A Szegedi Nemzeti Színház hatalmas számokat produkált
Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták – közölte Barnák László főigazgató.
Sűrű évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház, a társulat előadásait csaknem százezren látták – közölte Barnák László főigazgató szerdán az évadzáró társulati ülésen.
A színész-rendező elmondta, a színház a most zárult évadban 18 bemutatót tartott, 23 különböző produkciót játszott, a Nagyszínházban 105, a Kisszínházban 117 saját előadást láthatott a közönség. Az elmúlt három járvány sújtotta évből ez volt az első teljes évad, amikor nem kellett bezárni, bár a téli időszakban volt 14 előadás, amely elmaradt, vagy el kellett halasztani. A próbák előtt szeptembertől egészen március végéig csoportos tesztelést végeztek, csak ez magában 3 millió forintos kiadást jelentett – közölte a főigazgató.
A színházi munkát és a közönség jegyvásárlási szokásait is meghatározta a pandémiás helyzet, a nézők lényegesen később hoznak döntést, így nehezebbé válik a tervezés.
A Lázár Ervin Program keretében csaknem 6 ezer diákot fogadtak. A Szegeden folyó – az országban egyik legsokoldalúbb – színházpedagógiai program eseményeinek mintegy 5100 aktív résztvevője volt.
A Szegedi Kortárs Balett az évadban 64 előadást játszott, ebből harmincat Szegeden. Külföldi turnéikon vendégszerepeltek a Dubai Expón és Brüsszelben is.
A főigazgató kitért arra is, a színház saját etikai kódexet hozott létre, amely májustól érvényben van.
A Szegedi Nemzeti Színház évadzáróján 25 éves társulati tagsága alkalmából köszöntötték Borovics Tamás és Gömöri Krisztián színművészeket. Átadták a társulat szavazatai alapján odaítélt színházi elismeréseket is: az énekkari nívódíjat megosztva Somogyvári Tímea Zita és Taletovics Milán, a tánckar nívódíját Szalai Alexa kapta. Az operatagozat elismerését, a Vaszy Viktor-díjat Kürtös Petra ügyelő vehette át, a prózai tagozat Makó Lajos-díjával Rétfalvi Tamás színészt, a balett Imre Zoltán-díjával pedig Nyitrai Tímea művészeti titkár munkáját ismerték el, a Varga Mátyás-díjat Szabó Gábor szcenikus kapta. A Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait Menczel Andrea és Medveczky Balázs érdemelték ki.
forrás: https://librarius.hu/