Végtelen variációk - Interjú Dévai Balázzsal

Hatodik bemutatójára készül Dévai Balázs a Bárkán az idei évadban. Játszik Esterházyt és Márait, dolgozott Anger Zsolttal, Göttinger Pállal, és Gergye Krisztiánnal, aki Nádas Péter Találkozás című darabjában a Fiatalember szerepét bízta rá, mellyel elnyerte az Ararat-díjat. Azaz a közönség szerint övé volt az elmúlt év legjobb férfi alakítása.

- Egy nemrégiben veled készült interjúban azt mondtad, szerencsés vagy, mert mind az öt, ősszel bemutatott darabod szerepeivel „van dolgod”. Mit értettél ez alatt?

- Minden szerepnél az a feladatom, hogy minél közelebb kerüljek a játszandó karakterhez, de előfordul, hogy kevésbé érint meg. És most nincs olyan szerepem, ami ne mozgatna meg, ami ne lenne számomra inspiratív, vagy ami ne adna új dolgokat. Van úgy, hogy az ember még nincs készen a bemutatóra. Az is egy stádium. Lehet, hogy már lement belőle nyolc-tíz előadás, amikor valami igazán a helyére kerül. Ez attól is függ, hogy mennyire „találja pofán” a szerep.

- A mostani őszi bemutatóid közül melyik volt leginkább ilyen?

- Talán a Dogville. Már az előző nyáron, mikor megtudtam, hogy én fogom játszani a filmbéli Tomot, nem is magán a szerepen gondolkoztam sokat, hanem azon, hogy ezt a mozit hogyan lehet színpadra adaptálni. Aztán amikor elkezdtük próbálni, Anger Zsolt elég hamar jelét adta annak, hogy másképpen szeretné a dolgot, és nem fogunk a film szövegkönyvével túl sok időt eltölteni. Elkezdtük átszabni, a társulathoz és saját magunkhoz igazítani a szerepeket. Ebben mindenki teret kapott, tőlem és belőlem is belekerült sok minden, ez segített. Van olyan személyes élményem, olyan részem, ami erősen meghatározta Farkas Tamás figuráját. A Találkozásnál pedig nagyon megszerettem Krisztián alapötletét. Jó volt vele is, és a partnerekkel is. És persze abba is kerültek személyes dolgok…

- Gondoltad, hogy a Találkozásra közönségdíjat lehet kapni?

- Meglepett. Kisebb a tér, és kevesebbet is játszottuk, mint mondjuk a Dogville-t. De nagyon örülök, mert ez visszajelzés arra, hogy a közönség szereti az ilyen típusú előadásokat is.

- Nagyon közel voltak egymáshoz a bemutatóid: Dogville, Találkozás, Zendülők… Hogy bírtad a tempót?

- A Dogville-nek májusban volt egy előbemutatója. A Találkozást is elkezdtük próbálni az évad legvégén, aztán mindkettőt eltettük nyáron. Az ősz egy kicsit zűrös volt, mert akkor kezdődött a Zendülők, és előfordult, hogy hármat próbáltam egyszerre. Mert a Találkozás mellett a Temetésben is kaptam szerepet Gergye Krisztiántól, a két Nádas-darabot egy hét különbséggel mutattuk be az Őszi Fesztiválon. Kicsit összecsúsztak a dolgok… Utoljára talán a főiskolán volt ilyen, az meg elég régen volt. Össze kellett szervezni az életem, a helyére kellett tennem magamban, hogy délelőtt ez van, délután egy másik, este meg egy harmadik. De nagyon jó, hogy az ember ennyi bőrbe bújhat, ennyi dolgot kipróbálhat. És az is jó érzés, hogy többféle szerepben el tudnak képzelni, nem érzem magam skatulyában.

- Decemberben megvolt a Haydn is, és már megint próbálsz: most épp Tim Carrollal dolgoztok Howard Barker Victory című darabján. Hasonlóan az improvizációra építkeztek, mint néhány éve a Hamletben?

- Saját munkamódszerének bizonyos elemeit persze áthozza ebbe a produkcióba, de nem lesz az a fajta teljes improvizációs szabadságunk, mint a Hamletben. Bár őt ismerve az előre el nem tervezettségnek bizonyára nagy szerepe lesz itt is. A Hamletet nem nagyon elemeztük, inkább az improvizáció adott különféle megoldásokat; újabb és újabb lehetőségek nyíltak meg az értelmezésben. Most viszont, ha nem is teljesen behatárolhatóan, de van egy irány, ami felé kanyargunk. Még csak egy hete dolgozunk, de elég sok mindent kezdünk kipróbálgatni, beleszövögetni a jelenetekbe. Többször és különbözőképpen vesszük végig őket, valamit fölerősítve, vagy valamire jobban odafigyelve. És mindig kapunk valami feladatot, szabályt, amire kifejezetten koncentrálni kell a jelenet közben. Például miközben mondom a szövegem, ki kell választanom egy irányt. Egy olyan színészt, aki az adott szövegrész alatt fontos nekem. Akinek a reakcióját figyelem, vagy akinek én akarom a figyelmét felkelteni. Mindegyik gondolathoz kell találnom valakit. Aztán, amikor a próba végén utoljára megcsinálunk egy jelenetet, akkor már nem kapunk semmiféle szabályt. Viszont amiket próbálgattunk, azok beépülnek az agyunkba, és akár tudatosan, akár tudattalanul elő tudjuk húzni azokat a gondolatokat, érzéseket, gesztusokat, hangsúlyokat, bármit, amiket már megtapasztaltunk. Ezek színészileg fontos, hasznos és jó dolgok. Az ember, ha Timmel dolgozik, úgy érzi, ezeknek a variációknak a tárháza végtelen.

Rick Zsófi
2010.01.29

Halas Dóri, Juhász Kristóf és Göttinger Pali a Tilos Rádióban


A kép nem hazudik - Sebő Rózsa a Magyar Narancsban

rés a présen: Hogyan lettél díszlettervező?
Sebő Rózsa: Nem színházban nőttem fel, mégis a családomat tartom felelősnek, hogy végül itt kötöttem ki. Rengeteg izgalmas vitám volt már tizenévesen a testvéreimmel színházról, filmről. Iparművész akartam lenni, aztán színésznő, majd felvételiztem a Műszaki Egyetemre építészmérnöknek - mindenki döbbenetére. Kihívás volt, de valami nagyon hiányzott: a színház. Harmadéves koromban átjelentkeztem a képzőművészetire, díszlettervezőnek.
rap: Mikor végeztél?
SR: Tavaly diplomáztam Frank Wedekind Lulujával. Ebből készült egy performansz a Trafóban, Hód Adrienn rendezésében. Az első önálló díszletem egy kis társulattal, a Ködszurkálók Színházzal valósult meg (Lanford Wilson: Kéretik elégetni). Később megkeresett Göttinger Pál, akivel a Bárka Színházban dolgozhattam együtt.
rap: A Tengeren, a Líra és Epika és a Dogville díszleteit is te készítetted ott, csupa sikeres darab. Nem zavaró, hogy a díszlet háttérbe szorul az értékeléseknél?
SR: A jó díszlet nem önmagáért jó, hanem az előadás részeként. A legjobb, ha észre sem veszik. Számomra a színész jelenléte, energiája fontos benne. Olyan teret próbálok megálmodni, amiben ez az energia a lehető legteljesebben ki tud bontakozni. A legnagyobb dicséret, amit kaphatok, az a színésztől jön.
rap: Hogyan zajlik a munka közös része?
SR: Rengeteg múlik azon, hogy tudjuk-e inspirálni egymást a rendezővel a legelején. A rendezőnek nehezebb, hiszen ő ekkor még nem dolgozott a színészekkel, tehát abszurd helyzetben van velem. "El kell képzelnie", hogy mi lesz a próbafolyamat során. Ez a mi kőszínházi struktúránk átka.
rap:Milyen művészeti stílus áll hozzád közel?
SR: Többféle díszlettervezői hozzáállás létezik, vannak, akik kifejezetten képzőművészként érkeznek a szakmába. Én mindig is bajban voltam a "művész" jelzővel. Amit a színészetből, illetve az építészetből magamévá tettem, az nem erre tanított. Elsősorban alázatra és arra, hogy a legfontosabb a tökéletes részletekből összeálló egész. Lenyűgöznek a festői díszlettervek, de jobban izgat a néző-tér-színész viszony.
rap: A színházon kívül milyen munkáid vannak?
SR: Szeretek filmben dolgozni. Az egyetemi évek alatt alkalmam volt részt venni fiatal filmesek vizsgamunkáiban. A film frissítő dolog. A szakmai alázat itt teljesen egyértelműen kirajzolódik, mindenki egyért dolgozik, nem lehet önzőzni, mert az látszani fog. A kép nem hazudik.
rap: A következő munkád?
SR: Most kezdünk próbálni a Szputnyikban. A színdarab Edward Bond Szűk ösvény a messzi északra című műve; Upor László fordításában, Göttinger Pál rendezi. A másik munka pedig egy kisjátékfilm, az Ünnep, Császi Ádám rendezésében, ami nagy örömünkre bekerült a 41. Filmszemlére.

forrás: http://www.mancs.hu/

Mindenütt jó - előzetes




forrás: Soharóza

Csicskul a magyar kultúra


Írta: bDani | 2009. 12. 30. |

Olvashatjuk több helyen is az interneten. Lehet, hogy nem találkozunk vele. Lehet, hogy találkozunk, de átsiklunk fölötte. Azonban az is előfordulhat, hogy akad közöttünk egy-két ember, akinek szemet szúr ez az ellentmondást nem tűrő kijelentés, és elkezd gondolkozni, hogy vajon valóban helytálló-e?

Szopóág
Elhúzódó állapot, amelyet kellemetlen, kínos gondok sokasága jellemez.
„A lakásfelújítás hazacsapott, mint a takony, két hónapja szopóágon vagyok.”

Ismerős forma? Feltételezem igen. Akik számára esetleg mégsem lenne az, azok kedvéért elmondom: ezek a sorok a szleng.blog.hu-ról, vagy csak egyszerűen a szlengblogról valók. Hogy mi az a szlengblog? Nagyon egyszerű. Gondolom az iskolázott fiatalság nagy része mind a szleng, mind pedig a blog szóról hallott már, így valamilyen kép rögtön kialakul bennük arról, hogy a kettő együtt hogy nézhet ki. Nos, a szlengblog ehhez képest nagyjából olyan. Egy internetes napló, amelyre egy rakat különböző szleng kifejezés, és azok meghatározásai vannak felpakolva. Talán csak annyi említésre méltó különbség lehet az elképzelt szlengblogok és a valódi között, hogy ez utóbbi meglepően választékos, mégis mosolyfakasztóan suttyó példamondataival garantáltan megnevettet minket az első néhány alkalommal. Ha pedig már megemlítjük, hogy e téma tárgya mennyire szórakoztató, akkor érdemes szót ejtetnünk nyilvánvaló hasznosságáról is. A szleng ugyanis minden nyelvnek egy olyan változata, amely hihetetlenül gyorsan fejlődik. Lehet, hogy tegnap még menő voltál egy adott szófordulattal, holnap meg már meg sem érted az arra vonatkozó szinonimát. Ezért szerintem, ha valaki véletlenül épp a magyar nyelvismeret terén kívánna fejlődni, és tegyük fel szeretne kompetens szleng-magyarra szert tenni, akkor már sokkal praktikusabb, ha az őt ehhez hozzásegítő információk olyan formában vannak rendelkezésére bocsájtva, amelyet folyamatosan korrigálni, bővíteni lehet, és nem kell mondjuk mindig új szótárat vagy ilyesmit vennie. Hogy mindez miért érdekes? Nem sokára kiderül!

Repüljünk vissza most egy kicsit az időben, egészen a virágzó, legendákkal teli, diadalmas római korig! Na jó, annyira azért ne, csak mondjuk az első (általam ismert) klasszikus magyar opera születéséig! Ez természetesen nem lehet más, csak Erkel Ferenc és Katona József remekbe szabott műve, a Bánk Bán. Ez a fantasztikus, csodálatosan megkomponált mű világszerte kivívta a hozzáértők elismerését, méltán lehetünk tehát büszkék rá. Természetesen nem ez az egyetlen ilyen, a sort még hosszan folytatni lehetne, de a téma fókuszáltságának növelése és kulturális műveletlenségem leplezése érdekében ettől most eltekintek. Inkább ugorjunk egy nagyot az időben, és vegyünk górcső alá egy stílusban totálisan különböző, művészi zsenialitásában azonban hasonló magasságokba törő művet, az István a király!-t! Basszusgitár, szólógitár, dobszerkó, és reszelős, rock’n’roll-os énekhangok. Bánk Bánhoz képest: ég és föld. Más korszak, más téma, más stílus, mégis mindkettő felejthetetlen. Úgyhogy jegyezzük is meg: Bánk Bán és István a király! Most viszont haladjunk tovább, mert most jön a lényeg! Lassan elhagyjuk az ezredfordulót, és megszületik a szlengblog. Aztán már csak rójuk az éveket, és lankadatlan figyelemmel figyeljük, ahogy a már annyiszor emlegetett internetes napló egyre népszerűbb és népszerűbb lesz, egészen addig, amíg el nem érkezünk napjainkig; pontosabban néhány héttel ezelőttig, ekkor jött ugyanis az ötlet, hogy operát készítsenek a szlengblog szövegeire alapozva.
Tudom, ez most sok volt, úgyhogy felüdülésképpen elmondok egy rövidke mesét.
Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas erdő szélén, egy vígan csordogáló patak partján élt kilenc vidám kiscica. Minden reggel, amikor a nap kibújt az erdő mellett magasodó, roppant magas sziklafal mögül, a kilenc kiscica elindult együtt elemózsiát keresni. Szerencsére nem volt nehéz dolguk, mert a vidék minden földi jóban bővelkedett, olyan volt, akár a Paradicsom. Azután pedig, hogy jól laktak, az egész napot vidám játszadozással töltötték, amiben estére igen kifáradtak. Korán nyugovóra tértek tehát, és összebújva, békésen aludtak a következő nap hajnaláig.
Na. Most vegyünk egy mély levegőt, és próbáljunk szembenézni az elkerülhetetlennel. Igen, valóban opera készült a szlengblog szövegeiből, de azért a dolog koránt sem olyan súlyos, mint amilyennek elsőre tűnik. Az operát, mint műfaji megnevezést ugyanis meglehetősen széles körben alkalmazzák; tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy zenésen előadott színpadi mű. Nem kell tehát azt gondolni, hogy majd az Operaházban, egy klasszikus stílusban előadott műre fognak ott b**megolni a szereplők, sőt ha pontosak akarunk lenni, egyáltalán nem fognak ilyet tenni. Mert bár a szövegkönyv igen szokatlanul összeválogatott, kacifántos szleng-kifejezések szirupsűrűségű egyvelegéből áll, készítői próbálták azt minél családbarátabbá varázsolni, így szinte egyetlen trágár kifejezés sem található benne. A stílusra vonatkozó feltételezésem szintén nem helyes, hiszen a mű a kórus improvizáció jegyében született, melynek lényege, hogy az előre betanult szöveget a kórus tagjai bizonyos keretek között szabad dallammenetre éneklik föl, így egy nagymértékben a művészi kreativitásra épülő, könnyed, játékos stílus keletkezik (hangszerelés természetesen nincs). Végül pedig az Operaházas ötlet bukik el, mert ezt a rendkívül szokatlan művészeti alkotást egy még ennél is szokatlanabb helyszínen játszották, mégpedig a Szemlőhegyi-barlangban, ráadásul mindössze egyetlen hétig.
Mindezek tudatában úgy gondolom, hogy ennek a műnek a születése nem feltétlenül a kultúra csicskulását jelzi, sokkal inkább a napjainkra nagyon jellemző gondolati, és művészeti szabadság (már-már túlzásba vitt) kibontakozását. És bár nem hiszem, hogy a Mindenütt jót (a szlengblog-opera címe) egy lapon lehetne emlegetni bármelyikkel a fent megjegyzett kettő közül, és személy szerint én sem estem hanyatt tőle, de ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthessük, hogy „csicskul a magyar kultúra”, azt hiszem három mű ismereténél sokkal szélesebb, és mélyebb műveltségre lenne szükség.

