„Újra szabad vagyok és szeretek dolgozni” – sztárstaféta Alberti Zsófival

Egy Weöres Sándor versnek köszönhető, hogy a színészi pályát választotta, így kissé sorsszerű, hogy a neves költő-író-műfordítóról elnevezett szombathelyi teátrumban teljesedett ki színésznőként. Tíz év után költözik Budapestre, izgalommal áll az új kihívások és lehetőségek elé. A következő évadban – többek között – az Operában is vár rá egy színészi feladat. Alberti Zsófival beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Rusznák András volt, aki téged kérdezett: 10 év után most jössz el Szombathelyről és Pesten keresel munkát, van még rendező, aki nem csapott le rád?

Andris! Köszönöm a kérdést! Sok embernek szóltam, mert most az a legfontosabb, hogy híre menjen, hogy itt vagyok, szabad vagyok, és nagyon szeretek és tudok is melózni. Ez kicsit olyan, mint mikor egy szakítás után még senki sem mer próbálkozni nálad, mert úgy tudják, foglalt vagy. Ilyenkor egy-két helyen elejted, hogy „hát sajnos vége”, és szép lassan elterjed, hogy újra szabad vagy. Ekkor hirtelen megint húszévesnek érzed magad annak minden szépségével és nehézségével együtt, és az önbecsülésed is szép lassan visszaépül, amikor látod, hogy egyre többen lájkolják az új állapotodat.

Megkérdezhetem, hogy miért jössz el Szombathelyről?

Az új igazgatónk (Szabó Tibor – a szerk.) karácsonyi interjújából értesültem arról, hogy nem mindenkire tart igényt a társulatból, és hamar rájöttem, hogy mások mellett rám (is) gondolt. Nem titkolom, én Harsányi Sulyom László kinevezését támogattam, miután Jordán Tamás jelezte, hogy nem indul ismét.

Mi volt az első reakciód ezután?

Amikor elolvastam az interjút, világossá vált számomra, hogy nem Szombathelyen fogok megöregedni. Rengeteget tanultam ebben a városban, egy csodálatos társulat tagjaként az évek során egyre nagyobb feladatokat bíztak rám, de nagyon messze voltam Budapesttől, így most újra fel kell vennem a fonalat. A két ünnep között vad telefonálgatásba kezdtem. Óriási szerencsém volt, mert Polgár Csaba, akinek a színházi ízlése nagyon közel áll az enyémhez, azonnal hívott egy munkára. Az Operában csinál egy vígoperát, Az ezred lányát és abban az egyik prózai szerepet én játszom. Felvettem a kapcsolatot Sipos Imrével is, őt még a Pesti Magyar Színház stúdiójából ismerem, és Őze Áronnal együtt meghívtak Dunaújvárosba, két szerepre is. Most az Illatszertárt próbáljuk, de már a Hamlear olvasópróbáján is túl vagyunk. Szombathelyen pedig játsszuk a Farsangot, Mohácsi János rendezésében, én vagyok Mica. Ez egy nagyon fontos előadás nekem, mert tulajdonképpen ezzel búcsúzom Szombathelytől.

A férjed, Endrődy Krisztián, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház egyik alapító tagja. Jól gondolom, hogy ő sem marad?

Igen, de ő nem ilyen hirtelen szakít az eddigi életével, jövőre még a társulat tagja marad. Neki ez sokkal nehezebb, hiszen már Jordán érkezése előtt is szívügye volt, hogy Szombathelynek legyen saját színháza. Rengeteg energiája és szeretete van abban, hogy ez a színház létrejött. Azt gondolom, a színház és a város életében is komoly érvágás, hogy ő is eljön majd. Most költözünk, a kisfiúnk ősszel már Pesten kezdi az iskolát. Én annak idején azért szerződtem Szombathelyre, hogy Jordán színházában dolgozhassak. Teljesen mindegy volt számomra, hogy ez melyik városban lesz, de az évek során ebben a szakmai közegben szívesen váltam én is szombathelyivé. Az viszont egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ha már így alakult, együtt költözünk.

Krisztián ős-szombathelyi, te pedig 10 évet töltöttél ott. Mit köszönhetsz ennek a 10 évnek?

Rögtön az egyetem után szerződtem Szombathelyre, az eredeti tervem az volt, hogy 2-3 évet töltök vidéken és jövök vissza Pestre. De az élet mindent felülírt, egyrészt nagyon szerelmes lettem, másrészt hihetetlenül inspiráló emberekkel dolgozhattam Jordán Tamás igazgatása alatt. Az első szerepemet Jeles András A kis lord című előadásában kaptam. A vele való találkozás alapvetően változtatta meg az addigi színházról alkotott elképzeléseimet. Sok nagyszerű kollégát ismertem meg, és számomra fontos, jó szerepeket játszottam, melyeket mind magammal viszek. Például Sodró Eliza úgy lett az egyik legjobb barátnőm, hogy először szakmailag szerettünk egymásba, mert úgy melóztunk együtt a Cudar világban, hogy a magunk dolga mellett egymás szerepét röptettük jobbnál jobb ötletekkel. Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy üldögélünk a nappalimban, és miközben én a kisfiamat ringatom, arról beszélgettünk, hogy milyen volt a gyermekkorunk. Mióta ő Pestre szerződött, miden szakmai és magánéleti örömöt-bánatot forródróton kitárgyalunk: ezeket a gyakran hajnalig tartó telefonbeszélgetéseket most végre felválthatják a próbakezdésig tartó kávézások.

Nem félsz?

Nem. Izgatott vagyok, de lényegében csak várost váltok, szakmailag ugyanazt az utat szeretném járni, amin elindultam.

Az elmúlt években nem vágytál a fővárosi színészeket körülvevő ismertségre, népszerűségre?

Azt, hogy én Marcsa lehettem a Czukor Balázs féle Cudar világban, elképzelhetetlennek tartottam volna máshol az én énektudásommal. Vidéken sokkal bátrabban lehet kísérletezni és mindenféle műfajt kipróbálni. Az osztálytársaimmal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, nagyon erős közösség vagyunk, és mindenkiről tudom, hogy mikor, miben játszik. De senkivel nem cseréltem volna, mert nekem is nagyon jó munkáim voltak. Szerintem ez akkor zavart volna, ha olyanokat játszottam volna, ami nem kihívás. De Tamás jelentős rendezőket hívott mindig: Mohácsi mellett Jelessel, Vallóval, Réthlyvel, Horgas Ádámmal, Czukor Balázzsal, Göttinger Palival dolgoztam, megismertem Ivo Krobotot, Keszég Lászlót, Jasa Kocelit. Inspiráló közegben, erős társulatban voltam, közben ott volt a vidéki társulati létnek az a varázsa, hogy nem rohansz próba után szinkronba, vagy forgatni. Evidens, hogy együtt ebédelünk, együtt töltjük a szabadidőnket. A szombathelyiek ráadásul nagyon szeretik a színházat, a színészeket, még egy szimpla ügyintézés is könnyebben megy, büszke a város arra, hogy saját színháza van.

Van benned keserűség, csalódottság?

Azt elismerem, hogy nem volt könnyű. Szombathelyen volt az otthonunk, minden odakötött minket. Nagyon szeretem a várost, a környéket, Velemben házasodtunk, rengeteg meghatározó élmény és emlék fűz hozzá. És igen, vannak dolgok, amiket fel kell dolgoznom ebből az időszakból. Úgy érzem, sok mindenhez naivan álltam. Egyenes, szókimondó ember vagyok és mindig azt gondoltam, hogy ebből nem lehet baj. Most megtanultam, hogy sajnos lehet. Nem bánok semmit, de azért át kell értékelnem azt, hogy kiben mennyire bízhatok, mert ilyen jellegű csalódások azért értek. De most már nagyon élvezem a helyzetet, izgatott vagyok a változástól és fejben már teljesen átálltam.

Miért lettél színész?

Általános iskolában hat évesen, indultam egy szavalóversenyen, ahol, Weöres Sándor A kutya című versét mondtam el, hol harmadik lettem, és ez a siker akkora lendületet adott, hogy még most is tart. Közben jöttek a színjátszó szakkörök, táborok, de Zalaszentgróton az Ascher – Máté táborban pecsételődött meg véglegesen minden. Ott már tudtam, hogy engem semmi más nem érdekel. Harsányi Sulyom Lászlót is ebben az időben ismertem meg, nála kaptam először szerepeket, ő készített fel a felvételire, a mai napig nagyon jó barátom.

Nemcsak Szombathelyen dolgoztál kiváló rendezőkkel, az egyetemi tanáraid is azok voltak.

Gálffi László és Ács János mellett Börcsök Enikő is tanított minket. Ha Enikőre csak egy szót mondhatnék, az a csodálatos lenne. A leghosszabb ideig tőle voltam zavarban az egyetemen. Egyszerűen csak attól, hogy hozzám beszél. Szerintem egy évig lemaradtam arról, hogy mit mond, mert annyira csodáltam és oda voltam érte. Nagy ajándék volt, hogy három ilyen egészen különböző karakterű, karizmatikus alkotó figyeli minden próbálkozásunkat. Börcsi nagyon ösztönös színésznő volt, mindent tudott az érzelmi emlékezetről. Sokat foglalkozott velünk, de természetesen rengeteget játszott. Gálffi viszont meghozta azt az áldozatot, hogy az első két évben nem vállalt új munkát, mert az osztálya volt a legfontosabb. Apaként volt és van most is jelen az életünkben. Mindig szeretettel beszélt velünk, soha nem lettünk megalázva, egy percig sem került senki kellemetlen helyzetbe. Abban is sokat segített, hogy Szombathelyre kerüljek.

A pandémiát hogy viseltétek?

Mint sokan mások, mi is felújítottuk a bútorainkat, kifestettem a konyhánkat. Sokat voltunk együtt a fiúnkkal, akit a pandémia előtt többet altatott a nagymamája mint én. Most az enyém volt minden este, ezt nagyon élveztem. Sokat kirándultunk, de persze volt, hogy kétségbeestünk, hogy ennek soha nem lesz vége.

Mi vár rád most, hogy elindult az élet?

Szombathelyen sok Farsang előadást játszom, sőt a Városmajori Színházi Szemlére is meghívták az előadást, aminek nagyon örülök, mert így itt is láthat minket a közönség. Nyáron Gyulán mutatjuk be a Hamleart, azután pihenünk, majd készülünk az iskolára. És remélem, hogy mindannyian hamar megszokjuk a változást.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Ágoston Pétertől kérdezném: szombat 8.15?

forrás: https://deszkavizio.hu