és öncélú művészfilmes közegét fricskázó rövidfilmed, a (terep)Szemle volt az első műved, amit beválogattak. Az elutasításokból fakadó csalódottság az oka, hogy készülő második nagyjátékfilmed, az Akik maradtak nem a mozikban, hanem a képernyőkön landol majd?
Ezt a filmet a Médiatanács és nem a Filmalap támogatásával készítettem, ami az eredmény szempontjából persze lényegtelen. Mozifilm hosszúságú és igényű tévéfilmről van szó, a producerrel pedig arra jutottunk, hogy ennek megfelelően megpróbáljuk mozifilmként fesztiváloztatni és forgalmazni, továbbá elérni, hogy a televízió csak később vetítse, ahogy normális esetben a piaci vagy kultúrdiplomáciai szabályok azt diktálnák. Meglátjuk. Ami biztos, hogy a film így vagy úgy, de idén már eljut a nézőkhöz.

Gondolom más nagyjátékfilm-tervekkel is bombáztad a Médiatanácsot vagy a Filmalapot…
A tévénél, a Mecenatúra programban kapásból elfogadták a pályázatom, a Filmalaphoz azonban hiába pályáztam az utóbbi években egy rakás filmtervvel. Az elutasítottak között van egy Könyves Kálmán idejében játszódó történelmi, boszorkányos film, amit már elkezdtünk fejleszteni, de októberben leállították. Van egy európai nagyvárosokban bonyolódó szerelmi történetekből felépülő film, olyasmi mint az Igazából szerelem, csak kevésbé könnyed. Aztán egy disztópikus, a jövőbeli Magyarországon játszódó sztori, amiben a lebutított emberek zombiinváziója zajlik. De akad filmes táborban játszódó horrortörténetem is, meg olyan, amiben egy neonáci és egy meleg zsidó fiú testet cserél egy baleset után, és említhetném azt, amely egy háromgyerekes magyar család boldogulását követné nyomon Londonban. Szóval mindig tele vagyok tervekkel, alázatosan, szorgalmasan és türelemmel végzem a dolgomat, és nem haragszom senkire, ha elutasítanak. Pályázgatok tovább.

Téged és például a történelmi filmtervedet hogyan érintheti a tévéfilmek támogatására létrejövő új pénzalap? Az indoklás szerint ugye erre azért van szükség, hogy több Vajnáéktól független történelmi tévéfilm készülhessen, miután a Filmalapot és a Hunyadi-film forgatókönyvét is heves támadások érték.
Nagyon remélem, hogy pozitívan. Ha két filmablak lesz egy helyett, az máris egészségesebb felállás, és persze nekem is dupla esélyt jelent. De minden a minőségen múlik, meg azon, mennyire mászik bele a rendszerbe a politika vagy a hozzá nem értés. Minden sztorit, a dicsőségben, hősökben gazdag történelmünket is meg lehet fogni izgalmasan, és persze didaktikusan, dögunalmasan is.

Decemberben azt nyilatkoztad, hogy eldugtátok a Susotázst, mert Oscar-várományosként nagyobb a tét, így amíg forgalmazót kerestek, nem mutogatjátok. Most magad raktad ki a netre. Ezek szerint találtatok világforgalmazót? 
Igen. A New Europe Film egy lengyel forgalmazó, amely eddig több Oscar-jelölt alkotással is foglakozott. Ők javasolták, hogy jó stratégia, ha kirakjuk a filmet, amiben megerősített az az angol PR-ügynökséget is, amivel szintén leszerződtünk. Én mindenesetre örülök az újabb hype-nak, amiből talán a tengerentúlra is átjut valami. 

Miért csak egy hétig volt kint a film a neten?
Mert ha bejutnánk az öt jelölt közé, azok automatikusan moziforgalmazásba kerülnek Amerikában, és bár nem tiltják, biztosan morcosak lennének, hogy miközben pénzért árulják, a neten ott virít ingyenesen. 

Szinkronizálsz még? Régebben sok filmben hallhattuk a hangodat, például Sick Boy magyar hangja voltál a Trainspottingban. 
A film meg a színház miatt a szinkronizálás visszaszorult az életemben. Sokszor nem is bánom, mert – tisztelet a kivételnek-, a hatalmas filmes és sorozatkínálat miatt igen mélyre csúszott a szinkron minősége. Gyorsan kell dolgozni egyre kevesebb pénzért, a felvétel próba nélkül, gépiesen, azonnal zajlik és a szinkronszakma is felhígult. Elvétve azért előfordul, hogy szinkronizálok. Most például a Szeretlek Ramón! című mexikói szappanopera-sorozatban adom a címszereplő magyar hangját. Elég vicces, nagyon élvezem. Egyébként nagy bánatom, hogy a Trainspotting folytatásában lecserélték szinkronhangokat. A film trailerében még én voltam a Beteg Srác.

A Momentán Társulat alapító tagja vagy, filmekben is szerepeltél: Eperjes Károly unokáját játszottad az Eldorádóban, A legényanyában a fiát. Melyik elfoglaltság tölt be fontosabb szerepet az életedben?
Azt hiszem, a film valamivel fontosabb számomra a színháznál. A csúcs az, ha a rendezés mellett a forgatókönyvet is én jegyezhetem, de ez manapság sajnos luxusnak számít a hazai filmkészítésben.

Osvárt Andi és Vujity Tvrtko a Susotázsról

Nincs magyar Oscar-jelölt, a Ruben Brandt és a Susotázs is lemaradt

Fantasztikus siker kapujában állt a magyar animációs film, de sajnos nem sikerült jelölést szereznie.

A Ruben Brandt, a gyűjtőt első magyar egész estés animációs filmként pályázott volna az Oscar-jelölésre. Igaz, ez a legfrissebb kategória az Oscaron, mindössze 2001 óta létezik - akkor a Shrek nyert. Ennek léphetett volna a nyomába Milorad Kristic filmje, ami a hírek szerint egészen az utolsó pillanatig versenyben volt a jelölésért. Az egyedi látvány- és hangulatvilágú akció-thrillerben Ruben Brandt (Kamarás Iván), a rémálmokkal küzdő pszichoterapeuta megmentésére páciensei szövetkeznek a modigliánisan hosszú nyakú, femme fatale, Mimi (Hámori Gabriella) vezetésével: egymás után elrabolják a világ nagy gyűjteményeiből az összes kínzó festményt. A rablássorozat miatt azonban Kowalski, a magándetektív (Makranczi Zalán) és az alvilág is nyomukba ered.




A Szlovéniában született, szerb származású festőművész Milorad Krstic a rendszerváltás óta él Magyarországon. My Baby Left Me című rövid animációja 1995-ben Ezüst Medve-díjat nyert a Berlinalén. A Ruben Brandt, a gyűjtő az első egészestés animációs filmje, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, 1,18 milliárd forintos költségvetéssel készült. A filmben tucatnyi filmtörténeti utalás, több mint 50 képzőművészeti alkotás és 90 zenedarab szerepel.

A legjobb animációs film kategória jelöltjei a következők:
A hihetetlen család 2.
Kutyák szigete
Mirai - Lány a jövőből
Pókember - Irány a Pókverzum
Ralph lezúzza a netet

A Susotázs is lemaradt, a legjobb rövidfilm kategória így néz ki nélküle:
Detainment
Fauve
Madre
Marguerite
Skin

Ami a főkategóriákat illeti, nincsenek nagy meglepetések, bár nagy lemaradók azért, mint minden évben, ezúttal is akadnak.

A jelöltek teljes listája:

Legjobb film:

Fekete párduc
BlacKkKlansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Roma
Csillag születik
Vice

Legjobb férfi főszereplő:

Christian Bale, “Vice”
Bradley Cooper, “Csillag születik”
Willem Dafoe, “A mennyország kapujában”
Rami Malek, “Bohém rapszódia”
Viggo Mortensen, “Zöld könyv”

Legjobb női főszereplő

Yalitza Aparicio, “Roma”
Glenn Close, “The Wife”
Olivia Colman, “A kedvenc”
Lady Gaga, “Csillag születik”
Melissa McCarthy, “Can You Ever Forgive Me?”

Legjobb férfi mellékszereplő

Mahershala Ali, “Zöld könyv”
Adam Driver, “BlacKkKlansman”
Sam Elliott, “Csillag születik”
Richard E. Grant, “Can You Ever Forgive Me?”
Sam Rockwell, “Vice”

Legjobb női mellékszereplő:


Amy Adams, “Vice”
Marina de Tavira, “Roma”
Regina King, “If Beale Street Could Talk”
Emma Stone, “A kedvenc”
Rachel Weisz, “A kedvenc”

Legjobb rendező:

Spike Lee, “BlacKkKlansman”
Pawel Pawlikowski, “Hidegháború”
Yorgos Lanthimos, “A kedvenc”
Alfonso Cuarón, “Roma”
Adam McKay, “Vice”

Legjobb animációs rövidfilm:

“Animal Behaviour,” Alison Snowden, David Fine
“Bao” Domee Shi
“Late Afternoon” Louise Bagnall
“One Small Step” Andrew Chesworth, Bobby Pontillas
“Weekends” Trevor Jimenez

Legjobb adaptált forgatókönyv:

“The Ballad of Buster Scruggs,” Joel Coen , Ethan Coen
“BlacKkKlansman,” Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee
“Can You Ever Forgive Me?,” Nicole Holofcener and Jeff Whitty
“If Beale Street Could Talk,” Barry Jenkins
“Csillag születik” Eric Roth, Bradley Cooper, Will Fetters

Legjobb eredeti forgatókönyv

“A kedvenc” Deborah Davis, Tony McNamara
“A hitehagyott,” Paul Schrader
“Zöld könyv” Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly
“Roma,” Alfonso Cuarón
“Vice,” Adam McKay

Legjobb operatőr:

“Hidegháború” Lukasz Zal
“A kedvenc,” Robbie Ryan
“Never Look Away,” Caleb Deschanel
“Roma,” Alfonso Cuarón
“Csillag születik” Matthew Libatique

Legjobb dokumentumfilm:

“Free Solo,” Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi
“Hale County This Morning, This Evening,” RaMell Ross
“Minding the Gap,” Bing Liu
“Of Fathers and Sons,” Talal Derki
“RBG,” Betsy West, Julie Cohen

Legjobb röcid dokumentumfilm:

“Black Sheep,” Ed Perkins
“End Game,” Rob Epstein, Jeffrey Friedman
“Lifeboat,” Skye Fitzgerald
“A Night at the Garden,” Marshall Curry
“Period. End of Sentence.,” Rayka Zehtabchi

Legjobb külföld film:

“Capernaum” (Libanon)
“Hidegháború” (Lengyelország)
“Never Look Away” (Németország)
“Roma” (Mexikó)
“Bolti tolvajok” (Japán)

Legjobb vágás:

“BlacKkKlansman,” Barry Alexander Brown
“Bohém rapszódia,” John Ottman
“Zöld könyv” Patrick J. Don Vito
“A kedvenc” Yorgos Mavropsaridis
“Vice,” Hank Corwin

Legjobb hangvágás:

“Fekete párduc” Benjamin A. Burtt, Steve Boeddeker
“Bohém rapszódia” John Warhurst
“Az első ember” Ai-Ling Lee, Mildred Iatrou Morgan
“Hang nélkül” Ethan Van der Ryn, Erik Aadahl
“Roma,” Sergio Diaz, Skip Lievsay

Legjobb hangkeverés

Fekete párduc
Bohém raszódia
Az első ember
“Roma”
Csillag születik

Legjobb látványtervezés:

“Fekete párduc” Hannah Beachler
“Az első ember” Nathan Crowley, Kathy Lucas
“A kedvenc” Fiona Crombie, Alice Felton
“Mary Poppins Visszatér,” John Myhre, Gordon Sim
“Roma,” Eugenio Caballero, Bárbara Enrı́quez

Legjobb eredeti filmzene:

“BlacKkKlansman,” Terence Blanchard
“Fekete párduc” Ludwig Goransson
“If Beale Street Could Talk,” Nicholas Britell
“Kutyák szigete” Alexandre Desplat
“Mary Poppins Visszatér,” Marc Shaiman, Scott Wittman

Legjobb eredeti dal

“All The Stars” - "Fekete párduc” by Kendrick Lamar, SZA
“I’ll Fight” - “RBG” by Diane Warren, Jennifer Hudson
“The Place Where Lost Things Go” -“Mary Poppins Visszatér” by Marc Shaiman, Scott Wittman
“Shallow” -“Csillag születik” by Lady Gaga, Mark Ronson, Anthony Rossomando, Andrew Wyatt and Benjamin Rice
“When A Cowboy Trades His Spurs For Wings” - “The Ballad of Buster Scruggs” by Willie Watson, Tim Blake Nelson

Legjobb smink és haj:

“Border”
"Két királynő"
“Vice”

Legjobb kosztümtervezés:

“Ballad of Buster Scruggs,” Mary Zophres
“Fekete párduc,” Ruth E. Carter
“A kedvenc,” Sandy Powell
“Mary Poppins Visszatér,” Sandy Powell
“Két királynő,” Alexandra Byrne

Legjobb vizuális effektek:

“Avengers:Végtelen háború”
“Barátom, Róbert Gida”
“Az első ember”
“Ready Player One”
“Solo: Egy Star Wars-történet”

A 91. Oscar díjait magyar idő szerint február 25-én hajnalban adják át Los Angelesben.