Színház az egész... Meg filmművészet!


A Momentán Fesztiválon a színészeket is reflektorfénybe tesszük. Már persze sokat vannak ott, de most az improvizáció reflektorfényébe kerülhetnek, így máshogy törik majd a fényt. Két állandó vendégművészünk nagy örömünkre most egyszerre csatlakozik hozzánk: Göttinger Pál színész, rendező és Rada Bálint színész szombaton a Színházi Rendezők Viadala előadáson imprózik velünk. Váradi Gergellyel (igen, ő A besúgó főszereplője, és Tóth Barnabás új filmjének főszereplője is!) június 10-én, pénteken, Ember Márkkal pedig (igen, ő énekli ezt a dalt) június 11-én, szombaton találkozhattok.

A Momentán Társulat improvizációs színházként működik, de egyes tagjainknak azért több-kevesebb köze van a színészethez, a klasszikus színházhoz és a filmművészethez. Tóth Barnabásnak inkább több a köze: filmrendezőként kifejezett sikereket ért el az utóbbi években, most pedig új filmjét véglegesíti, a Mesterjátszma című Stefan Zweig regényadaptációt. A film egyik főszereplője az a Váradi Gergely, aki A besúgó című sorozatból az utóbbi időben országosan ismertté vált. Majdnem-névrokona, Várady Zsuzsi pedig többek között dramaturgként kapcsolódik a színházi világhoz.

Ők hárman fognak beszélgetni pénteken az improvizáció és a filmművészet metszéspontjairól. Zsuzsi kérdez, Gergely és Barnabás pedig elmesélik, feltárják és részleteiben meg is mutatják, hogyan készült a Mesterjátszma című film, valamint hogy az improvizációt hogyan lehet használni egy film előkészítésében és akár a forgatás során.

A Film X Impró beszélgetésre a pénteki napijeggyel tudsz belépni: https://tixa.hu/momentan-improsziget2022 (A jeggyel az este következő programjára, a Dumaszínház vs Momentán előadásra is be tudtok lépni, valamint az Impróworkshopon is részt vehettek rövid regisztrációt követően.)

Szombaton a teljes estét a színházi műfajok és a színészek bűvöletében tölthetjük. A Színházi Rendezők Viadala előadáson vendégünk lesz két ízig-vérig színházi ember: Rada Bálint színész és Göttinger Pál színész-rendező. A Momentán Társulat állandó vendégművészei ritkán vannak egy időben, egyszere a színpadon, így ez egy különleges alkalom lesz számukra és számunkra is. A Színházi Rendezők Viadala előadáson egy virtuóz stílusparódia, ahol a színházi műfajokat kiforgatva, áttükrözve, kifacsarva születnek jelenetek Shakespeare, Csehov vagy éppen Moliere stílusában.

Az előadásra szombati napijeggyel tudsz belépni: https://tixa.hu/momentan-improsziget2022

Ha csak erre az előadásra jönnél, akkor itt tudod megváltani a jegyedet: https://tixa.hu/szinhazi_rendezok_viadala

A szombat estét egy merész impróelőadással zárjuk: Molnár Levente Lev&Te előadásának vendége Ember Márk színész, zeneszerző lesz, akivel együtt egy imprós fejesugrást hajtanak végre. A semmibe. Az ismeretlenbe. A végtelenbe. Rajtuk múlik, hogy az este hogyan kezdődik, hogy folytatódik és miként végződik. Nincs szöveg, nincs próba, csak kockázat és bizalom.

Ember Márk 2017-2020 között a Vígszinház társulatának tagja volt, 2020-tól a Thália Színházban dolgozik, a nagyközönség pedig ismerheti a Pál utcai fiúk musical mellett az Álarcos énekes című műsorból is. Sokféle műfajban kipróbálta már magát, az improvizáció eddig ilyen formában nem volt közöttük, ahogy szombat este a Momentán Fesztiválon lesz.

Az előadásra szombati napijeggyel tudsz belépni: https://tixa.hu/momentan-improsziget2022

Ha csak erre az előadásra jönnél, akkor itt tudod megváltani a jegyedet: https://tixa.hu/lev_te_ember_mark