Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

A jóban is találunk hibát

A szakmai beszélgetések listáján a temesvári Furnitur című előadás következik. Bár az előadás zseniális, a beszélgetésen mégis felmerül benne néhány apró hiba. Az előadás nehézkesen indul, mivel túl sok időt hagy a nézőnek a bekapcsolódáshoz. Ezen kívül, még sokak számára érthetetlen a 665-dik szám. Oké, értjük, hogy 666 az ördög száma, és hogy a főszereplő férfi felnőtt gyermeke a 666-dik vásárló, de mégis érzünk valami hiányosságot ezzel kapcsolatban.

A színészi játék elképesztően jó volt. Ezt bizonyítja, az anyós karaktere. Belső információként megtudtuk, hogy az anyós karaktere nincs egészen megírva, ami egyáltalán nem vevődik észre az előadásban, ez pedig Éder Enikő játékának köszönhető.
Felmerült néhány technikai gond (hang és világítás), amely részben a stáb, részben pedig a tér hibájának lehet felróni.
Az előadás nyelve, de a szöveg is úgy van megalkotva, hogy parodizálja a musicalt, bár a közönség ezt nem parodizálásnak veszi. Hangosan tapsolnak az elénekelt, eltáncolt dalok után. Nem a nevetéstől, hanem a meghatottságtól lesz könnyes a szemük.

A beszélgetésen még az előadás utolsó momentumaként szereplő tükörjátékot próbáltuk megfejteni, amely egyesek számára túl szájbarágós, mások számára viszont nagyon jó befejezésnek bizonyul.
Én mégis úgy gondolom, hogy néha az embereknek kell egy szájbarágós előadásvég, ahhoz, hogy szembenézzenek a saját életükkel. Mivel minden ember más tulajdonsággal rendelkezik, találkozunk olyanokkal, akik szeretnek elgondolkodni, de olyan is akad, aki nem. Ha tükröt mutatunk nekik, akaratuk ellenére viszonyítják az előadást saját életükhöz. Szerintem ez a cél. 

Hover Annamária