Krimikomédia Óbudán

Halál Hotel címmel mutatták be Egressy Zoltán új színművét Őze Áron rendezésében az Óbudai Társaskör szabadtéri színpadán. A múlt héten színre került előadást még játsszák július 24-én, 26-án és 27-én.

Műfaja szerint a darab krimikomédia: a Cserna Antal által alakított Frank nyomozó a Halál Hotelben üzemelő Ravatal Rádióban történt hármas gyilkosság okainak és elkövetőjének ered nyomába. A sajátos szálloda amúgy halni vágyó embereknek szolgál utolsó állomásként, miközben biztatja is vendégeit, nehogy elálljanak végzetes tervüktől, bár annak az önkéntesség éppen úgy alapja, mint az önkezűség. Gyilkosságnak nincs helye benne. Mások mellett fontos szerepet kap a játékban a Skholasztika nővért alakító Kútvölgyi Erzsébet, a Berta bemondónőt megformáló Auksz Éva, a Hotel direktriszét játszó Losonczi Kata, valamint a Pesti Magyar Színház társulatának volt és jelenlegi tagjai.

Őze Áron, a Pesti Magyar Színház tavaly leköszönt direktora – aki a Halál Hotel egy karakterében színre is lép – a 168 Órának elmondta: a darabot Egressy Zoltán a saját novellái alapján írta, és a komédia keretein túllépve, valójában többszörösen abszurd színpadi játék.

– A néző számára feladat lehet a darab tematikájának elfogadása, a szövegben rejlő utalások megfejtése és a műfaj sajátosságaiból következő egyedi játékstílus befogadása. De egyetértek a szerzővel: a tét nélküli színháznak még egy könnyű nyári estén sem lenne semmi értelme – tette hozzá Őze Áron.