Egy videó az Ördögkatlan sajtótájékoztatóról

Egy videó az Ördögkatlan sajtótájékoztatóról

Fekete humor a Belvárosi Színházban Szabó Kimmel Tamással

Június 21-én tartja az Orlai Produkciós Iroda az évad utolsó premierjét a Belvárosi Színházban, Jez Butterworth fekete humorú darabját Göttinger Pál állítja színpadra. Az 50-es évek Londonjában játszódó történet az akkori klubélet és gengsztervilág összefonódását mutatja be, a Sohoban található Atlantic Club tulajdonosa, Ezra és feltörekvő sztárénekese, Silver Johnny életének izgalmas eseményeit követhetjük nyomon.

„Azért is izgalmas számomra a Mojo, mert efféle helyzetekben lehetséges viselkedési módokat villant fel, és megsejteti azt is, hogy bármennyire úgy érezzük is, képesek vagyunk befolyásolni a körülöttük zajló eseményeket, rá kell döbbennünk, hogy ezekre tulajdonképpen nincs túl sok ráhatásunk.” – mondja a rendező az előadásról. A darab 1995-ben a Royal Court színházban debütált Londonban, olyan színészekkel, mint a Trónok harcából ismert Aiden Gillen, vagy a legutóbb a Fekete párducban látható Andy Serkis. Az alkotás sikerességét mi sem jelezhetné jobban, mint hogy a kritikusok egyöntetűen magasztalták a bizarr, ám mégis végtelenül vicces cselekményt.

A Magyarországon most először látható előadás szereplői Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Csőre Gábor, Schruff Milán, Ötvös András és Hunyadi Máté lesznek. A jelmeztervező Cselényi Nóra, a díszlet Ondraschek Péter munkája.

A CSEMEGEPULTOS A POSZT FESZTIVÁLRA IS ELLÁTOGAT

A csemegepultos naplóját június 14-én tűzik műsorra Zsolnay Negeyedben Ötvös András előadásában.

Ajánló a darab elé:

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.” – A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul… Gerlóczy Márton regényét Ötvös András eleveníti meg, a kolbászok, a májasok, a kolozsvárik segítségével.

Ötvös András A csemegepultos naplójáról:

“Fontos leszögezni, Márczy Lajos nem Gerlóczy Márton. Nem önéletrajzot írt, hanem munka volt számára bevetni magát a Vásárcsarnok forgatagába, élményeket gyűjteni, amelyeket megírhat. Alapvetően különbözik a karakterétől, ahogyan az enyémtől is. A szerep nagyon cinikus pasas. Ez egyfajta vélemény a világról, amit nem mondom, hogy nem értek meg. Át tudom érezni, miért ábrándul ki valaki emberekből, a közéletből. A története végén, szilveszterkor eljut odáig, hogy egyedül marad, addigra végigment minden sonkán és nőn. Rájön, már nincs több abban a kalandban, amibe belevágott, befejezi. Abból a szempontból szimpatikus Lajos karaktere, hogy bátor. Arról ír – ahogy Marci is -, ahova elment, amit testközelből megtapasztalt. Nem kitalálta a szobájában a történeteket, hanem belevetette magát az életbe. Kivett egy albérletet és eljárt dolgozni, találkozott mindenféle emberrel. Az előadásunk szerintem – a tárgyanimáció miatt – jóval játékosabb, mint a könyv.” (Fidelio)

Kritikus szemmel az előadásról:

“Csemegepultosnak áll, legalábbis Gerlóczy Márton színre vitt regényének főszereplője ebbe az inkognitóba bújva igyekszik valami – az élet, Budapest, a női természet – mélyére hatolni. Hogy ez az egyszerre művészetinek és emberismeretinek szánt kalandtúra – Ötvös András fáradhatatlanul bravúros szólószínházi pörgése valamint az előadás szakmai tekintetben is korrekt megformálása ellenére – mégsem válik valódi mélymerüléssé az írást, a várost, nőket illetően, talán az irodalmi anyag az élet és művészet közti különbséget érintő egyszerű problémafelvetésének köszönhető. És mindezzel némiképp analóg módon annak, hogy bár a színházként monodráma formájában visszaköszönő naplóregény egy ember prizmáján keresztül tárja elénk a történéseket, sem a Márczy Lajosnak nevezett, átmenetileg csemegepultosként dolgozó íróról, sem az általa egyébként plasztikusan és humorral felskiccelt emberi környezetről nem tudunk meg jóval többet egy közkézen forgó tudáshoz képest.” (Revizor)

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA
Játssza: Ötvös András
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező: Göttinger Pál



2018. június 14., 19:00
Zsolnay Negyed | E78

Van egy határ - teljes film

Van egy határ - teljes film



Mojo - olvasópróba - képek

Mojo - olvasópróba - képek

Mojo - olvasópróba

HOGYAN GONDOLKODOTT DONIZETTI?

A Nemzeti Filharmonikusok Operamacera ifjúsági sorozatának záróhangversenye vasárnap, május 13-án lesz 11:00 órakor és 15:00 órakor a Müpa Fesztiválszínházban.

Ezúttal Dinyés Dániel karmester-zeneszerző és Göttinger Pál rendező Donizetti Don Pasquale című operáját kutatja. Arra keresnek választ, hogyan gondolkodott Donizetti, milyen srófra járt az agya, amikor a kezébe kapott egy librettót, mit gondolt egy helyzetről, egy gesztusról, és mit fűzött ő hozzá a zenéjével, milyen dallamokkal lehelt a szereplőkbe életet, és miként tette elevenné a történetet a színpadon?

Don Pasquale, a vagyonos, bogaras, idős agglegény türelmetlenül járkál fel s alá: háziorvosát, Malatesta doktort várja, aki ezúttal nem közönséges gyógyszert hoz neki, hanem különleges gyógyszert – egy menyasszonyt. Ezzel a képpel kezdődik Donizetti hatvannegyedik (!) operája, és innen aztán nincs megállás, forgószél szerűen születik meg a komédia, a zeneirodalom egyik legszórakoztatóbb vígoperája. Mégsem hagyományos operaelőadásra ül be, aki jegyet vált az Operamacerák alkalmaira. Két, az opera és a színház világában jártas művész vezet be minket Donizetti pezsgő és mókázó operája révén a műfaj rejtelmeibe, megvilágító erejű kommentárokkal, a szituációk elemzésével.

Az előadáson az NFZ mellett, olyan kiváló énekesek működnek közre, mint Kolonits Klára szoprán, Horváth István tenor, Cseh Antal bariton és Gábor Géza basszus.

Ördögkatlan programelőzetes

Ördögkatlan programelőzetes

Sziasztok, a korábbi években nem volt ilyen, de most még a nagy műsorfüzet előtt egy kisfüzettel is kijövünk (hamarosan kézbe is lehet venni majd)! Ebben messze nem minden van benne, de azért már bőven van mit bogarászni addig is, amíg előrukkolunk nyár elején a nagy színas-szagos programőrülettel - a neten és nyomtatásban is.

Addig is jó böngészést!

a Katlan legénysége


Az alábbi előnézet 
jobb fölső sarkában 
az ikonra kattintva 
nagyítható, lapozható, letölthető!

Ingyenes vetítéssorozat indul magyar filmekből Nagyváradon

Ötnapos ingyenes vetítéssorozatot szervez az elmúlt évek kiemelkedő magyar filmjeiből a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a Balassi Intézet - Bukaresti Magyar Intézet. A Festum Varadinum keretében zajló rendezvény programján játék- és rövidfilmek, dokumentumfilmek, illetve közönségtalálkozók is szerepelnek, közölték a szervezők.

A Magyar Film Napjai kedden 17 órától a BuSho (Budapest Short) filmfesztiválon a korábbi években díjazott hat alkotás vetítésével kezdődik a Lotus Centerben található Cinema Palace moziban. Köztük lesz Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas rövdifilmje is.

Szerdán 12 órától a Hajnali láz című magyar-svéd-izraeli koprodukciót vetítik, amelyben Gárdos Péter rendező saját szüleinek a második világháborúban játszódó történetét vitte színre. Az alkotóval a vetítés után a közönség személyesen találkozhat.

Csütörtökön a Nejem, nőm, csajom című filmet láthatják az érdeklődők. A 17 órától kezdődő vígjáték-vetítést követően a rendezővel és a forgatókönyvíróval is találkozhatnak a nézők. A közönségtalálkozók sorát a pénteken 17 órától kezdődő Irinyi János életét feldolgozó Irinyi 200 dokumentumfilm stábja folytatja. A dokumentumfilm-vetítést követően Dudás Balázs Welcome című BuSho-nagydíjas filmjét is levetítik.

A Magyar Film Napjait a Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjének vetítése zárja szombaton, 12 órától. Ezt követően közönségtalálkozóra is sor kerül a film rendezőnőjével.

Az eseményekre a belépés ingyenes. Meghívókat az RMDSZ Kossuth (Independentei) utcai székházában lehet igényelni.

Műsoron:

Május 8., kedd
17.00 Legjobb magyar filmek a 13. BuSho-n
82 perc, angol felirattal 
Lovrity Anna Kata: Vulkánsziget / 2017, 9 perc, animáció
Tóth Barnabás: Van egy határ / 2017, 19 perc, dráma
Asmon Stella: Terka Nova / 2017, 10 perc, kísérleti film
Wunder Judit: Kötelék / 2016, 10 perc, animáció
Szabó Simon: Ebéd előtt / 2016, 9 perc, fikció
Deák Kristóf: Mindenki / 2015, 25 perc, fikció

Május 9., szerda
12.00 Hajnali láz, 2014
114 perc, román és angol felirattal
Utána közönségtalálkozó Gárdos Péter rendezővel

Május 10., csütörtök
17.00 Nejem, nőm, csajom, 2012
91 perc, vígjáték, román felirattal
Utána beszélgetés Szajki Péter rendezővel és Vörös Adél forgatókönyvíróval 

Május 11., péntek
17.00 Irinyi 200 – kiállítás és film, 2017
30 perc, dokumentumfilm, román felirattal
Utána beszélgetés Marossy Géza rendező-operatőrrel
18.00 Welcome, r. Dudás Balázs 2017
30 perc, dráma, angol felirattal

Május 12., szombat
12.00 Anyám és más futóbolondok a családból, 2015
113 perc, magyar-német-bulgár koprodukció, vígjáték, román felirattal
Utána beszélgetés Fekete Ibolya rendező-forgatókönyvíróval

A Viva La Musical beszélget a Macskadémon szereplőivel

A Viva La Musical beszélget a Macskadémon szereplőivel

Paul Portner: HAJMERESZTŐ

Paul Portner: HAJMERESZTŐ

- zenés bűnügyi vígjáték -

A Kőszegi Várszínház előadása


Mert mi történik akkor, ha egy teljesen hétköznapi napon egy hétköznapi fodrász-szalon feletti szobában egy nem hétköznapi esemény, azaz egy gyilkosság történik? És ha minden jel arra utal, hogy a gyilkos a szalonban tartózkodik, akárcsak a rendőrség? Ki mire és hogyan emlékszik? És ki a gyilkos? A darab igazi sikerének titka azonban a szórakoztató krimiségén túl valójában az, hogy a közönség aktívan részt vesz a színdarab "sorsának" alakításában, hisz a nézőtéren ülők kérdéseikkel - melyeket az előadás szünetében (sőt! Sokkal inkább a második rész alatt!) tehetnek fel - sarokba szoríthatják a szereplőket, és egy jó kérdéssel bizony lebuktathatják azt, aki a gyilkosságot elkövethette. A színészeknek tehát estéről-estére improvizálniuk kell az aznapi kérdések alapján a történet alakulását - persze bizonyos "sarokpántok" mentén. Mivel azonban nincs két egyforma "nézőtér", az események alakulásának pikantériáját az adja, - ami bizony igen könnyen előfordulhat -, hogy akire tegnap ráterelődött a gyanú, az ma este ártatlanul távozik.

