JURÁNYI LATTE – LÁSZLÓ LILI ÉS VILMÁNYI BENETT

Szeptember 26-án mutatják be Fehér Balázs Benő rendezésében a Mi és Ők c. előadást a Jurányiban. A darab alapjául szolgáló, azonos című drámát Carly Wijs holland szerző jegyzi, aki szeptember 27-én egy író-olvasó találkozó miatt látogat el hozzánk. László Lilivel és Vilmányi Benettel, a két főszereplővel beszélgettünk.

Idén végeztetek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályában.
Lili: Kicsit hihetetlen volt, hogy vége lett az egyetemnek. Ölelkezve sírtunk a takarásban az utolsó előadás után. Örültünk, hogy vége, de egyszerre nyomasztó, hogy nincs már meg ez a bázis. Fura, hogy nem lesz az osztállyal több közös előadásunk.
Benett: Az jó volt, hogy nem egyik pillanatról a másikra lett vége: fokozatosan engedtük el egymás kezét az egyetemmel. Nekem annyira nem volt nagy megkönnyebbülés, mert nem kaptam kézhez a diplomámat, még nincs meg a nyelvvizsgám.

Mit szerettek egymás munkamódszerében?
Benett: Azt, hogy hasonló az ízlésünk és az is, amit a színházról gondolunk. Együtt tanultunk mindent. Szerintem az érződik, ha két színésznek ugyanaz a mestere, nekünk Zsámbéki Gábor volt. Ráadásul Benő is Zsótér-Zsámbéki-osztályba járt.

Benővel már többször dolgoztatok együtt.
Lili: Jól értjük egymást. Szerintem ismeri már a színészi adottságainkat, az erősségeinket, és próbál arra terelni, amin fejleszteni kell. Esetemben például az érzékenyítést. Benettnek ez könnyebben megy. Csodálom, ahogyan ő meg tudja mutatni a színpadon a legérzékenyebb oldalát. Nekem ebben lazulnom kell.
Benett: Benő nem olyan rendező, aki otthon az íróasztalnál kitalál valamit, és azt minden áron ráerőlteti a színészre. Hanem abból indul ki, mi milyenek vagyunk. Emiatt is tud ilyen hatással lenni ránk. Én tőle is nagyon sokat tanultam.

Lili, azt nyilatkoztad, hogy először a testtartással kezdesz el foglalkozni egy darabnál. A Mi és Ők-nél is így volt?
Lili: Ennél a darabnál is kifejezetten sokat foglalkoztunk a testtartással, gesztusokkal, testi jelekkel. Benő szerette volna, ha az előadás folyamán elengedjük a gyerekjátszást, de az elején erős gesztusokkal kell megmutatni, hogy gyerekek vagyunk. Abban a korban vagyunk, amikor az ember még nem teljesen ura a testének és önkéntelenül sokat mozgolódik.

Emlékeztek a 2004-es beszláni hírekre?
Benett: Nem. Mikor ezzel az anyaggal ismerkedtünk, akkor kezdtünk el belemélyedni, mi történt akkor. Mi 2004-ben pont annyi idősek voltunk, mint a túszul ejtett gyerekek.

Más olyan darabban játszani, ami időben ilyen közel van hozzánk?
Benett: Mindenképp. Nem kellene, de sajnos előfordul, hogy úgy megy az ember az előadásra, hogy kicsit dobja, de itt felelősséggel tartozol. Nem lehet félvállról venni. Itt emberek, gyerekek haltak meg. Mi ennek a történetét meséljük el. Úgy érdemes színházat csinálni, ha van tétje.

Kiknek ajánljátok az előadást?
Lili: Mindenkinek. Érdemes elgondolkodni erről a témáról. Nyilván szülőknek ez sokkal megrázóbb, mi fel sem foghatjuk, milyen elveszíteni egy gyereket. Viszont szerettei mindenkinek vannak, életkortól függetlenül. Nézőként lehet azonosulni a gyerekekkel is, akik bent ragadtak, de ugyanúgy azokkal is, akik az épület előtt három napig tehetetlenül aggódtak a szeretteikért. Az egyik dokumentumfilmből lehet tudni, hogy az első napon bement az iskolába egy túsztárgyaló, és elérte, hogy azok az anyák, akik csecsemővel voltak bent, kijöhessenek a kisbabájukkal együtt. Több olyan édesanya volt köztük, akiknek a nagyobb gyereke is bent volt. A legtöbben úgy döntöttek, hogy kijönnek a kisebbel. Amikor a nővéremmel – akinek három kisgyereke van – beszélgettünk erről, azt mondta, el sem bírja képzelni, hogy bent hagyná az idősebbet. De azt gondolom, hogy valójában nem biztos, hogy meg tudjuk ítélni hideg fejjel, képzeletben, hogyan cselekednénk egy ilyen szörnyű, felfokozott érzelmi állapotban.

Milyen évad vár rátok?
Lili: Ősszel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Horváth Illés Macbethrendezésében játszom Lady Macbeth-et, aztán a Balfácánt vacsorára! című bohózatot Göttinger Pál rendezésében mutatjuk be decemberben. Tavasszal az Orlai Produkciós Irodánál készül egy előadás a Vénusz című film alapján. Illetve nála lesz még egy nyári bemutatóm. A Mi és Ők-kel utazni is fogunk, októberben megyünk Lengyelországba, Kielcébe.
Benett: Lestyán Attila szerepét veszem át A vezér c. előadásban a Jurányiban. Lesz egy Sarah Kane bemutatóm az Ódryn. A Radnótiban játszom majd a 10 című, Székely Csaba darabban decembertől. Tavasszal a Gloria c. kortárs amerikai darabot Hajdu Szabolcs rendezi a társulatnak. Mindeközben Horváth Lili nagyjátékfilmjét, illetve Dudás Balázs rövidfilmjét forgatjuk, utóbbiban Sodró Eliza lesz a partnerem.

Bordás Katinka

BŰNBÁNAT ÉS MEGVÁLTÁS - FOLYTATÓDOTT A SOMORJAI HANGVERSENYSOROZAT

Bűnbánat és megváltás címmel folytatódott a Somorjai Ferenc Kamarazenekari Hangversenysorozat a Ciszterci templomban. A koncerten felcsendült Händel F-dúr concerto grossója is.
 
A közreműködő kiváló énekes szólisták mellett az est vendége volt Göttinger Pál a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője is.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar az utóbbi időben nagy súlyt fektet a régizene előadására: munkáját e speciális területen a stílus egyik legkiválóbb hazai szakértője, Dinyés Soma segíti és irányítja. A bérleti sorozat harmadik koncertjén is ő dirigálta az együttest, német nyelvterületen működő barokk mesterek műveiből összeállított programot szólaltatva meg a pompás akusztikájú Ciszterci templomban.

A nyitó- és a zárószám ugyanahhoz a zenetörténeti jelentőségű épülethez, a lipcsei Tamás-templomhoz kötődött: itt dolgozott az 1701-ben elhunyt Johann Schelle, akinek műve a 17. századi lutheránus egyházzenei gyakorlat szép példája. Ezt a tradíciót a két évtizeddel később Lipcsében letelepedő Johann Sebastian Bach folytatta és emelte a legmagasabb művészi színvonalra: a hangversenyt az 1723-ban komponált 105. kantáta zárta. 

A két kantáta között először a Lipcsével szomszédos Drezda udvari karmesterének drámai szólókantátája csendült fel, melyet a nemzetközi szinten is elismert Alexander Schneider kontratenor tolmácsolt. Ezt követően Händel 1739-ben olasz mintára (elsősorban Corelli híres, szintén op. 6 sorszámot viselő sorozata nyomán) komponált F-dúr concerto grossója csendült fel.

A közreműködő kiváló énekes szólisták (Szili Gabriella – szoprán, Alexander Schneider (DE) – kontratenor, Megyesi Zoltán – tenor, Najbauer Lóránt – basszus, Kodály Zoltán Kórusiskola Exsultate Fiúvegyeskara (karnagy: Tóth Márton) mellett az est vendége volt Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője, számos hazai és kárpát-medencei színház díjnyertes produkcióinak rendezője is.

Gyerekbőrbe bújva közelítjük meg a tragédiát

László Lilit gyerekszerepben láthatjuk a beszláni túszdrámáról szóló kétszereplős előadásban, a Mi és Őkben. A pályakezdés buktatóiról és a párjával való közös játékról is beszélgettünk.

narancs.hu: Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályába jártál. Fullajtár Andreának ez volt az első osztálya. Tőle mit tanultál?

László Lili: Tanárként is éppoly szenvedélyes, mint a színpadon. Az egyik dolog például, amit tőle tanultunk, az, hogy két embernek nem szerencsés, ha egyforma a tempója, lelkiállapota egy jelenetben. Az egyiknek jobban kell pörögnie, húznia a másikat. Andrea egyszer olyan vehemensen magyarázott nekünk arról, hogy hogyan kéne megoldani valamit, hogy közben elszakította a ruháját. A másik fontos dolog, amit tőle tanultam, az, hogy mindig használjam föl a lámpalázat, illetve az aznapi lelkiállapotomat egy előadásnál.

narancs.hu: Lámpalázból jutott neked bőven?

LL: Igen. Főleg az előadás előtti néhány perc, ami számomra borzasztó. Most, hogy a beszláni tragédiáról szóló előadást, a Mi és Őket játsszuk Vilmányi Benett-tel, és az egész előadás a kettőnk vállán nyugszik, különösen érzem ezt a kezdés előtti néhány pillanatot.

narancs.hu: Nem lehet könnyű egy terrortámadásról szóló darabot megjeleníteni, ráadásul pusztán két fővel.

LL: Mi gyerekbőrbe bújva közelítjük meg a tragédiát, mintha két túlélő gyerek mesélné el azt a három napot, amit átélt 2004-ben azon a bizonyos iskolai tanévnyitó ünnepségen, amikor 35 csecsen terrorista fogva tartott több mint ezer túszt, gyerekeket és a szüleiket.

narancs.hu: Ezért is vannak a közönséghez címzett kiszólások, amik nem kifejezetten a darab részei?

LL. Igen. Ez nem egy klasszikus negyedik falas előadás. A rendező, Fehér Balázs Benő szándéka az volt, hogy elidegenítő effekteket alkalmazzon, a nézők is egymással szemben ülnek, látják egymást, nem az a cél, hogy átéljék a tragédiát, inkább a történtek átgondolására ösztönzi őket.

MN: Még egyetemistaként kerültél be Orlai Tibor Együtt szabadon nevű formációjába, ha úgy tetszik, társulatába.

LL: Az idén végeztem, de óriási szerencsém volt, mert Orlai Tibor már a harmadik év végén felkért a Dés Mihály regényéből készült Pesti barokk című előadásra, amiben többek közt Kern Andrással és Szabó Kimmel Tamással játszom együtt. Aztán jött a Fura című előadás a lázadó ifjúságról, majd tavaly nyáron Szentendrén Szép Ernő Vőlegénye, ebben egy tizennégy éves székely szolgálólányt alakítottam, idén a Nóra II, és most ez a kétszereplős túszdráma, a Mi és Ők. Negyedév után elmentem gyakorlatra Nyíregyházára, ahová Göttinger Pál hívott el, és ahol gyerekelőadásban is kipróbálhattam magam, miközben párhuzamosan Orlai Produkciókban is játszottam

narancs.hu: Több frissen végzett kortársad panaszolja, hogy az egyetemen nem tanítják meg a színészt az önérvényesítésre, az önmenedzselésre, erre vonatkozóan nincs kurzus vagy oktatás.

LL: Ez így van és ebben én se vagyok jó. Ha mondanak egy összeget, hajlamos vagyok rá, hogy könnyen elfogadjam. Lehet, hogy néhány év múlva e téren több lesz az önbizalmam és ez változni fog, de egyelőre ez a helyzet.

narancs.hu: Mekkora a szerepe a szakmátokban a szerencsének és az önérvényesítésnek?

LL: Óriási. Nekem szerencsém van, vannak munkáim, jó lehetőségeim, így egyelőre nem éreztem szükségét az önérvényesítésnek. Itt van ez a casting dolog. Ha nem kapom meg a szerepet, akkor hajlamos vagyok elkeseredni s azt gondolni, hogy nem voltam jó, pedig ez nem feltétlenül van így. Most azonban kiválasztottak az Egynyári kaland című tévésorozatban egy szerepre. Mivel kevés a filmes tapasztalatom, izgatott vagyok, és van bennem félelem is, hogy milyen lesz magam visszanézni a képernyőn. Azt hiszem, a kamera előtt másképp kell játszani, mint a színpadon. Szász Jánossal volt filmes gyakorlatunk az egyetemen, ahol különböző feladatokat csináltunk, aztán visszanéztük magunkat a vásznon és láttuk, milyen nehéz a színészi játékot kidekázni.

narancs.hu: Édesanyád Pongor Ildikó, a magyar balett egykori sztárja, édesapád, László Péter szintén balettművész volt és koreográfus. Az ember azt gondolná, hogy egyenes utad vezetett volna a balettszínpadig.

LL: Nekem kezdettől fogva világos volt, hogy a színház lesz az utam. Minden elismerésem mellett engem a balett nem elégítene ki, nekem egyszerűen kellenek a szavak. Kiskoromban anyukám rendszeresen bevitt a kulisszák mögé, tehát megszimatolhattam ezt a világot, de a nagy szerepeiben én már nem láttam, bár 53 éves koráig táncolt. Én vagyok a harmadik gyereke, a testvéreim nem művészi pályán helyezkedtek el. Én a Színművészeti előtt Földessy Margithoz és az ÁSZ drámaiskolába jártam, aztán szerencsére elsőre felvettek az egyetemre.

narancs.hu: Hogyan tudtál beilleszkedni?

LL: Nekem nagyon nehezen indult a Színművészeti első éve, mert az édesapámat pont akkor, 19 éves koromban vesztettük el, amitől nagyon összezuhantam. Hónapokig nem tudtam rendesen dolgozni, ezt szóvá is tették az osztálytársaim és a tanároktól is érkezett olyan visszajelzés, hogy nem elég az, amit csinálok. A gyászomban igazán senki nem segített, sem a tanárok, sem az osztálytársaim, bár én igyekeztem tartani magam, de valahogy kifordultam önmagamból és emiatt a többiekkel se tudtam az egyébként rám jellemző módon kommunikálni. Jártam pszichológushoz, ő nagyon sokat segített. Aztán idővel a veszteség szépen lassan beépült a személyiségembe.

narancs.hu: Ha az embernek a párja is színész, az még jobban inspirálja vagy van benne gátló tényező is?

LL: Számomra nem gátló, hanem inspiráló. Az sokat számít, hogy a szakmai kérdéseket meg tudjuk vitatni. Mi osztálytársak is voltunk Benett-tel, de az egyetemi előadásokat leszámítva a Mi és Ők az első közös munkánk. Persze sok különbözőség van köztünk, a színházi ízlésünk hasonló, ezért produktívan tudunk együtt dolgozni.

narancs.hu: Rivalizálás nincs köztetek?

LL: Részéről kevésbé, részemről azért van.

MN: Mit gondolsz, miért?

LL: Benett-től irigylem, hogy nem stresszel rá túlságosan a feladataira, így meg tudja őrizni a lazaságát. Szívesen megnézném, hogy ő hogyan csinál végig egy casting szituációt, mert én sokszor túlizgulom.

Maxim Leo: Volt egyszer egy NDK

A szerzővel Pálinkás Szücs Róbert beszélget, közreműködik Göttinger Pál.

Tizennyolc évvel a berlini fal leomlása után Maxim Leo gondolatban visszatér az NDK-ba, hogy egy családtörténeten keresztül megírja, miként és miért bukott meg az antifasiszta atyák által alapított állam.

Szinkrontolmácsolást biztosítunk.
A Park Kiadóval közös szervezésben.
Park Kiadó, 2018, 304 oldal, 3490 Ft


Színre lép az irodalom! (KMTG) - Beszélgetés Göttinger Pál Junior Prima Díjas rendezővel a kortárs irodalmi szövegek színpadi adaptációjáról - Beszélgetőtárs: Zrinyi Gál Vince

Újra Somló Cirqsz - most a Madách Színházban!

Életművének legmarkánsabb darabjait csokorba kötve, nagyszabású koncerttel emlékeznek meg barátok, kollégák, pályatársak az elhunyt legendáról, Somló Tamásról. Az örökzöld slágerek a Modern Art Orchestra hangszerelésében hallhatóak majd.
A Szigetes, majd a dupla teltházas Akvárium Klubos felvezető után, a „Somló Cirqsz" koncertsorozatnak október 11-én a Madách Színház ad otthont.

Az esten fellépnek:
Charlie
Frenreisz Károly 
Gerendás Péter
Kiscsillag
Geszti Péter
Tóth Vera
Mohamed Fatima
Bornai Tibor
Papp Szabi
Kama
Blahalouisiana
Roy és Ádám + Köves Pinyó
Vitáris Iván 
Animal Cannibals

és Somló Tamás gyermekei

Rendező: Göttinger Pál



Caryl Churchill 80 éves

Churchill-bemutatók Magyarországon

A 2018 szeptemberében 80. évét betöltött Caryl Churchill túlzás nélkül korunk legnagyobb élő angol drámaírónőjének számít. Természetesen Angliában nem maradt el a kerek születésnap alkalmából az életmű összegzésére is vállalkozó ünneplés; Michael Billington a Guardianben arról ír, hogy mennyire kísérletező szerző Churchill, aki közel negyven művével a kortárs brit színház arculatának egyik meghatározó, ikonikus alakjává vált. Teljesítményével az írónő áttörte a konzervatív, maszkulin-centrikus színházcsinálói gondolkodást, és az életet valódiságában, töredékességében ragadta meg, valamint képes volt megmutatni, hogy minden egyes új dráma az ismeretlen felé vivő kaland. Churchill alapvető tulajdonsága az, folytatja Billington, hogy műveiben nem fél kritikusan viszonyulni bármilyen társadalmi vagy politikai kérdéshez.1 Egy másik méltatója, David Benedict véleménye szerint Churchill drámái a nézők szemléletét változtatták meg. Ma már bevett írói stratégia – folytatja Benedict – a dialógusokban a megszólalások egymást átfedését jelölni; a módszert Churchill alkalmazta először, amikor már az 1960-as években született drámáiban ferde vonallal jelezte a szövegben, hol és mikor vágnak a szereplők egymás szavába. Ezzel a látszólag minimális eszközzel az írónő megújította a dialógusírás művészetét: a ferde vonalak meghatározzák az egyes szóváltások és jelenetek ütemét és ritmusát. A továbbiakban Benedict arra hoz példákat és idézeteket, hogy kísérletezései és kategorizálhatatlansága révén milyen hatással van Churchill a fiatalabb drámaírókra és a színházi emberekre, férfiakra és nőkre egyaránt.2 

Churchill az ötvenes évek végén kezdte pályafutását, első drámai műveit rádióra írta. A hetvenes évek elején a színpad elkötelezettje lett és a Monstrous Regiment majd a Joint Stock társulatokkal dolgozott együtt, írt számukra drámai szöveget; ezek a társulatok a gender, szexualitás és osztályellentétek problémáinak kifejezését tekintették céljuknak. A munka során az a nem konvencionális módszer érvényesült, hogy az író, a rendező, a színészek és a társulat további tagjai nem hierarchikus rendben, mindnyájan részt vettek a megvalósuló közös produktum alakításában. Egyik korai drámájának előszavában Churchill azt mondja erről, hogy kimondottan újdonság volt számára egy olyan közegben dolgozni, ahol felfedezték, hogy hasonló ötleteik vannak, és érezték, milyen sokféle részletre ébrednek rá együtt, és mennyi alkotó energia szabadul így fel.3 Churchill meggyőződésévé vált, hogy a színház politikus művészet, amely formai és stílusbeli újításai révén irányítja a közönség figyelmét a társadalmi változások lehetőségére. Számos elemzője szocialista-feminista drámaírónak tartja; miközben az írónő vállalja ezeket a jelzőket, a feminizmus egyes ellentmondásainak kritikáját is megjeleníti színpadon, elsősorban a NagymeNők (Top Girls, 1982) cselekményében. Műveinek fokozott társadalmi érzékenysége, valamint a gyakran alkalmazott songok mint elidegenítő eszközök kétségkívül Brecht hatását mutatják. Brechthez hasonlóan Churchill legtöbb drámájában szerepet kap a történelmi beágyazottság, de nem események, még kevésbé ismert „hősök” ábrázolására, hanem annak vizsgálatára, ahogyan az adott társadalom ethosza és szokásai közegében a nők és más alárendelt egyének, csoportok koruk problémáit és saját kiszolgáltatottságukat megélik és elszenvedik. Ilyenek az Anglia történetében oly fontos, nagy átalakulásokat hozó, de az egyszerű emberek számára gondokat és kínokat jelentő, XVII. században játszódó Vinegar Tom és Light Shining in Buckinghamshire (Fény Buckinghamshire-ben) címűek 1976-ból. Általános vonásaik mellett Churchill karakterei többé-kevésbé egyénítettek is, így művei távol állnak attól, hogy tandrámáknak tekinthessük őket. Késői darabjait az emberiség egyre láthatóbb önrombolásának napjainkban jelentkező, illetve kiéleződő, kritikus problémái ihletik, mint például a klónozás módszerének lehetséges káros eredményei. Mostanáig utolsó drámája 2016-ban került színpadra, ebben hetvenes éveikben járó nők jönnek össze, s a könnyednek induló beszélgetésük mindinkább apokaliptikus témák felé vesz irányt.4 

Bizonyára nem véletlen, hogy éppen röviddel az után fedeztük fel Magyarországon Churchillt, hogy egy olyan drámát írt Őrült erdő (Mad Forest 1990) címmel, amely nem a hazájabeli szociális kérdésekre rezonál, hanem a kelet-európai politikai átmenet egyik formájával foglalkozik. A darab az 1989. decemberi, romániai „forradalom” idején játszódik; megírása előtt az írónő járt Romániában, s beszélgetett ottani emberekkel (főként bukaresti egyetemistákkal) az eseményekről. Nem Churchill volt az egyetlen, bár talán az első nyugati drámaíró, akit a közelmúlt nagymérvű kelet-európai átalakulásai megihlettek: az angol David Edgar Pentecost (Pünkösd, 1994) című drámája például a szarajevói tragédiára adott válasz, a skót David Greig Europe (1994) című drámája pedig a volt Jugoszlávia felbomlásának emberi következményeit próbálja számba venni. Közvetetten e sorhoz kapcsolható Sarah Kane Szétbombázva (Blasted, 1995) című, a végletes erőszakot vizionáló színműve is, melyet 2002-ben a Thália Színházban Zsótér Sándor vitt színre, 2019-ben pedig a debreceni Csokonai Színház fog bemutatni. Churchill Őrült erdőjét a Pécsi Kisszínházban láthattuk 1993-ban. A magyarokat is érintő darabról P. Müller Péter írja: „első része a Ceauşescu-korszakot idézi meg, a második a ’90‒91-re kialakult helyzetről beszél” két család történetében, s leghatásosabb pillanata a zárójelenet, ahol a vad tobzódásba torkolló lakodalom az emberek frusztráltságának kifejezője. Ismertetését a szerző a következőkkel zárja: „Bagossy László rendezése a számunkra is átélhető és ismerős tapasztalatokra helyezi a hangsúlyt […] A torokszorító előadás tanulsága az, hogy (Romániában) a lényeg nem változott, az új rezsim nem hozott változást sem az embereknek, sem az embereknek. Keserű konklúzió.”5 Mindenesetre elmondható, hogy Churchill, ha későn is, de 1993-ban sikeresen debütált Magyarországon. 

Az Őrült erdő után azonban hét szűk esztendő jött Churchill fogadtatásunkban, egészen 2000-ig. Az Iglicet (The Skriker, 1994) 2000-ben a Vígszínház mutatta be Zsótér Sándor rendezésében Házi Színpadán, a táncos jelenetek koreográfusa Zarnóczai Gizella volt. Amellett, hogy a darab sok olyan elemet tartalmaz, amelyek a korábbi drámákban már valamilyen formában megjelentek, Az Iglic kimondottan nem szokványos Churchill-mű. Legfőbb jellemzője a szürreális stílus, és közvetlenül nem érint társadalmi kérdéseket. Igaz azonban, hogy a titokzatos, alighanem a kelta mondavilágból eredeztethető, kortalan és folyton alakváltó Iglic mellett, hatása alatt, a dráma két tinédzser lányanya főszereplőjének kiszolgáltatottsága, magukra utaltsága és útkeresése mégis csak fényt vet bizonyos összetett és kritikus problémákra az 1990-es évek Angliájában élő munkásosztálybeli fiatalokról. A vígszínházi előadást a Színház lapjain elemezve Jákfalvi Magdolna elsősorban az Iglicet megformáló Börcsök Enikő villózóan nagyszerű játékáról ír, amellyel a nézőt, illetve a színház a színházban eszköz segítségével a két lányt a valóság láthatatlan, de mégis létező, sejtett dimenzióiba kalauzolja. Tekinthetjük úgy, hogy ez a nőiség drámája, amit megtámogat Jákfalvi plasztikus jellemzése az Iglic szerepéről a szeretetre vágyó fiatal anyák bűvölésében: „A test biológiai, vagyis kontrollálhatatlan megváltozása olyan fájdalomhoz szoktatja viselőjét, amellyel női létének egyetlen fiziológiai másságából, a reprodukció képességéből tudja megélni és felmutatni a metamorfózis hétköznapi természetét.” Az intim térben, a nézőktől három oldalról körülvéve játszó főalakok mellett a megidézett különféle mesefigurák kitűnően megkomponált vizuális és hanghatásokkal érzékeltették, hogy világok határán élünk, s ahogyan Jákfalvi mondja írása végén: „különleges és megvilágosító erővel bír[jon], amikor az ősöreg tündér felülemelkedve az aprócska emberkéken repülni kezd. A felülemelkedés, a kilépés, a távozás elegáns megoldása a harmadik dimenzió akrobatikus bejátszása.”6 Az Iglic 2013-ban visszatért a magyar színpadra Tengely Gábor rendezésében, a Budapest Bábszínház és a Katona József Színház közös produkciójaként. Mint Hutvágner Éva írja, az előadás felnőtteknek szánt mese, és „a drámai szövegből egyenesen következik a bábszínházi gondolkodás, melyben a mozgató és a mozgatott ’létszintek’ egymásba fonódásából adódik a műfaj.” Egyúttal kétségkívül határokat lebontó dramaturgiát eredményezve a nagyméretű bábok és az élő színészek egymást kiegészítő szerepeltetésével.7 

A fentiek jelzik, hogy Churchill megismertetése a magyar közönséggel egyre gazdagodó pályára állt az új évezredben. 2005-ben Budapesten, a Millenárison mutatták be a Valahol (Far Away, 2000) és a Sokan (A Number, 2002) című rövidebb drámákat, a rendező Simon Balázs volt. Feltehetően univerzális, bárhol érvényes témájuk miatt ezúttal alig néhány év telt el a művek londoni debütálása és magyar honosításuk között. Viszont talán éppen lefegyverző formai újdonságuk, talányosságuk okán kevés kritikai reflexió született róluk. Churchill színházának politikusságáról közölt tanulmányában Pikli Natália írja a Valaholról: „a félelem és általános terror által irányított antiutópiát mutat be, szinte megelőzve a World Trade Center elleni 2001-es támadás utáni világot.”8 A Sokan másik bemutatót is megért Budapesten 2006-ban, ezúttal a Formiusz Színházi Egyesület játszotta az R. S. 9. Színházban, a rendező Szántai Edina volt. A jövőben játszódó dráma a klónozás veszélyeket rejtő kilátásainak megrendítő vizionálása. Egy idős férfi, az igazi fia (Bernard), és az utóbbi klónozott másai a szereplők; a fiúk azzal szembesülnek, hogy több van belőlük, ami alaposan megzavarja identitásukat. Én-vesztésük mondataik tagolatlanul, ismétlések során át botladozó töredékességében is megnyilvánul, például amikor B2 a következőket mondja közös apjuknak, aki a sokszorosított létükért felelős: „… ez szörnyű, mintha nem volnék önmagam és ott vannak a többiek is, nem akarom látni őket nem akarom őket”.9 Az egzisztenciálisan kiszámíthatatlanná váló világban csak egy számmá redukálódhatnak az emberek a jövőben, sugallja a darab eredeti címe, ugyanakkor a magyar Sokan szintén találóan utal az arctalan egyformaságra. Befejezetlenül, az apa kérdésével zárul a dráma: „És, és”?10 A befogadó kérdése pedig az lehet, hogy az ember maga számára előidézett veszteségei rémisztően kiüresítő hatásának megtapasztalását ábrázolva netán a tragédia műfaja éled újjá, katarzis nélkül, az ilyen művekben? 

A 2015-ös év szintén hozott új Churchill-bemutatót. A történelmi kontextusokba ágyazottsággal kapcsolatban már említett Vinegar Tom (1976) a 7. Országos Veszprémi Angol Nyelvű Színjátszó Fesztiválon az ELTE amatőr színjátszóinak előadásában került színpadra, melyet Pikli Natália, az egyetem Angol-Amerikai Intézetének oktatója rendezett. Darabválasztásukat és munkájukat több díjjal jutalmazták. Boszorkányüldözés, a gyanúba fogottak kínzással vallatása és elítélése a 17. században, anyagi természetű okokból a szomszédok beárulása, a kézzel varrt, tűvel átszúrt bábu mint bizonyíték, tiltott szexuális vágy, a nem szokványos viselkedés hiszterizálása – mindezek a témák és eszközök ismertek Arthur Miller A salemi boszorkányokjából (1952) is, ám ezek csak felszíni hasonlóságok. Churchill darabja természetesen nem Új Angliában, hanem Angliában játszódik, s a nyomós különbség az, hogy Millernél egy férfi, az ördöggel való lepaktálás vádjával szintén elítélt John Proctor a főszereplő, az ő erkölcsi problémája áll a középpontban, melynek önéletrajzi felhangjai is vannak amellett, hogy köztudottan a McCartizmus légköre és eseményei ihlették a drámát. A Churchill előadás rendezője, Pikli Natália rámutat a Vinegar Tom (amely címét az egyik boszorkányként elítélt asszony fekete macskájáról kapta) egyedi művésziségére. Narratívája, írja Pikli, epizódokból épül fel, mégis koherenssé válik. Brechti songok tagolják a művet, világos funkcióval: ezek „a női test, a sors és a bűnbakkeresés problematikáját helyezik általános keretbe,” miközben a boszorkánynak kikiáltott nők egyénítettek is. Az előadásra térve Pikli többek között megjegyzi, hogy „a korai brechti előadásokat is idézve, a jeleneteket kivetített képek kísérték, melyeken az adott epizód kulcsgondolata régies írásmóddal jelent meg, egy-egy 16‒17. századi boszorkánypamfletből vagy emblémakönyvből vett kép kíséretében, és a modern hangszerelésű dalokat 20‒21. századi képanyaggal dolgozó videók kísérték.”11 A múltnak és a jelennek, a távolinak és a közelinek az érzékekre ható, személyes emlékek és tapasztalatok felidézését stimuláló összekötése politikai gondolkodásra késztetheti a nézőket. 

Churchill fogadtatásunk kronológiájában néhány évet visszaugorva az látható, hogy a 2007-ben Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna által, független színházi együttesként alapított K. V. Társulat különleges szerepet vállal Churchill hazai megismertetésében. 2008-ban, Gigor Attila rendezésében a Kék szív (A szív csücske; Kék bögre) (Blue Heart [Heart’s Desire; Blue Kettle], 1997) címmel, két rövid darab együttesét tartalmazó Churchill művet mutattak be a budapesti MU Színházban, felolvasó színházi produkcióként. A Kék szív rokonsága a korábbi drámákkal elsősorban a nyelvi és formai kísérletezés további fokozásában nyilvánul meg: cselekményében az ismétlések, variációk, behelyettesítések, elmozdulások és kihagyások a családi kapcsolatok és a hétköznapi viselkedés abszurditásait fejezik ki. A nyelvi kifejezhetőség határainak feszegetése révén mindig valami mást érzékelünk ebben a kis dráma-tandemben, a valóság örök-mozgó, ismerős és csak sejtett árnyalatai tárulnak fel. Török Ákosnak a Criticai lapokban megjelent írása az előadásról a felolvasó színházi formát méltatja, melynek szerinte „van valami sajátos atmoszférája, egyfajta jó értelemben vett nyitottsága […] és lehetnek olyan darabok, melyeknek kifejezetten jót tehet ez a fajta nyitottság.” Churchill Kék szívét a nevettető, ugyanakkor komolyra forduló nyelvi játék uralja, s az intim tér közvetlenségében felolvasva ezt a lényegi vonását hatásosan ki lehet nagyítani, s egyúttal a közönséget újabb és újabb perceptuális kihívások elé állítani. Török számára egyértelműen A szív csücske a sokrétűbb darab, amely „valódi stílusbravúrként az állandó dramaturgiai megszakításokkal és újrakezdésekkel egy hétköznapi helyzet (a család várja haza jó ideje külföldön élő és dolgozó lányát) lineáris szerkezetét bontja szét a lehetséges történetek széttartó hálózatává, és torkollik végül egy nyelvi képtelenség formájában megmutatkozó érzelmi képtelenségbe.”12 Valóban, a stílusbravúr nem csak a felszínen szánt, hanem igen húsba vágó kérdéseket hordoz a családi kommunikáció és szokások árnyoldalairól: ahányan, annyiféleképpen élik meg a család tagjai a köznapi helyzeteket, s gondolkodás nélkül ismételnek rutin-cselekvéseket. 

2009-ben a K. V. Társulat tovább ment Churchill színházi „kutatásában”: a Hetedik Mennyország (Cloud Nine, 1979) című, az írónő sokak szerint leghíresebb drámájának olvasószínházi bemutatásával, melyhez Göttingert Pált kérték fel rendezőnek. A dráma egyik dimenziója, a szöveg és annak árnyalatai kiválóan érvényesülhettek ebben az előadásban, de a Kék szív jóval későbbi, Churchill minimalista stílusában írt kettősével ellentétben a Hetedik Mennyország minél teljesebb életre keltése kétségkívül igényli a testi megjelenítést és a fizikai mozgást. Így azután a 2018-as jubileumi év mintegy felvezetéseként végre sor került nálunk 2017 decemberében a darab színpadi bemutatójára a budapesti Trafóban, a K. V. Társulat produkciójaként, Ördög Tamás rendezésében és több helyről meghívott színészekkel. Földi paradicsom címmel játsszák, ami földhözragadtságában talán ismerősebben cseng a mai nézőnek az Upor László által az eredetihez hűen fordított Hetedik Mennyország címnél, amely alatt a válogatott Churchill-kötetben a dráma szerepel. A színpadot egy kisméretű pinceszínház jelentette, ahol a játéktér egy szinten van a nézőkkel, akik a középen játszó színészeket két oldalról körbefogják. Nem mellékesen, ez a nem lankadó odafigyelést kiprovokáló, nézőtéri elsötétítés nélküli közelség valódi közösségi teret hozott létre, amennyiben mindenki láthatta mások széles érzelmi skálán mozgó reakcióit az előadás részleteire. A december 8-án tartott előadás után Csáki Judit meghívott színházkritikus vezetésével beszélgetésben vehettek részt az aznapi nézők (így e sorok írója is) és az alkalomra betérő érdeklődők, amiből több mint egy órás, élénk és további gondolatokat inspiráló eszmecsere lett a K. V. Társulat alapítóival és a rendezővel. 

Az első megkülönböztető vonás, amelyre bizonyára a nézők többsége emlékszik az előadásból, a bravúrosság, amellyel a Földi paradicsom első, egy 19. századi afrikai brit gyarmaton játszódó részében a Churchill által megírt kereszt-gender és kereszt-faji szereposztási technikát (cross-gender, cross-racial casting) a színészek alkalmazták. Annak bemutatására szolgál ez a darabban, hogy a társadalmi nemi, szexuális és faji különbségekben rejlő lehetőségeket mennyire aláásta a 19. századi brit gyarmatosító és patriarchális rendszer. Nevezetesen azzal, hogy a fehér, heteroszexuális férfiak dominanciája béklyóként nehezedett a másféle identitások kibontakozására és szabad megélésére: a családfő, Clive feleségét, Betty-t férfi, fekete bőrű szolgáját, Joshuát pedig fehér színész alakítja Churchill elképzelése szerint, mert legalábbis látszatra nincs saját énjük, annyira rájuk telepszik a birodalmi autoritást képviselő Clive értékrendje és ellentmondást nem tűrő akarata. A kereszt-gender technika egy összetettebb, többfunkciós változatát nyújtja, hogy Edwardot, Clive kiskamasz fiát nő alakítja, egyrészt annak jelölésére, hogy apja előtt mélyen titkoltan homoszexuális hajlamai vannak, tiltják, de szeret a húga babájával játszani, másrészt mert ugyanakkor az apa által ráerőszakolt férfi modell paradox módon feminizálja. Kishúgát, Viktóriát egy baba „játssza,” hiszen abban a korban a gyerek nem számított önálló egyénnek. További, nemüknek megfelelően játszó szereplők Ellen, a gyerekek nevelőnője, Maud, Betty édesanyja, Harry, a nagy felfedező és Clive barátja, valamint Mrs. Saunders, egy fiatal özvegyasszony, aki a lázadó bennszülöttek elől menekülve Clive házában keres menedéket. Maud kivételével – aki a patriarchális és gyarmatosító ideológiát s annak gyakorlataiban a nők alárendeltségét folyton hangoztatja – mindegyik szereplő kétarcú: az adott társadalmi szerkezetben szigorúan rájuk mért gender szerepektől eltérő szexuális vágyaik vannak, bár a felszínen igyekeznek „viselkedni.” Betty Harrybe szerelmes, meg akar vele szökni, Harry meleg és Edwardot kívánja, a leszbikus Ellen imádja Bettyt, vele szeretne élni, Clive Mrs. Saunderst üldözi vágyával, s bár az utóbbiban undort kelt a férfi kétszínűsége, mégis bevallottan jólesik neki Clive-val szeretkezni. A maga módján Joshua is kétarcú: engedelmeskedik a fehér férfinek, de a fehér asszony parancsát vonakodva teljesíti, miközben vélhetően meghasonlást érez, amikor Clive utasítására meg kell korbácsolnia a többi engedetlen szolgát, s végül a ház őrzéséhez kapott puskáját fogja Clive-re. 

A K. V. Társulat kitűnő előadása szünet nélküli, az eredetileg két felvonásos darabot bizonyos részek kihagyásával rövidítették. Először is kihagyták a főként a birodalomhoz tartozásról, a feltétlen engedelmességről szóló songokat, amelyek a brechti elidegenítő technikát idézve jelennek meg a szövegben. Következésképpen a közönség elvonatkoztathatott a brit történelmi kerettől, s jobban előtérbe került számunkra az egyénített szereplők küzdelme egyrészt önmagukkal, amiért nem képesek a kívánt erkölcsi szabályokhoz alkalmazkodni, másrészt annak érdekében, hogy fenntartsák a látszatot. Nem szerepelt az előadásban Maud, Betty anyja; a karakter kihagyását a beszélgetés során a rendező azzal indokolta, hogy az ő esetében nincs kétféle viselkedés, hiányával a cselekmény nem csorbult. Tulajdonképpen a legfontosabb dimenzió, a tettetés és kétszínűség ábrázolása valóban nem csorbult, bár egy ebből kiágazó résztéma igen: az első részben az idősebb asszony jelenléte révén megvilágítható anya-lány kapcsolat és a darab második részében a Trafó előadásában is színre kerülő anya-lány kapcsolat összehasonlítására így nem nyílt lehetőség. 

A többi szereplő egyéni szenvedését és különböző fokú testi-lelki traumatizáltságát esetenként találó megoldásokkal érzékeltette az előadás, kihasználva, hogy viszonylag kevés szerzői utasítás szerepel a darabban, ami teret enged a kísérletezésre. Harry (Terhes Sándor) megformálása kitűnő példa erre: a meghasonlottságát alkoholba fojtó férfi egyre inkább szerencsétlen, tántorgó roncsként jelenik meg, aki háttal áll Edwardnak (Messaoudi Emina) s nem tud a szemébe nézni, amikor a fiú a kettőjük egymás iránt érzett szerelméről és testi kapcsolatuk folytatásáról kérdezgeti. Hasonlóan kiválóan működő megoldást láttunk abban a jelenetben, amikor a két barát, Clive (Schmied Zoltán) és Harry nem éppen könnyű afrikai szolgálatukat idézik fel kettesben, s az előbbi a nők követelőzéséről és következetlenségéről beszél, amihez mind a megcsalt felesége, Betty (Szabó Zoltán), mind az általa szexuálisan kihasznált Mrs. Saunders (Száger Zsuzsanna) viselkedése ürügyül szolgál. Igazán bajtársi érzések csak férfiak között lehetségesek, mondja Clive, amit Harry félreért és Churchill szövege szerint „átöleli” a másikat.13 Nincs utalás az eredetiben, hogy mindez milyen helyzetben történik; a K. V. Társulat előadásában a két férfi a beszélgetés alatt egymás mellett feküdt a szabadban, így a barátja szavait vallomásnak tekintő Harry testi közeledése teljesen egyértelmű volt, ugyanakkor Clive hirtelen felugrása a másik mellől felfokozta megrökönyödését és társadalmilag kötelező undorát a homoszexualitás tiltott megnyilvánulásával szemben. Arra a gondolatra, hogy Harry esetleg szeretkezik bennszülöttekkel is, Clive felkiált: „Úristen, ilyen gyalázatosan elárulni a királynőt”!14 Az előadás dramaturgiai átgondoltságát az is bizonyítja, hogy a közönség általában az ilyen szélsőséges abszurditások hallatán nevetett, egyébként pedig tragikusnak érezte, amit tragikusnak láttatott a társulat, leginkább az első részt záró esküvőt: egy a fátyla mögött zokogó leszbikus nő, Ellen (Urbanovits Krisztina), és a meleg, szerencsétlenül festő kiáltóan tettetésre épülő kényszeresküvőjét, hogy a patriarchális normáknak megfelelően éljenek tovább, vagyis boldogtalanul.15 Stílszerű hanghatással az „ünneplés” közepette Edward bánatos dallamot klimpírozott egy kis ócska gyerekhangszeren. 

A darab második felvonása száz évvel később játszódik, mint az első, de a család két generációhoz tartozó, újra megjelenő tagjai Churchill szövege szerint csak huszonöt évet öregednek közben. Betty-ből középkorú asszony lett, akit az első felvonásbeli Ellen játszik, Edward és Viktória pedig felnőttek, az előbbit a korábban Bettyt alakító színész, az utóbbit pedig a korábban Edwardot alakító játssza. A sűrített időkezelés alátámasztja, hogy a viktoriánus értékrend valamiképp még mindig él a szereplők tudatában, habár szemlátomást nyíltan lázadnak ellene. A második felvonásban további szereplők tűnnek fel, de nem új arcok, mert Churchill eredetije szerint az első rész színészei jelenítik meg őket: Martin, Viktória férje (őt a korábban Harryt alakító Terhes Sándor játssza), Lin, Viktória barátnője (őt a Mrs. Saunderst alakító Száger Zsuzsanna játssza), valamint Gerry, Edward partnere, akit a korábban Joshuát alakító Jászberényi Gábor játszik. Fordított gender szereposztásra egyetlen példa van itt, Lin ötéves kislányát, Cathyt az első felvonás Clive-je, Schmied Zoltán játssza. Hogy miért éppen ő, arra többféle válasz lehetséges. A K. V. Társulat előadásában úgy tűnt, ennek a dramaturgiai funkciója az, hogy kiforgassa és nevetségessé tegye a viktoriánus értékrend egykori sulykolását megtestesítő figurán keresztül annak olyan maradványait, mint az agresszivitás, önzés és makacs ismételgetés. A múlt jelenben való továbbélésére az a szcenikai megoldás is beszédesen utalt, hogy az első felvonás kellékei, például a fehér menyasszonyi fátyolul szolgáló függönydarab a második felvonásban is a színen maradt, oldalt egy kis asztalon. 

Maradt-e valami a szereplők első felvonásbeli tettetéséből, meghasonlottságából és belső vívódásaiból? Az előadás azt közvetítette, hogy Londonban, az 1970-es évek végén (a darab 1979-ben íródott), a hatvanas évek ún. szexuális forradalma után és a feminizmus második hulláma idején jóval nagyobbá vált az egyéni szabadság, mint korábban: Edward együtt élhet partnerével, majd két nővel, a férjes Viktória házasságon kívüli, alternatív szexuális kapcsolatot választhat, Betty elválik zsarnokoskodó férjétől. A második felvonást szintén lerövidítette a társulat, legészrevehetőbben a dráma harmadik, látomásos jelenetét, ahol egy nyári estén a parkban a részeg Viktória, Lin és Edward a szexualitás mitikus istennőihez fordulnak, majd a közben megjelenő többiekkel együtt az Éden az égben16 dalt éneklik (az eredeti szövegben Cloud Nine a dal címe, mint a drámáé). Erősen rövidítve a jelenetet, a K. V. Társulat itt azt jelezte a színészek testiségén keresztül, hogy milyen sokféle lehetőség van a szexuális kísérletezésre. Miután partnere elment, Edward a húgához és Linhez költözik, akik már együtt élnek, mert – mint mondja –: „Azt hiszem leszbikus vagyok”.17 Ezen a ponton szintén kitört a nevetés a nézőkből, hiszen ezt a paradoxont még Oscar Wilde is elismeréssel hallaná. A Wilde-drámákban gyakran megjelenő paradoxonok végiggondolásával mindig valamilyen fontos társadalmi igazsághoz jutunk, s ez így van Edward mondatával is – arra utal, hogy a szexuális identitások árnyalatainak kifejezésére nem elég a szókészletünk. 

A második felvonásban mutatkozó, kétségkívül pozitív változások azonban újfajta kihívásokat, feszültségeket is hoznak magukkal, s ezt leginkább az előzőleg alkoholistává korcsosult Harryt megformáló színész által játszott Martin, Viktória férje esetében érzékelhettük. Martin nyilvánvalóan nem tud azzal mit kezdeni, hogy a felesége kötöttségektől mentesebb életre vágyik és elköltözik tőle, mert csak a saját szempontjából látja szerelmi és családi életüket. Elgondolkodtató a Lin‒Viktória‒Edward által létrehozott alternatív együttélési modell hatása a gyerekekre, az ötéves Cathyre és a színen nem látható Tommyra, Viktória kisfiára, akikkel addig sem igazán foglalkoztak a szüleik, annyira lekötötte őket saját kapcsolataik megújítása. A gyerekekre való felügyeletet a fenti triász és Martin megosztják egymás között, ám a kicsiknek az új életmódhoz való alkalmazkodása kétséges, hallunk például arról, hogy Tommy rendszeresen ágyba vizel. Hogy az átalakuló körülmények között mégis önmagukra találhatnak a szereplők, azt Betty példázza a darabban, aki a bizonytalanságtól eljut a megvalósítható „földi paradicsom”-ig, önmaga testi és lelki elfogadásához, amikor az utolsó jelenet végén összeölelkezik az első felvonásból előlépő régi, férfialakba zárt énjével válaszként arra, hogy emlékeiben felsejlenek Clive intelmei, aki az írói utasítás szerint meg is jelenik számára.18 A K. V. Társulat előadásában Clive nem jött be, már annyira kiesett Betty tudatából, akinek önelfogadását azzal tették hangsúlyosabbá, hogy nem csak megölelte, hanem meg is csókolta régi, férfi-kreálta lényét. 

A fentiekből következtethető, hogy Churchill a mi színházi kultúránkban is jelen van és képes minket is megszólítani, elsősorban a drámái által felvetett, más kultúrákban szintén átélhető társadalmi problémák, egyéni krízisek színre vitelének tág lehetőségeivel. Nagyon várjuk az újabb Churchill-bemutatókat. 

Kurdi Mária 



JEGYZETEK

1 Michael Billington: Caryl Chuchill at 80: Theatre’s Great Disruptor, The Guardian, 2 Sept. 2018. https://www.theguardian.com/stage/2018/sep/02/caryl-churchill-at-80-theatre-great-disruptor 

2 David Benedict: Caryl Churchill at 80 – Celebrating UK theatre’s ’ultimate playwright, The Stage, Aug. 29 2018. https://www.thestage.co.uk/features/2018/caryl-churchill-80-celebrating-uk-theatre-playwright/

3 Caryl Churchill: Vinegar Tom – Plays: One, London, Bloomsbury: Methuen Drama, 1985. 129. 

4 Lásd erről: Susannah Clapp: Escaped Alone review – small talk and everyday terror from Caryl Churchill 31 Jan. 2016. https://www.theguardian.com/stage/2016/jan/31/escaped-alone-caryl-churchill-review-royal-court

5 P. Müller Péter: Színről színre (diarium theatricum), Jelenkor, XXXVI. 9. 1993. 745‒746. 

6 Jákfalvi Magdolna: Az idegen szép – Caryl Churchill: Az iglic, Színház XXXIII. 6. 2000. 30‒32. 

7 Hutvágner Éva: Felnőttmese: Az iglic a bábszínházban, Prae: A művészeti portál, 2013. 12. 31. https://www.prae.hu/index.php?route=article/article&aid=6911 

8 Pikli Natália: A politikus színház és a történelmi pillanat: Állandóság és romlékonyság (Caryl Churchill), in: Antal Klaudia, Pandur Petra, P. Müller Péter (szerk.): Színházi politika # politikai színház, SziTu – Színháztudományi Kiskönyvtár, Kronosz Kiadó, Pécs, 2018. 79. 

9 Caryl Churchill: Drámák, Vál. és szerk.: Upor László, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007. 358. 

10 Uo. 366. 

11 Pikli Natália: i. m. 83‒84. 

12 Török Ákos: Tejeskávé kék bögrében: Kék szív, Criticai lapok, 2009/4. 

13 Churchill: Drámák, 50. 

14 U. o. 51. 

15 A dráma sokrétű szakirodalmában többnyire a komikus, parodisztikus jelzőket használják az esküvőre, például Elaine Aston a „farce” terminust kismonográfiájában (Caryl Churchill, Plymouth UK, Northcote House, 1997). 

16 Churchill: Drámák, 90.

17 Uo. 84. 

18 Uo. 101.


Egy varázslatos, bűvös éj a kulisszák mögött

Aligha tudja bárki a színházbarátok között, mennyi különféle előfüggöny van a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpada előtt, mint ahogyan azon is törhetnénk a fejünket napestig, mit jelent a ponthúzó, a láb, a felező, az operafólia, vagy szuffita kifejezés.

Persze minderre, és még sok egyéb érdekességre is fény derült a szombati varázslatos éjszakán, amikor a közönségből többen is bepillanthattak a kulisszák mögé, és beléphettek bárhova, ahol nyitott ajtót találtak. Kosik Anita és Horváth László Attila színművészek, Göttinger Pál főrendező, Barna Zoltán hangosító, Öcsi, azaz Turcsán József tárvezető és színpadmester, Végvári Boglárka, a tánckar tagja, T-Laforest Csaba ügyelő és még sokan mások fáradhatatlanul lesték az éjszakai vendégek kívánságait, és olyasmiket is megmutattak, amiket közönséges színházba járó néző soha nem láthat. Az éjfélig tartó program folyamán másfél órára feltárultak a teátrum féltett titkai, hogy közönség és színház között leomoljanak a mindent elválasztó falak.

Ki ne szeretett volna egyszer az életben belesni a bűvész kabátja alá, megtudni, mi mozgatja a szellemvasút szörnyeit, vagy éppen bepillantani egy színház kulisszái mögé. Ez utóbbira nyílt lehetőség szombaton éjjel, amikor a Meseautó című nagyszínpadi előadás után a nézők mindenhová beléphettek a teátrum hatalmas épületén belül, ahol nyitott ajtókra találtak. Mindez persze nem afféle irányítatlan bolyongás volt: az intézmény dolgozói már hetekkel előtte azon dolgoztak, mivel tegyék emlékezetessé a Színházak éjszakájának ezt az idei programelemét.
Inkább „csellózott”

Ezúttal – holmi tárlatvezetés helyett – számtalan játékos feladványt kieszeltek, több mint két tucatot, és a legtöbb kihívás leküzdői különféle jutalmakban részesülnek majd. Az egész felért egy színház-szakmai gyorstalpalóval, ami után már nem lehet kérdés, milyen széles a színpad, mennyi játszókat „elnyelő” süllyesztő van beleépítve, mit jelent a rendezői bal és jobb, vagy hány centiméter széles a revüjárás. De lehetett természetesen fotózkodni a színészekkel, dívát alakítani a Meseautóban szereplő Halászbástya díszletén, visszatolni a falakat az alapjelekhez, felmaszkolni, jelenetezni, „változás-próbát” gyakorolni, hangosítani és világosítani, vagy meghívni Tóth Zolka színművészt egy italra, aki egyébként mit se tudott az egészről, és szívesebben „csellózott” – vagyis zöldséget szeletelt – Horváth László Attila színművész, az ünnepi estebéd elkészítője keze alá.
Ezzel jutalmazták a nézőket

– Körülbelül hat éve indult hódító útjára Budapestről a Színházak éjszakája, amibe két kisebb programelemmel korábban már mi is bekapcsolódtunk, de ilyen volumenű, egész estés alkalomra csupán először vállalkoztunk – mondta el Kirják Róbert, a teátrum ügyvezető igazgatója. – Nyilván kíváncsiak vagyunk a közönség visszajelzéseire, persze megvárjuk a végét, és jövőre még nagyobb felkészültséggel látunk a megvalósításhoz. Ezzel az esttel a hűséges színházrajongóinkat kívántuk megjutalmazni, ugyanakkor mindennek nevelő hatása is van, ami a teátrumot egy kicsit közelebb hozza a nézőhöz. Több száz színházbarátot persze nem tudnánk kiszolgálni egy ilyen éjszaka alatt, ezért is kötöttük regisztrációhoz a részvételt. Jelenleg körülbelül 75 vendég tartózkodik a kulisszák mögött, ami szerintem kezdetnek nem rossz – értékelte a helyzetet a direktor.

Mindeközben szorgos amatőr kezek rakosgatták a kellékeket, babráltak a lámpákkal, egyesek a művészekkel cimboráltak, szelfiztek, vagy éppen a zenekari árokban és a forgószínpad alatt ámuldoztak a színházat működtető bonyolult gépezet láttán. A nagyszínpadon pedig Kosik Anita színművész, a színházbejárás egyik „porondmestere” oldotta a hangulatot, lehengerlő személyiségével képes volt gyümölcsöző aktivitásra bírni a kezdetben feszengő civileket.

– Göttinger Pál főrendező választott társszervezőjének, és arra kért, bontsuk le a határokat néző és színész között – mesélte. – Ma este leginkább rendező voltam, nem volt nehéz ugyanolyan szenvedéllyel belevetnem magam a feladatba, mint máskor, mert annyira fantasztikus, hogy az emberek részt akarnak venni abban a csodában, ami a színház, s ami belülről nem mindig csupa csillámpor. Nem mellesleg szerintem erre is való a színház, hogy közvetítsük a legfontosabbat: nem vagy egyedül. Az est egyik legremekebb pillanata volt, amikor a tapsrend előtti, alatti színpadi sikert is megkóstoltattuk a nézőkkel, és most a színészkollégák ünnepelték a színházat játszó közönséget. Persze vannak dolgok, amiket jövőre másképpen csinálnék: még közvetlenebbé, szívélyesebbé tenném a lebonyolítást, lévén a nézőkkel mindig, így testközelből is jó együtt lenni, pláne ilyen ismerős, biztonságos, ugyanakkor izgalmas közegben – adta tudtul.

Néhány folyosóval odébb, az alkalmi séf is előkerült, a jól sikerült étel elégedettségével az arcán. – Először azon vacilláltunk, hogy akkor most valami különlegeset, vagy valami egyszerűt tegyünk a tányérokra. Persze a könnyebb utat választottuk, és egy krumplis ételt készítettem, de megbolondítottam egy kis füstölt hússal, nokedlivel, vagyis a menü egy krumplipaprikás lett uborkasalátával. Nem vagyok túlzottan oda a burgonyáért, de ez a fogást rengetegszer megcsináltam már, és még senki előtt nem vallottam vele szégyent – sorolta Horváth László Attila, és már ment is vissza a merőkanál mellé.
Először a kulisszák mögött

– Hogy miért vagyunk itt? Mert remek lehetőség kínálkozott arra, hogy találkozzunk a színészekkel, és a színházi darabokat megelőző háttérmunkára is kíváncsiak voltunk – állította egyöntetűen Tomasószkiné Tarján Rita és Cselényi Tímea a résztvevők közül. A három éve bérletes hölgyek először jutottak be a kulisszák mögé, és kizárólag a késő estébe nyúló program miatt maradtak fenn. – Imádtuk, hogy berendezhettük a színpadot, s nekünk már az is jutalom, hogy megkóstolhatjuk Horváth László Attila főztjét – tették hozzá, miközben büszkén mutatták, mennyi feladatot kipipáltak már, azzal együtt, hogy az egyikük gyerekkori barátja, egy ismerős színész azért súgott is nekik időnként.

Micsoda éjszaka volt! Kétség se férhet hozzá, és aligha akadt a résztvevők között bárki, aki ezt másképpen gondolta. Színpadi tánc sejtelmes füstben, táncjárás és finálé zenére, és egy korábban csak látható, de most minden elemében megérinthető mesevilág.

Ismét Színházak Éjszakája!

Mi az a lejárópróba, a spét, a kontra, a geller? Mi van a kulisszák mögött? Egyebek mellett ezeket is megtudhatják azok, akik részt vesznek szeptember 22-én a Színházak Éjszakája nyíregyházi rendezvényein. A programokról Göttinger Pált, a Móricz Zsigmond Színház főrendezőjét kérdeztük.

– Hányadik alkalommal csatlakozik városunk a kedvelt országos eseményhez, és milyen tapasztalatokat szereztek az előző években?

– Bár korábban volt már mindenféle színházbejárással, kulisszalátogatással kapcsolatos program nálunk is, ezt a formát most először választottuk. A tapasztalat mindig ugyanaz: a színház hátulról varázslatos hely, még nekünk is újra és újra az, hát még a látogatóknak.

– Milyen programokkal és hová várják az érdeklődőket az idén?

– Az este a Meseautó előadással kezdődik majd. Az előadás után pedig megnyitjuk az egész házat – afféle játékos útlevéllel a kezükben bolyonghatnak szabadon a színfalak mögött a szerencsések. Benézhetnek mindenhová, kipróbálhatnak rengeteg mindent, a jelmeztáraktól a színpadgépészetig. Közben lesz egy nyílt mesterségóra is velem, ahol magába a színészetbe, a próbatermi munkába kóstolhatnak bele azok, akiknek színészi ambícióik vannak, de azok is, akik csak egyszer szeretnék kipróbálni, milyen lehet egy rendező keze alatt dolgozni. A Bencs-villában pedig zenés irodalmi estet szervezünk.

– Lesz-e belépődíj, szükséges-e az előzetes regisztráció a rendezvényeken való részvételhez? Várható-e létszámbeli korlátozás?

– Belépődíj nem lesz, viszont minden program csak korlátozott számú látogatót tud fogadni. Ezért a honlapon kereszül, egy űrlap kitöltésével lehet jelentkezni – ha túl nagy létszám lesz valahol, akkor sorsolással döntjük el, kiket várunk, őket e-mailben értesítjük.

– Mettől meddig tartanak a rendezvények?

– Az előadást leszámítva minden éjjel lesz – nagyjából éjfélig tervezzük, azután meglátjuk, milyen a kedv.

A név: Carmen

A 2018-as Vidéki Színházak Fesztiválja keretében szeptember 9-én lesz látható a nyíregyházi
Móricz Zsigmond Színház előadásában A név: Carmen című előadás, melyet a teátrum
művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra állított színpadra. A színházi szakemberrel nem csak
a darabról beszélgetünk…

A 2018-as Vidéki Színházak Fesztiválja keretében szeptember 9-én lesz látható a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában A név: Carmen című előadás, melyet a teátrum művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra állított színpadra. A színházi szakemberrel nem csak a darabról beszélgetünk…

A Pécsi Tudományegyetem majd az ELTE magyar-olasz szakán tanult. Mi vonzotta később a Színművészeti színháztudományi szakára?

Eredetileg is színházzal szerettem volna foglalkozni, tulajdonképpen már középiskolás koromban megfogalmazódott bennem a gondolat. A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumb jártam és akkori kiváló magyar tanárom, Baranyai Tiborné biztatására az osztálytársaimmal – egyikük Novák Péter volt - többször belekóstoltunk a színházcsinálásba, amiből azután izgalmas dolgok születtek. Amikor érettségiztem, már körülbelül tudtam, hogy később majd a színház irányába szeretnék menni, de előtte még el akartam végezni a bölcsészkart, hogy legyen egy elméleti megalapozottságom is mindehhez, szerettem volna széleskörű humán műveltséget szerezni. Miután az ELTE-én diplomáztam 1995-ben, jelentkeztem az akkori Színház-és Filmművészeti Főiskola színháztudományi szakára, fölvettek, és innen már nem volt visszaút…

Nagyon sok területen mozog. A Dumas műve alapján készült Kaméliással debütált rendezőként. Mi foglalkoztatta a rendezésben leginkább?

El akartam mesélni egy történetet, a saját nézőpontomból, ami már régóta foglalkoztatott, két olyan színésszel a főszerepben – Tóth Ildikóval és Kovács Krisztiánnal - akik szintén nagyon motiváltak. Annyiban kétségtelenül megnehezítettem a saját dolgomat, hogy elsőre nem egy kevés szereplős kamaradarabot, vagy monodrámát választottam, hanem rögtön fejest ugrottam a közepébe: olyan adaptációt készítettem a Dumas-féle Kaméliás hölgyből (a Traviata segítségével), amelynek összesen nyolc szereplője volt. Emlékszem, az első rendelkező próbámon, ami a Thália Színházban zajlott – 2010-ben a Thália Új Stúdiójában volt a bemutatónk – egy báljelenettel kezdtem, ahol hirtelen nyolc színész nézett velem farkasszemet… Az, hogy egyébként hogyan állom meg a helyem rendezőként, ami azért alapvetően más, mint a dramaturgi munka, mindig az adott munka közben, a próbafolyamat során derül ki. Akkor újra és újra szembesül vele az ember, valójában milyen magányos dolog is ez az egész, mennyi mindenben kell jónak lenni hirtelen, mennyi mindent kell megoldani.

Ahhoz a témához vagy területhez nyúl, ami éppen akkor a legjobban érdekli vagy inkább, amivel megkeresik és kedvet kap hozzá?

Rám igazából az előbbi az igaz. Azt szoktam mondani – az eddigi tevékenységem alapján nem is nagyon állíthatnék mást –, hogy nem rendezőként dolgozom, hanem egy olyan dramaturg vagyok, aki időnként rendez és kipróbálja azt, ami őt érdekli. Nem is nagyon működik az én esetemben, hogy olyan témához nyúljak, amihez igazából nincs affinitásom, nem inspirál. Egyetlen egyszer fordult eddig elő, hogy külső felkérésre dolgoztam egy olyan anyagon, ami nem volt a sajátom, eléggé felemásnak is tartom pont ezért az eredményt… Teljesen változó, hogy mikor és mennyit rendezek (nem rendeztem egyébként olyan sokat, talán hat vagy hét előadást az elmúlt nyolc év alatt). Gyakrabban dolgoztam eddig úgymond alternatív körülmények között, lakásszínházban, klubban, kocsmában, az egykori Sirály épületében - mindet nagyon szerettem. Most már két és fél éve a Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója vagyok. Ezért is volt nagyon izgalmas számomra az itteni, klasszikus kőszínházi körülmények között kipróbálni magam rendezőként, ráadásul egy olyan történettel, ami már nagyon régóta foglalkoztatott. Hálás is vagyok az igazgatónknak a lehetőségért, hogy ilyen szinten is megbízott bennem, hiszen egy új adaptáció, egy új rendező mindig kockázatvállalás, nyitott kérdés is egyben, milyen lesz, hogy alakul a végeredmény.


Mi a feladata, mint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója?

Tulajdonképpen egy művészeti vezetői csapatnak vagyok az egyik tagja, a „harmadik fogaskerék” az igazgató, Kirják Róbert és a főrendező, Göttinger Pál mellett. Az én feladataim közé is tartozik a következő évad előkészítése, az adott évad művészeti kérdései, egyes pályázatok szakmai háttere. Új darabok keresése, egy-egy projekt végiggondolása. Tulajdonképpen mindabban részt venni szellemileg a magam szintjén, ami egy állandó társulattal rendelkező színház életét jellemzi.

A Carmen-történet adaptációját is a nyíregyházi társulat számára készítette el. Fontos ismerni a színészt, aki majd a karaktert játssza? Egy-egy színészre, színészekre „szabja” az adott darabot?

Természetesen. Amikor megszületik bennem a gondolat, hogy én magam állítsak színpadra egy darabot – legtöbbször a saját adaptációimat rendezem meg – mindig egy adott színészből, esetleg több színészből indulok ki, akikre kíváncsi vagyok, megmozgatnak, inspirálnak. Ahogy már mondtam, az első rendezésem soha nem jött volna létre Tóth Ildikó és Kovács Krisztián nélkül, ha engem nem érdekel az, hogy ilyen módon találkozzam Ildikóval, és megnézzem, hogyan működik együtt ez a két ember. Ugyanígy A név: Carmen sem létezne ebben a formában Kosik Anita nélkül, akit négy éve ismertem meg, amikor a nyíregyházi színházhoz került, és igazán különleges, sokoldalú művésznek tartok. Az első itteni munkájában, Tamási Áron Énekes madarában rögtön együtt dolgoztunk, amit mindnyájan nagyon szerettünk, és igen sikeres produkció lett, a POSZT-on is jártunk vele; a rendezője egyik legrégebbi kollégám és volt évfolyamtársam, Koltai M. Gábor volt. Én a darab dramaturgja voltam, Anita pedig Magdó szerepét alakította. Már ott felfigyeltem arra, milyen ereje van a színpadon, milyen izgalmas, összetett személyiség, mindez párosul egy nagyon dekoratív külsővel és egy csodálatos hanggal. Tulajdonképpen mi ketten már az elmúlt években sokat beszéltünk a Carmenről, és amikor Kirják Róbert megkérdezte, lenne-e kedvem csinálni valamit, rögtön ezt a darabot ajánlottam.

A Carmen a világ- és zeneirodalom egyik leghíresebb szerelmi története. Milyen megoldásokkal sikerült ezt a stúdiótérben megjeleníteni?

Kezdettől fogva az volt a koncepcióm, hogy ezt a darabot minél intimebb közegben állítsam színpadra. Nagyon izgatott, hogy szinte filmes közelséget lehet egy stúdiótérben létrehozni, ahol minden a nézőtől karnyújtásnyira zajlik, ahol a lélek apró rezdüléseire, a finom, egyszerű gesztusokra, mindenekelőtt pedig a szereplők arcára lehet irányítani a figyelmet. … Ezért is ragaszkodtam a nyíregyházi Művész Stúdióhoz és ezért is van egyfajta puritánsága, egyszerűsége a jelmeznek és a térnek is. Bizonyos markáns, nem különösebben bonyolult jelképekkel akartam dolgozni. A színekben – klasszikus Carmen-attribútumként – leginkább vöröset és feketét használunk – persze, azért vannak más árnyalatok is… De aki járt már Andalúziában, tudja, milyen jellemzőek az ottani tájra a szikkadt, vörös földek, a száraz, kiszikkadt táj, a forróság… Ez a világ csupa zártság, csupa szenvedély. Egy olyan egyszerű, tiszta vonalú belső világot akartam, aminek van ereje, lüktetése, ugyanakkor minden arra irányítja a figyelmet, hogy mi történik az emberi lélekben, milyen találkozási pontjai és konfliktusai vannak az egyes szereplőknek.

Ez egy zenével és tánccal tűzdelt előadás…

Igen. Fontos benne a mozgás és a zene is, de azt hiszem egyébként, hogy a Carmen- hagyomány miatt a zene egyszerűen elválaszthatatlan ettől a történettől. Van is egy olyan mondás, hogy amit szövegben nem tudsz elmondani, azt mondd el zenével. Itt olyan mélységeket érint maga az eredeti történet – és én is erre törekedtem, hogy ezt közelítsük meg –, hogy egy idő után mintha elfogyna a szó. Egy olyan zenei világot szerettem volna a darabhoz rendelni, ami csak a miénk, csak erre az előadásra jellemző, és bár néhány motívum erejéig megidézzük a Carmen operát, inkább egy, az előadás kamarajellegéhez illő „songosságot” akartam megvalósítani. Sokat merítettem az andalúz népzenei kincsből, a flamencóból, az arab zenéből, még marokkói szefárd dalt is találunk benne. Így egy bensőséges, nagyon személyes, a maga módján homogén hangzású zenei világ jött létre, azt hiszem. És általában ott és akkor töri meg a zene a cselekményt, akkor szólal meg dalban egy szereplő, amikor már a benne kavargó érzéseket voltaképpen már nem lehet pusztán szavakkal kifejezni.

Akkor valójában dramaturgiailag is fontos szerepet kapott a zene…

Igen, és a mozgás is ugyanilyen fontos. A tánc kiemelt fontosságú ebben a kultúrkörben, mint a közeledés, a távolodás, a harag, a konfliktus vagy a szerelem kifejezőeszköze. Ebben az előadásban Ladányi Andreával kezdtük el a munkát, akinek az alkotói lénye számomra ugyanazt jelenti, mint Carmen figurája: szabad, öntörvényű és végtelenül kreatív. El is kezdtünk dolgozni, de aztán úgy alakult, hogy nem tudta folytatni velünk az együttműködést – bár több minden az ő ihletésére jött létre a darabban, és az egyik kedvencem, a dohánygyári verekedés jelenete is az ő munkáját dicséri. A koreográfusi munkát két nagyszerű művész folytatta, végtelen szakmai alázattal, és igen nagy odaadással: az egyikük Túri Lajos Péter, aki igen lelkesen, pontosan és érzékenyen kapcsolódott bele a munkába, és illeszkedett bele a mi világunkba, illetve Lippai Andrea táncművész, aki a flamenco kiváló értője, és a flamencót igénylő mozgásokban segített minket. Mindenképpen elmondható, hogy A név: Carmen valóban csapatmunka, sokan vagyunk benne, és mindenkinek a munkája számított, mindenki hozzájárult ahhoz, hogy végül ilyen lehessen az előadás.

Min dolgozik most vagy a közeljövőben?

Jelenleg egy új bemutatóra készülök dramaturgként, amelynek a rendezője Göttinger Pál, és június 21-én lesz a bemutatója a Belvárosi Színházban, valamint a harmadik könyvemet fejezem be, ami egy úgynevezett „kulturális útleírás-trilógia” harmadik része lesz, a témája Normandia és Bretagne. A színházban a jövő évadbeli feladataimra koncentrálok, több produkciónak is a dramaturgja leszek, illetve vár egy újabb kemény kihívás is rendezőként: gyerekdarabot csinálok, életemben először, ugyancsak a Művész Stúdióban, egészen kicsiknek. Andersen A kis hableányát – amit nagyon szeretek – próbálom meg a magam módján elmesélni, meglátjuk, sikerül-e a legkisebbeket is megszólítanom, az ő nyelvükön fogalmaznom.

Izgalmas éjszaka a nyíregyházi színházban

Bepillanthatunk a kulisszák mögé 
Nyíregyháza – Kulisszajárás, színészmesterség óra és zenés est vár az érdeklődőkre.

A Színházak Éjszakájához csatlakozva szeptember 22-én éjjel a Móricz Zsigmond Színház is megnyitja kapuit. A programok ingyenesek, de résztvevőket csak korlátozott számban tudnak fogadni, ezért a szervezők azt kérik, hogy aki szeretne részt venni az eseményeken, regisztráljon a teátrum honlapján. A jelentkezés nem jelent automatikus részvételt, a bejutókat e-mailben értesítik.
Jelmezek, gépek, színészbüfé

A színházbejárás 22:30–tól éjfélig tart. A megszokott kulisszajárásoktól eltérően az idén játékos formában lehet bebarangolni az épületet. A résztvevők feladatkártyát kapnak, és az épületben szabadon bolyongva fedezhetik fel a színfalak mögötti világot, közben játékos feladatokat teljesítve. Aki szeretne, felpróbálhat egy jelmezt, működésbe hozhatja a színpadi gépészetet, de a kulisszajárók találkozhatnak a színészbüfé jól ismert figuráival is. Este tízkor színészmesterség óra indul Göttinger Pál főrendező vezetésével, ide várják a műkedvelőket, egyszerű érdeklődőket, de a színészképzésben részt vevőket egyaránt. A Bencs villában 22:30-kor zenés felolvasóest kezdődik. A programban, amelyet Sediánszky Nóra dramaturg és Tamás Attila, a színház zenei vezetője szerkesztett, Kuthy Patrícia, Dézsi Darinka és Munkácsi Anita lépnek fel a Vikár zeneiskola művésztanárai kíséretében.

KM

Székesfehérvár e heti kulturális, szabadidős és sport programjaiból

2018. szeptember 17. hétfő és szeptember 23. vasárnap között Székesfehérváron az alábbiak szerint:


  • 2018. szeptember 17. (hétfő)
    • 18.30 órakor Vershúron címmel gálaműsor kezdődik a Székesfehérvári Versünnep döntősei, valamint a Székelyföldi Varga Sándor Verstábor táborozói előadásában. A műsorban versek és dalok szerepelnek a Misztrál együttes közreműködésével, valamint fellép a 21 Gramm Akusztik zenekar is. Részletek az alábbi linken: 
  • 2018. szeptember 18. (kedd) 
    • 16.30 órakor folytatódik A lélek iskolája – gondolatok a keresztény életről című hitéleti programsorozat. Az előadást Tornyai Gábor katolikus plébános tartja. Elmélkedésének témája: Mi az egyház? 
      • Helyszín: Fehérvári Civil Központ
    • 17.00 órakor kezdődik a 30 esztendős HITEL folyóirat estje. A jubileum alkalmából köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics Andráspolgármester. Az est vendégei között lesznek Papp Endre főszerkesztő, Vakler Lajos újságíró és a szerkesztők lesznek. Házigazda: Bobory Zoltán. 
      • Helyszín: Városháza, Díszterem
  • 2018. szeptember 19. (szerda) 
    • 14.00 órakor megemlékezés és koszorúzás kezdődik Wathay Ferenc vicekapitány emlékére a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület szervezésében. Az eseményen koszorút helyez el dr. Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő. A program 15.00 órakor a Helyőrségi Művelődési Otthon Színháztermében folytatódik, ahol megemlékeznek Wathay Ferenc születésének 450. évfordulójáról.
      • Helyszín: Prohászka liget, Helyőrségi Művelődési Otthon
    • 16.45 órakor „Miért szép? Európa 10 legszebb nemzeti parkja” címmel tart előadást Kiss Gábor oktató, tréner, az Eszterházy Károly Egyetem - Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tudásmenedzsment Igazgatóság igazgatója a Székesfehérvári Városi Természetbarát Szövetség szervezésében. A program térítésmentes. 
      • Helyszín: Fehérvári Civil Központ
    • 18.00 órakor a Cselekvés halála az okoskodás címmel kezdődik Pap Csilla life coach, párkapcsolati moderátor, motivációs tréner előadása.
      • Helyszín: VMK Budai úti Tagkönyvtár
  • 2018. szeptember 20. (csütörtök) 
    • 15.00 órától Bringás uzsonnára várja a kerékpárosokat a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és Térsége Területi Szervezete. Részletek az alábbi linken: 
    • 17.00 órakor Németh Tamás természetfotós „Közeli természet” című kiállítás megnyitója kezdődik. A tárlatot Kiss László fotográfus nyitja meg, közreműködik: Frendrich Veronika.
      • Helyszín: Köfém Művelődési Ház
    • 18.00 órakor megemlékezés kezdődik a 80 éve született tanár, költő, Bokros János emlékére. A "Felépítjük a templomot" című zenés irodalmi emlékesten idézik meg a költőt.
      • Helyszín: Vörösmarty terem
    • 18.00 órakor Kastélymesék művészetközelben est kezdődik a Halász-kastélyban. Grászli Bernadett művészettörténész, múzeumigazgató mesél két győri mester, Cziráki Lajos és Tórvári Tóth István életéről s munkájáról. Közreműködik a győri Dzsem zenekar.
      • Helyszín: Halász-kastély
    • 19.30 órakor folytatódik a Somorjai Ferenc kamarazenekari hangversenysorozat. A Bűnbánat és megváltás című koncertet Dinyés Soma vezényli. A barokk hangulatú esten Göttinger Pál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház főrendezője lesz a vendég, aki fiatal kora ellenére minden színpadi zenei műfajjal dolgozott már. A Junior Prima-díjas szakemberrel Vakler Lajos beszélget. Részletes műsor az alábbi linken: 
  • 2018. szeptember 21. (péntek) 
    • 16.00 órától kezdődik a Tóvárosi köszöntő rendezvénye. A rendezvényen a köszöntők 18.15 órakor kezdődnek. Fellépnek a Tóvárosi Általános Iskola diákjai, a Pitypang zenekar, Vágó Zsuzsi és Keller János, a Free Spirit Dance, az Irigy Hónaljmirigy és DJ Kátay Dávid. A belépés díjtalan. 
      • Helyszín: Iskola tér
    • 17.00 órától kézműves foglalkozással összekötött ügyfélfogadást tart a Nagycsaládosok Országos Egyesülete székesfehérvári csoportja. 
      • Helyszín: Fehérvári Civil Központ
    • 18.00 órakor nyílik meg Selmeczi Anna és Selmeczi Mátyás “MA” című kiállítása Öreghegyen. A tárlat alkotásait Kishonty Zsolt művészettörténész ajánlja a látogatóknak, a zenét Dj Suefo szolgáltatja. Részletek az alábbi linken: http://aszmh.hu/events/selmeczi-anna-es-selmeczi-matyas-ma-cimu-kiallitasa/.
      • Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház
    • 20.00 órakor görög táncház és koncert kezdődik, muzsikál a Taverna Görög Népzenei Együttes, táncot tanít Gábor Ferenc.Részletek az alábbi linken: http://aszmh.hu/events/gorog-tanchaz-es-koncert-2/.
      • Helyszín: A Szabadművelődés Háza
  • 2018. szeptember 22. (szombat) 
    • 09.00 órakor kezdődik a Total Chrono Classic mezőnyének rajtja, amelynek keretében több mint száz veteránautó és különleges youngtimer indul Székesfehérvárról Balatonlelle felé. A résztvevőket dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti. 
      • Bővebb információ a rendezvény hivatalos honlapján:
      • www.chronoclassic.hu.
      • Helyszín: Csónakázó-tó mellett, a Szabadságharcos út felőli részen
    • 09.45 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti a Székesfehérvári Civil Napon résztvevő szervezeteket és a programokra kilátogatókat.
    • 09.00 órától a Városház téren mutatkoznak be a helyi civil szervezetek és érdekes kísérőrendezvények, foglalkozások is várják az érdeklődőket.
      • Helyszín: Városház tér
    • 10.00 órakor kezdődnek a 11. Maroshegyi Böndörödő programjai, a köszöntőkre 13.00 órakor kerül sor. A szüreti mulatság keretében ismét lesz szekeres, hintós, csikós szüreti felvonulás, a színpadon bemutatkozik a Maroshegyi Óvoda, a Táncsics Mihály Általános Iskola, a Szent Kristóf Ház, valamint a Gárdonyi Géza Művelődési Ház több művészeti csoportja. A látogatóknak főzési lehetőséget biztosítanak főzőverseny keretében, de lesz tökfaragó-, borlopó-, és madárijesztő versenyen is. Részletes program az alábbi linken: http://www.ggmuvhaz.hu/2018/08/16/22792/
      • Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár 
    • 10.00 órakor Amiről a mesék szólnak című kézműves foglalkozásra várja a gyerekeket a Vörösmarty Megyei Könyvtár. Az ingyenes foglalkozás témája a SZEPTEMBER – Varázslatos évszakok. A gyerekek négy évszak-fát, madárijesztőt és baglyot készíthetnek.
      • Helyszín: VMK Széna téri Tagkönyvtár
    • 14.30 órától a Halesz parkban kezdődnek a Critical Mass székesfehérvári programjai. Részletek az alábbi linken: 
    • 17.00 órakor kezdődik az Alba Regia Táncegyesület évadnyitó családi programja. Lesz kézműves foglalkozás Papp Barbara keramikus irányításával, „Ősz az idő, Szent Mihály nap közeledik…” címmel, majd magyarpalatkai táncokat tanítanak, végül táncházi mulatság zárja a programot. 
      • Helyszín: Táncház
  • 2018. szeptember 23. (vasárnap) 
    • 10.30 órakor kezdődik az Augustalia - évadzáró Gorsiumban. A Silvanus-Diana ünnep után 13.00 órakor a Dionydia, a bor ünnepe - zenés, interaktív játékokkal egybekötött program kezdődik. A kilátogatók trófeabemutatót nézhetnek meg a Vadex Zrt. szervezésében, valamint kézműves foglalkozások is lesznek. Részletek az alábbi linken: https://static.szikm.hu/articles/4/70/0923_augustalia_plakat2.jpg?v=Myh.
      • Helyszín: Gorsium Régészeti Park
    • 11.00 órakor Molly és Miló, a szeleburdi manók szórakoztatják a gyerekeket a Babos Bábos Társulat előadásában. Részletek az alábbi linken: 

HALLGASSUK EGY ÉVIG A FIGARÓT!


HALLGASSUK EGY ÉVIG A FIGARÓT! 
Kultúrpart 
2018. 09. 13. 
2018 októberétől a Hatszín Teátrumban indul újra a népszerű beszélgetős koncertsorozat, az Operabeavató. A tervezett tíz előadás egyetlen Mozart operáról, a Figaro házasságáról szól, olyan formában, amire egy szokványos operaelőadás során nem nyílna lehetőség. A sorozatról Kolonits Klára operaénekessel és Dinyés Dániel zeneszerző-karmesterrel Bognár Éva beszélgetett a Kultúrpart Trend Fm-en futó rádióműsorában szeptember 5-én. 
Operabeavató sorozat a Hatszín Teátrumban 
Első alkalom: 2018. október 21. 19 óra 
Zenei vezető: Dinyés Dániel 
Rendező: Göttinger Pál 
Közreműködik: Bordás Barbara, Cseh Antal, Erdős Attila, Gábor Géza, Horváth István, Kolonits Klára

SEHOL MÁSHOL NEM TUDNÉK ENNYIRE KINYÍLNI – INTERJÚ SZABÓ KIMMEL TAMÁSSAL

A Belvárosi Színházban szeptember 7-étől ismét látható az Orlai Produkciós Iroda Mojo című előadása, különleges szereposztásban, Göttinger Pál rendezésében.
Jez Butterworth 1958-ban játszódó, virtuóz nyelvezetű és kacagtatóan fekete humorú darabjának 1995-ös londoni ősbemutatóját lelkesen fogadta a közönség és a kritika, majd Hollywoodban is nagy karriert futott be. Magyarországon először az idén júniusban találkozhattak vele a nézők. Szabó Kimmel Tamással a Mojóról, az Orlai-társulatról, következő bemutatójáról és a terveiről beszélgettünk.

– Hogyan fogadta a közönség az eddigi Mojo-előadásokat?

– A Mojo tulajdonképpen egy lendületes gengszterkomédia, van benne éjszakai élet, kábítószer, a figurák eléggé ostobák, és sokat káromkodnak. Azt gondolom, ez a fiatalabbaknak talán jobban bejön, mint az idősebb korosztályoknak.

– Milyen a karaktered, és mi a véleményed arról a figuráról, akit játszol?

– Van két fő mindenes az éjszakai bárban, az egyiket Schruff Milán játssza, a másikat én. Gyakorlatilag mindent együtt csinálunk, kicsit olyanok vagyunk, mint Lolka és Bolka vagy a Reszkessetek, betörők! két hülye betörője. Mind a két figura eléggé frusztrált. Az én karakterem egy kicsit eszesebb csávó, viszont sosem lehet tudni, hogy igazat mond vagy nem. Úgy állítja be magát, mintha az éjszakai klubban mindent neki kellene csinálnia, de közben kiderül, hogy egy harmadik figurának kell. Nem nagyon avatkozik bele a dolgok menetébe, a darabban semmiféle fordulat nem köszönhető neki, kvázi szemlélő, de mindenről van véleménye. A társával együtt folyamatosan ekézi a harmadik mindenest. Tipikus idióta, ,,fölfelé nyal, lefelé rúg” típus. 

Nem szenvedek meg a karakterrel, mert nem megy keresztül bonyolult, összetett lelki folyamaton. Ez az előadás egy kellemes kikapcsolódás, sok viccel. Angolszász darab, kevés fordulat, sok humoros rizsa van benne, amit ők nagyon szeretnek. Mi inkább a csehovi mélységeket várjuk egy-egy színdarabtól, és ehhez képest nekem mint magyar színésznek hagy némi kívánni valót maga után a történet is, a figura is. Amikor olvastuk a darabot, azt gondoltam, olyan lesz, mint egy Tarantino-film, majd besűrűsödik a nagy viccelődés, és valakit iszonyatosan kibeleznek. A Mojóban ez nem történik meg, bár egy kicsit besötétedik a kép. Van egy szép, tirádás monológom: magyarázkodnom kell, mert összevissza hazudozom. Ez azért izgalmassá teszi a szerepet, és azt is élvezem, hogy nagyon jó csapattal dolgozom.

– Rengeteg Orlai-produkcióban játszol. Ezek szerint jól érzed magad az „Együtt, szabadon” mottóval fémjelzett társulatban.

– Nagyon jólesik, hogy Tibor ennyire épít rám mint színészre, darabokat, szerepeket keres nekem. Nem fordultam meg sok kőszínházban, de az a kevés is elég volt ahhoz, hogy ne higgyek a kőszínházi társulásban. Voltam már szerződtetési tárgyaláson: megdöbbentően megalázó összeget ajánlottak. Nem azért nem mennék kőszínházba, mert olyan fiú vagyok, aki a luxust szereti, hanem azért, mert két gyerekkel a puszta megélhetésünk lenne veszélyben. Orlainál a folyamatos nagy előadásszám teremt egy létbiztonságot, ráadásul Tibor nagyon szerethető, színházmániás ember. Máshonnan érkezett ugyan, de a színház szerelmese, és profi módon tényleg mindent megteremt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, olyan szerepeket játszhassunk, amik ha nem is Platonovok, de vannak mélységei a figuráknak.

Könnyedebb darabokat adunk elő (bár például Szép Ernő Vőlegénye, vagy a Dühöngő Ifjúság pont nem az), mert ha csak Csehovot játszanánk, valószínűleg fele annyi ember jönne be az előadásokra. De nem maradok éhes színészileg, mert minden előadásban van olyan feladatom, ami művészileg kielégítő. Az a tizenkét ember, aki kvázi társulatot alkot, baromi jó csapat, és Tibor nagyszerű rendezőket hív. A társulásnak az a lényege, hogy az elsőbbség Tiboré, de szabadon vállalhatunk munkát máshol is. Teljesen demokratikusan és baráti alapon működünk, amit máshol nem tapasztaltam. Máshol hierarchiát tapasztaltam: a ,,ha neked nem elég ez, akkor majd jön helyetted más, és elintézzük, hogy ne legyen munkád” mentalitást. Itt ilyenről szó sincs. Ebben a csapatban jó benne lenni.

– Szívesen mész az előadásokkal vidékre?

– Boldogító, hogy olyan helyekre viszünk színházat, ahol vagy egyáltalán nem jutnának előadásokhoz, vagy csak rossz minőségűekhez. Nagyra becsülöm Tibort, amiért vállalja ezt a küldetést, és abszolút mellette állok. Már csak azért is, mert nem gagyit viszünk vidékre, hanem nagyon ügyesen kiválogatott, viszonylag könnyen befogadható, de fontos témákról szóló, elgondolkodtató előadásokat. Az ország rengeteg olyan művházában fordulunk meg, amik egyáltalán nem alkalmasak színházi előadásokra, sőt némelyik életveszélyes. Külön öröm, hogy egy rogyadozó termet vagy egy teljesen alkalmatlan színpadot is meg lehet tölteni szellemiséggel, gondolattal, humorral, szeretettel. Az emberek hihetetlenül fogékonyak erre, nagyon élvezik és nagyon hálásak érte. Ezt a missziót rossz körülmények között is boldogan tudom tolni. 

– Arra van időd, hogy megnézd a fajsúlyosabb Orlai-produkciókat? Például az Egyasszonyt, az Egy őrült naplóját láttad? 

– Egyiket sem láttam még. Nagyon kevés Tibornál futó előadásra jutok el, főleg azért, mert sokat játszom, de azért is, mert ha van egy kis szabad időm, akkor mindent szeretnék, csak színházba menni nem. Ha két-három órát áldoznék az egyébként drága magánéleti időmből (amikor legszívesebben a gyerekeimmel játszom), akkor az Egy őrült naplóját rohannék elsőként megnézni. Megmondom őszintén, az Egyasszony történetét annyira súlyosnak gondolom, hogy egyelőre nem vállalnám, hogy végigmenjek azon a lelki hullámvasúton. Tudom, miről szól a darab, láttam róla képeket, olvastam róla kritikákat, Tenki Rékát én is az ország egyik legjobb színésznőjének tartom, és ha megnézném az előadást, biztosan nagyon fontos tapasztalással, élménnyel lennék gazdagabb, de most egyszerűen nem tartok ott. Előbb-utóbb persze majd ráveszem a lelkemet.

– Úgy hallottam, te is készülsz önálló produkcióra. 

– Novák Eszterrel készülünk egy önálló előadásra, ami nem előre megírt darab, mi ketten rakjuk össze. Úgy néz ki, hogy januárban mutatjuk be. Alapvetően csapatjátékos vagyok, és eddig szentül meg voltam győződve arról, hogy nem fogok egyszemélyes előadást csinálni. Lehet, hogy kishitű voltam, de úgy gondoltam, ha egyedül állok ki, nem biztos, hogy másfél óráig fenn tudom tartani az érdeklődést. Most viszont volt egy olyan évem, ami után azt érzem, hogy nagyon szeretnék végre egyedül lenni a színpadon. Hogy megmutassam, mi minden van még bennem, és vagy a mennybe menjek vagy a pokolba, de szintet lépjek. Mostanra összeszedtem annyi bátorságot, hogy nekifussak. Lehet majd hüledezni, esetleg fikázni.

– Te álltál elő az ötlettel, vagy Novák Eszter bírt rá egy önálló előadásra?

– Orlai régóta keres nekem monodrámát, volt olyan, hogy talált is, de nem tudta megszerezni a jogait, gondolkodott egy zenés-verses önálló estben is, de abban egyáltalán nem tudom magamat elképzelni. Szerintem nem történt még velem annyi a művészi pályán, hogy csokorba szedjem, mondtam, hogy ne ebbe az irányba gondolkodjunk, hanem ha valami szembe jön és olyan, akkor arra csapjunk le. Egy félreértett beszélgetésben valaki azt mondta nekem, hallja, hogy Novák Eszter rendezi az önállómat, mire boldogan felhívtam Esztert, hogy „tényleg?”. Mondta, hogy ő erről nem tud, de meg is sértődne, ha nem ő rendezné, úgyhogy innentől kezdve legyen így. Kitaláltunk egy mind a kettőnket foglalkoztató, húsba vágó témát, elmondtuk Tibornak, és teljesen szabad kezet kaptunk tőle. Sehol máshol nem tudnék ennyire kinyílni, egyetlen igazgatóval sem tudok elképzelni olyan beszélgetést, mint Tiborral. Ha már egyszemélyes előadást csinálok, akkor azt nála és csakis Novák Eszterrel. Egyelőre anyagokat gyűjtünk. Most pont úgy jött ki a lépés, hogy együtt dolgozunk a Három esős napban, kicsit parkoltatjuk a közös témánkat, de a próbák után sutyiban egyeztetünk arról, hogy kihez menjünk interjúzni, ki milyen zenét keressen, kinek milyen ötlete van még.

– Október 1-jén mutatjátok be a Három esős napot. Miről szól?

– Amerikai darab, két idősíkban futó történet. Három szereplője van, egy testvérpár (Kovács Patrícia és Schruff Milán), és a gyerekkori legjobb barátjuk, akit én játszom. Az építész apuka minden vagyonát a két gyerekére hagyja, de a legértékesebb házát nem ők, hanem ez a barátjuk örökli. A szerző úgy írta meg a darabot, hogy az első része a mában játszódik, amikor a gyerekek próbálják megérteni, hogy ez miért történt így, a második rész pedig egy másik idősíkban, amikor a szülőket játsszuk. Ezekből a mozaikból áll össze a történetet. Eszternek viszont volt egy sokkal jobb dramaturgiai ötlete, mint a szerzőnek, Sajnos nem árulhatom el, mi az, majd az előadásból kiderül.

A Három esős nap családi problémákat boncolgat. Például azt, hogy mit tudunk kezdeni egy örökséggel, nem feltétlenül tárgyi örökséggel, hanem a viszonyokkal. Próbálod megérteni harminc-negyven évesen, hogy az anyád mitől őrült meg az apád mellett, vagy az apád miért volt szótlan, miért ennyire elcseszett a saját életed. Amikor látod a szülőket, kezdesz rájönni, hogy igazából mi miért történt, megérted, hogy a gyerekek miért olyanok, amilyenek. Ez szerintem nagyon érdekes. Mindenkinek a családjában vannak olyan történetetek, amikről nem beszélnek, vagy későn szembesülnek velük. Egyszer csak kiderül, hogy mégsem a nagypapa volt a nagypapa, hanem valaki más, előkerül még egy tesó, vagy akit annak hittek, nem az. A kusza, sokszor eltitkolt családi történetek mindig aktuálisak. Ismerve Eszter kreativitását és rendezői zsenijét, a két kollégám tehetségét, biztos, hogy nagyon élvezetes előadást varázsolunk ebből a darabból.

Szerző: L. Horváth Katalin


Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed