Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

Most épp ez

Törőcsik Mari összehozta egy estére Alföldi Róbertet és Vidnyánszky Attilát

Törőcsik Mari máig velünk él, kedden például összehozta a Nemzeti Színház korábbi és mostani igazgatóját is egy estére. A közönség több percig állva, némán tisztelgett a Nemzet Színésze előtt. „Hiányzik belőlünk a nagyvonalúság. A felülemelkedés képessége. Boldogító érzés, amikor ezzel mégiscsak találkozik az ember.” Törőcsik Mari mondatait nem véletlenül választotta a rendező, Bérczes László a keddi, a magyar dráma napján megrendezett „Senkié és mindenkié” – Törőcsik Mari-emlékest mottójává, hiszen a mai magyar színházi életből nagyon is hiányzik a nagyvonalúság és a felülemelkedés is. És igaza volt: tényleg boldogító érzés volt megtapasztalni, hogy ha máskor nem is, de egy ilyen megemlékezés erejéig képes ez a végletesen szétszakított szakma valamennyire közösen kiállni valamiért. Konkrétan Törőcsik Mariért. Újra. Legutóbb a 80. születésnapján volt így. Hiszen ő valóban senkié és mindenkié, nemigen sajátíthatja ki semelyik oldal, egész élete és művészete erről szólt. Az est Maár Gyul

OPERAÉNEKES, BONVIVÁN ÉS FIZIKATANÁR EGY SZEMÉLYBEN: SZÉLPÁL SZILVESZTER

Az évtized legjobb magyar rövidfilmjei (38.)

Magyar kormányos ír tengeren

Ismét esélyt kapott az Oscaron a magyar rendező

A csemegepultos naplója - részletek

Luigi áriája a Köpenyből

Tengeren - Nyíregyháza - Juhász Éva képei

Tengeren - Nyíregyháza - Trifonov Éva képei

Tengeren - Nyíregyháza - képek a premierről

Tengeren - Nyíregyháza - "Így készült" - videó

Nyíregyházán játszik Kálid Artúr - A Tengeren című előadásban láthatja a közönség

Conor McPherson: TENGEREN

A Kölcsey TV a Tengerenről

Tengeren – Göttinger Pál rendezése a Móricz Zsigmond Színház kamaraszínpadán

Kálid Artúr: Ez a darab egy kincs

Pár másodperc a Tengeren próbájából

A Tengeren alapötletéről

Interjúrészletek - Conor McPherson mondja

Tengeren - Nyíregyháza - leporelló

A kultúra nemzeti alap

A nyíregyházi Tengeren műsorfüzete a fordítási nehézségekről

Tengeren - Nyíregyháza - próbafotók

A nyíregyházi Tengeren műsorfüzete Conor McPhersonról

Mikulásnapi kedvezmények az Orlai Produkciónál

Prológus a Tengeren elé

Tengeren - telefonos próbafotók

Nézői vélemények a Telefondoktorról

ÖT FÉRFI A TENGEREN: DECEMBER 13-ÁN BEMUTATÓ HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILÁVAL AZ EGYIK FŐSZEREPBEN

A Tengerenről a Pesti Műsorban

Karácsonyi bérlet az Orlainál

Szív és lelkesedés, üzleti érzékkel

Mikulásnapi vásár az Orlainál

Black Friday az Ördögkatlanon!

Az ember tragédiája - V. szín

Dinyés Dániel az Operabeavatóról és sok minden másról

Ördögkatlan videóajánló - after

A Tengerenről a nyíregyházi Szieszta c. műsorban

Át a falon - beszélgetés a Tengeren fordításáról Upor Lászlóval​