Szereplők: 
Tony Whitcomb, a Hajmeresztő szalon tulajdonosa Epres Attila
Barbara DeMarco, fodrászlány Grisnik Petra
Mrs. Schubert, szenátorné Ullmann Mónika
Edward Lawrence, régiségkereskedő Kálid Artúr
Victor Rossetti, építőmunkás Göttinger Pál
Mikey Thomas Némedi Árpád

Zenészek: Némedi Árpád, Sebesi Tamás

Fordította: Morcsányi Géza
Jelmez: Cselényi Nóra
Zene: Némedi Árpád és Sebesi Tamás
Díszlet: Hatvani Mónika és Szalai József
Fény: Kehi Richárd
Kellék: Kósi Gábor
Ügyelő: Szalasi Attila
Súgó: Kiss Szilvia
Öltöztető: Szőke Julika
Rendezőasszisztens: Hatvani Mónika
Rendező: Göttinger Pál

KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ: MOLNÁR PIROSKA ÉS ALFÖLDI RÓBERT IS VENDÉG LESZ

Idén is két hónapig, június 1-től augusztus 1-ig dúskálhatnak a nézők a vendégelőadásokban, a táncos és zenés produkciókban, és nem maradnak el a már hagyománnyá vált saját bemutatók sem Kőszegen.

“Nagyon szép szakmai teljesítményt tettünk le az asztalra 2017-ben, hiszen soha nem volt még annyi bemutatója a Kőszegi Várszínháznak, mint tavaly nyáron. Reméljük, hogy idén sem lesz ez másképp. A célunk továbbra is az, hogy legyen nagyszínpadi bemutató, alternatív színházi premier, modem kortárs táncprodukció, melyet a kőszegi születésű Gergye Krisztián rendező-koreográfus neve fémjelez, és olyan is, ami a bábszínházakkal való együttműködésünket jelzi. A jegyeladáskor alkalmazkodnunk kell a kőszegi közönség igényeihez, akik országszerte ismert, több évtizede a színészi pályán lévő színészeket és alkotókat favorizálnak. A tavalyi év egyik nagy tanulsága számunkra, hogy a programnaptár összeállításánál a külső tényezőket – az időjárás mellett a sportesemények időpontját is – figyelembe kell venni. A labdarúgó-világbajnokság idején bizony még a hölgyek is elcsábulnak egy-egy fontosabb mérkőzésre, ebből következik, hogy nem szabad olyan konkurenciát létrehoznunk, ami később visszaüthet” – nyilatkozta a Pesti Műsornak Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

A nyári szezont egy színházi témájú, nosztalgiázásra sarkalló kiállítással nyitják: jelmezeket mutatnak be a Várszínház elmúlt három évtizedéből. A Jurisics-vár színpadán új rendezővel (Göttinger Pál), új csapattal (többek között Kálid Artúrral, Ullmann Mónikával) és műfajai debütálnak: Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátékát mutatják be. A szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal Esti mese címmel hoznak létre gyerekeknek és családoknak szóló előadást.

Kifejezetten fiataloknak szóló kortárs előadás lesz Vinnai András Vojáger című darabja, amelyet a DEKK Színház és a FÜGE közös produkciójában mutatnak be. A harmadik bemutató egy kortárs tánc- és drámaest lesz, amelyet a Gergye Krisztián Társulatával közösen hoznak létre. A performanszsorozat a tervek szerint három helyszínen, a lovagteremben, a kisudvarban és a szabadtéri színpadon látható – a tánc, a dráma, a szöveg és a zene összefüggésében kaphatunk rendhagyó művészi élményt.

Számos kiegészítő programon vehetnek részt az érdeklődők: a Mesebolt Bábszínház pöttöm színházától egészen a senior korosztályig kínálnak műsorokat, zenés előadásokat, és természetesen kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a könnyed, nyári szórakoztatás mellett a vígopera is szerephez jusson. A vendégelőadásaik között látható lesz a Dühöngő ifjúság című Orlai-produkció, A sevillai borbély és a Legyetek jók, ha tudtok. Lesznek kamaraszínházi estek is, melyek olyan egyéniségeket hoznak a vár falai közé, mint Molnár Piroska, ő az Emberi hang című estjét hozza el.


Ötvös András a Fix Tvben

Ötvös András a Fix Tvben

Ötvös András a Csemegepultosról a Promontor Televízióban

Ötvös András a Csemegepultosról a Promontor Televízióban

Versenyprogramban az Illatszertárunk

Versenyprogramban az Illatszertárunk


Érzékenyítő fesztivál Veszprémben

Az Orlai Produkció négy előadása szerepel a hagyományteremtő céllal megrendezetett programsorozaton április 23. és 28. között.

„Olyan előadásokat válogattunk, melyek személyes, családi, társadalmi problémákat vizsgálnak, programjaink egyszerre bírnak közösségfejlesztő és személyiségfejlesztő hatással, miközben – előadások után, szakértők segítségével – közös gondolkozásra, vélemények ütköztetésére bátorítják a nézőket. Hiszünk benne, hogy ez a fesztivál, a nézők ilyen formán történő megszólítása hosszútávon társadalomformáló erővel is bírhat, megszüntethet előítéleteket, megállíthatja a parttalan ítélkezést, elfogadóbbá teszi az embereket egymás sorsa iránt” – írják ajánlójukban a fesztivál szervezői. 

A sorozatban négy előadást szerepel. Első alkalommal április 23-án hétfőn este 7 órától Lengyel Nagy Anna igaz történetei mutatkoznak be a színpadon Levél apámhoz! / A nővérek címmel Egri Márta és Egri Kati előadásában, Cseh Judit rendezésében. A történetek szerint két nő szereti ugyanazt a férfit. A férfi meg mindkét nőt. Párhuzamba állítható-e bűn és bűnhődés, árulás és megbocsájtás a feltétlen szeretettel? Három személyes szenvedély, ami a halállal sem ér véget.

Április 25-én szerdán este 7 órától újabb élettörténeteket mutatnak be A mi Józsink és Erzsike címmel Lázár Kati és Epres Attila előadásában, Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka rendezésében. Mi is kell ahhoz, hogy egy, sokáig állati sorban tartott kisember a saját(!) csillogó Mercedesét vezethesse? Hogy - egy adott pillanatban - ő parancsolhasson a rettegett Vezérnek? Hogy megforduljon a világ? Hogy mi kell hozzá? Kelet-Európa újkori történelmének összes fintora. Privát történelem - szigorúan alulnézeti szempontból. 

Április 26-án csütörtökön este 7 órakor az Egyasszony című színdarab lesz látható, amelynek szereplője Tenki Réka, rendezője pedig Paczolay Béla. „Forszírozott, rohamos szülés során mentálisan sérült csecsemő” – ezt a diagnózist kapta Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja együtt töltött éveiket.

A Családi játszmák című színművet április 28-án szombaton 7 órától mutatják be többek között Kútvölgyi Erzsébet főszereplésével, Göttinger Pál rendezésében. Sam Holcroft intellektuális komédiája 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt. Alaphelyzete egyszerű: családi ünnepre gyűlik össze a família, hazajön a két fiútestvér a szülőkhöz, s hozzák magukkal saját családjukat. 

Az érzékenyítő előadások után lehetőség nyílik a látottak közös feldolgozására, beszélgetésre, Kardos Klára klinikai szakpszichológussal.

(Forrás: Veszprémi Petőfi Színház / http://szinhaz.hu)


A Magyar Film Napja Budaörsön

Április 30. a Magyar Film Napja ettől az évtől! A budaörsi PostART az elsők között csatlakozik a kezdeményezéshez, április 30-án este a szervezők kedvenc rövidfilmjeit nézhetjük meg ebből az alkalomból. Tekintsék meg a teljes műsort!

A BELÉPÉS INGYENES!

Újratervezés

Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével készült a kisfilm, ami lassan meghódítja a világot, és a szívünket is.
Az Újratervezés című film magát az életet mutatja be bő 10 percben – egy autó utasterében -, se többet, se kevesebbet. Tóth Barnabás alkotása 2013-ban megjárta a Montreali Filmfesztivált, besöpörve egy rakás díjat, köztük a Filmkritikusok díját, a Friss Hús fesztivál közönségdíját, AISFF közönségdíjat kapott Szöulban és a legjobb kisfilm lett egy indianapolisi fesztiválon.

Szereplők:
Pogány Judit és Kovács Zsolt
Rendező: Tóth Barnabás
Forgatókönyvíró: Tóth Barnabás
Operatőr: Marosi Gábor
Zene: Pirisi László
Producer: Tóth Lajos Kuczkó Andrea Rajna Gábor Sipos Gábor Tóth Barnabás
Hangmérnök: Kőporosy János
Vágó: Tóth Barnabás


Szalontüdő

"A szalontüdő lehet ruganyos, savanyú, állott, édes, ebben a filmben épp közös nevező. Kinek olcsó és laktató koszt, kinek a nosztalgiázás egyik kelléke. Egy letűnt kor finom darabkája találkozik két sokat látott emberrel. Szavak nélkül is megértik egymást." - Szirmai Márton

Forgatókönyvíró: Szirmai Márton
Szereplők: Anger Zsolt, Ascher Tamás
Operatőr: Pohárnok Gergely
Hang: Kőporosy János
Zene: Végső Zoltán
Producer: Pálos György, Czabán György
Gyártásvezető: Győri Csilla
Rendező: Szirmai Márton

A remény

A miniszterelnök nem örül, hogy a nemzetközi kutatások szerint országa a legszomorúbb Európában. Ám egy frissen kifejlesztett csodagép felcsillantja a reményt. Megindul a keresés, hogy megtalálják a legszomorúbb magyart, mert ha rajta működik a gép, mindenkin működni fog.

Forgatókönyv: Szirmai Márton
Operatőr: Pálos György
Animátor: Falvay Miklós
Zeneszerző: Pirisi László
Vágó: Szirmai Márton
Hangmérnök: Várhegyi Rudolf
Gyártásvezető: Naszódi Katalin
Szereplők:
Bezerédi Zoltán, Gyabronka József, Friedenthal Zoltán, Vasvári Emese, Merza Gábor, Göttinger Pál


INDUL A JEGYÉRTÉKESÍTÉS A POSZT FESZTIVÁL ELŐADÁSAIRA!

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására percek alatt elfogytak a belépők, és elindították a jegyértékesítést a POSZT Fesztivál első tíz előadására is. Az idei évben a Kodály Központba nagy sikernek örvendő, frissen bemutatott vígjátékokat, illetve a Budapesti Operettszínház valódi csemegének számító musical gáláját hívták meg, a Zsolnay Kulturális Negyedben pedig az elmúlt évek kiemelkedő színházi bemutatói közül válogathatnak az érdeklődők.

A produkciókról röviden:

NEIL SIMON: FURCSA PÁR
Június 7., 19:00, Kodály Központ

A Furcsa Pár Gáspár Tibor és Görög László jutalomjátéka, fergeteges vígjáték barátságról, magányról, férfi-nő kapcsolatokról. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

AGATHA CHRISTIE: A VÁD TANÚJA
Június 8., 19:00, Kodály Központ

A világ egyik leghíresebb bűnügyi története: fordulatos, feszült krimi, a mesterien alkalmazott csavarok következtében a nézők az előadás utolsó pillanatáig találgathatnak a gyilkos kilétét illetően. A krimi nagyasszonya egy valódi nemzetközi közönségsikerrel mutatkozik be a Kodály Központ színpadán, Csankó Zoltán főszereplésével. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

EGRESSY ZOLTÁN: SÓSKA, SÜLTKRUMPLI
Június 8., 19:00, E78
Egressy Zoltán legendás, itthon és külföldön is töretlenül sikeres, több mint ötszáz előadást futott vígjátékából talán az is kiderül, hogy lehet-e a színpadon focizni. A sorsdöntő mérkőzésre készülő bíró és a partjelzők szerepében Nemcsák Károlyt, Bozsó Pétert és Karácsonyi Gergelyt láthatják a nézők. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

BEUGRÓ
Június 9., 20:00, E78
Idén sem maradhat el a valódi közönségkedvenc Beugró, ahol Pécsett hagyományosan egy tűhegyet sem lehet leejteni a nézőtéren, ellenben a hasfalszaggató nevetés garantált! Pokorny Lia, Debreczeny Csaba, Kálloy-Molnár Péter és Szabó Győző Novák Péter műsorvezetésével lehetetlen helyzetekben improvizál és nehezíti meg egymás életét a legkülönbözőbb szituációs játékok során. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

NEIL LABUTE: VALAMI CSAJOK
Június 10., 19:00, E78
Őze Áron a szerelmes férfi, aki újra találkozik élete fontos nőivel: őket mind Pokorny Lia alakítja négy bravúrszerepben, egy szórakoztató, érzékeny, felejthetetlen előadásban. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

CLAUDE MAGNIER: OSCAR
Június 10., 19:00, Kodály Központ
Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon. A Kodály Központ színpadán a fergeteges vígjáték két főszerepét Nagy Viktor és Gubás Gabi alakítja. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

JOHN FOWLES: A LEPKEGYŰJTŐ
Június 11., 19:00, E78
Valódi színházi különlegesség! Küzdelem az életben maradásért egy izgalmakkal teli thrillerben, miközben észrevétlenül elmosódik a határ fogoly és fogvatartó között – Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin főszereplesével. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

MINDHALÁLIG MUSICAL
Június 11, 19:00, Kodály Központ
A Budapesti Operettszínház nagyszabású gálaműsorában a világ zenés színpadainak valaha volt legnagyobb sikereiből hallhatnak válogatást az érdeklődők, egyebek mellett felcsendülnek az Oroszlánkirály, Az operaház fantomja, a Macskák, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, a Grease (Pomádé), a Vámpírok bálja, a My fair lady és az Evita legjobb dalai, az élményt pedig lenyűgöző koreográfiák és pazar jelmezek teszik majd teljessé. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA
Június 14., 19:00, E78
A csemegepultos naplója nem egyszerű monodráma: valódi sikerdarab, amely hosszú évek óta garantált teltházzal fut a fővárosban. Gerlóczy Márton fantasztikus szövege Göttinger Pál játékos, ötletgazdag rendezésében és Ötvös András lenyűgöző játékával kihagyhatatlan szórakozás. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

A 18. POSZT ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ GÁLÁJA
Június 16, 19:00, Kodály Központ
Ismét nagyszabású díjátadó gála zárja a fesztivál programsorozatát, ahol a színházi szakma krémjének jelenlétében, szórakoztató gálaműsor keretében adjuk át a Találkozó legjobbjainak járó díjakat. Összefoglaló klippekkel, meglepetésvendégekkel és számos fellépővel várjuk nézőinket! A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó közönsége kedvezményes áron, 500 forintért vásárolhatja meg belépőjét a fesztivál ünnepélyes zárógálájára. A kedvezmény a fesztivál- és versenyelőadásokra megváltott jegyek vonalkódjaival érvényesíthető. Jegyet ide kattintva vásárolhat.

A jegyek a Kodály Központban, a Széchenyi téri Pécs Ponton, illetve a Zsolnay Kulturális Negyed látogatóközpontjában is megvásárolhatóak. Érdemes továbbra is figyelemmel kísérni a POSZT Facebook-oldalát és a poszt.hu-t, hiszen a közeljövőben újabb és újabb előadásokról rántják le a leplet! Jegyek már kaphatók a jegymester.hu-n!

Kőszegi Várszínház 2018

Kőszegi Várszínház 2018


TÖBB MINT KONCERT – IZGALMAS ZENEI CSEMEGÉK ÉS BESZÉLGETÉSEK A SOMORJAI SOROZATBAN

Ismét útjára indítja a Somorjai Ferenc kamarazenekari hangversenysorozatot az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, négy helyszínen kaphat izgalmas zenei élményeket és beszélgetéseket a közönség. Elsőként Mesés kezdet címmel március 22-én hallhatunk Rossini, Boccherini és Haydn műveket, Hirtling István színművésszel pedig Vakler Lajos beszélget a zene szeretetéről.

Székesfehérvár zenei életének meghatározó alakja volt Somorjai Ferenc kiváló zenetanár és kóruskarnagy. Sok évtizedes, kiemelkedő zeneszervezői és szakmai életútja előtt tisztelgett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a róla elnevezett új kamarazenei hangversenysorozat 2016-os elindításával. A sikerek folytatásra ösztönözték a zenekart, így évről évre ismét megrendezik a négy, különböző hangulatú és stílusú komolyzenei koncertet négy helyszínen.

Március 22-én Mesés kezdés címmel indul a sorozat a Hotel Magyar Király Kupolatermében, ahol Rossini legismertebb műve, A sevillai borbély nyitánya mellett Boccherini D-dúr gordonkaversenye és Haydn: C-dúr „Oxford” szimfóniája is felcsendül majd Dubóczky Gergely karmester vezetésével. Az est vendége Hirtling István színművész lesz.

Május 31-én „Mozart in the Castle” címmel folytatódik a sorozat a Bory várban, ahol a három tenor világhírű karmestere, Janos Acs vezényel. A különleges atmoszférájú környezetben Mozarttól a Sinfonia Concertante és az A-dúr szimfónia KV.201, hangzik el, majd Grieg Peer Gyntjéből Solveig dala szerepel a műsorban. A program vendége Görög Ibolya protokollszakértő.

Őszre is tartogat kulturális kincseket a sorozat, szeptember 20-án Bűnbánat és megváltás címmel a Ciszterci templomban hallhatjuk Schelle, Händel és Bach műveit, majd a bérletsorozat az Evilág és Túlvilág koncerttel zárul a Szent István teremben október 25-én Mendelssohn és Beethoven darabjaival.

ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója a sorozat „nulladik” koncertjének nevezte azt a programot, ami március 19-én 19 órától lesz a Vörösmarty Színházban, ahol önálló zenei stand up estjével lép fel Bősze Ádám, a Virtuózok arca, aki szerzetesből lett tévés.

Somorjai Ferenc valóságos zenei intézményként Székesfehérvár hangverseny-életének utolérhetetlen szervezője és a város kulturális közéletének jellegzetes színfoltja volt. Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy Somorjai Feri bácsi személyében olyan ikonikus emberről beszélhetünk, aki nem csak az iskolai zenei életet tartotta a kezében, hanem a város egészének komolyzenei életét is, és aki a Fő utcán sétálva is képes volt átkiabálni az egyik oldalról a másikra annak érdekében, hogy a hangversenyek látogatottak legyenek. Brájer Éva hozzátette, hogy személyesen nem csak a komolyzene szeretetét köszönheti neki, hanem a jazz iránti szeretetét is. Székesfehérvár alpolgármestere a koncertsorozattal kapcsolatban kiemelte, hogy ifj. Major Istvánék ismét feszegetik a komolyzene klasszikus határait és megint újszerű utakat keresnek. 

Brájer Éva alpolgármester szólt arról is, hogy nem tekinti elbukottnak a város EKF pályázatát. „Székesfehérvár városa a történelmi hagyományaira és az elmúlt hosszú évtizedek művészi munkájára építve komoly szakmai csapattal nyújtotta be a pályázatot, ami a miénk, és az ebben lévő munka is a mi értékünk. Mi már kulturális értelemben Európa egyik fővárosa vagyunk.” - fogalmazott az alpolgármester.

Ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy a zenekar mély megdöbbenéssel fogadta a híreket, melyek szerint az EKF pályázat ilyen módon meghiúsult. „Mi a továbbiakban is a hagyományos értelemben vett, ezer éves európai kultúra mellett tesszük le a voksot, tisztelve minden más értéket. Ezeket a klasszikus értékeket kívánjuk a jövőben is terjeszteni, és szolgálni.” - hangsúlyozta. Ifj. Major István elmondta, hogy az idén új mottója van a Somorjai hangversenysorozatnak: „Több, mint koncert!” „Vannak, akik csak koncertért, vagy csak egy beszélgetésért nem jönnének el a programokra, ha ezt a kettőt összevonjuk, mindenképpen izgalmassá teszi a sorozatot. Alapvető célja a zenekarnak, hogy folyamatosan megújuljon, változzon, fejlődjön, ezt próbáljuk ezzel az új kezdeményezéssel is kifejezni.” - tette hozzá.

Vakler Lajos szerkesztő-riporter, a Somorjai Ferenc bérlet házigazdája megtiszteltetésnek nevezte a felkérést és érdeklődéssel várja a lehetőséget, hogy remek emberekkel beszélgethessen arról, hogy milyen kapcsolatuk van a zenével. Kiemelte, hogy a beszélgetés során megpróbálják megkeresni a mélységeket, miközben kíváncsi arra is, hogy Hirtling István, Brájer Éva, Göttinger Pál vagy Görög Ibolya milyen zeneműveket kedvel és hogyan vélekedik a koncertekről. Mint mondta, a Fehérvár Médiacentrum az utóbbi néhány esztendőben igen nagy figyelmet fordított az egyre sikeresebb Alba Regia Szimfonikus Zenekarra, amely fontos szerepet tölt be a komoly és klasszikus zene városában, Székesfehérváron. Dubóczky Gergely karnagy hangsúlyozta, hogy a koncertsorozatban fantasztikus lehetőséget kaptak a zenekar tagjai, hiszen a zenészek számára mindig fontos, hogy szólistaként is megmutathassák magukat. A karnagy örömét fejezte ki, hogy a bérlet keretében ismét színvonalas zenei élményekben lehet majd része a közönségnek.

Janos Acs világhírű karmester ezúttal Mozart műveket vezényel majd Székesfehérváron, a Bory várban, ahol Mozarttól a Sinfonia Concertante és az A-dúr szimfónia KV.201, hangzik el.

Janos Acs elmondta, hogy Mozart összesen három sinfonia concertantét írt életében, a koncerten a második concertante csendül majd fel, ami fúvós szólisták és a zenekar párbeszéde. Hallhatjuk majd a szimfonikusok oboistáját, kürtösét, fagottosát és klarinétosát is.


Macskadémon költözött az Operettszínházba

Karafiáth Orsolya és Bella Máté albérleti revüjét Göttinger Pál rendezésében láthatják, a címszerepben Homonnay Zsolt és Szemenyei János váltja egymást.

A Kálmán Imre falai az 1990-es évek kultmusicalje, a Dorian Gray után március 16-ától egy fergetegesen mulatságos történetnek adnak otthont. Az előadás a sokat sejtető, tréfás műfaji meghatározása mellett is tartogat meglepetéseket, már csak azért is, mert az alkotó csapatból többeknek is ez az első operettszínházi munkájuk.

Az előadás rendezője, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, Göttinger Pál is első ízben dolgozik a Budapesti Operettszínházban. Mint mondja, kíváncsian és izgatottan készült a próbaidőszakra, bár a társulatot természetesen ismeri, sőt: Peller Annával, és a címszereplő Szemenyei Jánossal egy időben járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nem ismeretlen számára a zenés színházi terep sem, a diploma megszerzése után rendezett Mágnás Miskát, de operát, musicalt is állított már színpadra Kolozsvárott, Budapesten és több vidéki helyszínen. “Voltak kirándulásaim ezen a területen, de nem tartom magam par excellence zenés rendezőnek" - mondta szerényen, mielőtt kitért volna arra, hogy milyennek képzeli a Macskadémont 2018-ban. “Az előadás játékos lesz, tele humorral. Egy harminc év körüli, szingli lányról szól, aki új albérletbe költözik, és próbálja megérteni, miért nem halad úgy az élete, ahogy szeretné. Sok bosszantó dologgal kell megbirkóznia a sikertelen párkapcsolattól az összerakhatatlan IKEA szekrényig - mindezektől persze könnyű azonosulni vele, és egy rendkívül szerethető karakterré válik. Akinek volt már olyan napja, amely során reggeltől estig egymásra potyogtak a katasztrófák a beázástól a lekésett találkozón át a durrdefektig, az tudja, hogy egy idő után ilyenkor arra gondolunk, hogy valami ártó, de tudatos szellem szándékosan ki akar velünk tolni. Itt lép be a képbe az a bizonyos Macskadémon."

A darab íróját, Karafiáth Orsolyát régóta foglalkoztatja a mondák, mítoszok és mesék világa, a Macskadémon történetére egy tibeti legendagyűjteményben talált rá. A témát először meseregény formájában akarta feldolgozni, ám végül úgy hozta az élet, hogy musical született belőle. És hogy a fentieken kívül mi inspirálta? A történet főhősét, Orsit részben magáról mintázta: “Nekem is volt egy Rigó nevű kiscicám, a darab karaktereit pedig a környezetemből loptam." - felelte arra a kérdésre, hogy a kis budai villában élő furcsa karakterek megalkotásához honnan merített ihletet. A Macskadémon figurája - bár eredetileg nincs neme - jelen esetben egy férfi, aki meglehetősen sok bajt okoz, ezzel nehezítve Orsi boldogulását. A több sikeres prózai- és verseskötetet jegyző író- és költőnő pályafutása során ez lesz az első alkalom, hogy klasszikus színházi körülmények között kerül színre egy alkotása, eddig ugyanis Karafiáth-színművel csak felolvasószínházi keretek közt találkozhatott a közönség.

A Macskadémon extravagáns, bordó és kék jelmezeit Kovács Andrea tervezte. Az ihletet nem más adta, mint az ősbemutató helyszíne, a szereplők ugyanis a Kálmán Imre Teátrum enteriőrjének színeit és díszítéseit öltik magukra az albérleti revüben. De ez még nem minden, ugyanis látványos parókákat és kiegészítőket is kapnak; Oszvald Marika például egy csillárforma fejdíszt (is) visel majd…

Az egyebek mellett Junior Prima Díjjal is kitüntetett, fiatal kora ellenére szép sikereket maga mögött tudó zeneszerző, Bella Máté rendkívül változatos, sokszínű zenét komponált a szellemes történethez: “Az előadásban sok műfaj találkozik: megjelenik benne például a hungarikumként jegyzett magyar operett, de felidézzük az angolszász musicalek stílusát is. A darab zenei anyaga attól különleges, hogy minden szereplőnek saját zenei világa van: akad, aki magyar nótázva, míg más egy Sondheim musical stílusában szólal meg."

A Budapesti Operettszínház márciusi bemutatójának címszerepében Homonnay Zsolt mellett Szemenyei János m. v. mutatkozik be, a főhősnőt, Orsit Peller Anna kelti életre, a rozzant alkoholista Máté bácsi Faragó András, a felcicomázott, zsugori Bori néni Oszvald Marika lesz, az örökké depressziós író, András szerepében pedig Bálint Ádámot láthatják. A dramaturg Lőkös Ildikó, díszlettervező Csanádi Judit és Kiss Gabriella. Zenei vezető: Mihalics Jánosés Furák Péter, a koreográfus Gulyás Anna, a rendező Göttinger Pál.

forrás: https://zene.hu

BESZÉLGETÉS FURÁK PÉTERREL

„A TEHETSÉG MEGTALÁLJA AZ ÚTJÁT”

A Zeneakadémia és a DE Konzervatóriumának művész szakán végzett, zongoristaként és korrepetitorként olyan produkciók köthetők a nevéhez, mint a Billy Elliott, a Vadregény vagy a Földrengés Londonban. Jelenleg a Budapesti Operettszínház Macskadémon című víg-horrormusicalén dolgozik. Furák Péterrel beszélgettünk.

Hogyan indult a zene iránti vonzódásod, és mikor érezted úgy, hogy a zongorázás több lesz, mint hobbi?

A nővérem kapott a szüleinktől gyerekkorában egy elektromos zongorát, de túlzottan nem érdeklődött iránta, én viszont annál inkább. A nagymamám gyakran énekelt nekem – nagyon szép hangja volt –, és négy-öt évesen már megpróbáltam lepötyögni a dalait. Orosházán zeneiskolába jártam, és valahogy evidens volt, hogy a zene útján haladok tovább.

A legtöbb szülő félti a gyerekét a zenei és a színházi pályától, mondván, túl nagy bennük a szerencsefaktor. Nálatok ez hogy volt?

A szüleim maximálisan támogattak. Nem voltam rossz tanuló, de semmi más nem érdekelt annyira, mint a zene, és ezt ők is tudták. Őszintén szólva, nem is értek máshoz, szóval, ha villanykörtét kell cserélni otthon, azt a feleségem csinálja. A diploma megszerzése után rá kellett jönnöm, hogy hiába vagyok tehetséges, kapcsolatok nélkül művészként elhelyezkedni szinte lehetetlen. Tanári végzettségem is van, így jobb híján elkezdtem tanítani, hiszen muszáj volt megélni valamiből. Tizennyolc évvel ezelőtt felköltöztem Pestre, találtam két zeneiskolát, ahol elhelyezkedtem, és rendszeresen adtam magánórákat is. Imádom a gyerekeket, mert ők az életet kizárólag a jelen aktuális pillanatában értelmezik. A velük való találkozás, a közös munka felüdülésként hat rám, és egy rövid időre „lekapcsol” az élet komoly dolgairól, s öröm látni, ahogy rácsodálkoznak a világ dolgaira, és őszintén képesek élvezni a zenét. Az ilyesmi nagyon tud inspirálni.
Az első színházi munkám a Vámpírok bálja volt, egy barátom ajánlott Köteles Gézának, aki a produkció karmestere volt. Castingon zongoráztam neki, és rábólintott az együttműködésre.

Hat évig – 2016-ig – a Vígszínházban dolgoztál zenei vezetőként, zongoristaként, zeneszerzőként. Milyen emlékeket őrzöl erről az időszakról, és milyen szakmai pluszt adott számodra ez a közeg?

A Vígbe is ajánlással kerültem – Presser Gábor többször meghallgatta a zongorajátékom, aztán egy nap azt mondta, hogy rendben, dolgozzunk együtt. Az első közös projekt a Varró Dániel verses meseregényén alapuló Túl a Maszat-hegyen című darab volt 2010-ben, ami szerencsére olyan jól sikerült, hogy hat évre a színházban ragadtam. Presser és a színház igazgatója, Eszenyi Enikő bizalmat szavaztak nekem, Enikő folyamatosan ellátott munkákkal. Rengeteget tanultam tőlük a színházról, itt nyílt rálátásom arra, hogyan működik egy zenés és egy prózai darab, vagy hogy hogyan kell bánni a színészekkel. Enikő szerette, ha jelen vagyok a próbákon, mert minden alkalommal kíváncsi volt arra, hogy amit színpadra álmodott, és amit a színészekkel meg kívánt valósítani, hogyan működik zenei aláfestéssel. Ez folyamatos alkotásra késztetett, real time-ban írtam a zenéket, az improvizációs készségem nagy mértékben fejlődött. Ma már nem jövök zavarba, ha bejön a színpadon jobbról egy színész, a rendező pedig azonnal zenét kér tőlem.

Az, hogy hat év után a biztos egzisztenciát feladva eljöttél a színháztól, roppant nagy bátorságra vall.

Szerettem volna magam más színházakban is kipróbálni. A vígszínházas hat év alatt rettentő keveset aludtam, hiszen délelőtt próbákon vettem részt, este ott voltam az előadásokon, és gyakran éjjelbe nyúlóan hangszereltem. Szinte alig voltam otthon. A kislányom, Jázmin gyakorlatilag úgy nőtt fel mellettem, hogy alig tudtam vele lenni. Hónapokig hajnalban jártam haza, nem voltam ott a vacsoráknál, a mókázásoknál, és amikor a család reggel elment otthonról, én még javában aludtam. Éreztem, hogy muszáj váltani, mert tudtam, hogy hosszútávon nem fogom így bírni, ráadásul közel a negyvenhez eltöprengtem azon, hogy mit értem el az életben, mik azok a dolgok, amiken változtatni kellene – arra jutottam, hogy levegőre van szükségem. Rájöttem, hogy mást is szeretnék még az életemben kipróbálni, így aztán a 2016-os évad végén eljöttem a Vígből, és otthagytam a zeneiskolát is, ahol tanítottam.Azóta szabadúszó vagyok.

Nem bántad meg a döntésed?

Nem. Örülök, hogy több időm jut a családra, ráadásul azóta eggyel többen vagyunk – Jázminnak testvére született. Sok szakmai impulzust és lehetőséget kaptam az elmúlt két évben, például a Pécsi Nemzeti Színházban az Ádám almái című darabhoz írtam a zenét, Paczolay Béla rendezővel dolgoztam együtt, ezt követően pedig a tatabányai Jászai Mari Színházban vittük színre a Tizenkét dühös ember című bűnügyi játékot.

Jelenleg a Budapesti Operettszínházban dolgozol Bella Máté Erkel Ferenc-díjas zeneszerzővel a KARAFIÁTH ORSOLYA regényén alapuló Macskadémon című, sötét humorú előadáson.

Mátéval még a Vígszínházban dolgoztam, aki a Macskadémonnál ragaszkodott hozzám, és elmondta a vezetőségnek, hogy szeretné, ha én lennék Mihalics János mellett a másik zenei vezető. Igazi fülbemászó kortárs musicalről van szó, de akárcsak a színészeket, engem is kihívás elé állított a darab, ugyanis némelyik dalt kifejezetten nehéz volt megtanulni a folyamatosan változó ütemmutató és lüktetés miatt.

A popzene világában is otthonosan mozogsz: négy éve fut sikerrel az Oláh Ibolyával közös, Ibolyántúl című zenés színházi est, ami – ahogy a madarak csicsergik – márciustól a Spirit Színházban is látható-hallható.

