Keresik a legszomorúbb magyart!

Hatodik alkalommal rendezik meg Rákospalotán a Csokonai Művelődési Központban pénteken és szombaton a RÖFI - a Rákospalotai Rövidfilmszemlét, ahol a XV. kerület anyagi támogatásával készült kisfilmeket is vetítik. 

A XV. Kerületi Önkormányzat ugyanis hatodik alkalommal hirdetett kisfilmpályázatot, amelynek keretében pénzzel segítik azt, hogy egy fiatal filmes rövidfilmet készítsen. Így készült Szirmai Márton Legenda című kisfilmje (nézd meg az Indafilmen!), a 180/100 (szintén megnézhető az Indafilmen), az egymillió nézőt meghódító Újratervezés is

A három idei film: (bővebben a hajtás után)
Cristina Grosan: Éjszakai festés
Szirmai Márton: Remény
Simonyi Balázs: Terminal

Cristina Grosan: Éjszakai festés

Az aradi születésű rendezőnek a saját egyetemi évei jelentették az inspirációt ehhez a filmben, amiben három lánynak egyetlen éjszakája van arra, hogy kifesse azt a lakást, ahol négy éven át pecóztak az iskolaévek alatt. Reggel mindenki indul tovább a saját életébe: ki a nagyvárosba, ki vissza falura, ki a bizonytalanba. Az Éjszakai festés azt a nagyon finom, nehezen szavakba önthető pillanatot kapja el, amikor egyszerre szomorkodunk amiatt, hogy valami végetér és vet szét minket a boldogság, mert valami új kezdődik. A filmben ráadásul összeeresztették a három legtehetségesebb fiatal színésznőt: Barta Ágnest a Free Entryből ismerhettük már, Bohóczki Sárára az Én ma anyámnál alszomban figyeltünk fel, Rainer-Micsinyei Nóra pedig a Boglárkában alakított nagyot. (Ez utóbbit Rákospalotán is vetítik majd.)

Szirmai Márton: Remény

Keressük a legszomorúbb magyart! - ez Szirmai Márton filmjének felütése, ami annyira szomorú, hogy konkrétan énekelnek benne a szereplők, ez ugyanis ez zenés szatíra. Ha látta a rendező előző két kisfilmjét, a Minimált, amiben nyugdíjasok versenyeznek, hogy ki tud kevesebb pénzből kihozni egy napot, vagy az Expedíciót, amiben egy jómódú politikusnak kell boldogulnia az emberek között, akkor nem fog meglepődni azon, hogy mennyire vicces az, ahogyan keresik a legboldogtalanabb magyart. A főszereplők Bezerédi Zoltán és Gyabronka József. 

Simonyi Balázs: Terminal

A demencia volt a kisfilm kiindulópontja, pontosabban annak társadalmi kezelése. A rendező egy cikkben olvasott arról, hogy egy intézetben a demens betegek helyzetetét megkönnyítő intézkedéseket vezettek be, például volt telefonfülke, ahova mindig telefonálni akaró betegek bemehettek. Beszélni ugyan nem tudtak senkivel, de legalább a saját világukban úgy érezhették, hogy tesznek valamit magukért. Hát egy ilyen magába zárt világba nyújt betekintést a film, a főszereplő Venczel Verán kívül minden szereplő a forgatás helyszínéül szolgáló intézet dolgozója vagy lakója. 

Az pedig a pénteki és a szombati vetítés pontos menete, a programot Sándor Pál Kossuth-díjas rendező, a zsűri elnöke nyitja meg. 

NOVEMBER 13. PÉNTEK 19 ÓRA

Grosan Cristina: Éjszakai festés 17’
Simonyi Balázs: Terminál 9'
Szirmai Márton: Remény 15’
Tóth Barnabás: Elmenetel 12’
Szabó Mátyás: Határ 23’
Badits Ákos: Boglárka 21’
Szabó Réka: Gyászfilm 10’
Szakály Réka - Adorján Éva: Instant 2,30’
Szilágyi Fanni: Kamaszkor vége 12’

NOVEMBER 14. SZOMBAT 19 ÓRA

Radnóti hétszer:
Vécsei Márton: Ikrek hava 10’
Samaras Daphne: A fűzfa 2’40”
Ausztrics Andrea-Mendrei Miklós: FAM 5’
Pater Sparrow: Halált virágzó türelem 5’
Kovács István: Betonzaj 30’
Lichter Péter: Rimbaud 21’
Kovács Gábor Attila: Tünet 21’

forrás: http://index.hu/