John Arden: Élnek, mint a disznók


A SZPUTNYIK HAJÓZÁSI TÁRSASÁG - MODERN SZÍNHÁZ- ÉS VISELKEDÉSKUTATÓ INTÉZET-LABOR előadása

Író: John Arden
Fordító: Nádasdy Ádám
Rendező: Göttinger Pál

Rendetlenek, lusták, koszosak. Nem kérnek belőlünk, de azt elvárják, hogy mi tartsuk el őket.
Lopnak, kurválkodnak, rettegésben tartják a környéket. Nem csinálnak semmit. Élnek, mint a disznók. Aztán csodálkoznak, ha baj lesz belőle.

Tengerész - Terhes Sándor
Rachel - Téby Zita
Col - Jankovics Péter
Doreen/Petúnia - Székely Rozi
Rosie - Hay Anna
Kormos - Tóth Simon Ferenc
Mr Jackson - Molnár Gusztáv
Mrs Jackson - Koblicska Lőte
Rendőr - Fábián Gábor
Tisztviselő - Szabó Zoltán

Munkatársak: Bujtás Mónika, Elek Ányos, Gyulay Eszter, Keresztes Gábor, Kovalcsik Anikó, Róbert Júlia, Sztojanov Georgi, Turai Tamás



A Színház.blog az Arden-darabról

2010.05.21. 07:10 drumlin

Nem kell messze menni egyetlen nagymamám Haller utcai lakásánál, ha a darab sztoriját össze akarom foglalni: a XI. kerület néhány, még megmaradt ótvarul lerohadt bérházába tavaly költöztettek be a ledózerolt Dzsumbujból pár családot, akik adtak még egy pofont a lassan lemálló vakolat alatti gangon fortyogó kémiának. Ugyanezt játssza a Szputnyik most a színpadon: angol, még nem annyira lecsúszott kerületbe a hatóság beköltözteti a kültelken lerombolt gettóból a suttyó családot, akikhez aztán beköltözik a cigány haver, akik aztán nyilván nem férnek meg az ott őshonos kvázi középosztállyal, mert ordítoznak, bunkók, összeférhetetlenek.

A kerek szemű néző persze a leszakadt családdal szimpatizál, azt azonban érdemes észben tartani, hogy ez általában csak addig van így, amíg a mulatós tuctuc zenét üvöltve hallgató tirpák parasztcsalád, élen a nonstop ocsmány részeg apukával, pont a szomszédba be nem költözik - szabolcsiaknak most nem kell felháborodniuk, megtörtént eset, két kifejezetten kellemetlen év gyerekkoromból.

Na de az előadás. A Bérháztörténetek gyomrosa után nem igazán érdekelt Bodó társulata, de mostanában azt mondják, kezd beérni a formáció, s az elmúlt hónapok legkellemesebb színházi élménye után már nem volt kérdés, hogy megnézzük az új előadásukat is.

Minimál rendezés, a színészek velünk szemben székeken ülve kevés mozdulatot tesznek, szinte felolvasószínház, felénk bámulva beszélgetnek egymással. Meglepő módon apró trükkökkel így is elég jó vizualitást hoznak ki a majdnem semmiből, de a fókusz a színészeken van, és akad néhány zseniális figura: a betegesen érdekes nevű Koblicska Lőte durván ijesztő, ugyanakkor a tekintetet nem elengedő látvány az anya szerepében, mellette pedig még a férjét játszó, isteni testű és orgánumú Molnár Gusztávot emelném ki. Sokat kellett várni Fábián Gábor jelenéseire, s végül aztán a szerepre kapott 2x3 mondatában nem hozhatta a Kockavetőben látott zsenialitást. Mellettük a többiek is korrektül abszolválják a szerepeket - én valamiért azt éreztem, mintha a rutinos Terhes direkt lenne visszafogottabb és hagyná érvényesülni a fiatalokat. A suttyó nőt játszó Téby Zita játéka is bejött nekem, de két társam az előadás után felvilágosított, hogy nem kicsit volt erőltetett és közhelyes a mutatványa.

Az előadás kb egy óra, pont ennyit nagyjából ki tudott belőle hozni Göttinger Pál, a rendező. Jól tette, hogy nem erőltette tovább: a vizuális poénok és a zsebekből előkerülő tárgyakkal való játék színessé és érdekessé tette az előadást, de a kevés történet, a nem túl erős szöveg és a minimális dramaturgia pont ennyire volt elég. Az előadás üzenete nyilvánvaló, és egy ezt Terhes még szájba is rágja a kétszer-háromszor benyögött "hagyjuk egymást élni" frázissal - ezek a kiszólások nem igazán kívánkoztak a szövegkörnyezetbe.

Összességében mindenesetre megint kiderült, hogy jó és szimpatikus gárdáról van szó, mindenképpen érdemes megnézned az előadást, ha néhány izgalmas fizimiskát akarsz látni a színpadon.

forrás: http://szinhaz.blog.hu/

A Magyar Színház bérletei


Tervezett bemutatók:
N. Simon – C. Coleman – D. Fields Sweet Charity Füst Milán Feleségem története
Dumas A kaméliás hölgy
T. Williams Macska a forró bádogtetőn Feydeau Egy hölgy a Maximból Moliére – Parti Nagy Don Juan
John Ford Kár, hogy kurva 
Háy János új darabja

TERVEZETT BEMUTATÓK:
NAGYSZÍNPAD
Simon–Cy Coleman–Dorothy FieldsSWEET CHARITY musical
Rendező: Pelsőczy Réka | Bemutató: 2010. augusztus

Füst MilánFELESÉGEM TÖRTÉNETE színmű
Rendező: Galambos Péter | Bemutató: 2010. október
(a rendező adaptációja)

Alexandre Dumas
A KAMÉLIÁS HÖLGY romantikus játék
Rendező: Kiss Csaba | Bemutató: 2010. december
(a rendező adaptációja)

Tennessee Williams
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN színmű
Rendező: Guelmino Sándor | Bemutató: 2010. december

Feydeau
EGY HÖLGY A MAXIMBÓL (Osztrigás Mici) bohózat
Rendező: Anger Zsolt | Bemutató: 2011. április

Moliere – Parti Nagy Lajos
DON JUAN színmű
Rendező: Guelmino Sándor | Előbemutató: 2011. május

SINKOVITS IMRE SZINPAD
John Ford
KÁR, HOGY KURVA reneszánsz rémdráma
Rendező: Koltai M. Gábor | Bemutató: 2010. szeptember

Háy János társulatunk számára írott új darabja
Rendező: Göttinger Pál | Ősbemutató: 2011. március
REPERTOÁRON MARADÓ ELŐADÁSOK

NAGYSZÍNPAD
Joseph Kesselring ARZÉN ÉS LEVENDULA
Rostand CYRANO DE BERGERAC
Balázs Ágnes ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE
Szörényi–Bródy ISTVÁN, A KIRÁLY
Mitch Leigh–Joe Darion LA MANCHA LOVAGJA
F. Loewe–A.J. Lerner MY FAIR LADY
Bertolt Brecht A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Molnár Ferenc LILIOM

SINKOVITS IMRE SZÍNPAD |
Háy János HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Vivien Nielsen HULLÁMTÖRÉS
Lolleh Bellon A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK
Károlyi Gáspár VIZSOLYI BIBLIÁJA
David Gieselmann KOLPERT ÚR
Csurka László FIZETEK, FŐÚR!
STÚDIÓ BÉRLETSOROZATOK
„SZEPARÉ" bérlet  | Stúdió (csütörtök este)
KÁR, HOGY KURVA
MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN
 HÁY JÁNOS ÚJ DARABJA
5.200 Ft

„UNIKUM" bérlet | Stúdió (szombat este)
KÁR, HOGY KURVA
 KOLPERT ÚR
HULLÁMTÖRÉS
+ bónusz: előadások után közönségtalálkozó
5.900 Ft
* * *

KOMBINÁLT BÉRLETSOROZATOK
„EGYETEMI" bérlet
 2 nagyszínpadi, 2 stúdió előadás (szerda este)
 FELESÉGEM TÖRTÉNETE
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
 KÁR, HOGY KURVA (stúdió)
HÁY JÁNOS ÚJ DARABJA (stúdió)
+ bónusz: előadások után közönségtalálkozó
6.000 Ft | 5.800 Ft | 5.600 Ft

„PIKÁNS" bérlet
 2 nagyszínpadi, 1 stúdió előadás (szombat este)
 KÁR, HOGY KURVA
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
 EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
+ bónusz: meglepetés ajándék
5.700 Ft | 5.500 Ft | 5.300 Ft

„A’LA CARTE" szabadbérlet 2 nagyszínpadi, 2 stúdió előadás (nincs nap meghatározva)
2011. április 01-ig, 4 szabadon választott
(2 nagyszínpad, 2 stúdió) előadás a repertoárból,
kivéve: SWEET CHARITY!
7.900 Ft | 7.000 Ft | 6.900 Ft

„TERMA" bérlet
 Nagyszínpad (péntek du.)
LILIOM
FELESÉGEM TÖRTÉNETE
A KAMÉLIÁS HÖLGY
Zártkörű előadások!

NAGYSZÍNPADI BÉRLETSOROZATOK
„ÉRETTSÉGI" bérlet
 Nagyszínpad (kedd este 6 óra)
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
 CYRANO DE BERGERAC
A SZECSUÁNI JÓ EMBER
LILIOM
+ bónusz: előadások után közönségtalálkozó
6.800 Ft | 6.400 Ft | 6.000. Ft (ifjúsági)

„PREMIER" bérlet
 Nagyszínpad (csütörtök este)
FELESÉGEM TÖRTÉNETE (2010. október)
A KAMÉLIÁS HÖLGY (2010. december)
 EGY HÖLGY A MAXIMBÓL (2011. április)
+ bónusz ea. MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN (2011.
december)
7.500 Ft | 7.000 Ft | 6.800 Ft

„MATINÉ" bérlet
Nagyszínpad (péntek du.)
ISTVÁN, A KIRÁLY
 ANDERSEN
LA MANCHA LOVAGJA
5.100 Ft | 4.800 Ft | 4.500 Ft (régi ifjúsági bérletárak)

„SWEET CHARITY" A. bérlet Nagyszínpad (péntek este)
SWEET CHARITY
 CYRANO DE BERGERAC
 FELESÉGEM TÖRTÉNETE
ARZÉN ÉS LEVENDULA
9.000 Ft | 8.000 Ft | 7.000 Ft
„SWEET CHARITY" B. bérlet Nagyszínpad (vasárnap este)
SWEET CHARITY
LILIOM
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
LA MANCHA LOVAGJA
9.000 Ft | 8.000 Ft | 7.000 Ft

„AGÁRDY GÁBOR" bérlet Nagyszínpad (szombat du.)
 FELESÉGEM TÖRTÉNETE
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
 EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
4.800 Ft | 4.500 Ft (nyugdíjas)

„IGLÓDI ISTVÁN" bérlet
 Nagyszínpad (vasárnap du.)
 FELESÉGEM TÖRTÉNETE
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
 EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
4.800 Ft | 4.500 Ft (nyugdíjas)

„SZAKÁCSI SÁNDOR" bérlet Nagyszínpad (vasárnap du.)
FELESÉGEM TÖRTÉNETE
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
 EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
4.800 Ft | 4.500 Ft (nyugdíjas)

„SZALON" bérlet
Nagyszínpad (szombat este)
FELESÉGEM TÖRTÉNETE
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
+ bónusz: pezsgő az előadások szünetében
6.300 Ft | 6.000 Ft | 5.700 Ft

„RAKSÁNYI GELLÉRT" bérlet Nagyszínpad (szombat du.)
FELESÉGEM TÖRTÉNETE
 A KAMÉLIÁS HÖLGY
EGY HÖLGY A MAXIMBÓL
4.800 Ft | 4.500 Ft (nyugdíjas)
Bérletek előjegyezhetők és 2010. május 2-től válthatók,
a Magyar Színház közönségszervezésén
1073 Budapest, Erzsébet körút 21.,
munkanapokon 10–18 óráig.
Telefon 322-2879, 322-7877 fax 342-6175
A Baráti Társaság tagjai a bérlet árából 10 % kedvezéményt kapnak.
Internetes bérletvásárlás bankkártyával a www.jegy.hu címen.
Bankkártyát, kultúrautalványt és üdülési csekket elfogadunk!

A magyar nyelv, alulnézetből – és aki mögötte van

Amikor Nyelvész Józsi elindította a Szlengblogot, talán nem is gondolta, hogy egyszer Móriczhoz fogják hasonlítani. Blogjában a magyar nyelvben megjelenő szlenget mutatja be szótár jellegűen, a példamondatok, dialógusok pedig a tokodi „arcok” életét ismertetik meg az olvasóval.

Miért pont a szlenggel kezdtél el foglalkozni?

Ez érdekelt. Meg nem burokban születtem, szóval láttam ezt-azt. Visszatekintve ezt a típusú tartalmat ilyen hitelességgel nem sikerült senkinek megalkotni és megosztani. Erre nagy szükség volt.

A rendszeresen kommentezőket ismered a nickjükön túl is?

Rendszerint a nickjüket ismerem, nem az igazi nevüket. De ettől függetlenül mindenkinek átjön a személyisége. Néhány hasonlóan gondolkodó arccal e-mailezek is, sőt, Facebookon is megvannak. Remélem, hamarosan a valóságban is össze tudunk hozni egy találkozást.

Hogy nőtte ki magát a Szlengblog egy országosan ismert és népszerű "médiummá"? Hogyan fedezték fel maguknak az emberek?

Egyértelműen a 2008-as blog.hu-ra költözés, és a mindennapos Index-címlapokon keresztül. A Google Analytics alapján e-mailben is küldték egymásnak az emberek elég sokat.

Mivel indult el a „lavina"? Ha jól emlékszem, talán a Göttinger Pál által a Szlengblog szövegeiből írt opera volt az első, nagyobb médiaérdeklődést kiváltó mozzanat, ez már hozta magával a többit?

Ja, az opera jó kifogás volt arra, hogy sokan írjanak a Szlengblogról. A többit ez nem hozta feltétlenül magával. Az igazi nagy dobás a könyvem (Nyelvész Józsi: Szlengblog) volt. Az MTV Ma Reggel című műsorában is beszélgettem egy jót a Süveges Gergővel.

Nem Magyarországon élsz. Hogyan tudod mérni a népszerűséget a statisztikai adatokon kívül?

Ilyenekről nem szerzek tudomást. Az itt élő magyar ismerőseim nem fogékonyak a blogomra, egy-két kivételtől eltekintve. Gyakran kapok rajongói e-mailt, de azért eléggé meglepett, amikor a bátyám mesélte, hogy a donaldkacsázás kifejezés mekkora mém lett. Örülök, hogy így van, de erről nagyon sokáig nem sok tudomásom volt.

Nemrég felfedted az inkognitódat, pedig korábban nagyon ellenkeztél. Miért?

Amikor elkezdtem blogolni, nem tudtam, hogy mennyi embert fogok megsérteni vagy bántani a szleng kifejezések kompromisszummentes publikálásával, de volt róla fogalmam, hogy sokan húzzák majd a szájukat. A valóság nem egy vonzó dolog. A névtelenség (pontosabban a Nyelvész Józsi álnév) bebiztosította, hogy csak azt írom le, amit szerkesztőként a legjobbnak gondolok, nem pedig mások érzékenységét próbálom majd tiszteletben tartani.

Ma már elértem annyit, hogy azt írok és úgy, ahogy akarom. A Goldenblog első hely, a könyv (amit egy kritika Móricz Zsigmondtól a Barbárokhoz hasonlított) mind ezt támasztja alá.

Hogy látod? Csak bizonyos rétegek követik a blogot, vagy vegyes a társaság? Volt erről egy statisztika is, ha jól emlékszem.

A 2009 nyarán készített felmérésem szerint az olvasók 90%-a férfi volt akkor. Jellemzően budapesti, diplomás, alkalmazott, 25 és 29 év közötti. A Facebook rajongói oldalamon 76-23% a férfi-nő arány. Szerintem a Facebookon alapból több magyar nő van, szóval ez kicsit torzíthatja az eredményeket.

A könyvnek lesz második része? Esetleg egyéb kultuszelemek várhatók a közeljövőben?

Könyv talán, de csak online, és letölthető formában. Kultusztárgyak esetleg, össze kell szednem magam, hogy elintézzem az ilyesmit.

Meddig folytatódik a sztori? Meddig lesz Szlengblog?

Az év végéig tervezem a blog folytatását, de már most látom, hogy májusban fel kell függesztenem. A sztorit életem végéig tudnám írni, de az év második felében mindenképpen pihentetem, és más projektekkel (valószínűleg lesz egy vagy több új blog is) fogom kitölteni a szabadidőmet. Már amennyi van.

Szerző: Gulyás Katalin

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS KEZELÉSI KÖLTSÉG NÉLKÜL ITT!

Garamvári Gábor képei az esterházys közönségtalálkozóról

Közönségtalálkozó - Esterházy Harminchárom változat Haydn-koponyára

Mozdulatlan dráma a MU-ban

A kortárs tánc és színjátszás kísérletező kedvű műhelyeként működő MU Színház ezúttal is egy meghökkentő, de annál elgondolkodtatóbb darabbal rukkolt elő. A Szputnyik Társaság, amely magát Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézetként aposztrofálja, olyan társadalomkritikát vitt színpadra, amely egy igazi sebfeltáráshoz hasonlatos. Az "Élnek, mint a disznók" című angol dráma öntörvényű szereplői ráadásul a klasszikus színpadi játék nélkül, a szavak és a mimika puszta erejével mutatják be a kitaszított emberek végzetszerű történetét.

Valahol vidéken vagyunk, egy mélyszegénységben élő családot telepítenek ki egy putriból, hogy az önkormányzat által kiutalt új házba költözzenek.

A Magyarországon sem ismeretlen élethelyzet John Arden: Élnek, mint a disznók című darabjának kezdőképe, amely gyorsan az események közepébe repíti a nézőt. Az előadás rendezőjének, Göttinger Pálnak nem volt nehéz dolga, hogy a hazai viszonyok közé adaptálja az angol eredetit, amely egy brit kistelepülésen játszódik valamikor az 50-es években.

A szerző azt a társadalom peremvidékén élő embertípust mutatja be, akik - mint ahogy a darab előszavában olvashatjuk - "Rendetlenek, lusták, koszosak. Nem kérnek belőlünk, de azt elvárják, hogy mi tartsuk el őket. Lopnak, kéjelegnek, rettegésben tartják a környéket. Nem csinálnak semmit. Élnek, mint a disznók. Aztán csodálkoznak, ha baj lesz belőle."

A rendező, bevallása szerint nem tart attól, hogy a bravúros hitelességgel megfestett figurákat, és viselkedésformákat a cigánysággal azonosítják.

- A darab olyan antiszociális elemekről szól, akiket az angol szlengben "travellers"-nek, vagy "gipsy"-nek mondanak. Magyarra fordítva cigányt jelent, de ez teljesen más fogalom, mint nálunk. A mű sokkal tágabban értelmezi a csoportot - magyarázza Göttinger. A mindössze egyórás játékidő azt a konfliktushelyzetet tárja fel, amikor mindenki a saját játékszabályai szerint játszik.

- Az illető azon belül tisztességes, de a mellette élő, más szabályok szerint játszó emberekkel nem tud együtt élni, így végül kinyírják egymást - összegzi a darab sztoriját a rendező.

Az előadáson a néző percről percre mélyebbre száll az enyészetben, a mű szépen előkészített lépcsőfokokon jut el a drámai végkifejletig, miközben fokozatosan hántja le a személyiség rétegeit az emberekről. Azokról is, akik elsőre tisztességesnek tűntek. A történet külön érdekessége, hogy a szereplők nem hagyományos értelemben játszanak. Egy díszlet nélküli szobában egymás mellé helyezett székeken ülve szinte mozdulatlanul, maguk elé meredve közlik mondandójukat a másikkal.

- A hely szűke, és a hatás érdekében olyan formát kellett találnunk, amelyben a történetet tudjuk kidomborítani anélkül, hogy meg kelljen teremtenünk a mocskos miliőt. Úgy gondoltuk, a néző fantáziája többet tud arról, hogyan illegeti magát egy prostituált, és milyen körülmények között él, mint amit mi meg tudtunk volna mutatni. Ez a forma inspirálja őket, hogy belehelyezkedjenek a történetbe - tette hozzá Göttinger.

A hangsúlyt a színészi játékra helyező darab nem kínál receptet, nem ítél, és nem is ajánl megoldást. Egyszerű, de pontos anatómiai vizsgálatról van szó, amely figyelmet irányít egy olyan jelenségre, amelyben a különböző oldalakon felhalmozott érveknek millió igazsága van. Göttinger Pál szerint a mű abban talán mégis segíthet, hogy véleményeinket ne indulatból fogalmazzuk meg, hanem elemezve, mérlegelve a saját és a mások igazságát.

T.D. - ÚjbudaTV (2010. 04. 30.)

REND A KÁOSZBAN

Török Tamara Bodó Viktorral beszélget (2010. április)

Aztán rájöttem, hogy lehet ugyan egy ideig színházi akciókban meg projektekben gondolkodni, de ha színészekkel akarok dolgozni, szerepet kell nekik adnom.

– Mit jelent a társulatod neve: Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor?
– Egy hosszú közös éjszakai agytröszt eredménye a nevünk. Nem akartunk komolyan hangzó színházi nevet, sokkal inkább olyat kerestünk, amely pont olyan ellentmondásos, mint a létezésünk – így lettünk „Szputnyik Hajózási Társaság”. A „szputnyik”: elmozdulás az ismeretlenbe a zuhanás és robbanás rizikójával, valami új és nagyszerű felfedezésének a lehetőségével. Eredetileg úgy képzeltük, hogy fix alkotócsapattal és alkalmakra összehívott színészekkel nyaranként egy tengerjáró hajón dolgozunk majd, nemzetközi workshopokat csinálunk – amikor tengeren van a hajó, dolgozunk, amikor pedig partra száll, előadjuk a kész jeleneteket, levetítjük a közösen készített filmeket, koncertezünk... A „modern” szó mostanra már elhasználódott, retró kifejezéssé vált, tehát talán humoros, mégis jelzi, hogy nem valami hagyományos dologról van szó. A „viselkedéskutatás” meg… Hát, végül is ezt csináljuk.
– Az előadásaidban tényleg nagyon erősek és megjegyezhetők a karakterek. Hogyan születnek? A színészekből indulsz ki, vagy tőlük függetlenül találod ki azokat a különös figurákat, akiket aztán ők – színészi feladatként – létrehoznak?
– Ahány munka, annyiféleképpen kerül elő a karakterépítés kérdése. Mindenesetre mindig abból indulok ki, hogy ki az adott színész. Nem az a fontos, hogy feltétlenül azt a karaktert hozza létre, akit én megálmodtam benne; sokkal inkább az érdekel, ami a közös munkánk eredményeképpen születik. Az alapvető szándék természetesen az, hogy olyan karaktereket ábrázoljanak a színészek, akik egyrészt ők maguk, másrészt olyan figurákból is tudjanak dolgozni, akik körülvesznek bennünket. Vagy olyan anyaghoz nyúlunk, amely arra kényszerít bennünket, hogy a személyiségünk új területeit fedezzük fel. Hogyan lehet mindezt egységessé összegyúrni – ez állandó dilemma a színészetben. És közben tud-e a színész az egymást követő munkáiban más-más képet mutatni magáról? Hány különféle figurát tud alkotni? És milyen eszközöket kell ehhez megtanulnia, használnia, és milyen módszerekkel teszi ezt? Elvárják-e ezt egyáltalán tőle? Én elvárom, hogy a színész boncolgassa önmagát, és bővítse az eszköztárát, amikor felépít egy szerepet. Végezzen gyakorlatokat és kutatásokat: fontos, hogy „tudja”, milyen a figura környezete, hogyan beszél, hogyan mozog, hogyan szuszog, ha bajban van, milyen ellentmondások dolgoznak benne. Mik a titkai.
Amikor először dolgozom egy színésszel, nagyon örülök minden tulajdonságának, jellegzetességének. Kíváncsi vagyok a játékosságára, a fantáziájára, és arra, hogy milyen az, amikor jelen van, amikor reagál valamire. Amikor még csak ismerkedem vele, gyakran azt veszem észre, hogy a kevesebb is elég tőle, mint amit esetleg mutatni akar. Nem mindig érdemes „rátenni”, ráerőltetni valamit a figurára, nem kell előre kitalálni a karakterjegyeit: az, hogy hogyan létezik egy-egy helyzetben, majd úgyis meghatározza a karaktert. Így született például Gyabronka József szerepe a Bérháztörténetekben. Később aztán szeretek olyat kérni a színésztől, ami újdonság vagy meglepő az előző szerepeihez vagy a személyiségéhez képest. Ilyenkor jól meggyötörjük egymást, hogy újat hozzunk ki a helyzetből – és ha ezt makacsul, következetesen végigcsináljuk, az az egész próbafolyamat és az előadás minőségét is meghatározza.
– Színészről is jutott már eszedbe darab?
– Igen. A per, vagyis a Ledarálnakeltűntem Keresztes Tamásról. Vagy Jan Thümerről a Liliom, amit most próbálok éppen Grazban. [Március 12-én bemutatták. – A Szerk.] Vagy Anger Zsoltról a Platonov – hamarosan ezt is meg kell csinálnunk. Olyan is volt, hogy dolgozni akartam valakivel, és kifejezetten őhozzá kerestem anyagot.
– A társulatodban hogyan osztasz szerepet?
– Fontos, hogy mindig más súlyú, más típusú feladatokat adjunk magunknak, egymásnak. Senkitől sem lehet elvárni, hogy sok nagy, súlyos, drámai szerepet játsszon el egymás után úgy, hogy ne legyen felületes, amit csinál, vagy ne roppanjon meg a munkában. De az sem jó, ha valaki csak kicsiket játszik, mert mellőzöttnek fogja érezni magát. Egy főszerepből nagyon sokat lehet tanulni, utána máshogy nyúl az ember egy kisebb feladathoz, a csapatnak pedig jót tesz, ha minden tagja tudja és érzi, hogy fontos, amit csinál.
– Én viszont úgy érzem, hogy a szputnyikosok között inkább azok vannak túlsúlyban, akik legtöbbször kis feladatokat kapnak, egyféle figurákat játszanak. Nincs hiányérzetük? Vagy azért mindenkinek jut nagyobb ívű szerep is?
– Ez csak munka és idő kérdése. Még csak egyéves a Szputnyik, és különböző képzettségű, különböző tapasztalatokkal rendelkező színészek alkotják a társulatot. Nem szerepekre és nem szerepkörökre kerestem színészeket; az volt a társulatszervező szempont, hogy olyanok jöjjenek, akikkel szívesen dolgozom. Amikor bennük gondolkodom, nekik keresek darabot, érvényüket veszítik a színházban általában érvényes szabályok. Néhány korosztály hiányzik is a csapatból… A kezdeti időszakban leginkább workshopokat, projekteket szerveztünk. Projektnek azt a fajta munkát nevezem, amelynek a végeredménye megnézhető ugyan, de még nem tekinthető előadásnak; nem áll össze egésszé, nem akar történetet mesélni. Ilyen volt például a Holt lelkek, amelyet többfajta módon, többféle térben, több szereposztással próbáltunk. Vagy a még inkább kísérleti Rehab. Aztán rájöttem, hogy lehet ugyan egy ideig színházi akciókban meg projektekben gondolkodni, de ha színészekkel akarok dolgozni, szerepet kell nekik adnom. ők is azt szeretik, ha tudják, mit fognak játszani a kitűzött előadásokban, ha felkészülhetnek egy-egy szerepre. Tehát egy nagy kanyar után eljutottunk ugyanoda, ahonnan elmenekültem: egyfajta hagyományosabb színházhoz. Futottunk egy nagy kört, de közben sok-sok kérdést feltettünk: mi az értelme a színháznak, mit akarunk egymástól, mi az, amit mi mint csapat közösen szeretnénk, mi a véleményünk a körülöttünk levő világról, és azt hogyan, milyen formában akarjuk elmondani…
– Hogy boldogulsz társulatvezetőként? Hogyan építed a társulatot? Minek alapján hívod az újakat?
– A társulat működtetésével járó felelősség átrendezi az életet. Kezdetben elviselhetetlen volt, hogy egyszerre kellett a létezésünkért küzdenünk, pályázatot írnunk, és folyamatosan próbálnunk. Az első évre ötmillió forintot kaptunk, és sok energiánk ment el a pénz és a biztonság megteremtésére. Az első év nehézségeinek elviselésében sokat segített a Színházi Dolgozók Szakszervezete és a Summa Artium Alapítvány. Néha úgy tűnt, hogy aki Magyarországon független színházat csinál, az egész egyszerűen hülye. De kihívásként éltük meg a helyzetet. A második évre már komolyabb támogatást kaptunk az OKM-től; Grazcal és Kölnnel is meg tudtunk egyezni közös produkciók létrehozásáról, úgyhogy biztonságosan le tudtuk szerződtetni a társulat összes tagját egy évre, és végre elkezdhettünk csak arra koncentrálni, amiért a Szputnyik létrejött.
Eleinte csak a helyünk volt meg, és annak a vágya, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. Pénzünk még nem volt. Nem akartunk várni – inkább elkezdtünk pályázatokat írni. Volt, aki továbblépett, elment más társulathoz, vagy szabadúszó lett; volt, aki megengedhette magának, hogy megfeszítse a húrt, és hónapokig ne keressen pénzt, és volt, aki nem – az lett tagja a társulatnak, aki maradni tudott ebben a helyzetben. Nagyon mély nyomokat hagyott, hogy ki mennyi áldozatot volt képes hozni az első időszakban. A helyünk, a MU Színház próbaterme sem így nézett ki akkor még. Teljesen átépítettük, hogy jobban kihasználhassuk a tér adottságait. Az, hogy milyen típusú színházat szeretnénk, még hónapokig nem körvonalazódott – csak átépítettünk, beszélgettünk, jeleneteket próbáltunk, és igyekeztünk egymást megismerni, elviselni, megmozgatni.
Nagyon komoly döntés akár csak egy embert is hívni, nem annyira a pénz, mint inkább a dolog szakmai része miatt: el tudjuk-e látni megfelelő súlyú feladatokkal? Kölcsönös bizalmat kell szavaznunk egymásnak: ő elkötelezi magát mellettünk egy évre, én meg tudok neki munkát, szerepeket, izgalmas feladatokat adni. Nálunk minden színész játszik minden darabban – fontos, hogy folyamatosan dolgozzanak, és közel legyenek egymáshoz a csapat tagjai. Főleg most, a történet kezdetén. Tehát csak olyan színészt szerződtethetünk, akire valóban nagy szükségünk van, és akinek valóban szüksége van a társulatra. Fontos igény, hogy egy színész jól mozogjon, rendelkezzen zenei és ritmusérzékkel, legyen improvizációs készsége, humora, esetleg játsszon valamilyen hangszeren, és – mivel a külföldi közös produkciókban sokan más nyelven játszanak – beszéljen nyelveket.
Folyamatosan szembesülök a társulati létezés hihetetlen előnyeivel és kikerülhetetlen hátulütőivel. Néha nagyon nehéz az összezártság, és nem segíti a munkát. Néha nem érezzük, hogy meg tudjuk lepni egymást, aztán egyszer csak történik valami áttörés… Figyelni kell egymásra és keményen dolgozni – az meghálálja magát.
– Hol tartasz, hol tartotok?
– Most arra van szükségünk, hogy olyan előadásokat csináljunk, amelyekben a színészi jelenlétre építünk; olyan darabokat igyekszünk felkutatni, amelyeket nem rágtak még szét, amelyekhez van közünk, amelyek új helyzetekbe hozhatnak, és jó nehéz feladatok elé állítanak bennünket. A Szputnyik Műhely jó hely lett. A lakásszínházi méretekkel rendelkező térben a néző igazán közel van a színészekhez, szeretünk itt próbálni és játszani. Jó csapat állt össze; sok dolgunk van még egymással, de tudunk és szeretünk együtt dolgozni. Eddig főleg én dolgoztam a társulattal, Göttinger Pál és Kovács Dániel rendez még az évad hátralévő részében. A rendezők között elengedhetetlen az állandó párbeszéd, fontos, hogy olvasnivalót adogassunk egymásnak, vitatkozzunk, nézzük egymás próbáit, segítsünk a másiknak rálátni bizonyos dolgokra, amelyekre ő az elmélyülés és a részletek kidolgozása közben már nem feltétlenül tud figyelni. Tehát a Szputnyik nem egy rendező köré szerveződő társaság, hanem színház, pontosabban műhely, ami két dolgot jelent: egyrészt ha nem sikerül valami, nem tűzzük műsorra, másrészt nemcsak színházat akarunk csinálni, hanem kiállítást, filmet, installációkat is.
– Az a – rád annyira jellemző – módszer, hogy improvizációk alapján létrejövő, egymáshoz esetleg csak lazán kapcsolódó jelenetekből, mozzanatokból vagy a főtörténetet kísérő „betétszámokból” áll össze az előadás, mindig megmarad?
– Nem marad meg. Szeretnék más módszereket is kipróbálni, máshogyan felépülő anyagokkal foglakozni. Nyilván nem tudom megtagadni azokat a dolgokat, amelyektől valamennyire biztonságban érzem magam, amelyekben meg tudok nyílni, vagy amelyektől – szerintem – működni kezd az előadás. Semmit sem akarok magamra kényszeríteni csak azért, mert kevésbé szabad az alapanyag, vagy precízebbek a karakterek – mint például a nemrég bemutatott Kockavetőben. Valójában minden anyagnál változik a munkamódszer, mégis legtöbbször úgy dolgoztam, hogy naponta változott minden; úgy dobtam el egyheti munkát, mintha nem is lett volna; olyan is volt, hogy magát a darabot is eldobtam, vagy rájöttem, hogy át kell írni az egészet. Közös agyalásokkal és improvizációkkal készülő előadásokat csináltam. Most máshogy akarom folytatni, de ehhez idő kell, és olyan darab, amelyben elmélyedhetek.
– Vinnai András szinte állandó alkotótársad az írásban-átírásban. Hogyan dolgoztok?
– Nehéz elmondani. Nincs metódusunk. Nem tudom, dolgozunk-e ilyenkor egyáltalán, mert nem tűnik munkának. Továbblendíti minden gondolatomat; az őrültségeink meg a humorunk is hasonló, inspiráló a jelenléte. Ha csak mint barátok leülnénk és beszélgetnénk, már az is jót tenne a munkáimnak. Régóta ismerjük egymást, sok próbát kiállt a barátságunk. Bár a Gyönyörkaraván és a Smaragdot Csabának című kéziratai őszintén megdöbbentettek.
– A régi Krétakör több produkciójában együtt is játszottatok. Aztán szinte egy időben hagytátok ott őket. Te miért szálltál ki a Krétakörből? Nem inspirált már, ahogy Schilling dolgozik?
– Dehogynem, nagyon is inspirált. A főiskolai vizsgái óta nagyon közel állt hozzám az a fajta színház, amit csinált. Sok mindent nem kellett megmagyaráznunk egymásnak, egyértelmű volt, hogy valami miért úgy jó, és ez sokáig nagy lendületet adott a közös munkának. Sokat tanultam tőle. Aztán egyre feszültebbé vált a helyzet. Főleg a párizsi Baal-sorozat után: tíz egymást követő estén játszottuk ott a Baalt, amelynek én voltam a főszereplője. Néhány alkalom után éreztem, hogy nem tudom a kellő erővel, energiával eljátszani. Valószínűleg nem voltam birtokában annak a technikai tudásnak, amellyel végig lehetett volna csinálni ezt a turnét. A tíz párizsi este olyan megterhelést jelentett a számomra, hogy nemcsak a krétakörös munkát, hanem a színészi pályát is abba akartam hagyni utána.
– Hamarosan abba is hagytad…
– Azt hiszem, túlzott fanatizmussal vágtam bele a színészetbe. Nem tudtam könnyedén venni a feladatokat. Nem baj, hogy így alakult, nem volt hiábavaló kitérő.
– A rendező szak elvégzése és a Szputnyik megalapítása között néhány évet a Katonában is eltöltöttél.
– Életem legmeghatározóbb időszaka következett a főiskola után a Katonában. Ott tettem meg az első lépéseket rendezőként, és ebben nagyon sok támogatást kaptam Zsámbéki Gábortól, akit a mesteremnek mondhatok. Az ő terelgetésével rengeteg fontos dolgot sikerült megértenem. Sokat számított az is, hogy azzal a színészcsapattal és azzal a műszakkal dolgozhattam. A Katona volt az otthonom. Mindent magamba akartam szippantani, ami egy színház működéséről megtanulható. Jó feladatokat kaptam, és nagyrészt a Katonának köszönhetem, hogy most külföldön is dolgozhatom-dolgozhatunk a Szputnyikkal.
– A külföldi meghívások nyilván inkább neked szólnak, mint a társulatnak. Mégis mindig viszed őket magaddal. Ennyire bízol a közös munka sikerében és hasznosságában, vagy egyszerűen csak – mint jó társulatvezető – képviseled az érdekeiket?
– Hogy a társulat utazzon, és más társulatokkal dolgozzon, nagyon fontos, és nyilvánvalóan jót is tett nekünk. A két 2009-es munkára már a társulat létrejötte előtt felkértek. A szerződés magyar és külföldi színészek részvételével zajló, közös produkció létrehozásáról szólt. Gondolom, bíztak abban, hogy olyan embereket viszek, akikkel jó lesz dolgoznia társulatuknak, én pedig világossá tettem a két színház vezetése számára, hogy jobban működöm, ha csapatban dolgozhatom. Ráadásul szeretnék csinálni itthon egy csapatot, de erre csak akkor van esélyem, ha ők ezzel a közös munkával támogatnak bennünket.
– Hogyan dolgoznak együtt a külföldiek és a magyarok?
– Ha jó a tolmács, szinte észre sem lehet venni, hogy nem egy nyelven próbálunk. Grazban is, Kölnben is Veress Anna tolmácsolt – ő tökéletes tolmács, ráadásul nagyon jó dramaturg; sok mindenre képesek voltunk a segítségével. Egyébként teljesen más jellegű volt a két munka. A graziakkal olyan darabot kerestünk, amelyben a játék fontosabb, mint a szöveg, végül Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabját választottuk. Ebben a magyarok is, a graziak is néma szereplők; az improvizációk alatt nem számított, ki honnan jött, csak az látszott, hogy szeretnek és tudnak együtt dolgozni. Nagyon jóban lett a két társulat, és valószínűleg folytatása is lesz a közös munkának.
A kölni nehezebb ügy volt. Ott megírt, szöveges darabot választottunk: Tasnádi István Tranzitját, amely egy repülőtéren játszódik. A darabbeli utasok beszélnek, a reptér stábja nem, tehát a szputnyikosok játszották a stewardesseket, pilótákat, szerelőket, a kölniek és a németül jól beszélő magyarok pedig az utasokat.
– Mennyire ragaszkodtatok a szöveghez?
– A darab egyik feléről én mást gondoltam, mint a szerző, teljesen át akartam alakítani a második részét. Tasnádi nyitott volt erre, ő maga is részt vett az átírásban, sokat segített. Kezdetben improvizálni is próbáltunk, de megmondom őszintén, amikor húsz ember egyszerre improvizált, az olyan káoszt teremtett, hogy úgy éreztem, még egy elmegyógyintézetben is nagyobb a rend… Ha néhányan jól improvizálnak, azt utána ízekre lehet szedni; ki lehet bogozni, hogy miért volt jó benne ez vagy az a pillanat, és hogyan lehetne megismételni az egészet. Húsz ember improvizációja viszont kibogozhatatlan. Lehet, hogy fantasztikus pillanatok jönnek benne létre – csak épp senki sem tud róluk. Úgyhogy visszatértünk a megírt jelenetekhez.
– Azt hittem, mindig átlátod a káoszt: bármilyen zagyvának tűnnek is kívülről az egymásra halmozódó improvizációk egy próbaidőszakban vagy egy előadásban, olyan, mintha tökéletes rend lenne a fejedben, mintha mindennek pontosan tudnád előre a helyét.
– Én is azt hiszem, hogy rend van a fejemben.
– Hogyan „készülsz fel” a kinti társulatból? Végignézed az előadásaikat? Te választod a színészeket?
– Kölnben például megnéztem néhány előadást, és minden színésszel beszélgettem egy órát. Jobb volt, mint egy casting-meghallgatás: az egy hülye helyzet, és bár a kinti színészek megszokták már, hogy castingra kell járniuk, azért sokan utálják. Én is. Az valakinek vagy megy, vagy nem; itt viszont nem kellett produkálniuk magukat. Kávéztunk, beszélgettünk, megkérdeztem például tőlük, hogy mit szeretnek és mit utálnak a színházban; olyan játékokat kezdtünk játszani, amelyekben én is részt vettem, közben figyeltem őket, benyomásokat szereztem róluk.
A dramaturgok egyébként nagyon sokat segítettek a színészválasztásban, ott ez hozzá is tartozik a munkakörükhöz. Már a beszélgetések előtt összeállítottak egy lehetséges szereposztást. Ismerték az előadásaimat, és pontosan tudták, hogy a társulat tagjai közül ki mennyire szeretne velem dolgozni, ki hogy viszonyul az improvizációhoz, a szabadabb alapanyaghoz, zavarná-e vajon a tolmács… És beszél-e nyelveket – hiszen egy nemzetközi repülőtéren játszódik a darab. A kölni egyébként is soknemzetiségű társulat; kiderült, hogy a Murali Perumal nevű indiai színész beszél németül, hindiül, tamilul, angolul, a svájci színész franciául, németül meg svájci németül – mindegyik nyelvet használtuk. Nagyon jó csapat jött össze. Érdekes volt látnom azt is, hogy például Abi Kitzl, az öreg román színész egészen máshogy próbál és van jelen, mint Murali, vagy Fábián Gábor, vagy Anger Zsolt.
– Mi van akkor, ha melléválasztasz? Ha mégis bekerül olyan színész a produkcióba, aki nincs feltétlen bizalommal irántad?
– Ilyen is volt. Az egyik lány már az olvasópróba után arról panaszkodott, hogy túl kevés a szövege. Már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy nem az én emberem. Terhes nőt játszott, aki mindjárt szül. Azt gondoltam, egy színésznek ilyenkor az az első dolga, hogy elmegy a kórházba, megnézi, milyen egy szülés, megkérdezi, milyen fájdalmaik vannak ilyenkor a nőknek, de ő semminek sem nézett utána. Nem akartam elhinni… Volt két vécéajtó a díszletben – néha megkérdeztem tőle, hogy miért nem megy el a mosdóba. Nem értette. Hogyhogy nem simogatja meg egyszer sem a hasát? Hiszen ott van benne egy gyerek… Már-már azt terveztük, szerelünk rá egy hasat, amit én majd távirányítóval néha megmozgatok, hogy érezzen végre valamit… ő az a típusú színész, aki azt várja, hogy mondjam meg neki, mit csináljon. Csakhogy én ettől a falra mászom. Mindig csalódás látni, ha valaki a munkájából csak a minimumot végzi el. Az a dolgom, hogy izgalmassá tegyem a színészeknek a feladatokat, és vele valahogy ez nem ment. De a többiekkel nem volt gáz.
– Általában a szputnyikosok dolgoznak intenzívebben?
– Nincs nagy különbség, legfeljebb csak egy árnyalatnyi: egyszerűen emocionálisabb a magyar ember, és sokkal jobban „odateszi” a szívét-lelkét, szívesebben mutat meg komoly sebeket. A német színészek talán többet bíznak a technikai tudásukra, de találkoztam már minden példa ellenkezőjével is.
– Egy külföldi kőszínházban könnyebben dolgozol, mint egy magyarban, mondjuk, a Katonában?
– Egyrészt azért szeretek kint dolgozni, mert ott csak egy dologra – a munkára – kell koncentrálnom, nem vonja el a figyelmemet semmi. Másrészt rájöttem, hogy muszáj világosabban, tömörebben fogalmaznom, ha instrukciót mondok – hiába beszélek félórán keresztül, attól nem értenek meg jobban, sőt… Előzőleg mindig nagyon sokat magyaráztam rendezés közben, most már a jeleneteket sem állítom meg ok nélkül, inkább hagyom, hogy lemenjen egy-egy nagyobb blokk, amit aztán megbeszélünk. Igaz, a mostani, itthoni munkában, ahol nincs nyelvi korlát, azt is nagyon élvezem, hogy le lehet állni, és finomságokról, árnyalatokról is tudunk beszélni. A magyar nyelv segítségével nagyon sokat lehet játszani a beszéddel: minden figura egyik legfontosabb jellemzője, hogy hogyan beszél, honnan képzi a hangot, milyen kifejezéseket szeret használni, milyen jellegzetes hibákat ejt a kommunikációban – kint mindezzel még nem vagyok képes foglalkozni. Attól, hogy nem értek tökéletesen németül, de még angolul sem, a szöveg helyett sokkal inkább a gesztusokra, a játékokra és a jelenet hangulatára figyelek. Gyakran csak a színész kezét vagy szemét nézem, és ha nem látok rajta semmit, hajlamos vagyok azt hinni, nem is játszotta el… És ez gyakran így is van. A szövegmondás mögé el lehet bújni, a közlési szándék viszont a halandzsázó emberen is érezhető. Nagyon sokat lehet tanulni a külföldi munkákból.
Kint sokkal inkább jellemző, hogy az emberek imádnak dolgozni, szeretik jól és precízen megcsinálni a feladataikat, amelyekben örömüket lelik. A Katonában nagyon jó a műszak, de jártam olyan magyar színházban is, ahol már a próba előtt elvették a kedvemet a munkától; ment a panaszkodás, hogy ezt vagy azt nem tudják megcsinálni. A kölni pirotechnikus általában este héttől bent van a színházban, de előfordul, hogy – mondjuk – csak másfél óra múlva van dolga az előadásban egy lángoló kereszttel, aztán megint vár két órát a következő feladatára… Én viszont annyira megörültem annak, hogy végre olyan színházban lehetek, ahol van pirotechnikus meg speciális effektes, hogy jó sok ilyen típusú dolgot találtam ki, mindennap fejlesztettük a díszletet, és mindenkinek rengeteg dolga lett a takarásban. Igazi csapatmunka lett az előadás, és ez nekem nagyon fontos, talán a legfontosabb a színházcsinálásban.
– Ausztriában másodszor jelöltek a rangos Nestroy-díjra, és a grazi előadást – a német nyelvterület tavalyi legjobb tíz produkciójának egyikeként – meghívták a berlini Theatertreffen fesztiválra. Számít még neked bármilyen díj, elismerés, nézői visszajelzés?
– Minden elismerés fontos és jólesik. Egyáltalán nem biztonságos a létezésünk; bele sem mertem volna vágni a társulatalapításba, ha csak a független társulatok magyarországi támogatására számíthattam volna. Igaz, erre az évadra nagyon jó támogatást kaptunk az OKM-től, de nem annyit, amennyiből valóban lehet egy évig működni és előadásokat létrehozni. És mivel nem érzem, hogy biztonságban lennénk, folyamatos bizonyítási kényszer dolgozik bennem: lássák, hogy elkezdtük, dolgozunk, vagyunk, vannak sikereink, és nemcsak itthon, hanem külföldön is. Egymás után csináljuk az új produkciókat, pedig lehet, hogy már azt is megtehetnénk, hogy kevesebb bemutatót tartunk, és több időt szánunk minden munkára. A grazi és a kölni előadásaink sajnos túl drágák ahhoz, hogy eljussanak Magyarországra (bár azon dolgozunk épp, hogy itthon is játszhassuk őket), a díj viszont „visszaigazolja”, hogy valahol valami jól sikerült. Hogy a nézőknek tetszik-e? Hát az az igazság, hogy olyan színházat szeretek csinálni, ami tetszik. Ez persze nem azt jelenti, hogy valami gagyival szeretnénk kiszolgálni a közönséget, hanem azt, hogy igyekszünk addig gyötörni magunkat, amíg az, amit mondani akarunk, el nem jut a nézőkig. Ha nem megy át, akkor nem működött az a fajta színház, amit elképzeltünk.

Az interjút készítette: Török Tamara

Közös bérletet hirdet a Magyar Színház és a Nemzeti Színház

MTI
2010. május 1., szombat 11:23 | Frissítve: 9 perce

Közös bérletet hirdet a 2010/2011-es évadra a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház, de a két teátrum együtt létrehozott produkciókban is gondolkodik.

Őze Áron igazgató az intézmény Fővárosi Vidámparkban megtartott majálisán számolt be a Magyar Színház és a Nemzeti Színház megállapodásáról.

Őze Áron felidézte: a Hevesi Sándor téri teátrum 2002-ig Nemzeti Színház néven és a nemzeti intézményeknek járó állami támogatással működött. Az intézmény az új Nemzeti Színház felépültekor új nevet kapott, ugyanakkor továbbra is tagjai között tudhatta a Nemzeti örökös tagjait, valamint akkor még a Nemzet Színészeinek négy tagját is.
Mint a teátrumot 2010 januárja óta vezető színművész megjegyezte, a Magyar Színház jövőbeni működésének feltételei továbbra is kérdésesek: az intézményt jelenleg a kulturális tárca tartja fenn, de évek óta folynak tárgyalások arról, miként kerülhetne át a fővároshoz.
Őze Áron a tájékoztatón elmondta: "érthető, hogy a visszásságok okán az új Nemzeti Színház és a Magyar Színház művészei, munkatársai között az elmúlt években akadtak kimondatlan vagy kimondott feszültségek".
Mint azonban hozzáfűzte, a napokban megállapodott Alföldi Róberttel, a Nemzeti igazgatójával a két színház együttműködéséről, ezzel új fejezetet nyitva szeretnék lezárni a múltat. A megegyezés szerint a két teátrum társulatának tagjai a későbbiekben közös produkciókban működhetnek közre, ebben az évadban pedig közös bérletet hirdetnek.
A Magyar Színház honlapja szerint a társulat hat nagyszínpadi és két stúdiós bemutatóval készül.

Előadások és bébiszitterbérlet

Augusztusban Simon–Coleman–Fields Sweet Charity című musicaljét Pelsőczy Réka állítja színpadra, majd az évad során Füst Milán Feleségem története (rendező Galambos Péter), Alexandre Dumas A kaméliás hölgy (Kiss Csaba), Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn (Guelmino Sándor), Georges Feydeau Egy hölgy a Maximból (Anger Zsolt) című darabját, valamint Moliere Don Juanjának Parti Nagy Lajos-féle változatát (rendező Guelmino Sándor) láthatja a közönség a nagyszínpadon.
A Sinkovits Imre Színpadon John Ford Kár, hogy kurva című "reneszánsz rémdrámáját" viszi színre Koltai M. Gábor, majd Háy János most készülő darabját rendezi meg Göttinger Pál.
A teátrum tájékoztatása szerint a következő évadtól új bérletstratégiára térnek át, amelynek keretében "bónuszelemeket" is kínálnak a vásárlóknak, többek között közönségtalálkozókat, a társulat színészzenekara, a Harmadik figyelmeztetés koncertjeit és számos egyéb meglepetést, illetve ajándékot.
A bébiszitter-bérletet váltó szülők gyermekei számára a színház nemcsak felügyeletet, de esetenként drámapedagógiai foglalkozásokat is biztosít.

forrás: index.hu

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed