Gádor Béla - Tasnádi István: Othello Gyulaházán


Barnaki László, drámai hős Sarkadi Kiss János 
Pálmai Viola, drámai szende Grisnik Petra 
Vermes, színházigazgató Kelemen József 
Debrődy, főrendező Takács Géza 
Tornyos Franci, táncoskomikus Nyári Oszkár 
Szusits Márta, intrika Csapó Virág 
Dr. Katona, ideggyógyász, a férje Gyuricza István 
Pötyike, súgó Takács Katalin 
Mókuci, bennfentes Szvath Tamás 
Sass Olga, szubrett Nyári Szilvia 
Tokodi Csongor, ifjú titán Sipos György e.h. 
Gass Pufi, szintén titán Mohácsi Norbert e.h. 
Róth Diána, csoportos szereplő Kovács Zsuzsanna 
Margó, a gazdasági osztály vezetője Csonka Ibolya 
Szarka Béla a minisztériumból Szula László 
Bablyák, tűzoltó Lecső Péter 
Ösztöndíjas csehszlovák íróbarátunk Hornung Gábor 
Társulati tagok Kósa Béla, Serf Egyed 
Görlök Bódis-Nagy Katinka, Ferenczi Barbara, Lenner Bíborka, Monory Anna, Orbán Viktória, Tóth Beáta

Díszlettervező: Cziegler Balázs 
Jelmeztervező: Cselényi Nóra 
Koreográfus: Katona Gábor 
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel 

Súgó: Csorba Mária 
Ügyelő: Székely György 

Segédrendező: Pintér Katalin 

Rendező: Göttinger Pál 

Olvasópróba: 2012. november 7. 
Bemutató: 2012. december 14.



Részlet
IGAZGATÓ: Hadd mutassam be Debrődy László főrendező urat! Át is adnám neki a szót. (leül) 
FŐRENDEZŐ: Köszönöm. (feláll) Kedves kollégák. Én csak annyit szeretnék mondani: igénytelenek vagytok, lusták vagytok, ócskák vagytok. (döbbent csönd) Ez így nem mehet tovább!
Az igazgatóság tagjai értetlenkedve néznek össze.
FŐRENDEZŐ: Láttam a tegnapi előadást... Uramisten! Gondoljátok meg, kollégák, az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak! És mi, a kultúra első harcosai mit játszunk évek óta? Csárdáskirálynőt! 
GAZDASÁGIS: Ebből élünk, kolléga úr! 
FŐRENDEZŐ: Ne értsenek félre, kedves kollégák, én tudom, hogy ez is kell. Az operett csábítja be a közönséget. De engem azért küldtek ide, hogy emeljem a színvonalat! Mégis csak Európa közepén vagyunk! 
IGAZGATÓ: Gyulaházán vagyunk, kedves kollégám. Itt a közönség nem viseli a prózát! 
TÁNCOSKOMIKUS: És a Pygmalion? Hússzor ment egymás után! Én rendeztem... 
IGAZGATÓ: Az más. A Barnaki akkor vált el az első feleségétől és vette el a másodikat. 
GAZDASÁGIS: És volt laktanya is! 
IGAZGATÓ: Így van! De te nyilván azt sem tudod, Lacikám, mit jelent az, katonákkal vattázni! 
GAZDASÁGIS: Debrődy kolléga nem ismeri a helyi viszonyokat. 
IGAZGATÓ: Gyulaházának nem kell Shakespeare, Gyulaházának zene kell. A zene siker. 
GAZDASÁGIS: A zene rentábilis. 
IGAZGATÓ: Ide Marica grófnő kell! 
TÁNCOSKOMIKUS: Én azt hiszem, hogy Shakespeare-ig elmehetünk. Szerelem, féltékenység, cselszövés, gyilkosság... Shakespeare elmegy tizenötször. Ha én csinálom. 
IGAZGATÓ: Marica. 
TÁNCOSKOMIKUS: Shakespeare. 
GAZDASÁGIS: Marica. 
FŐRENDEZŐ: Shakespeare! 
IGAZGATÓ: Harminc éve vagyok színész, több Shakespeare-t játsz'tam, mint ti reggeliztetek, én is tudom, hogy a Hamlet jobb darab, mint a Bob herceg! De mit csináljunk, ha itt ezt Gyulaházán kevesen tudják? 
FŐRENDEZŐ: Majd megtudják! Majd mi teszünk róla! Ez a mi dolgunk, és nem is kevés!


A történet
Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett? Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig...
Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.
És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.


A szerző
„Színházról színházat csinálni hálás dolog. Egy író általában erről a miliőről tud a legtöbbet, különösebb kutatómunka nélkül tud modellálni hitelesen szenvedélyes vonzódásokat vagy épp elmérgesedő élethelyzeteket úgy, hogy már a formát is készen kapja. Hisz nem kell mást tennie, mint a mű valóságát rátükröztetni a művi valóságra, azaz életet a színházra. Az egyszerű recept ellenére kevés olyan kedves, lendületes és időtállóan szellemes színházi szatíra született, mint az Othello Gyulaházán.
Zsurzs Éva 1966-os vígjátékában olyan hatalmas színészegyéniségek vallottak színházról, sikerről és bukásról, mámoros ideákról és szánalmas művészi lealjasodásról, mint Domján Edit, Törőcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar vagy Feleki Kamill. Ám azóta ez a darab, mint annyi korabeli bájos bohózat, rég elavulhatott volna. A humor a legromlandóbb szellemi fenomén, egy negyven éves vicc ritkán jó. Az Othello Gyulaházán azonban töretlenül hódít a magyar színpadokon. Úgy látszik, ez a történet a fővárosból egy vidéki színházhoz került ifjú rendező titán szánalmas kísérletének bemutatásán túl valami egyetemesről is mesél: a nagy nekiveselkedésekről, az elkerülhetetlen bukásokról, a hiúság és a hülyeség határtalanságról, és végsősoron - ezek után némiképp meglepő módon - a színház örök csodájáról
(Tasnádi István)



Telefondoktor a temesvári színházban

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdió Termében látható november 5-én 19 órától a budapesti Manna Produkció fergeteges komédiája, a Telefondoktor. Szabó Borbála kortárs szerző művét Orosz Dénes vitte színre, az előadás szereplője pedig nem más, mint Göttinger Pál, aki a temesvári közönség által jól ismert Furnitur előadás rendezője.

„Klasszikus bohózat” - jellemzi tömören a Telefondoktor című előadását Göttinger Pál, a kortárs dráma egyik legelkötelezettebb fiatal magyar színházi rendezője. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban tőle rendhagyó módon nem rendezőként, hanem színészként lép fel a darabban. 
Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani. Mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne. Miközben a rendelőből próbálja telefonon megoldani ezt az aprónak tűnő kellemetlenséget, kis hazugságai önálló életre kelnek odakinn, ő pedig egyre elkeseredettebben próbálja helyrehozni a lassan helyrehozhatatlant - mindvégig bezárva. Vajon képes lesz-e Békés Dénes elrendezni ezt a délutánt (és vele az egész romba dőlni látszó életét), újra egybesodorni a két óvodás gyermeke, egy link barátja, annak naiv barátnője, valamint öko-bio-liberális-Waldorfos felesége, szélsőjobboldali érzelmű idős édesanyja és egy paciensének éppen születőfélben lévő kisbabája által darabokra cincált szálakat - vagy kénytelen lesz elkezdeni igazat mondani?

“S annak ellenére, hogy az egy térben, egy szereplővel operáló darab ötlete hathatna unalmasnak, a verbális humor és ötletesség élvezetessé teszi a Telefondoktort. Békés Dénes karakterében egy kicsit mindenki magára ismerhet, nagyon emberi és esendő, ugyanakkor mulatságos figura, aki nem kis öniróniával képes szemlélni saját életét. A történet emellett az örökérvényűség mellett azért is kifejezetten élvezetes, mert van benne egy jó adag magyar valóság, gondolatok és kritika a világot illetően, amelyben élünk.” (Gyulyás Luca, A Telefondoktor mindent megold – Kultúrpart, 2011. május 9.) 

Az előadásra jegyek 10, illetve engedményes áron 5 lejért válthatók. A jegyiroda nyitvatartása: hétfőtől péntekig 16-19 óra között, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani; cím: Alba Iulia utca 2. szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro. Emlékeztetjük Önöket, hogy most már online is megvásárolhatják jegyeiket a www.biletmaster.ro és www.tm-t.ro címeken.

Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy az előzetes helyfoglalások az előadás kezdése előtt 20 perccel érvényüket vesztik. Kérjük, időben váltsák ki jegyeiket!

Szeretettel várunk mindenkit!
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közleménye

Zene a színházban, színház a zenében

Beszélgetés Cári Tibor zeneszerzővel

Zajlik a fesztivál, pörögnek az események, amelyeknek Cári Tibor zeneszerző is szerves része: a tegnapi este fénypontja az ő műveit megszólaltató A színház zenéje formáció koncertje volt. A ma esti Furnitur című előadás zenéjét szintén ő jegyzi. A próbák közti rövid szünetben ültünk le beszélgetni.

Színházban, zenében közös: ha az embert megfertőzi, többé nem szabadul. Veled ez mikor történt meg?

Én négyévesen kezdtem el érdeklődni a zene iránt. Arra emlékszem, hogy a tv-be láttam egy zongoristát és azt mondtam apukának, hogy nekem zongora kell. Édesapám amatőr zenész volt, aki több hangszeren is játszott. Ötéves koromban megkaptam a zongorát és egyúttal a zeneiskolába is beiratkoztam.

És a zeneszerzés?

Már a líceumi évek alatt elkezdtem írogatni, de nem olyan céllal, hogy ez legyen a hivatásom, csak saját magam, meg az osztálytársaim szórakoztatására. Akkor fordult meg a fejemben, hogy csinálhatnám hivatásszerűen, amikor konkrétan felkértek, hogy zenét írjak egy előadáshoz. Teljesen váratlanul ért ez a dolog, hogy érdeklődtek a zeném iránt.

Tehát már az első felkérésed színházi volt.

Igen, a Lecke, amit a temesvári színházban rendezett Victor Ioan Frunză.

Miben más egy előadáshoz írni zenét?

Ez már konkrét utasítások szerint történik. Megvan, hogy milyen jelenetre milyen hangulatú zene kell, nem az én pillanatnyi hangulatomat fejezem ki. Persze az én érzéseim is belekerülnek, de ez nagyban függ magától a darabtól.

Ebből a szempontból egy táncszínházi előadás több szabadságot ad.

Igen, ott más, mert sokkal nagyobb fontosságot kap a zene. Ott van idő arra is, hogy egy zenei témát kidolgozzak. A színházi zenében nem mindig van erre lehetőség, mivel nagyon precíz, nagyon rövid, nagyon pontos és sokat mondó kell hogy legyen. Itt van időd, hogy egy valamibe belekezdj és eljuss a tetőpontra, hogy egy hosszabb folyamatot végigvigyél.

Mennyire létezik színházi zeneszerzés Romániában?

Létezik, de kevesen vannak, akik tényleg ebből élnek. Mindenkinek megvan a maga stílusa: van, aki inkább zörejeket használ zenei aláfestésnek, vagy elektronikus zenét, az most nagyon nagy divat Romániában. Sokan mondták, hogy az én zenémben az a más vagy különleges, hogy a zenémnek van története. Külön is megél, és ezért tudom koncert formájában megszólaltatni, mert nem minden színházi zenét lehet.

A tegnap esti koncerten felmerült bennem a kérdés: a dalszövegeket is te írod?

Nem, a szöveget, azt sajnos nem. Szeretném, ha tudnék szöveget írni, mert bizonyos szempontból megkönnyítené a dolgomat. Azokat a darabokat, amiket Frunză-vel csináltam, együtt írtuk, vagy Balázs Attila csinált még dalszövegeket. De volt egy vers, amit én adaptáltam, amit átírtam és sok olyan darab van, ahol adott a dalszöveg. Például a ma esti előadásba (Furnitur) a szövegeket készen kaptam és arra írtam a zenét.

A zene szerepe a színpadokon többnyire háttérbe szorul, ha prózai darabokról beszélünk. Foglalkoztat az a kérdés, hogy hogyan lehetséges egyenrangúvá tenni a zenét a színházban a szöveggel, látvánnyal, mozgással?

Persze, hogy érdekel és szeretnék ilyesmit, mert minden zeneszerzőnek létfontosságú az, hogy a zenéje előtérbe legyen helyezve, hogy ugyanolyan fontos szerepet kapjon. Nagyban függ a darabtól, meg főleg a rendezőktől, mert az is igaz, hogy vannak rendezők, akik mernek zeneszerzővel dolgozni, és vannak, akik nem. Sokkal könnyebb az, hogy válogatnak innen-onnan zenét, mint az, hogy egy zeneszerzőt megkérjenek. Nem tudják, hogy mire van igazán szükségük, nem nagyon mernek dolgozni zeneszerzőkkel. Ilyennel gyakran találkoztam.

A fesztivál visszatérő kérdését neked is feltenném: egy előadás, egy dráma mitől kortárs?

A kortárs nekem inkább az, ami foglalkoztat minket, amivel kapcsolatba kerülünk a mindennapokban. Pont ezért Shakespeare is lehet kortárs, ha úgy van megvilágítva, hogy az a mai életünkre levetül. Valahogy így.

Kérdezett: Welczenbach Luca


A jóban is találunk hibát

A szakmai beszélgetések listáján a temesvári Furnitur című előadás következik. Bár az előadás zseniális, a beszélgetésen mégis felmerül benne néhány apró hiba. Az előadás nehézkesen indul, mivel túl sok időt hagy a nézőnek a bekapcsolódáshoz. Ezen kívül, még sokak számára érthetetlen a 665-dik szám. Oké, értjük, hogy 666 az ördög száma, és hogy a főszereplő férfi felnőtt gyermeke a 666-dik vásárló, de mégis érzünk valami hiányosságot ezzel kapcsolatban.

A színészi játék elképesztően jó volt. Ezt bizonyítja, az anyós karaktere. Belső információként megtudtuk, hogy az anyós karaktere nincs egészen megírva, ami egyáltalán nem vevődik észre az előadásban, ez pedig Éder Enikő játékának köszönhető.
Felmerült néhány technikai gond (hang és világítás), amely részben a stáb, részben pedig a tér hibájának lehet felróni.
Az előadás nyelve, de a szöveg is úgy van megalkotva, hogy parodizálja a musicalt, bár a közönség ezt nem parodizálásnak veszi. Hangosan tapsolnak az elénekelt, eltáncolt dalok után. Nem a nevetéstől, hanem a meghatottságtól lesz könnyes a szemük.

A beszélgetésen még az előadás utolsó momentumaként szereplő tükörjátékot próbáltuk megfejteni, amely egyesek számára túl szájbarágós, mások számára viszont nagyon jó befejezésnek bizonyul.
Én mégis úgy gondolom, hogy néha az embereknek kell egy szájbarágós előadásvég, ahhoz, hogy szembenézzenek a saját életükkel. Mivel minden ember más tulajdonsággal rendelkezik, találkozunk olyanokkal, akik szeretnek elgondolkodni, de olyan is akad, aki nem. Ha tükröt mutatunk nekik, akaratuk ellenére viszonyítják az előadást saját életükhöz. Szerintem ez a cél. 

Hover Annamária

Villan a sarka

„This is Sparta” – áll a görög oszlopokra erősített plazmatévén a nyitóképben, már amikor felkapcsolják a villanyt. Persze az ókorban se plazmatévé, se villany nem volt, és nem jelent meg a Mítosz című fiktív bulvárlap sem, ellenben az alkotók (díszlet: Cseh Renátó, rendező: Göttinger Pál) mozgóképes műveltségében nyilván mérföldkövet jelentett a 300 című alternatív ókori opusz, és ez jó alapot is teremthetne ahhoz, hogy Offenbach vígoperáját (avagy, ahogy Kaposváron a színlapon áll: nagyoperettjét) kortárs formában és fogyasztható módon vigyék színre.

De nem teremt. Ugyanis az előadás tökéletesen két síkra szakadva működik tovább. Van a prózai rész, amelyet elvileg Szabó Borbála szövege teremtene előadáskompatibilissé. Azonban vígopera-szövegkönyv helyett sematikus bohózat kerekedik a görög adóságválság elkerülését szorgalmazó összeesküvés kapcsán fejét felütő szerelmi történetből. Összetett és több szinten értelmezhető színpadi tevékenység helyett a cselekmény humoros, ám igen felületes ismertetése zajlik. Van furmányos főpap (Kalkhasz: Kőrösi András), testvére ellen fenekedő erőszakos főkirály (Agamemnón: Nyári Oszkár), műveletlen és üresfejű Akhilleusz (Fándly Csaba), egymást kiegészítő ikerkirályok (Ajax I. és II.: Hunyadkürti György és Szvath Tamás), valamint egy gyönyörűen éneklő emós Oresztész (Nyári Szilvia, aki az előírt hangfaj biztosítása okán bújt nadrágszerepbe), ők a buffók, és valamely oknál fogva ők válnak az előadás főszereplőivé. Ne köntörfalazzunk: azért, mert az összeszokott társulati tagok úgy viselkednek, mintha színházi előadásban vennének részt, kibélelik a jeleneteket, ötleteket találnak, egyszóval dolgoznak azon, hogy valami történjen. Az, hogy végül is nem történik semmi, nem az ő felelősségük.

Hanem a dramaturgé (ilyen munkatársat nem jelöl a színlap) és a rendezőé. Ugyanis a szerelmi szálat nem igazán lehet eldolgozni a darabszerű valami szövetében, sőt igazából csak a második felvonásban kezd úgy tűnni, hogy ennek a történetnek Szép Heléna (Kolonits Klára amennyire erőteljes az éneklésben, annyira kevéssé meggyőző a prózai részekben) és Párisz (Hüse Csaba e szerepben mutatkozva be a kaposvári nézőknek ad számot kétségtelen énekesi és színészi tehetségéről) egyaránt a két kulcsszereplője. Az igen epizodikus hatású előadásban azonban mindvégig kiegyenlítetlennek érződnek a különböző történetszálak, csak az egyértelmű, hogy mindenképpen habkönnyű fogyaszthatóra van véve a produkció. Ne legyen félreértés: nem az a baj, hogy „görög adósságválság” közepette játszódik a történet, hogy bulvárlap-kivágatok (Heléna megcsalta Meneláoszt! Akhilleusz sarkat villantott! stb.) jelzik az átkötéseket, hogy Akhilleusz és Párisz tévévetélkedőben küzdenek meg egymással, hanem az, hogy ez nem alkot szoros és egyértelmű formát, a történet nem válik színházilag izgalmassá, ráadásul az egész leesik Offenbach légies, szellemesen játékos, azonban rétegzett, a Dinyés Dániel vezette nagyzenekarnak jelentős és méltó feladatot adó zenéjéről. Persze nem arról van szó, hogy ne lehetne az Offenbach-muzsikát összeházasítani a modern, korszerű vagy akár popos formákkal, hogyne lehetne. De mintha ez esetben a nagy könnyedség közepette az előadás alkotóelemei széthulltak volna, és semmi nem tartaná össze az egészet.

Arról nem is szólok, hogy egy színházban furcsa ennyire széttartóan kezelni a görög mitológiát. Ha egyszer a színház fent, a stúdióban az Antigoné által érvényes és releváns, komoly dolgokat fogalmaz meg, akkor nem lehet egy ahhoz kapcsolódó sztorit reflektálatlanul bohózattá tenni a nagyszínpadon. Nem a sokszínűség elvének kizárásáról van itt szó, hanem egyszerűen valamifajta szervező erejű szemléletről, ami elemien hiányozni látszik a Csiky Gergely Színházból – de az is lehet, hogy inkább párhuzamosan több jelen lévő, egymást bizonyos szinten kioltó szemléletről van szó.

Azt sem teszem hozzá, hogy az operett/vígopera zenei bonyolultságát nem föltétlenül kell végletesen leegyszerűsített sztorival egyensúlyozni. Éppen a kaposvári színház történetének példája bizonyítja, hogy a másik irány igenis járható út. Még az is elképzelhető, hogy ez esetben a páholyok fele sem lenne üres.

(2012. október 20.)

Ugrai István

665 avagy egy híján a Sátán

Elsőként néhány érdekes nevet sorolnék fel ismerkedés gyanánt: Vinnai András szerző, Göttinger Pál rendező, Albert Alpár díszlettervező, Cári Tibor zeneszerző, Kiss Attila – Shurman, Magyari Etelka – lány, Bandi András Zsolt – após, Éder Enikő – anyós, Tokai Andrea – moderátor. Talán azért, mivel ők tartópillérei a Furnitur c. előadásnak. Tudnék – és nem tudnák – több nevet is felsorolni, de ez már csak a körítés lenne az amúgy is árnyalt, csipke-finom humorral és ironikus elemekkel díszített musicalhez.

Korán meglátszik, melyik tejből lesz a jó túró – hangzik el az előadásban. Viszont gyakorlatban nem is olyan korai, sőt jó kis időt igényel a csatlakozás, s a néző nehezebben indul el Shurmannal az előtérből a fürdőszoba felé vezető úton. De ettől eltekintve elmondhatjuk, hogy korán meglátszik melyik előadásból lesz remekmű. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy nagyszerű, helyes kis előadást osztott meg a nézőkkel.

Igen, megosztotta. Ez nemcsak olyan facebookszerű tetszikelés, hanem megosztás is. 
Hiszen ki ne érezte volna át, s ki nem vitte volna át a saját életébe, akár egy pillanat erejéig is, azokat a jeleneteket, melyet az áruház falai határoltak el (vagy sem). Mintha az Ikeában az egyik berendezett, skatulyaszerű szoba ágyán ülnék a kedvesemmel, s épp azt tervezgetnénk, hogy most akkor befér a gyerekágy a bal sarokba, a szekrény és az asztal mellé, vagy sem. Hiszen az ember fia és lánya elég ingerlékeny és idegbeteg lesz, amikor bekövetkezik a Váltás (s ez nem épp Megváltás). Egy harmadikkal gyarapodik a család: a pocaklakóval. S bizony-bizony kilenc hónap után a pocaklakó külön ágyra, szobára, világra vágyik, s eközben nem kímélve a szülők tűrőképességét, alvókáját és mindennapjait, valamint mindenperceit. S ha netán bekövetkezik a törés, itt szó szerint a 665-ös sorszámú ügyfél, azaz Schurman betöri a tükröt. De nem kell bepánikolni, ez nem okoz hét évig tartó szerencsétlenséget. Tüstént megjelennek a technikusok és az ipari porszívóval könnyedén és szellemesen felszippantják a szemetet. A dalok, a zene és a tánc, valamint a fények teljesen belesimulnak, sőt kiegészítői az előadásnak. Mindezek lágyan ásnak le a lélek igazságáig az ipari porszívóval ellentétben, mely a lelket is kiszívja az emberből. Amennyire unja, sőt idegesíti a nézőt a kelletlen, mindig, mindenhol felbukkanó fürj, akkora lelkesedéssel várja az após-anyós párost. Tipikus, s mégis sziporkázó karakterek, melyek mindent jól ismernek és szeretnek. Jobban, mint bárki más. S velük lehetetlen ellenkezni, hiszen mit is mondhatnál erre, hogy ha ezt kapod válaszul: Hogy áll a hajam? Igyál.

Nehéz tükör által tisztán látni, ez akár klisé is lehetne, de mégsem az. Hiszen az élet olyan, mint egy tükör. Ahogy nézed, úgy néz vissza rád. De vajon mi történik akkor, ha a tükörből nem saját képünk néz vissza? Hanem annál inkább a félelmeink, s hibáink tükröződnek benne?

Itt a költői kérdés: vajon mit láthat a tükörben a 666-os ügyfél?

Székely Bogi

Két kortárs magyar szerző, két ősbemutató – Erdélyi turnén a temesvári társulat

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a korábbi évek hagyományaihoz híven az idei évben is erdélyi turnéra indul, amelyen ezúttal a Furnitur és a Deviancia című előadásokat láthatja a közönség.

Első állomásként október 26-án Marosvásárhelyen vendégszerepel a társulat Vinnai András kortárs magyar drámaíró zenés vígjátékával. A marosvásárhelyi előadást követően a produkciót Székelyudvarhelyen láthatja a publikum október 27-én, az V. dráMA Kortárs Színházi Találkozón, amelynek keretén belül a nézők 28-án Németh Ákos Deviancia című drámáját is megtekinthetik.

Kortárs zenés vígjáték Marosvásárhelyen

Vinnai András Furnitur című darabja, melyet Göttinger Pál rendezésében ősbemutatóként vitt színpadra a temesvári színház, pénteken, 18 órától Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes termében látható. A szerző, Vinnai András a középiskola elvégzése után színésznek készült, később színdarabokat kezdett el írni. Jelenleg Magyarország egyik legelismertebb és legtöbbet játszott fiatal drámaírója, nevéhez számos sikeres bemutató fűződik.Furnitur című darabjában a főhős, Shivak Shurman bolyongását követhetjük végig egy olyan belső és külső utazás során, amelyben egyszerre van jelen a valóság és a fikció, a humor és a drámaiság, az irónia és az önirónia. (Az előadásról szóló írásunk itt olvasható.)


Deviancia és Furnitur a székelyudvarhelyi V. dráMA Kortárs Színházi Találkozón


A marosvásárhelyi állomás után a társulat Székelyudvarhelyen lép fel, az V. dráMA kortárs színházi találkozó keretén belül. A Furnitur című előadás október 27-én, 19 órától lesz látható a Tomcsa Sándor Színház nagytermében, míg a Deviancia október 28-án, délután 16:30-tól tekinthető meg a színház stúdiótermében. Németh Ákos egyike a legismertebb magyarországi kortárs szerzőknek. Egészen fiatalon kezdett el írni drámákat, első műve, a Lili Hofberg 1986-ban született. Műveinek nagy részét több színházban is bemutatták, magyar, illetve idegen nyelvterületen egyaránt. Rendezőként eddig budapesti, illetve német nyelvű színházaknál dolgozott, saját darabját viszont először rendezte. (Az előadásról szóló írásunk itt olvasható.)



Egy régebbi videó a Haydn-rádiójáték felvételéről

NEM LEHET MINDIG ELTALÁLNI A TÍZES KÖRT

Bálint Andrással Ménesi Gábor beszélget (2012. szeptember)

Körülöttem sok minden megváltozott - például maga a rendszer -, nyilván én is változtam, de a Radnóti továbbra is minőségi kamaraszínházként kíván működni. 

- A Radnóti Színház a honlapján „kamara jellegű, igényes polgári művészszínházként" határozza meg magát. 1985 óta, azaz több mint negyedszázada működik a teátrum az ön igazgatásában. Változott-e a Radnóti koncepciója és színházeszménye ez idő alatt?
- 1985-ben még nem beszélhettem polgári színházról - hiszen ez akkoriban szitokszónak számított -, ezért inkább az „értelmiségi kamaraszínház" meghatározást használtam. Amikor először pályáztam, a színház elhelyezkedése és mérete sok mindent eldöntött, hiszen a város legközepén, az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán, a színházi negyedben található, s mindössze kétszázharminc fő befogadására alkalmas nézőtérrel rendelkezik. Ezek az adottságok ma is változatlanok. Körülöttem sok minden megváltozott - például maga a rendszer -, nyilván én is változtam, de a Radnóti továbbra is minőségi kamaraszínházként kíván működni.
- Azért is jegyeztem meg ezt, mert a „polgár" szó jelentéstartománya egy ideje átalakult, devalválódott, amióta bizonyos körök kisajátították.
- Nem hagyom elvenni magamtól a polgárt, ahogy a kokárdát sem, amit egy időben ugyancsak politikai célokra használtak föl. Én polgár vagyok, egyrészt a származásom okán - városi értelmiségi családból jövök -, másrészt színészi alkatomból fakadóan, ugyanis sohasem játszottam földművest vagy kohászt, hanem többnyire orvost, mérnököt, tanárt, nemest, magas rangú tisztet, néha királyt. Igenis polgári színházat csinálok.
- Milyen most a színház közönsége? Mit tud róluk és az igényeikről? Hogyan alakult az összetétele az elmúlt években?
- Minden statisztika szerint hölgyek alkotják a túlnyomó többségét, hozzánk is kétharmad részben nők, egyharmad részben férfiak járnak. Tudomásul kell venni, hogy öregszik a közönségünk, ahogy a legtöbb színházé is, éppen ezért arra törekszünk, hogy meghódítsuk a fiatal nézőket, vagy legalábbis megtartsuk őket.
- Milyen eszközeik vannak erre?
- Hosszú idő után ismét műsorra tűztünk gyermekelőadást, Szabó Magda Bárány Boldizsár című darabját. Időnként fiatal rendezőkkel kísérletezünk, több-kevesebb sikerrel. Rendszeresen dolgozik nálunk Zsótér Sándor, aki bár nem olyan fiatal, de gondolkodása nagyon is fiatalos, és előadásai vonzzák a fiatal nézőket. Rendezett itt az utóbbi években Bagossy László, Rába Roland, Török Ferenc, Anger Zsolt, a következő évadban jön Göttinger Pál. Éppen most olvastam egyik növendékem szakdolgozatát, aki Berlinben tanult, és a színházi neveléssel foglalkozik. Arról beszéltünk, hogy milyen akciókkal, programokkal lehetne a diákokat már a középiskolában színházra nevelni. Közönségtalálkozókra, nyílt próbákra, vetélkedőkre gondolok, olyan vitaalkalmakra, amelyek - kihasználva közéleti érdeklődésüket - saját problémáikkal szembesítik a fiatalokat. Nem akarom ezzel feltalálni a spanyolviaszt, hiszen Nyugat-Európában kipróbált, sikeres törekvések vannak erre, Schilling Árpádék is nagyon jól csinálják. Mi is foglalkoztunk ezzel korábban, de most tudatosabban, szakszerűbben és koncentráltabban szeretnénk folytatni.
- Úgy tűnik számomra, a színház egyik visszatérő problémája a rendezőkérdés megoldatlansága, vagyis egy állandó rendezőgárda hiánya. Valló Péter rendezői tevékenysége adott, de rajta kívül csak Zsótér Sándor és Gothár Péter tért vissza több alkalommal. Ez tényleg gond, vagy csak kívülállóként látom annak?
- Ez minden színháznak gondot jelent. Amikor igazgató lettem, rögtön találkoztam ezzel a problémával. Eleinte Verebes István volt a jobbkezem, akivel harmonikusan és gyümölcsözően dolgoztunk együtt, nem sokkal később pedig Valló Péter csatlakozott hozzánk. Azt gondolom, hogy ilyen kicsi színháznak nincs szüksége állandó rendezőgárdára, az viszont nem mindegy, kiket hívunk rendezni.
- Annak idején mi indította arra, hogy a Radnóti Színház vezetője legyen?
- Negyvenkét éves voltam akkor. Elkezdtem unni önmagamat, és mindig volt bennem hajlam a rendteremtésre. Már a forgatásokon figyeltem, hogy mikor jön a fodrász, hány statiszta van jelen, megérkezett-e a kellékbusz. Szabó István észrevette, és szóvá is tette, hogy állandóan szervezkedem, pedig ez nem az én dolgom. Mindig érdekeltek az emberi kapcsolatok.
- Mit gondol, akkor is megpályázta volna az igazgatói széket, ha helyén kezelik színészként a Madách Színházban, ahol 1969-tól 1980-ig volt társulati tag?
- Ez jó kérdés. A Madách az ország legjobb színháza volt, amikor odakerültem. Ádám Ottó szerződtetett, akit mesteremnek tekintettem a Főiskolán. Nem minden úgy sikerült, ahogy elképzeltem, voltak hullámvölgyek, de azért játszottam jókat is. A hetvenes évek végére a Madách Színház eléggé elfáradt. A legendás művészek közül sokan meghaltak, mások pedig elszerződtek. Számomra mindig intő példa a Madách sorsa arra, hogyan üresedhet ki egy színház, ha elveszíti ifjúi kíváncsiságát és lendületét, nem keres fiatal tehetségeket, nem marad türelmetlen és kócos, hanem ismételni kezdi önmagát, és a régi sikereiből él. Ez nyilván elsősorban az igazgatótól függ - Ádám Ottó akkorra elfáradt már -, ezért nagyon figyelek erre. Remélem, hogy sikerül elkerülnöm ezt a hibát.
- Mikorra érlelődött ki a Radnóti egyéni hangja, illetőleg mikorra vált kitapinthatóvá annak a színházeszménynek és koncepciónak a megvalósulása, amelyet ön képvisel?
- Két-három év feltétlenül kellett, de amikor Valló Péter végleg idejött, szisztematikusabb lett a művészi építkezés. Talán Ibsen Nórája volt az első igazi siker - ezt Péter is emlegeti mostanában egy interjúban -, amely markánsan megmutatta akkori gondolkodásunkat. De ugyanakkor játszottuk A hetvenkedő katonát, amely egészen más típusú előadás volt. Ez olyan, mint a biatlon, amelyben síznek és lőnek felváltva. Nem lehet mindig eltalálni a tízes kört.
- Valóban nem, jól mutatják ezt a Radnóti különböző korszakai. A kilencvenes évek második felében és a kétezres évek elején például határozottabban törekedtek merészebb vagy akár kísérletező igényű előadások műsorra tűzésére. Ezek szakmai elismerést is arattak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a színház akkoriban érte el eddigi történetének zenitjét. Egyetért ön is ezzel?
- Egyfajta aranykor volt. Talán a Nem félünk a farkastól és a Ványa bácsi volt a csúcs, de jól sikerült Barta Lajos Szerelem című darabja, Gogol Háztűznézője, az Anconai szerelmesek és A kripli is.
- Vajon minek köszönhető ez a páratlan konstelláció?
- A sok munka mellett szerencse is kellett hozzá. A Nem félünk a farkastól elsöprő sikere önkritikára késztetett: vajon milyen az a színházi élet, amelyben egy amúgy nagyon erős előadás minden díjat elvisz? Talán laposabb időszaka volt akkor a magyar színháztörténetnek. Nem akarom persze kisebbíteni az előadás értékét, hiszen magam is boldogan játszottam százötvenszer. Csomós Mari akkor még vendég volt nálunk, Kulka János, Kováts Adél és Szervét Tibor akkoriban szerződött ide, Schell Judit akkor végzett a Főiskolán. Valóban voltak jobb és rosszabb periódusok az elmúlt huszonhét évben, de most úgy látom, hogy ismét erős korszakát éli a Radnóti.
- Ugyanakkor úgy tűnt, mintha a 2002-ben bemutatott A kripli után nem sikerült volna hozni a korábbi művészi színvonalat. Miből adódott ez, illetve mennyiben függött össze az Örkény Színház akkori önállósodásával?
- Nem azon múlott, hogy Mácsai Pál - valamelyest a Radnóti nyomán, hasonló elvek mentén, valamivel nagyobb térben - a saját ízlésének megfelelően kialakított egy másik polgári, amúgy kitűnő színházat. Jöttek Schilling Árpádék, akik rendkívül élesen és merészen fogalmaztak, a Katonában mindig történt valami izgalmas. Talán a szerencse is közrejátszott abban, hogy jobban sikerült a Ványa bácsi, mint a Cseresznyéskert, vagy kevésbé sikerült a Gothár Péter által rendezett Szentistvánnapi búcsú Krlezˇától, mint az ugyancsak általa jegyzett Erdő vagy A kripli. Ugyanazzal a nagy szándékkal láttunk neki mindegyiknek. De hogy mi lehet az oka? Hullámhegyek, hullámvölgyek. És a divat szerepe! Ez a város imádja a divatot, s bizonyos irányzatokat, törekvéseket hajlamos föl- és túldicsérni. A kilencvenes években mindig a dobogón voltunk, néha annak legfelső fokán, aztán lekerültünk a dobogóról, de azért az első hat között ma is ott vagyunk, pontszerző helyen, ahogy mondani szokták. Úgy érzem egyébként, hogy a kritika mostohán bánt velünk az elmúlt évtizedben - retrográdnak, fáradtnak, öregesnek, önismétlőnek nevezett bennünket -, de érdekes produkciók születtek ebben az időszakban is. Nagyon fontosnak tartom Hamvai Kornél Castel Felice című darabját, a Radnóti-estemet, de Zsótérnak is voltak érdekes munkái. Bemutattuk Spiró György, Térey János és Szálinger Balázs drámáját, Bergman Rítusához intimebb stúdióteret alakítottunk ki. Kétségkívül lejjebb voltunk, mint a kilencvenes években vagy akár most, de nem éreztem igazságosnak a kritikákat. Utólag persze nem érdemes védekezni. „A céltábla nem lő vissza" - mondta Molnár Ferenc. Szerintem annak idején érdemtelenül agyondicsértek, a kétezres években pedig érdemtelenül szidalmaztak bennünket.
- Vagyis azt mondja, hogy ez is, az is túlzó volt?
- Igen, így érzem. Jó példa erre a Nem félünk a farkastól. Tényleg erős előadás volt, és nagyon sikeres, de az volt az évad legjobbja minden szempontból? 
- Azt gondolom, a kritikusok tendenciáról beszélnek, s egyáltalán nem tagadják el, hogy voltak figyelemre méltó próbálkozások az utóbbi évtizedben is; olyan izgalmas kortárs magyar darabokat mutattak be, mint a már említett Castel Felice, továbbá a Prah Spiró Györgytől, Térey János Asztalizenéje, majd Protokollja vagy Szálinger Balázs Oidipusz gyermekei című darabja. Mennyire volt tudatos ez a törekvés?
- Nagyon tudatos. Amióta itt vagyok, törekszem erre. Többek között mi mutattuk be Kárpáti Péter, Bán Zoltán András, Márton László és Nagy András első drámáit. Az utóbbi években még határozottabb lett ez a törekvés, a következő évadban műsorra tűzzük Nényei Pál darabját, amely a mi felkérésünkre született. A Katona József pályázat különösen hasznos volt pár éve, általa ide kötődtek, kifejezetten nekünk írtak bizonyos szerzők.
- Gondolom, a közönség és a szakma által is kedvezően fogadott Asztalizene sikere is közrejátszott abban, hogy a Protokollt is műsorra tűzték.
- Természetesen. Térey János az én javaslatomra dolgozta át a verses regényből dramaturgunk, Kovács Krisztina segítségével.
- Fekete Ernő játssza a főszerepet vendégként. Nem tudták kiosztani Mátrai Ágoston szerepét társulaton belül?
- Szerintem országosan csak Fekete Ernő játszhatja ezt a szerepet, és az is felmerült bennünk, hogy nem mutatjuk be a darabot, ha a Katona nem adja ki őt. Nincs közel-távol még egy ilyen színvonalú színész. Korban, alkatban, színészi tudásban, emberi kvalitásban egyértelműen övé a szerep. Amikor kiderült, hogy Fekete ráér, megkérdeztem Valló Pétert, lenne-e kedve megrendezni a darabot.
- Mi fogta meg a Protokoll szövegében?
- A budapesti polgárságról szól, rólunk, megmutatja, hogyan élünk ma. Enyhén politizál. Kortárs ízlésű, kicsit finnyás darab, amilyen Térey költészete. Csodálatos a magyar nyelv, ahogy fogalmaz.
- Tompa Andrea egy korábbi színházportréjában szóvá teszi, hogy a Radnóti „nem kritizál senkit, főleg nem a polgárt, önmagát és saját közönségét (részben fenntartóját), egyszóval saját értékrendjét: a kényelem színháza, amely nem törekszik a néző elbizonytalanítására, nem feszélyez azzal, hogy szembesülni legyen kénytelen a világgal, amelyben él, és amelyért ily módon ő is felelős". Erre rímel Koltai Tamás megállapítása, miszerint „a Radnóti inkább elsimít, mint fölborzol". Mi a véleménye erről?
- Soha nem gondoltam, hogy nekünk kritizálnunk vagy elbizonytalanítanunk kellene. Amikor a legjobbak voltunk, akkor sem támadtuk a fennálló rendet vagy a fenntartót. Nem tettünk mást, mint megmutattuk az embert a maga esendőségében, gyarlóságában. Ábrázolunk, és nem szembesítünk.
- Azt mondja tehát, hogy olyasmit kérnek számon, ami nem is célja a színháznak: tükröt tartanak, de nem kritizálnak.
- Pontosan, tükrözni próbálunk. Kosztolányi a példaképem, aki részvéttel ábrázolja az embert, megérti és megmutatja minden oldaláról. Az én ízlésem nyilván „inkább elsimít, mint fölborzol", karakteremben, művészi gondolkodásomban van egyfajta kiegyensúlyozottság. Ez tíz-tizenöt éve is így volt. De mindig arra törekszem, hogy időnként hívjak olyan alkotókat, akik képesek „borzolni".
- Jól látható, hogy folyamatosan lavírozni próbál a merészebb, kísérletezőbb és a szórakoztatóbb törekvések között.
- Ezt valóban nagyon fontosnak tartom. A magyar színház történetében vagy négy évtizede Kaposváron bontakozott ki egy nagyon erős, borzoló, ha úgy tetszik, kritikusan fogalmazó színházeszmény, amelynek a Katona számos okból egyenes folytatója lett. Amit mi csinálunk itt, a Radnótiban, annak egészen mások a gyökerei. Említhetném példaként Várkonyi Zoltán Művész Színházát, de ma már arra alig emlékeznek. Azt mondják ránk, hogy művész-bulvár színház vagyunk, kultúr-kommersz, azt is, hogy művészszínház, de nézhető. Egyáltalán nem bánom, hogy a Csehov-előadásaink sikeresek voltak, azt sem, hogy a Valló rendezte Osztrovszkij-vígjátékon, a Farkasok és bárányokon nagyon jól szórakoztak a nézők. Igazán büszke vagyok a két Térey-darab sikerére vagy arra, hogy Spiró György Prahja öt éve megy, ami közel száz előadást jelent. Gyakran emlegetik, hogy az elit értelmiség, az egyetemi tanárok színháza vagyunk. Végül is nekik is jár egy színház, szokta mondani Valló. Azt írja egy kritika a Protokollról, hogy jó-jó, de nagyon fogyasztható, túlságosan megkurtítottuk a regényt. Én meg azt mondom erre, hogy ma Budapesten fontos szempont, hogy a néző elérje a féltizenegyes metrót és az utolsó autóbuszt.
- Egy jó színházigazgatónak erre is figyelnie kell?
- Muszáj, mert a néző igénye a legfontosabb. Kivételt jelent Mohácsi János rendezése, amely fél tizenegynél is tovább tart. Küzdöttem is Jánossal sokat, hogy legyen hamarabb vége. Nem sikerült, de szeptemberben futok még egy kört, hátha kihúzhatunk tíz percet a darabból.
- Ez a Bolha a fülbe, melyet Mohácsi már Kaposváron megrendezett. Hogyan került a Radnótiba?
- Régóta kerülgettük egymást, most végre eljött, s megegyeztünk abban, hogy vígjátékot rendez. Elsősorban a társulatra gondoltam, nincs is vendég a darabban.
- Úgy tűnik, jót tett a társulatnak a Mohácsival végzett munka. Hogyan dolgoztak együtt a színészek a rendezővel? 
- Harmonikusan és sokat. Felszabadító volt látni a próbán Mohácsi munkamódszerét, a szövegalakítások folyamatát, a sok röhögést, ahogy állandóan a színpadon van a színészek közt egy üveg vizet szorongatva, és mindig eszébe jut valami. Sok előadását láttam, nyilván voltak közöttük sokkal karcosabb darabok, de most nem ez volt a cél. A második felvonás, különösen a vége, amikor elszabadul a pokol, egészen parádés lett.
- Láthatóan nagymértékű a fluktuáció a színházban, a társulat négy-öt alkalommal kisebb vagy nagyobb mértékben átalakult. Ez mennyiben befolyásolja a működést?
- Nem lenne jó, ha huszonhét éve ugyanazzal a csapattal dolgoznék. Mivel magam is színész vagyok, az élet lényegét a mozgásban látom. A színész nyugtalan, szüntelenül keres, néha irracionális döntést hoz, amikor társulatot vált. Itt rendkívül kicsi színpadon kell játszani, s a színész késztetést érez arra, hogy nagyobb színpadon is kipróbálja magát. Éppen ezért mindig mindenkit kiadok, Szervét Tibor rendszeresen jár a Madáchba, Csányi Sándor játszott a Madáchban és a Centrálban, Csomós Mari vendég az Örkényben, Szombathy Gyula több helyen is megfordult, Kováts Adél éppen rendez Orlainál, magam is játszottam a Nemzetiben és az Új Színházban. Híve vagyok a mozgásnak, jót tesz, ha vendég jön, s az is, ha vendégségbe megyünk.
- Igen, de ha nagyobb mozgás van, úgy gondolom, nem könnyű újból felépíteni a társulatot.
- Persze, ilyen nagy mozgás is volt több alkalommal. A Székely Gábor-féle Új Színház megalakulásakor mentek el a legtöbben. Akkor meglehetősen ijesztőnek tűnt a helyzet, de ma visszatekintve úgy látom, kifejezetten hasznos volt, mert szinte a semmiből kellett létrehozni egy új csapatot.
- Az új évadban lesz valamilyen változás a társulatban?
- Csányi Sándor átszerződött a Tháliába, amiről most még nem lehet tudni, hogy milyen színház lesz, egyáltalán színház lesz-e. Mindenesetre valamennyi itteni szerepét megtartotta, s visszajár hozzánk.
- Színészi munkáját nem szorítják háttérbe az igazgatói teendők? Van módja itt, a Radnótiban arra, hogy a színész Bálint András igényeit is kielégítse?
- Ez is érzékeny egyensúlyt igényel. Van színigazgató, aki mindent magára oszt, de van olyan is, aki teljesen eltűnik mint színész. Ebben is igyekszem kiegyensúlyozottnak lenni. Most vettük le műsorról az Alkonyt és a Pygmaliont, mindkettőben játszottam. Tavasszal mutattuk be kutyás estünket, amit a következő évadban tovább játszunk, és ha minden igaz, játszom majd Valló Péter Gogol-adaptációjában, a Holt lelkekben. Egyébként mindössze két szerepet vágytam eljátszani ebben a huszonhét évben, George-ot a Nem félünk a farkastól című darabban, valamint Solnesst. Az egyik jól sikerült, a másik sajnos kevésbé.
- A Solness építőmester valóban problematikus előadás volt. Kifejezetten az ön kedvéért vették elő Ibsen darabját?
- Igen. Valamiért elég sok Ibsent játszottam életemben, Helmert a Nórában, Rosmert a Rosmersholmban, Tesmant a Hedda Gablerben, Gregers Werlét A vadkacsában, és Solnesst is el akartam játszani. Nagy, összegző szerep, benne van a fiataloktól való félelem, ugyanakkor a vonzódás irántuk. Az élethazugság, a megöregedés és a lezuhanás a toronyból. Ami egy nagyszínpadon a Lear király, az egy kamaraszínházban a Solness építőmester. Azért több mint harmincszor eljátszottam.
- A Solness előtt különösen fontos volt a Rítus bírója, a Cseresznyéskert Gajevja vagy a Három nővér Csebutikinje. Gyakran nevezik önt intellektuális színésznek. Ez elismerő jelző, vagy inkább skatulya?
- Ez hülyeség, de kétségkívül az alkatom hívja elő, talán értelmesebbnek tűnök az átlagos színésznél. Az intellektuális színészetről azt gondolom, amit egyszer Nemes Nagy Ágnestől hallottam: az intellektuális művészet nem hűvös, éppen ellenkezőleg, minél súlyosabb és bonyolultabb egy gondolat, annál magasabb hőfokon kell átadni. Az intellektualitás tehát képzőművészetben, irodalomban, zenében, filmben és színházban rendkívül szenvedélyes és forró.
- Van olyan színházigazgató, aki minden évadban rendez saját színházában, akár többet is. Ön viszont nagyon ritkán.
- Nem tartom magamat rendezőnek, inkább játékmesternek vagyok jó, amikor rendszeresen tanítottam, ez kiderült. Annyi kollégát látok rossz példaként, hogy én inkább szakemberekre hagyatkozom. Ennek ellenére a következő évadban fogok rendezni egy Bergman-darabot, mert valaki lemondott egy munkát. Kellett egy alacsony költségvetésű, kevés szereplős, olcsó díszletet igénylő bemutató, így jutott eszünkbe a Jelenetek egy házasságból, amit Szávai Viktóriával és Schneider Zoltánnal állítok színpadra.
- Valamiféle késztetés mégiscsak van önben a rendezés iránt...
- Persze, mint minden színészben, aki ennyi időt eltölt a pályán, képes gondolkodni darabokról, és van ízlése. Inkább az lenne furcsa, ha nem rendeznék.
- Közismert, hogy rendszeresen jelentkezik önálló estekkel. Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany - csak néhány szerző azok közül, akiket megjelenített. Hogyan lehet több egy ilyen típusú est, mint irodalomtörténeti összeállítás, vagyis mitől válik színházszerűvé?
- Valóban évtizedek óta csinálok önálló esteket, én ezeket egyszemélyes színháznak tekintem. Nevezhetjük monodrámának vagy teátrális irodalmi összeállításnak. A Babits-est egy kunyhóban játszódott - Valló Péter tervezte a díszletet -, a kissé paposan öltözött hegyi költőt próbáltam megjeleníteni, aki folyamatosan tevékenykedik, miközben hangosan gondolkodik. Az utolsó Radnóti-esten a nézők körbeültek, és együtt is mondtunk verset. Különböző iratokból idéztem, többek között felolvastam nagyapám keresztlevelét, beszéltem saját élményekről, közben figyeltem a közönség és a magam meghatottságát. Volt tehát az előadásnak közéleti felhangja, a zsidókérdésről beszéltem.
- Az előző évad utolsó bemutatója az Úr és kutya volt. Úgy tudom, régóta megvolt már az ötlete. Hogyan állt össze végül az anyag?
- Tavaly nyáron raktam össze. Nagy mennyiségű anyagból választottam ki mindazt, ami dramatikus, hatásos, és jól áll nekem. Először irodalmi estet akartam csinálni, de rájöttünk, hogy kutya nélkül nem érdemes. Schneider Zoli a kutya magyar hangja, Deák Krisztina, az előadás rendezője kitalálta, hogy énekeljünk is, írattunk egy dalt Darvas Ferenccel és Várady Szabolccsal. Óriási színészi kihívás, hogy a kutya ne vonja el a közönség figyelmét, de az enyémet se. Kemény koncentrációt igényel az előadás, ugyanakkor lazának és könnyednek kell lennem. Tanulságos volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sikere lesz. Nyilván a kutya jelenléte miatt, hiszen Thomas Mannt, Babitsot, Kosztolányit korábban is mondtam.
- Erős évadon vannak túl. Három bemutatót már említettünk, viszont ismét Zsótér Sándornak kellett jönnie ahhoz, hogy a színház meghívást kapjon a POSZT-ra. Hogyan jött létre a mostani együttműködés?
- Először mindig a rendezőt hívom, és elkezdünk darabokról beszélgetni. Zsótérral ez mindig különösen izgalmas és szórakoztató. Nekem jutott eszembe A vágy villamosa, mert Sanyi egyik korai munkája Nyíregyházán, aminek alapján először hívtam rendezni, éppen egy Tennessee Williams-darab volt, az Orpheus alászáll. Úgy gondoltam, érdemes lenne elővenni, ráadásul Kováts Adél nagyszerű színészi állapotban van, pár éve adósa vagyok egy igazán neki való szereppel.
- Talán Williams világa és nyelve kissé poros, de leporolható. Ambrus Mária és Zsótér Sándor erősen hozzányúlt az eredeti darabhoz, új minőséget hozva létre.
- Úgy hiszem, sikerült Zsótér színházművészetét összehangolni Tennessee Williams porosnak és enyhén giccsesnek tartott darabjával s a különböző minőségeket összeöntve új vegyületet létrehozni. Büszke vagyok a Vágyvillamos sikerére, mert Zsótér előadásai nem mindig érnek meg hosszú szériát. A POSZT-on játszottuk harminckettedszer.
- Azzal indítottuk a beszélgetést, hogy 1985 óta irányítja a Radnóti Színházat, ami több ciklust, újabb és újabb pályázatokat jelentett. Mi győzte meg esetenként arról, hogy érdemes folytatni?
- Amit a Madách Színház kapcsán mondtam: nem vagyok hajlandó fásult és unott lenni, hájat növeszteni a derekamra. Fiatal munkatársakkal veszem körül magam, és mindig próbálunk valami újat kitalálni. Amikor két éve pályáztam, önvizsgálatot tartottam, és képesnek éreztem magamat a folytatásra. Ma sem gondolom másképp. Ugyanakkor szinte tűrhetetlen és kihívó, ha valaki ilyen hosszú időt tölt egy helyen. Van ebben némi fakírság.
- A politika egyre inkább rányomja bélyegét a vezetőválasztásokra a színházi szakmában is. Ön nem tapasztalt a saját bőrén ilyesmit? A Radnóti működését elkerülték a politikai beavatkozások?
- Elkerülöm a politikát, és a politika sem környékez engem. 2010 augusztusában a fővárosi közgyűlésen minden képviselő rám szavazott, pártállástól függetlenül. Máté Gáborral egyszerre választottak meg bennünket, és egyetértés volt a főváros akkori és leendő vezetésében, hiszen valószínűsíthető volt a Fidesz októberi győzelme. A politika persze mindig jelen volt a színházak életében, hol így, hol úgy. Gondolja meg, az enyhülő diktatúra utolsó éveiben lettem igazgató, amikor még be kellett adni a műsortervet a Fővárosi Tanácsnak, létezett cenzúra, ha nem is így nevezték.
- Az utóbbi években mégis erőteljesebben látható, hogy nem szakmai, hanem politikai alapon történnek a kinevezések, s a szakmai véleményeket egyszerűen lesöprik az asztalról.
- Ez pontosan azt tükrözi, ami a magyar társadalomban érzékelhető, az „eddig ti voltatok, most mi következünk" mentalitást. Láthatóan nagy a türelmetlenség, ha úgy tetszik, a számonkérés, a betartás vagy akár a bosszúállás. A szakmaiság háttérbe kerül, ezt rosszkedvűen szemlélem. Néhány szakmai bizottságban magam is részt vettem, legutóbb Székesfehérváron januárban. Végül is teljesen feleslegesen olvastam el a több száz oldalnyi pályázati anyagot, és utaztam el Fehérvárra. Kaptam két pogácsát és egy kávét, de a véleményemet nem vették figyelembe. Jellemző, hogy ma már kerülik a „szakmai" jelzőt, és előkészítő bizottságnak nevezik a hasonló grémiumokat. Nem akarok többet előkészítő bizottsági tag lenni, nem látom értelmét.
- Nemcsak vidéken találunk erre példákat, hanem a fővárosban is. Elég a József Attila Színház vagy az Új Színház ügyét említeni. Mi a véleménye ezekről?
- Mindegyik eset más. Nem szívesen mondok véleményt olyan ügyekről, amelyekről viszonylag sokat tudok. Számos hiba történt, a város kulturális vezetése nem volt eléggé körültekintő, a szakmai véleményeket nem hallgatták meg, és pártpolitikai szempontokkal írták fölül őket.
- A Radnóti ilyen szempontból burokban van?
- Talán. Egy darabig talán még igen.
- Minek köszönhető ez? Kompromisszumokat köt, konszenzust teremt?
- Elsősorban annak, hogy jók vagyunk, és értéket teremtünk. Másfelől az én személyemben olyan igazgatója van a színháznak, aki konszenzusra képes, nem megosztó személyiség. Ez elfogadhatóvá tesz engem és a színházamat.
- 2008 novemberében alakult meg az elsősorban klasszikus-konzervatív népszínházi eszményt képviselő színházakat tömörítő Magyar Teátrumi Társaság. Mit gondol, jót tesz a színházi szakmának az erőteljes megosztottság?
- Semmiképpen nem tesz jót. Ez egy pici szakma, mindenki ismer mindenkit, és mindenki tudja a másikról, hogy mennyit ér. Együtt jártunk a Főiskolára, tanítványaink voltak, vagy tanítottak bennünket, együtt játszottunk, és rúgtuk a port a színpadon, rendeztük őket, vagy rendeztek minket. Együtt rágjuk a csepűt. Nemcsák Károly és Dörner György például tagja volt ennek a társulatnak, ismerem őket, kitűnő színészei voltak a Radnótinak. Nézze, egyre kisebb az a kenyér, amit szét lehet osztani, viszont egyre több az éhes ember, egyre többen érzik úgy, hogy ki lettek semmizve, félre lettek tolva, meggyőződésük szerint érdemtelenül. Mondom, amilyen a társadalom, olyan a színházi élet. Úgy látom, hogy az előző időszakban, vagyis a sokszor emlegetett nyolc évben is voltak olyan kinevezések, amelyek szakmailag igencsak megkérdőjelezhetők, mint ahogy most is vannak ilyenek. Régebben kicsit szégyenlősebben, de akkor is belejátszott a pártszimpátia bizonyos döntésekbe. Ebben az ügyben mindenkinek van oka panaszra. Ez a kurzus viszont sokkal határozottabb, célirányosabb az élet minden területén, így a színházban is, és tényleg nagyon erős törekvés látszik arra, hogy politikai hovatartozás alapján dőljenek el bizonyos posztok.
- Az idei POSZT véleménye és tapasztalatai szerint valóban a megbékélés és a szakmaiság találkozója lett, ahogy Márta István nyilatkozta nemrég?
- Úgy látom, ez a versenyprogram jobban tükrözte a mai magyar színház képét, azt a bizonyos mostanában sokat átkozott mainstreamet, mint a korábbi POSZT-ok. Nem biztos, hogy minőségibb, de arányosabb volt. Ilyenek vagyunk. Kevesebb volt a különös, a formabontó, a provokatív. Néha azért csodálkozott az ember: ez az előadás hogy került ide? Viszont kiegyensúlyozott, megfelelő mértékben voltak jelen a fővárosi, a vidéki, a határon túli műhelyek, nagyobb számban láthattunk közönségbarát produkciókat, de ott volt Zsótér, Mohácsi, és képviseltette magát a Nemzeti, a Katona és az Örkény.
- A függetlenek viszont hiányoztak, csupán a FESZtáv elnevezésű programsorozatban kaptak bemutatkozási lehetőséget.
- Ez szerintem sem helyes. Tavaly egyébként Márta István lehívott Pécsre, és ott ültem amolyan békepipázó bácsiként Vidnyánszky Attilával, Fekete Péterrel, Mártával és Csizmadia Tiborral. Arról volt szó, hogy legyen-e két magyar színházi fesztivál. Nagy dolognak tartom, hogy nem szakadt ketté a POSZT.
- Arról is beszélnünk kell, hogy a színházak egyre nehezebb anyagi körülmények között, csökkenő állami támogatással kénytelenek működni. Hogyan biztosítható a Radnóti viszonylag zavartalan működése a folyamatos pénzmegvonások közepette?
- Takarékosan kell dolgoznunk. Fizetésemelésre csak a legidősebbek emlékeznek. Idén nem tudtunk négy bemutatót tartani, csak három és felet. A kutyás est és a következő évadban tervezett Bergman-darab fél előadásnak számít, mivel harmadannyi pénzből hozzuk létre. Ezt persze a közönség nem veheti észre, elég, ha mi tudjuk a gazdasági igazgatóval, Komáromi Györggyel. Rendszeresen pályázunk annak érdekében, hogy pluszforrásokra tegyünk szert. Kiárusítottuk továbbá székeinknek több mint a felét.
- Mindez ugyanakkor azt is üzenheti a fenntartó felé, hogy ha kevesebb pénzből is megoldható a működés, akkor szoríthat még egyet a színházakon. 
- Mennyit lehet még szorítani a derékszíjon? Tavaly nyáron felújítottuk a nézőteret még tavaly előtti maradvány pénzből, két éve ugyancsak saját erőből oldottuk meg a légkondicionálást. Nagyon furfangosnak kell tehát lenni, és mindenféle alternatív forrásokat találni, hogy biztosítható legyen a működés.
- Ebből a ciklusból nagyjából három és fél év van hátra. Mi tenné elégedetté, ha a végére ér?
- Maradjunk meg. Dolgozhassunk békében, ne veszítsük el a kíváncsiságunkat, és ne legyünk rosszabbak, mint most vagyunk.

Az interjút készítette: 
Ménesi Gábor

Akiből még életében bérlet lett

A napokban mutatták be David Harrower Blackbird című darabját a Széné Színházban, Mucsi Zoltánnal az egyik főszerepben, Kováts Adél rendezésében. Mucsi, akiről nemrég a beceneve nyomán "Kapa-bérletet" is elneveztek, úgy véli, a dráma leginkább arra keresi a választ, hogy mennyire vagyunk urai az ösztöneinknek.

- Dolgozott már rendezőnővel? 

- Színházban még nem, filmen már igen. 

- Nem nyomasztotta a próbák alatt a nőuralom, hiszen önön és a látványért felelős Khell Zsolton kívül a stábban csak nők kaptak helyet?

- Egyáltalán nem. Nagyon kellemes helyzet, ha a próbák alatt ennyi helyes nővel van az ember körülvéve. 

- Hogyan jött létre a Blackbird című produkció, amely Kováts Adél első rendezése? 

- Orlai Tibor producer vetette fel, hogy mi lenne, ha az Adél rendezne. Ezen ő először meg is lepődött, de megtalálta David Hannovernek a 2005-ben az Edinburgh-i Fesztiválon bemutatott darabját, és az egyik főszerepre én jutottam eszébe elsőnek. Szólt, elolvastam, és azt mondtam, vágjunk bele.

- Ez egy kétszereplős darab, a partnerrel, Pető Katával találkozott már színpadon?

- Még nem, ez az első közös munkánk. 

- Gyakran dolgozik olyan társakkal, akikkel jól ismerik egymást. Most viszont a rendező és a partner is új volt az ön számára. Ez nehézséget jelentett vagy inkább inspirációt? 

- Szinte minden próbafolyamatnak van nehéz szakasza. Előfordul, hogy gödörbe kerül az ember. De Adél nagyon felkészült és türelmes volt. Tudta, hogy mit akar, de kíváncsi is volt ránk. Ezt a próbaidőszakot mindenképp a jobb munkáim közé sorolom. 

- Számomra a Blackbird elsősorban arról szól, hogy honnan kezdődik a bűn, mi a bűn egyáltalán. 

- Igen és persze arról, hogy ha teszünk valamit, akkor annak következményei vannak. Felveti azt is, hogy mennyire vagyunk urai az ösztöneinknek. A szerelem járhat azzal, hogy az ember meghibban. A kérdés az, hogy ezt a helyzetet miként tudjuk mégis uralni. 

- Úgy tűnik, Önt sorozatban a két-háromszereplős darabok találják meg. Ez miként alakulhatott így? 

- Úgy látszik, ilyenekre vagyok szocializálódva. Az elmúlt több mint harminc éves színészi pályafutásomban sok tudatosság nem fedezhető fel. Legfeljebb annyi, hogy a pályán maradtam. A két-háromszereplős darabokat is a véletlen hozta. Amióta a Nézőművészeti Kft-ét csináljuk Scherer Péterrel, Katona Lászlóval és Gyulay Eszterrel a takarékosság miatt persze nem keresünk húsz-harmincszereplős produkciókat. Nálunk egy hat szereplős előadás már "tömegdarabnak" számít. 

- Úgy tudom, hogy a Nehéz című darabot, melyet a Bárkában játszanak, Háy János kifejezetten Önnek írta.

- Amikor elolvastam Jánosnak A gyerek című regényét, felhívtam, hogy ez egy olyan dolgozat, ami után most már nyugodtan írhat nekem egy darabot. Ő először nevetett és azt mondta, hogy nagyon megtisztelő a felkérés, de az ilyeneknek nem szokott eleget tenni. Később felhívott, hogy mégis hozzákezdett egy darabhoz. Karácsony előtt újra felhívott és csak annyit mondott, hogy a Jézuska küldi nekem. Kinyitottam az e-mailemet, és ott volt a Nehéz című dráma. 

- A mű első része szinte egy monodráma, bár Lázár Kati jelen van, de csak Ön beszél. Nem volt ijesztő előszörre a feladat? 

- Dehogynem. Amikor megláttam a szöveg mennyiségét, kétségbe is estem, ráadásul nem is játszottam még monodrámát.

- A figurával több életrajzi egybeesés is megfigyelhető, hiszen akárcsak a városba nehezen beilleszkedő főszereplő, ön is vidéki. 

- Ez még nem annyira különös, mert eléggé sokan vagyunk, akik az iskola befejezése után máshol keressük a boldogulást. Az is elég gyakori, hogy valaki szoros barátságba kerül az alkohollal, ami aztán lerombolja őt. Mindannyian kapunk terheket, amiktől időnként földre rogyunk. Sokszor megaláznak bennünket. Az a kérdés, hogy ilyenkor sikerül-e felállni ezekből a helyzetekből. A Nehéz esetében az általam játszott figura nem bírta el ezeket a terheket. 

- Önnek voltak ilyen térdre rogyás közeli periódusai? 

- Az ember érezhet ilyet, akár a magánéleti problémái miatt vagy a színpadon, amikor úgy érzékeli, hogy elhagyta a tehetsége. 

- A Nehézért ön több díjat is kapott, gondolom, meghatározónak tartja a pályáján ezt a szerepet? 

- Harmincnegyedik éve vagyok a pályán és a Nehéz valóban egy fontos kilométerkő. 

- Ön nem végzett színművészeti főiskolát, ez nem jelentett hátrányt? 

- Ha elvégezném a főiskolát és azután ugyanígy végig csinálnám ezt a harmincvalahány évet, akkor tudnám az összehasonlítást megtenni. 

- Ön tizenöt évet töltött Szolnokon, majd a Bárkához szerződött, aztán szabadúszó lett, később a Krétakör Színház egyik alapítója, majd újra szabadúszó. Nehezen vált? 

- Először az ember mindig hosszútávra tervez, a Bárka létrehozása nagyon inspirált, később a Krétakör is fontos volt. Amikor pedig szabadúszó vagyok, mint most is, úgy érzem, hogy sodor a szél, néha fenn akadok egy bozóton, de igyekszem tovább lendülni. 

- A Nézőművészeti Kft-ét miért hozták létre? 

- Mindentől függetlenül akartunk olyan előadásokat létrehozni, amelyek számunkra fontosak. Nem szerettük volna, hogy rajtunk kívül ebbe más beleszóljon. 

- Sikerül működtetni ezt a konstrukciót? 

- Végül is létrejött egy repertoár, játsszuk a Nézőművészeti főiskolát, A fajok eredetét és A gondnokot. Ír nekünk tavaszra egy új darabot Parti Nagy Lajos is. Ezen kívül iskolákba visszük a Vakságot és A gyávát. 

- Pályáznak produkciókra? 

- Igen, most működésre kaptunk a függetlenek keretéből 2,2 milliót, ami nem sok mindenre elég. De hát a kultúra, ma úgy tűnik, nem annyira fontos. Különösen fájó, hogy a független társulatok nagyon nehéz helyzetbe kerültek, miközben több közülük magas színvonalat képvisel és a színházi életnek nélkülözhetetlen háttérbázisai. 

- Önről, a Szkénében, ahol több előadása is fut, mivel népszerű a Műszaki Egyetemen, nemrég bérletet neveztek el. Ez nem gyakori dolog, általában a színészeknek a haláluk után adatik csak meg. 

- Akkor lehet, hogy rólam azt tartják, hogy én már nem is vagyok. Próbálom viccesen felfogni és remélni, hogy nem úgy vonul be a színháztörténetbe ez a bérlet, mint a Szkénének egy nézőriogató időszaka.


Balogh Gyula / Népszava

The Theatre of Conor McPherson: 'Right beside the Beyond'


The Theatre of Conor McPherson: 'Right beside the Beyond'
Edited by : Lilian Chambers and Eamonn Jordan
Publication Date 28th, September, 2012
ISBN 978-1-904505-61-7
Cost €25.00

Multiple productions and the international successes of plays like The Weir have led to Conor McPherson being regarded by many as one of the finest writers of his generation. McPherson has also been hugely prolific as a theatre director, as a screenwriter and film director, garnering many awards in these different roles.

In this collection of essays, commentators from around the world address the substantial range of McPherson’s output to date in theatre and film, a body of work written primarily during and in the aftermath of Ireland’s Celtic Tiger period. These critics approach the work in challenging and dynamic ways, considering the crucial issues of morality, the rupturing of the real, storytelling, and the significance of space, violence and gender. Explicit considerations are given to comedy and humour, and to theatrical form, especially that of the monologue and to the ways that the otherworldly, the unconscious and supernatural are accommodated dramaturgically, with frequent emphasis placed on the specific aspects of performance in both theatre and film.

With an interview with Pál Göttinger, Director of the First Hungarian Production of Conor McPherson’s The Seafarer in Bárka Theatre, Budapest - by Mária Kurdi.

Carysfort Press 4 Book Launch
Starting from 23rd Oct 2012 (Tue) from 19:15 - 21:15
Carysfort Press are launching 4 new titles on October 23, 2012 at the Project Arts Centre at 7.15pm.
'Selected Plays: Site Specific Work' by Tom Swift,
'The Story of Barabbas: The Company' by Carmen Szabo,
'The Theatre of Conor McPherson: 'Right beside the Beyond', edited by Lilian Chambers and Eamonn Jordan,
'Wexford as the World: The Art of Billy Roche, edited by Kevin Kerrane.
For further information contact lilian.chambers@gmail.com 

Venue
Project Arts Centre,
39 East Essex Street, Temple Bar, 2, Dublin.
tel: +353 1 8819613/4 (Box Office) 
email: box-office@projectartscentre.ie


Félig Szép Heléna és a lesszabály

Vas András
Sportnyelven szólva két ellentétes félidőt láthatott a nagyérdemű a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A Szép Heléna első felvonása közelített a tökéleteshez, a szünet után azonban érthetetlenül ellaposodott a produkció.

Ezt most ki kellene hagyni, motoszkál bennem a kisördög, s nem is piríthatok rá azonnal, hogy kussoljon, hiszen van némi alapja a húzódozásnak: a közelmúlt Cigánybárója és a tavalyi A régi nyár után valahogy egyetlen porcikám sem kívánja a Szép Helénát. Pontosabban semmiféle operettet. Ha Offenbach, akkor már inkább a Kickers Offenbach a Bundesliga 3-ból, viszont, ha már futball, akkor Heléna éppen ütközik az észt-magyarral. Oké, persze, utóbbi sem Broadway-esélyes produkció, de mégis... 

Aztán valahogy mégsem a Noszlopy utcai egység teraszán, hanem a színház nézőterén találom magam, de még a nyitány közben sem vagyok róla meggyőződve a döntés helyességéről. Ennek megfelelően erőteljes hendikeppel indul az előadás, de hamar felvillan a This is Sparta reklámtábla, az alján az apró betűs Caution – óvatosan – kiegészítéssel, s egy bunyót imitáló piktogrammal… Nohát, ebből még lehet is valami, meg aztán a meccs úgyis nagyjából a második felvonással együtt kezdődik, adjunk egy esélyt.
S az előadás első fele meg is szolgálja a bizalmat.Göttinger Pál rendező Szabó Borbála szövegének köszönhetően kiemeli a darabot a görög mitológia világából, s szépen letörölgetve-aktualizálva áthelyezi a mába. A gazdasági válság sújtotta Görögországba – vagy csak egyszerűen: egy országba, ahol létezik sárga csekk... –, ahol Agamemnon mükénéi király – egyeseknek csak Agi – és társai, fia, Oresztész, a két Ajax – a szinte sebezhetetlen görög harcos és Lokrisz királya –, a rettenthetetlen Akhilleusz, valamint Kalkhasz főpap azon mesterkednek, hogy valahogyan megszabaduljanak Menelaosztól, Spárta királyától, akinek mindannyian adósai, s főként a lúdjátékban verhetetlen. 

A banda azonban nélkülözi a homéroszi tulajdonságokat, az Iliászból megismert társaság inkább rejtői kocsmák vagy légió mélyén szövetkező ügyefogyott összeesküvők gyülekezetének tűnik, tagjai eredeti jelleme kiradírozva, s ráaggatva helyettük megannyi kicsinyes és sötét 21. századi tulajdonság. Csetlenek és botlanak, köszönhetően az összeesküvést, de kitágítva a kort is jellemző, s a lekapcsolt lámpával a vaknak is jelzett sötétségben, de ekkor még kifejezetten szerethető és élvezhető az átértelmezés, ülnek a gegek, a jelenetek. Mint ahogyan a világszépének kikiáltott Szép Heléna is megfelelően túljátssza szerepét – bár azt hiszem, kevesen képzelik a Ms., illetve Mrs. World Number One-t klasszikus operaénekes alkatú hölgynek… Ezek után már nem is meglepő, hogy Párisz sem egy Orlando Bloom A Trójából, hanem, ahogy a történet egyes elemeit – időnként kivetítve szó szerint –megvilágító Mythos bulvárújságból kiderül: az almás sztár. A pásztor, aki eldöntötte, az istennők közül kinek jár Érisz aranyalmája, s ezzel Aphrodité ajándékaként elnyerte a legszebb nő szerelmét. Elegye a siker biztos tudatával felvértezett, ám kissé együgyű jampecnek és a beszari hősszerelmesnek. 

A történet ezek után természetesen alig-alig marad meg az eredeti fősodornál, s meglehetősen nehéz elképzelni, hogy a végkifejlet az ókor egyik legnagyobb, megannyi költő által megénekelt háborújába torkollik. Főként, hogy a szünet– az észt-magyar kezdősípszava... – után hirtelen elfárad a produkció. Leül a darab, úgy tűnik, mintha a rendezés megpróbálna visszatalálni a klasszikus, offenbachi vonalhoz, a poénok, szójátékok, színpadi csetlés-botlás a Mikroszkóp Színpad legrémesebb korszakát idézi, már azon sem lepődne meg az ember, ha valahol a színpad szélén a táncosok gyűrűjében feltűnne Hacsek és Sajó...
Szerencsére helyettük a Somogy Táncegyüttes remek produkciója köti le a figyelmet, s el kell ismerni, a színészek is kihozzák a maximumot a jelenetekből. Nyári Oszkárlubickol Agamemnon szerepében, erőszakos, nyers, uralkodó, kegyetlen, ám egyben bumfordian esetlen, akiről azért nehéz elképzelni, hogy majdan diadalmas-győztes hadvezérként tér haza Trójából... Fándly Csaba remekül formálja meg az együgyű szuperhőst, Akhilleuszt, s a két Ajaxot is elismerés illeti, hiszen Szvath Tamás és Hunyadkürti György jóval többet nyújt, mint az kevéssé megírtnak tűnő szerepükből adódna. Zseniális rendezői húzás viszont Oresztész szerepét Nyári Szilviára osztani, aki a link királyfit egyfajta életunt Michael Jacksonnal ötvözi. Kőrösi András főpapja a hatalomvágyó és telhetetlen egyházfi hű tükörképe, Lugosi György Menelaosza viszont messze nem olyan agyafúrt és legyőzhetetlen, mint az az összeesküvők elbeszéléséből felsejlene. Nem úgy a kvízjáték-vezető figurája: Tóth Géza kifejezetten életszerűen hoz egy meglehetősen ismerős, mondhatni friderikuszi alakot. 

Sipos György Philokomusz szerepében a kabosi-latabári csetlő-botló inasféle, csak éppen nem ébreszt semmiféle érzelmet, a néző tudomásul veszi, hogy van még valaki a színpadon.
Melynek hangban egyértelmű ura Kolonits Klára. Az Operaház szopránja természetesen az énekes szerepekben érzi otthon magát, játékos produkciója feledhető, viszont javára írandó, hogy egyetlen partnerét sem akarta leénekelni a színpadról, s láthatóan jól érezte magát egy számára meglehetősen idegen környezetben. Hasonlóképpen egy másik debütálóhoz: az Egerből a Csikybe szerződött Hüse Csaba jó érzékkel egyensúlyozott Párisz különféle arcai között, s remekül megbirkózott az énekes szakaszokkal, pedig neki jutott legtöbbször az első blikkre nem túl hálás feladat: duettezni egy profi szopránnal.

Ám hiába az amúgy erős színészi produkció, mégis valahogy nyögvenyelősen araszolunk előre, várjuk, hogy Menelaoszt felszarvazzák végre, szöktessék meg Helénét, s törjön ki az a rohadt háború. Vagy legalább sikerüljön megérteni a lúdjáték szabályát, ahol a kékre és a bordóra tehet az ember, majd… Na, könnyebb elmagyarázni egy futball ellen beoltott feleségnek a lest... Van idő ilyeneken morfondírozni, ugyanis a produkció Eric Moussambaniként evickél előre, míg végre sikerül a nagy szöktetés, s Menelaosz készülhet Trója ostromára. 
De ez már – szerencsére – egy másik történet...

DráMA 5 kortárs színházi találkozó

A dráMA 5 kortárs színházi találkozó programja
Székelyudvarhely, 2012. október 23–28.


Október 23., kedd

16.30 óra – Megnyitó – 115 éve született Tomcsa Sándor – kiállítás-megnyitó az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI, Budapest) szervezésében. Helyszín: a Művelődési Ház kis kiállítóterme.
17 óra – Visky András: Megöltem anyámat – a szerző rendezésében. Albert Csilla és Dimény Áron előadásában. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása. Helyszín: stúdióterem.
20.30 óra – beszélgetés Szálinger Balázs drámaíróval.
21 óra– Kocsis István: A Tér – rendező: Török Viola. Játssza: Sebestyén Aba. A marosvásárhelyi Yorrick Stúdió előadása. Helyszín: stúdióterem.


Október 24., szerda

12 óra – A dráMÁzat pályázat első három díjazott pályamű felolvasása. Helyszín: a Tomcsa Sándor színház protokollterme (em. 74-es).
17 óra – Székely Csaba: Bányavirág – rendezte: Sebestyén Aba. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorrick Stúdió közös előadása. Helyszín: nagyszínpadi stúdió.
19 óra – Beszélgetés Székely Csaba drámaíróval.


Október 25., csütörtök

12 óra – A dráMÁzat első három díjazott pályaművének felolvasása. Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely. Helyszín: protokollterem.
19 óra Görgey Gábor: Unde-i revolverul? – rendező: Mircea Cornișteanu. A krajovai Marin Sorescu Nemzeti Színház előadása. Helyszín: nagyszínpad.
21 óra – Garaczi László: Plazma2, avagy az Ovibrider – rendező: Tóth Árpád. Felolvasó kocsmaszínházi előadás, Tomcsa Sándor Színház Székelyudvarhely. Helyszín: Kalapos Kávézó.


Október 26., péntek

12 óra Hogy vagy, kortárs dráma? – Beszámoló a 2011-2012-es évad magyarországi kortárs drámafesztiváljairól (Kortárs Drámafesztivál-Creativ Media-DESZKA-Drámaírók Kerekasztala-Nílt Fórum 2012-Színházi Drámaírók Céhe) – Lőkös Ildikó, az SzDC társelnöke – Budapest. Helyszín: protokollterem.
16.30 óra – Mit csináltál három évig? A kolozsvári Váróterem Projekt előadása. Helyszín: stúdióterem.
19 óra – Tasnádi István-Gádor Béla: Othello Gyulaházán – rendező: Lendvai Zoltán. A Csíki Játékszín előadása. Helyszín: nagyszínpad.
22 óra – A színház zenéje – OFF program – Cári Tibor és zenekara. Helyszín: dráMa Kávéház.


Október 27., szombat

11 óra – A kortárs dráma- és színháztörténeti hagyományok, a kortárs dráma legfontosabb kérdései – Nagy András színházi szakaember, Budapest. Helyszín: protokollterem.
19 óra – Vinnai András: Furnitur – rendező: Göttinger Pál, a temesvári Csíky Gegely Állami Magyar Színház előadása. Helyszín: nagyszínpad.
22 óra – Stereogám koncert – OFF program. Helyszín: dráMA Kávéház.


Október 28., vasárnap

12 óra – A dráMÁzat pályázat első három díjazott pályaművének felolvasása – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely. Helyszín: protokollterem.
16.30 óra – Németh Ákos: Deviancia – rendező: Németh Ákos. A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház előadása. Helyszín: stúdióterem.
19.30 óra – A dráMÁzat ünnepélyes eredményhirdetése.
20 óra – William Shakespeare nyomán: Pyramus & Thisbe 4 You – rendező: Alexandru Dabija. A bukaresti Odeon Színház előadása. Helyszín: nagyszínpad.

A közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések moderálására Varga Anikó színikritikust kérték fel a szervezők.

A találkozó idejére a színház kis kiállítótermében Alkotni jó! címmel a Tomcsa Sándor Színház művészeinek alkotásaiból kézműves kiállítás nyílik.

Miért? c. műsor a Somogy TV-ben

A videót ide kattintva lehet megnézni.

FTP – Független Thália Projekt 2012

A Thália Színház befogadó színházként tovább szélesíti együttműködését a független színházi társulatokkal. A FÜGE Produkcióval együttműködve alakította ki a 2012/13-as évad repertoárját a két stúdió valamint a Mikroszkóp Színpad tereiben. A FÜGE „inkubátor” szerepet vállalva, a produkciók létrehozását segíti a finanszírozástól a próbalehetőségekig, a Jurányi utcában hamarosan megnyíló produkciós házban. A Thália pedig játszóhelyeinek köszönhetően elsősorban a színpadi bemutatkozásról, repertoáron tartásról gondoskodik.

Bereményi Géza 2012-től vezeti a színházat, amely befogadó színházként a Thália nevet viseli. Igazgatói koncepciójában megfogalmazottak szerint a "Thália progresszió" szellemiségében a hazai viszonyok között újszerűnek számító struktúrát kíván megvalósítani, amelynek egyik fontos eleme, a szoros és intenzív kötelék a független színházi szcéna meghatározó társulataival, alkotóival, és ezzel párhuzamosan a terület számára is innovatív együttműködés biztosítása a rádió és TV- játékok, színpadi előadások televíziós adaptációk létrehozásában. Középtávú cél az un. „Thália szellemiség” újraélesztése a Nagymező u. 22-24-ben. A Thália a magyar színházművészetben a progresszió szimbóluma a valamikori Thália Társaság óta. A Társaság célja a hivatásos színházakban mellőzött, irodalmi értékű klasszikus és kortárs művek kiállítása volt, emellett a friss és új játékstílusokkal való kísérletezés. Ebben az értelemben a Thália Társaság az első magyar alternatív színháznak tekinthető. Ezt a tradíciót szeretné felfrissíteni a Thália Színház, amikor a FÜGE ernyőszervezeti hátterére támaszkodva játékra hívva, befogadja a független színházi együtteseket és műhelyeket. Az együttműködés kommunikációs és szervezési hátterét a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottságának nyertes pályázata teszi lehetővé.

A Független Thália Projekt novemberben egy hetes platformmal indul, amelynek keretében a különböző társulatok megtöltik a színház tereit az Arizona Stúdiótól a Mikroszkóp kávézójáig. Ezen a héten nemcsak azokat az előadásokat lehet majd látni, amelyek az évad repertoárját alkotják, hanem olyan produkciókat is, amelyek szellemiségükben kapcsolhatók az FTP eseményéhez és izgalmasan adaptálhatók TV-játék formájában is.

A terület legnevesebb csapatai vonulnak fel rég nem játszott vagy még be sem mutatott előadásaikkal, így például a KOMA Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című előadásával mutatkozik be, a HOPPart a Kőszegi Várszínházzal együttműködésben létrehozott Hajrá Háry! című zenés opuszát adja elő, de a projekt keretében újra színpadra kerül a Szikrában nagy sikerrel bemutatott és azóta sem játszott Szeret…lek című darab is Pelsőczy Réka rendezésében a Manna Produkció gondozásában. Terítékre kerülnek ifjúsági előadások is, többek között a Nézőművészeti Kft. Gyáva és Vakság című egyszemélyes nemcsak színházilag, de pedagógiailag is hiánypótló darabjai.

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed