Ugrás a fő tartalomra

Most épp ez

KEDDEN ELSTARTOL A 14. ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL

A tizennegyedik Ördögkatlan Fesztivál augusztus 3-án kezdődik! Pécstől délre, a legjobb magyar borok vidékén, három kicsi faluban (Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd), a Szoborparkban és a Vylyan és a Mokos Pincészet tereiben. Baranya legnagyobb összművészeti fesztiválja augusztus 3 és 7. között 600 programnak és produkciónak ad otthont. A teljes műsor itt található.(külső hivatkozás) Premierek a Katlanban Ezen a nyáron számos színházi bemutató lesz az Ördögkatlan(külső hivatkozás) színházi tereiben. Protekciósan kiemelünk két Ördögkatlan Produkciót: augusztus 5-én az Amfiteátrumban először látjuk-halljuk a Másnap című koncert-színházat, melyben Cseh Tamás és Csengey Dénes 1986-ban írt dalait tisztogatja meg, énekli el Beck Zoli és Szűcs Krisztián. Stefan Zweig Sakknovella című kisregényéből írt Fekete-fehér címmel vadonatúj monodrámát Légrádi Gergely – ezt augusztus 7-én játssza az Ördögkatlan mindenese, többek között remek színésze, Göttinger Pál. Az előadást Ujj Mészáros Károly r

DráMA 5 kortárs színházi találkozó

A dráMA 5 kortárs színházi találkozó programja
Székelyudvarhely, 2012. október 23–28.


Október 23., kedd

16.30 óra – Megnyitó – 115 éve született Tomcsa Sándor – kiállítás-megnyitó az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI, Budapest) szervezésében. Helyszín: a Művelődési Ház kis kiállítóterme.
17 óra – Visky András: Megöltem anyámat – a szerző rendezésében. Albert Csilla és Dimény Áron előadásában. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása. Helyszín: stúdióterem.
20.30 óra – beszélgetés Szálinger Balázs drámaíróval.
21 óra– Kocsis István: A Tér – rendező: Török Viola. Játssza: Sebestyén Aba. A marosvásárhelyi Yorrick Stúdió előadása. Helyszín: stúdióterem.


Október 24., szerda

12 óra – A dráMÁzat pályázat első három díjazott pályamű felolvasása. Helyszín: a Tomcsa Sándor színház protokollterme (em. 74-es).
17 óra – Székely Csaba: Bányavirág – rendezte: Sebestyén Aba. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorrick Stúdió közös előadása. Helyszín: nagyszínpadi stúdió.
19 óra – Beszélgetés Székely Csaba drámaíróval.


Október 25., csütörtök

12 óra – A dráMÁzat első három díjazott pályaművének felolvasása. Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely. Helyszín: protokollterem.
19 óra Görgey Gábor: Unde-i revolverul? – rendező: Mircea Cornișteanu. A krajovai Marin Sorescu Nemzeti Színház előadása. Helyszín: nagyszínpad.
21 óra – Garaczi László: Plazma2, avagy az Ovibrider – rendező: Tóth Árpád. Felolvasó kocsmaszínházi előadás, Tomcsa Sándor Színház Székelyudvarhely. Helyszín: Kalapos Kávézó.


Október 26., péntek

12 óra Hogy vagy, kortárs dráma? – Beszámoló a 2011-2012-es évad magyarországi kortárs drámafesztiváljairól (Kortárs Drámafesztivál-Creativ Media-DESZKA-Drámaírók Kerekasztala-Nílt Fórum 2012-Színházi Drámaírók Céhe) – Lőkös Ildikó, az SzDC társelnöke – Budapest. Helyszín: protokollterem.
16.30 óra – Mit csináltál három évig? A kolozsvári Váróterem Projekt előadása. Helyszín: stúdióterem.
19 óra – Tasnádi István-Gádor Béla: Othello Gyulaházán – rendező: Lendvai Zoltán. A Csíki Játékszín előadása. Helyszín: nagyszínpad.
22 óra – A színház zenéje – OFF program – Cári Tibor és zenekara. Helyszín: dráMa Kávéház.


Október 27., szombat

11 óra – A kortárs dráma- és színháztörténeti hagyományok, a kortárs dráma legfontosabb kérdései – Nagy András színházi szakaember, Budapest. Helyszín: protokollterem.
19 óra – Vinnai András: Furnitur – rendező: Göttinger Pál, a temesvári Csíky Gegely Állami Magyar Színház előadása. Helyszín: nagyszínpad.
22 óra – Stereogám koncert – OFF program. Helyszín: dráMA Kávéház.


Október 28., vasárnap

12 óra – A dráMÁzat pályázat első három díjazott pályaművének felolvasása – Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely. Helyszín: protokollterem.
16.30 óra – Németh Ákos: Deviancia – rendező: Németh Ákos. A temesvári Csíky Gergely Állami Magyar Színház előadása. Helyszín: stúdióterem.
19.30 óra – A dráMÁzat ünnepélyes eredményhirdetése.
20 óra – William Shakespeare nyomán: Pyramus & Thisbe 4 You – rendező: Alexandru Dabija. A bukaresti Odeon Színház előadása. Helyszín: nagyszínpad.

A közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések moderálására Varga Anikó színikritikust kérték fel a szervezők.

A találkozó idejére a színház kis kiállítótermében Alkotni jó! címmel a Tomcsa Sándor Színház művészeinek alkotásaiból kézműves kiállítás nyílik.