Színház egész nyáron – Mindenki Egerszegre, a Kvártélyházba!

Június végétől augusztus közepéig várja nézőit Zalaegerszeg belvárosában, a Kvártélyház neobarokk udvarán a KvártélyházNyár – A 16. évad.

Idén kivételesen a nyári szezon már június közepén megkezdődik, hiszen a 2008 óta műsoron levő félig mese-félig musical, A padlás az EgerszegFeszt Nagyszínpadára költözik június 17-én 20:30 órai kezdettel.

A „fesztiválkitérő” után június 26. és július 2. között a ZA-KO, azaz a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál kínál szórakozást. Ezen az egy héten koncentráltan, főként független színházi produkciók kapnak helyet a színpadon.

A férfias vonalat Lengyel Tamás Kitolás című előadása képviseli, mely az apává válás és az apai lét szépségeibe és nehézségeibe enged bepillantást.

Hogy „meglegyen az egyensúly” igazán csajos előadást is kínálunk, az E-Mancik Színházi Manufaktúra Válogatáskazi – avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadása, mely a gyermek- és kamaszkori útkeresést mutatja be öniróniával, humorral és zenével.

Grecsó Krisztián Vera című regényéből készített monodrámát a Kőszegi Várszínház, Göttinger Pál rendezésében. Vendégünk lesz Ficzere Béla A pacal ideje című produkcióval és a Veszprémi Petőfi Színház a Pilinszky100-zal. Mindezek mellett képzőművészeti kiállítás is nyílik a Kvártélyházban.

A ZA-KO után saját előadások következnek. A már megszokott rend szerint a tavalyi bemutató az idei évben is várja a közönséget. Ez az előadás A Pál utcai fiúk, amely a Kvártélyház, a Kaposvári Egyetem és a Zalai Táncegyüttes koprodukciójában született fiatalos előadás. Érdekessége, hogy Nemecsek két alakban jelenik meg: egy színész és egy kisfiú is párhuzamosan jelen van a történetben.

Az idei premier a Meseautó musical lesz, melynek történetét legtöbben ismerhetik a filmből. Szintén fiatal, zalaegerszegi szereplőgárdával, nem mindennapi játéktérrel készül az előadás.

A szezont a Zalai Táncegyüttes táncszínházi produkciójával zárja a Kvártélyház augusztus 16-án. Többéves együttműködés fűzi össze a két szervezetet, így már szinte hagyománnyá vált, hogy a záróesten néptánc kerül a színpadra.

A padlás még két kitérőt tesz Zalaegerszegről: augusztus 7-én, vasárnap Kápolnásnyéken, augusztus 14-én pedig Keszthelyen, a Festetics-kastély parkjában találkozhatnak ismét a barátságos szellemekkel a nézők.

Színház – zene – tánc – fesztivál – mosoly – kellemes nyári esték – ezzel várja Önöket a Kvártélyház, Zalaegerszegen!