Ez egy személyes hangvételű est, tulajdonképpen csöndes feltárulkozás a dalokon és az énekesnő életének fontosabb eseményein keresztül, és amelynek keretében Ibolya saját régi és új, zongorára hangszerelt művei csendülnek fel. Ehhez keresett annak idején Oláh Ibolya zongoristát, Vörös Róbert rendező pedig engem ajánlott neki. Rögtön egymásra hangolódtunk, és azóta is nagyon jól működik a közös munka.

2016 márciusában Molnár Csaba (Fura Csé) és Vincze Gergő (BLR) alapította meg a rap és hiphop profilú Follow The Flow zenekart, majd csatlakoztál hozzájuk te, illetve Kerekes László (basszusgitár), Pintér Tamás (dob), Balla Gergely Mózsi (gitáros) és Szakács Gergő (ének). Szerinted mik azok kritériumok, amelyekkel egy kezdő zenekar sikeressé tehető?

A jó menedzsment elengedhetetlen, mi a Supermanagementnek nagyon sokat köszönhetünk. Kellenek a szakemberek, a tapasztalt tanácsadók, akik megtalálják azokat a csatornákat, amelyeken keresztül eljuthat a zenénk az emberekhez. Az, hogy valaki tehetséges, véleményem szerint nagyon kevés ebben a szakmában, habár én őszintén hiszek abban, hogy szponzori háttér nélkül sem lehetetlen sikereket elérni, és hogy a tehetség komoly, koncepciózus munkával előbb-utóbb megtalálja a maga útját.

A szakma pozitívumaival és árnyoldalaival is tisztában vagy. Ha a lányod egy nap eléd áll, és bejelenti, hogy zenei terepen kíván mozogni, mit lépsz majd?

Jázmin pontosan látja, hogy milyen pálya az enyém, tudja, mennyire tudok lelkesedni egy új munkáért, és milyen letört vagyok, ha valami nem sikerül. Kisebb korában ott volt velem a Vígszínházban, nézte, ahogy dolgozom, és Follow the Flow-koncertekre is gyakran eljött. Nagyon tehetséges, ügyesen fuvolázik, de talán pont azért fog csupán hobbiként tekinteni a zenére, mert érzékeli a pálya árnyoldalait is. Nála sokkal nagyobb az érdeklődési spektrum, mint amilyen annak idején nálam volt, de ha a zenét szeretné hivatásául választani, természetesen támogatni fogom.

Mi az, amit az évek során a saját károdon tanultál meg, és milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Mondanám, hogy meggondolom, hogy kiben bízzak, de ez a szakma egy csapatjáték, együtt visszük vásárra a bőrünket, tehát egy alapvető bizalmat muszáj megelőlegeznünk egymásnak. Az utóbbi két évben megtanultam nemet mondani. Volt egy egzisztenciálisan nehéz időszakom, amikor minden kínálkozó lehetőséget megragadtam, de mára némileg átrendeződtek a prioritások: igyekszem több időt tölteni a családommal, és próbálok többet pihenni, mert őszintén szólva az elmúlt tíz évben elég keveset aludtam. A jövőre nézve sok tervem van: szeretnék minél több zenét komponálni mind a színházi, mind a popzenében. Már van konkrét megkeresésem a jövő évadra is színházi zeneszerzésre, a nagy álmaim között pedig szerepel egy filmzene. Remélem, egyszer rámtalál, és írhatok filmhez zenét.



JÓNÁS ÁGNES

Osvárt Andrea fülébe búgják a tutit

Értékelés: 8/10

Tóth Barnabás rendezte meg az elmúlt évtized, de talán az egész magyar filmtörténet egyik legjobb és legszebb kisjátékfilmjét, az Újratervezést. Ez után nagyon ijesztő volt látni Az elmenetel című kisfilmjét, ami nem volt több egy dühítően suta, abortuszellenes vallási propagandafilmnél, a szó legrosszabb értelmében. De a nemrég bemutatott Van egy határ aztán újra fontos és remek dramaturgiájú film volt egy érdekes témáról (a kommunizmusban a határon átszökő magyarokról), és a Susotázs végre újra megmutatja, hogy Tóth Barnabás igenis őrülten tehetséges kisfilmrendező. Igaz, a téma most nem olyan szívszorító – vagy pontosabban: nem úgy szívszorító –, mint az Újratervezés esetében: két szinkrontolmács próbálja meg különféle módszerekkel elcsábítani az egyetlen magyart (Osvárt Andrea), aki jelen van a konferencián, amin tolmácsolniuk kell, és aki ennélfogva az egyedüli, aki a fülhallgatójában a szavaikat hallja. Ez pedig szuper és nagyon eredeti alapötlet, Tóth pedig ki is hoz belőle mindent, amit lehet, sőt, az utolsó percben kiderül, hogy nem is csak mindent, de még annál is többet. És a végig humoros hangvétel egy pillanat alatt mégis megindítóvá tud válni, hogy aztán újra nevetni lehessen. Pont ez az, ami olyan jól megy a rendezőnek: elérni, hogy a néző egyszerre akarja kiadni magából az örömét és a melankóliáját is. Valami ilyesmit írtak körül annak idején azzal a szóval, hogy katarzis: ami az Újratervezésben nagyban megvolt, az kicsiben itt is sikerül. (Kovács Bálint)

A magyar.film.hu a Susotázsról

A magyar.film.hu a Susotázsról

Tóth Barnabás: Susotázs

Az Újratervezés és a Van egy határ rendezője új kisfilmmel tér vissza a fesztiválra: a titokzatos című Susotázs (jelentése: fülbesúgás) főhőse két szinkrontolmács (Göttinger Pál és Takács Géza), akik egy száraz technikai konferenciára készülődnek. Helyet foglalnak a kis dobozukban, bekapcsolják a mikrofont, és miközben a hűtőgépek működéséről darálják a hallott szöveget, a maguk szórakoztatására játékba kezdenek: vajon ki lehet az az egy szem ember, aki éppen most őket hallgatja? Tóth Barnabás (akit nemrég a Fiú a vonaton című film főszerepében lehetett látni) mostanra már tökéletes magabiztossággal mozog a rövidfilmes univerzumban: bő 10 percben többet mond el a hőseiről, mint mások mások másfél órában próbálnak. Főhősei humoros, kicsit megkeseredett, hús-vér karakterek, az első perctől, egészen az utolsóig.

Az élsporttól egy különös szerelemig

A színház szerintem akkor jó, ha korszerű műfaj tud maradni. Nagyon jónak tartom, hogy egy aktuális problémán keresztül tudunk beszélni az emberi konfliktusokról – vallja Ullmann Mónika. A színművésznőt két előadásáról is kérdeztük: a Heisenbergegy különös szerelembe, a Tagadj, tagadj, tagadj pedig az élsportba enged betekintést.

Ullmann Mónika jelenleg szabadúszó színész és az Orlai Produkciós Iroda három színdarabjában is szerepel. A Mozsár Kávézóban Borbély Alexandrát váltja fel a Pira-Bella című monodráma második részében, a Hatszín Teátrumban pedig a Szabó Máté rendezésében bemutatott Tagadj, tagadj, tagadj és Heisenberg című darabban játszik: előbbiben egy edzőt, utóbbiban pedig egy szerelmes nőt alakít.

Már gyerekként is szerepeltél filmekben, tévés produkciókban, valamint a Nemzeti Színházban is játszottál már tízéves korod előtt. Mi indított el ilyen korán ezen pályán?

Ez a történet egy véletlen eseménnyel kezdődött. Akkor még a magyar rajzfilmekhez nagyon komoly zenei felvételek készültek, mint például az Egér a Marson vagy a Vízipók Csodapók című mesékhez, melyek zenéjét és szinkronját a Pannonia Filmstúdióban vették fel. Édesapám ezekben a rajzfilmekben zenélt. Egyik nap a társalgóban ültünk, amikor azt mondták: van egy mondat egy orosz filmben, kislány, gyere és jajongjál, sírjál. Így kezdődött.

Nem volt nehéz koncentrálni?

Rettenetesen rossz gyerek voltam, de amikor össze kellett szednem magam, akkor tudtam koncentráltan „dolgozni”. Akkoriban, a digitális technológia előtt roppant drága volt egy film forgatása, nem lehetett elhülyéskedni a jeleneteket. Azt hiszem, amiatt, hogy gyerekként tudtam koncentrálni, jó volt memóriám, aminek köszönhetően jól tudtam szöveget tanulni, illetve élveztem a játékot és könnyű volt velem dolgozni, a rendezők kézről-kézre adtak. Volt olyan, hogy nem is az én korosztályomra volt megírva egy szerep, mégis nekem adták, mert bíztak bennem.

Hogyan érezted magad gyerekként a színházban, a filmekben?

Valószínűleg éppen abban a korban csöppentem bele ebbe a világba, amikor otthon egyébként is közérteset vagy rendőrnéniset, orvososat játszottam. Nagyon élveztem, fantasztikus volt, hogy azt láttam: „Ezek a felnőttek most tényleg azt játsszák, hogy ők az én apukám és anyukám. És milyen komolyan veszik!” Gyakorlatilag játszópajtásokat kaptam, és rendes díszletet. Otthon ezt a játszószobában először fel kellett építeni legóból, és kis figurákkal eljátszani, szinkronizálni: „Anya, most mondd azt, hogy két forint jár vissza a tejért és a kenyérért!” Így viszont mindent kézhez kaptam ezekhez a szerepjátékokhoz, fantasztikus volt.

Az akkor még főiskolaként működő Magyar Táncművészeti Egyetemre mentél néptánc szakra, de végül a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is szereztél színészdiplomát. Hogyan tértél vissza a színészethez?

Korábban is tanultam táncolni és nagyon szerettem volna táncos lenni, kamaszként ez volt a vágyam. Aztán úgy tértem vissza a színészethez, hogy egyre több olyan feladatot kaptam Novák Ferenc koreográfustól, amelyekben énekelni, beszélni kellett. Azt éreztem, hogy ez szuper, csak meg kellene tanulnom, ekkor jelentkeztem a főiskolára. Ma már jobban összefolyik a kettő, és ha akkoriban indult volna fizikai színház, biztosan megpróbáltam volna.

Melyik műfajban, karakterben érzed magad a legjobban?

Nekem nem a műfaj a fontos, hanem, hogy jól legyen megírva a darab. Nagyon szeretem azokat az előadásokat, amelyek érzelmi hullámvölgyekben haladnak előre. Amikor a néző az egyik pillanatban a hasát fogja a röhögéstől, a másikban pedig észre sem veszi, hogy sír.

A Hatszín Teátrumban a Tagadj, tagadj, tagadj című darabot tavaly szeptemberben mutattátok be. Különleges színdarab, hiszen beviszi a sportot mint témát a színházba. Hogyan mutatja be ezt az életformát?

Az előadáson az emberi konfliktusokat, összetűzéseket, döntéseket emeljük ki, és azt az utat, ahogy egy középszintű sportoló eljut az olimpiáig, a kétszeres világcsúcsig. Mindazonáltal sok mindenről szól ez a darab. Szól a sportolók lehetetlen helyzetéről, hogy vajon hova juthatnak el a teljesítőképességük határainak kitolásával, hogyan hozzák ki magukból segítség nélkül a maximumot. A darab ugyanakkor megmutatja, mikor jön el az a pont, amikor egy sportoló segítséghez nyúl, legyen az dopping, étrendkiegészítő vagy pszichológus. De a darab szól a szerelemről is, hogy egy élsportoló mellett hogyan tudja elviselni a szerelmes fél ezt a szigorú életvitelt, hogyan tud a társa maradni. Elvégre nem tudnak elmenni vacsorázni, egy élsportoló nem eszik, nem iszik, fáradt, és már egy közös filmnézés is bonyolult – megnézzék-e együtt, vagy 9-kor le kell feküdni, vagy csak félig nézzék-e meg, és a film végét majd a másik fél megnézi egyedül. Nagyon nehéz életforma ez, le a kalappal az előtt, aki vállalja és a környezete előtt is, hiszen iszonyatos lemondásokkal jár.

Az edző, akit a darabban alakítasz, megengedő vagy inkább kemény a sportolóval?

Ő egy keményebb-engedőbb edző. Ha ugyanis csak keménységet kap a sportoló, akkor nem érünk el eredményt, mindig úgy kell továbblépni, hogy azt ő is akarja, és azt nem lehet kizárólag keménységgel elérni. Az, hogy egy edző követel, a lényének csak az egyik oldala, attól még ő is ember. Szeretem ezt a figurát, nagyon összetett, kell hozzá egy kis pszichológia, egy kis orvostudomány. Nagyon szerettem ezzel az anyaggal foglalkozni, sok sportolóval, doppingszakértővel beszélgettünk előtte.

A sportolók megítélését tekintve sok múlik a médián is. Erre hogyan reflektál a darab?

A Lovas Rozi szerelmét játszó Nagy Dániel Viktor egy sportújságírót alakít. A darab írója, Jonathan Maitland szintén sportújságíró volt, ezért is látott bele ebbe a világba, ezért foglalkoztatta őt ennyire ez az ügy. Nyáron én is több olyan újságcikkel találkoztam, amely felveti, hogy egy adott sportoló talán doppingolt, az eredményt azonban, vagyis azt, hogy pozitív vagy negatív lett-e a teszt, már nem közvetítik. Általában akkor nem közlik, amikor nem volt bűnös a sportoló, mindig csak a felvetés a szenzáció. Az író egyébként eljött megnézni az előadásunkat, kétszer is.

Mi volt a véleménye a magyarországi darabról?

Azt mondta, hogy a mi előadásunk sokkal érzelmesebb, sokkal árnyaltabb, mint a londoni színdarab. Nagyon jól esett, hogy őszintén tetszett neki a játékom.

Szintén a Hatszín Teátrumban játszol a Heisenberg című, egy középkorú nő és egy idősebb férfi szerelméről szóló elődadásban. A januárban bemutatott színdarab mondanivalója talán az, hogy véletlenek nincsenek, minden okkal történik a megfelelő időben. Te hiszel ebben?

Abszolút. Amit elmondtál, mind igaz, és még azzal a kérdéssel lehetne kiegészíteni, hogy vajon mi mellett megyünk még el. Egyrészt riasztó, másrészt vicces, harmadrészt pedig jó néha eljátszani a gondolattal, hogy min múlik az ember sorsa. Ez a darab is arról szól, hogy összekerül két ember, akik sem korban, sem habitusban, sem a közös érdeklődési kört tekintve, gyakorlatilag semmiben nem hasonlítanak, mégis valamitől össze tudnak kapcsolódni. Egyetlen dologban közös az életük, ez pedig a magány.

Benedek Miklóssal játszol ebben a kétszereplős darabban. Hogyan zajlott a közös munka? Mennyire kaptatok szabad kezet a karakterek megformálásában?

Szabó Máté rendező úgy dolgozik, hogy egyenlő partnerként kezeli a színészeket, ugyanolyan alkotótársakként. Nyilván ő lát minket kívülről, de a beszélgetések és az elemzések során, amikor szétszedtünk egy jelenetet, mindenki elmondta, mit gondolt. Máté nagyon jó készséggel terelt minket abba az irányba, hogy a végeredmény minél jobban tükrözze azt, amit szeretnénk. Miklóssal nagyon jó volt együtt próbálni, az egész próbafolyamat remek hangulatban telt. Előtte egy monodrámát próbáltam (Pia-Bella), így nagyon megörültem Miklósnak, hogy végre van kihez beszélnem (nevet). Mostanra a monodrámát is megkedveltem, a kétszereplős színdarab pedig a szívem csücske lett.

Melyik szerep volt számodra nagyobb kihívás?

A Tagadj, tagadj, tagadj című színdarabbal, azt hiszem, jobban meg kellett küzdenem. Abban olyan szakszövegeket, a génkutatással kapcsolatos mondatokat kell mondanom, amelyek eléggé távol állnak tőlem, ráadásul mindezt nagyon természetes előadásmódban. De ezért is foglalkoztunk sokat a darabbal, hogy legyen rálátásom például a doppingbizottságok működésére. A Heisenberg emberi kapcsolatát inkább magamban keresgéltem.

Mit gondolsz, mi a célja a színháznak: aktuális kérdésekre reflektálni vagy inkább műveltséget, más szemléletmódot nyújtani?

A színház szerintem akkor jó, ha korszerű műfaj tud maradni. Nagyon jónak tartom, hogy egy aktuális problémán keresztül tudunk beszélni az emberi konfliktusokról. Amikor a Tagadj, tagadj, tagadj című darabban veszekszik Lovas Rozi és Nagy Daniál Viktor, akkor olyanok, mint Rómeó és Júlia, csak éppen a doppinggal kapcsolatban vitatkoznak. A dopping áll közéjük, nem a családnév.

Van esetleg egy áhított szerep, amelyet szeretnél eljátszani?

Persze! De azt nem mondom meg, hogy micsoda. Ez titok, a rendezőnek kell felfedeznie, hogy „ó, erre nem is gondoltam volna!”, pedig igen. Meg kell adni a felfedezés örömét (nevet).

Milyen darabokban láthat a közönség a közeljövőben?

Most játszom Orlai Tibornál három előadásban (Tagadj, tagadj, tagadj, Heisenberg, Pira-Bella), szerepelek Nyíregyházán a Sherlock Holmesban, a Terminál WorkHouse társulattal a MU Színházban pedig az Isten hozott a majomházban című, Kurt Vonnegut-novellát írtuk át egy darabra. A nyáron Kőszegre megyek, ahol Göttinger Pál rendezi a Hajmeresztő című darabot.

A Jonathan Maitland drámájából készült Tagadj, tagadj, tagadj című színdarabot tavaly szeptemberben mutatták be, a Simon Stephens brit drámaíró művéből készült Heisenberg című előadást pedig 2018. január 24-én láthatta először a közönség a Hatszín Teátrumban.

Révy Orsolya

KIÉ LESZ A KÖVETKEZŐ MAGYAR OSCAR? – FIATAL FILMESEK ÚJ GENERÁCIÓJA A FRISS HÚS FESZTIVÁLON

KIÉ LESZ A KÖVETKEZŐ MAGYAR OSCAR? – FIATAL FILMESEK ÚJ GENERÁCIÓJA A FRISS HÚS FESZTIVÁLON

Higgyétek el, a rövidfilm az egyik legjobb műfaj – olyan, mint a novella. Lehet vele hatalmas igazságokat mondani, lehet csak egy hangulatot vagy életérzést bemutatni, szórakoztatni és elgondolkodtatni, csattanóra kihegyezni, vagy új formákkal kísérletezni – viszonylag kis kockázattal. Úgyhogy minden évben nagy lelkesedéssel várom a Friss húsfesztivált, a magyar rövidfilmesek szemléjét, ami mától április 8-ig várja a filmbolondokat a Toldi moziban. Idén erős a női filmes vonulat, de van külön LMBTQ-szekció, és először látható az Oscar-díjas Deák Kristóf és a Berlinale-díjas Bucsi Réka új munkája is. Kiválogattam párat közülük, ezeket szerintem vétek lenne kihagyni. Gyárfás Dorka írása. 

Grosan Cristina: Átalakítás folyamatban

Egy hatvan körüli, megviselt arcú, önbizalomhiányos nő érkezik a csillivilli rendelőbe – mint később kiderül, egy szépészeti klinikára – a férjétől kapott ajándékutalvánnyal. „Ajándék mindkettőnknek” – ismétli a férj köszöntő mondatát, amivel az a szülinapi borítékot átnyújtotta, és kiderül: egy ráncfelvarrás volt a „kedves” meglepetés. A hölgy (Takács Kati – a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan felejthetetlen anyafigurája) idegenül, feszengve foglalja el hálóhelyét, kémleli az ágyszomszédját, és ugyanígy mozog a számára ismeretlen közegben, ahol elvileg modern, vonzó nőt faragnak belőle pár nap alatt. Figyeli az öntudatos személyzetet, a fiatalodni vágyó pácienseket, még egy udvarlója is akad. 
De minden olyan, mintha a Marson járnánk: miféle abszurd, sőt groteszk világ ez?!
Miért akarnak az emberek másnak látszani, mint amilyenek valójában?
Miért tesznek meg ezért bármit, és miért hisznek még a kóklereknek is? Miért csinálunk magunkból hülyét? – teszi fel a kérdést a Grosan Cristina filmje – nem véletlenül. Alkotói szinte mind fiatal lányok és nők: a rendezőn kívül az operatőr, a producer, a vágó és a gyártásvezető is a saját jövőjébe kíván bepillantani, és mond rá határozott nemet. „Na, ezt ne!” Ne hagyjuk, hogy bárki elhitesse velünk, ezen múlik a boldogság, miközben egy ajtóval odébb ott a keserű valóság. 

Kis Hajni: Last call


Egy másik fiatal rendezőnő (még nem is igazán az, csak rendezőhallgató a Filmművészeti Egyetemen), Kis Hajni szintén az öregedés témakörével foglalkozik, csak egészen más megközelítésből. Főhőse, Anikó hatvanas, leharcolt nő, de az utolsó dolog, ami érdekli, a külseje. Ezer fontosabb dolga van, gyakorlatilag egy perce sincs megállni és gondolkodni. A film elején épp a nyelvvizsgájára rohan, ahol fogát összeszorítva próbálja teljesíteni a szintet, és ignorálni a megaláztatást, onnan a Kormányablakhoz igyekszik, hogy papírokat intézzen, majd a volt munkahelyére, hogy ajánlólevelet szerezzen – és mindenütt a jól ismert magyar trükkökkel próbálja az érdekeit érvényesíteni: ügyeskedéssel, protekcióval, ha kell, zsarolással. 
Anikónak ugyanis küldetése van: pillanatokon belül kiköltözik a lányához Angliába, hogy segítsen az unokája nevelésében. Pedig egyáltalán nem jó a viszonyuk, és ő sem nyelvileg, sem lelkileg nincs felkészülve arra, hogy feladja az életét, mégis eltökélten lohol egyik helyről a másikra, hogy mindent elrendezzen. Minél tovább követjük őt az útján, annál jobban átérezzük a kétségbeesését, a kiszolgáltatottságát, az egész nyomorult életét és annak csődjét, és annál jobban meghasad a szívünk, hogy ez a generáció így járt, nekik ennyi perspektívájuk maradt.
Nemcsak az Anikót alakító Zsurzs Kati zseniális (nem túlzok) játéka miatt, hanem Kis Hajni bámulatos érzékenysége, profizmusa és érettsége miatt is azt mondom: kihagyhatatlan filmélmény. Látlelet a mai Magyarországról. 

Tóth Barnabás: Susotázs 

Ne ijedjetek meg az idegen szótól, nem kell ismerni a jelentését! (Egyébként a film elején kiírják.) Inkább Tóth Barnabás nevére kell figyelni, és arra beülni, hiszen aki valamennyire is követi a magyar rövidfilm pályáját, az már jó pár szellemes darabját láthatta, sőt, volt egy olyan kisfilmje is, ami jócskán túllépett ezen a szűk kis körön.
Miután megnyert egy berlini rövidfilmfesztivált, az Újratervezés című 12 perces filmje (Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével) felkerült a netre, és több mint egymillióan látták.
(Ilyenre azóta sem volt példa magyar rövidfilm esetében.) A díjért kapott összegből egy évvel később elkészítette az Elmenetel című filmjét, idén pedig újra egy szatírával jelentkezik. 
Tóth Barnabás filmjeinek egyik legnagyobb erénye a humor, ami ebben a műfajban valamiért ritkaságnak számít. A rendezők kilencven százaléka társadalmi drámákkal és elhallgatott problémákkal foglalkozik, ő pedig megmaradt játékos alkotónak, aki mindenből viccet csinál – de csak a jó ízlés határain belül. Van például egy korai munkája, az Egy szavazat, amit választások idején – vagyis most – mindig elő kellene venni, nagyon jót tenne a népléleknek. Az idei filmje cselekményét azonban szándékosan kerülgetem, nehogy lelőjem a poénját – elég legyen annyi, hogy a szinkrontolmácsok titokzatos világába kalauzol, és Osvárt Andreát hozza mulatságos helyzetbe. Annyi remek kisfilm és egy korai zsengének tekinthető játékfilm után most már egyértelmű: Tóth Barnabás szakmailag is megérett arra, hogy ezután nagyobb fába vágja a fejszéjét.
Simán megcsinálhatná az első magyar francia típusú, magyar témájú vígjátékot.

Csáki László: Vendégszeretet

Egy olyan filmre számítsatok, amire garantáltan összegyűlik a nyál az ember szájában, és szinte érzi is a tömény olajszagot, ami a balatoni strandok elengedhetetlen tartozéka. A film főszereplője ugyanis a tejfölös-sajtos lángos, ami nélkül nem múlhat el nyár, mert a balatoni létezés esszenciája. Mint azt a Fehér Béla novellájából készült kisfilm elmeséli: a lángos ráadásul már nemcsak a nemzeti kincsünk, hanem lassan országimázsunk szimbóluma is, mivel a lángosért messze földről zarándokolnak a turisták és külföldiek.
Nagyjából ennyi, és nem több ennek a kis gyöngyszemnek a tartalma és üzenete, de Csáki László hibátlan stílusérzékével kiegészítve, amit már rengeteg reklámban és néhány kisfilmben is megcsodálhattunk. Mivel eredetileg képzőművész, nála a látvány mindig több, mint eye-candy (kényeztetés a szemnek): mögötte egész világok, rendszerek, életérzés és korrajz bújik meg.
Ha szeretnéd megmutatni valakinek, mit jelent a balatoni strandolás a magyaroknak (ami valahogy képtelen levetkőzni a szocialista korszak örökségét), ezt a hat percet vetítsd le.

Schwechtje Mihály: Aki bújt, aki nem

Minden filmfesztiválon kell, hogy legyenek szociális témájú alkotások, amiket nehéz nézni, mert szembesítenek minket a valóságunkkal, akkor is – vagy különösen akkor –, ha a tükörbe nézés kellemetlen és fájdalmas. Schwechtje Mihály filmje ezzel a szándékkal készült, nem is könnyen felejthető élmény. Egy borsodi-, nógrádi-, vagy ki tudja, melyik országrészben lévő faluban járunk (mindegy is), ahol nincs semmi, csak a szegénység és a kilátástalanság. Bújócskával szórakoztatják magukat a gyerekek, de azt sem veszik komolyan, itt még a játékot sem lehet rendesen csinálni, nincs értelme. 
Egyszer csak vadonatúj, méregdrága dzsip jelenik meg a cigánysoron, mint a mesében, és ismeretlen sofőrje nem veszi semmibe a gyerekeket, épp ellenkezőleg: őket jött elkápráztatni. Ahogy bepattannak mellé egyenként, hogy furikázzanak a faluban, és ahogy ujjonganak a boldogságtól – a mi gyomrunk egyre jobban összeszorul.
Világos, hogy csak valami rossz történhet, ezen a helyen nincs jótékonykodás egymással.
Nem árulom el, hová fut ki a sztori, nézzétek meg. Nem dajkamese, és nem hollywoodi hatásvadászat. Ez is itt zajlik, a hazánkban. 

Deák Kristóf: A legjobb játék

Na, jó, mégiscsak van még egy magyar rövidfilm, amit több mint egymillióan láthattak: természetesen az Oscar-díjas Mindenki az. Deák Kristóf első rövidfilmjében az volt a jó, hogy nagyon magyar környezetben játszódott – mi jól ismertük a kulturális kódjait –, de a története, és főleg az üzenete mindenütt a világon érthető. Új filmje szintén Magyarországon készült és magyar nyelvű, de bárhol játszódhatna, nem feltétlenül a Keleti pályaudvar aluljárójában. Egy univerzális sztori arról, hogy mi, emberek nem hagyhatjuk, hogy a gépek átvegyék felettünk a hatalmat. 
Cselekménye – a rendező habitusából fakadóan – pozitív végkifejlet felé menetel. Azt állítja, hogy a kreativitás, a lelemény és az összefogás túljárhat a mesterséges intelligencia eszén, és együtt visszaszerezhetjük azt a humánus világot, ami hibákkal együtt, de mégis csak a miénk. Tulajdonképpen hasonló tanulságot sugall, mint a Mindenki. Csak A legjobb játék már úgy néz ki, mint egy amerikai rövidfilm. Az összes beállítása, ízlése, stílusa arra enged következtetni, hogy ez a fiú Hollywoodba tart, csak előtte még itthon élesítgeti a körmeit. 

A Friss hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon összesen 34 versenyfilm szerepel – a felsoroltakon kívül még rengeteg izgalmas darab –, lesz egy nemzetközi szekció az A kategóriás filmfesztiválok díjazottjaival, és egy különleges horror és horrorvígjáték-válogatás is.

Gyárfás Dorka

forrás: https://wmn.hu/

A FilmVilág blog a Susotázsról

A színészként is aktív Tóth Barnabás készített már nagyjátékfilmet (Rózsaszín sajt), mégis a rövidfilmes formában tudott eddig a legjobban kibontakozni, legyen szó a magyar szerzői filmeseknek címzett fricskáról ((terep)SZEMLE), politikai szatíráról (Egy szavazat), vagy az internetet letaroló keserédes tanmeséről (Újratervezés). Tökéletesen érzi a műfaj, tudja, hogy mennyi cselekmény fér bele egy negyedórába, és milyen nézőpont, illetve ritmus passzol hozzá. Természetes, hogy a Susotázs is vérprofi munka egy izgalmas ötletre felfűzve. A történet két főszereplője két magyar szinkrontolmács, akik egy fordítófülke magányából közvetítik a mérsékelten izgalmas hűtőgépgyártó-konferencia felszólalásait az egyetlen magyar résztvevő számára, akit ugyan nem ismernek, de menet közben, kizárásos alapon, beazonosítják. Egyikük képtelen ellenállni a kísértésnek, és a tolmácsszerepből kilépve udvarolni kezd a csinos szőke nőnek. A Susotázs csavarja nem olyan rafinált, mint az Egy szavazaté vagy a Van egy határé, de egyetlen hamis hang sincs benne, Göttinger Pál és Takács Géza, illetve a csak az arcával játszó Osvárt Andrea hármasát pedig élmény nézni. (BS)

EGY BIZTOS: MOSTANTÓL MÁSHOGY LESZEK SZÍNÉSZ – INTERJÚ ÁGOSTON PÉTERREL

Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályában végzett, Debrecenben kezdte pályáját, egy év után a Magyar Színházba szerződött. Ismét nagy váltás előtt áll, hiszen szabadúszó lesz. Többek között erről mesélt a Színház.org-nak.

Hogy látod, minek köszönhető, hogy te és a testvéred (Ágoston Katalin, a szerk.) is színészek lettetek?

Nem tudnám ezt egészen pontosan megmondani… De már kisgyerekként sokat jártunk színházba, fontossá vált nekünk és igazán elkezdett érdekelni minket. Azóta sincs olyan hely egy színházban, ami idegen volna számunkra. A zsinórpadlástól a kazánig ismerjük, otthonosnak érezzük. Amikor kamaszként színpadra kerültünk, rögtön megéreztük, hogy ott akarunk dolgozni. Azóta ezt is csináljuk.

Mekkora szerepe volt ebben zenész-pedagógus szüleiteknek?

Nagyon fontos alapot adtak, igazán büszke vagyok rájuk. Nekik köszönhető, hogy a kezdetektől fogva része volt az életünknek a zene, aminél meggyőződésem, hogy semmi nem fejleszti jobban az ember személyiségét és gondolkodását. Általa óhatatlanul kapcsolatba kerültünk az irodalommal, a történelemmel, idegen nyelvekkel és – tudat alatt – a matematikával, fizikával.

Már kamaszként szerepet vállaltál az egri Gárdonyi Géza Színházban. Mit adott neked ez a tapasztalat?

Rendkívül ízlésformáló volt az az idő, amit ott töltöttem. Ott eszméltem rá, mennyi munkával jár a színészet, hogy nem elég “erre születni” (ha egyáltalán létezik ilyesmi), hanem ez bizony egy szakma, ami egyre jobban érdekel. Barátságok és szerelmek születtek a színházban, árulások történtek, láttam kudarcokat és sikereket, átéltem konfliktusokat, megtanultam alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni, örülni más sikerének, megérezhettem, milyen egy egészségesen hierarchikus rendszer, közösségben létezhettem, és ami szintén nagyon fontos: életemben először ott láttam meztelen lányt. Ezek az életszagú dolgok velem a színházban történtek, nem az iskolában. Talán ezért is szerettem jobban színházba menni, mint iskolába. Ma már az egri tapasztalatokból azt tartom a legfontosabbnak, hogy láthattam egy színházat, ami a társulatára épített, a csapatra tervezte az évadot. Nem is akármilyen színház lett belőle. Akkor azt hittem, minden színház ilyen. Most meg látom, hogy minden színház más. Persze azt is látom, hogy az akkori egri színház párját ritkította.

Mikor dőlt el, hogy jelentkezel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre?

Képzeld, azt érzem, hogy ez rettenetesen régen volt és szinte alig emlékszem. Pedig csak tíz évről van szó… Szerintem akkor dőlt el, amikor kiderült számomra, hogy van egy iskola, ahol kiváló tanárok tanítják a színészetet. Aztán persze ezzel 18 éves koromig nem foglalkoztam. 2008-ban viszont gondolkodás nélkül beadtam a jelentkezésemet. Érdekes év volt. Ekkor próbáltam a Konyha című előadásban, amiben szinte az egész társulat szerepelt, Máté Gábor rendezte. Reggel 8-tól már a próbateremben készültem a felvételire, utána próba kettőig, aztán az esti próbáig szintén a repertoáromat nyúztam. Azt hiszem, elég komolyan gondoltam én ezt. Arra is emlékszem, hogy már bőven az érettségi előtt elindult a felvételi. Az érettségi közeledtével az iskolában pánikszerű hangulatot keltettek a tanárok. Biztos azt gondolták, így majd jobban és többet fogunk tanulni. Ez engem annyira idegesített, hogy ilyenkor mindig befogtam a fülem. A többiek ráfeszültek az érettségire (hiszen tudták, esetükben minden a ponthatárokon múlik), én pedig a felvételivel foglalkoztam – befogott füllel. Makacsul, konokul mentem a saját utamon, és azt mondtam, hogy én ide akarok járni és ide is fogok. Úgyhogy felvettek és le is érettségiztem… Nem is olyan rosszul.

Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályába kerültél…

Nagyon vártam, hogy kezdődjön az egyetem, ugyanakkor fogalmam sem volt, mi vár rám. Amikor kimondták a nevemet a reggeltől hajnalig tartó munka, az egyhetes együttélés után, az nyilván mámoros érzés volt. Nagyszerűen telt utána a nyár, biztonságban éreztem magam. Aztán nem volt ám olyan egyszerű az indulás. Másfél év alatt érkeztem meg végre. Utána rettenetesen jól éreztem magam az iskolában. Csodás öt év volt, rengeteget tanultam.

Mi az, amit az egyetemről mindig magaddal viszel?

Egyfajta gondolkodásmódot, hozzáállást és kommunikációs készséget. Ha valami sehogy sem akar működni, akkor mindig rá kell jönnöm, hogy nem jól fejezem ki magam vagy nem mélyülök el eléggé abban, amivel foglalkozom vagy a kettő egyszerre. Ennél konkrétabban nem tudnám megfogalmazni, mit kaptam a tanáraimtól. Mint egy szivacs, úgy szívtam magamba, amit csak lehetett, és a mai napig váratlanul visszaköszönnek dolgok, amik sokat segítenek nekem.

Voltál gyakorlaton a Vígszínházban és a Bárka Színházban is, végül mégis Debrecenbe szerződtél. Miért?

Fontosnak tartottam, hogy egy társulat tagjaként kezdjem a pályát. Már szinte mindenkinek volt szerződése az osztályból, amikor én még jártam a vidéki és a budapesti színházakat, előadásokat néztem, igazgatókkal beszélgettem. Júniusban csörgött a telefonom és hívtak Nyíregyházára, Szegedre illetve Debrecenbe. Azért választottam az utóbbit, mert Vidnyánszky Attila akkor kapta meg a Nemzetit és akkor lépett a helyére Ráckevei Anna. Izgatott, a helyzet, hogy egy új színházvezetéshez kerülök. Úgyhogy augusztus végén beköltöztem a színészházba, ami új fejezetet nyitott az életemben.

Hogy érezted magad debreceni színészként?

Sok nagyszerű színésszel ismerkedtem meg Debrecenben, aminek mai napig nagyon örülök, sokat tanultam tőlük. De ha létezik a “türelmetlen pályakezdő” fogalma, akkor én annak minden szempontból megfeleltem. Ez nem volt helyes. Nem törődtem azzal, hogy évekre van szükség, mire egy vezetőváltás után egy színház újradefiniálja magát, megtalálja a hangját. Talán ez volt a hátránya annak, hogy a Színművészeti előtt már éveket töltöttem egy színháznál. Csak arra tudtam gondolni Debrecenben, hogy itt vagyok, itt élek, tessék engem használni, tessék bennem gondolkodni! Ezzel szemben úgy tűnt, hogy novemberben lesz az utolsó bemutatóm az évadban, ami nagyon meglepett és elkeserített. Így hát olvasgattam a nagyerdőn, elfogyasztottam a környékbeli csárdák étlapját és előfizettem egy tévés családi csomagra. Úgy éreztem, nem vagyok a helyemen, hiába kerültem bele végül még egy produkcióba és hiába ismerkedhettem meg különböző színházi kultúrákat képviselő rendezők rendhagyóan különleges munkamódszerével. Ez, az egyébként sok szempontból nagyszerű dolog, engem egyáltalán nem érdekelt akkor. Úgy éreztem, hogy azért vagyok kiírva egy próbára, hogy a sziluettemhez igazítsák a fényt és a füstgépet. Miközben én instrukciókat akartam, szerettem volna a kollégák szemébe nézni, helyzetekbe kerülni és vitázni a büfében arról, hogy mit csinálhatnánk jobban egy jelenetben. Tanulni és minél intenzívebben gyakorolni vágytam a szakmát, de úgy éreztem, nincs tere a bennem tomboló energiáknak. Tovább kellett lépnem.

Hogy kerültél a Magyar Színházba? És milyen élményekkel gazdagított az a pár év, amit társulati tagként töltöttél?

Felkerestem Őze Áront, a Magyar Színház akkori igazgatóját és Göttinger Pál főrendezőt. Kiderült, hogy a Vadregény című Sondheim-musicalben várna rám egy szerep és ezzel együtt egy évados szerződés is. Egy nagyszerű próbafolyamatban vettem részt és egy igazán értékes előadás született, úgyhogy gondolkodás nélkül mondtam igent az ajánlatra. Otthonomként tekintettem erre a sokak szerint visszataszító épületre, és tanúja voltam nem egyszer, milyen nagy erő lakozik a társulatban. Úgy gondolom, ezt a nézők is igen sokszor érzik. Remélem, előbb-utóbb mások is észreveszik. Azok is, akiktől függ a társulat. A jövő évadtól már nem leszek a Magyar Színház tagja. Sok fontos és nagyszerű kollégától búcsúzom. Azonban sok olyan problémás kérdéstől is, ami egy ideje már rágott belülről. Például attól, hogy eddigi otthonom aktuális háziurai mikor veszik végre észre, hogy glédában áll itt egy társulat, amiért felelősséget vállaltak…

Nemrég a Karinthy Színházban is bemutatkoztál a XIV. René című előadásban. A próbaidőszakban azt nyilatkoztad: “Nagyon örülök, hogy itt, egy magánszínházban próbálhatok, mert azt látom, hogy a hagyományos színházi struktúra az összeomlás szélén áll, és a jövő útja az a fajta színházfelfogás, ami a Karinthy Színházat is jellemzi”. Miért gondolod így?

Azt vettem észre, – és tisztelet a kivételnek -, hogy ha papíron léteznek is társulatok az úgynevezett kőszínházakban, az ő karbantartásuk a fontosság sorrendjében egyre hátrébb szorul. Nem pontosan értem, mi az oka ennek. Egy társulat akkor lesz motivált és ezáltal eredményes, ha az origóját jelenti a színháznak, ha a művészi koncepció rá épül. Szerintem akkor jó társulathoz tartozni, ha odafigyelnek arra, hogy milyen kondícióban van, ha a tagokra való tekintettel választanak színdarabot, hívnak rendezőket. Ha pedig szükség van vendégművészekre, akkor ők kiegészítik és nem helyettesítik a társulatot. Ha ez fordítva történik, az szerintem bűn. Azt figyeltem meg, hogy ha valaki leszerződik valahova, többnyire csak egy alkalmazottként kezelik a sok közül. Havi fixért csinálnia kell szó nélkül, amit mondanak neki. Ettől piszkosul ki lehet égni. A társulathoz tartozó kielégületlen színész arra hajt, hogy kiengedjék, a szabadúszó arra hajt, hogy befogadják. Rengeteg a torlódás, ami egyeztetési problémákat szül… Szerintem többek között ettől fog összeomlani a jelenlegi rendszer. Másrészt évad elejétől a végéig minden nap, minden helységben ezt hallani: „Nem, ezt nem lehet megcsinálni. Nincs rá pénz. A minisztérium, vagy az önkormányzat nem engedi. Nem lesz teltház. Nem tudjuk meghirdetni. Van ma néző?”. Két kivétel van, az évadot nyitó és záró társulati ülés, amikor az ellenkezője hangzik el: „Idén 170 százalékos nézettséggel zártunk, ami 180 százalékkal több, mint tavaly és 120 nézőperórával gyorsabbak vagyunk, mint 4 éve. Sikeresen működünk, gyarapodunk.” Aztán az ülés után a színészek tettetett érdektelenséggel, reménykedve rohannak a szereposztásokat rejtő vitrinhez. Ki ezért: „ugye benne vagyok ebben?”, ki meg ezért: „ugye nem vagyok benne abban?”. A magánszínházakban ez nem így van. Gondolnak azokra, akiket foglalkoztatni akarnak. Egy ilyen struktúrában nem is tudnak elővenni olyan színdarabot, ami szakmai értelemben érdektelen feladatot ad a színésznek. A profitorientált színháznak érdeke, hogy a színész jól érezze magát, mert a játék és a játék öröme az ő terméke. Azt adja el, attól függ a bevétele, ezért megbecsüli. Más példa: egy éve mutattuk be Mrozek Egy nyári nap című darabját Járó Zsuzsával, Cseh Judittal, Mészáros Mátéval és Fekete Györgyivel. A saját ötletünk volt ez az előadás, a Manna Produkció mégis mögénk állt. Azt hiszem bebizonyosodott, hogy összefogásból is lehet színházat csinálni.

Te mit tartasz a legnehezebbnek a színészi munkában? És mi az, ami a leginkább örömöt okoz benne?

Nehéz kérdés… Naponta mindig mást és mást gondolok aktuálisan a legnehezebbnek. Rengeteget kell várni és tűrni. Ez biztos. Ami lényeges szerintem, az a kompromisszumkészség fenntartása. Ez mindig nehéz egy alkotófolyamat során. Ha azonban sikerül kompromisszumot kötni akár a rendezővel, akár a partnerrel, akár a körülményekkel, akár saját magammal, akkor az mindig egy kis sikerélmény. Ha nincs, vagy csak a látszat kedvéért születik kompromisszum, az óriási akadályt jelent. Igazi, nagy örömöt akkor érzek, amikor egy pillanat, amiért dolgoztunk, váratlanul megszületik. Ez viszont igen ritkán fordul elő és lehet, hogy csak pár másodpercig tart. Örömöt okoz még a jó munka. Azt, hogy valami jól halad, mindenki érzi magában és azt nagyon jó érezni.

Nővéred, Ágoston Katalin, a Centrál Színház művésze említette egy interjúban, hogy régóta szeretnétek közös produkciót. Mi az, amit szívesen megvalósítanátok együtt?

Ha nem is régóta, de a gondolat egyre gyakrabban felüti a fejét közöttünk. Konkrét tervünk még nincsen. Mi egy egészséges, mondhatni tökéletes családból jövünk – ez a színpad számára meglehetősen unalmas, tehát a saját történetünk feldolgozására például nem biztos, hogy vállalkoznánk. De lelkes vendége vagyok a Színháztörténeti Múzeum és Intézet könyvtárának, ha kezembe jut egy színdarab, ami érdekes lehet kettőnknek, azonnal rá fogunk harapni.

A jövő évadtól szabadúszó leszel. Milyen érzésekkel tölt el a gondolat, hogy egy új időszak elé nézel?

Napról napra felszabadultabb vagyok. Remélem sok kapu nyílik meg előttem, hiszen függetlenné és egyeztethetővé válok, amire igencsak vágytam már. Most pedig jöhetnek a kihívások, amelyek ismeretlenek számomra, úgyhogy felkötöm a gatyát. Bizakodóvá és izgatottá tesz a helyzet, néha azért megijedek egy kicsit, de az ijedtség szinte rögtön elmúlik. Egy biztos: mostantól máshogy leszek színész.

Mit kívánnál magadnak?

Elmondhatom, hogy eddigi szakmai életemben soha semmi nem volt adott. Azért amire vágytam, mindig erőn felül meg kellett dolgoznom. És ez jól is van így. Talán most azt kívánom, hogy legyen lehetőségem tovább taposni az utamat. Az az egyetlen, a lehetőség, amit nem tudok adni magamnak. A többi rajtam múlik.

forrás: Színház.org