JUBILÁL A KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ

Komolyzenei koncerttel indul a jubileumi szezon a Kőszegi Várszínházban, ahol idén is “színre viszik a nyarat”.

A Kőszegi Várszínház a Jurisics-várban 40 éve a környék egyik legkedveltebb kulturális helyszíne. Nem is csoda, hiszen a Jurisics-vár belső udvarának hangulata különleges atmoszférát ad a várszínházi előadásoknak. A történelmi helyszínen, a kínálatban elsősorban a könnyedebb, szórakoztató vígjátékok kerülnek előtérbe, de az évek alatt operettek, komolyzenei hangversenyek, utcaszínházi produkciók, táncbemutatók és folklórprogramok is színesítették a palettát.

Idén is törekednek a változatosságra, hiszen a komédiák mellett komolyzenei hangversenyek, gyerekeknek szóló bábszínházi előadások, musical, operett, stand up comedy, de még kortárs tánc is szerepel a választékban. A várszínházi előadások mellett két kiállítást is megtekinthetsz a vár Lovagtermében.

A Kőszegi Várszínház 1982-ben alakult. A kezdeti években magyar szerzők magyar történelmi drámáinak bemutatását tűzte ki célul a szakmai vezetés. 1988-tól – a közönség igényeihez igazodva – a könnyedebb, szórakoztatóbb vígjátékokat részesítik előnyben, melyek nagyobb sikerre számíthatnak a szabadtéri előadások alkalmával. Mindvégig ügyelve a minőségi színvonalra 1996-tól a prózai előadások mellett más műfajok – operett, musical, tánc, komolyzene, stb.– is képviseltetik magukat a repertoárban. Az elmúlt 40 év alatt kiváló előadásokat – köztük számos bemutatót – láthatott itt a közönség neves társulatok és előadók fellépésével.

Programajánló – a Kőszegi Várszínház bemutatói

Megszokhattad már, hogy a várszínház szervezői bemutatóval is készülnek – az idei jubileumi évadban sem lesz ez másképp.

● Elsősorban a kisiskolásoknak szól Horgas Béla A fabatkák kertje, mely a Kőszegi Várszínház és a Mesebolt Bábszínház tizedik közös bemutatója. Ha kíváncsi vagy a Fabatkák kincseire, Czifra és Czefre fortélyos terveire és arra, hogy kicsoda Tevepúpja kapitány, megtudhatod az előadásból, de arra is fény derül, hogy mi a kamillavirág másik neve.
Előadások: június 7-én, 8-án 10 és 13.30 óra

● A Kőszegi Várszínház ősbemutatóját, a Manővert Göttinger Pál írta. A képzeletbeli skandináv vígjátékot nagyszerű szereposztásban, s Horváth Illés rendezésében láthatod.
Előadások: július 1., 2., 3., 20.30 óra

● Az Öreghíd alatt című darabnak szintén Göttinger Pál a szerzője. A napjainkban játszódó mű Észak-Írország egy tengerhez közeli, kitalált szegletébe kalauzol, ahol egy kis falu kocsmájában pillanatok alatt pánik tör ki egy fiatalpár megjelenése után.
Előadások: július 9., 10., 13., 14., 16., 17., 20.30 óra

● Gergye Krisztián Synesthesia – Tánc és kép című darabja a Kőszegi Várszínház, a Gergye Krisztián Társulat és a Szentendrei Teátrum közös bemutatója.
Képek a kiállítótérben – képek a színpadon. Ismert művek és az általuk inspirált kortárs tánc találkozása.
Előadások: augusztus 3., 20.30 óra
Kiállítások

● TáncKépek – Táncművészet kortárs fotográfiában (június 5. – július 4.)
A tárlat a MANK szervezésében, inspiráló felhívásának köszönhetően született meg, amely a táncművészetet mutatja be a kortárs fotográfusok képein keresztül.

● Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész tárlata (július 9. – augusztus 2.)
Szentandrássy István életműve a kortárs festészet és a roma gyökerekből táplálkozó kultúra meghatározó mérföldköve. A művész Péli Tamás tanítványaként a klasszikus hagyományokból merítve a roma világszemlélet és szubkultúra sajátosan egyéni és különleges képi nyelvét hozta létre.

Nézz körül a kínálatban! A Kőszegi Várszínház a két nyári hónapban minőségi kikapcsolódást ígér, ahol idén is SZÍNRE VISZIK A NYARAT!

KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ
2021. június 5. – augusztus 5., Kőszegi Várszínház (Jurisics-vár)

További információ: https://koszegivarszinhaz.hu