EGY „MEGMONDÓS TÖRTÉNET”

Nem csicskulnak, kajakra jönnek – barlangszleng!
Ha skubizik, újra módja van hallgatni egy kis opera-szlenget, szlengoperát. A nagy siker miatt ugyanis újra játsszák az első magyar szlengblog-operát.
nyest.hu|2010. január 20.||

Hogyan képzeli el egy opera közönségét? Konszolidált öregurak szarukeretes szemüvegben, dauerolt hajú idős hölgyek retiküllel? Esetleg néhány unatkozó középiskolás, akiket odakényszerített az iskolai színházbérlet? Nos, az első magyar szlengblog-opera, a Mindenütt jó kicsit más hangulatot teremt. Igaz, sokaknak hasonló élmény lehet egy (roppant előkelő módra) olaszul vagy németül meghallgatott zeneműhöz.

„Hesszel-e, hesszel-e, befigyel-e, skubizod-e?” – énekli a lényegbe vágó kérdést a kar Juhász Kristóf szövege szerint. És még sok hasonlót. A nyersanyag ugyanis bőséges, hiszen a magyar szleng „igenis van, létezik, él és virul” – olvasható a soharoza.blog.hu-n, az operát előadó Soharóza Kórus oldalán.

A polgárpukkasztó opera ötletét a Szlengblog adta az alkotóknak. A kortárs magyar szleng széles szókincsét felvonultató blogon „Nyelvész Józsi” ügyködik – a valódi nevét nem lehet tudni, inkognitóját még szerzőként is körültekintően vigyázza. Ebben a funkcióban pedig, mint a darab rendezője, Göttinger Pál elmondta, kitűnően működik a blogger. A szómagyarázatokkal és élőbeszédből vett példákkal gazdagított blogon érzékletes metszetét mutatja be a ma használatos magyar szlengnek – ezt formálták azután operává az alkotók: Juhász Kristóf szövegíró és Halas Dóra, a kórus karmestere. A dallamok között pedig megtalálható az afro-amerikai rituálétól a karmester saját „szösszeneteiig” számos forrás.

Nem mindennapi operához nem mindennapi helyszín dukál: az előadásokat a Szemlő-hegyi barlangban nézheti-hallhatja, silabizálhatja a nagyérdemű. Hogy szószedet jár-e a belépőjegy mellé, arról nem szól a fáma, egy azonban biztos: ha a „bátor és szokatlan” jelzőt kiérdemelt szlengopera csak annyit ért el, hogy lerombol néhány közhelyet és netán megnevetteti-megríkatja a vállalkozó kedvű nézőt, már megérte.

A körülbelül egyórányi előadást februárban is megnézheti a kíváncsi (és a barlangi körülményeknek megfelelően öltözött) nézősereg: 5-én, 7-én, 12-én és 13-án is két-két előadást nyomnak az arcosgasztrók és újzsélandiak. Aki ellátogat, megtudhatja, kinek a heftijébe kerül kula és brácsára makkantják-e egész Trébányát a sitnyik!

Nem kitérés, maga a mű - Koltai Tamás, Élet és Irodalom



KOLTAI TAMÁS
NEM KITÉRÉS, MAGA A MŰL
Élet és Irodalom, IV. évfolyam 2. szám, 2010. január 15.

Most akkor hejdn vagy hájdn? Ilyés Róbert amúgy mondja, a többiek emígy. Vélhetnénk, ez is Esterházy trükkje, mint az összes többi, maradjon bizonytalan a helyes kiejtés (egyáltalán van helyes kiejtés? nem úgy ejt ki mindenki mindent, ahogy akar? nem kivívtuk a kiejtési szabadságot? nehogy má' ezt is visszavegyék! volt rendszerváltás, vagy nem volt?), ahogy bizonytalan sok más állítás is, ami elhangzik a darabban (darabban? ez is miféle túlzó kijelentés?), úgy értve, hogy bizonyos dolgok állítva vannak egyfelől, és többé-kevésbé vissza vannak vonva másfelől, hogy ezt a szerzőnek kedves Thomas Bernhard-i formulát használjuk, nevezhetjük akár Formula-1-nek, nem lesz összetévesztve a másik Formula-1-gyel, ami a világon mindenütt Formula-1, kivéve nálunk, mert mi átlátunk a szitán, nem alkuszunk, tudjuk, amit tudunk, nem engedünk a Forma-1-ből, Ugocsa non coronat.

Vagy esetleg Göttinger, a rendező esterházybb az Esterházynál ezzel a hejdnezéssel-hájdnozással? Az előbbi jó magyaros, nincs még egy zeneszerző, akit ennyit emlegetnénk mi, muzsikus lelkek, minden alkalommal, mielőtt rágyújtunk egy mulatós nótára (vö. hejdn, Rózsabokorban jöttem a világra). Az utóbbi viszont szóviccnek jó, az a rikkancsbaki, hogy feltörték a hajadon sírját, csak akkor vicc, ha a hajdn sírjáról van szó, azaz a Haydn német orientációjú kiejtése mellett döntünk a félangolossal szemben.

Legvalószínűbb, hogy ez speciel nem trükk az előadásban, mindenki úgy mondja, ahogy akarja, mint a tévében a vimbledont és a színházban a fonteneblőt. Vagy legutóbb a korpó di bakkiót.

Különben trükk az egész, Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című „mai revüje" a Bárka Színházban, Göttinger Pál rendezésében. (A műfaji megjelölés a szerzőtől való, a színház nem vállalja.) Trükk, hogy itt Joseph Haydn lenne a fókuszban, ő lenne elmesélve, még ha mozaikosan is - persze vannak életrajzi adatok, karaktermotívumok, kiemelt utalás a koponyalopási thrillerre mint életének legnagyobb, halál utáni eseményére -, de ez csak látszat, „ebből az életből sohasem lesz egy Shaffer-darab, egy Joseph című Miloš Forman-film" (utalás az Amadeusra), és ha lehetne is, azt nem Esterházy írná meg, ő szöveget ír, mint mindig (regénynek, esszének, novellának, cikknek, akár darabnak is, ha előadják), még inkább mondatokat („avval telik az életem, hogy mindenből mondatokat csinálok", írta nemrég), amelyek váratlan képzettársításokból, reflexiókból és szellemes verbális rögtönzésekből építkeznek (régebben bonmot-nak mondták őket). Ezekben minden van, ami látszólag nem oda tartozik, térben és időben korlátlan asszociációk tömege, váratlan képzet- és tématársítások, improvizatív sziporkák, szándékos lapszusok és blődlizések, Haydn koponyájáról eszébe jut a Petőfié, az 54-es koponya-újratemetésről az 54-es futball-világbajnokság, Haydn atyjáról a sajátja (szintén Mátyás, a foglalkozásukat is szándékosan összetéveszti), arról, hogy valaki megúszik valamit, az, hogy „Dömötör megúszik" (persze hogy vízilabdában), az sem zavarja, hogy az ötletek egy részét a néző nem fogja hasznosítani, mint például azt az instrukciót, hogy „végigsimít haján vagy hasán" (ezt a darab olvasói közül is csak azok értékelik, akik tudják, hogy a Bánk bánra és a szerző kézírásának egyetlen betűjéről tanulmányokban szőröző filológusokra vonatkozik).

Mielőtt fennakadnánk azon, hogy Esterházynak folyton eszébe jut valami lényegtelen, eltér a tárgytól, nyilván, mert nincs elég anyaga Haydnhoz, jobb, ha tisztázzuk, hogy az elkalandozás a fő irány, ha úgy tetszik, a tényleges tárgy. „Ez nem kitérés, ez maga a mű", figyelmezteti az író képviseletében fellépő Angyal a figyelem magára terelésével próbálkozó Haydnt, majd hozzáteszi: „Már bocsánat, hogy elnézést, én csak tanít-nevel-szórakoztat." Amennyiben irónia, tiszteletlen játékosság és finom, intellektuális élc képes így hatni halandó színházi nézőre.

Következik az eddigiekből, hogy Esterházyt nem lehet „hűségesen" (vagy hűtlenül) előadni, nincs sem dramaturgia, sem más szabályrendszer, amelyhez igazodni lehetne, vagy amit számon lehetne kérni a produkción, talános instrukciói („Haydn valahogy oldalról beódalog, rövid kantáros nadrágban, de talán a csatos cipőben, de talán kisdobos nyakkendőben, de talán parókában") egyfelől nem azért vannak, hogy megvalósítsák őket, másfelől annak sincs akadálya, hogy a hiányzó instrukciókból álljon az egész előadás. A feladat egyszerű: azt az Esterházy méretű űrt - Formula-2, a szerzőtől átvéve -, ami teátrális értelemben a szöveg, a rendezőnek kell betöltenie. Göttinger be is tölti, csak egy kicsit lötyög rajta. Esterházy irodalmi köpönyege bővebb, mint Göttinger színházi köpönyege, az utóbbi alá még beférne egy s más. Másképpen: az előadás illedelmesebb, konformabb, iskolásabb, mint a textus. Az első részben Shakespeare-rel szólva még vánszorog velünk az idő, mint fiatal lánnyal a jegyváltás és az esküvő között (lassan fogynak a jelenetszámok a kijelzőn), a másodikban aztán meglódul a tempó, mozgalmassá válik a csiki-csuki papírarchitektúra-díszlet (Csík György), élénkít a Haydn-„számok" élő zenekari bejátszása a takarásban. Ilyés Róbert mintha először szabadulna föl a nyomás alól, mióta a Bárkába szerződött, az ő szemtelen, profán, sörissza Angyala áll a középpontban, könnyed és virtuóz, labdázik a szavakkal és a gumikoponyákkal, jó ritmusérzékkel szólítja meg és csitítja el a nézőket, egyszóval ura a helyzetnek. Lazán fontoskodik Kálid Artúr a Herceg szerepében, és hajlékony, koreografált pontossággal követi őt árnyékként Dévai Balázs. Lázár Kati súlyosan anyai mint Haydn anyja, egy súlyosan valódi Haydn-drámában is elmenne, de azért a szeme sarkából látja a tréfát. Kardos Róbert és Parti Nóra egy galériaszegleten a koponyatolvaj Rosenbaum házaspárként túl sok álrealista pepecselésre kényszerül, ami elnyomja bennük a szöveget. Kevesebb lehetőség jut a tehetségtelen Antoniót játszó Gados Bélának és a Shaffer-féle Mozart-klisétől szabadulásra bazírozó Telekes Péternek.

Nem biztos, hogy jó ötlet volt Haydn szerepére Benedek Miklóst meghívni. Ő nem az a játszi kedély, virtuóz szellemi zsonglőr vagy enfant terrible, aki a nagy ember személyét - nem mai, hanem shakespeare-i értelemben - „kifigurázni" képes. Mintha tényleg Haydnt játszaná, egy rendes, melankolikus, sőt mélabús művészt, akiből nem lehet viccet csinálni, és egyáltalán, hogy jön ő ahhoz, hogy kiteregessék a nem létező magánéletét (így aztán nincs is semmi szex közte és az élete állítólag egyetlen szeretőjét, Luigia Polzellt alakító Réti Adrienn között). Benedek alkata eredendően fanyar, ez rendben van, de ellentmond az intellektuális infantilizmusnak, például személyisége méltóságával tiltakozik az ellen, hogy Mozarttal való találkozásakor le kelljen mennie kutyába. 108 szimfóniával, 68 vonósnégyessel, 26 operával a háta mögött komoly ember ilyet nem csinál.

Vagy így van igazolva, hogy Haydnról tényleg nem lehet darabot írni? Ahogy a korán meghalt Mozart mondja - Esterházy nem túl lovagias szövegével - az őt több mint kétszeresen túlélő zeneszerzőnek: „Ránézek az életedre, és elalszom."

(Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára - Bárka Színház)

Szabó Borbála - Varró Dániel: Líra és Epika

2010. február 3. (11h, 15h)
2010. január 4. (11h, 14h)




Poézis király, Líria uralkodója: GYURIS TIBOR
Szinesztézia királyné, a felesége: LASS BEA
Líra herceg, a fiuk: LŐRINCZ SÁNDOR
Spondeusz, tréfás líriai apród: POLGÁR PÉTER
Pirrikkiusz, tréfás líriai apród: HORVÁTH SEBESTYÉN SÁNDOR
Licencia, líriai udvarhölgy: GUARY SZANDRA
Eposz király, Epikum uralkodója: KAMENICZKY LÁSZLÓ
Prozetta királyné, a felesége: JELINEK ERZSÉBET
Epika királykisasszony, a leányuk: PATOCSKAI KATALIN
Kroki, prózai udvari bolond: ZRINYI GÁL VINCE
Próza márki, epikumi lakos: KROÓ BALÁZS
Továbbá:
Jaskó Bálint, Várkonyi Eszter







Díszlet: SEBŐ RÓZSA
Jelmez: KOVALCSIK ANIKÓ
Zene: RUBIK ERNŐ ZOLTÁN
Mozgás: TOPOLÁNSZKY TAMÁS

Súgó: Kovács Katalin
Ügyelő: Kováts István

A rendező munkatársa: Bajzák Anna
Rendező: GÖTTINGER PÁL

Jegyvásárlás: www.jegymester.hu

Színészváltozatok


Könnyed, szellemes, energikus, fantáziadús dallamok tódulnak felénk a hátul lévő, áttetsző, mintás lepellel letakart kamarazenekar felől: végig, jelenetről-jelenetre Haydn-szerzeményeket játszanak. Ez a kellemes hangulat pompásan illeszkedik Esterházy Péter új drámájához, amely tele van sokrétű szituációkkal, ötletes szóviccekkel és konyhafilozófiával átláthatóvá varázsolt igazi filozófiával, valóság-színház-darab többoldalú játéklehetőséggel.

Azonban arra kérdésre, hogy miért kellett színpadon megszólaltatni ezt a művet – bár a dráma rengeteg lehetőséget kínál –, nem kapunk igazi választ. Azon kívül persze, hogy nem csak jól markentingelt zsenik léteznek, és hogy a művész is csak ember. Pedig zajlanak az események több síkon is: Rosenbaum és Therese vadássza Haydn koponyáját, ezzel párhuzamosan végigkövethetjük több nézőpontból is a zeneszerző életét, ebből az egészből pedig ki-kiszólogatnak a szereplők, és mindezt egy angyal fogja közre, mint afféle showman, vagy kiselőadó, vagy műsorvezető. Göttinger Pál rendező is valahogy efelé igyekszik tolni az előadást, amelybe sokszor vonja be a nézőket, sokszor kapunk kérdéseket, sőt a második felvonásra visszatérőket még egy aprócska játék is várja – amely mechanizmusának felfejtése izgalmas kihívásnak mutatkozik. De igazából erre sem vezeti ki a koncepciót a rendező, sőt olybá tűnik, hogy számos olyan jelenet is van, amelyhez nem mindig akadt ötlet. Ezt általában a színészi játék tudja kompenzálni, mert a színpadra lépők viszont önfeledten lubickolnak a képtelen helyzetekben, a kettősségekben, az interakcióban és a váratlan humor kidolgozásában.

Miközben Benedek Miklós fokozatosan, elmélyülve Haydn karakterében, jellemében, fokozatosan bontogatja az önmegtartóztató, a felszabadultságban is végig kontrollt tartó zeneszerző alkotói felismeréseit, méltóságot és megfontolást sugározva gesztusaiból, a többi színész inkább az ehhez tartozó miliőt szolgáltatja, nem is akármilyen módon. Ilyés Róbert egy cinikus, alkoholista, a világról mindent tudó és azzal az embereknek alaposan beolvasó angyalt formál, élvezve a nézőkkel való kommunikáció adta lehetőségeket. Az életunt szentségből végig átsüt, hogy valószínűleg pár perce még egy józsefvárosi kocsmában támasztotta az asztalt. Kálid Artúr minden lehetőséget megragadva teszi áthallásossá a herceg figuráját, akiben ott van mind a világ birtoklásába már beleunt, világfájdalmas, parttalan ember, mind a testi örömök iránt érzett elkötelezettség, nem kevés elszánt kitöréssel fűszerezve, így teremtve meg egyfajta váratlanul üzemelő öniróniát. Telekes Péter egy nyálas, a saját tehetségével és imidzsével tisztában lévő Mozartot formál, aki elképesztő életerővel és -energiával habzsolja az ezáltal elé táruló lehetőségeket. Afféle egyszemélyes showmanként flangál a színpadon, akit áthat az általa szerzett zene. A Kardos Róbert és Parti Nóra által formált Rosenbaum és Therese a koponyakutatás iránt érzett elkötelezettségükből, és az abból fakadó nézeteltérésekből formál egy komplett kis házastársi viszonyt, amelyben iszony és szenvedély egyaránt megtalálható – még ha utóbbi sokszor a keresett tárgyra irányul. A Réti Adrienn által formált Polzelli gesztusokban érzékien kötődik Haydnhoz, azonban hangsúlyaiból nem mindig hallatszik át a szándék és a vágy, és a színésznő nem mindig tud kezdeni valamit a dialógusokkal. Gados Béla még egy hegedűelhelyezésből is szólószámot fabrikál a tehetségre áhítozó Antonio szerepében, Lázár Kati pedig, Haydn édesanyjaként, nem éppen az ideáltipikus zsenimamát festi a színpadra, de értő, önironikus akadékoskodásaiból átsüt a szeretet.

Csík György klasszicista díszlete mozgalmasan biztosít teret az egyszerre több síkon futó történetnek, sőt a rengeteg ajtóval és átjárással szellemesen zavarja meg annak rendszerét, miközben végig képes következetes maradni. Sokszínű stílusparádé ez, amelybe szinte minden, a komolyzenétől a nézőkkel való játéktól minden beleillik – szinte minden, ugyanis a díszlet és az előadás által fokozatosan felépített közegbe a különféle színárban úszó reflektorok elidegenítőek és kizökkentőek. Kovalcsik Anikó a ruhákkal minden kornak megadja a maga stílusos, ötletes pompáját, s jól megágyaz az angyal szürkeségének )az elunt öltözettel), Mozartnak (a Mozartkugel-logós pólóval), a herceg ízléses pöffeszkedésének – és még sorolhatnánk: mind rendkívül fantáziadús és karaktert árnyaló jelmez. A Dinyés Dániel által vezényelt zenekar mindvégig könnyedén váltogat Haydn és a néha felbukkanó Mozart, illetve Beethoven művei között, együtt lélegezve az előadással élvezetesen harmonikus zenét játszanak.

Azonban ezt a sok stíluselemet, ezt a rengeteg mindent Göttinger Pál rendezőnek a járásokon és a technikán túl nem igen sikerült mélyebben összeegyeztetnie, így Szabó Borbála dramaturgnak is nehéz dolga volt, hiszen nem volt egy világos, egész művön, jelenetről jelenetre működő koncepció. Talán ezért a hullámzó tempó, és a sokszor esetlegesnek ható ötletek. Így csupán a kalandos hangulat, a szellemes karakterek és mondatok, valamint a színészek önfeledt, lendületes játéka maradnak meg bennünk. No meg egy zseni.

Zsedényi Balázs

SZONÁTA RENDEL


Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára / Bárka Színház, Haydn Év 2009
2010.01.11.
„Papa, lenyomunk egy vonósnégyest?” – sikkantja a Haydn zsenije előtt tisztelgő ifjonc Mozart a darabban. „Ketten?” – hüledezik az agg mester. Szöveg és zene birkózik egy pár koponya társaságában a Bárka színpadán. A muzsika győz. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Mert hát darab az nemigen van, csak szavak, briliáns mondattöredékek, monológ-áriák, párbeszéd-villanások, szofisztikált, könnyű reflexiók és gunyoros önreflexiók csillámló szőttese. Meg csavaros poénok minden mennyiségben és bravúros kiszerelésben: kis poénok, nagy poénok, testes poénok és karcsúak… „A végtelenül büdös hulla egyfelől, a végtelen akarása másfelől” – mint Esterházy Péter tömören összegzi a helyzetet egy Litera-interjúban. És színház is van, precízen koreografált táncprodukciókkal, meg pompás élőzene barokk tüllfüggöny mögötti zenekarral. Apropó tüll: Haydn mester, akinek koponyája körül a szilánkos sztori bonyolódik, csak lebegő fátylak mögül szereti hallgatni a hercegi udvar énekesnőinek énekét. Csak a hang érdekli ugyanis, semmi más (egészen addig, míg meg nem jelenik a színen Polzelli kisasszony, aki persze asszony a javából). Hanggá válik számára a világ. Hercegéknek viszont, mint az egyik énekes megjegyzi, „a bőrük alatt is tüll van”, és siklik tovább a szójáték: „tüll beszél, kutya ugat”.

Göttinger Pál, az előadás rendezője Szabó Borbála dramaturggal és Katona Gábor koreográfussal mindent megtett azért, hogy a csillogó, reflexív és önreflexív szózuhatagokat, széttartó epizódokat egységes színjátékká gyúrja össze. Láthatólag nem is eredménytelen a munkálkodásuk, az előadás gondosan egybegyűjti és továbbszövi a szövegtestből kinyerhető drámai matériát. A szituációkat, amelyekben megmutatkozik a jellem, az egyéniség, s a zseniális művész a maga földhözragadt életével. Egy hosszú és pompás epizódban a herceg duettezik alkalmazottjával. Haydn válaszai zenei futamokból születnek. Az uralkodó, aki „nívósabb herceg, mint szoprán”, a maga nagyvonalú arisztokrata sármjával, önzésével és cezaromániájával veszi tudomásul a házicseléddé tett zseni működését.
Kálid Artúr egészen kiváló figurát formál az előadásban: hercege egyszerre unatkozó despota és szellemi lény, az érzékiség rabja s önnön hatalmában gyönyörködő férfiú. Szeszélyes, hisztérikus, minden hájjal megkent élvvágyó tökfej, de ha kell, az előzékeny megbocsátás szobra. „Csupa könny a szobám”– nyitja monológjai sorát, áll az ajtóban furcsán szögletes végtagokkal, s kiszámítottan modoros gesztusaival a mesterkéltségnek, a rokokó kifinomultságnak olyan magasiskoláját jelenítve meg, amely egyszerre ironikus, humoros és élettől habzó. Benedek Miklós muzsikusa épp az ellenkező képlet: robotoló mesterembert látunk, aki tökéletesen tisztában van művészete dimenzióival, ám némi távolságtartással és malíciával szemléli önnön sanyarú sorsát és udvari működését. Benedek negédes, lefojtott, önironikus mosolyai, szikár visszafogottsága roppant művészi türelemről és intenzíven megélt benső életről tanúskodnak. Az udvari énekessé avanzsált rámenős jövevény, Polzelli kisasszony (Réti Adrienn) iránti vonzalma sem melegíti át igazán a szívét, szerelmi rituáléik hűvösen lebonyolított szenvtelen aktusok.

Művész és hatalom viszonyrendszerét érzékenyen és árnyaltan bontja ki a játék: a mecénás familiáris érzelmekkel, de nyers hatalmi gőggel és az örök hierarchiát őrizve viszonyul alkalmazottjához, az udvari komponista az isteni sugallat szerinti alkotás erős védőbástyái mögé húzódva végzi mindennapi munkáját, kispolgári létbe temetkezve. Esterházy figuráinak galériájában sajátos színt képvisel az angyal (Ilyés Róbert): kommentárokat fűz a történésekhez, s ironikus rezonőrként igyekszik továbblendíteni a le-leülő cselekményt (nem sok sikerrel). Ilyés angyalfigurája sörösüveget tart a kezében (a régi jó Kőbányai világost), ormótlan, szürke angyalszárnyakat cepel a hátára csatolva (egy idő után megszabadul tőlük), s vitriolos gúnnyal igyekszik megmutatni a dolgok színét és fonákját. Amikor párbeszédbe próbál elegyedni a közönség egynémely képviselőivel, hamar „padlót fog” az előadás. Lázár Kati megbízhatóan, vehemenciával adja a fiacskájáért örökké aggódó nyárspolgár-asszonyt, Dévai Balázs ura szeszélyeit méltósággal szolgáló, hajlékony Bernhard inast formál, míg Telekes Péter virgonc koboldnak mutatja Mozartot. Gados Béla vonósa megszeppenve konstatálja, hogy az átölelt géniuszból nem akar átáramlani belé a tehetség. Parti Nóra és Kardos Róbert koponyarabló házaspárja egymással is civódva próbálják megfejteni a zsenialitás titkát hűvös osztrák estéken.
„Kicsit ezt is reméltem, bizonyos problémákat megold majd a zene” – mondja Esterházy az idézett interjúban. A szépséges muzsika valóban jótékony burokba vonja az előadást, hamvas táncoslányok bájosan üde forgataga is segít megteremteni az este lebegően ironikus atmoszféráját, csak ama drámai feszültség nem akar lábra kapni, amitől tétje lenne a játéknak. S ekként: az isteni Haydn-melódiáknak.

Szerző: Kovács Dezső

Tárgymutató.

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny a közös többszörös alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála állj bele aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó az ember tragédiája az öreghíd alatt baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bátorságpróba bencs villa beszélő levelek bisb bivaly-szuflé bob herceg bogáncsvirág bohémélet borral oltó fesztivál börtönrádió bsi budaörs budapest improv show budapest music center budapesti kamaraszínház budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház CAFe Budapest caminus castel felice castel felice vizsga centrál club70 cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debrecen debreceni tavaszi fesztivál delila deszka fesztivál dido és aeneas díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó drámaíró verseny due duett dunapart dunaújváros e-színház egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email ének a három hollóhoz english erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom eucharisztikus kongresszus europa cantat ezek mennek fekete-fehér fellegek fesz segélyalap fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fishing on orfű fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge független előadóművészeti szövetség gianni schicchi gödöllő grecsó grisnik petra gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr győri tavaszi fesztivál gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló hárman a padon harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hét domb fesztivál hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hogy szeret a másik hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú irodalom éjszakája jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi k2 színház kalandra fül fesztivál kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kis suttogás kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom komédium koronavírus kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg köszönet estéje-estélye kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok lakott sziget láthatatlan állomás latinovits diákszínpad leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe magdafeszt mágnás miska magvető magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság magyar zene háza manhattan short manna manőver margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő mintaapák miskolc miszépmiszépmiszép mojo momentán monodráma fesztivál móra kiadó most fesztivál motto mozart-kommandó mozgófénykép mozsár műhely mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé négyhangú opera nemzeti filharmonikusok nemzeti színház nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyinyernya nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör ómama online fordítónapok operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli örömimpró pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália páternoszter patreon pécs pécsi egyetem pesthidegkúti művészeti fesztivál pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum pim dia hangoskönyvek pinceszínház placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik rádió rádiójátékosok radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sakknovella shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szerzői munkák szfe színház az egész város színház tv színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren 2008 tengeren 2019 térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal törőcsik-emlékest trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vaskakas veled kerek vera vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed