Othello újra Gyulaházán!

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel április hónapban egy alkalommal újra műsorra tűzzük Othello Gyulaházán című zenés vígjátékunkat. Múlt vasárnap tartottuk az utolsó bérletes előadást, s a nézői visszajelzések szerint sokan, akik látták, szeretnék újra megnézni. Akik pedig még nem látták, most lesz alkalmuk eljönni, és bekukkantani egy vidéki színház kulisszái mögé! Április 19-én, pénteken 19.00 órakor a nagyszínpadon újra Gyulaházára költözünk!

A tatabányai színház kisfilmje a Bivaly-szufléról

A KuK következő vendége: Göttinger Pál

A rendezővel a KuK Kritikai Portál és a Magvető Könyvkiadó közös sorozatának soron következő alkalmán, február 26-án, 19 órától beszélgetnek a Nyitott Műhelyben. A kérdező Várkonyi Borbála, a KUK szerzője.

A KuK (Kultúra és Kritika) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán alapított, az Esztétika Tanszék által működtetett független, kritikai portál. Egy nyilvános szeminárium: az Esztétika Tanszék oktatóinak és az egyetem hallgatóinak szakmai, tantermen kívüli együttműködése, mely most kilép az internetes térből a Magvető Könyvkiadóval közösen szervezett beszélgetés-sorozatottal.

A sorozat célja, hogy jobban megismertesse az egyetemistákkal a kortárs alkotókat - akik gyakran még az egyetemi oktatásban is alig kapnak helyet - és alkalmat teremtsen, hogy kötetlenebb formában találkozzanak az élő magyar irodalommal, színház-, film- és képzőművészettel.

A nyilvános szemináriumi jelleget úgy próbálják továbbvinni, hogy egy KuK-os szerző - jellemzően pázmányos diák -, gyakran egy egyetemi oktatóval karöltve beszélget a kiszemelt alkotóval. Ezzel szeretnék elejét venni az akadémiai ízű beszélgetéseknek és minden bizonnyal némi fiatalos frissességet is az estékbe tudnak csempészni. A rendezvénysorozat helyszínéül azért választották a Nyitott Műhelyt, mert így azokat is meg tudják mozgatni, akik nem szívesen maradnak kint esténként Piliscsabán, ahol az egyetem található. A belépés díjtalan.

Göttinger Pál 1983-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában végzett 2007-ben. Diplomarendezése Hamvai Kornél Pokol című műve volt a Merlin Színházban. Első önálló rendezése Dennis Kelly Love & Money című színdarabja volt. Szakmai gyakorlatait a Radnóti Színházban, a poznani Teatr Polskibam, valamint londoni Young Vic Theatre-ben végezte. Hazatérte óta először szabadúszóként dolgozik budapesti (Merlin Színház, Pinceszínház, MU Színház, Bárka Színház, Szputnyik Hajózási Társaság), vidéki (debreceni Csokonai Színház, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház) és határon túli (Nézőpont Színház - Székelyudvarhely, Marosvásárhely) színházaknál. A 2010/2011-es évadban a Bárka Színház, 2011-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.

Jelenleg a MaNNa Produkció Telefondoktor című előadásában látható Göttinger Pál színpadon. Legutóbbi rendezései között szerepel az Orlai Produkció égisze alatt 2011-ben bemutatott Gyógyír északi szélre (ennek kapcsán ide kattintva olvashatják interjúnkat), Michael West Szabadesése a Bárka Színházban, ugyancsak 2011-ben, illetve ugyanebben az évben Háy Jánostól a Háromszögek a Magyar Színházban. Március 20-tól a Szkénében látható legújabb rendezése, a Bivaly-szuflé. A történek az ukrán-osztrák határon játszódik, mindenkori napjainkban. „Egy szuflénál minden a sütőn múlik, érted, hogy hova teszed a sütőben, hogy százhatvan fokon legyen előmelegítve. Hogy mennyire apró a hagyma... de azt vágni kell ám, a hagymát csak ezek a bergeci gyökerek turmixolják. A fácánt, meg mondjuk a bivalyhúst szabad turmixolni, nem elegáns, de szabad, főleg a bivalybélszínt, mer' az nagyon kötött..." A Szkéné Színház, a Tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadásában Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián és Katona László is színpadra lép.

Beugró: a rendező vette át az ifjú titán szerepét a Csikyben

2013. február 25. 11:18 Vas András


KAPOSVÁR | Kettős szereposztásban játszotta Tokodi Csongor, az ifjú titán szerepét a Csiky Gergely Színház az Othello Gyulaházán vasárnap délutáni előadásában: Sipos György egyetemi színi hallgató közlekedési akadályok miatt nem érkezett meg a kezdésre, így a darab rendezője, Göttinger Pál vette át a szerepét az első felvonásban.


– Gyorsan végigvettük a lehetőségeket – mesélte Göttinger Pál –, s ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. Persze ilyenkor nagyobb segítséget kap az ember a súgótól. 

Bár elsőre talán természetesnek tűnik egy ilyesfajta beugrás, hiszen a laikus szemszögéből egyértelmű, ki ismerné jobban az előadást, ha nem, aki rendezte, egyáltalán nem megszokott, hogy a rendező vesz át egy szerepet. Legalábbis nem beöltözve, szerves részeként a darabnak. A Csiky Gergely Színházban február elején már előfordult hasonló eset: Rátóti Zoltán megbetegedett a Vaknyugat soros előadására, s a helyét Bérczes László rendező vette át, csakhogy ő másfajta megközelítésben ugrott be: olvasta a szerepét, s egyfajta közvetítőként, tolmácsként értelmezte át a pap karakterét. Göttinger Pálnak viszont nemcsak prózai szövegei akadtak, hiszen el kellett énekelnie a Lányok, angyalok betétdalt a Csárdáskirálynőből.

– A prózai szöveget fél óra alatt átnéztem – folytatta a rendező –, a dal pedig közismert, szinte mindenkinek ott van a fülében. Az sem zavart, hogy közönség előtt kellett előadnom, hiszen zenélek, énekelek, hozzászoktam a színpadhoz.

A közönség pedig vette a lapot, persze először meglepődtek, amikor az ügyelő az előadás kezdete előtt felballagott a színpadra, s közölte a változtatást, ám a rendező szerint jól fogadták a bejelentést, s láthatóan szurkoltak neki.

– Át is lehetett volna ugrani az érintett jeleneteket, ám ez fel sem merült – tette hozzá Göttinger Pál, aki a darab végén felment a színpadra a színészekkel, s be is zsebelhette a közönség elismerését. – Az ilyen lehetőségeket persze mindenki próbálja elkerülni, mint a tüzet, de inkább egy ilyesfajta megoldás legyen, minthogy elmaradjon egy előadás.

Othello Gyulaházán egy kicsit másképp - a rendező mentette meg a darabot

A rendező Göttinger Pál beugrott Sipos György szerepébe. A színművész hallgató nem érkezett meg az előadásra. A rendező hatalmas tapsot kapott a nézőktől.

Érdekesen indult az Othello Gyulaházán vasárnap délutáni előadása. A nézők először csak annyit érzékeltek, hogy kicsit később kezdődik az előadás. Aztán közölték velük: közlekedési akadály miatt az egyik szereplő Sipos György késve érkezik Budapestről az előadásra. Göttinger Pál rendező az első felvonásban beugrott a szerepébe. A második felvonásra már megérkezett Sipos György. A darab végén Göttinger Pál is színpadra jött, ahol hatalmas tapssal fogadták. 

Volt már hasonló a Csiky Gergely Színházban. Ahogy arról korábban beszámoltunk: február elején a Vaknyugat című előadásra a papot alakító Rátóti Zoltán megbetegedett. A rendező akkor is egy eredeti ötlettel rukkolt elő.

forrás: http://kapos.hu/

Komédia és szembenézés a Jászai színpadán

Parti Nagy Lajos új darabját, a Bivaly-szuflét holnap este mutatják be a Jászaiban. A közös munkáról, a darab komédiába csomagolt mondanivalójáról Göttinger Pál rendezőt kérdeztük.

- Hogyan találta meg a feladat, a Bivaly-szuflé rendezése?
- A Nézőművészeti Kft. elnevezésű alkotóközösség tagjai kértek fel. Évek óta kerülgettek már, korábban dolgoztam is együtt néhányukkal. De a minket összekötő szálak hosszabbra nyúltak. Aztán az évad legnagyobb vállalkozásának mondható Bivaly-szuflénál éppen rám gondoltak.

- Milyen volt az egyik legfelkapottabb kortárs író szövegével, történetével dolgozni?
- A darab nem volt idegen, amikor kézbe vettem, mivel a születése alatt többször is egyeztettünk Parti Nagy Lajossal. Nagyon érzékenyen figyelt arra, hogy a sztorit a karakterekre írja. Szórakoztató volt a szövegével dolgozni. Igaz, nem engem sújtott, hogy a temérdek jelentéstöbblet miatt a darab nagyon nehezen tanulható.

- Miről szól a darab, mik a Szuflé összetevői?
- Négy gengszter menekül benne egy balul elsült lövöldözés után. Zsákmánnyal a hónuk alatt elindulnak az álmaik után, de az autójuk lerobban, ők pedig Bivalybergecen kötnek ki, az ukrán-osztrák határon. Ez a nagyon sok emberszeretettel megírt darab a felnőtté válásukról szól, azt boncolgatja, hogy meddig halogathatja valaki a szembenézést. Amellett, hogy alaposan meg is nevettet.

Artz-Pintér Anna

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé - előadásfotók

Böjte Ági képei


PARTI NAGY LAJOS: BIVALY-SZUFLÉ

Komédia két részben
(A. T. Jensennek, köszönettel)
Játszódik az ukrán-osztrák határon, a mindenkori napjainkban.


„Egy szuflénál minden a sütőn múlik, érted, hogy hova teszed a sütőben, hogy 160 fokon legyen előmelegítve. Hogy mennyire apró a hagyma… de azt vágni kell ám, a hagymát csak ezek a bergeci gyökerek turmixolják. A fácánt, meg mondjuk a bivalyhúst szabad turmixolni, nem elegáns, de szabad, főleg a bivalybélszínt mer az nagyon kötött… és aztán apránként bele a besamelbe, ahogy a felvert fehérjét is… mint a kis Túr anyja kebelébe… nem egyszerű…” 

Szereplők:
PEPETS Scherer Péter
KAPAUER Mucsi Zoltán
MACILA Katona László
KISCIÁN Kovács Krisztián
TAPACZKYNÉ volt bába; STÜSZEV, helyi orvos; HELMUTSENKÓ, rendőrfőnök; HELMUNFFY, polgármester; FITTI POLDI, főgengszter Horváth Lajos Ottó

Látvány: Keszei Borbála,  Pallós Nelli
Asszisztens: Megay Nóra
A rendező munkatársa: Gyulay Eszter
Rendező: Göttinger Pál

A Szkéné Színház, a Tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft. közös bemutatója.







Nem akarom becsapni a közönséget

Litkai Gergely simán eléldegélhetne jogász végzettségéből, ehelyett a Thália Kabaré művészeti vezetője, a Dumaszínház főszerkesztője, a Comedy Central tanácsadója, és mivel a független színházak rajongója, mindezek mellett még a Független Thália Projekt egyik szellemi atyja is. Céljai között szerepel a műfajok közelítése és olyan új, kísérleti produkciók létrehozása, me­lyek­nek egy kőszínház biztos talajt adhat.

Hogyan indult a Független Thália Projekt?
L. G.: Mindig nagy rajongója voltam a független színházaknak, ezért fölvetettem a Tháliában, milyen jó lenne együttműködni velük, először csak vicces dolgokban, aztán minél szélesebb körben. A FÜGE Produkcióban jó partnerre találtunk, a főváros pedig támogatta az el­kép­ze­léseinket, így elindulhatott a projekt.

A kabaré tekinthető színháznak?
L. G.: Dramatikus műfaj az is, ám a klasszikus kabaré sokban különbözik a színháztól. A mi elképzelésünk mégis az, hogy idővel a kabaré műfaját közelítsük a színházhoz, és színészileg is jobb tel­je­sít­ményekkel adjuk el a humoros tartalmat. Jó példa erre a nagyon jól működő, népszerű Rádiókabaré, ami sokkal inkább szöveges poé­nok­ra épül, mint helyzetkomikumra. Az lenne a cél, hogy igazi drámai feszültségekből tudjon építkezni egy kabaréjelenet, mint például Stephen Fry és Hugh Laurie műsoraiban. 

Amikor átvetted a Mikroszínpad vezetését, gondoltál arra, hogy azok igényeit is ki kellene elégíteni, akik korábban a szokványos kabaré miatt jártak oda?
L. G.: Ez nem a mi feladatunk. Úgy gondolom, ha egy színház fővárosi támogatást kap, inkább az a dolga, hogy kísérleti előadásokba vágjon bele, olyan munkákba, amelyek nem feltétlenül állnának meg a saját lábukon. De a Magyar Rádió rendszeres kabaréfelvételei is a Mikroszínpadon vannak, így az aktuálpolitikai kabaré iránti érdeklődést is ki tudjuk elégíteni. Amellett a nézők igényei is átalakultak, mi pedig nem a múltban, sokkal inkább a jövőben szeretnénk gondolkodni. Erre jó példa a februári Humorfesztivál, amire olyan előadásokat próbáltunk összeválogatni, melyek nagy része újító szellemű. Ilyen a Katona József Színházból A gondnokság, a Sanyi és Aranka Színházból a Roadmovie, a Karnyóné Nyíregyházáról vagy a Gólem Színház Lefitymálva című előadása. Olyan klasszikus stúdiódarabok kerültek a programba, amelyek megmutatják, milyen más lehetőségek vannak még a humorban és olyan nagyszínpadi produkciók, melyek szerintünk jó minőségűek és szórakoztatóak.

Beleszóltál a válogatásba?
L. G.: Nem akartam, hiszen vannak, akik nálam tájékozottabbak színházi ügyekben. Ilyen például Kárpáti Péter, aki a színházi előadásokat válogatta, a kabaré és a stand up műfajhoz pedig Oláh Andrást kértem fel, aki az Info Rádió kulturális tudósítója.

Ahogy a kabarénál a színházhoz való közelítésre törekszel, úgy a stand upnál igyekszel megtartani a klasszikus formát. 
L. G.: A stand upot a saját műfaji szabályai szerint szeretnénk működtetni továbbra is, és erre megvan a saját helyünk a Dumaszínházban. Magyarországon leginkább a történetcentrikusság a jellemző, de ez is sokat differenciálódott az elmúlt időkben, így a Dumaszínházban is támogatjuk az új, kísérletező produkciók létrejöttét. Kis ország vagyunk, ahol egy olyan műfajnak, mint a humor, sokkal több inputra van szüksége ahhoz, hogy életben tudjon maradni és az emberek ne unják meg.

A Mikroszínpad és a Dumaszínház közönsége közelíthető egymáshoz?
L. G.: Talán a Rádiókabarénál van a legnagyobb átfedés, de egy alternatív színházi előadás és egy stand up est közönsége között nagyon nagy eltérések vannak összetételben és számban is. De a stand up is sokféle lehet. Ha például a néző eljön egy Kőhalmi- vagy egy Bödőcs-estre, akár sokkal többet is kaphat, mint egy átlagos színházi előadáson, hiszen náluk előjönnek komolyabb kérdések, felvetések is, miközben vannak olyan estjeink is a Dumaszínházban, ahol nem valószínű, hogy nagyon sok üzenettel tér majd haza a néző, de ott nem is ez a cél, csupán a jóféle szórakoztatás. Nem akarom becsapni a közönséget. 

A Független Thália Projekt kapcsán több új előadás került a repertoárba.
L. G.: Novemberben kezdődött a projekt néhány produkcióval, melyek folyamatosan láthatók lesznek nálunk. Ilyen például az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut a KoMától, a Telefondoktor Göttinger Pál előadásában, a Neptun Brigádtól a Váltságdíj, a Tünet Együttes Priznic című előadása vagy a KoMa új produkciója, a Próféták. 

Hogyan tudja a Thália segíteni a független színházakat a játszási lehetőségen kívül?
L. G.: A független színházak jelenlegi költségvetési helyeztében épp a létrehozás a legnagyobb probléma, és nagyon örülnénk, ha ebben segíteni tudnánk, az elkészült előadásokból pedig tévéjáték is készülhetne. Most várjuk azokat a projektjavaslatokat, amikben együtt tudunk működni, de mert független produkciók, mi az alkotói folyamatba nem szeretnénk beleszólni. A cél, hogy ezek az előadások aztán minimum havi 3-4 alkalommal játszhatók legyenek, hiszen kizárólag akkor van értelme a marketingnek és a befektetésnek. 

A Comedy Centralban még műsorszerkesztőként is dolgozol. Nem gondoltál arra, hogy elég lenne ezek közül az elfoglaltságok közül egy is?
L. G.: Ezek nagyban összefüggnek egymással. Attól lesznek képernyőképesek például a stand up előadások, ha van színházi hátterük. Ugyanez áll a kabaréra is. Így jöhetett létre a Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló kabaréestje a Mikroszínpadon. A kezdeti 30 nézőből mára már elővételben telt ház van. Amikor megérett az előadás, felvettük a Comedy Centrallal, és tévés produkcióként is megállja a helyét. Ha pedig akár a tévén keresztül is eljut új nézőkhöz egy ilyen kabaré vagy akár egy független színházi produkció, és megtetszik nekik a forma, talán eljönnek a színházba, s más előadásokat is megnéznek majd. 

„SZÍNHÁZASDI”, AVAGY SZÍNHÁZ EGY RENDEZŐ SZEMÉVEL – GÖTTINGER PÁL

Göttinger Pál 1983-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Székely Gábor osztályában végzett 2007-ben. Első önálló rendezése aLove & Money című darab. A Kultúra és Kritika, online irodalmi portál rendezésében a Nyitott műhelyben megrendezett nyílt szemináriumon Göttinger Pállal készítettek interjút a színház és főként a rendezés titokzatos hátteréről. Mi akik nézők vagyunk csak a végeredményt látjuk: a színházi darabot, és a színészeket. A színészeknek tapsolunk nem a rendezőnek, pedig sok esetben őt is legalább akkor taps illetné, mint amekkorát a színészeket. A rendező állította össze a darabot azzá amit megtapsolunk. Göttinger Pál erre hívta fel a figyelmet, hogy a rendező is ugyanakkora lelkesedéssel állítja színpadra a művet, mint a színészek.

E-mailek színpadi szélben az E78-ban

Daniel Glattauer osztrák író művéből készült az Óbudai Társaskör és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása, a Gyógyír északi szélre címmel, amit február 25-én játszanak a Zsolnay Kulturális Negyed E78-as színházában. Ebből az alkalomból beszélgettünk Fullajtár Andreával és Őze Áronnal.
A 2010-ben, Göttinger Pál rendezésében bemutatott sikerdarab kétszereplős: Fullajtár Andrea és Őze Áron játsszák. A kiindulási helyzet ez: Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás.

De halljuk, mint gondolkodik az előadásról és a két főhős.
– Az e-mail kapcsolat egy kortünet – mondta Őze Áron. – Olyasmi, ami korábban nem létezett, de mára nagyon jellemző. A darabban az a nagyon izgalmas egy színész számára, hogy miképp lehet életté varázsolni azt, ami duplán is írásos műfaj: az e-mailt és a leírt irodalmi szöveget. Fullajtár Andreával együtt vagyunk a színpadon, mégis külön-külön, mert a két szereplő sosem látja egymást, élik a saját életüket, amiknek mégis egyre inkább része lesz a másik. 

– Hadd kérdezzem meg, volt-e efféle tapasztalata?
– Nem, nem volt még e-mail kapcsolatom. Természetesen használok drótpostát, ám nem vagyok egy író típusú ember. Jobban bízom a szavakban és az eleven találkozásokban.

– Akkor honnan lehetett leginkább felépíteni a szerepet?
– Ó, hát éltem én egyedül… A főhős is magányos férfi. Szóval tudom, hogyan működik egy ilyen ember, miképp lesz önfenntartó, mire vágyik, mire nem. Egyébként azt gondolom, hogy Glattauer könyve és a darab is azért tud ennyire sikeres lenni, mert az emberek olyanok, olyanok vagyunk, hogy szeretünk bekukucskálni mások lakásába, életébe.

Fullajtár Andrea – nem nagy csoda – hasonlóan vélekedik a darabról:
– Az internetes ismerkedés olyan műfaj, ami nagyon sok mindent elbír. Lehet benne hazudni, elbújni, megváltoztatni az igazi arcunkat. Az előadásban is ez történik – eleinte. Szebbet mondunk magunkról, mint a valóság. Csakhogy az érzelmek megjelenésével együtt egyre inkább felszínre kerül az igazság is.

Az Őze Áronnak is feltett kérdésre, miszerint élt-e már át ilyen kapcsolatot, a szerepformálásért Columbina-díjat nyert színésznő így felelt:
– Nem, én sem ismerkedtem így sosem. Ami viszont érdekes, hogy az előadások után szinte mindig megvárnak bennünket emberek, akik arról számolnak be, hogy az ő esetükben is pont így történt az egymásra találás. Tehát kétségtelen, ha valami mai témájú mű, akkor ez biztosan az!

“A nálunk folyó munka sokkal inkább közösségi lét”

Halastó, Tócsa, Kultúrfürdő, Soharóza, Csíkszerda, Hangfürdő, Kórusmámor. Ez a felsorolás még véletlenül sem egy vízcentrikusan gondolkodó pszichológiai eset szabad ötleteinek jegyzéke, hanem a Jurányi egyik legkülönlegesebb egyesületének projektcsokra, amelyekbe egy keddi próbanapon ugrottam fejest. Képzeletbeli búvárkodásom vezetői: Eörsi Sarolta a Halastó Kulturális Egyesület elnöke és Halas Dóra a Soharóza karvezetője.

Vannak ezek a különleges nevek, amelyek kísérletező-kortárs kórusokat és ehhez kapcsolódó programokat rejtenek. Mennyire direkt ez az egyediség?
Dóri: Egyrészt teljesen véletlen, hogy csoportjainknak ilyen fura neve lett… mindegyik születése önálló történet.
Sári: Másrészt viszont nagyon is tudatos elhatárolódás a klasszikus latin nevű vagy híres emberekről elnevezett kórusoktól, amelyek általában a zeneszerzők által komponált művek előadására jöttek létre. Mi más módszerekkel dolgozunk.
Miben különböznek ezek a módszerek a hagyományostól?
Dóri: Az egyesület minden tagjára jellemző a kórusokról másképp gondolkodás, a hagyományostól eltérő kórusfelfogás, mert a nálunk folyó munka sokkal inkább közösségi lét. A kórusvezetők olyan feladatok elé állítják a tagokat, amely kreatívabb közreműködést igényel, mint a kottán lévő hangok és szerzői utasítások pontos követése. A résztvevők szabadon játszanak a dallammal és a szöveggel, improvizálnak, kreatívan használnak egy-egy zenei alapanyagot, egy témát, ami sokkal koncentráltabbá és személyesebbé teszi az előadásmódot.
Sári: Például az egyik most próbáló kórus, a Hangfürdő, nagyon személyes, meditációs zenével foglalkozik. A közönség a kör közepén fekszik, körülötte pedig az énekkar. Olyan belső zenét improvizálnak, amely mindkét fél számára egyedülálló élmény. De nem minden kórusunk ennyire szabad. A Csíkszerdában van kottából énekelt zene is, amibe belekeverik az improvizációt. Mivel ők az egyesület legnagyobb kórusa, közel 100 fővel rendelkeznek, amelyet egyetlen karnagy vezet, sokkal nehezebb számukra a kötetlen éneklés. 
Hogyan működik az improvizáció egy kórus esetében?
Sári: Az improvizációnak előre megbeszélt kötött szabályai vannak annak érdekében, hogy ne váljon parttalanná a rögtönzés. Ilyen lehet, amikor a karnagy a szólamokat külön instruálja, az egyik egy dallamot énekel, a másik egy hangot tart ki és így tovább. Nagyon fontos közben a folyamatos koncentráció: egymásra és a karnagyra is kell figyelni. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a kórus tagjai hangszerek lennének. A lényeg, hogy a hangzás által közelebb kerüljünk a körbejárt dallamvilághoz, hangulathoz.
Nekem így első hallásra kicsit hasonlít a jazz improvizáció szerkezetére…
Sári: Talán nem véletlen, hogy a Kórusmámor nevű formációnkhoz, tartozik egy jazz trió is. Ők egy 20 fős kamarakórus, népdalfeldolgozásokat énekelnek, nagyon letisztult különleges hangzásvilág az övék… 
Dóri: Igen, nálunk a Soharóza kórussal is előfordult, hogy egy adott zenemű részletet használtuk témaként. A CD-nken található felvételen például, egy Monteverdi töredéket szedünk szét annak érdekében, hogy bemutassunk valamit abból, mit jelent számunkra a korszak atmoszférája.
Nagyon érdekes mindezt próbán látni. A dallam és a szerzői utasítás, már önmagában is sugallja az érzéseket, de ahhoz hogy az elhangzó műnek textúrája legyen, ki kell csalogatni a kórustagokból, élővé kell tenni. Próbálják hangosan, halkan, dühösen, visszafojtva, énekelj úgy mintha… egy idő után nem lehet megkerülni a színházi analógiát. A Jurányiban körülveszik őket a színházi társulatok, akikkel jól megértik egymást, nyilván összetartja őket az alternatív létezés azonossága.
Sári: Azzal a különbséggel, hogy mi ezekben a kórusokban a munkánk mellett hobbiként veszünk részt. Lelkesedésből csináljuk a művészetet és a hozzá kapcsolódó szervezési feladatokat. Nyaranta rendezzük meg a Kultúrfürdő programsorozatot, itt a Víziváros különböző helyszínein és Tócsa néven gyermekek üdültetésével is foglalkozunk. Igazából annak a tudata, hogy nem ebből élünk biztosítja az egyesület stabilitását.
Dóri: Emellett hatalmas szabadságérzetet nyújt, hogy nem kell bemutató időpontokhoz igazodni, akkor lépünk közönség elé, ha készen állunk, így lehetőségünk van hosszan kísérletezni módszerekkel, érzésekkel, technikákkal.
Sári: Viszont ennek a szabadságnak komoly szervezési következményei vannak. Jó lenne egy folyamat eredményét egynél több koncerten bemutatni, külföldre menni, vagy egy kortárs operát annyiszor játszani, amíg tart az érdeklődés. De ez a munkánk egyeztetése miatt sajnos nem lehetséges.
És még egy alternatív színházi analógia… 
Dóri: Talán tényleg nem véletlen a hasonlóság. A Soharóza létrejöttét is a Szputnyik Hajózási Társaságnak köszönhette, és azt is, hogy végre állandó próbahelye lett itt a Jurányiban, mert kellett nekik valaki, aki betársulna.
Sári: Nekünk pedig pont kapóra jött ez a lehetőség, mert régóta terveztünk egy olyan helyet, ahol az összes produkciónk együtt tud próbálni, ahol nem csak szívességből vagyunk.
Hogy érzitek magatokat ebben a Jurányis környezetben?
Dóri: Szerintem szuper ez a hely. Nagyon jó élmény, hogy a keddi próba szünetében összetalálkozunk a többi társulattal, beszélgetünk, együtt vagyunk.
Sári: És jó, hogy mindig van valami, amit meg lehet nézni, kiállítások, programok, hogy min dolgoznak az épületben a többiek, hogy itt ez a társalgó, ahová be lehet ülni, szóval van egy ilyen otthonosság érzésünk…
És mit képzelnétek el a Jurányi udvarába?
Sári: Én a Piros Kakaót, sok gyerekkel.
Dóri: Én egy kiülős kávézót, nyáron szabadtéri programokkal, filmvetítéssel, előadásokkal, amennyiben nem zavarjuk a szomszédokat.

[Anita]

Mi lesz a Magyar Színházzal?

Gyertek, gyerekek!
szerző: Urfi Péter

Ifjúsági színházat szeretne L. Simon László a Hevesi téren, akár önállóan, akár a Nemzeti Színház részeként. Az igazgatót arról kérdeztük, mit szól az ötlethez, a kritikusokat meg arról, szükség van-e egy új ifjúsági színházra.

A Heti Válasz múlt heti számából tudjuk, hogy az energikus államtitkár - bokros teendői közepette, jártában-keltében - még egy piaci rést is felfedezett. "Hiányzik ma az az intézmény, amely egykor az Arany János Színház volt. Van a legkisebbeknek a Bábszínház, ott a Kolibri a kisiskolásoknak, de a 12-18 év közötti korosztályra senki sem összpontosít" - nyilatkozott. Ezért a Magyar Színházat "merészen át kell alakítani". "Hogy önállóan vagy a Nemzeti ifjúsági színházaként töltse be az űrt, egyelőre kérdéses." L. Simon szerint az a fontos, hogy végre "legyen hova vinni ezt a korosztályt". Megkeresésünkre az államtitkárság egyelőre nem kívánt mást hozzáfűzni az interjú idézett mondataihoz. A Narancsnak nyilatkozó kritikusoknak vannak aggályaik, de a javaslat mindenképpen megvitatásra érdemes - és ezt a kulturális kormányzat ténykedésének kontextusában kifejezetten bóknak szánjuk.

"L. Simon László mostani megnyilatkozásában számomra csak a Magyar Színháznak a Nemzetihez csatolása látszik újdonságnak - mondja Zappe László színikritikus. - Az ifjúsági színházzá alakításról már a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín bezárásakor is volt szó, sőt a színház már be is mutatott ifjúsági előadásokat. Az indoklás egyébként részben helytálló. A Hevesi Sándor téri épületben működő társulat már Nemzeti Színházként sem mindig találta meg helyét és feladatát, és azután Iglódi István, majd Őze Áron vezetésével sem sikerült erős, érdekes, izgalmas színházzá lennie."

Az igazgatóval a 2010-es Narancs-interjútól indulunk, ahol Őze a múlttal való szakításról, radikális átalakításról,

kellemetlen, de szükséges

lépések soráról beszélt ( "Visszatolni a térképre" , Narancs, 2010. április 1.). A színész 19 éve volt a társulat tagja, amikor korábbi tanára, Iglódi István igazgató elhunyt, és Őze pályázaton elnyerte a címet. Véleménye szerint a strukturális reformok sikeresen lezárultak: a feleslegesen dúsított közalkalmazotti létszámot 252-ről 132 főre csökkentette, újratárgyalta a szerződéseket, visszaadott nem létfontosságú bérleményeket, és lemondott a túl költséges siófoki nyaralóról. Így is megmaradt a visegrádi Gobbi Hilda-ház, a díszletépítő műhely, a raktár, amit több pesti színház használ, és a műhelyek, a férfi- és női varroda - bár ezek költségvetése is csökkent. E lépések segítségével 2012-re ledolgozták adósságaikat. A színház pénzügyeinek további, hosszas taglalásába nem kezdenénk bele, megtette ezt helyettünk, mások mellett, a Blikk is - az elbocsátott színészek munkajogi perei láthatóan átlépték a bulvársajtó ingerküszöbét. Őze annyit mondott: a hét per "több mint felét" megnyerték, több másodfokú tárgyalás még előttük áll.

A Magyar Színház státusza is megérne egy misét, hiszen - a színházak közt egyedülálló módon - a Magyar Államkincstárhoz tartozó, szigorú ellenőrzés alá eső költségvetési intézmény. Az igazgató szerint ez merev, de biztonságos körülményeket teremt. 2009 óta a nagy biztonságban - és a kormányzat heroikus erőfeszítéseinek hála - költségvetésük a felére (!) csökkent. Őze hárítja a pontos összegekre vonatkozó kérdést - "nem vagyok felhatalmazva" -, de korábban úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak, hogy 2009-ben 800 millióból gazdálkodtak. A honlapon "Üvegzseb" címszó alatt a 2009-es költségvetési beszámoló a legfrissebb, abban 694 millió forint támogatás és 254 milliós működési bevétel szerepel.

Őze szerint a forráshiány akadályozta meg a pályázatában kifejtett művészeti koncepció végrehajtásában, amelyhez 2010-ben nagy erőkkel látott hozzá. Ezt támasztja alá Urbán Balázs kritikus véleménye is. A POSZT tavalyi és tavalyelőtti zsűrijéből a Színházi Kritikusok Céhének delegáltjait, Urbán Balázst és Zappe Lászlót kértük, mondják el véleményüket a Magyar Színház utóbbi éveiről. Iglódi tízéves igazgatói működése alatt Urbán "meglehetősen érdektelen, még csak nem is középszerű, inkább gagyi ízű, igazán érdekessé csak nagyon ritkán váló előadások" sorozatát látta. "Olykor érezhető volt az alkotói ambíció, de a repertoár összességében egy avíttas színházeszménynek a szakmailag sem különösebben színvonalas lenyomata volt." A kritikus szerint Őze láthatóan változtatni akart, és az új koncepciónak lehetett volna perspektívája, még akkor is, ha az első év nem hozott kiemelkedő előadásokat. Egy ilyen nagy formátumú változáshoz ugyanis idő kell - 2011-ben viszont már az anyagi okokból elmaradó bemutatók keltették a legnagyobb feltűnést.

Tavaly ősztől megint változott a koncepció. A nyolcvan férőhelyes Sinkovits Imre stúdiószínpad megmaradt a "kísérletezés terepének" (reneszánsz rémdrámával és Háy János-ősbemutatóval), de a nagyszínpad műsorának kétharmadát mára ifjúsági és családi előadások adják: Rumini,Huckleberry Finn (Tom Sawyer szerepében a megasztáros Puskás Péter), Lázár Ervintől A kisfiú meg az oroszlánok. Hamarosan érkezik egy kamaszokat megcélzó zenés produkció, majd egy

óvodásokra méretezett

darab. Őze elképzelései tehát találkoznak L. Simon szándékaival. Ha nem is teljesen: az államtitkár a kamaszok (12-18 évesek) hiánypótló színházáról álmodik, az igazgató viszont az óvodás korosztálytól a felnőttekig szeretné megszólítani az egész családot.

Zappe szerint nem igaz, hogy Budapesten hiány lenne kamaszoknak szóló előadásokból. Sorolja: a Kolibri Pince teljes programja középiskolásoknak készül, kiegészítve drámapedagógiai foglalkozásokkal. Vidovszky György teljes munkásságát a kamaszszínháznak szenteli, kitűnő fiatal színészeket nevel, és évadonként több értékes előadást hoz létre a felnőttkor küszöbére érkezőknek. A Krétakör Hamlet-változatával évek óta járja a középiskolákat, a SzputnyikAntigonéja is ennek a korosztálynak kínál igen színvonalas előadást és beszélgetést. A mostani évadban ennek a korosztálynak szól a Kolibri kitűnő Mario és a varázslója, és a Budapest Bábszínház Semmi című produkciója is nagy erővel tematizálja a 14-18 éves korosztály problémáit. Éppen ebben az évadban jelentkezett ifjúsági előadással a Katona József Színház, Pinokkiója ugyancsak a nagyobb gyerekekhez is szól. Zappe leltára még hosszan folytatható; 2011-es riportunkból ("Brutális és progresszív", Magyar Narancs, 2011. április 7.) kiderül például, hogy a FÜGE pályázatára több mint kétszáz tantermi előadást neveztek, pedig az iskolai színház csak az egyik, amúgy igen dinamikus alfaja az ifjúsági színháznak.

Urbán Balázs szerint is kérdéses, van-e létjogosultsága egy új zenés ifjúsági színháznak. "Azt kellene végiggondolni, miben mások a Magyar Színház most látható zenés előadásai, illetve miben lenne más az új ifjúsági színház programja, mint a Madách Színház vagy az Operettszínház musicaljei. Például a Madáchban a Mary Poppins szükségszerűen több pénzből készül, látványosabb és professzionálisabb, mint amire a Magyar Színháznak lehetősége lehet." "Nem akarok konkurálni a Kolibrival és a többi korosztályos színházzal" - mondja az igazgató. Érvelése szerint a Magyar Színház 654 férőhelyes (a fővárosban a harmadik legnagyobb) színpada eleve más dimenzió. Hangsúlyozza azt is, hogy zenés darabjaik nem "művészileg marginális himihumik", mivel a társulat a prózai színjátszás eszköztárával felfegyverkezve áll hadrendbe.

Zappe Lászlónak van egy ötlete, miben lehet más az új ifjúsági színház. Mert bár kétségkívül rengeteg a színvonalas ifjúsági bemutató, szerinte "ezek szellemisége bizonyára távol áll attól a Horthy-korszakba révedő gondolatkörtől, amelynek jegyében a tanterveket is átalakítják mostanában a minisztériumban. Jobb lenne tehát a nyílt beszéd. Nem általában kellene ifjúsági színházról beszélni, hanem

ki kellene mondani,

hogy jobboldali, keresztény-nemzeti szellemű ifjúsági színházról van szó. Azt, hogy a Magyar Színházat a Nemzetihez csatolják-e vagy sem, mindehhez képest nem tartom kardinális kérdésnek, inkább olyan szervezeti problémának, amelyet nyilván a kormánypártokon belüli személyi erőviszonyok fognak eldönteni."

Ide tartozik a már idézett interjú azon futama, ahol L. Simon természetesnek nevezi, hogy a kormányzat "értékrendje" kifejeződik a nagy kulturális intézményekben, és elmondja: azért választották Vidnyánszkyt, mert ő megfelel ennek az értékrendnek. A helyes világnézet pedig abból látszik, hogy Vidnyánszky nem helyezi egy szintre Lucifert és az Urat (mint Alföldi), tehát nála "a világnak van normális, elrendelt működése és kerete" (míg Alföldi rendezése tehát logikusan abnormális, és ellentétes a teremtett világ rendjével). Nem tudjuk, ma a Hevesi téren normálisan működik-e a világ, s vajon A kisfiú meg az oroszlánok szereplői a kormányzatnak megfelelő értelmezésben lépnek-e színre. Őze Áron mindenesetre így vallott politikai vonzalmairól a hvg.hu-nak (úgy látszik, ez fontos, tehát idézzük): "Nem vagyok se jobbos, se balos, soha nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja. A színház katonája vagyok. Egyébként konzervatív embernek tartom magam, ugyanakkor művészembernek is. Hiszek a szabadságban, és keresztény vagyok. De ahogy a vallás, úgy a politikai hovatartozás is magánügy. A színházban szerencsére soha nem volt divat a politizálás."

Őze elmeséli, hogy már többször találkozott a fenntartó képviselőivel, L. Simonnal és Hammerstein Judit helyettes államtitkárral, és a legutóbbi találkozón tárgyalták futólag a Nemzeti Színházhoz való csatlakozás lehetőségét is. "Első körös megbeszélés volt, és örülök, hogy ez ilyen nyomot hagyott államtitkár úrban, hogy ezt nyilvánosan is felvetette. Azt is gondolom, hogy ezzel a színház új koncepcióját, az ifjúsági és családi profil erősítését bizonyos értelemben jóváhagyta. El fogunk készíteni minden szükséges tervet arra vonatkozóan, hogyan tud a színház önállóan tovább dolgozni az ősztől irányadó tervek szerint. De nyilvánvalóan azokat az egyeztetéseket is szorgalmazni fogom, amelyek a Nemzeti Színházhoz való csatlakozásunkat készítik elő." Mikor a két állítás közti feszültségre hívom fel a figyelmét, azt mondja: ezek alternatívák, a lényeg, hogy ne zárják be az épületet.

További információkkal Őze sem rendelkezik, nem tudja, folytathatja-e munkáját, hogy működhet-e tovább jelenlegi formájában a társulat, vagy hogy megőrizheti-e önállóságát, kísérletező jellegét a stúdiószínpad.

Nemzeti is, meg nem is

A Magyar Színház mai formájában 2000-ben jött létre, amikor az új Nemzeti Színház felépült a Soroksári úton, és az első igazgató, Schwajda György magával vitte a társulat neki tetsző részét. Addig ugyanis a Hevesi téren, a palotából a színház számára 1966-ban kifaragott brutális kockaépületben székelt a Nemzeti. A pórul járt társulatot relatíve bőséges apanázzsal és különleges státusszal kárpótolták. Iglódi István igazgató két évig vezette a Nemzetit, majd a váltás után, 2000-től haláláig a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője volt.

A BIVALY-SZUFLÉ PLAKÁTJA


BIVALY-SZUFLÉ A JÁSZAIBAN

PREMIER Az új darab még ki sem hűlt, máris fogyasztásra kínálják

Egy hét múlva mutatják be a tatabányai Jászai Mari Színházban Parti Nagy Lajos új darabját. A két főszerepben Mucsi Zoltán és Scherer Péter látható. Megkérdeztük őket, jól viselik-e még egymást? És hogy mi újság az ukrán-osztrák határon napjainkban?

– A Mucsi és Scherer név sokak szerint elválaszthatatlan egymástól. Számon tartják, hány közös produkcióban szerepeltek együtt?
M. Z.: – Sokban. És régóta.
S. P.: – A Szentivánéji álom című darabot, ami egy fél életre„összecuppantott” minket, 1994-ben kezdtük el próbálni. Majdnem húsz éve. Utána sok filmben és előadásban játszottunk együtt. De igazi, páros szerepből nem volt olyan sok. A húsz éve Tatabányán bemutatott Nézőművészeti Főiskola például párosnak számít?
M. Z.: – Az páratlan. Hárman játsszuk Katona Lászlóval.
– Milyen újra Tatabányán dolgozni?
M. Z.: – Izgalom van bennünk, hogy sikerüljön a Szkéné Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Nézőművészeti Kft. közös bemutatója. De előadást jövünk csinálni, nem a városhoz kötődünk, hanem a munkához.
S. P.: – De az nagyon jó érzés, hogy mindenkit ismerősként üdvözölhetünk a színházban.
– És az milyen érzés, hogy az egyik legfelkapottabb kortárs író, Parti Nagy Lajos direkt Önökre írta a Bivaly-szuflét?
M. Z.: – Felemelő, hiszen nem akármilyen íróról beszélünk. Hogy úgy mondjam, ő jobban ellenne nélkülünk, mint mi nélküle.
S. P.: – Megtisztelő, hogy igent mondott az alapgondolatunkra, hogy több darabban megnézett minket a közös munka előtt. Sokat beszélgettünk a dologról, az elképzeléseinkről, aztán ő mondott egy időpontot. És tényleg leült és megírta addigra. És zseniális lett.
M. Z.: – Tele van humorral. Reményeink szerint sokat lehet majd röhögni rajta.
S. P.: – Nagyon szeretnénk, ha a nézők fognák a hasukat a nevetéstől, de azt is észrevennék, hogy több rétegű a darab.
– Mi ez a Bivaly-szuflé voltaképpen? Mik az összetevői?
M. Z.: – Az események az ukrán-osztrák határon játszódnak, négy csetlő-botló gengszterrel a középpontban. Összetartoznak, de hogy mi köti őket össze, az a színpadon bontakozik ki. Túl vannak már egy-két közös balhén és megszokták egymástól a jót, a rosszat is, így nem tudnak, nem akarnak egymásról leválni.
S. P.: – A Bivaly-szuflé bizonyos szempontból férfias darab. Hiszen megjelenik benne a bajtársiasság motívuma. Azé a bajtársiasságé, amikor valami nagyon nagy közös szívás van, de ha az érintettek tartják egymásban a lelket és jól jönnek ki belőle, akkor az egy életre szóló kapocs lesz közöttük. Olyan, ami máshol, másként hosszú évek alatt alakulhat csak ki.
– Mi minden történik a színpadon?
M. Z.: – Azt látni kell.
S. P.: – A gengsztereknek nagy pénzt kell elhozniuk a főnöknek. Még lőnek is rájuk. Az egyikük megsebesül, de hogy golyót kapott-e vagy csak nekirohant az álló autó visszapillantó tükrének, nem tudni. Bivalybergecen kötnek ki, a szerző szavaival élve egy „bestiális” világban. A főnöknek meg az a zseniális ötlete támad, hogy itt, az osztrák-ukrán határon éttermet kéne nyitni. Minden fikció, mindenki abszurd, de a szereplők és a korrupció nagyon is felismerhetőek.
M. Z.: – És mindezt Parti Nagy nyelvi humora fűszerezi.
S. P.: – A végeredmény több rétegű lesz, mindenki mást vihet haza belőle. Csak ki kell próbálni. Ígérjük, nem fekszi majd meg a gyomrot.

Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé
Játszódik az ukrán-osztrák határon, a mindenkori napjainkban

Szereposztás:
Pepets: Scherer Péter
Kapauer: Mucsi Zoltán
Macila: Katona László
Kiscián: Kovács Krisztián
Tapaczkyné, volt bába: Stüszev, helyi orvos: Helmutsenkó, rendőrfőnök: Helmunffy, polgármester: Fitti Poldi, főgengszter: Horváth Lajos Ottó (mind az 5 szerepben)
Rendező: Göttinger Pál
Artz-Pintér Anna

Mi köze a trójai háborúnak a lúdjátékhoz?

2013.02.16 00:01


Mire jó igazából a görögdinnye? Kinek a kezében van a Spártai Nemzeti Bank, és mihez kezd vele? Miért sötétben jó összeesküvést szőni? Mi a lúdjáték és ki a legjobb játékos? Ki villant állandóan sarkat?
A válaszokat a kaposvári Csiky Gergely Színház Szép Heléna című előadása rejti.

Mindannyian azt gondoljuk, hogy tudjuk a trójai háború kitörésének okát, azonban a színház jelenleg is játszott Offenbach operettjéből kiderül, hogy ez nem így van. A szereplők ismertek: megelevenedik Agamemnón, Menelaósz, Akhilleusz, Parisz, na meg minden férfi vágya, Szép Heléna is. Szerepet kap még Kalkhasz, a főpap, valamint Ajax I-II, és Oresztész.

A darab sötétben kezdődik és rögtön egy összeesküvésben találjuk magunkat. Kiderül, hogy a jelenlevő görög királyok sérelmezik, hogy Menelaosz kezében van minden pénz, emellett pedig még remek lúdjátékos is. Senki sem tudja, hogyan nyer folyton. Ezért összeállnak a pénzügyi teljhatalom ellen.

Ha nem derült volna eddig ki számunkra, bizony nehéz az összeesküvők élete. Tervet kell készíteni, nem árt akár többet is (B és C lehetőséget is). A szerencse sem elhanyagolható tényező, arról nem is beszélve, hogy teljes titokban kell tartani mindent. Erre pedig a legjobb megoldás, ha a Mitoszban, a kor újságjában, különféle ellentétes híreket közlünk a valóságról. Végül az sem baj, ha van egy kis sütnivalónk, ami jelen esetben csak Kalkhaszról mondható el.

Az mindenképpen segíthet, ha egy olyan hős, nemzeti kincs, a nők bálványa tart velünk, mind Akhilleusz. Ő azonban folyton sarkat villant, nem az eszéről híres, állandóan panaszkodik valamint verekszik. Ha azonban az egyik csetepatéban egy pásztort tesz rövid időre ártalmatlanná, akiről később kiderül, hogy ő Parisz, a trójai herceg, akkor minden gond megoldódik.

Már ha nem ebben az operettben vagy összeesküvő. Mert ha igen, akkor számodraa bonyodalmak csak most kezdődnek.

A színészeken látszik, élvezik a szerepüket. Kolonits Kláráról könnyen elhisszük, hogy ő Szép Heléna, a friss igazolás, Hüse Csaba is jól mutat Pariszként, megvan a karaktere a szerephez. Fándly Csaba pedig jól hozza Akhilleusz karakterét, aki merőben más, mint ahogyan elképzeljük a hőst: állandóan panaszkodik, még többször pózol, néha nyegle, és sütnivalója sincs sok.

Nyári Szilvia által alakított Oresztészt viszont nehéz megszeretni. Ez azonban nem a színésznő hibája, hanem a szerepé. Offenbach ezt a karaktert eredetileg is egy színésznőre szabta, ami a mai világban elég furcsán hat. Nem tudjuk hova tenni a furcsa mozgást, ami sokáig kísérteni fog minket. Az énekhang itt is remek, a művésznő hozza a tőle megszokott minőséget.

A jól megírt és eljátszott szerepeken kívül még miért érdemes beülni a nézőtérre? A megszokott operett műfajjal ellentétben itt nincsenek jól megjegyezhető dallamok, nem fakadnak állandóan dalra, és csak az igazán szükséges esetben zendül fel a zene. A zenekar jól játszik, sokszor megmozdul a lábunk.

Ami mégis különlegessé teszi Offenbach darabját, az a fanyar humor. Aki szereti a Monty Pythont, illetve van egy csepp humorérzéke, nem fog csalódni. Az is előfordulhat, hogy könnyeket fog majd ejteni nevetés közben. Szabó Borbálát külön dicséret illeti, amiért naprakésszé tette a szöveget, sok aktualitást fellelhetünk, ezek azonban nem mennek az előadás rovására.
Az előadás nem túl hosszú, a díszlet pedig csak jelzésértékű, de ez egyáltalán nem zavaró. A Somogy Táncegyüttes és a Vikár Béla Vegyeskórus tagjai pedig nagyszerűen beépülnek a szereplők közé.

Ajánlom mindazoknak, akik nem várnak egy operettől túl sokat, egy jót akarnak kacagni, kikapcsolódnának és el akarják felejteni a mindennapok taposómalmát. Ez a darab mindennemű ilyen elvárásnak megfelel. Ami azonban fontos, humorérzék nélkül ne üljünk be. Na meg persze egy csipet cinikusság sem árt.

Őze Áron: büszkék lehetünk művészeinkre!

Őze Áron színművész 1992-től tagja volt a Nemzeti Színháznak, majd 1998-2001 között szabadfoglalkozású művészként dolgozott. 2000-ben visszatért korábbi társulatához, jelenleg is a Pesti Magyar Színháznál van, amelynek 2010. január 1. óta igazgatója. Őze Áronnal a volt Nemzeti helyzetéről beszélgettünk.

- Mit szól az ötlethez, hogy a Pesti Magyar Színház a Nemzeti ifjúsági színházaként működne?

- Az összevonással kapcsolatos felvetésekre akkor lenne érdemes reflektálni, ha azok a fenntartó részéről hivatalos formát kapnának. Adott esetben a színház hosszú távú működésének biztosítása érdekében természetesen bármely elképzelést érdemes átgondolni, ami komoly minőségi elemeket tartalmaz.

- A régi Nemzeti volt igazgatója úgy látja, az új Nemzetibe nem lehet tagosítani a Pesti Magyart. Ablonczy László „kómának”nevezte a jelenlegi állapotot…

- A 2011-es évben a költségvetésünk a felére csökkent, jelenleg 465 millió forint támogatásból gazdálkodunk. Felsőbb utasításra drasztikus leépítésre volt szükség: közalkalmazotti állományunkat 252-ről 132 főre kellett csökkentenünk. Az eredeti koncepciót emiatt nem tudtuk végigvinni, és a fenntartó kérésére újrapozícionáltuk színházunkat: tavaly óta ifjúsági és családi színházként aposztrofáljuk magunkat. A számok eddig minket igazolnak: előadásainkat – a Ruminitől A kisfiú meg az oroszlánokig – nagy sikerrel játsszuk, és a 2012-es év végére lenulláztuk az adósságállományunkat is. Színpadunkon pedig olyan színészek játszanak, mint Kubik Anna, Moór Marianna vagy épp Csernus Mariann. Büszkék lehetünk művészeinkre.

- Hogyan lehetne rendezni a színház sorsát, amely korábban Nemzetiként is szolgált?

- Igazgatóságom második évében világossá vált, hogy az eredetileg elképzelt művészeti koncepciót nem tudjuk végigvinni. El kellett fogadni, hogy a megváltozott gazdasági helyzet tőlünk is irányváltást követel. Az új koncepció második évében bátran kijelenthetem, hogy van létjogosultsága az elképzelésünknek.

forrás: http://helyitema.hu/

A Magvető Könyvkiadó és PPKE Bölcsészkarán alapított KuK Kritikai Portál közös sorazata a Nyitott Műhelyben

Vendégünk: GÖTTINGER PÁL
- a rendezővel tanár (PPKE, BTK) és hallgató (PPKE, BTK) beszélget -

2012. február 26., kedd, 19:00
NYITOTT MŰHELY
Budapest, Ráth György utca 4.

A KuK (Kultúra és Kritika) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán alapított, az Esztétika Tanszék által működtetett független, kritikai portál. Egy nyilvános szeminárium: az Esztétika Tanszék oktatóinak és az egyetem hallgatóinak szakmai, tantermen kívüli együttműködése. Most ki kíván lépni az internetes térből és beszélgetéssorozatot tervez kortárs szépírókkal, melynek célja, hogy jobban megismertesse az egyetemistákkal a kortárs szerzőket, akik még az egyetemi oktatásban is alig kapnak helyet. S alkalmat teremtsen, hogy kötetlenebb formában találkozzanak az élő magyar irodalommal. Így meg tudják ismerni az irodalomárok nézőpontja mellett egy kicsit a szerzők szempontrendszerét is.
Úgy próbálják továbbvinni a nyilvános szemináriumi jelleget, hogy egy KuK-os szerző; jellemzően pázmányos diák, egy egyetemi oktatóval karöltve beszélgetne a kiszemelt szerzővel. Ezzel szeretnék elejét venni az akadémiai ízű beszélgetéseknek és minden bizonnyal egy kis fiatalos frissességet tunak csempészni az estékbe. Azért választották rendezvénysorozatunk színhelyéül a Nyitott Műhelyt, mert így azokat is meg tudjuk mozgatni, akik nem szívesen maradnak kint esténként Piliscsabán.
A belépés díjtalan.

1% az Ördögkatlannak

Egyesületünk az idei évben már befogadhat SZJA 1%-ot, így ha szeretnéd, hogy adód 1%-át mi kapjuk, akkor kérünk, bevallásodban hivatkozz a következőkre:
Ördögkatlan Fesztivál Egyesület, Adószám: 18199789-2-42
A befolyt összegekből a kisharsányi Kovács-udvarház renoválását szeretnénk megvalósítani.

De ha az 1 százalékot másra fordítod (beteg gyerekek, kutyák, kitudjamilyenfontosabbügyek), és szponzorbérletet sem tudsz vásárolni, akkor sem haragszunk meg, sőt szeretettel várunk 2013. július 30. és augusztus 3. között a Katlanban!

Michael West: Szabadesés

UTOLSÓ ELŐADÁS: 2013. FEBRUÁR 12.
[Még itt vagyok.]

magyarországi bemutató

Szereplők:
Kálid Artúr
Kardos Róbert
Varga Anikó
Szoták Andrea m.v.
Ilyés Róbert

Fordító: Várady Zsuzsa
Látvány: Kovalcsik Anikó, Tölli Judit, Omodi Gábor
Zene: Dinyés Dániel, Fekete-Kovács Kornél

Rendező: GÖTTINGER Pál

Bemutató: 2011. október 15.
Michael West engedélyét a Judy Daish Associates Ltd. (London) és a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette.


Nem tudod megmondani, hol rontottad el. Ha egyáltalán. Hiszen nem hibáztál, jól választottál, egész életedben keményen dolgoztál, minden lépésed igazolható. Még a hibáid is, hisz ember vagy, hibázol. Csakhogy a te időd nem betelik, hanem megszakad. Egyszercsak, nem szól senki előre, nincsenek jelek - menned kell. És lám: minden elrontottnak, jóra fordíthatatlannak tűnik. És nem tartóztat senki. Úgy tűnsz el, hogy még csak űrt sem hagysz magad után.




"Pont most.

Nem akarom ezt túlbecsülni, mert a véletlen is, meg az évadok más előadásai is, meg a társulat ezerfelé széttartó (jó pillanatainkban találkozó) közös gondolkodása is, meg közben némi műfaji kitérő is befolyásolta az eseményeket – de mégis van kapcsolat a (most a Párkákat nem számítva) az eddigi bárkás rendezéseim között.
Az elszámoltatás problémája. A Tengeren is erről akart szólni. Hogy ha bármikor, bármilyen komplikált élethelyzetben, pont fordulóponton, pont, mikor az embernek nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, pedig tudja, hogy nem odázhatja el már sokáig, csak ne most, ne ma, mert nem érek rá – szóval pont a legrosszabbkor beállít az ördög, hogy elszámoltassa, akkor tud-e majd felelni. Hirtelen össze tudja-e adni az életét, és kijön-e valami értékelhető, igazolható végeredmény. A Haydn… is erről akart szólni. Erős vagyok, mondja az öregen, rég elkésve szerelembe eső mester – az erőm a gyöngeségem. Soha a legkisebb indítékom sem volt, hogy az örökkévalóságnak írjak. Mindig csak az idővel foglalkoztam. Hogy mi történik két időpont között – mondja nagyvonalúan, félmosollyal. Mintha a zenéről beszélne, de közben lehet tudni a nézőtéren, miközben nézzük Benedek Miklóst, hogy melyik két időpontra gondol itt – az elsőre és az utolsóra. Az elszámoltatás, amint kilép az időből, az utókorra marad.
Ez a két előadás az elszámolás, összegzés gondolata köré szerveződött. És minden köré, ami ezzel együtt jár. Félelem, gúny, tompaság, cinizmus, bölcsesség, irónia, pánik, nyugalom – vadul váltogatják egymást, ahogy az ember a kikötő felé közeleg, ahonnan majd indulnia kell. Esterházy a Hrabal könyve végén leír egy ilyen nagy “minden egyszerre megtörténik az utolsó pillanatban”-másodpercet, amikor minden, de minden egyszerre látszik. Az utolsó tagmondat: Látott mindent, és ettől olyan egyedül lett, mint az ujjam.
Ha ez az eddigi két előadás egy sorozat része, akkor annak harmadik darabja jön most, októberben. A téma a lényeges – az csak véletlen, hogy ez is ír szerzőtől van. A Szabadesés dísztelen, nem ünnepi, rosszkedvű szöveg. Nem jut hősének a felismerés és a nagy, semmibe nyúló hideg tenger fennkölt ígérete, vagy egyszerűen csak egy tiszta játszma, mint Sharkynak. Sem az örökkévalóság, az utókor, a nagy Teremtés akkordjai, mint Joseph Haydnnek. A Szabadesés hőse összeesik, kész. Kómában, magán kívül kell megértenie, hogy semmi, de semmi nincs még elrendezve, hogy az a teendősor, amit mindannyian csak odázunk, odázunk örökké – az nem odázható tovább, mert az idő hirtelen, figyelmeztetés nélkül: lejárt, elfogyott. Hogy mindez: igaz. Elvben fennkölt, hatásos, drámai dolog: azt kiáltani, pláne némán, kómában: még nem mehetek el, még dolgom van, még nem mondtam meg a fiamnak, hogy... de amikor történik, nem ünnepélyes, nem drámai. Csöndes és megállíthatatlan. A Szabadesés a visszacsinálhatatlan dolgokról szól, miközben az életünk döntései és az emberi kapcsolataink egyre nagyobb része virtuális, választható, visszavonható, átgondolható.
Nem, nem látom problémának, hogy csak huszonöt éves voltam a Tengerennél és huszonhat a Haydnnél. Hogy én nem tudhatok sokat az élet végén összeadandó tételekről, persze. Nincs még fiam, mit tudhatok én arról a félelemről, hogy esetleg nem lesz időm elmondani neki, hogy...
Van viszont édesapám. Az idő... sok dolgunk van még. És ez csak (hasonlóan a legjobb színdarabokhoz egyébként) egyetlen egy példa."
        Göttinger Pál, rendező

U.i.: És egy megjegyzés: nagy dolog a társulat. Az egy fedél alatt dolgozó alkotók ismételt, újra és újra próbára tett találkozásai. A Szabadesésben a tehetetlenül földre zuhanó ember Kálid Artúr, a Tengeren Mr Lockhart-ja. Az ördögi mesterember pedig, aki a hazugságtól, gyengeségtől, emberi kicsiségtől, piszokságtól elgombásodott pincét jön rendberakni: Ilyés Róbert, a hajdani Sharky. Alig várom, hogy lássam: van-e még mit mondaniuk egymásnak.

*

Szabadesés – Csak egy történet

A Szabadesés eredeti előadását megalkotó Corn Exchange az egyik legelismertebb ír színházi társulat. Művészeti vezetője, Annie Ryan férjével, Michael West drámaíróval dolgozik együtt a szövegeken. Ők így számolnak be az előadás keletkezéséről:

„Ritkán használunk kellékeket, ezért inkább az érdekel bennünket, hogyan lehet átalakítani a teret a közönség szeme láttára. Tudtuk, hogy az átalakulással akarunk kezdeni valamit: azt az érzést akartuk bemutatni, amikor kicsúszik a lábunk alól a talaj.
Amikor elkezdtünk dolgozni a Szabadesésen, véletlenül találtunk rá Jill Bolte Taylor, a Harvard neurológusának történetébe, aki, miután harmincas éveiben szélütést kapott, majd abból szerencsésen felépült, gyógyulásának megindító történetéről és élményeiről beszámolt a világnak. Csodálatos, felemelő, amerikai történet –mi viszont arra voltunk kíváncsiak, mi lenne, ha az áldozat egy hétköznapi ír ember lenne. Így született meg Gerry karaktere, akit egy szélütés álomvilágba emel, amelyben saját múltjának pillanatait éli meg újra.
A külvilág történései is beleszóltak a munkánkba. A próbafolyamat közben látott napvilágot a Ryan-jelentés, amely megállapította, hogy a huszadik század folyamán harmincezer gyermeket zaklattak szexuálisan a katolikus egyház által fenntartott árvaházakban. Ez az egész országot megrázta; tudtuk, hogy szólnunk kell erről a veszteségérzésről, egyfajta kulturális identitás elvesztéséről, a szörnyű múltról, amivel mindenkinek szembe kell néznie. És egyszerre csak ennek is lett helye a történetünkben.
Teljesen természetes volt az alkotói folyamat. Gerry történetét nem kitaláltuk, sokkal inkább rátaláltunk arra. Rengeteg eszközt használunk, kísérletezünk, hogy megnevezzük az érzést, amit ki akarunk fejezni. Ugyanakkor meglehetősen régimódi színházi társulat vagyunk, hiszen végül is csak egy történetet mesélünk el.”
    (részletek Susan Mansfield interjújából)

*

Kritikák az eredeti előadásról

A kortárs ír irodalom egyik legizgalmasabb vetülete az, hogy tükröt tart jelenlegi társadalmunknak. A kortárs ír irodalom jó részének egyik legzavaróbb vetülete az, hogy míg nagyobb témákat kellene átfognia és azokat felismerhetően ír kontextusba helyeznie, ezt többnyire nem teszi meg. Szeretjük nézni a színpadon ugrabugráló dublini figurákat – de nehéz elképzelni, hogy ezeknek nagy sikere legyen a világszínpadon, eltekintve attól, hogy provinciális kuriózumoknak számíthatnak.
A Szabadeséssel Michael West olyan egyetemes élményt hozott létre, ami bármely színpadon megállja a helyét. Függetlenül attól, hogy a főszereplő ír, semmi sem gátolhat meg egy berlini vagy burbanki nézőt abban, hogy azonosuljon az élményeivel. Egy középkorú ember szélütést kap, és a szemünk előtt látjuk leperegni az életét. Egyszerű ötlet, ami az írás érzékiségében és elsöprő erejében ölt testet.
(Herald HQ, Susan Conley)

Kristálytisztán elmesélt, meglepő, megindító, érzelemmel teli történet. (…) Vicces, szomorú, ijesztő, és egy percre sem hagyja lankadni az érzelmi és intellektuális figyelmünket.
(Irish Theatre Magazine, Harvey O’Brien)

*

Részlet a darabból

B    Hol van az a nővér? Nem találom a gyereket. Hagytam üzenetet a telefonján, a barátainál, de senki sem tudja, hol van. Tudod, milyen. El kellene már vinniük téged a másik CT-re. És a szakorvosnak is itt kell lennie, valahol. Nem tudom, mikor fognak megvizsgálni. Nagyon rossz téged így látni. Nem tudom, hallasz-e – talán jobb is, ha nem, azok után, amiket itt összehordtam.
A    Csak beszélj hozzám.
B    Egész nap rád gondoltam. Hogy milyen kedves voltál, amióta csak megismertelek. Olyan jó ember voltál.
A    Nem.
B    Olyan jó férj és apa. Én pedig szörnyű feleség voltam.
A    Nem, nem.
B    Olyan hideg lettem. Kiábrándult. Mindig többet akartam, mindig mást akartam, és ettől rosszul lettem, annyira rosszul, hogy elhatároztam: új életet akarok kezdeni. És tudom, hogy a jelenlegi körülmények között nevetséges ezt mondani, de nem kell, hogy így menjenek tovább a dolgok.
A    Fogd a kezem.
B    Mert ha most ezek vagyunk mi, ha ez a mi életünk, akkor szeretném, ha tudnád, hogy itt vagyok. Itt vagyok veled.
A    Maradj velem.
B    Segítek neked. Nem kell félned semmitől. Minden rendben lesz.
A    Igen.
B    Minden jó lesz. Azt szeretném, hogy ne aggódj. Azt szeretném, hogy ne szenvedj. Nem kell tovább gondoskodnod rólunk. És ha nem akarsz maradni… Ha el akarsz menni, menj, menj.
A    Nem, én…
B    Nem tartunk vissza.
A    Nem, én még nem végeztem.
B    Jól megleszünk.
A    Nem, figyelj. Még itt vagyok. Még itt vagyok.
B    Ez minden, amit el akartam mondani.
A    Nem vagyok kész rá, hogy bárhova elmenjek.
A nő felkel és indulni készül.
B    Megint megpróbálom Jack-et.
A    Ne menj. Figyelj rám. Segítség. Miért nem hallasz.
B    Nem fogja megtalálni…
A    Nézd! Mozgatom a lábujjam. Nézd! Mozgatom.
A nő meglátja az apró mozdulatot a lábán.
B    Ezt te csináltad?
A    Igen!
B    Hallasz engem?
A    Igen!
B    Értesz engem?
A    Értesz engem?
B    Ha értesz engem, mozdítsd meg a lábujjadat.
Nagy erőlködéssel megrezzenti a lábujját.
B    Istenem. Még itt vagy…
A    Igen. Meg fogok gyógyulni. Ki fogok kerülni innen.
B    Ide kell hívnom valakit. Nővér! Kell egy nővér. Orvos! Rögtön visszajövök.
Elmegy és elkezd a kórházi dolgozókra vadászni.
B    Nővér! Orvos! Segítség! Segítsenek! Valaki segítsen neki!
A    Elkezdhetjük elölről. Megmutatom. Újrakezdhetjük. Megmutatom.
                                    (Sztrókay András fordítása)

A Frappa magazin az Othellóról

Mi történik akkor, ha új rendező érkezik egy társulathoz? Mi lesz, ha ő változtatást akar, minden áron. Ha mindenek felett ragaszkodik az elveihez? Ha pletykálkodás kezdődik, és már nem a bemutató a lényeg, hanem hogy egy férfi megfojtja-e a feleségét?

A kaposvári Csiky Gergely Színház darabjában kis hazánk egyik vidéki színháza a helyszín, ahol éppen a Csárdáskirálynő esti előadásába csöppenünk. Van itt ének, tánckar, bohóckodás, minden, ami egy Kálmán Imre operettbe illik. Tetszik is a népnek! Csak a frissen érkezett főrendezőnek nem, aki ennek hangot is ad: a szemünk láttára egyszerűen kisétál az előadásról. Másnap szavakba is önti ellenvetéseit, és hiába győzködik a színház tagjai, nem tágít: Shakespeare Othelloja lesz a követkő premier. Az igazgató, a gazdasági vezető, a neves színészek hiába bizonygatják, hogy az itteniek csak operettre hajlandóak pénzt adni, ezért is van most éppen a Csárdáskirálynő a soron. Az újonnan érkezett mégsem változtat az elhatározásán.

A szó elhangzott, a döntés megszületett: Othello lesz és kész!

A szófogadatlan, fiatal főrendező, Debrődy ezután újra szembe fordul az íratlan szabályokkal: nem a megszokott, előre ismert személynek adja a női főszerepet, hanem a fiatal szendének, Pálmai Violának. Ezzel pedig nemcsak a színház ünnepelt női sztárjának, Szusits Mártának az ellenszenvét és a pletykálkodását sikerül elnyernie, hanem puskaporos hordóvá változtatja a társulatot. Legfőképpen pedig feltüzeli Viola férjét, Barnaki Lászlót, a legfőbb férfi színészt.

Egy idő után pedig már nem az lesz a kérdés, hogy végig tudja-e vinni az elképzeléseit az új rendező, nem is a telt ház, hanem az, hogy az egyre féltékenyebb Barnaki megfojtja-e a feleségét az előadás alatt, vagy sem.

Gádor Béla és Tasnádi István fanyarhumorú írása Göttinger Pál rendezésében kerül színpadra Kaposváron. A hálás alapszituáció, amikor a színész színészt játszik el, könnyeddé teszi a darabot. Csapó Virág csuklóból hozza a primadonnát, Szusits Mártát: nagyszerűen hízeleg, intrikái kifogástalanok. Magának nem meri bevallani, amivel a társulat már régóta tisztában van: eljárt felette az idő, ideje átadni a helyét a fiatalabbnak.

A félreismerhetetlenül jellegzetes orgánumú Sarkadi Kiss János alakítja Barnaki Lászlót, a többre hivatott színészt, aki csak úgy képes elviselni magát, a körülötte levőket és az életet, hogy már reggel részeg. Az előadásra azonban csodával határos módon mindig kijózanodik. Elég pár jól elejtett szó, néhány szurkálódó megjegyzés, és a féltékenység egyre jobban eluralkodik rajta.

Takács Géza jól muzsikál a fiatal főrendező, Debrődy bőrében. Ugyan határozott véleménye van mindenről, az elképzeléseit mégis nagy nehézségek árán tudja megvalósítani. Mégsem torpan meg. Neki itt és most teljesíteni kell, mindegy hány sebesült, áldozat lesz a végén. Bár a darab végére kiderül, legalábbis úgy tűnik, tudja, mit miért tesz. A rendezésben újítani akar, szembemenni a hagyományokkal, hiszen már „az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak!”(Részlet a darabból.)

Kelemen József a nehéz helyzetben levő színházigazgató, Vermes. Eleget kell tennie a nézői igényeknek, meg kell felelnie a felsőbb vezetés elvárásainak, kordában kell tartania az idetett főrendezőt, nehogy helyrehozhatatlan károkat okozzon a színháznak és a nézőknek, a színészekről nem is beszélve.

Grisnik Petra Pálmai Viola, a drámai szende. Ő a sokadik felesége Barnaki Lászlónak, az ünnepelt színésznek. Bizalomhiányban szenved, arra vár, hogy valaki felfedezze a benne szunnyadó tehetséget, hogy kitörhessen férje és a saját árnyékából. Hogy ne csak pár szavas szerepei legyenek. Szereti Barnakit, de egyre nehezebben viseli annak állandó ivászatát, illetve Szusits Márta szurkálódásait.

A teljes megigézett társulatról elmondható, hogy tehetséges emberek, akik megragadtak, itt ragadtak. Akik azt csinálják évek óta, amiben jók. Nem feltétlenül csak lusták, hanem a megbízhatóra mennek, a szokások rabjai. Akik azzal áltatják magukat, hogy a nézők még mindig élvezik az unalomig játszott operettet. Talán nem is történhetne velük annál jobb, mint hogy ideérkezik hozzájuk valaki, aki merőben más, mint ők. Akiben még megvan az erő, hogy merjen, akarjon változtatni. Aki kihívásokra vágyik, és aki unja, hogy több századszorra hangzanak fel a Csárdáskirálynő ismerős dallamai. Aki olyan terepre mer lépni, ami számára is ismeretlen.

A társulat minden egyes tagjának megvan a véleménye a frissen érkezettről. Van, aki merő kíváncsiságból követi, van, aki a lehetőséget látja benne a változásra, a változtatásra, van, akinek mindegy, hogy melyik darabban játssza a főszerepet, van, aki pedig csak sodródik az árral.

És ami a legmeglepőbb: végül teltház lesz. Vajon a nézők is kíváncsiak, vagy csak a botrány vonzza őket a bemutatóra?

A díszlet állandóan változik: hol a Csárdáskirálynő színpadját látjuk, hol pedig a színfalak mögött vagyunk. Ezenkívül a társulat megbeszéléseire, a próbákra és a büfébe is sokszor eljutunk. Állandó pörgés van, nincs megállás. Egyik színben még a Csárdáskirálynő előadását látjuk hátulról, egy másikban pedig már a próbán vagyunk. Az elején kicsit zavaró lehet az állandó mozgás és a forgószínpad, de hamar megszokjuk.

A pikáns helyzet, a jól elhelyezett megjegyzések, a színészek sziporkázása, a rendezés és az írók munkája remek alapanyag. Vicces, és elgondolkodtató darabról van szó. Elgondolkodtató, hiszen mindenkinek magának kell leszűrnie a mű mondanivalóját. Gondolkodásra fel!

Színházat látunk a színházban. Vidéki színházat. Olyat, ahol a színészek jól ismerik egymást, több éve, évtizede vannak „összezárva” egymással, ahol minden apró rezdülésből tudják, mit gondol a másik, egy apró mozdulatból, hogy mit kér inni. Itt nincsenek titkok. Az állóvizet egy kintről érkező tudja csak megmozgatni. Ez persze nem azt jelenti, hogy unalmas az élet, sőt ellenkezőleg. Ugyanúgy vannak itt is pletykák, rossz szándékú emberek, barátok, és nemes lelkűek, mint máshol. A tehetség is jelen van, de néha segítséget kell kapnia, hogy felszínre juthasson. Ha ez nem adatik meg, illetve nem tud vele élni, akkor akár élete végéig mellékszereplő marad.

Gádor Béla - Tasnádi István: Othello Gyulaházán
Rendező: Göttinger Pál

A Napsugár fiú

Alföldi Róbert először dicsérte, majd elküldte Benedek Miklós Jászai Mari-díjas, kiváló művészt a Nemzeti Színháztól

Arisztokratikus megjelenés, polgári ízlés, halk irónia és a színház mérhetetlen szeretete – jellemezhetnénk röviden a ma már szabadúszóként dolgozó Benedek Miklóst, aki a Vígszínházban, a Madáchban és az Orlai produkcióval játszik, Kecskeméten a MESEautót, a Tháliában a Bombaüzletet, a Katona József Színházban pedig a Szép Ernő műveiből készült összeállítást rendezi. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésszel arról is beszélgettünk: miért, hogyan küldte el Alföldi Róbert a Nemzeti Színházból, és hogy kivel szeret együtt hallgatni. A kabaré klasszikus műfaját új darabokban is megelevenítő, kiváló színművésszel A nagy négyes című előadáson találkozhatunk a Klauzál Házban, február 22-én.

– Alföldi Róbert színigazgató 2009-ben minden indoklás nélkül küldte el önt a Nemzeti Színháztól. Megkérdezte tőle, miért kell távoznia?

– Nem kérdeztem semmit, köszöntem és eljöttem. Ahol nem szeretnek engem, ott nem is akarok lenni. Alföldi kezdetben azt mondta, örül, hogy velem dolgozhat. Dicsérte színészi alakításaimat, egy-egy előadás (például Az ötödik pecsét, a Warrenné mestersége) után gratulált, ennek ellenére semelyik rendezésében nem játszottam az együtt töltött egy év alatt. Gondolom, nem illettem bele az elképzelésébe. Soha nem beszélgettünk, mégis azt hitte, hogy nekem nem felel meg az ő művészete. Tényleg volt, ami nem tetszett, mégis rossz döntésnek tartom, hogy nem maradhat a Nemzeti élén. Tehetséges ember, aki XXI. századi színházat csinál, ennyi idő azonban kevés a teljes kibontakozásra.

– Megviselte a „válás”?

– Abban az értelemben igen, hogy a kezdetektől a Nemzeti Színház része voltam. Több mint negyven éve állok színpadon és ebből a régi Nemzetiben tizennégy évet, az újban hat évet töltöttem, vagyis húsz éve voltam a színház tagja. Az épület létrejöttéhez is hozzájárultam, hiszen én szerveztem Gobbi Hilda 70. születésnapjára a jutalomjátékot a Katona József Színházban. Ennek teljes bevételét átadtuk a művésznőnek, aki azonnal felajánlotta az összeget az új Nemzeti Színház alapkőletételére. 
Másrészt szerencsésnek érzem magam, mert rengeteg lehetőséget kaptam a távozásom után. Még abban az évben Haydnt alakítottam Esterházy Harminchárom változat Haydn-koponyára című drámájában, a Bárka Színházban, Göttinger Pál rendezésében. A Vígszínházba Marton László rendező hívott, hogy játsszam el Turai szerepét a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-darabban, amely azóta is nagy sikerrel megy.

– A Madách Színházban tavaly decemberben bemutatott bohózatban Gálvölgyi Jánossal alkotnak párost. Álltak már együtt színpadon?

– Még nem, de A Napsugár fiúkat már próbálni is nagyszerű volt Jánossal. Két különböző típus vagyunk, így nagyon jól összejött a két ellentétes karakter. Isteni érzés, hogy a nézők nagyon jól szórakoznak az előadáson. Ez Szirtes Tamás rendező érdeme is.

– Gálffi László rendezésében, A nagy négyesben Vári Éván és Molnár Piroskán kívül barátjával, Szacsvay Lászlóval is együtt játszik. Ez sokszor előfordult az elmúlt negyven évben?

– „Szacsival” együtt kezdtünk a Nemzeti Színházban, majd folytattuk a Katona József Színházban. Többek között tíz évig együtt voltunk a Hippolyt a lakájban, tíz évig a Budapest Orfeum című zenés darabban és sokszor rendeztem is őt. Nagyon jó barátok vagyunk. Szeretünk együtt hallgatni. Ülünk egymás mellett, iszogatunk és nem sokat beszélünk. Egymásra nézünk és tudjuk, melyikünk mit gondol.

– Édesapja a kabaré senkivel össze nem hasonlítható komikusa volt, nagyobbik fia, Tibor azonban nem követte a családi hagyományt: három olimpiai aranyérem után a magyar férfi-vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya. Ki lép a nagypapa és az ön nyomdokaiba?

– Kisebbik fiam, Albert szociológusként végzett, de rendezőasszisztensként dolgozik. Nagyon szereti a színházat, de elsősorban nem a színészet vonzza, inkább az írás érdekli. Együtt írtuk a MESEautó és a Bombaüzlet forgatókönyvét. Az utóbbit a klasszikus műfaj kortárs darabjának szánjuk. A kabaré műfaja szerintem – ugyanúgy, mint a cirkusz vagy az operett – haldoklik. Ezért úgy gondoltuk, hogy a múlt század első feléből felelevenítjük azokat a tréfákat, amelyek saját korukban óriási sikert arattak. A fiatal rendezők nem szeretik a polgári világot, a kabarét, de számomra ez is színház.

Tamás Angéla

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed