“NEKEM A KATLAN A REMÉNY, HOGY VAN IGÉNY A MINŐSÉGRE” – MŰVÉSZEK VALLOMÁSAI

A szervezők megkérdeztek néhány barátot és fellépő művészt, milyennek ismerte meg az Ördögkatlan Fesztivált.

Idén 10. alkalommal rendezik meg az Ördögkatlan Fesztivált. A sokszínű művészeti rendezvényen augusztus 1-jétől 5-ig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett visszatekintenek az elmúlt tíz évre. Az idei fesztivál díszvendége Kolonits Klára operaénekes és Dinyés Dániel zeneszerző lesz.

Ebben az évben egy újítást vezetnek be a sorszámosztásban: elkészült az Ördögkatlan Sorszámgép! Segítségével azok, akik letöltik az alkalmazást a telefonjukra, sorbanállás nélkül tehetnek maguknak félre sorszámot, és ráérnek napközben átvenni, amikor a sor már lement. A részletekről itt lehet tájékozódni.

Fellépő művészek az Ördögkatlanról:

Törőcsik Mari: NEKEM A KATLAN a remény, hogy van és lesz igény a minőségre, a jóra és a szeretetre.

Kolonits Klára: NEKEM A KATLAN egy Kalandpark, a “minden másképpen van”, sőt, a “minden másképp kell legyen,” terepe. Itt nem élhetek meg az évközi színházi reflexeimből, reszkírozni kell, hogy minden eleven, jelen idejű legyen, ne valami előre bepróbált attrakció. Az a fajta “finom-hangolás”, ami bátorságot igényel, de nagy örömet és pezsgést ad, mint az a habzó rosé, amivel egy-egy jól sikerült produkció után koccintunk Villányban.

Mucsi Zoltán: NEKEM A KATLAN egy kultúrtéboly barátokkal, cimborákkal.

Udvaros Dorottya: NEKEM A KATLAN 3. éve a születésnapom.

Kiss Tibi: NEKEM A KATLAN egy kulturális játszótér.

Horváth Csaba: NEKEM A KATLAN: ahogy a fiatalok hajnalban sorban állnak nem kenyérért, nem tejért, nem kolbászért, nem popsztárért, hanem színházért.

Veiszer Alinda: NEKEM A KATLAN…a skype-on üzenő Törőcsik Mari, a párakapu, az estére mocskos talpak, a mezítlábas Kissmóni, a nem létező mennyiségű csillag az égen, a hajnalig tartó borozás, nekem a katlan “reggel” 11, felszabadult Udvaros Dorottya és pingponglabdával doboló Zányi Tamás, nekem a katlan az értő közönség. Nekem a katlan a fesztiválom.

Szikszai Rémusz: NEKEM A KATLAN a Duna Delta: mindig változik, évről évre más – tele meglepetéssel és élettel. Innen már csak rajtam múlik. De mindent megtesznek, hogy jól érezzem magam.

Hamar Dániel: NEKEM A KATLAN egy álomvilág ahol mindenkinek, előadóknak és vendégeknek is a legjobbik énje van jelen, ahova érdemes eljönni feltöltekezni és lelket gyógyítani.

Kiss Tibor Noé: NEKEM A KATLAN egy lassú, kényelmes keringés a Szársomlyó körül.

Rutkai Bori: NEKEM A KATLAN menetrend szerinti utazás a Villány környéki kisbolygókra. Harsánykodás kicsikkel, nagyokkal, elvarázsolt bennszülöttekkel és a legkedvesebb forrószívű és talpú szervezőstábbal.

Beck Zoli, 30Y: NEKEM A KATLAN az a fesztivál, ahol Kacat kutyámmal együtt mehetek koncertekre.

Beck Zaza, 30Y: NEKEM A KATLANban van egy másik családom.

Sárközy Papa, 30Y: NEKEM A KATLAN gimnáziumi éveim nyári kalandjait idézi.

Varga Ádám, 30Y: Kinek a pap – NEKEM A KATLAN.

Köles Feri: NEKEM A KATLAN egy ország négy faluba zárva öt napra…”legalább a jobbik része!”

Cabaret Medrano: NEKEM A KATLAN egy puha paplan, ahol száraz bortól édes álmot kaptam.

Herczeg Adrienn: NEKEM A KATLAN: A férjem lassú sörök mellett bográcsozik újdonsült barátjával Puskás Petivel, Benő, a fiam, a Szomszédban otthon érzi magát Ányoséknál egész nap, Én meg a tanítványaimmal együtt dumálunk, próbálunk és esti mesét játszunk! És ha kedvem van, megiszok egy fröccsöt! Este pedig rúgom a port a színpad előtt vagy a zuhogó esőben mezítláb táncolok! NINCS ENNÉL JOBB!

Scherer Péter: NEKEM A KATLAN olyan, mint a színház! A 21. századi értelmes ember utolsó menedéke.

Beshodrom: NEKEM A KATLAN a kedvenc fesztiválom, nekem a Katlan a Diáksziget, nekem a Katlan a művészetek ünnepe.

Wahorn András: NEKEM A KATLAN a powow. Ahol egy szétszéledt törzs tagjai évente összejönnek.

Rozs Tamás: NEKEM A KATLAN kultúr-sziget, ahol szabadság-elfogadó közeg, éppen elég emberség, laza-természetes együttlét van minőségi zene-irodalom-tánc-színház…égisze alatt.

Müller Péter Sziámi: NEKEM A KATLAN sose lakatlan manók, koboldok lakoznak ottan!
Nekem a Katlan sose kietlen elvagyunk prímán mindig mi ketten!

Göttinger Pál: NEKEM A KATLAN a legjobb, amire képes vagyok. Nem gyengeségei ellenére, hanem azokkal együtt. Profibbat és amatőrebbet, nagyobbat és kisebbet, vagányabbat és óvatosabbat, drágábbat és olcsóbbat, aranyosabbat és kíméletlenebbet, bármilyenebbet tudok. Csak jobbat nem.

Both Miki: NEKEM A KATLAN lehetőséget ad új gondolatok megismerésére. Nem olvasás útján, hanem személyes találkozásokon keresztül.

Másik János: NEKEM A KATLAN (részlet egy hosszabb, nagyon szép írásból, amivel megtisztelt bennünket János) a két fővédnök, Törőcsik Mari és Cseh Tamás e két szívemhez oly közel álló fantasztikus művész szellemiségének és alakjának lenyomata, kivetülése fesztivál formájában.

Keresztény Tamás: NEKEM A KATLANról még Anyukám sem hiányzik, mert Ő is ott van.

Farkas Robi: NEKEM A KATLAN a fergeteges nyári koncert helyszíne.

László Boldizsár: NEKEM A KATLAN nem lesz váratlan.

Szabó Benedek: NEKEM A KATLAN egy focipálya éjszaka, egy felfújható krokodil, a dobosunk alsógatyában és laticelben, de főleg az első alkalom, hogy úgy éreztem, Pesten kívül is kíváncsiak ránk az emberek.

Szarvas József: NEKEM A KATLAN Bérczes Laci. Minden más ebből következik.

Jordán Adél: NEKEM A KATLAN a Riviéra!

Péterfy Bori: NEKEM A KATLAN mindig ördögien jó közönséget és koncerteket jelent😄👹
Fesztiválozók leggömböket engednek el Cseh Tamás zeneszerző halálának ötödik évfordulóján

Kiss Mónika: NEKEM A KATLAN a szabadság, a szeretet, az emberség univerzuma. Az évenkénti várva-várt Ünnep az egyre nagyobb számú angyalian “nem normális” családommal. A létezés eufóriája… nekem ez a KATLAN.

Bérczes László: NEKEM A KATLAN egy Másik Magyarország. Nem az, amelyikben 360 napon át a szerzés-birtoklás-fogyasztás által meghatározott értékrend szerint kell élnünk. De mivel ebben nem akarunk élni, és elmenni sem szeretnénk innen, szükség van egy Másikra: ahol az odaadás és az elfogadás mentén élünk. Nekem ez a Katlan.

X. ÖRDÖKATLAN FESZTIVÁL
NAGYHARSÁNY • KISHARSÁNY • VILLÁNYKÖVESD • BEREMEND • MOKOS • VYLYAN
2017. AUGUSZTUS 1-5.

„Soha nem a tanítói szándék vezet” – Interjú Göttinger Pállal

Június 27-én mutatta be az Orlai Produkciós Iroda Sam Holcroft Családi játszmák című vígjátékát, amit Göttinger Pál rendezett. Legújabb munkáiról, a kétségbeesésről és az elégedettségről is kérdeztük a harmincnégy éves rendezőt.

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Június 27-én mutatta be az Orlai Produkciós Iroda Sam Holcroft Családi játszmák című vígjátékot. Úgy tűnik, mintha előszeretettel választana vígjátékokat. 
Nem programszerűen döntöttem a vígjátékok mellett, meg hát nem is feltétlenül tekintem vígjátéknak azt, amin lehet itt-ott nevetni. Számomra az idén bemutatott prózai előadásaim, a Pesti barokk, a Castel Felice vagy a Családi játszmák egyike sem az, műfaji értelemben semmiképp. De igaz, hogy azok a darabok állnak hozzám közel, amelyek a humorérzékemet és az öniróniámat is felpiszkálják. Egy ilyen anyag esetében a nehézséget az adja, hogy rengeteg múlik a közönség ízlésén, saját tempóján. A próbateremben elképzelt ritmusokhoz és hatásokhoz képest szinte újra kell csinálni az előadást, ahogy beül a néző. A Családi játszmák esetén két-három olyan, a nézők tetszését különösen elnyerő jelenetre lettünk figyelmesek, amelyről a próba csöndjében gondolni sem mertük volna, hogy vicces lehet. Ugyanakkor ennek a fordítottja is előfordult. Kíméletlen műfaj ez, hogy működik-e valami, vagy nem, mindenképp a néző dönti el, és mindenképpen neki van igaza.

Zöldi Gergely, az Orlai Produkciós iroda dramaturgja jóvoltából a jelenlegihez hasonlóan főleg angol darabok jutnak el önhöz…
Személy szerint jobban kötődöm ehhez a fajta színházcsináláshoz. Az angolok művelte szöszmötölős, történetmesélős, csordogáló (vagy éppen időnként teljesen le is álló) cselekményű, ismerős helyzeteket felvonultató színház való nekem. A mostani színdarab azzal, hogy egy családi vacsorán játszódik, tökéletesen megfelel, jól érzem magam ebben, örökké tudom nézni a levesestálak fölött villogó tekinteteket, sosem unom meg.

A néző sem unhatja meg?
A néző azt csinál, amit akar, meg is unhatja éppen, nem tudom a néző ízléséhez alakítani a sajátomat. De azért azt látom, hogy az ilyesmi az esetleges kezdeti tanácstalanság után mindig működésbe lép. Ezek a darabok (és közöttük tényleg sok az angol nyelvű), mindig nagyon konkrétak, bizonyos emberek bizonyos napját mesélik el, kevés bennük az általánosság, a tanító jelleg. Az a fajta elemeltség, stilizáció, amit a rendezői színház folyományaként a magyar néző benyomásom szerint jobban szeret, hiányzik belőlük. Én ezt annyira nem bánom, mert így ezek a szövegek delikátabbak lesznek. Úgy szólnak a hétköznapi életről és a családi, emberi helyzetekről, hogy a bennük feltáruló titkok a nézők kilencven százalékának az életében is jelen vannak. 

Húsz-harminc év múlva is megszólíthatják a nézőt?
A Családi játszmák már csak a témája miatt is feltétlenül aktuális lesz. A szüzsé, hogy itt most egymásnak jót akaró emberek mindenáron boldogok akarnak lenni, és aztán ez szükségképp meghiúsul, megunhatatlan és kortól független, számos más színdarabnak is témája. Kifejezetten foglalkoztat rendezőként, hogy milyen nehéz az embernek fontos dolgokat kijelölnie az életében. Minden nagy téma hígabb, kellemetlenebb mostanában. Ha mondjuk valaki a hazájáról, a családjáról vagy mondjuk önfeláldozásról próbál meg darabot csinálni, ravasz módszerekhez kell nyúlnia, hogy a néző azonosulni tudjon vele, ne gondolja érdektelennek vagy didaktikusnak. Nagy témáink lényegében lényegtelen voltáról szólt a kaposvári Finito is, korábban a Love and Money vagy a Szabadesés, a közelmúltban A csemegepultos naplója vagy a Pesti barokk is. Hogy amit csinálunk és élet-halál kérdésnek gondolunk, az valójában nem igazán lényeges. Erről a színházasok sokat tudnak manapság. Noha furcsa módon még mindig nagy érdeklődés övezi Magyarországon a színházcsinálást, közben az ázsiója rengeteget esett. Egy emberfeletti erőfeszítéssel, életeket feldúló áldozatokkal létrehozott, szakmailag nagy durranásnak számító előadás sem durran akkorát, mint egy jól elhelyezett poszt egy közösségi oldalon. Nem panaszkodásképpen mondom mindezt, csak a jelenséget figyelem meg, veszem tudomásul.

A saját munkáját csak nem gondolja értelmetlennek…
Nem értelmetlen, csak nagyon kis csepp egy nagy közérzeti együttgondolkodásban. Mivel közben dolgozni és nézőszámot produkálni is kell, nehéz kitalálnom, milyen is legyen. Álmaink nézője az előadás után tapsvihar közepette feláll, és azt mondja, ó, igen, köszönöm, mostantól minden másképp fog alakulni az életemben. De őt ritkán látjuk. Egy előadás rengeteg emberi és szakmai erőbevetés után is legföljebb “jó vagy “érdekes”. Istennek hála az egész úgy van kitalálva, hogy a darab nézőre gyakorolt hatása előttünk igazából rejtély marad. Néha kapok ugyan leveleket, de azok is inkább gyógyszerpirulák a saját fel-feltörő kétségbeesésem ellen, semmint valódi kommunikáció egy másik emberrel.

Mikor jut el egy rendező a kétségbeesésig? 
Rögtön a bemutató után, mikor is már a darabbal nincs több dolga. Persze azt érzi, hogy van, lenne, de a tehetetlenség a szülői kétségbeeséshez hasonlatos, amikor a felnevelt gyerek önálló életet kezd élni – meghozza az első döntéseit, vagy mondjuk elkezd hazudni. Nálam legalább két hétnek el kell telnie ahhoz, hogy újra helyrejöjjek, el tudjak kezdeni mással foglalkozni. Az a két hét rémes, a szülés utáni depressziót képzelem ilyennek. De utána azért még jönnek örömteli részek, az előadás tulajdonképpen egy élőlény. Saját személyisége kezd neki lenni, fejlődik, tanul, kamaszkora, érett középkora és bölcs öregségkora is lehet. Amikor hosszabb idő után újranézem a sajátomat, ezt a személyiségét olvasom le, olyankor az előadás már nem hibákkal, hanem jellemvonásokkal rendelkezik – viszonyulni is úgy kell hozzá.

Feltételezem, nem a néző ízlése szerint alakul a saját ízlése, azonban a saját ízléséhez tudja idomítani a nézőét?
Talán kicsit igen, de azért nem feszülök rá erre. Jó véleménnyel vagyok a budapesti nézőkről, rengeteg hálát érzek irántuk, kedves, nyitott, értő közönségnek tartom őket. Nem szorulnak az én intelmeimre. Csupa olyasmiről csinálok előadásokat, amit maguktól is tudnak. Az alapállásom az, hogy a színészekkel és velük közösen kelünk át arra a bizonyos biztonságos, fehér túlpartra, ahol már minden békés. Soha nem a tanítói szándék vezet.

Hogyan nyúl hozzá egy-egy darabhoz? Azonnal a rendező olvas?
Az első felületes benyomásokat nem szabad alábecsülni. Gyorsan (valós időben) olvasok elsőre, és napokig nem veszem elő újra, engedem lecsapódni. Ha utána marad valami, ami piszkál, akkor szívesen foglalkozom vele a későbbiekben, keresve és fogalmazva magamban részletesebben, hogy vajon mi tapadhatott ennyire le. A komolyabb elmélyülés csak a döntések megszületése után következik.

Január végén a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezőjévé nevezték ki. Hogyan értékelné az elmúlt időszakot?
Abban bízom, hogy ez egy hosszabb út, aminek ez az első fél éve volt csak. Sokat tanulok, nagy tisztelettel vagyok az ottani színészek iránt. Örömmel vettem tudomásul, hogy az általam megszólított művészek és színházi szakemberek szívesen bólintanak rá a felkéréseimre, szeretik ezt a színházat, örömmel jönnek és aztán szívesen térnének vissza. Különösen nagy öröm számomra, hogy a város sajátjának tekinti az intézményt, örömeivel, bánataival, sikereivel és kudarcaival együtt is figyel rá. Nyomon követi, hogyan alakul a sorsa, ismeri a színészeit, és szeretettel fogadja az újoncokat is. Jó ott dolgozni. Nem kapkodok, de ahogy a dolgok most állnak, minden esély megvan rá, hogy pár év múlva azt mondhassam: a régi Bárka Színház után végre-valahára lett újra egy hely, ahol azt érzem, ide tartozom. De az ilyesmi lassú folyamat, és noha rengeteg megfeszített munkával jár, mégsem lehet siettetni.

Korábban számos magyar szerző, az Orlainál például Dés Mihály és Gerlóczy Márton művét vitte színpadra. Ilyenkor szent a szöveg?
Alapvetően számomra nincs különösebb szentsége a szövegnek, az előadás egyik alkotóelemének tekintem, hasonlóan a díszlethez, jelmezhez, zenéhez, szereposztáshoz – de csak abban az esetben, ha a szerzővel dolgozom együtt az ősbemutatón. Ha a szerző nem vesz részt a közös munkában, akkor ez kicsit máshogy van: olyankor a szöveget mutatom be inkább, vigyázok rá, a rendezésben is igyekszem követni az írott anyagból kibomló színdarabot. A saját rendezői ambícióm csak ezek után következik, sok kollégámmal ellentétben. Ez egyáltalán nem üdvözítő módszer (és kritikailag sem túl sikeres), de hát nem tudok máshogy működni. Hogy általában új írást rendezek, annak nincs eltökélt oka, egyszerűen csak így alakult – bár azt azért szeretem, ha a néző nem tudja, mi a vége. Van valami bábszínház-néző gyermeki tisztaság abban, ha az ember ismeretlen történettel mehet együtt. Ez egyébként olvasáskor is fontos jel. Ez az egyszerű dolog: hogy izgulok-e.

Ha az eddigi pályáján végignéz, hogy látja, a kezdeti elképzelések egybevágnak a megvalósult elképzeléseivel?
Hogy mi szerettem volna lenni, ha nagy leszek? (Nevet). Az eredeti elképzeléseimhez képest minden másképp alakult az életemben, de ez rendben is van így – és tisztában vagyok vele, hogy nekem még nagyon jó dolgom is van ráadásul. Nagyszerű emberekkel dolgozhatom együtt, és megengedhetem magamnak, hogy nem csinálom azt, amit nem szeretnék. Aligha akarhatnék többet józanul. De a titkos vágyak, nos, az más tészta. Ötvös Andris kollégám tűzoltó szeretett volna lenni, mindig elmondja. Nekem az egész életem számolatlanul sok ember között telik. A titkos vágyaim oda lökdösnek, ahol egyedül lehetek. Tengerész szeretnék lenni, most sem telik el nap, hogy ne gondolnék rá, öregkoromban, nagypapaként sem teszek majd le róla, az biztos. Úton lenni, aztán megérkezni és partra szállni. Ezt akarom. Mindegy, addig is hálás vagyok a sorsnak, hogy tulajdonképpen most is ez a munkám.

VIDOR nagyszínpadi program - videoajánló

VIDOR nagyszínpadi program - videoajánló

A csemegepultos naplója újra a Katlanban!

A csemegepultos naplója újra a Katlanban!

Hirtelen esett be ez az ablakon, a műsorfüzetben nincs is benne, de az (egyébként nagy sajnálatunkra) elmaradó kisharsányi Bernstein-operaelőadás helyett maga a nagyszerű Ötvös András tér vissza a Katlanba a "best of Katlan" jegyében, hogy a 2014-es bemutató után újra előadja nálunk sokszoros díjnyertes energiabomba-monodrámáját a csemegepultos-író viszontagságairól.
Fogadjátok szeretettel!


„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.” – A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul… 
Gerlóczy Márton regényét Ötvös András eleveníti meg, a kolbászok, a májasok, a kolozsvárik segítségével. 

Színpadra alkalmazta: LŐKÖS ILDIKÓ – GÖTTINGER PÁL

Előadja: ÖTVÖS ANDRÁS

Dramaturg: LŐKÖS ILDIKÓ 
Plakát: CSÁFORDI LÁSZLÓ
Produkciós asszisztens: JÁNOSKA ZSUZSA

A rendező munkatársa: SCHNEIDER JANKÓ
Rendező: GÖTTINGER PÁL

A FÜGE és az ORLAI PRODUKCIÓS IRODA előadása.

SZÍNIKRITIKUSOK DÍJA 2017 – ŐK A JELÖLTEK

A Színházi Kritikusok Céhe idén 38. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját.

A céhtagok legalább kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, tizenöt kategóriában, kategóriánként három-három díjazandó produkciót, illetve alkotót megjelölve. A helyezésekért kapott pontok megszámlálásával kialakult a sorrend: a legjobbak listája. Köztük vannak a győztesek. Hogy kik ők, arra a szeptember 21-i díjátadó gálaesten derül fény, ahol a színikritikusok életműdíjat is átadnak, Radnóti Zsuzsa dramaturgnak. Ugyanitt a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját, s átadja a Bálint Lajos-gyűrűt. Az esemény színhelye a Budapest Bábszínház, rendezője Göttinger Pál, házigazdája a Momentán Társulat.

A Katona József Színház három produkciójával van ott az élmezőnyben (Nóra – karácsony Helmeréknél, A kaukázusi krétakör, Bádogdob), illetve ha a többszörös koprodukcióban készült Egy őrült naplóját is hozzávesszük, akkor néggyel. Az Örkény Színház a József és testvéreivel arathat babérokat. A Radnóti Színházból Kováts Adél és Csomós Mari juthat színészi díjhoz, a legjobb díszletek között pedig az Iván, a rettentő szerepel. A Vígszínházból A Pál utcai fiúk, Hegedűs D. Géza Márai-estje és Stohl András található a várományosok listáján. A Miskolci Nemzeti a Kivilágos kivirradtigért, a Kecskeméti Katona József Színház a Mágnás Miskáért és az Apátlanul előadásért kaphat elismerést, az utóbbi Kocsis Pál főszerepléséért. A celldömölki Soltis Lajos Színház először szerepel a várományosok között: a Hantocska a gyerekelőadások legjobbjai közé jutott. A határon túli magyar színházak közül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Liliommal, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata a Retromadárral van versenyben egy, illetve két kategóriában. Esélyes a komáromiak-kassaiak közös Bányavakságának szereplője, Vasvári Emese is.

Független színházi alkotók győzhetnek a legjobb független előadás kategóriáján túl akár a legjobb drámák közt is (Znajkay Zsófia), a zenéknél (Stúdió K Színház: Szürke galamb) és a színészek mezőnyében (Nagypál Gábor, Friedenthal Zoltán).

A kritikusok mindenkit szeretettel várnak szeptember 21-án este 8-kor a Budapest Bábszínházban a díjátadón. A gálaest a nagyközönség számára is nyitott, jegyek a jegy.hu-n vásárolhatók.


A JELÖLTEK LISTÁJA

Színikritikusok díja 2016/2017 // 
A díj várományosai, kategóriánként 3-3, ABC-sorrendben

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg:
Dragomán György / Kalucsni
Gáspár Ildikó Thomas Mann /  József és testvérei
Znajkay Zsófia / Az ölében én

A legjobb előadás:
A kaukázusi krétakör / Katona József Színház / Székely Kriszta
József és testvérei / Örkény Színház / Gáspár Ildikó, Ascher Tamás
Kivilágos kivirradtig / Miskolci Nemzeti Színház / Rusznyák Gábor


A legjobb rendezés:
A kaukázusi krétakör / Katona József Színház / Székely Kriszta
Kivilágos kivirradtig / Miskolci Nemzeti Színház / Rusznyák Gábor
Liliom / Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy / Bocsárdi László

A legjobb zenés/szórakoztató előadás:
A Pál utcai fiúk / Vígszínház / Marton László
Mágnás Miska / Kecskeméti Katona József Színház / Rusznyák Gábor
My Fair lady / Centrál Színház / Puskás Tamás

A legjobb független színházi előadás:
Dada Cabaret / Maladype Színház, Farkas Gábor Gábriel zenekara, CAFe Budapest, Átrium Film-Színház / Balázs Zoltán
Kálmán-nap / Látókép Ensemble / Hajdu Szabolcs
Peer Gynt / Stúdió K Színház / Hegymegi Máté

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:
A csillagszemű juhász / Budapest Bábszínház / Markó Róbert e.h.
Hantocska / celldömölki Soltis Lajos Színház, k2 Színház / Fábián Péter, Benkó Bence
Szegény Dzsoni és Árnika / Budapesti Operettszínház / Szenteczki Zita e.h.

A legjobb női főszereplő:
Kováts Adél / Futótűz / Radnóti Színház
Ónodi Eszter / Nóra – karácsony Helmeréknél / Katona József Színház
Pálmai Anna / A kaukázusi krétakör / Katona József Színház

A legjobb férfi főszereplő:
Keresztes Tamás / Egy őrült naplója / Katona József Színház, FÜGE, MASZK Egyesület (Szeged), Orlai Produkciós Iroda
Kocsis Pál / Apátlanul (Platonov) / Kecskeméti Katona József Színház
Nagypál Gábor / Peer Gynt / Stúdió K Színház

A legjobb női mellékszereplő:
Csomós Mari / A játékos / Radnóti Színház
Szirtes Ági / A kaukázusi krétakör / Katona József Színház
Vasvári Emese / Bányavakság / Kassai Thália Színház, Komáromi Jókai Színház

A legjobb férfi mellékszereplő:
Friedenthal Zoltán / Szívszakadtig / Pintér Béla és Társulata
Kocsis Gergely / A kaukázusi krétakör / Katona József Színház
Stohl András / Bűn és bűnhődés / Vígszínház

A legjobb díszlet:
Bádogdob / Katona József Színház / Fekete Anna
Iván, a rettenet / Radnóti Színház / Pater Sparrow
Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat / Irina Moscu

A legjobb jelmez:
Bádogdob / Katona József Színház / Kálmán Eszter
Nóra – karácsony Helmeréknél / Katona József Színház / Nagy Fruzsina
Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat / Irina Moscu

A legjobb színházi zene:
A Pál utcai fiúk / Vígszínház / Dés László
Kivilágos kivirradtig / Miskolci Nemzeti Színház / Kovács Márton
Szürke galamb / Stúdió K Színház / Spilák Lajos

A legígéretesebb pályakezdő:
Patkós Márton színész – József és testvérei
Székely Kriszta rendező – A kaukázusi krétakör, Kreatív kapcsolatok, Nóra – karácsony Helmeréknél
Znajkay Zsófia író, rendező – Az ölében én

Különdíj:
A Hallgatni akartam című Márai-estért Hegedűs D. Géza, B. Török Fruzsina, Marton László alkotóknak
A Maradjunk annyiban! című produkcióért Szalai Krisztának
A Sajátszínház programsorozatért az alkotóknak és résztvevőknek

A 2017-es VIDOR versenyprogramja

A 2017-es VIDOR versenyprogramja



Egy “hétköznapi” Oszkáros

Göttinger Pál, színházi főrendező

,,Az Oszkáros mentalitás nem néhány elvarázsolt, csóró belföldi turista belügye, hanem széles körű társadalmi igény"
Göttinger Pál színházi rendező megszámlálhatatlanul sok helyen dolgozott, illetve dolgozik szerte az országban és a határon túl. Kőszínházi társulatokkal, alkalmi formációkkal, prózai színészekkel, amatőr és félprofi zenészekkel és kórusokkal egyaránt. Az Oszkárt korábban kampányszerűen vette igénybe, ám januártól ő a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, és ezzel egy intenzívebb Oszkáros korszak is kezdődött az életében.

Pál rögtön a kezdetekkor regisztrált az Oszkárra. ,,Nagyon mohó vagyok az ilyesmiben, elsők között voltam régen a WiW-en, később a Facebookon, az Uberen, minden ilyesmin. Rögtön kíváncsi vagyok a felbukkanó dolgokra; mint egy óvodás, benyomok minden gombot”– fogalmaz. Egyelőre utasként Oszkározik, mert nincs jogosítványa, de amint lesz és belejön a vezetésbe, utasokat is szeretne vinni. A munkája révén gyakran utazik. Az útvonalak egyik vége mindig Budapest, a másik vége mindig olyan hely, ahol van színház: Kaposvár, Pécs, Nyíregyháza, Szombathely, nyáron fesztiválok vagy nyári játékok. Tapasztalatai szerint a Pécs–Budapest vonalon bármikor lehet kocsit találni, a Szombathely-vonal kicsit nehézkesebb.

Az utak során szerzett élményeiről azt mondja:

,,Tulajdonképpen semmilyen kirívó esetem nem volt, és ez egyben a lényeg is: sima közlekedési eszközként tudom használni az Oszkárt, ami eleve baromi jó. A többi Oszkározóval való találkozás meg hab a tortán.

Általában nagyon tapintatos utastársaim és sofőrjeim voltak. Senki nem terrorizált senkit társalgással, ha épp nem az adta magát, és fordítva: mindenki boldogan csatlakozott a beszélgetéshez, ha úgy adódott. Csak egyetlen kellemetlen esetre emlékszem: egy százhatvannal repesztő, zenét bömböltető, elég szekrényszerű sofőrnél kínlódtunk hátul. De azt tapasztalom, hogy a közösség gyorsan kiveti magából azt, akinél nem jó vendégnek lenni. Az egyik munkahelyemmel, az Ördögkatlan Fesztivállal évek óta együttműködnek az Oszkárosok, próbáljuk rávenni a fesztiválozókat, hogy együtt jöjjenek. Az így létrejövő kapcsolatok aztán az átlagos Oszkáros ismeretségeknél jóval gazdagabbak és egyben szórakoztatóbbak is lehetnek”.

Göttinger Pál osztja a pécsi ,,fűzfafilozófus” Oszkáros, Püspöki Péter véleményét, miszerint ,,Az Oszkár a legjobb dolog, ami Magyarországon történt az elmúlt 25 évben; mindenkiből a legjobbat hozza ki. Ez a fajta utazási mód olyan közösséget teremtett, amely utópiának tűnt ebben a pénzközpontú, kapzsi, önző világban. A politikai szándék sosem fog idáig eljutni, csak az ilyen liberális, önszerveződő csoportok képesek elérni azt a hosszú távú célt, hogy ki-ki lehetősége szerint segítsen másoknak, megossza a javait és a társaságát, az élettapasztalatait.”
A rendező ugyanakkor hozzáteszi: ,,Ez nem egyedi eset. Magam is minden évben csinálok valami nagy önkéntes projektet, amiben sokadmagammal vagyok, és az önkénteskedés rengeteg formájával találkozom a munkám során is. Mindig vannak bárgyú dolgok is, persze, de azért feltűnően sok köztük az életképes, ruganyos, fajlagosan olcsó, hosszú távú megoldás – bár elismerem, az Oszkár köztük is tényleg nagyon látványos. Nekem rengeteg erőt ad, hogy az Oszkáros mentalitás nem néhány elvarázsolt, csóró belföldi turista belügye, hanem létező, széles körű társadalmi igény. Elég bonyolult a világ így is – nagy ünnep számomra, ha valami végre tiszta és magától értetődő.”

Pál tavaly év végén sokat járt Pécsett, színpadi gyakorlatot tartott énekeshallgatóknak. ,,Közülük sokan operaénekesnek készülnek, így egy rövid kurzuson volt alkalmuk belekóstolni a színpadi munkába, rövid jelenetek, egyszerűbb gyakorlatok során. Számomra az opera a leggazdagabb, legcizelláltabb, legvarázslatosabb színpadi műfaj. Ugyan a prózában is lehet mind mélyebbre és mélyebbre hatolni, az opera azonban ehhez képest is sokszorosan teszi próbára az ember agyát és szívét.”

A rendező előadásai főleg Pesten, a Belvárosi Színházban, a Jurányi Inkubátorházban, a Tháliában, a Momentánban, a Katonában mennek. A www.gottingerpal.com oldalon gyűlik minden, amit csinál, ott olvasható a műsor is.
Új megbízatása Nyíregyházához köti. A Móricz Zsigmond Színház főrendezőjeként március 4-én Hamvai Kornél Castel Felice című darabjának rendezésével mutatkozott be. ,,A nyíregyházi munka egyúttal egy új Oszkáros időszak kezdete.”

Szeretnél Göttinger Pállal vagy akár a Família Kft.-s Dr. Szép Károllyal együtt utazni? Az Oszkár a különleges emberek közössége, tehát Neked is itt a helyed!

Kern András nem vitorlázik, de imádja a Balatont

PÉCS | Kern András 93 éves nagymamát játszik Pécsen a szabadtérin.

Pesti barokk címmel láthatunk ma este színjátékot a Káptalan utcai szabadtérin Kern Andrással. A komikus színészt a darabról kérdeztük, melyet egy új regényből írt színpadra, emellett felidézett lapunknak néhány régi eseményt is az életéből.

– Szomorú aktualitása a vígjátéknak, hogy a szerzője, Dés Mihály alig egy hónapja hunyt el Barcelonában.
– Én az írót csak azután ismertem meg, hogy színdarabbá alakítottam a könyvét, melyet azért választottam, mert nagyon tetszett, ahogyan megfogalmazta a nyolcvanas évek ellentmondásos magyar valóságát.

– Elárul néhány érdekeséget erről a valóságról?
– Egy lézengő pesti értelmiségi a főszereplője, aki együtt él a nagymamájával. A fiatalembernek ezernyi gondja van, el akarja hagyni az országot, besúgónak próbálják beszervezni, csajozási ügyekből és a lakását illetően is vannak problémái, tehát akadnak áthallások napjaink fő kérdéseivel. Összességében egy nagy veszteségtörténet ez a Kádár-korszakból, mely hihetetlenül jó humorral kezeli a nehézségeket.

– Woody Allen állandó magyar hangja. Mikor és hogy talált rá a filmes komikusra?
– Főiskolás koromban láttam a Fogd a pénzt és fuss! című filmjét. Végigröhögtem, és attól kezdve kerestem a kapcsolatot minden munkájával. Máig így megy ez, most például a Szentivánéji szexkomédiában játszom, a Játszd újra, Sam! pedig 34 éve levehetetlen a Pesti és a Vígszínház műsoráról.

– Mennyire vállal még színpadi szerepeket?
– Elég aktív vagyok, most például tíz darabban is játszom, majdnem minden este színpadra állok.

– A zene is olyan őselem az életében, mint a humor?
– Nem, csak a nyolcvanas években csapódott hozzám. A hanglemezgyár kitalálta, hogy énekeljek fel egy lemezt, de nem tetszett, amit írtak, így összehoztam inkább egy saját albumot, és a Lövölde tér lett róla a leghíresebb szám. Aztán még jött hat-hét lemez hozzá.

– Az emberek a filmjei alapján leginkább a Bujtor István-féle balatoni történetekkel és a Ripacsokkal azonosítják. Bujtor Istvánnal és Garas Dezsővel az életben is nagy barátságban volt?
– Garas Dezsővel bonyolultabb volt egy kicsit a kapcsolat, néha jóban voltunk, néha nem, Csöpivel viszont általában mindig nagy volt a haverság. Itt jegyezném meg, egyáltalán nem vitorlázom, a Balaton viszont azóta is nagy szerelmem, egy nappal a pécsi bemutató előtt is itt ülök Balatonszepezden a vízparton.

Paródia és amatőr film
Kern András 1948-ban született Budapesten. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, énekes, humorista. Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel egy paródiaszámmal, amatőr filmesként az országos fesztivál fődíját is elnyerte. Tízévesen állt először színpadra, 1970-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, s azóta is a Vígszínház tagja. Száznál több tévé- és mozifilmben szerepelt, rendszeresen ír kabaréjeleneteket, és fellép a Rádiókabaréban, neves komikus tévéműsorok vendége (Heti Hetes, Activity Show), Woo­dy Allen állandó magyar szinkronhangja.
Családi játszmák - werkfilm

Családi játszmák - werkfilm

CAMINUS 2017 az Ördögkatlanon

CAMINUS 2017 az Ördögkatlanon

AZ EGYES PROGRAMOKÉRT GÖRGESS LEJJEBB!

A CAMINUS az Ördögkatlan szervezőinek eggyel fiatalabb generációja. Csupa harminc év körüli fiatal, akik az Ördögkatlan kezdetei óta fesztiváloznak itt, látogatóként és fellépőként is, vagy vesznek részt a szervezésben így vagy úgy. Van köztük színész, rendező, zenész, kórustag, kulturális szakember, tévés, kézműves, színházi ügyelő, rendezőasszisztens, színésznövendék, színésztanár, színésztréner, imprós, táncos, kaszkadőr, operaénekes, játékmester, koncertmester, pedagógus, színházi producer és más mindenféle alkotó, valamint szakácsok, pékek, pultosok, más vendéglátósok - összesen körülbelül 180 ember.

A CAMINUS programsorozat az Ördögkatlan szellemében összegyűlő, azt kis léptékben elölről kezdő közösség - vagyis mind odajönnek, együtt vannak és elhozzák, amin épp dolgoznak, vagy amit szívesen megmutatnának magukból. Egymásnak és a vendégeknek. Mezítlábasan, fröccsel a kézben, barátságosan, oldottan.


Egész nap nyitva vannak, a kisharsányi Kovács Udvarházban és környékén - és minden korosztályt várnak. 


A 'caminus' tűzhelyet, tűzrakóhelyet, kemencét jelent - átvitt értelemben az otthon melegét.
Erre hívnak minden katlanlakót is idén: hogy üljön oda velük a tűzhöz, és hallgassa a történeteket, nézze a színházi előadásokat, hallgassa a koncerteket - egyen-igyon, csatlakozzon ehhez az ötnapos együttléthez.

A CAMINUS az Ördögkatlan, Kisharsány község, a Veled Kerek gyerektábor, az Adj Hangot Alapítvány (Börtönrádió) és az ő vendégeik közös vállalkozása.

CAMINUS 2016 az Ördögkatlanon




KOVÁCS DEZSŐ: KEDÉLYES HORROR

…hőseink a szó szoros és átvitt értelmében is zsugáznak egymással; az idegekkel, a tűrőképességgel, a toleranciával, az empátiával; a kierőszakolt szeretettel.

Család ellen nincs orvosság, kezdhetnénk a közkeletű közhellyel, mert hiszen a Belvárosi Színházban bemutatott vadonatúj Orlai-produkció szerzője is egy családi perpatvar kellős közepébe kalauzolja el a nézőt. Sam Holcroft színművében nem máskor történik a krach, mint a szeretet ünnepén, azaz karácsonykor, amikor is összegyűlik a szétszóródott egykori család; két testvér a párjával, az anya, később a nagybeteg apát is betolják tolószékben. Hőseink annak rendje és módja szerint előbb kedélyesen cseverészni kezdenek, felelevenítve közös múltjuk apró-cseprő történeteit, majd felszínre kerülnek lappangó konfliktusaik, végül ölre mennek, s duhaj módon kergetőznek az asztal körül, felborítva az ünnep rituáléját, s az önmagukra parancsolt jólneveltség álidilljét. Röpülnek a tárgyak, s a gondosan előkészített karácsonyi pulyka is, mert a felbőszült anya odavágja a sarokba az egész ünnepi cugehőrt, gyermekei legnagyobb örömére és megdöbbenésére.

A kortárs angol szerző, Sam Holcroft drámája, amely 2015-ben nagy sikert aratott Londonban, afféle jól megcsinált, fordulatos, pörgős komédia, könnyű poénokkal, mulatságos gegekkel. A színjáték legnagyobb erőssége a leleményes, ám kissé mégis kimódolt poéntechnikára épülő társalgási stílus, a laza cseverészés, amelynek minden kezdő és záró etapja egy-egy poént villant meg. A verbális poénokat vizuális megjelenítéssel is megspékelik az előadásban: a szereplők megszólalásakor a háttérben látható tévéképernyőkön megjelenik egy-egy felirat, amely azt hivatott tudatosítani, hogy hősünk, azaz az épp megszólaló figura mit igyekszik elleplezni vagy kompenzálni éppen. Matthew (Ötvös András) történetesen azt, hogy akkor hazudik, ha leül, később, ha eszik, stb. Gyűlnek, gyűlnek a feliratok egymás mellé a képernyőkön, később villogó piros betűkkel is nyomatékosítják az újabb és újabb információkat, a néző meg önfeledten kuncoghat közben, mert hiszen ő már tudja, amit az adott szereplő nem tud vagy leplezni próbál. Aztán, ha elkalandozik a figyelem (a melegben könnyen megesik), néhol már hajlamosak vagyunk elveszíteni a fonalat, s csöppet eltévedni a feliratok sűrűjében.

Testvérpár áll a cselekmény középpontjában; az ügyvéd Matthew a barátnőjével, a színésznő Carrie-vel (Réti Adrienn) érkezik az összejövetelre, a hajdani krikettjátékos Adam (Szikszai Rémusz) a feleségével, Sheenával (Járó Zsuzsa) s tinédzser gyermekükkel, akiről végig csak beszélnek a játékban, végül az utolsó jelenetben lép majd színre. Carrie azt reméli, hogy párja végre „hivatalosan” is megkéri a kezét, s a legjobb alkalom az ilyesmire a karácsonyi összejövetel. Matthew azonban vonakodik, kéreti magát, eleinte nem tudjuk, miért, majd a nagy lelepleződések idején egyértelművé válik, hogy jó ideje belezúgott testvére feleségébe, s órákig szoktak diszkréten beszélgetni telefonon. Végül persze minden kiderül, mert ez itt most a lelepleződések ideje.

A szerteszét szakadt családot természetesen az anya, Edith (Kútvölgyi Erzsébet) próbálja összetartani. Olyan asszony ő, akiről a zsörtölődő, rigorózus, tisztaságmániás, de szeretetre méltó anyák szobrát mintázni szokták. Minden megszólalásával nevelni próbálja szertelen gyermekeit, jótékonyan, féltékenyen megfegyelmezve a hozzájuk kapcsolódó nőket. Az elég vázlatosan megírt figurát Kútvölgyi pompás alakítása tölti meg igazi élettel, bölcs mindentudással, vérbő humorral. Nincsen család, amelyben az anya vagy a nagyanya ne viselné eme karakterjegyek némelyikét – a néző pedig magára ismerhet, s szeretteire, a zsémbes, szigorú anya figuráját látva.

A néhol csak nagyjából felskiccelt alakokat a színészi alakítások alaposan feldúsítják. Ötvös András szenvedélyesen adja a nagyhangú, méla, önmagának való, az elvárásoknak megfelelni próbáló férfit, aki persze nem igazán sikeres, nem is igazán sármos, csak annak próbál látszani. Partnere, a színésznő Carrie Réti Adrienn megformálásában bohókás, elvarázsolt lélek, aki mindig túlteljesít, mindig gemütlichnek, vidámnak próbál látszani, pedig gyakran csak ürességét leplezi a szüntelen akciózással, a mutatványokkal.

Az előadás legsokoldalúbb figuráját Szikszai Rémusz formálja meg: szerepe szerint gyakran eltorzított hangon, negédesen, mindenféle társadalmi konvenciót kifigurázva, szarkasztikusan adja a viharvert, cinikus, megperzselődött, érett férfit, aki eleget látott már a világból, a kiégett kapcsolatból, s nincsenek illúziói. Szikszai Adamként csúfondárosan ironizálja a jó fiú szerepét, a gügyögő mama-kedvencét, akin már csak kacagni lehet. A feleséget, Sheenát szilaj tűzzel lobogó, elszánt asszonyként formálja meg Járó Zsuzsa, aki csöndesen piálgat, miközben egy jottányit sem hajlandó feladni erkölcsi elveiből. Felcsattanva veri vissza a férfiak élceit, öntudatosan védi autonómiáját. A figurák galériáját a kataton tehetetlenségbe zuhant, tolókocsiba kényszerült apa koronázza meg: Papp János apája összefüggéstelenül hörög, harákol, de hangosan göcög, miközben fiacskája a fejére olvassa, hogy gyűrte maga alá anno a titkárnőket. A nagybeteg férfi beszélni már nem tud, de elszántan cibálja a fiatal Carrie-t, mintha nem is egy leendő családtaghoz közeledne.

A második felvonásban hosszadalmas kártyapartiba nyerünk bepillantást (ami végtelenül elnyújtottnak tűnik), hőseink a szó szoros és átvitt értelmében is zsugáznak egymással; az idegekkel, a tűrőképességgel, a toleranciával, az empátiával; a kierőszakolt szeretettel. Miközben ott tocsognak valamennyien a szétdúlt ünnepen öncsalásuk állóvizében, s mindannyian igyekeznek valamiféle erkölcsbajnokoknak mutatkozni. Látszat és valóság ordító ellentéte frenetikus hatást vált ki Göttinger Pál rendezésében, mert hát nem tragédia, hanem komédia, amit látunk. Könnyű, s feledhető karácsonyi vircsaft, vidám balhé, aminek a végén megjelenik a házaspár tinédzser gyermeke, Emma (Csikász Ágnes), s hüledezve nézi, csak nézi a felnőttek kakaskodásait, a feltépett sebeket, az eltagadott viszonyokat, a hazugságokat.

Nagy kérdés: követi-e majd felmenői családi mintáit? Mert az efféle perpatvar tulajdonképpen belefér a begyakorolt karácsonyi rituáléba. A hazugságok s a színlelések éppúgy, mint a szemétbe hajított ünnepi étek.

Neked milyen lapot osztottak? – Kritikák a Családi játszmákról

Az Orlai Produkciós Iroda Göttinger Pál által rendezett, legújabb bemutatójában kiborul a családi bili. Nem kérdés, sírjunk vagy nevessünk.

Sam Holcroft intellektuális komédiáját két évvel ezelőtt mutatták be először a londoni Nemzeti Színházban, ahol nagy sikert aratott . Alaphelyzete egyszerű: családi ünnepre gyűlik össze a família, hazajön a két fiútestvér a szülőkhöz, s hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre, ahogy a különböző életformák és gondolkodásmódok egy asztalhoz kényszerülnek – olvasható a színlapon.

Azonban a darabban – ahogy Göttinger Pál rendezésében is – van még egy csavar: a szereplők viselkedésének szabályait, miután kivetítik nekünk játék közben, a nézők előre tudják, így „végig beavatottként láthatják lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek”. Az alkotók célja szerint ezáltal önmagunkba (is) láthatunk, miközben a színpadi történéseket nézzük.

Az Orlai Produkciós Iroda előadásáról írt kritikák közül Dicsuk Dániel art&gon és Turbuly Lilla Kútszéli Stíluson megjelent írását szemléztük.

„Érdekes szórakoztató színházi kísérlet, ám az eredmény nem átütő.Mindnyájunkat érintő alapszituáció, a történetben azonban több is lehetett volna” – kezdi kritikáját Dicsuk Dániel, majd folytatja – „Ez mind igaz, de mégsem fedi egészen a valóságot”.

A szerző egy új szempontot is felvet (elsősorban a beavató információkkal kapcsolatban), amely szerint kérdés, hogy színházként vagy inkább szórakoztatásként nézzük az előadást. Ugyanis, a szereplők kijelzőkön olvasható viselkedési szabályai noha egyediek és szórakoztatóvá teszik a történéseket, „másrészt azonban épp a színház lényegének mond ellent mindez, hiszen normál esetben a nézőknek maguktól kellene rájönniük, vagy legalábbis megsejteniük azt, amit így egyszerűen csak elolvashatnak” – fogalmaz.

Úgy véli, ez a koncepció a bohózat irányába tolja el az előadást, így hiába „próbál mélyebbre ásni a cselekmény, például két tönkrement házasság kapcsán, a koncepció által az előadásra települő folytonos humor nem engedi, hogy mindezt át is érezzük”. A hirtelen hangulatváltások és az „erőltetett kényszercselekvések sokszor zökkentenek ki minket a cselekmény követéséből” – véli, hozzátéve – azonban „humorforrásként jól működnek”.

Mindez a szerző szerint nyomot hagy a színészi játékon is, amelyet esetenként kifejezetten élvezetesnek tart, „ám a történetvezetés és a viselkedésminták csavarjai révén részükről inkább stílusgyakorlat-folyamot, semmint konzisztens szerepformálást látunk”. Úgy véli, „a koncepcióhoz viszonyítva minden másodlagos: a történet, a karakterformálás, az árnyaltságra való törekvés”.

Mindezekkel együtt véleménye szerint az előadás „tökéletesen teljesíti a vállalását: (…) folyamatosan nevetteti a nézőket – alapvetően, még ha maradt is némi színházi hiányérzetünk, mi is jól szórakoztunk rajta. A kísérlet, ha nem is váltotta meg a világot, azért sikeresnek mondható”.

Turbuly Lilla a Családi játszmák által felvetett, „agyonírt és agyonjátszott” téma színpadra készült változatainak dráma-vígjáték tengelyén próbálná elhelyezni Göttinger Pál rendezését. Azonban – mint a szerző írja – az előadás ellenáll ennek, mivel „könnyed vígjátéknak indul, aztán átcsap fekete komédiába, de van benne a realista drámákból is és sokat pszichologizál”.

A nézők „cinkos” beavatásának ötletét ő sem hagyja szó nélkül. Véleménye szerint „néhány percig tud érdekes lenni, utána már feleslegesnek érződnek a feliratok, hiszen mindaz, amit kivetítenek, pontosan ott van a színészek játékában” – véli. „Sokkal izgalmasabb az a játék a második felvonásban, amelyben a családi kártyaparti válik - a játékszabályok életre transzformálásával - tétre menő szópárbajjá” – írja a második felvonás központi elemével, egy sajátos szabályokkal játszott kártyajátékkal kapcsolatban.

Turbuly Lilla szerint amúgy is a második felvonás az erősebb. „Az első felvonás jóval lassúbb, ráérősebb expozíció, amelyet teljes egészében a realista játékmód jellemez. A második felvonásban sűrűsödni kezdenek a groteszk, elrajzolt elemek, aztán a „Téboly indul!” jelszavú kártyajátékkal tényleg belefutnak egy agyeldobós, kaotikus családi iszapbirkózásba” – fogalmaz.

A szerző „remekbeszabott színészi alakításokról” ír kritikájában, „Járó Zsuzsa fokozatosan bontja ki ennek az elsőre szürkének látszó sógornőnek a színeit, így mire eljön a vallomás ideje, már tökéletesen érthető a miértje” – fogalmaz ezek egyikéről.

A kritika végén szóba kerül az Orlai Produkciós Iroda kvázi-társulattá való alakulása, amelyben Orlai Tibor producer néhány hónapja Együtt, szabadon! jelszóval vonta szorosabbra a kapcsolatot színészekkel és rendezőkkel, több közös munka és tervezhetőbb évad jegyében. Közülük Járó Zsuzsa, Ötvös András és Szikszai Rémusz szerepelnek a Családi játszmákban. „Ami az összjátékot illeti, arról már most is elmondható, hogy remekül működik, különösen a második felvonás fokozatosan elszabaduló őrületében érezni az egymásra hangolt játék adok-kapokját, a közös munkából felszabaduló energiát. És ez mindenképpen jó előjel arra nézve, hogy a vendégekkel kiegészülő mag ebből a szempontból igazi társulatként tud majd működni” – zárja írását a szerző.
További kritikák az előadásról

Art7 - Kállai Katalin: Ülj közénk és hazudj

Évente egyszer, mondjuk karácsonykor, összejönnek a százfelé szóródott családtagok és némi alkohol hatására (horribile dictu józanul) kibukik belőlük az összes sérelem, amit valaha elszenvedtek egymástól…Olvasson tovább >>>

Pótszékfoglaló - Bozóky Balázs: Játszmázunk? Játszmázzunk!

Göttinger Pál rendezése könnyed, frivolan lendületes, ám ettől nem válik olcsóvá, könnyűvérűvé. Olvasson tovább >>>

Kis, karácsonyi téboly

Június 27-én a Belvárosi Színházban mutatta be az Orlai Produkciós Iroda Sam Holcroft komédiáját a Családi játszmákat, ami 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt. Az előadásban Ötvös András, Réti Adrienn, Járó Zsuzsa, Szikszai Rémusz, Kútvölgyi Erzsébet, Papp János és Csikász Ágnes szerepelnek, a rendezője pedig Göttinger Pál.

A történet alaphelyzete tulajdonképpen roppan egyszerű és ismerős: karácsony alkalmából összegyűlik a család. Az ünnepre a hazalátogat a két fiútestvér, Matthew (Ötvös András) és Adam (Szikszai Rémusz) a saját családjukkal együtt. A sok ember, a különböző érdekek, az összezártság felszínre hozza a frusztrációkat, régi és új sérelmeket. Az ünnepi hangulatot azonban meg kell őrizni, így elkezdődik a JÁTSZMA.

A játszmát kétféleképpen kell értenünk. Egyrészt jelenti a szereplők egymás közötti taktikázását, versengését, másrészt a közönség és színészek közötti interakciójára is utal. A darab legnagyobb erősségét és újítását pedig igazán a második jelentés adja. A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait a nézőtéren tudni lehet előre. A színpad fölötti kivetítő folyamatosan jelzi, hogy melyik szereplőnek milyen utasításokat kell betartania, a többiek viszont nem tudják, hogy a másik milyen szabályok szerint játszik. A közönség így végig beavatottként láthatja lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek. Ez pedig újabb és újabb ironikus, komikus helyzetet teremt.

Azonban a komédia csak látszat. A helyzetek nagyon is drámaiak. A poénok mögött igazi tragédiák, elrontott, önáltató sorsok rejlenek. A látszat jókedv és egyetértés mögött félelmek, neheztelések, kudarcok és soha meg nem valósult álmok tornyosulnak. A játék közben pedig lassan leomlanak az udvariaskodás falai, és lassan feltörnek az elfojtott indulatok. Ahány szereplő, annyi tragikus sors.

Az Ötvös András alakította Matthew a fiatalabb fiú, aki folyamatosan megfelelésre vágyik, anyuci kisfia, aki akkor boldog, ha a szülők elégedettek vele. Menő ügyvéd, aki társtulajjá válik a cégében, és fiatal, csinos barátnőjével látogat haza a szülőkhöz. Ötvös András remekül alakítja a konfliktusokat kerülni vágyó, kényszerevő, az életben sikeres, de a szülői házban mégis gyermekké visszavedlő harmincas férfit, és remekül lavíroz Matthew kicsit sem egyszerű játékszabályaival. A darab leghumorosabb pillanatait talán neki köszönhetjük.

Az idősebb fiút, Adamet, Szikszai Rémusz játssza. Neki sem túl könnyűek a játékszabályai, de Szikszai brillírozik bennük. Adam igazi tenyérbemászó figura. Intellektuális humora, maró iróniája mindenkinél célba talál, ő az, aki folyamatosan kapargatja a család életét leplezni igyekvő cukorszirupos mázat, de folyamatos felelősséghárítása miatt lehetetlen megszeretni.

A fiatal, attraktív, de végtelenül közönséges és ostoba Carrie-t, Matthew barátnőjét Réti Adrienn alakítja. Matthew-től tiszteletet és szerelmet vár, arról álmodik, hogy egykor a felesége lesz. Azonban csupán áldozata lehet ennek az őrült családi játszmának. Játékszabályai folyamatosan kínos és nevetséges szituációkba sodorják, ami gyakran már az erőltetett humor határát súrolják.

Járó Zsuzsa alakította Sheena a darab egyik legélethűbb figurája. Igazi összetett jellem: önfeláldozó anya, elhanyagolt feleség, önértékelési problémákkal küzdő nő, a család lelke, femme fatale egyszerre. Járó Zsuzsa képes egyetlen karakterbe sűríteni a legkülönbözőbb jellemvonásokat és koherens egésszé gyúrni.

Az anyát, Edith-et alakító Kútvölgyi Erzsébet remekül alakítaná az önáltató, hazugságokba menekülő, felnőtt fiait még mindig gyermekként kezelő, miközben férjét istenítő feleséget, de sajnos néha mintha elfelejtené a szövegét. A zseniális alakítást megakasztó apró bakik így lerontják játékának szépségét.

Az apát Papp János játssza. Bár szövege nem nagyon van, mégis sikerül nagyon hitelesen alakítania a szinte teljesen eltompult, agyvérzéses egykori zsarnokot, aki már csupán nevetséges romja valamikori önmagának.

A karakterek egymás közötti játszmája, harca az ünnepi asztal mellett lenyűgöző előadást hoz létre. A helyzet egyre fokozódik, az indulatok elszabadulnak, míg az este totális tébolyba torkollik. A darab egyetlen gyenge pontja viszont pontosan befejezése. Frappáns, megdöbbentő vagy feloldozó lezárás helyett csupán valamilyen értelmetlen katyvaszt kapunk, ami igazán kár, mert egy jó befejezést megérdemelne a remek játék, és az inprovizációnak, beavató színháznak ez a különleges kombinációja. Ettől függetlenül a darab igazán egyedi élmény, örök érvényű üzenettel.

A hat különböző figura lefedi modern társadalmunkat, mindazokat az általános hibákat, melyeket szülő, gyermek, férj és feleség mind egymás, mind önmaguk ellen elkövethet. A történet hiába egy szűk térben, egyetlen helyszínen játszódik, történhetne bárhol a világban helytől, nemzettől függetlenül. Minden humora ellenére ezért annyira fájdalmas és szívbe markoló, mert igaz. Túlságosan is. Az ünnep csupán a máz, mely gyakran elrontott életeket, egymás idegeire menő családtagokat, agyonhallgatott sérelmeket takar. A darab nevettető helyzeteivel, parodisztikus karaktereivel valójában görbe tükröt mutat mindannyiunknak.


Gáti Oszkár: akinek öt gyereke van, annak muszáj optimistának lenni

Lehet tapsolni, van rá ok: Gáti Oszkár Jászai-díjas színművész, a győri Menház Színpad vezetője kimagasló színészi és szinkronszínészi munkássága, valamint színházalapító és szervező tevékenysége elismeréseként Szent László-díjat kapott június 27-én, a városi Szent László-napi díszközgyűlésen.

Gáti Oszkárnak nincs beteges küldetéstudata, tudja, hogy önmagában a színház nem váltja meg, sőt még csak nem is változtatja meg a világot. A színház játék, igaz, ha jó, akkor halálosan komoly is lehet. Szembesít saját sorsunkkal, lelkiismeretünkkel, a történelemmel, elhalasztott esélyeinkkel, kinevetteti teszetoszaságainkat, kisszerűségeinket. Segít átérezni mások sorsát, amelyben néha a sajátunkra ismerünk.

Gáti Oszkárnak saját színpada van: a Menház Színpad. Nem az épület az övé, hanem a ház szelleme. Ebbe az apró térbe belefér a világ. Sorsdöntő útválasztásaink, sodródásunk a történelemben, elrontott szerelmeink, mindennapi megmérettetésünk, önmarcangolásunk, humorunk és bátorságunk, esendőségünk, elbukásunk és talpraállásunk, sírásunk és nevetésünk, árulásaink, megbocsátásaink, vezeklésünk és újrakezdésünk. Ez a tér a Menház Színpad, amelynek nemcsak megteremtője, fenntartója, igazgatója, hanem – és ez számára nagyon fontos – a jegypénztárosa is.


Nincs ebben semmi meglepő, hiszen szerinte a színésznek mindenhez érteni kell. Honnan? „Ha királyt játszottam a színpadon, akkor sem kérdezték meg tőlem, honnan tanultam királykodni.”

A belépőjegyek tekintélyes részét személyesen adja el. Az internetes lehetőséget is megteremtette ugyan, hiszen nehéz kitérni a kor kényelmes és gyors gyakorlata elől, ám jegypénztárosnak lenni, az valami más.

Bejön a néző, jegyet kér, s nekem nagyjából három percem van arra, hogy fölmérjem: mi érdekelheti, milyen hangot kell megütnöm vele – idézi fel jegypénztárosi szerepét a színművész. Ha elfogyott az a jegy, amiért jött, ajánlok neki mást. Beszélgetünk, az esetek 99 százalékában meggyőzöm, s nem megy el belépő nélkül. Megkérdezem tőle: vidámabbat vagy sötétebbet akar? Mondom, nézze meg Örkényt. Azt feleli, őt az nem érdekli. De én meg szeretném, ha érdekelné. Majdnem mindig sikerül rábeszélnem valamelyik előadásra. A bemutató után számon tudja kérni rajtam, hogy jót ajánlottam-e. Én ugyanis ott vagyok az előtérben, személyesen fogadok mindenkit, de az előadást követően is beszélgetek velük, árulom a jegyeket. Azt tapasztalom, hogy ha a néző igényes kínálatot kap, azt előbb-utóbb megszereti. A színházi pénztárosé az egyik legfontosabb szerep. Egyszerre tudomány és művészet. Ha gyorsan csődbe akarnak vinni egy színházat, akkor elég, ha beültetnek a pénztárba egy unott, érdektelen embert, ő pillanatok alatt megoldja.

Gáti Oszkár abban a városrészben teremtett színházat, ahol a kultúra is egyre inkább otthonra talál. Egy új, látogatott, színvonalas kulturális intézmény pedig mindig emeli környezete színvonalát. A Menház Színpadot Újváros befogadta, s bár a nézők Győr minden részéből jönnek, a magáénak tartja.

Gáti Oszkár letelepedett Győrben. Temetőgondnok, színházteremtő, családapa.

Akinek öt gyereke van, annak muszáj optimistának lennie – jegyzi meg. Most viszont éppen morog, mert a viharos szél tönkretette a munkáját. – Odalett az őszi lecsóm, pedig föl volt karózva szépen a paradicsom, mégis mindent lerombolt a vihar – kesereg.

Gáti Oszkár tizenhét éven át volt a Győri Nemzeti Színház tagja. Megismerte az itt élő emberek ízlésvilágát, s megtalálta azt a kulturális piaci rést, ahol az igényes előadóestekkel, kamaradarabokkal, beszélgetésekkel be lehetett törni, mert ezekre a sikeres produkciókra valós igény mutatkozott, amit persze felkelteni, fejleszteni, formálni, fenntartani kellett. A Menház Színpad első hónapjának 16 előadásán 12 Kossuth-díjas művész lépett föl. A jegyek pillanatok alatt elfogytak.

A színészek is szívesen jönnek, jó a tér, a közönség, s a művészek is rendesen meg vannak fizetve, mondja Gáti Oszkár. Hozzáteszi: a jegyek ma már valamivel lassabban fogynak el, de most is szinte mindig telt ház előtt lépnek fel az előadók.

Tudom – szúrja közbe –, ha a bulvárújságok címlapjain szereplő celebeket hoznék, özönlenének a nézők, a minőségből azonban nem engedek, itt hakni nem lesz, gagyit nem adok el. A két év alatt kialakult közönség az igényes előadásokra jön be. Előny persze, ha a tévéből ismert művészeket látnak viszont, ám sikerült megszerettetni az eddig kevésbé ismerteket is: nagyon közkedvelt lett például Göttinger Pál, akit korábban nem láthatott a győri közönség.

Gáti Oszkár előzetesen megnézi azokat az előadásokat, amelyeket meg akar hívni. Emellett vannak ajánlkozók, küldenek DVD-re rögzített felvételeket. Gáti az egyszemélyes színházában látszólag a saját ízlése szerint dönt, de tudja, hogy nézői milyen előadásra mennek be szívesen.

Fontosnak tartja azoknak a konfliktusoknak, élethelyzeteknek a bemutatását, melyek mindennaposak és sokakat érintenek. Ilyenek például a drogozásból adódó családi és társadalmi konfliktusok Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című előadásában.

Saját kitüntetéséről azt mondja: jó érzés, ha az ember meg tudja szerettetni a színházát a közönséggel, s ezért még elismerést, díjat is kap a várostól.



H. F.

Családi játszmák - előadásfotók

Családi játszmák - előadásfotók

SAM HOLCROFT - CSALÁDI JÁTSZMÁK - képek

Színpadi játékok

A kényszeres váltások sokszor kizökkentenek, ugyanakkor maguk is jól működnek humorforrásként.

Érdekes szórakoztató színházi kísérlet, ám az eredmény nem átütő. Mindnyájunkat érintő alapszituáció, a történetben azonban több is lehetett volna. Ez mind igaz, de mégsem fedi egészen a valóságot. Ugyanakkor máshogy is megragadhatjuk a Családi játszmák lényegét, ha feltesszük magunknak a kérdést: inkább színház, vagy inkább szórakoztatás?

Egyfelől a közönséget beavató információk feldobják, sőt különlegessé teszik a látottakat: ez a koncepció különbözteti meg az előadást a vígjátékok tömkelegétől. Másrészt azonban épp a színház lényegének mond ellent mindez, hiszen normál esetben a nézőknek maguktól kellene rájönniük, vagy legalábbis megsejteniük azt, amit így egyszerűen csak elolvashatnak.

A Családi játszmák egy átlagos család, a nagybeteg apa, az ünnepre házisárkányként készülő anya, a két felnőtt fiúgyermek, a sikeres jófiú és színésznő barátnője, valamint a kevésbé sikeres önmagát kereső férfi és alkoholgondokkal küzdő felesége karácsony délutánját mutatja be. Mindnyájunknak ismerős helyzet: ki ne élt volna már át egy felszínesen kellemesen kezdődő, ám bútordöntögetéssel végződő nagycsaládi összejövetelt?

Azonban részben a darab koncepciója, részben a történet mindezt erőteljesen a bohózat irányába tolja el, ami nem lenne baj, hiszen vitathatatlan e helyzetek fonák humorossága – ugyanakkor, bár itt is próbál mélyebbre ásni a cselekmény, például két tönkrement házasság kapcsán, a koncepció által az előadásra települő folytonos humor nem engedi, hogy mindezt át is érezzük. Az egyik pillanatról a másikra történő hirtelen hangulatváltások, az erőltetett kényszercselekvések sokszor zökkentenek ki minket a cselekmény követéséből, ugyanakkor az is igaz, hogy sokszor, főleg a második felvonásban, maguk is jól működnek humorforrásként.

Alighanem a színészeknek is változatosságot jelentett a Családi játszmákkal való munka, ám a történetvezetés és a viselkedésminták csavarjai révén részükről inkább stílusgyakorlat-folyamot, semmint konzisztens szerepformálást látunk. Eközben persze jó újra látni a dögös színésznőt játszó Réti Adriennt, örülünk Kútvölgyi Erzsébet találó anya-nagymamájának, nevetünk Ötvös András szándékosan mesterkélt stréberséggel megjelenített Matthew-ján, megértjük Szikszai Rémusz bizonytalankodó, lassan a kapuzárási pánik felé közeledő Adamjét, és megérint minket Járó Zsuzsa önmagával vívódó feleség-anyája. Épp csak a koncepcióhoz viszonyítva minden másodlagos: a történet, a karakterformálás, az árnyaltságra való törekvés.

Igazságtalanok lennénk azonban, ha ez alapján ítélnénk meg az előadás összességét. A Családi játszmáktökéletesen teljesíti a vállalását: részben a szövegkönyv poénjai, részben a Beugró improvizációira emlékeztető, itt azonban precízen begyakorolt és Göttinger Pál rendező irányítása révén feszesen de mégis magától értetődően működő stíluskavalkád révén folyamatosan nevetteti a nézőket – alapvetően, még ha maradt is némi színházi hiányérzetünk, mi is jól szórakoztunk rajta. A kísérlet, ha nem is váltotta meg a világot, azért sikeresnek mondható.

Turbuly Lilla: Tébolyító karácsony


… érezni az egymásra hangolt játék adok-kapokját, a közös munkából felszabaduló energiát.

A körúti, aszfalt- és agyolvasztó hőségből egy karácsonyi történetbe csöppenni már önmagában is furcsa, egyszerre ismerős és idegen érzés. Sam Holcroft darabja pedig egy másfajta ismerős idegenséggel kínálja a nézőt, amikor az ünnepek ambivalens érzelmi zuhatagába kalauzol. A család a nagyszülőknél gyűlik össze, az egyik fiú a barátnőjét hozza bemutatni, a másik a feleségével és a kislányával érkezik, a nagypapát pedig a kórházból várják haza. A cselekmény sejthető: az ünnepi összezártság katalizálja a máskülönben elhallgatott évtizedes rivalizálásokat, szeretéseket, megcsalásokat, függőségeket és hazugságokat.

Az előadást az alkotók intellektuális komédiaként jelölték meg, utalva arra, hogy a nevetés mellett gondolkodnivalót is kínálnak. Sam Holcroft egészen friss darabja (az ősbemutató 2015-ben volt Londonban, a Nemzeti Színházban, Rules for Living címmel) egy agyonírt és agyonjátszott témát vet fel, amit – hogy csak két példát említsek – O’Neilltől (Hosszú út az éjszakába) Tracy Lettsig (Augusztus Oklahomában) a dráma-vígjáték tengely különböző pontjait megcélozva sokan feldolgoztak. A Családi játszmák ugrál ezen a tengelyen: könnyed vígjátéknak indul, aztán átcsap fekete komédiába, de van benne a realista drámákból is és sokat pszichologizál. (Kapunk például egy komplett kiselőadást a krónikus fáradtság-szindróma lelki hátteréről és kezelési módjairól.) Ráadásként a komédiát Göttinger Pál rendező ezúttal egy, a nézőket játszótárssá, vagy ha úgy tetszik, „cinkossá” tévő megoldással tálalja.

Kivetített információkat olvashatunk ugyanis a szereplők viselkedésének mozgatórugóiról. Ezek egy része pszichológiailag még megalapozottnak is tűnik (pl. az anya, ha ideges, rögtön takarítani kezd, egy másik szereplő nem hagyja, hogy ne az övé legyen az utolsó szó), más részük inkább egyszerű játékszabály (pl. az egyik fiú csak ülve hazudik). Az ötlet néhány percig tud érdekes lenni, utána már feleslegesnek érződnek a feliratok, hiszen mindaz, amit kivetítenek, pontosan ott van a színészek játékában.

Sokkal izgalmasabb az a játék a második felvonásban, amelyben a családi kártyaparti válik - a játékszabályok életre transzformálásával - tétre menő szópárbajjá. A parti felvezetése azonban egy kicsit hosszabbnak tűnik a kelleténél, de ez az egész előadásra is elmondható. Az első felvonás jóval lassúbb, ráérősebb expozíció, amelyet teljes egészében a realista játékmód jellemez. A második felvonásban sűrűsödni kezdenek a groteszk, elrajzolt elemek, aztán a „Téboly indul!” jelszavú kártyajátékkal tényleg belefutnak egy agyeldobós, kaotikus családi iszapbirkózásba.

És ha már iszap: van az a játék, amikor azt képzeljük, hogy a padlón láva folyik és nem szabad rálépni. Mintha ezt idéznék meg, amikor az előadás végén a 14 éves unoka (Csikász Ágnes játssza) a bútorok tetején egyensúlyozva próbál nem belelépni mindabba, amit az előző generációk romba döntöttek. De kérdés az is, hogy tényleg itt kell-e hogy vége legyen az előadásnak, mert van egy korábbi végnek tűnő pillanat is, amikor ugyanő, akiről eddig csak beszéltek, megjelenik a színpadon.

Ami viszont bizonyos: remek színészi alakításokat láthatunk. Kútvölgyi Erzsébet finom iróniával ábrázolja a rendmániás, végletekig beszabályozott, egyensúlyát így őrző anyát. Szikszai Rémusz az apja bő ingjét képes konkrétan is kényszerzubbonnyá rázni magán, miközben gúnyos hanghordozásában, megroskadó vállában, minden mozdulatában egy életközepi válságban tapicskoló, megkeseredett és kétségbeesett ember szűköl. Ötvös András emlékezetes jelenete az, amikor karakteréből kibukik a sógornője iránt érzett, hosszú évekig titkolt szerelem. Járó Zsuzsa fokozatosan bontja ki ennek az elsőre szürkének látszó sógornőnek a színeit, így mire eljön a vallomás ideje, már tökéletesen érthető a miértje. Réti Adrienn folyton zsizsegő, butuska színésznőt játszik, nagy lendülettel. Papp János a szinte beszédképtelen apa szerepében mimikájával, szemével, jelenlétével képes felrajzolni egy teljes életstratégiát. 

A Családi játszmák az Orlai Produkció első bemutatója azóta, hogy nyilvánosságra hozták: Együtt, szabadon!jelszóval szorosabbra fűzik az együttműködést 12 színésszel és 4 rendezővel (köztük az előadást jegyző Göttinger Pállal). Hangsúlyozták, hogy nem társulatot építenek, hanem több közös munkát, mindkét részről tervezhetőbb színházi évadot szeretnének. Ebben az előadásban közülük három színész (Járó Zsuzsa, Ötvös András és Szikszai Rémusz) szerepel. Ami az összjátékot illeti, arról már most is elmondható, hogy remekül működik, különösen a második felvonás fokozatosan elszabaduló őrületében érezni az egymásra hangolt játék adok-kapokját, a közös munkából felszabaduló energiát. És ez mindenképpen jó előjel arra nézve, hogy a vendégekkel kiegészülő mag ebből a szempontból igazi társulatként tud majd működni.

Örkény István özvegye életműdíjat kap a színikritikusoktól

A Színházi Kritikusok Céhe idén Radnóti Zsuzsa dramaturgnak ítélte oda a Színikritikusok díja életműdíját. A kitüntetett szeptember 21-én, a Kritikusdíj-átadó ünnepségen veszi át a díjat.

A színikritikusok céhe hetedik alkalommal ad át életműdíjat, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, s hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához - áll a Színházi Kritikusok Céhe közleményében.

A Színikritikusok Díja életműdíjról a szakmai szervezet tagsága titkos szavazással dönt. Az életműdíjat először 2011-ben adták át a kritikusok, Törőcsik Marinak. Az idei díjazott, Radnóti Zsuzsa a szeptember 21-i ünnepségen veszi át az elismerést a Budapest Bábszínházban, ahol a Színházi Kritikusok Céhe 38. alkalommal honorálja az elmúlt évad legjobb teljesítményeit, a Színházi Dramaturgok Céhe pedig a szintén nagy múltú, 32 éve alapított díját adja át az évad legjobb magyar drámájáért. A Színikritikusok Díja gálaestjét – amely nyilvános a nagyközönség számára – idén Göttinger Pál rendezi, házigazdája pedig a Momentán Társulat lesz.

Radnóti Zsuzsának a ’70-es évek óta elévülhetetlen érdemei vannak a kortárs magyar drámák bemutatása terén. Több mint harminc évig a Vígszínház dramaturgjaként olyan emblematikussá vált darabokat segített színpadra, mint Szakonyi Adáshibája, Örkény Macskajátéka és Pistije, Weöres Kétfejű fenevada, a Popfesztivál, a Kőműves Kelemen, a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem. Ha ő nincs, talán nincs A padlás, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk, nem kerül fénybe Esterházy Péter drámaírói életműve, Nádas Péter Takarítása, Márton László Nagyratörő-trilógiája vagy Borbély Szilárdtól Az Olaszliszkai.

A sor nem teljes és szerencsére folytatható, hiszen Radnóti Zsuzsa életműve nem lezárt. Továbbra is elképesztő energiákkal olvas, szervez, hallatja hangját a fontos szakmai kérdésekben. Kötetei, szakcikkei etalonnak számítanak, véleménye megkerülhetetlen. Dramaturgnemzedékek sora tanult tőle nemcsak szaktudást, hanem szemléletet, nyitottságot, részint felsőoktatási intézményekben, részint a Nyílt Fórum keretében, amelynek egyik alapítója volt.

Radnóti Zsuzsa tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, friss Kossuth-díjas. Jászai Mari-díjjal, Érdemes művész kitüntetéssel és Hevesi Sándor-díjjal ismerték el munkásságát, valamint megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.

forrás: http://index.hu

Ülj közénk és hazudj

Évente egyszer, mondjuk karácsonykor, összejönnek a százfelé szóródott családtagok és némi alkohol hatására (horribile dictu józanul) kibukik belőlük az összes sérelem, amit valaha elszenvedtek egymástól…

„Matthew csak akkor hazudhat, ha ül és eszik.”

(Matthew szabálya)

A családi ünnepek az emberi létezés legrettenetesebb pillanatai.

Amennyiben hihetünk az íróknak. Magunk közt szólva van némi igazuk. Mindenesetre ontják magukból azokat a műveket, amelyekben egy-egy nagyobb ünnep alkalmával forgácsolódik darabokra, esik szét végleg a családi közösség. Gondoljunk bele. Évente egyszer (mondjuk karácsonykor) összejönnek a réges-rég független életet élő, egymástól elszakadt, százfelé szóródott családtagok és némi alkohol hatására (horribile dictu józanul) kibukik belőlük az összes sérelem, amit valaha elszenvedtek egymástól.

Brrr!

A Családi játszmák című darabban a fentieken túl van egy nagy írói ötlet, amely megkülönbözteti a többi hasonló jellegű színpadi szövegtől. A kártyajáték. Egy olyan (valódi és metaforikus jelentésű) kártyacsata, amelyben minden részvevő – a játék megkezdése előtt – megkapja a saját, személyre szóló, titkos szabályzatát. Azt kell betartania és (ez a nehezebb) betartatni a többiekkel is. Matthew például csak akkor hazudhat, ha ül és eszik. Ezért Matthew többnyire ül és eszik. A többiekkel viszont már nem tudja elfogadtatni a saját szabályait. Ha úgy adódik, akár álló helyzetben is képesek hazudni neki. Örvendeznek, hogy mennyire lefogyott, milyen remekül néz ki. Hazudnak neki anélkül, hogy közben leülnének és táplálékot vennének magukhoz. De bármennyire is ácsingózik a dicséretre (ez is a személyes szabályrendszeréhez tartozik), valójában mindenki látja, hogy Matthew bizony nem egy fitneszbajnok, nem az edzőtermek császára és később, az események sodrában nyíltan a szemébe is mondják, hogy dagadék. Teszik mindezt az anyagcseréjüktől teljesen függetlenül.

Akár esznek éppen, akár nem.

Matthewnak tehát nem sikerül a kártya (az élet) rá osztott szabályait a többiekre erőltetni és Matthew ettől szomorú. Mi több. Frusztrált és boldogtalan. Épp úgy, mint a családtagjai. Pontosabban ők másként boldogtalanok. A lényeg, hogy nem nagyon tudnak az életnek nevezett kártyajáték szabályainak megfelelni. Hurcolják magukkal a frusztrációjukat, egyre hisztérikusabban hadakoznak egymással, hosszan és nagy elánnal sorolják a régi sérelmeiket, miközben darabokra hull a személyiségük és ezen mi – ott lenn a nézőtéren – hatalmasakat röhögünk. (Olyan gogolian, persze. Velük együtt magunkon is.)

Innentől nevezhetjük Sam Holcroft darabját akár vígjátéknak.

Miközben végtelenül szomorú. Edith, az anya (Kútvölgyi Erzsébet) próbálja tartani a látszatot, és egészen az első felvonás végéig nem elárulni a fiúknak, hogy az apjuk (Papp János) egy magatehetetlen roncs lett. A már említett Matthew (Ötvös András), aki egy színésznőcskét prezentál nem túl nagy lelkesedéssel a családnak karácsonyra (Réti Adrienn), hosszú évek óta valaki másba szerelmes. Ott van még Adam, a bátyja (Szikszai Rémusz), akit rendre porig aláz az alkoholista, de amúgy nagyon rokonszenves felesége (Járó Zsuzsa), valamint közös gyermekük, a tinédzser Emma (Csikász Ágnes), aki viszont krónikus fáradtság szindrómában szenved, így csak az előadás legeslegvégén sikerül megismernünk. Addigra ér le az emeletről.

Mindenki hárít, mindenki a másikat okolja a saját boldogtalanságáért. Bár ezt a kártyát Adam húzta, de úgy néz ki, neki egészen jól sikerül a többiekre erőltetni a saját szabályait.

A holcrofti ötlet szerint ez a kártyajáték az élet metaforája. Az élet maga. S mialatt a szegény jó Edith és övéi élethossziglan játszmáznak egymással (akár a többi jóember mindig, mindenütt), az író előzékenyen megfejti nekünk, hogy mi zajlik a fejükben. Monitorokon kivetítve látjuk az egyes szereplők személyre szóló szabályrendszerét, a lapot, amelyet az élet nagy kártyajátékán húztak és ez meglehetősen zavaróan hat. Nehéz kimondani, de a szerző „nagy írói ötlete” működik a legkevésbé a színpadon. Nemcsak, hogy kellemetlen púp a történet hátán, de elmarad a nagy nézői kaland is. Miközben villogó piros betűk rágják a szánkba a szereplők rejtett mozgatórugóit, megfosztanak minket a befogadás legizgalmasabb mozzanatától. Hogy mi magunk találjuk ki a „kártya”, vagyis a szereplők életét mozgató motivációk rejtett szabályait.

Ha azt vesszük, hogy egy bármilyen halmazból kiragadott héttagú család hányféle szabályrendszer szerint működik, akkor ez a kártyás cucc mondhatni a dolgok túlzott leegyszerűsítése. Hét kártya, abból a gyerek krónikusan fáradt, így nem rúg labdába, a fiúk apjának pedig, aki az agyi traumától félholtan egy tolószékben ül, már nem nagyon van szabályrendszere. (Abban ugyan biztosak lehetünk, hogy volt neki. Nem is akármilyen. Elég gyakran emlegetik.) Szóval ez a pár kártyalap, kinek-kinek az egyetlen mondatban összefoglalható szabályrendszere, nem képes leképezni azt a fajta sziporkzó gazdagságot, ahogy a tudattalanjuktól vezérelve a család tagjai a szent ünnepen egymásnak esnek.

Ezzel együtt a történet jól van. Köszöni, él és virul.

A szöveg túlírtságát jól ellensúlyozza a színészi játék. Egészen bravúros alakítások billentik helyre az egyenetlenségeit. Mindenekelőtt Szikszai Rémusz Adamja. Pazarul bánik a szöveggel, egyszerre hozza felszínre belőle a létezés fájdalmas humorát és pimasz tragikumát. Látványosan követjük végig egy sporttehetség életútját a kezdeti sikerektől egészen a koszos kis ügyvédi irodáig, ahová az apja „szabályai” kényszerítették. Ötvös András – ügyvédként sikeresebb, de alamuszibb – Matthew-ja hatásosan ellenpontozza. Főként ahogy rezignáltabb bátyjával ellentétben élénk szerelmi életet él. Fejben.

A három nő, Kútvölgyi aprólékosan fölépített anyafigurája, Járó végletekig realisztikus Sheenája, Réti Adrienn színpadiasra fogalmazott színésznője nem sok kapcsolatot ápol egymással, ha csak az előbbi kettő gyűlölködését nem annak vesszük. Az ördög, mint mindig, most is a részletekben rejlik. Ahogy a fiúk otthon felejtik az anyjuk karácsonyi ajándékát, ahogy az anyjuk egy laza nonsallansszal túlteszi magát ezen, ahogy Sheena pár vicces gesztussal visszacsúszik az alkoholra, ahogy Adam önsajnál, miközben le-föl trappol az apja két számmal nagyobb ingjében. A végére akár még meg is szeretjük ezt a Göttinger Pál rendezésében életre kelő családot. A szélütött nagyapával együtt. És ez jó.

Az íróknak igaza van. Furcsán működik az ember. Az ünnep szétzilálja a családot. A temetés meg összehozza. De ez már egy másik történet.

forrás: http://art7.hu/